Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját a Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez a kizárólagos feladata. Lapunk megjelentetése az ismert gazdasági és politikai körülmények között számottevő erőfeszítéseket igényel, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat adományaival erőfeszítéseinkhez, amennyiben bármilyen kis összeget átutal a kiadó USD-számlájára: Casa de Editura Erdélyi Sajtóház Romania, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont. 2511001005514406.

Külföldi olvasóink meg is rendelhetik lapunkat, legalább három hónapra 15 USD az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 USD. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után a kiadónk hétről hétre elpostázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

Több ezer hallgató jelenlétében zajlott le szombaton, július 27-én a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor utolsó előadása, amelynek meghívott előadói Orbán Viktor, Magyarország 1998–2002 közötti miniszterelnöke, országgyűlési képviselő és Adrian Severin, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének tiszteletbeli elnöke, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője voltak. A házigazda és a moderátor szerepét hagyományosan Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, RMDSZ-es parlamenti képviselő töltötte be. Az egész hetes rendezvény idei átfogó címe Polgári kibontakozás Európában volt. Bár meghívást kaptak, az RMDSZ "kormánypárti" vezetői, tisztségviselői tüntetőleg elkerülték a bálványosi folyamat idei tusnádfürdői momentumait.

nyomtatható változat

A Marosvásárhelyi Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum 2002-ben ünnepli fennállásának 445. és egyben Bolyai János világhírű tudósunk születésének 200. évfordulóját. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kezdeményezésére kilenc szervezet, jeles Bolyai-kutatók, valamint a Teleki–Bolyai Könyvtár a 2002-es évet Bolyai János Emlékévnek nyilvánította. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz 2002. augusztus 23. és 25. között iskolánk öregdiákjainak negyedik világtalálkozója. A találkozó szervezői az Öregdiákok Baráti Köre, a Collegium Alapítvány, a Bolyai Farkas Líceum, a Református Kollégium.

Az esemény sikeressége főleg a találkozón részt vevő volt bolyais diákoktól függ. Ezért felkérjük volt bolyais diáktársainkat arra, hogy függetlenül attól, mikor, melyik évben vagy milyen periódusban voltak iskolánk tanulói, vegyenek részt a nagy találkozón. Külön számítunk a volt és jelenlegi tanárokra, nyugdíjas tanárainkra, valamint az iskola jelenlegi diákjaira és mindazokra, akik a mindenkori iskola támogatói, szimpatizánsai.

Részletes információkat, a találkozó programját, valamint a részvételi szándékot a következő levél- és e-mail címen kérjük jelezni: Postacím: Öregdiákok Baráti Köre, 4300 Tîrgu Mures, P-ta Bolyai nr. 3. E-mail: kirsch@fx.ro; agora.vasarhely@fx.ro.

Mindazok, akik úgy gondolják, hogy lehetőségük van a találkozó megszervezésének a támogatására a baráti kör egyesületi formáján keresztül, azok a Schola Particula 1557 – Bolyai 2000 bankszámlájára: 1213123 BASA TG-MURES utalhatják adományaikat. A marosvásárhelyi Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre a Bolyai-szellem elkötelezettje. A Bolyaiak iskolája sok ezer volt diákjának meggyőződése, hogy a Schola múltja és jövője kötelez.

Adja Isten, hogy közös szándékunkat és akaratunkat siker koronázza!

Az Öregdiákok Baráti Körének nevében

Kirsch Attila
elnök

nyomtatható változat

Július 28-án Fehéregyházán a református templomban, a múzeumkertben, valamint az Ispán-kúti emlékműnél megrendezték a hagyományossá vált Petőfi Sándor-emlékünnepséget, a szabadságharcos költő hősi halálának 153. évfordulóján. A Nagy-Küküllő menti településen egybesereglett emlékezők – a közélet és közművelődés személyiségei, politikusok, önkormányzati tisztségviselők, tisztelgő helybéliek és távoliak, magyarországi vendégek – az ünnepséget követően részt vettek a helyi Magyar Ház felavatásán is.

nyomtatható változat

Lászlóffy Aladár

A vég ott kezdődött, hol sose járt.
Segesvár előtt. Még a lendületben.
Ott hozták neki is a díszhalált
kétfelől fogva Kemény Farkas, Bethlen,

mint középcímert, azt az angyalost
egy király elé, álmodozva nézett
jelképekből is összeálló, most
és mindörökké meglevő egészet.

Az ágyúdörgős ördögzivatar,
a láthatárok Golgota-sötétje
nem ígért semmi enyhet egyhamar.
Megint csakis a minden volt a tétje.
Ezért nem számított ott senki már,
mártírsorsuk vagy megtörettetésük
csak olyan volt, mint bármely Szigetvár
az úton, melyen Ady szerint késünk.

Akkor csak egy gyöngy-golyóbis gurult
a példabeszéd kugli-vályújában.
Más bármi a szótár vizébe fúlt
csak tőle volt elég az is, hogy "Nyár van..."

Nyár volt, a kalász dzsidává meredt
a fű feszült, mint kaszabörtön mélyén,
s egy ismeretlen négyzetmétered,
boldog haza, egy szántóföld szegélyén

beszívta őt, a vízaknai sót,
kunsági könnyet, Tihany-elvű nyelvet,
S azóta is visszhangozza a jót,
az ítéletet s végül a kegyelmet.

nyomtatható változat

Beszédtéma

Kezdjük a múlttal. Még aprónépek voltunk, amikor egy-egy augusztus 23-án megjelentek a lobogók a házakon. Volt valami varázsa ennek, s gyermekként valami különlegeset láttunk abban, amint a zászlókat csattogtatja a szél. Nem csoda hát, ha mi magunk vettük elő a zászlót, kérlelve szüleinket, hogy tűzzék ki.

Aztán, ahogy nőttünk, úgy maradt el a zászlókat övező romantika, s nem maradt más, csak a felismerés, amit azóta is hordozunk: ez nem a mi zászlónk, ezek nem a mi színeink, ez a lobogó nem minket képvisel. És lassanként elmaradoztak a zászlókitűzések. A lobogó elfeledetten hevert a padláson.

Ma is feltehető a kérdés: mit érzünk, ha az ország zászlójára nézünk, ha tévében vagy bármilyen hivatalos eseményen látjuk? Nem kell ilyenkor kínos pillantásokkal, csenddel kerülgetni a forró kását. őszintén vissza kell kérdeznünk: Miért? Kellene valamit éreznünk?

Ha zászló és nemzetiszín, akkor Kolozsvár az alkalmas terep. A valamikori kincses várost ma piros-sárga-kék zászlóerdő lengi körül. A belvárosban rendszeresen cserélik is a lobogókat, itt nem lehetnek kifakultak a jelképek. Az nagyjából egyértelmű, hogy mit éreznek, érezhetnek a magyarok a májusfákat utánzó zászlórengeteg láttán. De mennyire mást és mást gondolhat a többségi nemzet?! Sokan nemzeti identitásuk erősítését látják benne, mások józan ésszel tudják, hogy mindez csak egy bomlott és frusztrált elme agyszüleménye, s általa valójában Kolozsvár és Erdély magyar és szász múltját próbálná eltüntetni, "románszínűvé" mázolni, degradálni.

Egyfajta megszállói magatartást is üzen a rengeteg zászlóval. (S ez a sepsiszentgyörgyi affér kapcsán nemrég hivatalosan ki is mondatott!) Amikor történelmi háttér és alap híján a jelenben próbálja valaki bizonygatni – manipulatív módon, mint a reklámfilmek –, hogy a város bármilyen is volt, bármennyire is élő tanúi a kövek, épületek, mára fordult a kocka. Ehhez pedig sok zászló kell. Nagyon sok… Ezt a cseppet sem titkolt örömet és birtoklási vágyat és szándékot mutatja a központi szócső, az Adevarul címoldala a népszámlálási eredményhirdetés után: Cluj már nem Kolozsvár!

A fenti töprengés azt hivatott érzékeltetni, elemezni a lobogók példázata által, hogy valójában napjaink Romániájában ma is egy árok két partján állunk: románok és magyarok. Nincs ebben semmi csodálnivaló. Tudni illik – immár 82 éve tudjuk is –, hogy a történelemben keletkezett árkok nem tűnnek el, nem töltődnek fel egyhamar.

Ma azokat az időket éljük, amikor szerencsére lassul az elválasztó árkok mélyítése. Némileg teret veszített a nacionalista gőzhenger, előtérbe kerültek a NATO- és EU-csatlakozás reményei, illetőleg a kritériumoknak való megfelelés sürgető követelményei. Ezzel párhuzamosan és ebből kiindulva a romániai magyarság is némileg nyugodtabb életet élhet. Vagy inkább csak élhetne? A legutóbbi népszámlálás reánk vonatkozó adatai sajnálatos hitetlenséget, reményvesztést és egérútkeresést illusztrálnak. Kétnyelvű helységnévtáblák kitevéséről zengedez az érdekvédelmi sikerpropaganda, ám a kis- és oldallépésekkel kijárt eredmények mellett elsüvített a történelem kereke: maradt az elöregedés, a növekvő kitelepülés, a születések hanyatlása, a kevesek gazdagodása mellett a többség gerincpróbáló nélkülözése.

Itt tartunk most. Ma már nem lehet kisebbségpolitikai engedményekkel kifizetni az erdélyi magyarságot. A bizonytalanság, az egyről kettőre való jutás lehetetlensége vagy éppen az életfeltételek romlása jobb esetben a menekülés, de gyakorta az önpusztítás felé löki.

Szó se róla, 1989-hez képest erősödött az erdélyi magyarság otthonérzete szülőföldjén. De nem eléggé. Hiszen egy-egy népszavazásnál felcsillannak a nyílt vagy titkos ellenérzések irántunk: ismét kevesebben vannak. A románság most is azt hiszi: úgy és akkor tudja jól és véglegesen belakni Erdélyt, ha és amikor a magyarok sírjaira építkezhet. S míg ezt tapasztaljuk, addig megmaradnak rejtett keserűségeink.

Fábián Tibor

nyomtatható változat

Egyszer csak olyan helyzet állt elő, hogy senki sem értett senkit. Hiába volt a nagy igyekezet az önigazolásra, a vélemények kifordítására. Hadonászáson kívül semmi sem volt fogható. A rendőr belefújt a sípjába, mert a tilosban lépett egy öregasszony, s menten el is ütötte egy autó, de a sípszót nem hallotta, csak az ütés pillanatában kivicsorított műfogsora repült oda a rendőr elé. Milyen szépen mosolygott felém, tűnődött el egy pillanatra a rendőr, nekem ritkán mosolyognak így. Pedig ez az ütközés halálfintora volt, valami ösztönös arcrándítás, a pillanat tépő fájdalmának ábrázatcsavarása. Az a mozzanat, amikor a halál szembevigyorogja az életet: lám, hozzám jössz kunyerálni jövőt.

S milyen csendben zajlott le az ütközés, lepődött meg a rendőr. Emberek gyűltek oda, nagy fontoskodás vette kezdetét, mindenki túl akarta magyarázni a másikat, de az semmit sem értett, csak a kapálózásokból ítélte meg a körülményeket. Volt, aki ökleit rázta, mert ő többet látott, bölcselkedők rögtönöztek az elővigyázatosságról: ezt meg azt kellett volna tegye a vénasszony, ócsárolták a sofőr hibáit. A rendőr arcába is hadonászott egy alak: nem látta, hogy mit hibázott ez is, az is? Én a maga helyében most elvágnám a gordiuszi csomót, mert nem akármilyen helyzet állt elő. De a rendőr semmit sem értett, nézte a szájakat, hogy mozognak, rángnak, szinte elröhögte magát: olyanok, mintha rágnának valami láthatatlan koncot, s mind feléje fitogtatják. A perpatvar kezdett elmérgesedni, a hadonászások ökölrázásba tömörödtek, asszonyok sipítoztak s verték egymásnak a feneküket.

Mit tehetek, töprengett a rendőr, ezeknek további cirkusz kéne. Hirtelen a tér közepére ugrott, s meztelenre vetkőzött. Csak a bugyit hagyta magán, elöl behorpadt, hiszen rég nem matatott ott asszony, mert a felesége zsugori, még azt a kis káprázatot is sajnálja. Hátul sárgás folt ékeskedett, ugyanis görögdinnyét evett, s kegyetlenül meghajtotta. Gázok kínozták, s ha hangot adott nekik, nemegyszer kiugrott a virágja is. Most is dördített egy nagyot, hogy a gatya hátul hirtelen felpuffadt, de a hangot senki sem hallotta, csak bámulták feszült bárgyúsággal.

Balettezni kezdett, a tömeg felé lejtve, az helyet csinált neki.

Cirkusz kell nektek, ordította a rendőr, s kivillantotta sárgás ritka fogait. Nő az életszínvonal, lesz mit enniök a purdéitoknak, rikácsolta, lesz boldogság és választékosság a hazában. Mintademokrácia!

Aztán hirtelen megállt, a szemközti oldalon egy férfi szomorú arccal nézte ezt a szánalmas cirkuszt. Mintha mindenki nevében rettenetesen szégyellné ezt az egész rossz ízű bohózatot. Mindenki arra fordult.

Mit mondhat az az alak? – töprengett az egyik süket. Hallgat, meg sem rebben a szája, s mégis mindenki befogja a fülét, hogy ne hallhassa az üzenetét.

László György

nyomtatható változat

Emlékeinkben már elhalványultak az elmúlt évtizedek, ám én még mostanában is szorongva emlékszem az észak-koreai kirándulásom során tapasztaltakra. Sajnos az igen barátságos koreai nép egyharmada napjainkban is a diktatúra igája alatt sínylődik a félsziget északi részén, éhezik és el van zárva a világ többi részétől.

A félsziget keleti felén, a legjelentősebb kikötőben, Vonszanban töltöttünk néhány napot. A Japán-tenger lényegében a Csendes-óceán része, a kikötőváros pedig kisebb hegyvonulaton épült. A szállodánk a parthoz közel csak külföldi vendégeket fogad, látogatásunk idején kong az ürességtől, a mindössze húsz román turista kitűnő ellátásban részesül. Szép tavaszi napon, ebéd után két társammal sétálni indulunk a tengerpartra. Elindulunk jobb kéz felé, a part mentén nemsokára gyakorlatozó katonákat látunk. Rövidesen kiderül, nem jó irányba megyünk, mert egy halász udvariasan, ám nagyon határozottan visszaküld. Gyatra orosz beszédéből úgy értem, odébb már aknamező védi a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot az imperialista betolakodóktól… Visszafordulunk, és nemsokára valóban festői környezetbe jutunk, egy csodálatos keleti stílusú parkba. Engem a kolozsvári botanikus kert japán részlegére emlékeztet, ám sokkal nagyobb. Kis patakok, tavacskák, kövezett és fövénnyel borított ösvények, hajlított, színesre festett hidak, pagodák és csodálatos vegetáció – azáleák, cseresznye-, orgona- és sok nevenincs virágzó fa és bokor, pompás illat és nyugalom. Túl sok külföldi máskor sem járhat az ösvényeken, ezt abból sejthetjük, hogy mindenki barátságosan köszön. Négy fiatal, 15–16 éves fiú jön velünk szembe, barátságos mosoly, majd mi áthaladunk egy ívelt hídon, mikor a homokban észreveszek egy jelvényt. Koreai jellegzetesség, mindenkinek ott a mellén Kim Ir Szen arcképének egyszerű vagy díszesebb kivitelű jelvénye, kis óvodástól nagymamáig, úgy tűnik, ez kötelező viselet. Van, akinek a ruháján még más jelvény is van, valamelyik múzeum vagy jelentősebb középület képe. Mi is vásárolunk emlékbe néhányat, ám Kim-arcképet nem lehet kapni, azt ki kell érdemelni, mondotta koreai idegenvezetőnk. Szóval lehajolok a homokba esett jelvényért és csodálkozva látom, Kim Ir Szen-es. Első gondolatom, na mégis lesz nekem ilyen ritkaságom, ám eszembe villan, vajon nem az előbb elhaladt fiatalok vesztették-e el.

Megfordulok, és látom, vissza-visszatekintgetnek. Akkor felemelem a jelvényt, és feléjük mutatom. Döbbenetes jelenet, mindegyik a melléhez kap, s kiderül, az egyiknek hiányzik a Nagy Vezér-képe! Szaladva jön át a hídon, szinte kitépi a kezemből, feltűzi a mellére, majd hosszasan hálálkodik, szorongatja a kezemet. Hogy én is szóljak valamit, mondom – turista, Románia. Felderül az arca, a válasza: Ceausescu! Mindez 1985 tavaszán esett meg. Nem lepődtem meg, hiszen tudtam, hogy kisiskolás kortól mindenki részt vett a napi politikai leckén, így a póruljárt tizenévesnek Romániát hallva annak vezetője jutott eszébe.

Az már a sors, a történelem fintora és a honi politikai elit "érdeme", hogy közel két évtized múltán is elsőre ez a név kattan be a külhoniaknak, ha meghallják: Románia.

Jósa Piroska

nyomtatható változat

Déli egyre, ahogy szólt a parancs, megérkeztünk. Jómagam, még vagy tíz sorstársammal, ráadásul a mintegy negyven kilométernyire lévő másik városból hucukáztunk ide negyvenfokos, aszfaltolvasztó igyekezettel. Az iskola bejáratánál rendőrök, csendőrök fogadtak és még jó, hogy beengedtek. Persze később arra gondoltunk, jobb lett volna be sem tenni ide a lábunkat, de hát ha mi nem, akkor ki? Dagaszthatta pipe melleinket a büszkeség, hogy ennyire elismert pedagógusok vagyunk.

Benn az épületben talán még kíméletlenebb a nyár, de van kávé, meleg ásványvíz, és két tányéron ínycsiklandozó ropik, perececskék kornyadoznak. Mi lesz velünk, gondolják, látva a közel száz, magasan képzett szájtáti rémült tekintetét. Jó félóra elteltével valaki beszól, hogy lehet még ebédelni a közeli iskolában, hisz az érettségi dolgozatok javításához – amiért ide fáradtunk – csak órák múlva foghatunk hozzá. Nagy ernyedtségünkben elmegyünk ebédet próbálni. A közeli iskola legalább húsz perc gyalog, az étel épphogy ehető, de mennyiségi szempontból mindenképpen szidható. Na de kinek is van étvágya ebben a melegben? Rezignáltan ballagunk vissza, és kezdődik a többórás rémálom. Ácsingózunk, támasztjuk a falat, egyik osztályból a másikba tántorgunk valami hűvösebb sarkot keresve. Egyszer csak kilép magas hivatalából az Alelnök Úr és azt kérdezi: "Ki az önök közül, aki javítani jött?" Hülyén nézünk egymásra, aztán kitör belőlünk a nevetés. Kirobban a tehetetlen düh ellenszere, pillanatnyi felüdülést hozva. Most ő néz ránk még hülyébben, majd behúzott nyakkal visszavonul, válaszolatlanul hagyott kérdésével.

A helyzet nem tanári büszkeségünket sérti, hanem egyszerű, emberi mivoltunkat alázza meg a végtelenségig. Aki nem így érzi, az csupán azt bizonyítja, hogy a sok évtizede tartó embertelenség megedzette a lelkét. Megszokta a megszokhatatlant, megbocsátja a megbocsáthatatlant. Véglegesen rátelepedett a balkáni iszonyat, és már természetesnek érzi a földbe döngölt állapotot.

