|
XIII. évfolyam, 35. (622.) szám |
2003. szeptember 2. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
A kis, személyes hazugságok csak magánéletünket keserítik, ám a hatalmi valótlanságok az egész társadalomnak okoznak (nagyon) rossz közérzetet. Bejáratott, jól működő demokráciákban a közélet azonnal "utoléri a sánta kutyákat": épp mostanság kínlódik George Bush és Tony Blair, hogy ha vérverejtékesen is, de kiizzadjon valamiféle elfogadható magyarázatot az iraki háborút kikényszerítő hamis állításokra. Ahol viszont a "néphatalomnak" csak a látszata van meg, vagy még erre a leheletnyi demokráciára sem adnak semmit, ott a hatalmi hazudozás úgymond intézménnyé vált.
Akik megéltük, tudjuk, mit jelent a totalitárius igazságelhallgatás: a mellébeszélés, a kozmetikázott adatközlés, a titokmánia sajnos mindennapjaink "festői" természetrajzához tartozik. Azt a bizonyos átkos örökséget is lassan tizennégy éve halljuk, változtatni viszont nemigen akarnak rajta azok, akiken múlik. Az utóbbi időben ráadásul olyasmi történik, ami már rég meghaladta az aggasztó fogalmát.
Azok, akiknek kezében van a sorsunk, vagyis a regnálók a legmagasabb szinten is nyíltan, pimaszul, senkivel és semmivel nem törődve hazudnak. Lapunk már említette az integrációs miniszter, Hildegard Puwak manőverét, amivel uniós pénzeket a családi kasszába terelt. Annak ellenére, hogy bebizonyosodott, amit e téren nagy kényszeredetten nyilatkozott, az mind szemenszedett hazugság, a miniszteri hölgyemény továbbra sem hajlandó igazat szólni, de még főnöke, a miniszterelnök is arrogánsan félresöpri a kényelmetlen kérdéseket, mondván: számára az egész ügy már túlhaladott és lezárt.
Hazudik az államelnök, amikor jó két hónap múltán kap észbe és állítja, hogy a nemzetközi diplomáciai botrányt kavart, saját és kormányfői bocsánatkéréssel úgy-ahogy lelappasztott holokauszt-fitymálását az izraeli újság meghamisította. ő nem azt és nem úgy… Hazudik a szerkesztő, a kép- és hangfelvétel, hazudik mindenki, csak ő nem.
Valótlanságot állít az ipari miniszter, amikor az adósságmentesség patyolatában bocsátja áruba a Petromot, holott sok százmilliárdos tartozása van. Hazudott a közlekedési tárcavezető, azt állítva, hogy a szakszervezetekkel sikerült megegyeznie a vasúti alkalmazottak leépítéséről, s már csak néhány apróság merülhet fel, amit majd menet közben megoldanak. A lezajlott figyelmeztető sztrájk mindennek az ellenkezőjét bizonyítja. S a fentiekhez képest már igazán csak kisiskolás füllentésnek tűnhet a tanügyminiszter többször is megismételt kijelentése, miszerint az ország történelmében először fognak ingyenes tankönyveket kapni a középiskolások. Ez egyrészt nem igaz, mert ha kötelezővé tették a IX. osztályt, akkor nincs mit beszélni az ingyenesség "vívmányáról", másrészt pedig emlékeznie kellene arra, hogy amikor a vele egykorúak jártak iskolába, szeptember 15-én ingyen megkaptunk minden tankönyvet, s ezek év végi visszaszolgáltatása is csak a következő generációk "előjoga" volt.
Szóval?! Sajnos, nincs szóval. Az öntelt, arrogáns "szociáldemokrata" hatalom biztos a dolgában (tegyük hozzá a sajnost: RMDSZ-es segédlettel). Tudja, hogy mondhat bármit, azt ha nem is hiszi el mindenki, a prérin egyelőre nincs olyan kutyaütő, aki sikeresen befogná a sánta ebeket.
Molnár Judit
Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák, vagy bús állatszemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden vén törzs mély csoda,
Nézd! Gesztenyafa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zegzug, mint száz szentély-üreg
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor színe lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Ágyamban alszik gond, szitok,
Most áhítatot áhítok,
Szárnyat röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szívem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik
S hogy már a hold is elbúvik,
Csak ringass lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás...
| aktuális |
A Román Állami Vasúttársaság egyes szolgáltató részvállalatainak sürgős privatizációjával esetleg kivédhető az ágazati válság általánossá válása – véli a szállításügyi tárca. A szakminiszter a Nemzetközi Valutaalap kikötéseivel takarózik, amikor 19 ezernél is több alkalmazott elbocsátásáról beszél, a szakszervezetek viszont ezt elfogadhatatlannak tartják. Hogy e hónap végéig hogyan fog tisztázódni a helyzet, még nem világos, de azt máris bejelentették, hogy az eddig is felháborítóan magas vonatozási áraknál nagyobb összegekért utazunk majd.
Dobra verték a legnagyobb romániai kőolaj-kitermelő és -forgalmazó céget, a Petromot is, ám egyelőre a vevők nem tolonganak érte. Szakemberek szerint hiába mamutvállalat, hátránya, hogy zárt, majdnem kizárólag belpiaci cég. Az oroszok ennek ellenére érdeklődnek iránta, a kínaiakat viszont inkább a hazai telefonhálózat és a háztartási elektronika érdekli. Iliescu kínai látogatása azzal a következtetéssel zárult, hogy "a mosoly országa" az Európa felé vezető selyemúton Romániát hídfőnek tekinti.
Rendkívüli ülésen vette sorra a szenátus az alkotmánymódosítási javaslatokat, az eredmény előre látható volt. Az első cikkely változatlanul kimondja a nemzetállamiságot. Hamarjában megszavaztak néhány törvényt is, például a román állampolgárságról, az örökbefogadásokról és a családon belüli erőszakról szólókat. Közben pedig – nem is csendben – beindult a hivatalos választási kampány a pártok közti egyezkedésekkel. A kormányzó szocdemek és a humanisták úgy döntöttek, hogy jövőre külön méretkeznek meg, az esetleges újabb kormányalakításkor pedig majd meglátják. "Nem hivatalos" kampányfogása a kormánynak, hogy nagy hírveréssel, tonnaszámra és szó szerint ömlesztve küldik a megyékbe az általános iskolásoknak szánt ingyenes tanszercsomagokat. "A rászorulóknak" – kritériumok nélkül.
Célegyenesbe fordult, vagyis a lehetségesről továbblépett a valószínűre a DP–NLP választási szövetség: mindkét párt ezt látja a legmegfelelőbbnek az SZDP leváltására. Egyértelmű máris a Basescu–Stolojan páros fellépése, csak még azt nem tisztázták, melyikük milyen főfunkcióra jelölteti magát. A liberálisok között vannak, akik ellenzik ezt a szoros együttműködést, s a Demokrata Pártot alapító Petre Roman sem vett részt az országos konferencián, mondván, hogy a formáció, amelynek ő jelenleg "csak" egyike szenátora, rossz irányba halad. Politikai ínyencség, hogy a DP-ből kb. fél éve átigazolt Niculescu-Duvaz megkaparintotta a Drakula-parkot kiötlő Agathon SZDP-szóvivői tisztségét, és jó renegáthoz illően rögtön túllőtt a célon: vehemensen kiállt a korrupt integrációs miniszter mellett.
Puccsszerű gyorsasággal folyt le az ellenzék és a civil szervezetek által sokat támadott főügyész leváltása: a hatalom által dróton rángatott Tanase Joita "egészségügyileg" lemondott, a szaktárca vezetője ezt azonnal elfogadta, az államelnök gyorsan kinevezett egy volt katonai ügyészt a helyébe.
A védelmi miniszter különösebb visszhang nélkül ment, látott és gyorsan visszajött az Irakban állomásozó román csapatoktól, a rekordokat döntő aszály viszont annál több helyett foglalt el a médiában. A szárazság egyik lehetséges következménye a nagy adósok lekapcsolása az energetikai rendszerről. Már nemcsak a földek szenvedik a vízhiányt, de egyre több városban is akadozik az ivóvízellátás.
Molnár Judit
Befejeződni látszik a Magyar ATV "fazonigazítása". A korábban több jobboldali műsornak is otthont adó tévécsatorna tulajdonlásában ötvenszázalékos részesedést szerzett a baloldalhoz szoros szálakkal kötődő szekta, a Hit Gyülekezete, a gazdasági holdudvarába tartozó vállalkozáson keresztül. Stefka István volt az utolsó jobboldali médiaszemélyiség, akit eltávolítottak a képernyőről. Az ATV hírigazgatója, Székely Ferenc szerint új műsort ajánlottak Stefkának, az érintett viszont elmondta, hogy szó sem volt arról, hogy műsort szerkesszen, mindössze több baloldali újságíróval akarták közös műsorban szerepeltetni. Stefka elmondása szerint Székely olyan vehemensen balos újságírókkal képzeli el a centrumban maradást, mint Mészáros Tamás vagy Dési János.
A rendőrség nyomozást rendelt el egy Magyar Nemzet-cikk alapján, mely szerint Csonka Gábor, a szocialista párt tagja, Lendvai Ildikó korábbi kampányfőnöke ötmillió forint kenőpénzt vett át ifjabb és idősebb Jónás Csabától, hogy közbenjárása révén a VI. kerületi vagyonkezelő kifizesse nekik közel ötvenmillió forintnyi elismert számlatartozását. Csonka annak ellenére minősítette rágalmazásnak a Magyar Nemzet állításait, hogy az a Jónásék által felvett hangszalag tartalmán alapult. Az már a magyar jog sajátos aberrációja, hogy e hangszalagot a bíróságon csak akkor vehetik bizonyítékként figyelembe, ha ebbe az érintett beleegyezik.
