Erdély egyetlen országos terjesztésű polgári hetilapját a Pro Media Alapítvány tulajdonában lévő Erdélyi Sajtóház adja ki, amelynek jelenleg ez a kizárólagos feladata. Lapunk megjelentetése az ismert gazdasági és politikai körülmények között számottevő erőfeszítéseket igényel, ezért minden erkölcsi és anyagi támogatásnak örülünk. Ön is hozzájárulhat adományaival erőfeszítéseinkhez, amennyiben bármilyen kis összeget átutal a kiadó USD-számlájára: Casa de Editura Erdélyi Sajtóház Romania, Banca Transilvania, suc. Oradea, cont. 2511001005514406.

Külföldi olvasóink meg is rendelhetik lapunkat, legalább három hónapra 15 USD az előfizetés díja, egy évre értelemszerűen 60 USD. Ezt az összeget a fenti bankszámlaszámra kell átutaltatni, majd pedig e-mailen vagy levélben jelezni a pontos lakcímet, amelyre a lapot küldhetjük. Az összegnek a számlánkon való megjelenése után a kiadónk hétről hétre elpostázza a friss lapszámokat. Kérjük, jelezzék, ha valamelyik számot a posta nem kézbesítette, és ne felejtsék el megújítani a lejáró előfizetéseket!

A Sapientia Tudományegyetem július 23-ával kezdődően megtartja első felvételi vizsgáit Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. Tehát mégis lesz – van! – erdélyi magyar tudományegyetem, még ha hivatalos neve az akkreditációs folyamatban le is rövidült. Aki járatlan a latinban, az idegen szavak szótárából megtudhatja: egyetemünk a Bölcsesség névre hallgat – hogy ne bántson bizonyos füleket. De attól sem tekinthetünk el, hogy éppen a román–magyar viszony egyik mélypontján, a státustörvény-vita hevében kapott ideiglenes akkreditálást három újabb szak.

Enyhén szólva ellentmondásos korszakban élünk.

A legfőbb érdekelteknek, a Sapientia legelső gólyajelöltjeinek most nem ezen kell töprengeniük. Idézünk dr. Tonk Sándor rektor köszöntőjéből, amelyet a 2001. évi felvételi tájékoztatóban olvashatunk: "A most induló szakok csak a csíráját jelentik az eljövendő nagy Universitasnak. Ahhoz, hogy e csírából életerős egyetem legyen, a jól képzett tanárok mellett bizakodó, dolgozni kész diákok kellenek – és ebben kérjük az Önök, eljövendő diákok segítségét."

A múlt heti sajtóértekezleten a rektor vázolta a következő lépéseket. A Sapientia Tudományegyetembe szerződés alapján épül majd be a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem. Kolozsváron, ahol a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében életerős magyar oktatás folyik, kiegészítő jellegű szakokat fognak létrehozni, amilyen a környezettanulmányi, a tömegtájékoztatási és a zenetudományi szak. A hagyományos egyetemi központban hihetetlenül rosszak a könyvtári viszonyok, ezért könyvtárlétesítésre fordítanak kiemelt figyelmet. A kolozsvári új egyetemi létesítményekkel kapcsolatban felmerült a Mátyás király szülőháza melletti Bocskai-ház kihasználásának lehetősége. Idővel megteremtik a feltételeket az elitképzéshez is.

Valami tehát épülni kezdett. Nem hasonlít az RMDSZ hőskori programjába iktatott Bolyai-egyetemre, és még nem lehet felbecsülni, hogy annál több avagy kevesebb lesz. A végeredmény szerencsére nem a politikusokon múlik.

N. Á.

Czegő Zoltán

Hol élsz most ebben az iszonyú csöndben
a boldogoktól lásd úgy fut a halál
nyár csombolygatja nélküled is testem
delét hajnalát hidegre szánta már

Csak a kérelem van oly messze mint te
a kérés ily függőségben maga gyalázat
én csupán szeretni tudlak akarlak
csak látni hogy ím betelik vélünk a házad

A sikoly a hangtalan az is elhagy lám
mert magunkért semmit sem tehettem
koravén nyárfa sárgára váltan
didereg félve július felettem

Érzem s úgy félek szívemhez átok közelít
és nem akarom És sorsunkban idegen törvény rendez
Hol élsz hogy karomon érzem ujjaid
arcomon arcod Pereg az éj s reggelünk nem lesz

Tárgyiasul bennem lassan hiányod
csupán a képtelenséggel kell még küzdenem
Csak ne félj míg itt érzem az arcod
(Csak a kérés alázhat
a főhajtás
meg a félelem)

Magunk közt szólva

Képzeletbeli decibelmérő készüléket állítottunk üzembe a határsávon, és azt a nem meglepő eredményt kaptuk, hogy a státustörvénnyel kapcsolatos lárma a HU-oldalon élesebb, kitartóbb és nevetségesebb. Mert míg a román oldalon a pánikhangoknak komoly oka van (a magyar kisebbség asszimilációjának nyolcvanéves tervében elért kimagasló eredmények féltése), addig Kovács László csupán azért mélyíti tovább gondterhelten homlokának redőit, mert úgymond a román felet a magyar kormány nem készítette fel a meglepetésre.

Ha valaki ezt szajkózza, megjátssza magát, hogy nem tudja, mi fán teremnek a titkosszolgálatok, amelyek napjainkban olyan szintre emelték tevékenységük minőségét, hogy nincs az az újszerű fogpiszkáló-termelési technológia, amelyet le ne koppintanának a szabadalom bejegyzését követő félórában. A más országok állampolgáraira vonatkozó törvények előkészítését még ennél is nagyobb érdeklődés övezi, úgyhogy a megszavazás előtti viszonylagos csendnek és az azt követő felüvöltésnek egészen más magyarázata lehet.

A magyarországi ellendrukkereknél a neves román publicista, Tia Serbãnescu sokkal mélyebbre hatolt a valóságelemzésben, amikor feltette a nagy kérdést: vajon miért hallgatott a román diplomácia, amikor az orra előtt zajlottak a státustörvény előkészületei, miért csak elfogadása után lendült akcióba?

Na ez az!

Mert ha a törvény elfogadása előtt, alatt és után az ellenkezés azonos hangerejű lett volna, akkor a magyarországi baloldal most nem harsoghatna kígyót-békát a Fideszre, úgy meglovagolva a konjunktúrát az előrehozott választási kampányban, hogy még a Kossuth rádió bizonyos adásaiban is helyreigazítás nélkül elhangozhat akkora "hallgatói" ostobaság, hogy a román hatóságok tájékoztatásának elmulasztása miatt érthető a heves bukaresti tiltakozás. Ha pedig nem lehetne ilyen élesen bírálni a jelenlegi magyar kormányt, akkor az MSZP nem segítené olyan lelkesen az újdonsült román Szociáldemokrata Párt felvételét a nyugati kominternbe.

A dolgok összefüggnek, avagy balkéz balkezet mos.

Nits Árpád

Könnyen előrelátható volt, legalábbis minket, erdélyi magyarokat nem ért váratlanul, hogy a nemrég hatályba lépett helyi közigazgatási törvénynek a kisebbségi anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezései váltják majd ki a legnagyobb ellenállást a sovén-nacionalista román politikai körökből. És most nem kizárólag a román parlament legnagyobb ellenzéki (?) pártjára, a C. V. Tudor által vezetettre gondolok, hanem a kormánypárt tagjainak jelentős hányadára. Maga a közigazgatási miniszter is odanyilatkozott a minap, hogy nem kell elsietni a dolgot, meg kell várni az alkalmazási útmutatások kidolgozását. A Nagy-Románia Párt – igaz: az illetékes parlamenti szakbizottság által elutasított – törvénymódosító javaslata értelmében az anyanyelv használatára vonatkozó előírások alkalmazását el kellene halasztani a következő népszámlálásig, mert a ’92-es adatok már nem tükrözik a valós helyzetet, azóta igencsak megváltoztak az etnikai arányok – természetesen a többségi nemzet javára. Mi ez, ha nem nyílt beismerése annak, hogy Romániában tíz esztendővel a nacionálkommunista diktatúra bukása után továbbra is az egyik legfőbb állampolitikai törekvés: a nemzeti kisebbségek által is lakott régiók, települések etnikai arányainak a megváltoztatása és az erőszakos asszimiláció?

Szentgyörgyi László

Nem vágytam soha olcsó poénra, ennek ellenére merem állítani mégis, hogy vannak olyan idegen égtájak alól nyakunkba szakadt szavak, melyeknek értelmét lassan nem kell már azoknak sem magyarázni, akik járatlanabbak a nyelv dzsungelében, akiket nem kell még fertőtleníteni nyelvrontás elleni gyógyszerekkel, akik úgy tudtak és tudnak őrködni a tiszta, megörökölt beszéd fölött, hogy akár elszegődhetnénk láthatatlan katedrájuk mellé tanulni egy keveset. Mert akarva-akaratlanul bele-belecseppentünk mi, otthonosabban mozgók is nyelvünkbe olykor olyan szavakat, kifejezéseket, melyek miatt lenne okunk irulni-pirulni.

Itt van nyomban az írott és elektronikus médiában naponta használt migráció szó, melyről tudom már diákkorom óta, hogy a latinból kölcsönöztük, de valamilyen ok miatt elfelejtettük visszaszolgáltatni, cipeljük magunkkal, parolázunk vele, holott lenne ennek szép magyar megfelelője is.

Maradjunk most mégis ennél a latinosnál, mert ahogy már említettem: értegeti forma ezt már Julcsa éppúgy, mint Józsi. De csupán egy szusszanásnyi időre! Magyarra kell fordítanom ugyanis ahhoz, hogy érthető legyen az, amiért zsörtölődni támadt kedvem, mert képtelen vagyok ide-oda ragozgatni, márpedig erre kényszerít az a lassan mindennapossá vált gyakorlat, amit tapasztalnunk kell valamennyiünknek hol közvetve, hol közvetlenül. A migráció tehát éppúgy jelenthet kivándorlást, mint bevándorlást, röviden és érthetőbben: a lakosság helyváltoztatását egy országon belül, vagy áttelepülést egyik országból a másikba. Nincs kedvem a kajánkodásra, de már évtizedek óta azt kell hallanom, tapasztalnom, hogy nincs a helyén valami ezzel a vándorlással. Azt ugyan tudom, mert ide-oda kóricálva ebben a gyomverte országban látom, hallom, érzem, hogy egyik fele igaz és tagadhatatlan ennek a vándorlásnak. Jelesül az, hogy ebben a dicstelenül dicsért jelenben valóban zajlik titokban, észrevétlenül, törvénytelenül-törvényesen egyfajta helyváltoztatása a lakosságnak: jönnek, csörtetnek hol a hegyek irányából, hol a posványba süllyedt kultúrterületek felől zsírosabb falatokra, civilizáltabb környezetre áhítozók, és úgy könyökölnek az asztalunkra, hogy lassan számunkra már a kenyérszelő késnek sem jut hely, sőt örvendezhetünk nagyokat sikongatva, ha legalább egy recsegő hokedlit húzhatunk ennek az asztalnak a sarkához.

Szóltam ugyan már erről, arról azonban ha megfeszítenek sem tudnék szólni, hogy hányan jönnek, telepednek a nyakunkra, könyökölnek a bordáink közé a határainkon túlról, hányan fogalmazva sírva-ríva panaszokba csomagolt kérvényeket azért, hogy itt maradhassanak, itt verhessenek gyökeret, mert oda és vissza vannak mindattól, amit hallottak rólunk: behatárolhatatlan szorgalmunktól, dugig telt kamráinktól, sárgulásig elirigyelhető gazdagságunkról, jólétünkről és ígéretesebbnél ígéretesebb holnapjainkról.

Szóval hallgatom a rádiót, nézem a televíziót, olvasom az újságokat, nem jön hasonló hír. Ha akadna mégis, aki nyugatabbra hagy mindent, amit ott összekuporgatott, s úgy dönt, hogy itt szebb, kékebb az ég, tisztább a patakok vize s azoknál még áttetszőbb politikusaink szava, itt fészekmeleg valamennyi otthon, muskátli piroslik minden ablakban, nem remeg egyetlen kéz sem betévő falat után, terített minden asztal, halálosan komoly és sokszorosan, szigorúan büntetett a ne lopj! parancsolatnak a megszegése, egyformán jut mindenkinek a bőség kosarából, annak bizonyára beázott a mennyezete, rövidzárlatos a fentebbi emeleten valamennyi vezetéke, s azok a bizonyos körték nem világítanak, csak pislognak. Vagy talán már ki is égtek. Nem kellünk ugyanis mi senkinek, nem ácsingóznak kígyózó sorokban az illetékes hivatalok előtt betelepülni vágyók, itt lassan-lassan már egymás sarkát kezdik taposni azok, akik undorodásig jóllaktak ezzel a fene nagy bőséggel, s akik megtanulták alaposan a leckét, melynek lényege: az ember jólétének határa itt már régen nem a mások emberi jóléte, itt "Retteg a szegénytől a gazdag/ s gazdagtól fél a szegény". Nem mutatkozik még halvány jele sem a megtisztulásnak, marad továbbra is minden mosdatlan.

Épp ezért a migrációt csupán kivándorlásra, kitelepülésre, nyomor és kilátástalanság előli menekülésre magyarítanám. Ennek ellenére érvénybe léptetném az idegen szavak bevándorlási hivatalát, s többszörösen is megbüntetném azokat, akik a homlokuk mögötti "csomagtartóban" magyartalan szavakat csempésznek át a határon.

Gúzs Imre

Sokan és sokféleképpen magyarázták a szélsőséges Nagy-Románia Párt (NRP) előretörését a tavalyi országos választásokon. Bennem is felvetődött a kérdés: vajon csak az általános nyomor és bizonytalanság miatt kapta a szavazatok egyharmadát a radikális irányváltást és rendcsinálást ígérő NRP, vagy más okok is vannak a háttérben? Arra a következtetésre jutottam, hogy mi, magyarok is hibáztathatók vagyunk. Pontosabban a legtöbbünk támogatását – a választási eredmények szerint – jó évtizede töretlenül élvező RMDSZ is baklövést követett el, amikor 1996-ban az első hívó szóra beugrott a kormánytrojkába, ezzel is erősítve a magyarellenességet. Nem árulkodik erről semmi sem jobban, mint a propagandacélból szerkesztett és szórt RMDSZ Sajtófigyelő.

Írásom célja, hogy a Sajtófigyelő szemletára alapján igazoljam feltételezésemet. Az 1996-os választások után úgy érződött, hogy a magyarsággal szembeni ellenérzés mérséklődött, viszont mélyebb vizsgálódás után rájöhetünk, hogy az RMDSZ hatalomra kerülése elindított egy olyan kurzust a román nacionalista pártok részéről, amelynek 2000 novemberében érett be a gyümölcse. Ezt az édes gyümölcsöt, azaz a voksokkal honorált honi politikai népszerűséget nagyrészt a Nagy-Románia Párt gyűjtötte kosarába. A nacionalista felhangok mindig felerősödtek, ha az RMDSZ a kormányzati pozícióit felhasználva akarta elérni egy kedvező közigazgatási és tanügyi törvény életbe léptetését vagy bármely más eredményt.

De hadd beszéljenek az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének alkalmazottai által szerkesztett Sajtófigyelők. Időben az 1998. október 1-je és 1999. június 1-je között megjelenő szemléket tanulmányoztam, elsősorban azért, hogy ne érjen az a vád, miszerint kampányidőszakot választottam – amikor már menetrendszerűen felerősödik a nacionalista hangnem a román pártok vezetőinek részéről – vagy a választásokat követő évet, amikor úgymond még mindig nehéz volt lenyelni egyeseknek azt a békát, hogy a magyarok is részesülnek a hatalom nyújtotta vélt vagy valós előnyökből.

