|
XIII. évfolyam, 34. (621.) szám |
2003. augusztus 26. |
TISZTELT LÁTOGATÓNK, KEDVES OLVASÓNK,
ÜDVÖZÖLJÜK AZ ERDÉLYI NAPLÓ HONLAPJÁN!
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját az itthon bejegyzett Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez az egyetlen tevékenysége. Lapunk megjelentetése a jelenlegi nehéz gazdasági és barátságtalan politikai környezetben nem könnyű, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat erőfeszítéseinkhez, ha nálunk hirdet, reklámoz, vagy ha felajánlásaival segíti lapunkat.
Mivel az internet-használók nem lapvásárlók, ők más módon járulhatnak hozzá az Erdélyi Napló fennmaradásához, mégpedig adományokkal. Felajánlásokat a kiadó dollárszámláján köszönettel fogadunk: SC Casa de Editura Erdélyi Sajtóház SRL, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont: 2511001005514406, Romania.
Romániai olvasóink 90 ezer lejért rendelhetik meg januártól lapunkat a kiadóban, egy negyedévre. Egyévi előfizetés díja 360 ezer lej.
Külföldre (bárhová) 15 euró az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 euró. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után kiadónk minden kedden postázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
Reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül életben tartani az Erdélyi Naplót 2003-ban is!
A szerkesztőség
| címoldal |
A nyár elején az erdélyi magyar egyetemépítés jelentős mozzanata, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi székházának átadási ünnepsége vonzotta Kolozsvárra a magyar közélet jelentős személyiségeit. Augusztus 23-án pedig gyászolni jött Kolozsvárra Orbán Viktor jelenlegi magyar exminiszterelnök, akinek az erdélyi magyar egyetem költségvetési alapkövét köszönhetjük, Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, aki kezdettől fogva nem bízott a kis (vissza)lépések politikájában, hanem megkezdte a felekezeti hátterű egyetem felépítését, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki a Bolyai-egyetem újralétesítésének kudarca után felvállalta a Sapientia elfogadtatását a román politikai közvéleménnyel. És sokan mások.
Ezen a nyárvégi napon temették az EMTE első rektorát, Tonk Sándort.
Koporsójába sokan igyekeztek szegeket ütni. Többek között azok, akik a tavalyi magyarországi politikai fordulat után mindannak a lebontását tűzték ideológiai zászlajukra, amit az Orbán-kormány megvalósított. A kiszemelt áldozatok között kiemelt helyen szerepelt az erdélyi magyar egyetem. A költségvetési támogatás létfontosságú növekedése helyett "karcsúsítással", a Medgyessy-csomag "méretarányos" alkalmazásával fenyegették, félrevezetéssel, hitelrontással gyengítették az amúgy is hazai ellenszélnek kitett egyetem pozícióit. Egyik utóbbi sajtóértekezletén nem titkolta, hogy tart a támadások fokozódásától.
Ezekkel majd utódjának és követőinek kell megküzdeniük. A család beleegyezésével közölt eszmei végrendelete nekik is szól. De nekünk, mindannyiunknak is.
Én, Tonk Sándor életemnek 56. esztendejében ép elmével és testi egészségben kívánom leírni végakaratomat.
Életemet a Szenczi Molnár Albert által megfogalmazott ima irányította: "Oh, én Uram Istenem, engedd azt énnékem is, hogy senkire mindjárt meg ne haragudjam, senkit se szóval, se cselekedettel meg ne bántsak. Azoknak is, akik engem megbántottak, töredelmesen megengedjek és megbocsássak, minden bosszúállásra való szándékot szívemből kivessek meggondolván azt, hogy ha mi valaki ellen haragot tartunk, és a mi ellenségünkkel nem akarunk megbékélni, te is, mindeneknek hatalmas bírája, nem bocsátanád meg a mi bűneinket, eseteinket és számtalan fogyatkozásainkat, és ilyenképpen a te kemény ítéletedet és szentenciádat mi magunk vonnánk magunkra. Adjad azért, hogy mindenekhez legyek szelíd, emberséges, engedelmes, mindennel jótevő és adakozó".
Nem véletlenül és nem ok nélkül idéztem ezeket a sorokat. Tudatában sok emberi gyarlóságomnak, életem során a szelídség, az emberség, az engedelmesség, a jótevés erényét tartottam a legfontosabbnak. Sokan, tudom, ezt gyengeségnek vélték.
Mindig alázattal tekintettem minden dolgomra. Nem valamilyen fatalizmusról volt szó. Én hittem és hiszek abban, hogy sorsomat Valaki irányítja és megszabja, megszabta életutamat. De tudom azt is, hogy nekem Ahhoz, aki ezt teszi, hűséggel kell ragaszkodnom, tudja, miként irányítja lépteimet. Gyarló, emberi voltomban ezt fogadtam el mindenkor.
Hálát adok az Úristennek életemért. Hálát adok szüleimért, testvéreimért, házastársamért, gyermekeimért, unokáimért, mindazokért, akik szeretettel vettek körül életem folyamán. Tudatában vagyok annak is, hogy a sok szeretetet, amit kaptam, nem tudtam viszonozni. Pedig megvolt bennem a szándék, az akarat. A lélek kész volt, de a test sokszor volt erőtelen.
Sokat vétkeztem, sokszor voltam erőtelen.
Fáradt ember vagyok. Többet vállaltam annál, amit el tudok viselni. Egyedül folytatom a küzdelmet. Nincsenek társaim, csak ellenfeleim, avagy csak csendben követők.
Nem törekedtem hatalomra. De tettem mindig azt, amit hitem szerint tennem kellett. Mai világunkban nagyon sokan nem értik meg ezt. Szolgáltam. Szolgáltam – de nem áldozatként megélve – családomat. Életem nagy öröme volt feleségem, gyermekeim élete. Később ugyancsak örömöt jelentett az oktatás. Hálát adok az Istennek azért, hogy megengedte az egyetemszervezés munkájában való részvételt. Szolgálni fogok továbbra is, ameddig tudok. Nem törekszem világi dicsőségre. Életkoromban már elmondhatom, számomra nem a világi hívságok a fontosak. Szeretnék úgy élni, hogy a magam lelkiismerete és az Úristen legyen életem, mindennapjaim egyetlen mércéje.
Tenni kellett volna. Többet, mint amit tettem. Szerettem a tudományművelést. Talán akkor tévedtem, amikor helyette az egyetemszervezés, intézményépítés munkájára vállalkoztam.
Kérlek és intelek benneteket, gyermekeimet és fiatal munkatársaimat: vigyázzatok magatokra, vigyázzatok a reátok bízottakra. Az ember élete csak úgy lehet teljes, ha mindennap érzi, valamit tett másokért. Az önzés az élet beszűkülését jelenti. A gazdagság, az anyagi jólét kellemes, de nem jelenti az élet teljességét.
Anyagi javakról intézkedni nem tudok. Könyvek maradnak utánam. Vigyázzatok reájuk. Sok boldog percet és órát jelentettek életemben. Hiszem, számotokra is megadják az örömet.
Anyagi javaknak nem voltam birtokosa. De ahol lehetett, szívesen, szívemből adtam. Vallom: a magunk, az erdélyi magyar közösség, Anyaszentegyházunk ügye, mindannyiunknak szívügye kell legyen a szívből fakadó és önzetlen adakozás. Az édesapámék által hittel és hűséggel felvállalt "sáfársági tízed" kikopott világunkból. Kikopott, mert mi, tanárok, ti, lelkipásztorok, hívő emberek hagytuk ezt a feledésbe merülni. Pedig életünk, sorsunk, keresztényi, magyar, emberi mivoltunk fönnmaradásának záloga: vállaljuk az áldozatot. Egyébként az egymást követő világi hatalmak és azok szivárványkörébe tartozó "mihaszna senkik" kiszolgáltatottjai, vagy ami rosszabb, kiszolgálói leszünk.
Végakaratom? Lehet ilyen? Ha meghalok, olvassátok el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versét.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
| aktuális |
Két szocdem honatya akadt az "ellenőrzési minisztérium" horgára és gondoskodtak róla, hogy ország-világ megtudja, mennyivel károsították meg a levitézlett Bancorexet, illetve mekkora vagyont harácsoltak össze. Közben viszont az igazi nagyhalak vígan úszkálnak, s épp most nyúlnak le sok százezres SAPARD-pénzeket: a vidékfejlesztési célprogram keretében ugyanis "véletlenül" annak a Cornu községnek a közmű-fejlesztésére jutott 795 ezer euró, ahol a miniszterelnöknek, a mezőgazdasági miniszternek és a kormányfőtitkárnak van szerény kis birtoka. A "pártatlan" hírközlés minderről mélyen hallgatott, így csak azok értesültek róla, akik követik a BBC oknyomozó riportjait. A "híres" község megkérdezett polgármestere a kényelmetlen kérdések ellenére nem talált semmi furcsát az ügyletben és váltig állította, hogy az elnyert pályázatnak nincs köze a közjogi méltóságok helyi kötődéséhez.
A hasonló érdek-összefonódásokat is szeretné kiküszöbölni a közéletből a kormánypártból nemrég kilépett Cosmin Gusa alakulgató formációja. A fiatal politikus mindenekelőtt nemzedéktársait célozza meg programjával, mintegy hadat üzenve az elöregedett politizálási kultúrának. Iliescut mit sem zavarja a fiatalok ilyetén itthoni nyomulása: Kínát végigmosolyogva tárgyal a keleti üzletemberek hamarosan várható romániai térhódításáról.
A volt szekustisztek sem zavartatják magukat az új idők – igaz, egyelőre még nem észlelt – fuvallataitól? Az átvilágítók elé idézett huszonkilenc egykori tiszt közül csak három méltóztatott megjelenni a meghallgatáson. Egyikük, sürgős üzleti ügyeire hivatkozva, még kocsijának motorját sem állította le, egy másik pedig felhőtlen derűvel jelentette ki, hogy nem érti a fölösleges hangulatkeltést, mivel a megboldogult (?!) kommunista politikai rendőrség mindent a lakosság boldogabbá tételéért cselekedett. Hát, szó, ami szó…
A közelgő tanévnyitás meghozta az ilyenkor szokásos miniszteri nyilatkozatözönt: Athanasiu szerint elsődleges fontosságú a falusi iskolák fertőtlenítése-kipofozása és a mostantól kötelező kilencedik osztályban az ingyenes tankönyvek biztosítása. Ahhoz képest viszont, hogy ez nem napi döntés, egy kicsit későinek tűnik a tankönyvek leszállításának decemberi határideje. A miniszter azt is ígérte, hogy a záróvizsgák "emberközelibbek" lesznek, nem akarván kizárólag rácstesztekkel keseríteni az ifjúságot, s az érettségi szóbelin is vissza fognak térni az átment-megbukott egyszerű minősítés helyett az érdemjegyekkel való értékelésre.