Gál J. Zoltán kormányszóvivő impertinens hangvételű közleményben bizonygatta, hogy Medgyessy Péter nem a pénzmosás idején volt az Inter-Európa Bank elnöke. Hadd idézzük szó szerint: "Immár a gyógypedagógusok türelmével vagyok kénytelen újra és újra megismételni: Medgyessy Péter 2001. szeptember 30-éig töltötte be az Inter-Európa Bank elnöki tisztét". Ehhez képest 2003. augusztus 29-én a Fővárosi Bíróság hivatalosan igazolta, hogy Medgyessy Péter 1998. október 1-jétől 2002. április 29-éig a bank felelős vezetője, tisztségviselője volt. A Fidesz három kérdést tett fel az eset kapcsán: Hogyan szökhetett külföldre a K&H-ügy után az Inter-Európa-ügyben is érintett egyik gyanúsított? Miért tévesztette meg a kormányszóvivő a közvéleményt Medgyessy Péter bankvezetői felelősségét illetően? Hogyan fordulhatott elő, hogy Kulcsár Attila sikkasztott pénzét Medgyessy bankjában mosták tisztára?
A K&H-botrány egyfajta kísérőjelensége volt a nemrégiben botránylapként újraéledt Esti Hírlap megszűnése. A lap több munkatársa a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől kért jogvédelmet, mivel a kiadó több havi bérükkel tartozik. Gáspár Mihály volt belpolitikai vezető szerkesztő pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy csak azt szeretnék elérni, a kiadó mihamarabb fizesse ki elmaradt járandóságukat.
Ülésezett a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmánya. A testület megbízta a párt elnökségét és frakcióját, hogy kezdeményezzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a közfigyelmet hetek óta lefoglaló K&H-ügyben. Az OV állást foglalt a kettős állampolgárság kérdésében is, felszólítva a kormányt, mielőbb kezdjen tárgyalásokat a határon túl élő magyarság képviselőivel.
Pápaffy Endre
Magára valamit is adó politikus/párt pozitív előjelűen kampányol. Csak végső esetben, ha már nagyon szorul a hurok, fordul át mínuszra. Ugyanis kizárólag rövid távon, jelentéktelen ügyekben vezethet eredményhez a negatív kampány. Mert ha valaki(k) mindig csak a másik felet csepüli(k), az(ok) előbb-utóbb még a legelhivatottabb pártolóik körében is gyanússá/gyanúsakká válik/válnak. Lélektanilag működünk ilyeténképp: ha valamit nagyon szidnak, akkor az egyszer csak érdekessé-kívánatossá lesz. Infantilis atavizmusa ez a homo politicusnak: ki ne tudná, hogy a gyerekkel úgy lehet leginkább megetetni a spenótot, ha eltiltjuk tőle.
Kampány van, immár beismerten is kampány. Burkoltan hónapok óta szállnak felénk a hatalmi ígérgetések s ezek ellenzéki megtorpedózásai. Könnyen átlátni mindkettőn. Elemzők szerint durva hónapok következnek. Minden bizonnyal igazuk van. De vajon az egymásra fröcsögésből kiválik, kiválhat-e valamiféle pozitívum? Ami nem populista szavazatvadászat és nem is a másik mindenároni padlóba döngölése? Túlléphetünk-e végre a mindennapok egyre szorítóbb gondjain? Gondolhatunk-e másra is, nem csak a kenyér, a hús, az áram és fűtés árára? Nem tudom. Várjuk ki a végét?! Aki ez utóbbit vallja, nézze el nekem, hogy már most, ennek a furcsa plusz-mínusz kampánynak a kezdetén azt kérdezem: de mi lesz velünk?
M. J.
Rencsik Pál a kanadai Montrealból írt a Magyar–magyar agyelszívás című, a HVG-ből átvett cikkünk kapcsán. Szerinte a romániai kisebbségeknek olyan módszerekkel tanítják a román nyelvet, amelyekkel nem lehet megtanulni románul. "Én magyar iskolába jártam egészen a 12. osztály végéig, és nem is sikerült megtanulnom rendesen románul. Annyi román irodalmat tanítottak az iskolában, hogy egy dilettáns kritikusnak elég lenne, csak azt nem tudtuk, hogyan kell egy pohár vizet kérni románul, és mivel csak kudarcélményünk volt, rendesen meg is utáltuk." Kanadában nem államnyelv létezik, hanem első vagy második nyelv (esetenként az angol vagy a francia). Ott a statisztikák szerint egy felnőtt kb. 2 év alatt tanulja meg úgy a nyelvet, ahogy neki a munkájához szükséges, egy gyerek pedig 8 hónap alatt. És csak olyan szinten, ami az akadálytalan kommunikációhoz szükséges. Nem sulykolják a második nyelv irodalmát az emberbe, nem vizsgáztatják belőle, ha kell, ha nem. Ja, kérem – mondanánk –, Kanada nem is deklarálta magát nemzetállamnak.
Sajter Alexandru (Zilah) véleményét megkaptuk, még nem tudtuk beszorítani a lapba, ugyancsak későbbre maradt Kövér Gábor (Arad) írásainak közlése, vagy legalábbis szemlézése. Megértést kérünk. Lapzártakor érkezett meg Kósa Ferenc (Kolozsvár) küldeménye, átadtuk az illetékes szerkesztőnek.
A szerk.
Minden hónap második szombatján délelőtt 9 órától a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegén Régiséggyűjtők Találkozójára kerül sor. A találkozón magyarországi gyűjtők tartanak előadásokat, érme, numizmatika, bélyeg, jelvény, képeslap, katonai régiség, papírrégiség, könyv témakörökben. Emellett ingyenes tanácsadással, értékbecsléssel várják az érdeklődőket Hajdú László és Kása Csaba magyarországi szervezők.
A Petőfi-emlékhelyek ifjú küldöttei IV. találkozójukra gyűlnek egybe szeptember 5. és 7. között a következő helyszíneken: Szatmárnémeti, Szamoskóród, Erdőd, Nagykároly és Koltó. 5-én 16 órakor indulás Szamoskóród és Szamoskrassó Petőfi- és Bem-emlékhelyeinek megtekintésére, 6-án 9.30-kor megkoszorúzzák a szatmári Petőfi-emléktáblát, délután ötkor ünnepi megemlékezés lesz a nagykárolyi Petőfi-szobornál. 7-én 10 órakor Koltón lesz ünnepi istentisztelet, 11-kor Petőfi-ünnepséggel zárul a rendezvénysorozat.
SZÉKELYKERESZTÚRON városnapokat rendeznek szeptember 5-én és 6-án. Átadják a Pro Urbe-díjat, lesz könyvbemutató, főtéri vásár, ünnepi felvonulás, térzene, táncbemutató, kórustalálkozó, népi és rockzenekarok koncertje, főző- és borverseny, minifoci-bajnokság, nemzetközi néptáncgála, nótaest, tűzijáték, táncház, utcabál és sok minden egyéb szórakoztató, kulturális rendezvény. Mindenkit szeretettel várnak!
| reflex |
Manapság nincs egy valamire menő erdélyi magyar civil szerveződés, amelynek vezetői székében ne RMDSZ-es vagy a szövetség jelenlegi vezetőihez szoros baráti-partneri-rokoni szálakkal kötődő polgártársunk ülne. Amiként egy korábbi beszélgetésünkkor Markó Béla szövetségi elnök mondotta: meglehet, hogy így van, csakhogy a civil szerveződések nemigen vagy csak gyengécskén működnek, meg kell segíteni őket, ha valamelyes eredményt akarunk elérni. (Egyik megyei helytartója nyersebben fogalmazott: aki nincs a csapatunkban, azzal nem tudunk és nem akarunk együttműködni "civil" létére sem.)
Azóta sok víz folyt le az Olton, Maroson, Szamoson, s ami az elején nemigen látszott, ma már igencsak kilóg. Az RMDSZ piócaként tapad a civil szerveződésekre, nemigen engedi, hogy szabadjára mozogjanak, önmaguk cselekedjenek, saját fejük után menjenek – csak felső utasításra, jóváhagyással szabad lépniük. Ha nem így tesznek, "nem kapnak rétest estére", vagyis nincs támogatás, pénz, gyakorlatilag a nem szeretett szerveződéseket tönkreteszik. S hogy az i-re feltegyék a pontot, a szövetség egyeztető tanácsának elnöki tisztségébe, ahova ugyebár a civil szervezetek kellene valakit javasoljanak, a politikába könyökig elmerült Kelemen Hunort tették, aki "díszcivilként" (hiszen állatorvos, költő, író, rádiós szerkesztő stb.) teszi azt, amit a szövetség vezérei kérnek. Hűséges pártkatonaként, a pártelnök bizalmasaként "koordinálja" a SZET-be besorozott civileket...
Hogy bizonyos pénzek elosztásánál mennyire demokratikusan járnak el, arról külön regényt lehet írni. Nézzünk csak körül a határokon túli magyarok érdekében ténykedő Illyés Közalapítvány alkuratóriumai, szaktestületei háza táján... Már az megkérdőjelezi ezek demokratikus működését, hogy azok is ítélkeznek a közpénzek elosztásáról, akik évek óta folyamatosan pályáznak is. Ezek közül említsük csak meg Gálfalvi Zsoltot, a nyári szünidejét töltő A Hét napokban távozott főszerkesztőjét, Kántor Lajost, a madár se látta Korunk főszerkesztőjét vagy éppen Makkai Jánost, az RMDSZ-közlönyként működő Népújság főszerkesztőjét. Persze a listát további nevekkel bővíthetjük. Évek óta osztják a summákat, pedig ilyen helyzetekben minimum kérdőjeles a pártatlanságuk-ártatlanságuk. A sajtószaktestületben például a legtöbb tag azért vállal szerepet, hogy neki is leessék egy kis forint, saját kiadványaiknak is óhajtanak summákat a magyar adófizetők pénzéből. Olyannyira, hogy nem egy lapot esztendőkön keresztül csak az ilyen támogatás tartott életben.
Az IKA romániai alkuratóriumának felállása még szebb képet mutat. Markó Béla, Béres András, Frunda György, Kelemen Hunor, Kovács Péter, Kötő József, Takács Csaba – mindegyik a szövetség legszűkebb belső köréhez tartozó személy, de egyetlen egy sincs az úgynevezett belső ellenzék, a polgári oldal tagjai közül. Dísznek legalább. Pro forma.
