Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját a Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez a kizárólagos feladata. Lapunk megjelentetése az ismert gazdasági és politikai körülmények között számottevő erőfeszítéseket igényel, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat adományaival erőfeszítéseinkhez, amennyiben bármilyen kis összeget átutal a kiadó USD-számlájára: Casa de Editura Erdélyi Sajtóház Romania, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont. 2511001005514406.

Külföldi olvasóink meg is rendelhetik lapunkat, legalább három hónapra 15 USD az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 USD. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után a kiadónk hétről hétre elpostázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójáról szerte a világon megemlékezik a magyarság. A Magyarok Világszövetségének Elnöksége a maga során 2001. szeptember 29-én határozott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc vezéregyéniségének egész éven át tartó megünnepléséről, 2002-t Kossuth-évnek nyilvánítva. Az ünnepségsorozat 2001. október 13-án Gyergyócsomafalván Kossuth egész alakos szobrának leleplezésével kezdődött, és Washingtonban, a Capitoliumban mellszobrának megkoszorúzásával ér véget. Az emlékév záróünnepsége is Gyergyócsomafalván lesz, mégpedig szeptember 21-én, két nappal a tulajdonképpeni születési évforduló után.

A Kossuth-év számos alkalmat nyújtott a magyar történelem dicső momentumainak és nagy alakjainak, mindenekelőtt magának Kossuth Lajosnak a megidézésére, megtisztelésére. Ezek sorába illeszkedett a szeptember 15-ei bihardiószegi szoborállítás, valamint a vele párhuzamosan zajló nagyszalontai megemlékezés. Mint ismeretes, Kossuth kultusza nyilvánosan jóformán csak 1894-ben bekövetkezett száműzetésbeli halála után és az 1896-os ezredévi ünnepkörben kezdődhetett meg, de túlzás lenne azt állítani, hogy gőzerővel. A millennium évének nyarán írja a korabeli sajtó: "Mialatt a fővárosban a Kossuth Lajos szobrára csak a gyűjtés folyik, addig a vidéken sorra állítják fel a Kossuth-szobrokat. Újabban ismét két hazafias község állít a nagy hazafinak emléket. A délvidéki Ó-Moravicza és a bihari Diószeg állíttat fel Kossuth-szobrot". Utóbbi az egész világon kilencedikként, erdélyi viszonylatban elsőként valósult meg, mégpedig az év októberében, a helyi világi és egyházi közösség példás összefogásából. Gerenday és fia akadémiai szobrászok alkotását a kormányzó fiának, Kossuth Ferencnek a jelenlétében állították fel, nagyszabású ünnepség keretében. Az ércbüszt egy két méter magas talapzaton állt a községközpontban, a református templom előtt 1932-ig, amikortól rejtegetni kellett. 1941. március 15-én került vissza a helyére, de 1946 őszétől ismét megkezdődött kalandos bujtatása, hogy végül 1994-ben kerüljön ismét nyilvános közszemlére, igaz, csak a diószegi templombelsőbe. Most érett meg a helyzet és a helyi közösség arra, hogy a megmentett emlékmű – az egyháznak hála restaurálva – visszakerüljön eredeti helyére.

A vasárnapi szobor-visszaállítási ünnepséget a református egyház és az RMDSZ-vezette önkormányzat közösen szervezte meg, s a templomban kezdődött ünnepi istentisztelettel és a kultúrházban ért véget szeretetvendégséggel és zenés-táncos-verses műsorral. Hegedűs Loránt dunamelléki püspök Lukács evangéliuma 15. részének 24. verse alapján hirdetett igét ("Mert az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni."), nagy ívű beszédében Isten iránti alázatra, embertársi szeretetre és nemzetféltő gondoskodásra biztatott mindenkit, hogy öröme teljen minden magyarnak a megmaradásban, prosperitásban, testvéri békességben. A szobornál ünnepi beszédek hangzottak el magyarul és románul, a magyar és a román kormány államtitkári szinten képviseltette magát, de ott voltak a hazai pártok, állami intézmények képviselői is, a megye és a község vezetői, az egyházak és egyes civil szervezetek reprezentánsai. Az emlékmű újraszentelését és megkoszorúzását Kossuth-dalok és szavalatok körítették, miközben szinte megállás nélkül esett az eső. Bihardiószegen Markó Béla elnök-szenátor (RMDSZ) és Szabó Vilmos államtitkár (MSZP) voltak a vezérszónokok, előbbi a román– magyar együttélés közhelyeit hangoztatta, utóbbi a nemzeti önmegvalósítás és boldogulás esélyeit latolgatta.

Nagyszalontán az 1901-ben felállított és az eltelt évtizedek viszontagságait szerencsésen túlélt Kossuth-szobornál volt egy, a diószeginél szerényebb, bensőségesebb ünnepség a Bocskai István Alapítvány és a református egyház szervezésében, amelyet ugyancsak ünnepi istentisztelet és kulturális műsor előzött meg. A templomban emléktáblát is avattak Kossuth Lajos tiszteletére, a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére. A szobor megkoszorúzása előtt az MVSZ jelen lévő elnöke, Patrubány Miklós mondott beszédet, majd átadta a világszövetség Kossuth-emlékzászlaját, amelyet a nagyszalontai magyar közösség nevében Szénási Ferenc, a Bocskai-alapítvány elnöke és Mikló Ferenc református lelkész vett át. Ugyanezen a napon egy Király Zoltán elnökhelyettes vezette MVSZ-delegáció az amerikai Clevelandban megkoszorúzta a nagyszalontai Kossuth-szobor ottani mását.

D. L.

nyomtatható változat

Szabó Vilmos, a magyar kormány miniszterelnöki hivatalának politikai államtitkára – aki Kocsi Lászlóval, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkárával és Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökével a diószegi Kossuth-ünnepségről érkezett Nagyváradra – az Ady-gimnázium dísztermében találkozott vasárnap délután a Bihar megyei RMDSZ meghívottaival (többnyire alkalmazottaival és tisztségviselőivel), ahol egy kulturális fórumnak nevezett, de kérdésfelvetésekre lehetőséget nem adó kommunikációs ülésszak keretében kormánya művelődéspolitikai prioritásairól beszélt. Az RMDSZ országos és helyi vezetői közül néhányan a szövetség törekvéseiről és általuk nagyszerűnek vélt eredményeiről beszéltek. Tempfli József katolikus püspök az egyháznak a világi hatalommal folytatott áldozatos kultúramentő küzdelméről szólva nem rejtette véka alá a veszteségeket sem, kérve a politikai és anyagi támogatást a további értékmegóváshoz.

nyomtatható változat

Szőcs Géza

Egy erdélyi ember, útközben hazafelé, Kelet-Európába,
átszállt a z.-i repülőtéren. Azelőtt éppen
Z.-ben élt egy ideig, s most kedve támadt
kilépni a röptér tranzitvárójából, netalán
megkóstolni a w.-i módra elkészített ismert
omlettféleséget a z.-i tó partján.

Van-e nála bejelenteni való, faggatták az őrök,
ő pedig bevallotta, hogy igen. És hogy mi az.

Ekkor átkutatták az utazót; s hogy hoppon
maradtak, a legharapósabb őr kiadta a parancsot:
röntgenezzék meg e gyanús szerzetet.

Így hát átvilágították az erdélyit.

Az őr, mikor a képernyőre pillantott,
fölordított: HÁT EZ MI?

Hiszen nem mondtam? – felelte ártatlanul az
erdélyi. La statue équestre du ciel. A
mennybolt lovas szobra.

nyomtatható változat

Beszédtéma

Az erdélyi magyar nemzeti közösség támogatására szánt magyarországi és romániai közpénzek fölött teljes pártkontrollt szeretne kiterjeszteni az RMDSZ, noha éppen az elmúlt hetekben-hónapokban mélyült el a közvéleményben az a gyanú, hogy a szövetség eddig is preferenciálisan osztogatta a saját politikai klientúrájának azokat a pénzeket, amelyek fölött diszponált. Mert bár az egyik romániai politikai alakulatként számon tartott RMDSZ csak a román párttörvény előírta keretek és feltételek között kaphat itthon vagy külföldről bármilyen összegeket, különféle jogi kiskapuk és politikai alkuk révén gyakorlatilag fennállása óta kezeli az erdélyi magyarságnak mint kisebbségi közösségnek járó vagy jutó támogatásokat, szubvenciókat, adományokat, fejkvótákat stb. Minden ilyen célra szánt lej az RMDSZ pénztárosainak kezén megy át és jut – ha eljut – célba. Kivételt a magyar történelmi egyházaknak és a mindmáig elég fejletlennek mondható civil szférának szánt pénzek képeznek csak, de ezek is csupán részben, ugyanis az erdélyi magyar civil szervezetek zöme gyakorlatilag az RMDSZ szatellit-, fiók-, társ- és tag-, illetve fedőszerveiként létezik és nyújt be finanszírozási igényeket, pályázatokat.

Ezért is tűnik álságosnak a párt ügyvezető elnökének ama panaszszerű kijelentése, hogy az RMDSZ-nek az elmúlt években csupán a támogatások töredékére volt rálátása. Egyrészt ha a hazai közpénzekről van szó, akkor köztudott: a "magyar kisebbségnek" jutó "identitásőrző" lejek fölött a romániai magyar egypártrendszert megtestesítő RMDSZ diszponált, akár hatalomban, akár ellenzékben politizált az elmúlt években. Ami viszont a Magyarországról érkezett sok milliárd forintot illeti, ezeknek nem csupán a Takács Csaba által emlegetett hét százalékára volt rálátása az RMDSZ-nek, hanem nagyon is túlnyomó részére – a civil szféra fölött gyakorolt pártkontrollnak köszönhetően. Talán csak az egyházaknak juttatott pénzekhez nem volt közvetlen hozzáférése az RMDSZ-nek, de a dolgok természeténél és egyházaink tekintélyénél fogva éppen ezen összegek rendeltetéséhez, felhasználásához, sorsához fűződnek a leghalványabb kétségek, éppen ezek produkálták a legkézzelfoghatóbb, leglátványosabb eredményeket. Ami magyar közpénz az elmúlt időszakban Erdélybe támogatásként érkezett, az akár a kultúrában, akár a gazdaságban, akár az oktatásban, sportban, ifjúsági szférában, sajtóban, tehát bárhol talált gazdára, az mindenütt valamelyik RMDSZ-es tisztségviselő kezén ment át, lett légyen szó országos vagy önkormányzati struktúrákról.

Minimum furcsállható éppen annak a Takács Csabának az ártatlankodása, aki a haldokló szocialista nehézipar ifjú műszaki középkáderéből lett rövid politikai pályafutás révén az erdélyi magyar újgazdagok egyike, kiterjedt érdekeltségekkel Közép- és Dél-Erdélyben, s aki vélhetően éppen e "rálátásoknak" köszönhetően mozog otthonosan az RMDSZ pénzügyeiben, de nem csak ezekben. Az erdélyi magyar polgárok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy az RMDSZ hivatásos politikusai, köz- és párttisztségviselői nem fizetéseikből és béreikből váltak mára tehetősekké, ez még a törvényhozás tagjaira sem jellemző, pedig az ő legális jövedelmük messze meghaladja az átlagemberekét, a közalkalmazottakét. A tulipános újgazdagok egy része – "helyzetbe kerülve" – nyilván sikeres (és feltételezhetően legális) vállalkozásainak köszönheti jólétét, ám másik része csupán a "közösségi ügyintézésből" származó, többé-kevésbé törvényes jutalékokból, díjakból, elszámolásokból építette föl selyemöltönyös, luxusautós, pecsétgyűrűs, fontosemberes imidzsét.

A terjengő szóbeszédet és össznépi kételyt ellensúlyozandó, a párt nevéhez kapcsolt gyanús pénzügyeket elmaszatolandó indított médiakampányba az RMDSZ bevonta a balliberális magyarországi sajtót is. Ennek újabb felvonásaként ismét Takácsra hivatkozva abszolválja az RMDSZ-t egy kommentár a Népszabadság szeptember 5-ei számában, egyúttal az Orbán-kormányra, Tőkés Lászlóra, az erdélyi református egyházra, a Reform Tömörülésre lapátolva a sarat. A Tartós ködök című írást szemmel láthatólag a Magyar Szocialista Párt médiakabinetjének útmutatásai szerint fogalmazták, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári ügyvezető elnökségétől kapott "háttéranyag" alapján, a Budapest–Kolozsvár–Bukarest szocialista kisantant üzeneteként.

Eszerint a Medgyessy-kormánynak sürgősen meg kell fogadnia Takács Csaba tanácsát, és át kell világítania az Orbán-kormány határon túli magyarokat támogató gyakorlatát, de az átvilágítás eredményét nem kell megvárni, mert az úgyis "negatív" lesz, hanem ezentúl minden Erdélybe szánt forintot az RMDSZ pénztárosainak (és természetesen a "főkönyvelő" Takácsnak) a kezébe kell adni, ők tudják, mire kell a pénz. Majd az RMDSZ szétosztja, ha egyáltalán szétosztja. Sőt jó lenne, ha az Erdélybe érkező magánpénzekre is lenne rálátása a "szövetségnek", de ez persze nehezen kivitelezhető, bár ki tudja, hiszen már Kovács László MSZP-elnök és külügyminiszter is megmondta Bukarestben: Magyarországnak valójában csupán egyetlen komoly tárgyalópartnere van Romániában, ez pedig a mindenkori román kormány, de kisebbségi ügyekben az MSZP– SZDSZ-koalíció folyamatosan konzultálni fog az SZDP–RMDSZ-koalícióval, a tolmács szerepét pedig a román politikai felépítmény szerves részét képező, a román parlament román pártjainak egyikeként működő romániai magyar szervezet, az RMDSZ fogja eljátszani. Kézenfekvő ebben a nagy egyetértésben, hogy ha már Bukarest is az RMDSZ-re bízza (pl. annak Communitas Alapítványán keresztül) a romániai magyar kisebbségnek járó költségvetési pénzek kezelését, akkor Budapest is ugyanezt tegye a magyar közalapítványokon átfolyó közpénzekkel.

Az üzenet közérthető: aki a következő pár évben akár egyforintnyi támogatást is látni akar, annak jó lesz az MSZP–SZDSZ-tandemnek előre köszönnie (mert ők küldik), és jó lesz az RMDSZ-hez dörgölődnie (mert ez fogja kapni és osztogatni). Így lehet politikailag hajlékonnyá tenni a legrugalmatlanabb erdélyi magyar gerincet is. Hiszen a pénzen nagyon sok múlik. Amikor ma itt a csodavárásról szó esik, valójában mindenki a kinyújtott kézbe huppanó arannyal teli erszényre asszociál. Ennyiben igaza van a Népszabadság cikkírójának: nagy számolgatás kezdődött szerte Erdélyben.

Dénes László

nyomtatható változat

Valami tehetetlen, dühös mosolyra biggyedt a szám, amikor törvényhozóink inflációkövető nyugdíjakat ígértek, mintegy kiérdemlendő áldozatos feladatvállalásukért, törődésükért a bizalmunkat. Ezzel előrevetítvén azt is, hogy okos meglátásuk szerint e téren ez a maximum. Elgondolkoztam magamban, hogy a vezető politikusok vajon tudják-e még (csak úgy emlékezetből), hogy mi is az a szégyenérzet.

Az állami nyugdíjak még csak-csak olyanok, amilyenek, bár azt is elég nehezen tudom felfogni, hogy egy ezelőtt tizenöt-húsz évvel nyugdíjba vonult valaki ugyanabból a munkakörből, ugyanannyi ledolgozott évvel a háta mögött, miért érdemel csak feleannyit, mint a frissen nyugdíjazott? Hacsak azért nem, mert az ő idejükben még nem a péntek volt a rövidnap, a heti utolsó munkanap, hanem sokszor a vasárnap.

No de ez csak apró logikai bukfenc, számomra a téesznyugdíj a csúcs.

Anyám például harminc ledolgozott munkaév után kap valami háromszázezer lejt. A vásárlóértékét érzékelendő mondom: ezért a pénzért naponta háromszor is pisilhetne egy közvécében. Még szerencse, hogy otthon ül.

És a törvényhozók diszkréten mosolyognak. Kezüket széttárják: nincs mit tenni! Elégtelen az országos nyugdíjalap, kicsik a befizetések. Ebből csak ennyire telik. És ők, ugyancsak bájosan mosolyogva, havonta zsebre vágják anyám nyugdíjának a (több?) százszorosát. Van hozzá… mosolyuk!

Az, hogy a téesztagok által a saját földjeiken megtermelt búzát (s persze minden egyebet) államelvtársnak szinte bagóért kellett beszállítani, az nem számít. Az, hogy a hetvenes évektől már a kollektivisták is arra kényszerültek, hogy sorba álljanak a városi üzletek előtt kenyérért is, s persze olajért, cukorért, lisztért stb., ha elismerjük, hogy a kommunista diktatúra szégyene, bűne ez, vajon nem érdemelnének-e meg ők is egy méltányosabb nyugdíjat öregkorukra?

Gondoljunk csak vissza! A hetvenes évek elején minden kollektív gazdaság mellé államelvtárs kezdeményezésére építettek modern hizlaldákat, a gazdaságok pénzén. Persze ezek mára mégis állami tulajdonúak lettek. Állami fizetéses alkalmazottakkal. És a hizlaldáknak is szükségük volt földterületre a gazdálkodáshoz, amit szintén a kollektíváktól "kebeleztek be". Falunkban például 900 hektárt, a termőterületnek szinte a felét. A hizlaldákból kikerülő állatok aztán exportra mentek-menegettek, törlesztendő az államadósságot. Helybeli halandó egy-két kiló húshoz csak úgy juthatott, ha valamely "élelmesebb" gondozó egy félősebb állatot hazaijesztgetett. Persze nem így a pártvezérek, szekusok, rendőrök… ők gyakran jöttek látogatóba, s rögvest villant a tagló, leakadt a szegről a bárd.

És a törvényhozók diszkréten mosolyognak. Mai törvényhozó s végrehajtó ilyesmire már nem vetemedik. Igaz, már nem állami a hizlalda. "El lett privatizálva."

Amikor annyiféle kárpótlásért "harcolnak" a törvényhozók, vajon ezek az öregemberek nem érdemelnének-e meg (akár kárpótlásként) egy tisztességesebb nyugdíjat? És nem szociális segélyt (esetleg). Mert egy becsületes munkában eltelt élet után a véget jelenti bármilyen alamizsna, az emberi méltóság halálát. Így hát hetven-nyolcvan évesen is kapálják a földjeiket, s persze mosolyogva disznókat nevelnek – államilag egyáltalán nem támogatva –, teheneket fejnek, csirkét etetnek stb., csak úgy kedvtelésből, s nem utolsósorban, hogy legyen meg a mindennapijuk.

És a törvényhozók diszkréten mosolyognak.

G. Katona József

nyomtatható változat

Mester Zsolt (1929–2002)

Apám természetesen eleget tesz a felszólításoknak. Mi egyebet tehetne? Beadja a marhát, a tinót, az üszőt, a juhokat tízesével; néha egy-egy disznót is. Beadja a gabonát, cukorrépát, a krumplit. Esténként beszámol Mamukának, aki mindenben egyetért vele. – Ez mind nem fontos – mondja –, az a fontos, hogy Józsi szegény hazajöjjön, akkor minden rendbe jön.