Este háromnegyed hétkor kézhez kapjuk a dolgozatokat. A legújabb agyrém, a megyéken belüli központosítás ajándékaként. Kedvünk, lendületünk töretlen, agyunk friss és illatos, önzetlenül kiálltuk ezt a próbatételt is, dolgoznánk hát, míg csak lehet. Fél tízkor felszólítanak, hogy takarodó. Mire átveszik a félig elkészült paksamétámat, kiderül, hogy nincs aki hazavigyen. Elindulnék stoppolni, hisz mindig szerettem az éjszakai kalandokat. Ahogy kilépek, elered a várva-várt nyári zápor és három méteren bőrig ázom. Mit tehet ilyenkor a dicsőségben megőszült (ha lenne haja) pedagógus? Beül az első csehóba és még a kedve is helyrebillen. Mint mindig ilyen alkalmakkor, szúrós szemmel és kihegyezett fülekkel kémleli a sűrű homályt, hátha horogra akad valami jó, megírni való téma. Mire elviselhetővé csendesedik az égi áldás, annyi ideje marad, hogy kilihegjen az aránylag közeli kisállomásra, és fél kettőkor már saját ágyában nyugtatgatja élete párját, hogy lám, mégis előkerült, mindene ép és sértetlen.

Másnap reggel kilenc előtt már üdén jelentkezik a folytatásra egy helybéli középiskolában. Mint mindig annyi év óta, fordítania kell. Egyedül. A többiek még el vannak valahogy ketten-hárman, őt viszont mindig magára hagyja az önként kiválasztott, különleges szakterülete. Az idő múlásával a hangulat egyre ellenségesebb lesz.

– Mikor fejezik már be? – kérdi mind sűrűbben az elnök, és ilyenkor aztán a legegyszerűbb kifejezés se jut az ember eszébe. Egy adott ponton odavágja a tollát és azt találja mondani, hogy nem a mi hibánk, amiért nem fordítják le ott fent (lent?) a tételeket. A nagyfőnök kissé megszeppen, szinte hihetetlen, de nemsokára ott folytatja, ahol abbahagyta. Közben két fiatalember somfordál hősünk mellé és megkérik, nézné meg az ő fordításukat, világföldrajzból. Megnézi és megáll benne az ütő. Mindössze két tekervényes mondatot sikerült legyűrniük, de a szöveg mintha kínaiul lenne. Kiderül, hogy szaktanárok és elég jól beszélik a magyar konyhanyelvet. Szól az elnöknek, hogy van még egy feladata. Az már közben elfásult, csak ennyit mond: "Sebaj, csak mára fejezze be". Közel három, apró betűs, sűrűn gépelt oldal. Egy óra alatt kivégzi és megkönnyebbülve arra gondol, hány diáknak tett jót, vagy mentette meg a bukástól?

Aztán pereg a tegnapi forgatókönyv, minden újdonság nélkül. Sietne a megyeközpontba, hogy folytassa a javítást, de csak akkor szabad elhagyni az épületet, amikor kijött az első vizsgázó diák. Mire megérkezik, szakmabeli párja már ideges, hogy miatta nem tudnak haladni, és még vár rájuk az aznapi adag is. Minden ugyanúgy történik, balkáni nyár, éjjeli vonatozás, és harmadnap, szombaton este úgy szökik haza, hogy még mindig alá kellene írnia vagy ötven helyen, de ezt már kibekkeli. Ha rájönnek, vigye el a speciális tanügyi kommandó, állítsák falhoz, kiáltsák ki árulónak és vesse ki meleg öleléséből akár az RMDSZ is, aki mindent megtesz népünk, nemzetiségünk érdekeinek védelmében...

Két nap múlva, mikor nagyjából magához tér, eszébe jut, hogy az átkosban javarészt magyarul tanították drága hazánk történelmét és földrajzát is, ha pedig le kellett fordítani valamit, azt már Bukarestben lefordították. Nyiladozik a bicskája, ha a kommunista diktatúrát emlegeti bárki jó példaként, de ebben az esetben ez az igazság.

Morfondírozik magában és várja újabb protokollumok születését, újabb koalíciók ölelkezését, újabb kedves, magyar ismerősöket a román kormányban, akik aktívan járulnak hozzá a teljes körű magyar anyanyelvű oktatás megteremtéséhez, annak autonómiájához, a polgárok pukkasztásához, az egész ország koldusbotra jutásához. Nyugodtan hajtja álomra fejét, mert biztos benne, hogy egyre csak rosszabb lesz, de van, aki ezt nem érzi.

Kádár Ferenc

nyomtatható változat

Sajnos már nem segíthet a légi parádék történetének legnagyobb katasztrófájában elhunytakon az utólagos intézkedéssorozat és az ukrán hadvezetők lemondása, a román kormány gyorssegélyével viszont kilábalhatnak az árvízkárosultak a bajból, s megindulhat az újjáépítés: a házuk, gazdasági épületeik, állataik, termésük nélkül maradottak fél örömmel vették tudomásul, hogy nem pénzt kapnak, hanem építőanyagot. Valamicske kárpótlást is beígértek az aszály és vízkár sújtotta terményekért, de a gazdák ezt csak afféle vigaszdíjnak tartják, mert ha vehetnének is belőle némi vetőmagot, ebből az augusztusban elvetett életből alig-alig számíthatnak téli eleségre. A szakminisztérium is nagyon jól tudja mindezt, de azzal mentegetőzik, hogy a gazdaságok zöme nem volt biztosítva, pluszkiadásokra pedig nem telik.

Hogy egy országos méretű földrengés után viszont ne maradjon mindenki fedél nélkül, egy szál ruhában, miután Moldva egy csendes zugában miniszterelnöki segédlettel felavatták az amerikaiak által finanszírozott ultramodern szeizmológiai állomást, rögtön bevetették a legújabb pénzelvonási csalit, a kötelező földrengés-biztosítást. Az dicséretes, hogy az említett állomás néhány másodperccel előbb jelzi, hogy megindul majd lábunk alatt a föld, de az már sokkal kevésbé jó, hogy az ominózus biztosítást kizárólag a FNI-botrányba is jócskán belekeveredett állami Takarék- és Letéti Pénztárra (CEC) bíznák. A beetetés nem sikerült, mivel egyrészt felhördültek a szép számmal működő biztosító társaságok, másrészt kiderült, hogy nem is olyan hülye az ország népe, mint ahogy vezetői gondolják: meglepően sokan orrontották meg erről a földindulás-védelemről, hogy valójában a FNI-károsultak kárpótlását fedezné – a már egyszer megkopasztottak zsebéből.

Gyorsan visszakozott is Nastase, végül mégis gügyének elkönyvelve népét, mondván, hogy nem értették meg pontosan az ő gondoskodó atyai szándékát. De úgy látszik, a pártok vezetői sem sokkal okosabbak, mivel az RMDSZ és a DP élén állók sem akarták sehogy sem megérteni, milyen alapon utasítgatja őket egy másik párt – legyen az akár kormányerő – egyes tagjaikkal kapcsolatban. Markó Béla becsülettel kikérte magának (magunknak!) a Tőkés László kizárását követelő kormányfői ukázt, Basescu pedig sajátos festői nyelvezetével illette az ilyen-olyan ígérgetésekkel átcsábítgatott párttársait.

De hamarosan augusztus, utána szeptember, s ha szeptember, akkor prágai NATO-csúcs, a kormány pedig – mindenféle ricsajozást elkerülendő – hirtelen kifeszítette gyönyörűen bogozott, vadonatúj szociális hálóját. A program bármelyik jóléti államnak a dicsőségére válna, minket viszont – Kenyával holtversenyben – a 63. helyen emlegetnek. Igaz, hogy amúgy is csak 2003 januárjától köszöntene ránk a paradicsomi állapot, amikor már eldőlt, hogy az atlanti szövetségi tagság széna-e vagy szalma. Népmesei ígérgetésekben eddig sem szenvedtünk hiányt, úgyhogy ennek a világszép programnak az elemeire majd akkor lesz érdemes szót vesztegetni, ha valami megvalósult belőle. Addig viszont előzetesként csak annyit: megemelt segélyekről, támogatásokról, preferenciális bankkölcsönökről, külföldi pénzzivatarról hallottunk, de fokozott munkafegyelemről, nagyobb hatékonyságról és termelékenységről egy kukkot sem. Márpedig ezek nélkül az áhított éden nemhogy megtelepedne tájainkon, de még Kenyánál is távolabb sodródhat tőlünk.

Molnár Judit

nyomtatható változat

A kormányzó Szociáldemokrata Párt vezetőit egyre több bírálat éri saját belső nacionalista táboruk irányából, amiért az RMDSZ-szel kötött együttműködési paktum és a "magyaroknak tett túlzott engedmények" miatt a párt népszerűsége csökken a nemzetféltő baloldali választópolgárok körében. De ezen nacionálkommunisták általában is a pártvezetés "liberális nemtörődömségének" róják fel – ürügyet keresve – az Iliescu–Nastase-féle román hatalom belső- és külső támogatottságának fogyását. Az elégedetlenkedő hangok kiengesztelésére az SZDP egyes vezetői elővették saját belső fórumaikon a nacionalista retorikát, illetve számos "hazafias nevelésre hivatott" rendezvényt szerveztek az elmúlt hetekben az ország különböző helyszínein. (Ezek egyike-másika a magyar reformisták bálványosi szabadegyetemének ellenrendezvényeként próbálta magára vonni a köz és a média figyelmét.) Maga Adrian Nastase pártelnök-kormányfő is – akinek Constantinescu exállamfő épp a napokban rajzolta meg a nemzetvesztő diktátorra, Ceausescura nagy mértékben hasonlító politikusi fantomképét – kivette részét a dörgedelmekből, így például Tőkés László tusnádfürdői előadását kommentálva felszólította az RMDSZ-t, hogy rövid úton szabaduljon meg a szabad szájú püspöktől meg a "hasonszőrűektől".

Markó Béla szövetségi elnök a protokollpartner felvetésére reagálva a szokásos heti fővárosi sajtóértekezleten leszögezte: a tiszteletbeli elnök és az RMDSZ vezetősége közötti nézetkülönbségek az RMDSZ szerepét illetően közismertek, és nem tekinthetők újdonságnak, ellenben "az RMDSZ belügyeiről, arról, hogy ki tagja és ki nem, csakis mi dönthetünk. Semmilyen külső javaslatot nem fogadhatunk el".

A tusnádfürdői szabadegyetem egyik szervezőjeként a Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja sem hagyta szó nélkül a meghívásukra előadást tartó Tőkés Lászlót ért kormányfői támadást. A platform elnöksége az alábbi közleményt adta ki július 24-én: "A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem nyitónapján Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke tartotta az első előadást A polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet címmel. Annak ellenére, hogy sem Adrian Nastase kormányfő, sem a román kormány más képviselője nem volt jelen az eseményen, a miniszterelnök kedden Suceaván sietett elítélni az elhangzottakat, vagy legalábbis azt, amit ő a számunkra ismeretlen forrásból származó információk alapján a tusnádfürdői táborban elhangzani vélt. A miniszterelnök nem tudja megmagyarázni magának, hogy miért tagja Tőkés László az RMDSZ-nek, ha nem ért egyet a Szövetség döntéseivel. A tanácstalanság érthető: egy parancsuralmi rendszer eszméit és gyakorlatát részben továbbéltető párt elnöke nem is értheti, mit jelent a belső önrevízió, amelyet az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szorgalmaz. Nem értheti azt sem, hogy létezhetnek ellenvélemények egy politikai alakulat vezetőinek döntéseivel kapcsolatosan, sem azt, hogy mit jelent a jobbító szándékú változtatás igénye. A Reform Tömörülés megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a román kormánypárt és az RMDSZ közötti protokollum olyan szoros kapcsolatot alakított ki a két alakulat vezetősége között, amelynek alapján Adrian Nastase úgy érzi, jogában áll eldönteni, hogy kit milyen nyilatkozatért kell megbüntetni, eltávolítani a Szövetségből. A tábor megnyitásakor mind Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, mind Tőkés László a polgári értékrendről, a közösségi megmaradás és gyarapodás feltételeiről beszélt. Tőkés László sem tett egyebet, mint megosztotta hallgatóival azt az aggodalmát, hogy a jelenlegi helyzet fenntartása a magyar közösség további fogyatkozásához vezet. Lehet, hogy Adrian Nastase számára nem fontos az asszimiláció és a kivándorlás megállítása, de az általa előszeretettel emlegetett empátia bizonyára képessé teheti arra, hogy megértse: bennünket igenis aggaszt, amit tapasztalunk, és nem áll szándékunkban ölbe tett kézzel nézni ezt a folyamatot. A kormányfői nyilatkozat elfogadhatatlannak minősíti Tőkés László »önrendelkezésre, szegregációra szólító« beszédét, továbbá »a tolerancia, a nagylelkűség, az együttélés elutasítását«, és fenyegetéssel zárul: félreérthetetlen válaszlépéseket helyez kilátásba. A Reform Tömörülés leszögezi: a tiszteletbeli elnök valóban beszélt az autonómiáról, a belső önrendelkezés szükségességéről, önálló érdekvédelemről, de egyetlen szót sem ejtett elszakadásról, elszigetelődésről, semmiről, ami szegregációként lenne értelmezhető. A miniszterelnök azonban azt elfelejtette megemlíteni, hogy Tőkés László együttgondolkodásra, közös cselekvésre buzdított: »mindenkit bevonva keressük együtt a kiutat, a megoldást«. Lehet, hogy a román kormánypárt elnöke úgy véli, hogy jelenleg minden a lehető legnagyobb rendben van, de a Reform Tömörülés ismét szükségesnek érzi felhívni a miniszterelnök figyelmét arra, hogy bár az RMDSZ jelenlegi vezetőivel a baloldali elvbarátság révén pompásan szót ért, az erdélyi magyar közösség értékrendje nem azonos a kormánypártéval. Nemzeti közösségünk legfőbb értéke nem a hatalomtisztelő hajbókolás. Ha létünket, megmaradásunkat érezzük veszélyeztetve, Szövetségünknek, közösségünknek továbbra is lesznek olyan tagjai, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg."

nyomtatható változat

Tőkés László nyitó expozéjában a Tusnádfürdőn 13. alkalommal megrendezésre kerülő szabadegyetemet a polgári értékeken alapuló folyamatnak, a román–magyar párbeszéd hiteles állomásának nevezte; nem olyan találkozónak, amely valami ellen jön létre, mint a marosfői vagy a nyárádszentmártoni. A bálványosi folyamat ugyanis rögtön a rendszerváltások után kezdődött, és a kiút keresésére, a kibontakozás lehetőségeire koncentrált. A jelenlegi helyzetet a püspök úgy jellemezte, mint az értékválság helyzetét, és életünk és megmaradásunk tekintetében is válságról beszélt, melyből a kiutat elmondása szerint a polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet jelentheti. A balliberális értékrendet torz, illetve álliberalizmusnak nevezte, és azzal szembeállította a nemzeti liberalizmust. Az idegen értékrend térnyerése kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ennek kiszolgáltatottjaivá, sőt kiszolgálóivá is válhatunk, s hogy ilyen környezetben a legjobb esetben csak az egyéni polgári jogoknak lehet érvényt szerezni, a kollektív jogoknak nem, a kisebbségi kollektív jogokat pedig elnyomják a többségiek. Konklúzióként megfogalmazta: vissza kell mennünk a keresztény polgári értékrendhez, az önálló érdekképviselethez, s így juthatunk el az RMDSZ-hez is annak eredeti állapotában, pontosabban a 10 évvel ezelőtt megszületett Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségéhez.

A polgári fogalom újraértelmezését javasolva Tőkés László fölvetette, hogy az értékrendet a kollektív nemzeti dimenzió irányába kell elmozdítani, beindítva azt a kísérletet, amely a Fidesz – Magyar Polgári Párt nevéhez fűződik, vállalva a nemzeti értékeket, a közösségi jogok képviseletét. Ilyen tekintetben az erdélyi magyarság szempontjából ehhez a viszonyulásformához sorolta a romániai homogenizációs hagyományok folytatásával való szembenállást is. Elismerően szólt a Reform Tömörülés platform állásfoglalásairól ilyen vonatkozásban, kiemelve, hogy az visszautasítja az RMDSZ-nek a közösség értékrendjétől elforduló magatartását. Toró T. Tibort idézve elmondta, hogy a platform két baloldali (a budapesti és bukaresti) kormány között a balra tolódó RMDSZ-nek kell hogy alternatívát mutasson.

A tiszteletbeli elnök sok tekintetben demagógnak nevezte a népszámlálási adatok kapcsán hangsúlyossá vált szövetségi megnyilatkozásokat, rámutatva, hogy magával a helyzetfelismeréssel egyet lehet érteni (akkor is, ha az késői), és az itthon maradás szorgalmazásával, a kitűzött célokkal is, hiszen az RMDSZ vezetői köreiből évekkel ezelőtt leszólták azokat, akik az erdélyi magyarság csökkenésére figyelmeztettek, sőt egyes szakértők ma is óvnak attól, hogy akárki apokaliptikus képet fessen a helyzet kapcsán. Magyar kormányzati viszonyulások tekintetében emlékeztetett arra, hogy az Orbán Viktor vezette kabinet mind a státustörvény, mind az egyetemépítés révén a szülőföldön való maradást próbálta elősegíteni (mely terveket kezdetben az RMDSZ ellenzett), a Horn-kormány viszont ignorálta a helyben maradás ügyét. A taglalt értékrendek kapcsán a most lezajlott MÁÉRT-ülésről elmondta: egyedül Mádl köztársasági elnök engedett meg magának egy fél mondatot az autonómiáról. Az RMDSZ-ről kijelentette, hogy a szervezet ma már köszönő viszonyban sincs a belső demokráciával, és messze jár már a pártosodás útján. Az értékrend és a vállalások kapcsán úgy vélekedett: ma már el sem lehet képzelni, hogy a szövetség frissen megválasztott honatyái esküt tegyenek a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az eseményre utalva és az akkor megszületett Kolozsvári Nyilatkozatra visszatérve befejezésképpen azt javasolta, hogy idén októberben, a dokumentum megszületésének 10. évfordulóján a kincses városban "mindenkit bevonva keressük együtt a kiutat, a megoldást". A gyökeres változtatás szükségessége kapcsán Tőkés László az RMDSZ-en belüli cselekvés lehetőségéről szólt, az önrevízió jegyében.

nyomtatható változat

Az RMDSZ elnöke a múlt heti sajtótájékoztatóján utalt a státustörvénnyel kapcsolatos, a román fél részéről ismét napirendre hozott legutóbbi felvetésekre is. Markó Béla kifejtette: bízik abban, hogy a közeljövőben a két szomszéd, Románia és Magyarország kapcsolatrendszere nem fog csupán a státustörvényt érintő kérdésekre szorítkozni. A szövetség elnöke ugyanakkor ismertette a sajtó képviselőivel az RMDSZ erre vonatkozó álláspontját, amely egybeesik a MÁÉRT legutóbbi ülésén elfogadott határozatával. Elmondta, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosítása a Velencei Bizottság ajánlásai alapján csakis az Adrian Nastase román és Orbán Viktor magyar kormányfő által aláírt Egyetértési Nyilatkozat előírásaival összhangban képzelhető el. Továbbá a szövetség elnöke egyértelműen cáfolta a törvény alkalmazását felügyelő román bizottság jelentését, miszerint az információs irodák tevékenysége törvénytelen. Markó rámutatott, hogy nem kellene alkalmatlan és fölösleges feszültségkeltéssel terhelni a két ország kapcsolatát.

A román alkotmány várható módosítása kapcsán a szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem ért egyet az alkotmánymódosítási bizottság munkatervével, ugyanis a bizottság többségi szavazás alapján elvetette több RMDSZ-es javaslat bizottsági szinten való megvitatását. Ugyanakkor hozzátette: az RMDSZ továbbra is részt vesz az alkotmánymódosítási bizottság munkálataiban, de csak abban az esetben fogja aláírni, ha a politikai alakulatokkal való egyeztetések során "sikerül számunkra is elfogadható megoldást találni". Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ elsősorban az alkotmány ember- és kisebbségjogi előírásainak megreformálását szorgalmazza. A szövetség álláspontját ismertetve közölte, hogy az RMDSZ-javaslatok tartalmazzák a helyi közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak az alkotmány általi biztosítását, valamint ennek bővítését. Hozzátette, hogy ezt ki kell terjeszteni az anyanyelvi felsőoktatás, valamint az igazságszolgáltatásban való anyanyelvhasználat alkotmány általi biztosítására is. Továbbá megemlítette a prefektúra intézményének megszüntetésére vagy annak alapos átgondolására, valamint a nemzetállam fogalmának törlésére vonatkozó javaslatokat is.

