|
XII. évfolyam, 39. (574.) szám |
2002. október 1. |
| Tisztelt látogatónk, tisztelt olvasónk! |
Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját a Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez a kizárólagos feladata. Lapunk megjelentetése az ismert gazdasági és politikai körülmények között számottevő erőfeszítéseket igényel, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat adományaival erőfeszítéseinkhez, amennyiben bármilyen kis összeget átutal a kiadó USD-számlájára: Casa de Editura Erdélyi Sajtóház Romania, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont. 2511001005514406.
Külföldi olvasóink meg is rendelhetik lapunkat, legalább három hónapra 15 USD az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 USD. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után a kiadónk hétről hétre elpostázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!
| címoldal |
* A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három különböző városban található részlegén különböző időpontokban tartottak-tartanak tanévnyitót. Előbb Csíkszeredában rendeztek ünnepélyes évnyitót vasárnap délelőtt az itteni gazdasági karok számára, majd Kolozsvárott tegnap délután az Unitárius Püspökség dísztermében a természettudományi kar évnyitója következett, végül október 4-én 16 órától a marosvásárhelyi kultúrpalotában tart nyilvános ünnepi ülést a Sapientia Alapítvány Kuratóriuma az itteni műszaki karok tanévnyitója keretében.
* Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Párt alelnöke Nemzetpolitika az új évezredben címmel tart előadást a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében október 4-én 18 órától a nagyváradi Reform Esték fórumsorozat keretében. A nyilvános polgári vitaest moderátora Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő, a Reform Tömörülés alelnöke lesz.
* Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke október 2. és 5. között hivatalos látogatáson Romániában tartózkodik. Diplomáciai jellegű programja mellett néhány kevésbé hivatalos alkalommal találkozik az erdélyi magyarság képviselőivel is. Így például október 4-én Marosvásárhelyen cserél eszmét a magyar történelmi egyházak vezetőivel, október 5-én 15 órától pedig Nagyváradon, az újvárosi református templomban vesz részt a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ökumenikus ünnepi istentiszteletén és az azt követő kollégiumavatón, amikor is átadják rendeltetésének a magyar állam hathatós támogatásával felépült új egyetemi kollégiumi épületet.
* Október 4. és 6. között kerül sor a Székelyföld Konferencia 2002 című tudományos igényű tanácskozásra Csíkszeredában, mely az 1902-ben megrendezett Székely Kongresszus centenáriumán annak tiszteletére szervezett jubileumi rendezvény kíván lenni. A konferenciának a Sapientia-tudományegyetem csíkszeredai kihelyezett részlege ad otthont.
* Lapzártáig nem kaptunk hivatalos forgatókönyvet az október 6. alkalmával Aradon és másutt rendezendő erdélyi emlékünnepségekről. Kivételt Nagyvárad képez, ahol a Polgári Körök délután 3 órától a Vártemplomba tervezett ökumenikus istentiszteletre hívják a magyarságot, amely után a Polgári Együttműködési Mozgalom műsoros összeállítással adózik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc áldozatainak, a kossuthi üzenet szellemében: "A nemzetnek a legnagyobb megalázottság és jogfosztottság idején sem szabad feladnia a reményt". Az RMDSZ a főtéri Szent László-templomba hirdetett 4 órától ökumenikus imát, Nagysándor József emléktáblájánál 5 órától lesz koszorúzás, a színházban 6-tól megy felújításban a Tábornokok című dráma.
* Információink szerint az aradi "központi ünnepségek" menetrendjét, meghívotti és szónoki körét az RMDSZ csúcsvezetése határozza meg, ugyanis a helyi szervezet egyik tisztségviselője szerint "a rendezvényre Markó Béla adja a 80 milliót a Communitas Alapítvány költségvetéséből", azaz a romániai magyar adófizetők pénzéből.
* A felső-háromszéki Torja után Alsócsernáton központjában is teleházat avattak az elmúlt hét végén, a hírek szerint Lemhény következik a sorban. A helybéli fiatalok kezdeményezésére létesült, egyebek mellett az internetes világra is tág kaput nyitó létesítményt a Csernátoni Teleház Egyesület működteti.
* A Kis-Küküllő menti Kelementelkén az ide több száz éve betelepült ősök neves leszármazottjának, a napvilágot 1882. szeptember 29-én Bánffyhunyadon meglátott Ravasz László református püspöknek, a két világháború közötti Magyarország kimagasló egyházi-politikai személyiségének állítottak emléktáblát születésének évfordulóján.
* Nagyenyeden felavatták szombaton a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házat, amely elsősorban az Illyés Közalapítvány támogatásával, valamint a helybéli és környékbeli szórványmagyarság hathatós hozzájárulásával jött létre. A zalatnai református egyházközség másnap megemlékezéseket szervezett Fehér megye azon érchegységi és hegyaljai településein, ahol 1848-ban ártatlan magyarok százait gyilkolták le Avram Iancu felhergelt ellenforradalmi lázadói.
Vasárnap délelőtt a Fekete-Körös menti Tenkén rendezett ökumenikus Kossuth-ünnepséget a helybéli református egyházközség. Erdélyben és a részeken itt állítottak harmadikként szobrot a kormányzónak, mégpedig 1899-ben, de a műemléknek ma már csak a talapzata létezik, maga a büszt lappang valahol. A részletekről egy következő számunkban írunk.
Tépett elmék, ágbogok, lombok,
megtépázott babérok.
Orrolt a cenzor, a hóhérod? –
hát az utókort felfaló tömeg?!
A kihűlt hála is ela(vu)lvódott,
hazánk fiának lenni egyre nehezebb.
Lázban égett a lég; leghosszabb
évszázada volt a hitegetésnek.
A jóban lásd az emberit! –
Hát a rosszban? (Ki merne itt
elkülöníteni jót s rosszat.)
Mohácsi vésznek és családi mécsnek
példaadó pislákolása is
kihunyóban; ezen is, azon is
(röhögnivaló) csak az ip(v)arérett
pszichoanalitika segít itt, ha
nem bírod az elhasznált levegőt.
Egy fehér-feketében – méla gyászra
ítélt, felaprított nemzet előtt –
untig s drágán vetített dolce vita
az egész... (Még!) tudjuk, mi lett az ára.
Évek harasztja, dohos hon-kacat. –
Dohogj, öreg kísértet, más a sztár ma.
Bécs és a Balkán már ki sem kacag.
| füstköd |
Nehéz tél elé nézünk. Nincs ebben semmi új. Tavaly, tavalyelőtt – és mióta az "átmenetet" éljük – hozzászoktunk a rosszhoz és a még rosszabbhoz. Megszoktuk már ezt a jövendölést. A gigakalóriák ára nőttön-nőtt, a gáz értéke emelkedett (csak nyomása csökkent), a bérek és jövedelmek vesztettek és vesztenek reálértékükből, és mindezeket ellensúlyozandó a mindenkori kormányok ún. segélyprogramokkal, sürgősségi rendeletekkel, tessék-lássék módon enyhítettek a leginkább érintettek bántalmain. Értsd alatta: nyugdíjukat, avagy az egy főre eső átlag jövedelmet annyival pótolták, hogy az éppen a lakás rezsijére lett elég – de csak szerény hajlék esetében. Így lesz ez most is. Nagy csinnadrattával megszólalt az állami propaganda, csavaros fináncaggyal kiötlött táblázatokat magyaráz a tévé kommentátora, és ez megint csupán arra lesz elegendő, hogy kevesebben haljanak éhen és kevesebben fagyjanak meg. Mindig így volt e világi élet?
A költőinek tűnő kérdésre az európai csatlakozást célzó román gazdaság diagnózisával tudhatunk választ. Az egy főre eső nemzeti jövedelem 60 dollár körül ingadozik. Ezzel a kontinens ranglistájának sereghajtói vagyunk. Minden pártos és kormányigyekezet ellenére, kabinetígéreteket megcáfolva, az import-export mutatók rosszul alakulnak. A román ipari és mezőgazdasági termékek nyugati piaca kis befogadóképességű, mert kevés hazai áru éri el minőségben az uniós szintet. S ha eléri, akkor árfekvésével van baj: ott, a schengeni határokon (is) túl a jobb is olcsóbb. Nehéz így versenyezni. De ezzel részben magyarázható az import összegeinek emelkedése. A kis- és nagykereskedőt üzleti érdekei ihletik a behozatalra, a mutatósabb és jobb, többnyire olcsóbb külföldi terméket szívesebben vásárolja még a kispénzű fogyasztó is. Ezáltal ismét a hazai gazdaság kerül újabb lépéshátrányba: a drágább honi termékek részben eladhatatlanok, sok állami szubvencióval termelő cég csak raktárkészletét gyarapítja. A román traktort, kamiont, hűtőszekrényt és egyebeket csak felsőbb utasításra és közintézmények ellátására finanszírozza a költségvetés.
Európa felé araszolva kirakatígéreteink szépítik a valóságot. A NATO-tagság küszöbére elérkeztünk, talán át is lépjük azt, és ezért valamit tenni is kéne az asztalra. A Nastase-kabinet ígéreteivel cifrázza kopogtatócéduláit. A reformfolyamat felfokozásáról szónokol (bár a tavaly prognosztizált ütem betartására sem képes), a nagyprivatizáció befejezését ígéri (a korábbi látványos csődök és krízishelyzetek megoldatlanságai ellenére), a nagymértékű korrupció (mindenekelőtt az állami) megfékezéséről szőtt illúzióit szellőzteti (bár csak újabb bizottságosdi játszmáit kezdik el) – hát ezzel válaszolunk a NATO-tagság fontos gazdasági feltételeként szabott követelményekre. A Nyugat pedig a jelek szerint bevenni készül a balkáni maszlagot...
Mi egyebekben is illúziókat kergetünk. Például a Román Nemzeti Bank Mugur Isarescu vezette gárdája az "erős lej" álmát szövögeti. A dollárhoz és euróhoz szabott árfolyamot úgy-ahogy kézben is tartják, de az "erős lej" még a román zsebekben is gyengélkedik, vásárlóértéke minimális, csupán hiánya teszi hazai berkekben áhítottá. És "erős" lejünket a határokon túl természetesen nem jegyzik, a dollár- és európiacon értéktelenek a román lej-illúziók.
Tovább szegényednek a nagy tömegek és tovább gazdagodik a szűk mágnásréteg, amely az "eredeti" romániai átmenet és reform vámszedőiből áll. Ez a szomorú valóság. Az egészségügy roggyant állapotban van, a gyógyszerellátás gondjai megoldatlanok, a szociális juttatások színvonala az infláció alatt maradt, a külföldi segélyprogramok amatőr módon pocsékolódnak el, több esetben illetéktelen vagyonát növelik, mindenütt mindig és mindent ígér a politikus, de alig tart be valamit szavából. És ez már nem a diagnózis dilemmája, itt már magával a betegséggel állunk szemben. Ezt kellene sürgősen és hatásosan gyógyítani.