Józsi bácsi úgy másfél év múlva haza is kerül, ám csodálatosképpen a dolgok akkor sem jönnek rendbe. Hazajövetele teljesen váratlan. Már szürkül a délután, vacsorához készülődünk, amikor beállít kis bőröndjével. Semmit sem változott, még csak le sem fogyott. Mamuka térdre esik a téli konyhában, amikor megpillantja; erre Józsi bácsi is letérdel, így ölelik egymást. Aztán Józsi bácsi ugyanazt eszi, amit tegnap evett volna: egy kis sajt, egy falás kolbász, csípős paprika, utána egy pohár bor, majd megy lefeküdni. Hiába kérdezgetjük a vacsora alatt és után, hogy s mint volt, szenvedett-e sokat. Csak ennyit mond: – Jó, hogy itthon vagyok.

A dolgok ezután sem változnak. Talán csak annyiban, hogy most Józsi bácsi kényszerül arra, hogy apámtól tanácsot kérjen. Mindennap valami új adódik, nehéz ezt csak úgy egyszerre megérteni. Egy-két nap múlva Józsi bácsi ismét a régi: hajnalban kel, indul dolgára a szőlőbe, a Magurára. Apám fellélegzik: gazdatisztből orvossá vedlik vissza, betegeivel foglalkozhat, aminek ezek igen örülnek; csak a szőlőbeli munkájáról, a Jeruzsálemről nem mond le. Hallgatólagosan a szőlő az ő gondjaiban marad. – Gábor kezének jót tesz a bordói lé – hallom esténként, mintegy igazolásul.

Egyetlen dolog érthetetlen számomra: miért volt Józsi bácsinak olyan fontos, hogy hazaérkezése után azonnal kiváltsa a birtoklevelet, mely szerint 510 hold és 1156 négyszögöl az 1914/53. paragrafus alapján, örökség folytán, egyedül az ő tulajdona. Megy ugyan minden veszendőbe; de legyen világos, kié az, ami veszendőbe megy?

Forró délután. Az udvaron tikkadt tyúkok fürödnek a porban. A levegő remegni látszik a felhőtlen ég alatt. A kókadozó oleanderek ágai között egy-egy eltévedt méh zümmög. Valaki sietve jön, apámat keresi, bezárkóznak a rendelőbe. Egész délelőtt a cséplésnél segítettem. A szekerek ritkásan jöttek, kevés a termés, de az ember is kevés. A zsákok súlyának emlékétől sajgó hátamat pihentetem; olvasni próbálnék, amikor megérzem: csalóka ez a nyugalom. Nemcsak a levegő, egész bensőm remeg, alig várom, hogy apám előkerüljön. ő végre kikíséri a látogatót. Egy cédulát ad át az utolsó szekeresnek, aki most indul vissza a csépléshez. Sötét este van már, amikor Józsi bácsi, szokása ellenére otthagyva a cséplést, hazaérkezik.

Csak mímeljük az evést; feszültséggel telített a levegő. Miután leszedik az asztalt, apám egy újságot vesz elő. – Nem tudom, mit akar ez az újságíró – mondja –, talán még egy szoba kell a húgának. De én most már nem hagyom magam megzsarolni. – Az újság kézről kézre jár, Józsi bácsi rezzenés nélkül olvassa. Ilamamából már az első sorok után felcsuklik a sírás. – Miért is maradtunk itt? – kérdi riadtan. – Nagybőgő – feleli higgadtan apám. Engem valami furcsa érzés kerít hatalmába. Jó ideje szeretném megkérdezni tőle: mit jelent ez a nagybőgő. Már nyitnám a számat, de ekkor Mamuka is befejezi a cikk olvasását, felém nyújtja a lapot. Összehajtja drótkeretes okuláréját, gondosan belehelyezi a keskeny papundéklitokba, feláll és bemegy a szobájába. A cikk: névre szóló tömény gyűlölet. Tudom, hogy csupa hazugság, mégis belepirulok olvasás közben; azt, hogy hazugság, csak én tudom és még néhányan, az olvasók biztosan elhiszik minden sorát. Miért is ne hinnék el: ki van nyomtatva feketével fehérre. A rágalom olykor ölni tud.

Tehetetlen dühömben kirohanok a sötét udvarra. A füstölő ajtajának dőlve – érzem a deszka savanyú füstszagát – magamban ismételgetem, de lehet, hogy hangosan ordítom: megölöm. Talán erre ébredt fel János a nehéz napi munka utáni első álmából. Mezítláb jön, csak akkor veszem észre, amikor kezét a homlokomra teszi. Úgy simogat, mint egy kisgyermeket, pedig már majdnem olyan magas vagyok, mint ő. – Ki bántottál téged, domnisorule? – kérdezi gyöngéden. – Megölöm – mondom makacsul. – Rossz ember hiába öli, van sok őbelőle, batã-i norocu. – A kúthoz visz, a langyos vizű hordóból lemossa az arcomat. Lassan megnyugszom. A Magura felől mintha kis szél indulna. Szeretnék Jánossal maradni, neki elpanaszolni mindent; meghallgatni válogatott szitkokkal fűszerezett bölcs tanácsait. ő mindenre tud egy-egy történetet, amelyből a végén kiderül, hogy ő, a nagybátyja vagy valamelyik unokatestvére egyszer sokkal nagyobb bajban volt, de aztán szépen minden rendbe jött. Nevemet kiáltják. Be kell mennem.

A házban másnap úgy folytatódik a munka, mintha mi sem történt volna. Apám azonban ettől kezdve ruhástól alszik. Kezdődnek éjszakai menekülésszerű eltávozásai a kert felső végében levő rejtekajtón át. Fehér lámpa, piros lámpa a csűrön, attól függően, ki az, aki a kapun dörömbölt. Nappal úgy jár-kel a városban, mint aki biztos benne, hogy semmi baja sem történhet. Barátaival tárgyal, igazolásokat szerez be (most már ő), leveleket ír, folyamodványokat szerkeszt. Vizsgálatot kér maga ellen a Szociáldemokrata Pártnál, amelynek már régóta tagja – csak most tudom meg, milyen gyűlésekre járt kéthetenként. (…)

Lassan érlelődik bennem az elhatározás: a legközelebbi éjszakai expedíciója alkalmával utánamegyek. Az alkalom nem várat sokat magára, a következő éjszaka is dörömböl valaki a kapun. – Tedd ki, fiacskám, a fehér lámpást, csak egy beteg volt. – Amíg Mamuka ki nem megy a szobából, álmosságot színlelve mocorgok a takaró alatt, de azután villámgyorsan tetőtől talpig felöltözöm, nem úgy, mint a lámpakitevésekhez szoktam. Kisurranok a házból. Senki sem veszi észre. A gabonásra a piros lámpát teszem ki; tudatosan vezetem félre apámat, nehogy félútról visszatérjen. Indulok a rejtekúton utána. Úgy mozgok a sötétben, mint a menyét. A kerti rejtekajtót hamar megtalálom. A Magura ősvényei ismerősen simulnak a lábam alá. Pár perc alatt elérem a Jeruzsálem kerítését (azon átbújni semmi nekem) – föl a több száz lépcsőn, apám búvóhelye felé.

A szívem a torkomban. Valahol itt kell lennie; hirtelen meg is szólal: – Ki az? – A hangja idegen. Eddig arra nem is gondoltam, hogy megijeszthetem. – Én vagyok – mondom. Megismeri a hangomat, már nyugodtabban hív magához. A zsúpfedeles csőszkunyhó előtt üldögél a sötétben. Keze ügyében egy kisbalta. – Valami vaj van? – kérdezi. – Nincs – mondom –, de szeretnék valamit kérdezni – motyogom zavartan. – És ezért jöttél utánam éjszakának évadján? – kérdezi szemrehányóan. Hangjából kiérzem, hogy nem haragszik, inkább kíváncsi, mi lehet nekem annyira fontos, hogy azért idáig loholtam. – Na ülj le, faljál valamit – nyúl hátra a sötétbe a tarisznya után –, éjszaka megéhezik az ember. – Köszönöm, nem vagyok éhes. – Akkor hát ki vele. – A nagybőgő. – A nagybőgő? – kacagja el magát. – Szeretném tudni, mi az. Mind csak mondod-mondod, de én nem értem, miért. Csak azért jöttem utánad. Magyarázd meg nekem. – Apám újra elneveti magát; ilyen jóízűen nevetni rég nem hallottam. – Nézz körül – mondja. Én engedelmesen megpróbálok körülnézni. Az éjszaka koromsötét körös-körül, csak valahol alattunk jelzi néhány lámpa a perecsenyi utat. – Nem látok semmit. – Ne csak úgy nézz, hanem a lelki szemeiddel is láss. Most már látod? – Igen, látom. – Na fiam, ez a nagybőgő – mondja csendesen apám. – Látom – mondom ugyanolyan csendesen –, de még mindig nem értem. – Apám újra elneveti magát: – Egy cigánybandát valamilyen lopásért letartóztatnak. Bezárják őket a csendőrőrs pincéjébe. Éjszaka a cigányok kiássák a falat, megszöknek. Reggel csak a nagybőgőst találják a pincében. "Hát te miért nem szöktél meg?" "Nem tehettem, a lyukon nem fért ki a nagybőgő."

Ettől kezdve sok mindent megértettem.

Részlet a Koppantó című önéletrajzi ihletésű regényből (Kriterion, 1979).

nyomtatható változat

Az elmúlt hét elején Bukarestbe látogatott Rudolf Schuster szlovák államfő. Az Iliescuval tartott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy felül kell vizsgálni a magyar kedvezménytörvényt, mert véleményük szerint az elnök feladata, hogy védje állampolgártársai érdekeit és ne engedjen semmiféle diszkriminációnak. Kimondták, hogy nem kell Magyarország ellen összeesküdni, de éberen kell figyelni minden magyar kisebbségre vonatkozó intézkedést. Nãstase Schusterrel elsősorban a prágai NATO-csúcs utáni román– szlovák együttműködés előkészítéséről tárgyalt, és ugyanez volt a pozsonyi CEFTA-értekezlet fő témája is.

Az egész világon megemlékeztek a World Trade Center elleni tavalyi terrortámadásról, de az emlékezés során már nem annyira bin Laden, hanem Szaddám nevét emlegették. Az Egyesült Államok ugyanis ragaszkodik Irak megtámadásához, ám ebben csak Anglia föltétlen támogatására számíthat. Németország és Franciaország ilyen értelmű ENSZ-döntést követel, és Oroszország, valamint Kína is inkább efelé hajlik. Miniszterelnökünk viszont sietett kijelenteni, hogy Románia igenis támadáspárti, holott Iliescu épp a napokban igyekezett valamiképp helyrehozni az amerikai katonák háborús bűnösségéről nemrég ugyancsak futtában tett megállapodást. Az elnök kijelentette, hogy a parlament csak akkor fogja ratifikálni az egyezményt, ha abba Európa is beleegyezik.

Honatyáinknak ezzel szemben egyelőre fontosabb saját személyük: önnön fontosságukra hivatkozva nagyobb nyugdíjat akarnak maguknak megszavazni, az elektronikus sajtónak pedig megtiltották, hogy bármikor bárhonnan felvételeket közvetítsen róluk. A törvényhozó testület kizárólag az ülések első tizenöt percében filmezhető, a továbbiakban csak a tarkójukat hajlandók mutatni a tévénézőknek.

A Világbank több mint háromszáz millió dolláros, elsősorban reformintézkedésekre fordítandó PSAL-hitelt hagyott jóvá Romániának, ami a Nemzetközi Valutaalappal történt megegyezés folyománya. Állítólag ez használt az országimázsnak, sőt a jövőben még kedvezőbb lesz a kép, mert Nãstase Mihály király vejét, Radut bízta meg ez irányú foglalatossággal. A kozmetikának viszont elsősorban belülről kell fakadnia: az amerikaiak ugyanis még mindig nem értik, hogy mit keres Vadim és pártja egy leendő NATO-tagállam politikai porondján. Bruce Jackson félig viccesen azt kérdezte, hogy ha valaki Amerikával készül nászra lépni, miért bújik ágyba az ellenséggel.

Apropó Vadim: az OTV betiltása kisebbfajta vihart kavart: szakemberek és mezei nézők nyilatkoznak, legtöbben a civilizált "csatornázás" mellett kardoskodva, ám olyanok is akadnak, akik a kloáka mindenesti felbuggyanását óhajtják, ha már egyszer sajtószabadság van, ráadásul hasonló amerikai gyakorlattal példálóznak.

Egyelőre kevésbé heves reakciókat váltott ki Nãstasénak az előrehozott választásokra tett célzása, valószínűleg ugyanolyan léggömbnek vették, mint Iliescu javasolt újabb mandátumát. De vélhetően vissza fog még térni rá, attól függően, hogyan alakulnak a külső és belső erővonalak.

Tragikus rekordot is hozott az elmúlt hét: figyelmetlenség, fáradtság, ittas vezetés oltotta ki a közutakon tizenkilenc ember életét. Bármennyire is késleltetnénk, itt az ősz, a hegyekben havazott is, fel kell tehát készülni a ködre és csúszós utakra.

Molnár Judit

nyomtatható változat

Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint

– Úgy látom, csak nem akar belenyugodni a népszámlálás eredményébe, abba, hogy Kolozsváron a magyarok száma az összlakosság 20 százalékát sem teszi ki.

– Ebbe nem is lehet belenyugodni, mert szerintem nem ez a valóság. Több ezer magyart a számlálóbiztosok egész egyszerűen nem voltak hajlandók figyelembe venni, felírni a listára. Hiába diktálták be a pillanatnyilag külföldön tartózkodókat – s Kolozsvárról sokan dolgoznak kint –, őket nem vették számításba. Szerintem a magyarság aránya a városban most sem kisebb, mint a múlt népszámláláskor volt. Jelenleg 317 ezer a kolozsvári lakcímmel rendelkezők száma, a mi felméréseink szerint ebből mintegy 68 ezer a magyar. Megkezdtük a saját népszámlálást, s jelenleg 60 ezer név, címmel ellátva, már a számítógépben van, és úgy véljük, hogy még a Belvárosból, a Györgyfalvi negyedből és Monostorról még kikerül a nyolcezer. Sajnos a státusirodák beindítása kissé lelassította ezt a munkát, de nemsokára a teljes adatok birtokában leszünk. Az sem éppen a szabályoknak megfelelő – mi ezt nem akarjuk alkalmazni –, hogy a városban tanuló diákokat is kolozsváriaknak vették. ők csak ideiglenesen tartózkodnak a városban.

– Viszont tény a magyarok elvándorlása Erdélyből, így Kolozsvárról is...

– Kétségtelen, hogy az elmúlt esztendőkben közülünk is sokan távoztak. El kell mondanom azonban, hogy Kolozsvárra nagyon sok fiatal magyar család telepedett be és talált ott munkahelyet. Még külföldről is jöttek, azaz visszajöttek. Van azonban egy szociális probléma, az említett családok majd mindegyike lakást kér. Jelenleg azon törjük a fejünket, miként elégíthetnénk ki ezt az igényt. Nem könnyű a megoldás.

– Egy katalán miniszter ittjártakor elmondta, hogy amíg ki nem harcolták az autonómiát és ennek nyomán nem tettek szert gazdasági hatalomra, addig a kisebbségi jogokat sem tudták kivívni, alkalmazni. Mifelénk mintha elhallgattak volna a közösségi-területi autonómia igénylésével. Miért?

– Erről inkább a szövetség jelenlegi irányítóit kell megkérdezni. Annyi bizonyos, hogy ha a politikai alanyiságot feladjuk, akkor eleve lemondunk a sikeres politizálásról. Vitathatatlan, hogy pillanatnyilag a szövetségnek nincs élesen behatárolt gazdasági, szociális vagy külpolitikai elgondolása. Sőt az RMDSZ programjában lévőket is csak távoli tervként kezelik, ez aztán az erdélyi magyarság elvárásainak köztemetője lehet. Baj az is, hogy az RMDSZ lemondott a kezdeményezésről, a kockázatvállalásról, a helyzetteremtésről, pedig mindez feladata lenne. Jelenleg a főcél: megfelelni az éppen hatalmon lévő erőknek, úszni az árral és így kicsikarni bizonyos engedményeket. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy ha változik a kormány, akkor elúsznak az engedmények, kedvezmények, funkciók, és ott állunk, ahol a part szakad. Vissza kell térni tehát a politikai alanyiság felvállalásához.

– Az is tény, hogy mindig ellenzékben sem igen lehet jogokat kivívni. Hol a határ, ameddig a szövetség egy magyarbarátnak nem mondható hatalommal való együttműködésben elmehet?

– A lényeg, hogy a választóinknak tett ígéreteket, a szövetség programjában lévőket mennyire sikerül megvalósítani. Viszonyulni, igazodni kell az elvárásokhoz, amelyek lehetővé teszik az engedményeket, de nem kell, nem szabad mindent felvállalnunk. Például olyan törvényeket megszavaznunk a parlamentben az együttműködés leple alatt, amelyek a demokrácia létét fenyegetik. Ilyen példaként említem a replikatörvényt. És azt sem szabadna ölbe tett kezekkel nézni, hogy bizonyos törvényeket, említsem ezek között a magánjavak visszaadásának jogszabályait, ne megfelelően alkalmazzanak. De nemcsak holmi pártközi találkozókon kell ezeket felvetni, hanem fel kell határozottan lépni a demokrácia és a törvényesség érdekében. Nem szabadna mindent megszavazni csak azért, hogy a protokollumban lévőket teljesítse Bukarest. Ha bizonyos jogszabályok az erdélyi magyarság érdekeinek ellentmondanak, akkor természetesen a román kormány ellen is küzdeni kell. Sajnos pillanatnyilag – a kisebb-nagyobb hangcsaták mellett – csak a szövetség és a kormánypárt közötti nagy-nagy egyetértés látszik, s ekképpen az RMDSZ megtéveszti a nyugati világot. Ezzel a meghunyászkodással engedményeket igen, de időtálló kisebbségi jogokat kivívni nem lehet.

– Az úgynevezett engedmények, kedvezmények, "kiküzdött sikerek" ellenére a romániai magyarság nagy számban hagyja el a szülőföldjét...

– Az erdélyi magyarság önbizalma megszűnőben, elkeseredett, csalódott, nem látja a jövőjét, úgy érzi, hogy versenyképtelen a jelenlegi körülmények között. Új keletű kifejezéssel: szonantil. Ezt nem látni – már politikai bűn. Egy olyan Romániában, amelyben a többség olyannak tekint, amilyennek, s ahol a szegénység az úr és az egész társadalom szonantil, a nacionalista szélsőséges erők pedig megtévesztik, megtéveszthetik a polgárokat, hiszen azt ígérik, hogy kivezetik az embereket a bizonytalanságból, s így fanatizálhatják őket, a magyaroknak nagyon nehéz létezniük, versenyezniük, a fogyasztói társadalom rendjét, fegyelmét bevezetniük, alkalmazniuk. Érthető, hogy menekülnek innen. Hegel mondja valahol, hogy egy politikai párt egzisztenciája előbb dráma, aztán bohóckodás. Jelenleg a kormánypárt a második fázisban leledzik. Feltevődik a kérdés: miért kell az ilyen erőkkel politikai partnerséget vállalni? Jómagam válaszolni erre nem tudok.