"A Román Nemzeti Egységpárt az RMDSZ kormányból történő eltávolítását kérte Radu Vasile kormányfőhöz írt nyílt levelében. Az egységpárti politikusok szerint ez a lépés szükséges előfeltétele lenne annak, hogy a kormány teljes felelősségvállalással tudjon hozzálátni az országban uralkodó súlyos gazdasági és társadalmi válság felszámolásához. Az aláírók arra emlékeztetik a miniszterelnököt, hogy a román társadalom jelenlegi problémái között nem a magyar egyetem, hanem a gazdasági és szociális problémák élveznek prioritást." (Transilvania Jurnal, 1998. október 6.)

"Ilie Serbãnescu volt reformügyi miniszter, ismert televíziós személyiség, elismert gazdasági publicista magyargyűlölettől csöpögő, nacionalista szöveggel próbálja arra figyelmeztetni az igazi románokat, hogy az RMDSZ kormányban való maradásának egyetlen oka Erdély Magyarországhoz való csatolása. Szerinte az önálló magyar egyetem egyes-egyedüli eszköz a valós célok elérése érdekében. Serbãnescu úgy véli, a szövetség kormányba lépésének pontos és egyetlen célja valójában a magyar kisebbség részére elérendő kulturális, közigazgatási és végül területi autonómiája, melyet az ország föderalizálása és Erdély leválása követne. Meglátásában Romániának semmilyen belső vagy külső haszna sem lett az RMDSZ kormányba való felvételével, mivel nemcsak hogy a szövetség semmit sem tett olyan téren, ami nem volt a magyarság egyedüli érdeke, hanem ráadásul még hátráltatták is a reform véghezvitelét, mert a koalíció az ő problémáikkal kellett foglalkozzon a reform helyett". A volt miniszter az RMDSZ-t hibáztatja az egész román társadalom romlásáért is: "Az RMDSZ kormányból való kilépése a román politikai és gazdasági élet valódi görcstelenítését jelentené, egy olyan ajándékot, melyet a román nemzet a Nagy Egyesülés 80. évfordulóján kaphatna meg." (Adevãrul, 1998. október 8.)

"Emil Constantinescu finnországi látogatása alkalmával egy olyan kijelentést tett, miszerint az RMDSZ-nek a kormánykoalícióba történt meghívása csupán egyszerű gesztus volt a Nyugat felé, annak jelzése, hogy Románia messzemenően tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat" – írja az október 29-ei sajtó.

"Constantinescu és Nagy-Magyarország címmel közöl vezércikket Radu C. Bot tollából a Monitorul de Cluj. Az eszmefuttatás ürügye a Constantinescu államfő által Habsburg Ottótól átvett kitüntetés volt. A cikkíró kitér Habsburg Ottónak a Páneurópa Alapítványban játszott szerepére, Churchill dunai konföderációs elképzelésére, melynek élén pont Habsburg Ottó állt volna. A végkövetkeztetés: a Habsburg-kitüntetés elfogadásával Constantinescu bebizonyította, hogy a bukaresti vezetés az RMDSZ szekerét tolja, amely mögött nyugati alapítványok jól pénzelt érdekei állnak". (1998. november 12.)

"Corneliu Vadim Tudor a magyarokat a román nép örökös ellenségének nevezte egy kolozsvári fasiszta tüntetésen, felszólította híveit, hogy ne hagyják a magyarokat kidugni a fejüket a világba, végül pedig azzal fenyegetett, hogy megszünteti ezt a magyar kémkommandó RMDSZ-t." (Ziarul de Cluj, 1998. november 23.)

"Teodor Melescanu volt román külügyminiszter, a Szövetség Romániáért Párt elnöke egy interjúban úgy véli, hogy az RMDSZ csupán a magyarság érdekvédelmével foglalkozik, ezért nem alkalmas kormánybeli szerepének a betöltésére. Meglátásában ezt bizonyítja Frunda György RMDSZ-szenátor Európa Tanács-i kezdeményezése, mely egy, a kisebbségekkel foglalkozó rögtönzött bizottság létrehozását célozza." (Transilvania Jurnal, 1999. január 29.)

"Viorel Cataramã és Virgil Mãgureanu román nemzeti párti vezetők március 13-ai kolozsvári sajtótájékoztatójukon az RMDSZ kormányzati szerepvállalását bírálva kijelentették, hogy egyes szövetségi tagok – kihasználva a helyzetet – elfogadhatatlan állapotokat teremtenek Erdélyben." (Monitorul de Cluj, 1999. március 15.)

"Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) elnökének az 1998-as évre vonatkozó jelentéséről tudósít a Cotidianul. A lap az RHSZ aktivitását ellenőrző parlamenti bizottság meg nem nevezett tagjaira hivatkozva kijelenti: a jelentés tartalmaz a magyar kisebbség autonómiatörekvéseire vonatkozó információkat is. Kiemelhető, hogy a forrás az autonómiatörekvéseket a nemzet biztonsága szempontjából rendkívül súlyosnak nevezi, és egy lapon emlegeti a terrorista akciókkal." (1999. március 19.)

Nagy vonalakban ilyen volt az alaphang – nem titkolom, hogy főleg a kirívó példákat ragadtam ki a Sajtófigyelőből – a kormányzó RMDSZ emlegetésekor, s mint láthatjuk, nemcsak a nacionalista pártok vezetői, de az államfő és különböző kormánytisztviselők is ezt ütötték meg. Utólag felvetődik a kérdés: érdemes-e valaha is szerepet vállalnia a román állam kormányában egy önszerveződésre és önkormányzásra törekvő nemzeti kisebbség legitim szervezetének, tudván azt, hogy csak egy szexis szépségfoltnak rajzolják fel az RMDSZ-t az ország képére a Nyugatot elszédítendő, viszont az ágyba bújás előtt rögtön lemossák azt, nehogy elfertőzze az érzékeny román arcot.

A kérdés azért is aktuális, mert mostanság megint azzal házalnak Európában a román politikusok, hogy Bukarest megnyugtatóan, sőt példamutatóan oldotta meg a nemzeti kérdést, már-már fölös jogokat biztosítva a kisebbségeknek. Mialatt az RMDSZ csöndben lapít...

Papp Gy. Attila

Legelőször történik meg, hogy a román kormány anyagi támogatást nyújt egy római katolikus templom építéséhez. Erről Csíkszeredában tett bejelentést a hét elején Rãzvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter. Mint mondta, az egyház kérésére jelentős összeggel járulnak hozzá a megyeszékhelyen épülő, Makovecz Imre tervezte templomhoz. A tárcavezető persze elárulta magát, amikor legzavarosabb okfejtéséből végül az sült ki, hogy mivel a kisebbségeket támogatni kell, a tárca továbbra is komoly összegeket juttat a Hargita és Kovászna megyéket átfogó ortodox püspökségnek, amely már a közelmúltban is kapott 5,5 milliárd lejt ingatlanvásárlásra. Theodorescu egyébként anyagi támogatást ígért a Hargita megyei helyi művelődési intézményeknek, a kulturális kezdeményezéseknek, és biztosította a megye vezetőit arról, hogy a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával korábban kötött megállapodást tiszteletben tartva tárcája folytatja több műemlék helyreállításának finanszírozását, köztük a gyergyószárhegyi reneszánsz kastély restaurálását. Tusnádfürdőt azzal biztatta, hogy a fürdővárosokat érintő program keretében pénzt kap a művelődési ház felújítására, a Csíki Múzeum vezetőjének a csíkszentkirályi lelet visszajuttatását ígérte.

A Berettyó-vidéki Margittán a legélelmesebbek testi fogyatékosságukról szereznek igazolást, majd egy-egy rokonukat, ismerősüket, barátjukat nevezik meg ápolójuknak, akik ezért fizetést kapnak. A városháza inspektora terepszemléje során egészségtől kicsattanó fogyatékosokra lelt, az egyik "szerencsétlen nyomorékot" a gyümölcsösben egy fa tetején találta, és gyakran nem lehet tudni, hogy ki az ápolt és ki az ápoló. A helyi polgármesteri hivatal 142 ilyen gondozót tart nyilván, az ő egyhavi bérük 309 millió lejbe kerül.

A kormány meghatározatlan időre betiltotta a görög szarvasmarha- és marhahús-importot, miután Görögország bejelentette, hogy szivacsos agysorvadásban szenvedő marhát találtak az állományban. Azóta a gazdaságban, ahol a BSE-esetet felfedezték, leölték az állatokat. Nálunk eddig nem találtak kergemarhakóros állatot, jóllehet az EU az egyik legalattomosabb járvány előfordulása szempontjából kockázatosnak minősítette Romániát. A mezőgazdasági minisztérium a Szlovákiából érkező disznókra és disznóhúsra is behozatali tilalmat hirdetett valamilyen sertésvészre hivatkozva.

A hét legkülönösebb fogása egy krokodilkölyök volt, amelyet a Bukaresthez közeli Snagov-tóból halásztak ki. A környéken már jó ideje az a hír járta, hogy krokodil lakja a fürdőzők által is kedvelt tavat, s ez nem bizonyult kacsának. A 70 centis hüllőt hétfőn vette észre az egyik horgász, és azonnal foglyul is ejtette; a dolgát mindenesetre megkönnyítette, hogy a nála is ijedtebb kölyökkrokodil nem sok ellenállást tanúsított. A helybéliek azonban nem nyugodtak meg, mondván: mi jöhet még?

A legkevésbé meglepő hírrel a Magyar Ifjúsági Tanács szolgált: véglegesen és örökre szakított az RMDSZ-szel. Ha minden igaz...

P. L. Zs.

MRVSZ

Ismét Tőkés Lászlót választották a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökének. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke 1996- tól tölti be e tisztséget, s a Nagyvárad melletti Félixfürdőn július 4–6. között tartott jubileumi közgyűlésen újabb öt évre szavaztak bizalmat neki.

A világ szinte minden tájáról érkezett egyházfők, küldöttek szerdán tartották az összevont elnökségi és választmányi gyűlést. Az elnöki jelentésben Tőkés szkeptikusan beszélt a világszövetség jövőjéről, a legnagyobb problémának a tagegyházak viszonyulását, a vállalások nem teljesítését és a hiányos infrastruktúrát tartotta – az MRVSZ-nek saját székháza sincs. "Öt év keserűsége halmozódott fel bennem ezen a téren. Annak ellenére, hogy néhány magyarországi egyházkerülettel jó a kapcsolatunk, a Magyar Református Egyház nem ismeri el a világszövetséget, néha a legminimálisabb működési feltételek előteremtésében sem támogatta" – fogalmazott, majd leszögezte: "Számomra az elnökség nem dicsőség, hanem felelősség és szolgálat". A püspök örvendetesnek találta, hogy a Magyar Református Egyházak Zsinata idén negyvenmillió forint költségvetési támogatást oszthat szét a határon túli református egyházaknak, ebből nyolcmilliót a Királyhágó-melléki kerület kap.

A csütörtöki tisztújításon az ülésvezető Erdélyi Géza felvidéki püspök nehezen tudott rendet tartani. Az MRVSZ elnöksége ugyan Tőkés Lászlót újabb mandátumra jelölte, s ő Dunamelléki Református Egyházkerület támogatását is élvezte, ám a nyugat-európai régió Márkus Mihály dunántúli püspököt szerette volna elnöknek látni. A zárt ajtók mögött tartott titkos szavazáson végül 56 voksot kapott a váradi, 42-t a pécsi püspök, három szavazat pedig érvénytelen volt. Az alelnökök Márkus Mihály, Szabó Dániel, Vitéz Ferenc, Csete-Szemesi István lettek. Pénteken az új elnökség az új feladatokat tárgyalta meg.

A jubileumi közgyűlést megelőző napon, július 3-án Nagykőrösön tartott tisztújítást a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata. Elnökké választották Erdélyi Gézát, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökét, az ügyvezető elnöki feladatokkal Hegedűs Lórántot, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét bízták meg. Arra a kérdésünkre, hogy a zsinat részéről milyen feladatok élveznek prioritást, Erdélyi a tagegyházak közötti összhang megteremtését, a kapcsolatok tartalommal való feltöltését, a szórvány felkarolását, ápolását és a társadalmi-politikai kihívásokra való reagálást jelölte meg.

Pataky Lehel Zsolt

Marosvásárhely

Lépéselőnyhöz jutott a Megyei Tanács abban a versenyfutásban, amelyet a marosvásárhelyi önkormányzattal folytat a létrehozandó ipari park helyének kijelöléséért. Amint arról már hírt adtunk, a megyei tanács korábban egy szabadkereskedelmi övezetet szeretett volna kiépíteni a vidrátszegi repülőtér szomszédságában, később azonban úgy döntöttek: az ipari park létrehozása lenne a legcélszerűbb. Az sem mellékes, hogy ilyen irányban módosultak a gazdasági kormányzat fejlesztésre vonatkozó elképzelései is.

A megyei tanács tervei ütköznek a marosvásárhelyi polgármesternek, Dorin Floreának – egyébként az önkormányzati testület RMDSZ-es tanácsosai által is támogatott – azon szándékával, hogy az ipari parkot a helyi sportrepülőtérre telepítse. Mi több, a polgármester már egy referendum kiírásának gondolatát is felvetette.

Virág György megyei tanácselnöknek (képünkön) a sajtóban tett azon kijelentése óta, miszerint mindkét fél próbálja meg érvényesíteni a saját elképzelését, az ügy – a helyi médiák megkülönböztetett figyelmének köszönhetően – immár a teljes nyilvánosság előtt zajlik.

Az elmúlt hét elején a megyei tanács eljuttatta a Fejlesztési Minisztériumhoz a Nyárádtő községhez tartozó Vidrátszegen létrehozandó ipari park dokumentációját. Jóváhagyás esetén már szeptemberben elkezdhetnék az Európai Unió által anyagilag is támogatott munkálatokat, s 2004-ig be is fejeznék.

A hír kapcsán Florea szerdára rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze, amelyen elmondta: az ipari parkra vonatkozó május 15-ei határozatában, valamint a szakminisztériumhoz eljuttatott dokumentációban a megyei tanács jogtalanul használja Marosvásárhely nevét, hisz a helyi önkormányzat semmiféle olyan jellegű döntést nem hozott, aminek alapján ezt megtehette volna. Hangsúlyozta: semmiféle közösséget nem vállalnak az ipari parknak a várostól mintegy 10 kilométernyi távolságra való létrehozására vonatkozó tervekkel. Amely, mint mondta, sem a városnak, sem a város polgárainak nem járna semmi haszonnal. Felszólította a prefektust is: hasson oda, hogy a megyei tanácsnak az ipari parkkal kapcsolatos összes dokumentumából töröljék Marosvásárhely nevét, ellenkező esetben a közigazgatási bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Sz. L.

A megújulás jegyében tevékenykednek mostanában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagjai. Az intézmény két hónapja új székhelyre költözött, a csíkszeredai Városi Művelődési Házba. Új bemutatón dolgoznak, amely fiatal erdélyi koreográfusok műveiből áll, s melyben az értékes és értéktelen közötti nagy különbséget akarják felvillantani. Ennek okát András Mihály, az együttes igazgatója úgy magyarázza, hogy napjainkban a lakodalmakban, vendéglőkben, tévében és a rádióban túlnyomórészt az értéktelen giccs nyomul folklór és népdal gyanánt, aminek tulajdonképpen semmilyen köze nincsen magyar identitásunkhoz. Mégis könnyen emészthetőnek, első hallásra értékesnek vagy mulattatónak tűnik. Készülő műsoruk azt sugallja, hogy az értéktelen elleni harcot már a gyermekkorban el kell kezdeni. Bartók és Kodály székelyföldi gyűjtéseinek felhasználásával, az ő szellemiségükben a mélységekig, a végtelenségig kidolgozott, gyönyörű erdélyi táncokat láthat majd közönségük.

