Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját a Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez a kizárólagos feladata. Lapunk megjelentetése az ismert gazdasági és politikai körülmények között számottevő erőfeszítéseket igényel, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat adományaival erőfeszítéseinkhez, amennyiben bármilyen kis összeget átutal a kiadó USD-számlájára: Casa de Editura Erdélyi Sajtóház Romania, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont. 2511001005514406.

Külföldi olvasóink meg is rendelhetik lapunkat, legalább három hónapra 15 USD az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 USD. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után a kiadónk hétről hétre elpostázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség decemberben leköszönt elnöke, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának (Anyanyelvi Konferencia) elnöke, számos szakmai és civil szervezetnek a vezetőségi tagja, a határon túli magyar irodalom kutatója és barátja Nagyváradon mutatta be négy legfrissebb, erdélyi vonatkozású kötetét, egyúttal előadást is tartva Ady Endréről. Csütörtökön az Illyés Gyula Református Könyvesboltban rendezett könyvbemutatón Barabás Zoltán köszöntötte a vendéget, aki a "Transsyilvan hősköltemény" című esszékötetét, valamint a tanulmányokat, kritikákat tartalmazó Leletmentés, Műhely Erdélyben, Változó Erdély című köteteit hozta el és ajánlotta a maroknyi érdeklődő figyelmébe, akiknek alkalmuk volt szót is váltani a szerzővel. Másnap a Lorántffy-központban rendezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egy Ady-estet az általa meghirdetett Ady-emlékév keretében. Pomogáts Béla Ady Endre és az erdélyi modell című előadásában villantotta fel a 125 éve született költőóriás és kiváló publicista egyetemességivé szublimált erdélyiségének minéműségét, a történelmi Magyarország sorsának látnoki megjelenítését a páratlan poétai-közírói életműben. Csűry István református lelkipásztor, az egyházkerület generális direktora A bibliás Ady című előadásában vázolta "az ős kaján" istenéhez és egyházához fűződő különös, bensőséges viszonyát. A Még egyszer... címmel meghirdetett estet Boros Barna ad hoc szavalata koronázta meg.

Reményik Sándor

Láttatok-e már téli rózsatőt?
Csak száraz bot,
Tövises bot.
S még hozzá nem is egyenes.
Láttátok már a csüggedt mozdulást,
A fáradt ívet, melyben meghajolt?

Virágait: a múlt nyár színeit,
A múlt nyár illatát
Elvitték, elszaggatták százfele.
Jutott belőlük menyegzőre,
Lobogórúdra,
Koporsó fölé.
Azután csend lett, lehullott a hó,
S a téli rózsatő
Elrejtette fejét a föld alá.

Hiszitek-e,
Hogy az a sok-sok piros rózsa
E szegény, száraz indából fakadt?

Hiszitek-e,
Hogy ez a szúrós, tövis-tele bot
Egyszer még kivirágzik?

Hiszitek-e,
Hogy fog még teremni piros rózsát,
Lakodalomra,
Lobogórúdra,
Kopja hegyére még a téli rózsatőben?

Hisztek-e még bennem?

Beszédtéma

Amikor az újabb RMDSZ–SZDP-paktum megkötésének szükségtelen, indokolatlan, sőt veszedelmes voltára igyekeztek ráirányítani a figyelmet a politikai szűklátókörűséggel megvádolt óvatoskodók, az egyezmény magyar nyélbeütői is gyanúsan ugyanazt hozták fel érvként, mint amit a románok. Hogy hát ez a protokollum nagy, megnyugtató, szerteáradó bel- és külpolitikai stabilitást hoz az egész országra és minden lakójára. Naná, Nastase és kormánya – noha száz sebből vérezteti Romániát és lakóit – nyugodtan alhat egy esztendeig. Az állampártként működő SZDP éppen azt tehet velünk, amit akar, mert ellenzéke nincs vagy éppen zilált állapotából hasztalan próbál ocsúdni.

Nem mintha az RMDSZ meg tudná testesíteni a hatékony politikai ellenzéket, nem, ehhez nincs elég ereje hat-hétszázaléknyi voks birtokában, de a román oppozíció szirénhangjait bizony föl tudná erősíteni, különösen külföld felé, és végre betölthetné azt a szerepet is, amivel évek óta csak dicsekszik, ti. hogy nem szűk etnikai és regionális érdekek mentén politizál, hanem az egész ország javát tartja szem előtt. Ha ugyanis azt tartaná, akkor nem lenne csatlósa annak a posztkommunista Szociáldemokrata Pártnak, amely képtelen Romániát kihúzni a kakiból, ellenben nagyon is képes a saját pártklientúrájának a kezére játszani azt, ami a tizenkét évnyi szabad rablás után szétosztatlanul, lerabolatlanul, elsinkófálatlanul, zsebre vágatlanul és külföldi bankszámlákra kimentetlenül még megmaradt.

Szólnia, kiabálnia, sikoltania, üvöltenie és fűnél-fánál ágálnia-panaszkodnia-jelentenie kellene a "demokrata szövetségnek" mindannak láttán, ami itt most (ismét? még mindig?) makro- és mikrogazdasági szinten folyik, de akár a demokratikus társadalom és szociális jogállam kiépítése szintjén is.

Ám az RMDSZ nem szól, hanem épp ellenkezőleg, némasági fogadalmat tesz egy pártközi protokollum formájában. Miért? – értetlenkednek sokan. A stabilitás, nyugalom, csönd, béke stb. e nélkül szertefoszlana? Kinek a nyugalmáról lehet itt szó? Állítsa meg bármelyik tulipános közvélemény-kutató a másfél millió erdélyi magyar akármelyikét az utcán, s kérdezze meg tőle: mennyire nyugodt és mitől nem az? Talán minden századik ha fog széles mosolyú bizakodást mutatni az ábrázatjával, s az is vagy éppen kitelepedő Utánama Vízözön, vagy hivatásos, jól fizetett RMDSZ-aktivista lészen.

Erről a "magyar–román stabilitási egyezményről" annyi sok jót mondtak már az aláírói, hogy akár ettől is gyanússá válhatott. S lám, viharosan fúj át rajta az átverés szele. Egyházi és közösségi magyar vagyonok restitúciója ennek alapján egyhamar nem lesz, legföljebb szemkiszúró kárpótlásocska. De inkább jövőre átnyúló hercehurca. A moldvai magyarok meg sincsenek említve, állítólag ott bujkálnak a sorok között, csak épp nem találja őket az az akadémiai komisszió, amely most gőzerővel dolgozik a dákoromán eredetűvé nyilvánításukon, onnantól aztán joggal kérhetik anyanyelvüknek, a csángónak mint egyik ősi román dialektusnak a tanítását. Állami felsőoktatás bővítése elodázva, mert a román többségű egyetemi szenátusok autonómiájába az SZDP nem szólhat bele, másba mindenbe nagyon is. A magyar magánegyetem viszont még az akkreditációnál tart, vagy még ott sem. Sebaj, a szövetség helyi korifeusainak is meg kell kötniük a lokális paktumokat a kormánypárt vidéki nyúlványaival. A pártközi egyeztetés azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek ott is pitiznie kell az SZDP előtt, ahol ez utóbbinak jószerével alapszervezete sincs. S hogy e kiszolgáltatottság meddig terjed, annak majd az önkormányzatokba küldött, de még meg nem vezetett, vásárolt, félemlített, zsarolt magyarok lesznek a megmondhatói.

Stabilan lapítva könnyű érdeket védeni és közt képviselni, de vajon érdemes-e, szabad-e?

Dénes László

Még meg sem száradt a tinta a román törvényhozás alsóházának RMDSZ-frakcióján belül megalakult Polgári Szárnyhoz való tartozását bizonyító aláírásán, a Szatmár megyei RMDSZ-szervezet – ahová tartozik – letűntnek vélt módon elítélte, pártosan "megbélyegezte" PÉCSI FERENC képviselőt. Sőt az általa vezetett Kis- és Közepes Vállalkozások Szatmár Megyei Fejlesztési Központját hirtelenjében ki akarják ebrudalni a Szamos-parti megyeszékhely adminisztratív palotájából. A két szobának a kiürítésére szólító ukázt az egész Polgári Szárnyat elítélő szatmárnémeti RMDSZ-es nyilatkozat megjelenése után közvetlenül – február 13-án – küldték el Pécsinek.

– Kinek van útjában a fejlesztési központ?

– Hogy mit jelent ez a központ nemcsak a megye, hanem a környező vidékek számára, annak megértéséhez vissza kell mennünk egy kicsit az időben. 1994-ben kezdeményezésemre Szatmárnémetiben létrejött a bukaresti kis- és közepes vállalatokat támogató ENSZ-központ segítségével a vállalkozásokat fejlesztő iroda. Akkor a Megyei Tanács rendelkezésünkre bocsátott az adminisztratív palotában három szobát, amiből egyet időközben elvettek, de kettőben sikerrel működtettük a központot. A kisvállalkozók támogatására több programot is beindítottunk az évek folyamán. Szinte az elsők között vezettük be előbb az ENSZ, majd az Új Kézfogás Alapítvány által finanszírozott mikrohitel-programokat. Több száz kis és közepes cég részesült az összegekből Szatmár megyében, munkahelyek százainak megteremtéséhez járulhattunk hozzá. De összeállítottunk a vállalkozóink számára sikeres PHARE-projekteket is. Egyszóval a megyének több millió dollárt hoztunk. A központ az irodákat bérli, de támogatásként bedolgoztunk a Megyei Tanács által elképzelt különböző programok kivitelezésébe is.

– Ennek a központnak akarnak most útilaput kötni a talpára, tehát működését megakadályozni?

– Az RMDSZ-színekben megválasztott megyei tanácselnök, Szabó István átiratban szólította fel a központot, hogy költözzön el. Az RMDSZ-es köztisztségviselő tehát szét akarja rombolni azt az intézményt, amely a vidék gazdasága, de főleg a kisvállalkozók számára létfontosságú. Én az egészet nem tekinthetem másként, mint a személyem elleni retorziót. Már csak azért is, mert napokkal azelőtt a szövetség megyei vezetősége elővett, hogy miért csatlakoztam a Polgári Szárnyhoz. Elmondtam az érveimet, hogy miért írtam alá a nyilatkozatot, de felvázoltam nekik a megyében észlelhető hiányosságokat is. A megyei tanácselnöknek pedig külön felsoroltam, hogy szerintem mit nem tett meg vagy mit cselekedett rosszul az elmúlt évek alatt. Szabó ugyanis tíz éve felel a megye gazdasági fejlődéséért, hiszen ez idő alatt a közgyűlés egyetlen gazdászaként előbb ennek alelnöke, majd elnöke volt. És ezalatt Szatmár a gazdasági fejlődést tekintve a határ menti megyék között a nem éppen dicséretes utolsó helyre került – bár tudom, ezt a bihariak például erősen vitatják... Mivel a Transilvania nevű regionális befektetési társaságnak is vezetőségi tagja, meg más elfoglaltsága is sűrűn adódott, úgy látszik, nincs ideje a megye gazdasági ügyeit is intézni. Az évek alatt nem tudott kidolgozni például a vidék számára egy épkézláb fejlesztési programot.

– Milyen indoklással dobják ki a kisvállalkozókat támogató központot az irodáiból?

– Hogy oda akarják helyezni az államosított lakásokat visszaadó bizottságot. Nevetséges az egész, hiszen az említett palotában nagyon sok iroda van, egyikben-másikban alig lézeng egy-két ember. Állítom, hogy ha nem én lennék a központ élén, akkor a megye gazdasági tevékenységét segítő intézménnyel semmi bajuk nem lenne a közigazgatás irányítóinak. De most meg akarnak leckéztetni. Pártállami módszerekkel.

Román Győző

Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának politikai államtitkára, a kormányzó Fidesz-MPP alelnöke február 19–20-án Romániában tesz hivatalos látogatást. Ennek során hazafelé tartva Szatmár megyét is fölkeresi, ahol a protokolláris programon kívül eredetileg egy lakossági fórumon is találkozott volna Szatmárnémeti polgáraival. Mivel a sajtóban is beharangozott fórumnak Pécsi Ferenc parlamenti képviselő lett volna a moderátora, a helyi RMDSZ-szervezet házigazdaként az utolsó pillanatban elállt a szervezéstől, az országos pártvezetést arra kérve, hogy "diplomáciai csatornákon" jelezze a vendégnek a "programváltozást", ami meg is történt. Az államtitkár szerdai látogatása eszerint nem esti polgári fórummal, hanem egy délutáni sajtóértekezlettel zárul Szatmárnémetiben.

A materialista társadalommagyarázat legnagyobb karriert befutott fogalma az "osztály", amely lényegében az egytényezős statisztikai halmaz totális szerepű "valósággá" emelése. Ezzel sokan – komoly emberek – máig azt állítják, hogy a személyiségre mindent eldöntő hatással a jövedelme, a vagyona, vagyis az anyagi helyzete van. Az azonos jövedelmi viszonyok azonos gondolkodást, magatartást, sőt azonos célokat eredményeznek. Különös homogenizálás ez, s valójában megsemmisíti az individualitást. Ez a szemlélet átmenti vagy tartósabb érdekközösségből vezeti le azt is, hogy milyen hitet, identitást, értéket vall valaki – választás nincs. Az osztály sorsnak számít.

A "tudományos szocializmus" szerint a "munkásosztály" a modern szegénység kitüntetett képviselője, amely rangot ismét egy 19. századi optimistán materialista tévtan adományozta: az ipar (ipari technika) mindent megoldó hatalmába vetett hit. A hét "csoda", a nagyszámú, képzett ipari munkástömeg és a dinamikus ipari termelés mellett már nem fért el a "kizsákmányoló" tőke és tőkés, hiszen "ők" ketten egyszerre mindent meg tudnak oldani – a "munkásosztály" pedig az emberi jóság egyetemes kibontakozását jelentő "élcsapatot" alkot.

A "proletár" mitikussá növelt egyetemes alakká lett, aki a "jövő" letéteményese, mivel magában hordoz minden emberi jót és történelmi haladást. A "proletariátus" Krisztus-pótló szereppel bír, hiszen ahol bármilyen kis számban megjelenik, felfüggesztődik a társadalom és a történelem konkrét időbeli valósága, attól kezdve mindent vele és hozzá mérnek, s ezáltal "érdem" csak az őt szeretőknek és szolgálóknak jut. A baj csak az, hogy a "proletariátus" valódiságát a hatalomban és azon kívül is az örök emberi (bűnnel rombolt) állapot határozza meg, vagyis velük csupán egy új csoport hatalmi igénye és uralma valósága érkezik el. A történelem nem szűnik meg (ahogy a "liberális demokráciák" győzelme után sem!), s e valóságos helyzet felismert szükségszerű következménye az erőszak diktatórikus uralma. Ha ugyanis egy hatalom nem képes egy minőségi, mindenki által önkéntesen elfogadott – mert abszolút igazságos és tévedhetetlen – gyakorlatot megvalósítani, akkor a korábbi (esetleg kiirtott) ellenfelek helyére újak lépnek. A politika valóságában a (demokratikus) bukáshoz néha elég az, hogy valakiket megunnak hosszú uralmuk miatt – az emberiség e világi valósága nem tűri az emberileg elgondolt örökkévalóságokat. Annál kevésbé, mivel a proletariátus diktatúrájának nevezett terroruralomhoz a nagyobb vagy a kisebb számú valóságos "munkásosztálynak" kevés köze van. Még a magát élcsapatnak önkinevező párt sem birtokosa a valóságos hatalmi kompetenciáknak. A hatalmat egy kis csapat birtokolja és gyakorolja a hatalmasra duzzasztott erőszakszervezetek biztosítása mellett.

A "munkásosztály" misztikus hivatkozássá válik. A munkásoknak hinni kellett egy olyan eszmerendszerben, amelyet a maga valós bonyolultságában a többség még csak nem is érthetett.

A pótvallássá alakult marxizmus egy minden másféleség elleni primitív materialista "dzsihád" hitet jelentette, annak pontos "megoldásával", hogy mit és kit kell likvidálni. Ez utóbbi kifejezés rejti az emberi erkölcsök teljes felmondását is, hiszen erkölcsös az lett, ami használt a "munkásosztálynak", míg minden más értéktelen, "árulás", pusztulásra érett. Az "osztályharc" logikája persze természetesen hozta magával a gyűlölet és a gyűlölködés központi helyre emelését. Ennek az lett a következménye, hogy az "osztályos társak" iránti szeretetet is azon mérték, hogy ki mennyire gyűlölte az "ellenséget". Nem gyűlölködő magatartás "osztályárulásnak" minősült.

A szeretet helyett gyűlöletre gründolt eszmekörében tulajdonképpen kiiktatódik a személyiség és a lélek. Hiszen az egész "munkásmegváltás" a személytelen "szükségszerűségen", az állítólag "tudományos" törvényszerűségen nyugszik. Így persze a "munkásosztálynak" nem is lehet a tömegerő biztosításán kívül más feladata, vagyis hogy a vezérek útmutatása szerint mozogjon a hatalom megragadásáig. De nem tovább! Mert akkortól kezdve természetesen a "munkásosztály saját hatalma" ellen semmit sem tehet. Az e világi paradicsom megérkezett, s ennek mindenkinek tetszenie kell, s ha valakinek nem tetszik, akkor az ellenség.

Az e világi balhitű megváltások totális ígéretei és a mindenkori valóság folyamatos ütközései miatt csak diktatúrák és/vagy nyomorúságos egyenlősítés ("fejadagolás" – jegyrendszer) formáiban létezhetnek, s ezzel kilúgozzák az illető társadalmak egyéni és közösségi erőforrásait, kezdeményező energiáit. Általában kriminalizálódik az egyéniség vagy a többre törekvés, mint olyan, amely függetlenedni akar a mindentudó és mindenható hatalomtól. A "tudományos" eszméken nyugvó "munkáshatalom" ezért – sok más konkrét káros hatása mellett – "lumpenizál, igénytelenít, miközben elvileg és a hozzáférhetőséget illetően a legmagasabb minőségű klasszikus szellemi értékeket is nyújtja. Nem véletlen azonban az, hogy az egyéni szabadsághiány ezeket az értékeket a tömegek szemében leértékeli, nevetségessé teszi, s legfeljebb "főfoglalkozású csoportok szubkultúrájává" változtatja.