Román Győző

nyomtatható változat

A budapesti szocialista sajtó hetek óta rágalomszerűen hajtogatja, hogy "az Orbán-kormány nem sokkal bukása előtt még csaknem 250 millió forintot juttatott Tőkés Lászlónak egyetlen (amúgy kudarcos) nemzetközi egyházi összejövetel megszervezésére".

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményben fejezte ki megdöbbenését és rosszallását azon egyházellenes támadások láttán, amelyek egyes RMDSZ-tisztségviselők és a mögéjük fölsorakozott romániai magyar, illetve magyarországi balliberális sajtóorgánumok indítottak az egyházkerületnek nyújtott támogatások kapcsán. Különösen a Református Világszövetség 2002. évi európai nagygyűlésének – amúgy sikeres – megrendezése kapcsán kiutalt komolyabb magyar és szerényebb román kormánytámogatás miatt érték méltatlan kritikák és alattomos célzások az egyházkerületet, amely egy szeptember 6-ai keltezésű jelentésben beszámolt a Magyarországról kapott 242,5 millió forint felhasználásáról. Eszerint templomépítésre és karbantartásra 124 millió, egyházi, kulturális, szociális intézmények épületeinek karbantartására, felújítására 50 millió, infrastruktúra bővítésére, felújításra 27,5 millió, egyházi kiadványokra és a Partiumi Református Egyházi Múzeum kiállítási anyagának bővítésére 9 millió, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felállítandó köztéri szobrára 7 millió, a nagygyűlés szervezési költségeire 25 millió forint jutott a Határon Túli Magyarok Hivatala révén, amely hivatal az elszámoltatásra és ellenőrzésre jogosult.

Mint látható, magára az egyhetes régiógyűlésre csupán 25 millió forintot szántak a szervezők, igaz, ez az összeg így is tetemesnek tűnik. Azt sem cáfolta eddig érdemlegesen senki, hogy a "csaknem 250 millió forintos" egyszeri kiutalás több, mint amit a tavaly az Illyés Közalapítvány erdélyi alkuratóriuma az egész romániai magyarság soraiban szétosztott. Az RMDSZ csúcsvezetése által kontrollált alkuratórium állítólag "csak" 221 millió forint fölött diszponált, viszont még ennek is "elkezelték" a tíz százalékát, hiszen húszmillióba került csupán a támogatások szétosztása, azaz minden tíz forintból egyet erre költöttek...

nyomtatható változat

Az Építők Klubjában gyűltek össze a belvárosi és kertvárosi polgári körök meghívására azok a nagyváradiak, akiket a Polgári Együttműködési Mozgalom megalakulásának híre vonzott, és akik a pártpolitikai megnyilvánulások kereteit szűknek és egyoldalúnak ítélve az autonóm állampolgári cselekvés, a közéleti szerepvállalás, az igényességnek minden szinten való kinyilváníttatása imperatívuszait fogalmazták meg, önmagukra és közvetlen környezetükre, de egész erdélyi magyar társadalmunkra is nézve, a dolgai(n)kba való több és gyakoribb beleszólást követelve. A kötetlen beszélgetésen "egyszerű, közönséges", ám annál felelősebb polgárokként szólaltak és mondták el gondolataikat a politikum, tanügy, művelődés, média, együttélés stb. tárgykörében a megjelentek közül a bátrabbak, nagy egyetértéssel sürgetve a közöny, a hallgatás, begubózás falának ledöntését – egyebek mellett ezen mozgalom kiteljesítése révén is.

nyomtatható változat

Szeptember 18-án egész napos hiterősítő, nemzetébresztő, népművelő emlékünnepséget rendez Zilahon a református egyház a Kossuth- és Fadrusz-év, a Wesselényi-szobor felavatása és a református gimnázium alapkőletétele 100., valamint Ady Endre születésének 125. évfordulóján, a belvárosi templomtól a Calvineumig terjedő helyszíneken.

nyomtatható változat

Marosvásárhely

A Városi Kórház Igazgatóságának a volt tulajdonos leszármazottai által jogi úton visszakövetelt Köpeczy-házból történt két héttel ezelőtti elköltöztetésekor az egészségügy illetékesei még tagadták, ami ma már köztudott: a szakminisztérium döntése alapján hamarosan összevonják a megyei és a városi kórházak adminisztrációját.

Az átszervezés híre, várható következményei élénken foglalkoztatják mind az egészségügyieket, mind a lakosságot. Az utóbbiak számára egyetlen szempont fontos: javul-e ezzel az egészségügyi ellátás minősége vagy sem? A másik oldalon már bonyolultabb a kérdés, hisz komoly szakmai és anyagi érdekek ütköznek a háttérben. Az átalakítás nemcsak a kórházi ágyak, hanem az egészségügyi és adminisztrációs személyzet számának jelentős csökkentésével jár majd. Kérdéses, hogy az így megtakarított pénz elegendő lesz-e ahhoz, hogy valamit is enyhítsenek az egészségügy nyomasztó anyagi gondjain. Sokan vitatják, hogy az intézkedés eredményeként létrejövő egyetlen, de méreteiből adódóan nehézkes adminisztráció képes lesz-e megfelelőképpen átfogni a város nagyszámú kórházának tevékenységét, gondját-baját. Vannak, akik az összevont adminisztráció helyett a kórházak teljes anyagi önállóságát szorgalmaznák, mások sürgősségi intézménnyé vagy egészségügyi intézetté alakítanák át a jelenlegi megyei kórházat. A hasonló intézetek – Kolozsváron nem egy ilyen van – működésének anyagi feltételeit a szaktárca révén a központi költségvetésből biztosítják. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen intézményben – az orvosi és gyógyszerészeti egyetem részvételével – mód nyílna nemcsak az oktatásra, hanem a kutatásra is. A városi kórházak közös vezetés alá helyezése révén pedig könnyen létre lehetne hozni a megyei kórházat is. Ez utóbbi álláspontot képviseli Benedek Imre kardiológus főorvos, közegészségügyi igazgatóhelyettes, megyei tanácsos is.

Az átszervezés körül még rengeteg vita várható, hogy helyes volt-e az elképzelés vagy sem, majd a jövő dönti el. Az viszont már most tudható, hogy ha az átszervezést nem követi majd az ellátás anyagi hátterének a biztosítása, akkor könnyen csöbörből vödörbe kerülhet a Maros megyei egészségügy.

Sz. L.

nyomtatható változat

A Marosvásárhely legrégibb épületéért folytatott jogharccal Strassburgig meg sem állnak – jelentette be Kincses Előd ügyvéd. Mint azt már lapunkban olvashatták, a város legpatinásabb épületeként számon tartott Köpeczy-ház egy zsidó családé volt, amely a holokauszt áldozatává esett. A 10-es törvény megjelenésével az Ádám família leszármazottai visszaigényelték az 500 négyzetméteres épületet.

Ez volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amelyre Kincses Előd ügyvédi irodájában került sor pénteken. Igénylését az Ádám család tavaly májusban nyújtotta be a polgármesteri hivatalhoz, de erre a mai napig nem kapott választ. A család legnagyobb gondja, hogy jelenleg az épületben a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt helyi képviselete működik. Nemrég az SZDP és az RMDSZ képviselői abban állapodtak meg, hogy a legközelebbi tanácsülésen megszavazzák: az épület maradjon a kormánypárt tulajdonában. Kincses szerint ez törvényszegés, mivel a jogos tulajdonos az Ádám család. Abban az esetben, ha a városi tanács dönti el a legkevesebb 4 milliárd lejt érő épület sorsát, vélhetően ráteszi a kezét az SZDP, hiszen a Kelemen Atilla és Borbély László segédletével összehozott megyei SZDP–RMDSZ-paktum kiszolgáltatottá teszi a magyarság érdekvédelmével és közképviseletével dicsekvő szövetséget – mondta az ügyvéd, aki korábban megyei elnöke is volt az RMDSZ-nek. A legújabb rendelkezések szerint a kormánypárt helyi szervezete az ingatlant az 1990-ben készített leltár alapján kevesebb mint 500 ezer lejért vásárolhatná meg – egy láda sör áráért. Az Ádám család úgy határozott, az üggyel Strassburgig megy, ahol a román államnak egyre vaskosabb dossziéja lesz a magántulajdon rovására elkövetett mesterkedéseiből.

Kincses Előd a szeptember 21-ére összehívott SZKT-ülés kapcsán elmondta azt is, hogy tudomása szerint Ungvári Zrínyi Imre, az RMDSZ Országos Etikai Bizottságának tagja kérte a párt vezetését, vonja felelősségre Markó Attilát, a Szabályzatfelügyelő Bizottság elnökét, aki két éve (!) odázza el a volt Maros megyei RMDSZ-elnök félreállítása ügyében benyújtott óvások megtárgyalását.

B. R.

nyomtatható változat

Az RMDSZ kommunikációs pártházává előléptetett nyárádszentmártoni Lovasfogadóban gyűltek össze a Duna Televízió erdélyi tudósítói, közel hatvanan, akiknek Pekár István tévéelnök, Szakály István alelnök, továbbá a televízió kulturális, gazdasági és hírműsorainak főszerkesztői tartottak eligazítást. De nem csak ők, ugyanis megjelentek itt az RMDSZ vezetői és "kommunikációs felelősei" is, Markó Béla szövetségi elnök mellett Kereskényi Sándor szenátor, Kelemen Hunor képviselő, valamint Szép Gyula közművelődési ügyvezető alelnök.

A politikusok a Duna TV Erdélyben betöltött kettős szerepéről beszéltek az adó munkatársainak, mondván: a határon túli magyarok nemzethez való szellemi kötődésének erősítése mellett ugyanis a Duna fel kell vállalja azt a feladatot és felelősséget is, hogy pótolja az önálló erdélyi magyar televízió hiányát. Figyelmeztették a Dunásokat: nemcsak Magyarország számára, hanem önmaga számára is be kell mutatni az erdélyi magyarságot, mintegy tükröt tartva elébe. Ezen túlmenően a pártnak és a Duna Televíziónak közös feladata is van Markó Béla elnök szerint: a magyarsághoz való tartozás szellemisége mellett az elkövetkezőkben hangsúlyosabban kell felmutatnia az erdélyiség, az itthon maradás értékeit. Továbbmenve: az erdélyi hagyományok ápolása mellett a műholdas közszolgálati médiumnak be kell mutatnia a magyarság szülőföldön való boldogulásának pozitív példáit is. És ami "létfontosságú": a Dunának "nagyobb teret kell szentelnie a magyar közösség életében bekövetkezett pozitív változások bemutatásának, többek között az anyanyelvhasználat helyi közigazgatásba való bevezetésének és a tulajdon-visszaszolgáltatás folyamatával kapcsolatos kérdéseknek". Azaz az RMDSZ elvárja a független közszolgálati televíziótól, hogy az foglalkozzon többet a párttal, annak vélt vagy valós eredményeivel, kampányoljon neki, egyáltalán propagálja többet és jobban az eredeti román demokrácia csodálatos megvalósításait az SZDP–RMDSZ-érában.

Pekár István a Duna Televízió helyzetéről szólva reményét fejezte ki, hogy hamarosan megszületik a közszolgálati médiumok finanszírozására vonatkozó jogszabály Magyarországon, amely a Duna tévé gazdasági helyzetére is megoldást hozna. Hangsúlyozta, az eddigi hagyományokra alapozva a Duna a világ magyarságának televíziójává kíván válni, egy olyan médiummá, amely egy felemelkedő nemzet vízióját mutatja majd fel.

nyomtatható változat

"Én azzal megyek csak,
Ki velem egyképp hajlamos a jóra,
Az Isten engem így teremtett –
Én nem tehetek róla."
(Reményik Sándor: Testvériség)

Kedves Péter!

A Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége elnökeként az elmúlt hónapokban kitüntetett figyelemmel kísértem a sajtóban megjelent különböző nyilatkozataidat, és sok minden furcsaságot észleltem, melyek ezen levél megírására késztettek. Azt mondod/mondjátok, hogy "a MIÉRT nem kérdés, a MIÉRT a válasz". És ez sajnos így is van, hisz a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) mesterséges létrehozása válasz volt az RMDSZ legfelső vezetősége részéről a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselőinek arra a tettére, hogy ideiglenesen megszakította kapcsolatát az országos RMDSZ-szel. Válasz arra, hogy mi történik akkor, ha valakik szembe mernek menni a hivatalos pártpolitikával.

Nekem azonban a MIÉRT továbbra is kérdések sorozata marad:

– MIÉRT kell félretájékoztatni az embereket? MIÉRT mondtad azt, hogy a MIT elzárkózik a tárgyalások elől? MIÉRT felejted el, hogy már májusban a Civil Fórum szervezőinek felkérésére részt vettünk a számunkra rendezett közös vitafórumon?

– MIÉRT nyilatkoztad, hogy a nyárádszentmártoni akadémiátokon "lehetőség nyílik a romániai magyar ifjúsági szervezetek számára, hogy elmélyítsék kapcsolataikat,(…) együttműködést alakítsanak ki", mikor a MIT-et meg sem hívtátok?

– Ha már annyira hiányolod a MIT-tel való egyeztetést, MIÉRT utasítottad el, hogy Tusnádfürdőn a fiatalok előtt, nyilvánosan beszélgethessen a két fél? Ilyen körülmények között a legjobb szándék mellett is nehéz "együttműködni".

– MIÉRT szajkózod (akárcsak az RMDSZ vezetői), hogy a MIT zárt szervezet, mikor évente társulnak hozzánk országos magyar ifjúsági szervezetek, eredményesen működünk együtt a többi határon túli magyar szervezettel, jó hazai és külföldi kapcsolataink vannak?

– Milyen erkölcsi alapod volt az alábbi kijelentésre: "…tudatosulnia kell bennük, hogy mi vagyunk a fiatalok az RMDSZ-ben, mi képviseljük legitim módon az erdélyi magyar fiatalságot, nem azok, akik már 12 éve tevékenykednek"? Vajon nem ez a kizárólagosság, a kirekesztés?

– MIÉRT kellett szervezeteitek sorában olyan ifjúsági csoportosulásokat feltüntetni, amelyek soha nem is tartoztak hozzátok?

– MIÉRT Magyarországról vártok közvetítést, amikor ezt a problémát csak mi oldhatjuk meg, közösen, itthon… fiatalon! (Egyébként is a magyar kormány tisztségviselői részéről többször elhangzott, hogy nem kívánnak beleavatkozni a határon túli magyar közösségek belügyeibe.)

– MIÉRT nem tudjátok elfogadni, hogy a MIT-nek nem a balkáni politizálás az ideálja, hanem a civil közösségi munkát és szolgálatot tartja feladatának?

– MIÉRT nem zavar, hogy az RMDSZ hangzatos EGYSÉG jelszavát pont általatok járatják le főnökeid? MIÉRT nem veszitek észre, hogy közösségünk tragikus fogyásához, a fiatalok kivándorlásához nagyban hozzájárul ez a diktatórikus politika? Nem éreztek ezért felelősséget?

– MIÉRT nem látjátok be, hogy fizetett eszközök vagytok az RMDSZ vezetőinek kezében, annak érdekében, hogy a számukra kellemetlen problémát, a MIT önállóságát leszűkíthessék egy "egyszerű" fiatalok közötti problémára? (Milyen érzés, hogy mint a MIÉRT vezetőségi tagjai – fizetett RMDSZ-alkalmazottakként ilyen hálátlan feladatot kaptatok?)

Bevallom, a MIT-nek jót tett ez az ellenszél. Mobilizálódtunk, rájöttünk, melyek a gyengébb pontjaink, és ezeken ilyen körülmények között is igyekszünk javítani.

Érdemes felkészülnetek arra is, hogy a mai fiatalok, akik egyelőre mit sem sejtve az érem egyik, a fényesebb oldalát látják, hamarosan eljutnak majd arra a pontra, ahova mi csak sok év után jutottunk. Oda, hogy a gondolat szabadsága, az erkölcsösség sokkal fontosabb, mint egyes vezetőik politikai ambíciói. És akkor majd ők is lépnek. Kilépnek!

Mert a fiatalság ilyen. Független, a saját útját keresi, és eredendően tiszta. MIÉRT nem vigyáztok Ti is, hogy ez ne mocskolódjon be?

Megannyi kérdés, melyekre a válaszokat szívesen meghallgatnám, akár egy nyilvános, média követte egyeztetésen, melyet Te a MIÉRT elnökeként, közösen kezdeményezel Jakab Istvánnal, a MIT elnökével.

Amennyiben a MIÉRT el tudja fogadni, hogy nekünk ezek a vezérelveink, és mi elismerjük, hogy az RMDSZ-nek szüksége van saját ifjúsági szervezetre, akkor szerintem meg tudjuk majd találni azokat a közös pontokat, melyekkel valóban azoknak/azokért szolgálunk, kiknek a nevében ilyen áldatlan harcra pazaroljuk energiánkat.

Üdvözlettel,

Nagy Pál
a MISZSZ elnöke

nyomtatható változat

Szeptember 11-én Kolozsváron találkozóra került sor az RMDSZ-szel együttműködni kívánó ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Magyar Ifjúsági Tanács elnöksége között. Napirenden szerepelt az erdélyi régió ifjúsági szervezeteinek részvétele a Magyar Ifjúsági Konferencián (MIK). A MIÉRT-et Kovács Péter elnök, Porcsalmi Bálint titkár és Borboly Csaba elnökségi tag képviselte, míg a MIT részéről Jakab István elnök, Nagy Pál, a MISZSZ elnöke és Somogyi Csaba, a MIK Állandó Bizottságának tagja volt jelen. Az egyeztetésen részt vettek a magyarországi Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium képviselői Ocsovai Tamás helyettes államtitkár vezetésével.

A megbeszélés során a felek megállapodtak abban, hogy szükség van a Magyar Ifjúsági Konferencia céljainak átértékelésére, ugyanis az elmúlt időszakban a politika túlságosan rányomta bélyegét a működésére. A MIK tevékenységében a szakmaiságnak hangsúlyosabban kell megjelennie, és erősödnie kell a szakbizottságok működésének, amelyek különböző ifjúsági stratégiai kérdésekben elemzéseket készíthetnek a Magyar Állandó Értekezlet, illetve a Magyar Kormány részére. Az építkezés a közigazgatási egységek irányába is el kell induljon, hiszen ezek az intézmények ültetik életbe a szakbizottságok által kidolgozott anyagokat. A résztvevők felismerték, hogy a MIK jelenlegi szabályzata nem nyújt megfelelő keretet a különböző régiók kiegyensúlyozott képviseletére, ezért felkérik a magyarországi Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztériumot, hogy október 1-jéig dolgozzon ki egy erre vonatkozó szabályzatrendszert.