Hasonló "ésszerű" lépés a nagy port kavart kötelező rádió- és tévédíjat előíró kormányrendelet visszavonása: ezentúl csak annak kell fizetnie, akinek tényleg van készüléke. Bevallásos alapon – a villanyárammal együtt. Hogy utóbbi pontosan mennyi is lesz, nem tudni, mivel bejelentették a szeptemberben érvénybe lépő energiaár-emelést, de azt is siettek hozzátenni, hogy mindezt a lakosság alig-alig fogja megérezni. Mondták ezt azelőtt, hogy a rekordnak számító Duna-apadás miatt leállították volna az ország áramszükségletének tíz százalékát biztosító cernavodai atomerőművet. Az aszály következtében a vízierőműveknek is harmadával csökkent a kapacitása, úgyhogy a krízis elkerülését a hőerőművektől várják. Tehát máris van kész magyarázat arra, ha mégis megérezzük majd az energia árának "alig érezhető" emelését.
Molnár Judit
Megérkezett az Országos Rendőr-főkapitánysághoz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) három banknál történt pénzmosás-gyanús ügyletekre vonatkozó feljelentése, amelyet a K&H Equitiessel kapcsolatos rendőrségi nyomozáshoz csatoltak. A három bank közül az egyik az az Intereurópa Bank, melynek elnöki székét 1999 tavaszán Medgyessy Péter foglalta el. A Fidesz és az MDF parlamenti frakciója ezzel kapcsolatban arra kérte fel a miniszterelnököt, hogy ne hátráltassa a vizsgálatot a PSZÁF vezetőjének leváltásával. Kétségkívül sajátos egybeesés, hogy miután a felügyelet augusztus 18-án megtette említett feljelentését, a miniszterelnök még aznap egy interjúban arról beszélt, hogy elfogyott a kormány türelme és le kell váltani a PSZÁF elnökét.
Rovatunk egyik "állandó vendége", Keller László közpénzügyi államtitkár eme kiélezett – Kövér László (Fidesz) után immár Lendvai Ildikó (MSZP) által is hideg polgárháborúhoz hasonlított – belpolitikai helyzetben arról beszélt, hogy az MSZP és a Fidesz között háttéralkuk kötődtek. Konkrétumokat persze nem említett. Súlyos vádjának alátámasztására azt hozta fel, hogy a szocialista frakció több hónapig nem akart kérdést intézni a legfőbb ügyészhez. Keller érthetően frusztrált, miután a Fideszt közpénzekkel való visszaéléssel vádoló nyilatkozatait nem sikerült konkrét adatokkal alátámasztania, és a jobboldali elfogultsággal aligha vádolható nyomozati szervek sorra zárják le a korábbi kormány ellen általa kezdeményezett vizsgálatokat.
A gyűlöletbeszéd nem maradhat büntetlen a törvényi szabályozás hiányossága, a jogalkalmazás és jogértelmezés közötti feszültség miatt – nyilatkozta Újhelyi István, a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták elnöke. Újhelyi úgymond nem szeretné a szólásszabadságot korlátozni, ami jelen esetben elég nehezen megoldható, hiszen a gyűlöletbeszéd meghatározása aligha lehetséges politikamentesen. Ugyanakkor kétséges, hogy a közösség elleni uszítás büntetőjogi tényállása mellett szükség van-e másik tényállás megfogalmazására.
Immár a baloldalhoz húzó Medián felmérése szerint is átvette a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a vezetést az összlakosság körében. A közvélemény-kutató cég azt is kimutatta, hogy a közhangulat további mutatói is egyértelmű fordulatot jeleznek: abszolút többségbe került az a vélemény, hogy a kormány teljesítménye gyenge vagy nagyon gyenge (immár a gazdaság terén is), és először kerültek egyértelmű kisebbségbe azok, akik szerint a Medgyessy-kabinet teljesítménye jobb az előzőnél. 2002 januárja óta ugyancsak első ízben abszolút többségbe kerültek azok, akik szerint Magyarországon "rossz irányba mennek a dolgok".
Ezzel is összefügghet az, hogy kifütyülték Medgyessy Pétert a Szent István ünnepe alkalmából megrendezett Örömkoncerten elmondott beszéde közben. Szemtanúk szerint a tömeg többek között arra reagált ingerülten, hogy a miniszterelnök nem mellőzte ezúttal sem a szociális demagógiát és olyan erkölcsi parancsolatokat fogalmazott meg, mint hogy "hazudni nem szabad: de nem is érdemes; senkinek". Ami kétségkívül érdekesen szól annak szájából, aki képes volt a legkeményebb kommunista rendszerben titkosszolgálati tisztként kifejtett tevékenységét a magyar nemzet szolgálataként beállítani.
Pápaffy Endre
A Velencei-tó partján mára lassan kuriózumszámba megy az idegen szó. A külföldi turisták délebbre húzódtak. Az igényesebb anyaországiak sem járnak már az egykor nagynevű agárdi popstrandra. Így hát maradtak a szegényebb rétegek, akik belföldön olcsóbban próbálnak üdülni.
A panzióba pár csendes nap után roma prolistrandolók érkeznek két napra. Ennek megfelelően a hangzavar is nagy. Másnap eltűnik a vécéöblítő csap; egy nap múlva már elviselhetetlen a bűz a férfi mosdóban. Jobb híján a női vécét használjuk. A kicsi, de szagbavágó alkatrész eltűnése után a sörünknek is lába kél a közös hűtőszekrényből.
A strandon, miután pár négyzetméteres gyepszőnyeget megtisztítunk a szétdobált csikkektől, leterítjük a takarót. Ám csak öt percet napozhatunk, mert a szomszédból, alig 10–15 méternyi távolságból folyamatos ordibálás, kiabálás és egyéb furcsa zajok érkeznek. Mindenki abba az irányba bámul. Van, aki leereszkedő és lenéző vigyorral, mások dühös tekintettel és sűrűsödő ráncokkal a homlokukon. Mi is az utóbbi csoportba tartozunk és jobb híján odébb hurcolkodunk. Legalább ötven méterrel.
Ha az ember strandra jár, szívesen kóstolgatja a jóféle csapolt söröket is. Pláne, ha 30 fok fölött jár a hőmérő higanyszála. A Velencei-tónál éppen időváltozás van, de azért a folyékony kenyér fogy derekasan. A strandbüfénél azonban nem értjük, hogy miért nem értjük az ákombákomokkal felkanyarított menülistát. Azt tudtuk eddig is, hogy a magyar nyelv szüntelen mozgásban van, de hogy ennyire, a fene se gondolta volna…
Merthogy az még csak-csak világos, hogy mi az a sült kolbi. Ebben a nyálreakció is segít. A noki-ról azonban már folynak a találgatások. Elsőnek a skandináv telefonmárka ugrik be, viszont az nem ehető. Némi kis barkochbázás után talált, süllyed: nokedli a megoldás. A cs.ubi sem valami csokis nyalánkságot takar, hanem a jól ismert csemegeuborkát. A kovi ubi pedig kovászos uborka lenne, ha hagynák. S ha már ilyen fürgén kitaláltuk a menüt, akár rendelhetünk is. Újmagyarul jobban értenek, ómagyarul magyarázkodni kell. Sebaj, körülírjuk…
Fábián Tibor
A Magyarok Világszövetsége elnökségének és Védnöki Testületének ünnepi, együttes ülésén, melyet a szervezet megalapításának 65. évfordulóján tartottak az augusztus huszadikai nemzeti ünnep előestéjén, egyhangú szavazással Rácz Sándort, az 56-os forradalom legendás alakját választották meg a világszövetség új tiszteletbeli elnökévé. Mint ismeretes, a korábbi tiszteletbeli elnök, gróf Esterházy Alice a Kempinski szállodabeli "román–magyar miniszterelnöki pezsgőzés" ellen tiltakozva lemondott. Az MVSZ elnöksége ugyanakkor többórás vita nyomán ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy haladéktalanul népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a külhoni magyarok, kérelem alapján, magyar állampolgárságot nyerhessenek. A referendum azért vált szükségessé, mert az elmúlt hét év alatt a szervezet kimerítette a politikai érdekérvényesítés minden eszközét a kettős állampolgárság kérdésében. Amint az Országos Választási Bizottság hitelesíti a népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtő ívet, az MVSZ haladéktalanul elkezdi a kétszázezer aláírás gyűjtését. A Szabad Magyarországért Mozgalom, a JOBBIK és több civil szervezet már jelezte csatlakozását az aláírásgyűjtéshez. Az MVSZ elnöksége bízik abban, hogy a nemzeti értékeket képviselő magyar pártok is felkarolják a nemzet egységesülését szolgáló ügyet, melyet a történelem ebben a pillanatban jobban sürget, mint valaha – fogalmaz az MVSZ sajtószolgálatának közleménye.
Otthon a szülőföldön, avagy tervekké váló álmok címmel rendezik meg augusztus 29. és szeptember 1. között Szatmárnémetiben a II. Partiumi Magyar Napokat. A pénteki nyitónapon Ilyés Gyula, a szatmári RMDSZ elnöke, Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke és Varga Attila, az Identitás Alapítvány elnöke mond ünnepi beszédet. Gecse Géza könyvbemutatója után a Duna TV munkatársai találkoznak a közönséggel a Filharmónia épületében. 30-án reggel kilenckor Regionális identitás – lokális történelem címmel konferenciát tartanak a megyei múzeumban, 10 órakor Ifjúság- és kisebbségpolitika témában hangzanak el előadások a lelkipásztori központban. A szabadtéri rendezvények között felvonulás, borkóstoló, kórustalálkozó, babakiállítás, könyvvásár, íjászbemutató, színházi előadások, utcabál, könnyűzenei koncert és egyéb érdekességek szerepelnek. 31-én a Kossuth téren régi mesterségeket ismerhet meg a közönség, Homonyik Sándor koncertje után politikai talk-show-ra hívják a polgárokat. Lesz gasztronómiai kert magyaros ízekkel, helyi ételekkel, bor- és pálinkakóstoló, kisvasút gyerekeknek és sportprogramok. A háromnapos rendezvény a Bikini együttes koncertjével zárul.