A "munkásosztály" mint verbális "uralkodó osztály", bizonyos nyugalomhoz szükséges minimumok biztosításán kívül, kiszolgáltatott, szervezetlen tömeg, amelynek még saját gazdasági érdekvédelmi szervezete sem lehet, hiszen a szakszervezeteket a hatalom saját érdekű "transzmissziós" szíjakká zülleszti. A világmegváltó "munkásosztály" szegényesen élő, zsigeri létezésre szorított halmaz csupán, amelynek köréből megbízhatósági alapon strébereket "emelnek ki", hogy életrajzuk kezdeteivel folyamatosan fenntartsák a proletárdiktatúra "osztálybázisú" kötődésének látszatát. A "munkásosztály" egyenlősítően szegényes "ellátási kötelezettségének" lózungos jelenléte ugyanakkor lehetetlenné tesz mindenféle gazdasági racionalitást. Ahogyan az óriási improduktív elnyomó és ellenőrző apparátusok az átlaghoz képest jobb ellátása is csak növeli a deficiteket. Az egyébként "normális viszonyok" között tiszteletre méltó munka és (valódi) munkás egyszerre lesz gyűlöletes és nevetséges, hiszen a nevükben történik emberek millióinak jogtól és lehetőségektől való megfosztása s egy velejéig hazug világ erőszakos fenntartása.

A "munkásosztály" megváltása s az egész szocializmus olyan kiválóan sikerült, hogy mindenki a "kapitalista rothadásba" kívánkozott. A "munkásosztály" élcsapata által megváltott országok tragédiája abban rejlik, hogy e megváltással olyan alaposan sikerült e társadalmak szellemi, lelki, gazdasági tönkretétele, hogy az óriási "normalizálási" költségek terhei miatt nagy tömegek rosszabbul élnek, mint a szegényes reálszocializmusban. A dezorientált és szinte mindenben deficites tömegeknek így továbbra is (!) értéktelen a szellemi, politikai, egyéni szabadság, s nagynak tűnnek az (egyiptomi) rabszolgaság húsosfazekai. A "munkásosztály" mítoszát persze még ma is sok egykori haszonélvező ápolja, s lázadó jómódú yuppie-któl – mint egykor sok "burzsujcsemetétől" – nem áll távol a marxizmus "tudománya". Úgy tűnik, mindig lesznek olyanok, akik szívesen kísérleteznek embertársaikkal.

Tőkéczki László

Nagy-britanniai belpolitikai botrányhoz vezetett a galaci Sidex kombinát privatizációja. A Sunday Telegraph a közelmúltban közhírré tette ugyanis, hogy a brit miniszterelnök román kollégájának írt levelében melegen ajánlotta neki a kohászati üzem megvételére pályázó brit-indiai állampolgárságú üzletembert, aki viszont előzőleg 125 ezer fontot adományozott a Tony Blair vezette Munkáspártnak. A román kormány, az illetékes tárcák, a privatizációs hatóság vezetői és maga Nastase miniszterelnök a leghatározottabban állítják, hogy a korrupció árnyéka sem vetülhet az ügyletre, amit egyébként még az ominózus levél megérkezte előtt nyélbe ütöttek. Különben is, az említett adakozó kedvű üzletember azért nyert az irdatlan mennyiségű adósságot felhalmozott veszteséges állami mamutvállalat magánosítására kiírt pályázaton, mert ő tette a legelőnyösebb ajánlatot. Londonban viszont az ellenzéki Konzervatív Párt Blair fejét követeli, eljárást akarnak indítani ellene, a Watergate-ügyhöz hasonlítva az esetet. A munkáspárti miniszterelnök mindezt kikérte magának. Ellenérvei között szerepelt, hogy nem volt tudomása az üzletember adományáról, a levelet pedig egyrészt azért írta, mert kormánya mindig is támogatta a külföldi befektetésekre vállalkozó brit cégeket, másrészt pedig afeletti örömét fejezte ki, hogy bővült az Egyesült Királyság és Románia közötti gazdasági kapcsolat.

A vádirat ismertetésével kezdődött meg Hágában Szlobodan Milosevics pere. A Nemzetközi Törvényszék az 1991–1992-es horvátországi, az 1992–1995-ös boszniai és az 1999-es koszovói háborúban elkövetett háborús és emberiség elleni bűntettekért, népirtásért és etnikai tisztogatásért vonja felelősségre az egykori jugoszláv elnököt. Carla del Ponte főügyész vádbeszéde szerint a hatalomvágytól elvakult Milosevics Nagy-Szerbia megteremtésére törekedett, ezt a célt követte "középkori vadsággal" és kiszámított kegyetlenséggel, miközben tudomása volt az általa okozott szenvedésekről. A délszláv háborúkban 130 ezren vesztették életüket, és sok milliónyian lettek földönfutóvá. Milosevics változatlanul visszautasította, hogy ügyvédek képviseljék; maga látja el saját védelmét. Továbbra sem ismeri el a Nemzetközi Törvényszék legitimitását, és felszólalásában "a szerb nép elleni nyugati összeesküvésről" beszélt. Zoran Gyingyics szerb kormányfő egy minapi nyilatkozatában elítélte ezt a magatartást, mondván, hogy a volt szövetségi elnök a kollektív bűnösség elvét próbálja kiterjeszteni sokat szenvedett honfitársaira, holott Hágában egyedül őt vonják felelősségre, a mostani Szerbiának, Jugoszláviának nincs mitől tartania.

Általános sztrájkot hirdettek 25-étől a romániai postások. Múlt heti figyelmeztető munkabeszüntetésüknek ugyanis nem volt foganatja. A kihordók 25 százalékos fizetésemelést követelnek, és tiltakoznak a tervezett elbocsátások ellen. Ugyancsak munkabeszüntetésre készülnek azon hőerőművek dolgozói, amelyeket a végrehajtó hatalom a korlátozott, már megszabott költségvetési forrásokkal rendelkező önkormányzatok nyakába akar varrni. Mivel a kormányrendelet már megszületett, Arad, Brassó, Nagyvárad, Temesvár, Jászvásár, Bákó, Pitesti, Suceava, Borzesti városokban bizonytalanná vált a fűtés- és melegvíz-szolgáltatás.

Máté Zsófia

Február 24-én nyitják meg Budapesten az Andrássy út és a Csengery utca sarkán álló, az 1870-es években épült és 1999-ben a XX. Századi Intézet tulajdonába került négyszintes sarokházban a Terror Háza nevű politikatörténeti múzeumot. A magyarországi baloldal és sajtója változatos intenzitású, de folyamatos ellenkampányt folytatott az elmúlt hetekben az épület birtokbavétele, átalakítása és rendeltetése kapcsán, az esztétikai és urbanisztikai kifogások mellett alig burkolt fenyegetések is záporoztak a projekt kezdeményezőire és megvalósítóira.

Nehezen megy a szembenézés közelmúltunkkal itt, a posztkommunista országok térségében. Nemcsak a múlt örökségétől nem képesek szabadulni ezek a társadalmak, hanem az elmúlt fél évszázadban elkövetett bűnökről, népirtásokról sem szívesen beszélnek. Vagy azért, mert nem tudnak eleget róluk, vagy egyszerűen nem akarnak. A ma élő fiatalabb nemzedékek igen keveset tudnak a kommunista diktatúra rémtetteiről. Az okok többfélék, talán kettőt kell kiemelni: a 70–80-as évekre a rendszer részben eltüntette a nyomokat (nem voltak már internáló táborok, kevesebb embert börtönöztek be politikai okokból stb.), másrészt igen sok embernek állt és áll ma is érdekében a kérdés agyonhallgatása. Régi vezetők vagy azok gyermekei kerültek mára igen magas pozíciókba, sok régi ember maradt a sajtóban, így tovább folyik a rendszer kozmetikázása, mondván: ami volt, az nem is volt olyan rossz, ami igazságtalanság, bűn történt, az szükségszerű vagy véletlen volt, esetleg egyéni megátalkodottságból fakadt.

Ennek az elkenésnek játszik alá a nyugati értelmiség azon része, amely annak idején tudta, de elhallgatta a kommunista rendszer embertelenségeit, most pedig őszinte bűnbánat helyett tovább hazudik. Ezzel magyarázható az a támadássorozat, amely A kommunizmus fekete könyve című munkára zúdult megjelenésekor Franciaországban, majd következett az agyonhallgatása, mára pedig a feledés. Hasonló sors várt a könyv román, illetve magyar változatára is.

Kísérletek persze történtek a tények feltárására, nálunk például néhány visszaemlékezés, az erdélyi magyar ötvenhatosokról készült dokumentumfilmek, interjúk, újságcikkek, megannyi nemes kezdeményezés, mégsem keletkezett utánuk kellő visszhang, igazi nagy katarzis, sem általában a hazai, sem a hazai magyar, sem az anyaországi társadalomban.

Ezért jelent áttörést a fővárosban, Budapesten most megnyíló Terror Háza nevű múzeum az Andrássy út 60. szám alatt, ott, ahol a háború idején nyilas pártház volt, később az ÁVH központja, kínzókamrái és börtönei kaptak helyet. Van mit mesélniük az ódon falaknak a fasizmus és a kommunizmus rémtetteiről egyaránt.

Ami újszerű: nemcsak tárgyak vannak itt, hanem névsorok, képek az áldozatokról, odébb pedig ugyanez a pribékekről, így teljes a tabló. Ne csak kommunista hősökről tudjon az ifjúság, hanem kommunista gyilkosokról is. A kommunizmusról alkotott kép szerves része kell legyen a rendszer borzalmainak az ismerete. Az igazságtalanság és embertelenség ilyen nagyságaival szemben nem lehetünk közömbösek, ezt el kell mondani, meg kell mutatni a világnak. Véget kell vetni annak a féloldalas történelemszemléletnek, amely szerint csak a szélsőjobb bűnei voltak megbocsáthatatlanok, a szélsőbalt feledjük el. Nemcsak nem lehet elfeledni ennyi ártatlan ember halálát, de nem is szabad!

Persze mindez sok mai politikai szereplőnek fölöttébb kényelmetlen, idegesítő. Ne idegeskedjenek, szégyelljék magukat, van miért!

Talán valamikor összegyűlnek Nagyenyed, Máramarossziget, Szamosújvár, Periprava, Foksány, Barcaföldvár és a többi újkori Golgota erdélyi emlékei is. Mert megbocsátani lehet, de feledni nem szabad.

Gábor Attila

Nem született a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeit, vezetőit s a neves teátrum sorsa iránt aggódók táborát egyértelműen megnyugtató megoldás a Maros Megyei Tanács csütörtök délutáni rendkívüli ülésén. A gyűlésteremben helyet foglaló színháziakhoz szólva Virág György megyei tanácselnök elmondta: rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényel, ezért a megyei önkormányzat, a prefektúra, a pénzügyigazgatóság és a kincstár közösen úgy döntött, hogy az intézmény igazgatójának rendelkezésére bocsátja azt a 12 milliárd lejt, amit a központi költségvetésből a Nemzeti Színház majdani patrónusának kiutaltak. Ebből azonnal törleszthetők a december óta elmaradt bérek. A legfontosabb kérdés, hogy miként alakul a színház jogi helyzete, pontosabban kié lesz a Nemzeti, csak a közigazgatási bíróság döntése után tisztázódhat. Nicolae Cristache szakszervezeti vezető úgy vélte: nem lehetnek elégedettek a döntéssel, hisz az elmaradt béreket kézhez kapják ugyan, de a pénz elfogytával kezdődhet minden elölről. Bejelentette: a tiltakozás radikális formájához folyamodik, péntektől éhségsztrájkba kezd (csatlakozott hozzá Szélyes Ferenc színművész is). De felvetette annak a lehetőségét is, hogy amennyiben a román kormány, a hatóságok nem találnak gyors, megnyugtató megoldást, akkor a magyar kormányhoz fordul a színház megmentésének ügyében.

Az előzményekhez tartozik, hogy egy tavalyi kormányhatározat értelmében a Nemzeti Színház finanszírozásának terhét a művelődési tárca helyett a helyi önkormányzatoknak kell vállalniuk. A határozat azonban nem rendelkezett arról, hogy kinek: a megyei vagy a városi önkormányzatnak kell-e majd finanszíroznia ezentúl a neves teátrumot? A megyei tanács december 18-án úgy döntött: nem veheti át a színházat, hisz azon kívül is további 10 kultúrintézmény fenntartásának, működtetésének a feladata is rá hárul, nem beszélve a 96 közigazgatási területről, ezért a vásárhelyi önkormányzathoz passzolta át a felelősséget, valamint az említett 12 milliárd lejt, amit a művelődési minisztérium utalt át.

Dorin Florea polgármester hallani sem akar arról, hogy a város tartsa el a teátrumot; azzal érvel, hogy túl szegény a város ahhoz, hogy egy ekkora anyagi terhet magára vállaljon. Egyébként is a színházak az országban mindenhol, talán egyetlen kivétellel, mind a megyei tanácsok ügykezelésében vannak. Az ügybe bekapcsolódott maga az RMDSZ megyei vezetése is, s február 7-én egy rendkívüli városi tanácsülésen próbálták, ha nem is dűlőre vinni, de legalább tisztázni az ügyet. Végül dodonai döntés született: a testületben, kihasználva a javára billenő mérleget, az RMDSZ frakciója 13–11-es szavazataránnyal (egy román tanácsos tartózkodott) kierőszakolta, hogy a megyei tanács által a színház részére folyósított 12 milliárdnyi összeget átveszi saját költségvetésébe, anélkül viszont, hogy az intézmény árvételéről döntöttek volna. A polgármestert ez a döntés módfelett feldühítette, azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy politikai nyomást gyakorolva megpróbálja a vásárhelyi önkormányzat nyakába varrni a színházat, ami igen nagy anyagi terheket róna a városházára, hisz csak a halaszthatatlan tatarozás legkevesebb 40 milliárd lejbe kerülne. Miután a prefektúra megvizsgálta és jogosnak találta az említett városi tanácsi határozatot, Florea a közigazgatási bírósághoz fordult, kérvén: minősítse törvénytelennek és semmisítse meg a február 7-ei rendkívüli tanácsülés határozatát.

Egyelőre patthelyzet alakult ki, amíg meg nem születik a bírósági döntés, a színház jogi státusa tisztázatlan marad, s egyre többen teszik fel színházon és azon kívül a hamleti kérdést: lenni vagy nem lenni?

Sz. L.

A jövőre esedékes kongresszus, valamint a 2004-es helyhatósági és parlamenti választások előszelei már megcsapták az RMDSZ-t. A helyi szervezetek mocorognak, néhol tisztújításokba is kezdtek. Ilyenkor nagy a tét, mert a győztesen kikerülő jelölt esetenként oda tud hatni, hogy szűkebb királyságát ki képviselje majd a szövetség kongresszusán, kit jelöljenek a helyi adminisztrációba, esetleg kit küldjenek a román törvényhozásba. Erdővidéken elég durván zajlik ez a harc. Az egyik jelöltet ott gyalázzák, ahol érik, a legkülönfélébb vádakat és szitkokat szórják személyére és környezetére. Aggasztó állapotokra leltünk a "fővárosban", Baróton. A református lelkipásztor szerint ő maga és családja is a párt terrorjának volt és van kitéve: el akarták üldözni a városból.

A Baróton négy és fél éve tisztségbe lépett választmány akkoriban két évre lett megválasztva. Egy idő után a választmány két csapatra oszlott, majd három tag lemondott, mert a tisztújítás késett. Demeter Zoltán választmányi tag és elnökjelölt szerint a szervezet mostani vezetőjének nem volt érdeke új megmérettetés szervezése, ami végül a tavalyi ősz derekára mégis beérett.

– Ekkor egy teljesen független, polgári gondolkodású társaság megpróbált egy abszolút tiszta és erkölcsileg mindenben megfelelő személyt, a Nagyváradon főiskolán tanult fiatal tanárnőt, Torma Verát bevinni a szervezet élére – mondja Krizbai Imre tiszteletes. – Vera felkeresett és megkérdezett mint lelkészét, mitévő legyen, mire azt válaszoltam, tartsa távol magát, mert borzasztó problémái lesznek, amik be is következtek.

A közösségszervezést kedvelő ifjú hölgy végül elfogadta a reformerek ajánlatát, ezért két évre visszamenőleg kifizette a tagsági díját is, hogy ebbe se lehessen belekötni.

– A bajok a tagsági könyvekkel kezdődtek – véli Torma Vera –, behívattak a székházba, hogy a tagsági könyvben szereplő személy nem én vagyok, hanem édesanyám, akinek neve az enyémmel megegyező.

Rozóka néni ugyanis – a helyi RMDSZ-szervezet akkori "káderese" – nem emlékezett, hogy Torma Vera belépett volna valaha az RMDSZ-be. A jelölt szerint ez már 1995-ben megtörtént. Vera természetesen nem a Veronica-s tagkönyvet (édesanyjának a kommunista rendszer alatt románosított nevére kiállítottat) vette magához, hanem a sajátját. Pályázatát mégis visszautasították, méltatlankodására azt válaszolták, hogy tagsága jogtalan, mert csak egy elírásra alapozza. ő ekkor a család összes tagkönyvét magával vitte a székházba, a szervezet körüli gondatlan adatkezeléssel érvelve. Másképp ugyanis nem adódna az a helyzet sem, hogy Torma Györgynek (a jelölt édesapjának) három tagsági könyve legyen. Ezekből viszont az derült ki, hogy az 1999-es évre tulajdonosa háromszor fizetett tagsági díjat.

– A választmányi bizottság azt mondta erre, hogy hagyjam ott a könyveket tisztázás végett, az elnök pedig garantálta érintetlenségüket. Ám erre mindent kijavítgattak. Torma Györgyöt átírták Torma Györgynére, az évszámokat áthuzigálták, még a sorszámokat is megváltoztatták – mondja a jelölt.

