Erdélyi Napló

2002. szeptember 17.

Cenzúragyanú

Az elmúlt hét egyik médiabotrányát a bukaresti székhelyû Omega tévéállomás és az Országos Audiovizuális Tanács szolgáltatta azzal, hogy utóbbi az elektronikus mûsorszórást ellenôrzô hivatalos állami intézményként felfüggesztette elôbbi mûsorszolgáltatói jogát. Az OTV betiltásához végsô ürügyként a szeptember 10-ei stúdióbeli élô talk-show szolgált, amelynek vendége a száját ismét szabadjára engedô C. V. Tudor szenátor, a Nagy-Románia Párt elnöke volt. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Igazgatótanácsa is állást foglalt az ügyben: "Örvendetesnek tartjuk, hogy az OAT gyorsan és határozottan reagált az OTV adásaiban elhangzó fajgyûlölô, xenofób, antiszemita kijelentésekre, és büntetô intézkedést hozott. Az erkölcsi igényesség, a szakmai következetesség megvalósítása régóta belsô gondja a romániai sajtónak, amelynek orvoslása azért nehéz, mert ezzel szimultán módon a sajtószabadság ôrzését is szentnek tekintjük. Jelen esetben elfogadjuk és támogatjuk az OAT döntését, ugyanakkor helyesnek tartanók, ha részletes indoklást is közzétenne, legalább a testület hivatalos közlönyében, mivel precedensértékû határozatról van szó". Az OTV betiltását nem követte osztatlan helyeslés sem a média, sem a politikum, sem a közvélemény részérôl, ugyanis felmerült a sajtó- és szólásszabadság hatalmi korlátozásának szándéka, hiszen nevezett tévéállomás eddigi mûsoraiban – akárcsak a szeptember 10-eiben – a kormányzatot is súlyos kritikák érték. Ráadásul a betiltás közvetlenül Adrian Nãstase miniszterelnök intervenciójára történt.