* A Zilahon élő 63.305 embernek 27 templom és imaház áll a lelki szükségletei kielégítésére, míg a mindennapi élethez szükséges élelem beszerzéséhez csak három piac. Július hónap örömöt hozott mind az elárusítóknak, mind a vevőknek, mert a zilahi nagypiac területét 960 négyzetméterrel megnagyobbították. * A megyeszékhelyen megjelenő Szilágysági Vidéki Napló "független polgári hetilap" gazdát cserél. Fekete Károly, Zilah város RMDSZ-es alpolgármestere lesz az új tulajdonos.
P. L.
| hinta-palinta |
Kísérleti alanyok. Azt is mondhatnám: kísérleti állatok. (Nem akartam megrökönyödést kelteni egy ilyen címmel: Állatok vagyunk. Pedig elsőre ez ugrott be.) A román uralom alá került erdélyi magyarság lassan egy évszázada kénytelen eljátszani a rá osztott szerepet: a kísérleti nyúlét, tengerimalacét, fehér egérét, kanárimadárét, áldozati bárányét, pavlovi reflexkutyáét, intelligens csimpánzét és minden más olyan állatfajét és fajtáét, amelyet egy "magasabb rendű cél érdekében" mindenféle tortúrának alávetnek, hadd lám, mit meddig bír. Nem sorolnám a történelmi példákat, közismertek a mi olvasóink körében. (Vannak, akik e történéseket nem ismerik, nem veszik tudomásul, nem hiszik el, de ők valószínűleg nem az Erdélyi Naplót olvassák, ha egyáltalán olvasnak bármit is.)
Itt a legújabb eset. Az aradi Szabadság-szobor húszas évekbeli ledöntése és elrejtése óta egyfajta lakmuszpapír szerepre kárhoztatott, a kísérlet címe Felejtenek-e a kisebbségbe szorult magyarok? lehetett. 1989 után kiderült: nem felejtettek, ekkor kezdődött a Meddig mernek elmenni a visszaállításban? című újabb experimentum. Amikor körvonalazódni látszott, hogy az eredeti állapotig-helyszínig szinte, akkor hosszan tartó huzakodás kezdődött, magas kormánykörökig nyúlóan. De itt az újabb kísérlet: Még egy megaláztatás belefér? címmel indították el a román kultuszminisztérium laboratóriumában. Az utolsó száz méteren bedobták a szobor visszaállításának tilalmát, az időzítés is "profi": a kísérlet ötlete már megvolt, de csak a magyar kormányfő közelesre bejelentett romániai látogatása előtt álltak elő vele. Hogy majd a budapesti diplomáciának meg kelljen alázkodnia: ugyan már, szinte kész van, belevertünk egy csomó pénzt, engedjétek már felállítani, mit kértek cserébe, drága román testvéreink a baloldali kormányzásban stb.?
Egyúttal a politikai partner RMDSZ is megmérettetik. Megindulnak a kijáróemberek Bukarest felé, fenyegetnek és ígérnek majd, kérdés: kell-e még ez a partnerség Nastaseéknak a választások felé menetelve, vagy már a román nacionalisták majdani voksait számolják?
Apropó állat: ez az eset is illusztrálja, hogy romániai magyar viszonylatban olyan minden, mint a kutya vacsorája.
Dénes László
A román művelődésügyi minisztérium úgymond nem engedélyezi az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítását. A miniszter szerint a köztéri műemlékekkel foglalkozó országos bizottság július 18-ai ülésén egyhangúlag a szoborcsoport felállítása ellen szavazott. Razvan Theodorescu hozzátette: az alkotás esztétikai szempontból nem felel meg a köztéri emlékművek modern városi környezetbe történő beillesztésével kapcsolatos jelenlegi felfogásnak. A döntésnek másrészt történelmi oka is van: a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanatai által ihletett alkotásokat pártolja, támogatja és védi. A művészettörténész miniszter nem részletezte, hogy az egy hónappal ezelőtti döntést tárcája eddig miért nem hozta nyilvánosságra, s arról az emlékmű felállítását kezdeményező RMDSZ-t, illetve a szoborcsoport köztéri elhelyezését elhatározó aradi városi tanácsot miért nem értesítette.
A Szabadság-szoborcsoport elhelyezése elleni román nacionalista támadássorozat és rágalomhadjárat Adrian Paunescu kormánypárti költő-szenátor, Nicolae Ceausescu egykori udvari "trubadúrja" vezényletével indult meg, a kommunista diktatúrában iskolázott "történészek" és közvélemény-formálók vegyes kórusa az ismert magyarellenes tételek hangoztatásával próbálja felhergelni a románságot és a döntéseket hozó politikai osztályt.
A médiában nyilatkozatháború indult meg e témában, újabb értelmezési és illetékességi viták robbantak ki a romániai szoborállítási normarendszerről és gyakorlatról. Az RMDSZ egyes képviselői aberrációnak nevezték a Huszár Adolf–Zala György díjnyertes műalkotása elleni kifogásokat, és közölték: a tárca döntését a bíróságon fogják megtámadni. Markó Béla szövetségi elnök diplomatikusabban reagált: az RMDSZ aggodalommal veszi tudomásul, hogy újabb nacionalista beállítottságú hullám indult el a szoborállítással kapcsolatosan Bukarestből. A szövetség számára a kultuszminisztérium álláspontja elfogadhatatlan, az ügy minél előbbi tisztázása érdekében tárgyalni fognak a kormánypárttal, hiszen a Szabadság-szoborcsoport kérdése az SZDP-vel kötött együttműködési megállapodás egyik pontját képezi – emlékeztetett Markó –, ugyanakkor ebben a kérdésben helyi szinten egyetértés van az RMDSZ és a kormánypárt képviselői között. Hamarosan összeül az SZDP–RMDSZ-protokollumot monitorizáló bizottság, mert amúgy is nagy elmaradások tapasztalhatók az együttműködési megállapodásban foglalt egyes pontok teljesítésében.
Az aradi önkormányzat hónapokkal ezelőtt határozott az eredetileg 1890-ben közadakozásból felállított, majd 1925-ben bukaresti utasításra lebontott és az aradi várkaszárnyába szállított emlékmű helyreállításáról. A döntés értelmében az ötalakos szoborcsoportot az aradi óvárosban, a Tűzoltók terén állítanák fel, s erre a célra a tanács 2,25 milliárd lejt (15,7 millió forintot) szavazott meg. A szoborcsoport teljes helyreállítása egyébként 14 milliárd lejbe kerül. A hiányzó összeget, csaknem 80 millió forintot a magyarországi Teleki Alapítvány, az RMDSZ helyi szervezete, illetve külföldi adományozók pénzéből, valamint emlékműjegyek eladásából biztosították. Mint arról múlt heti számunkban írtunk, a téren már kialakították a helyszínt, az aradi várból 1999 őszén kihozott és a helyi minorita rendház udvarán elhelyezett szoborcsoport alakjainak restaurálása előrehaladott állapotban van.
Az aradi magyar közösség az emlékmű ünnepélyes leleplezését október 5-ére tűzte ki. A "szociáldemokrata" román kulturális kormányzat obstrukciója kérdésessé tette azt, hogy egy hónap múlva végleg kikerül-e a védőrácsok mögül a magyar (és minden más) nép szabadságát allegorikusan megjelenítő, hirdető monumentális szoborkompozíció.
Nagyrabecsüléssel és tisztelettel adózom azoknak, akik államalapító királyunk emlékére megalapították a Szent István Díjat. A magyarság által aÊ20. században megélt érték-, lélek- és nemzetrombolás után első, szent királyunk példáján erősödve kell újrateremtenünk az értékeket, hittel megerősítenünk a lelkeket, cselekvőkészségre váltanunk a beletörődést, újraépítenünk és újraegyesítenünk a nemzetet. Hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik úgy gondolták és úgy határoztak, hogy a 2003. évben, a díj másodszori kiadása alkalmából én is részesülhetek e megtisztelő elismerésben. Nagy megbecsülés számomra, hogy az alapítvány kuratóriuma a díj célkitűzéseinek egyik követőjeként értékelt.
Néhány nappal ezelőtt, lélekben készülve a mai ünnepségre, kezembe vettem egy vékony, díszkiadású könyvet, amely éppen harminc évvel ezelőtt jelent meg. A címe: István király emlékezete. Ebben a könyvben a Szent Korona, a Jogar, az Országalma és a Koronázási palást fekete-fehér fényképének lábjegyzetében ez áll: a koronázási jelvényeket ismeretlen helyen őrzik. Államiságunknak és a nemzetünket szervezeti egységbe foglaló akaratunknak e jelképeit az elmúlt ezer év során többször menekítették, elrabolták, majd visszaszerezték, sárból kaparták elő, fallal és habarccsal rejtették el vagy őrizték ismeretlen helyen, de elődeink mindvégig megőrizték. (Még ha a jelenkorban ismert személyiségek nagypapa hálósipkájának és múzeumi kelléknek nevezték is legdrágább nemzeti ereklyénket.) AÊ rendszerváltozás idején a nemzetnek a kommunista elnyomást lelki és szellemi egészségben átvészelő része a felújított címer révén visszaemelte a Szent Koronát az állami szimbólumok közé. Ezzel kimondatlanul jeleztük, hogy tartjuk magunkat István királyunk azon intelméhez, amit az ősök követéséről mondott.
Az első királyunk fején ezer évvel ezelőtt ékeskedő koronának újra állami jelképpé emelése két üzenetet tartalmaz: fölvesszük a nemzeti múlt fonalát még ha kitépték is a kezünkből, valamint azt, hogy míg létezik Magyarország, bármilyen államhatárok között is, az egész nemzetet kell képviselnie. Ez utóbbinak jelképes kifejezése az a Magyar Igazolvány, amelyet 2002 januárjától minden Kárpát-medencei magyar megszerezhet és a szíve fölött viselhet a nemzeti összetartozás új jelképeként.
Az első királyunk koronájával díszített Magyar Igazolvány címzetlen vitairat, mely szétdarabolásunkkal és szétdarabolóinkkal viaskodik: évtizedekkel ezelőtt szétszakíthattak bennünket, szétszórtságra kárhoztathattak, de mi mégis együtt maradtunk. Mert a nemzet nem az államrezon függvénye, hanem a közös akaraté és a lelkekben megrezdülő közös érzéseké, mert a nemzet sorsa valóban a lelkekben dől el.