Torma Vera fellebbezésére az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének Szabályzatfelügyelő Bizottsága úgy döntött, hogy mivel a baróti RMDSZ-nek nincsen jóváhagyott szervezeti szabályzata, ezért arra is a területi érvényes. Ennek értelmében a tag így is szavazati joggal bír és megválasztható. A bizottság azt is megállapítja, hogy a baróti szervezet nyilvántartása zavaros, mert számos belépési nyilatkozat hiányzik, többek között a T betűs köteg is.

Idén január végén a helyzetet megvizsgálta a széki szervezet Etikai és Fegyelmi Bizottsága is, ám ennek konklúziója már szöges ellentétben áll a szabályzatfelügyelők megállapításaival. Úgy értékelik, hogy Torma Vera és társai (a választmányba két fiatal is jelöltette magát) nem teljesítik a jelölési feltételeket, még akkor sem, ha a Területi Szabályzatra hivatkozva azt lehet állítani, hogy mindentől függetlenül minden tag bármikor választhat és választható. Szerintük alapos a gyanú, hogy Torma Veronka 1995-ben még nem volt tagja a szervezetnek. Az EFB a döntést az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottságra hárította.

– Meglett ember vagyok, becsületemre ki merem jelenteni, hogy a nyilvántartásunkban Torma Veronka nem szerepel – válaszolta érdeklődésünkre Incze István, a jelenlegi baróti RMDSZ-elnök. Határozottan állította azt is, hogy a tagsági könyv nem a Veráé, hanem édesanyjáé. A T betűs nyilatkozatköteget illetően az volt a véleménye, hogy ha ők csalni akartak volna, akkor csak a Torma Verát illető bejegyzéseket tüntetik el, és a szüleiét megtartják. – Különben más betűs nyilvántartások is eltűntek a pincéből, mert az archívumba egyszer gyermekek mentek be játszani – mondta az elnök. Incze szerint Vera a választmányi tagok előtt elismerte, nem emlékszik, hogy a helyi szervezetbe való belépési nyilatkozatot írt volna.

Kedves Rozália, aki évekig a nyilvántartásokkal foglalkozott, azt mondja, hogy Torma Vera édesanyja a kollegája volt, így nem téveszthette össze a lányával.

– Azt ellenben elismerem, hogy Veronica vagy Veronka, azt nem különböztettem meg, mert személyit nem használunk, mikor tagdíjat szedünk vagy új tagsági könyvet adunk ki. Én írtam így is, úgy is, s azt is, hogy Torma Györgyné. Beiratkozni a lány nem járt nálunk, a jelöléskor mégis azzal a 24-es számú tagkönyvvel jelentkezett, amit én állítottam ki és adtam át az édesanyjának – mondta Rozóka néni.

Lapunknak a jelölt két évre való visszamenőleges tagdíjfizetéséről beszélt, ehhez képest Kedves Rozália azt próbálta bizonyítani, hogy Torma Vera visszamenőleg az 1999-es, 2000-es és 2001-es tagdíjakat fizette ki. Mégis abban a könyvben, amit a jelölt a magáénak tart, az 1999-es tagdíjfizetés már szerepel. Ezt tehát kétszer fizette ki, és ez a bizonyíték – mondja a volt könyvvezető.

– Megnéztem a tagkönyveket – veti ellen Krizbai Imre. – Ezekbe belehamisított a helyi RMDSZ, mert rossz nyilvántartást vezettek. Annak a hölgynek, akit nyolc éven át ott tartottak, fogalma sincsen a dolgokról, vagy rendetlen volt, és most derült ki, hogy az iktatásokat sem végezte el. Ezt használták ki azok, akik meg akarták semmisíteni a jelöltet. Én láttam, mert elmentem kivizsgálni az ügyet, és amikor azt a lányt megcsúfolva láttam, szóvá tettem. Meghamisították a sorszámát, csak hogy tudják megtámadni. Megkérdeztem a szüleit is – mondja a lelkész –, akik elmondták, hogy az RMDSZ-es urak a vendéglőjükben ettek-ittak, és amikor nem tudtak fizetni, Tormáék csak arra kérték őket, hogy írják be a családtagok tagsági díjaként a fogyasztás értékét.

Mivel erővonalakról és érdekcsoportokról is szó esett, kíváncsiak voltunk, kik érdekeltek még a baróti tisztújításban. Demeter Zoltán, a másik fiatal jelölt szerint őt Demeter János Kovászna megyei tanácselnök támogatja, és biztosan zajlik valamilyen lobbi is a háttérben. Hogy a tanácselnöknek milyen érdekei vannak, azt nem tudja. Csak azt, hogy Demeter részéről erkölcsi támaszt kap.

Krizbai Imre szerint a politika sajátossága a helyezkedés, de eközben nem szabad bemocskolni, megalázni, kicsúfolni senkit. Az az ára egy tisztségnek, hogy mindenkit szétrúgnak és félreállítanak?

Beszélgetéseink alatt többször elhangzottak a helyi szervezet hatékonyságára tett kritikus utalások is.

– Számtalan megemlékezést szerveztünk március 15-ére – mondja Incze István. – Millecentenáriumi és millenniumi emlékműveket emeltünk. Gyűjtést szerveztünk árvízsújtott magyar községeknek, és a veteránoknak hazahoztuk Magyarországról a segélyeiket. Nyugdíjasklubot szerveztünk, és kivittük az öregeket kétszer az anyaországba. Sajnos ezt a szervezetet 1992-től errefelé csak a nyugdíjasok segítségével működtettük. Itt volt tevékenység, ide el jöhettek volna tenni ezt-azt a fiatalok – állítja az elnök.

Krizbai óvatosan fogalmaz erről:

– Jól meg kell gondolnom, és talán el kellene zárkóznom a válasz elől, mert olyan emléket és traumát hordok magamban, amely egész életemen keresztül kísérni fog. 1996-ban többen úgy éreztük, hogy az a bebetonozott, belterjes, vonalas RMDSZ-politika, amely gyökereket vert Baróton, nem követhető. Újítási szándékból fakadóan kétpólusú politikai környezetet akartunk kialakítani – emlékezett vissza. – Az akkori választásba igazából nem avatkoztam bele, de ezt mégis rám fogták, ezért a helyi RMDSZ illetékesei ki akartak rúgni a városból, és meg akarták semmisíteni az addigi munkámat. Nagyobb veszélybe kerültem, mint ‘89 előtt, amikor a Ceausescu-diktatúra alatt szemtől szembe láttam az ellenséget. Ezek hátulról jöttek, az erdélyi magyar egypártrendszer szellemében. Nagyon nehéz időszakot éltem át a családommal együtt, mert zaklattak még az udvaromon is, nem tudom, kik, de könnyű kitalálni. Összehangolt támadás volt a két hivatal, a titkos és láthatatlan, valamint a látható, vagyis az RMDSZ részéről. Ugyanazokkal a dolgokkal mocskoltak, mint ‘89 előtt. Tehát meg akartak semmisíteni. Nem reprodukálnám a szavakat, amelyekkel az utcán megszólítottak, meg hogy még pár napom van, és ha nem állok át a "hivatalos" RMDSZ-hez, kitakarítanak a városból és leállítják a templomépítést. Ha arra gondolunk, hogy az RMDSZ azt is kisajátította magának, hogy megszervezze az 1848-as évfordulókat, vagy millenniumi emlékműveket állítson fel, akkor sokat tett a helyi szervezet. Ráadásul erőszakot követett el a választások rendjén, és az egypártrendszer kereteibe kényszeríti a polgárokat. Hát ez nagy munka, igazán nagy! De várom a további támadásokat – fejezte be mondanivalóját Krizbai tiszteletes.

Albert Álmos háromszéki területi RMDSZ-elnök számára nem idegenek a baróti történtek. Annak örvend, hogy végre van érdeklődés az RMDSZ iránt.

– Ami számomra furcsa és fájó, az a kiszorítósdi. Azt keresik, ami miatt valaki nem vehetne részt a versenyben. A bizottságok részéről két, egymásnak ellentmondó döntés született, mert mindenki önállóan és függetlenül végezte a dolgát, anélkül, hogy ebbe valaki beleavatkozott volna. E két döntést én sem akartam végleges formába önteni. A megoldást tehát az Országos Szabályzatfelügyelő Bizottságtól várjuk. Szinte el tudnám fogadni azt is, hogy valaki éppen beiratkozva a szervezetbe elnök legyen, ha most döntötte el, hogy ő akarja ezt a munkát végezni, és erre képes is. Főleg, ha számottevő támogató is áll (de áll-e?) mögötte – mondotta a területi elnök.

Albert szerint a baróti tisztújításnak a 2004-es választásokat illetően feltehetően van tétje, mert az utóbbi esztendőkben különböző csoportosulások, érdekcsoportok felismerték, hogy jó az, ha általuk támogatott személyek vannak nemcsak az RMDSZ vezetésében, hanem a közigazgatásban is.

Kristály Lehel

– Megint baj van Kolozsváron az igazságossal. Mátyás király szobrát felavatásának századik esztendejében körbe akarják deszkázni. Mégpedig furfangos módon. ECKSTEIN-KOVÁCS PÉTER Kolozs megyei szenátort kérdeztük: mit tud erről?

– Kolozsvár polgármestere, Gheorghe Funar egy határozattervezetet terjesztett a Helyi Tanács elé: 500 millió lej kiutalását kéri a főtéri szoborcsoport rendbetételére. A restaurálás tervének elkészítésére és magára a munkálatra kérte ezt a summát. Nem is kell mondanom, hogy ez a durván 18 ezer euró messzemenően nem elégséges egy ilyen igényes munka elvégzésére. Figyelembe véve, hogy a kolozsvári polgármester többször is nagyon ellenségesen nyilatkozott a szoborról, valamilyen provokációt sejtünk az egész mögött, éspedig azt, hogy megpróbálja a restaurálás ürügyén elmozdítani a szoborcsoportot, hogy aztán esetleg soha ne kerüljön oda vissza. De félő az is, hogy miután az előző években az egész történelmi főteret felásatta, a jelenleg hatályos törvények alkalmazásával ebben az évben építőtelepet rendez be itt, és bedeszkáztatja vagy valamilyen más módon eltakartatja Fadrusz János páratlan értékű műalkotását.

– A szoborcsoportra azonban tényleg ráférne a restaurálás. Hogyan lehetne ezt mégis megvalósítani?

– A szobor masszívan áll, s bár az idő vasfoga dolgozik rajta, meggyőződésem, hogy még így is messze túl fogja élni Funar "uralkodását". Persze nem ülünk addig sem ölbe tett kezekkel, és úgy véljük, hogy nemzetközi összefogással lehetne és kell az emlékművet restaurálni. Ez azt jelenti, hogy igyekszünk bevonni a nemzetközi szervezeteket, nemzetközi figyelmet akarunk erre az akcióra terelni. Ez a szobor megérdemli ezt. Megvan a lehetősége annak is, hogy a magyar–román vegyes bizottság az építészeti örökség megóvásának és konzerválásának projektjébe felvegye Mátyás király szobrának szakszerű kezelését is. Paradox a helyzet, de mi jelenleg inkább azért lobbizunk a városi tanácsban, hogy az idén a sok veszélyt rejtő "polgármesteri műemlékóvást" ne lehessen lebonyolítani.

– Megvan a remény arra, hogy valamelyik nemzetközi szervezet – például az UNESCO – támogassa a szobor rendbetételét?

– Konzultáltunk már szakemberekkel, többek között a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal, a Transsylvania Trust Alapítvány illetékeseivel, és reméljük, hogy találunk egy olyan megoldást, amely internacionalizálja a szobor ügyét.

R. Gy.

A kolozsvári polgármester harmadik mandátuma alatt is sorozatban követi el a jóérzés, a szokásjog, a polgári demokratikus értékek, a civilizált együttélés szabályai elleni agresszióit, a törvényesség határmezsgyéjén egyensúlyozva, a romániai jogbizonytalanság és politikailag alávetett igazságszolgáltatás szemhunyása közepette. Rá a jelek szerint a közigazgatási törvény és ama kormányrendelet sem vonatkozik, amely szerint az önkormányzatok választott tisztségviselői vagy közeli rokonaik nem lehetnek olyan vállalatok vezetői, amelyekkel az illető önkormányzat különféle szolgáltatói szerződéseket kötött. Gheorghe Funar fiának kiterjedt vállalkozásai folyamatosan kaptak és kapnak megbízásokat a Nagy-Románia Párt főtitkára uralta kolozsvári polgármesteri hivataltól.

A három részre tagolódó Nyárád mentét földrajzi-éghajlati viszonyai okán a Székelyföld szelíd, kellemes, növénytermesztésre kiválóan alkalmas részeként tartják számon. Nyárádtőnél a Nyárádszeredát előbb Remetével, majd Szovátával összekötő műútra térve, annak sok helyütt kritikán aluli minőségét tapasztalva azonban rögtön felötlik az emberfiában: valami hiba van a kréta körül, pontosabban a kéz körül, amely az infrastruktúra karbantartásához szükséges pénz osztásánál az írószert tartja. Feltevésünket alátámasztja az a tény is, hogy a kilencvenes évek közepén – nyilván gazdaságossági szempontokra hivatkozva – a szakminisztérium felszámolta a Marosvásárhelyt Szovátával összekötő keskeny nyomtávú vasutat, elzárva ezzel a 67 településből álló kisrégió lakosainak jó részét a megyeközponttól. Azóta szétrombolt állomásépületek, felszedett vasúti sínek árulkodnak a helytelenül értelmezett piacgazdaság visszásságairól. Az is igaz viszont, hogy az utazóközönség is "elévülhetetlen érdemeket szerzett" a vasút gazdaságosságtalan működtetésében, amikor a pénztár helyett egyenesen a vasutasok zsebébe juttatta a viteldíjat vagy annak bizonyos hányadát. Most meg már úgy tűnik, kései a bánat.

Nyárádgálfalva a nálánál nagyobb, gazdaságilag jelentősebb Nyárádszereda – 1790-ig itt volt Marossszék közigazgatási központja – vonzáskörzetében eddig sem játszott meghatározó szerepet a kistérség életében, s minden bizonnyal ezentúl sem fog. Ennek ellenére a Szeredától mindössze négy kilométer távolságra eső falu községközpont, további hat település – Szentlászló, Nagyadorján, Kisadorján, Bede, Nyomát és Szentháromság – tartozik ide. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint a falut 1294-en lakják (az időközben Gálfalvával teljesen összenőtt Nyárádszentlászlóval együtt), közülük 1221-en magyarnak, 13-an románnak, 59-en pedig cigánynak vallották magukat. 683-an unitáriusok, a református egyházhoz 354-en, a római katolikushoz 118-an tartoznak.

– A település kialakulásának időpontjáról és körülményeiről egyetlen írásos dokumentumban sem találtam támpontot – magyarázza Sebe Ákos nyugdíjas néptanácstitkár, aki 1968 óta lakik Gálfalván, s aki két évtizedes kitartó kutatómunka eredményeként megírta nemcsak a községközpont, hanem a hozzátartozó települések monográfiáját is. A hatalmas munkának eddig a Gálfalvára vonatkozó része látott nyomdafestéket két füzet formájában, több mint 1000 gépelt oldalnyi anyag vár még megjelenésre.

– Kénytelenek vagyunk elfogadni a "nomád névadás" elméletét, azaz a személynévből származó faluelnevezést. Tehát a valamikori első telepesek a Gálok lehettek, erről árulkodik a Gálpataka nevű határrész is. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a későbbi, tizenhetedik századi katonai összeírásokban gyakran előfordul a Gál vagy Gálfi (Gál fia) név – magyarázza Sebe, miközben tekintetével messze járva, mintha régmúlt időket pásztázna végig.

A település létezését 1501-ben már bizonyítja a Székely Oklevéltár, Gálfalwa néven említi, s a későbbi dokumentumok szerint mindvégig megmaradt szabad székely településnek. A kalapos király, II. József utasítására elvégzett első, 1784-es népszámlálás s egyben birtokösszeírás szerint a faluban 110 lakóházban 125 család lakott, az összlakosság száma 624 volt. Ezután folyamatosan nőtt a lakosok száma, a csúcspontot 1941-ben érte el.

– Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Gálfalva – mint sok más hasonló sorsú székely település – szintén a gyors és vészes elöregedés veszélyével küzd. Falunkból is folyamatos volt a fiatalok eltávozása, többségük Marosvásárhelyen vagy Szeredában telepedett le, talált munkát, élettársat. Ezen a ’89-es politikai félfordulat sem változtatott, sőt azóta már a tucatot is meghaladta a kivándorolt fiatalok száma – ecseteli a reményteljesnek aligha nevezhető jelent Sebe Ákos.

Az idézet a falu neves szülöttétől, a reformkor szépírójától és politikusától, Szentiváni Mihálytól származik, akinek az iskola előtt mellszobor állít emléket. A falu és legerősebb egyházközsége megalakulásának története elválaszthatatlan a sepsiszentiváni Szentiváni család történetétől. György nevű ősük Erdély alvajdája volt, még Mátyás király idejében. Ennek Zsigmond nevű fia Gálfalván letelepedvén építtette 1501-ben a ma is álló Szentiváni-kúriát, amely 1920-tól – ekkor vásárolták meg a helybéliek – a mindenkori községi elöljáróságnak ad otthont.

– A gálfalvi unitárius közösség kezdetben az 1568 után megalakult szentlászlói egyházközségnek volt filiája – magyarázza Török Elek helyi lelkész, aki egyben a Marosi Egyházkör esperesi tisztét is ellátja. – Szentiváni Zsigmond e vidéken megtelepedve cuius regio, eius religio (akié az ország, annak a vallása követendő) alapon hamar az egyházközség patrónusává vált. 1754-ben ő építtette a ma is álló templomot. Az 1948-as államosításig az unitárius egyház iskolafenntartóként is szolgálta híveit. A jelenlegi iskolaépületet 1945-ben avatták olyan kiválóságok jelenlétében, mint Tamási Áron és Kacsó Sándor. 1854-től a gálfalvi egyházközség önállóan látja el híveinek lelki gondozását.