A Nagy-Románia Pártnak (NRP) a bizottsági munkálatokból való távolmaradását Markó Béla pozitívumként értékelte, ugyanis egy, a szélsőnacionalisták által is elfogadott alkotmánymódosítás jót nem ígérhet. Az RMDSZ elnöke végül kifejtette: bízik abban, hogy a nézetkülönbségek feloldhatók, és a négy parlamenti párt valódi alkotmányreformot támogat.

nyomtatható változat

VMDP-állásfoglalás

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt üdvözli a tényt, hogy a határmódosítás nélküli nemzeti integráció visszafordíthatatlan folyamatának megerősítéseként a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten megtartotta 5. ülését.

Az összejövetel nyomán több kérdés vár válaszra.

Miután az egész Kárpát-medencében kétpólusúvá váltak a magyar politikai elitek, felmerül a kérdés, megmaradhat-e a MÁÉRT össznemzeti konzultatív testületnek? A felelet igen, de csak akkor, ha mind a globalizáció hívei, illetve a helyi hatalommal szoros kapcsolatban álló kisebbségi elitek, mind pedig a polgári szárny, illetve a nemzetben gondolkodó kisebbségi tömörülések megfelelő súllyal vehetnek részt ezen az egész nemzet szempontjából fontos vitafórumon. Sajnos a MÁÉRT 5. üléséről hiányoztak Tőkés László és az RMDSZ Reform Tömörülésének képviselői is. Groteszk megoldásnak tűnt, hogy Duray Miklós, aki jelen volt az értekezleten, nem lehetett ott a felszólalók között.

Ha megmarad a MÁÉRT össznemzeti jellege és a polgári-nemzeti szárny nem kényszerül különálló tényezőként megjelenni a Kárpát-medencei magyar politikai színtéren, további feladatok meghatározása válik szükségessé.

Először is, a MÁÉRT összejövetelei csak akkor nem válnak manipulációra alkalmas üres formává, ha állásfoglalásra érett s valóban a nemzet egészét érintő témák kerülnek megvitatásra.

További konzultációkra van szükség mindenekelőtt a státustörvény jövőjét illetően. Meg kell nyitni a Kárpát-medencében élő kisebbségi közösségek jó értelmű, a nemzeti érdeknek megfelelő, ám differenciált kezelésének kérdését. S végül, de nem utolsósorban közösen lehetne megvitatni, van-e értelme annak, hogy a Magyarország ígéretes fejlődésével összefüggő szívó hatás erősödése, valamint az egész Kárpát-medencére jellemző rossz demográfiai mutatók ügye egységes egészként, ágas-bogas közös problémaként kerüljön napirendre?

Másodszor, felmerül a kérdés, mi lesz a vajdasági, illetve a kárpátaljai magyarokkal, ha Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, s határai e két kisebbség tagjai előtt vasfüggönyként jelennek meg? A VMDP véleménye továbbra is az, hogy az adott esetben a kettős állampolgárság lehet az egyetlen jó megoldás.

Harmadszor, ha a MÁÉRT továbbra is megmarad össznemzeti konzultatív testületnek, a mindenkori magyar kormánynak kell vállalnia a felelősséget azért, hogy ez a fórum demokratikusan, a nemzet érdekeinek megfelelően működjön. A meghívottak névsorának összeállítását természetesen a mindenkori magyar kormánynak kell vállalnia. S a felelősséget is, hogy a MÁÉRT üléseire meghívót kapjanak a kétpólusú magyar politikai elitek mindkét szárnyának reprezentánsai.

A VMDP elnöksége

nyomtatható változat

Múlt heti lapszámunkban röviden beszámoltunk az RMDSZ által nemrég létrehozott és vele mindenben együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet nyárádszentmártoni "nyári akadémiájáról", amely egyszerűen MIÉRT-táborként vonult be a sajtónyelvbe. Az RMDSZ elnöki hivatalából származó tájékoztatás szerint itt "az európai integráció és a kisebbségpolitika kérdéseiről tartottak vitafórumot vezető magyar és román politikusok". Ezzel ellentétben a híradások semmiféle vitáról nem szóltak, ugyanis a Maros megyei ifjúsági politikai felkészítő táborban teljes volt a baloldali összhang mind román–magyar, mind magyar–magyar, mind generációs viszonylatban. (Kovács Péter MIÉRT-elnök, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének főállású aktivistája ki is jelentette a sajtónak: ők azért nem vesznek részt sem testületileg, sem egyénileg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem rendezvényein, mert ott esetleg vitára kerülhetne sor. Markó Béla szövetségi elnök is formai okokra hivatkozva hárította el a megjelenést Tusnádfürdőn.)

A Szentmártonban felszólaló Markó Béla szerint az elmúlt 12 év a romániai magyar közösséget képviselő RMDSZ számára a programok és az azok megvalósításához szükséges eszközök keresésének időszaka volt. (A lázas keresés közben elfogyott kétszázezer emberünk – tehetnénk hozzá keserűséggel.) Az RMDSZ elnöke szerint egyes eszközök programadó jelentőségűekké válhatnak. Példaként említette, hogy a kormányon lévő SZDP és az RMDSZ parlamenti együttműködése modellként szolgálhat arra, miként lehet a többségi demokráciát "megállapodásos demokráciává" változtatni. Ez a manapság gyakran felbukkanó politológiai fogalom valójában azt jelenti, hogy a kisebbség bizonyos (esetünkben nyelv- és jelképhasználati, kulturális) közösségi engedmények és személyre szóló kedvezmények fejében feltétlen politikai támogatással tartozik a regnáló többségi hatalomnak. Románia demokratikus jogállammá válásának ugyanis nem az RMDSZ szállította "megállapodásos demokrácia" az ösztönzője, hanem a nemzetközi politikai nyomás és az eurointegrációs kényszer.

Markó hangsúlyozta Nyárádszentmártonban, hogy a romániai magyarság olyan önálló közösséget kíván formálni magából, amely részese a román társadalomnak, ugyanakkor szervesen kapcsolódik a magyar nemzethez. Ezt a kettős kötődéssel járó önállóságot mindenkinek meg kell értenie – jelentette ki, nyilván román partnereinek címezve ezt, hiszen ezen kettős kötődést az erdélyi magyarságon belül még azok a "radikálisok" sem kérdőjelezték meg, akik a kettős román–magyar állampolgárságot nagyon is üdvözítőnek tartanák minden romániai magyar számára.

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke egyaránt arra helyezték a MIÉRT-táborban a hangsúlyt, hogy alapvetően a folyamatosság elve érvényesült az elmúlt 12 évben a határon túli magyarokkal kapcsolatos magyar politikában. Mindketten kiemelték, hogy a rendszerváltás után alakult első magyar kormányt követően valamennyi kormány ezen a téren az elődje munkáját folytatta. Szabó szerint az új magyar kormány is fontos eredménynek tekinti a kedvezménytörvényt. De az előző négy évhez képest elsősorban a szomszédságpolitikában tart szükségesnek változásokat. Itt kell helyreállítani a megbillent egyensúlyt. Ugyanakkor a jószomszédi viszonyban nem történt semmi helyrehozhatatlan – jelentette ki.

Ebből a körmönfont, de mégis semmitmondónak tűnő megfogalmazásból legföljebb az hámozható ki, hogy az előző egyensúlyt a polgári kormány billentette fel – nyilván Magyarország kárára – a kedvezménytörvény megalkotásával, amely viszont a szocialista kormány szerint is fontos eredmény volt. Tehát az egyensúly helyrehozása az illető törvény visszavonásával lenne elérhető, akármennyire is fontos eredménynek mondják. Magyarország javát egy olyan egyensúly szolgálná a szomszédságpolitika terén – Szabó szavaiból következtetve –, amely nem adna okot a szomszédos államok berzenkedésére, ám mivel a szomszédok a területükön élő magyarok iránti budapesti érdeklődést és gondoskodást veszik leginkább rossznéven, ergo ezt kell visszafejleszteni, megszüntetni, csökkenteni. Valamiféle egyensúlyt helyreállítandó – a régi-új, köldöknéző, tízmillió magyarban gondolkodó nemzetpolitikát elővéve a sutból.

D. L.

nyomtatható változat

Vége van. Az RMDSZ díszdoktorai – immár bizonyíthatóan – etikusnak tartják a klónozást. Igaz, egyelőre csak a szervezetekét és rendezvényekét, de eljöhet az idő, hogy az erdélyi magyarság RMDSZ-stratégiájába "az arra érdemes egyedek" sokszorosítása is beépül. Ha a mai magyar kormány buta tekintélyelvűségét – ők legitimitásnak hívják – továbbra is fenntartja a határon túli magyarok esetében, az is előfordulhat a közeljövőben, hogy ugyanaz az egyed és harminc évvel fiatalabb alteregója egyszerre, ugyanabban az időben két különböző helyen tűnik föl. De ha csak föltűnne… Nem, próféciákat is szórni fog.

Tusványos klónozott változata Posványos, a MIÉRT Nyári Akadémiája. A szellemi műhely, mely arra hivatott, hogy tartalmat adjon a MIÉRT-nek. A rendszer építkezik. Saját hálózatát szüli éppen az RMDSZ mai csúcsa. Olvasom, hogy Kovács Peti elnök egyoldalúnak tartja Tusványost. Ezért nem dugja arra az orrát a MIÉRT. Inkább szoclib társas kiránduláson vesz(nek) részt Magyarországon. Vagy ki tudja, hol… Ugyanis ő(k) nem egyoldalú(ak). A MIÉRT csak oldalosan sompolyog az RMDSZ-guruk árnyékában. Nem vitázik, és a papát nem kritizálja. Hajrá, MIÉRT! Hajrá, alkalmazott politika! Az alkalmazott fiatalok örömére…

Szőke László

nyomtatható változat

Gyergyószentmiklós

Továbbra is vitatott és feszültségeket gerjesztő bizonytalansági tényező a Hargita és Neamt megyék közötti határ a Gyergyói-havasokban. A határ megállapításának legutóbbi kísérletekor, a Kupás patakánál lezajlott megyeközi találkozón is csak egy akadály volt: senki nem tudta az asztalra tenni az 1968/2-es törvény ama mellékletét, amely e határrész leírását, térképét adja. A múlt héten azonban a megyei tanács elnöke, Zsombori Vilmos bejelentette: megvan a térkép!

A neamtiakkal való találkozó alkalmával a Hargita Megyei Tanács küldötte, Marian Chivu elmondotta, ő több helyen is kereste ezen iratokat, de nem lelt rájuk, így nem marad más, mint parlamenti képviselőinket megkérni, legmagasabb szinten próbálják megszerezni a törvénymellékletet. Ez került a jegyzőkönyvbe is.

Garda Dezső parlamenti képviselő, aki a sajtóból szerzett tudomást e megbízatásáról, munkához látott:

– A médiából tudtam meg, mi ez ügyben a feladatom. Igaz, hogy az én közigazgatási minisztériumba küldött levelem alapján került sor a találkozóra, de engem senki nem értesített róla, így nem lehettem jelen. Nem kértek fel a melléklet megszerzésére sem a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivataltól, sem a megyétől, mégis tudtam, mit kell tennem. Június utolsó hetében jártam Bukarestben az országos levéltárban, a statisztikai hivatalban, a geodéziai igazgatóságnál, a kataszteri hivatalnál, a kormányhivatal és szenátus levéltárában... tehát minden olyan helyen, ahol elméletileg megtalálható az 1968/2-es törvény melléklete, illetve a korábbi, ugyanerre vonatkozó 1950/5-ös törvény. Próbáltam megkeresni az alapdokumentumokat, de mindenütt azt a választ kaptam, hogy sajnos nem rendelkeznek az erdélyi Hargita és a moldovai Neamt közötti határvonalra vonatkozó melléklettel. A sikertelenség után újabb levelet intéztem a közigazgatási miniszterhez június 27-én, kérve, hogy valamilyen úton-módon bocsássa rendelkezésemre ezen aktákat. Hogy ez ne tűnjön magányos küzdelemnek, kérésemet elküldtem az RMDSZ csúcsvezetéséhez is, hogy tudjanak az ügyről és ők is sürgessék Octav Cozmânca miniszternél a választ, a rendezést. Én el szeretném kerülni a megalapozatlan nyilatkozatokat, de meglátásom szerint sehol senki nem kezelte megfelelő felelősséggel ezt az ügyet, úgy, ahogy ezt a térség s az itteni lakosok érdekei megkövetelnék. Hogy nem bukkantam rá ezekre a mellékletekre, azzal magyarázom, hogy ez a sok aktaköltöztetés, egyik épületből a másikba való hurcolkodás és a nem megfelelő felülvigyázat eredménye, másrészt azt hiszem, senki sem gondolt arra 1968 után, az örökkétig tartó "kommunista jólét" éveiben, hogy ezeket a mellékleteket még valakinek használnia kell valamikor, bizonyos határpontosítások, tulajdonrendezések idején. Egy ilyen gondatlanság és gondtalanság egy civilizált európai országban abszurdumnak számítana.

Garda képviselő tehát a miniszter válaszát, a melléklet előkerülését várja, miközben Hargita megye tanácsának elnöke hétvégén a Gyergyóremetén tartott szemináriumon bejelentette: megyénk rendelkezik az 1968-as térképpel. "A határkérdés tipikus Balkán-történet" – jelentette ki Zsombori, majd a sajtónak cáfolt minden olyan kijelentést, miszerint a megye nem rendelkezik e térképpel, igazolható a határvonal, és nem rajta múlik, hogy mikor ülnek le a vitás felek egy újabb tárgyalásra. Azt is hozzátette, hogy amennyiben nem oldható meg egyeztetéssel a probléma, akkor Csíkszereda a jogállam eszközeit kívánja használni. Zsombori Vilmos ígéretet tett arra is, hogy a sajtó rendelkezésére bocsátja ezen fontos aktákat, valamint meghívót kapunk a megyék közti találkozóra is.

Balázs Katalin

nyomtatható változat

Levél az újvilágból az óhazába

Torontóban, Kanadának a Niagara-vízeséshez legközelebbi nagyvárosában több héten keresztül sztrájkoltak a szemetesek. Mint ilyenkor lenni szokott, a fő követeléseik között a munkakörülmények javítása és a bérek emelése volt.

Itt a szemetet mindenki fekete műanyag zsákokban tárolja, külön szortírozva az újrahasznosítható – papír, üveg, fa, fém stb. – anyagokat. Mindenik szeméttípust a hét különböző napjain szállítják el. A kukásoknak csak annyi a dolguk, hogy a teherautókra feltegyék, majd az emésztőgödröknél, anyagelosztóknál lerakják e zsákokat. A munkakörülmények javítása a gyakoribb védőruhaosztást jelentette, a nagyobb fizetés pedig mindenkinek jól jön. A szemetesek szakszervezete úgy döntött, hogy követeléseik alátámasztására sztrájkot szervez, mégpedig júliusban, amikor is a földgolyó e táján is kánikulai a meleg, tehát a szemét is jobban bűzlik a pénzt osztó városatyák orra alatt...

Eddig akár Románia bármely városában is megtörténhetett volna az eset, legfeljebb annyi módosítással, hogy nem kell ahhoz a szemetesek munkabeszüntetése, hogy nyaranta bűz terjengjen a házak között vagy bárhol. Torontóban azonban hozzá vannak szokva a tisztasághoz. Most viszont tele volt a város fekete műanyagzsákokkal, s a hőségben tényleg orrfacsaró volt a szag. Azt gondolta volna az ember, hogy a városatyák csak feladják a harcot, teljesítik a követeléseket. Miután leültek és osztották-szorozták a szemételhordásra szánt összeget, megtárgyalták a helyzetet az adófizető polgárokkal is. Kiderült, hogy a kívánságok többségét nem teljesíthetik. Ezt aztán tisztán megmondták az illetékes szakszervezeti vezetőknek. Sőt, mivel mind többen hordták el a szemetet a házuk mellől a távolabbi parkokba, játszóterek közelébe, tehát a gyerekek, idősebbek egészsége került veszélybe, a közhangulat mindinkább a szemetesek ellen fordult. Olyannyira, hogy a városatyák kezdtek más szeméthordó cégekkel is tárgyalni. S mivel ilyen több is működik Kanadában, a sztrájkot nagyon vékonyka eredményeket elérve fújták le a kezdeményezők.

Hát ennyi történt csak. A tárgyalások alatt nem volt szó itt sokgyermekes családokról, amelyeket el kell tartani, sem életszínvonal-emelésről, sem politikai vitákról, semmi ilyesmiről. Csak egy bizonyos munka honorálásáról, amelyet a város egy bizonyos összegre taksált, a munkavállaló pedig ezt szerette volna feljebb tornászni, a korábbi megegyezésen igazítva. A közvélemény és a konkurenciális helyzet miatt azonban nem jött össze. Pedig az időzítés nem volt rossz. No, majd legközelebb...

Ilyen egy sztrájk, ha van konkurencia. Hogy nem mindenkinek tetszik, az bizonyos. Ahogy egy helybéli egyetemi tanártól hallottam: a konkurencia olyan helyzet, amikor egy konda disznót az etetővályúhoz engednek. Az ügyesebb, az erősebb, az okosabb hamarabb ér a vályúhoz, többet vesz magához az ételből, jobban meghízik. A hátrább lévők soványabbak maradnak. Hogy ez menynyire demokratikus, erről lehet vitatkozni, de annyi bizonyos, hogy a kezdetkor esélyegyenlőség van. Aztán jön a szelekció. Ez alatt lehet sztrájkolni, de nem biztos, hogy ez a nyerő. Sőt…

Torontó utcái, parkjai most tiszták. Játszóterein gyerekek szaladgálnak. És enyhült a kánikulai meleg is.

Román Győző

nyomtatható változat

Élénk érdeklődés jellemezte a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort az idén is. Július 21. és 28. között a helyszín, Tusnádfürdő életritmusa megváltozott, és az ilyenkor a többnyire Ó-Romániából érkezett fürdővendégek nagy meglepetésére egyre több magyarul beszélő, a nyakukban narancssárga tábori jegyet hordó fiatal jelent meg az üdülőtelepen. Ugyancsak megváltoztak a városka éjszakái is, mert késői órákig hallható volt az Olt-völgyi nagyszínpadon fellépők zenéje, amit a környező hegyek még vissza is vertek. A szervezők és részvevők sikeresnek mondják az idei rendezvényt is, sőt Ilyés Szabolcs KMDSZ-es főszervező szerint a tábor egy hete alatt tízezer ember fordult meg az Univers kempingben. A Pro Minoritate Alapítvány támogatása tehát idén sem bizonyult hiábavalónak. Természetesen sokak érdeklődése – bevallásuk szerint – a meghívottak listáján szereplő fideszes politikusoknak tulajdonítható, annál is inkább, mert a szombati előadó Orbán Viktor volt.

Idén tizenharmadik alkalommal került megrendezésre Kelet-Közép-Európa legtekintélyesebb "rövidnadrágos politikai fóruma", a Bálványosról Tusnádfürdőre költöztetett és immár a Tusványos ragadványnéven számon tartott nyári szabadegyetem és diáktábor. Ezen a rendezvényen hagyományosan az erdélyi magyarság helyzetét, jogait és jövőjét, valamint a többségi nemzethez és a geopolitikai szereplőkhöz való viszonyát a lehető legnyíltabban és legkonstruktívabban vetik fel és tárgyalják a részvevők. Miközben pedig Bálványos évről évre újjászületett és újrateremtette önmagát, folyamattá válva, Romániában és Magyarországon kormányok és állami vezetők váltották egymást. Fontos ezt hangsúlyozni, mert e változások mindig nyomot hagytak a rendezvényen. Kiötlői ugyanis azok voltak, akik mára az RMDSZ nemzeti liberális platformjának, a Reform Tömörülésnek a meghatározó személyiségeivé váltak, de idetartoznak a Fidesz neves politikusai is, együttes erőfeszítéseiket pedig a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezőmunkája támogatja évről évre. A nyári szabadegyetem adott alkalmat arra is, hogy a romániai magyarság politikai képviseletével szemben elvárásokat, az érdekvédelem eredményességéről kritikákat, közösségünk esélyeiről latolgatásokat fogalmazzanak meg sokan, sokféleképpen. Bálványos mindig is a szókimondóbb értékelések terepe volt.