Kérem, ne vegye rossz néven tőlem az egy évvel ezelőtt díjazott Orbán Viktor, ha hozzájárulása nélkül, szabadon idézem e témához illő egyik mondatát, amelyet ugyanezen díj átvételekor mondott el: a magyarság jövője azon áll vagy bukik, hogy képesek leszünk-e mindazt, amit korábban szétdobáltak (a diabolusok), ismét összeilleszteni. Nem árulok el titkot: akik őt akarják kivetni közülünk, pont emiatt akarják ezt tenni. Minthogy Antall Józseffel is ugyanezt akarták tenni, mert ő is lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni – és volt is, ugyanúgy mint négy évvel későbbi utódja.
Nemzetünk gyakran úgy halad a történelem sodrában, mint a vitorlájába az ellenszelet befogó hajó – ha a kormányos jó, akkor nincs baj, akárhonnan is fúj a szél. Egyébként hánykolódunk, mint a kommunizmus évtizedeiben és a nemzetidegen kormányok idején.
Élő sebünk mindmáig történelmi államunk szétdarabolása és nemzetünk sok részre szakítottsága. Azóta se hazánk, se országunk. Az államalapítás óta még nem történt ilyen velünk. Azt hittük, hogy ennek már nem lehet folytatása, de mégis lett. Néhány hónappal ezelőtt az Európa Tanácsban a nemzetünket szó szerint is kettészakították hungarusokra és magyarokra. Az előbbiek a magyarországiak, az utóbbiak a többiek, akiket Trianonban elszakítottak a nemzet törzsétől. Úgy történt ez, hogy magyar részről nem váltott ki semmilyen tiltakozást. Szent István – halálát megelőzően –, látván az általános széthúzást, kétségbeesésében ajánlotta fel az országot az égieknek. Halálakor, mai korunk nemzeti katasztrófáit és tespedtségünket előre látván, lehet, hogy haragjában szorította ökölbe jobbját.
Első szent királyunkat emlegetvén, uralkodói nagysága mellett a hitét is tartsuk követendőnek. Tudatosítsuk viszont azt is, hogy a tiszta hit a lélek felemelkedéséhez ugyan elegendő, de a nemzet felemeléséhez kevés, ha nem párosul tettekkel. Csak a hittől fűtött emberi cselekedet képes átlépni azokon az ármányokon és a rosszakaratok láncolatán, amelyek tépázták nemzetünket aÊ20. században, és folyamatosan körülvesznek ma is, különböző köntösökben, akár rajtunk kívül, de itt belül is. Szent királyunk példáján újraerősödve leszünk alkalmasak arra, hogy az egészet vállaljuk és ne csupán a részeket vagy a részleteket. A részek csak együtt alkothatnak egészet, ellenkező esetben az egész vesztével szembesülünk. Önmagunkat kell vállalnunk hiánytalanul, hogy újból összeilleszthessük azt, ami széttöretett, de összetartozott és ma is összetartozik.
Duray Miklós
Decemberben még csak sejteni lehetett, de mostanra világossá vált, hogy Thürmer Gyula választási szlogenje kezd beigazolódni: Kádár idején jobb volt. Valóban, Kovács László, Medgyessy Péter és társaik egykori főnökének eszébe sem jutott volna meghívni Ceausescut a román nemzeti ünnepen Budapestre. Vadászni még annyira sem, pláne természetvédelmi területre, vadászati tilalom idején és védett vadra. Így aztán azt sem tudhatjuk, mit tett volna Kádár, ha a történtek után, vagyis a Kempinski-beli koccintás és a magas szintű hortobágyi vadorzás után kap egy akkora pofont, amilyen az aradi Szabadság-szobor helyreállításának megtagadása.
Nem lehet tudni, hogy Kádár alaposan végiggondolta-e, mennyire szabad megalázkodni olyan szomszéd előtt, akinek nem adósa, sőt. Továbbá arra sincs adatunk, hogy ismerte-e a történelmi tapasztalatot a diplomáciai gyengeség babértalanságáról. Állítólag nem volt lángész, de ekkora baklövéseket nem követett el. Akár fentről, akár odalentről figyeli a mostani fejleményeket, szörnyülködve állapíthatja meg, milyen kétbalkezes tanítványokra pazarolta idejét.
Ha a továbbiakban fokozódik a választási alamizsna visszavonása kamatostól, valamint a szocialista érzékenységű magánbankárok, hamiskártyás tőzsdeügynökök és miniszterek ingatlanhalmozása, Thürmernek egyéb vonatkozásokban is igaza lesz.
Persze választási szlogenje kis módosításra szorul. Nem Kádár idején volt jobb, hanem az MSZP idején még rosszabb.
N. Á.
Muzsnay György 1668-ban "hun-szkíta írmodorban" rögzítette az énlaki templom kazettás mennyezetére a híressé vált mondást: Egy az Isten. A néhai iskolamester leszármazottai a Magyarok Világszövetsége Kossuth-emlékzászlóját adományozták Énlakának és Székelymuzsnának. Szent István napján délelőtt az énlaki unitárius templomkertben összegyűlt ünneplők vették át a jelképet egyházi és közéleti személyiségek jelenlétében, délután Székelymuzsna apraja-nagyja a zsúfolásig telt felújított református templomban fogadta a Kossuth-emlékzászlót. A szónokok István király, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth történelmi szerepéről beszéltek, a nemzettudatról és a székely értékek ápolásáról, mindkét helyszínen versmondók és énekesek emelték az ünnep hangulatát. Pár nappal korábban, augusztus 17-én Kibéden a Seprődi János Művelődési Egyesületnek adományozott Kossuth-emlékzászlót az MVSZ.
| a szent korona országa |
Az idei Magyar Szigetre érkező táborlakókat fogadó pultnál az 1034-es sorszámú hetijegyet nyomta a kezembe az épp szolgálatot teljesítő lány. A tavalyi tábor egész héten maradók ötszázas létszámára visszaemlékezve rá kell jönnöm: a jobboldal nyári fesztiválja lassan kinövi a kismarosi helyszínt, a volt KISZ-tábort. Augusztus 11-ét írunk, dél felé jár, és a nemzeti lobogókkal a hónuk alatt most érkeznek szépen sorjában a másképp szigetelők a néhány nappal korábban véget ért "globális" Sziget Fesztivál ellenrendezvényeként is számon tartott egyhetes rendezvényre.
A Magyar Sziget nemcsak programjában különbözik a kereskedelmi szigettől, hanem elhelyezkedésében is, hiszen nem valami vízzel körülhatárolt területen fekszik, az elnevezés az önmaga által határolt Csonka-Magyarországot szándékozik megjeleníteni. Azt mondják, aki ide jön, ki sem dugta az orrát a budapesti hajógyári szigetre, ide tartalékolta az energiáit. Az első hullámokban érkezők talán sehol máshol nem tapasztalható mértékben dúskálhatnak a lakhatási lehetőségekben, a két-háromágyas motelszobák vezetik a listát, aztán a faházak, majd a sátrak jönnek a sorban. A hatszemélyes jurták a szervezők és a kulcsokat osztogatók minden igyekvése ellenére nem tartoznak a kedvenc nyughelyek közé. Igen, a nyughely a legjobb megnevezése a tábori szálláshelyeknek, hiszen most még több a program, fedél alá csak aludni jár az ember, az előadásokból pedig ha akarja, ha nem, néhányat ki is kell hagynia. Pár nappal később sikerül megtudnunk, határon túliakkal is jócskán megtűzdelt a tábor és hogy idén is a napfényes Délvidék vezeti a listát: a bérelt buszra több mint negyvenen ültek fel. Erdélyből és a Partiumból a tavalyi tucat helyett már több mint húszan jelentkeztek be, de sokan vannak, akik a keleti gúnyhatár túloldalán születtek, ám már több éve az anyaországban rekedtek, és bár a jelenlegi lakhelyük szerinti város alapján vannak a listán nyilvántartva, a beszélgetések idején büszkén hirdetik, hogy ők bizony erdélyiek. A tavalyi eggyel szemben idén két színpadon tartottak előadásokat, reggeltől folytak a vetítések, és aki gyerekkel jött, bele kellett zsúfolnia a napi programok közé a gyermeksarkot is. Voltak azonban, akiknek a kocsmázásban merült ki a Magyar-szigeti részvétel: a ki nem tiltható, ám idén már kisebbséget alkotó kopaszok csodálatra méltó mennyiségű sört bírtak magukba dönteni úgy, hogy közben zengték a hazafias nótákat kora délutántól hajnalig. A dunamelléki szigetre jött magyar Robinsonok java azonban a színpadok előtt gyülekezett, egyetlen előadó sem volt tehát abban a kínos helyzetben, hogy maroknyi nézősereggel kelljen megosztania tudását. Mint az várható is volt, a pénteki és szombati Sajtóklubnak volt a legnagyobb hallgatósága, ám ne rohanjunk annyira előre, hiszen a hét folyamán (a csütörtöki vihar nélkül is) volt elég esemény.
Már a megnyitón meglepték a részvevőket, hiszen nemcsak a rendezvényt támogató verőcei polgármester üdvözölte a hátralévő egy hetet és alanyait, hanem Kismaros polgármestere is (aki az előadások idején legtöbbet szapult párt, az MSZP színeiben került székbe). Az ellentmondásra magyarázat is született: a településen lakók közül sokan ragaszkodtak ahhoz, hogy jó szívvel, szép szóval fogadják azokat, akik maguk is kimentek a gátakra a városkát fenyegető tavalyi, dunai árvíz idején és a szórakozás helyett a homokzsák-pakolást választották.
Többek között Beregszászi Olgát, a Dobogókő együttest, a Magyarock Dalszínházat, a Musztáng együttest, a Kecskés, az Ökrös és a Garabonciás csapatát, a Beatricét, az Ossiant, a Magozott Cseresznyét tudhatták maguk között a táborlakók esténként, nappal olyan személyiségek léptek a színpadra, mint Harangozó Imre néprajzkutató, aki a csángómagyarok néprajzáról beszélt, vagy Maurer Oszkár, az egyhetes programsorozatot szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke, aki a huszonnegyedike óra utolsó perceiben járó szerémségi szórványmagyarok sorsát vetítette hallgatósága elé. Borbély Imre jól átgondolt módon, a nemzetstratégiára alapozva, a kettős állampolgárság intézményét tárta fel, Wittner Mária volt halálraítélt 1956-ba repítette vissza hallgatóságát, és a kegyetlenül megtorolt forradalmat követő szomorú időszakról is beszélt.