Az intézmény úgy támadja a giccset, hogy ad is helyette valamit. Jövőre egész éves programot készítenek a Marosvásárhelyi Rádió számára, ahol minden pénteken délután népdalt tanítanak, és amelyhez kottamellékletet is kiadnak majd. Másik, kevésbé látványos munkájuk, melynek évek múltán érik majd be a gyümölcse, annak a 700 székelyföldi gyermeknek a tanítása, akiket az együttes tagjai oktatnak különféle táncokra.

A Hargita-együttes olyan intézmény, amely ritkán pihen, és sohasem vakációzik. Június elején a Diósgyőri Nemzetközi Folklórfesztiválon léptek fel, ahol Erdélyt már a második alkalommal képviselték. Ugyancsak júniusban Magyarországon és Szlovákiában volt előadássorozatuk, de felléptek a Szejke-napokon Udvarhelyen és az Ezer Székely Leány Napján is Csíkban. Augusztusban három hétig újból az anyaországban és a Felvidéken szerepelnek, de a Csíkszeredai Városnapokon is részt vesznek, sőt ennek keretében ők szervezik a Prímások Találkozóját is. Ugyanakkor még idénre terveznek egy mezőségi turnét, a téli hónapokban pedig Székelyföld falvainak a közönségét keresik fel.

Az együttes, hírnevének és szervezőinek köszönhetően, már harmadik éve teltházak előtt mutatja be a műsorait. András Mihály igazgató azonban gondterhelt. Neves nemzetközi fesztiválokon az együttese mind Erdélyt, mind az anyaországot képviseli. András szerint ez kiváltotta mára a szakma irigységét, és egészségtelen konkurencia kezdett kialakulni a Hargita és más erdélyi hagyományőrző együttes között. Üzenete éppen ezért az, hogy tevékenységük nem irányul senki ellen, mert dolgukat csakis a hagyományőrzésért és a közönség érdekében teszik.

Kristály Lehel

Gyergyószentmiklós

A múlt heti, rendes havi önkormányzati tanácsülés igencsak eltért az eddigiektől: a függetlenek nem hallatták hangjukat. Az ok egyszerű: a hetek úgy látják, hogy a beismerten is egységesen szavazó RMDSZ-esek aszerint voksolnak igennel vagy nemmel, hogy az RMDSZ vagy a függetlenek által előterjesztett határozattervezetről van-e szó. A szakadás nem friss. Hetek-hónapok folyamán érlelődött addig, míg négy héttel ezelőtt négy független tanácsos kilépett a gazdasági-költségvetési bizottságból. Árus Zsolt, Bencze Attila, Weil Gyula és Köllő Dávid, azaz két vállalkozó és két közgazdász úgy látta, hogy ezzel a lépéssel szolgálják a várost leginkább. A döntéshez a végső lökést a költségvetés vitája adta meg:

– Részemről a legdöntőbb indok az volt – magyarázta Árus –, hogy nem sokkal korábban felvetődött, hogy a Figura Stúdió Színház megrendezné a kisebbségi színházak kollokviumát. Mindenki támogatásáról biztosította őket, ám a forráselosztásnál egyetlenegy tételt faragtak le, éppen ezt. A város költségvetésébe foglalt támogatás csak arra lett volna elég, hogy megéljenek, a kollokviumra még adni kellett volna. S ehhez képest elvettek belőle. Ez egy olyan farizeus magatartás, amit az én gyomrom nem vesz be, s főleg mert tudom: a háttérben az van, hogy én támogatom a Figurát, s úgy gondolják, rajtam ütnek, ha a társulatnak rosszat tesznek. A négyeket zavarta, hogy hetente legalább egyszer, de volt olyan is, hogy háromszor ült össze a bizottság, munkájukat mégsem vették figyelembe.

– Megpróbáltuk aprólékosan előkészíteni a tanácsi határozatokat, de sajnos a plénumban mindent újratárgyaltak, s egész más döntések születtek; bizottsági munkánkat nem értékelték – mondta Bencze. – Olyat is hallottam, hogy akadályozom a tanács munkáját s a város fejlődését azáltal, hogy mindenbe belekötök. Ha más jobban tudja a város ügyeit intézni, akkor nem maradhatok kerékkötő, ideje félreállnom, talán rossz irány az, amit én képviselek...

Az RMDSZ kontra függetlenek harcot látják abban is a kilépők, hogy a polgármester számtalan képviselő-testületi döntést nem hajt végre, többnyire azokat, amiket a függetlenek harcoltak ki.

– A választóim nyernek a kilépésemmel, hisz így a tanács elfogad jó tervezeteket is, csak azért, mert nem mi javasoljuk – magyarázta Köllő. – Tehát stratégiát kellene váltanunk: kiállunk a rossz döntések mellett, s ha ellenünk szavaznak, az a város javát fogja szolgálni.

Weil szerint mindennek van határa:

– Mi három hónapon keresztül becsületesen tárgyaltuk a költségvetést. Nem az a baj, hogy nem fogadták el egy az egyben, hanem az, hogy olyan újszerű dolgokkal állt elő a polgármester, hogy azok a jó ízlés határát súrolták. Látja, hogy a mellette levő irodában ezek az esztelenek állandóan gyűléseznek, összeülnek. Odajöhetne, s megmondhatná, hogy ti, tökfejűek ezt és ezt így vegyétek figyelembe. S akkor nem lenne vita a tanácsülésen. Ezentúl én sem fogok bizottsági ülésekre járni, s megengedhetem magamnak azt, hogy a tanácsüléseken esztelenkedjek, interpelláljak éjjel egyig, kettőig.

Tehát nem csak munkájuk figyelmen kívül hagyása zavarja őket, de az "ellenpárt" megnyilvánulása is, sőt az újonnan megválasztott jegyző, Nagy István modora, mely egyesek szerint "na, majd megmutatom nektek!" jellegű. A négyek tehát döntöttek, és kiléptek. A bizottság másik három tagja, valamint képviselőtársaik egy része úgy vélte, csak fenyegetőznek, s nemsokára meghátrálnak. Árus Zsolt kiábrándította ezt a tábort:

– Van olyan kolléga, aki azt hiszi, hogy csak átmeneti háborgás, aztán úgyis visszakozunk, de tévednek, mert nem arra törekedtünk, hogy valakiket ijesztgessünk. Ami számomra a legfájdalmasabb, hogy a tanácsülésen az egyik kollégánk ránkszólt, mondjuk meg őszintén, ki ellen irányul ez a lépés. Ez nagyon sajátos látásmód, s jellemző erre a közösségre, hogy nem azon gondolkodnak, hogy mi miért történt, hanem azon, hogy mi vagy ki ellen.

Figyelemfelkeltés volt e lépés célja, és tiltakozás az ellen, ami történik. Árus, Bencze, Köllő és Weil úgy gondolják, a továbbiakban nem játsszák a némát, véleményüket elmondják, de nem fognak szembeállni az új gazdasági bizottsággal, hisz biztosak benne, hogy javaslataik és döntéseik megalapozottak lesznek. Kérdésünkre, hogy mi az ára annak, hogy visszatérjenek a bizottságba, Köllő Dávid válaszolt:

– Olyan tanács kellene, amelyik hallgat a gazdasági szakemberekre, olyan polgármester, amelyik végrehajtja döntéseinket, és olyan titkár, aki nem tesz keresztbe. Gyergyószentmiklós, a közösség érdeke ez lenne.

B. K.

– Román részről nagy a felbuzdulás a státustörvény ellen, államelnöktől kormányfőig, pártvezérekig azt hangoztatják, hogy ez a román állampolgárságú magyarokra nem lesz érvényes. Mi önnek mint e törvény egyik erdélyi támogatójának erről a véleménye?

– Ha jól körülnézünk a Magyarországgal szomszédos államok háza táján, akkor észlelhetjük, hogy Szlovákia fél szájjal – főleg a nacionalista vonal – tiltakozik, Románia azonban teljes hangerővel. Szerintem erről a státustörvényről ki kellene végre mondani, hogy mi a célja, s azt a tényt, hogy feszültségoldó, és a politikai stabilitást is növeli a térségben. És arról is beszélni kellene, hogy a jogszabályt el lehet helyezni a nemzetközi jogrendbe, világossá kell tenni mindenki előtt a tartalmát és területi hatályait, majd le kell vonni mindebből a szükséges következtetéseket mind politikai, mind gazdasági vonatkozásban. Annyi bizonyos, hogy konzultáció folyt a törvény elfogadása előtt, az igaz azonban, hogy fölvethető: miért nem minden szomszédos állam kormányával, így Romániáéval is? Azt azonban látni kell, hogy megint kétkulacsos politizálás folyik román részről, hiszen egyet mondanak a hazai közvéleménynek, mást jeleztek írásban a magyar Országgyűlés felé, s ezt csak megerősíti az a beszélgetés is, ami legutóbb esett meg Mircea Geoanã és Martonyi János, vagyis a két ország külügyminisztere között. A tény viszont a következő: Románia elfeledkezik arról, hogy ez nem precedenst teremtő törvény, hiszen ezt már megelőzte jó néhány hasonló európai jogszabály. Ugyanakkor megfelel az Európa Tanács kisebbségeket illető ajánlásainak is. A magyar kormány törekvését végül üdvözölte az ukrán vezetés, a horvát kormány és parlament, legutóbb ugyanilyen szerb álláspont alakult ki, mindez megerősíti a státustörvény kidolgozásának helyességét, annak politikai, gazdasági, adminisztratív következményeivel együtt. Románia ezeket a lépéseket pénzügyi, szociális vonalon már régen megtette. Elég, ha csak az 1998/150-es törvényre utalunk, amely pénzügyi keretet és alapot teremt a határokon túli románok támogatására. Bár megjegyzem: a pénzosztást nem lehet követni kellőképpen. Ugyanakkor egyesek felelőtlenül fenyegetőznek azzal, hogy fölbontják a Románia és Magyarország közötti alapszerződést. Akkor, amikor ennek kiszámíthatatlan következményei lehetnek a jövő évi prágai NATO-csúccsal szembeni elvárásainkra nézve. Sajnos mind Geoanã külügyminiszter, mind Nãstase kormányfő megnyilvánulásaikkal a nacionalista szenvedélyeket korbácsolták és korbácsolják.

– Tehát kelet és nyugat felé tekintve kettős a mérce.

– Elismerik azt, hogy érveink igazak, de mindenhez hozzáteszik: elfogadnák, ha nem képviselnének egyfajta birodalmi szemléletet. Érthetetlen ez a magyarázat, főleg ha az európai közösségbe igyekszik az államok többsége, köztük Románia is, tehát oda, ahol például az áru-, személy- és információforgalom már régen nem ismer nemzetállami határokat. Ott magától értetődik, hogy ha egy állam képtelen a polgárai iránti kötelezettségeit teljesíteni, akkor ezek egzisztenciájukat, identitásukat biztosítandó ahhoz a közösséghez fordulnak, fordulhatnak, amelyik a kulturális, nyelvi és egyéb közös nevezőknek köszönhetően a támogatást fölvállalhatja. Az, ami itt történik, a húszas évekbeli vitákra emlékeztet. És mindez akkor, amikor Románia mit sem törődik azzal, hogy a moldovai kormány európai szinten tiltakozik a kettős állampolgárság ellen, sokszor még a személyazonosságit sem kérik, amikor megadják a besszarábiaiaknak a román állampolgárságot. De ez a helyzet az észak-bukovinaiak esetében is, mondván: ők a "szent román földön" élnek. Készakarva megfeledkeznek arról, hogy Ukrajna és Moldova a nemzetközi jogrend szerint legalább olyan önálló és független politikai entitás, mint Románia, Magyarország vagy bármely más európai állam. Ha létezik a státustörvényt illetően Románia és Magyarország között értelmezésbeli különbség – s amint látjuk, létezik –, akkor a vitás kérdéseket a két országnak tárgyalásokon kell tisztáznia és megoldania, persze kikérve az RMDSZ véleményét is. Nem lehetünk tétlen szemlélői, csendes meghallgatói annak, ami a román hivatalosságok részéről történik, elhangzik, elsősorban a román állampolgárságú magyarok felé, címére. Azért van szükség a szövetség véleményére is, mert a magyar kormány NATO-tagként vagy odafigyel e törvény alkalmazására – persze megfelelő konzultációk közepette, zöld fényt kérve a nemzetközi fórumoktól –, vagy nem. Az bizonyos, hogy Bukarest nemigen tehet az ellen, hogy a magyar törvényhozók a saját országuk területére milyen érvényes szabályokat fogadnak el, léptetnek érvénybe, de azt megtehetik, hogy zaklatják alapítványainkat, egyesületeinket, intézményeinket, megakadályozhatják a román állampolgárságú magyarokat abban, hogy éljenek olyan alapjogaikkal, mint az identitás megválasztása, a vallásszabadság, a szabad helyváltoztatás, utazás, nyelvhasználat stb. A Nagy-Románia Párt már beterjesztett egy olyan törvénytervezetet, amelynek az esetleges elfogadása után a romániai magyarokat külföldi állampolgárokként kezelnék. Innen már csak egy lépés az internálótáborok létrehozása, kiutasítás, vagyonelkobzás stb. A kormánypárti Pãunescu szenátor egyenesen lenácizta a státustörvényt. Hát nézzük meg, hogy ki önkényeskedik, ki terrorizál! A román nacionalizmus fellángolása, terpeszkedése az erdélyi magyar közösséget célozza, ennek akar kárt okozni. Éppen ezért az RMDSZ-nek ezt a közösséget, amely a választópolgáraiból áll, védenie kell, nem hallgathat a dolgokat tétlenül szemlélve.

– Vannak külföldi politikusok is, akik a státustörvény ellen nyilatkoztak. Ez nem azt mutatja, bizonyítja, hogy nem volt eléggé széleskörűen letárgyalva a különböző nemzetközi fórumokon?

– Nem lehet európai szinten egységesülni mindaddig, amíg nem rendeződnek azok a problémák, amelyek abból származnak, hogy a nemzeti államok határai nem esnek egybe a nemzethatárokkal. Éppen ezért egyfajta nemzeti integrációnak végbe kell mennie. A státustörvényben egy törődés nyert politikai gyakorlatot, egy várt és jogos lépést végül is fölvállalt a magyar kormány. Ez nem jelenti azt, hogy valaki ellenében tette. Azért van e jogszabálynak feszültségoldó és stabilizáló hatása, mert megoldást keres három gondra: az emberek gazdasági csodát vártak a változástól, és csalódniuk kellett, külföldi segítséget vártak, amely nem érkezett meg, ugyanakkor a határrevízió igényére is választ ad, hiszen a határok átjárhatókká válnak. Ami az egzisztenciát illeti, a státustörvény bizonyos lehetőségekkel, kedvezményekkel kecsegtet, az elmaradt külföldi segítséget-segélyeket pedig pótolja az igényelhető támogatás. Mindez stabilitást hoz, és feszültségoldó hatása van.

Román Győző

Sajátos, kettős minőségét és a romániai áttekinthetetlen, állandóan változó jogi és politikai viszonyokat kihasználva – lévén egyszerre párt és egyesület – az RMDSZ az elmúlt években egyaránt részesült a politikai szervezeteknek és a nemzeti kisebbségeknek szánt állami támogatásokból, közpénzekből, hiszen azt mindmáig sikerült elfogadtatnia a hazai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy egyedüli legitim képviselője a másfél milliós romániai magyarságnak, miközben román versenypártként politizált a bukaresti parlamentben. Amikor e kettős minőségébe belekötöttek, akkor az RMDSZ csak a pártpénzekért jelentkezett, a kisebbségi támogatásért maga helyett az általa teljes mértékben ellenőrzött és felügyelt Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet küldte, amely aztán úgy osztotta szét a milliókat, ahogy a bukaresti pártszékházban és a kolozsvári ügyvezető elnökségben jónak látták.