Indig Ottó
Laza, mégis erőt sugárzó tartással ült az asztal túloldalán. Tekintete nyílt volt, őszintétlenségnek árnyéka sem suhant át rajta, nagyzolásnak nyomát sem fedeztem fel.
– Én polgári gondolkodású ember vagyok. És azt látom, hogy mindent behálóz a korrupció, mindenhová beférkőzik. Hát én nem akarok tag lenni sehol, ahol ilyesmit észlelek.
Harciasságot vagy csüggedést keresgéltem, de egyik sem vegyült a hangjába. Csak magabiztosság csengett benne, szilárd értékekbe vetett hit. Huszonévesen kevesen tudják ilyen nyugodt határozottsággal elmondani, mit éreznek, gondoltam. Én talán még pontosan szavakba önteni sem tudtam volna akkoriban. Egy pillanatra megirigyeltem.
Második beszélgetésünket éppen olyan fesztelenül kezdte, mint az elsőt. Lassan az is tudatosult bennem, hogy csodálom, milyen szépen beszél. Alighanem azért is kellemes vele társalogni, mert nem hadar, tisztán kiejt minden hangot, mégsem mesterkélt, a mondatai szabatosak, a szavai találóak. Gyönyörködtem benne, hogyan érzi, éli az anyanyelvét. Az anyanyelvünket.
Egyre jobban figyeltem. Mégsem érzékeltem, mikor változott meg a hangulat. Nem moccant a széken, ugyanolyan állhatatosan nézett a szemembe, de valami zavart. Igen: mintha ki-kizökkenne a ritmusból, a hangereje is változóbb kissé. Arról beszélt, hogy Budapestre készül, ott tanul majd egy kis ideig. Aztán meglepő fordulat:
– Nem tudom, hogy ott akarok-e majd dolgozni...
Nem tartott utána hosszú szünetet, mégis úgy tűnt, sosem ér véget a csend. Ez volt hát! A magabiztossága lett oda, mialatt érlelte ezt a mondatot.
– Elnézem a szüleimet – folytatta. – Nagyon sokat dolgoznak a szüleim. Évtizedek óta egyre többet dolgoznak... Apám beteg lett belé, anyámon is látom... Én nem vagyok hajlandó éhezni! – először csattant fel a hangja. Aztán elhallgatott.
Mintha magamat hallottam volna egy bő évtized távlatából: "Mindent vállalok, ha nehéz lesz is, de a rettegést nem bírnám ki újra. Én soha többé nem vagyok hajlandó félni!" Egy pillanatra éreztem is a dühödt elutasítást. Igen, ez is határozottság, de görcsös, dacos. Láttam, választ vár.
– Azt mondta, hisz a polgári értékekben. Ha mindenki feladja, aki tehetne is értük, mi marad? Én döntöttem, már régen, egyszer s mindenkorra: maradok. Azóta csak teszem a dolgomat. De ha sorra elmenekül mind, aki képes lenne változtatni, csak idő kérdése, és szembesülnöm kell a kérdéssel: mi értelme? Van-e értelme egyáltalán?
– Mégis könnyebb a dolga: legalább már választott. Én még nem tudom...
Huszonévesen kevesen tudják. Én talán azt sem tudtam volna pontosan megfogalmazni akkoriban, mitől érezném úgy, hogy könnyebb a dolgom. Egy pillanatra mégis megsajnáltam.
Harmadnap elköszönt. Tartása laza volt, mégis erőt sugárzó, tekintete nyílt, szája sarkában mosoly játszott. A huszonévesek meggyőződésével mondta, hogy komoly munkára készül, bizonyítani akar. Elhittem. És hiszem, hogy sikerül is neki. El is felejthetném, de nem tudom.
Képtelen vagyok szabadulni annak a három pillanatnak az emlékétől. Mintha mindannyiunk közös sorsa sűrűsödött volna beléjük. Ilyenek lennénk? Irigylésre méltóan magabiztosak szép eszméink védelmezésében, görcsösen dacosak a rossz dühödt elutasításában, mégis szánnivalóan bizonytalanok, ha válaszúthoz érünk? Nem tudom. De jó lenne hinni, hogy harmadnapra megrázzuk magunkat, és úgy indulunk új útra, mint aki komoly munkára készül, bizonyítani akar. Mintha huszonévesen...
Wagner Csilla
A Napkelte visszaköltözött a magyar közszolgálati tévébe, így nekünk, közép- és kelet-erdélyieknek is alkalmunk volt megismerni. Hát ilyen és ekkora? Tényleg ezek kellenek a magyar népnek? Ezek a borostás, megfiatalított, elhájasodott, öregesen bölcsködő arcformák? Ezek a közhelyek bagórekedt hangon a szaunában? Ezek a lapos fordulatok, mint amilyen az ez egy dolog? Vagy: Orbán Viktorból nem lehetett volna jó cipőt készíteni? És ezek az ostobaságban mélyrepülési rekordokat döntögető reklámok?
Szóval ezután mi is ezt kapjuk reggelire az MTV 2-n. Azon a csatornán, amelynek kábelhálózati közvetítéséért "piaci fogyasztókként" kiálltunk, követelőztünk, fenyegetőztünk. És ha nem esszük meg reggel, uzsonnára is feltálalják. Miközben az Aranyfüst és más kedvelt műsorok adásidejét csökkentik és sugárzási időpontját láthatatlansági szférába toszogatják. És még mi várható a közszolgálati tévében (is) zajló politikai tisztogatástól?! Mintha az MSZP–SZDSZ-cenzúra azt a célt tűzte volna maga elé, hogy az erdélyi magyarokat átterelje a román tévécsatornákra.
Nem lesz nehéz. Itt is akad ugyan jó pár, madárijesztőnek alkalmas politikai publicista, de rajtuk néha derülni tudunk. A magyarországi baloldalon kitermelődött ripacsok produkciójától azonban az embert a sírás környékezi. A magyarországi választóknak állítólag ezek visszajövetele kellett. De mi mit vétettünk? Mi lélekben egészen másként szavaztunk.
Vajon nincs mód arra, hogy a közszolgálati polgári tévécsatornáról folyó vitában, esetleg népszavazáson a mi véleményünket is figyelembe vegyék?
Nits Árpád
Noha csigalassúsággal s áporodott levegőben napokig gubbasztva, ám mégis eljuthatunk Nyugat-Európába. Ha visszapillantunk az időben, akkor a tizenhárom évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva valóban hatalmas előrelépésről számolhatunk be: elég egy útlevél, és enyém a világ. Hogy ennek ellenére folyton morgolódunk, az egyedül a mi hibánk, vérmérséklettől függ, pech – vallják az unióbéliek.
Már délután öt órakor ott toporogtunk a temesvár-belvárosi ortodox katedrális mögötti parkban, vártuk a Szebenből induló busz érkezését; Franciaországba készülődtünk, közel hatvanan. Egyesek messzi vidékekről érkeztek a Bánság szívébe, merthogy úgy hírlett, ezzel a járattal a legbiztonságosabb, a legkedvezőbb stb. útnak indulni. Toporogva vártuk tehát mindannyian csodásnak ígérkező kiruccanásunk startját. Ahogy telt, múlt az idő, hátizsákjaink lekerültek vállainkról, a társaság pedig belopta magát a templomkert hatalmas tölgyfái alatt sorakozó padokra. Este hét óra körül végre az utasszállító cég képviselője is megjelent a színen. "Sajnálom, a busz valahol Erdélyben vesztegel motorhiba miatt, csak holnap indulunk, hajnalban" – jelentette be, majd ahogy jött, úgy el is tűnt. Hát ez jól kezdődik! – sóhajtottam fel, de mivel nem volt mit tennem, fogtam a csomagjaimat és hazamentem.
Mire másnap elértük a nagylaki határátkelőt, már a nap is magasan járt, barátságok alakultak ki, szerelmek futottak zátonyra. Fesztelen csapatunkra előbb a román, később a magyar vámszolgálat parancsolt néhány perces fegyelmet. Hazánkfiait inkább csak az útlevél érdekelte, poggyászainkat egy legyintéssel elintézték. "Majd visszafelé jövet, amikor lesz miért beléjük túrni" – gondoltam magamban, és máris halászhattam elő az ölemben lévő kézitáskámból schengeni útlevelemet. Újabb átvilágítás, ezúttal magyar területen, kétpercenként egy ember. Khakiszínű egyenszoknyában feszítő asszonyság szemléli végig a púposra tömött bőröndöket, dugárut keres; mi sem egyszerűbb, látszik a szemein: csencselnivalót számolna el.
Hungáriában már nyugodtan megtölthetjük szatyraink eddig még üresen maradt rekeszeit is. Szlovákia állítólag vendégszeretőbb, kevesebbet matat a keletiek zsebeiben, többet a nyugatiakéban. És tényleg: szinte röpülünk át a sorompón, észre sem vesszük, s már Brünn tornyai magasodnak a baloldali láthatáron. Jót tesz a ránk zúduló jégeső, tetszetős a morva várost koszorúzó szivárvány; ez is nyugati-szláv szomszédaink meglepetéseinek egyike. Hogy hol ért véget birodalmuk? Ki tudja? Egyedül én bírom szusszal a naplementéket; érezni akarom a változásokat. Az első németországi városon túl a buszon éjszakázó csapat kórusban horkol, a sofőr megállás nélkül szürcsöli a kávéját. Megmozdulni képtelenség, a jármű minden egyes szegletéből bóbiskoló turisták morognak a friss levegőre kimenekülni szándékozó emberfiára. Kevesen veszik észre, hogy masinánk ismét javításra szorul. Órákig pihenünk egy erdőszélen.
Utunk további szakaszán már az ördög sem kérdezi, kik vagyunk, hová igyekszünk. A német–francia országhatárt egy benzinkút jelzi, ahol aprópénzért megmosakodhatunk. Innen egy kőhajításnyira búcsút intek az erdélyi "meseautónak". Irány Cluny.