Jövőre lesz negyven esztendeje, hogy Török Elek Gálfalván szolgál. Nagyapja is itt tanítóskodott szintén négy évtizeden keresztül, s ha még azt is hozzátesszük, hogy felesége, Jolán asszony tizennyolc esztendeig oktatta a helybéli nebulókat, akkor túlzás nélkül kijelenthetjük: a falu huszadik századi történetét erőteljesen befolyásolta a Török család áldásos tevékenysége. Egyik beszélgetőtársam, aki neve elhallgatását kérte, igen találóan fogalmazott: száz esztendeig Török-világ volt Gálfalván. Még a mai napig is emlegetik, hogy Török tanító úr volt az, aki megszervezte a falu közművelődési életét; kántortanítói elfoglaltsága mellett is talált időt arra, hogy népszínműveket tanítson be a művelődni vágyó fiataloknak. Azóta sokat lankadt, szinte kiveszett a közművelődés iránti érdeklődés. Fényes példája ennek, hogy az utolsó színművet, A peleskei nótáriust még 1989-ben tanította be Sebe Borbála óvónő.

Azóta is nagyot változott a világ. A tanárok egy kivételével mind ingáznak, nincs sem idő, sem lelkesedés a közművelődés megszervezésére. Vannak, akik azt mondják, hogy az oktatás színvonalával is bajok vannak. Igazuk van-e vagy sem, nem a mi tisztünk eldönteni, viszont árulkodó az a tény, hogy tizenegy elemista a nyárádszeredai iskolába jár. Köztük a község polgármesterének, valamint orvosának a gyereke is. Pedig valamikor az oktatás színvonala nem maradt el a környékbeli települések iskoláitól, a hetvenes évek elején még bentlakást is működtettek. Azóta a kizárólag magyar tagozattal működő iskolának az igazgatója román, bár – s ez dicséretére legyen mondva – elismerik a faluban: kiválóan beszél magyarul. Egyébként 2000. szeptember 12-én névadó ünnepséget ültek Gálfalván, a költő Szentiváni Mihályról nevezték el az általános iskolát. A következő esztendő már a millennium jegyében telt; november 17-én sikeres falutalálkozón ünnepelték meg a település fennállásának 500. évfordulóját, amit kopjafaavatás követett (készítője Tóth Ferenc jegyző).

A Szentiváni-kúriához az utca felől valaha tágas udvaron keresztül juthatott a látogató. A főutca mellé emelt tömbházlakások építésekor azonban kénytelenek voltak lecsípni az udvarból, így ma már a Nyárádszereda irányából érkező szeme elé csak a blokkokat elhagyva, az utolsó pillanatban bukkan a patinás épület. Kívülről szemlélve igen jó állapotnak örvend, de amint Karácsony Károly polgármestertől megtudjuk, ráférne az alapos belső felújítás. Egyébként a csekély belső átalakításokat leszámítva – a jobb kihasználhatóság érdekében választottak le néhány helyiséget egy-egy fal segítségével – majdnem az építtető által elképzelt formában őrződött meg mostanáig.

Karácsony polgármester negyvenes esztendeinek elejét tapossa, választott tisztségében immár harmadik mandátumánál tart. Magabiztos, energikus vezető benyomását kelti.

– A tavalyi költségvetés 86 százalékára saját bevételi forrásainkból tettünk szert – ecseteli a községgazdálkodás korántsem rózsás körülményeit. – A novemberi évfordulós ünnepség kivételével, amelyet a helyi felekezetekkel közösen rendeztünk meg, a legszükségesebbeken kívül másra nem futotta. A községhez tartozó öt iskolát toldozgattuk-foldozgattuk, kettőt közülük kívül-belül felújítottunk. A tantestületek bérén, a hivatal működtetéséhez szükséges kiadásokon kívül egy rövid útszakasz építésére, valamint egy híd kijavítására jutott a pénzből – értékeli a helyzetet az elöljáró.

Amit ezen felül költöttek, azt pályázatok révén szerezték. Így jutott pénz egy korszerű gabonamalom létrehozására, és hamarosan beindítják a digitális telefonközpontot is. A munkát a Dialog GSM cég végzi, cserébe területet kap az átjátszóállomás felépítéséhez. Folyamatban van a Nyárádgálfalva – 2001 – Galesti nevű egyesület bejegyeztetése is.

Az idei költségvetésről szólva a polgármester gondterhelten sóhajt fel: – Csak Isten tudja, meddig és mire lesz elég a pénz! Pedig lenne helye bőven. A hivatalnak otthonul szolgáló Szentiváni-kúriára is ráférne egy külső-belső javítás. Jelenleg szakemberek dolgoznak az épület állagának felmérésén, a javításokhoz szükséges pénz megsaccolásán.

A közelgő népszámlálás miatt is főhet a fejük, hisz még nem tudják, milyen pénzből fogják lebonyolítani. A garantált minimálbérre vonatkozó 416-os törvény alapján felméréseik szerint 117-en lennének jogosultak szociális segélyre, ami 90 millióval terhelné a költségvetést. Szerencsére szociális téren nem állnak olyan rosszul. A faluban működő vállalatok – a Solvoplant nevű, tisztítószereket gyártó és a velük partneri kapcsolatban álló, csomagolóanyagokat előállító Placplast, valamint egy olasz érdekeltségű bútorgyár – 250–300 helyi és környékbeli munkást foglalkoztatnak, s bár nem fizetnek túl sokat, viszonylagos anyagi biztonságot nyújtanak alkalmazottaiknak. A falu lakosságának fő megélhetési forrása manapság is a mezőgazdaság, annak ellenére, hogy a földek közel fele megműveletlen. Az unitárius egyházon keresztül ajándékba kapott traktor is kihasználatlan, úgy tűnik, sem elegendő kedv, sem kellő tehetség nincs a szakszerű földműveléshez.

– Idestova tízesztendei tapasztalatom, hogy évről évre szegényebbek leszünk – mondja mintegy konklúzióként Karácsony Károly. – Sajnos a ránk háruló anyagi terhek egyáltalán nincsenek arányban a minket terhelő kötelezettségekkel. Márpedig így nagyon nehéz egyről kettőre jutni.

Szentgyörgyi László

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének kezdeményezésére a történelmi egyházak és egyes civil szervezetek képviselőiből Marosvásárhelyen emlékbizottság alakult a Don-kanyarban 1943 telén elesett áldozatokért. Tagjai: az egyházak részéről Csató Béla (római katolikus), Ötvös József (református), Nagy László (unitárius) és Pap Noémi (evangélikus) lelkészek, a civil szervezetek részéről Pál-Antal Sándor (Erdélyi Múzeum-Egyesület), Keresztes Géza (Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság) és Ábrám Zoltán (EMKE). Alakuló megbeszélésükön a bizottság tagjai fiatal szakemberek bevonásával kutatómunkát indítványoznak a Don-kanyarban nagyrészt megsemmisített 2. hadsereg erdélyi, elsősorban Maros megyei vonatkozásainak jobb megismerése érdekében. Ezért felhívással fordulnak mindazokhoz, akiknek személyes élményeik vagy másoktól kapott ismereteik, információik, dokumentumaik vannak, hogy jelentkezzenek az alábbi címen: Bolyai u. 13. sz. 4300 Marosvásárhely (Unitárius Egyházközség). Az emlékbizottság elhatározta azt is, hogy a tragikus esemény hatvanadik évfordulója alkalmából 2003. január 12-én kegyeletteljes megemlékezést tartanak Marosvásárhelyen, mely tudományos rendezvényt, műsoros estet, emlékkönyv kiadását, templomi szolgálatokat, kopjafaállítást foglalna magában.

A 2001. év vége a nemzeti gondolat felett őrködő elmét optimizmussal töltötte el. Ezt az optimizmust csak egy aggodalom árnyékolta be. Tudtuk, hogy igen kegyetlen, szennyes kampány elé nézünk Magyarországon. Tudtuk, hogy a politika sohasem kesztyűs kezének ujjlenyomatán fanyalgó értelmiségiként most alkalmunk lesz szembesülni a valódi fertővel.

Nem tévedtünk.

Nem is igényelt nagy bölcsességet ez az előrelátás, hiszen akik erre a garanciát jelentették, nemcsak a nemzetben gondolkodók szerint, de saját bevallásuk alapján is örökösei és egyenes ágú utódai azoknak, akik bármi áron ragaszkodnak a hatalomhoz. És a vele járó személyes előnyökhöz meg az ezeket jutalomként garantáló nemzetfeletti, nemzetidegen érdekekhez.

A gyökereket az átlagos tájékozottságú magyar is fellelheti a Tanácsköztársaság idején, bricseszes Károlyi Mihály, majd a páncélvonatos Kún Béla körül. És máig jellemző példája ennek Jászi, aki a magyarság pusztulásáért nyíltan küzdő Benes szárnyai alól biztatott az újabb csonkításra, csak azért, hogy a béna és kiszolgáltatott maradék aztán az övék legyen. ő volt az is, aki a bethleni konszolidáció idején kitalálta a kívülről adagolt, magyar tollnak tulajdonítható befeketítés módszerét.

Ami Jásziéknak még nem sikerült, azt elérte az idegen érdekeket meglovagoló rákosista gyászcsapat és 1956 után a náluknál is ravaszabb kádári elit.

A szörnyűségeiket harsogó mai utódok, akik lassacskán a gerontokraták brezsnyevi kategóriáját kezdik idézni, ennek az elátkozott láncnak talán utolsó és legveszedelmesebb láncszemei.

Hiába próbáljuk elfogadni, hogy a politika eszközei sehol és soha nem voltak egy értelmiségi számára szalonképesek, mégis most olyan jelenségek bukkannak fel, amelyek nem csupán a jó ízlés határait haladják meg, de kimerítik a nemzetárulás fogalmának legszigorúbb kritériumait is.

Eszembe jut egy régi eszmefuttatás, melynek során arról beszéltem, hogy ki az, aki inkább megérdemli Erdély birtoklását. A kérdésfelvetés természetesen csak teoretikus volt, hiszen a gyakorlati élet ezt már nem így veti fel. Más megoldásokra várunk. De ami a "megérdemlést" illeti, nem kérdéses a válasz. A románok évtizedes szenvedésekkel bizonyították, hogy hajlandók bármilyen áldozatra érte. A Ceausescu idején átélt kínjaikat folyton, újra meg újra sikerült elfogadtatni az erdélyi kártya ravasz bedobásával. Anyaországi magyar elképzelni nem tudja azoknak az időknek a képtelenségeit, mert ideát javában pusztított már az ármányos diktatúra posványba húzó – és a jövő eladására alapozott – puhaságával.

Ezekben az években tesztelgettem a magyar átlagállampolgárokat, s bizony az esetek elsöprő többségében arra a következtetésre juthattam, hogy elért életszínvonalukból töredéknyit sem áldoznának egy esetleges revízióért. Ellenkezőleg, a legtöbben fennen hangoztatták, hogy katasztrófa lenne, ha a kirabolt és lepusztított elcsatolt területek lerontanák az gulyáskommunizmus életszínvonalát. Ha legalább a legfőbb érvet említették volna, ami ma is a legnagyobb biztosítékot kellene hogy jelentse a szorongó szomszédoknak, mégpedig azt, hogy 6–8 millió idegen ajkú idecsatolása – mai demográfiai és tudati hullámvölgyünkben – néhány évtized alatt az ország s a nyelv végét jelenthetné. De idáig az utópisztikus fejtegetés soha nem jutott el. Elakadt az életszínvonal féltésénél. Csak a Trabantot, a tele hűtőszekrényt, a napi két sörüket féltették.

Akik most a státustörvény kapcsán bedobott iszonyú és bornírt, munkahelyféltő riogatást kitalálták, jól számítottak. De ennél többet kell mondanom. Itt nemcsak jól számítottak, de pontosan tudták, hogy a választói "emberanyag" jelentős része még a saját nevelésük, s nem tudott felnőni abból a mélységből, ahova negyven év alatt taszították. Pontosan tudták, miért szavazták meg a törvényt, melyre szükségük volt, mint a falat kenyérre (nem azért, amiért a határon túli millióknak), s azt is tudták előre, hogy másnap indul a látszólag önmagukat meghazudtoló ellentámadás.

Most, hogy egyes közvélemény-kutatók a preferenciák drámai megváltozását jelzik, bár ennek jó része lehet szuggesztív hazugság is, annyit el tudok hinni, hogy a jelzett – elődeik (sőt jórészt még maguk) által – előgyúrt rétegeket sikerült mobilizálniuk.

Melyik az igazi magyar nép? Erre fogunk húsvét után választ kapni. Az utóbbi négy év gazdasági és nemzeti fellendülését folytatva, még a globalizáció elkerülhetetlen kihívásaival is képesek lehetünk szembenézni. De ha a magyar nép még ma is ott tart, hogy ennyire primitív és átlátszó érveléssel félrevezethető, akkor olyan lépés következhet, mely a nemzeti lét fennmaradását kérdőjelezi meg. Az 1996–98 közötti alattomos előkészületek kiteljesítése olyan góccá burjánozhat, amelyben a gátlástalan hatalomvadászok a nemzethalál szélére taszíthatják az országot.

Hogyan is történt a privatizáció? Értéktelenné züllesztették a kiszemelt objektumot és fillérekért eladták, aztán beseperték a busás jutalmat. Az utolsó, a legnagyobb falat maga az ország lesz. S benne mi valamennyien. Az elértéktelenítés lehetőségére várnak csupán a haszonlesők.

De reméljük: 2002. április 7. nem hozhatja vissza "Április Negyedikét".

Szász István Tas
Leányfalu, Magyarország

Az RMDSZ Gazdasági Főosztályának köszönhetően a kezemben tartom a jelenleg kormányon lévő Szociáldemokrata Párt és annak holdudvarában enyelgő érdekvédelmi szövetségünk második vadházasságát bizonyító román nyelvű dokumentumot, amely tagadhatatlan bizonyítéka annak, hogy a szövetség felső vezetése ismételten feladta a honi magyarságunk belső önrendelkezéséért megkezdett harcot. Fájó és elfogadhatatlan, hogy 10 évvel az emlékezetes Kolozsvári Nyilatkozat után – amelyet én akkor kései hitvallásnak neveztem – ma esküszegésről kell szólnom, pedig akkor mertem remélni, hogy esküszegő nem lesz közülük egy sem. Fájó és elfogadhatatlan, hogy a feladás eme dokumentuma a moldvai Szaláncfürdőn született meg, éppen abban az országrészben, ahol évszázadok óta tűzzel-vassal irtják a magyar nyelvet, ahol minden nemzetközi ajánlás ellenére még az otthonukban is zaklatják azokat, akik szép eleik legértékesebb hagyományát, édes anyanyelvüket akarják tanulni. Nyíltan ki kell mondani, hogy a moldvai csángómagyar véreink ellen a Hatalom – érdekvédelmi szövetségünk felső vezetésének viselkedése láttán – megfélemlítő, megsemmisítő lélektani hadjáratot folytat. Mi több, a Hargita Megyei Rendőrség érdeklődni kezdett azoknál a Hargita megyei családoknál is, akiknek közvetlen hozzátartozói a Bákó megyei Klézsén magyarul tanítják a gyermekeket. Történik mindez a nemrég szentesített vadházasság szellemében!?

Fájó és elfogadhatatlan, hogy érdekvédelmi szövetségünk felső vezetése a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége kérését, csángómagyar véreink évszázados segélykiáltását nem akarta meghallani, azaz közelebb érzik magukat a szabadság vágóhídjához, Bukaresthez, mint a Tatros és a Tázló folyók mentén élő magyar véreinkhez. Én nyíltan és határozottan tiltakozom ezen magatartás ellen, és erőteljesen kérem az RMDSZ felső vezetését a vadházasság, a feladás dokumentumának kiművelőit, hogy mielőbb költözzenek Moldvába, és próbáljanak ott csángómagyarként élni, hátha emberi és magyar öntudatra ébrednek egyszer!

Honi magyar nemzetrészünknek, beleértve a moldvai csángómagyar véreinket is, nem a hóhért bátorító, a nagyvilágot is megtévesztő vadházasságra van szüksége. A megmaradásunkat egy évezreden át szavatoló történelmi egyházaink érdekeit is nyíltan és következetesen kell védeni, hisz a etnoortodox kommunizmus idejében csak ezeket a szervezeteket nem lehetett teljesen behálózni, megvásárolni, megszüntetni!

Egy országnyi népnek, az erdélyi magyar nemzetrésznek a jövőjét nem lehet megrabolni ilyen vagy olyan vadházassággal, különösen akkor nem, ha a nemzetben gondolkodó magyar kormány kitartó nemzetépítő politizálása folytán az anyaország, a nemzet és a vén Európa is kinyújtotta értünk a kezét.

A magyarigazolvány után, amely a nemzet újjászületését is jelenti, számomra a vadházasság dokumentuma nem létezik, minthogy azok sem a képviselőim, akik kiművelték és aláírták azt. Nekem, és hiszem, hogy honi magyar sorstársaimnak is, egy emberibb és magyarabb jövőkép kell, ezt pedig csak a kiépítendő autonómiánk, belső önrendelkezésünk biztosíthatja.

Veress Dávid
Csíkszereda

A szlovák kormány és parlament állásfoglalása szerint Magyarország a kedvezménytörvénnyel beavatkozott Szlovákia belügyeibe. Mert: tenni akar valamit a magyar anyaország saját kisajtolt, megsanyargatott, emberi jogaitól megfosztott, asszimilációra kiszemelt gyermekeiért.

Magyarország beavatkozik. Beavatkozik Szlovákia belügyeibe, ha tesz valamit ott élő nemzettársaiért. Ha a magyarság megmaradásáért való harc, ha az anyanyelv megőrzéséért, megtartásáért való harc, ha az emberi jogok chartájának a szlovákiai betartásáért, az ott élő, oda szakított magyar etnikum önazonosságának megőrzéséért való tenni akarás a beavatkozás egyik formája. Vagy rövidebben, tömörebben fogalmazva: ha az emberi méltóság, a nemzeti érzés, a nemzeti tudat az belügy. És ehhez csak a szlovákoknak van joguk Szlovákiában. Merthogy a magyaroknak nincs, azt ez a fellépés is bizonyítja.