És nem akármilyen pénzeket osztogatnak ott, ahol az RMDSZ elnöke, ügyvezető elnöke, ügyvezető alelnöke, az SZKT elnöke, a SZET elnöke, egy rektor és az EMKE-elnök dönti el, ki és mennyire érdemes a forintokból. Amelyeknek egy jelentős hányadából egész egyszerűen a román államot támogatják meg! A román állam tulajdonában lévő, a román nemzeti vagyon részét képező – tanügyi és más jellegű – intézmények alapítására, fejlesztésére, fenntartására költik, holott ez a román állam feladata lenne. A magyar nemzetiségű román állampolgárok adólejeiből nem Moldvában kellene utakat aszfaltozni, a Székelyföldön ortodox templomokat építeni, hanem igenis magyar iskolát Déván! Ha már mindenképpen állami iskolát s kollégiumot akar építtetni ott az RMDSZ – mert az egyházi úgymond nem elég "színvonalas" –, akkor tegye meg, de a román büdzsé terhére, s nem a magyaréra.
Nem nehéz kitalálni, hogy kinek osztanak pénzt és kinek nem a szövetség főkorifeusai. Népszolgálat címen szívják át a forintokat piócamódra, s hogy ezekből mennyi jut közvetett módon a pártkasszába vagy magánzsebekbe – mert ha felnégyelnek, sem hiszem el, hogy nem jut –, azt talán még a magasságos budapesti kuratóriumnak sem kötik az orrára.
Román Győző
Május kilencedikén, csütörtökön délután fél négykor Szallag Piroska írta a világtörténelmet.
De kezdjük az elején. Mint rangidős tanárnőnek és pionírparancsnoknak, neki kellett meghirdetnie a másnapi pioníravatást Székelyszentistenhátamögöttön. Szokásához híven későn jutott eszébe ezen magasztos feladata, már délutánra járt, az iskola diákjai rég otthonukban múlatták az időt. Riadtan kapott fejéhez, majd apró kezeibe temetve arcát, tépelődni kezdett a hogyan továbbon. A tanári szoba kétsúlyos faliórája mély hangon mérte a tovaszáguldó perceket, miközben az apró termetű hölgy magában ismételgette a nagy kérdést: miként lehetne behozni a késést és tudtára adni a falu minden tanulójának, hogy pénteken reggel kilenckor pioníravatás lesz?
Mentség nem volt, lépni kellett, másképp a dühöngő kommunizmus így vagy úgy rajta is elveri a port.
Labdapattogásra lett figyelmes. Az V. B-s Pöcsös Kis Peti rúgta kegyetlenül a pöttyöst az ódon iskola falának, csak úgy szállt a por meg a törmelék. Szallag Piroskának nem volt ideje feldühödni.
Hirtelen eszébe jutott valami, pár sort vésett gyorsan egy papírfoszlányra, s azzal rohant is ki a virgonc futballistához:
– Mikor tartják a misét odafönn a templomban?
– Tanárelvtársnő, kérem, Áldozócsütörtök van, ma ünnepli a falu az Oltáriszentséget, a mise délután négy órakor kezdődik.
– Menj fel, fiam, a dombra, s add át a plébános úrnak ezt a papírost!
A gyűrött lapon ez állt: Hirdetjük kedves híveinknek, hogy holnap, pénteken reggel kilenc órától pioníravatás lesz a falu iskolájában. Kérjük, szóljanak gyermekeiknek, hogy kötelezően jelen kell lenniük a rendezvényen. Szallag Piroska tanárnő.
Mialatt a plébános úr kihirdette az igen közeli eseményt, Szallag Piroska szűrő nélküli Carpati-ot szívott kávéja mellé a tanáriban, és egy Maupassant-kötetet lapozgatott. Azon őrültek közé tartozott ugyanis, akik a huszonegyedik század küszöbén még szépirodalmat olvastak. Fiatalon döntötte el, hogy írni soha nem fog – idegenben élő nővérének szánt leveleit kivéve –, mert a sok olvasás következtében már akkor egy igen különös félelem kezdett el szövődni bensőjében. Rájött, hogy az írók – kivétel nélkül – egy másik világban élnek. Egyszerre gyűlölte és szerette őket, ezért nem tudott elszakadni tőlük. Miattuk nem volt ideje később férjhez menni és gyereket szülni, be kellett érnie az olvasás szüneteiben bekopogtató alkalmi szerelmekkel, s öregségére sem maradt senkije Cervantesen, Dosztojevszkijen és Victor Hugon kívül. Az írás csak tetőzte volna lelki nyomorúságát. Nem mintha nem lett volna tehetsége, de… Mindegy, maradt az olvasás, és ezen szenvedélyének most már nyugodtan hódolhatott, anyagi gondjai nemigen voltak – hála a szülei áldozatos munkájából fakadó örökségnek. Amúgy sem halnak meg sokan manapság kultúramérgezésben.
Megnyugodva tekintett fel a sárgálló lapok mögül, mikor Pöcsös Kis Peti betoppant a tanáriba:
– A plébános úr üzeni, a hirdetést felolvasta, holnap itt lesznek a tanulók!
Mindketten távoztak. Az iskola már üres volt, csak a Párt Örök Vezére mosolygott benne a keskeny folyosó falán.
Másnap a megyei pionírparancsnok és a párttitkár elvtárs is eljött az ünnepélyre. Nagy dérrel-dúrral állítottak be, reggel nyolckor már ott zsörtölődtek Szallag Piroska előtt:
– Elvtársnő, kérem! Miért nem hirdette meg a pioníravatást?! Idejövet egyetlen plakátot nem láttunk a faluban és az Előrében sem találtuk a közleményt! Tudja, mi lesz most magával?!
Még mielőtt megtudta volna, felállt az asztaltól, s fejét makacsul hátraszegve válaszolt:
– Tisztelt elvtársak, rendezvényünk igenis meg volt hirdetve! A falu plébánosa hirdette azt ki a szószéken tegnap az ünnepi misén, s meglátják: a gyerekek félóra múlva maradéktalanul itt lesznek!
Dúltak-fúltak az elvtársak, hogyan lehet ilyet, templomba vinni az államügyeket, s a buta pappal – ki nem akarja megérteni, hogy ők eredetileg a majomtól származnak – kihirdettetni a pioníravatást!? Fel kellene jelenteni ezt a dívát! A zord félóra után azonban tényleg ott volt az összes gyerek – egyenruhába öltözve, sőt mi több, a plébános úr is megjelent az ünnepségen hímzéses stólájában, s – mint az élet minden nagy eseményére – áldását adta veretes hangon az újdonsült pionírok indulására, akik pirospozsgás arccal énekelték: "Aki pionír, be bódog már!"
A lényeg azonban csak ezután következett. A nagy esemény végén előkerült az oroszhegyi szilvapálinka a sajtos pogácsa mellé, s a két elvtárs összenézett … a hetedik pohár után is, mikor már hol felváltva, hol egyszerre bizonygatták a szintén összenéző plébánosnak, ki sasként őrködött a nép fölött, hogy biz’ isten, ők csupán jót tenni jöttek a faluba, s ugyanazt tanítják mindenfelé, amit az Anyaszentegyház, csak kissé más megfogalmazásban. A kerek képű plébános is elkezdte tanúsítgatni, hogy az Egyház már a hatvanas években megkeresztelte a darwini evolucionizmust, s ha az elvtársak kitartóan állítják, hogy ők a majomból lettek, jómaga készséggel el is hiszi, mert a teológián ezt tanulta: "Ami a lehetőségeket illeti: aki hisz, annak minden lehetséges."
Az ünnep a plébános borpincéjében folytatódott, hol könnyek között, egymás nyakába borulva mondogatták:
– Plébánatos elvtárs!
– Főtisztelendő párttitkár úr! Miért kéne nekünk egymást csépelnünk? Hiszen idelenn es ugyanazt fújjuk! A valódi csillag mindég ötágú! Legyen az a betlehemi vagy a moszkovai!
Szallag Piroska pedig hazament.
…Tizenhárom év múlva, egy nyári estén rágyújtott egy szűrő nélküli Carpati-ra és eszébe jutott: ő már a pápa és Gorbacsov előtt kibékítette az Egyházat a Kommunizmussal…
Murányi Sándor
Manapság szerte a világon, nemcsak eredeti "demokráciánkban" igencsak divatos mindentől és mindenkitől szabadnak lenni. Megszabadulhatunk megunt szeretőnktől, feleségünktől vagy fordítva, minél hamarabb menekülünk az iskola, a templom padjaiból, ezerféleképpen, apró semmiségekre szabadon szórhatjuk pénzünket (már hogyha egyáltalán van), szabad akaratunkat feladva mindenféle esztelen tévéműsorok nézői, sőt aktív részvevői lehetünk. Nincs határ, csakis a saját képzelőerőnk és vágyaink. A többiek nem számítanak, csak ÉN legyek gazdag, szép, sikeres, egyszóval: boldog.
Ilyen "paradicsomian önző" körülmények közepette, amikor szinte mindenki most, rögtön, bármi áron akar boldog lenni, a konzumidióta is szabadnak képzeli magát. Pavlov kutyájához hasonlóan életének egyetlen nagy reflexe a vásárlás, mindent és mindenkit ezen keresztül lát és ítél meg. Persze az igen jó, ha pénzünk van és megengedhetünk magunknak egyet és mást, hisz nélküle modern világunkban nem nagyon boldogulhatnánk, de amikor átesünk a ló másik oldalára, akkor már baj van. Ilyen a konzumidióta is: egyfajta rövidlátó. Bekapcsolja a tévét, rontja a szemét a csábítóbbnál csábítóbb reklámokon, majd rohan bevásárolni. Nincs nagyobb boldogság számára, mint az anyag, a birtoklás hatalma. Korunkban, amikor annyira elterjedtek a mindenféle devianciák, egyfajta perverziónak nevezhetjük ezt a fajta túlméretezett örömöt is.