Ebben az évben, ugyanúgy, mint a korábbi rendezvényen, két sajtóklub is várta az aktuális közéleti-közpolitikai témákra vágyókat, az erdélyi sajtóklubban Borbély Zsolt Attila, Jakabffy Attila és Tókos Imre ütköztettek véleményt a kettős állampolgárságról és arról, mit jelenthetne a romániai magyarságnak Erdély autonómiája. A péntek délutáni "nagy" Sajtóklubban a jobboldali média képviselői olvastak a sorok között és mutattak rá az ellenzéki lét nehézségeire.
A színpadi programok egymásutánját kirándulásokkal és különböző bemutatókkal színesítették a szervezők, a táborban jelen voltak a soproni hagyományőrző katonai alakulat kakastollas egyenruhásai is, a szombati nézősereg előtt pedig az Egri Vitézlő Oskola bajvívói mutatták be, miben állt a hun hadviselés titka és mivel védték a turbánosok ellen várukat Dobóék.
Princz Csaba
Idén már egy teljes hétig lehettek együtt a festői szépségű Dunakanyarban a csonka-magyarországiak és a határon túli magyarok. Számarányunkhoz képest mi, erdélyiek még mindig túl kevesen voltunk a Magyar Szigeten. Jövőre jó lenne, ha mindenki hozna magával legalább egy embert…
A balliberális sajtó idén is húzta az orrát, bár számukra sem újdonság már a rendezvény. Az éles megközelítésbeli különbözőségek egyik jellegzetes példája az eltérő terminológia. A Szigeten felléptek a nemzeti rock jeles képviselői. A Magyar Hírlap fanyalgó riportere ezt a műfajt nemes egyszerűséggel szkinhedzenének nevezi. Egyébként a fanyalgás meghatározó a balliberális újdondászok beszámolóiban. Lett légyen szó határon túli magyaroknak szóló árkedvezményről, íjászat-bemutatóról, könyvvásárról, egyszóval bármiről, ami a Magyar Szigeten történt.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvénye immár bejáratott programnak számít. A meghívott előadók némelyike hangoztatta is, hogy szívesen jön, mert itt hasonló gondolkodásúkkal találkozhat, lehet együtt. Vannak visszajáró vendégek, akik már ismerik a Sziget "ízét, zamatát", akik egész éven át várják ezt az eseményt és találkozást. Mások most "haraptak rá".
Ez a sziget nem a hajógyári Sziget. Itt nincs iszapbirkózás, dáridó, paradicsomháború, nem kell tartani a becsempészett drogoktól, dílerektől.
Sziget, ahol sokszínűségünk ellenére egyek és együtt lehetünk, együtt gondolkodhatunk múltunkat, jelenünket és jövendőnket érintő kérdésekben. Mi, magyarok a Gyimesektől, Révkomáromig, Szabadkától, Beregszászig.
Fábián Tibor
A korosodó ember időszámítása szerint gyors ütemben visszatérő augusztus huszadikák újra meg újra gondolkodásra serkentenek.
Egy friss hír megint keserű iróniára fakaszt. December 1. után augusztus 20. is megünneplésre került a lassan már duóvá váló, közös nyelvet beszélő kormányfők részéről. Medgyessy Péter és Adrian Nastase együtt vadásztak a Hortobágyon. Ezt a hírt olvasva nem csupán a felénk különös hangsúllyal bíró kormányfői vadászgatások visszatérő emlékei ébresztenek ironikus gondolatokat, de véletlenül az áldozatok mibenléte is. Ha igaz, a népek barátságának e lőporszagú megpecsételése kétezer darab előre nevelt "tőkés" réce sorsát is megpecsételé.
Az már csak nekem ötlik fel, hogy Romániában még működik tudtommal olyan társaság, mely "A Dnyesztertől a Tiszáig" jelszó alapján, e récék tenyészterületét is ősi román földnek tartja. Még emlékszem arra a könyvre, s ha nem tévedek, Romániában ma is szabadon cirkulál, melyben arról tettek említést, hogy a magyarok Trianonban igen szerencsés feltételekkel köthettek békét, s azt is, hogy ezt bizonyos budapesti luxusprostituáltak párizsi állomásoztatásával támogatták meg. Ugyancsak saját emlékeim szerint e hatékony beavatkozási módszerről eddig ezzel szöges ellentétben levő információk láttak napvilágot.
Itt pedig eszembe jut az, hogy más olvasmányaim a bizantin módszerek között sorolják fel az ellenfélnek saját bűnökkel való megtámadását. Erre utalnak a magyarok által elkövetett atrocitásokról kifüggesztett különféle táblák, mint pl. Kolozsváron a Biasini Szálló épületén békésen tájékoztató hazugság. Erre utalnak könyvek, melyekben – mint azt szakértők megállapították – a szörnyű dokumentumképeket színészekkel készítették, s még arra sem ügyeltek, hogy egy-egy művész ne két szerepben tűnjön fel. Ha értesülésem nem hibás, ilyen például az észak-erdélyi Horthy-terror témájában kiadott, ma is gyakran idézett könyv.
A bizáncias módszerekről aztán eszembe jut, hogy a történelem folyamán a korrupciót állítólag Nagy Konstantin fejlesztette államigazgatási módszerré, így tudta az immár vajazott fejű alattvalóit eredményesen kézben tartani. Na most már, ha ehhez hozzávesszük az államhatalommal mindenkor (még a nagy Szovjetunióban is, még Ceausescu Romániájában is) összefonódó ortodox egyháznak a Bizánc szellemét konzerváló szerepét és azt, hogy a bolsevizmus minden ateizmusa ellenére egy ortodox világ terméke volt, mert ilyen gondolkodásmódú tömegek talaján termett, akkor a kör bezárulni látszik. Akkor már teljesen mindegy, hogy a Szovjetunióra leső szocialista főtitkárok vagy az Európai Unióra váró posztszocialista "eredeti tőkefelhalmozók" lőnek-e tőkés récéket a Hortobágyon. Meg bakokat bársonyszékeikben.
Durva lennék, ha arra asszociálnék, amit senkinek semmi kárt nem okozva a derék Clinton tett a bársonyszékben? S mekkora cirkusz lett belőle. Pedig a récéket nem bántotta s a bakokat sem.
Egyébként pedig egy – a közös vadászat előtt megjelent – sajtóhírt mellékelnék röviden: hatályos törvény szerint Magyarországon augusztus 15-étől indult a vízi szárnyasok vadászszezonja. A fő zsákmánynak számító récefélék között a tőkés réce lőhető, de csak korlátozott darabszámban. Napi összesen nyolc ejthető el. Arról nincs szó, hogy a törvények kire vonatkoznak. De hát ez van. Nagy a kánikula, és a szocdem tőkéseknek szinte a szemükbe repülnek a récék.
Egyébként az ünnep szépen telt. Volt, akinek füttyös kedve is támadt tőle. Ezt is a miniszterelnöknek köszönhetjük. Hogy illik-e a nemzeti ünnep előestéjén fütyülni néhányaknak vagy nem, arról vitázhatunk. De illik-e folyamatosan fütyülni mindnyájunkra? Ünnep- és hétköznapokon. Ezt meghalló jobb- és erre süket baloldalra egyaránt?
Erről talán a récék tudnának beszélni. Vigasztalásul azonban megjegyzem: ők is hiába lettek tőkések. Sorsuk beteljesült.
Szász István Tas
Így próbált cselekedni Magyarország – ügynöki múltja miatt általában csak D–209-esként emlegetett – jelenlegi szocialista miniszterelnöke is 19-én este a Hősök terén. Nem sok sikerrel, ugyanis nemcsak a magyar mondatképzés bonyolultsága akadályozta ebben, hanem a tömeg fülsiketítő füttykoncertje is többször megszakította a becsületességről és az őszinteségről írt szövegének elmondásában. Az ünnepnap délelőttjén a parlament előtti téren a szokásos ünnepélyes zászlófelvonást és katonai eskütételt rendezték meg, az itt szónokló Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egyszerűen képtelen volt közérthetően felolvasni az írott szöveget. Szerencsére a televízión is követhető Kossuth téri ceremónia, a budapesti légi- és víziparádé, a délutáni szentmise és körmenet, illetve az esti félórás gyönyörű tűzijáték feledtetni tudta a politikusok idétlenkedéseit.
20-án délután a Gesztenyéskertben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ismert vezetői, a nemzeti oldal prominens személyiségei tartották meg hangzatosnál hangzatosabb beszédeiket.
E rendezvénnyel párhuzamosan a Hősök terén és a Városligetben az Európai Unióról és a nemzetstratégiáról másképp gondolkodók ünnepeltek és kerestek válaszokat: a téren a Magyar Igazság és Élet Pártja tartotta szokásos nagygyűlését, a Királydombon pedig a pártból kilépett, kidobott vagy a MIÉP politizálásával egyet nem értők gyülekeztek különböző mozgalmak zászlaja alatt.
Csurka István, a MIÉP elnöke az eddig megszokottnál kevesebb részvevőnek tartotta meg helyzetelemző előadását: az előző években ötvenezresre taksált tömegnek alig több mint fele jelent meg a Hősök terén. A szónok az ország végveszélyben lévő helyzetét ecsetelte, megnevezve ennek fő okát: a Szovjetunió volt szolgái most a globális tőkehatalom irányítása alatt álló Brüsszelnek akarják az országot kiárusítani, és ahhoz, hogy ezt elérjék, megtévesztik, majd egzisztenciális terrorba taszítják a magyarságot. A nemzet nem veszi észre az optikai csalódást, melyben él, pedig most, a Rákóczi által vezetett szabadságharc háromszázadik évfordulóján világosan kellene hogy lássa a párhuzamot az akkori és a mostani elnyomó hatalom, Ausztria és Brüsszel között. A megoldás az aláírt csatlakozási szerződés felülvizsgálata vagy visszamondása (mivel azt az ország többsége nem szavazta meg), új, a magyarság érdekeit védő alkotmány kidolgozása és a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyarság számára. Mivel a "csalásban fogant, bűnbe rothadt" Medgyessy-kormány ezekre nem hajlandó, le kell mondatni – szögezte le a legnépszerűbb parlamenten kívüli politikai alakulat elnöke.