(RMDSZ-tájékoztató)

nyomtatható változat

Alábbi összeállításunkban Kolozsvár közlekedésének fejlődését tekintjük át a 19. század közepétől a következő kezdetéig, korabeli lapok híreiből, tudósításaiból szemelgetve. Ma már nehéz elképzelni, mekkora szenzációt jelentett, hogy a fiákereket, lovas kocsikat omnibuszok váltják fel, hogy új híd épül vagy hogy aszfalttal borítják az utakat. Az újdonságoktól akkoriban sokan ódzkodtak, sőt akadtak, akik egyenesen megkérdőjelezték a szükségességét a fejlődésnek, a jobbító szándéknak...

Napi hírek. Br. Bánffy Kálmán – hír szerint – társaskocsik felállítása iránti szabadalomért folyamodott. Óhajtjuk, hogy a korszerű vállalat, mely nálunk megérzett hiányt pótolna, mielőbb életbe lépjen. A kül- és belmonostorutcca vonalán folytonosan közlekedő kocsiknak különösen minden bizonnyal nagy kelendőségük lenne. (Unió, 1869. április 3.)

Említettük vala, hogy b. Bánffy Kálmán omnibuszok állításáért folyamodott, s erre nézve 5 évi szabadalmat kért. Kérvényére azonban tagadó választ nyert. E szerint e tekintetben maradunk a régi állapotban. (Unió, 1868. április 21.)

Napi hírek. Bánffy Kálmán – hír szerint – az általa kért ötévi megtagadása mellett is létesíteni kívánja társaskocsik felállítására vonatkozó tervét, kétségen kívül nagy szolgálatot tenne városunknak. (Unió, 1868. május 3.)

Különfélék. Örömmel értesülünk – írja az "U" –, hogy b. Bánffy Kálmán által tervezett omnibusok járata, idei július 5.kén meg fog kezdődni Kolozsváron. (Kolozsvári Közlöny, 1868. május 26.)

Napi hírek. Br. Bánffy Kálmán – értesülésünk szerint – télire négy egyfogatú bérkocsit, úgynevezett Contortable-t szándékszik felállítani. Örvendenénk neki, mert nálunk a közönség rendelkezésére csak fiakkerek állanak, ezek pedig kétlovas fogatukért bérkocsilag fizettetik magukat. A contortablék, a dolog természeténél fogva olcsóbbak lévén, jótékony versenyt támasztanak a mostani bérkocsikra nézve. (Unió, 1868. május 26.)

Omnibus közlekedés múlt vasárnap városunkban megkezdődött, de csak az egyik kocsival a monostorutczai vonalon, mert a másik némi sérülést szenvedett. Az egész fogat csinosan van kiállítva, s hogy ez által közszükség pótoltatott, abból is kitűnik, hogy valahányszor láttuk, minden helye el van foglalva. (Unió, 1868. július 14.)

Az első omnibusz szombaton délután kezdte meg a közlekedést a belváros és uszoda között. A kocsik kiállítása kifogástalanul tetszik s örvend mindenki, hogy egy lépést előre haladtunk a nagyvárosok felé. Kitartást kívánunk a derék vállalkozóknak, kik nélkül évekig kellett volna nélkülöznünk a társaskocsik kényelmét. (Magyar Polgár, 1868. július 15.)

Lóvonatú vaspálya Kolozsvár és Szamosújvár között. Teljes hitelű és biztos forrás után írhatjuk, hogy gr. Bánffy Béla, Gajzágó Salamon és Biasini Domokos engedélyt nyertek Kolozsvár és Szamosújvár között egy ló-közúti vaspálya előmunkálatai megtételére, még pedig előjoggal. A mérnökök e végre már a jövő hó folytán a trassirozás felvételére ki fognak szállani. A vállalkozó a lóvonatú vaspályát, mely nemzetgazdászati szempontból roppant előnyöket fog biztosítani, a jövő 1869ik év végén remélik, már átadják a közforgalomnak. (Magyar Polgár, 1868. augusztus 2.)

Vegyes. Gr. Bánffy Béla, Gajzágó Salamon és Biasini Domokos egy Kolozsvárról Szamosújvárra vezető lóvonatú vaspályára kértek engedélyt. (Kolozsvári Közlöny, 1868. augusztus 11.)

Újdonságok. A kolozsvári omnibuszok száma két nagyszerű példánnyal fog nemsokára szaporodni. Biasini Domokos rendelte meg azokat Bécsben, a mint halljuk, a kettő három ezer frt.nál többe kerül. (Kolozsvári Közlöny, 1870. február 15.)

Újdonságok. Lóvonatú vasútra kért engedélyt közelebbről egy vállalkozó, az indóháztól a nagy utczán, Széchenyi téren, híd utcán, nagy piacon át, a belközép utcza végéig. Vajjon van-e Kolozsvárnak erre most szüksége? (Kolozsvári Közlöny, 1870. április 21.)

Biasini gyorsszekere a napokban Apahida községben egy asszonyt elgázolt. A nő, mint halljuk, rögtön meg is halt. A vizsgálat meg van indítva. (Kelet, 1871. november 28.)

Az asphalt burkolattal járó veszély. Az asphalt burkolaton járó lovak sereges lebukása megakadályozása érdekében egy bizottság ülésezett, mely az újonnan feltalált patkókat elfogadta. Mily nagy veszély a lovakra nézve, kitűnik már egy bizottsági tag észrevételéből is, ki egy negyed óra alatt 30 lovat látott elsiklani. (Kelet, 1873. szeptember 17.)

A járdaügy. Főtereinken a járdakoczkák lerakása az utóbbi időben gyors lendületet vett, s maholnap a piacz körüli négyszög tömör gránitkoczkákkal lesz szegélyezve. Addig a járókelőknek sok alkalmatlanságot okoz a sok kitérés és kerülgetés, de a kis kellemetlenséget mindenki szívesen elviseli azon reményben, hogy jövőre jobb járda-kövezetünk legyen. (Kelet, 1874. április 24.)

Járdáink kövezési ügye. Pár nap óta megint gyorsabb lendületet nyert, s a nemzeti szálloda előtti téren élénk buzgalommal folynak a kövezési munkálatok. Valóban ideje is lenne, ha már egyszer telyesen befejeztetnék s egyszerre több ponton látnának a munkához, annyival is inkább, mert a szép őszi napok maholnap véget érnek, s ha az esőzések beállnak, a lábficzamodások és bukások napirenden lesznek járdáinkon. (Kelet, 1874. szeptember 11.)

Omnibusz ló nélkül. Egyik kolozsvári előkelő szálloda olyan omnibuszt szándékozik megrendelni, a mihez ló nem szükséges. Az omnibuszt gáz-metán fogja hajtani ki a vasúthoz és be a vasúttól. A szükséges légszesz mennyiséget minden kivonás után ép úgy bele öntik a kocsi alján lévő tartályba, mint a légszesszel világított vasúti kocsikba, melyek tudvalevőleg Budapesten töltetnek meg légszesszel. (Ellenzék, 1896. november 20.)

Erzsébet híd. A Kolozsvárt felépítendő Erzsébet hídra anyagokat a jövő héten már kiutasíttatnak. A város által garantírozott építményre már több előjegyzés történt. (Ellenzék, 1902. január 18.)

A kolozsvári Erzsébet híd. Az Erzsébet Sétányhoz vezető Erzsébet híd kiépítéséhez még a tavaszon hozzá kezdenek. A vasszerkezetet a legelőnyösebb ajánlattevő Schlich gyárnál már meg is rendelték. A színház felőli úton a hídfő kiépítésére is megcsinálta a mérnöki hivatal a tervet és költségvetést. A költségekre a részjegyek is szépen kelnek. Az aláírásokat az ívtartóknál a szépítő egylet márczius végéig meghosszabbította. (Újság, 1902. február 26.)

Repülőhíd a kolozsvári pályaudvar felett. Többször említettük, hogy a Nádas-fürdő és Brétfű megközelítésére a kolozsvári pályaudvar sínjei fölött átjáró vashídnak terve és költségvetése is már elkészült. A vasalkatrészek elkészítéséhez is már a legközelebbi hónapokban hozzá kezdenek. A hidat a nyár folyamán felállítsák, s az szeptember elején már átadatnak a közforgalomnak. (Ellenzék, 1902. április 1.)

Erzsébet híd építése. A Szamoson keresztül létesítendő Erzsébet híd építési munkálatai már megkezdődtek. A híd szemben lesz az Erzsébet sétány bejáratával. Jelenleg az alapozási és beton munkálatoknál tartanak, melyeket Székely Mihály építési vállalkozó végez. A vasszerkezetet – mint tudva levő – a székesfővárosi Schlick vasgyár készíti. (Újság, 1902. május 2.)

Az Erzsébetúti vashíd vasszerkezetének lerakását holnap már megkezdik. A munka ettől kezdve nagyon gyorsan halad, s nemsokára a sétatérről új díszes híd vezet át Kolozsvárnak fellegvári részébe. (Ellenzék, 1902. július 28.)

Rendőri hírek. Gyors hajtás. Hirsch Hermann Miklós Márton nevű kocsisa sebes hajtásba ment tegnap d. u. a Széchenyi téren. A gyorsan robogó szekér elől nem tudott kitérni Legman Lajosné, és a lovak közé bukott 3 éves gyerekével. Súlyos sebesüléseket szenvedett úgy ő, mint kisfia. (Ellenzék, 1902. szeptember 5.)

A vasúti pályaház felüljárójának világítása. Panaszt vettünk, mely elmondja, hogy a helyi üzemvezetőség elkészítette a sínek fölött átjáró gyaloghidat, azonban a híd világításáról és tisztításáról nem gondoskodik. Pedig a lámpákat is elkészítette, csak meg kellene töltenie és meggyújtani, ez azonban a város feladatai közé tartozik. (Ellenzék, 1902. december 3.)

Elgázolás. Egy sebesen vágtató, csengő nélküli falusi lovas szekér ma reggel 8 órakor a Hunyadi tér 7. sz. ház előtt elgázolt egy 10 évesnek mutatkozó gyereket. A sarki rendőr megállította a szekeret, s a tulajdonos nevét felírta. A gyereknek karját zúzta össze a ló patája. A szegény gyereket Blédi vegyeskereskedésébe vitték be, és ott nyújtottak első segélyt. (Ellenzék, 1902. december 23.)

Szakács János

nyomtatható változat

Ritka fagyos idő van kint, enyhe hófúvással. Ilyenkor szokta mondani a parasztember, hogy a kutyát-macskát ki s az asszonyt bé. Mindenki bent ül a szobájában és a televíziót nézi, vagy olvas, csak az öreg dacol a téllel odakint. Mit csinál? Kosarat köt. Fagyott ujjaival igazgatja a kosárnak való vesszőket, számol és méreget, nem adja fel. Nem tudom megérteni. Fanatikus? Tényleg nem tud élni munka nélkül? Odalépek hozzá és kérem, hogy meséljen. A múltjáról, önmagáról, arról, hogy miért kell valakinek a testét fagylalnia még mindig, amikor már megette a kenyere javát. Nyolcvankét éves.

– Két hónappal azelőtt születtem, mielőtt Erdélyt Romániának adták a hatalmasok – kezdi a történetet. – Így kétszer voltam magyar állampolgár, tizennyolcban és negyvenben, de Magyarország mindkét alkalommal lemondott rólam. Mert nem tehetett másként. Visszatérve tizennyolcra, minden csak nézőpont kérdése. Állítólag az öreg góbé is ott volt december elsején Gyulafehérváron, és amikor kérdezték tőle a falustársai, hogy mit intézett odafönt, ezt válaszolta: Győztünk, fiaim, Romániát hozzánk csatolták!... A második világháborúban határőrként harcoltam az oroszok és a románok ellen, aztán mikor veszítettünk, elszöktem. Hatvan kilométert gyalogoltam a szülőfalumig, de nem adtam fel. A hazaérkezésem után elégettem a katonakönyvemet, hogy ne bántsanak a románok. Megnősültem és jöttek a gyerekek. Heten, mint a gonoszok. Közben jött a kommunizmus is, elvette a földjeimet, jószágaimat, gyári munkást csinált belőlem, földművesből. Megint a nulláról kezdtem, mint amikor hazaértem a frontról... De amit a fejembe vettem, végig kellett csinálnom. Dolgoztam a gyárban, dolgoztam otthon.

Az öreg nagyot szipákol, aztán folytatja, immár kérdezés nélkül: – Mert a munka nem szégyen. A gyerekeimet is erre neveltem. Négyen egyetemet végeztek közülük.

Könnybe lábadt szemekkel tér rá a gyerekek hőstetteinek ecsetelésére:

– A legnagyobbik fiam, az apád még a Körösre is úgy jött követ hordani, hogy amíg én a lovakat hajtottam a szekéren, addig ő hátul gyalogolt és titokban olvasott. Be is akartam vágni mérgemben a könyvét a folyóba, de a levegőben szétnyíltak a lapjai, így nem esett a vízbe. Soha nem hagyott fel az olvasással. Az Isten se akarta, hogy elázzon végre a könyve, mert tanárnak teremtette. És Teri, a kis csöppség! Már kisiskolás korában úgy megtanult románul, hogy első lett a román iskolában. Még a románokat is ő tanította a saját nyelvükre. Mert nem adta fel, amit elhatározott…

Egy kicsit kötekednem kell vele, hogy ne érzékenyüljön el jobban:

– Minek kell ekkora hidegben kosarat kötni itt kinn?!

Az öreg nem veszi a lapot, helyette magyarázkodik:

– Az embernek dolgoznia kell, ha élni akar.

Tudom, hogy a kimondott súlyos igazságot az életével támasztja alá. Látom, hogyan él. Mindennap megtalálja, hogy mit kell dolgoznia az udvarán, ahol megállt az idő. Amit beplanifikál és a fejébe vesz, azt megcsinálja minden áldott nap. Tennivaló pedig mindig akad. Mert ha nem akadna, akkor neki annyi. Félóránként kortyint egyet a munka mellé az iszonyúan savanyú lőréjéből, mert hát a ló sem megy zab nélkül. Munkával tiltakozik az elmúlás ellen.

Megcsóválom a fejemet és befelé indulok, hogy végre kályha fölé kerülhessenek a megfagyott, összegémberedett ujjaim. Az öreg még felpillant a készülő kosár mellől és utánam szól nyomatékkal:

– Jegyezd meg, hogy ha az ember a fejébe vesz valamit, azt megcsinálja, ha ménkű üt az égből, akkor is.

Murányi Sándor

nyomtatható változat

Az óceán túlpartjáról, bármennyire is várják azt oly sokan, csak nem akarnak megérkezni a gazdasági lanyhulás végét jelző hírek. Az év közepére megjósolt gazdasági fellendüléshez fűzött remények a nyárral együtt múltak el. A legutóbbi soros ülését augusztus 13-án megtartó Szövetségi Nyíltpiaci Műveletek Bizottsága – Federal Open Market Committe (FOMC), a jegybanki feladatokat ellátó amerikai FED csúcsszerve a kialakult helyzettel kapcsolatosan ekképp fogalmazott kiadványában: "A makrokereslet növekedése visszaesésének tavasszal kezdődött folyamata, a pénzpiacok gyöngélkedése, valamint a gazdasági társaságok irányítása és valós teljesítménye körüli problémák súlyosbodása miatt, az elmúlt időszakban kiteljesedve folytatódott". Időközben napvilágot láttak az Egyesült Államok vállalatainak augusztusi teljesítményét taglaló adatok is. A new york-i tőzsde újabb, az eddigieknél is nagyobb árfolyameséssel reagált rájuk. A tartós fogyasztási cikkek, illetve a lakáspiac kivételével gyakorlatilag minden üzletág visszaesést könyvelhetett el. Ami azonban a jelenlegi helyzetnél is aggasztóbb, az egyre türelmetlenebbül várt gazdasági fellendülésnek még csak nyomát sem lehet felfedezni a most közzétett adatok, illetve tendenciák kapcsán. S így félő, hogy a világ vezető nagyhatalma gazdaságának egy hosszan elhúzódó és fölöttébb makacs stagnálással kell szembenéznie.

És erre van is példa: Japán. A defláció a szigetországban már több mint egy évtizede tart és mostanáig úgy tűnik, semmilyen hatásos ellenszert nem sikerült rá találni. Nem segített a jegybanki pénzpolitika, a néha éppen a gazdasági sikertelenség miatt lemondani kényszerülő kormányok gazdaságélénkítő, illetve reformprogramjai sem vezettek érdemleges eredményre az ügyben. A beruházást, illetve a fogyasztást elősegíteni szándékozó intézkedések vagy csak nagyon rövid távon, vagy egyáltalán nem éreztették hatásukat. S ma már egyre többen tartanak attól, hogy ha nem is annyira kilátástalanul és hosszan, de az Egyesült Államok gazdasága is hasonló helyzetbe kerülhet.

Persze számunkra, a sok mindent meg- és átélt kelet-közép-európaiaknak az a legfontosabb kérdés, hogy mindez milyen hatással van, illetve lehet ránk. Első pillanatra talán nem is tulajdonítunk túl nagy jelentőséget a dolognak a magunk élete szempontjából. Az árfolyamesésről, illetve elbocsátásokról szóló hírek hallatán keserű kárörömmel nyugtázhatjuk, hogy lám, ott sem mindig fenékig tejfel az élet, esetleg bizakodással tölthet el az, hogy – amire több mint tíz éve nem volt példa – a kelet-európai valuták értéke immáron hónapok óta növekszik az amerikai dollárral szemben. Ám ha egy kicsit is jobban elgondolkodunk a dolgon, hamar rájöhetünk, hogy ami Amerikának rossz, az hosszabb távon nekünk sem túl valószínű, hogy jó lesz. Bár az is igaz, hogy Kelet-Európa sorsa, legalábbis gazdasági értelemben, főként földrajzi fekvése révén sokkal inkább az Európai Uniótól, mintsem az Egyesült Államoktól függ. Közismert tény, hogy régiónk gazdasági perspektíváit mindenekelőtt az EU motorja, illetve messze legnagyobb felvevő piaca, a német gazdaság teljesítménye határozza meg.

De hát mi újság az Európai Unióban? A legfrissebb hír az, hogy egyre több állam, köztük a nagyok is egyre gyakrabban és nyíltabban kérdőjelezik meg az ún. Gazdasági Stabilitási és Növekedési Paktum alkalmazhatóságát a jelen gazdasági helyzetben, amely egyebek közt előírja a tagállamok számára, hogy államháztartási hiányuk nem haladhatja meg a 3 százalékot. Jó okuk van rá. Az unió legnagyobb területű országa, Franciaország a szükségesnek ítélt adócsökkentésekre, illetve egyéb gazdaságélénkítő intézkedésekre hivatkozva már a többiek tudtára is adta, nem tudja és nem is nagyon akarja tartani a 3 százalékos határt, sőt az ugyancsak célul kitűzött 2004-es kiegyensúlyozott költségvetést sem respektálja túlságosan. Portugália még ennél is jobban eltávolodott az előirányzatoktól, olyannyira, hogy az EU illetékes bizottságának arról kell határoznia a közeljövőben, hogy kíván-e a tagállammal szemben megszorító, illetve büntető intézkedéseket foganatosítani. Olaszország helyzete sem túl rózsás, s ami nem kevesek számára nem kis meglepetés, a gazdasági szigor fontosságát a legkövetkezetesebben hangoztató és a mi szempontunkból is a legfontosabb Németország is felkerült a képzeletbeli feketelistára. A legnépesebb tagállam esetében is kétségessé vált a paktumban foglaltak betarthatósága, a munkanélküliség meghaladta az ott kritikus lélektani határnak számító négymilliót. A gazdasági élénkülés, illetve növekedés esélyei pedig az augusztusi adatok tanúsága szerint még a legpesszimistább várakozásokat is felülmúlva romlottak. Az ipari termékek iránti kereslet az előző hónaphoz viszonyítva a prognosztizált 0,5 százalékkal szemben 0,9-cel csökkent, a kiskereskedelmi forgalom pedig, szintén júliushoz hasonlítva, 2,4 százalékkal esett vissza. A fentiek tükrében már talán sokak számára kevésbé tűnhet hitelesnek a költségvetési szigor iránti német elkötelezettség, ennek ellenére vagy talán éppen ezért a Bundesbank alelnöke, Jürgen Stark az alábbiakat nyilatkozta nemrég a neves angliai gazdasági napilapnak, a Financial Times-nak: "A paktum bármilyen nemű fellazítása a pénzügyi egység alapjait kezdené ki. Emellett ez alapvetően negatív jelzés lenne a piacok számára, bizonytalanságot és növekvő instabilitást vonhatna maga után".

Németország, illetve a többi fejlett ország esetlegesen elhúzódó gazdasági gyöngélkedése régiónk számára pedig egyszerűen azért nagyon aggasztó, mivel úgyszólván jobb híján bennük van minden reményünk. Nem szükséges részletezni, hogy a kényszerű gazdasági rendszerváltást éppen csak befejező, vagy rosszabb esetben jóformán alig megkezdett országoknak – EU-s csatlakozással vagy anélkül, de – mindenképpen szükségük van a fejlett országokra, főként azok felvevő piacaira. Ezért elemi érdekünk, hogy az Európai Unió, illetve az Amerikai Egyesült Államok mielőbb újra prosperáló gazdasággal rendelkezzen, különben konklúzióként megállapíthatjuk: nekik kevésbé jól, nekünk viszont a korábbinál is rosszabbul fog állni a szénánk.

Takács László

nyomtatható változat

Miről ír a magyarországi sajtó?

A kedvezménytörvény az új magyar nemzetpolitikai stratégia gerincét képviselte volna, de elkészítése során a gerinc elvékonyult. A határon túli magyarok nagy lelkesedéssel fogadták a törvényt, örültek, hogy végre elismerték a magyar nemzethez tartozásukat, bár többet vártak volna. Aztán jött az új kormány, amely bejelentette, hogy a rémhírekkel ellentétben nem változtat a státustörvényen, legfeljebb az európai normákhoz igazítja. Új foltok kerülnek tehát a régi öltönyre, az öltöny szabása azonban nem változik. Így bizonyítja a jelenlegi kormány, hogy van annyira nemzeti, mint az előző.

Egyelőre nehéz felmérni a nagy vitát kavart törvény foganatját, de a kitűzött célok tükrében már elemezhető. Ezek egyikéről sokat mond az, amiről hallgatunk: a határon túli magyaroknak csak a töredéke kért magyarigazolványt, tehát a státustörvény e tekintetben nem öleli fel a közösség jelentős többségét. A másik cél a szülőföldön való boldogulás, a megmaradás lenne. A törvény e területen sem kínál új alternatívát. A legújabb népszámlálási adatok azt tanúsítják, hogy a kisebbségek problémája nem a nemzeti érzés hiánya, hanem a demográfiai mutatók romlása. A romániai és a szlovákiai számadatok a népességcsökkenés gyorsulásáról tanúskodnak, és előrejelzések szerint ez várható Jugoszláviában is. Hogyan történhetett meg ez akkor, amikor a rendszerváltó országok magyar kisebbségei a nemzeti identitással való érzelmi azonosulást immár szabadabban gyakorolhatják, mint az egypártrendszerben? Az európai kisebbségi jogok normarendszere mind jobban érvényesül, a kisebbségi pártok közvetve vagy közvetlenül részt vállaltak a hatalomban. Hogyan történhet meg, hogy éppen ezek után gyorsul a fogyatkozás?

E tények tükrében megkockáztatható, hogy a kedvezménytörvény néhány évtizedet késett, hiszen a pártállami rendszerek modelljeiben gondolkodva támogatja a kisebbséget, megfeledkezve arról, hogy a rendszerváltó országokban a magyar kisebbségek világképének, értékrendjének modernizációját kellett volna előtérbe helyeznie. Szólamszerűen a határokon átívelő nemzetegyesítésről gondoskodik, most, amikor a határokon átívelő nemzeti modernizációról kell szólnia. A jugoszláviai példa éppen ezt támasztja alá. A Tito-rendszer ugyanis a térség többi országához képest viszonylag türelmes volt a nemzeti kisebbségekkel szemben, Jugoszláviában mégis nagyobb arányú volt a beolvadás, mint a sokkal diktatórikusabb Romániában vagy Csehszlovákiában.

Hogy miért, arra választ ad a jugoszláv asszimilációs görbe is, amely akkor szaladt fel, amikor az ország a hatvanas években belépett a modernizációs folyamatba. Ezzel szemben nem volt ellenállóképes a magyar kisebbség. A romániai és a szlovákiai totalitárius rendszerek befagyasztották a társadalmat, vele együtt a kisebbségi közösségeket is, amelyek gyötrelmes körülmények között védekezni tudtak a hagyományos módszerekkel, a "totalitárius hűtőszekrény" kiolvadásakor viszont nem tudtak alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ehhez kapcsolódik a másik fontos jelenség, az anyaországba település is, végső fokon ugyanis az áttelepülés és a beolvadás egyazon folyamat két egymást erősítő pólusa.

A mai magyarországi politikai elit azonban továbbra is a múltban gondolkodó hagyományápolásban látja a nemzeti identitás megőrzését. A helyzet abszurditását bizonyítja, hogy a folklórizmusba, a szűken értelmezett identitáspolitikába, a hagyományba menekülő kisebbséget immár előszeretettel támogatja a többségi nacionalizmus is: Milosevics például a magyar népi táncosokat is felvonultatta a NATO-bombák alá. Egyébként a folklór a tekintélyelvű koreográfia része volt, a kisebbség gazdasági, szellemi versenyhelyzetét azonban ellehetetlenítette. Fennáll tehát a veszély, hogy a kisebbségek lemaradnak saját államuk modernizációs versenyében, s Magyarország EU-csatlakozása folytán elmélyül a szakadék az anyaországi és a határon túli magyarok között. Ez a szakadék nemcsak gyakorlati (utazás, munkavállalás) lesz, hanem civilizációs is.

A határon túli magyarság sorsa túlságosan komoly dolog ahhoz, hogy csak a politikusokra bízzuk. Nyilvánvalóan a 21. század elején a legkiválóbb magyar szakemberek, megfelelő intézmények, szakmai egyesületek, a helyi értelmiség bevonásával gyökeresen újra kell értelmezni a magyar–magyar viszonyt. A kedvezménytörvény régi válaszokat kínál az új kérdésekre. A kisebbségek az egypártrendszer hűtőszekrényéből beléptek – amint ezt a népszámlálási adatok bizonyítják – a demokratikus rendszerváltás vákuumába. Ebből kellene kiutat találni, de nincs sem új politikai erő, sem új, modern nemzeti gondolat, amely mindezt kezdeményezné. A hatalom is, az ellenzék is a szőnyeg alá sepri a válságot, legfeljebb a "Nagy Nemzeti Diskurzus" részeként időnként bevonják a napi politikai csatározásokba. A régi öltönyre új foltok kerülnek, aztán azokra még újabbak – és marad minden a régiben.

Végel László
(Megjelent a HVG-ben)
A szerző újvidéki író

nyomtatható változat

Nézőpont

Reméljük, hogy nincs, vagy nem úgy dobták, vesztésre! Mert elég sötét felhők árnyékolják a hajdan derűs nyugati eget. A szaporodó amerikai igények szele tömörítette az Európai Unió egére ezeket, és úgy tűnik, nehezen kergethetik el azok, akik az egyesített Európa derűs jövőjét szándékoznak biztosítani.

Tudjuk jól, hogy a tizenkettek kontinensünk belső, de inkább külső biztonságát tekintik fő célnak. Ezért bárminő áldozatra képesek. Most egy afféle patthelyzet van, dönteni kell: merre és miként? A külső fenyegetés növekszik, az idő halad. Meg lehet-e várni, amíg konkretizálódik egy fegyveres beavatkozás, vagy…? Vagy elfogadva a preventív háború amerikai elvét, be kell ugrani a bizonytalanba?

Próbáljuk kibontani ezt a "szerencsecsomagot", talán megláthatjuk, mi van benne. Előbb az Egyesült Államokat nézzük, amely világunk legnagyobb tőkés hatalma, s ahol a piacgazdaságban amúgy nem szokatlan krízist (recessziót) váltott ki a tavalyi szeptember 11-e. A múltból tudhatjuk, hogy az imperializmus recesszió elleni szere mindig egy háború kirobbantása volt. Ez a felhalmozódott, de eladhatatlan hadianyag és más készletek elsózásával helyet adott a modernebbeknek, felfuthatott a termelés. De például az elpusztított területek újjáépítése is jó biznisz volt. A tavalyi terrorakció fölvetette egy terroristaellenes hadjárat lehetőségét mint preventív akciót. Mivel Európát is ugyanazok a fundamentalista erők veszélyeztetik, ez a terv elfogadható lenne számára is, ha... Ha nem fenyegetne egy ilyen, az iszlám népeket sújtó csapás, mert az az iszlám államokra részben vagy egészben kiterjedne, eszkalálódna, ez pedig egy harmadik világháborút hordoz a méhében! Ez az iszlám világgal most még vígan üzletelő, azzal földrajzilag határos Európa végét jelentené. A kőolajszállítmányok elmaradása az európai ipar és közlekedés halálát okozná.

Amerikai szempontból kettős haszonnal járna, mert elmúlna a recessziós krízis, és az agonizáló Európára sikerrel tehetné rá mohó tenyerét az amerikai nagytőke. A gazdaságilag kivérzett Európa nem lenne képes a globális hatalomra törő amerikai tőke eme offenzíváját kivédeni úgy, ahogyan kivédte a második világháborús pusztításból ocsúdva az amerikainál modernebbre és hatékonyabbra épített acélipar, vegyipar és autóipar.

Az USA az Európai Unió részvételét kívánja az ún. terroristaellenes háborúban. Tudván azt, hogy belpolitikailag káros, ha csak amerikai fiatalok bőrét lyukasztják ki a fanatikus fundamentalista harcosok. Ezért Európa – úgymond saját biztonságáért – véráldozatot kellene hozzon. Ez a nézet sem az egyesített Nyugaton, sem az egyesítetlen Keleten nem szimpatikus. Egy ilyen "világháború" az ENSZ biztos széthullását okozná. Minden, az ENSZ által alapított és kiépített humanitárius vagy kulturális szervezettel együtt. Következményeiben magát az eurointegrációt is negatívan befolyásolná. Ám az USA-beli recesszió sürget, mert nemzetgazdaságának összeomlását sietteti minden késedelem. A tőkés világban lavinaszerűen történik ez, nem a szocializmus 50 esztendős lassú agóniájához hasonlóan. Tudja az USA-vezetőség, de a nyugat-európai is, hogy egy Egyesült Államokat sújtó gazdasági válság a globális egyensúly megrendülését vonja maga után. Ennek következményei beláthatatlanok. Az európai biztonságra is. Pillanatnyilag Európa katonai védelme hiányos, mert hiányos az európai haderők logisztikája. Ebben az USA-ra van utalva.

A Nyugat-Európában uralkodó nagy csendnek az okai a fenti "rébuszban" keresendők. (Itt, Keleten a "boldog tudatlanok" a NATO- és eurointegrációkkal vannak eltelve.) A patthelyzet feloldását talán még nem sütötték ki (a hasmenéstől gyötört beteg vécékeresése ez). Pedig a megoldás a Közép-Keleten van, szerintem. Egy pakisztáni–indiai háború például a népszaporulat okozta problémákat is részben megoldaná. Nem érinti a fehér fajt, a keresztény tömegeket. Egy kirobbanó hindu–iszlám konfliktus segít az USA gazdasági székrekedésén is, a fölös keleti népség Európába özönlését is lefékezi. És távol tartja a háborút a Nyugattól is. (Ez ma még az én elképzelésem, de holnap más is ráébredhet erre a megoldásra, s gyakorlatba is ültetheti.)

Talán ma Európa sem oly ostoba, mint a múltban. Mert az USA-vezetők elképzelése az, hogy a washingtoni karosszékekből vezénylik le azt a háborút, amelyben európaiak hullatják vérüket. De kell-e nekünk az amerikai hadiipari nagytőke füttyére ugrálnunk?

Kövér Gábor

nyomtatható változat

A két, ezeréves fennállását ünneplő község, a nemzeti léthez való ragaszkodás szimbólumává vált mezőségi Szék (Erdély) és a magyar írásbeliség alapkövét, a Halotti beszéd és könyörgés-t őrző mátyusföldi Deáki (Felvidék) után Székelyföld egyik legjellegzetesebb községébe, az életigenlés jelképévé vált Lövétére hívták meg a Magyarok Világszövetségének vezetőit. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, Lövéte 1996-ban megválasztott díszpolgáraként vett részt a Kisasszony-napi búcsú előtt megtartott falunapon.

A különösen gazdag lövétei népviselet ápolására létrehozott tájház avatóünnepségén az MVSZ elnöke méltatta azt a fontos szerepet, amelyet a település bőséges gyermekáldásával és hagyományőrző magatartásával az erdélyi magyar közösség életében betölt, gratulált a tájház létrehozóinak és kérte, hogy az ne csak a hagyományok őrzője, hanem a jövő alakítója is legyen, ahol ősi művészetünket örökíthetik át, az internet segítségével ablakot nyithatnak a tudásra, a nagyvilágra. Az elnök bejelentette, a világszövetség tizenkét számítógépet küld a községnek, majd meghívta Lövétét, hogy mutatkozzon be Budapesten, az MVSZ székházában, a magyar tájegységeket bemutató kiállítás-sorozat keretében.

Patrubány a magyar nyelv védelmében szólva kemény szavakkal bírálta azt a jelenséget, melynek eredményeképpen e színmagyar faluban üzlethelyiségek egész sorának neve nincs magyarul feltüntetve. A magyar nyelvet az emberiség egyik ősnyelvének, szellemi örökségünk legértékesebb drágakövének nevezve, arra kérte az egybegyűlteket, hogy fordítsanak különös gondot ápolására. Elmondta, nem kíván ünneprontó lenni, de nem hallgathatja el, mennyire megrökönyödött, amikor Lövétére érkezve sorozatban csak román feliratú üzleteket, vendéglőket látott, és kemény szavakkal illette a jelenség mögött meghúzódó kereskedői, sanda haszonszerzési szándékot, miként a vásárlók igénytelenségét. "Jézus Krisztus korbáccsal verte ki Virágvasárnapon a templomból a kufárokat. Sajnos nem mindet. Jutott belőlük elég ide is. Ha ezek a kereskedők valami furcsa haszonszerzési indíttatásból azzal tisztelték meg a falut, hogy csak románul feliratozták üzletük cégtábláját, akkor Lövéte polgárai nem tisztelhették volna viszont őket azzal, hogy be nem teszik oda lábukat? Mi értelme annak, hogy Budapesttől Bukarestig, Brüsszeltől Strassburgig és New Yorktól Washingtonig magyar és nem magyar jogvédők az erdélyi magyarok emberi jogaiért küzdjenek, ha egy színmagyar falu önként lemond anyanyelvhasználatának e lehetőségéről?" – záporoztak az elnök szavai.

Végül Lövéte gazdasági, szociális helyzetét elemezve, az MVSZ elnöke elmondta, személyesen is felelősnek érzi magát azért, mert úgy látja, hogy miként számtalan más erdélyi magyar közösségben, Lövétén sincs az embereknek jövőképe. Az erdélyi magyarok drámai mértékű "népfogyatkozása" legfőbb okának nem a gazdasági mélypontot és nem Magyarország elszívó hatását, hanem a jövőkép teljes hiányát nevezte. "Az RMDSZ egy pillanatig sem nyugodhat bele a tíz év alatti 200 ezres fogyatkozásba. Ez több, mint amennyit a két világháború okozott az erdélyi magyarságnak. Ha ezt a számot az RMDSZ vezetői tudomásul veszik és ha tisztségüket szolgálatként fogják fel, egyet tehetnek: megköszönik a bizalmat! Közép- és Kelet-Európában az RMDSZ mai vezetőin kívül egyedül a fehérorosz Lukasenkónak adatott meg, hogy tíz évig megszakítás nélkül, háborítatlanul irányíthassa népét. Ha eközben elfogy a nép, akkor le kell vonni a konklúziót" – hangzott az elnöki intelem.

Patrubány Miklós megismételte a két héttel korábban Széken tett bejelentését: a Magyarok Világszövetsége minden érdekelt fél együttműködésére számítva kezdeményezi a Magyarország határain kívül élő magyarok megszámlálását.

Lövéte Székelyudvarhely és Csíkszereda között, a Kishomoród völgyének egyik legjellegzetesebb közössége. A környék falvai közül kiemelkedően legnagyobb a határa, amely meghaladja a száz négyzetkilométert. Szűk völgyben, kétoldalt magas dombra futó utcáiban különösen értékes népi építészet jegyeit ismerhetjük fel. Lövéte a katolicizmus határa. Déli szomszédfaluja, Homoródalmás lakossága unitárius. A lövéteiek büszkén emlékeznek meg arról, hogy eleik harcba szálltak és megvédték falujukat a reformációt fegyverrel terjesztő János Zsigmond erdélyi fejedelem seregeivel szemben. A hetvenes években Csép Sándor tévéfilmjének bemutatása után kapta az Ezer gyerek faluja nevet, mert az akkor ötezer lelket számláló falu nyolcosztályos iskolájában egyidejűleg több mint ezer gyerek tanult. Családonként a gyermekek átlagos száma 5–6 volt. Lövéte bőséges forrása volt az erdélyi magyar közösségeknek. Szapora népe számára a közeli vas- és kaolinbányák, valamint a szomszédos Szentkeresztbánya vasgyára jelentették a legfontosabb megélhetési forrást. Mára a bányákat bezárták, a vasgyár agonizál. Lövétéről naponta indulnak menetrendszerű autóbuszjáratok Budapestre. A faluból, amely így védekezik a munkanélküliség ellen, egy évtized alatt mintegy 600 húszas-harmincas éveiben járó fiatal távozott el. Többségük végleg.

nyomtatható változat

Ady Endre szavai akár egy társadalmi réteg mottójaként is felfoghatók. Az árvákra, elhagyottakra, elszakítottakra kell gondolnunk, azokra, akiknek problémáját egyetlen társadalmi rendszer sem tudta megoldani, akik számára az emberi együttérzés általában csak írott malaszt. És ezzel a szóval, amely magyarul kegyelmet jelent, el is jutunk azokhoz, akik erejüket felülmúlóan próbálnak segíteni. Az egyházak Erdély-szerte felvállalták-felvállalják ügyüket, a szép példákat sorolhatnánk Dévától Bélfenyéren át Szentjobbig.

Csíksomlyón, pontosabban Csobotfalván Gergely István plébános, mindenki Tisztije hivatalosan 1992-ben jegyeztette be a Csibészek Alapítványt, ám ez nem hivatalosan már ,90-től működött. És működik ma is, hála istennek, hiszen egy kisebb településnyi árva nevelését, társadalomba való beilleszkedési gondjainak enyhítését vállalta fel. Tehát teszi azt, amit egy szülőnek tennie kell: lakást, kosztot, ruhát biztosít, nevelőket foglalkoztat, hogy a fiatalok szakmát tanuljanak.

Jelenleg öt családi otthont működtet Csíkszépvízen, Csíksomlyón, illetve egy lakókonténerben elhelyezett AIDS-fertőzött csoportot is gondoz. A gyermekotthonból kikerülve a serdülő választhat a négy műhely között (asztalosműhelyek és varrodák), ahol 26 éves koráig maradhat, ám az ez után következő munkahelykeresésben is segít az alapítvány.

Tüzes Bálint

nyomtatható változat

Jubileumi rendezvények a temesvári magyar színházban

Jeles szerzők maradandó alkotásai kerülnek reflektorfénybe a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő temesvári Csiky Gergely Színházban. Shakespeare Hamletje csak egyike a készülő produkcióknak, ám mindenképpen a teátrum legmerészebb vállalkozása. Hogy a májusi bemutató közönségsiker lesz-e, azt nehéz ilyen időtávlatból megjósolni, hiszen a több tucat díjat beinkasszáló Lorenzaccio sem volt az, amikor öt évvel ezelőtt a kolozsvári román Nemzeti Színház kiselejtezett igazgatója, Victor Ioan Frunzã hozzáidomította az összeomlás közelébe sodródott bánsági társulathoz. Ezúttal a körülmények jobbára ugyanazok, mint 1997-ben, az egybeesések pedig a dán királyfi erkölcsi bukásának, lelki vívódásainak történetét feldolgozó darab rendezőjére, illetve főszereplőjére (Balázs Attila) is kiterjednek.

Demeter András István, a temesvári színház művészeti igazgatója az idei repertoár összeállításában egyéb évfordulókra is tekintettel volt. Az Esztergomi Várszínházban, majd a nemzetiségi színházak bukaresti fesztiválján is tetszést aratott Hegedűs a háztetőn című musical ilyen vonatkozásban ugyan kivételnek számít, könnyedsége viszont alkalmassá teszi arra, hogy hangulatossá varázsolja a 2002–03-as jubileumi évadot. Szabadtéri előadásaik kapcsán potenciális helyszínként a direktor nem zárja ki a Ferencesek udvarát, mi több, határozottan szeretné, ha szeptemberi "kivonulásaikat" az időjárás is bátorítaná...

Gongütésről, évadnyitóról beszélve Demeter Szigligeti Ede Liliomfiját ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Először éppen ma, szeptember 17-én gördülnek majd fel a függönyök, hogy a magyar drámairodalom klasszikusának ezen remekével élőben is megismerkedhessen a temesvári közönség. Spiró György szövegváltozatát Keresztes Attila állította színpadra, aki e darab erejéig Kolozsvárról Hatházi Andrást és Galló Ernőt is magával hozta a Bánság fővárosába.

Noha a színházalapító Krecsányi Ignác bronzszobrának megöntésére még mindig nem gyűlt össze elegendő pénz, a róla elnevezett Alternatív Színházi Műhelyben is újraindult az alkotómunka. Edgar Allan Poe The Tell-Tale Heart című műve (Babits Az áruló szív-nek fordította) valószínűleg sokak érdeklődését felkelti, ennélfogva a tapsvihart kiegészítendő a teátrum fiatal művészeit csapattá kovácsoló műhely némi bevételre is számíthat. A nagy amerikai író elbeszélését Dukász Péter viszi színre.

Ha minden jól megy, lesz egy Göncz Árpád-premier is. Demeter még ismeretlen szöveget akar, fiók alján porosodó kéziratokat, s ezt Magyarország volt köztársasági elnökével is közölte, aki megígérte: utánanéz a dolognak. Ellenben A Repedt Gonghoz című kabarésorozat harmadik részeként a Molnár Cafét biztosra vehetjük. A teátrum úgy kíván tisztelegni a 125 éve született Molnár Ferenc előtt, hogy írásaiból merítve egy revüműsorra invitálja a színházba a legutóbb az Egy csésze teára befáradt nézőket.

Illyés Gyula munkássága egy Mikulás-napi bábjátékhoz szolgáltat anyagot. Tündérszép Ilonát és Árgirus királyfit Lábadi Éva veszi pártfogásába, hírek szerint a produkciót már novemberben bemutatják. Kovács Ildikó még nem adott választ: elfogadja-e a Csiky Gergely Színház meghívását, mindenesetre a második tervbe vett mesejátékot, amelyet rendeznie kellene, élőzene teszi majd hangulatosabbá.

Gurzó K. Enikő

nyomtatható változat

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2002/2003-as évadjának műsorterve a klasszikus drámairodalom jeles szerzőinek világhírű darabjaitól el egészen a kortárs erdélyi magyar auktorok országos premierként bemutatandó műveikig terjed, a deklarált szakmai igényesség és művészi színvonal jegyében.

Ion Luca Caragiale Farsang című komédiáját Mona Chirilã rendezi, mondhatni házi rendezőként. Az olasz nagymester, Carlo Goldoni világát eleveníti fel Rusznyák Gábor magyarországi fiatal rendező A komédiaszínház című előadásban. Az "avoni hattyú" is jelen van a programban: Tudor Chirilã a nagy Will A velencei kalmár című színművét állítja színpadra. Operaelőadással is megpróbálkozik a sétatéri prózai színház: Benjamin Britten Noé bárkáját Selmeczi György rendezői utasításai szerint láthatja majd a nagyérdemű. Stúdióelőadásként látható majd Henrik Ibsen Vadkacsája, Keresztes Attila rendezői koncepciójában, ugyancsak szűkebb körben, kamarajelleggel viszi színre Tompa Gábor főrendező, a társulat igazgatója Matei Visniec Párizsban élő és alkotó kortárs román szerző Bohóc kerestetik című darabját, amit magyar nyelven a nagyváradi Kiss Stúdióban már megismerhetett a színházba járó közönség. Zenés mesejátékkal lepik meg a gyerekeket, Csukás István Ágacska című közkedvelt darabjával.

Visszakanyarodva a klasszikusokhoz, Shakespeare kortársának, Christopher Marlowe-nak a Dr. Faustus históriája gazdagítja a repertoárt Silviu Purcãrete átiratában és rendezésében, továbbá Francois Rabelais francia szatirikus író Gargantua és Pantagruel című "népkönyvének" adaptációja. Visky András nemrég megjelent színműve, amit Magyarországon már bemutattak az elmúlt évadban, a Tanítványok zárja a meghirdetett lajstromot, Tompa Gábor rendezésében.

Szeptember a bérletkötések hónapja Kolozsváron. A színház öt különböző típusú bérletet kínál a nézőknek: a Kótsi–Patkó bemutató bérlet 4, a Harag stúdióbérlet 3, a Szentgyörgyi egyetemi bérlet 4, a Szabédi ifjúsági bérlet 3, a Déryné vasárnap délutáni bérlet 3 előadás megtekintésére jogosít, 75–150 ezer lej közötti árfekvésben. A teátrum pénztáránál szívesen adnak részletes felvilágosítást (tel.: 0264/43-92-04), nemkülönben az org@huntheater e-mailen.

S. A.

nyomtatható változat

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is meghirdette műsortervét az új évadra. Görgey Gábor Örömállam című komédiáját a színház vezérigazgatója, Cristian Ioan rendezi, a nagytermi produkciók sorozatának első bemutatójaként. A huszadik századi magyar színpadi szerzők jeles képviselői közül Molnár Ferencre esett a választás, halálának évfordulója kapcsán, A testőr című vígjátékát a hajdanvolt Székely Színház művésze, Lohinszky Loránd rendezi. Kincses Elemér ismét Friedrich Dürrenmatt-darabot szándékszik színpadra vinni, Az öreg hölgy látogatását ebben az évadban az V. Frank (egy magánbank története) követi. A Párizsban élő Alexandru Colpacci, akinek a Nagyváradon megrendezett Tangójára még mindig szívesen emlékezik vissza néző és kritikus egyaránt, Marivaux Két nő között című színjátékát rendezi. Az idén 75 esztendős Sütő András tiszteletére bemutatják az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját a Budapesten rendezői oklevelet szerzett Béres Günther Attila irányításával. A gyereknézőket, több éves mulasztás törlesztéseként, meglepik majd Milne Micimackójával, amivel Kovács Levente egyik régi rendezői álmát óhajtja megvalósítani. A Kisteremben Csáky Csilla végzős rendezőnövendék Ionesco A kötelesség oltárán című abszurd komédiájával próbál majd megküzdeni a 2002–03-as évadban.

(stracula)

nyomtatható változat

90 éve született Szabó Lajos

Sohasem gondoltam arra, hogy eljön majd az az idő is, amikor múlt időben kell majd Szabó Lajosról és a többi volt tanáromról beszélnem, a hozzá fűződő emlékeimet mondatokba fűznöm. Annyi év elteltével ma is igen nehéz méltóképpen beszélni több mint három évtized alatt felgyülemlett, hozzá fűződő emlékeimről, szeretetemről, nagyrabecsülésemről. Nem könnyű, sőt szinte lehetetlen vázlatosan szólni mindarról, amit a több évtizedet felölelő pedagógiai, elméleti és gyakorlati színházi ismereteiből-tudásából sikerült ellesnem, hasznosítanom és alkalmaznom. De még ennél is nehezebb megtalálni azokat a szavakat, amelyekkel élményeimet, emlékeimet úgy tudjam érzékeltetni, másokkal láttatni, ahogyan azok bennem élnek.

E visszaemlékezés nehéz számomra szubjektív okok miatt is, hiszen a mellette, a közéletben töltött három évtized a fiatalságomat, a szép, de nehéz, küzdelmes egyetemi éveket jelentette. Az indulást, az életben való első lépéseket, amikor annyi szükségünk volt a tapasztalt, idősebb nemzedék tanácsaira, útbaigazításaira, biztató szavára, meleg emberségére. Nos, ezt kaptam-kaptuk tőle mindannyian, mindig, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség volt rá.

Ez a "láttatás" azonban objektív okok miatt is nehéz és felelősségteljes, mert Szabó Lajos neve több mint harminc éven át fonódott szorosan össze az erdélyi magyar színházmozgalommal és színészképzéssel, vezéralakja volt színháztörténelmünknek, kockázatos dolog lenne lapidáris megfogalmazások, minősítések keretei közé szorítani pályáját, munkásságát, komplex személyiségét. Egyébként 1941-től 1944-ig volt a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója és művészeti titkára, 1946–1948 között a kolozsvári Konzervatórium, 1948-tól 1954-ig a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára, 1954-től nyugdíjaztatásáig, 1976-ig a Marosvásárhelyre költöztetett főiskola rektora és tanára.

Milyen is volt, milyennek láttam én Szabó Lajost, az embert, a pedagógust, az írót? Mély humanizmusából, ember- és életszeretetéből fakadt a pedagógus és író minden megnyilatkozása: korholó szavai, fegyelmezése, a rektori irodába – vagy ahogyan mi neveztük: a perzsákra – való becitálásunk is mind-mind a mi javunkat szolgálta még akkor is, ha nemegyszer kisírt szemmel jöttünk ki az igazgatói irodából. Veleszületett pedagógiai érzéke nagy élettapasztalattal, tudással, műveltséggel párosult. Ez tette lehetővé, hogy a színészképzésben, ahol az emberekkel való bánni tudás fokozott tapintatot, türelmet, hozzáértést igényel, meggyőző érvekkel, szép szóval, de ha ez nem használt, kemény dorgálással vezesse rá, terelje jó irányba vagy fékezze meg az arra "érdemest". Határtalan művészet- és színpadszeretetét, tiszteletét szinte észrevétlenül plántálta belénk. S tette ezt nemcsak akkor, amikor az egyetemes és magyar színháztörténet nagy alakjairól és alkotásairól beszélt, hanem akkor is, és az által is, ahogyan a fegyelemre, a rendre, a tisztaságra tanított-szoktatott – elsősorban személyes példamutatásával. Hite szerint a belső tisztaság, a lelki tisztaság, a rend, a fegyelem együtt jár mindezek külső megnyilvánulásával.

Színháztörténeti előadásaival, gyakori beszélgetéseink alkalmával rávezetett arra is, hogy meg tudjuk különböztetni a valódi értéket a talmi csillogástól. Megszerettette velünk a drámaírókat, nemcsak azért, mert ők a színész számára szebbnél szebb szerepeket írtak, hanem mivel műveikből ember-, valóság- és életismeretekkel gyarapodhattunk.

Mint drámaíró műveiben a felvetett történelmi-társadalmi kérdéseken keresztül az embert, a magatartásformákat, jellemeket mutatta fel. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, nem ártana, ha színházaink vezetőinek eszébe jutna egy-két darabját újra műsorra tűzni megannyi silány fércmű helyett. Gondolok itt elsősorban a 40-es években írt Viharlámpás vagy a Misztótfalusit megidéző Mentség című drámáira.

Szabó Lajos 1912. szeptember 21–én született, s immár tizenkilenc éve nincs közöttünk: 1983. augusztus 13-án hunyt el. Pedagógiai, írói munkássága, a színészképzésben betöltött szerepe átfogó értékelésre vár. S ezt mielőbb el kellene végezni, hiszen felnőtt már egy olyan színésznemzedék, amely igen keveset vagy semmit sem tud róla. Szophoklésszel és Gorkijjal együtt vallotta, hogy az ember a legcsodálatosabb dolog a világon. Ezen meggyőződését igazolta egész életével és munkásságával.

Chereji Peris Teréz

nyomtatható változat

A LÁTÓ szerkesztősége kétszáz oldalas összevont folyóiratszámmal jelentkezett az augusztus-szeptemberi hónapokra, amely szinte teljes egészében a színháznak van szánva. Előbb Ungvári Zrínyi Ildikó értékeli Ki legyen az erdélyi magyar drámaíró címmel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház meghirdette drámapályázatot (Erdramil – Erdélyi Magyar Drámapályázat a Millennium jegyében), majd következik a díjnyertes négy színdarab szövege (Hatházi András: A dilis Resner; Kiss Csaba: Hazatérés Dániába; Láng Zsolt: Játék a kriptában; Kincses Elemér: Csatorna). Balási András Don Juan imája című esszéjében Molière hősét elemzi, a tíz éve elhunyt Székely Jánosra négy versének közlésével emlékezik a szépirodalmi folyóirat.

Az aradi Nyugati Jelen irodalmi mellékletének augusztusi számában Lászlóffy Aladár, Szonda Szabolcs, Szántai János, Papp Attila Zsolt, Sebestyén István versei olvashatók, prózát Brauch Magda, Hertha Müller, Sárközi Mátyás, naplót Vasagyi Mária, publicisztikát Baranyi Ferenc (Nemzeti, nemzetközi), Zöldi László (Otthonról haza) és Balázs Imre József (Széljegyzetek az E-MIL első táborához) közöl. Irházi János beszámol a csongrádi Költők Nemzetközi Fesztiválja keretében rendezett irodalmi vitáról, amelyet az Alföld Egyesület és vezetője, Góg János "József A. díjas" (sic!) szervezett Globalizáció – lokalizáció a magyar költészetben címmel. A Böszörményi Zoltán alapította, Hudy Árpád szerkesztette IRODALMI JELEN II. évfolyamának 10. száma kulturális híreket is közöl, valamint elbúcsúztatja a nemrég elhunyt Gion Nándor délvidéki írót.

nyomtatható változat

A régi évszázadok legfontosabb, legnépszerűbb ismeretterjesztő könyvei a kalendáriumok voltak. Különösen kedvelte őket a falusi ember, de kelendőségük jelentős volt a hajdani városainkban is. A naptártörténészek szerint a leghíresebbek, messzi országrészekbe is eljutók a kassai, a debreceni, a nagyszombati, a bártfai és a lőcsei kalendáriumok.

Egész Erdélyországban kedvelt, keresett volt "a jó székely nép részére" kiadott "régi és valódi Péter András-féle Székely Naptár". Kiadója és szerkesztője, a Maros-Torda megyei Szentistvánban született, rigmuskedvelő, sokat olvasott földműves 1891-től jelentette meg Marosvásárhelyen. Péter Andrásról a lexikonok tudják, hogy első verses életrajza 1867-ben jelent meg, amit 1882-ben Utazás a Föld körül című munkája követett. Szombatos énekeskönyvének kéziratát pedig a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.

Tőle vette meg a kiadás jogát 1912-ben a marosvásárhelyi könyvkötőművészet jeles személyisége, Krón Ernő Ferenc (1884– 1983), aki sokoldalú tehetséggel megáldott ember volt. Munkásságáról elismerő sorokat olvashatunk a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban. (Az Erdélyi Napló is több alkalommal cikkezett a neves Krón-dinasztiáról – szerk. megj.) Énekelt kórusban, majd alelnöke volt a Református Egyház Dalkörének. Alapító tagja a Marosvásárhelyi Iparegyesületnek. Amatőr színészként városszerte ismert, népszerű komikusként ünnepelték. Olyan híres hivatásos színészekkel játszott együtt, mint Varga Jóska, Csóka Samu. Harmincéves színészi jubileumán díszünnepséggel tisztelték meg. ő tanította a Munkásotthon színjátszó fiataljait is. Könyvkötő-művészetének ékes bizonysága, hogy legnagyobb megrendelője az igényes bibliofil gróf Teleky Domonkos volt, de ő kötötte fekete-vörös bőrbe a városfejlesztésben kitűnt híres polgármester, Bernády György könyveit is.

A székely kalendáriumot sok ötlettel, újítással, szép tipográfiával és olvasmányos tartalommal olyan vonzóvá tette, hogy 1948-ig évente tízezer példányt sikerült eladnia. Ez tette lehetővé, hogy kedvteléseinek éljen, színészkedjen és a díszkötésekkel "bíbelődjék".

A siker titka, hogy a szépirodalmi részt terjedelmileg és minőségileg is "megemelte", ismert és jó szerzőket foglalkoztatott: Pósa Lajost, Szabolcska Mihályt, Péterffy Gyulát és Tamást, Nagy Lajost, Péczely Józsefet és másokat.

Megőrizte a Péter András által kedvelt rímes formák arányait – ezzel a korábbi vásárlókat is igyekezett megtartani. A népi "idő-előrejelzés" rímcsengéseire, könnyedségére íme néhány példa: "Ha az ég e hóban dörög és villámlik,/ Kemény telet jelent, amely nem komázik." (November); "Március végével jön meg csak a tavasz,/ Az elején zord lesz, később rügyet fakaszt."; "Ha e hóban a nap éget,/ Ne búsulj a borod végett." (Augusztus); "Augusztus ha forró,/ Hosszú tél várható."

A naptárrészt minden évfolyamban a hasznos tudnivalók követték. Gyakorlati tanácsokat adott a növénytermesztéshez, állattenyésztéshez, méhészethez, vadászathoz, főzéshez, gyógynövénygyűjtéshez, egészségvédelemhez.

Figyelemreméltó folklóranyaggal is találkozhatunk: székely mesékkel, adomákkal, közmondásokkal. Az utóbbiakból csak ízelítőként: "Csúf leánynak minden tükör rossz."; "Ha az asszonyok sírnak, megnyírnak."; "Pipát, feleséget nem jó másra bízni."; "Legjobb ostor az abrak".

Legtöbb évfolyam a vásárnaptárral zárult, ami előtt az ún. mulattató részt találjuk. Mutatóba érdemes ebből is idéznünk: "Hányszor imádkozzunk? – Ha háborúba indulsz, egyszer. Ha tengerre mész, kétszer. De ha nősülni kívánsz, legalább háromszor imádkozzál."; "Doktor úr, mondja meg őszintén, milyennek látja a szívemet? – Hát nem éppen a legjobb, de amíg él, addig kiszolgálja."

A szép tipográfia és a betűtükrök, valamint a remek illusztrációk nagyban emelték a Székely Naptár vonzerejét. Minden évfolyam 25–30 egész oldalas, esztétikus reklámot közöl. Meglepő, hogy ezek közel fele színes, piros és zöld.

Krón Ernő Ferenc kiterjedt levelezést folytatott mint naptárszerkesztő. István Lajos korondi lakos, több néprajzi tanulmány szerzője nemrég tette közzé Krón 1946-ban írt leveleit. Ezekből kiderül, hogy milyen lelkesen bátorította további írásra az akkor húsz év körüli fiatalembert. Egyik levelében beszámolt az 1947. évi naptár kiadásának nehézségeiről, amely egyben jelezte, hogy a két emberöltőn sikeres kalendáriumnak a napjai meg vannak számlálva. Amit annál inkább sajnálhatunk, mert a Székely Naptár az erdélyi kultúrtörténet becses emléke. Hozzájárult a hasznos ismeretek terjesztéséhez, a székelység összetartozás-érzésének erősítéséhez.

Dr. Varga Gábor

nyomtatható változat

A Nagyváradi Állami Színház két társulata, a magyar Szigligeti és a román Iosif Vulcan ettől az évtől önálló döntésjoggal rendelkezik mind a műsor- és humánpolitikát, mind a gazdálkodást tekintve – a főhatóság, a Bihar Megyei Tanács meghatározta keretek között. A Szigligeti Társulat igazgatója, Meleg Vilmos színművész és Nagy Béla irodalmi titkár beszéltek a szezonnyitó sajtótájékoztatón a most kezdődő évadról. Elöljáróban egyetlen mondattal jellemeztek: a huszadik századi klasszikusok évadját tervezik. Öt előadást kínálnak a bérleteseknek: Móricz Zsigmond Rokonok című regényének drámaváltozatát, Bertolt Brecht Kurázsi mama, Arthur Miller A salemi boszorkányok, Hubay Miklós Freud, az álomfejtő álma című darabját, s mivel úgy érzik, hogy a kabarékat egy időre félre kell tenni, szilveszteri bemutatóul a Léni néni című zenés francia komédiával szolgálnak. Három bérleten kívüli stúdióelőadásuk is lesz: a tavalyi "adósság", Lászlóffy Csaba Goethe-darabja, továbbá Kincses Elemér A csatorna című drámája és Kerényi Ferenc Blaha Lujzáról szóló műve (A nemzet csalogánya).

Meleg Vilmos beszélt két másik tervükről is: az iskolai tananyaghoz tartozó drámai művek tanulóknak szánt rádiószínházszerű előadása, mindenekelőtt a célból, hogy ezek a művek ne könyvdrámaként, hanem egy-egy színészhez kötötten maradjanak meg a diák emlékezetében. A "vájtfülű" színházbarátokat, ugyancsak felolvasásban, kortárs darabokkal ismertetnék meg. És természetesen folytatódik a Maszk nélkül sorozat, az újonnan jött és a már nyugdíjas színészek "kitárulkozása".

A színházbelső részleges felújítás alatt áll, jelenleg a Móricz-darab próbái folynak. Annak ellenére, hogy hetven éve született meg a regény, ma legalább annyira aktuális, hisz virágzik a korrupció, a nepotizmus, a kéz kezet mos. A regény megjelenése után nem sokkal Móricz maga dramatizálta, később mások is átdolgozták, a váradiak viszont a kecskeméti Bodolay Géza adaptációjában és rendezésében adják majd elő. A világirodalom két huszadik századi remeke, a Brecht-, illetve Miller-darab nem igényel különösebb indoklást s a rendezőválasztás sem: előbbit Parászka Miklós, utóbbit Kovács Levente rendezi, Hubay Miklós darabjára pedig azért esett a választás, mert a szerző jövőre lesz 85 éves, s nemcsak váradi születésű, de a darabban említi is a várost. Rendezőként Vidnyánszky Attilát várják Beregszászról.

A társulatban volt némi mozgás: jött Kardos Máriusz Róbert, Madarász Lóránt és Molnos András Csaba, elment, illetve nem hosszabbítottak szerződést Szabó Jenővel, Simon Mátyással és Szotyori Józseffel. Meleg szerint megkapták a bizonyítási lehetőséget, de nem tudtak élni vele. Gond volt a társulatba való beilleszkedésükkel is, csakúgy, mint a fél évig még lehetőséget kapó Dimény Leventével, Laczó Júliával és Sólyom Katalinnal. Giacomello Roberto átszerződött Csíkszeredába, de ő is, az említettekkel együtt, megtartja szerepét a repríz-darabokban.

Az önállósulásról egyelőre annyit mondott az igazgató, hogy így már lehet tervezni is az évadot, nem csak álmodozni valamiről, s hogy most már talán megláthatja az eddig (át)láthatatlan közös költségvetési zsák fenekét.

Molnár Judit

nyomtatható változat

Székelyudvarhelyi Gombócfesztivál

A vendéglátás, a turizmus egyre nagyobb szerepet tölt be a gazdasági életben is, és ezért az ezzel foglalkozóknak tisztában kell lenniük az új kihívásokkal, hogy a velük szemben támasztott szakmai elvárásoknak minél magasabb szinten megfeleljenek. Tudjuk, hogy óriási igény van a szakemberek képzésére Erdélyben, a modern gasztronómiai ismeretek gyarapítására.

A Székelyudvarhelyi Gombócfesztivál célja a magyar gasztronómia alapjainak és hagyományainak felkutatása és ápolása. Történelmi tésztafélék, gombócok felidézése a népi konyhából mint forrásból merítve új ételek megalkotásához. A versenyen indulhatnak egyéni versenyzők, 2–3 fős csapatok, felnőtt és ifjúsági korosztály három kategóriában: A-kategória: sós gombócok és ételek; B-kategória: édes gombócok és ételek, C-kategória: főtt-sült tészták. A versenyre jelentkezni szeptember 20-áig lehet. Jelentkezési lapot igényelni az office@gonduzo.ro e-mail címen lehet, vagy letölthető a www.gonduzo.ro, valamint a www.udvarhely.ro oldalakról.

A verseny feltételei: 3 adagot kell elkészítsenek a versenyzők, amiből a zsűrinek 1 adagot kóstolásra, 2 adagot pedig svédasztalra tálalnak a szervezők. A verseny kezdésekor tisztított, félkész állapotú lehet a feldolgozandó alapanyag, amit a versenyzők kell biztosítsanak maguknak. Az eszközöket úgy kell kialakítani, ahogy napjaink lehetőségei biztosítják. Dekorációról a versenyzők gondoskodnak, a kéziszerszámokkal, főző- és sütőberendezésekkel, valamint a tálaló edényekkel együtt. A szervezők kérik a jelentkezőket, hogy a verseny napjának reggelén az elkészítendő ételeket és az elkészítés módját, érdekességeit írásban adják le az elbírálás elősegítése céljából.

A verseny összdíja 100.000 forint, melyet az I–III. díjasok között oszt ki a neves szakemberekből álló zsűri, akik az ételek eredetiségét, a megjelenést, a munkavégzés higiéniáját, a nyersanyagokkal való gazdálkodást, a munkaszervezést és a tálalás esztétikumát tartják kritériumoknak. A rendezvényen a verseny mellett szakmai konzultációt tartanak a modern konyhaművészetről, valamint gyakorlati szakmai bemutatót a tálalásról, konyhaművészetről, terítésről. A szervezők Erdély minden pontjáról várnak részvevőket, és remélik, hogy nem marad el az érdeklődés egy olyan rendezvény iránt, amely segíteni kívánja a hazai vendéglátók fejlődését és tapasztalatszerzését.

A szombati program: 9.30-kor ünnepélyes megnyitó, majd konzultáció a zsűrivel, 10-től 13 óráig a versenymunkák elkészítése, 16-kor ünnepélyes eredményhirdetés, 19-kor konzultáció a verseny részvevőivel a modern konyhaművészetről. Vasárnap 10 és 16 óra között a Küküllő Szállodában gyakorlati szakmai bemutató lesz a tálalásról, konyhaművészetről, terítésről, amit kötetlen beszélgetés követ.

nyomtatható változat

A Máramarosi Vállalkozók Egyesülete (ASIM) és a Nagybányai Kis- és Középvállalkozók Egyesülete szeptember 28-án megrendezi az ÜZLET-TÁRS TALÁLKOZÓ elnevezésű nemzetközi üzletember-fórumot a hagyományos nagybányai városnapok (az ún. Gesztenye-ünnep) alkalmával. Helyszín a Polgármesteri Hivatal tanácsterme, kezdés 10 órakor. A hivatalos bemutatkozó beszédek és előadássorozatok után a megjelentek állófogadáson vesznek részt a Magyar Házban, majd ezt követik a kimondott üzleti tárgyalások, két témakörben: egy általános, partnerkapcsolatokat kiépítő üzletember-bemutatkozó mindazok számára, akiket nem érint a második téma, illetve a Falusi vendéglátás és turisztikai lehetőségek Máramarosban nevű rendezvény. A találkozó a Gesztenye-ünnep megtekintésével zárul. Aki részt szeretne venni a rendezvényen és esetleg szállásigénye is van, az jelezze legkésőbb szeptember 24-éig a szervezőbizottságnak az alábbi elérhetőségeken: tel./fax: 0040/262/27-64-52 vagy mobil: 0040/744/54-11-51, illetve 0040/745/ 29-91-42, e-mail: andrasde@freemail.hu vagy attatroll@freemail.hu.

nyomtatható változat

Besztercén az elmúlt hétvégén rendezték meg az őszi Tarisznyás Napokat a helyi MADISZ szervezésében. Szombaton és vasárnap kiállításoknak, video- és diavetítéseknek, kirakodóvásárnak, kézműves-foglalkozásoknak, honismereti és turisztikai eszmecseréknek, különböző előadásoknak adott helyt a besztercei Magyar Ház és udavara. Egyházi kórusok, ifjúsági színjátszócsoportok és népitánc-csoportok léptek fel, első este diszkót, a második este táncházat rendeztek, amelyhez a kolozsvári Tarisznyás együttes teremtette meg a hangulatot. A többnyire a civil szférát megszólító kétnapos rendezvényre átmenetileg rátelepedtek a politikusok is, szombaton délben az RMDSZ emberei – Markó Béla szövetségi elnökkel az élen – mondták a magukét egy úgynevezett lakossági fórumon.

nyomtatható változat

Szóra bírtak

Kiváló matematikusok és gazdasági szakértők vannak közéleti vezetőink között. Közös jellemvonásuk, hogy fő tevékenységük abban merül ki, miképpen szabadítsanak meg minket kevéske pénzünktől. Egyik a vízóra felszerelésének ellenreformját agyalta ki. Miért fizessen a polgár annyi vízdíjat, amennyi vizet fogyaszt? Ez nem gazdaságos. Mi felszereltük a vízórát, ő felszereli a köbméterenkénti vízdíjemelést. De nem ám három százalékkal, amennyivel a fizetést vagy a nyugdíjat fogják emelni, miután hónapokig előre beharangozzák, hanem harminc százalékkal. És hogy ne legyen ok a panaszra, még májustól visszamenőlegesen is. A helyi tanácsnak viszont még meg is kell köszönjük, hogy nem negyven, hanem csak harminc százalékkal emelték.

Minden gazemberségre találnak megcáfolhatatlan okot. Személyi igazolványcsere, gépkocsivezetői jogosítványcsere, rendszámtáblacsere, útlevélcsere, útadó az útadóban, a benzinben, kapupénz, bélyegilleték, taksa, megint adó, megint levonás, megint matató kéz a zsebben, no és a csúcs: egészségügyi biztosítási díj fiktív szolgáltatással, ingyen gyógyszer, de nincs. Mostanában gyakran mutogatnak Európára: hogy így kéri az unió. Majd vagy máris. Ha nincs más indok, ott a valutaárfolyam. Erre mindig lehet hivatkozni, hiszen ez mindig emelkedik, ha a polgárnak kell fizetnie. Csak mikor az állam javadalmazza a polgárt, akkor nem nő a lejösszeg akár fizetésről, akár nyugdíjról, akár visszaosztott költségvetésről van szó.

De volt egy őszinte vezető is a sok jóakarónk között. A 80-as években, mikor a németek menekültek innen a hazájukba, mint a patkányok a süllyedő hajóról (5 és 25 ezer márka közötti fejpénz, azaz váltságdíj ellenében), az egyik pártvezér egy tanácsi gyűlésen, ahol nagyrészt svábok voltak jelen, így búcsúztatta őket: "Sokat tanultunk önöktől szakmailag, de egyet önök is tanultak tőlünk: hogyan kell lopni!"

Igaza volt. A legtöbb közéleti vezetőnk nem a szakmai feladatokon töri a fejét, hanem azon, miként csalja ki zsebünkből az utolsó garast.

Porcsalmi Sándor
Nagyvárad

nyomtatható változat

Több mint két éve annak, hogy új képviselő-testületet választott szülőfalum, a szilágysági Varsolc. Szívesen kifaggattam volna e tanácsot, ha egyszer is (legalább) lehetőséget adott volna rá Bréda úr, régi-új polgármesterünk. (Fordítva bezzeg felajánlotta – szinte meg is adatott –, hogy majd faggatnak ők engem, hát nem érdekes?) Egyszerűen csak meg kellett volna hívjon minden összejövetelükre. De P. és a többiek fontosabbak…

Így hát rávettem magamat, és "fölméréseket" végeztem a "nép nevében" az egyik "ellenzéki" kocsmában (ott ittam-ettem egy hónapon át). Legtöbben a be nem tartott ígéretekre hivatkoztak: a földgáz bevezetésére, a villanyáram hegyi fölszállítására stb., stb. Aztán kérdésekkel bombáztak: Miért rosszabb a közvilágítás most, mint – mondjuk – 1997-ben? Miért a csoport- és magánérdekek jutnak előtérbe az önkormányzatban? Miért nem operatívak, célratörőbbek? Miért bízták kecskére a káposztát? Miért nem veszik halálosan komolyan, amit magukra vállaltak, vállalnak? Miért nem dolgoznak úgy, hogy legyen valami eredménye-látszata is tanácsosi munkájuknak – naponta? Miért nem készülnek otthon a megbeszélendő témákra, a hozandó határozatokra?

Tanácsolták az "ellenzéki" kocsmában, hogy a "traktoristák" mondjanak le, ha nem tudnak, nem képesek megfelelően-hatékonyan "vezetni", szakszerűen az ügyes-bajos dolgok gyökeréig szántani.

Összegezve: azt tapasztaltam, hogy inkább lemondásra, mint kitartásra ösztönözték őket – mármint a tanácsosokat – az "ellenzéki" kocsmába járók.

Bartus András
Varsolc

nyomtatható változat

Egyszerre érkezett a hír két szélhámosról, egy álpapról és egy álügyészről. A média jól felfújta a két esetet, bár nem tudom, miért. Hiszen régi ügy, hogy amíg hiszékenyek lesznek, akad olyan is, aki ezzel visszaél. És még érthetetlenebb ez a (mű)felháborodás, hisz nem olyan rég volt a nyár eleji aszály, amikor is nem az volt hír, hogy a csavaronként szétlopkodott öntözőberendezés híján minden kiszáradt, hanem hogy melyik faluban milyen processzióval vonultak ki esőt leimádkozni az égből. Ha ezen múlik, miért ne fizetne ki a hívő lélek súlyos milliókat néhány csepp házi áldásért?! S hogy az álügyész asszonyság hasonló nagyságrendű összegeket kért és kapott a közbenjárásáért?! Az igazságszolgáltatás korruptsága jelenleg túlbeszélt, mindenki tudja, hogy "kijárás" nélkül egy tapodtat sem léphet előre az egyszerű halandó ügye. Egyszóval az "álcázott", de nagyon is valódi szélhámosokról közölt tudósítást tekintsük egyszerű (ál)hírnek.