Ilyenkor azokon csodálkozom, akik elcsodálkoznak, hogy ilyen lett a világ. Mindenhol ezt láthatjuk: politikusok magyarázgatják nekünk, hogy ócska elvek helyett inkább jobb pénzt kapni, sikeres újgazdagokat láthatunk, akiknek nehezükre esik két épkézláb mondatot kinyögni, de hamis tisztelet és megbecsülés közepette sütkéreznek, mert sikerült összelopniuk maguknak mindent. A gazdasági jellegű háborúk az egész világot forrongásba hozták. Ez a konzumidióta világa és értékrendje.
Ilyen világban úgy érezzük, nincs helye a józan észnek, a kereszténységnek, a humanizmusnak. A néma anyag nem ismer erkölcsöt vagy istent, nincs múltja, nincs jövője, csak mindig jelene. Mindnyájan arra vagyunk ösztökélve, mosolygó, boldogságot mutogató reklámáradattól kísértve, hogy vásároljunk és fogyasszunk, nem is számít, hogy mit, mert ha nem, akkor megáll a világ, a termelés, a gazdaság, nem jut pénz a szociális kiadásokra. A konzumidióta világának új istenei is vannak: a börze és a szupermarket. Láthatjuk és saját bőrünkön érezhetjük, hogy gazdasági világválság van: a tévések ijedten mutogatják nekünk Amerika pénzügyi istenét, Alan Greenspant, a kincstár szürke elnökét, aki az utóbbi hónapokban nagyobb sztár lett, mint sokan mások, akik talán jobban "megérdemelték" volna, Németországban pedig az újságírók éhes fenevadakként kapkodják szét a munkanélküliségi adatokat tartalmazó legfrissebb gazdasági minisztériumi statisztikákat.
A konzumidióta szabadsága tulajdonképpen egy ördögi kört takar, amelyben nincs megállás: a pillanatnyi szünet, gondolkozás elveszített munkahelyeket, dollármilliókat, gazdasági visszaesést jelent. Tehát a számok mindennél fontosabbak lettek, hisz maga az ember is csupán egy szám, egy összeg lett a gazdasági elemzésekben és kimutatásokban. A konzumidióta világában, ha levetkőztetjük az embert, nem pucérságot, csontvázat, hanem számhalmazokat látunk.
Ha végre felébredtünk és menekülni akarunk e világból, nem nagyon van már hova, hisz a szélsőséges, a teljes egyéni szabadságot hirdető dogmatikus liberalizmus mindent ledöntött már.
Már csak az következik, hogy saját magát ledöntse. Vagy ez már bekövetkezett, csak éppen mi nem vettük még észre, mert a legújabb árkedvezményekről szóló szórólapokat böngésztük, tévéreklámokat figyeltük?
Bölönyi Zoltán
Az alapításától Bartis Ferenc író által elnökölt Összmagyar Testület állást foglalt a kettős állampolgárság ügyében. A frappáns, szűkszavú, lapidáris állásfoglalás minden politikai-jogi csűrcsavar és blabla nélkül mondja ki: "Eljött az ideje a történelmi parancs teljesítésének: a magyar országgyűlés az alkotmány módosításakor iktassa külön cikkelybe a következőt: Minden magyar vagy magát magyarnak valló természetes személy, bárhol éljen is a nagyvilágban, a magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozik, s ennél fogva jogosult a magyar állampolgárságra is. Ennek megfogalmazásához és jóváhagyásához nincs szükség sem az EU hivatalnokainak a rábólintására, sem a szomszédok fogvicsorgató igenlésére, hiszen kimondottan belügy. Javaslatunkat tessék az Országgyűlés elé terjeszteni!" Egyenes, önérzetes, magyar beszéd.
T. P
| szívek és ízek |
A péntek délutáni megnyitót követően képzőművészeti kiállítással és a Duna TV közönségtalálkozójával kezdődött meg Szatmárnémetiben a II. Partiumi Napok.
A Regionális identitás – lokális történelem című kerekasztal-beszélgetésre hívták szombaton a történelem és valóság iránt érdeklődőket, a Megyei Múzeum nagytermében a helytörténetírás szerepéről, ennek jelentőségéről, módszertanáról és a forráskutatás kérdéseiről folyt a beszélgetés. A Scheffler János Lelkipásztori Központban az ifjúság vitte a szót a kisebbségpolitika és a fiatalok viszonyát boncolgatva. A régi főtéren néptáncot oktattak, fellépett a bélteki fúvószenekar, a kicsiket pedig a gyermekutcába várták bábelőadásokra és a bohócok, pantomimesek produkcióira.
Németiben mindeközben politikai-egyházi rendezvények zajlottak a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, az RMDSZ égisze alatt zajló Partiumi Napoktól függetlenül – lásd keretes beszámolónkat.
Akinek szombat éjszaka sikerült kipihennie az aznapi tömény politikát, az vasárnap ehetett, ihatott, vetélkedhetett vagy kulturálisnak mondott műsorokon szórakozhatott. A balkáni csórékolbász (az ún. mititej) helyett brassói aprópecsenye és derelye várta az embereket vasárnap a Kossuth-kertben, ahol a Városnapokon megszokott házak közötti tolakodás helyett rendezett körülmények között, de némi sorállás után lehetett hozzájutni a betevőhöz. Magyaros ételek szálltak versenybe a lacikonyhákban, toros káposzta, pacal- és körömpörkölt, parasztbéles, töltött káposzta vagy bográcsgulyás gőzölgött a sátrak tűzhelyein, étvágygerjesztőnek ott volt a kisüsti, a csapolt sör és az ötféle bor. A kert közepén lévő dombon felállított szabadtéri színpadon a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese, a Babos, az Unic, a Tivoli cigányzenekarok, a pusztadaróci citerazenekar, a nagykárolyi BEZ Humanitas csoportja, a bogdándi Rozsmalint néptáncegyüttes, illetve az Ámor Angyalai és a Style könnyűzene együttesek produkálták magukat, de a leginkább várt sztár Homonyik Sándor volt, aki újra "elaltatta a királylányt".
A komolykodás a szabadtérről sem hiányozhatott, a kisebbségi problémák szerepeltek az RMDSZ szervezte politikai talk-show középpontjában, ahol a politikusok a választónak kívánták megadni a közvetlen kérdezés jogát. Az esemény rövid keresztmetszete: a választók a napon állva tették fel a kérdést az árnyékban ülő, hideg sert kortyolgató választottaknak, akik azt próbálták elhitetni a körülöttük állókkal, hogy a tisztségviselők igenis a kisemberekért vannak és nem fordítva. A választók pedig, hőséget tűrve bár, de törve nem: igen udvariasan izzadva tették föl gyakran kíméletlenül őszinte kérdéseket. A mindennapjainkat érintő aktuálpolitikai kérdések, az egészségügy katasztrofális helyzete, a gazdasági problémák mellett az esemény fő témái a kisebbségi lét alapkérdései voltak. Hosszas vitát váltott ki az anyanyelv használatának joga is.
Az egész napos felhőtlen nyári időre igazi őszies zivatar érkezett meg az est folyamán, amikorra már mindenki a Megyei Múzeum elé gyűlt, a Bikini koncertjére. B. Tóth László és a neves magyarországi rockegyüttes több ezer embert hozott ki a térre. A meglepően hideg eső is csak a nézők egy részét tudta hazakergetni, hiába romlott el az időjárás, a koncertnek és így a Partiumi Magyar Napoknak sem kellett idő előtt kihirdetni a végét, mint nemrég a Városnapoknak.
Princz Csaba
Szombaton a Partiumi Magyar Napok ellenrendezvényeként emlegetett Rákóczi-megemlékezésre és Polgári Fórumra is csábították a helybélieket és minden érdeklődőt, a németi református templomban ünnepi istentiszteletet és megemlékezést tartottak az 1703-as tűzvészre emlékezve.
Előbb Tőkés László református püspök hirdetett igét, aki arra hívta fel a részvevők figyelmét, hogy a hallgatás falának a lebontása után újabb fallal állunk szemben, mégpedig a hazugság falával.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének tiszteletbeli elnöke szerint a jelenlegi román kormánypárttal együttműködő romániai magyar érdekképviselet (RMDSZ) vezetői a valóságot elhallgatva, politikai küzdelem eredményeként könyvelik el azokat az apró megvalósításokat, engedményeket, koncokat, amelyeket egy jogállamban nem kell kiharcolni, mert azok eleve biztosítottak minden állampolgár számára. A vendégeket Ábrám Sámuel lelkipásztor köszöntötte, üdvözlő beszédet mondott Sipos Miklós esperes. Ezt követően Ábrám Lídia és Ilonczai Zsombor segédlelkész Németi és Szatmár pusztulása 1703-ban címmel tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást a németi és a szigetlankai IKE közreműködésével.
Az istentisztelet után a Szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesület politikai fórumán Pécsi Ferenc parlamenti képviselőnek, az egyesület elnökének moderálásával szólalhattak fel a részvevők. Itt Tőkés László előadásában ismertette, hogy a február 1-jén létrehozott EMNT KT azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy helyrehozza az RMDSZ eddig elkövetett hibáit és megvédje a Románia határai közé került magyar nemzetrészt a pusztulástól – legyen az kitelepülés vagy beolvadás. Mint ahogy háromszáz évvel ezelőtt, úgy ma is vannak kurucok és labancok, mutatott rá, ma is vannak szolgáló és kiszolgáló egyházak.
Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság első elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a romániai magyarságnak szüksége van olyanokra, mint Tőkés és Pécsi. Beszélhetünk-e rendszerváltásról akkor, amikor a magukat uraknak nevezett egykori elvtársak ülnek most is a bársonyszékekben, akik bármire képesek azért, hogy megtartsák pozícióikat – tette fel a kérdést. András Imre a Magyarok Világszövetsége képviseletében tartott előadást. Felszólalt Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke, a Fidesz–MPSZ országgyűlési képviselője, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Amma Zoltán, a Hildegárda templom plébánosa, Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka, Szilágyi Zsolt, a Reform Mozgalom elnöke, Boross Zoltán, a Román Televízió magyar nyelvű műsorának egykori főszerkesztője és más ismert személyiségek. A rendezvényt köszöntötte Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke is. A találkozón bejelentették azt is, hogy aláírásgyűjtési akciót kezdeményeztek annak támogatására, hogy a magyar hatóságok tegyék lehetővé a magyar állampolgárság megszerzését azon határon túli magyarok számára is, akik szülőföldjükön kívánnak továbbra is megmaradni.