2001-ben is az RMDSZ és az EMKE közösen hirdetett pályázatokat, s az első félévben szét is osztottak 3,94 milliárd lejt, de időközben az új hatalom átszervezte a Kisebbségi Tanácsot – amely az állami támogatásokat eleddig leosztotta a különböző etnikumok szervezeteinek –, s az újabb zavaros helyzetet kihasználva az RMDSZ is visszavette az EMKE-től a pénzosztás "terhes feladatát". Tehette, hiszen a magyar párt politikai támogatását élvező Nãstase-kabinet már nem firtatja, hogy miért kap az RMDSZ pénzt pártként is meg a kisebbségi magyar civil szféra reprezentánsaként is. (A Szociáldemokrata Párt szemhunyása már csak azért sem lephet meg senkit, mert ő maga is igyekszik – elődje, a Román Kommunista Párt nyomdokain haladva – állampártként behálózni, uralni és irányítani a romániai társadalom minden szegmentumát, beleértve a civil szférát is.)

Az RMDSZ csúcsvezetése úgy döntött, hogy az EMKE-től visszavett jogosítványt idén június 1-jétől a Communitas Alapítványnak adja át. Amelyet pedig maga az RMDSZ hozott létre egykoron, s amelynek számlájára az évek során román és magyar meg még ki tudja, honnani közpénzek folytak be, mi s mennyi, annak talán csak maga Markó Béla szövetségi elnök a megmondhatója, hiszen ebbéli minőségében ezen alapítvány kuratóriumát – mint még annyi más testületet – ő maga elnököli. S hogy mellette kik a tagok? Választott (vagy inkább válogatott) RMDSZ-tisztségviselők, egyik- másik állítólag visszavonulóban a nyílt politikai küzdőtérről: Verestóy Attila, Borbély László, Kötő József, Béres András, Nagy Zsolt, Birtalan József...

Ez a társaság az idei második félévre potom 9,44 milliárd lejt oszthat ki, nekik tetsző és senki által meg nem kérdőjelezhető módon, annak függvényében, hogy a pártközpont mely tevékenységeket tart támogatandóknak.

A célpályázatokat pro forma kiírták, ugyanis pénz csak a kisebbségi szervezetek működtetésére, művelődési és tudományos rendezvények finanszírozására, könyv- és lapkiadásra adható, de ebből ügyes könyveléssel bármi kihozható...

A Communitas Alapítvány kuratóriuma – lévén minden tagja, az egy Kötő József kivételével, fontos állami beosztásban tevékenykedő főmufti – részletkérdésekkel nem bajlódik, legföljebb a keretösszegek és irányadó elvek megállapításával, az egyes területek pályázatainak elbírálását afféle alkuratóriumokra, szaktestületekre bízta. Így például a romániai magyar nyomtatott sajtó igényeit öt "szakmabeli" vette górcső alá: Markó Béla, Gálfalvi Zsolt, Márton Árpád, Csép Sándor, Dáné Tibor Kálmán. Mindeniknek volt vagy van több-kevesebb köze a sajtóhoz, még a színész Mártonnak is, aki háromszéki parlamenti képviselőként az Európai Idő című sepsiszentgyörgyi magazinba írogat kéthetente egy mentegetőző "politikai elemzést". Furcsa mód épp az a Csép lóg ki a sorból, aki MÚRE-elnökként úgymond hivatalból képviseli e testületben a sajtót, hiszen ő inkább tévésként és drámaíróként írta be a nevét az erdélyi média történetében.

De lássuk, mely "lapokat" talált közpénzekből támogatandóknak a Communitas Alapítvány. A június 22-én hozott kuratóriumi döntés nyomán összeállt listát az RMDSZ Tájékoztató című elektronikus hírlevél alapján közöljük: Zarándi Zarándoklat – Arad Belvárosi Református Egyházközség kiadványa (Arad); Matlap – Radó Ferenc Matematika Társaság kiadványa (Matematikai Lapok, Kolozsvár); Helikon (Kolozsvár); Levél – Diaszpóra Alapítvány szórványkiadványa (Kolozsvár); Látó (Marosvásárhely); Interaktív – az EMT szerkesztette Szabadság-melléklet (Kolozsvár); Firka (Kolozsvár); LélekJelenLét – a Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa; Erdélyi Pszichológiai Szemle – a Pro Studium et Practicum Psychologiae Egyesület kiadványa (Kolozsvár); Korunk és Magropress (Kolozsvár); Mi magunkról – Moldvai Csángómagyar Szövetség lapja (Klézse); Erdélyi Gyopár (Kolozsvár); A Hét (Bukarest); Mégis mozog a Föld – kéthavonta megjelenő egyházi ifjúsági kiadvány (Kolozsvár); Moldvai Magyarság (Csíkszereda); Székelyföld (Csíkszereda); Napsugár és Szivárvány (Kolozsvár); Kríza János Néprajzi Társaság Értesítője (Kolozsvár); Diákabrak (Kolozsvár); Quo Vadis – a Protestáns Teológiai Intézet negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Művelődés (Kolozsvár); Kalotaszeg (Bánffyhunyad); Közgazdász Fórum – a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Híradó – Szabadság-melléklet (Kolozsvár); Armenia – magyarörmény időszaki szemle (Szamosújvár); Partium – Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság (Nagyvárad); Erdővidéki Lapok – Gaál Mózes Közművelődési Egyesület negyedévi kiadványa (Barót); Lk.k.t. – a Láthatatlan Kollégium egyesület kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Kórus – a Seprődi János Kórusszövetség negyedévi kiadványa (Marosvásárhely); Szászrégen és vidéke (Szászrégen); Nagykároly és vidéke (Nagykároly); Szigeti Turmix – Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet hetilapja (Máramarossziget); Collegium Geologicum – EME-kiadvány (Kolozsvár); Collegium Geographicum – EME-kiadvány (Kolozsvár); Collegium Biologicum – EME-kiadvány (Kolozsvár); Erdélyi Múzeum – az EME negyedévi kiadványa (Kolozsvár); Református Szemle – az Erdélyi Református Egyházkerület kiadványa (Kolozsvár); Közbirtokossági Hírvivő (Kézdivásárhely); Hunyad Megyei Hírvivő – Hunyad megyei havi kiadvány (Vajdahunyad); Antropológiai Műhely – a KAM Regionális Antropológiai Központ kiadványa (Csíkszereda); Romániai Magyar Szó – Törvénytár (Bukarest); MMDSZ Hírlap – a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség kétheti kiadványa (Marosvásárhely); Hírhordó – az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének kéthavi kiadványa (Sepsiszentgyörgy); Filmtett (Kolozsvár); Tasnádi Tükör (Tasnád); Brassói Lapok (Brassó); BeMonDo – Brassói Magyar Diákszövetség (Brassó); Nyugati Jelen (Arad); Értesítő – a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének havi kiadványa (Marosvásárhely); Cimbora (Sepsiszentgyörgy); Kellék – a Pro Philosophia Alapítvány kiadványa (Kolozsvár); Új Majomsziget – a Nagyváradi Magyar Diákszövetség havi kiadványa (Nagyvárad); Szatmári Figyelő (Szatmárnémeti); Pulzus (Marosvásárhely); Üzenet – az Erdélyi Református Egyházkerület kéthetenként megjelenő kiadványa (Kolozsvár); Erdélyi Nimród (Székelyudvarhely); Érted Szól – Temesvári Magyar Diákszövetség (Temesvár); Szemfüles (Nagyvárad); EMKE-füzet – Balázs Ferenc memento (Kolozsvár).

Ezek között a kiadványok között oszt szét majd az RMDSZ kolozsvári gazdasági főosztálya kb. 1,1 milliárd lejt, de ezt a számadatot sem Barta Margittól, a párt gazdasági igazgatójától tudjuk, ugyanis ő nem volt túl közlékeny. Érdeklődésünkre csak általánosságokat volt hajlandó mondani...

A fenti lista tanulmányozásakor feltűnhet bárkinek, hogy közéleti sajtónkat nemigen preferálja az RMDSZ, ellenben olyan kiadványokra is áldoz, amelyekről talán senki sem hallott, sőt nem is biztos, hogy léteznek. Annyi baj legyen, legalább nem kellemetlenkednek... De hogy miért "jár" támogatás a Brassói Lapoknak és a Nyugati Jelennek, s miért nem jár a Gyergyói Kisújságnak vagy a temesvári Heti Új Szónak, azt csak találgatni lehet. Az Erdélyi Naplóról már nem is beszélve. Feltűnő még, hogy a szakmaiság alapkövetelményeinek megfelelni képtelen, nyomdai melléktermékeknél többnek nem minősíthető kiadványokat is éltetendőnek tart a "közképviseleti és érdekvédelmi szervezet" szaktestülete, illetve alkalmi brosúrák, füzetecskék, szórólapok, közlönyök megjelentetését is a lapkiadás támogatása címszó alatt hagyta jóvá. Hogy miért kell egyes szakmai csoportok "tudományos közlönyeit" sajtónak álcázni, szintén felvethető, akárcsak az a kérdés: egyáltalán láttak-e, forgattak-e, olvastak-e vajegy példányt a kuratórium tagjai azokból a kiadványokból, amelyeknek siettek alányúlni?

Ami a legkevésbé meglepő: az adófizetők pénzéből támogatandó kiadványok között ott van az a Látó és az A Hét is, amelynek történetesen Markó Béla és Gálfalvi Zsolt a főszerkesztője. Vagyis maguknak is osztottak...

D. L.

Az önálló Szatmári Római Katolikus Egyházmegye közel kétszáz éves. Megalapításakor a szatmári, sárvári, ugocsai, beregi, majd a máramarosi főesperességekből szerveződött, később többször változott a területe. Jelenlegi megyés püspökét, Reizer Pált a rendszerváltás után nevezte ki a Szentatya, egy olyan nehéz időszakban, amikor negyvenévi elnyomás és sorvasztás után kellett az egyházmegye intézményeit újjáéleszteni, hitéletét megélénkíteni.

– Főtisztelendő püspök úr, mit kell tudnunk a Szatmári Római Katolikus Püspökség történetéről azonkívül, hogy igen mozgalmas volt?

– Az egyházmegye az egri egyháztartományból vált ki. A Kárpát-medence katolikus hívei számának a növekedése, illetve az Egri Püspökség érseki rangra emelése tette szükségessé a régi egyházmegyék határainak a megváltoztatását. Az önálló Szatmári Római Katolikus Püspökséget 1804 márciusában alapították meg, VII. Piusz pápa augusztusban szentesítette. Sokszor változott a területe, a trianoni békeszerződés például négy részre szakította. Az egyik maradt Romániában, szatmárnémeti székhellyel és székesegyházzal, összesen 54 plébániával. Egy másik rész, 44 egyházközség 65 ezer hívővel Kárpátaljára került. Még ma is van körülbelül ennyi katolikus, ott ugyanis nagyon aktív a hitélet, sőt most már a kárpátaljai püspökség apostoli kormányzósággá lépett elő. Magyarországon 27 egyházközség maradt, hét pedig a Felvidékre került.

– Az egyházmegye határai ma is továbbnyúlnak a közigazgatási határokon?

– Igen, idetartozik például Máramaros is, kivéve Kapnikbányát és Erzsébetbányát. A legtávolabbi plébániánk Borsabánya.

– A második világégés és az 1989-es rendszerváltás közötti időszakot mennyire sínylette meg az egyház?

– A kommunizmusban a püspökségeket esperesi rangra fokozták le. Ez egy nagyon sötét korszak, nem csak a szatmári egyházmegye történetében. Püspökünket, Scheffler Jánost 1952-ben letartóztatták, s még abban az évben meghalt a hírhedt zsilávai börtönben. Boldoggá avatását kinevezésem után egy évvel kezdeményeztem, az eljárás folyamatban van. Negyven évig az egyház a sekrestyébe volt szorítva, vagyis csak a templom falain belül végezhettük a feladatainkat. Vértanú püspökeink példája nyomán és természetesen Márton Áron püspököt követve folytattuk tevékenységünket, végeztük a hitoktatást, és elmondható, hogy minden próbálkozás ellenére a kommunizmus nem tudta kiölni az emberekből a hitet, a kereszténységet. A megváltást a rendszerváltás hozta, 1990-ben a Szentatya nagyon bölcsen visszaállította az egyházmegyéket Nagyvárad, Szatmárnémeti, Temesvár, Jászvásár és Bukarest központokkal. De elölről kellett kezdenünk mindent, mert a régi egyházi struktúra megszűnt, felszámolták, szétdarabolták.

– Hány püspöke volt a szatmári egyházmegyének?

– Eddig mindössze tizenkettő, közülük Hám János tett a legtöbbet a városért és az egyházmegyéért. Harminc évig volt püspök, egy év megszakítással, ugyanis 1848 júliusában esztergomi érsekké és hercegprímássá nevezték ki, de egy esztendő után visszatért Szatmárra. A főtér, a történelmi városkép az ő munkásságának a nyomát őrzi. Befejezte a székesegyház felépítését, ő építtette a püspöki palotát, megalapította a Páli Szent Vincéről elnevezett apácarendet, templomot és iskolát építtetett az irgalmas nővéreknek, gyógyszertárakat, kápolnákat, konviktust, aggmenházat létesített, szerzetesházat építtetett a Szent Ferenc-rend részére, leányiskolát, tanítóképzőt, gimnáziumot alapított, sőt katolikus iskolahálózatot teremtett, melyben az óvodától az elemin át a gimnáziumig nevelték a diákokat.

– Említette, hogy 1990-től újra kellett kezdjenek mindent. A püspöki palota és az ingatlanok visszaszerzésével láttak neki a munkának?

– Annak idején az iskolákat, a kolostorokat, a rendházakat államosították, a püspökségeket nem. Igaz, Nagyváradon azt is, de annak a története különleges eset… Nálunk 1950-ben parancsszóra ki kellett üríteni a palota emeletét, oda költöztek be az elvtársak. Különféle irodák, intézmények működtek ott, sőt lapszerkesztőség is. A visszafoglalás tulajdonképpen erőszakkal történt: 1990. március 14-én neveztek ki püspöknek, akkor láttunk neki az egyik szárny kiürítésének, és a május 1-jei felszentelésre kifestettük a termeket, berendeztük az irodákat, s én is beköltöztem. Egy fél év múlva az emelet másik végéből is kilakoltattuk az idegeneket, s igaz, hogy bepereltek bennünket, de annyival maradtak. Ha kivárásos, politikai vagy jogi úton próbáltuk volna visszaszerezni a tulajdonunkat, arra várva, hogy törvényi csűréssel-csavarással adják vissza az egyháznak, talán még mindig lesnénk, hogy mikor kapjuk meg. Egyébként az ingatlanügyekben szerintem az egyházak közül az járt jól, amelyik nem várta a csodát, hanem ráébredt, hogy építkezni kell. Hiszen az állam gyakorlatilag a mai napig nem adott vissza semmit, amit használni lehetne, erről szól az elmúlt tizenegy év. A szatmárnémeti apácák bölcsen felismerték, hogy jobban járnak, ha építenek maguknak egy új rendházat. Meg is tették, annak a falain belül működik a rend, sőt új tagjai is vannak. Gondozzák, támogatják a rászorulókat.

– Hám püspök példáját követve mit valósítottak meg?

– Megalapítottuk a Hám János Római Katolikus Szemináriumi Líceumot, ugyanis az ifjúság nevelése az egyik fő célunk. Van egy 120 férőhelyes internátusunk is, amelyben a vidéki diákok laknak. Ezenkívül vásároltunk két házat, amelyekben óvodát indítottunk, és ezek a katolikus iskolának nevelnek gyerekeket. A legelső óvodás csoport jövőre már hatodikos lesz. Az ideális az lenne, hogy a fiatalok keresztény nevelésben részesüljenek óvodáskortól az érettségiig. Mert azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a gyermeket nem elég tanítani, nevelni is kell. S a szülő is látja, mit nyújthat egy állami, és mit egy lelkiismeretes keresztény iskola. Én hiszem, hogy a nevelés és keresztény oktatás jól kiegészíti egymást. Így érhetünk el áttörést a gondolkodásmódban, mert új szemléletre van szükség – a kommunizmus megpróbált minden hagyományos értéket kiölni az emberekből.