Hét évvel ezelőtt jártam itt először, akkor ismertem meg Durandinékat, Yvette-et és Philippe-et. Noha már csak nyaranta térnek vissza a dél-franciaországi kisvárosba, Yvette szülővárosába, még mindig szeretettel beszélnek a település kiapadhatatlan szellemi értékeiről. Azt mondják, Párizs nélkül fabatkát érne a világ, ám nem árt időnként cserbenhagyni az Eiffel-tornyot és környékét, kisodródni vidékre. S valóban, ha elnézem Clunyt a virágtengerben úszó középkori lakóházaival, akkor nem nehéz igazat adnom nekik. Kávéházait, cukrászdáit délutánonként mosolygós kispolgárok népesítik be, arcukról leolvasható, mennyire fontos számukra, hogy megosszák egymással aznapi élményeiket. Szinte hihetetlen: soha senki sem emeli fel a hangját, senki sem pofozza meg a mellette ülőt csak azért, mert az bizonyos kérdésekben más véleményen van. Az élelmiszerbolt tulajdonosa például, akit örömest kerestem fel, ahányszor üzlete utamba akadt, már első találkozásunkkor példátlan barátsággal fogadott, angolul üdvözölt. "Hallottam, nehezen boldogul a franciával" – jegyezte meg sűrű pislogások közepette. Minden alkalommal megkérdezte, hogy vagyok, és pofavágás nélkül kísért ki az utcáig még olyankor is, amikor nem vásároltam semmit.
"Észak-Olaszországban gyakran megfordulok, dolgoztam is ott egy teljes évig; hihetetlenül magasak a fizetések és jó a munkalégkör – magyarázza érdeklődésünkre Philippe. – Mi, franciák kevésbé vagyunk hajlamosak a melankóliára. Amikor összeülünk, beszélgetéseinket nem a panaszkodás tölti ki, könnyen szóba elegyedünk bárkivel, különösebb nehézségek nélkül alkalmazkodunk a környezetünkhöz. Vagyis: nem vagyunk egy problémás nemzet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs kritikai érzékünk. Az olaszok azonban e tekintetben még bennünket is fölülmúlnak. Nem hinném, hogy fennakadnánk az EU-s rostán, ha történetesen most kellene csatlakoznunk." Nem hagyhattam ki: "És a németekkel hogyan egyeztek? Úgy tudom, nem igazán szívelitek egymást". De nem lehetett zavarba hozni: "Számomra tökmindegy, kinek milyen a bőr- és hajszíne. Viselkedjen emberhez méltóan, hogy tisztelni tudjam. Egyébként van egy német munkatársam, akit még az egyetemről ismerek. Egy időben sülve-főve együtt voltunk; francia nőt vett el feleségül. Ennyit a toleranciánkról. És persze nehogy elfelejtsem: a magyarokat is szeretjük. Imádom a szegedi halászlét meg a túrós csuszát!" Yvette is bekapcsolódik eszmecserénkbe: "Egy bajotok van nektek, kelet-európaiaknak – mondja, miközben házi készítésű csokoládéval kínál –, mégpedig az, hogy folyton csak magatokkal vagytok elfoglalva, megjátsszátok a mártírt, ha kell, ha nem kell. Az a fajta depresszív, egocentrikus hangulat, amit Erdélyben tapasztaltam, itt, nyugaton ismeretlen".
Vajon így ítél meg bennünket, Kárpát-medencebelieket egész Európa? – morfondíroztam, s akaratlanul is tömtem magamba az ínycsiklandozó édességet. Durandinéktől kissé keserű szájízzel váltam el.
Álombuszunkon a helyzet változatlan volt hazafelé: ugyanazok a savanyú, megfáradt kelet-európai pofák, élettelen, élhetetlen román turisták. Azaz hazudnék, ha nem találnék több okot a panaszkodásra: most már a lábaim alá is csomagot nyomnak be, ennélfogva térdeim szinte az orrom hegyéig érnek. Szieszta tehát nem lesz, csak órákig tartó fül-orr-gége-csípő-bugyi-köröm-csomagvizsgálat Nagylaknál. A magyar vámos nem ért románul, a román vámos nem ért magyarul – mutogatnak. Sebaj, amíg bekerül a hazatérésemet engedélyező pecsét a "passportomba", addig levonom európai terepszemlém tanulságait: 1. helyesebb lett volna gyalog útnak indulnunk, nem pedig megalázkodni, kompromisszumokat kötni; 2. lelki egyensúlyunk, emberi kiteljesedésünk, következésképpen eredményes csatlakozásunk tekintetében illene megtanulnunk odafigyelni egymásra, anyanyelvén üdvözölni az idegent; 3. továbbá (de nem utolsósorban) nem ártana elismernünk, hogy nem mi találtuk fel a spanyolviaszt; visszatetszést keltő ugyanis búskomorságba menekülni, másokat okolni veszteségeinkért. Sorolhatnám napestig, a vízumosztogató ceremóniának azonban vége szakad, a határrendőr szalutál: "Mehetnek" – szól oda sofőrünknek. Sorompó fel, irány Temesvár, Románia.
Gurzó K. Enikő
| jubileum |
Nemcsak Európa, de most már az amerikai ellenzék, a Demokrata Párt is fenntartással fogadja Bush iraki támadástervét, úgyhogy az elnök hátrálni kényszerült: megvárja az ENSZ Biztonsági Tanácsának a döntését. Iliescu is finomította Románia álláspontját: azzal enyhítette Nastase túlbuzgó harci csatlakozásról szóló kijelentését, hogy elismerte: nem rendelkezünk a bevetéshez szükséges fegyveres potenciállal, egyebekben viszont természetesen állunk a nagy testvér szolgálatára. Ha bejön a NATO-ba való meghívás, akkor ezt el is várják majd tőlünk, márpedig majdnem biztos, hogy bejön, a snagovi nemzetközi titkosszolgálati találkozó is ezt állapította meg. A titoknokok szerint minden a legjobb úton halad, csak majd az észak-atlanti csatlakozáskor ki kell szuperálni a szekuból átvett és máig "megőrzött" kádereket.
Beavatkozott a román hírszerzés a jászvásári pedofil-ügybe is, miután valahogy kiderült, hogy a romanológus amerikai történészprofesszor, aki állítólag évek óta foglalkozik gyermekpornográfiával és annak terjesztésével, "mellékállásban" titkos ügynök. Ioan Talpes kémfőnök megvédte az amerikait, kétségbe vonva annak túlzott gyermekszeretetét. E mellett a hír mellett az elmúlt hét közélete egyébként is a szexualitás jegyében zajlott, mivel kiderült, hogy a fővárosban több elitbordélyház működik, a rendőrség jótékony védelme alatt, sőt az állandó kliensek között nem kevés az egyenruhás. Az egyik tulaj szerint mindez természetes, mivel a lányok a közjó érdekében tevékenykednek. Lebukott viszont az a pitesti-i rendőraltiszt, aki megerőszakolt egy egyetemista lányt, majd az ismertetőjeleket eltüntetve magáról (bajuszát, haját levágatva), kollégái segítségével tagadta bűnösségét. Csakhogy a lány terhes maradt, s az elvetélt magzat genetikai vizsgálata egyértelművé tette a rendőr apaságát. Így a büntetést már nem kerülheti el. Ahogy az a tizenöt éves vajdahunyadi fiú sem, aki szexuálisan molesztálta, majd megölte nyolcéves szomszédját, illetve az a Râmnicu Vâlcea-i huszonöt éves nő, aki meggyilkolt egy hetvenegy éves idős embert. Elmondása szerint önvédelemből cselekedett, mert a férfi meg akarta erőszakolni. Ha viszont önvédelem volt, miért kellett a televíziót és egyéb tárgyakat ellopnia a lakásból? – kérdeztek rá a nyomozók.
Szellemi bűnözésben sem volt hiány az elmúlt héten: kitudódott, hogy a jászvásári orvosi egyetemen jó pénzért megvásárolták a licencvizsga kérdéseit, s mivel nem ez volt az első tisztességtelenségről kapott hír, a tanügyminiszter elrendelte a vizsga megismétlését. Egyébként is: a romániai felsőoktatásban dívó korrupcióról vaskos regényeket lehetne írni...
Bukarestben tovább nőtt az útjavítások miatti káosz, úgyhogy az egyik intézmény dolgozói utcára vonultak, illetve kitelepedtek, mondván, hogy ügyfeleik képtelenek az útbuckák miatt megközelíteni a bejáratot, ezért az utcán fogják folytatni a munkát. A szociáldemokrata fővárosi tanácsosok is kivonultak, s az V. kerületi polgármesterhez csatlakozva kérték Traian Basescu lemondását. Az edzett tengeri medve főpolgármester viszont kijelentette, hogy nem veszi fel a kesztyűt, s egyébként sincs ideje lemondósdit játszani.
Közeleg a tél, s mindenki retteg a várható fűtésszámláktól, noha a kormány 150 és 980 ezer lej közötti havi segélyt ígért az igazolt rászorulóknak. A jogosultsági küszöböt viszont közép-afrikai szintre tette...
Molnár Judit
* Székelyudvarhely egyik testvértelepülése, Tihany község tiszteletére szervezett ünnepi estet a székely anyaváros szombaton. A Városháza dísztermében tartott rendezvény fő eseménye és egyben apropója a két település 2000-ben kötött együttműködési szerződésének felújítása volt. A számos udvarhelyi polgárt vonzó ünnepségen a két település polgármesterének köszöntője után Péter Péter, az Ezüstfenyő Baráti társaság elnöke szólt a jelenlevőkhöz, az ünnepi műsor részeként Sarkadi Zoltán színművész és Szalay Zsuzsa szavalt, a Palló Imre Művészeti Középiskola diákjai zenéltek, különös figyelmet érdemelt Dénes Csongor előadásában Mozart G-dúr hegedűversenye. A polgármesterek hangsúlyozták: az Ezüstfenyő Baráti Társaság révén létrejött testvértelepülési kapcsolat a várakozásoknál is jobban alakult, amelyet nemcsak maga a szerződés, hanem a személyes, mondhatni baráti kapcsolatok tartanak össze. A felújított szerződés hat pontja a tapasztalatcsere és kapcsolatfejlesztés fogalmai köré csoportosul és többek között leszögezi: a két önkormányzat képviselői szorgalmazzák a gazdasági, az idegenforgalmi intézmények, valamint a szolgáltatási egységek közötti szorosabb együttműködést. Szász Jenő polgármesteri díszoklevéllel tüntette ki Bors István tihanyi polgármestert. A balatoni község első emberét Karády Sándor, Varró János, Geng Ferenc, Czégai László, Horváth Béla önkormányzati képviselők kísérték el Székelyudvarhelyre.