Az egyhetes nyílt fórum hangulatát, tartalmát gyakran befolyásolta, hogy az anyaországban, illetve Romániában éppen ki van hatalmon, továbbá hogy az RMDSZ az éppen regnáló román erőkkel milyen viszonyokat tart fenn. A tavaly például, amikor a polgári erők alkották a magyarországi kormánytöbbséget, Markó Béla szövetségi elnök is tiszteletét tette a rendezvényen, és odaült Orbán Viktor miniszterelnök mellé az előadósátor asztalánál. Ezzel szemben idén, a Fidesz választási veresége után csak a szövetségi elnöki luxusautó "tette tiszteletét" a Bálványosi Szabadegyetemen, benne – a szervezők szerint – Markó tanácsadóival...

De ne menjünk a dolgok elébe. Időzzünk el pár mondat erejéig az első – a hétfői – nap eseményeinél, amikor is Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke "házigazdaként", Dinu Zamfirescu a román társszervezők nevében, Tőkés László tiszteletbeli RMDSZ-elnök pedig maga is ősbálványosiként köszöntötte az akkor még gyülekező táborozókat. Meghívott előadóként a püspök ez alkalommal is kemény kritikákat fogalmazott meg az RMDSZ jelenlegi politizálásáról, hallgatósága pedig láthatólag egyetértett mondanivalójával. Az előadás közepén azonban szokatlan dolog történt. A fürdőváros fölött ugyanis egy terepszínű katonai helikopter húzott el, meglehetősen alacsonyan. Alulírott a kedden megjelenő tábori újságban jelezte is, hogy talán nem véletlenül haladt el éppen a rendezvény megnyitásakor a helyszín fölött a zajos harcászati eszköz. Az eset viszont mindenképpen emlékeztetett azokra az időkre, amikor székelyföldi magyarjaink szervezett utcai ünnepélyei fölött köröztek katonai helikopterek, egyszersmind jelezve, hogy a hatalom éber, figyel és jelen van még akkor is, ha már a demokrácia és a bálványosi folyamat 13. évét írjuk és ha a tömegben esetlegesen nem vesszük észre a beépített és rövidnadrágba bújtatott ügynököket. A Tusványos Press írása azzal zárult, hogy ezt még jóindulatúan elnézzük, a hatalommal való újabb találkozásig.

Az alkalom nem váratott magára, kedden az első előadást már-már elalvó táborozókat – előző napi megjelenéséhez hasonlóan pontban tizenegykor – a terepszínű gépmadár ébresztette. A hét vége felé értekező Dan Pavel politológus is nehezményezte a feltűnő esetet, mert az nem vet jó fényt a honi "nyitott égboltra". A hét közepe táján folytatódott és szombaton tetőzött a tábor benépesülése. A folytonosan fenyegető esőfelhők ellenére is gyülekeztek a táborozók, igaz, a fiatalabbja a rendezvény diáktábor jellegét kihasználva többnyire csak az estéket meghatározó hazai vagy magyarországi együttesek előadásaira volt kíváncsi. Holott minden napra ígérkezett egy-egy tartalmas vagy éppenséggel magasröptű, de akár tartalmában száraz, ám a sok esőtől nedvesen is kedves előadás a megmaradásról, a hogyan továbbról, a szabad erdélyi sajtóról és persze arról, hogy meg kell-e reformálni a sokak szerint ma már megreformálhatatlan RMDSZ-t, vagy inkább újfajta szövetségben érdemes gondolkodni?

A részvevők száma a hét közepén már elérte a másfélezret is, ebből kifolyólag pedig a szerződtetett rendfenntartó cég munkatársainak is rengeteg munkája akadt, noha az nem mondható el róluk, hogy türelmesen, szakszerűen és emberi módon végezték volna dolgukat. Naponta érkeztek ugyanis panaszok, hogy ártatlan embereket vertek el, ha azok véralkoholszintje már több ezrelékben volt mérhető, sőt arról is beszámolt az egyik áldozat, hogy később, miután már bevarrták a szemhéját, azt hallotta támadója szájából, hogy jóleső érzéssel páholta őt el. A csütörtök esti Beatrice-koncerten éppen az együttes vezetője, Nagy Feró volt kénytelen leállítani az előadást, míg a rendfenntartók belátták: az általuk kezelésbe vett fiatalember tényleg véletlenül esett át a kordonon. A buzgó fekete ruhások még Deutsch Tamást, a Fidesz alelnökét sem hagyták autóval behajtani a táborba, az exminiszter méltatlankodására pedig azt válaszolták, nem ismerik őt, mert nem néznek tévét, és ha ez a jövevény a volt kormánypárt alelnöke, akkor ők egytől egyig mind ferences barátok...

A tusnádi éjszakákat a mindent ellepő műanyag söröspoharak látványa, a bulizó fiatalok sürgése-forgása, a politikusok és politológusok, újság- és szépírók eszmecseréi, illetve a rockerek, anarchisták és extrém fiatalemberek, valamint lányok akusztikus megnyilvánulásai töltötték ki. Ehhez járult még a szinte minden éjszaka elénekelt Himnusz, a többször skandált ...ria-ria, Hungária, és a Medgyessy Péter szocialista miniszterelnöknek számtalanszor kilátásba helyezett politikai végzet. A hiányzók listáját a magyar polgári erők oldalán Pokorni Zoltán és Dávid Ibolya szaporította, de idén is ott volt Németh Zsolt államtitkár, illetve a kerékpárral érkező Révész Máriusz képviselő, sok más fideszes politikus között pedig Kövér Lászlót említenénk még régi visszajáróként.

A napok teltével egyre többször elhangzott: Orbán is jön. Erről mindenki meg volt győződve, ezért az egyre esősebb nappalok is közelebb hozták a szombatot a türelmetlenek számára. Többen korán reggel felkerekedtek aznap, hogy az előzőleg koncerteknek helyt adó nagyszínpad előtt elhelyezett fapadokon helyet foglalhassanak, számolva akár azzal is, hogy a legnépszerűbb vendég programja felborulhat, így késhet előadásának megkezdése is. A pénteki, szinte huszonnégy órás eső is alábbhagyott, a futballpályára igyekvő embereket pedig a környező hegyek ködborította látványa fogadta egyelőre. A lépcsőfeljárón a Fidesz-közeli új nemzedék, a Fidelitas lapját, az Utolsó Figyelmeztetés címűt osztogatták mindenkinek. Egy öltönyös csíki nagyvállalkozó is felbukkant, majd különböző székely városok polgármesterei fészkelődtek el helyeiken. A hátamnál ülő idős nénikék egy idő után elkezdték feszíteni a húrt. "Ideges vagyok már. Miért nem jön?" A kezdés meghirdetett időpontja, a délelőtti tíz óra is elmúlik. Közben egyre gyűlnek a tábor narancsszínű pólókba öltözött lakói, majd sokatmondó feliratú trikók hada kezd felvonulni: Én nem hibáztam, a Fideszre szavaztam; 1 a +5 millióból; Hajrá, magyarok!; Stop, D-209!; Csángó vagyok, nem puliszka. A hangulat a hátamnál még idegesebb. "Nem telefonált vajon, hogy nem jön?" Közben elered az eső, de a sokaság már tömeggé duzzad. A hangosítás befejeződött, a türelmetlenek az óráikra tekintenek. Orbán Viktor már háromnegyed órája meg kellett volna érkezzen. Később tudjuk meg, hogy Szentegyháza elöljárói hagyományos módon, a magyarok miniszterelnökeként köszöntötték az ezres csoportba verődött helybéliekkel együtt. Némi optimizmust végül a Duna tévés Csáky Zoltán kelt a közönség soraiban. "Jaj, képzeld, ott van Csáky élőben!" Akkor már csak nem lesz itt nagy baj... Orbán viszont még késik. Tizenegy óra előtt öt perccel megjelenik az első magyar nemzetiszínű lobogó, egy kisgyermek kezében. "Jaj, Csákyt sem látom már!" A Szegedi Jobboldali Ifjúsági Közösség közben zászlót bont. A fiatalok is türelmetlenkednek. A rendfenntartók viszont megjelennek, sőt ezúttal már nyakkendő és kitűző is van rajtuk. Ebben a pillanatban nyüzsgés támad a focipálya sarkában, és megjelenik Orbán Viktor, de ekkor a tömeg már a keresztnevét ismétli folyton. A néni jajgatni kezd. "Megjött! Megjött!" És sírva örvendezik tovább. A második magyar lobogót is kibontják, majd mikor felállok, hogy hátranézve szemrevételezzem az egybegyűltek számát, a néni megkérdi: sokan vagyunk, ugye?

Toró T. Tibor azzal fogadja Magyarország volt miniszterelnökét, hogy semmilyen okát nem látja annak, hogy Orbán Viktort ne a nemzet miniszterelnökeként köszöntse a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban 2002-ben is. A vendég kis hátizsákkal és kockás ingben érkezett. Rövidre fogta mondanivalóját, és a meghirdetett előadás témájától – a NATO-bővítéstől – hamar el is kanyarodott. Közben elállt az eső, kisütött a nap, és Orbán Viktor már Magyarországról, a Fidesz nélküli kormányról és az erdélyi magyarokról beszélt. "Azt tanácsoltuk az erdélyi magyarságnak, hogy lássa be, nem az RMDSZ a legfontosabb, hanem az önálló intézményrendszer kiépítése. Most pedig ezt a jó tanácsot haza kell vinnünk, és Magyarországon nem a kormányt kell a legfontosabb dolognak tekintenünk, hanem föl kell építeni a mi kis polgári világunkat. Olyant alkotunk így, amit semmilyen kormány nem tud majd figyelmen kívül hagyni a jövőben. Még mindig ők vannak többen, tehát most nem kell harcba bocsátkoznunk. Először meg kell erősödni, s ha sikerrel járunk, akkor sem szabad abbahagyni ezt az építkezést" – mondotta egyebek mellett. Válaszai, kijelentései nemes egyszerűséggel voltak bátorítóak, az összegyűlt közel háromezer ember pedig szuggesztíven köszönte meg a miniszterelnöknek a határon túli magyarokért eddig tetteket és az ezentúli támogatást. Csillogó szemmel hallgatták, itták szavait az összegyűlt idősek és fiatalok egyaránt. Hosszú tapsokkal, kitartó Viktor! bekiáltásokkal reagáltak a politikus minden bekezdésére.

Az idei Tusványost záró beszéd ezután következett. A táborozókhoz Németh Zsolt szólt, kijelentve, hogy sikeresnek könyveli el az idei rendezvényt is, amelyet szerinte főleg a jókedv jellemzett.

Az utolsó estének azonban volt még egy fénypontja Cseh Tamás személyében, az ő fellépését egy zeneileg mindenre, helyileg pedig mindenhova kiterjedő utolsó buli követte hajnalig. Vasárnap reggel már több helyen csak a sátrak nyomai vártak az ébredőkre. A részvevők egy része már elment, mások pedig az üdülővárost szállták meg egy utolsó sörözésre. Távozóban azt mondta az egyik részvevő jó székelyesen: úgy vége lett...

Nyilván csak erre az egy hétre, erre a Tusványosra gondolt, hiszen minden vég egyszerre kezdet is.

Kristály Lehel

nyomtatható változat

Budapesti látlelet

Valószínűleg az olvasó számára is emlékezetes maradt a Monica Lewinsky-ügy. Amire kevesen emlékeznek az egész cécóból, az, hogy miután a kedves Monica egy szép hajnalon kiöntötte a bilit egyik barátnőjének az amerikai elnökkel folytatott afférjáról, még azon a reggelen FBI-ügynökök hada szállta meg a szerencsétlen barátnő lakását. Nem azért, hogy elhallgattassák, hanem (hatalmas különbség!) hogy kihallgassák. Az ügy részletei világszerte ismertek lettek, hatalmas botrányba, Clinton ingadozó, majd az "ügy" dacára fokozódó népszerűségébe torkollott. Nem következett be kormányválság (az USA elnöke egyben a kormány, azaz az "adminisztráció" feje is), Monica, bár megszedte magát szexkalandjának "szerzői jogdíjaiból", közutálat tárgyává vált. Az amerikaiak (ezt J. F. Kennedy óta tudjuk) egy jó elnöknek a magánéleti botladozásait könnyen megbocsátják. Vagy inkább elfelejtik. Titokban talán azt gondolják: lám, az Egyesült Államok elnöke is csak gyarló ember. Mint mi mindannyian. Közülünk való. Ettől még bekerülhet a történelembe.

Mindezeket csupán azért idéztem fel, mivel manapság Magyarországon bárki bármikor – nyilván ha megvannak a szükséges adatai és lehetősége – bevádolhat valakit anélkül, hogy a dolognak (egyelőre) következményei lennének. Egy az, hogy Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke hazugságot érően titkolózott, a jó nép úgy adta rá szavazatát, hogy fogalma sem volt titkos ügynöki múltjáról, és kettő az, ha egy vezető ellenzéki politikus apjának III/III-as múltja derül ki úgy, hogy a fiú erről mit sem tudott. Mivel a Pákozdi-Pokorni ügyben az államtitkot sértő személy ellen semmiféle eljárás nem indult, mert a jelenlegi belügyminiszter, a szocialista Lamperth Mónika hallgatólagosan beleegyezik ezekbe a disznóságokba (másképpen Pokorni Zoltán hátbadöfését nem is tudom jellemezni), nagyon sok közéleti és nem közéleti személynek el kell gondolkodnia családfája ágain-bogain, hol és mikor jelent meg egy vadhajtás, kinek a dédnagyapja volt a Tanácsköztársaság üdvözültje, kinek a felmenője volt Tisza István kegyeltje, esetleg Rákosi elvtárs bölcsődei "kollégája"…

A lavina kétségkívül elindult. Abban a percben, amikor a bulvársajtóból ismert egykori MSZP-kampányfőnök Meruk József beledöfött a Fidesz elnökébe, mi több, felhőtlenül kijelentette, hogy további adatokkal szolgálhat másokról is, egy rendkívül veszélyes folyamat vette kezdetét, és "…ki tudja, hol áll meg". Mert legalább akkora csapást mérhet sokakra ez a piszkos játék, mint Toldi súlyos malomköve.

A politikai elemzők, a titoktartás szabályait jól ismerők, a józanul gondolkodók számára egészen elképesztő, hogy ez a Meruk még szabadlábon van. Igazán jól időzített, sikerült Medgyessyt lélegeztető készülékre kapcsolnia, de amikor (idézem Pallagi Ferenc balliberális újságírót) "ez az ál-publicista" – akit mára már a bulvárlapok kollektívái is kiközösítettek jellemtelensége miatt – államtitkot sért, egyszerűen megdöbbentő az, hogyan értelmezik egyesek a demokráciát.

Hangsúlyozni kell: a Medgyessy- és a Pokorni-ügy lényegesen és alapvetően különbözik egymástól. Az első esetben egy korteshadjáratot végigharcolt, megválasztott miniszterelnökről van szó, aki elhallgatta foltos múltját, eljátszotta becsületét, míg a Fidesz–MPP elnökének apja soha, semmiféle közéleti, netán politikusi állást nem töltött be. A magyar átvilágítási törvény jelenlegi formájában csupán a most is közéleti szerepet betöltőkre vonatkozik. Ergo: Meruk aljassága abban áll, hogy Pokorni János sorstragédiája egy családot érint, és ehhez semmi köze a nyilvánosságnak. Sem a római jog, sem a keresztény erkölcs nem bünteti a fiúkat az apák bűneiért. Márpedig a negyvenéves férfi zavarát, keserűségét, döbbenetét nem lehet szavakban kifejezni. (A fiúk bűntudatáról érdemes elolvasni Esterházy Péter Javított kiadás című új könyvét, melyet azok után írt, hogy apja Harmoniae celestis-beli felmagasztalását követően ráakadt annak a besúgói múltját bizonyító iratokra. A sors néha hihetetlenül komisz fordulatokat produkál.) A Fidesz elnökének apja, hogy kilenc év börtöntől megszabaduljon, 1956 decemberében vállalta az együttműködést a titkosszolgálattal. Miután három kegyetlen évet leült Márianosztrán rendszer elleni izgatás vádjával. Ami nem piskóta! ő nem önként és dalolva lett a Kádár-rendszer embere, ahogyan ezt a jelenlegi kormányfő tette. Zsarolták. És a szabadságért feladta becsületét. Legalábbis annak egy részét. Pákozdi-Pokorni kijelentette, miatta senki nem került börtönbe. Hiszek neki. Tapasztalatból tudom, úgy is lehetett jelentéseket írni, akár évtizedeken át, hogy abból a titkosszolgálat semmit sem tudott felhasználni mások ellen. (Ezt tette egyik legjobb barátom, amikor a szekuritáté próbálta beszervezni. Végül békén hagyták, mert használhatatlannak bizonyult.) Pokorni Zoltán emberi nagyságát mutatja, hogy azonnal lemondott minden pártbéli tisztségéről. Utálatból azok iránt, akik apját megzsarolták, beszervezték. Ahogyan ő mondotta: sok az indulat benne, és indulatokkal nem lehet pártot vezetni. Korrekt meglátás, bár senki sem marasztalta el, nem kérte lemondását.

Távol áll tőlem, hogy a Fidesz politikusairól dicshimnuszokat zengjek. Orbánék is követtek el hibát, nem is egyet. Az viszont, hogy a két nagy ellenfél közül ki küzd piszkosabb módszerekkel, ki az, aki övön alul üt, hamar világossá vált. Még azt sem állítom, hogy az MSZP–SZDSZ csalással nyerte meg a választásokat, ahogyan ezt ismételgeti immár mániákusan Rogán Antal, a polgári párt alelnöke. (És sokan mások.) Ígérni lehet, erről szól a kampány, de megtéveszteni a szavazókat – finoman szólva becstelenség, hitványság. Márpedig aki embernek hitvány, tudjuk, magyarnak sem lehet jó magyar...

Medgyessy Péter miniszterelnök pedig nemhogy hallgatna, újabb fonáksággal állt elő. Horn Gyulát, a pufajkás miniszterelnököt felterjesztette a Magyar Köztársaság egyik legnagyobb kitüntetésére. Ez már Mádl Ferenc elnöknek is sok volt. A felirat a szemétbe került, oda, ahol a helye.

Az ország lakosságának nagyobbik része éli az életét, megbékélve a választások eredményével. A Rogán-féle konok kétkedők azonban átestek a ló túlsó oldalára a július 4-ei indulatos hídlezárással. Az egész mozgolódás arra volt jó, hogy a Fideszt immár felbujtással is megvádolják a szocik – ugyanazok egyébként, akik a rendszerváltó Antall-kormány ellen országbénító taxisblokádot vezényeltek. Az útlezárás most sem esett jól több tízezer embernek. A Fidesz-kormányt a választók – kis különbséggel ugyan és máig gyanús körülmények között – leváltották. Nem Medgyessy, nem Kovács elvtárs, még csak nem is Kuncze Gábor vagy a polgári pártot eláruló Fodor Gábor. Hanem a szavazók. Ebbe illene beletörődni. Persze a miniszterelnöknek is illene távoznia, de a politika régen nem az illemszabályokról szól. Aki arra vágyik, menjen tánciskolába.

A politika világa néha mocskos, olykor nevetséges, a fiatal demokráciákban legtöbbször elképesztő. Mi másnak nevezhető az, amikor a dörzsölt politikus a bűnből erényt akar kovácsolni, a fiatal demokrata pedig apja vétkei miatt vállalja a bűnhődést?

