Bulvárosított orvosi szenzációval szolgált január utolsó hete: egy horvátországi fiatal nô terhességérôl megállapították, hogy féléves ikermagzatai két férfitól származnak. A bulvártémát a fogantatás körülményei jelentik, az ilyen ikerterhesség viszont valóban ritka biológiai különlegesség.

Bár a közvélekedés az egymástól olykor meglepôen eltérô külsejû ikrek láttán hagyományos rosszhiszemûséggel sohasem zárta ki az esetleges "kétapájúságot", a modern tudomány igen sokáig valószínûtlennek gondolta a megtermékenyítés ilyesfajta lehetôségét. Mára enyhült az ezzel kapcsolatos elutasító álláspont. Jakobovits Antal Az ikerterhesség: Anya–magzat orvostana címû, kiadás elôtt álló szakkönyve már azt a statisztikai valószínûséget is említi, miszerint körülbelül minden 400. kétpetéjû ikerszülés esetében nem egyetlen férfi az ikrek nemzô édesapja. Legújabban pedig egy 23 éves horvát egyetemista lány esetében igazolódott be a kétapaság gyanúja. Az elôzmény ez esetben egy valamelyest zûrös zágrábi házimuri volt, a következmény pedig némi bizonytalanság, hogy a szóba jöhetô, utóbb "jogalannyá" lett szerelmi partnerek közül ki ellen kellene benyújtani az apasági keresetet. És ekkor jött a meglepô eredmény: a kétség nyomán végzett DNS-vizsgálat két találatot is jelzett.

A Rekordok könyvébe csak azért nem kerülhet be az eset, mivel a világ éppen két évvel ezelôtt kajánkodott a chilei Valdiviában történteken, amikor is egy kétéves ikerpár 36 éves anyukája szembesíthetett két férfiút a meglepô valósággal. Öt éve pedig egy – ezek szerint nem ok nélkül féltékeny – spanyol férj szemérôl hullhatott le végképp a hályog, amikor ikerlányainak tesztje után beigazolódott szörnyû gyanúja. "Elôfordult már" – ragaszkodott az orvosi titoktartáshoz Bujdosó Györgyi, a Semmelweis Egyetem (SE) Igazságügyi Orvostani Intézetének tudományos tanácsadója, amikor a HVG esetleges magyarországi példákról tudakozódott. Bár a hagyományos apasági vizsgálatok e téren korántsem voltak biztonságosak.

Egyes, orvostörténet által is leírt esetekben akár az egyszerû szemrevételezés is szinte bizonyító erejû volt. No nem minden, úgynevezett kétpetéjû, tehát két különálló, egy idôben megérô és megtermékenyített petesejtekbôl létrejött, egyszerû ikerterhességek nyomán világra jött, egyébként olykor valóban meghökkentôen különbözô utódok esetében. Ez ugyanis önmagában még korántsem lenne perdöntô bizonyíték. Az orvostudomány azonban mégiscsak ilyen, puszta rátekintéses alapon tart számon néhány kétapás megtermékenyítést. Az amerikai John Archer a Medical Rep címû New York-i orvosi lapba 1810-ben írt le elôször egy, az amerikai rabszolgaság körülményei között általa állítólag többször is megfigyelt különös esetet, miszerint egy fehér asszonynak – ha fehér férjén kívül netán egy afrikai férfival is akadt dolga – vegyes (fehér és félvér) ikrei születtek. Sôt a lap szerint elôfordult ennek a fordítottja is: afrikai nôk is szültek különbözô bôrszínû apák közbejöttével fogant félvér, illetve sötét bôrû ikerpárt.

A kettôs apaságú ikerszülés lehetôségét sokan valószínûleg inkább erkölcsi megfontolásból tagadták. Hiszen a mindennapi kétpetéjû ikerterhességek létrejöttekor is két, egymástól független hímivarsejt egyesül egy-egy petesejttel. Igen ám – mondták a tamáskodók –, csakhogy a nô megtermékenyülése után igen hamar olyan biológiai folyamatok indulnak be, amelyek már lehetetlenné teszik az újabb megtermékenyülést. Hacsak a történetesen éppen két érett petesejtet hordozó asszony az elsô, a megtermékenyülés szempontjából eredményes közösülése után nagyon záros határidôn belül nem lép hasonlóan sikeres kapcsolatra egy újabb partnerrel. E nagyon záros határidôt illetôen egyébként eltérô a szakemberek véleménye. Török Miklós, ikerkutatással is foglalkozó szülész-nôgyógyász, az SE docense például akár két-három nap idôkülönbséget is elképzelhetônek mond.

