Erdélyi Napló

2003. február 25.

Van még kutatnivaló karácsony szavunk eredete körül

Az Erdélyi Napló elmúlt évi karácsonyi számában A kozmikus egyszülöttôl a történelmi Jézusig címmel közölt írásban a karácsony szó eredetét mint egyik lehetséges magyarázatot a kerecsensólyommal hoztam kapcsolatba. Tévedésnek és rossz irányban való keresgélésnek rótta fel nekem Szôcs Károly Németországból a január 21-ei számban. Megpróbált utánajárni az ott kezében forgó lexikonokban. Szláv eredetûnek tartják a kifejezést – köszönöm a kiegészítését. Megjegyezném, hogy hasonló konklúzióra jut – ugyancsak a karácsonyi számban – Wagner Csilla is Kis karácsonyi szófejtegetés címû írásában. Szerinte is az ôsi szláv szó jelentése: lépô, átlépô, továbbá forduló nap, napforduló lehetett. Nem vagyok nyelvész, sem néprajzos, történészként mondom: nagyon ritkán hívjuk segítségül a turkológiát, ha egy-egy szavunk eredete felmerül. A karácsony szó szláv eredete behatolt a tudományos köztudatba, pedig adódhat más magyarázat is.

A magyarokat elég sokáig lényegesen alacsonyabb kultúrfokon élô népnek tüntették fel, akik a szlávoktól sok mindent átvettek, megtanultak. Viszont Pap Gábor mûvészettörténész megállapítása szerint a régészeti kutatások ezt nem tudják igazolni, mint írja: "A szláv régészek nagyon pontosan tudják, hogy nincs a sírjaikban értékelhetô, magas mûveltségre valló sírmelléklet". Akkor ki tanult kitôl? Nem mondjuk, hogy semmit nem vettünk át a szlávoktól. Daczó Árpádot (P. Lukács OFM) idéztem, Csíksomlyó titka, Mária-tisztelet a néphagyományban címû mûve kedvezô fogadtatást kapott a néprajzosok táborában is, kitûnô mû. Könyvében sajnos – nem egészen tudományos módon – nem jelzi, honnan vette, csak megjegyzi: "Valahol már régen azt olvastam, hogy a karácsony szavunk a kerecsen szóból származik. A kerecsen kiváló vadászsólyomfajta". A honfoglalás elôtti etelközi hazában a nagy fejedelmi központot Karácsonykônél (a mai moldvai Piatra Neamt) sejti. A páter fölveti, hogy sok a solymos elnevezés ott, a Keleti-Kárpátok lábainál. Van emellett Karácsonykô, Ünôkô, Szarvaskô – a csodaszarvas is ünô volt. Azon a vidéken azonban sok a Boldogasszonyunk emlékét ôrzô Babba helynév is, mindez az egykori milkói püspökség területén. Ótörök népek, pusztai népek szállásterületei voltak itt, akik egymást követôen megálltak s belakták.

Nem kerültünk sokkal közelebb a karácsony szóhoz. E lap hasábjain jelent meg a kassai kutató, történész, publicista Balassa Zoltán egy, a témába vágó cikke. Közzétette kibôvítve alapos könyvészettel, jegyzetapparátussal a Jel címû spirituális és kulturális folyóirat 2001. decemberi számában A Hunyadiaktól karácsonyig címmel. Sajnos nagyon nehéz a tanulmányból röviden szemlézni. Miként kerültek a képbe a Hunyadiak? A Hunyadi család címerállata, a holló totemisztikus madármítoszokra emlékeztet, a török és mongol népeknél a totemállatok gyakran madarak: holló, kánya, kerecsensólyom (vagyis turul). A Hunyadiak valószínûleg egy olyan türk nemzetséget vallhattak ôseiknek, amelynek a totemállata a holló volt. Balassa körbejárja a karácsony szót, szláv eredetének kérdését is: korciti – lép, fordul, "a téli napforduló kozmikus örömére, várakozására utal". Nyilván egy lehetséges magyarázat. Balassa szerint lehet ok kétkedésre is: "az oroszban, amely a bolgárral együtt mégiscsak a legközelebb áll a délszlávhoz idôben, térben egyaránt, a korcsity fetrengeni, összegörnyedni értelemmel bír. A korcsun lágyabb kiejtése korsun, s héját (tehát sólyomféle ragadozó madarat) jelent". Balassa is tanulmányozza a szótárakat. Kassán ismerik a szláv nyelveket is, a kérdés akkor válik izgalmassá, amikor megtudjuk, hogy Batu kán leszármazottja Karacsin (fekete herceg). Ô is Havasalföldrôl érkezett hozzánk, akárcsak a Hunyadiak ôsei – tudom meg az írásból. Az orosz nyelv számos türk eredetû nevet és szót ôriz, "van érdekes kettôs értelme is, a bjelorusz karacsun hirtelen halált jelent fiatal korban görcsökkel". Bizonyos szóösszetételben az oroszban is azt jelenti, akinek rosszul áll a szénája, az prisol jemu karacsuny, szóval meghalt. De a téli napfordulót is jelenti. Bizony adódik a kétértelmûség is. A görög Apollón kétarcú isten, hívja fel a figyelmünket Balassa, pusztító-jótevô szerepkörrel is rendelkezik. "Több állathoz kapcsolódik, de minket most csak az érdekel, hogy holló, ölyv, kánya és farkas volt a szent állata, sôt azokkal teljesen azonosult." Apollónt a Nappal hozták kapcsolatba, a fény, a világosság, a világos látás istenének tekintették. Fantasztikus a szerzônek az a megállapítása, hogy a napkultuszhoz a világ minden táján társult valamely ragadozó madár kultusza. Itt már nem tudom megállni, és fellapozom Hahn István Istenek és népek (Budapest, 1980) címû könyvét is. Ott olvasom, hogy a régi Egyiptomban "már az elsô dinasztia uralkodói a messze egekbe szárnyaló sólyom alakjában ábrázolt napistennel azonosították magukat". Van azonban középkori inkvizíciós jegyzôkönyv Segesvárról, amelybôl kiderül, hogy Krisztus urunk születésének ünnepén a régi magyarok a sólyom ünnepét ülték meg, amit a nép nyelvén karasunnak neveznek.

Mindezeket szem elôtt tartva talán még lehetne a témát kutatni. Egyébként erre kérte e sorok íróját Balassa Zoltán is Kassáról, hogy nézzük meg mindezeknek a román összefüggéseit. Kiderülhetnek érdekes dolgok. Adódnak még más nyomvonalak is, a kalmüköknél például a csin, cson farkast jelent, karacsin, karacson fekete farkast, de nevet, méltóságot is. A cseheknél, letteknél karácsony hava a farkas hava – tudjuk meg ezt is Balassától.

Hodgyai Mátyás