– Marosvásárhelyen az RMDSZ ellenzékének a jövő évi helyhatósági választásokon csak akkor lehet reális esélye, ha összefog, ha közös jelöltlistát állít, közös polgármesterjelöltet indít – nyilatkozta lapunknak Kiss. – Megítélésem szerint ez az összefogás a mi megkerülésünkkel lehetetlen. Pillanatnyilag bizonyos patthelyzet alakult ki, a Maros Megyei Polgári Mozgalom egyrészt szorgalmazná az összefogást, szeretné, elfogadná a támogatásunkat, de úgy, hogy az együttműködés feltételeit kizárólag ő szabja meg. Úgy látom, nekünk csak a segédcsapatok szerepét szánták, amolyan csendestársként számítanának ránk. Ezt mi nem fogadhatjuk el. Sajnálattal konstatálom, hogy a Polgári Mozgalom, legalábbis Maros megyében túlértékelte erejét, jelentőségét. Ami viszont a legsúlyosabb, még nem döntötte el, mit akar, még nem szánta el magát annak a köldökzsinórnak az elmetszésére, amely a romániai/erdélyi magyar egypártrendszerhez s annak megtestesítőjéhez, az RMDSZ-hez köti. Úgy látom, az ellenzék minden politikai cselekedetét az RMDSZ-hez viszonyítja, ami igen nagy hiba, végzetes tévedések forrása lehet. A jelek szerint még igen nagy a befolyásuk azoknak az opportunista "politikusoknak", akik az RMDSZ vezető tisztségeiből kiszorulva továbbra is a Köcsög utca kegyeit lesik, és a Polgári Mozgalom hátán szeretnének visszakerülni oda, ahonnan korábban kiszorultak. Az ellenzék táborában még igen nagy a félelem az egységbontás vádjától, félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Pedig ideje lenne felismerniük végre: egy fenékkel két lovat megülni, egy időben kint is, bent is lenni – lehetetlen.
Arra a kérdésünkre, milyen valóságalapja van a Markó Béla által kifogásolt, állítólagos Tőkés–Kiss-féle "szörnyűséges szövetségnek", az egykori szabaddemokrata pártelnök kitérő választ adott, a manővert az RMDSZ valós vagy potenciális ellenfeleinek lejáratására tett vérszegény kísérletként értékelte.
– Markó ugyan bejelentette, hogy az RMDSZ választási kampánya beindult – fejtegette Kiss Kálmán –, de a jelek szerint már előre elkönyvelte a vásárhelyi választási kudarcot, s bűnbakot keresve, a tőle megszokott módon, a felelősséget másokra hárítva próbálja újra tisztára mosni magát. Ehhez mi, szabaddemokraták már hozzászoktunk, amióta a magunk külön útját járjuk, s másnak is hozzá kell szoknia, ha már felvette a kesztyűt.
Sz. L.
A gőzpöfögészeti tovalöködönc hazai viszonyokhoz képest szédületes iramban vágtat a román ország északnyugati szegletében, a magyar alföld keleti peremvidékén. Öt kisebbségi, másodrendű állampolgár szunyókál a hajnali derengésben, felriadva egy-egy élesebb pályamódosítás hátbavágó-tarkóncsapó rángatására. Jegykezelők nemigen zavarják ilyentájt a békés nyugalmat, maguk is élnek valahol emberi jogaikkal. Az első falusi megállót elhagyva, a szerelvény újfent rákapcsolni készül, mikor a keskeny résnyire nyitott ablakon berepül egy kb. harminccentis vas csődarab. Az ablak mellett hortyogó fiatalember ölébe. A megálló előtt még a kedvese feje volt található ugyanazon a helyen. Ebben a – számára minden bizonnyal – kellemes pozícióban szendergett. Mi lett volna, ha...? Elképzelni is rossz.
A fiatalember felriad, fogja a csődarabot, káromkodik egy cifrát, és ugyanazon a helyen, ahol bejött, a corpus delictit kihajítja a világosodni készülő semmibe. Nem első eset – teszi még hozzá, mintegy megnyugtatón, látva fülketársai döbbenetét.
Boncolgatom magamban az esetet, és beugrik, hogy a történés helyszíne éppen az a híres sík, ahol közel háromszáz évvel ezelőtt letettük a fegyvert. A nagymajtényi. Ha magunkat kurucnak vélem is, akkor sem lehetett valami labanc-származék az elkövető. Bármilyen merész képzettársítás sem vezethet ahhoz a következtetéshez, hogy egy több évszázados indulat mindmáig tovább éljen.
Komolyra fordítva a szót, sokkal inkább életképes lehetne egy másik képzettársítás. A csődarabot minden bizonnyal egy vásott gyerek vagy suhanc lendítette be az ablakon. Az is feltételezhető, hogy pont a mi vonatunkról szállt le, hiszen mit keresne hajnalban bárki a mező közepén? A kis falusi állomás ugyanis a szántó közepén áll egymagában, kiszolgálva leginkább azt a községközpontot, ahonnan télen-nyáron gyalogszerrel érkezik és távozik ingázók jelentős számú tábora. Az illető községközpontot viszont közel kilencven százalékban többségiek lakják. Ez lenne hát a másik képzettársítás. Hozzátéve, hogy az ingázók nagyon jól ismerik az utazók "etnikai összetételét" ezen a fertályon. Rajtuk kívül nagyrészt ilyen másodrendű kuruc-származékok népesítik be itt a fülkéket.
S a többségi csődobálónak naponta el kell mennie a kis állomás mellett található, szintén sok időt megélt emlékmű mellett. Mely mindenről szól, csak az ő kitalált történelméről nem.
Arról megemlékezik az illető községközpontban néhány éve emelt Mihai Viteazul-oszlop. Szép, magas, állandó zászlókoszorúban pompázik a falu közepén, egy nagy ívű, széles kanyarban, ahonnan muszáj észrevennie mindenkinek, bármilyen irányba közlekedik. Állítólag egyszer erre lovagolt a zsoldosvezér. Pár száz méterre pedig ott szerénykedik egy egész Európa akkori történelmére kiható, sok évig zajló szabadságharc öreg emlékhelye. A mező közepén, a kis állomás mögött.
Egy-két éve kitalálták, hogy falunapot szerveznek a szóban forgó községközpontban. Ha már ott magasodik az a szép, új emlékmű. Persze magyar szó ott nem hangzik el, bár a község többi falujában jelentős számú kisebbség él. Megülik annak a nagy fejedelemnek a kultuszát, akinek nemcsak hogy ehhez a vidékhez semmi köze sincsen, de még a "személyére szabott" történelem is javarészt kitaláció, szépen szóló dajkamese. A közelben pedig az egész Európa történelmét formáló Nagyságos Fejdelem kegyhelye. El lehet képzelni, mennyit és mit tudnak róla helybéliek, többségi atyafiak.
Talán csak annyit, hogy a rozzant emlékmű körüli csalitos ideális hely egy-egy vasdorong elhajítására...
Kádár Ferenc
| építők, rombolók |
Restaurálják Nagybánya régi főterét
– Milyen megfontolásból vállalta el a restaurálás irányítását?
– A cégnél beszéltek rá erre a lépésre, s mivel egyik alapítója vagyok a Harcon Rt.-nek, elvállaltam a feladatot, igen érdekesnek találtam. A Harcon egyébként 4–5 éve tevékenykedik Romániában, főképpen Erdélyben, ám fél éve például még Bukarestben dolgoztam.
– Milyen munkálatokat vállal a cég?
– Elsősorban ipari létesítmények kivitelezését végezzük, de természetesen más munkákat, így műemléképület-felújítást és korszerűsítést is. Nagybányán igen nehéz a feladatunk, hiszen három műemlék jellegű épületet, valamint egy teret kell rendbe hoznunk, ami szakmai szempontból nagy próbatételt jelent, de – hogy úgy mondjam – jó érzés is. Pályakezdőként sokat dolgoztam külföldön, többek között a Felvidéken és Kárpátalján is, ám az utóbbi húsz évben kizárólag Magyarországon tevékenykedtem. Ilyen szempontból nem volt könnyű otthagyni a családot és a megszokott környezetet, mivel már nem vagyok túl fiatal...
– Ejtsünk szót a restaurálás fázisairól.
– Az első természetesen a bontás és a feltárás. Ebben az érdekes és szép az, hogy mindig akkor derül ki a tulajdonképpeni feladat, amikor már egy csomó mindent lebontottunk: elkezdtük feltárni a régi szerkezeteket, s olykor kiderült, egészen más van a vakolat alatt, mint amire mi gondoltunk...
– Milyen kritériumok alapján végzik a munkálatokat?
– A helyi építészek által elkészített terv, valamint az itteni műszaki előírások figyelembevétele az elsődleges szempont. Van egy könyv, amely egy nemzetközi vállalkozói szervezet, a FIDIC előírásait tartalmazza, ez is benne van a szerződésben, hiszen munkánkat ennek figyelembevételével végezzük. Végül vannak a saját magunk által felállított kritériumok: hogy szép legyen, hogy jó legyen, hogy ne kelljen gyakran visszajárni javítani és hasonlók.
– Hány emberrel dolgozik most Nagybányán a Harcon?
– Körülbelül hetvennel, egy részük helyi alvállalkozó, a többiek magyarországiak. Sepsiszentgyörgyön van egy telephelyünk, az erdélyi dolgozók nagy része onnan érkezett Nagybányára.
– Eddigi munkájuk során akadtak-e nehézségek?
– Csak azok akadtak. Rengeteg műszaki nehézséggel kellett megküzdenünk.
– Milyen dokumentumok felhasználása alapján zajlanak a munkálatok?