Mások még ennél különösebb ritkaságokat sem tartanak elképzelhetetlennek. Az élettanban ugyanis – más emlôsök esetében – egyáltalán nem ismeretlen az eltérô peteérési ciklus nyomán létrejövô, újabb, második terhesség fogalma. Ez humán körülmények között azt jelentené, hogy egy asszony akár elsô teherbe esése után egy hónappal ismét megfoganhatna. Igaz, ennek lehetôségével kapcsolatosan már tudományos alapon oszlanak meg a vélemények. Még akkor is, ha az 1896-ban kiadott Orvosi talányok enciklopédiája megemlít egy 1729-ben a francia Tudományok Akadémiája elé terjesztett esetet, amikor is egy asszony egy nap különbséggel két gyermeket hozott a világra, melyek közül az egyik idôre született, a másikat meg állítólag körülbelül negyvennapos magzatnak becsülték – természetesen ez utóbbi nem is maradt életben. Ezt az esetet francia akadémikusok annak idején ilyen, különbözô idôben létrejött terhességként értelmezték.

A mai orvosi szakkönyvek egy része viszont tagadja ennek lehetôségét. Már csak azért is, mivel "az elsô elmaradt menstruációs ciklus után a mûködésbe jött terhességi hormonok nem engedik a további teherbe esést" – vallja a már említett Török Miklós is. Igaz, van egy e tekintetben vitatott eset, amely az angliai Leicesterben történt és amelyrôl négy évvel ezelôtt az Ultrasound of Obstetrics and Gynecology címû angol orvosi szaklap is beszámolt. Történt, hogy egy 38 éves asszony ikreinek elsô, korai ultrahangos rutinvizsgálatakor – nagyságukból következtetve – úgy találták, hogy az egyik magzat 11 és fél, a másik hét és fél hetes lehet. Ennek nyomán született meg utóbb a 40, illetve 36 hetesnek ítélt két csecsemô is, egy 3280 gramm súlyú kislány és egy 2324 grammos kisfiú. Ez esetben külön szenzáció lett volna a kettôs apaság, ám ez alkalommal szó sem volt errôl.

A szakmai vita azóta is folyik errôl az esetrôl. "A súlykülönbség egyáltalán nem bizonyítja a jelentôs idôkülönbséggel történô második megtermékenyülést" – érvel Métneki Júlia biológus az Ikrek könyve címû, 1997-ben kiadott munkájában. Szerinte ugyanis az ikrek olykor tetemes születéskori súly- és méretkülönbsége korántsem ritka, és nem az akár hónapokkal eltérô idôpontokban bekövetkezô fogamzásoknak, hanem a magzatok eltérô méhen belüli fejlôdésének tulajdonítható. Ilyen fordul elô akkor is, ha az egyik magzat elônytelenebb helyre ágyazódott be a méhben, és ennek következtében nem megfelelô a vérellátása. A már idézett Bujdosó Györgyi szerint viszont mégiscsak "elôfordulhat, hogy a béranyaságot vállaló nô terhessége közben még egyszer megtermékenyül". Ez olvasható legalábbis Apasági perek, apasági vizsgálat címû, kiadás elôtt álló könyvében.

A többapás ikerterhességek száma egyébként szerinte hamarosan növekedni fog. Ennek okát például a mesterséges megtermékenyítések mind elterjedtebb gyakorlatában látja. Hogy miként növelné a több lombikbébi a bizonytalan kimenetelû apaságot, erre már eddig is mutatkozott példa. A kilencvenes években a holland Wilma és Willem Stuart – miután évekig hiába próbálkoztak hagyományos módon a gyermekáldás feltételeinek megteremtésével – a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A sikeres beültetés eredményeképp kétpetéjû fiúikrek jöttek a világra. Csakhogy a "fehér" házaspár meglepetésére az egyik fiú félvér volt, és – mint azt a vizsgálati tesztek igazolták is – kétségtelenül más apától is származott. A rejtélyt a beavatkozást végzô intézmény töredelmes beismerô vallomása oldotta fel: ezúttal nem az anyuka vétette el a szexuális illemet, hanem az intézet munkatársa cserélte össze a spermiumokat ôrzô pipettákat.

Sindelyes Dóra
(HVG)