A városligeti Királydombon a MIÉP elnökségének volt tagjai által létrehozandó párt, a Magyar Nemzeti Front és az azt támogató mozgalmak vezetőinek ünnepi és politikai beszédei hangzottak el. Az MNF közösen szervezte a rendezvényt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal és a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, képviseltette magát az Alkotmányossági Műhely, a Bocskai Szövetség, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, a Hun Szövetség, a Lelkiismeret ‘88 Csoport, a Magyar Földvédő Mozgalom, az ’56-os Magyarok Világszövetsége, az ’56-os Magyarok Világtanácsa, az őrtüzek a Magyarságért Alapítvány, az Összmagyar Testület, a Pajzs Mozgalom, a Polgári Művészeti műhely, a Szent Korona Szövetség, a Trianon Társaság és a Magyarok Világszövetsége. A felszólalók a csonka Magyarországon és az attól elszakított területeken élő magyarok halasztást nem tűrő gondjairól tartottak előadást. Rozgonyi Ernő, az MNF elnöke kijelentette, hogy e kérdéseket megoldani képes vagy akaró erő ma nem létezik, így az egyetlen út egy új nemzeti párt megalakítása, amely "tettekre is kész nemzete és hazája érdekeiért".
Bagoly Zsolt
| anyanyelv |
Az argó, zsargon, szleng, azaz rétegnyelv régebben az egyes társadalmi rétegek, csoportok sajátos, egyéni nyelvhasználatát jelentette, amely általában szókincsében tért el a köznyelvtől. Kialakulásának oka a társadalom egyes csoportjainak elkülönülési szándéka volt. Elszigetelődési szándékkal keletkezett a tolvajnyelv is, de ez az eredeti szándék ezúttal csődöt mondott, mivel az igen találékony, hatásos, tréfás szókincs átszivárgott előbb a külvárosok, majd általában a városok beszédébe, végül egy része polgárjogot nyert a köznyelvben is.
Nem tagadható, hogy a kaja, pia, haver, bunyó, srác, csór, zrí, falaz, lebukik, simon, alma, olajra lép, elviszi a balhét kifejezések elevenítik, színezik a társalgási stílust (főleg a fiatalok beszédében). Ezzel az argóval, amelyet jassznyelvnek is hívtak, rokonítható a nagy hagyományokra visszatekintő diákzsargon is. A suli, diri, szekunda, beszekundázik, elhasal (a vizsgán), bezúg vagy az újabbak közül a doga, beszed, fa (elégtelen), matek vagy hellyel-közzel a pofázik, pofára esik, bekeményít (szigorúbbá válik) ugyancsak tréfás, színes, néha találó kifejezések.
Az argó köznyelvivé válását elvileg nincs miért kifogásolni, hiszen gyarapítja, élénkíti az egyéni stílust. Az is természetes, hogy koronként az argó is változik, így manapság rohamosan terjednek – és gyakoriságuk következtében már-már unalmassá válnak – a tök- és dög- előtagú összetett szavak és képződmények vagy az olyan, kissé ízetlen kifejezések, mint a maga alatt van, ki vagyok bukva, ennek már annyi.
Néha azonban igen nehéz határvonalat húzni az argóelemek és a közönséges nyelvi durvaság, bárdolatlanság között, mely, sajnos, napjainkban – országhatároktól függetlenül – az egész magyar nyelvterületet elönti. Nem tudom, mi közük lehet a valódi, nyelvi szempontból eredetileg értékes argóhoz vagy zsargonhoz azoknak a jelenleg divatos megszólításoknak, amelyekkel egyes beszélők embertársaikat illetik. Manapság lépten-nyomon találkozunk a hülye, ostoba, lökött, idióta, tökkelütött, ocsmány, vacak stb. titulusokkal. Nem állíthatom róluk, hogy évtizedekkel ezelőtt nem éltek, hogy nem voltak olykor használatosak, de akkor szörnyű sértésnek számítottak, a mai időkben azonban inkább bizalmaskodásnak, jó vagy rossz viccnek, de mindenképpen viccnek. Esetenként ma is sértőek lehetnek az állat, tetű, görény, féreg, barom, dög, szemét, szemétláda szavak, ezért inkább jelen nem lévő személyre vonatkoztatva használják őket, meglehetős gyakorisággal.
Azon is el lehet gondolkodni – és nem csupán nyelvi, nyelvhelyességi szempontból –, hogy köznapi beszédünkben a rendelkezésre álló sokféle rokon értelmű szó, kifejezés közül miért kell okvetlenül mindig a legdurvábbat választani. Mai időkben például már senkit nem utasítanak el, bocsátanak el, senkinek sem mondanak fel, nem kötnek útilaput a talpára, nem bontják fel a szerződését, senkit sem csapnak ki, tanácsolnak el, penderítenek ki, távolítanak el, nem tesznek ki, még csak nem is dobnak ki sehonnan: ma mindenkit egyszerűen kirúgnak. Megjegyzendő, hogy a szinonimasornak ez az utolsó tagja már régen túllépte a köznapi beszéd határait: a média is előszeretettel használja.
Meggyőződésem, hogy a nyelvi durvaságok (és ide tartoznak a nyomdafestéket nem tűrő szavak, kifejezések is!) nem érdemesek arra, hogy a stílust, a köznapi beszédet színező argóelemek közé soroljuk őket.
Brauch Magda
(Édes Anyanyelvünk)
Ha valaki elárulja, hogy tíz évig tartó munka lesz a Magyar értelmező kéziszótár átdolgozása, bizonyosan hozzá sem kezdek, mondta a Magyar Tudományos Akadémián rendezett könyvbemutatón Pusztai Ferenc főszerkesztő. Szerencsére senki nem figyelmeztette őt erre, így harmincegy évvel az első kiadás után íme itt a második, javított, frissített szótár, amelynek megjelenése a nyelvészek és a magyar értelmiség számára egyaránt nagy esemény. Nemcsak azért, mert az első kiadás óta egy rendszerrel előbbre léptünk, és megváltozott számtalan szó, kifejezés politikai zamata, átértékelődtek fogalmak, hanem amiatt is, hogy az eltelt harmincegy esztendő alighanem több változást hozott mindennapi életünkben s az ezt tükröző nyelvben, mint korábban több évszázad. A meglódult fejlődést, ha nem is lehet nyomon követni, dokumentálni kell, méghozzá a lehető legkorszerűbb módszerekkel.
Érdekes megfigyelni e szógyűjtemény alapján, miféle mozgások történtek a nyelvben. Még az a furcsaság is előfordul, hogy ami elavult volt, újból élő, használatos lett. Miközben a fenyőfaünnep kiment a divatból, új, friss ízzel ismét itt van a cégbíróság mindennapjainkban.
A nyelvi ínyenc számára nemcsak az a szép pillanat, ha új szüleményeket talál, hanem az is, amikor régi magyar szavak kelnek új életre. Lenyűgözőek az adatok: közel ötezer új címszó, amelyek közül sok azért nem szerepelt az első kiadásban, mert a szerkesztők túlságosan erősnek gondolták. Pedig a sokat használt "négybetűs szavak" is éppúgy részei a magyar nyelvnek (sőt bevonultak a médiumokba, tehát a nyilvános közbeszédbe is), mint a szalonképes kifejezések. Vége a prüdériának, gondolták a szerkesztők, nem dugdoshatjuk tovább, amink van.
Helyet kaptak az értelmező szótárban a szomszédban élő magyarság jellegzetes, általunk nem használatos szavai is. Léptékváltásnak nevezik a szerkesztők, hogy figyelmük kiterjed már az egész Kárpát-medence magyarságának nyelvére. A gyűjtés persze nem teljes, ám jelzi a továbblépés irányát. S ha feltételezzük, hogy a jövő lexikonainak hatalmas anyagát karcsú lemezeken tárolják majd, már a terjedelmi korlátok sem állhatják útját az anyag szélesítésének.
Stilisztikai besorolás és megújított etimológiai tájékoztató, korszerű értelmezés és újfajta tipográfia, mindez az új szótár szócikkeinek jellemzője. Számtalan szolgáltatás laikusoknak és szakembereknek, akiknek nélkülözhetetlen tanuláshoz, íráshoz, kutatáshoz ez a nyelvi lexikon. Hajlamosak lehetünk azonban arra, hogy a szócikkek gazdagsága, a válogatás minősége és szempontjai szerint minősítsünk csupán egy szótárat. Igen fontos azonban mindaz, ami a címszavak mögött van. Értelmező kéziszótárról lévén szó, nem mindegy, hogyan sikerülnek a meghatározások. Pontos, világos magyar nyelven íródtak-e? Értik-e azok is, akiknek nem anyanyelvük? Tükrözik-e a nyelv változatosságát, gazdagságát, különféle rétegeit? Hisz valójában itt dől el az egynyelvű szótár minősége, és nem kizárólag az impozáns adatoknál.
A Magyar értelmező kéziszótár éppen ezen a területen a legerősebb. Szerkesztői – Gerstner Károly, Juhász József, Kemény Gábor, Szőke István, Váradi Tamás –, valamint a főszerkesztő, Pusztai Ferenc gyűjtése és válogatása, kihasználva a számítógépes adatfeldolgozás nyújtotta lehetőségeket, valóban korszerű szemléletű nyelvi lexikont eredményezett. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete és az Akadémiai Kiadó összefogása pedig könnyen kezelhető, jól forgatható, szép könyv alakjában realizálódott. Belbecs és külcsín, tipográfia és tartalom csak együttesen eredményezhet jó munkát. S különösen fontos ez olyan könyv esetében, melyet, ha talán nem is egy életre, de néhány évtizedre vásárolunk meg.
A kérdés egy új lexikon esetében mindig az, van-e, aki folytatja a munkát, aki frissíti, életben tartja az anyagot. Az adatbázisok korában már nem tűnik ez roppant vállalásnak. Ám mégis az. Jó lenne, ha nem a szerkesztő ügyszeretete, lelkesedése lenne a folytatás egyetlen hajtóereje. Az Akadémiai Kiadó vezetése nem tekinti lezártnak a munkát. Pusztai Ferenc valószínűleg ha akarná, sem tudná abbahagyni. A kilátások tehát derűsek.
Tisztelt Erdélyi Napló!
Kedvenc hetilapom 27. számának 10. oldalán nagy érdeklődéssel olvastam a Wass Albert, a nyelv mestere című írást A. Jászó Anna tollából. Néhány megjegyzést, pontosítást fűznék hozzá.
