Reméljük, hogy nincs, vagy nem úgy dobták, vesztésre! Mert elég sötét felhôk árnyékolják a hajdan derûs nyugati eget. A szaporodó amerikai igények szele tömörítette az Európai Unió egére ezeket, és úgy tûnik, nehezen kergethetik el azok, akik az egyesített Európa derûs jövôjét szándékoznak biztosítani.
Tudjuk jól, hogy a tizenkettek kontinensünk belsô, de inkább külsô biztonságát tekintik fô célnak. Ezért bárminô áldozatra képesek. Most egy afféle patthelyzet van, dönteni kell: merre és miként? A külsô fenyegetés növekszik, az idô halad. Meg lehet-e várni, amíg konkretizálódik egy fegyveres beavatkozás, vagy…? Vagy elfogadva a preventív háború amerikai elvét, be kell ugrani a bizonytalanba?
Próbáljuk kibontani ezt a "szerencsecsomagot", talán megláthatjuk, mi van benne. Elôbb az Egyesült Államokat nézzük, amely világunk legnagyobb tôkés hatalma, s ahol a piacgazdaságban amúgy nem szokatlan krízist (recessziót) váltott ki a tavalyi szeptember 11-e. A múltból tudhatjuk, hogy az imperializmus recesszió elleni szere mindig egy háború kirobbantása volt. Ez a felhalmozódott, de eladhatatlan hadianyag és más készletek elsózásával helyet adott a modernebbeknek, felfuthatott a termelés. De például az elpusztított területek újjáépítése is jó biznisz volt. A tavalyi terrorakció fölvetette egy terroristaellenes hadjárat lehetôségét mint preventív akciót. Mivel Európát is ugyanazok a fundamentalista erôk veszélyeztetik, ez a terv elfogadható lenne számára is, ha... Ha nem fenyegetne egy ilyen, az iszlám népeket sújtó csapás, mert az az iszlám államokra részben vagy egészben kiterjedne, eszkalálódna, ez pedig egy harmadik világháborút hordoz a méhében! Ez az iszlám világgal most még vígan üzletelô, azzal földrajzilag határos Európa végét jelentené. A kôolajszállítmányok elmaradása az európai ipar és közlekedés halálát okozná.
Amerikai szempontból kettôs haszonnal járna, mert elmúlna a recessziós krízis, és az agonizáló Európára sikerrel tehetné rá mohó tenyerét az amerikai nagytôke. A gazdaságilag kivérzett Európa nem lenne képes a globális hatalomra törô amerikai tôke eme offenzíváját kivédeni úgy, ahogyan kivédte a második világháborús pusztításból ocsúdva az amerikainál modernebbre és hatékonyabbra épített acélipar, vegyipar és autóipar.
Az USA az Európai Unió részvételét kívánja az ún. terroristaellenes háborúban. Tudván azt, hogy belpolitikailag káros, ha csak amerikai fiatalok bôrét lyukasztják ki a fanatikus fundamentalista harcosok. Ezért Európa – úgymond saját biztonságáért – véráldozatot kellene hozzon. Ez a nézet sem az egyesített Nyugaton, sem az egyesítetlen Keleten nem szimpatikus. Egy ilyen "világháború" az ENSZ biztos széthullását okozná. Minden, az ENSZ által alapított és kiépített humanitárius vagy kulturális szervezettel együtt. Következményeiben magát az eurointegrációt is negatívan befolyásolná. Ám az USA-beli recesszió sürget, mert nemzetgazdaságának összeomlását sietteti minden késedelem. A tôkés világban lavinaszerûen történik ez, nem a szocializmus 50 esztendôs lassú agóniájához hasonlóan. Tudja az USA-vezetôség, de a nyugat-európai is, hogy egy Egyesült Államokat sújtó gazdasági válság a globális egyensúly megrendülését vonja maga után. Ennek következményei beláthatatlanok. Az európai biztonságra is. Pillanatnyilag Európa katonai védelme hiányos, mert hiányos az európai haderôk logisztikája. Ebben az USA-ra van utalva.
A Nyugat-Európában uralkodó nagy csendnek az okai a fenti "rébuszban" keresendôk. (Itt, Keleten a "boldog tudatlanok" a NATO- és eurointegrációkkal vannak eltelve.) A patthelyzet feloldását talán még nem sütötték ki (a hasmenéstôl gyötört beteg vécékeresése ez). Pedig a megoldás a Közép-Keleten van, szerintem. Egy pakisztáni–indiai háború például a népszaporulat okozta problémákat is részben megoldaná. Nem érinti a fehér fajt, a keresztény tömegeket. Egy kirobbanó hindu–iszlám konfliktus segít az USA gazdasági székrekedésén is, a fölös keleti népség Európába özönlését is lefékezi. És távol tartja a háborút a Nyugattól is. (Ez ma még az én elképzelésem, de holnap más is ráébredhet erre a megoldásra, s gyakorlatba is ültetheti.)
Talán ma Európa sem oly ostoba, mint a múltban. Mert az USA-vezetôk elképzelése az, hogy a washingtoni karosszékekbôl vezénylik le azt a háborút, amelyben európaiak hullatják vérüket. De kell-e nekünk az amerikai hadiipari nagytôke füttyére ugrálnunk?
Kövér Gábor