Nánó Csaba

nyomtatható változat

Ma Európában két ellentétes politikai tendencia érvényesül: míg keleten, a volt szocialista államokban visszatért a baloldal, például Romániában és Magyarországon, nyugaton a választásokon sorra győznek a jobboldali erők, legutóbb például Franciaországban, Írországban, Hollandiában. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy kiújulnának a Kelet–Nyugat ellentétek, a nyugati államoknak szükségük van a keletiekkel való együttműködésre, utóbbiaknak még inkább a nyugati segítségre, támogatásra és különböző gazdasági és katonai szervezetekbe való integrációra. Az új keleti baloldal fölöttébb nyugatbarát (mint ahogy fölöttébb szovjetbarát volt), nyitott viszont a nyugati tőke előtt, alkalmazkodni tud a nyugati partnerek elvárásaihoz. Tévedés ne essék: a jobboldal legalább annyira híve az EU-csatlakozásnak, de nem feltétel nélkül! Erre még visszatérünk.

Arról, hogy Nyugat-Európában mi okozta a baloldali kormányok bukását, sokat írtak, röviden csak annyit mondhatunk: a beváltatlan ígéreteik! A társadalmi feszültségek nem csökkentek, a bűnözés növekszik, a környezetvédelem nem működik hatékonyan, és nem utolsósorban a baloldal által támogatott liberális bevándorlási politika óriási szociális, vallási, faji ellentéteket szült, a polgárok pedig biztonságra vágytak. A multik terjeszkedése, a globalizáció sok mindent ígért, csak biztonságot nem az átlagember számára, lásd a hatalmas tüntetéseket, valahányszor a fejlett államok vezetői összegyűltek.

Érdekes, hogy a nyugati baloldal feltétlen híve a globalizációnak és a nagytőke korlátlan terjeszkedésének, annak ellenére, hogy vezetői a hetvenes években heves antikapitalistákként diáklázadásokat, tüntetéseket szerveztek. ők voltak azok, akik a baloldali értelmiséggel együtt a nyugati polgárok előtt elhallgatták a kommunizmus gazemberségeit, akik ma is szerecsenmosdatást végeznek, akik előtt ma is a hiteles keleti vezető nem más, mint a hajdani párttitkárból, aktivistából, titkos ügynökből demokratává átvedlett politikus. Amikor évekkel ezelőtt Franciaországban megjelent A kommunizmus fekete könyve című dokumentumgyűjtemény, előbb hevesen támadták, majd agyonhallgatták azt. Romániában és Magyarországon egyszerűen csak agyonhallgatták. A nyugati baloldal ma is partner a kommunizmus bűneinek elfedésében. Viszonya keleti eszmetársaihoz baráti és pártfogói, szemet huny azok múltja fölött, nem csak politikai véleményazonosság okán. A posztkommunista államok mai baloldali vezetői bizonyítani akarnak: azt, hogy feltétlen hívei a Nyugatnak, nyitottak a nyugati piac előtt, igénylik azt, hogy legyen kihez igazodniuk, ha szabad így mondanom: igénylik a külső irányítást! Ezért ígérkeznek könnyebb tárgyalópartnernek az EU- és NATO-csatlakozások során, lényegében ezért elfogadhatók a jobboldali kormányok számára is.

Szemben a baloldal internacionalizmusával és liberális kozmopolitizmusával, a jobboldal nemzetben, hazában gondolkodik. Számára elsőrendű az ország érdeke, a nemzeti kultúra, a család, az egyház. Ha ezek az értékek nem sérülnek, akkor feltétlen híve az egységes Európának. Sajnos az integráció a nemzeti függetlenség részleges feladását is jelenti, így napjainkban a jobboldali kormányok nagy gondja az: úgy valósítani meg a közös Európát, hogy a gazdasági-pénzügyi függetlenség legalább részben megmaradjon, a nemzeti nyelv és kultúra megmaradása is biztosított legyen. Ugyanilyen fontos a jobboldal számára a rend, a bűnözés visszaszorítása. Az ifjúság nevelésében pedig anarchia és zabolátlan szabadosság helyett a család, a nemzet, a hit, a becsületes munka és emberi tisztesség értékrendjének érvényesítése.

Vita van arról, hogy milyen legyen a jövő Európája, remélhetőleg a nemzetek sokszínű kontinense lesz, ahol mindenki megtalálja a maga helyét, például a kisebbségben élő nemzeti közösségek is. Ezért tartom aggályosnak, hogy különböző európai fórumok, bizottságok oly könnyen átsiklanak ez utóbbi kérdéskör fölött. Miért van az, hogy Európa csak tizenkét évvel a kommunizmus bukása után vette tudomásul, hogy léteznek csángók? Miért csak most jöttek rá, hogy nemcsak menekült albánok és szerbek vannak, hanem menekült magyarok is? Miért nem lép fel azért, hogy az egyházak vagyonaiknak legalább töredékét visszakapják? Mennyire lesz egységes az az Európa, amelyben már most, a kezdetektől szőnyeg alá seperjük a bajok egy részét? A baloldali kormányok hathatós segítségével. Ti. most az történik, hogy a jószomszédi viszony nevében egyszerűen elhallgatják a reális gondokat, ezeket a megoldatlan problémákat tovább cipeljük, gyakorlatilag az asszimiláció folyamata erősödik. Ezzel együtt nő az elvándorlók száma, újabb konfliktusokat teremtve. Ezért totális csőd az a politika, amely a gondok kibeszélése, közös orvoslása helyett gyakorlatilag a nemrég volt szocializmus módszereivel szolgálja a homogenizációt, határain belül és kívül. Ezúttal nem a kommunista internacionalizmus nevében, hanem az európai normákra és értékekre hivatkozva.

Gábor Attila

nyomtatható változat

A francia belpolitikában és sajtóban napirenden van a belső biztonság és polgári védelem új doktrínájának és törvényi keretének kidolgozása, az állampolgárok személyi biztonságának és tulajdonjoga szavatolásának gyakorlati megvalósítása. A belügyi rendtartási reform keretében sok szó esik az ország területén illegálisan tartózkodó rengeteg külföldi (főleg afrikai és kelet-európai) hazatoloncolásának elodázhatatlanságáról, az eddigi baloldali szemhunyást és tétova kísérleteket a jobboldali kormányzat szigorító és gyorsító törvénykezdeményezésekkel, erőteljes karhatalmi fellépéssel kívánja orvosolni. A Le Monde július 16-ai száma egy Pierrelaye (Val d’Oise megye) melletti román cigánytábor fotójával illusztrálta témába vágó tudósítását, jelezve, hogy az azt megelőző hétvégén tucatnyi fogyatékos "románt" szedtek össze és irányítottak hazájuk felé a francia hatóságok.

nyomtatható változat

Bocskai István történelmünk egyik legfényesebb személyisége. Igazi reálpolitikus, aki sikeresen kapcsolta össze a nemzeti és vallási törekvéseket. Nemcsak kitűnő hadvezér, hanem nehéz döntésre képes diplomata államférfi is volt. Kortársai a magyarok Mózesének nevezték, mivel kivezette népét a kilátástalan tizenöt éves háború nyomorából és elindította őket szűkebb hazánk, Erdély felemelkedésének útján.

Élete, politikai-katonai pályafutása igazi regény. Már a születésének helye és körülményei is figyelemre méltóak. 1557. január 1-jén született Kolozsvárott, Eggel János szász polgár házában, melyet régen szarvasháznak neveztek a rá festett vadról, közel egy másik nevezetes épülethez, Mátyás király szülőházához. A kolozsváriak úgy tudják, hogy Mátyás születése idején a szarvasházban kápolna is volt, ahová a gyermekét váró Szilágyi Erzsébet gyakran betért imádkozni.

A gyermek Bocskai István 1563-ig Bécsben a császári udvarban nevelkedett nemes apródként a nálánál négy évvel idősebb Rudolf, a későbbi magyar király és német-római császár társaságában. Az 1563 és 1571 közötti időszakra visszatért szülei birtokára Biharba, majd apja halála után Erdélybe ment, miután Erzsébet nővére Báthory Kristóf erdélyi vajda felesége lett. Előbb Báthory István gyulafehérvári udvarában volt apród, majd 1581-ben az elhunyt Báthory Kristóf kiskorú fia, Zsigmond gyámjává nevezték ki. 1583-ban megnősült, Hagymássy Katát vette feleségül, így került kapcsolatba Telegddel, hiszen felesége a Telegdiek örökébe lépő Varkocs család egyik neves tagjának, a korán elhunyt, kiváló műveltségű Varkocs Miklósnak volt az özvegye. Ezzel a házassággal tovább gyarapodott apjától örökölt nem kis vagyona, s megerősödött pozíciója Bihar megyében.

1588-ban gyámoltját, Báthory Zsigmondot a medgyesi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította, s letette a fejedelmi esküt. 1592. május 1-jén a fejedelem egykori gyámját Várad kapitányává nevezi ki, ami együtt járt Bihar megye főispáni tisztségével is, így Bocskai a törökellenes csoportosulás vezéralakjává emelkedett.

1593-ban kezdetét vette egy újabb nagy török háború (ami később a tizenöt éves háború néven került be a történelembe). Rudolf császár létrehozta a Szent Ligát, melyhez csak Velence és a pápaság csatlakozott. Zsigmond, feltehetően Bocskai tanácsára is, 1594 februárjában bejelentette csatlakozását. Az erdélyi rendek ellenálltak, de miután az ellenzék vezetőit elfogták és kivégezték, elfogadták a fejedelem haditerveit.

Mind az ellenzék felszámolásában, mind pedig a törökellenes háborúhoz való csatlakozásban Bocskainak döntő szerepe és befolyása volt. ő vezette győzelemre a fejedelmi sereget és a mintegy 23 ezer székely harcost a havasalföldi hadjáratban, amikor is október derekán rohammal visszafoglalta a törököktől Tîrgovistét, majd október 25-én Giurgiunál megsemmisítette Szinán pasa visszavonuló seregének nagy részét. De Bocskai számlájára kell írjunk egy kevésbé dicső tettet is: 1596 februárjában az ő seregei verték le ritka kegyetlenséggel a hősies harcok után rútul becsapott székelyek készülő lázadását a "véres farsangon".

Később a hadiszerencse elfordult Erdély oldaláról, több csatát veszítettek a törökkel szemben. Báthory Zsigmond bizonytalankodó, kapkodó politikája, Rudolf császár beavatkozása újból megerősítette a törökbarát tábort, gyengítve Bocskai pozícióját. Rövid időre elvesztette a váradi kapitányságot is, de 1598-ban visszaszerezte, s megvédte Erdély kapuját egy váratlan török támadástól – igaz, császári segítséggel.

1599-ben, amikor Báthory András lett a fejedelem, Bocskai visszavonult bihari birtokára, s ottmaradt Mihai Viteazul erdélyi uralkodása alatt is. 1600 szeptemberében Basta legyőzte Mihait, és Erdélyt a császár birodalmához csatolta. A rendek hűséget fogadtak Rudolfnak s Bocskai Istvánt száműzték.

1601-ben és 1602-ben Bocskait "tisztes fogságban" tartották Bécsben, mert tiltakozott Basta rémtettei ellen. Ezek az évek jelentették életének mélypontját. Erdélyben és Bécsben egyaránt kegyvesztett lett. A fogságból szabadulva visszavonulva élt birtokain, de nem mondott le régi terveiről, országa s népe szabadságának visszaszerzéséről. Valószínűleg ekkor ébredt rá arra az igazságra, hogy a két ellenség között csak egyensúlypolitikával lehet ezt megvalósítani. Gazdag élettapasztalatának eredménye volt az, ami a németpárti Bocskai lelkében a törökpárti politika felvételére végbement. Az érzelemazonossága Nyugathoz vonzotta, de az adott helyzetben megnyilatkozott okosság Kelethez kényszerítette. 1604-ben következett be ez a fordulópont az életében. Ez év tavaszán a Sólyomkő várában lakó Bocskai egyik török rabja útján kapcsolatba lépett a török kézen lévő, Temesváron tartózkodó Bethlen Gáborral, az erdélyi bujdosók vezérével. Április 1-jén bizalmas levelet kapott Lalla Mohamed nándorfehérvári pasától, hogy közölje szándékát, amit Bocskai Bethlen útján meg is tett. A szultán válaszként felajánlotta seregeit az erdélyi trón elnyerésére.

Közben súlyos csapás érte a családi életében: elvesztette hűséges feleségét. Bocskainé Hagymássy Kata Sólyomkőről Váradra tartva néhány napra megszállt telegdi rokonainál, ahol hirtelen rosszul lett és meghalt. A telegdi templom kriptájában temették el nagy pompával.

A hosszú háború ebben az évben kritikus helyzetbe hozta a császári kormányzatot. Kanizsa török kézre kerülésével a törökök Ausztria határának közelébe kerültek. A kétségbeejtő helyzeten úgy próbáltak segíteni, hogy hamis vádak alapján perbe fogták a legnagyobb magyar birtokosokat, köztük Bocskai Istvánt is, hogy megszerezzék vagyonukat, s a háború folytatására fordítsák az így szerzett javakat.

Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány előbb Bocskai unokaöccsét, Bánffy Dénest fogatta el, akiért Bocskai nagy összegű váltságpénzt fizetett. Utána nyíltan szembefordult Bocskaival, elkobozta tőle az őt megillető Bihar megyei tizedet, s levélben szólította fel, hogy jelenjen meg Kassán s tisztázza magát a törökbarátság gyanúja alól. Ekkor Bocskai kényszerűségből, hogy életét, vagyonát megmentse, fegyvert fogott, de mindig hangoztatta: "az Úristentől majd ugyan kedvem ellen, úgy mint ki elégtelenséget ismervén szólíttattam és vonattam erre". E nehéz döntést 1604. szeptember 23-án hozta Sólyomkő várában, majd megbízottakat küldött a császári szolgálatba szegődött, de rosszul fizetett hajdúkhoz, hogy felfogadja őket.

1604. október 5-én Belgiojoso a váradi német haddal elfoglalta Bocskai szentjobbi várát, utána a szolgálatában lévő hajdúkkal megtámadta másik birtokát és várát, Kerekit is. Ekkor mondták a hajdúk, hogy "nem török vár Szentjobb, sem Kereki, hogy azokat veszi meg és azokat szállja meg. Más dolog, nem tréfa ez, módot kell ebben találni, ideje már a tromfot megütni" – olvashatjuk Sepsi Laczkó Máté Krónikájában. Szamosközi István szerint "az összes rabló fajták közül a magyar hajdú volt a legnagyobb zsivány". A hajdú voltaképp szegénylegény, akinek nincs se háza, se földje, és ahhoz pártol, akitől több pénzt kap. Nagy részük marhahajcsár, maguk választják kapitányaikat, szoros fegyelemben. Ez az első rendes magyar királyi gyalog katona, de van köztük kopjás lovas is. Bennük csak egy érzelem él: az, hogy magyarok. Belgiojoso 1604. október 14-én hópénzt oszt a hajdúknak. "Estve későn gyertyánál olvassák a pénzt. Éjszakára kelvén az egész magyar hajdúság éjfélkor felüle a mezőben, a kapitányok megmondták a népnek, miben praktikál Belgiojoso és kérték a hajdúságot, hogy hitért, hazáért vonjanak fegyvert ellene, erre az egész had ráhajla." Így vált a felkelés általánossá, és Bocskaira várt a nehéz feladat, hogy azt kellő korlátok közé szorítsa. "A felföldiek, végbeliek, szolgáló rend, Hajdúság, szabad legények és a föld népe – írja Szamosközi – azok, akiket vagy a Tisztiviselők, Urak vagy a Nemesség valaha megsarcoltak vala, bosszúságuk kitöltése végett mind hozzá menének vala."

Így vette kezdetét a Bocskai vezette felkelés és szabadságharc, mely a hajdúknak köszönhetően már 1604. október 15-én meghozta az első nagy győzelmet. Ezen a napon, illetve ennek éjjelén zajlott le a diószegi (vagy álmosdi) csata. A császáriak egyesíteni akarták erőiket, s a fősereg Kereki várának megostromlására készült. Bocskai az Álmosd és Diószeg közötti területre vonult, hogy megpróbálja megakadályozni a két sereg egyesülését. Október 15-én éjszaka a hajdúk megtámadták az Ér diószegi hídján az átkeléssel elfoglalt császári sereget, másnap Bocskai diadalmasan bevonult Debrecenbe, november 11-én már Kassa is megnyitotta előtte kapuit, amit azelőtt Belgiojosónak megtagadott.

Bocskai még a kassai bevonulása előtt felvette az "Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Magyarország részeinek ura és a székelyek ispánja" címet, de a tényleges kinevezést és a jelvényeket csak november 20-án kapta meg: Bethlen Gábor egy török csausszal érkezett Kassára, s meghozta a Portától az erdélyi fejedelmi jelvényeket.

December 12-én Bocskai Kassáról kiáltványt intézett az erdélyi rendekhez, felszólítva őket, hogy csatlakozzanak szabadságharcához. A gyorsan kibontakozott Habsburg-ellenes függetlenségi harc – melyhez a kíméletlen elnyomás miatt a főurak, nemesek és polgárok nagy része is csatlakozott – rövid idő alatt nagy sikereket ért el. A császári hadsereget a Komárom–Érsekújvár–Pozsony vonalig űzték vissza.

1605. február 16-án Bocskai kiáltványt bocsát ki a székely szabadság visszaállításáról. Február 21-én Marosszerdahelyen (ma Nyárádszereda) az erdélyi nemesek és a székelyek fejedelmükké választják.

Bocskai Ieremia Movila moldvai uralkodóval szövetkezik Rudolf ellen. 1605 márciusában újabb kiáltványt ad ki, ezúttal egész Európához a magyar nemzet sorsáról. Közben a magyar urak nagy része Illésházy István, a kitűnő politikus, pénzügyi szakember és jeles író vezetésével mellé áll. 1605. április 28-án a szerencsi országgyűlés Magyarország "felséges fejedelmévé" választja. Az országgyűlés új törvényeket hoz magyar nyelven s tudatja Erdéllyel, hogy Bocskai megválasztásával a két ország – "a magyar nemzet reliqviái" – ismét egy testté forrt össze.

Bocskai sikerei igen jól jöttek a török szultánnak, aki ez időben nemigen tudott sikereket elérni a hosszú háborúban. Már 1605 májusában a szultán koronát küld neki, de Lalla Mohamed nagyvezír csak november 11-én Korponán adta át a díszes koronát és a királyi jelvényeket, amelyeket Bocskai csupán ajándéknak tekintett, ezzel fejezve ki, hogy uralmát nem a töröktől eredezteti.

Közben megtörte a szászok ellenállását is. Előbb bevonult Medgyesre, majd elfoglalta Segesvárt is, a szász városok és császári helyőrségek sorra kapituláltak. Szeptember 14-én a medgyesi országgyűlés hivatalosan beiktatta hivatalába az új fejedelmet. Bocskai Erdély kormányzását egy öreg partiumi nemesúrra, Rákóczi Zsigmondra bízta, ő maga pedig hozzálátott a béke megteremtéséhez.

A "háborúba bolondult" hajdúkapitányokat kivégeztette, a hajdúkat viszont székely mintára kollektív szabadsághoz juttatta. 1605. december 12-én 9254 hajdú katona szabad emberként földet kapott. "Hajdu vitézeink a mi régi szabadságaink visszaszerzői és bajnokai, abban a hazában, melyben harcoltak, tiszteletet és szabadságot nyerjenek" – áll a fejedelmi parancsban.

Ezután Bocskai nehéz diplomáciai csatába kezdett, hogy a hatalmas Habsburg császárt és királyt békekötésre kényszerítse. Az előkészítő tárgyalások 13 hónapig tartottak, de ezt a csatát is megnyerte.