Szlovákia. Az Osztrák–Magyar Monarchia, majd a kommunista Csehszlovákia egyik utódállama. Itt történhetett meg, hogy a második világégés után egy még ma is érvényben levő, vissza nem vont dekrétumot hoztak, mely az ide szakadt magyarságot, egy háromnegyedmilliós nemzetrészt, kollektíven bűnösnek nyilvánította. Itt 1945 és 1949 között a magyar nem volt állampolgár sem, csak törvényen kívüli. Eme európai országban sok helyütt ma sincs joga iskolához, nincs joga még a saját tulajdona megőrzéséhez sem. Az ő faluját körbevehették oda vezényelt katonai alakulatok, és őt teherkocsira rakhatták apjával, anyjával, bútoraikkal, mindenükkel, és a messzi Csehországba, a Szudétákra szállíthatták rabszolga-munkaerőnek, mert ő magyar volt. És a kapuban már ott várakozhatott az az odavezényelt, megajándékozásra kiszemelt szlovák család, amely elfoglalta házát, tűzhelyét, birtokba vette földjét, munkaeszközeit, levegőjét, mindenét...

Ez az az ország, ahol bezárhatták a magyar iskolákat, elüldözhették, kitoloncolhatták a magyar lelkészeket, tanítókat, tanárokat. Ahol hosszú időn keresztül még építési engedélyt sem adtak annak, aki magyar. Ahol a világon egyedülálló intézményt állítottak fel 1945-ben és – világ csodája – a kommunizmus bukása után is: nyelvrendőrséget. Államilag fizetett alakulatokat, melyeknek az volt a feladatuk, hogy hallgatózzanak, ellenőrizzenek s büntessék azokat, akik magyarul szólalnak meg. És ez az az ország, ahol közigazgatási beosztást változtatnak, fércelnek, alakítanak, még a szlovákoknak is rossz adminisztratív körzeteket hoznak létre 2001-ben csak azért, hogy azokat a területeket, amelyeken még mindig nagy többségben él a magyarság, fel lehessen darabolni, s hogy a helyi, regionális közigazgatásban se lehessen szava. Ne tudja önmagát kormányozni, ne tudja iskoláit, intézményeit fenntartani, megvédeni, mert ő kisebbség. És a kisebbséget a többség önvédelmi harcában megakadályozza, mindenben leszavazza. Nem is csak valahogy, hanem abszolút számban. Mint most, a kedvezménytörvény elleni döntésben, egyetlen szlovák demokrata, vagy mondjam úgy: humánus, megértő lény sem találtatott a parlamentben. És ez az az ország, ahol a kommunizálás, vagy már előbb, a benesi dekrétum miatt elorzott javakat a kisebbségieknek még mai napig nem szolgáltatták vissza. Mert a dekrétum ma is törvényben van, nem vonták vissza. És ha nekem volt egy malmom, de engem elhurcoltak, kitoloncoltak, s a portámra szlovákot tettek, az én annak idején elvett malmomért a "nemzet fia" kapja a kártérítést. Nem én, aki azt létrehoztam, aki azért izzadtam, küzdöttem, mert én magyar vagyok. És ez az az ország, ahol – a Magyarok Világszövetsége szlovákiai vezetői fordultak panaszukkal Brüsszelhez emiatt a tavaly – a magyar tanítók, a magyar színészek, a kultúra magyar képviselői kisebb fizetést kapnak, mint többségi társaik, mert ők magyarok.

És ebben az országban dívott a reszlovakizáció. Ha azt akarta, hogy szabaduljon az üldöztetéstől, elhurcolástól, bebörtönzéstől, javai elorzásától, szlováknak kellett vallania magát mindenkinek. Járták az országot az erőszakbrigádok, hogy tagadtassák meg velük a nemzetüket. Mert ha nem, kitoloncolják, út szélére juttatják, családját szétzilálják, a levegőtől is megfosztják. És a kísértet, a magyarnak lenni bűn kísértete még ma is ott lebeg a fejük felett és gyötri, lelküket nyomorítja. Óvodás gyermek azzal megy haza az óvodából, hogy azt mondja a szüleinek, nagyszüleinek: ti büdös magyarok! Iskolás gyermek azzal megy haza az iskolából, hogy viszi a gyötrően keserű, megalázó élményt: ő magyarka, azért nem tud. "Értsétek meg, ő magyarka! ő nem szlovák. És ezért buta! Nevessétek ki őt, mert ő magyarka!" És a magyarkák szégyellik, hogy ők magyarkák, menekülni akarnak a megbélyegzettségtől, a megkülönböztetéstől, és szlováknak kezdik vallani magukat. Mert az iskolában, ahová bekényszerültek, azt tanítják az ő népükről, hogy az barbár nép, vad ázsiai fajzat, mely rátelepedett a civilizált szlovákságra, és azt elnyomta, sanyargatta ezer éven keresztül. És nem azt, ami a való: hogy a szlovákság mint nemzet a magyar állam kötelékei között, védelme alatt alakult ki alig a 19. század végére, s teremtette meg a maga kultúráját, nyelvét. És nem azt, hogy a magyar író gyönyörű novellákat írt a tót atyafiakról, akik emberek, akik szeretik gyermekeiket, akik eladják mindennél jobban szeretett dudájukat, mert egy gyermeket menthetnek meg így, s felgyújtják aklukat megrendült lelkükben, amikor leányuk megszökött a gróffal, akik dideregve mennek haza, mert subájukkal betakarták, megsegítették az út szélén fázó embert. És hogy az én magyar nagyanyám, aki Selmecbányáról jött férjhez a háromszéki magyar faluba, amikor drótostót jött az utcán, behívta, megsimogatta a kezével, szavaival, étellel-itallal halmozta el, és boldog volt, amikor szlovákul beszélhetett vele.

De Szlovákia egy ország, egy entitás, melynek belügyei vannak. Ezek a belügyek aszerint alakulnak, hogy miként lehessen megsemmisíteni, megalázni, beolvadásra kényszeríteni az ott élő magyar kisebbséget, mely eléggé nagy sávokban – főleg a Csallóközben és Bodrogközben – még ma is többségben él. És az az édesanya, édes anyaország, mely fiaiért, azok megmentéséért, azok lelki méltóságának a visszaadásáért tenni akar, az belügyekbe avatkozik. Mert az emberi jogok ebben az országban a belügy tilalma alá esnek. És ezért lép fel a szlovák parlament és a szlovák kormány és az egész hatalom és államgépezet a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazhatása ellen.

Európa, vigyázz! – hangzott a hitlerizmus rémének megjelentekor. Európa, vigyázz! – mondjuk mi is, amikor egy országban "belügy" lehet a jogtiprás, a humánum, az európai jogrend semmibevétele, és még a jóérzés is kitörültetik a hatalmi gépezet kiüresedett lelkű képviselőinek mindenikéből.

Gazda József
Kovászna

Választási kampány dél-ázsiai módra

Az indiai politikai élet zavaros patakká változott az utóbbi időben, és ezt a választások előtt mindinkább lehetett tapasztalni. Most zajlik India négy szövetségi államában a helyhatósági választási kampány, s mivel Delhi Noida nevű elővárosa már a szomszédos Uttar Pradesh szövetségi államhoz tartozik, szerencsém volt bepillantani az indiai nép e mozgalmas drámájába, nyomon követni a választási kampány néhány szálát.

Hosszadalmas drámai előadáshoz hasonlít az indiai politika: pálfordulásokkal, árulásokkal és kibékülésekkel tarkított a mindenkori repertoár. Ha netalán a szegény választópolgár bizonytalan, hogy kire is adja szavazatát, akkor még mindig van kiút. A politikusokkal "fellépő" sztárok a bizonytalan választók megszólításának egyik alternatíváját adják, ami itt, Indiában egyáltalán nem elhanyagolható tényező. A hírneves filmszínészek felvonultatása itt elég garanciának számít, noha azt kétlem, hogy pornósztári múlttal valaki vállalni merné a politikai közszereplést.

Hogyan is zajlik India legnépesebb, Uttar Pradesh államában a korteskedés? Az állam területe akkora, mint Olaszország, de lakosságát tekintve Itália másfélszerese. A mezőgazdasági termelés szempontjából a legfontosabb régió, ugyanakkor szegény és sűrűn lakott állam, amely a kíméletlen földesurak regnálásáról híresült el, ahol a vallási és kasztbeli különbségek még mindig befolyásolják a mindennapi életet, ahol úr a babona és az elavult eszme, és mindezek tetejében az írástudók aránya a férfiak esetében 55, míg a nőkében csak 26 százalék. Ennél rosszabb statisztika csak a sivatagi Radzsasztán államban és a magashegyi Kasmírban van. Mindezek tudatában a logika azt diktálná, hogy a választási kampány a legégetőbb kérdésekről szóljon, mint például a közegészségügy helyzete, a vízellátás, az infrastruktúra kiépítése és fejlesztése, valamint arról, ami leginkább érinti a nyolcvan százalékban falun élő Uttar Pradesh-i lakosságot. De ezekről a kérdésekről szó sincs. A nyomorúságos, alávetett indiai paraszt ezektől a témáktól már nem jön tűzbe. ők már csak tudják, hogy miket ígérgettek nekik a szubkontinens politikusai egy fél évszázadon keresztül: a csillagokat, a Holdat, az egész univerzumot, és soha egyetlen szó erejéig sem teljesítették azokat. Ezért hát kevésbé praktikusabb dolgokról kell szólnia a választási kampánynak, a jelszó inkább legyen: Pakisztán! Ez már megteszi a kellő hatást. Terrorizmus! (Elfogjuk! Eltiporjuk!) Beszéljünk inkább régmúlt idők háborúinak történeteiről, hadd tekintsünk vissza a múltba, ahelyett hogy a jövő felé menetelnénk...

Az egymásra kígyót-békát kiabálók időszakát is most éljük úgy istenigazából. Vadzspaji miniszterelnök kampányában nem kíméli az ellenzék vezérének, Sonia Ghandinak még a magánéletét sem, minden egyes alkalommal emlékeztetni igyekszik őt olasz származására. Az újabb adu azonban annak a ténynek a kifogásolása, hogy miért várt Sonia több mint tizenöt évet az indiai állampolgárság felvételével, valamint hogy miért beszéli még mindig törve a hindit. Igaz azonban, hogy a harminchárom éve Indiában élő, tizenegy éve megözvegyült Sonia eddig meg sem tudta közelíteni Indira vagy Radzsiv Gandhi népszerűségét, és a lakosság egy része mindig is idegennek tartotta. Az ellenzék vezetője számára ezek a vádak nem újak, noha a külföldi származás körül keltett cirkusz sokat ártott a Gandhi család imidzsének. Sonia sem várt sokat a válaszadással, és megkeserítette Vadzspaji életét, felemlegetvén az úgynevezett "koporsó-botrányt": az 1999-es Kargill-konfliktusban elesett katonák ezreinek külföldről olcsó fémkoporsókat vásároltak, s itthon egyenként több ezer dollárosokként számolták el ezeket a korrupt állami hivatalnokok.

A választások Bálint-napra estek, és hogy emlékeztessék a főleg városi fiatalságot hazafias kötelességére, poszterek tucatjait szórták szét az internetklubokban, ajándék- és könyvesboltokban, valamint a gyorsétkezdékben. Hogy ne csak a szerelmesükön járjon az eszük, hanem a politikai képviselőjükön is...

Bagosi Hajnal
Újdelhi

Magas, karcsú, nagyon öntudatos. Ruszkabányai Gitta az egyetlen nő Magyarországon, aki megtanulta az istenek ősi mesterségét, a kovácsolást.

Fürdőszobaszalonban beszélgetünk. Csempék, kádak, kagyló alakú mosdók között kovácsoltvas fogkefetartók, míves ablakrácsok.

– A vaskályhát – bök a kirakat felé Gitta – szépapám műhelyében öntötték, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején. Ruszkabánya hatalmas birtok volt Erdélyben, ahol márványt, ezüstöt és vasat bányásztak. Szépapám kohókat építtetett, elsősorban öntéssel foglalkoztak. Termékeiket egész Közép-Európában vásárolták. ők gyártották Gábor Áron rézágyúiba a golyókat. Pályáztak a Lánchíd vasszerkezetére is, de Clark Ádám ajánlata győzött.

Gitta érettségi után Németországban bébiszitterkedett, majd itthon levelezőn elkezdte az egyetem szociálpedagógia szakát. Még mindig nem tudta, mi lesz majd, ha nagy lesz.

– Abban biztos voltam, hogy nem akarok alkalmazott lenni. Valamilyen vállalkozáson törtem a fejem. Apu járt egy kézművesvásáron a budai Várban, ahol gyönyörű kovácsoltvas tárgyakat látott. Na, ez beleült a fülembe, ott zümmögött, nem hagyott nyugodni. Keservesen indult a dolog. Először mestereket keresett, egy kihalófélben lévő szakma utolsó mohikánjait. Patkoló- vagy fegyverkovács még csak-csak akadt, de a díszműkovácsok, mivel nem tudtak megélni, elfogytak.

– Gyalog és stoppal mentem, sokszor derékig érő hóban. Idős bácsikra nyitottam rá az ajtót azzal, hogy szeretném megtanulni a kovácsolást. Száznyolcvan centis, manikűrözött kezű városi lány vagyok, azt hitték, meghibbantam. Végül találtam három embert, akikkel szót értettem.

Laposvas, szögvas, lemez, gáter, hidegen sajtolt, melegen sajtolt: legalább tizenötféle anyag van, amiből egy díszműkovács dolgozhat. Gitta a tűzikovácsolást is megtanulta. Bőrkötény, felcsapó szikraeső, korom, zaj – ahogy a régi filmekben látni. Előfordult, hogy a szikra belerepült a cipőjébe, és ott hűlt ki. Az első eladásra szánt darabokat maga készítette. Kovácsoltvas ékszereivel járta a vásárokat, hogy megismerjék a nevét.

– A szakma ismerete kellett, hogy tudjam, mit lehet kihozni a vasból – magyaráz Gitta. – A cégalapításban anyuék segítettek. Három év alatt sikerült elérnem, hogy egyes megrendelők kifejezetten azt keresik, amit én tudok. Csakhogy Magyarországon a művészi darabok gyártására nincs fizetőképes kereslet. Az újgazdagok néha úgy bánnak az emberrel, mint a kapcaronggyal. Szóval én nem az üllőtől a tervezőasztalig akarok eljutni, hanem tovább. Manapság mire észbe kapsz, nem a pénz van érted, hanem te áldozol fel mindent a meggazdagodásért. Nem akarok így járni. Persze sárkunyhóban művészkedni sem vágyom. A szépséget szolgálom, de meg is akarok élni belőle. A következő lépés tehát a nagykereskedelmi árusítás. Már tudom, mit akarok eladni és kinek, de nem árulom el, mert annyira jó ötlet.

Gitta lakásának konyhájában félig kész skiccek, mappahegyek borítják a nagy étkezőasztalt. A nappaliban András, Gitta párja szöszmötöl. ősszel Franciaországba megy marketinget tanulni. Közgazdász végzettsége mellé ott szerzi majd meg a második diplomát.

A kovácslány nem csak műveit tervezi, az életét is. Családot, gyerekeket szeretne, de előbb vár rá a nagy mű.

– Azt szeretném, hogy az "R. Gitta" márkanév különleges stílust, minőséget jelentsen a piacon. Művészet és üzlet. Sokan nem hisznek a párosításban. Pedig felépíteni egy üzletet úgy, hogy magas színvonalú terméket adjon el nagy tételben – ez is alkotás. Akárcsak megálmodni a terméket, és megkeresni, megnyerni hozzá a vevőket.

Gitta messzire néz. A határon, sőt Európán is túlra. Huszonhárom éves. Eddigi pályafutása alatt többet ért el, mint mások egész életük során. Hirtelen felüti az egyik mappát – amelyet nem akart megmutatni. Színes képek, méretek, adatok, árajánlat három nyelven. Az ötlet tényleg tuti. Ha sikerül vele betörnie a külföldi piacra, egykettőre milliomos lehet.

Sombor Judit

Örkény István (1912–1979)

Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.

A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány legújabb vívmányaival – még vastüdővel is – életre kelteni. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe.

A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.

Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta:

– Ma nehéz napom volt.

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.

– Merre vannak a Montex irodái?

Erre így válaszol:

– Az első emeleten, balra.

A második kérdés így szól:

– Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?

Amire ő így felel:

– Második emelet, jobbra a második ajtó.

Tizennégy év óta még sohase tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:

– Kérem szépen, merre van a Montex?

Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:

– Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.

Tényleg, nem olyan nagy eset.

– Hölderlin is ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

– Ki volt az? – kérdezte a német őr.

– Aki a Hyperiont írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

– Kik ezek? Kérdezte az őr.

– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?

– De ismerem – mondta a német őr.

– És Rilkét?

– őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

A kerekes kútnál szálltam ki az autóból, mert onnan már csak száz lépés volt a gyárkapu. A gyárat hegyek vették körül, a hegyeken szőlők, erdők, irtásokon magas feszültségű távvezeték.

Vidéken a gyárat is kutya őrzi, mint a krumpliföldeket. Láttomra azonnal dühbe gurult a kutya, habzó szájjal, kivicsorgó fogakkal, vonítva rohant ki a kapus fülkéjéből. Félúton megállt, és fejét félrebillentve, kiszemelte azt a helyet, ahol majd belém harap.

Engem puli már megharapott, méghozzá barátom pulija, tiszta faj. Megálltam, és mérlegeltem, vajon hogy harap egy idegen puli, egy ilyen korcs, keverék fajzat, melynek csak kisebbik fele puli: a nagyobbik vérszomj, sértődöttség, álnokság és üldözési vágy. Néztem a pulit, s meghátráltam.

Visszaültem az autóba. Amikor kiszálltam, jött a puli. Farkcsóválva jött, roggyant térdekkel. Rajongva nézett rám. Látta, hogy autóm van: fölnyújtotta fejét, hogy vakarjam meg.

Megvakartam a fülét.

"Korrupt féreg" – gondoltam magamban.

"Korrupt féreg" – gondolta a puli.

A házmester vette észre a gázszagot. Betörte az ajtót. A búcsúlevél a konyha kőpadlóján hevert, rajta egy kis kerámia hamutartó, benne az utolsó cigaretta csutkája.

"Ma van az ötvennegyedik születésnapom – olvasta a házmester. – A házban nem szeret senki. A KIK nem hajlandó rendbe hozni a plafont, mely beázik. Meg akarok halni. Özv. Berger Mihályné."

