VISSZHANG
GONDOLATOK EGY ANYANYELVI KONFERENCIA KAPCSÁN

     2002. május 6-11 között zajlott le az Akadémiai Napok keretében Magyarországon, a tokajhegyaljai Erdőbényén, festői környezetben a Honvédüdülő komplexumában, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem (EMPSZ) «Anyanyelvünk - A nyelvében él a nemzet» témájú egyhetes konferenciája kb. 190 fő részvételével, azzal a mindenkori céllal, hogy a különböző országokban élő magyar vagy magyar származású értelmiségiek között tudományos, művészeti és vallási tartós kapcsolatok jöjjenek létre; egyetemes emberi és kiváltképpen a magyarságot érintő kérdések tanulmányozása, különös tekintettel a protestantizmus spirituális értékeire és az ökumenikus gondolat fejlesztésére; a szabad véleménycsere előmozdítása nyitott, toleráns keresztény szellemben; a magyar kultúra, a magyarság szellemi kincseinek ápolása.

     Ebben a szellemben spirituális és intellektuális táplálékot, feltöltődést nyújtván került sor az idei Akadémiai Napokra, amelyek az EMPSZ hagyományaihoz híven évente április vagy május havában, áldozócsütörtök hetében kerülnek megrendezésre.

     A konferencia témáit - az EMPSZ hagyományaihoz híven - neves szakemberek magas színvonalú előadásai, viták és kerek asztalbeszélgetések dolgozták fel, s ezeket ugyancsak igényes áhítatok, ökumenikus istentiszteletek, kulturális műsorok (Faber Gabriella festőművész kiállítása, irodalmi est filmbemutatóval, koncertek (Szvorák Katalin többdíjas népdalénekes és zenész barátainak koncertje, Marosné Kovács Tünde fuvolaművész, a Győri filharmonikus Zenekar tagja és növendékeinek - Bóka Andrea, Herczeg Adél, