Sajnos már nem segíthet a légi parádék történetének legnagyobb katasztrófájában elhunytakon az utólagos intézkedéssorozat és az ukrán hadvezetôk lemondása, a román kormány gyorssegélyével viszont kilábalhatnak az árvízkárosultak a bajból, s megindulhat az újjáépítés: a házuk, gazdasági épületeik, állataik, termésük nélkül maradottak fél örömmel vették tudomásul, hogy nem pénzt kapnak, hanem építôanyagot. Valamicske kárpótlást is beígértek az aszály és vízkár sújtotta terményekért, de a gazdák ezt csak afféle vigaszdíjnak tartják, mert ha vehetnének is belôle némi vetômagot, ebbôl az augusztusban elvetett életbôl alig-alig számíthatnak téli eleségre. A szakminisztérium is nagyon jól tudja mindezt, de azzal mentegetôzik, hogy a gazdaságok zöme nem volt biztosítva, pluszkiadásokra pedig nem telik.

Hogy egy országos méretû földrengés után viszont ne maradjon mindenki fedél nélkül, egy szál ruhában, miután Moldva egy csendes zugában miniszterelnöki segédlettel felavatták az amerikaiak által finanszírozott ultramodern szeizmológiai állomást, rögtön bevetették a legújabb pénzelvonási csalit, a kötelezô földrengés-biztosítást. Az dicséretes, hogy az említett állomás néhány másodperccel elôbb jelzi, hogy megindul majd lábunk alatt a föld, de az már sokkal kevésbé jó, hogy az ominózus biztosítást kizárólag a FNI-botrányba is jócskán belekeveredett állami Takarék- és Letéti Pénztárra (CEC) bíznák. A beetetés nem sikerült, mivel egyrészt felhördültek a szép számmal mûködô biztosító társaságok, másrészt kiderült, hogy nem is olyan hülye az ország népe, mint ahogy vezetôi gondolják: meglepôen sokan orrontották meg errôl a földindulás-védelemrôl, hogy valójában a FNI-károsultak kárpótlását fedezné – a már egyszer megkopasztottak zsebébôl.

Gyorsan visszakozott is Nãstase, végül mégis gügyének elkönyvelve népét, mondván, hogy nem értették meg pontosan az ô gondoskodó atyai szándékát. De úgy látszik, a pártok vezetôi sem sokkal okosabbak, mivel az RMDSZ és a DP élén állók sem akarták sehogy sem megérteni, milyen alapon utasítgatja ôket egy másik párt – legyen az akár kormányerô – egyes tagjaikkal kapcsolatban. Markó Béla becsülettel kikérte magának (magunknak!) a Tôkés László kizárását követelô kormányfôi ukázt, Bãsescu pedig sajátos festôi nyelvezetével illette az ilyen-olyan ígérgetésekkel átcsábítgatott párttársait.

De hamarosan augusztus, utána szeptember, s ha szeptember, akkor prágai NATO-csúcs, a kormány pedig – mindenféle ricsajozást elkerülendô – hirtelen kifeszítette gyönyörûen bogozott, vadonatúj szociális hálóját. A program bármelyik jóléti államnak a dicsôségére válna, minket viszont – Kenyával holtversenyben – a 63. helyen emlegetnek. Igaz, hogy amúgy is csak 2003 januárjától köszöntene ránk a paradicsomi állapot, amikor már eldôlt, hogy az atlanti szövetségi tagság széna-e vagy szalma. Népmesei ígérgetésekben eddig sem szenvedtünk hiányt, úgyhogy ennek a világszép programnak az elemeire majd akkor lesz érdemes szót vesztegetni, ha valami megvalósult belôle. Addig viszont elôzetesként csak annyit: megemelt segélyekrôl, támogatásokról, preferenciális bankkölcsönökrôl, külföldi pénzzivatarról hallottunk, de fokozott munkafegyelemrôl, nagyobb hatékonyságról és termelékenységrôl egy kukkot sem. Márpedig ezek nélkül az áhított éden nemhogy megtelepedne tájainkon, de még Kenyánál is távolabb sodródhat tôlünk.

Molnár Judit