A cigaretta rúzsos volt.

A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbön álló változást, odavitte a szögesdrót-kerítéshez, és messziről megmutatta neki a szerelvényt.

– Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.

– És akkor mi lesz?

– Akkor otthon leszünk.

– Mi az, hogy otthon? – kérdezte a gyerek.

– Ahol azelőtt laktunk.

– És ott mi van?

– Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.

– Anyu – kérdezte a gyerek. – Otthon is vannak őrök?

– Ott nincsenek.

– Akkor – kérdezte a kislány – onnan meg lehet majd szökni?

Eltapostak egy szentjánosbogárkát.

Temetésén az egyik távoli rokon – egy erdei nünüke – lesújtottan állt a gyászolók között.

– "Istenem – gondolta –, még élhetett volna szegény."

Egy szúrós pillantást vetett egy burgonyaszipolyra, mely nem átallott a sírnál diskurálni, és pont most, amikor kialudt a fény!

Már nem volt fiatal, de még elég jól bírta magát; ismerték és félték a nádas lakói, de még azon túl is, közelben-távolban, minden négylábú lény. Látása nem romlott, s ha ezerméteres magasságból kiszemelte zsákmányát, úgy csapott le rá, mint egy kalapács, mely egyetlen ütéssel veri be a szöget.

És így, viruló korában, ereje teljében, két lassú szárnycsapás között egyszer csak megállt a szíve. De nem mertek előbújni sem a nyulak, sem az ürgék, sem a környező falvak baromfiai, mert ő ott lebegett ezer méter magasban, kiterjesztett szárnyával, fenyegető mozdulatlanságban túlélve a halált még két vagy három perccel, míg el nem állt a szél.

Az élet értelme

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.

Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú.

Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.

Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.

Hát akkor mi?

Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

"Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással."

Minél korszakalkotóbb egy életmű, kvintesszenciáját annál könnyebb tömören visszaadni: Babitsnak is elegendő volt tizennégy sor, hogy ne portrévázlatot skicceljen, hanem szobrot emeljen Bolyai Jánosnak. Minden idők egyik legnagyobb tudósának. Annak a matematikusnak, aki nemcsak kitárta a kaput a modern tudomány küszöbén ácsorgó emberiség előtt, de rá is tuszkolta a csillagok felé vezető útra.

A Babits-szonett a térbe zárt elmét kiszabadító 19. századi Prométheuszról szól, ám ez már az utókor Bolyai-képe. A csupán halála után értékelt tudósé. Életében Bolyai Jánosról – önmagán kívül – alig néhányan tudták, hogy a semmiből egy új, más világot teremtett. Matematikus-költő apja, Farkas tudta és tudatta bálványozott tanítómesterével, a kor tudóskirályaként elfogadott Karl Friedrich Gauss-szal is. Apa és fia közé ez a híradás vert éket: János soha nem bocsátotta meg, hogy apja "átjátszotta" Gaussnak az ő művét. Feszítő drámai helyzet ez a két különböző vétetésű zseni egymásnak feszülése. Németh László erre a konfliktusra építi A két Bolyai című drámáját; Tabéry Géza regénye az új világot még csak teremteni készülő fiatal "szarvasbikát" körvonalazza; Kocsis István pedig az egyedül maradt, utolsó útjára készülő, életével számot vető és leszámoló hatalmas elmének az esendőségét írta meg kb. harminc évvel ezelőtt a Bolyai János estéje című monodrámájában. Aki vállalkozott az előadásra – így Varga Vilmos is –, parádésat alakíthatott. De Varga mostani Bolyaija még a jónál is jobb: tökéletes. Mert a bicentenárium nem alkalom, hanem lehetőség a felújításra: a géniusz megformálójának, hogy felmutassa az egykori bemutató óta gyűlő emberi-színészi krőzusságát, hozzáadva az amúgy is dúsgazdag Bolyai-lélekhez; szerzőnek pedig, hogy árnyalja-szikárítsa a nehéz, veretes szöveget. Az író-színész pároshoz méltó harmadikként társult Kiss Törék Ildikó, aki nemcsak a monodrámából írt forgatókönyvet jegyzi, de alakítja a monológtömböket oldó fantomalakokat is. Közös ötlet volt ez az estéjét élő Bolyai egymást átfedő vagy hirtelen fel-felvillanó emlékeiből szőtt "nőszellem", az anya, a feleség segítő vagy kerékkötő szelleme.

Ahogy Az ember tragédiájának, úgy a Bolyai János című előadásnak a bemutatóját is az új – amúgy korántsem megfelelő akusztikájú, kissé visszhangos – várad-rogériuszi református templomban tartotta a Kiss Stúdió Színház. Előzőt még állványok között, utóbbit már a pazar hófehérségben. A kristálytiszta gondolatok legméltóbb hátterében. Mert a csodálatos szöveg és alakítás minden bizonnyal erőteljesen fog hatni bármilyen más teremben is, ám az Üdvtannal vívódó, az emberért és nem az emberből élő Bolyainak mégis talán ez volt a legigazibb környezete. Itt megéreztük a rab pókhálóból szőtt kötelének valóságát: láttuk, ahogy az elme kiszabadítja magát az esendő, beteg test börtönéből, és megkezdi szárnyalását – a csillagok felé.

Molnár Judit

Ha nem beszélünk-írunk róla, attól még nem múlik el tőlünk a keserű pohár a színházaink tájáról érkező aggasztó hírek hallatán. Kolozsváron "áll a bál", Marosvásárhelyen egzisztenciális és függelmi aggodalmak késztetik utcára vonulni a színészeket, Székelyudvarhelyen az alig serkedő intézmény alól húzza ki a politikai megfontolás (megfontolatlanság?) a talajt, Temesváron több fronton is dúl a gerillaháború, Szatmáron szinte a közönségre rogyott a teátrum, megjavíttatták, de máig nem fizették ki, Sepsiszentgyörgyön már- már gyanúsan nagy a vegetációs nyugalom (vagy csak nem hallszik elég messzire a csodateremtés moraja?), Nagyváradon meg mindenki mindent csinál a színházban és a színház mellett, csak éppen színházat nem, s amely helyszíneket nem említettem, ott éppen vihar előtti csend honol, bár távol álljon tőlem az égiháború óhajtása. A tisztes polgárt az sem vigasztalhatja, hogy hát a román színház is recseg-ropog minden eresztékében, vidéken egyenesen haldoklik (a nemzetállami kulturális infúzió csöpögteti belé évtizedek óta a túléltető nedűt), a kolozsvári operában ma már otthonos a sztrájkhangulat...

Nos, az intézményrendszer működtetése továbbra is a mindenkori kulturális kormányzat központi és helyi korifeusainak a feladata, ám a művészi munka felelősségteljes megítélése elől mintha évek óta futnának az arra hivatottak, a kritikusok. A közönség ízlésének alakítására senki nem vállalkozik, vagy épp ellenkezőleg: mindenki, hályogkovács módjára. Ezért aztán olyan is az az ízlés. Ettől persze még túl lehetne lépni a színházi krónikának álcázott vállveregetések, bratyizások, névsorolvasások szintjén, meg lehetne már írni-mondani, hogy ami tréfli, az tréfli. Silány, vacak, eldobandó. És nem muszáj az elutasítást doktori disszertációba csomagolni, vagy éppen távolmaradással, hallgatással jelezni a minőségre való áhítozást. A közpénzen fenntartott rossz iskoláról mindenkinek megvan a véleménye, és e szerint is cselekszik: nem oda íratja a gyermekét. A rossz színházat is el lehet nagy ívben kerülni, de az egyteátrumos erdélyi városok között ma sem sokan utazgathatnak esténként a kínálatból csemegézendő. Marad a tévés szappanopera, a klubos hakni, a vendéglői tinglitangli.

Írtam mindezt annak apropóján, hogy a Körös-parti színházban megint szájon vágták – immár nem is Thalia istennőt, hanem – a jó ízlést. Emlékezetes nagyszínpadi előadást évek óta nem produkált a Szigligeti Társulat, de ez persze jelentheti azt is, hogy nekem rossz a memóriám, vagy hibás az értékítéletem, vagy épp... nem tellett többre. Azonban nem látom-hallom-érzem sisteregni-szikrázni a nagy nekiveselkedést sem a Bémer téri teátrumban, mintha mindenki csak tessék-lássék tenné a dolgát, mert azt nem merem kijelenteni, hogy nem teszi, hiszen ha nem dolgozna-dolgozgatna, akkor miért van ott állásban? Lehet, hogy megvan a nagy akarás is, csak lappang valahol, vagy valakik nem engedik kibontakozni. Mondják: kis pénz, kis színház. Nagy pénz, nagy kompromisszumok. Nem mennék most bele az ördögi körök elemzésébe, maradjunk aktuális köröm alatti tüskénknél. Ha kiugró művészi produkcióra nem futotta még ebben az évadban (sem), legalább az operettvárosi hagyományokat úgy-ahogy továbbéltető zenés szilveszteri kabaréra igényt tartott volna a váradi közönség, amely a műfaj egyik bölcsőhelyének is joggal tudja városát. Kapott kabaré helyett magyarázatot: se pénz, se posztó, se idő, se díszletműhely, se megfeszülni nem akar pont a téli ünnepek táján a színész. De lett helyette februárra farsangi izé-mizé. Azaz botrány. Az idétlen szófacsarással Masz-ka-baré címet kapott produkció egy-két elronthatatlan klasszikus jelenetét (pl. Rejtő) valósággal kioltotta az avítt politikai szatírákból, álságos hazafias tirádákból, tűzoltómunkával kínrímessé (rémessé!) "átlibrettósított" magyar nótákból, RMDSZ-es csasztuskákból, "nyalázatos" konferanszból álló, veretes kőszínházi deszkákra nem való kotyvalék. Átkos idők kültelki munkásklubjainak hangulatát idéző brigádműsort sikerült a gyanútlan nézők nyakába önteni farsangi kabaré ürügyén, de persze volt, akinek tetszett. Egyesek jót szórakoztak azon, hogy a megyei RMDSZ-szervezet feje mint újdonsült szövegíró milyen bátor kézzel nyúlt hozzá a magyar nótakincs közismert textusaihoz, s a szövetségi elnök elkötelezett, megbízható híveként milyen vakmerő kritikára (önkritikára?) vetemedett, amikor a színiakadémiát végzett színészekkel elénekeltette, hogy aszongya: "Hajlik a Markó, hajlik a Párt,/ Úgy táncol, ahogy húzzák a nótát./ Hej, ha a státuszvita örökkétig már nem tartana/, Figyel a SRI, hangos a párt, össze-vissza keverik a kártyát." De azért civil kurázsi híján sem volt, mert keményen megüzente: "Csitt csak, Funár, hallod,/ micsoda magyar himnuszt hallok". Majd megnyugtatásunkra: "Sört ide, bort ide, meg sok jó vodkát,/ Nem döntik meg ezek már a kormányt".

A Szigligeti Társulat egyik művésznője – miután lejátszotta a rá osztott szerepet a pártkabaréban – levélben fordult a librettista RMDSZ-elnökhöz: "Tizenkét év után oda jutottunk, hogy a kincstári politika megint belopta magát a nagyváradi színházba, oda, hol máskor a magyar kultúra nagyjai kerülnek általunk tolmácsolásra a nagyérdemű felé. A magyar költészet, a népköltészet, a magyar nóták az ő tisztaságukban értékek csak, nem akkor, ha szövegüket megváltoztatják, megbecstelenítik, alárendelik holmi helyi aktuálpolitikai érdekeknek, önreklámnak. A magyarság iránt érzett elkötelezettséget nem itt és most, és nem ilyen formában kell megmutatni, nem ilyen olcsó eszközökkel, mert ez proletkultos propaganda, nem pedig művészet." Hát igen. De kevéssé valószínű, hogy a fölszólamlásait folyton klasszikusokból vett idézetekkel megspékelő, önmagát Arany Jánoshoz mérő, politikai súlytalanságát tömegverbuváló szervezkedéssel pótló helyi aktivista meg tudná különböztetni a kultúrát a kulturizmustól. Ellenben a panem et circenses lózungját nagyon is megtanulták vezetőink. De kenyér nincs. Nesztek hát cirkusz...

"A zsílvölgyi bányász be van zárva,/ átverte a miniszter, a prefektus meg a szövetség főtitkára" – szól a Szigligeti Társulat előadásában a hacacárés rigmus. Helyes a bőgés, Oroszlán! Ebben az országban mindenki mindenkit átver. A politikus a színészt, a színház a közönséget, a néző meg önmagát, amikor mindenre rálegyint: csak rosszabb ne legyen...

Dénes László

A LÁTÓ februári száma késedelem nélkül jelent meg Marosvásárhelyen. Verset Baka Istvántól, Lászlóffy Aladártól, Szabó Györgytől, Gömöri Györgytől, Karácsonyi Zsolttól, Demény Pétertől, Kolumbán Miklóstól, Gergely Edittől, prózát Tóth Máriától, Marián Gabriellától, Vári Attilától olvashatunk a szépirodalmi folyóiratban, amely Fodor Sándor emlékeit is közli Méliusz Józsefről, Daday Lorándról, Szemlér Ferencről. Gagyi József Oláh Sándor Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén 1949–62 között című, a csíkszeredai Pro Print Kiadónál megjelent kötetét méltatja, Vallasek Júlia gazdagon adatolt tanulmánya az 1942–44 között megjelent Termés című erdélyi folyóiratot igyekszik visszahozni az irodalmi köztudatba. Interjúkat Gergely Zsuzsa és Szuszámi Zsuzsa közölnek a lapszámban, akik három nemrég megjelent kritikakötet ifjú szerzőit faggatták, éspedig Selyem Zsuzsát (Valami helyet), Berszán Istvánt (Útkereső) és Balázs Imre Józsefet (A nonsalansz esélye).

Két olyan könyv megjelenését jelezzük az alábbiakban, amelyek közül az elsőt valószínűleg bárki érdeklődő beszerezheti az erdélyi könyvesboltokban – hogy nem mindenikben, arra akár mérget is vehetünk –, a második viszont kimondottan szakemberekhez szól s emiatt nyilván szűkebb körben kapható, de akit érdekel, annak eligazítást tudunk adni a kiadvány beszerezhetőségéről. A szovátai illetőségű Gub Jenő legújabb kötetében székely népi-nemzeti kultúránk homokszemeiből rakott össze téglányit – ahogy maga a szerző szerényen megfogalmazza. A Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadónál jelent meg közel száz oldalon, néhány fotóval illusztrálva, és a kistáj haszon- és dísznövényeinek általános, illetve termesztés- és használattörténeti bemutatásán túl egy érdekes fejezetet is tartalmaz: a kultúrnövényekkel kapcsolatos közmondások, szólásmondások, mondókák, találós kérdések régióspecifikus gyűjteményét.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete 2000. októberében Dobogókőn rendezett – immár másodjára – egy nagyszabású nemzetközi tanácskozást A média hatása a gyermekekre és fiatalokra címmel. Az itt elhangzott 78 előadást adta ki a múlt év végén elegáns kötetben az egyesület, tévés, rádiós szakemberek, újságírók, pszichológusok, szociológusok, jogászok hozzászólását a témához.

A Kolozsváron megjelenő mozgóképes havilap első oldalain egy újabb erdélyi játékfilmforgatásról ad hírt. Nagyváradon készült a Bolondok éneke című európai koprodukció, melyben egy elsőfilmes magyar rendező olyan sztárokkal dolgozott, mint Maia Morgenstein, Eperjes Károly vagy Julie Depardieu. A lapban interjút olvashatnak a film rendezőjével és megismerkedhetnek az egyik stábtag szubjektív forgatási naplójával is.

A Filmtett februári számában több írást olvashatnak a remake-ről, annak keletkezéséről, "működéséről", sikeres és sikertelen próbálkozásokról. Olyan kérdésekre próbálnak választ adni a cikkek szerzői, hogy a filmgyártók miért érzik szükségét annak, hogy egy sikeres filmet újraforgassanak és milyen esélyei vannak egy ilyen remake-nek?

Folytatódik a filmtörténeti írások sora az angol free cinema és újhullám bemutatásával és a western történetének harmadik, befejező részével.

A Fesztibál rovat szerzője a bukaresti DaKINO filmfesztiválra kalauzolja az olvasót. Az R la carte rovatban pedig olyan filmek kritikáit olvashatják, mint a román Ankara-incidens, valamint A Test, vagy a Harry Potter és a bölcsek köve. E számban új rovat is indult XY mozija címmel.

Illyés Közalapítvány – Romániai Alkuratórium – Kolozsvár

1. Pályázhatnak bejegyzett egyesületi, alapítványi, egyházi, egyéb intézmények.

2. A pályázat tárgyát képezhetik: rendezvények megszervezésének, kiadványok megjelentetésének, intézmények működési költségeinek, infrastrukturális felszerelésnek, ingatlanvásárlásnak és tatarozásnak stb. támogatása – az adott szaktestület prioritásai szerint.

3. Állami vagy önkormányzati tulajdonban levő ingatlanok felújítására nem lehet pályázni.

4. Minden ingatlanfelújításra, építkezésre, vásárlásra irányuló pályázat kötelező melléklete egy 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap, alapítványok, egyesületek esetében egy hatályos Alapító Okirat másolata.

Továbbá a következő iratokat kell mellékelni:

l a tulajdonos szervezet alapszabályzata

l amennyiben az ingatlan nem a pályázó tulajdonában van: a tulajdonos nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy bérmentesen (jelképes összegért) hosszú távra a pályázó használatába adja a szóban forgó ingatlant

l szakértői véleményezés és értékbecslés (vásárlás esetén)

l építés, tatarozás esetén: szakértő által készített tervek, költségvetés

6. Infrastrukturális beruházás esetén:

l hatályos Alapító Okirat másolata

l hivatalos árajánlat

7. A pályázati dokumentáció 3 részből áll:

l űrlap

l nyilatkozat

l elszámolási szabályzat

8. Egy pályázó több kérelmet is benyújthat a különböző szaktestületekhez. Fontos, hogy egy szaktestület különböző kiírási pontjai alapján elkészített kérelmeit ne egy űrlapra töltse ki. Pl. ha valaki a művelődési szaktestület kiírása szerint infrastruktúrára és rendezvény támogatására is pályázik, két pályázatot kell elkészítenie.