* A nagysikerű I. Székelyudvarhelyi Gombócfesztivál visszaigazolta a város turisztikai irodája, a TourInfo kapcsolatközvetítő munkáját. A magyarországi Gastro-Art Egyesület és a székelyudvarhelyi Gondűző étterem szervezte hétvégi "gasztronómiai viadalon" három kategóriában lehetett versenyezni: sós gombócok és ételek, édes gombócok és ételek, valamint egyéb főtt-sült tészták. A Városháza udvarán zajló, Szász polgármester védnökségét élvező és vélhetően hagyományt teremtő gasztronómiai esemény rangját külön emelte, hogy a zsűrizésben igazi mesterszakácsok is részt vettek. A helybéliek vonzódása az ilyen rendezvényekhez hamar kiderült, ugyanis percek alatt felhabzsolták a magyaros káposztás, tormás, csalamádés, áfonyás, grízes, majorannás, csülkös és egyéb valóban finom tésztakészítményeket. Egyébként a sós kategóriában az udvarhelyi Küküllő szálloda, az Édes kategóriában a parajdi Trans-Tours, az egyéb kategóriában pedig a Príma Rádió csapata vitte el a pálmát. A szervező Nagy György és a mesterszakácsok úgy értékelték, hogy a rendezvény sikerre van ítélve, mindössze a minőség jegyében kell szervezni évről évre, és évek múltán a kategóriák bővítésével komoly szakácsversennyé alakulhat a kezdeti gombócfesztivál.
A marosvásárhelyi média jövőképe címmel rendeztek vitaestet az elmúlt héten a Krónika című erdélyi magyar közéleti napilap szervezésében. A főtéri római katolikus plébánia Deus Providebit Tanulmányi Házában szép számban összegyűltek – a jelenlévők körülbelül fele a sajtóban dolgozó vagy bedolgozó kolléga volt – a helyi, regionális és központi sajtó vásárhelyi képviselőit hallgathatták.
A moderátor szerepét vállaló Baranyi László, az MTV vásárhelyi tudósítója sorra adott szót az előadóknak, akik közül igen kevesen beszéltek, illetve olvastak fel arról, amit a szervezők témaként meghirdettek: a média jövőképéről. Simonffy Katalin, a román közszolgálati televízió magyar nyelvű adásának szerkesztője a vásárhelyi tévések hazatelepülésének körülményeit ismertette, bölcs eljárásnak nevezve azt, ahogy ezt az akkori vezetőség támogatta. Nagy István, a Gaga Rádió igazgató-főszerkesztője a kereskedelmi rádiózás vásárhelyi megteremtéséről, külföldi tapasztalatairól szólt. A Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának főszerkesztőjétől, Borbély Melindától a közszolgálati rádiózást szabályozó törvényekről, az adások hallgatottsági mutatóiról, a műsorpolitika alakításában követett főbb szempontokról hallhattunk. Karácsonyi Zsigmond ügyvezető MÚRE-elnök az erdélyi sajtósok szakmai szervezetének nevében az újságíró-társadalom anyagi és erkölcsi megbecsülésének hiányát tette szóvá. Mint mondta, a sajtóban dolgozók többsége havi 100 dollárért, de vannak, akik ennél is kevesebbért dolgoznak heti hét napon át. Máthé Éva, a Romániai Magyar Szó vásárhelyi munkatársa szerint Erdélyben teljesen független magyar sajtóorgánum nem létezik – s ellentmondókra nem lelt. A helyi Népújság főszerkesztője, Makkai János úgy vélte, a médiafogyasztó közönség, főleg annak legigényesebb rétege, az újságolvasóké, az utóbbi években igen megfogyatkozott. Szerinte a vásárhelyi magyar sajtópiac mára stabillá vált. Elmondta még, hogy a Népújságnál makacsul ragaszkodnak az olyan hagyományos újságírói műfajokhoz, mint a riport, az ankét, a nagyinterjú, s ők az egyetlen erdélyi napilap, amely évek óta heti rendszerességgel irodalmi-kulturális mellékletet jelentet meg. Bakk Miklós, a Krónika felelős szerkesztője a lap erdélyisége melletti érvek felsorakoztatása után kijelentette: nem működik jól az erdélyi magyar nyilvánosság, amin sürgősen változtatni kell. Úgy vélte, tematikailag beszűkült az újságírás, ami a sajtónak az RMDSZ-hez való viszonyán érhető tetten a leginkább: egy része – a majdnem teljes – a Markó körüli vezető garnitúra véleményét tartja az egyedüli mérvadó szempontnak, míg a kisebbik része szerint az RMDSZ-ben nem működik a demokrácia, ezért kizárólag az ellenkező pólust szólaltatja meg.
Némi vita csak a Communitas Alapítvány pénzosztogató gyakorlatát feltáró, a Transindex internetes fórum Disputa rovatában megjelent véleményeknek az első nyilvánosságba, a sajtóba történt beemelése körül alakult ki. Emlékeztetőül: a Krónika nemrég ezekből a véleményekből közölt egy csokorra valót. A vásárhelyi médiatalálkozón elhangzott pró és kontra hozzászólásokból világosan kitűnt, Communitas-ügyben ki melyik politikai oldal mellett kötelezte el magát.
Sz. L.
Tiszafüred nagyváradi vendégekkel együtt ünnepelte Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját. A rendezvénysorozatot a városvezetőség tisztelgő koszorúzása nyitotta a ma Kiss Pál Múzeummá alakított egykori kúriánál, ahol a szabadságharc idején Kossuth néhány napig tartózkodott. A nevét viselő gimnázium tanulói Kossuthról szóló verseket és dalokat adtak elő, majd egy részletet Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjából. Az ezt követő koszorúzás során a helybéli Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola testvériskolája, a háromtagozatos (román, magyar, német) nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (volt premontrei gimnázium) tanárai és diákjai is lerótták kegyeletüket. A korabeli gyalogsági, tüzér- és huszárbemutató után sötétedésig a Garabonciás együttes szórakoztatta megzenésített irodalmi művekkel az egybegyűlteket, az est leszálltával pedig fáklyásmenet indult a Városi Művelődési Központhoz, ahol a nagyváradi Kiss Stúdió művészei, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos mutatták be Fényes ég alatt című műsorukat, felidézve a 48–49-es és a szabadságharc bukása utáni önkényuralom hangulatát és eseményeit.
M. J.
Október 12-én lesz száz esztendeje annak, hogy Kolozsváron felavatták Fadrusz János Mátyás királyt és vezéreit megörökítő szoborcsoportját. Nem egyszer, nem kétszer szerették volna ledönteni a nagy szobrász remekművét ez idő alatt, a mindenkori román nacionalistáknak szinte mindvégig szálka volt a szemében a kincses város központjában lévő impozáns emlékmű, hiszen arra emlékeztette őket, hogy Erdélyben országalapító, -építő és -gazdagító náció (volt) a magyar. A hírhedt polgármester, Funar és társai szeretnék bedeszkázni, láthatatlan helyre eldugni e szoborcsoportot, ha már elpusztítaniuk nem sikerült. Éppen ezért lenne fölöttébb hasznos, hogy a nemzetközi közvélemény figyelme az emlékműre terelődjék, úgy is, hogy fennállásának századik évfordulóján a mostoha körülmények ellenére méltó ünneplésben részesül. Megkérdeztük Kónya-Hamar Sándort, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, hogy milyen eseményekre kerül sor ez alkalommal?
– Még a tavasz folyamán megalakult a századik évforduló megfelelő megünneplését előkészítő szervező bizottság, amelyben részt vesznek világiak, egyháziak, politikusok és a civil társadalom képviselői, tagja ennek a szövetség elnöke is. A Mátyás-szoborcsoporton kívül a zilahi Wesselényi-szoborról is meg kell emlékeznünk, hiszen az is Fadrusz-alkotás. És az idei, amint tudott, Fadrusz-év. Sokáig az a lehetőség is fennállt, hogy a két – román és magyar – miniszterelnök is jelen lesz a kolozsvári ünnepségen, de ebből nemigen lesz semmi. A Bánffy-palotában egy Mátyás királynak dedikált képzőművészeti kiállítás nyílik. Sor kerül majd a szülőházán lévő emléktábla megkoszorúzására, amikor is alkalmi beszédek fognak elhangzani. A magyar operában ünnepi gálaest lesz, ahol a jelenlévők megemlékeznek Fadrusz Jánosról, de Kossuth Lajosról is, hiszen az idén ünnepeltük születésének 200. évfordulóját, s 2002 ugyebár Kossuth-év is. Itt a helyi elöljárók, beleértve a prefektust, a megyei tanács elnökét, a város magyar alpolgármesterét és a helyi RMDSZ-szervezet elnökét, megemlékeznek majd a szoborállításról is.
– Magyarországról érkezik, érkeznek majd valaki, valakik?
– Immár bizonyos, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök október első felében Romániában lesz, többek között Kolozsvárra is ellátogat, de a 12-ei ünnepségeken a két művelődési miniszter, Razvan Theodorescu és Görgey Gábor jelenléte vehető biztosra, a magyar miniszterelnököt Kiss Elemér kancelláriaminiszter fogja képviselni. Az ünnepségek egy ökumenikus istentisztelettel kezdődnek a Szent Mihály-templomban, utána kerül sor a szoborcsoport körüli megemlékezésekre, koszorúzásra. Ezek után saját szállítóeszközökön lehet átmenni Zilahra, ahol egy tudományos értekezletet tartanak, majd megkoszorúzzák a Wesselényi-szobrot.
– Szépek a szónoklatok, de rendben lesz-e a Mátyás-szobor környéke?
– Jó kérdés. Sajnos az ott lévő gödör marad, de arról van szó, hogy a szobor környékét rendbe teszik, virágot ültetnek, füvesítenek. A szoborcsoport megérett a restaurációra, beindítottunk egy kezdeményezést, amelynek a célja, hogy a kolozsvári Főtér az UNESCO világörökségévé váljon. Ez elég hosszas folyamat. Félő volt, s most sem múlt el még a veszély, hogy a nagy-romániás polgármester a helyreállítás címén bedeszkáztatja a Fadrusz-alkotást, vagy egyszerűen eltünteti. Talán nem kellett volna ennyire megijedni Funartól, hanem a város által erre kiutalt pénzt fel kellett volna használni, és másképpen kellett volna a nagy-romániás polgármester mesterkedéseit kivédeni. Mondom, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a szobor restaurálását illetően a legjobb utat választottuk, hiszen előbb-utóbb rendbe kell tenni, és mivel ez a város örökségéhez tartozik, az önkormányzatnak kell megadnia az engedélyt, tehát a bedeszkázás veszélye nem múlott el. De most már ha ezt az utat választottuk, végig kell mennünk rajta. Mindenesetre eléggé feszült hangulatban készülünk a centenáriumra.
– A szobor környékét csak a román trikolórral lobogózták fel, Mátyás azonban mégiscsak magyar király volt.
– Sajnos a zászlók maradnak, mert bár törvénytelenül tették ki ezeket oda, most törvényesen megbüntetnek, ha onnan el akarnánk vinni őket vagy más zászlót is ki szeretnénk tűzni. Egyetlen megoldás, ha tényleg a világörökség részéve válna a Főtér. Akkor lenne jogalap az átrendezések kivédésére. Ezt most már ki kell várni.