1. "Az észkas ma is használatos tájszó Wass Albert szűkebb pátriájában, Cége környékén ismerik." Tágabb pátriájában is, hisz a Székelyföldön talán mindenütt használatos ma is.
2. Az "üver" valóban mélyedést, árkot jelent, szintén rendszeresen használják ma is a Székelyföldön a völgyekre, mély vízfolyásokra.
3. "A gübő kiapadt vízmeder, holt mederrész a tájszótárak szerint." A székelyek szerint pedig folyó- vagy patakmederben található mélyedés, gödrös hely.
4. "Az emberek ordát esznek: az orda édeskés ízű juhtúró vagy juhsajt." Az orda tejtermék ugyan, de nem is túró, nem is sajt. Meg kell kóstolni! Tehén-, juh-, kecske- vagy bivalytejből készül, a következő módon: miután a "sajtot" kiválasztották a savóból, a savó további főzésével kicsapatják a benne feloldódott fehérjét. A kicsapódott anyagot leszedik a savó tetejéről, és külön vászonba téve lecsurgatják. Fogyasztható a savóval együtt is, ez a zsendice.
5. "Gyakran esznek bálmost, amely kukoricalisztből sajtlével készített étel." A "sajtlé": sajttej, esetleg savó.
6. "A deberke alul szélesebb, fölül keskenyebb alakú faedény." Azaz: túrósdézsa.
Köszönöm türelmüket!
Oláh Zoltán erdőmérnök
Gyergyótölgyes
Bizalommal olvassuk az újságokat, hallgatjuk a rádiókat, nézzük és halljuk a televíziós híreket, vitákat. Ám felettébb elkedvetlenítő az, hogy bosszantó nyelvi hibák is gyakran becsúsznak az egyébként jól szerkesztett szövegekbe.
A rovatunknak küldött leveleknek köszönhetően meglehetősen gazdag gyűjteményem van az afféle nyelvi és helyesírási botlásokból, amilyen például az a régi újságcikk volt, amely a bakterológiáról (vagyis a vasúti bakterség tudományáról) szólt bakteriológia (vagyis a baktériumok tana) helyett. Csak egy i betű hiányát nem vette észre a korrektor, s máris nevetségessé tette a cikk íróját.
A latin szavakkal más, komolyabb bajok is történhetnek. Hibagyűjteményemben van például egy újságkivágás, amelyben a Nagyboldogasszony-napi katolikus ünnep alkalmából a cikkíró Szűz Máriáról mint Magyarország patrónusáról (azaz férfi védőszentjéről) emlékezett meg. Ezt már nagy jóindulattal sem lehet sajtóhibának minősíteni.
Számos ókori és középkori történetet dolgoztak fel filmre mostanában. Ezeket nem szoktam nézni, de hiszek egy kedves barátomnak, aki szerint az íjászok a páncélba öltözött lovagok, hadvezérek "Tűz!" parancsszavára szokták nyilaikat kilőni az ellenségre. S ugyanezekben a filmekben igyekeznek a haditanácsok részvevői a kőhajító gépek tűzgyorsaságát is növelni – csodák csodájára: több száz évvel a lőfegyverek feltalálása előtt!
Az iránt meg a szemben egyaránt irányulást kifejező névutó. A beszélő részéről az iránt pozitív viszonyt fejez ki, a szemben negatívat: hálát érez jótevője iránt; de: haragot érez károkozóival szemben. A két névutó összekeverése (pl. hálát érez jótevőjével szemben) meglehetősen gyakori hiba, a nyelvművelés régóta figyelmeztet az efféle névutóhasználat ellentmondásosságára.
Hasonló különbség kezd kialakulni az okoz meg a szerez között is. Az okoz igét inkább negatív, a szerez igét viszont többnyire pozitív dolgokkal, gondolati tartalmakkal kapcsolatban szoktuk újabban használni. Tehát: bajt, bánatot, fájdalmat, kellemetlenséget, bosszúságot okozunk; de: örömet, kellemes meglepetést szerzünk egymásnak. Ezzel a jelentésmegoszlással az igényes szóhasználatban feltétlenül egyetérthetünk.
Újabban a köszönhetően szóalak névutószerűen kezd viselkedni: szerencséjének köszönhetően, jó szervezetének köszönhetően stb. Mivel pozitív jelentésű szó, s ezt határozottan érezzük, nem helyes negatív tartalmú szóhoz társítani, ahogyan egy egri olvasónktól kapott újsághír fogalmazója tette: "A beteg szíve esetleg egy génhibának köszönhetően nem bírta a terhelést." A miatt lett volna az ide illő névutó: "A szív talán egy génhiba miatt nem bírta tovább."
A ’folyadékba belemerülve lesüllyed’ alapjelentésű lemerül ige a mindennapi nyelvben elterjedten él az akkumulátorok meg az elemek erejének teljes csökkenésére vonatkoztatva is. E helyett a furcsa jelentésváltozás helyett azt javasolom, hogy az igényesebb beszédben a lemerül helyett használjuk inkább a kimerül igét.
Fábián Pál
Magyar Nemzet
| tündérország |
Hagyományaikat szerető és ápoló magyar és nem magyar együttesek találkoztak az elmúlt hét végén a Maros megyei Mezőbándon. Az eseményre a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht. – Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda, valamint a mezőbándi Komlód-Egerházi Néptáncegyüttes közös szervezésében került sor. A néptánc- és énekcsoportok seregszemléjére az erdélyiek mellett vajdasági és felvidéki együttesek is meghívást kaptak. Az előbbieket a farnadi és a nagymegyeri, az utóbbiakat pedig a zentai és a péterrévei együttesek képviselték, szűkebb pátriánkból pedig marosvásárhelyi, csittszentiváni, erdőcsinádi, holtmarosi, kászonújfalusi, kolozsvári, marosludasi, magyarói, marosszentkirályi, mezőmadarasi, mezőpaniti, nagysármási, sárpataki, szamosújvári, vajdaszentiványi és vicei csoportok voltak jelen.
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolunk. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind együtt lehetünk. Akkor mondjuk majd igazán: örvendjen az egész világ" – írta valaha Kodály Zoltán, s ennek az összedalolásnak, együtt táncolásnak a jegyében zajlott a mezőbándi fesztivál is. S talán nem túlzás, ha kijelentjük: a Mezőség kapujában ezen az augusztus végi szombaton a Harmónia is megszólalt, megszólaltatták azok, akik jelenlétükkel tüntették ki a települést, annak székelymagyar közösségét.
A gyülekező után menettáncban járták körbe a település központját, majd ökumenikus istentisztelet következett. Igét hirdettek: Kerezsi János tiszteletes a reformátusok, Gergely István csobotfalvi plébános a római katolikusok, Jenei Ferenc szabédi lelkész az unitáriusok, Lucian Crisan pedig az ortodox egyház képviseletében. Délután a művelődési ház színpadán az ének- és tánccsoportok mutatkoztak be a közönségnek, amit a barátkozásra, ismerkedésre kiváló alkalmat nyújtó, hajnalba nyúló mulatság, táncház követett. Vasárnap Marosvásárhely nevezetességeivel, majd Gyergyószentmiklós érintésével a Gyilkos-tóval, végül Parajddal, Szovátával ismerkedtek a vendégek.
Goldschmied József programigazgatót arról kérdeztük, mikor, mi célból indult a rendezvénysorozat és mi várható ezután.
– Nyolc esztendővel ezelőtt indult a budapesti önkormányzat és az NKÖM támogatásával a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozója. Ennek lebonyolításába idén kapcsolódott be az Égtájak programiroda, innen az Égtájak Fesztivál elnevezés is. A találkozókat abból a célból tartjuk, hogy alkalmat biztosítsunk a határon túli magyar hagyományőrző és -ápoló csoportoknak, együtteseknek a magyarországi bemutatkozásra, az anyaországgal való ismerkedésre, továbbá szakmai és baráti kapcsolatok teremtésére és ápolására. A fiatalok igényelték a folytatást, felvetődött az ötlet, hogy évente egyszer valamely határon túli magyar település lássa vendégül a Budapesten megismert együtteseket. Így került sor tavaly a felvidéki, farnadi találkozóra, most pedig a mezőbándira. Az említett településeken valamilyen formában – lásd Gyöngykoszorú stb. – eddig is szerveztek hasonló rendezvényeket, mostantól az Égtájak programiroda is besegít, anyagi és szakmai téren egyaránt. A hasonló fesztiválok, seregszemlék kiváló alkalmat jelentenek az emberi, szakmai kapcsolatok kialakulásához, elmélyüléséhez, de ahhoz is, hogy a vendégül látott fiatalok megismerkedjenek nemcsak az illető település, régió népművészetével, hanem annak szellemi, kulturális értékeivel, földrajzi-táji nevezetességeivel is. Hogy mi következik ezután? Folytatni, bővíteni szeretnénk tevékenységünket, most már nincs megállás: ősszel újra Felvidéken szervezünk találkozót, ezt követően pedig Balánbányán, de alakul már a jövő évi rendezvénynaptárunk is.
Szentgyörgyi László
A Fehér megyei RMDSZ elnökének kezdeményezésére Szent István napján mintegy kétszáz különböző felekezetű magyar ünnepelt együtt a marosszentimrei templomban, melynek román kori részei 17. századi eredetre utalnak. 1442-ben Hunyadi János csatát veszít, ennek következtében Mezid bég csapata feldúlja a templomot, és hatalmas zsákmánnyal távozik. Hunyadi azonban a portyázó ellenséget Nagyszebennél megveri, s a hadizsákmányból újítja fel Isten házát, gótikus stílusban. A reformáció idején a falu lakói a templommal együtt reformátusokká lesznek. Híveinek száma a századok folyamán kettőre csökkent.
Évszázadok óta vagy talán soha nem látott ekkora gyülekezetet a könnyező Krisztus-freskó, mely a szószék közelében ékeskedik. Az augusztus 20-ai ökumenikus istentisztelet megkezdése előtt a mintegy ötvenfőnyi székelykocsárdi református zarándokcsapat zsoltárokat énekelt. Az istentiszteletet Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor, marosszentimrei szórványlelkész nyitotta meg és vezette le. Sándor Botond nagyenyedi unitárius lelkész igehirdetését Gál Alajos gyulafehérvári római katolikus főesperes, az érseki székesegyház plébánosa követte, aki Szent Istvánról és Nagyboldogasszonyról szóló énekeket énekelt, méltatta az államalapító király és fia nemes emberi vonásait, melyek példaértékűek kell legyenek napjainkban is. Az istentisztelet záró részében Bárócz Huba református esperes, felvinci lelkipásztor textusát, ihletett, gondolatébresztő prédikációját és gyönyörű könyörgését hallgatták meg a hívek, majd vele együtt mondták el az úri szent imádságot: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben...