M. J.

nyomtatható változat

Amíg még jó idő van, képesek vagyunk esténként elidőzni a teraszokon, elfogyasztva ezt-azt, kinek-kinek a zsebéhez mérten, meghallgatva az örömzenére kapható muzsikusokat. Az igényes hangulatteremtés egyik – immár külföldön is hírnevet szerzett, éppen németországi vendégszereplésre készülő – képviselője a váradi Play Off jazzband, amely az elmúlófélben lévő nyáron többször elszórakoztatta a Park Szálló teraszának közönségét sztenderdekből és saját szerzeményekből álló repertoárjával.

nyomtatható változat

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Szatmárnémetiben október 11. és 13. között a Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt a világon bárhol élő műkedvelő népdalénekesek számára. Részt vehet bárki, aki betöltötte 16. életévét. A versenyzők küldjék el jelentkezési lapjukat a Szent-Györgyi Albert Társaság címére (str. M. Viteazul nr. 10., 3900 Satu-Mare) a következő adatokkal: név, születési adatok, lakcím, telefonszám, foglalkozás, a döntőben előadásra kerülő dalok kottája, az énekes hangmagasságának megfelelően lekottázva, és a dalok szövege. Minden versenyzőnek két dalcsokorral kell jelentkeznie. Egy dalcsokor előadási időtartama nem lehet több 4 percnél. Népies műdalokat és feldolgozásokat nem fogadnak el. Az egyik dalcsokrot szabadon állítja össze az énekes saját hangterjedelmének és egyéniségének megfelelően. Amennyiben zenekari kíséretet óhajt, dalainak kottáját és szövegét legkésőbb 2002. szeptember 30-áig be kell küldenie a fenti címre. A jelentkezés (de csak az) e-mailen is megoldható, cím: csirak@datec.ro. Szakmai kérdésekkel megkereshetik Fejér Kálmánt a következő telefonszámon: 0261/73-44-50. A különböző megyéket a következő számarányban képviselhetik énekesek; 3–3 versenyzőt várnak Bihar, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár megyéből. 2–2 versenyzőt Máramaros, Szilágy, Temes megyéből, 1–1 versenyzőt a többi romániai megyéből. A Kárpát-medence többi országából az alábbiak szerint fogadnak énekeseket: Magyarországról megyénként 1, Felvidékről, Kárpátaljáról, Szlovéniából, Vajdaságból 4–4, a világ bármely más országából 2–3 versenyzőt várunk. A verseny első három helyezettje és a közönség kedvence 1 millió, 800 ezer és 700–700 ezer lej pénzjutalomban részesül.

nyomtatható változat

A Szövétnek című, Aradon megjelenő kulturális szemle idei negyedik számában a Bolyai-év kapcsán több írás szól a nagy matematikus életéről, munkásságáról, a róla elnevezett kolozsvári egyetem hányatott sorsáról. Az irodalmi rovatban a 75. életévét nemrég betöltött Sütő Andrást köszöntik, s egy rövid írását is közlik. A Visszapillantó rovat rövid, de tartalmas összefoglalóját adja az elmúlt hetek-hónapok aradi kulturális és oktatásügyi eseményeinek, A nemzetközi pénzügyi intézmények címmel új sorozat indult. Terítékre kerülnek az iskolaügyek, csoportos nyári élmények, ifjúsági és sporttémák, nem maradnak el a memoárok, útirajzok, Pávai Gyula régi okmányokat ismertet, Siska-Szabó Zoltán Czárán Gyula nyomdokain haladva mutatja be a Galbina-szurdokot. Ezenkívül versek, szép fotók, illusztrációk, keresztrejtvény, könyvismertető nyújt tartalmas időtöltést annak, akihez eljut a Szövétnek.

nyomtatható változat

Az Erdőháti Napot idén az Arad megyei Erdőhegyen (ma Kisjenő része) rendezik meg szeptember 21-én. A program 10 órakor istentisztelettel kezdődik (Tőkés László püspök az igehirdető), 11.15-kor a Körös mente irodalmi kör ad ünnepi műsort. Délben Adorjáni Zoltán teológiai tanár A szülőföld szeretete – a Bibliában címmel tart előadást, 13 órakor a nagyzeréndi Rozmaring gyermekkórus Kossuth-nótákat ad elő. 14 órakor Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke Erdőhát – mának szóló történelmi szimbólum címmel értekezik, majd az Áldás, népesség! című filmjének vetítése után átveszi az Árpád-díjat. 16.30-kor kopjafát avatnak, este hatkor a Bokréta néptáncegyüttes ad műsort, majd szeretetvendégségre várják a részvevőket.

nyomtatható változat

Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját kétszer is megünneplik Nagyszalontán, jó magyar szokás szerint: széttartó egyetértésben. Szeptember 15-én, vasárnap az egyházak és a nemzeti elkötelezettségű civil szervezetek hódoltak a kormányzó emlékének. A tulajdonképpeni születésnapon, 19-én "hivatalos, állami ünnepre" kerül sor az Arany János Közművelődési Egyesület, az RMDSZ és a Polgármesteri Hivatal szervezésében, a következő program szerint: 16 órakor Kossuth-emlékkiállítás nyílik az Arany János Múzeum kisgalériájában; 17 órakor ünnepi műsor lesz a Magyar Házban, előadást tart Erdmann Gyula történész (Gyula), Dánielisz Endre (Nagyszalonta) és Egyed Ákos (Kolozsvár); 18 órakor Kossuth követeiként... címmel pódiumműsorra várják az érdeklődőket, közreműködik Egyed Ákos, Sebesi Karen Attila és Sebesi Tündér; este hétkor koszorúzás Kossuth szobránál, ünnepi beszédet mond Tóth Imre (MSZP) és Tokay György (RMDSZ) parlamenti képviselő.

nyomtatható változat

Az elmúlt hét egyik médiabotrányát a bukaresti székhelyű Omega tévéállomás és az Országos Audiovizuális Tanács szolgáltatta azzal, hogy utóbbi az elektronikus műsorszórást ellenőrző hivatalos állami intézményként felfüggesztette előbbi műsorszolgáltatói jogát. Az OTV betiltásához végső ürügyként a szeptember 10-ei stúdióbeli élő talk-show szolgált, amelynek vendége a száját ismét szabadjára engedő C. V. Tudor szenátor, a Nagy-Románia Párt elnöke volt. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Igazgatótanácsa is állást foglalt az ügyben: "Örvendetesnek tartjuk, hogy az OAT gyorsan és határozottan reagált az OTV adásaiban elhangzó fajgyűlölő, xenofób, antiszemita kijelentésekre, és büntető intézkedést hozott. Az erkölcsi igényesség, a szakmai következetesség megvalósítása régóta belső gondja a romániai sajtónak, amelynek orvoslása azért nehéz, mert ezzel szimultán módon a sajtószabadság őrzését is szentnek tekintjük. Jelen esetben elfogadjuk és támogatjuk az OAT döntését, ugyanakkor helyesnek tartanók, ha részletes indoklást is közzétenne, legalább a testület hivatalos közlönyében, mivel precedensértékű határozatról van szó". Az OTV betiltását nem követte osztatlan helyeslés sem a média, sem a politikum, sem a közvélemény részéről, ugyanis felmerült a sajtó- és szólásszabadság hatalmi korlátozásának szándéka, hiszen nevezett tévéállomás eddigi műsoraiban – akárcsak a szeptember 10-eiben – a kormányzatot is súlyos kritikák érték. Ráadásul a betiltás közvetlenül Adrian Nãstase miniszterelnök intervenciójára történt.

nyomtatható változat

Felvételit hirdet a 2002/2003-as tanévre – egyéves nappali és kétéves levelező tagozaton – a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium. Szerkezeti újdonságot jelent, hogy a tanmenet gerincét jelentő általános újságírás szak mellé kiegészítésként igényelhetőek a következő szakosodások: egyházi újságírás, tördelőszerkesztés, olvasószerkesztés, fotóriporteri képzés, illetve nóvumként a sajtószóvivő-kommunikációs munkatárs képzés. Külön tantárgyként jelenik meg valamennyi esetben a rádiós-tévés, illetve az internetes újságírás. Nappali tagozaton angol nyelvi képzés is lesz, külön kezdőknek és haladóknak. Az elméleti és gyakorlati részből álló tanmenetet egyhetes szakmai kirándulás, valamint egy hónapos szakmai gyakorlat egészíti ki rangos hazai és magyarországi szerkesztőségekben.

A korábbi évekhez képest alacsonyabb a tandíj: nappali tagozaton 300 dollár, míg a levelező tagozaton évi 150 dollár. (A tandíj részletekben is törleszthető!) A legjobban teljesítő hallgatók tanulmányi ösztöndíjat kapnak. A felvételi vizsga időpontja október 5., szombat 11 óra. Érdeklődni és jelentkezni munkanapokon 9–13 óra között a Sajtókollégium titkárságán (Nagyvárad, Kanonok sor 13.) lehet, telefonon a 0259/41-99-24-es számon, 9–20 óra között a 0721/22-03-62-es számon is, valamint az aesk@rdsor.ro e-mailen.

A Sajtókollégium szakmai felügyeletét a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a budapesti Magyar Újságírók Országos Szövetsége látja el.

nyomtatható változat

A napi sajtó "gyöngyszemeiből" válogatva hol a nevetés, hol a sírás környékezi az embert: orvgazdát fogtak az autópiacon a rendőrök (nyilván orgazdát), pénzt akart kovácsolni saját gyermeke szerencsétlenségéből (bizonyára fém ötezreseket), minden zsigerem felsír és lázadoz (hogy mit el nem művelnek az emberi szervezet anyagcserét és fajfenntartást szolgáló orgánumai?!), jelenleg 46 címzetes tanárunk és szakképzett helyettesítőnk van (rendes, kinevezett, főállásban oktató egy sincs?), a pálya mellett zajlott a bográcsfőző verseny (az nyert, aki olvadásig hevítette az edényt?), reménykedett a máramarosszigeti református plébános a tanácsülés előtt (nyakas katolikus kálvinista lévén), majd megérdeklődöm a bulibasától (talán inkább a cigányvajdától), de elég is lesz erre a hétre...

(szemes)

nyomtatható változat

Az O. K. a legelterjedtebb kifejezés a világon. Mit jelent valójában ez a két betű? Mi a története?

Egy amerikai értelmező szótár úgy négy évtizede ezt írta az O. K.-ról: "Az USA-ból származik, de csaknem az egész világon elterjedt. Ez az egyetértést vagy megegyezést jelentő kifejezés olyasmit rejt magában, ami univerzális használatot biztosít számára. Ma talán az emberi nyelv egyik legelterjedtebb kifejezése... Naponta milliószor használják közönséges beszélgetésben, üzleti tárgyalásokon és levelezésben".

Honnan származik ez az ennyire elterjedt kifejezés? Eredete bizonytalan. A leggyakrabban elfogadott magyarázat szerint az O. K. egy politikai szervezet neve volt (O. K. Club), az Egyesült Államok nyolcadik elnökének, Martin Van Burennek a támogatására, hogy másodszor is megválasszák. Az O. K. a New York állambeli Old Klinderhook városka nevének rövidítése, ahol Buren született.

Az O. K. eredetét az all correct, vagyis ol korekt kifejezés kezdőbetűire is visszavezetik, mely a múlt század harmincas éveiben igen kedvelt volt. Az is meglehet, hogy széles körű elterjedésére a beszélt nyelvben mindkét szóhasználat hatott, mivel azt jelenti, hogy jól van, rendben van.

Más nyelvészek viszont úgy vélik, hogy az O. K. a csoktav indián törzs okeh szavából származik, ami annyit jelent: így van. Egy további feltevés szerint egy bizonyos Obadiah Kelly vasúti tisztviselő nevének kezdőbetűiből származik, aki ezt a két betűt rábélyegezte valamennyi általa kezelt csomagra. Bármi legyen is az eredete, annyi bizonyos, hogy e pozitív dolgot bizonyító kifejezés előbb az Egyesült Államokban, majd külföldön is elterjedt. Ezt elősegítette az 1884-ben feltalált távíró. Morzéval ugyanis sokkal egyszerűbb leírni azt, hogy O. K., mint azt, hogy all right (minden rendben).

Angolul leggyakrabban O. K.-nak írják, de OK és okay is lehet. Régebben néha okehnek is írták. Idegen nyelvekben általában az angol írásmódot használják, de az sem ritkaság, hogy saját fonetikával írják. Így hollandul és indonézül oké, japánul és kínaiul pedig marad O. K. Mint számos más angol szó, az O. K. is használható különféle szófajként, de mindig egyetértést, megelégedést, helyeslést fejez ki – akár igeként, főnévként vagy melléknévként használják.

nyomtatható változat

A legválogatósabb gyereket is meg lehet tanítani a legkülönbözőbb ételek szeretetére, ha megfelelő módon látunk hozzá. Jane Wardle angol pszichológiaprofesszor egy konferencián nemrég kifejtette: a bizonyos ételektől való idegenkedés nem örökletes, és meg lehet szerettetni a gyerekekkel a legkülönbözőbb fogásokat. Minél korábban próbálkozunk megkedveltetni egy ételféleséget, annál biztosabb, hogy később is szeretni fogja a gyerek – állítja a professzor. A csecsemőknél általában 4–6 hónapos kortól kezdik bevezetni a szilárd ételt, ha már ekkor kapnak brokkolit, spenótot és zöldborsót, jobb az esély arra, hogy később is szeretni fogják a zöldségféléket. Azoknál a gyerekeknél, akiknél már kialakult bizonyos ételek elutasítása, csak kis adagokkal kezdjük újra, a nyelvük hegyén – hangzik a jó tanács. Tíz próbálkozást általában siker követ. Az átlagszülő azonban hamarabb feladja. További szabály, hogy ne kínáljunk alternatívát, ha azt akarjuk, hogy gyerekünk megegyen valamit. A kicsik szívesen megeszik az almát is, ha csak az van, valószínűleg nem választják azonban, ha egy csokoládét is felkínálnak. A professzor vizsgálatai alapján eltanácsol attól is, hogy megpróbáljuk lekenyerezni csemeténket, mert az nem vezet eredményre, sőt egyenesen ellentétes üzenetet közvetít. A jutalom kilátásba helyezése az adott étel kínálásakor csak rontja a hatást. Ehelyett azt javasolja, dicsérjük meg a gyereket, amiért új dolgot próbált ki. Bár szükség van arra, hogy a gyereket egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra biztassuk, ha túlzottan erőltetjük az egészséges életmódot, az éppen ellenkező hatást vált ki. Wardle új italt próbáltatott ki iskolásokkal, és azt tapasztalta, hogy főként a kisebb gyerekek kevésbé szerették meg, ha előzőleg az ital egészséges voltát ecsetelték nekik. Wardle nemzetközi összehasonlításokkal is szolgált. Eszerint az amerikai és a brit gyerekek válogatósabbak francia társaiknál, gyaníthatóan azért, mert nagyobb választási lehetőségük van.

nyomtatható változat

Harcot hirdet a túlzott zajártalom ellen az Egészségügyi Világszervezet. Az európaiak több mint fele zajos környezetben él, s egyharmaduknak még az alvását is zavarja az éjjel sem szűnő lárma. A fejlett országokban összességében a munkaképes korú lakosság 12–15 százaléka dolgozik a hallás számára már veszélyes (85 decibelnél hangosabb) környezetben. Ráadásul ez a szám egyre nő. Így érthető, hogy a világszervezet is ráébredt a veszélyre. A zaj nemcsak a hallászavarokért felelős, de magas vérnyomást, pszichológiai gondokat, koncentrálási és memóriaproblémát is okozhat.

nyomtatható változat

Nem az a baj, hogy a Távol-Kelet nincs elég közel, hanem hogy a Közel-Kelet nincs elég távol.

(Ismeretlen)

nyomtatható változat

– Semmi ez, csak egy kis nátha! – veregeti vállon az orvos a beteget. Menjen haza, igyon egy kis konyakot, az segít.
– Nem tetszene ezt írásba adni?
– Minek?
– Hogy a feleségem is elhiggye!

A főnök egy bonyolult számítást próbál fejben elvégezni. Odafordul a titkárnőhöz:
– Tegyük fel, ha én adok magának 20.000 dollárt, majd visszakérek belőle 14 százalékot, akkor mennyit vesz le?
A titkárnő boldogan:
– A fülbevalóimon kívül mindent!

– Honnan lehet felismerni a repülő nyulat?
– Sas van a hátán.

Egy lány bosszankodva veszi észre, hogy a szemben lévő házból egy fiatalember minden este látcsővel figyeli. Egyik reggel az ifjú lakásában megszólal a telefon.
– Jó napot kívánok! A szomszéd házból a magával szemben lakó lány vagyok. Nem emlékszik véletlenül, hová tettem a harisnyámat?

– Jenő, a házasságunk elején mindig megfogtad a kezemet – nyafog Melákné a férjének.
– Jó – mondja Melák, és megfogja.
– Aztán megcsókoltál!
– Rendben, megcsókollak.
– Aztán beleharaptál a nyakamba!
Melák erre felkel.
– Most meg hová mész? – kérdezi az asszony felháborodva.
– A fürdőszobába. Hozom a fogamat.

nyomtatható változat

Távol a világ zajától, lehetőleg csendes, paradicsomi szigeteken pihenik ki legszívesebben fáradalmaikat a művésztársadalom jól megfizetett tagjai. Legyen az népszerű színész, énekes, modell, netán királyi ház sarja, ha igazán ki akar kapcsolódni, akkor vásárol vagy bérel magának valamilyen ingatlant egy kies szigeten.

Cindy Crawford és Paul McCartney a Karib-tengeri Papagáj-öböl egyik aprócska szigetét szemelte ki magának. Julia Robertsnek is van itt egy kis rezidenciája. Eric Clapton és az egykori 007-es ügynök, Timothy Dalton a karibi Antiguán vett magának házat. Bono, a U2 együttes énekese és Nicolas Cage a Bahamákhoz tartozó kicsiny Harbour-szigeten. Ez utóbbi Tim Robbinsnak is nagyon megtetszett, ezért aztán itt bérelt ki egy vityillót élete párjának, Susan Sarandon színésznőnek születésnapi ajándékul. A Pünkösd-szigetekhez tartozó Hayman Kevin Costner, Robin Williams és Mariah Carey kedvenc menedékhelye. Nicole Kidman és Tom Cruise, amikor még egy pár voltak, a Fidzsi-szigetekhez tartozó Wakayán búvárkodtak a legszívesebben. Később aktuális partnereiknek is megmutatták a hely szépségeit. A néhai Diana hercegnő az indonéziai Mayo-szigetek egyik üdülőhelyére menekült a lesifotósok hada elől. Az itt található Amanwana nevű üdülőhely valójában minden földi jóval felszerelt kemping: a vendégek hatalmas légkondicionált sátrakban pihenhetik ki magukat.

Az európai szigetek közül Ibiza és Mallorca a legkedveltebbek. Stella McCartney, Prince, Kylie Minogue, Penélope Cruz, Athina Onassis, Elle Macpherson és Noel Gallagher az előbbin, míg Claudia Schiffer, Michael Douglas, Mick Jagger és David Bowie az utóbbin vásárolt magának ingatlant. Érdekesség, hogy az egykori jugoszláv kormányrezidencián, a Brioni-szigetek egyikén áll Caroline monacói hercegnő nyaralója, melynek tőszomszédságában Sharon Stone és Clint Eastwood telke húzódik.

nyomtatható változat

A kolozsvári Képzőművészeti Szövetség Szentegyház utcai galériájában Miklóssy Gábor emlékkiállítása látható. A Művészeti Múzeum dísztermeiben Nuridsány Éva festményeiből és tűzzománcaiból, a Gy. Szabó Béla Galériában Incze József budapesti festőművész képeiből nyílt tárlat.

Marosvásárhelyen, a helyi fotóklub Várgaléria kiállítótermében Magyarország egy napja címmel közel száz műkedvelő anyaországi és hazai fotóművész munkáit tekinthetik meg.

A nagyváradi Tibor Ernő Galériában Rob Ibolya egyéni kiállítása látható.

A szatmárnémeti Művészeti Múzeumban Görbe Éva sokszínű textíliákból készített műveit tekinthetik meg.

nyomtatható változat

Szeptember 19-én, csütörtökön 18.30-kor Erkel Ferenc Bátori Mária című művével kezdi új évadát a a kolozsvári Opera. Ezt követően 24-én 18.30-kor a Mágnás Miska, 26-án 18.30-kor A Sevillai borbély van műsoron. 28-án, szombaton 19 órakor Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából ünnepi díszelőadást láthatnak.

nyomtatható változat

REKLÁMOZZON, HIRDESSEN AZ ERDÉLYI NAPLÓBAN!

Postacím:

Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
3700 Oradea, Romania

Tel.: 02-59/41-71-58
Fax: 02-59/41-71-26
E-mail: erdelyinaplo@rdslink.ro

Bankszámlaszámok:

2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (dollárban)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania

16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.

Díjszabás külföldi reklámozók számára:

Első oldalon 1 cm² = 1,50 dollár
Utolsó oldalon 1 cm² = 1 dollár
Belső oldalon 1 cm² = 0,50 dollár

Az első és az utolsó oldalon reklámozóknak térítésmentesen jár a piros kísérőszín.

Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!

Felhívjuk figyelmét, hogy reklámja, illetve hirdetése csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja a megfelelő összeget.

Tisztelettel,
Boruzs István
felelős kiadó