Román Győző
| letargia és kezdeményezés |
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (PBMEB) által meghirdetett, az Erdélyben található turulmadaras emlékműveket felmérő program ötlete 2000. október 8-án Székelyhídon született meg, amikor a Bihar megyei nagyközség főterén felavatták az eredeti állapotába visszaállított turulmadaras millenniumi emlékművet. Ekkor határozták el, hogy az adatok feldolgozásával elkészülő kötet kiadásával egy időben megszervezik a turulmadaras emlékművekkel rendelkező települések találkozóját. A sajtóban – így az Erdélyi Naplóban is – közzétett felhívásra egész Románia területéről érkeztek a levelek: adatokkal, rajzokkal, fényképekkel. A felmérés korántsem teljes, hisz a felhívás nem jutott el mindenüvé, s a bizottság kutatói sem tudtak eljutni a távolabbi településekre. Ennek ellenére sikerült 38 felmérést feldolgozni, melynek alapján elkészült a Partiumi füzetek 20. kötete Turulmadaras emlékműveink címmel, s meg is jelent a PBMEB, a Királyhágómelléki Református, valamint a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös kiadásában.
Idén szeptember 21-én került sor a turulmadaras települések találkozójára Székelyhídon, a református templomban. Több mint hetvenen gyűltek össze a Partium, a Bánság és Erdély közel húsz településéről. Gavrucza Tibor lelkipásztor, RMDSZ-es megyei tanácsos házigazdaként, majd alulírott a PBMEB elnökeként köszöntötte a vendégeket. Bodó Zoltán plébános szolgálata után Gavrucza tiszteletes a templom, Nánási Zoltán Székelyhíd történetéről, Borbély Gábor a turulmadárról mint jelképről és a millenniumi emlékművekről tartott előadást. Ezután ismertettem a felmérő program sikerét, melynek eredménye e füzetnek már nem is mondható, másfélszáz oldalasnál több karcsú kötet, amely a PBMEB következetes helytörténeti, honismereti kiadói programjának 20. állomása. A települések képviselői megkapták a Turulmadaras emlékműveink még nyomdaillatú tiszteletpéldányait, melléjük pedig egy-egy emléklapot is.
Ezután hozzászólások következtek. Vékás Albert Tusnádról a kisgalambfalvi emlékműegyüttes megmentéséről, a találkozó jelentőségéről beszélt. A hét vezérre emlékeztetve hét fenyőfacsemetét hozott a Csíki-havasokból, az ezeréves határ helyéről. Máthé Attila, a Petőfi Sándor Egyesület titkára Fehéregyházáról, Koncsag László plébános Csíkszeredából, Lakóné Hegyi Éva ny. muzeológus Zilahról, Anzik Antal tanár Sárközújlakról, Csernák Béla lelkipásztor Biharról, Székely Antal tanár Ombodról, Szőcs Lajos tanító Korondról, Lőrincz Lajos alpolgármester Biharszentjánosról, B. Simon György tanácsos Szilágybagosról érkezve szólalt fel, ők többnyire e felmérés jelentőségéről, történelmi örökségünk védelméről, a jövő generációjának neveléséről beszéltek, egyetértve abban, hogy az ilyen felméréseket tovább kell folytatni. Többen példaértékűnek nevezték e találkozót is. Milotai János 84 éves székelyhídi lakos a hajdani emlékmű avatásáról mesélt, melynek részese volt, sőt el is énekelte az akkor elhangzott megzenésített verset a turulmadárról. A találkozó a millenniumi emlékmű megkoszorúzásával folytatódott. A székelyhídi férfikórus éneke után alulírott és Gyarmati Gábor Bihart, Major Miklós a Szilágyságot, Pálkovács István a Bánságot, Bara István Szatmárt, Szőcs Lajos a Székelyföldet képviselve közösen koszorúzott, majd Nyakó József az RMDSZ Bihar megyei szervezete nevében, B. Simon György és Balla Ferenc a Szilágybagosi Polgármesteri Hivatal nevében, Koncsag László, Ferencz Szabolcs, Tompos Sándor és Veres Judit a Csíkszentmártoni Polgármesteri Hivatal nevében helyezte el koszorúját. Koncsag plébános szívhez szóló beszéde és imája után a Szózat eléneklése következett, majd a társaság megtekintette a Kéri Gáspár által összeállított kiállítást a székelyhídi emlékmű történetéről.
Ebéd után a társaság kibuszozott a közeli Csokalyra, ahol nemrég avatták föl a Fényes Elek-emlékparkot, majd Bihardiószegen az alig egy hete a talapzatára visszahelyezett Kossuth-szobrot tekintették meg, melyet Gellért Gyula református esperes mutatott be.
Dukrét Géza
Október 4-én a Maros megyei Nyárádszeredában gyűlnek össze legelső alkalommal Erdély magyar családszervezeteinek küldöttei. Az idén Magyarországon megalakult Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége javasolta ezen találkozó megszervezését, a nyárádszeredai székhelyű Pro Familia Transilvania egyesület pedig felvállalta azt. Rendezvényüknek tucatnyi előadója lesz, akik az erdélyi családszervezetek küldötteinek adnak elő, de a határon túli magyar családegyesületek vezetői is elmondják tapasztalataikat az egybegyűlteknek (Benkő Ágota, a KMCSSZ elnöke, Kerekes Gábor, az RMDSZ ügyvezető gazdasági alelnöke, Kovács-Horváth Ádám, az Outward Bound Alapítvány vezetője, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Szilágyiné Bella Margit, a KMCSSZ-ben az erdélyi családszervezetek tanácsadója, Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője és mások). A péntek délután kezdődő, szombaton egész nap folytatódó tanácskozás vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel, az aradi vértanúkról való megemlékezéssel, a Nagycsaládos Civil Ház felavatásával és közös ünnepi ebéddel ér véget.
"A Nyárád völgyén van Erdélynek, sőt talán az egész magyar birodalomnak is a legsűrűbben benépesített része."
(Orbán Balázs: Székelyföld leírása)
Végvárunk a magyar család…
Erdélynek azon a tájékán, a kanyargó Nyárád mentén, ahol élek, szelíd dombok között jó testvérekként összebújva, egy 70 km hosszú völgyben: több mint 60 székely kis falu állja évszázadok óta az idők viharait. Ebben a nagy sűrűségben és szegénységben e völgy lakói megmaradtak valamennyien hűségesnek és magyarnak. Mert a Nyárád hűségre tanít valamennyiünket. Orbán Balázs szerint ez a kis folyó a Székelyföld leghűségesebb folyója, hiszen itt, ezen a földön ered és itt is ömlik az őt nagytestvérként befogadó Marosba. Ezért az itt élő emberek is hűségesek és családszeretők. A szűkös termőföld ellenére régen sok gyerek született errefelé.
Végvárunk a magyar család…
A család két ölelő karként tartotta meg népünk itt élő gyermekeit. Ez a fészek védte, óvta anyanyelvünk ízes szavait, fajtánk büszke jeleit. A családi fészek volt az egyetlen hely az évszázadokon átívelő vad tülekedésben, ahol meg lehetett maradni annak, aminek egykor szültek. Közben befogadó és a világ felé nyitott maradt a Nyárád mente. Sok híres embert, nagy egyéniségeket adtunk a nemzetnek. És soha egyetlen pillanatig sem szakadtunk el az anyanemzettől.
Végvárunk a magyar család…
Bocskai fejedelmünk intelmét követve itt, a végeken élve, mindig kerestük és keressük az anyaország felől kinyújtott testvéri kezet. Sanyarú sorsunkban mostanában egy segítő kezet foghattunk meg. Magyarországi családok gondos nagytestvérként gondoltak ránk, támogattak bajaink, gondjaink közepette. "Csak" 15 éves a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Mégis annyira érett, hogy az egész Kárpát-medencére ki tudja terjeszteni megtartó szeretetét. Több mint öt éve pátyolgatja, bátorítja egyesületünket, szerény szervezetünket is a szolid, nyugodt erejű NOE.
Mert mi tudjuk, de ők is érzik, hogy végvárunk magyar családunk…
Nekünk nem lehet elfogyni. Nekünk nem lehet: nem családot alapítani. Nekünk nem lehet: nem belakni a földet, ahová őseink letelepedtek. Ennyire nem lehetünk felelőtlenek. Mert ha nem vállalunk gyereket, végleg kiszorulunk onnan, ahová nagy reményekkel költözött be egykoron Csaba királyfi népe. Sokat segít példaképünk, a NOE.
Megtanultuk a magyarországi anyaszervezettől, hogy meg kell szerveznünk alaposan a családvédelmet. Tőlük láttuk azt is, hogy sok gyerekkel is lehet mosolygós, derűlátó családjaink élete. Végleg ők győztek meg: csak összefogva, egymást szeretve, segítve maradhatunk meg magyarnak és embernek itt, a Kárpát-medencében. Életrevaló NOE-módon.
És együtt valljuk: végvár a magyar család. Főleg kisebbségben.
Csíki Sándor
a Pro Familia Transilvania egyesület elnöke, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökhelyettese
Hogy a hatalom gyakorlása mennyire erodál, azt jól mutatják a "tömör egység" zsákjából sorra előbújó szegek. A magát megvesztegethetetlennek mondó kormányzó Szociáldemokrata Pártról ugyanis kiderült, hogy tagjai közel sem olyan szűzies liliomos lovagok, mint ahogy azt elhitetni szeretnék. Előbb a külföldről máig előkeríthetetlen – váradi ismerősei szerint csak emitt Debrecenben dekkoló és onnan egy-egy hétvégén baráti segítséggel haza-hazaruccanó, a bihari hegyekben víkendező – Adrian Tarau "szólta el magát", miszerint olaj- és szeszügyleteiből milliárdokkal fizette meg apja prefektusi székét, természetesen önnön fedezékét is biztosítva ezzel. Még jóformán el sem csitult a két bihari szocdem nagymogul körüli zaj, máris kibukkant az újabb szeg: a biztosítási csalást elkövető Gheorghiu honatyáé. Személyes korrupció egyik esetben sem történt (?!), hisz elmondásuk szerint mindketten a kampányban jócskán apadó pártkassza feltöltésén ügyködtek. Csakhogy jól tudjuk, a nagy pártzsákból egyenes út vezet egyesek magánzsebéhez – erről árulkodik a honatyák ügyes mismásolása a vagyonnyilatkozatuk titkosítása körül. Vagy nem jól tudjuk?