9. A kitöltött pályázati űrlapokat és a kötelező mellékletként kezelendő nyilatkozatot 2 példányban kell kitölteni és egyidejűleg, kizárólag postai úton az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumi irodájába eljuttatni. Az elszámolási szabályzat a pályázónál marad. Kérjük tanulmányozni!

10. A pályázati űrlapok kitöltése:

l A pályázó intézmény nevét magyarul és románul is fel kell tüntetni.

l A pályázó címében a helység nevét magyarul és románul is le kell írni.

l A telefonszámok a körzetszámot is kell hogy tartalmazzák.

l A költségvetések lejben (ROL) és dollárban (USD) számolandók. A végösszegeket és igényelt összegeket forintban is fel kell tüntetni (napi árfolyamon számolva).

1. Az alkuratóriumi iroda csak a különböző szaktestületek kiírásnak megfelelő, azok alpontjaihoz besorolható, a Közalapítvány által kibocsátott űrlapokon kitöltött pályázatokat fogadhat el.

2. Az űrlapokat, kérjük, töltsék ki írógéppel vagy olvasható kézírással. Amennyiben elektronikusan töltik ki az adatokat, lehetőleg tartsák be az űrlapok formai kereteit. Figyelem: a rövid tartalmi kivonat megfogalmazása és a tételes költségvetés áttekinthetősége elengedhetetlenül szükséges a döntéshozó testületek elé terjesztéshez, ezért ne hagyják kitöltetlenül az űrlapon a megfelelő részt! A részletes tartalmi indoklást és a részletes költségvetést kérjük mellékelni a pályázathoz. Az igényelt összeget kötelező feltüntetni!

3. Kérjük, figyeljenek oda az egyes szaktestületek által igényelt kötelező mellékletek (tevékenységi beszámoló, ajánlás stb.) csatolására! A formai hiányosságok kizáró jellegűek!

4. A titkárság postai úton, tértivevényes levélben értesíti a pályázókat a pályázat iktatásáról, illetve a végleges (kuratóriumi) döntésről.

5. További felvilágosítással az Illyés Közalapítvány kolozsvári titkársága munkanapokon 9–17 óra között áll az érdeklődők rendelkezésére: Cím: Kolozsvár, Densusianu (Bajza) u. 6/A, postai úton: Tibád Zoltán, 3400 Cluj, Of. p. 1., c. p. 149., tel/fax: 064/44-20-84, e-mail: illyes@internet.ro; illyes.kolozsvar@ika.hu.

6. Az űrlapok és más aktuális információk megtalálhatók a www.ika.hu honlapon is.

A kitöltött pályázati űrlapokat és a kötelező mellékletként kezelendő nyilatkozatot 2 példányban kell kitölteni és egyidejűleg, kizárólag postai úton az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumi irodájába eljuttatni.

A várhatóan nagy mennyiségű pályázat feldolgozása miatt az alkuratóriumi iroda március és április hónapban kizárólag kedden és csütörtökön 13 és 17 óra között fogadja a pályázókat, előzetes bejelentkezés alapján.

A művelődési, az oktatási és az ifjúsági szaktestületi pályázatok esetében: 2002. március 6. (postabélyegző dátuma).

Az egyházi-szociális, a sajtó, az önkormányzati és a tudományos-gazdasági szaktestületek esetében: 2002. április 5. (postabélyegző dátuma).

Határidő után postázott pályázatokat NEM fogad el az alkuratóriumi iroda!

I. EGYHÁZI TEVÉKENYSÉGEK

1. Egyházi tulajdonú templomok, kultikus épületek, egyházi szolgálati lakások, egyháztársadalmi épületek javításának, építésének résztámogatása, különös tekintettel a szórványvidékre. Egyházi intézmények eszmei céljainak megvalósítását szolgáló tevékenység támogatása (templomok berendezésének javítása, freskók, orgonák vagy kegytárgyak restaurálása, harangok öntése stb.).

2. Vallási közösségek lelki épülését szolgáló programok támogatása (különös tekintettel az ifjúsági tevékenységre).

II. SZOCIÁLIS CÉLOK

1. Szociális és egészségvédelmi szervezetek hálózati információs rendszerének kiépítése.

2. Szociális tevékenységet folytató civil szervezetek működési feltételeinek, tevékenységének, jótékonysági munkájának támogatása.

3. Hivatásos nevelőszülői programok támogatása (önálló jogi személyek pályázhatnak).

1. Képzés, szervezetfejlesztés és ifjúsági szervezetek műhelytáborai.

1.1. Országos ifjúsági humánerőforrás-fejlesztés program: szervezeti ügyvitel, pénzügyi ismeretek, pályázatírás, intézményrendszerek ismertetése, szervezetvezetés, vezetőképzés témakörökben.

1.2. Ifjúsági szervezetek műhelytáborai.

2. Ifjúsági szervezetek bemutatkozó kiadványainak (PR-anyagok) résztámogatása.

2.1. Országos és regionális jelentőségű szervezetek bemutatkozó kiadványának résztámogatása (átfogó bemutatás, történeti áttekintés, alapdokumentumok, hagyományos rendezvények és programok, szolgáltatások, megvalósítások stb. leíró bemutatása).

2.2. Ifjúsági szervezetek szórólap jellegű bemutatkozói kiadványainak résztámogatása.

3. Gyermek- és ifjúsági rendezvények résztámogatása.

3.1. Gyermekjátszóházak és gyermek kézműves tevékenységek résztámogatása.

3.2. Ifjúsági közösségfejlesztő és művelődési rendezvények (kivételt képeznek a versenysport, a politikai, a turisztikai rendezvények és külföldi cserekapcsolatok ápolása).

4. Székházzal (vagy bérelt irodával) rendelkező, hivatalosan bejegyzett, ifjúsági szervezetek irodai infrastruktúra-fejlesztése.

5. Ifjúsági szervezetek állandó vagy időszakos jellegű szolgáltatásai, működési költségeinek résztámogatása.

1. Művelődési, irodalmi, művészeti és tudományos folyóiratok kiadói tevékenységének támogatása (működési és nyomdai költségek).

2. Ifjúsági lapok, kisrégiók folyóiratai, szórvány lapok, valamint csángó tematikájú periodikus kiadványok támogatása.

3. Néhány írott, interneten terjesztett, sugárzott (elsősorban rádiók) médium kiemelt támogatása, részletes, alaposan kidolgozott célpályázatok révén, jelentősebb műszaki, fejlesztési, terjesztési beruházások támogatása végett.

4. Sajtóintézmények közösségi tevékenységének, több régiót átfogó rendezvényeinek támogatása.

I. KÖZOKTATÁSI PROGRAMOK

I.1. A szórványterületek és anyanyelvi oktatási intézményekkel nem rendelkező kistelepülések magyar oktatásának támogatása.

I.1.a. Egyházi, alapítványi vagy közösségi tulajdonban lévő szórvány óvodák és elemi iskolák (I–IV osztályok) létrehozásának és működtetésének támogatása.

I.1.b. Egyházi, alapítványi vagy közösségi tulajdonban lévő szórványkollégiumok működtetésének részbeni támogatása. (Megjegyzés: a kollégiumok pályázzák meg bentlakóik számára, kötelező módon mellékelve az érintettek névsorát, feltüntetve lakhelyüket is.)

I.1.c. Bentlakási, étkeztetési és ingázási költségekhez való hozzájárulás szórványban élő gyermekek számára. (Megjegyzés: az oktatási intézmények mellett működő Alma Mater-alapítványok pályázzák meg, kötelező módon mellékelve az ingázó tanulók névsorát, feltüntetve lakhelyüket is.)

I.1.d. A már beszerzett, a beiskolázást segítő gépjárművek karbantartási költségeihez és működtetéséhez való részbeni hozzájárulás.

I.1.e. Adatgyűjtés és tanulmány készítése szórványterületen a magyar tannyelvű oktatás tervezését megalapozó szórványkollégiumi hálózat, iskolabusz-szolgáltatás, valamint bentlakás és ingázási költségtérítés-támogatások jelenlegi helyzetéről, indokoltságáról és a jövőbeni támogatási igényekről.

I.1.f. Nyári szórvány anyanyelvi és tehetségkutató, ápoló táborok résztámogatása (a támogatás csak szórványban élőkre vonatkozik).

I.2. Óvodák és általános iskolák infrastrukturális fejlesztése. Kizárólag televízió-videó csomag vagy egy számítógép igényelhető.

Megjegyzés: itt olyan intézmények pályázatát várjuk, amelyek még nem, vagy nagyon régen (5–6 éve) részesültek ilyen típusú támogatásban.

I.3. A magyar közoktatás területén, nem állami intézményi keretek között működő oktatási, információs, dokumentációs központok kialakítása és a meglevők fejlesztése.

I.3.a. A jelenleg egyedüli intézményként működő, oktatáskutatással foglalkozó RMPSZ Területi Oktatási Központok intézményesítésének támogatása.

I.3.b. A romániai magyar közoktatás statisztikai, információs, tartalmi, mérés-értékelés rendszerének további fejlesztése.

I. 4. Tehetséggondozó programok támogatása.

II. FELSőOKTATÁSI PROGRAMOK

II.1. Vendégtanár-programok szervezésének résztámogatása és Románia területén ingázó egyetemi oktatók költségeinek fedezése.

II.2. Egyetemi hallgatók és oktatóik közös kutatási programjának és a diákok számára szervezett tudományos ülésszakok támogatása.

II.3. A magyar tannyelvű tanítóképző főiskolák infrastruktúrájának és oktatási programjainak támogatása.

I. Rendezvények támogatása

– gyermekszínjátszás, gyermekbábszínházak és gyermektáncházak

– hagyományőrző rendezvények

– műkedvelő intézmények rendezvények

– hivatásos intézmények rendezvények

– színházak "vidékjáró" előadásainak támogatása

– közművelődési rendezvények

– művészeti csoportok szakirányítóinak továbbképzése

Előnyt jelenthet egy tömbben és egy szórványban működő civil szervezet közös pályázása!

II. Infrastruktúra és működési költségek résztámogatása hivatalosan bejegyzett, székházzal (vagy bérelt irodával) rendelkező, művelődési tevékenységet folytató civil szervezetek számára.

III. Tájházak, múzeumok, műhelyek (hagyományos mesterségek), műalkotások létrehozása, műemlékek védelme – csakis tudományos, szakmai igényű dokumentáció bemutatásával.

Általános pályázatok

– Az önkormányzati döntések szakmai előkészítésének javítása, a gyors és áttekinthető határozathozatal feltételeinek biztosítása: az önkormányzati programok kidolgozásához szükséges szakmai háttértanulmányok elkészítése.

– Településfejlesztési programok támogatása (tervdokumentációk, megvalósíthatósági tanulmányok).

– Kisrégió és településfejlesztés, különös tekintettel a nemzetközi kapcsolatokra és az önkormányzatok közötti együttműködésre (programok, tervdokumentációk, megvalósíthatósági tanulmányok kidolgozása): régiófejlesztési tanulmányok, különös tekintettel az önkormányzatok közötti kisrégiós társulásra; a határokon átnyúló regionális programokba való bekapcsolódás.

Célpályázatok

– Műemlékek restaurálásához, megerősítéséhez és önkormányzati hasznosításukhoz szükséges megvalósíthatósági előtanulmányok résztámogatása.

– Gyakorlati útmutatók, tanulmányok polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati képviselők számára, a helyi tanácsok és polgármesteri hivatalok működésének hatékonyabbá tétele érdekében, különböző tevékenységi területeken.

– Községszintű tájékoztatók: a községeket vagy községi településeket népszerűsítő propagandaanyagok elkészítésének résztámogatása.

– Kistelepülések önszerveződésének támogatása.

Tudomány

A kialakult intézményrendszer (országos és regionális tudományos szervezetek) tevékenységének fenntartása és továbbfejlesztése, különös tekintettel azokra az intézményekre, amelyek keretében folyó tudományos tevékenység közösségünk egésze szempontjából hasznosnak bizonyul.

I. ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATOK

1. A meglévő romániai magyar tudományos intézményrendszer fenntartási és működési célú támogatása.

2. A romániai magyar tudományos intézmények keretében folyó, közösségi hasznú kutatási, tudományos tevékenységek támogatása. (Az egyéni kutatásokat folytató szakemberek a jogi személyiséggel rendelkező tudományos intézmények keretében pályázhatnak.)

3. A romániai magyar tudományos intézmények infrastrukturális beruházásainak támogatása.

4. Tudományos rendezvények támogatása.

5. Tudományos vagy tudománynépszerűsítő folyóiratok, periodikus kiadványok megjelentetésének támogatása.

II. CÉLPÁLYÁZATOK

1. Egészségvédelemmel kapcsolatos kutatási programok: a szenvedélybetegségek (alkoholizmus, drogfogyasztás stb.) és következményei megelőzésének lehetőségei, népbetegségek, daganatos betegségek megjelenési okainak kutatása.

2. Ifjúságkutatás (az ifjúság szocializációjával, itthonmaradási feltételeivel foglalkozó kutatások támogatása).

3. A 20. századi erdélyi életpálya (a romániai magyar közösség jeles személyiségeinek élettörténeti feltárása és elemzése).

Gazdaság

Célunk a gazdasági kultúra ápolását, a gazdasági szakmai ismeretek terjesztését és a továbbképzést felvállaló, a szakmai és gazdasági információk közléséhez és népszerűsítéséhez hozzájáruló országos vagy regionális szervezetek, intézmények, egyesületek és alapítványok támogatása.

Pályázási témakörök:

1. Működési és infrastrukturális költségek biztosítása.

2. Gazdasági, vidékfejlesztési témájú rendezvények, szimpóziumok, konferenciák szervezése, továbbképzés támogatása.

3. Periodikus szakmai kiadványok támogatása.

A kommunista nosztalgiától fűtött Román Munkáspárt vezetői bejelentették, hogy rehabilitálni szeretnék Nicolae Ceausescut, akit feleségével, Elenával együtt végeztek ki ’89 karácsonyán, egy regáti laktanya udvarán, statáriális körülmények között. Lassú víz partot mos, hiszen a tervezett szerecsenmosdatásba ezúttal nem fognak beleszólni amerikai zsidó szervezetek, valamint a hivatalos amerikai diplomácia, amint azt megtették Hitler leghűségesebb csatlósa, Antonescu marsall esetében. Tehát már csak idő kérdése, hogy mikor tűnik fel Olténiában az első Ceausescu-szobor, mikor neveznek el Scornicesti-en utcát a falu szülöttéről…

A párt vezetői szerint a ’89-es temesvári népfelkelés nem nevezhető forradalomnak, mert ott úgymond magukról megfeledkezett tömegek törtek-zúztak, és a román néphadsereg katonáit gyilkolták halomra. Nem reformkommunistákkal van tehát dolgunk, hanem Ligacsov-típusú vöröscsillagosokkal, akik mindent az előző rendszernek köszönhettek, és ezt a véleményüket nem is rejtik véka alá. Mi több: politikai tőkét is akarnak fabrikálni diktatúrás nosztalgiájukból.

Az egyelőre jelentéktelen, de magáról sokat hallató politikai formáció a dicsőséges Román Kommunista Párt jogutódjának vallja magát, ezért hamarosan felveszi az egykori állampárt nevét, mi több – a kontinuitás jegyében – folytatják a tizennégynél abbamaradt kongresszusok sorát is.

Scornicesti-en egyébként nemrég ünnepelték Ceausescu világra jöttének 84. évfordulóját a szülői házánál, mely az évek során afféle kommunista Mekkává nőtte ki magát. A megemlékezésről csak a Kondukátor rokonai hiányoztak. Az RMP vezetői attól is tartanak, hogy a pereputty túl akar adni a régi parasztházon, s ezzel csorba esne az általuk kitartóan épített Ceausescu-kultuszon.

Apropó: a megboldogult nevét a magyarországi médiában legtöbbször hibásan Csócseszkunak ejtik, s ez nagyon hasonlít a dáridós Csocseszéhez, aki afféle ízlésdiktátorként boldogít egy bizonyos fogyasztói réteget...

Fábián Tibor

A SZÉKELYFÖLD című kulturális folyóiratban Ady Endre, Kányádi Sándor, Újházy László és Ferencz Imre verseit találjuk, novellát Bogdán László közöl. Abkarovits Endre Kallós Zoltán néprajzkutatóval beszélget, Vári Fábián László egy ‘56-os kárpátaljai magyar tolmáccsal készített interjút. Demeter M. Attila az etnikailag nem semleges politikai közösség eszméjéről ír, Csóti Csaba erdélyi menekültek 1916-ban kelt leveleit teszi közzé. Kelemen Zoltán tanulmányának címe Tragikus vértanúság – komikus árulás?, Dankó Imre az Udvarhely megyei vásárok rendjét ismerteti. Kántor Lajos "a maga Forrás-meséjét" közli, az idei első számot Jakab Csaba építész munkáival illusztrálták.

A tizenöt tagszervezetből álló Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) XII. kongresszusára február 22–24. között kerül sor Nagyváradon, az Ady Endre Gimnázium Diáktanácsának szervezésében. A kongresszus pénteken 18 órakor kezdődik és vasárnap délig tart. A részvevők elszállásolása a középiskola bentlakásában, étkeztetése az étkezdéjében történik majd. Az étkezési és szállásköltséget támogatásokból fedezik, így a részvevőknek mindössze az utazási költségeket kell állniuk. A kongresszuson 60 személy fogadására van lehetőség, így minden diáktanács részéről 2–2 személy vehet részt (a MAKOSZ elnökségi tagjain kívül). A kongresszusra február 20-án délig lehet jelentkezni: e-mail: makosz_2002@yahoo.com, tel: 091/90-75-94. További információk a fent említett e-mail címen és telefonszámon igényelhetők. Várják azon diáktanácsok jelentkezését is, amelyek nem tagszervezetei a MAKOSZ-nak, viszont érdeklődnek a szervezet iránt, szeretnének tagszervezetekké válni, vagy egykori tagszervezetei és szeretnék megújítani tagságukat.