– Hányan tanulnak a Hám János-középiskolában?

– Kilencediktől tizenkettedik osztályig minden évfolyamon van egy-egy párhuzamos osztály összesen több mint kétszáz diákkal. Nagykárolyban működik a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, annak körülbelül 160 tanítványa van.

– Kezdetben nem volt tanerőhiány?

– Eleinte igenis volt, mert nagyon sok jó pedagógus elment külföldre, de sikerült átlendülnünk a nehézségeken. Ma már ott tartunk, hogy a Hám János-középiskolába a volt növendékek jönnek vissza tanítani. Így válhat egy tanintézet híressé.

– Ha már szóba került Nagykároly, illetve az elkobzott egyházi ingatlanok ügye: mi a szatmári püspökség terve a volt károlyi konviktussal, amit használhatatlan állapotban kapott vissza?

– A felújítása milliárdokba kerülne. Valamikor a katonaság használta, gondolhatja, hogy néz ki… Lebontjuk, és építünk egy iskolát a helyére, amint lesz rá lehetőségünk.

– Szóval amit az állam már nem használ vagy amire nincs pénze felújítani, azt nagy kegyesen visszaadja jogos tulajdonosainak…

– Sajnos ez így működik. Szatmárnémetiben például nem kaptuk vissza a konviktust. Úgy tudom, minden egyházmegyének tíz ingatlan járna, de akár többet is adna az állam, csak ne kelljen az iskolákat visszaszolgáltatnia. Nekünk viszont azokra lenne szükségünk. Megalázó, hogy például a megyeszékhelyen, ahol öt vagy hat katolikus iskola volt, egyet sem használhatunk. A Hám-líceum jelenleg egy megtűrt intézmény az egyik szakiskola félreeső szárnyában. A tanárok fizetését és a helyiséget az állam biztosítja ugyan, ez utóbbi viszont a legrosszabb a városban. Nehogy félreértés essék: nem akarjuk mi az utcára tenni a román iskolák diákjait, csak szeretnénk, ha bennünket is emberszámba vennének.

– Országos viszonylatban van remény arra, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják elbitorolt vagyonukat?

– Ez politikai akarat kérdése. Egyik percben elveszítem a reményt, a másikban pedig azt mondom, hogy hinni kell, hiszen az Európai Unió a csatlakozás feltételéül szabta Romániának az elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatását. A Nyugat rákényszerítheti erre a kormányt. Szerencsére a mi politikusaink kiállnak az ügy mellett, ezenfelül a négy történelmi erdélyi egyháznak is van egy állandó értekezlete. Mindig egyeztetünk e kérdésben. Végre félretettük a régi ellentéteket, és felekezetre való tekintet nélkül közösen lépünk fel egyházaink és híveink, kisebbségünk érdekében.

Pataky Lehel Zsolt

Szinérváralja

Jeles évfordulót ünnepelt június 16-án Szinérváralja katolikus magyarsága: az 1421-ben épült római katolikus templom – hányatott sorsa ellenére – immár 580 éve áll a hívek rendelkezésére, hogy falai között dicsérhessék a Mindenhatót. A színes ismertető szerint a templom Báthori Zsuzsanna jóvoltából épült, aki vagyona nagy részét a környék templomainak építésére fordította. Így nemcsak Szinérváralján, melynek várában lakott, hanem Apában, Aranyosmeggyesen, Ilobán, Misztótfaluban, Sárközön és Sárközújlakon támogatta a templomépítést.

A váraljai római katolikus templom a reformáció idején a protestánsoké lett, mivel a lakosság tömegesen vette fel az új hitet. A katolikus egyház megszűnt. 1605-ben Giorgio Basta, 1677-ben Wesselényi István hadai fosztották ki a várost, amit a templom is megsínylett. 1717-ben a tatárok felégették a települést, s az istenháza is elpusztult. A helyi katolikus plébánia 1753-ban kelt új életre, s a templomot 1913-tól többször is újjáépítették.

A délelőtti főpásztori szentmisét Reizer Pál szatmárnémeti megyés püspök celebrálta. Jelen voltak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum, valamint a testvéregyházak helyi képviselői. Szinérváralja és testvérvárosa, a magyarországi Sárvár polgármesteri szinten képviseltették magukat Gelu Cãrãbãt és Dénes Tibor által. A házigazda Skurka Dezső plébános volt, fellépett a nagybányai Szentháromság-templom ifjúsági kórusa, a Schola Rivulina Czol Ernő vezetésével. Fölolvasták a sárvári Szent László plébánia és Orbán István esperes, valamint Liviu Bechis máramarosi prefektus, illetve a helyi polgármesteri hivatal és tanács ez alkalomból írott üzeneteit. A szinérváraljai plébánia díszoklevelet kapott. Ezt követően Reizer püspök újraszentelte, majd – a helyi fiatalok képviselőinek kérésére – meg is áldotta a gótikus stílusban épült templomot.

A délutáni fotókiállításon a település egykori arculatát ismerhette meg a közönség, majd szabadtéri tánc- és dalműsorral folytatódott az ünnepi program a templom előtt felállított színpadon: közreműködött a Szatmári Nemzetiségi Népi Együttes (menedzsere Fábián Elemér), amelynek tagjai Szatmár vidéki verbunkost, sváb polkát, Kossuth-verbunkot és cigánytáncot mutattak be. A műsorban – amelyben a királydaróci citerazenekar is fellépett – szatmári székely népdalok, ‘48-as katonanóták, valamint a régi székely himnusz is fölcsendült.

A rendezvény tudományos szimpóziummal zárult, ezen – a templom története mellett – a bővített, sárvári kiadású Szinérváralja című füzetet (az első kiadás tavaly jelent meg itthon) is bemutatták a közönségnek, amelyben a település három híres szülötte (Sylvester János bibliafordító és nyelvújító prédikátor, a bécsi egyetem tanára, Zágonyi Károly ‘48-as szabadságharcos, aki később az amerikai polgárháború springfieldi csatáját követően az Egyesült Államok nemzeti hőse lett és Incze János-Dés festőművész) szerepel, de természetesen a váraljai magyarság mai életének legfontosabb eseményeit is fölvillantja az olvasó előtt.

Szika Levente Zoltán

Az utóbbi időben egyre több fiatal vág neki a nagyvilágnak és vállal külföldi luxushajókon munkát: általában takarítást, pincérkedést. Amellett, hogy némi pénzt keresnek, olyan helyekre jutnak el, amelyekről a legtöbben csak álmodoznak. Gitye Csaba Péter nagyváradi fiatalember nemrég tért haza egy világ körülinek is nevezhető útról. Nyolc hónapig volt otthona a Regal Princess nevű hajó. Napi tíz-tizenkét órát keményen ledolgozott, de azt mondja, megérte. És egyáltalán nem azért, mert rengeteget keresett, sőt...

– Hogyan sikerült kijutnod a luxushajóra?

– Ez egy elég hosszú történet, kb. két év telt el a gondolattól a megvalósításig. Budapesten felfedeztem egy ügynökséget, amely fiatalokat toboroz erre a munkára. Elmondták, hogy alapkövetelmény az angol nyelvtudás, emellett nem árt a jártasság a pincérkedésben is. Mindenáron ki akartam jutni, nagyon elszánt voltam. Jelentkeztem, részt vettem egy egyhetes készségfejlesztő tanfolyamon, közben az angolt is tanultam, aztán az amerikai székhelyű cég képviselője és egy tanár úgymond levizsgáztatott. Persze korántsem volt minden olyan egyszerű, a vízumot például magamnak kellett intéznem, ami eléggé macerásnak tűnt, mivel román állampolgár vagyok. Az ügynökség abban segített, hogy kiállított egy hivatalos igazolást arról, hogy engem alkalmazni szeretne. Ezzel az okmánnyal mentem el Budapesten az amerikai nagykövetségre, és néhány óra múlva már zsebemben volt a vízum. Nem tudom, mennyi időbe telt volna ez a procedúra, ha Bukarestben kellett volna intézni... Ezután már eléggé felgyorsultak az események, az ügynökség fizette az utamat Kanadába, Vancouverbe, ahonnan a hajó kifutott.

– Nem gondoltál arra, hogy átverés az egész?

– Meg sem fordult a fejemben. Ki akartam jutni, világot akartam látni. Vancouverben vártak a repülőtéren, elvittek egy szállodába, onnan másnap reggel elkísértek a hajóra, mindez egy vasamba sem került. Ilyen bánásmód mellett kinek jutna szélhámosság az eszébe? Sőt arra sem emlékszem, hogy mikor írtam alá a szerződést, lehet, hogy alá sem írtam. Ebből is látszik, mennyire nem érdekeltek a formalitások, számomra csak az volt a lényeg, hogy ott vagyok és új helyeket ismerhetek meg. Persze nem volt ez sétahajókázás, már az elején egy kemény tréningen vettem részt, felszolgálni tanultam. Azután pedig bele a sűrűjébe, volt olyan, hogy napi tíz-tizenkét órát is dolgoztam.

– Milyen helyeken jártál?

– A Regal Princess az év 365 napján úton van. Csak érintőlegesen sorolok fel néhány állomást az útról: Alaszka, majd Oroszországban Vlagyivosztok, aztán Japán, Dél-Korea, Kína, Thaiföld, Szingapúr, Malajzia, Ausztrália, Új-Zéland, Tahiti, Francia-Polinézia, Hawaii és ugyanezen az útvonalon vissza. Felejthetetlen volt.

– Mennyi időt tudtál eltölteni egy-egy helyen?

– Változó. Volt, ahol több órát, és volt, ahol semennyit. Thaiföldön például balszerencsés voltam, egész nap dolgoznom kellett, és a guta majd megütött, amikor a társaim elmesélték, hogy motorbiciklit béreltek, amivel csodálatos helyeket jártak be. Thaiföld az egyedüli ország, amiből szinte semmit sem láttam, rátettem ugyan a lábamat, de ennyi. A legtöbb idő egyébként, amit hajón kívül töltöttem, kb. nyolc-kilenc óra volt.

– Mennyire volt alkalmad belekóstolni idegen kultúrákba?

– Nyolc-kilenc óra alatt nyilván nem lehet megismerni egy országot, de nagyon sok érdekeset lehet látni; rengeteg csodálatos élményben volt részem. Azt az érzést például soha nem fogom elfelejteni, amikor Vancouverben a Csendes-óceán partján sétáltam, és mindenféle tengeri madarak röpködtek a fejem fölött. A hideg futkosott a hátamon a látványtól és a szabadságérzettől. Auszráliában Sydney teljesen lenyűgözött, főleg az operaház.

– Elmondhatod, hogy mennyit kerestél?

– Persze. Nem túl sokat, a fix fizetésem havi 83 dollár volt. Amikor ezt elmondtam néhány utasnak – akik között egyébként voltak magyarok is –, kinevettek. Átlagban azért megkerestem kb. 600 dollárt, ami a borravalókból jött össze. Ha visszamegyek még dolgozni, magasabb beosztásba kerülök, ugyanis amikor úgymond leszereltem, előléptettek. Így a fizetésem is magasabb lesz. Egyébként nemigen foglalkoztam azzal, hogy mennyit keresek, a hajón megvolt mindenem, csak szórakozásra költöttem, és arra, hogy minél több helyre juthassak el.

– Mesélj a hajóról!

– Nagyon szép kis teknő, de már réginek számít, ugyanis ‘91-es kiadású. Tizenhárom szintes, van ott szauna, medence, pezsgőfürdő, színház, mozi, szépségszalon, bárok, étterem, pizzéria, szóval minden. És óriási. Amikor Alaszkában egy település közelében kötöttünk ki, nem láttam nagyobb épületet a hajónál. Csak a személyzetet több szinten szállásolták el. Természetesen azokra a szintekre, ahol az utasok voltak, nem mehettem fel. Azért néhányszor sikerült belopóznom közéjük, egyszer félig megnéztem egy show-t is. Azért csak félig, mert észrevett egy tiszt, úgyhogy el kellett tűnnöm. A következő úton azért újra visszamentem, hogy megnézzem az előadás végét.

– Halljunk valamit az élményeidről is...

– Rengeteget csavarogtam, sok helyen jártam, ezért talán csak a legemlékezetesebbeket mondom el. Új-Zélandon egy tengeri hajókiránduláson voltam, ami azért felejthetetlen, mert soha életemben olyan gyors hajót nem láttam. Delfinek úszkáltak körülöttünk, a sirályok zuhanórepülésben csapódtak vízbe közvetlenül a közelünkben. Ugyanitt ugrottam ejtőernyővel kb. 10 ezer láb magasról. Világéletemben vágytam erre, szenzációs, feledhetetlen élmény volt. Azt azért el kell mondanom, hogy előtte rettenetesen féltem. Kínában elmentünk Sanghaj régi belvárosába, láttam tipikus régi kínai épületeket, voltunk egy kertben, ami arról híres, hogy ott állítólag Bruce Lee is forgatott. Csak úgy lüktet ez az ország, annyi ember él ott, hogy el sem hiszed. Másodpercek alatt el lehet veszni a forgatagban. Hawaiion helikoptertúrán voltam. Biztosan láttad a Jurassic Park című filmet, ami úgy kezdődik, hogy egy helikopter repül egy zuhatag előtt. Hát én is ott repültem. Hátborzongató volt. Jártam Bora-Borán is, ami szerintem a világ leggyönyörűbb helye. De lenyűgöző volt Korea, Szingapúr, sőt Vlagyivosztok is.

– A terveid?

– Tudom, hogy soha nem jutottam volna el ezekre a helyekre, ha nem dolgozom a luxushajón. Belekóstoltam a csavargásba, a kalandokba, ezért úgy tervezem, visszamegyek dolgozni egy hajóra. Még legalább négy-öt évig szeretném ezt csinálni. Ennyi idő alatt talán keresek annyit, hogy egy vállalkozást beindíthassak. Közben pedig amennyire lehet, jó volna még több országot bejárni és rengeteg emberrel megismerkedni.

Kriszta Andrea

– A Magyarországot Romániával összekötő autópálya megépítésének ügyében Nagyváradon ültek össze egyes magyarországi és romániai politikusok. Közös nyilatkozatukat az Erdélyi Napló múlt heti száma már közölte. Miért kell lobbizni? – kérdeztük Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselőtől.

– Abban egyeztünk meg, hogy az Ártánd–Bors–Nagyvárad– Bukarest közötti autópálya regionális politikai, szociális és gazdasági prioritás. Gazdaságilag indokolt, megépítése hozzájárul a regionális fejlődéshez. Ugyanakkor az említett autópálya terve összhangban van az Európai Unió közlekedési és közúti kommunikációs infrastruktúráinak fejlesztési politikájával, úgyszintén a Magyarországon folyamatban lévő uniós projektekkel.

– Jó, jó, de egyelőre más útirány van napirenden. A román fél a Maros völgyében óhajtaná megépíteni az unió pénzelte sztrádát...