Az 1606. június 23-án Bécsben megkötött béke eredményeként helyreállították az Erdélyi Fejedelemséget, sőt hozzácsatolták Szatmár, Szabolcs, Ugocsa és Bereg megyéket, Erdélyhez és a Partiumhoz került Tokaj, Kálló és Szatmár vára is. (Mindez csak Bocskai és törvényes férfi leszármazottjai idejére biztosíttatott. A 49 éves fejedelem ekkor már két éve özvegy volt és gyermektelen, de foglalkoztatta egy új házasságkötés gondolata, amiben romló egészségi állapota akadályozta.) A béke biztosította az evangélikus és református vallás szabad gyakorlását, a Szent Koronát hazahozták Prágából, a nemesség nádort választhatott, a magyar várak élére magyar kapitányokat állítottak, és a szabad királyi várak visszakapták szabadságukat.

Bocskai utolsó nagy sikere az 1606. november 11-én megkötött zsitvatoroki béke a szultán és Rudolf császár között, mely lezárta a tizenöt éves háborút, megszüntette a magyar királynak a törökkel szembeni adófizetési kötelezettségét. A katonai mérleg majdnem pontos egyensúlyt mutatott: Magyarország történeti területéből a király felségjoga 1222 négyzetmérföldre terjedt ki, a töröké 52 százalékkal nagyobb, 1859 négyzetmérföld, Bocskaié a legnagyobb, 2082 négyzetmérföld.

A törökök a békét a Bocskai által elért bécsi béke, valamint a perzsákkal vívott háborújuk okozta nehézségek miatt kötötték meg. A szerződő felek húszéves fegyverszünetre kötelezték magukat. Közben 1606 májusában Bocskai nagy hirtelen megbetegedett. Május 24-ére állapota jobbra fordult, amit másnap írt levele is bizonyít. Környezete mérgezésre gyanakodott, sőt maga a fejedelem is. Emiatt fogatta el bizalmas emberét, Káthay Mihályt, de nem állította bíróság elé.

Amikor jobban lett, nősülésre is gondolt, de csakhamar újból ágynak esett, s baja egyre gyengítette. 1606. december 17-én betegágyán megfogalmazta végrendeletét, mely a magyar politikai irodalom korszakos remeke. Rumy Károly György tette közzé a Monumenta Hungarica című gyűjteményének II. kötetében, Pesten 1857-ben.

Testamentumában Bocskai István így hagyatkozik: "Szívem örvend rajta és Istennek érte nagy hálákat adok, hogy én az országot mint édes hazámat most mindenféle ellenféltől megszabadult állapotban hagyhatom. Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németeknél lészen és a magyar királyság is a némethez forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmukra, javukra lészen. Ha pedig Isten úgy adná, hogy a magyar korona Magyarországon magyar kézre kelne, egy koronás király alá: úgy az erdélyieket is intjük: nem hogy attól elszakadnának, vagy abba ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá mód szerént adják magokat."

A fejedelem arra is talált módot 12 nappal halála előtt, "hosszú betegségében", mint maga írja, hogy történetírójáról gondoskodjék. "Az históriákért, melyeket mind magunk és előttünk való fejedelmek idejében s dolgairól írt Szamosközi István uram, deputáltunk az kolozsvári Konventről 7000 forintot. Melyeknek kinyomtatására, hogy szorgalmatos gondjuk légyen, lelkekre kötöttük a testamentomosoknak és az Istennek széki elejibe idézzük őket érette, hogyha abban híven és szorgalmatosan el nem járnak."

Nem tudni, mire költötték a 7000 forintot s azt sem, miként számoltak el hanyagságukról a testamentumosok az Úr színe előtt, de az tény, hogy Szamosközi uram históriája csak a végrendelet után 250 évvel, 1857-ben jelent meg nyomtatásban.

Bocskai 1606. december 29-én, győzelmeinek tetőpontján halt meg. Noha Istvánffy Miklós világosan megírta: hosszú idő óta vízkórságban szenvedett, minden tagja megdagadt, mégis híre kelt, hogy megmérgezték. Az elkeseredett hajdúk gyorsan találtak bűnbakot az ősz folyamán politikai könnyelműsége miatt letartóztatott Káthay Mihály kancellár személyében, akit előráncigáltak és darabokra szabdaltak – felesége egy ruháskosárba szedte össze meggyilkolt férje csontjait.

A siker és dicsőség szivárványa egy pillanat alatt elhalványult, Bocskai Magyarországa mintha köddé vált volna, s hiába lett utóda a fejedelemségben hűséges híve, a már idős, 64 éves Rákóczi Zsigmond – aki aztán hamar vissza is vonult a számára terhes fejedelmi tiszttől –, többé semmi sem sikerült.

Bocskairól a kései utódok sem feledkeztek meg. Makkai László Cromwellhez, Orániai Vilmoshoz hasonlítja ezt a jeles férfiút, aki egyetlen sikeres nemzeti felkelésünket irányította.

A fejedelmet a korabeli rajzok zömök, alacsony termetű, széles arcú katonának mutatják. A szemlélő inkább azt hinné, hogy hajdúkapitányt, mintsem fejedelmet ábrázol az egykori rézkarc. Bocskai valóban nem hasonlított korának nagy műveltségű, külföldi egyetemeken nevelkedett főuraihoz. Szinte hihetetlen, de egyik levele tanúsága szerint való, hogy latinul sem tudott. R. Várkonyi Ágnes jellemzése szerint katona volt, a reális feladatok felmérésének és végrehajtásának, a tetteknek embere. Nem ábrándok, hanem a helyzethez szabott feladatok vezették.

"Igazi reálpolitikus volt, világos szemmel mérte fel a lehetőségeket, s céljától sem mellék szempontok, sem érzelmek nem téríthették el. Büszke volt és hiú, mint korának minden magyarja, de soha elbizakodottá nem vált. Vallásos hittel vallotta felsőbb küldetését s ebből jogot merített arra, hogy az ellenszegülőkön kíméletlenül átgázoljon, de nem volt kegyetlen. Fejedelmi udvara Kassán egyszerű volt. Fény és csillogás nem vette körül. Tanácsosai között viszont ott találjuk a kor legműveltebb magyarjait: Illésházy Istvánt, Rimay Jánost, Káthay Mihályt és másokat. Tekintélye óriási volt mind ellenségei, mind hívei előtt." (Benda Kálmán jellemzése)

Küldetése nagyját éppen hogy elvégezhette, amikor a váratlan halál elragadta a magyarok Mózesét. A függetlenségi harc eredményei azonban nem vesztek kárba. Befejeződött a tizenöt éve dúló eredménytelen háború, és ezzel megszűnt az idegen – török és császári – hadak garázdálkodása. Nyugodtabb esztendők következtek Erdély lakóira. Egy időre megszűntek a legkirívóbb politikai sérelmek, s abba kellett hagyni az erőszakos ellenreformációt. Erdély felszabadult a császári uralom alól, visszanyerte függetlenségét, hogy Bocskai elképzeléseinek megfelelően biztosítsa a nemzeti fejlődés lehetőségét.

Kupán Árpád

nyomtatható változat

Bibó István volt az elmúlt évszázad magyar politikai gondolkodásának egyik legnagyobbika, ha nem a legnagyobbika. Munkássága a diktatúrák századában sajnos akadályba ütközve bontakozhatott ki. ’56-os tevékenysége miatt a börtönt is megjárta, ugyanis a szovjet katonai támadás után, november 4-én kiáltványt intézett a nemzethez, majd tervezetet készített a magyar kérdés kompromisszumos megoldásáról. Érdemeit jobb- és baloldalon egyaránt elfogadják, személye megkerülhetetlen, lehet azonban, nem forgatjuk könyveit eleget, az új rendszer is mostoha hozzá.

Most mégsem őt, a Mestert akarom idézni, hanem a tiszteletére kiadott emlékkönyvből szemelgetnék. Sajnos úgy érzem, a 2002-es magyarországi választások után újra előtérbe került a népi-urbánus vita, ennek hullámai érződhetnek felénk is. Erdélyi Ágnes filozófiatörténész írta meg hazatalálásának lelki tusákkal terhes útját a Bibó-emlékkönyv részére. Elmondja, helyesebben megvallja, hogy bizonyos pesti körökben olyan fogalmakkal találkoznak (magyar alkat, magyar nemzeti érzés, magyarságtudat), amelyeket hallván automatikusan működésbe lép valamiféle önvédelmi mechanizmus. Visszavezetve a kérdést 1945-re: "Nekem és a többi életben maradt zsidónak azt kellett látnunk: bennünket a biztos haláltól a szovjet katonák – ők és nem mások mentettek meg". Ezt azonban a többség nem így látta, számukra a felszabadulás érzését elhomályosította a vesztes háború, a szovjetekben pedig inkább a megszállót látták, esetleg azon morfondíroztak, miért nem "az angolok vagy az amerikaiak jöttek". Erdélyi rámutat a féligazságokra is: az egész társadalomnak jelenthetett volna (!) felszabadulást 1945, a vesztes háború következményei az egész társadalmat egyformán sújtották. Voltak a szovjetizálásnak haszonélvezői is, mindkét részről jelen voltak az 1945 utáni kezdeti időben a demokratikus önszerveződés lehetőségei is. Erdélyi rámutat, Bibó számára is felszabadulás volt 1945, később orozták el a szabadságot. Azon is el lehet gondolkodni, milyen sors várt egy lágerből szabadult polgári család sarjára, ha netalán visszatért a szülőföldjére. Voltak, nem is kevesen, akiket mindkét diktatúra elhurcolt, meghurcolt, a kommunizmustól sem volt idegen az antiszemitizmus, csak ők a cionizmus, cionista összeesküvés vádjával nyomorgatták az embereket. Ennek a gyökerei visszanyúlnak a cári Oroszország idejéig. Sztálin a halála előtt egy monstre cionista pert forgatott a fejében.

Erdélyi Ágnest – jellemző módon – egy székelyföldi kisfaluban elhangzott sírósan könnyes köszöntés zökkentette vissza a valóság talajára, gyógyította ki téveszméiből, döbbentette rá, hogy egyszerre lehet magyar és zsidó, sőt még európai is. Sajnos azonban a napi tapasztalat itt felénk is az, hogy a kettős kötődést gyanakvás kíséri.

Erdélyi bevallja, hogy még 1956 sem tudta kizökkenteni abból a hitéből, hogy ’45-ben jó volt, hogy bejöttek az oroszok. A háború utáni helyzet úgy alakult, hogy tabu volt a népi-urbánus viszonyról beszélni. A kutató felfedezhetett volna analógiákat a két népirtó diktatúra között is. Vezér Erzsébet irodalomtörténész írja szintén a Bibó-emlékkönyvbe, hogy például holokauszt-filmet a kommunista érában a mozikban nem vetítettek. Fontos könyveket az elítéltekről, elhurcoltakról nem lehetett lefordítani. A kérdést csak a "más nézeteket valló írók és tudósok kutatták", tiltott téma maradt, vagy a "nyilvánosság alatti szférába szorult, ahol a kocsmai felöntés elszabadíthat bármiféle indulatot". Ott lehetett zsidózni, cigányozni. Vezér Erzsébet megvizsgálja a zsidó kérdés történetét az emancipációtól, 1867-től és a recepciótól, 1895-től a rendszerváltás előttig. Minket most az 1945 utáni időszak foglalkoztat. Vezér Erzsébet elismeri, hogy "a Rákosi-rendszer zsidó vezető rétege által elkövetett bűnök" negatívan hatottak. Hozzátehetnénk, hogy a Rákosi-féle kommunista vezetés Magyarországon a kommunizmus internacionalistább változatát hozta létre. Szándékosan idézzük az urbánus szerzőket, mert párbeszédet csak így lehet folytatni. Minden népnek vannak eltévelyedett, közösség ellen cselekvő tagjai, kapott a magyarság tudósokat, művészeket, üzletembereket, kereskedőket Izrael fiainak soraiból, gondoljunk csak a Nobel-díjazott tudósokra. A zsidóság a múlt század húszas és harmincas éveiben önvédelemből kényszerült a baloldalra. Fel szokták emlegetni 1919-es szerepüket is, a marxizmust felkarolók közül sokan a "késve érkezők" közül kerültek ki. Az oroszországi pogromok elől menekülők hoztak valamiféle messianisztikus vallási rajongással kevert baloldaliságot. A szocialisták azt hirdették, hogy ideológiájuk nem ismer faji, vallási szempontokat, ellenségesen viszonyultak azonban – mint erre Jászi Oszkár egykoron rámutatott – a parasztokhoz. Jászi szerint a tanácsköztársaság vezetőinek többsége zsidó származású volt, de hozzátennénk, a kommünt el nem fogadók közt lehet, még többen voltak üzletemberek és vállalkozók.

Habár már 1920-ban meghozták Horthy Magyarországán a numerus clausus törvényt, azt 1928-ban Bethlen István kormánya enyhítette. Az 1944. március 19-ei német megszállásig viszonylag biztonságban volt a 800 ezres zsidóság. A német megszállás után 427 ezer vidéki zsidót deportáltak, az ország gyakorlatilag Veesenmayer rendkívüli birodalmi biztos irányítása alá került. Ezt a tényt sokan elfelejtik. Azt viszont mi is el kell ismerjük, a csendőrség segítette az Eichmann-kommandót magyar állampolgárok elhurcolásánál, gettókba vagy vagonokba tuszkolásánál. A német csapatok hadi helyzetének romlását kihasználva Horthy, aki március 19-én a helyén marad és fokozatosan visszaszerzi mozgásterét, megmentette a pesti zsidóságot, saját túlbuzgó csendőrei lecsendesítésére fel kellett használnia az esztergomi páncélos iskola növendékeit, a magyar királyi testőrséget, a budapesti garnizon legénységét. Megjegyeznénk, múlt századi magyar történelmünk során háromszor mozdítottak el törvényes kormányt erőszakkal, idegen beavatkozással.

Bibó Istvánnal kezdtük az írásunkat. Nagy gondolkodónk, akinek nagyságát szinte mindenki elismeri, élete alkonyán úgy érezte, élt két évet 1945-től 1947-ig. Sajnos, mint arra Csurka István író rámutat, még mindig létezik egy sajnálatos Bibó-felejtés. A kommunizmus évtizedeiben indexen volt. 1989 után szabad emlegetni, de az ő művei tárgyilagos, higgadt elemzésekre, távlatos gondolkodásra ösztönöznek, percemberkéknek ez nem tetszik. Az utolsó években történt higgadtabb kutatás kiderítette a Horthy-korszak számos pozitív megvalósítását, például hogy képesek voltak működőképes országot teremteni. Volt egy kulturális pezsgés, de azt is kiemelik, hogy a mélyreható társadalmi reformok elmaradtak. A "puszták népe" keveset kapott, főleg földjük volt elégtelen. 1945 nagy reményeit nem eltékozoltuk, hanem erőszakkal elrabolták, egész Közép-Európát kiárusították Ázsiának.

1989 után nincsenek a térségben idegen csapatok, de az itteni népek elitjei úgy viselkednek, mintha az 1848-tól számított másfél százados polgári fejlődés összes zsákutcáját ismételni akarnók. Vajon Bibó erre mit mondana? Végül is nem az a kérdés, ki honnan jön, hanem hogy merre halad. A problémákat az okozza, hogy itt-ott hiányosságok vannak demokráciánk működésében és értelmezése terén is.

Hodgyai Mátyás

nyomtatható változat

Chanán váratlan és titokzatos halálát összefüggésbe hozzák a kabbalába való túlságos elmélyülésével, annak valóságos megszállottként való tanulmányozásával. (A Cambridge Enciklopédia szerint a héberül tradíciót jelentő kabbala eredetileg élőszóval terjesztett, főleg misztikus természetű zsidó vallási tanítások, melyek állítólag titkos hittételeket tartalmaznak. Két fejlődési vonaluk volt: az imát, meditációt és áhítatosságot középpontba állító "praktikus", valamint a zsidó iratokban elrejtett hittitkok különleges tolmácsolási módokkal való felfedésével foglalkozó "spekulatív" vagy "teoretikus" – szerk. megj.) Chanánba szerelmes Lea, annak ellenére (?!), hogy a zsidó hagyományokat hithűen betartó apja őt kiskora óta Nahman Manasse nevű fiának szánta nőül. A Chanán halála miatt szenvedő Leáról azt hiszik, hogy megszállta a dibbük, holott csak a szerelem pokoltüzei égetik. (Fent említett forrás szerint a zsidó hagyományban élő, emberi testbe költöző rossz szellem a dibbük vagy egy halott lelke, aki az illető viselkedését hatalmában tartja, amíg vallásos szertartás keretében ki nem űzik.)

S. Anski Dybbuk című drámájának vezérfonala ez az "ördögűzés", ami éppoly titokzatos és misztikus, mint maga a kabbala. Töltete viszont mélyen drámai és katartikus. A darab folyamán a szerző felveti, hogy a múlt század elején menynyire gyengítette a galíciai zsidóság összetartó erejét a kabbala elméleti tanainak a hatása, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a megmaradás érdekében milyen fontos a vallás és a hagyományok betartása, megőrzése. Mindezt végigkísérhetjük a Kolozsvári Állami Magyar Színház zsinagógának kiképzett színpadán a Fekete tűz, fehér tűz című előadásban, melyet az izraeli David Zinder rendezett Harsányi Zsolt fordítása, Kelemen Kinga átdolgozása alapján.

Az izraeli–magyar stáb rendkívüli produkciójában Bács Miklós játssza a ceremóniamesterként tetszelgő mesulahot, Dimény Áron a szerencsétlenül járt Chanánt, Kézdi Imola – eddigi szerepformálásainak talán legkiválóbbikát hozva – a megszállott Leát, Bíró József a miropoli rabbit, Viola Gábor a főrabbit, Csutak Réka az aggódó nagynénit, Laczkó Vass Róbert az elhunyt fiatalember barátját, az exorcizálás néma, de/és együtt érző szemlélőjét, Kántor Melinda és Fodor Edina Lea barátnőit, Kardos M. Róbert Reb Szendert, Lea édesapját, kisebb szerepekben pedig láthattuk még Molnár Leventét, Bandi András Zsoltot, Tyukodi Szabolcsot, Sinkó Ferencet, Salat Lehelt, Kali Andreát és a főiskolai hallgatók egy csoportját.

S. A.

nyomtatható változat

Egyszerre léleknyitó és zárt jelenség Christl Greller bécsi írónő magyarul megjelent verseskötete.

Egy költészetet nagyon sokféleképpen lehet megközelíteni. A fordító kiváltságos helyzetben van, mert ő érti, érzi az idegen nyelvű versek léleküzenetét – azok többszólamúságát; tudja, ismeri az idegen nyelv lelkét, és látja azt, hogy a sajátjára azt hogyan lehet átültetni, hogy nyer új életet a nyelvi valóság, amely eredeti környezetéből kiragadva, idegenül mozog a semmiben, ha csak nyers, nem megfelelő, esetleges átültetés dobja bele egy másik nyelv feneketlen tavába. A művészi fordítás csodája éppen az, hogy a méltó és szép újjászületésnek vagyunk a tanúi. Mégsem ismételgetem magamban a weimari jelszót: Mitsingen ist verboten (Együtt dalolni tilos). Hiszen a megszólítás ereje a nagyobb és nem a csöndé.

Balázs Ildikó fordításaival ezt igazolja. Ott van bennük a boldogság, valamilyen meghatározható teljesség ígérete. A fordító jó ügyet szolgál, hiszen Christl Greller költészete rendkívül rokonszenves. Egy-egy ecsetvonással igen nagy mélységeket tud megsejtetni, feltárni.

Táj, idő és lélek. Mind együtt kísérik az embert, sőt mind őbenne van; velük és általuk létezik; emlékezet-bőrönd a kézben. Mi ez a szép? Téli erdők titka: túl világos a fák rendje, de fallá áll össze ez az önmagához hű, kitartó társaság, és titok-falat alkot.

Mennyire igaz, mennyire modern az a gondolat, miszerint aminek örülhetne az ember, azt csak kölcsönkapta: "Ami az enyém: a Félelem és Kíváncsiság".

A félelem és a boldogság különös módon találkozik Christl Greller költészetében.

Az élet zűrzavarából mily remekül tekint ki a költőnő: otthonába tér vissza, és ott távolléte alatt kivirágzott a mályvarózsa; ez a váratlan fogadtatás maga a boldogság.