A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány az elmúlt évekhez hasonlóan 2002 tavaszán és nyarán is szervez nyelvtáborokat Európa több országában angol-, francia-, olasz-, német- és spanyolnyelv-tanulás céljából. Idén a következő központokba és országokba várják a gyermekek és felnőttek jelentkezését: Banbury, Brighton, Hastings (Anglia). Gyerekeknek vakációs programmal (július–augusztus), felnőtteknek vakációs program nélkül (március–szeptember). Oxford, 16–25 éves korig vakációs programmal (július–augusztus), 16 éven felülieknek vakációs program nélkül (március–szeptember). London, 16 éven felülieknek vakációs program nélkül (március–szeptember). Párizs, gyerekeknek és felnőtteknek vakációs programmal (július–augusztus). Milánó, Firenze, 16 éven felülieknek vakációs program nélkül (március–szeptember). München, 16 éven felülieknek vakációs program nélkül (március–szeptember). Madrid, Barcelona, 16 éven felülieknek vakációs program nélkül (március–szeptember). A helyek száma korlátozott, ezért kérik, jelentkezzenek minél előbb! Részletes tájékoztatás: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Str. Clinicilor nr. 18., 3400 Cluj. Tel.: 064/19-08-11, 19-00-96 (9–17 óra között). E-mail: heltai@mail.dntcj.ro. Web: www.heltai.dntcj.ro.

"Az Erdélyi Napló f. év február 5-én megjelent 5. számának 2. oldalán bekeretezve olvasható kis tudósítás a Világhírnév című internetes kulturális lap 35. számának megjelenéséről felkeltette az érdeklődésemet. A megadott (www.vilaghirnev.hu) címet azonban nem lehet megnyitni. A hiba az én készülékemben van?" – kérdezi Kovács István Sándor Kolozsvárról. Nem tudjuk, kinek a készülékében van a hiba, a hírt a szabadsag@internet.ro címről kaptuk, a feladó kérésének eleget téve közöltük. Tessék talán ezen a címen érdeklődni.

Lasztóczi Csaba írja Michigan államból (USA): "Tisztelt szerkesztőség! Nits Árpádnak a magyarigazolványról szóló cikkéről szeretnék véleményt mondani. Szeretem az írásait, jó volt a cikk, és csak azt szeretném hozzátenni: van, aki a magyarságát szégyelli, és van, akit a magyarság szégyell. Maradok üdvözlettel és további jó munkát kívánok." Köszönjük, viszont kívánjuk!

Székelyföldi olvasóink közül többen jelezték, hogy a Sepsiszentgyörgyön kiadott, főként Kovászna és Hargita megyékben terjesztett Új Idő című kétheti bulvárlapban nyegle, útszéli modorban megfogalmazott alantas fröcsögés jelent meg lapunknak és két munkatársának címezve (to) aláírással. Feltételezzük, hogy a gátlástalan vagdalkozásai miatt minden magára valamit adó hazai lap hasábjairól száműzött mikházai "demokráciafelelős", Toducz Endre újabb agyszüleményéről lehet szó, de ezeket a kesztyűket mi már nem vesszük fel...

Félegyházy László (Szilágysomlyó) Jékel Gézának a bukaresti pápai nunciushoz írt nyílt levelét (EN, 5. sz.) egészítette ki saját gondolataival, néhány axiomatikus mondattal húzva alá az anyaszentegyház időtállóságának tényét. "Arra kérem keresztény és keresztyén testvéreimet, mikor katolikus főpapokról hallanak, mindég Mindszenty Józsefre és Márton Áronra gondoljanak. S ne azokra a – ma már szerencsére névtelen – hitvány bűnözőkre, kik máglyára küldték Giordano Brunót" – zárja levelét olvasónk. Szabó István Ottományból írja: J. G. minden sorával egyetért.

Puhó Ferenc (Szatmárnémeti) egy verset küldött, amelyet akkor írt, "amikor Sütő Andrásnak kiverték a szemét, de sajnos még ma is aktuális". Elolvastuk, tetszett, sőt úgy tettünk, mintha értenénk is, de a közlésével inkább egy irodalmi lapnál próbálkozzon.

Nagy Imecs Zsuzsanna (Székelyudvarhely) Bolyai Farkas erdészeti munkásságáról írott dolgozatát küldte el, de nemcsak nekünk, hanem a Krónikának is, anélkül, hogy erről egy szó említést tett volna. Az írást jóhiszeműen megszerkesztettük, illusztráltuk, be is tördeltük, de a nyomdába küldés előtt észrevettük, hogy a napilapban már megjelent. Miért akarnak egyesek egy fenékkel két lovat megülni?

E. Székely Attilát (Székelykeresztúr) állásfoglalásra késztette a Romániai Magyar Szó jan. 28-ai számában megjelent Álláspontunk című anyag, véleményét megküldte nevezett lap szerkesztőségének, de mivel ott nem közölték, hozzánk fordult. Hiába tette, ugyanis mi nem kívánunk sem döntőbírák, sem közvetítők lenni a bukaresti lap és olvasótábora között. Az RMSZ olvasóinak számos lehetőségük megvan arra, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek kedvenc lapjuk szerkesztőségével, magyarázatot kérve erre vagy arra.

Simonits Juditnak Aradra üzenjük, hogy jeligés társkereső hirdetéseket nem áll módunkban közölni, mert nem tudjuk vállalni a közvetítéssel járó ügyintézést. Ha vállalja névvel, címmel, akkor szívesen közzétesszük.

A szerk.

Hogy mégsem hiábavaló – talán – az, amit mi itt ebben a rovatban művelünk, erre hadd szolgáljunk egy bizonyítékkal. Asztalos Lajos kolozsvári nyelvőrünk álláspontját támogatva próbáltuk meg jó néhányszor felhívni a sajtószakma és az olvasók figyelmét, hogy Románia keleti szomszédjának a helyes magyar neve: Moldovai Köztársaság. Az ország függetlenségének 1991-es kikiáltása óta Moldováról vagy Moldovai Köztársaságról kell írnunk-beszélnünk, amelynek állampolgárai moldovaiak, hivatalos nyelve a moldovai. Szerencsére e kifejezések lassan teret nyernek a sajtónyelvben (találkoztunk velük a Krónikában, a Brassói Lapokban, a Bihari Naplóban), remélhetőleg idővel meghonosodnak a köznyelvben is. Félő azonban, hogy ami rossz, az annál nehezebben hull ki belőle. Itt van például a román vechime în munca (în cîmpul muncii) rettenetes tükörfordítása: régiség a munkában (a munka mezején). Csak Erdélyben terjedt el, mint annyi más jele nyelvünk romlásának (sajnos mindhárom fentebb megdicsért lapunkban gyakori). Anyanyelvét jól beszélő bármelyik régiségkereskedőnk szolgálati időt mondana...

(szemes)

Hamarosan az édességekkel és a cukrozott italokkal azonos tiltólistára kerül az alma, amelynek fogyasztásáról mindeddig úgy tudtuk, hogy az egészséges fogak egyik fontos segítője. A legújabb fogászati kutatások bebizonyították, hogy a gyümölcs magas cukor- és savtartalma károsítja a fogzománcot. A brit fogászok szövetsége ezért nem is ajánlja e gyümölcs önálló ételként való fogyasztását, helyette azt tanácsolja, hogy csak főétkezéskor együnk almát.

Az elmúlt évtizedek almanemesítési hulláma számos olyan fajta létrejöttét eredményezte, amelynek cukortartalma 50 százalékkal magasabb az olyan hagyományos fajtákénál, mint például a golden, és a fogyasztók rákaptak ezekre a sokkal ízletesebb fajtákra.

Miközben köztudott, hogy a cukor fogszuvasodást okoz, kevésbé ismert az alma savtartalmának fogkárosító hatása. "Az almák savtartalma magas, ezért kutatásaink a fogzománc eróziójára összpontosulnak. A fluor tartalmú vizek, fogápoló eszközök elterjedése miatt a fogszuvasodás ugyan csökken, a fogzománc eróziója azonban mindennapossá vált. Ha a fogzománc elhasználódik, regenerálására nincs lehetőség. A kutatások azt mutatják, hogy felnőtteknél leginkább a gyümölcsök és a gyümölcslevek fogyasztása okozza az fogeróziót" – magyarázta a brit fogorvosok társaságának szóvivője. Egyben felhívta a szülők figyelmét arra, hogy gyermekeiknek csak jól felhígított gyümölcsleveket adjanak. A főétkezések közötti harapnivalóként pedig inkább a sajtfogyasztást javasolja: igaz, hogy magas a zsírtartalma, de semlegesíti a fogzománcot támadó savakat. Az illetékesek rámutattak arra, hogy a gyerekek körében végzett fogszuvasodási kutatásokban sokkal rosszabb fogakat találtak azok körében, akiknek családja vegetáriánus vagy a gyümölcsfogyasztást részesíti előnyben.

Az orvosok emellett óvnak az almaevés utáni közvetlen fogmosástól is, ami sokkal inkább káros, mint hasznos: a savak ugyanis meglágyítják a fogzománcot, és azt a fogkefe súrolása még inkább vékonyítja.

A valódi vadnyugat hangulatát idéző cowboyok, szabadon rohangáló lovak, békésen legelésző bölények fogadják azokat a külföldieket, akik a téli olimpia idején ellátogatnak a Salt Lake Citytől 80 kilométerre délkeletre fekvő Heber-völgybe.

A Wasatch-hegység lábánál fekvő településen a sportbarátok nemcsak a sífutás és sílövészet versenyeit tekinthetik meg, hanem részt vehetnek olyan rendezvényeken is, amelyek légköre a Karl May-regényeknek volt a sajátja. A Nyugati élmények című show látogatóit cowboydalokkal és tábortűzzel köszöntik. A faluban az ekhós szekerek mellett gyapjúfonók és patkolókovácsok mutatják be az érdeklődőknek mesterségük csínját-bínját. A kapukon kívül bölények legelésznek a hófoltos réten, a karámban két vadszamár és négy musztáng – Szürke, Deres, Aligátor és Szellem – tűri békésen a fényképezőgépek vakuinak villanását.

Ezen a tájon egykor indiánok és prémvadászok élték nyugodt hétköznapjaikat. A kiváló adottságokkal rendelkező területet azonban hamarosan farmerek népesítették be. A korábban gyér lakosságú völgy képe az elmúlt évszázadok alatt lassan átalakult, de az itt élők mindent megtesznek annak érdekében, hogy megőrizzenek valamennyit az eredeti Vadnyugatból.

Becsapják az amerikai tévénézők millióit, ugyanis nem a valódi olimpiai láng lobog a sportközvetítések alatt az NBC stúdiójában. A televíziós társaság videoszalagról sugárzott lánggal próbál tökéletes olimpiai atmoszférát teremteni a nézőközönség számára. Kevin Sullivan, a társaság sportosztályának alelnöke az NBC egyik legnagyobb titkának nevezte az olimpiai lángot, és nem volt hajlandó kommentálni a hamis tűzre vonatkozó újságírói értesüléseket. Az NBC egyébként nem először alkalmaz videós trükköt nemzetközi sportesemény alatt. A sydneyi nyári játékok – a valóságban felvételről sugárzott – közvetítései idején a tévétársaság különböző fényhatásokkal azt a benyomást keltette a nézőkben, mintha nem lenne tizenöt órás időeltérés Ausztrália és az Egyesült Államok keleti partvidéke között.

Úgy érzem, teljesen normális vagyok, és a hangok is ezt mondják.

(Ismeretlen)

– Mióta a feleségem vállalt egy félnapi állást, egész tűrhetően kijövünk a keresetünkből – meséli egy férfi a barátjának.
– És mivel foglalkozik a kedves nejed?
– A takarítónőnk gyerekeire vigyáz.
*
A takarítónő feljelentést tesz a rendőrségen, hogy megerőszakolta egy férfi a folyosón.
– Nem tudott elmenekülni? – kérdezi a rendőr.
– Hogyan menekülhettem volna el? Jobbról fal, balról fal, mögöttem a férfi, előttem pedig már föl volt mosva.
*
Egy férfi a kocsmában rendel öt konyakot, és azon nyomban le is hajtja mindet. Látva ezt a csapos, együtt érzően megjegyzi:
– Nehéz napja lehetett.
– Igen, ma tudtam meg, hogy a fiam homoszexuális.
Másnap a férfi ismét bemegy a kocsmába, és újra rendel öt konyakot. A csapos megkérdezi:
– Még mindig a fia miatt iszik?
– Nem. Ma tudtam meg, hogy az öcsém is a fiúkat szereti.
Harmadnap már tíz konyakot rendel, a csapos szánakozva kérdezi:
– Hát a maguk családjában senki sem szereti a nőket?
– Dehogynem. A feleségem.
*
Behívja a cég vezérigazgatója az egyik alkalmazottját.
– Nos, Mr. Jones, ön egy éve dolgozik nálunk. A postázási részlegen kezdte, aztán két hét alatt átkerült az értékesítésre. Egy hónap múlva területi képviselő lett, négy hónap után kinevezték az értékesítés vezetőjének. Most pedig, mivel komolyan foglalkoztat a visszavonulás gondolata, mit szólna a vezérigazgatói poszthoz?
– Köszönöm! – feleli az alkalmazott.
– Ez minden, amit egy ilyen óriási ajánlatra mondani tud?
– Jó, akkor köszönöm, apa!
*
Madárkereskedésben:
– Ki tudná cserélni a papagájomat? – kérdezi a fiatal lány.
– Igen, de miért?
– Mert új barátom van, és a Lóri túl sokat tud...

Újonnan alapított filmes békedíjjal tüntették ki február 11-én Berlinben Szabó István filmrendezőt. Az Oscar-díjas Mefisztó révén világhírűvé vált magyar művész több mint négy évtizede áll ki filmjeiben az emberiességért, egész eddigi életműve a béke eszményét testesíti meg – indokolta döntését a Diamond Bucherer Award for Peace nevű díjat odaítélő testület. A kitüntetést olyan személyiségek kaphatják, akik különösen sokat tettek a békéért.

A berlini Gendarmenmarkton álló koncertpalotában rendezett Cinema for Peace mottójú gálaesten, amelynek háziasszonya a világhírű francia filmszínésznő, az 57 évesen is gyönyörű és vonzó Catherine Deneuve volt, Szabó István a brit rockzenész és filantróp Bob Geldof kezéből vette át a díjat. Geldof szervezte az 1986-os Band Aid segélykoncertet, amelynek keretében Londonban és New Yorkban több száz zenész lépett föl, gázsiját az afrikai éhezők megsegítésére ajánlva föl.

Szabó István legújabb filmjét, a Taking Sides – A Furtwängler-ügy című alkotást versenyen kívül vetítik az idei Berlini Filmfesztiválon. A tavaly elkészült filmről már az ősszel kiváló kritikák jelentek meg a német sajtóban. A gálát számos világhírű sztár tisztelte meg jelenlétével, köztük Donald Sutherland, Maximilian Schell, Mario Adorf, Boris Becker és Vitalij Klicsko. Jelen volt a német államfő felesége, Christina Rau is. Az est fénypontját árverés képezte, amelynek keretében új gazdára talált számos filmes rekvizitum, köztük Julia Roberts amerikai filmszínésznő egyik, az Erin Brockovich című filmben viselt ruhája. Az árverés bevétele – csakúgy, mint a jótékony célú est folyamán felajánlott adományok – a válságövezetekben élő gyermekek megsegítését szolgáló UNICEF-alapot gyarapítja.

Szintén kitüntették a Berlinálén Robert Altman amerikai rendezőt. A 76 éves művész, akinek legújabb filmje versenyen kívül szerepel a fesztivál programján, életműve elismeréseként vehetett át tiszteletbeli Arany Medve-díjat.

Kisebb szerepet játszik a tavasszal bemutatásra kerülő Halál Smoochyra című mozifilmben Elvis Stojko, a kanadaiak háromszoros világbajnok, naganói ezüstérmes műkorcsolyázója: Robin Williams dublőre lesz egy jeges jelenetben, sőt őt kérték fel a jelenet koreográfiájának elkészítésére is. "Négy napig forgattam Torontóban, és úgy érzem, tökéletes kudarcot vallottam" – nyilatkozta filmes kiruccanásáról Stojko, aki egyébként már korábban jelezte: érmet szeretne nyerni az olimpián, és azután visszavonul. Talán azt tervezi, hogy sportcsillagból filmsztárrá válik...

A Kolozsvári Magyar Operában február 19-én 18.30-kor Demény Attila Parafarmját és a Bevégezetlen ragozást, 21-én 18.30-kor a Sybillt tűzték műsorra. 24-én délelőtt 11-kor Csajkovszkijtól a Diótörőt, 28-án Puccinitől a Toscát adják elő.

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban február 20-án 19 órakor a Kvartett című darabot, 22-én 19 órakor A szabin nők elrablását láthatják, 27-én 19 órakor az Éjszakák az Ezeregyből című bemutató előadásra várják a nézőket.

A nagyváradi színház Szigligeti Társulata február 19-én 18 órakor Margittán vendégszerepel a farsangi Masz-ka-baréval, 20-án 16 órakor a Tábornokok, 24-én 17 órakor a Stúdióban a Gömböc úr kerül bemutatásra.

Nagyváradon február 21-én 19 órakor a Lorántffy Református Központban mutatja be a Kiss Stúdió magánszínház Bolyai János című előadását.

Postacím:

Redactia Erdélyi Napló
of. p. 2.., c. p. 13.
3700 Oradea, Romania

Tel.: 00-40-59/41-71-58
Fax: 00-40-59/41-71-26
E-mail: erdelyinaplo@texnet.ro és erdelyinaplo@rdslink.ro

Bankszámlaszámok:

2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (dollárban)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania

16 oldalas, A3-as formátumú polgári hetilap, keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányban.

Díjszabás külföldi reklámozók számára:

Első oldalon 1 cm² = 1,50 dollár
Utolsó oldalon 1 cm² = 1 dollár
Belső oldalon 1 cm² = 0,50 dollár

Az első és az utolsó oldalon reklámozóknak térítésmentesen jár a piros kísérőszín.

Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk. Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!

Felhívjuk figyelmét, hogy reklámja, illetve hirdetése csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja a megfelelő összeget.

Tisztelettel,
Boruzs István
felelős kiadó