– Létezik egy 1996-os törvény, amely a mellékletében tizenöt olyan gyorsforgalmi szakaszt jelöl meg Románia területén, úgy 3600 kilométer hosszúságban, mint amiket valamikor meg fognak építeni. A jogszabály nem szab prioritásokat. Rá egy évre, 1997-ben Helsinkiben tartottak egy összeurópai szállításügyi tanácskozást, ahol a részt vevő országok megrajzolták a folyosók útvonalát. Ezekből kettő szelné át Romániát, a 4-es számú, amelyik jön Budapestről Szegeden, Aradon (létezik egy olyan variáns is, hogy Temesváron) át, majd az Olt völgyében lemenne Pitesti-ig, onnan Krajován át Bulgáriába, s azon keresztül Isztambulig. A 9-es az ország keleti részét szelné át észak–dél irányban, Kijevet kötné össze Kisinyovval, Moldvával, Havasalfölddel és Bulgáriával. Magyarország területén hat ilyen folyosó fog átfutni, ugyanakkor ezekkel párhuzamosan léteznek a páneurópai folyosók, amelyeket országcsoportok érdekeinek megfelelően húznak meg, ezek között az egyik Magyarországot Szlovákiával és Ausztriával köti össze, de ott van a Graz–Dunaújváros–Debrecen–Románia közötti vagy a Kassa–Miskolc– Debrecen–Románia vonal. Az épülő autópálya egyikének lesz két leágazása Debrecen felé, s innen jöhetne Románia felé. Mivel az említett 1996-os törvényben szerepel egy olyan terv, hogy Bukarest–Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad, azt mondtuk, hogy ez az útvonal – csatlakozva a magyarországiakhoz – váljék prioritássá, és a parlament asztalán lévő kormányrendeletbe vegyék ezt bele. A mostani román kormány ugyanis már megemlíti ebben a Bukarest– Brassó útvonalat mint prioritást, s bár ez nincs benne a helsinki megállapodásban, csak meg kell hosszabbítani Nagyváradig. Innen jött a gondolat, hogy a két ország határán hozzuk összhangba az érdekeket.

– Ki volt a kezdeményező?

– Megalakult romániai részről egy öttagú kezdeményező csoport, amelyben volt két szocdemes, két RMDSZ-es, egy liberális képviselő, és megfogalmaztunk egy levelet, amelyet elküldtünk az érdekelt megyék képviselőinek mind Romániában, mind Magyarországon, s így jött létre ez a nagyváradi találkozó. A parlamenti tagok mellett megjelent ezen Holnapy László, a magyar szállítás- és vízügyi minisztérium illetékes osztályvezetője és Hórvölgyi Lajos, a Nemzeti Autópálya Rt. igazgatója, valamint román részről Virgil Icleanu, az Országos Útügyi Ügynökség igazgatója. Szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy a Romániát nyugattal, az EU-val összekötő autópálya Erdélyen keresztül kell haladjon, másképpen ez a vidék leszakad a fejlődésben. A következő lépés az lenne, hogy a Bukarest–Nagyvárad útvonalat vegyük be a parlament asztalán lévő kormányrendeletbe mint prioritást, hogy ezáltal a végrehajtó hatalom kötelezve legyen az útvonal tervdokumentációját megrendelni.

Román Győző

A kerámiakészítés nehéz, mára már eltűnőfélben lévő szakma, amely a kézügyesség mellett nem kevés kreativitást is igényel. Bár igen nehéz ebből megélni, vannak olyan korongozók, kézművesek, akik szívvel-lélekkel dolgoznak, és bizakodva jósolnak jövőt e népművészeti ágnak.

Turóczi Jurje Klára már évek óta foglalkozik kerámiakészítéssel, tanította is a fiataloknak. Nagybányai, Veresvíz utcai háza – ahol a műterme is található – a "beszélő" máramarosi motívumú kerámiáktól ékes.

– Hogyan határozta el, hogy a keramikusi szakmát választja?

– Misztótfaluban kezdtem ismerkedni vele fiatalkoromban egy idős mesternél, aki felfigyelt fogékonyságomra, és igencsak elcsodálkozott, hogy milyen könnyedén alakítom az agyagot. Megjegyzem, hogy e szakmát a családunkban senki sem űzte, jómagam pedig akkor ültem – puszta kíváncsiságból – életemben először fazekaskorong mellé. Tetszeni akkor még csak annyira tetszett, hogy érdekesnek találtam, ám igazán nem gondoltam még annak a lehetőségére, hogy hosszú távon csináljam, bár a mester javasolta: tanuljam ki a szakmát. Végül mégis Csíkszeredába kerültem, ahol Sántha Imre keramikusmester keze alatt elvégeztem egy hároméves szakképzést. 1979-ben visszatértem Nagybányára, ahol a helyi Faimar porcelángyárban a dekorációs részleg vezetője lettem, és fiatalokat tanítottam. Aztán lehetőségem nyílt, hogy – miután a gyár keretén belül egy kis műhelyt nyithattam – egyénileg dolgozhassak. E négy év alatt nem foglalkoztam agyaggal, inkább a szakma elméleti részében mélyültem el, azaz a régió népművészeti motívumait gyűjtögettem, mely munkával a mai napig nem álltam le, de természetesen most már otthon folytatom. A férjem is keramikus, így ő is a szakma elkötelezettje.

– Hol mutatta be munkáit?

– A Déli-Kárpátokon túli, Vîlcea megyei Horezun debütáltam – még 1984-ben –, ahol nagy meglepetést okoztam a kétszáz éve nem látott, csupán a szakkönyvek leírásaiból ismert láposi motívumú kerámiáimmal. Jólesett, hogy a zsűri különdíjjal jutalmazott. A váratlan siker után évente új kollekcióval jelentkeztem a különböző kiállításokon, ezek az Iza-völgyi, felsőbányai és nagybányai motívumú kerámiákból álltak. A jászvásári, szebeni, rádóci és aradi országos kerámiavásárok alkalmával mutattam be őket. Ide csak profi keramikusok jöhetnek. Általában harminckét fazekas vesz részt ezeken a seregszemléken, az ország különböző vidékeiről és külföldről egyaránt. Ami a külföldet illeti, csak egy ausztriai kiállításra jutottam el, ahonnan díszoklevéllel tértem haza.

– Mondjon pár szót az ön által felkutatott máramarosi motívumokról.

– Az Iza-völgyi kerámia erősen kúti jellegű, amelynek a bukovinai és a kárpátaljai régióra is hatása van. Megyénkben kúti, vízhordó és -tároló kerámia csak az Iza völgyében található. Eltérő vonása a többszínhatás: a zöld-sárga színkombináció mellett megjelenik a piros-kék is. Díszítőtechnikaként a grafitálás mellett jelen van az írókázás is. Ami Nagybányát illeti, nagyon erős központ, kerámiája változatos mind díszítőelemekben, mind formaanyagban. Fehér alapon kék-piros-zöld színkombináció jellemzi. Díszítése ecsettel és írókázással történik. A másik jellemző csoport: a piros-zöld ecseteléssel felvitt motívum, amit fekete írókázással kontúroznak. A Lápos-vidéki kerámia színei a fehér alapon zöld ecsetelés fekete kontúrozással. Jellemző vonása a mély és nagy tálformák, amelyek egyediek a Máramarosban. Említésre méltóak még a különböző nagy méretű használati edények (káposztásedények, vizes- vagy eceteskorsók). Néhol jellemzőek a görögös motívumok, amelyeket egykoron mediterráneumi kereskedők hoztak be, így honosodtak meg nálunk is. A felsőbányai kerámiákat a fekete alapon zöld-sárga, ecseteléssel felvitt motívumok jellemzik, amelyeket fekete írókakontúrral zárnak. A formavilág egyik egyedülálló jelensége a máramarosi kerámiában a két vagy több oldalról aplatizált forma, amely például pálinkáshordóknál látható. A felsőbányai kerámia színvilága kihatott a nagybányai fazekasságra, ahol szintén találunk fekete alapú díszített kerámiát. Nagybányán erős hatás érződött Vámfalu felől is, közös motívumok jelentek meg.

– Melyek a Máramarosra leginkább jellemző motívumok?

– Igen gyakran ismétlődik az életfa-motívum, ezenkívül jellemzőek a zoomorf (főleg madár) motívumok, vagy az ősrégi Nap-szimbólum. Virágmotívumként főleg a tulipán jelenik meg különböző formákban. Egyediek a geometriai díszítőelemek Nagybányán és Vámfaluban.

– Kik a leghíresebb keramikusok a régióban?

– A jelenleg itt élők és alkotók közül Kőszeghy István, Doina Bledea, Liviu és Cornel Sitar nevét említeném. Utóbbi hárman testvérek. A közelmúlt kiemelkedő, Nagybányához kötődő keramikuscsaládja a Bagossy. Utolsó leszármazottjuk, Bagossy Sándor Magyarországon űzi és oktatja a mesterséget.

– E népi mesterség aktív művelőjeként hogyan értékeli a kerámia iránti mai keresletet, a szakmai utánpótlás kérdését?

– A helyzet ilyen téren – sajnos – nem éppen a legjobb, mert elég nehéz ebből megélni. De még ma is vannak olyan emberek, akiket érdekel a népművészet, s vásárolják is a kézművesek termékeit, sőt használják is azokat. Ugyanakkor a fiatalok egy része is érdeklődik iránta. E tapasztalataimból kiindulva optimista vagyok. Véleményem szerint szükség van a néphagyományok, ősi mesterségek, a motívumkincs és technikai tudás megismerésére, továbbéltetésére. Nem ártana szabadidőnk egy részét a különböző népi mesterségek gyakorlására fordítani. Ezeknek ugyanis – identitásmegtartó szerepük mellett – kétségkívül idegenforgalmi vonzatuk is van. Magyarán: a külföldi turisták, akik általában érdeklődnek a népművészet, a kézművesség iránt, jobban megismernének minket és kultúránkat. Magyarország egyes kisebb településein ezt egyébként már felismerték, s a népi kultúrából élnek…

– Mit tart még fontosnak elmondani?

– A motívumok, a díszítőelemek kapcsán szólnom kell még arról, hogy ezek több régióban is megtalálhatók, itthon és külföldön egyaránt. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy bizonyos népek/népcsoportok kultúrájának kölcsönhatása a kerámiakészítés területére is érvényes.

Szika Levente Zoltán

A SZÉKELYFÖLD júniusi száma egy műfajilag sokszínű, félszáz oldalas összeállítással állít szép emléket a száz éve született Domokos Pál Péter néprajzkutatónak. Az irodalmi rovatban Kemény István és Kinde Annamária versei, illetve Simó Márton és Gángoly Attila egy-egy prózája olvasható. Kelemen Zoltán Két atya-kép között című dolgozatában három olyan Krúdy-művet elemez, amelyekben az író Kossuth Lajos nagyobbik fiának, Ferencnek állít emléket. Balogh László Szelíd gyilkos és könyörtelen áldozat című írásában két tavaly megjelent könyve között von párhuzamot, arra próbálván rávilágítani, hogy a szocializmus kétarcú világában mennyire összemosódott a két arc, a gyilkosé és az áldozaté. Bogdán László a Kézdivásárhelyen megrendezett Udvartér 2 kiállítás kapcsán vetette papírra benyomásait, e tárlat anyagai illusztrálják a csíkszeredai kulturális folyóirat idei 6. számát.

Szóra bírtak

Alulírott, 1991-től az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szilágy megyei választott elnöke ezúton bejelentem tisztségemről való lemondásomat 2001. július 20-ától, a jelenlegi vezetőségi tagokkal együtt.

Tíz esztendőn át szilágysomlyói székhellyel, anyagi támogatás nélkül, önfenntartó gazdálkodással szolgáltam Szilágy megyében az EMKE célkitűzését: a magyarság közművelődésének szervezését, irányítását.

A megyei EMKE-szervezet tevékenységével párhuzamosan indítottam be az Oxford International Language School Pitman angolnyelv-tanfolyamát. Ez időben közel nyolcszáz, több korosztályt felölelő személy végezte el alap- és középfokon a tanfolyamokat, megszerezve az ezzel járó nemzetközileg elismert oklevelet.

Tevékenységem időszakában létrehoztam Szilágysomlyón egy nagyon szép EMKE-székházat, melynek teljes berendezése saját erőfeszítéseimnek köszönhető. Évtizeden át az ingatlant gondosan karbantartottam, ennek költségeit saját erőmből fedeztem.

Megítélésem szerint színvonalas művelődési rendezvényeket szerveztem-szerveztünk megyei szinten: író-olvasó találkozókat, pódiumműsorokat, képzőművészeti tárlatokat. Jeles hazai, anyaországi és Kárpát-medencei írókat, művészeket fogadtunk rendezvényeinken, illetve alkotómunkára.

A megyei szervezet elnökeként igyekeztem szoros kapcsolatot tartani más magyar művelődési egyesületekkel, felkérésükre mindenben segítettem, rendezvényeiken részt vettem-vettünk mind itthon, mind a Kárpát-medence más országaiban.

Lemondásomat a következőkkel indokolom: az EMKE-székház öröm helyett keserűséget okozott az utóbbi három-négy évben a Szilágysomlyón tapasztalt irigység, gáncsoskodás, akadályoztatás miatt, mivel mind a helyi RMDSZ-szervezet, mind a Báthory Alapítvány elnöke, dr. Szémann Péter, valamint az utóbbi időben Erdei János tanár igyekeznek kisajátítani az ingatlant.

Megdöbbenésemre támogatás, megértés és segítség helyett dr. Kötő József, az EMKE jelenlegi országos elnöke, valamint egyes vezetőségi tagok a nevezett gáncsoskodók igazságát fogadták el. A továbbiakban a megnevezett személyekkel nem óhajtok-óhajtunk közösséget vállalni.

A közvéleménnyel szeretném tudatni, hogy engem nem győztek le, egyszerűen kiszállok egy olyan ringből, amely méltatlan hozzám.

Az EMKE-székház ingóságait kizárólag a pusztinai csángómagyar Szent István Szervezetnek adományozom.

Ezúton mondok őszinte köszönetet minden olyan hazai és külföldi személynek, szervezetnek, aki bármilyen módon támogatta közművelődési tevékenységünket.

Simonfy Irén
festőművész, Szilágy megyei EMKE-elnök

Hazajött néhány napra a költő lányostól, unokástól egy kicsit inni a forrásból, feltöltődni. Csak innen, Budapestről (és nem külföldről!), ahová az önkéntes száműzetést választotta a diktatúra egyre – reá is – nehezedő kényszerében, mert megalázták, mert a lehető legszigorúbban büntették szókimondó, lázadozó természetéért, őt, a szépírót és publicistát; megvonták tőle az írás jogát. Választania kellett a lélekben is megtöretett embernek: vagy a maradást és hallgatást, vagy odamegy, ahol még leírhat magyar sorsot magyarul, magyarnak, s ahol még szolgálni tudja népét-nemzetét a toll élesre fent fegyverével, felszabadítva önmagát, a némaságra ítélt örökös lázadót és igazságkeresőt, így szolgálva a plebset, melyből vétetett…

A költő átlépte a tűrhetetlen diktatúra térképes határait, de vitte magával a hűséget és fajtája iránti szeretetét-alázatát, hogy "ingujjban, vértesek közt is magyari oldalon" abba a táborba kéredzkedjék, amelyik vállalta a harcot a túlerővel szemben, s amely vérszerződés nélkül esküdött fel, hogy a "szekértábor" harcosai, Gál Sándorék, a kökösi csata, az Úz-völgyi, a tömösi s mindenkori szorosok védőinek ivadékaiként merik vállalni az életüket féltő, vagy érdekből a jó ügyet is elárulni kész többség elleni csatározásokat. És ezt tette megnyugvó lelkiismerettel és azzal a hittel-tudattal, hogy minden renegátnak és csúszómászónak egyszer majd felelnie kell a megmérettetés és önmarcangolás vádló óráiban…

Áll a költő olvasói előtt, ő maga toborozta őket egy esős tavaszi kora estén, elhozta munkájának legutóbbi termését, kiáll elébük szerényen, és higgadtan felel a "patrióták" kérdéseire: miért ment ki, miért politikusak versei, prózai írásai, miért MIÉP-es, és így tovább… Nem lesz lámpalázas, nem reszket a lába, nem jön zavarba, uzoni és máréfalvi vér keveredett benne, nem a gyávák sorát gyarapította a diktatúrában sem. Bár Ceausescu "Cserny Jóská-s" szekusai kórházba is ütlegelték a nyílt utcán, szóval bátran és becsületesen válaszolt: erdélyi magyar író sosem volt apolitikus, mert sosem engedte annak lenni a Trianon utáni mindenkori román hatalom. De neki nincs miért magyarázkodnia, beszéljenek helyette írásai, könyvei, melyeket hazai anyagból ő "odakint" alkotott, s amiket hazahozott székely olvasóinak, akik itthon tisztelték, szerették írásaiért. Hazahozta "világhuzatú lelkeit" versben, a Farsangi sírbeszédet míves prózában… Prózakötetét, a másodikat, a mostanit tartom állandóan kezem ügyében, a tiszta fehér borítású, fekete betűs Püski-kiadványt; magam csendességében szemelgetek találomra lírai publicisztikájából, s bár tudom, hogy Czegő tanár úr felhagyott a katedrai oktatással régóta, de nem szűnt meg soha igazi, nem hamisított és nem elhallgatott szomorú magyar történelmet tanítani.