M. J.
A nyár elején még arról kellett beszámolnunk, hogy Kovászna városában a kilátástalanság az úr. Ehhez képest nemrég kellemesen csalódva tapasztaltunk egy s mást. Egy magát félhivatalosan is csak "kezdeményező csoportnak" nevező helybéli társaság ugyanis felmérte, hogy a város sorsa elsősorban lakóinak kezében van. Tatár Márta helyi tanácsos néhány éve megismerkedett egy svájci tanácsadó cég szakemberével, akinek az érdeklődését fölkeltette a kovásznai önkormányzati képviselő által felvázolt itthoni helyzetkép. A külhoni szakember később a helyszínen vizsgálódva felajánlotta cégének ingyenes szolgáltatásait a város helyzetének fellendítése érdekében. Szerinte az első és legfontosabb tennivaló annak felmérése, hogy Kovászna lakói milyen igényeket fogalmaznak meg az elkövetkező tíz évre. Ebből a célból szerveződött – a kezdeményező csoport közreműködésével – az a háromnapos jövőkutató konferencia, amelynek kitűzött célja egy, a helyi közéletet fellendíteni kívánó cselekvési program és igénylista összeállítása volt.
Tatár doktornő úgy véli, a város nem használja ki minden lehetőségét és adottságát, ennek pedig egyik oka a letargia. A félszáz helybéli részvevőnek többfajta konfliktuskezelő technikát mutattak be a svájci szakemberek, miközben kiderült, hogy a mentalitásproblémák, a szegénység és a kitartás hiánya az elsődleges okai a mai kovásznai helyzetnek. A tanácskozás végén nyolc terv elvégzésére ugyanennyi munkacsoportot hoztak létre, majd ezek novemberben újból megvitatják az első lépések gyakorlatba ültetésében már elért eredményeket. Ezek között szerepel sportlétesítmények létrehozása, a szállodák helyzetének rendezése és az évek óta félkész állapotban levő művelődési ház munkálatainak a befejezése, valamint a környékbeli erdők terméseinek helybeli értékesítése, információs iroda felállítása. A tanácsos asszony meggyőződése, hogy a lakosságot fel lehet rázni nemtörődömségéből. Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy ilyen sokan részt vettek a konferencián, mert a szervezőknek sikerült meggyőzni az embereket arról, hogy mindenki bír valamilyen befolyással közvetlen környezetére, és a közös célokért meg lehet mozgatni az embereket. Azzal pedig, hogy a közember nyelvére is lefordítják a tennivalókat, azok is megszólíthatók lesznek, akik teljes közömbösséggel a lépcsőházak előtt üldögélve, az utcákon bóklászva ütik agyon szabadidejüket. Mint mondta: a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.
A szervezőket kellemesen lepte meg, hogy több középiskolást is sikerült megszólítaniuk és fölkelteni bennük az érdeklődést ahhoz, hogy később megfogalmazzák: ötleteiket továbbra is ennek a városnak akarják adni, noha a tanácskozás megkezdésekor még kitartottak elképzelésük mellett, ti. hogy jövőjüket máshol akarják megalapozni. "A város egyik húzóereje a turizmus, de ez csak olyan helyeken működik, ahol a városkép szép" – mondta a szervező. Kovászna most is kiváló gyógykezelési lehetőségeire támaszkodhat öt szállodájával, több évtizedes tapasztalattal bíró szívkórházával és mofettáival. A fürdővendégek azonban általában nyugdíjasok és kis keresetűek, ezért a konferencián megfogalmazódott, hogy mindenekelőtt a pénzes vendégek felé kell nyitni az elkövetkezőkben, számukra is megfelelő feltételeket teremtve. Tatár Márta szerint a település jelenlegi helyzete abból fakad, hogy a jól működő gyárak bezártak, a munka nélkül maradt embereknek nem kínáltak alternatívát. A hosszan tartó, terjedő munkanélküliség pedig a legtöbb gond okozójába, a közösségi letargiába és tehetetlenségérzetbe torkollott. A nagy szállodák nincsenek önkormányzati tulajdonban, s bár rajta vannak a privatizációs listán, máig nem magánosították őket. Bevételük ezért nem marad helyben, tulajdonképpen nem is számolhat velük gazdasági tényezőként a város – vázolta Kovászna jelenlegi helyzetét a tanácsos.
Kristály Lehel
| in vino veritas |
A Küküllő mente Erdély egyik legismertebb szőlőtermesztő és borvidéke. A ’89-es változások óta azonban folyamatosan hanyatlik az ágazat, ma már egyre kevesebben és kisebb területen művelik a szőlőt. Jobbára azok, akik "másként nem tehetnek", hát őrzik a hagyományt, de vannak olyanok is – igaz, egyre kevesebben –, akik megszállottként hisznek a hajdan szebb napokat látott borászat feltámasztásának esélyében. Közéjük tartozik SEPRőDI JÓZSEF, a vámosgálfalvi Borház pincemestere is, aki elismert szaktudása és két évtizednyi tapasztalata birtokában az egyik legilletékesebb annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy van-e jövője a Küküllő menti szőlőtermesztésnek és borászatnak.
– Mielőtt a jövő fürkészésébe kezdenénk, előbb tekintsük át a Küküllő menti szőlőtermesztés múltját.
– A Kárpát-medence, benne Erdély első tudatos szőlőtelepítői a rómaiak voltak. A II. Géza által a Rajna és Mosel vidékéről betelepített szászokat tartjuk a valódi borkultúra itteni megteremtőinek. A tatárjárás után a szászok mellett már a székelyek is művelték a szőlőt, ami komoly kiváltságokkal járt. Emellett a korabeli udvarházak, kastélyok, püspökségek körül is virágzó szőlőskertek alakultak ki. Mohács után igen lepusztult a szőlőtermesztés, a mohamedánok számára a Korán tiltja a borfogyasztást. A 19. század közepén Erdély fontosabb szőlőbirtokainak tulajdonosai Bethlen Farkas és Brukenthal Károly örökösei voltak. Az előbbi bonyhai, illetve küküllővári birtokain alakított ki egy-egy, összesen 150 holdnyi összterületű kiváló szőlészetet. Brukenthalék 80 holdnyi szőlős gazdái voltak. Rajtuk kívül a fehérvári püspökségnek és Bánffy Antalnak voltak nagy kiterjedésű szőlősei. Akkoriban a Boros (Székelyszőlő), Járdovány (Fehér gohér), Hóvíz (Rakszőlő), Királyszőlő, Rozsdás vagy Honi muskotály, Bakator, Juhfark, Erdei és az Alán voltak Magyarországon és Erdélyben a legelterjedtebb szőlőfajták. Az 1880-as esztendőkben egész Európán végigpusztító filoxéra korszakhatárt jelent az öreg kontinens szőlőtermesztésében. A betegség áldozatául esett ültetvényeket az újratelepítés során az Amerikából származó direkt termő szőlőfajtákkal, majd később az oltott szőlővel helyettesítették. Az úgynevezett filoxéra utáni korszakban az Amerikából és Franciaországból származó direkt termő fajtákat – Izabella, Noah, Delaware, Othello, Lydia – kezdték telepíteni, de ez sem jelentett megnyugtató megoldást, hisz minőségük nem érte el a filoxéra előtti fajtákét. Ezért az európai Vitis vinifera fajtákat az amerikai fajtákra oltották. A nemesítésben Teleki Zsigmond és fia, Sándor világszinten is kiemelkedőt produkáltak.
A hagyományos erdélyi szőlészetet és borászatot is csapások érték: az első világháborút követő impériumváltás után, főleg a harmincas évek gazdasági válságai alatt Erdély-szerte nő a szőlőültetvények összterülete, de főleg direkt termőket telepítenek. A második világháború utáni úgynevezett szocialista mezőgazdaság már az erőszakkal megváltoztatott tulajdonviszonyok között folyt. A nagyüzemi telepítések, a gépesítés következménye, hogy a magasabb fekvésű területekről az alacsonyabbra került át a szőlő, megváltozott maga a művelési mód is, az erdélyi karikás művelésről áttértek a huzalosra. A híres borokat adó szőlőhegyekről lassan eltűnt a szőlő. A központosított tervgazdálkodás, az államilag szabályozott ár- és értékesítési politika veszteségessé tette az ágazatot. Ekkor következett be a ’89-es politikai rendszerváltás, mely teljesen felkészületlenül érte a szőlészetben, borászatban dolgozó szakembereket.
– Mi a helyzet jelenleg a Kis-Küküllő mentén?
– A rendszerváltás, mint mindenkit ebben az országban, bizony váratlanul érte a mezőgazdaságot, és a szőlészetet is. A Kis-Küküllő mentén is az elöregedett szőlősök jelentik a legfőbb gondot, de folyamatosan csökkennek a nemes szőlővel beültetett területek is, ezzel szemben 1995-re megduplázódott a direkt termőkkel beültetett föld nagysága. Ez a tendencia a jövőben tovább folytatódik majd. Küküllőszéplakon például ’89-ben még 80 hektárnyi nemes szőlőt műveltek, ami ’90-re a felére csökkent, a hiányzó 40 hektárt vagy kivágták vagy nem művelik. Sajnos ma már nemcsak a borvidékeken kívül eső területeken, hanem az illető vidékek háztáji gazdaságaiban is egyre gyakrabban a direkt termő szőlőfajtákat termesztik. Vidékünkön jelenleg Vámosgálfalván 150, Szászbogácson 225, Kóródszentmártonban 81, Ádámoson 61, Küküllőszéplakon 110, Mikefalván 42, Balavásáron 38 hektár alkalmas a szőlőtermesztésre. Sajnos a jobb minőségű telepítések mára már elöregedtek, elérték a 25–30 éves kort. Ez komoly aggodalmakra ad okot, ha figyelembe vesszük, hogy egy telepítés kb. 35 esztendeig rentábilis.
– Miként látja, feltámasztható-e a Küküllő menti szőlőtermesztés, borászat?
– Meggyőződésem, hogy igen, de csak akkor, ha jó minőségű borokat állítunk elő. Ehhez mindössze pénz, szaktudás és türelem szükségeltetik. Hozzáértés még lenne, de a pénzzel egyenes arányban fogy a gazdák türelme is, ami nélkül szőlőt művelni, jó minőségű bort készíteni, de főleg értékesíteni nem lehet. A borászok nem tudják percnyi pontossággal kiszámítani munkájuk anyagi megtérülését. Ki kell várniuk, amíg olyan felvásárló érkezik, aki értékeli a minőségi bort és meg is adja az árát. És ne feledjük: a jó bornak – főleg annak – kell a cégér!
– Ezt a célt szolgálja az önök Borháza is?