Szakadások, elválások, idegenség-közöny-tárnák mélyéből a semmi ásít, félelem-polipkarok nyúlnak elő, de ezek uralmát, rettenetét megtöri egy-egy ilyen mályvarózsa, a róla szóló szép vers, és szelíden hirdeti azt a boldogságot, amely azoknak adatott meg, akik az ilyen remekek értékeit, szépségeit képesek meglátni, és bele tudnak feledkezni titok-világukba.

Tusnády László

nyomtatható változat

Christl Greller: Törések. Fordította és az utószót írta Balázs Ildikó. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc 2002.

– Szükséges, hasznos, fontos. Ha nem lenne, ki kellene találni. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete néhány év alatt a romániai magyar közélet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát. Kinek, minek köszönhetően?

– Már most többes számra módosítom a kérdés első utalását. Nem valakinek, hanem valakiknek – elnököknek, igazgatótanácsi tagoknak, illetve a több mint 700 fős tagság tevékeny részének – köszönhető az, hogy a MÚRE ma már a hazai közélet jelentős tényezője. Szervezetünk presztízsnövekedése elsősorban annak köszönhető, hogy a sajtó a törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom után a negyedik hatalom rangjára emelkedett. Továbbá szerepe van annak is, hogy megalakulásunk óta, tehát 12 éve igen komolyan vesszük sajtónk erkölcsiségét, illetve a szakmai képzést mind a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, mind a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban, úgyszintén a továbbképzést a rendszeresen megszervezett tanulmányi táborokban, konferenciákon. Végiggondoltam, ezért vállaltam még egy mandátumot, és rendkívüli örömet okozott a tagság nagy része bizalmának megnyilatkozása. Fontos céljaim-céljaink: az egész napos független erdélyi magyar televízió és rádió létrehozása, gazdasági megerősödésünket elősegítő újságírásunk kiterjesztése és hatékonnyá tétele, a demográfiai hullámvölgyből való kilábalásunk szolgálata. Bár fontossági szempontból ez utóbbi az első, de a célok és eszközök összefüggésében talán mégis az előbbi felsorolás a logikus – ami persze nem a tevékenység időrendjét jelzi, hanem inkább a szimultán cselekvési tervet.

– Akkora és olyan tévés múlttal, drámabemutatókkal, visszhangos vetélkedőkkel a hátad mögött, most mégis azt kérdem, ki vagy te, Csép Sándor Gergely Csaba? Újságíró, drámaíró, filozófus, sztárriporter, közösségszervező, netán politikus?

– Ezt másoknak kell eldönteniük. Én máig sem tudom pontosan meghatározni magamat, csak azt tudom, hogy erdélyi magyar értelmiségiként szolgálni akarom azt a közösséget, amelyből vétettem s amelynek érzésem szerint szüksége van reám. Ezért van minden "önkínzás, ének..." – tévé, színdarab, esszé, újságcikk, politika.

– Honnan hová?

– Adyt parafrazálva, költőien: a Tőztől, a Köröstől meg a Marostól az Óceánig. De érthetőbb, ha azt mondom: embertől emberig, egyik gondtól a másikig. Mert Illyés Gyulával szólva: gondból annyi jutott nekünk, hogy mind a 15 milliónak, ahányan vagyunk a világon, zseninek kellene lennünk, hogy győzzük.

– Véletlen, nem véletlen, hogy éppen Aradon tartotta gyűlését a MÚRE Igazgatótanácsa, s hogy tavaly is Aradon voltál ez idő tájt, az aradi magyar sajtó napján?

– Nem véletlen. Az csak egyik érv, hogy Aradon születtem és szeretem ezt a várost. Azt akarom, hogy ennek a városnak a szellemisége érintse meg társaimat is, akikkel együtt vezetjük egyesületünket. Így, testületileg voltunk jelen 1999. október 6-án is, hőseink mártíriumának 150. évfordulóján. De idehívtam 2000. október 6-ára hasonló meggondolásból a Kárpát-medence magyar televíziósait. Most is a hely szellemének megtapasztalásáért vagyunk itt, azért, hogy az Aradi Szabad Magyar Sajtó Napján hivatásunk képviselői láthassák a Magyar Golgota Obeliszkjét, a Szabadság-szoborcsoportot, jelen legyenek az országos jelentőségű riportpályázat záróakkordján, itt, a Jelen Házban, ebben a Közép-Kelet-Európában ritkaságszámba menő sajtóközpontban s talákozhassanak Simándi Böszörményi Zoltánnal, azzal a mecénással, aki nem felejtette el, hogy innen indult, de felismerte azt, hogy miért van a világon...

– Az előbb a Tőzt említetted, akárcsak Olosz Lajos Köszönet az ágyai erdőnek című versében. A lusta, szőke Tőzt. A világ közepén a Tőz csordogál – mondtad egykoron. Ami igaz is. Beke György magyarázata szerint Ágya az erdő ágya. A motívum rímel a környékbeli Bélzerénd és Bélapáti nevével.

– Bél, vagyis valaminek, az erdőnek a közepe, béle, ágya. Így ez, itt, a valamikori Erdőhát kellős közepén, a Kiskörös közben mindenképpen hihetően hangzik. Egyébként számos tollforgatónk saját szülővárosát szintén a Világ Közepének mondja, írja. Lám, milyen kicsi a világ. Nekik is, nekünk is egyaránt a szülőföld az univerzum centruma.

– Szájhagyomány szerint aki a Tőz vizét issza, vágyik is az oda vissza. Milyen egyszerűen, láttatón jeleníti meg a köznapi nyelven honvágynak nevezett érzést a népdal. Szakemberek szerint az ember testi és lelki fejlődése szempontjából meghatározó a közvetlen környezet gerjesztette élményanyag. Ezért Tamásiba kapaszkodva kérdezem: hol érzed magad otthon ezen a világon? Hol a te szülőfölded?

– Szülőföld: a táj, amely körbeöleli a szülőhelyet, esetemben Arad városát. De ez a táj számomra az egész megye, beletartozik Borosjenő, ahol négyéves koromig éltünk, a Körös-parton, Bethlen Gábor várának szomszédságában, és beletartozik ugyancsak a folyó mellett Szapáryliget és Kisjenő is, ahol déd- és nagyszüleimnél tíz éven keresztül sok emlékezetes napot töltöttem, s ahol a családot nagynénik, nagybácsik, Olgi, Franci, Lukrécia, Irma néni, Ioan bácsi, Sanyi, Máté, Péter, Károly bácsi és tizenegy csodálatos kutya – Pincsitől a farkas Hekiig – tette teljessé. És végül, de mindenekfölött: Ágya! Jácint-, orgona-, gyöngyvirág- és ibolyaillat, báránykák, nyulacskák és csibék selymes melege, igazi sárgarigók a diófákon, juharfák lugasa, a kert pázsitszőnyege, a rét virágos foltjait cikázva összeöltő méhek zenéje: csöndek, neszek és szavak – amelyek otthonná bélelték a teret... Talán nem jelent árulást az, hogy én a Hargitán, a Balaton-parton, a Pilisben és Zalában is éreztem már otthon magamat.

– Ágyai riportútjaid egyikén-másikán kisinasként magam is részt vettem. Míg a világ emlékezni fogok az egyik riport indító mondatára. Kisközség, nagyközség, falu. Ez Ágya tőmondatos krónikája. Meglepett, mennyire felszabadultan, otthonosan viselkedtél, ágyainak tartanak, elfogadtak, ágyaivá fogadtak. Vállalod-e megélt, megért, megérdemelt ágyaiságodat?

– Sohasem gondolkoztam az "ágyaiság" meghatározásán, csak sejtem, érzem, hogy mi az. Az általános emberi gyarlóságokon túl lelkesültség, nemes naivság és szívósság. Természetesen vállalom.

– A falutalálkozó előtt sokat töprengtem az "ágyai" névsoron: Ágyai Szabó Magda, Csép Sándor, Kis Mihály (Olosz mecénása, barátja), Kis P. László (emlékíró), Molnár Kálmán, Komáromi József (Komesz), Olosz Lajos, dr. Rédei Ibolya, dr. Rhédey József, Lewis Rhédey jr., Vida Ferenc, Vida Gábor. Közben a nevekről történetek jutottak eszembe. Neked is? Mondj egyet, hamisítatlan ágyait!

– Egy ide kötődő történet tévés pályafutásom elejéről: szilveszter estéjén Bukarestből vagy Kolozsvárról hazafele igyekszem autóval. Már közel vagyok, letérek a Várad– Arad főútról az ágyai bekötőútra, ahol keresztül kell hajtanom a vasúti síneken. A sorompó leeresztve, de a pályaőr máris fut elém, átenged a másik oldalra s gyöngéd erőszakkal beinvitál az otthonába. Kiderül, hogy már napok óta vár a pillanatra, tudván, hogy a televíziónál dolgozom, megkér, hogy javítanám meg az elromlott tévékészülékét, mert mindjárt kezdődik az ünnepi műsor. Mondom, hogy én filmeket készítek, de a vevőkészülékekhez nem értek. Elhűlve néz reám, egy világ omlik össze benne, sehogy sem tudja felfogni, miként lehet az, hogy egy tévés nem ért a tévékhez. Bakter barátom végül is csalódottan s lehangoltan néz az újévhozó, de műsor nélküli éjszaka elé. S ha már így összejöttünk, szemrehányó mosollyal rámkoccint egy pohár köményest. Azt hiszem, máig sem érti, miért lettem tévés szerkesztő, amikor tévészerelő is lehettem volna...

– A közelmúltban, 1996 májusában körösköziek egy csoportja – köztük az ágyaiak is – jelen volt Nagyváradon Szabó Magda Az a szép fényes nap című történelmi játékának bemutatóján. Azt követően Barbinek Péter rendező társaságában megbeszélték, értékelték az előadást, ahogy a bemutató után illik. Mintha most is hallanám: Isten, haza, jövő. Ágyai Szabó Magda kérdéskörei. A magyarság sorskérdései. Az euroatlanti integráció viszonylatában, folyamatában égetően aktuálisak. Szerinted?

– "Isten, haza, jövő." Ebben a három szóban benne van a végtelen és látható világunk, az eszmény és való, az "itt és a most", a mindenütt és az örökké, a magyarság és az emberiség, célok és teendők – egyszóval sorskérdéseink. Amelyekről egy pillanatra se szűnjünk meg gondolkodni.

Hevesi Mónár József

nyomtatható változat

2002. július 31. és augusztus 4. között kerül sor az Erdélyi Kárpát-Egyesület XI. Országos Vándortáborára a Gyergyószentmiklós melletti 4-es km Motel-Kempingben, a Gyilkos-tó felé vezető út mellett. A minden év augusztusának első hetében tartandó Vándortábort felváltva szervezik a különböző EKE-osztályok. 2000-ben az EKE szatmári osztálya vállalta el a szervezés lebonyolítását az Avas-hegységbeli Luna forrásnál, 2001-ben a kolozsvári osztályra hárult ez a feladat, az idén a nemrégiben újjáalakult gyergyói EKE-osztály lesz a házigazdája a nagyszabású turistatalálkozónak. A Vándortábor az egyesület legrangosabb rendezvénye, melybe az EKE besztercei, brassói, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagybányai, nagyváradi, révi, sepsiszentgyörgyi, szatmári, szecselevárosi, székelyudvarhelyi, tordai, temesvári és zilahi osztályainak és társszervezeteinek, valamint más belföldi és külföldi turista és természetvédő szervezeteknek több mint 1000 tagját várják. A Vándortábor keretében kerül sor az EKE Országos Vezető Tanácsának – az egyesület koordináló szervének – gyűlésére is. A Vándortábor programja a Gyergyói medencét és az azt övező hegységeket kívánja bemutatni az erdélyi tájak természeti és művelődéstörténeti kincsei iránt érdeklődő turistáknak. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők, az EKE gyergyói osztálya nevében dr. Gereőffy Ferenc elnök, táborparancsnok, tel.: 0744/39-25-23, 0266/16-42-27.

nyomtatható változat

A temesvári székhelyű Integratio Alapítvány pályázatot hirdet az alábbi tanulmányok elkészítésére:

A NATO-csatlakozás feltételei;
Kisebbségek és biztonságpolitika;
Az erdélyi magyar kisebbség Románia NATO-csatlakozása előtt és után;
Kisebbségi helyzet az EU-tagállamokban – Kisebbségi körkép I. (Ausztria, Németország, Olaszország, Finnország);
Kisebbségi helyzet az EU-tagállamokban – Kisebbségi körkép II. (Franciaország, Spanyolország, Egyesült Királyság);
A kisebbségek és az európai normák;
Az erdélyi magyarság jövőképei – történeti visszatekintő;
Az erdélyi magyarság követelései a közösségi jog tükrében;
Az euroatlanti integráció és az erdélyi magyarság: elvárások és félelmek.

Jelentkezési feltételek:

Jelentkezhetnek egyénileg vagy csoportosan független szakértők, közintézmények, nem kormányzati szervezetek, illetve felsőoktatási intézmények alkalmazásában lévő szakértők, jogi, politológiai, szociológiai karok hallgatói, illetve végzősei. Az alapítvány 2002. augusztus 15-éig fogadja el a tanulmányok kidolgozására vonatkozó, elektronikus formában eljuttatott terveket. A terv 2–3 oldalas kell legyen, és tartalmaznia kell:

1. az elkészítendő tanulmány főbb fejezeteit,
2. a fejezetek megválasztásának indoklását,
3. a szerzők alapgondolatait,
4. a fontosabb könyvészeti forrásokat.

Az Integratio Alapítvány különös hangsúlyt helyez a tanulmányok tudományosságára, ezek átfogó jellegére és témába vágóságára. Augusztus 25-éig az alapítvány által felkért elbíráló bizottság kiválaszt meghirdetett témánként 1–3 tervet, ezek szerzői tanulmányonként 150–500 USD juttatásban részesülnek a tanulmányok elkészítéséért. A tanulmányok leadási határideje 2002. október 10. A tanulmányok szerzői joga az alapítványé, ezek publikálását az alapítvány biztosítja.

E-mail: integratio@go.ro

Telefon: 0040/722/56-70-62 (Májercsik István).

nyomtatható változat

Nagyon sokszor esünk abba a hibába, hogy csak elméletben gondoljuk végig a dolgokat. A hangzatos szózatok, felszólalások, színészi teljesítmények, ígéretek valahogy mindig könnyen elhangzanak, és nehezen teljesülnek be. Talán természetes – a bűnbeesés előtt valójában még természetellenes – emberi restségről, reakcióról lehet szó. Mindez annak apropóján jutott eszembe, hogy néhány hete részt vettem az egyik erdélyi nagyvárosunkban megtartott cigánykonferencián. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a témaként megjelölt romák a részvevők alig tíz százalékát tették ki.

Az előadások nyomán megszületett a nem is olyan ismeretlen, s nem meglepő diagnózis: valamit tenni kell. A cigányság meg kell találja a helyét a társadalomban. Integrálni, szocializálni kell őket. A hogyanra azonban már senki sem tudott választ adni. Nem is csoda. Elég, ha arra gondolunk, amit az egyik felszólaló lelkész megosztott hallgatóságával. A parókiáján alamizsnáért hűségesen és rendszeresen megjelenő cigányok azon nyomban távol maradtak, amint kötelezővé tették számukra a zsíros kenyér elfogyasztása előtti kézmosást...

Szóval a diagnózis nyomán megállapítottuk, hogy baj van, gyógyítani kell, de még nem találjuk a megfelelő orvosságot.

Apropó, gyakorlat: alig három héttel a konferencia után egy peremkerületből induló buszon utaztam. A jármű hátsó felében csak romák és én. Csodálkoztam is ezen a furcsa elkülönülésen. Közben ellopták a pénztárcámat... Nehéz ilyenkor szeretni a cigányokat, még akkor is, ha némi veszekedés és fenyegetés után sikerült először az üres pénztárcát, majd a pénzt is hiánytalanul visszakapnom a három megtermett legénytől. Azt viszont elismerem: rendszerető zsebtolvajjal álltam szemben. Miután elemelte a táskámból a pénztárcát, gondosan visszahúzta a cipzárt...

Szóval elmélet és gyakorlat néha egyáltalán nem egészítik ki egymást. Inkább ütköznek...

(fábián)

nyomtatható változat

Megjelent a Cartographia Erdély útikönyvének átdolgozott kiadása. A 224 oldalas kötet elbeszélő, anekdotázó stílusban, ízes kifejezésekkel tűzdelt tájnyelven íródott, és zsebútikönyvnél nem megszokott részletességgel mutatja be a történelmi, vagyis Belső-Erdélyt. A könyv alapján a legfontosabb látnivalók bejárásán túl lehetőség nyílik önálló útitervek, egyéni túrák szervezésére is. A részletes és naprakész gyakorlati tudnivalók minden téren kielégítik a turisták igényeit. Kultúrtörténeti, tájtörténeti, gasztronómiai leírásai kedvet csinálnak Erdélyhez azoknak is, akik még nem ismerik, vagy nagyon régen járták be ezt a vidéket. Ára Magyarországon 1400 Ft, hamarosan Erdélyben is forgalomba kerül.

nyomtatható változat

Hatodik alkalommal rendezik meg Vajdaszentiványban a tánc- és zeneoktató tábort augusztus 4. és 11. között. A rendezvény házigazdája a Vajdaszentiványi Hagyományőrző Táncegyüttes, főszervezője a Zichy–Horváth Egyesület. A táborban napközben vajdaszentiványi, marossárpataki, mezőpaniti, mezőmadarasi és mezőbándi táncokat tanítanak kezdő és haladó táncosok számára, idős adatközlő táncosok folyamatos közreműködésével. Mindezek mellett zeneoktatás, viseletkészítés, népi kézművesség, lovaglás, íjászat, gólyabálozás és strandolás is szerepel a programban, esténként pedig tánc- és színházi előadások, valamint koncertek várják a részvevőket. A tábor végén tizenkét környékbeli együttes részvételével hagyományőrző fesztivált rendeznek. Jelentkezni még lehet a következő címeken: Mező Palkó István, 4269 Voivodeni, jud. Mures, tel.: 0740/49-18-05, Varga János, 9400 Sopron, Ötvös u. 6., tel./fax: 0036/99/ 320-213, mobil: 0036/20/326-4339, e-mail: vj@sopron.hu.

nyomtatható változat

Júliusban a Tisza-parti városban rendezték meg az egyhetes II. Nemzetközi Ifjúsági Médiafesztivált. Az elsősorban Magyarországról, továbbá Felvidékről, Délvidékről és Erdélyből összesereglett félszáz diákújságíró közül két-két középiskolás képviselte a marosvásárhelyi Bolyai-gimnáziumot és a Papiu-főgimnáziumot: Orosz Márta, Salat Kincső, Bartha Réka, Hideg András. Az Újságíró-etika az Európai Unión innen és túl című rendezvényt a Szegedi Ifjúsági Ház Regionális Ifjúsági Médiaközpontja szervezte. A programban előadások, szakmai foglalkozások, szerkesztőségi látogatások, vetélkedők, tanulmányi kirándulás, szabadidős tevékenységek szerepeltek. A tanuláson és a lazításon túl a leghatásosabbnak a lapkészítő verseny bizonyult, amely a részvevők cikkíró és lapszerkesztő képességét, hozzáértését tette próbára.

nyomtatható változat

A LÁTÓ júliusi számában Szabó György, Páll Lajos, Visky András, Simonfy József, Balási András, Szántai János, Varró Dániel, Szálinger Balázs közölnek verseket, Sarusi Mihály, Kali Kinga esszériportokkal, Zsidó Ferenc regényrészlettel jelentkezik. Pomogáts Béla Kosztolányi Erdélyben címmel értekezik, Tamás Andrea és Régeni Jenő könyvrecenziókat, Láng Zsolt, Balázs Imre József, Menyei Róbert, Demény Péter, Hajdú Farkas Zoltán jegyzeteket közölnek. A folyóirat közli Szép Ernő Milyen jó nékem lefeküdni című versét.

nyomtatható változat

A KELLÉK című kolozsvári filozófiai folyóirat Isten arca és/vagy a szentség megnyilvánulása a zsidó és a keresztény hagyományban című friss számának nagyváradi bemutatója a Hársfa utcai katolikus ifjúsági központban, a Posticumban lesz augusztus 2-án 18 órakor Tonk Márton főszerkesztő és Rencsik István teológus közreműködésével, filmvetítéssel és beszélgetéssel kiegészítve.

nyomtatható változat

Az automaticwarning@yahoo.co.uk címről kapott e-mailt idézzük: "Véleményem szerint nevetségesen kicsinyes, buta, anakronisztikus lap az önöké. Piszok fröcsögés és tömény unalom váltja egymást benne, semmi más nincs a hasábokon. Jól láthatóan bérencek önök, szegény kis megélhetésükért eladták a bőrüket pár háborodott, de jól fésült szemétnek. Amit önök »képviselnek« az undorító, szánalmas, túlhaladott. Persze világos, hogy pénzért csinálják, de akkor is. (Mindez ugyan nem jelenti azt, hogy az úgynevezett másik oldal jobb, rokonszenvesebb. Az önök stílusa, vonalassága viszont kifejezetten a bohóckodást juttatja az ember eszébe.) Röviden ennyit, lehetne hosszabban is, de semmi kedvem hozzá. Azért olyan jelentéktelenül kicsi az EN, mert olyan lett, amilyen most. Kovács Alpár, Sepsiszentgyörgy." A sértő, alpári minősítéseket visszautasítva őszintén sajnálkozunk afelett, hogy nem tudunk felnőni egyes polgártársaink globális léptékekben mérhető igényeihez, nagy ívű elvárásaihoz, de hát a mi lapunk is csak annak a társadalomnak a tükörképe, amelyben élünk. Ugyanakkor távol áll tőlünk, hogy ráerőltessük jelentéktelen kicsinységünket azokra, akik kizárólag a csúcsteljesítményekhez és csúcstermékekhez, mindenből a legkiválóbbhoz és a legnagyobbhoz vannak szokva, akár Sepsiszentgyörgyön, akár más világvárosokban.