Nem olvasom egy szuszra, tehetném. Ízlelgetem, csipegetem míves stílusát, melyet kevesen tudnak, s melyhez kevesen értenek a jelenkor magyar irodalmában. Az örökös tanuló alázatával olvasom: "Bárányfelhős augusztusi ég volt 1916-ban is Erdély meg Románia fölött, mikor az Osztrák–Magyar Monarchiával létező szerződést a Román Királyság hetekig tartó titkos előkészület után megszegte. Nem ez volt az első eset és mindmáig nem is a századik hasonló román szereplés a nemzetközi porondon. Érdekes, az európai hírű Hohenzollern–Sigmaringen uralkodó család, mely királyt kölcsönzött Romániának a török uralom alóli fölszabadítása (1877, az orosz–török háború szélárnyéka) után, nagyon könnyen átvette a balkáni szerződésszegés szemrebbenés nélküli manővereit... A háborús magyar meg német hadak szakítottak annyi időt (bár ezt cselekedték volna 1919-ben is a betörő románokkal, most nem itt állnánk!), hogy szeptemberben Bukarestig verték vissza a rabló csapatokat, a királyi család is Iasi-ba (jászok és magyarok alapította Jászvásár) menekült..." Az idézet az Import derű Romániából című jegyzetéből való, legszívesebben idemásolnám az egészet. De nem élve vissza az olvasó türelmével, azért még megköszönöm Czegő Zoltánnak A muskátlis Európában című, lírai jegyzeteket tartalmazó kötetét, melynek 14. oldalán írja: "De hát az igazság több, mint katalizátor, több, akár életünkben a szép lányok, hölgyek. Ezért a szó, az igazság röptetője, most és mindörökké. Csak éppen vállalni kell azt." Meggyőződéssel állítom, igaza van.

Ferenczy L. Tibor

A körösfői Rákóczi Kultúregylet július 6–8. között rendezte meg a Vasvári-napokat az 1848–49-es forradalmár és szabadságharcos, a Kalotaszegen hősi halált halt Vasvári Pál születésének 175. évfordulója alkalmából. A rendezvény pénteken kezdődött a nagyváradi Lorántffy-központ múzeumtermében, ahol előadások hangzottak el Vasvári életéről, munkásságáról, sorsáról, és ahol a tiszavasvári ének- és citerazenekar korabeli nótákkal mutatkozott be. Péntek László, az egyesület elnöke köszöntötte az idei Vasvári-díjas intézményeket, személyeket: 2001-ben a magyarországi Sajtószakszervezet vezetősége, Sásd város önkormányzata, Pécsi L. Dániel jelképtervező és az Erdélyi Napló szerkesztősége kapta a körösfői Vasvári-emlékkopjafa kicsinyített mását és a Rákóczi Kultúregylet díszoklevelét.

A Sebes-Körös forrásánál szombaton délben folytatódott a Vasvári Pál-emlékünnepség. A művelődési házban Essig Kacsó Klárának, a zsoboki alkotótábor szervezőjének és házigazdájának, a Bethesda Gyermekotthon rajztanárának kalotaszegi képekből összeállított tárlatát tekinthették meg a vendégek. Ezután buszra szállt a vendégsereg, hogy a bánffyhunyadi Petőfi-kopjafánál emlékezzen az 1848–49-es hősökre. A tűző napon Szentandrási István helyi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, Kiss Csaba szavalta el Petőfi Sándor itt szerzett, Az erdélyi hadsereg című versét. Lakatos András megyei tanácsos szavai mélyre hatottak, amikor kijelentette: a múlt szerves részét képezi a jelennek. Végül a Kós Károly Művelődési Egyesület elnöke, Péntek Attila mondott ünnepi beszédet. A kopjafára néhány koszorú került, a jelenlévők főhajtással tisztelegtek a szabadságharcosok emléke előtt.

Hunyadról a mesterséges vízgyűjtőhöz, a Bélesi-tóhoz szerveztek kirándulást. A hegyek között felgyülemlett hatalmas víztömeg, a hely egyedi szépsége csodálatot, de egyben szomorúságot kelt a magyar emberben, hiszen a fenyvesek lábánál kerítették be és mészárolták le 1849. július 6-án a 23 éves Vasvári Pált négyszáz emberével együtt. Délután Magyarvalkón folytatódott a rendezvény, az ünnepi istentiszteleten Erdélyi Géza felvidéki református püspök hirdetett igét. Egy finn férfi énekkar előadása után Lukács Ferenc parókus lelkész köszöntötte a részvevőket, a valkói Vasvári-kopjafa koszorúzását megelőzően beszédet mondott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Kun Ferenc, a magyarországi Rákóczi Szövetség alelnöke, a Valkóról elszármazott Lőrincz András, a somoskőújfalui Murányi Sándor pedig az anyaország üzenetét tolmácsolta. A kemencében sült kürtőskalács sem maradt el az ünnepség végén.

Vasárnap a körösfői istentiszteleten Ferencz László esperes hirdetett igét, azt követően leleplezték a Rákóczi Szövetség ajándékozta millenniumi emléktáblát. A helyi Vasvári-kopjafa koszorúzását egy futó zápor zavarta meg, így a kultúrházban folytatódott a rendezvény. Péntek Zsuzsa 1848-as dalokat énekelt, beszédet mondott Antal János polgármester, Szabó László, a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára, Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere, illetve Okos Márton az MVSZ képviseletében.

Ebéd után történelmi vetélkedőn vehettek részt a gyerekek, a díjakat a Vasvári-napok egyik állandó szponzora, a Népszabadság ajánlotta fel, a zsűri elnöke Tripolszky László lapszerkesztő volt. A háromnapos rendezvény a tiszavasvári hagyományőrzők zenés-dalos műsorával zárult.

Nagyálmos Ildikó

A budapesti Márton Áron Szakkollégium az Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Főosztályának támogatásával augusztus 20–30. között szervezi meg a II. Márton Áron Nyári Egyetemet. A tíznapos tréningen a következő szakokra jelentkezhetnek a határon túli főiskolások: politológia és EU-tanulmányok, írott sajtó, elektronikus sajtó, közgazdaságtan, kisebbségi jog, gyógypedagógia és szociális munka, művészettörténet–filozófia–országismeret, a Tisza forrásvidékének felkutatása (terepgyakorlat). A szállás és ösztöndíj mellett a szervezők ingyenes intenzív nyelvtanfolyamot, sportolási és egyéb kikapcsolódási lehetőségeket biztosítanak. A helyek száma szekciónként 5–15 fő, a jelentkezési határidő július 20. A pályázati űrlap mellé csatolni kell a szakmában elismert két tanár ajánlólevelét, részletes önéletrajzot és a választott tárgy témájában írt legalább háromoldalas tanulmányt. Jelentkezési lap az Országos Magyar Diákszövetség aradi, brassói, bukaresti, marosvásárhelyi, nagyváradi és temesvári irodáiban igényelhető. Érdeklődni lehet a Márton Áron Szakkollégiumban – 1037 Budapest, Kunigunda útja 35. (a borítékra írják rá, hogy II. MÁNYE), fax: 0036/1/250-68-87, e-mail: tothg@mad.hu, nyariegyetem@mad.hu – és a kolozsvári Agora Irodában: 3400 Kolozsvár, I. C. Brãtianu utca 12. (a borítékra írják rá, hogy II. MÁNYE), e-mail: piskolti@hotmail.com.

Elegancia, stílus, minőség! – ragadja meg a figyelmemet a távol-keleti személygépkocsigyár egyik honi kirendeltségének reklámja. A minálunk divatcikké vált tucatautót – amivel tőlünk nyugatabbra már snassz kigurulni a garázsból – forgalmazó hirdetés részletezi az autó(vásárlás) összes előnyét, tájékoztat, hogy milyen típust hány hónapos jótállással hol szerezhetünk be, de amikor az árjegyzékre vetek egy pillantást, azt olvasom, hogy "140 millió lejtől 750 millióig mindenkinek!"

Mindenkinek?

Egy kakukktojást máris mondhatnék…

P. L. Zs.

Mint arról már hírt adtunk, az idén tizedik alkalommal rendezi meg a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség Szatmár megye magyarságának legnagyobb eseményét, a véndiák-találkozót. A Himnusz költőjének nevét viselő szatmárnémeti főgimnázium udvarán július 14-én fél 11-kor kezdődik a jubileumi találkozó. A meghívottak között idén is szerepelnek társadalmi, politikai, kulturális, egyházi stb. életünk kiválóságai. Minden évben rendeztek ez alkalommal egy-egy kiállítást is, most a véndiákszövetség dokumentumainak bemutatására kerül sor. A magyarországi székhelyű Bocskai Szövetség ezen alkalommal és helyszínen osztja ki díjait. Az utóbbi hat évben olyan személyiségek, intézmények kapták meg a Bocskai-díjat, akik, illetve amelyek kiemelten szolgálták nemzetünket s ezen belül az erdélyi magyarságot.

Az uborkaszezon kezdete érződik a KEDD legújabb számán, a székelyudvarhelyi ifjúsági lapban ugyanis a megszokotthoz képest kevesebb a tartalmas írás – ellenben visszalopóztak a viccek. Lukács Csaba "otthonról haza"-levele ezúttal a státustörvényről szól, bemutatkozik Murányi Tóni és zenekara, interjú olvasható Zsidó Ferenc újságíró-irodalmár-tanár-dobossal, Gergely Edit az Előretolt Helyőrség szerkesztőinek bécsi és felvidéki útinaplóját jegyzi, mindemellett programajánló, lemezkritika, verspróbálkozás, humor és teszt található a júniusi számban.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) 2001. július 18–22. között Erdélyi Diáktalálkozót rendez a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A találkozó hangulatát változatos rendezvényekkel biztosítják: koncertek bel- és külföldi együttesek részvételével, sportvetélkedők, vitafórumok, előadások, filmvetítés, irodalmi viták, színjátszófesztivál, kirándulások, filmvetítések, vetélkedők, body-painting, tetoválás, horoszkóp- és karikatúrakészítés, strandolási lehetőség, játékok. A tábor területén működik majd tábori rádió és újság is. Szerdán a programok 18 órakor Hobo (Földes László) József Attila-estjével kezdődnek. Este nyolc órától fellép a Voices of Silence és a Tankcsapda, utána buli. Csütörtökön 11 órától előadások lesznek a környezetszennyezésről, a brit és a keleti kultúráról, asztrológiáról. 14 órakor vendég az Előretolt Helyőrség, 16 órakor fellép a kolozsvári Maszkura. 17 órakor megzenésített versek csendülnek fel, utána népzene lesz. Este hétkor az O’Mahoney’s ír zenét játszik, nyolckor fellép a Bluesers. 23 órától Rave Party lesz. Pénteken 11-től előadások hallgathatók az AIDS-ről, a dán és a keleti kultúráról, utána beszélgetés a kábítószerekről. 14 órakor Papp Sándor Zsigmond, Demény Péter és Balázs Imre József irodalmi délutánja. 16 órakor fellép a Duna Televízió VVV-társulata. 17 órakor a Kővirág megzenésített verseket ad elő, este nyolctól koncertek, fellép a Nivel 0, a Shadows, a Mercedes Blues Band, utána buli. Szombaton 11-től előadások a finn és a keleti kultúráról. 14 órától vendég a Láthatatlan Kollégium. 16 órakor fellép a csíkszeredai Mágamaszk, 17 órától a Szomszédnéni Produkciós Iroda szórakoztatja a közönséget. Este hétkor Cserei Csaba egyszemélyes dobszínháza, utána koncertek, majd buli. Vasárnap táborzárás, átköltözés Tusnádra, a Bálványosi Szabadegyetemre. A programok és az időpontok nem véglegesek. Érdeklődni a KMDSZ-nél, a 064/19-57-00 vagy a 064/19-65-61-es telefonszámon lehet. E-mail: office@kmdsz.ro, internet: www.kmdsz.ro.

A LÁTÓ júniusi száma a Pompeji című szegedi folyóiratnak és szerzőinek szenteltetett, gyakorlatilag az ott megjelent írásokból válogatott Láng Zsolt szerkesztő, aki Laczkó Sándor és Szilasi László pompejis szerkesztőtársainak is tett fel kérdéseket. Visky Andrástól, Tolnai Ottótól, Szijj Ferenctől, Simon Balázstól, Juhász Anikótól, Baka Istvántól, Parti Nagy Lajostól, Rakovszky Zsuzsától, Jónás Csabától verset olvashatunk, a különböző műfajú prózai szövegek szerzői Takáts József, Tillmann J. A., Solymosi Bálint, Umberto Eco, Darvasi László, Drago Jancar, Mirko Kovac, Márton László, George Bataille, Ernesto Grassi, Adrienne Kennedy, Csuhai István, Nyikoláj Bergyajev, Podmaniczky Szilárd.

Nagy Ferenc sepsiszentgyörgyi olvasónk (is) volt szíves figyelmeztetni minket, hogy a június 19-ei keresztrejtvényünk szelvénye 25-ös helyett 26-os sorszámmal jelent meg, akárcsak – immár helyesen – a június 26-ai. Valóban hibáztunk, ám minden beküldött helyes megfejtést elfogadtunk és sorsolás végett a kalapba raktunk. A szelvény csupán arra való, hogy igazolja: a megfejtő meg is vásárolta az illető lapszámot. Emlékeztetnénk: havonta egyszer sorsolunk, de akár egyetlen helyes megfejtéssel is meg lehet nyerni az illető heti könyvcsomagot, pusztán a könnyebbség és takarékosság végett kérjük, hogy összegyűjtve, egy borítékban küldjék be a hónap végén a megfejtéseket és a hozzájuk járó szelvényeket. Annyit, amennyi van. Több megfejtés és több szelvény nyilván nagyobb nyerési lehetőséget biztosít.

Kövér Gábor (Arad) újabb levelében a státustörvényre érkezett zsigeri reakciókat a tipikus balkáni mentalitás és a jól ismert kisantant-hagyományok rovására írja, meg nem hátrálásra biztatva a magyar kormányt és a határon túli magyar érdekképviseleti szervezeteket. "Egészen biztos, hogy a státusztörvény tervezői nem felejtették a szükséges hatáselemzést elvégezni. A reakciók igazolták, hogy érdemes volt a kisantant-államokra tesztpróbaként alkalmazni" – írja Hannibal ante portas című jegyzetében.