– A munkaterv készítői, akikkel rendszeres napi kapcsolatban állunk, sok korabeli dokumentum, elsősorban fényképfelvételek alapján dolgoztak. A művészettörténeti és régészeti feltárás eredményeit egyaránt figyelembe kell venni. A Fekete Sas fogadó homlokzatát egyébként egy 1800-as évek közepe tájáról datált fotográfia alapján restaurálhatjuk.
– A Megyei Múzeum támogatja munkájukat?
– Megállapodásunk van velük, hogy amennyiben a pincében vagy bárhol az épület környékén valami olyat találunk, ami a mi megítélésünk szerint régészeti emlék, értesítenünk kell őket. Nemrég egy gödör ásása közben két méter mélyen kövekkel útszerűen kirakott területet tártunk fel. Azonnal szóltunk a régész kollégának, leállítottuk a munkát, hogy – szakszóval élve – dokumentálhassák a feltárást.
– A helyi sajtó megírta, hogy az egykori Arany Sas fogadó épületének padlásterében egy magyar gyártmányú Ferman pisztolyt és több tölténnyel teli tárat találtak. Mi lett a fegyver sorsa?
– A hír igaz, csak nem osztogatják, hanem fosztogatják – mondja a vicc. Tényleg találtunk egy fegyvert, de nem a Fekete Sas padlásán, hanem egy melléképületben, és nem több tölténytárral, csak eggyel, amelyben több töltény volt... Azonnal átadtuk a rendőrségnek.
– Ejtsen néhány szót arról is, hogyan fog majd kinézni a régi városmag a felújítást követően.
– Reméljük, szép lesz a főtér. Mi felújítjuk azt a három házat, amit elvállaltunk, s valószínűleg kedvet kapnak majd mások is, hogy rendbe hozzák műemlék jellegű házaikat. Ha valamelyik épület jelenlegi tulajdonosa kér tőlünk ajánlatot (két házat már el is kezdtek tatarozni), hogy házának tetőszerkezetét, esetleg homlokzatát nézzük meg, amennyiben tudunk vállalkozni a restaurálásra, elvégezzük.
– Építész szemmel hogyan látja a város modern épületeit?
– Ehhez a fejezethez inkább nem fűznék kommentárt, mindenesetre látszik rajtuk, hogy egy bizonyos elképzelés szerint épültek, és rendszert alkotnak...
Szika Levente Zoltán
– Professzor úr, milyennek látja a romániai agrárium s benne az erdélyi magyar gazdatársadalom helyzetét?
– Kétségbeejtőnek. Az előttem szólók, mindannyian a szakma jeles művelői, már rámutattak azokra a legsúlyosabb problémákra, amelyekkel az ágazat küzd. Kétségtelen, a 18-as törvény következményeként kialakult egészségtelen tulajdonszerkezet, az életképtelen törpegazdaságok sokasága, a korszerűtlen, sok esetben a középkorira emlékeztető gazdálkodási módszerek, az Erdélyben gazdag hagyománnyal bíró szövetkezeti hálózat kialakításának elmulasztása, a kormányzati érdektelenségből, az általános szegénységből fakadó pénzhiány, az ágazat jövőjével kapcsolatos összefüggő stratégia hiánya – íme csak érintőlegesen néhány azon problémák közül, amelyek megoldatlansága miatt az agrárium ma ott van, ahol: a bányabéka hátsó felénél is mélyebben.
– Miképpen lehetne ebből a mélységből felszínre kecmeregni?
– A ‘89-es változások óta eltelt közel másfél évtized tapasztalatai alapján mondom, még sokáig sehogy. Legalábbis addig – én úgy másfél-két évtizedre saccolom –, amíg a biológiai óra senkit sem kímélő ketyegése folytán le nem lép a színről az a generáció, amelynek képviselői még a múlt rendszerben szocializálódtak s emiatt – egyébként szinte természetes módon – képtelenek a mentalitásváltásra. A mellényt újra kell gombolni – aki ezt nem képes felismerni, vagy különböző okok miatt egyenesen ellenérdekelt ebben, azt félre kellene állítani. Egyelőre azonban – legalábbis a különböző vezetői szinteken – igen sokan és igen nagy befolyással bírnak azok, akik a mostani állapotok konzerválásában, fenntartásában érdekeltek.
– Akkor bízzunk mindent az időre?
– Közel sem. A jobb, az agrárium számára kedvezőbb idők bekövetkeztét nem várhatjuk és nem is várjuk ölbe ejtett kezekkel. A gazdatársadalom felvilágosítása, képzése, korszerű ismeretekkel való ellátása, a szakmai utánpótlás nevelése kiemelt fontosságú, s Istennek hála, vagyunk még néhányan, akik ezt felismertük, időnk, energiánk jelentős részét erre áldozzuk. Úgy tűnik, ránk hárul a sokat hangoztatott szemléletváltás feltételeinek megalapozása, a talaj előkészítése.
– Az ön által vázolt elképzelésekbe illeszkedik a nyárádszeredai kertészeti főiskola tíz esztendővel korábbi beindítása. Tapasztalatai szerint beváltotta-e az iránta táplált reményeket?
– A főiskola, mely a budapesti Szent István Kertészeti Egyetem kihelyezett tagozataként működik, hiánypótló intézményként jött létre, célja: a már most is a mezőgazdaságban dolgozók vagy az ezután gazdálkodni óhajtók szakmai ismeretekkel való felvértezése. Főiskolaként a gyakorlati képzésre helyezzük a hangsúlyt. Tíz esztendővel az indulás után ki merem mondani, vállalkozásunk sikeresnek bizonyult, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mire alapozom az állításomat? Például arra, hogy a végzettjeink mintegy 80 százaléka a szakmában vagy azzal rokon területen helyezkedett el, közel 10 százalékuk a nálunk szerzett tudását Magyarországon próbálja kamatoztatni. Durván számítva mintegy 200 szakemberrel gazdagítottuk az erdélyi magyar gazdatársadalmat, ami lehet sok, lehet kevés, de mindenképpen eredmény.
– Egy-másfél esztendővel ezelőtt a Sapientián induló kertészeti szak kapcsán sokakban felvetődött a kérdés: tekintve, hogy Nyárádszeredán már működik egy, van-e szükség rá, nem máshol kellett volna-e azt beindítani?
– A válaszom egyértelmű: mindkettőre szükség van, hisz Szeredában a gyakorlati képzésre fektetjük a hangsúlyt, a Sapientián pedig, szándékaink szerint, elitképzés folyik. Ez utóbbi különlegesen fontos, hisz gondoljuk csak el, ‘59 óta, az egyetemegyesítés óta szünetel a magyar nyelvű agrárszakember-képzés.
– Korábban utalt arra, hogy a politikum nem viseli szívén az agrárium sorsát. Ön szerint szándékosság vagy csupán érdektelenség húzódik e mögött?
– Részint szándékosság, részint érdektelenség. A mezőgazdaságban dolgozók vagy azzal valamilyen kapcsolatban lévők többsége előtt nem titok, hogy a román agrármaffia létező valóság, ennek működése a politikum bizonyos szintjeinek érintettségét feltételezi. Az érdektelenség pedig nem más, mint cinkosság. Sajnos az RMDSZ teljesítménye is igen sokban kifogásolható. Az, hogy objektív vagy szubjektív okok miatt maradt el a várttól, most mindegy. Csak egyetlen példát említek: a nyárádszeredai főiskolai oktatás beindítását sem támogatta – egyesek szerint ez ma már érdemeként értelmezendő –, igaz, nem is akadályozta. Azt viszont be kell ismernünk: érdekérvényesítő potenciálja igencsak korlátozott, hisz a törvényhozásban az agráriummal kapcsolatos határozatok meghozatalakor az erdélyi szempontok figyelembevétele nem elsőrendű fontosságú.
– Köztudott: fejlett, piacorientált mezőgazdaság elképzelhetetlen kutatás nélkül. Hogyan állunk ma ezen a téren?
– A kutatás pénzigényes terület, Románia pedig, a bőrünkön tapasztaljuk, igen szegény állam. A kutatóintézetek, kísérleti állomások a rendszerváltás óta eltelt közel másfél évtized alatt részint tönkrementek, részint halódnak. Pedig, az ismert okok miatt, ‘89-ben sem álltunk valami fényesen e téren. Visszagondolva, azt kell mondanom, talán a hetvenes évek kezdetén-derekán volt a csúcspontján, bár akkor is jócskán elmaradt az akkori világszínvonaltól. Ennek ellenére, minden visszahúzó körülmény dacára, elszigetelten ugyan, de jelentkeztek megszállott, tehetséges kutatók, akik egy-egy területen kiváló munkát végeznek. Ez reményt jelent a jövőre nézvést, de hangsúlyozom, a kutatás folytonossága az állam anyagi tehervállalása nélkül elképzelhetetlen.
– Mindent egybevetve, ön szerint mikor lesz működőképes, piacorientált, korszerű mezőgazdasága Romániának?
– A következő egy-másfél évtizedben, hacsak valami csoda nem történik, nem látok erre reális esélyt. A csoda az lenne, ha a mindenkori román kormány, a politikai osztály felismerné az ügy fontosságát, s vállalná a rá háruló feladatokat. Különösen azért lenne ez fontos, mert könnyen előfordulhat, hogy éppen az ágazat siralmas állapota miatt nem fogunk kelleni majd az Európai Uniónak. Azt mondják, csodák nincsenek. Reménykedjünk, hogy mégiscsak vannak. Másként nem marad más, mint várni, kivárni, amíg a generációváltással együtt bekövetkezik az általunk annyira szorgalmazott szemléletváltás is.
Szentgyörgyi László
Mind a román, mind a magyar költségvetésből származó pénzügyi támogatások a hazai civil szervezetek, egyházak, szakmai egyesületek megkerülésével a belterjes politikai szervezetként működő RMDSZ vezetőiből létrehozott testületekhez érkeznek.
Az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma, valamint a romániai Kisebbségi Tanácstól származó támogatásokat kezelő Communitas Alapítvány Kuratóriuma szinte kizárólag az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetőségének tagjaiból áll. A Communitas Alapítvány megalakulása óta még soha nem számolt be a nyilvánosság előtt a romániai magyar közösség intézményei részére kiutalt összegek felhasználásáról.