– Ezt is, de nem kizárólag ezt. A szomszédos Szászbogácsról kivándorolt Jikeli testvérek – Erich és Wilhelm – itteni cége megvásárolta a hajdani Dániel-kastélyt, azt felújította és némi baráti rábeszélésre – amiben nem kis szerepe volt Varga József egykori polgármesternek – úgy döntöttek, hogy borházként működtetik. A kastélyt és a szomszédos nagy borpincét felújítottuk, s kiváló minőségű Küküllő menti borokkal töltöttük fel. Az erre járó vendégek vagy esetleges felvásárlók megkóstolhatják a borokat, tájékozódhatnak a vidék borászati hagyományai felől, ami által esetleg visszatérő vendégeinkké, rendszeres fogyasztóinkká válhatnak. De gondoltunk a jövőre is, jelenleg van présházunk, zúzó-bogyózógépeink, palackozónk, ami mellé egy nagyobb kapacitásúra is szert teszünk hamarosan. A tárolás hosszú évekre biztosított. Következik a szőlészek-borászok szakmai társulásának megszervezése, s a magyarországi példát követve esetleg a hegyközségek és pincegazdaságok megalakítása. Ezáltal talán elérhető lenne, hogy a gazdák megértsék: mentalitásváltásra van szükség, hisz a jelenlegi gazdasági körülmények között csak együtt, a közös érdekek felismerése és következetes érvényesítése által sikerülhet elmozdítani a holtpontról a vidék borászatát. Ha pedig ez megtörtént, akkor – a faluturizmusban rejlő lehetőségeket is kiaknázva – újra gazdaságossá tehető a Kis-Küküllő mentén a szőlőtermesztés és a borászat.
Szentgyörgyi László
Szubjektív jelentés Szilágysomlyóról
Somlyón bizony átszervezték – igaz, nemrég, így lehet, hogy még mindig átszervezés alatt áll (?) – az új kórházat, lesz itt rend! Hisz van itt fogorvosi rendelő (dr. Hajdu), sürgősségi betegellátás, de nincs fül-orr-gégészet, van belgyógyászat (dr. Chis, dr. Pasca, dr. Mihaescu, dr. Domuta, dr. Kun), sebészet (dr. Ciobanca) és radiológia (dr. Széman), de nincs szemészet, ideggyógyászat, van itt szülészet-nőgyógyászat (dr. Bozdog és dr. Székely), de nincs pszichológus, van itt bőrgyógyászat (dr. Szabó-Dobai) és gyerekosztály (dr. Mátyás, egyben kórházigazgató), van itt szakorvosa a csontoknak (dr. Man), de nincs ortopédsebészet, kardiológia, van itt intenzív terápiás osztály (dr. Gârlati), de nincs modern felszerelés. Így tehát mondhatjuk-állíthatjuk, hogy harminc év után sincs korszerű betegellátás az "új" kórházban, mert nincs rá pénz, és az alacsony fizetések miatt a szakemberek elpályáznak innen, "jobban fizető" kórházat-betegkörnyezetet kutatnak fel – hiszen ebben az intézményben még a hálapénz is elenyésző, ha egyszer nincsenek tehetős betegek. Ezért mint magas színvonalon működő egészségügyi létesítményről aligha adhatok számot róla, pedig van itt még magánlaboratórium is (dr. Rónay).
De ti, túlterheltnek mondott és mindenáron érvényesülni akaró (egyesek szerint: haszonleső) ifjú medikusok – előttem kivételt képeznek: Kun Cornelia, Mihai Mihaescu, Gáspár György, Florentina Chis és Radu Pasca orvosok –, mondhatni, hogy mindazok, akiket már fentebb említettem, no meg ti, elcsigázott nővérek – hogy az elöregedett műszerekről s a kevésnél kevesebb fenntartási kiutalásokról ne is beszéljünk –, szóval ti hogy érzitek magatokat itt és most, amikor már tizenhárom éve Szilágysomlyón a helyzet változatlan? Sőt mi több: amikor itt még az egészségügy is az intenzív osztályon haldoklik...
Vagy netán lábadozik már? Kétlem. Mégis most és itt örömmel üdvözölhetem az oly régen óhajtott-kért-követelt kórházi önkormányzási terv – igaz, egyelőre csak ideiglenes – kivitelezését. Bár szerintem Gáspár doktor mint balneológus-fizikoterapeuta-reumatológus nemcsak "négyszalonképes" főorvos, hanem sokkal több, mégis – örömmel üdvözlöm e kitoporzékolt kórházi belső törvényeket, rendet, az új négyszobányi osztályok létrehozását. Mert volt, aki eddig a belgyógyászatról (I. emelet), volt, aki a sebészetről (III. emelet) és volt olyan is, aki otthonról sántikált, kerékpározott, ingázott be autóbusszal Somlyóra fizikoterápiás kezelésekre, gyógytornára és -masszázsra, ultrahangos és sugárterápiára.
ők – Andor, Mircea és Kovács szakik (mesterségük címerén: masszázs és fizikoterápia) – azt állítják, hogy a megfelelő paraméterekkel bíró elektromos áram fokozza a bőr véráramlását és az alkalmazás helyétől függően enyhíti a fájdalmat, valamint oldja az izomfeszülést, persze csak három hét múlva, a kezelés befejezése után, szóval akkor áll be a terápia hatása igazán...
Kézenfekvő segítség a reumatikus és ízületi fájdalmak ellen az úszás és a kerékpározás. Jó tudni még – én tapasztaltam is –, egy kenőcs sem szünteti meg a reumát vagy az ízületi fájdalmat örökre, csak csillapítja, illetve hatékonyan csökkenti a kínokat. Elég csak egy három centiméteres csíkot jól "bemagyarázni" a gélből a fájdalmas testtájba, és perceken belül érezhetően csökken a fájdalom. De van már egy új (amerikai) kezelési eljárás, a PST (pulzáló szignálterápia) – nyugtatott meg rádión keresztül egy magyar reumatológus-fizikoterapeuta. (Persze itt még nincs, itt, Szilágysomlyón, de Kolozsváron biztos van már.) Említette, hogy eddig az ízületi fájdalmakat gyógyszerekkel vagy fizikoterápiás módszerekkel, súlyosabb esetekben operációval gyógyították. Nos, a PST új, az eddigi terápiáktól hatásában és hatékonyságában alapvetően eltérő eljárás, amely kopásos, gyulladásos porc és ín eredetű reumatikus megbetegedések, illetve baleseti és sportsérülések következtében kialakuló ízületi fájdalmak jelentős csökkenését eredményezi. Továbbá ez a módszer a degeneratív (sorvadásos) betegségek (pl. a térd- és csípőartrózis), gerincfájdalmak (lumbágó és porckorongsérv), heveny vagy idült ín-, ínhüvelygyulladás, ízületi porc- és szalagsérülések, deformációs hibák (pl. gerincferdülés, bütyök) és más hasonlók esetén is hatásosnak ígérkezik. A PST során fiziológiai ingerrel a test saját regenerációját segítik elő biológiai frekvenciájú pulzáló jelekkel. Ezek a kezelések fájdalommentesek, beavatkozást nem igénylő a terápia, ismert mellékhatásai nincsenek – még. Kilenc darab egyórás időtartamú kezelésből áll a kúra, szakorvosi felügyelet mellett, ennek hatására a fájdalom gyors és tartós csökkenése, valamint a mozgás javulása és a terhelhetőség növelése érhető el – mondják a szakik.
Félig bénán araszolva mondom magamban a somlyói kórházból jövet: előbb-utóbb csak-csak begyűrűzik ide is, a mi fertályainkra is minden, amit korszerűnek mondunk. És talán nem is minden a pénzen múlik...
Bartus András
Sajtóhírek szerint nem kevesebb, mint 43 milliárd lejre tehető a Szilágy megyében működő kórházak összadóssága. Ennek nagy részét, mintegy 34 milliárd lejt a Zilahon található Megyei Kórház halmozta fel. Az egészségügyi igazgatóság felszólította a kórházakat, hogy ezentúl csak a súlyos betegeket utalják be. A gondokat tetézi, hogy a 2002/70-es kormányrendelet értelmében 2003. február 1-jéig az önkormányzatoknak át kell venniük a területükön működő kórházakat. A Szilágy Megyei Kórháznak a megyei tanács lesz a gazdája, a zilahi önkormányzat ezzel jól jár, ám a somlyói, zsibói, szilágycsehi városi kórházak fenntartása nagy terheket fog róni a helyi önkormányzatokra.
Az utóbbi időben örvendetes módon megélénkült a közművelődési élet Maros megyében, irigylendő gyakorisággal követik egymást az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett rendezvények. A napokban Ábrám Zoltán megyei EMKE-elnök ismertette az egyesület őszre tervezett programját.
Az első Székely Kongresszus megrendezésének századik évfordulójára is emlékezve, október 4-én és 5-én Csíkszeredában tartják a III. Székelyföld Konferenciát, melyen a Maros megyei EMKE is képviselteti magát. Székely János költő, próza- és drámaíró halálának tizedik évfordulójáról novemberben ünnepséggel és szavalóversennyel emlékeznek meg. Szeretnék folytatni a népzene- és néptáncmozgalom kiszélesítését, tervezik a közkedvelt gyermekdalok gyűjteményes kötetének megjelentetését és a népzenészképzés felkarolását. Továbbra is aktívan közreműködnek a mezőségi szórványmagyarság számára a történelmi egyházakkal és a református kántortanító-képzővel közösen kidolgozott program megvalósításában. Ábrám hangsúlyozta: bár az idősebb korosztályról sem feledkeznek meg, tevékenységük fő célcsoportja a fiatal generáció. Ezért vállalták fel a Kővirág-fesztivál megszervezését, amelyet október 18-án és 19-én a vásárhelyi Kultúrpalota nagytermében tartanak, és amelynek apropójaként az együttes megalakulásának tízéves évfordulója szolgál. Az évfordulós rendezvényre a műfaj anyaországi klasszikusai – Sebő együttes, Huzella Péter – mellett délvidéki és kárpátaljai együttesek is jelezték részvételüket.
Végül nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy – az "illetékesek" minden, a probléma megoldására vonatkozó ígérete ellenére – a Maros megyei EMKE "székházául" továbbra is az a Kultúrpalota padlásfeljárója mellől nyíló, kb. hat négyzetméteres szoba szolgál, amelyet az RMDSZ-es Virág György elnökölte megyei tanács utalt ki részükre.
Sz. L.
| pró és kontra |
Lakatos István sóváradi (Maros megye) biológiatanár a fenti címmel juttatta el hozzánk "a replika jogán" reagálását Szentgyörgyi László Éhségsztrájk Sóváradon című, lapunk múlt heti számában megjelent tudósítására. Mivel írása sem a replika műfaji követelményeinek nem felel meg, sem terjedelmében és tartalmában nem igazodik a kifogásolt cikkhez, azaz túllépi, kiegészíti, sőt teljesen átfogalmazza azt, kénytelenek vagyunk kizárólag az Sz. L. állításaira érkezett megjegyzésekre szorítkozni. L. I. szerint nem felel meg a valóságnak, hogy ő a sóváradi tanévnyitón "kartonlapot lobogtatva hozta a jelenlévők tudomására, hogy éhségsztrájkba kezdett…" Ezzel szemben a szóban forgó iskola más tanárai egybehangzóan igazolták munkatársunk jelentését. L. I. kifogásolja továbbá, hogy a riporter nem tárta hosszan és részletekbe menően az olvasók elé az ő akciójának indítékait, az ő szavai szerint. Ez annyiban igaz, hogy bár munkatársunk a szabályoknak megfelelően megkérdezte mind L. I.-t, mind a megyei tanfelügyelőség illetékeseit, nem reprodukálta szóról szóra a demonstráló tanár erős, már-már szitokszámba menő kifejezéseit, súlyos vádjait.