Kövér Gábor (Arad), a napvilágot látott népszámlálási adatok kapcsán fejtve ki véleményét, arra a következtetésre jut, hogy a magyar nemzet fogyása – különös tekintettel a határokon túli részekre – régi, állandó, megállíthatatlannak tűnő, bizonyos törvényszerűségek mentén zajló folyamat, amelyet mindenekelőtt komolyan és átfogóan kutatni, feltárni, modellezni kellene, hogy aztán az egyetlen ellenszert kellő hatékonysággal lehessen bevetni ellene, ez pedig a gazdasági megerősödés. Mondhatni: tisztelt levélírónk – miközben nagyon is fején találta a szöget – ismét föltalálta a spanyolviaszt. Igaz, levelének utóiratában még megemlíti: nem minden múlik a jóléten, mert gondok vannak a neveléssel, oktatással, szolidaritással, erkölccsel, nemzetpolitikával, invencióval és innovációval is az összmagyarság szintjén éppúgy, mint a Trianonban felszabdalt egyes nemzetrészekben. – Aradi olvasónktól e hónap folyamán még kaptunk néhány levelet, ezek egyikében egy újabb geopolitikai eszmefuttatásra leltünk, érdeklődve olvastuk, másik kettőt pedig nem szánt a nyilvánosságnak, ezért ezekre nem is reagálunk, köszönjük fáradozását.

Porcsalmi Sándor (Nagyvárad) jegyzeteit nem tudjuk olyan iramban kezelni és közölni, amilyen iramban gyártja őket, türelemre és belátásra intjük, hiszen az Erdélyi Napló mégiscsak egy hetilap, amiből 52 szám jelenik meg egy évben, és nem törvényszerű, hogy minden számban legyen valakinek írása, erre még maga a főszerkesztő sem vállalt kötelezettséget, és nem is tart rá igényt.

Több idős, nyugdíjas külső munkatársunk szerényen érdeklődött mostanában az iránt, hogy közléseiket nem tudjuk-e honorálni, mert bizony minden garasnak helye volna a háztartásukban. Tudjuk ezt jól és jogosnak tartjuk a felvetést, legutóbb az év elején tudott a kiadó jelképes összegeket juttatni szerzőinknek tavalyi közléseikért, jelenleg pedig arra tesz erőfeszítéseket, hogy az idei első félévre esedékes honoráriumokat kigazdálkodja, miközben a lap előállítása és eljuttatása az olvasókhoz is már-már erőn felüli feladat akkor, amikor a politikum és a neki alárendelt gazdasági-közigazgatási szféra elzárkózik mindenféle támogatástól, sőt még rendesen be is tart... Megértést és türelmet kérünk, különben munkatársaink és olvasóink tudják nagyon jól, hogy az Erdélyi Napló nem profitorientált médiavállalkozás (igazából nem is volt az soha), hanem "csupán" szívügy, szerelem, misszió, de ha ezek nagy szavaknak tűnnek, akkor akár azt is mondhatnánk – sepsiszentgyörgyi bírálónkat idézve –, hogy úri passzió, bohóckodás...

A szerk.

nyomtatható változat

A mai politikusok általában soha nem a saját nézeteiket hangoztatják, ha megszólalnak, hanem pártjuk, érdekcsoportjuk, vezetőik álláspontját, ami jó esetben egybeesik saját választóik véleményével. Részben eme "szellemi függőséget" kívánják megnyilatkozásaikban palástolni azzal, hogy szinte minden mondatukat az úgy gondolom felvezető közhellyel kezdik, ugyanakkor ez afféle hatásszünetpótló kommunikációs mankó, ami sok esetben éppen a gondolati sivárságot hivatott álcázni. Így aztán amikor a közéleti szereplő a mondanivalóját azzal kezdi: "én úgy gondolom, hogy..." – egyből gyanússá válik: valójában csak a más gondolatait tette a magáévá, noha ezek lehettek volna akár az övéi is. Mert, lám, ő maga is képes gondolkodni. A riporter ellenben akkor jár el helyesen, ha nem reprodukálja az úgy gondolkodók töltelékszavait.

(szemes)

nyomtatható változat

Módfelett foglalkoztatja a francia fizikusokat, hogy mennyi időre van szüksége a vízcseppnek egy vízhatlan felületen való szétterpeszkedésre. A kutatók nemrég a Nature című tudományos magazinban közölték ezzel kapcsolatos eredményeiket, amelyek nagy jelentőségű ipari alkalmazások kiindulópontjaivá válhatnak.

Vízhatlan felületre esve a vízcsepp visszapattan, akár egy rugó, és közben deformálódik. Ez a jelenség, amely lényegesen különbözik attól, ahogy egy tárgy befröcskölődik vagy ahogy a víz részlegesen víztaszító felületről részben visszapattan, eddig elkerülte a fizikusok figyelmét – mondta David Quéré, aki kutatótársaival együtt másodpercenként 10 ezer kép készítésére alkalmas kamera segítségével vizsgálta a vízcsepp becsapódásának jellegzetességeit. A nyert adatokkal lehetővé válik egyes anyagok, köztük a különböző szövetek, de akár a betonhomlokzatok még hatásosabb vízhatlanítása is.

A 19. század második felében Heinrich Hertz német fizikus volt az első tudós, aki 1881-ben megmérte, hogy mennyi időbe telik, amíg egy tömör test visszapattan. Eredményei nyilvánvalóvá tették, hogy összefüggés van a kontaktus ideje és a becsapódás sebessége között.

David Quéré bebizonyította, hogy a tömör testtől eltérően a folyadékcsepp a becsapódási sebességtől függetlenül pattan vissza. A kontaktus ideje kizárólag a csepp tömegétől, másként fogalmazva a sugara hosszától függ. Ez az idő a tömeg négyzetgyökével arányosan növekszik. Ez a magatartás nagyon szokatlan, mert a folyadék viszkozitása nem jut szerephez – magyarázta a kutató.

A vízcsepp deformálódása viszont a sebességtől függ. Minél lassabban érkezik az adott felületre egy csepp, annál kevésbé deformálódik: a gömb ellipszis alakúvá lapul el. Nagyobb sebességnél a csepp kerületénél hullámok jelennek meg, és a csepp gúla formát vesz fel. Végül, ha a vízcsepp nagyon gyorsan érkezik a felszínre, akkor hajlamos a több részre szakadásra – írta le a különböző lehetőségeket a fizikus.

nyomtatható változat

Halk kattanás hallatszik, és a zár már ki is nyílt. Diadalmas mosoly jelenik meg a zárfeltörő arcán. Kezében bonyolult szerszámok, amilyenek csak krimikben láthatók. Ezúttal azonban szó sincs betörésről, csupán A zártechnika sportbarátai elnevezésű szervezet tagjai gyakorolnak.

A szervezet stuttgarti csoportjának tíz tagja havonta egy vagy két alkalommal összejön, hogy együtt hódoljanak közös szenvedélyüknek, a zárak és lakatok felnyitásának. "Az benne az élvezet, hogy legyőzzük a technikát" – magyarázza Gerhard Hepperle, a stuttgarti csoport vezetője, aki szerint nem létezik feltörhetetlen zárrendszer.

Összejöveteleiken körülállnak egy nagy asztalt, amelyen kiszerelt ajtó- és autózárak sorakoznak, s azt próbálják kiokoskodni, miként lehet erőszak alkalmazása nélkül felnyitni a szerkezeteket. Hepperle tisztában van azzal, hogy egy erre specializált bűnöző általában egy perc alatt képes erőszakkal feltörni bármilyen zárat. A sportbarátok ellenben nagyon vigyáznak arra, hogy véletlenül se rongáljanak meg egyetlen szerkezetet sem. Ez alól az az egyetlen kivétel, amikor azért fűrészelnek ketté zárat vagy lakatot, hogy megismerkedjenek annak belsejével.

A szervezet alapszabályzata szigorúan tiltja, hogy mások zárait vagy lakatjait felnyissák. Ezért kizártak már soraikból olyanokat, akik kifejezetten azt akarták megtanulni, hogy miként kell kerékpárlakatokat feltörni. A zársportbarátok azonban nem csak maguknak tartják meg ismereteiket: szükség esetén megmutatják a tűzoltóknak, hogy miként működik egy adott zár vagy lakat, esetleg felhívják az autókereskedők figyelmét a biztonsági berendezések hiányosságaira.

A zárnyitók új "alapanyagot" rendszerint internetes aukciókon szereznek be. Gyakran ismerősöktől kapnak öreg lakatokat, amelyekhez azoknak már nincs kulcsuk. Szerintük a filmekben sokszor a valóságtól elrugaszkodott zárfeltörési jeleneteket láthatunk. Teljes képtelenség például, hogy valaki sztetoszkóp segítségével észlelt zajokból percek alatt kikövetkeztesse egy zár számkombinációját. Zárak vagy lakatok feltöréséhez ugyanis többnyire ennél jóval hosszabb időre van szükség.

nyomtatható változat

Kutyaharapást szőrével – tartja a mondás, pedig másnaposság ellen a sör helyett jó a vulkanikus kőzettörmelék is. A Global Health Products brit vállalat új készítményt dob hamarosan piacra, amely török, illetve ausztráliai lávakőzet-törmelékből nyert por.

A vulkanikus eredetű por – szakszerűen zeolit – természetes méregtelenítő hatóanyag, amelyet eddig víztisztításra, állateledel készítésére használtak. A csernobili atombaleset bulgáriai megbetegedettjeit ezzel a vulkanikus anyaggal kezelték, s a kemoterápia mellékhatásait a por eredményesen visszaszorította. A kísérletek folyamán azonban a kutatók kimutatták, hogy a vulkanikus anyag hatásos a másnaposság ellen is. "A por megnyugtatja a bélműködést, és rátapad a bélrendszerben levő mérgező anyagokra. Az ember egyszerűen kiüríti a méreganyagot magából, mielőtt az felszívódna" – mondta Kenneth Maule doktor, a kutatás vezetője. A zeolitból készített pirulákat Zetox néven árulják majd, és nemcsak gyógyszertárakban, hanem rögvest sörözőkben is. Maule doktor úgy döntött, hogy Good Morning (Jó reggelt) néven saját gyógyszerforgalmazó céget alapít a macskajajtalanító vulkánpirula nagy-britanniai terjesztéséhez.

Maule szerint egy átlagos személynek egy átlagos szombat este előtt (ez 4–5 korsó sört jelent) elegendő hat Zetox-tablettát bevennie, hogy a másnap olyan legyen neki, mint az ivás előtti.

nyomtatható változat

II. Erzsébet angol királynő a liverpooli John Lennon repülőtér megnyitásával, majd Paul McCartney kiállításának megtekintésével "rótta le kegyeletét" a Beatles előtt – pedig a gombafejű társaság tagja szövegeikkel olykor meg-megcsipkedték őt a múltban.

Az uralkodó múlt hét csütörtökön először a liverpooli repülőtéren jelent meg és hivatalosan is megnyitotta a John Lennon nevét viselő repülőtér vadonatúj várótermét, amelyet 32 millió fontért építettek fel. A megnyitón ott volt Lennon özvegye, Yoko Ono, valamint Lennon – repülőteret ékesítő – bronzszobrának alkotója. A királynő elbeszélgetett a fehér ruhát, gyémánt fülbevalókat és napszemüveget viselő Yokóval, aki kijelentette: John minden bizonnyal nagyon büszke lett volna ezen a napon. Lehet, hogy az özvegynek igaza lenne, de lehet, hogy nem. A hatvanas évek közepén az együttes tagjainak – és főképp Lennonnak – polgárpukkasztó szövegeiből kijutott a királyi családnak is. Éppen Lennon volt az, aki visszaküldte az uralkodónak a Brit Birodalom tagja kitüntetést.

A repülőtérről a Walker Art Gallerybe vezetett a királynő útja, ahol Paul McCartney kalauzolta festményeinek első kiállításán. Paul később kijelentette: nem tudja, milyen az uralkodó ízlése, de érdeklődéssel nézte műveit.

A tárlaton egyébként nem szerepelt McCartney-nak az a festménye, amelynek címe A királynő első cigarettája után. A kurátorok ezenkívül két másik képet is eltávolíttattak a kiállításról...

nyomtatható változat

A házasemberek nagyon rossz férjek.

(Frank Cronwinshield amerikai újságíró)

nyomtatható változat

Egy utazó ügynök betér egy vidéki tanyára, és csodálkozva látja, hogy a ház körül csak háromlábú csirkék szaladgálnak.
– Ezeknek a csirkéknek meg mi a bajuk? – kérdi a házigazdától.
– Semmi, csak a fiam genetikus, ő tenyésztette ki őket.
– Persze, logikus, hiszen a csirkének a combja a legértékesebb része, ezeknek meg három van – mondja az ügynök. – És az ízük is jó?
– Azt nem tudom, még egyet se sikerült elkapnunk...

Egyik részeg mondja a másiknak a kocsmában:
– Képzeld, a feleségem megcsal, és még hazudozik is!
– Honnan tudod?
– Ma reggel jött haza, és azt mondta, hogy a nővérénél aludt.
– És honnan tudod, hogy hazudik?
– Onnan, hogy én aludtam a nővérénél.

Nagy bozóttűz üt ki, amit a tűzoltók nem tudnak eloltani. Segítségül kihívják a szomszéd falu önkéntes tűzoltóit, akik egy ütött-kopott autóval, hatalmas szirénázással meg is érkeznek. A tűzoltóautó nagy hévvel behajt a lángok közé, megáll a tűz gócpontjában, leugrálnak róla a tűzoltók és elkezdik locsolni a tüzet, amin némi viaskodás után sikerül is úrrá lenni. A közelben lakó farmer annyira meghatódik az önkéntesek bátorságán, hogy a parancsnokuknak átnyújt egy 1000 dolláros csekket. A közelben levő riporter azonnal lecsap a szenzációra, és interjút készít a parancsnokkal:
– Nagyon bátor dolog volt, hogy egyenesen behajtottak a tűzbe! Tudja már, mit fognak kezdeni ezzel a nagylelkű adománnyal?
– Nos, igen. Először is megjavíttatjuk ennek a nyavalyás autónak a fékjét...

– Anyuka, drága, miért nem telefonált, hogy jön? – kérdezi a vő az anyósát.
– Azért, fiam, mert látni akartalak!

nyomtatható változat

Bernardo Bertolucci, Az utolsó tangó Párizsban című film alkotója a francia fővárosban forgatja legújabb művét. A The Dreamers (Álmodozók) az 1968-as májusi diáklázadás idején játszódik. A film főbb szerepeit Eva Green, Louis Garrel és Michael Pitt játssza. Az alkotók nem a korabeli események felelevenítését tűzték ki célul, inkább azon fiatalok idealista életszemléletét mutatják be, akik kirobbantották a zavargásokat. Bertolucci szerint az Álmodozók egy elbűvölő és bensőséges történet az emberi kapcsolatokról.

Harrison Ford nemrégiben töltötte be hatvanadik életévét. A deresedő hajú amerikai színész korát meghazudtolóan aktív, s mióta elvált feleségétől, újabb és újabb nőügyeiről cikkezik a bulvársajtó. Két hódítás között maradt arra is ideje, hogy eljátssza a K–19: The Widowmaker című katasztrófafilm főszerepét. Az alkotás egy negyvenegy évvel ezelőtti tragédiát elevenít fel: a K–19 nevű szovjet tengeralattjáró reaktorának hűtőrendszere meghibásodott. A műszaki hiba folytán több mint húsz tengerész vesztette életét.

Harry Potter története háromrészesre bővül. Az ifjúsági regény és a belőle készült mozifilmek akkora (kassza)sikert arattak, hogy az alkotók úgy döntöttek, a varázslóinas kalandjai megértek a folytatásra. A jövő év elején kezdődő forgatást a mexikói Alfonso Cuaron fogja irányítani. Az előző két részt rendező Chris Columbus ezúttal producerként vesz részt a munkálatokban. A Harry Potter és az azbakani fogoly 2004 nyarán kerül a mozikba.

Újra összeállt a nyerő páros: Tom Hanks szerepet vállalt Robert Zemeckisnek, a Forrest Gump Oscar-díjas rendezőjének legújabb filmjében. A Polar Express családi mese, melynek főhőse egy kisfiú, aki abban a szerencsében részesül, hogy az Északi-sarkon találkozik a Télapóval. A bemutató várhatóan karácsonykor lesz.

nyomtatható változat

BRASSÓ – A Szépművészeti Múzeum kiállítótermében nyolc helyi grafikus – Ábrahám Jakab, Albert Zoltán, Bartha Árpád, Veronica Bodea Tatulea, Csutak Levente, Corneliu Mihai, Marcela Radulescu és Adrian Timar – metszeteiből álló tárlat tekinthető meg augusztus 5-éig.

NAGYVÁRAD – A Tibor Ernő Galériában, valamint az élesdi Central bárban a hatodik alkalommal megrendezett élesdi művésztelep részvevőinek alkotásaiból nyílt kiállítás.

Augusztus 11-éig tekinthető meg a Foto-Art Galériában Serge Grandvaux francia fotóművész és újságíró gyűjteményes tárlata.

nyomtatható változat

REKLÁMOZZON, HIRDESSEN AZ ERDÉLYI NAPLÓBAN!

Postacím:

Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
3700 Oradea, Romania

Tel.: 02-59/41-71-58
Fax: 02-59/41-71-26
E-mail: erdelyinaplo@rdslink.ro

Bankszámlaszámok:

2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (dollárban)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania

16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.

Díjszabás külföldi reklámozók számára:

Első oldalon 1 cm² = 1,50 dollár
Utolsó oldalon 1 cm² = 1 dollár
Belső oldalon 1 cm² = 0,50 dollár

Az első és az utolsó oldalon reklámozóknak térítésmentesen jár a piros kísérőszín.

Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!

Felhívjuk figyelmét, hogy reklámja, illetve hirdetése csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja a megfelelő összeget.

Tisztelettel,
Boruzs István
felelős kiadó