A politikai pártoknak járó költségvetési támogatásból eddig kizárólag az RMDSZ részesült, a helyhatósági választásokon sikeresen fellépő más magyar politikai alakulatok nem jutottak hozzá a nekik járó pénzügyi alapokhoz.
Ez a példátlan méretű monopolhelyzet lehetővé teszi, hogy a jelentős összegű támogatások csoportérdekeket, egyéni ambíciókat, a sajtó és a civil társadalom intézményeinek politikai alárendelését is szolgálják.
Az EMNT KT a Román és a Magyar Kormányhoz és Parlamenthez fordul, javasolja a támogatási rendszerek átalakítását oly módon, hogy végre egy közösségünk valós érdekeit és sokszínűségét figyelembe vevő és tiszteletben tartó rendszer épüljön ki.
Annak érdekében, hogy a fentebb vázolt egyenlőtlen helyzetek a jövőben elkerülhetők legyenek, kérjük a Magyar Kormányt és a Magyar Országgyűlést, hogy – több, mint tizenhárom évvel a rendszerváltás után – vegye figyelembe az erdélyi magyar társadalomnak a demokratikus viszonyok között kialakult természetes sokrétűségét, és tegye lehetővé történelmi egyházaink és az EMNT képviselőinek a részvételét a Magyar Állandó Értekezlet munkálatain. Ez annál is időszerűbb, mivel a romániai magyarság nevében a MÁÉRT-en egyedül részt vevő RMDSZ az utóbbi időben – többek között a szatmárnémeti Kongresszuson történt szerkezeti átalakulás miatt – elvesztette egyesítő erejét, és ma már nem képes nemzeti közösségünk egészének képviseletére.
| gyergyó él és élni akar |
A reggeli vonattal érkezünk Gyergyószentmiklósra, az állomás peronjára lépve éles, hűvös szél csap az arcunkba, fázósan, majdhogynem reszkető kezekkel gomboljuk szorosabbra öltözékünket. Az az érzésünk, mintha néhány óra alatt egyik évszakból a másikba vonatoztunk volna, az egy nappal korábbi fullasztó marosvásárhelyi kánikula után őszként hat a számunkra szokatlanul friss és hűvös gyergyói levegő.
Pedig alig vagyunk túl augusztus közepén. Gyalog indulunk a központ felé, ami legkevesebb két szempontból is célszerűnek látszik: egyrészt bemelegíthetjük elgémberedett végtagjainkat, másrészt alkalom nyílik a szemlélődésre, a városképben beállt változások számbavételére. Első benyomásaink igencsak vegyesek: a központig vezető, a Bucsin- és Virág-negyedeket érintő útszakasz minden kritikán aluli állapota, ahol aszfaltnak csak ritkán fedeztük fel a nyomát, szöges ellentétben áll a központi park rendezett, kellemes látványával. Mintha nem is egyazon településen járnánk. Emitt kopott, elhanyagolt külsejű, egy-egy jármű elhaladtával sűrű porfelhőbe vesző tömbházak, amott pedig szakmájukat értők keze nyomát magán viselő ápolt park, közepén a település névadója, Szent Miklós szobrával, körülötte pedig frissen festett homlokzatú köz- és magánépületek egy-egy romossal, omladozóval váltakozva. A kettősség érzése egyébként végigkísért egész ott tartózkodásunk alatt.
Az egész Gyergyói-medencében heves indulatokat kavart a helyi tévé körül nyáron kirobbant botrány. Történt, hogy Hodgyai Géza vállalkozó, aki egy személyben birtokolja az Új Kelet című helyi hetilapot, működteti a csíki és szentmiklósi Mix Fm rádiókat, valamint idéntől a helyi Extra Rádiót, megvásárolta a helyi tévéstúdiót is.
Az eset, legalábbis első látásra, szokványos üzleti manővernek tűnik. De csak első látásra, hisz a gyergyói médiacézárként elhíresült Hodgyai igencsak aktív szereplője a helyi politikai és közéletnek. A nyár eleji tisztújításkor Dézsi Zoltán Hargita megyei alprefektus és Garda Dezső parlamenti képviselő riválisaként megpályázta az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöki tisztségét, de a szavazáson mindössze nyolc voksot tudott összegyűjteni. Ennek ellenére mégis sikerült döntően befolyásolnia a végeredményt, hisz – egyes vélemények szerint – az első fordulóban rá szavazók a második menetben már Dézsi voksait szaporították, aki viszonzásként Hodgyait segítette a területi szervezet gazdasági alelnöki tisztségébe.
A jelek szerint Hodgyait erős politikai ambíciók fűtik. Erről ő maga a következőket mondta: "a világot nem akarom irányítani, de azért hatni szeretnék rá". A városban tudni vélik, versenybe szállna a polgármesteri székért, állítólag maga mögött tudja Dézsi Zoltán támogatását, s ezért törekedett pénzt, fáradságot nem sajnálva rátenni kezét a helyi médiára. Tény, hogy a tizedik évfolyamába lépett, augusztus elején 500. megjelenését ünneplő Gyergyói Kisújságot leszámítva ma sehol sem közölhetők egy bizonyos csoportosulás, klikk politikai és gazdasági érdekeivel ütköző vélemények.
Ezt látszanak alátámasztani a TVS-nél rögtön a tulajdonosváltás után történtek is, amikor botrányos körülmények között távozásra kényszerült, kényszerítették a stúdió régi szerkesztőségét. Az esetet a felek természetesen másként és másként értelmezik, az új tulajdonos, az Entel Kft. vezetője, Hodgyai Géza szerint ő felajánlotta a további együttműködés lehetőségét a stábnak, de annak tagjai, a korábbi megállapodást felrúgva, úgy döntöttek, inkább távoznak. A július 14-ei nap történéseit Hodgyai a következőképpen foglalta össze: "Miután az első hét végére alábbhagyott a munkakedv, s igényes adások helyett egy követeléslistát tettek elém, amibe nem egyezhettem bele, nem engedhettem meg, hogy adásba menjen egy olyan anyag, amiben a tények ismertetése nélkül elköszön a stáb" (Új Kelet, 1993. július 17–23., 29. szám). Ottjártunkkor az új tulajdonos elmondta: az volt az érzése, hogy a távozók csupán ürügyet kerestek a kenyértörésre, hisz anyagi jellegű követeléseiket adott esetben akár teljesíteni is lehetett volna. – De hát nekik eszük ágában sem volt a megegyezés – vonta le a következtetést Hodgyai. A régi stáb tagjai arra hivatkozva, hogy az utóbbi években jórészt saját felszereléseikkel dolgoztak, a továbbiakban használati díjat követeltek az új tulajdonostól. Ezenkívül semmivel sem kértek többet, mint korábban, de azt szerződésben szerették volna rögzíteni. Ehelyett kétheti fizetés nélküli szabadságra küldték őket, de a leginkább azt kifogásolják, hogy a bő évtizedig szolgált gyergyói nézőktől való elbúcsúzás lehetőségétől is megfosztotta őket az új tulajdonos.
Azóta szünetel a helyi tévéadás Gyergyószentmiklóson. Annál több viszont a személyeskedésektől sem mentes vita, övön aluli ütésekkel fűszerezett adok-kapok.
Hodgyai jelenleg új stáb összeállításán dolgozik, a műsorszórást szeptemberre ígérte. A felmondott stáb sem tétlenkedett, a Korona Szálló éttermében tartott fórumon ismertette a lakossággal egy új stúdió beindítására vonatkozó elképzeléseit. Ezzel párhuzamosan támogató aláírások gyűjtésébe kezdtek: rövid idő alatt közel háromezren látták el kézjegyükkel a gyűjtőíveket. Megmozdultak a helyi vállalkozók is, néhányuk jóvoltából az induláshoz szükséges összeg már kéznél van – adta hírül a Gyergyói Kisújság 2003. július 31.–augusztus 6-ai, 31. száma. Az új stáb reményei szerint már e hónap folyamán beindulhat az újjászületett, a közszolgálatiság követelményeinek megfelelni szándékozó helyi televízió.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Gyergyószentmiklósnak huszonegyezer lakosa van, háromezerrel kevesebb, mint tíz évvel korábban, mintegy 88 százalékuk magyar. A cigány lakosság létszáma a becslések szerint közel másfél ezer, közülük alig hatszáz mondhatja magát hivatalosan is szentmiklósi illetőségűnek. A 2000-es helyhatósági választásokkor Erdély-szerte nagy feltűnést keltett, hogy kilenc, az RMDSZ felső vezetőségének politikájával azonosulni nem tudó magyar jelölt a liberálisok (NLP) listáján indulva jutott be a helyi önkormányzati testületbe. Az érintettek kényszermegoldásként vállalták e lépést, mivel a választási törvény nem biztosít a pártlistán indulókkal egyenlő esélyt a függetleneknek. Ezzel azonban kimerült minden kapcsolatuk a liberálisokkal.
Kercsó Attila 2001-től tölti be az alpolgármesteri tisztséget. Jól menő vállalkozását cserélte fel a közösségért folytatott munkával. Mint mondta, igen megbánta, hogy elvállalta. – Életem talán egyik legnagyobb ballépésének tartom. Tévedés ne essék, nem a munkától félek, csak azt kifogásolom, hogy a rám osztott feladatok mellé nem rendelték oda a megfelelő pénzösszegeket, amik felett belátásom szerint rendelkezhetnék – magyarázta. Elmondta még, hogy többször is szóvá tette az ügyet, négy beadványt is megfogalmazott, de Pál Árpád polgármester még csak válaszra sem méltatta. – A következő helyhatósági választásokig hátralévő időt még kitöltöm valahogy, ne mondhassa senki, Kercsó meghátrált a feladat elől, de a továbbiakban soha semmiféle tisztséget, sem az RMDSZ-ben, sem másutt nem vállalok – jelentette ki keserűen.