L. I. nehezményezi azt is, hogy lapunk a Cuvântul liberben megjelent írását pamfletnek, azaz gúnyiratnak nevezte. Megengedjük: elhamarkodottan neveztük a címe és egyes stílusjegyei alapján pamfletnek az ominózus írást, mert valójában vádiratként is emlegethettük volna. A továbbiakban olvasónk bizonyos elfogultságokat feltételez kollégánk részéről, mivel Sz. L.-nek rokonai is vannak azon a tájon. (Ilyen alapon L. I. ellenlábasai is feltételezhetnék, hogy az Erdélyi Napló az ő javára elfogult, hiszen a tanár úr alkalmi szerzőnk, ráadásul bihari származású is...) A továbbiakban az igazáért éhségsztrájkot folytató pedagógus a helyi és megyei tanügyi vezetőkkel folytatott harcát ecseteli, ebből csak azt tartjuk fontosnak kiemelni, hogy szerinte az ellene folytatott "hatalmi mesterkedésekre" az is okot szolgáltatott, hogy az elmúlt években cikkeket jelentetett meg az erdélyi magyar sajtóban, hogy helyi szinten antikommunista politikai szerepvállalásra készült, hogy szakmai bírálatokat fogalmazott meg az illetékesek irányába. Emiatt a helyi iskolai és egyházi illetékesek aláírási akcióba kezdtek a tanügyből való eltávolítása érdekében – állítja, és felrója nekünk, hogy az akciójáról szóló tudósításunkban névtelenül szólaltattuk meg az egyik tanügyi illetékest. "Miféle oktatásért felelős tanfelügyelő az, aki egy igencsak kiszolgáltatott falusi tanárral szemben nem meri vállalni a nevét?" – méltatlankodik reagálásban Lakatos István.
A GREENPEACE nemzetközi környezetvédelmi szervezet romániai akciócsoportja szeptember 23-án sajtóközleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy környezeti katasztrófa pusztít el minden életet a Szamoson. Két nappal korábban a folyó halállományának legnagyobb része elpusztult az osztrák tulajdonú, dési telephelyű Somes Rt. papírgyárból származó, tetemes mennyiségű méreganyagnak a vízbe engedése miatt. A hatóságok megállapították, hogy a szennyezés a Szamos folyót ért eddigi legnagyobb környezeti csapás. A kolozsvári Környezetvédelmi Felügyelőség szerint évekig is eltarthat, míg helyreáll a Tisza mellékfolyójának biológiai egyensúlya. Ráadásul a Szamost folyamatosan fenyegetik más környezetre veszélyes vállalatok is, mint például a kolozsvári Terapia vegyipari kombinát, vagy a közeli hegyekben lévő bányák cianidtartalmú ülepítő tavai. A Greenpeace idén júliusban egy akció során felszólította a Somes Rt.-t, hogy hagyjon fel a klórfehérítéses eljárás alkalmazásával, valamint felhívta a cég figyelmét a lehetséges kockázatokra is. A Greenpeace követelte a bécsi központtól, hogy találjon ki egy vészmegoldást a szennyezés csökkentésére. A céggel folyó megbeszélések októberre voltak tervezve. Románia északnyugati részén egyébként aggasztóan sok potenciális veszélyforrás található, ezek legtöbbje bányászati vállalat, papírgyár vagy vegyipari cég.
Alulírott az Arad Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei elnöke vagyok. Az Erdélyi Napló szeptember 24-ei számában Aradon a helyzet címmel megjelent, Nagy Istvánnal készített beszélgetésre szeretnék reagálni, hiszen ennek mintegy főszereplője vagyok. Előrebocsátom: rossz viszonyban vagyok az interjúalannyal, ezért nem szeretnék az ő módszereivel élni, tehát csak a beszélgetésben engem érintő kérdésekről nyilatkozom. Teszem ezt nem védekezve, hiszen nincs miért, csak az olvasó tájékoztatása érdekében.
1. "A lehető legrosszabb időpontot választotta Matekovits helyettes főtanfelügyelő az igazgatócsere kierőszakolására." (N. I.)
Az oktatásban tevékenykedők tudják, de a törvényekben járatosak is, hogy az igazgatói versenyvizsgát nem egy főtanfelügyelő-helyettes erőszakolja ki, hanem törvény határozza meg. Jelen esetben a július elejére meghirdetett versenyvizsga nemcsak a Csíky-líceumra vonatkozott, hanem közel 400 állásra lehetett pályázni. Ezek 30 nappal előre meg voltak hirdetve, a vizsgák két bizottságban egy hétig tartottak. Sok volt a felkészületlen jelölt, ők sikertelenül próbálkoztak. Kb. 40 polgármester vagy helyettes keresett fel bennünket a versenyt befolyásolni, de eredménytelenül. Ha valakinek, így N. I.-nek sem tetszik a törvény, azt nem a végrehajtónál, hanem a törvényalkotónál kell előterjeszteni. A régi aligazgatót valóban a tanügyi hatóság nevezte ki, de ugyancsak versenyvizsga alapján. Minden jelöltnek azon tantestület véleményezését is ki kellett kérni, ahol tevékenykedett. Vizsgára való jelentkezési ajánlatot több személyre is lehetett tenni, de akadt olyan karakán pedagóguscsoport is, amely nem támogatott egy-egy jelöltet.
Az iskola homlokzatának javítása és a tetőcsere nincs kapcsolatban az igazgatóváltással, ezt csak az építkezésben járatlanokkal lehet elhitetni, hogy egy másfél milliárdos munkát az érettségi és a tanévnyitás között (Romániában) el lehet végezni. De támadási témaként hangzatos.
2. "Az a Matekovits Mihály, aki évtizedig volt az RMDSZ Arad megyei oktatási, művelődési és vallásügyi alelnöke, a páratlan emlékmű felállítását teljesen mellékesnek tartja. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság VIII. Honismereti Konferenciáján a műalkotás további sorsát firtató kérdésekre kerülő választ adott." (N. I.)
Egy ilyen totális elferdítésre szinte nincs is válasz. N. I. pontosan tudja, hogy én nem vagyok tagja az aradi Szabadság-szobor visszaállítását tervező bizottságnak, mi több, ezen csoport megbeszéléseiről, munkájáról nincs is értesülésem. Tehát logikus, hogy a jövőt illetően nem tudtam válaszolni. Viszont a Szabadság-szobor megőrzését felvállaló minorita rend megbízásából a szobor őrzésének (fő)megbízottja vagyok, s mint ilyen, naponta megnézem a szobrot, a lakat állapotát, zsebből fizetem a takarítást végzőket, ellenőrzöm a kapuk esti bezárását. Ezen a nyáron kb. 60 csoportnak nyitottam ki a vasrácsot és magyaráztam a Szobor elemeit, szimbólumát és szellemi értékét. N. I. pontosan tudja, hogy Aradon a szobor legjobb ismerője vagyok, akár minden csavarocska állagáról tudok nyilatkozni (1211 van!), reflektoros világítását, mosását és veszélyes napokon az őrzését is én szervezem. A felállítás az RMDSZ feladata, ezen belül az ott kijelölt személyeké, s nem az enyém.
3. "Az 1990 után egyháztanács-elnöki tisztséget is betöltött Matekovits kolléga szerepe megint megkerülhetetlen." (N. I.)
Ebben igaza van N. I.-nek, habár biztosan negatív éllel gondolta. Én bizonyos vagyok benne, hogy a történelem igazolja: nehéz időkben, önzetlen segítséggel, csapatmunkával rengeteget tudtam tenni a minorita rendért. Még akkor is, amikor börtönben voltak a rend tagjai, és később is. Több tucat köszönőlevelet őrzök a szerzetes atyáktól, akiknek akár az egyházmegye rosszallásával dacolva is segítettem. Erre mindig büszke leszek.
4. "Várom, hogy miként hat e megkérdőjelezett szerepvállalása akkor, amikor a közeljövőben politikai bizalmat kér az RMDSZ-től, tudniillik versenyvizsgára kell jelentkeznie, hogy újabb négy évre betölthesse hivatalát." (N. I.)
Kedves N. I., csak semmi aggodalom. Tévedés azt hinni, hogy én ezért a hivatali székért egy percig is harcolni fogok. Ha kellek, kérjenek fel, mint azt eddig is tették, ha nem, semmi gond. Vagy valaki is azt hiszi, hogy a főtanfelügyelő-helyettesi állás esetleg kiemelt fizetéssel és sok nyugalommal jár? Talán még én harcoljak saját magamért a munkámat ismerők előtt? Matematika szakos tanár vagyok, aki nagyon szeret tanítani. Ezért nem dicsekvés, csak tényszerű adatok: három megjelent példatár társszerzője vagyok, az egyetlen olyan matematikatanár Aradon, aki magyarul, románul, németül és angolul tud tanítani, és ezt teszem is. Az aradi (román) magánegyetem fel- és kihasználja ezt a tényt, s egyetlen magyarként vagyok az egyetemi Szenátus (nem fizetett) tagja. Több hazai és nemzetközi matematikaverseny felkért zsűritagja vagy -elnöke vagyok – de mindezek mellett az Arad megyei kisebbségi (magyar, német, szlovák, szerb, ukrán és bolgár) oktatás legalaposabb ismerője és szervezője. Mind a 237 pedagógust, aki a megye magyar oktatásában dolgozik, személyesen ismerem, gondjaikkal és örömeikkel együtt. Ha jól átgondolom, még azt is tudom, hogy hány pad van a megye bármelyik magyar osztályának termében, hány tankönyv hiányzik, és a legjobbakat, illetve a legtöbb gonddal küzdő tanulókat név szerint is ismerem.
Hogy ez így együtt nagyon zavaró? Sajnálom, de ez van.
Matekovits Mihály
Arad
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt közleménye
1. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt szerint a kisebbségi törvényben előirányzott nemzeti tanácsok létrehozatalával a szerb politikai elit a kollektív jogok érvényesítése helyett a kisebbségi közösségek átfogó, politikai ellenőrzését és közvetett irányítását vezette be. Célja az, hogy a kisebbségi közösségek továbbra se tudják legális formában feltárni, kifejezni és képvise