"Tisztelt szerkesztőség! A nevem Csók Zsolt, 18 éves tanuló vagyok Szilágysomlyóról. Egy cikkel kapcsolatba írok, amit az önök lapjában olvastam. A címe Ember az embertelenségben, és az ez évi 12. számban található a 10. oldalon. A cikk egy bizonyos Grün Lászlóról szól, akit tizennégy évesen deportáltak, de túlélte. Elsősorban gratulálni szeretnék Daróczi Réka újságírónőnek a cikk megírásáért, másodsorban segítségüket szeretném kérni abban, hogy felvegyem a kapcsolatot a fentebb említett úrral, mert héber nyelvű kultikus könyvet szeretnék adományozni a marosvásárhelyi zsidó közösségnek. Előre is köszönöm." A nagyernyei Daróczi Réka a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium idei végzettje, diplomája átvételét követően "kirepült a fészekből", Grün László címe nincs meg nekünk, de ezúton is kérjük a vásárhelyi hitközséget vagy bárki szíves közvetítőt, hogy a felajánlás ügyében vegye fel a kapcsolatot a somlyói fiatalemberrel a bumbutz2000@yahoo.com e-mail címen. Mert csak ezt adta meg...

Megkaptuk Gábor Ferenc, Mogyoróssy István, Kencsán József, Lakatos István, Mészáros István írásait, a kényszerű takarékoskodás miatt 16 oldalasra karcsúsodott lapunkban egyelőre nem tudtunk helyet szorítani nekik.

A szerk.

Az udvarhelyi ifjúsági lap, a Kedd munkatársa elbeszélgetett a szépreményű fiatal keresztúri íróval, Zsidó Ferenccel, aki elmesélte, hogy díjnyertes kisregényének eredetileg Jómagam és egyéb állatfajták volt a címe, ám ezt "a kiadó emberei nem fogadták el, túlságosan gerarddürreresnek érezték". Vegyük sorba: a félezer évvel ezelőtt élt Albrecht Dürernek természetesen semmi köze ehhez a "gerrarddürrer"-hez, az interjúalany nyilván Gerald Malcolm Durrell (1925-1995) angol íróra, zoológusra célzott, a Családom és egyéb állatfajták szerzőjére, tehát a kiadó joggal érezhette "Gerald Durrell-esnek" (ez a szabályos írásmód!) a címet. Örök tanulság: a riporter ne hagyatkozzon sohasem csak a fülére, de még csak a magnójára sem, inkább kérdezzen nyomban vissza: hogy tetszett mondani? hogy is írják ezt? betűzné?

(szemes)

Két barát beszélget:
– Megőrizte a feleséged azt a gyönyörű karcsúságát? – kérdezi az egyik.
– Mi az, hogy megőrizte? Meg is duplázta!

*

A repülőgépen a pilóta bemondja:
– Kedves utasaink! Egy hegy felé tartunk, már nem tudom a gépet másfelé kormányozni, neki fogunk ütközni!
Kitör a pánik, egy fiatal nő rimánkodva kiáltja el magát:
– Utoljára az életben nőnek akarom érezni magamat!
Pár pillanat múlva feláll a székéből egy nagyon jó kinézetű férfi, leveti magáról az ingét, és a nőhöz vágja:
– Tessék, vasald ki!

*

A rendőr bevetésen van. Áll egy ajtó előtt, majd bekiabál:
– Ki van bent?
– Jean Claude van Damme – jön a válasz.
– No, akkor jöjjön ki feltartott kézzel mind a négy!

*

A parton állók döbbenten nézik, ahogy egy férfi heves karmozdulatok közepette a tó felszínén szalad. Könnyed léptekkel fut ki a partra, majd egy fa tövébe roskad, szemmel látható elkeseredettséggel.
– Hogy csinálta? Hogyan volt képes rá? – rohannak oda lelkendezve többen is. De a férfi csak egykedvűen néz maga elé.
– Miért olyan szomorú? Olyasmit csinált, ami eddig még egyetlen embernek sem sikerült! Vizen járt!
– Az lehet, de én repülni akartam!

*

Két rendőr beszélget:
– Van villanyírógéped?
– Nincs, de ha lenne villám, akkor se kellene nyírni!

*

Kovács elviszi a gyermekét az orvoshoz.
– Doktor úr, a kislányomnak pár napja ferde a szeme, és állandóan mosolyog. Mi a teendő?
– Lazítani kellene a gyerek copfján, Kovács úr!

*

Két óvodás beszélget:
– Tegnap találtam a radiátoron egy óvszert!
– Igen? És mi az a radiátor?

A mai világ rohanó tempója és zajártalmai következtében sokan képtelenek alvás révén kipihenni magukat. Az ártalmak közé tartozik egy hálószobai zajforrás is: a horkoló hálótárs, aki sok esetben zajosabb, mint némely külső tényező.

A Guinness Rekordok Könyve szerint a hortyogás hangerejének világcsúcsát 87,5 decibellel érte el 1990-ben egy amerikai férfi. A leszoktatás forgatókönyve közismert: előbb gyengéd taszigálás, fütyörészés, cuppogás, majd erőteljes rúgások a zajforrás alsó végtagjainak irányába. Amennyiben ez sem hozna eredményt, következik a hortyogó orrának befogása, mire az méltatlankodva motyog valamit, a másik oldalára fordul, és öt perc múlva ugyanolyan harsányan húzza a lóbőrt. Ennek most vége – ígérik német szakemberek, akik új gyógymódot találtak ki a horkolás ellen. Lényege, hogy helyi érzéstelenítés után nagyfrekvenciás váltakozó árammal addig melegítik a szájpadlást, amíg az koagulálódik, ennek következtében a szövet összehúzódik, feszesebbé téve a szájpadlás hátsó lebenyeit, amelyek így nem csapnak zajt nyitott szájjal való lélegzéskor.

Szkeptikus megfigyelők szerint az új módszer lehet mégoly sikeres is, zavartalan alvást nem fog eredményezni. A horkolók hálótársai ezután azért fognak éjjelente fölébredni, hogy megnézzék, él-e még partnerük, hogy már egyáltalán nem horkol…

Ha a feleség nem teljesíti a házastársi kötelességét a hálószobában, ez nemcsak válóok lehet, hanem gyermektartást sem követelhet az áldozattól, vagyis a férjtől. Egy olasz fiatalasszony indoklás nélkül utasította el férje közeledését, miután a közös gyermekük megszületett. Roberto L. mindig csak a rideg nem szócskát hallhatta a hitvesi ágyban. A firenzei bíróság az asszony hibájából kimondta a válást, ő azonban tartásdíjért fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság igazolhatatlannak tartotta az asszony viselkedését, a panaszát meg elutasította, mondván: a szexuális kapcsolat visszautasítása jelentős mértékben befolyásolja az elszenvedő pszichológiai, fizikai és egészségi állapotát.

A gyilkosság bűn. A gyilkosságot ábrázolni nem az. A szex nem bűn. A szexet ábrázolni az.

(Gershon Legman amerikai tudós)

Tulajdonost vált a Guinness Rekordok Könyve: a híres könyvet birtokló Diageo csoport még ebben a hónapban 45,5 millió fontért eladja a kiadványt a Gullane Entertainmentnek. A megállapodás értelmében a Diageo megtartja az azonos nevű sörfőzdét, átengedi azonban a nevet és a könyv kiadási jogát. A Diageo 1997-ben jött létre a Guinness és a világ egyik piacvezető bor- és szeszgyártója, a Grand Met egyesüléséből.

A vásárló, a Gullane Entertainment, amely egyebek között több ismert rajzfilmfigura mögött áll, a rekordkönyvből származó bevételeket jövőre szeretné jelentősen növelni. Az elmúlt egy évben a könyv 2 millió angol fontos nyereséget hozott a Diageónak, amelyhez a Guinness sör mellett a Burger King gyorsétterem-lánc is tartozik. A rekordok könyve kiadásának ötlete 1955-re nyúlik vissza, amikor a Guinness sörfőzde igazgatója, Hugh Beaver egy vadászat során vitába keveredett a leggyorsabb madárral kapcsolatban, s ezt követően határozta el, hogy az információhiányt hivatalos rekordkönyv kiadásával pótolni kell. A Guinnessből eddig 80 millió példányt adtak el.

Egy harmincéves német férfi, Bert Simon reméli, hogy 2036-ban célba ér: gyalog megteszi a Földet a Holdtól elválasztó távolságot, azaz 360 ezer kilométert – igaz, csak itt lenn, "földhözragadt" módon.

Szó sincs arról, hogy a stuttgarti születésű férfi be akarna kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe, a "Holdra sétáló" egyszerűen fel akarja hívni az emberiség figyelmét a szerencsétlen sorsú gyermekekre, mivel úgy gondolja, hogy az igazi hősiesség az élet védelmében rejlik. Egészen a Holdig gyalogol, de a szíve a Földön van – olvasható internetes honlapján (www.walktothemoon.tv). Bert 1994-ben az indiai Bombayből indult "holdsétájára", állítása szerint azóta 53 ezer kilométert gyalogolt 42 országon keresztül.

Az egész 1990-ben kezdődött a Fülöp-szigeteken, egy traumát okozó élménnyel. Bert Simon önkéntesként dolgozott a Fiatal Férfiak Keresztény Szövetségénél. A megrendülést pedig az okozta, hogy képtelen volt megmenteni a haláltól egy hétéves gyermeket, aki mocsokban, patkányok között, gyógyszerek nélkül pusztult el, holott Bert hazájában könnyen meggyógyíthatták volna. Akkor elhatározta: egészen a Holdig gyalogol, hogy megmutassa, "semmilyen távolság nem olyan nagy, hogy ne tudnánk segíteni másokon". Simonnak, aki indulása előtt 117 kilós volt, fizikailag fel kellett készülnie a nem mindennapi vállalkozásra, ezért négyéves katonai szolgálata alatt leadott 45 kilót. Ahhoz, hogy a céljáig még hátralévő több mint 300 ezer kilométert megtegye, még 35 esztendőn át kell gyalogolnia.

Oroszország minden ötödik lakosa a szocializmushoz való visszatérést választaná az elmúlt évtized tapasztalatai alapján. Ez derült ki a monitoring.ru orosz internetes közvélemény-kutató csoport június végén végzett országos felméréséből. A Kreml jelenlegi reformprogramjának folytatását a lakosság mindössze 16 százaléka szorgalmazta, s ugyanennyien nem tudtak állást foglalni a reformok jövőjét illetően. A megkérdezettek 48 százaléka ugyan helyeselte, hogy Oroszország a reformok útján haladjon, de sokkal nagyobb szociális védelmet tartott szükségesnek a lakosság számára.

Ugandában nem érvényes a mondás, miszerint nem állíthatnak minden ember mellé egy rendőrt – legalábbis a futball terén. Az afrikai ország csapatában ugyanis majdnem minden játékos mellé rendeltek egy trénert, hiszen tíz edző váltja föl Harrison Okagbue szövetségi kapitányt a labdarúgó-válogatott élén. A nigériai származású szakvezetőt azért menesztették, mert Uganda még júniusban hazai pályán 3–0-ra kikapott Togótól, s ezzel kiesett az Afrikai Nemzetek Kupájából. A jövőben öt edző állítja össze a csapatot, míg további öt az edzéseket irányítja majd.

A hő- és villamos energia árának növekedésével az ön vérnyomása is vészesen emelkedik. Oszt-szoroz, mérlegel, végül úgy dönt, a héten kivezényli családját a közeli erdőbe téli tüzelőért. Siessen, nehogy szomszédai megelőzzék!

A májusi eső aranyat ér, de a júliusi is sokba kerül azoknak, akiknek vetésében kárt tett a múlt héten lezúdult csapadék. Nekik azt javasoljuk, létesítsenek kacsaúsztatót a belvizes területeken, a szárnyas húsért kapott ár kárpótolhatja őket.

Mostanában személyiségzavarral küszködik. Egyrészt gyermeki éne folytonosan kalandokra csábítja, bölcsebbik fele viszont óvatosságra inti önt. Ha nem tud dönteni, válassza az arany középutat: tegye hátra a kezét, és legeltesse a szemét.

Minden figyelmeztetés ellenére elindult – hátrafelé. Mivel önnek sincs hátul szeme, manőverével romba dönti gondosan megtervezett és kivitelezett kártyavárát. Kellemetlen, újra neki kell látnia légvára építésének. Tiszta idő- és energiapocséklás.

Ha tudna vizet fakasztani, most nem kellene amiatt aggódnia, mi lesz, ha a közművek tartja magát a szavához, és az ön településén is felfüggeszti a melegvíz-szolgáltatást. Ideje keresnie egy termálvizes strandot, és állandó belépőt váltania.

A napokban meghökkentő felfedezést tesz: nem csak a húszéveseké a világ. Sőt egyáltalán nem az övék. Túl a negyedik X-en is lehet és érdemes új életet kezdeni, fogyizni, nyelvet tanulni, randizni, munkahelyet változtatni. Próbálja ki ön is!

Minden éremnek két oldala van. Az egyiken a fej, a másikon az írás. Nem mindegy, honnan közelíti meg a problémát. Ha előbb a fejhez fordul, kiderülhet, hogy az írás nem érvényes. Ha viszont az írást olvassa el előbb, lehet, hogy más fejhez kell fordulnia.

Mostanság késve kapja kézhez a fizetését. De mint minden rosszban, ebben is van valami jó: nem költi el olyan gyorsan afféle ostobaságokra, mint a rezsi, a telefonszámla, az újság-előfizetés, hogy olyan luxus dolgokról ne is beszéljünk, mint a hajvágatás.

Adjon magának még egy utolsó esélyt. Béküljön ki környezetével és önmagával: párjának vegyen valami apróságot, gyermekét vigye el fagyizni, anyósát engesztelje ki egy kis kontyalávalóval, s ha mindezek után marad pénze, öntsön fel a garatra.

Gáz van? Ha nincs, be kell vezettetni. Igaz, költséges vállalkozás, de gondoljon bele, mennyi időt és energiát spórolhat meg vele: nem kell a gázpalackot le-fel szerelni, cipekedni... Az otthoni meleg családi légkör is megér egy kis anyagi ráfordítást.

A nyár nemcsak az uborka, de a pályázati felhívások szezonja is. Szerelkezzen fel idegnyugtatókkal, s vesse bele magát a sorok sűrűjébe. Ki jó helyre szórja (el) jelentkezési űrlapját, télen más pénzén arathat, nyaralhat.

Mostanában kettős fronthatásnak van kitéve. Az egyik fronton a párja nyomul előre, s mindenáron rá akarja venni egy kis lazításra, a másikon munkaadója próbálja nagyobb termelékenységre bírni. Ha nem akar égi háborút, vonuljon fedezékbe.

ERDÉLYI NAPLÓ Szerkesztősége
Kanonok sor 25. Sz.
Nagyvárad

Kiadja az Erdélyi Sajtóház Kft.

Terjesztés: Fehér, Arad, Bihar, Beszterce, Brassó, Krassó-Szörény, Kolozs, Kovászna, Hargita, Hunyad, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Szeben, Temes megyékben és Bukarestben.

Postacím: Of. p. 2., c. p. 13., 3700 Oradea, Romania
Tel.: 00-40-59/41-71-58
Fax: 00-40-59/41-71-26
E-mail: erdelyinaplo@texnet.ro

Bankszámlaszámok:
2511000005514406 (lejben)
2511001005514406 (dollárban)
Banca Transilvania, suc. Oradea, Romania

http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/

A 24 oldalas, A3-as formátumú, kétszínnyomásos polgári hetilap keddenként jelenik meg a nagyváradi székhelyű Erdélyi Sajtóház Kft. kiadásában, 6200 példányszámban.

Díjszabás külföldi reklámozók számára:

Első oldalon 1 cm2 = 1,50 dollár

Utolsó oldalon 1 cm2 = 1 dollár

Belső oldalon 1 cm2 = 0,50 dollár

Az első és az utolsó oldalon reklámozóknak térítésmentesen kísérőszínt ajánlunk fel.

Áraink rugalmasak, megegyezés szerint kedvezményeket nyújtunk! Bővebb információkért kérjük, hívja szerkesztőségünket!

Felhívjuk figyelmét, hogy reklámja, illetve hirdetése csak azt követően jelenik meg, miután számlaszámunkra átutalja a megfelelő összeget.

Tisztelettel,
Boruzs István
felelős kiadó