Az alpolgármester feladatai közé tartozik a városgazdálkodás talán legnehezebb szektora, az úthálózat karbantartása is. Az idén már 700 millió lej értékben végeztek munkálatokat, ebből mindössze 400-at fizettek ki, a többivel még adósak a kivitelezőnek. A helyzet súlyos, aszfaltozásra már 7–8 esztendeje nincs elég pénz, többnyire csak a kátyúk betömésére futja. Gyergyószentmiklós utcáinak 70 százaléka ma is földút, kavicsozásra 50 esztendeje nem került sor, idén azonban sikerült a Felszeg utcáit kijavítani. Júliusban a polgármesteri hivatal plakátokon szólította fel a környék lakóit a Békény-patak medrének kitisztítására, ehhez az önkormányzat a maga segítségét is felajánlotta, de a felhívás visszhangtalan maradt. Ezzel szemben sikerrel járt az a magánvállalkozók által is támogatott korábbi civil kezdeményezés, amelynek eredményeként a már-már szemétbe fulladó Bucsin-negyedet takarították ki.
A Figura Stúdió Színház, a város legjelentősebb kulturális intézménye az idők során fogalommá vált nemcsak Gyergyóban, hanem egész Erdélyben, mondhatnánk, az egész magyar nyelvterületen. A társulat fennállása óta folyamatosan anyagi gondokkal küzd, az önkormányzat igyekszik a maga szűk lehetőségei szerint támogatni, de az korántsem elég a zavartalan működéshez. Idén a városi költségvetésből mindössze 1,7 milliárdot szántak a színházra. A működéshez szükséges többi pénzt pályázatok útján kénytelenek megszerezni. A nyár folyamán a helyi és az országos média érdeklődésének homlokterébe került a társulat igazgatói tisztségének odaítélésére szervezett pályázatok elbírálása körül kialakult, sokak szerint már-már kabaréba illő helyzet. Történt, hogy a bírálóbizottság először nem tudott, nem akart választani a három jelölt közül, ezért mindhármuknak azonos minősítést adott. Végül a második fordulóban döntöttek Kolozsi Kilián személye mellett. Elődje, Szabó Tibor hét esztendeig, mondhatni közmegelégedésre töltötte be a tisztséget, s egyesek szerint továbbra is ő lenne az igazgató, ha Nagy István, a polgármesteri hivatal jegyzője különböző paragrafusokat használva ürügyként, meg nem fúrja. Beiktatásakor az új igazgató elmondta, örül annak, hogy továbbra is számíthat az ezentúl színészi munkájára koncentráló Szabó támogatására, s egyben abbéli reményének is hangot adott, hogy sikerül bővíteni a társulatot, amiként a támogatók körét is.
Azt mondják, Gyergyóban kilenc hónap hideg, s a többi sem meleg. Ebből következően a lakosság és az önkormányzat legnagyobb gondját a téli fűtés jelenti. Egy júliusi hír szerint a kormány illetékes minisztere aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében jövő esztendő végére teljesen kiépülhet a Hargita megyei gázszolgáltatói hálózat. Eszerint Gyergyószentmiklósra is eljuthat a gáz, megoldódhat a gázfűtés, vége szakadhat annak az évenként ismétlődő helyzetnek, hogy márciusra elfogy az üzemanyag, s az utánpótlás megérkezéséig a tömbházlakók napokig fűtés nélkül, ki-ki a maga módján megoldást keresve kénytelenek átvészelni a megpróbáltatásokat. Az évek során számtalan próbálkozás történt a fűtésgondok megoldására, egyelőre nem sok eredménnyel. Most a kormány jóvoltából tízmilliárd lejnyi összegre van kilátás, amit egy svájci program megvalósításához önrészként szándékoznak felhasználni. De az még odébb van, addig még át kell vészelni a küszöbön álló telet. Ami nem lesz egyszerű, hisz a lakosság elszegényedett, igen magas azok száma, akik képtelenek voltak törleszteni a közüzemi szolgáltatások díjait. Jelenleg 122, a közüzemek által indított per van folyamatban, a tartozókat válaszút elé állították: vagy fizetnek, vagy hajlék nélkül maradnak.
Gyergyószentmiklósi körképünk lehet, hogy hiányos, akár felületesnek is mondható, de arra mindenképpen alkalmas, hogy jelezze: Erdély leghidegebb zugában van egy kisváros, él egy maroknyi székely közösség, amely minden természeti és gazdasági viszontagság dacára szellemi-anyagi gyarapodásának, boldogulásának a lehetőségeit keresi. Egyszóval: a jövőjét.
Szentgyörgyi László
| ősz húrja zsong |
Református vallástanár – Szociális munka (Teologie reformata didactica – Asistenta sociala): 4 év/nappali; 7 hely, amiből 5 tandíjas
Szociális munka (Asistenta sociala): 4 év/nappali; 10 hely, amiből 5 tandíjas
Filozófia (Filosofie): 4 év/nappali; 22 hely, amiből 5 tandíjas
Angol nyelv és irodalom (Limba si literatura engleza): 4 év/nappali; 2 tandíjas hely
Angol nyelv és irodalom – Román nyelv és irodalom (Limba si literatura engleza – Limba si literatura româna): 4 év/nappali; 18 hely, amiből 5 tandíjas
Zenepedagógia (Pedagogie muzicala): 4 év/nappali; 8 hely, amiből 5 tandíjas
* Az egyetem lehetőséget biztosít két szak párhuzamos elvégzésére;
* A tandíj összege évi 200 euró, kivéve a Képzőművészet és Zenepedagógia szakot, ahol a tandíj 350 euró. A tandíjat két részletben lehet kifizetni;
* Az egyetemnek saját étkezdéje és bentlakása van. Az Arany János Kollégium minden évben szállást biztosít a felvételiző diákok számára a felvételi ideje alatt, valamint a sikeresen felvételizőknek az egyetemi évek alatt;
* Az egyetem egész napos, díjmentes internetezési hozzáférhetőséget biztosít hallgatóinak a számukra kialakított gyakorlótermekben;
* Az egyetem háromféle ösztöndíjban részesíti hallgatóit, a romániai állami egyetemeken érvényben lévő szabályok szerint, hasonló arányban és összegben.
Beiratkozás: 2003. szeptember 8–13. között.
Beiratkozási díj: 500.000 lej.
Felvételi vizsgák: 2003. szeptember 16. és 17.
Eredményhirdetés: 2003. szeptember 19-éig.
További információk: Nagyvárad, Városháza (Primariei) út 27. szám.
Telefon/fax: 0259/418-244, 0259/418-252.
E-mail: partium@partium.ro
Honlap: www.partium.ro
Két szomszéd, némelykor és némelyekben egymással rivalizáló bihari nagyközség egy időben rendezte meg a saját falunapjait az idén, nem túl üdvös időzítéssel. Székelyhídon Érmelléki ősz címmel tartották meg – még teljében a nyárnak, emberpróbáló kánikulában – kilencedik alkalommal a háromnapos eszem-iszom-szórakozomat, pár kilométerrel délebbre a kétnapos Diószegi Napokat rendezték meg a hetedik évben. A faluünnepségek keretében szórványosan kulturális jellegű programok is helyet kaptak (inkább a városias Székelyhídon rendeztek kiállításokat, könyvbemutatókat, irodalmi-művészeti-helytörténeti műsorokat), volt táncikálás és önmutogatás se szeri, se számra, egymásnak adták a színpadot az innen-onnan verbuvált sztárocskák, egynyári slágeres playbackezők, vicinális "szupergruppok", harmadvirágzó táncdalénekesek. Forgott a ringlispíl, sült az ökör (egyesek szerint inkább bika), amint azt székelyhídi felvételeink is illusztrálják.
| a média világa |
Az utóbbi napok egyik gyakran emlegetett témája volt az, hogy a művelődési miniszter bejelentette: a minisztériumban működő központi tudomisénmilyen bizottság nem engedélyezi az aradi Szabadság-szoborcsoport újrafelállítását.
A hírre ráharapott a sajtó, s persze nyakra-főre nyilatkoztak különféle politikusok is, miközben az emberek többsége csak háborog. Holott pánikra semmi ok! Van egy fogadásom: ha nem is október ötödikére, de még az idén megoldódik a konfliktus. Sőt tovább megyek: szó nincs itt konfliktusról, csak egy jól megrendezett s viszonylag profin előadott színjáték az egész.
Valahogy így történhetett, véleményem szerint:
Nyár elején jöttek-mentek a diplomaták Budapest és Bukarest között (külügyminiszterek, miniszterelnökök, egyebek), s kellett valami jó hír, amit ez alkalomból a világ elé lehet tárni, hadd lássa mindenki, milyen jó úton halad a magyar–román megbékélés. Ehhez kapóra jött, hogy Aradon már el volt döntve: októberben újraavatják a második világháború után a proletár internacionalizmus meg népek közötti barátság jegyében lebontott Szabadság-emlékművet. Mondom, ezt már rég eldöntötték Aradon a helyiek, a tanács belefoglalta a költségvetésébe a Tűzoltó tér rendbetételéhez szükséges összeget, s már a munkák is zajlottak. Ekkor rukkoltak elő a politikusok a nagy hírrel, miszerint a béke és barátság szimbólumaként Aradon ez meg az lesz. A nemzetközi közvélemény tapsolt, az RMDSZ parádézott a (vélt) választói előtt, mondván, hogy ezt is elintézték az apró lépések politikájával, Medgyessy eldicsekedte odahaza, hogy lám-lám, amit Orbán nem volt képes megoldani négy év alatt, azt ő már egy év alatt, egy laza csuklómozdulattal stb., stb. Arról persze mindannyian mélyen hallgattak, hogy ez a bejelentés még csak az első felvonása annak a nyári előadásnak, amit közösen főztek ki. No de nem kellett sokat várni a folytatásra, mert jött az, elkerülhetetlenül.
Augusztus közepén ugyanis robban a bomba: a híres történész s egyben művelődési miniszter bejelentette, hogy a minisztériumban működő, addig soha nem hallott bizottság márpedig nem ad engedélyt az emlékmű felállítására. (Az külön pikantériája a történetnek, hogy ilyet a világ nem látott, hogy egy minisztériumi bizotts&aacu