Meghatóak voltak a szertartásba ágyazott, marosszentimrei ihletésű Jékely Zoltán-, Kányádi Sándor- és Áprily Lajos-költemények, A marosszentimrei templomban, az Egy csokor orgona mellé, illetve a Nyár, melyek itt először hangzottak el, Bajusz Katalin tolmácsolásában. Csak itt volt igazi érzelmi hatása Kányádi szomorú-szép sorainak: " ... ledőlt a cinterem fala / kövei földbe vástak / védtelen áll a dombon / maholnap egyesegyedül / istené lesz a templom..." Szent István fiához, Imre herceghez írott intelmeit Kvacskay Lajos olvasta fel. Csávossy György a szentimrei templom üzenetéről beszélt ékes magyarsággal, nagy meggyőző erővel.
Utolsóként Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök szólt az egybegyűltekhez. Itt jelentette be, hogy elnéptelenedett templomainkba e naptól kezdve sorra ellátogatunk dicsérni Istenünket. Az ünnepi istentiszteletet nemzeti imánk, a Himnusz eléneklése zárta.
Visszatérve Nagyenyedre az ünneplő gyülekezet a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megnézte az István, a király című rockoperát, melyhez bevezetőt mondott Dvorácsek Ágoston tanár, aki megosztotta a jelenlévőkkel a csíksomlyói országos bemutatón szerzett felejthetetlen élményeit is.
Józsa Miklós
Várfalván töltöttem néhány napot és a vele összenőtt Aranyosrákoson, amely isten tudja, miért viseli a Moldovenesti nevet, hiszen döntő többségben unitárius és református magyarok lakják. A községbe érve kétnyelvű fatábla fogad, majd csinos és tiszta régi és új házak. Meglepetéssel tapasztalom, ma is érvényes Orbán Balázs leírása Aranyosszék ezen havasalji tájáról. Így ír a nagy székely: "... e faluk, főleg Várfalva bizonnyal Aranyosszék legclassicusabb pontja, hol nemcsak a szép fekvéssel összhangzatosan gyönyörű környezet ragadja el az utast, hanem egyszersmind oly régi romok és műtöredékekre talál, melyek idejötteért dúsan fogják megjutalmazni". Vendéglátóink megmutatják a hegyet, ahol a római vár maradványai ma is láthatók, amelyről oldalakat ír Orbán Balázs, aki alaposan tanulmányozta a helyszínen az évezredes romokat. További sorai ma is érvényesek: "Várfalvát kizárólag székelyek lakják, egészséges széles utczáin elégedetten lépdelhet az utas, mert minden nyomon nemcsak az uralgó rend és tisztaság, hanem mindenfelé csergedező kristály csorgók által is kellemesen meg van lepetve; e csorgók vize a hegyekből van sokba kerülő vízvezetéssel behozva, melyet Vajar-nak neveznek". Kiderül, hogy a vízvezetékek a régi római korúak nyomvonalán haladnak, hiszen erre utalnak a régi földalatti csövek. Azt is megjegyzi, hogy alig van Várfalván ház, melynek kerítésébe vagy kapujába egy-egy római domborműtöredék vagy feliratoskő ne lenne befalazva.
Már a község határába érve meglepetéssel csodáltuk a szántóföldi konyhakerteket. Aztán megtudjuk, ügyes csatornarendszer jóvoltából az országos aszály ellenére jó a zöldségtermés, melyet viszonylag olcsón a tordai és kolozsvári kiskereskedőknek adnak el, mert igyekezni kell vissza leszedni a zöldbabot, uborkát. A késő délutáni órákban aztán bejárjuk a környező hegyoldalakat, megcsodálva a fiatal gyümölcsösöket a visszaszerzett szülői örökségi földeken. Aztán a szőlőhegyről figyeljük a tágas horizontot, az erdőkkel borított magasabb hegyeket s a tordai hasadékot egy eddig soha nem látott oldalról és a falvak sokaságát, melyeket névről ismerünk, ám így még nem pillantottunk meg.
Sor kerül a temető látogatására is, s ekkor soha nem látott kép tárul elénk. A jókora tetőn elszórtan régi és új sírok, jellegzetesen faragott kő fejfák mellett szőlőtőkék, gyümölcsfák, itt-ott egy táblácska krumpli. Ilyen szokatlan összefonódása az életnek és az elmúlásnak azzal magyarázható, hogy az őshonos családoknak van egy-egy sáv több méter hosszú és a sírkert teljes szélességét felölelő tulajdona. Így az ősök mellett sorban örök nyugalmat talál minden nemzedék, míg a szabad területet okosan megművelik. Aztán ha a szükség úgy hozza, kikerülnek egy-egy öreg gyümölcsfát, mert a terület jókora, van hely bőven. Az elpusztított váradi temetőkre gondolva tisztelet a várfalvi magyaroknak. Azért nem feledkezve meg a betelepültekről sem, van az egyháznak is egy temetőrésze, ahol sírhelyet vásárolhat az, akinek nincs az ősöktől örökölt területe.
Hosszabb kirándulásra is sor kerül. Meglátogattuk Csegezt, ahol a termőföldet Orbán Balázs szerint a szorgalmas székelyek a sziklára hordották fel. Ez a település a Székelykő Várfalva felőli oldalán található, míg hosszasabb úton közelíthető meg a túlsó rész aljába épült híres Torockó. Az Europa Nostra-díjjal kitüntetett községbe nyaktörően rossz út vezet. Közel Torockóhoz az út bal oldalán két vadonatúj ortodox kolostor javítja a vidék etnikai összetételét. A régi bányaváros központja felújítva valóban méltó a díjra. A hófehérre meszelt házak java része falusi vendégfogadó. Számos magyarországi busz bizonyítja a kora esti órán, hogy valószínűleg telt ház van. A múzeum már zárva, ám a templomban takarítanak, így be lehet kukkantani a gyönyörű unitárius istenházába.
Várfalvi tartózkodásunk utolsó délutánján egy kitűnően karbantartott öreg házban régi iratokat, fényképeket mutatott vendéglátónk pedagógus barátnője. Az 1888-ban született Létai Balázs a tragikus sorsú erdélyi fiatalok jelképe is lehetne. A kolozsvári unitárius kollégium év végi értesítői és a kissé megfakult érettségi tabló a rendkívüli tehetségű és szorgalmú diákról mesél. Tudományos érdeklődése is szokatlan, lévén faluról elindult ifjú, hiszen történész-régészként az ékírás és a mezopotámiai kultúra vonzotta. Tanítómesterei Kőrösi Csoma Sándor utódjának tekintették, mikor ösztöndíjjal Angliába került tudását tovább mélyíteni. Aztán kitört a világháború, a fiatalember hazatért és önkéntesként bevonult a hadseregbe. Az Angliából küldött képeslap mellett a kis dobozban ott van a hivatalos értesítés arról, hogy 1914 szeptemberében eltűnt. Szívszorító olvasmány az a hosszú levél, melyet a kolozsvári egyetem a szülőknek küldött, méltatva Létai Balázs érdemeit és derékba tört tudományos munkásságának eredményeit azzal a reménnyel, hátha előkerül majd életben, hiszen holtan senki sem látta. Sajnos Létai Balázs 26 éves korában örökre eltűnt...
Jósa Piroska
| dobrudzsai riport |
Kőhajításnyira a múzeumtól, a tenger irányába menet nyílik az erődített város szárazföld felőli duplatornyos főkapuja. Az addig hűségesen mellénk szegődött kutyák lemaradoznak, visszatérnek a múzeum melletti parkba. Amint besétálunk a nagy kapun, csodálatos látvány tárul elénk: egy romjaiban is élő, kitapintható, több mint két és fél ezer éves város. Aztán gyorsan rájössz: érdemes szaporábban a lábad elé nézni, mert szinte hemzsegnek a kígyók. Már csak ilyen ez a dobrudzsai táj – nyugodt, békés, de a fű között sziszeg.
Az ókori történész, Sztrabón szerint a város "az isteni Isztrosztól 500 stádiumra fekszik, és az első görög kolóniák egyike, valamikor a XXXI. Olimpiai Játékok évében (Kr. e. 657 – B. Z.) alapították".
Amikor másfél ezer évvel ezelőtt elhagyták Hisztriát az akkori lakói, mindent hagytak maguk után: városfalakat, házakat, kihalt utcákat, templomokat, fürdőket, bizonyára csak az ingóságaikat kötötték batyuba, s cipelték valahová másfelé, ahol közelebb lehettek a tengeri kikötőhöz, hogy a génjeikbe ivódott kalmárszellemet érvényesíteni tudják. Már csak ilyen a görög – nem tud megélni kereskedés nélkül. A város meg maradt a helyén. Belepte a por, homok, föld takarta be a romokat, óvó halmot borítva a falak fölé.
Katonás rendben sorjáznak a nyugati fal mellett, a külső oldalon a hatalmas kutatóárkok. Vízvezetékek kerültek napfényre (harminc kilométeres távolságról, a mai Fântânele falu közeléből vezették ide az ivóvizet), az egyik árok alján valamiféle állat ép csontváza, a másikban hatalmas agyag tárolóedény csaknem érintetlen maradványa, mindenütt megmunkált kövek, cserépedénydarabok. Az egész nyugati fal érzékelteti, hogy a hisztriaiak inkább a szárazföld felőli támadástól tartottak, ezeket a falakat erősítették. A tenger felőli, keleti falak alacsonyabbak, kevésbé erősek voltak.
A város főkapuját négy torony őrizte – és őrzi most is. Kettő kívül a falakon, kettő meg belül. Közöttük négyszögletes kis tér. Márványburkolatán felsejlenek a hajdani kocsikerék vágta nyomok. Innen egy másik terecskére jutni, az agorára, ahol a város közösségi élete zajlott. E körül helyezkedtek el a különböző korok templomai, a szakrális városrész. Balra egy meglehetősen jól konzervált kis krétai stílusú templom, melynek építését a Kr. e. 6. századra teszik a történészek. Ez Afrodité tiszteletére épült. Jobbra egy nagyobb bazilika, mely egy évszázaddal később épülhetett, Zeusz Polieusz tiszteleté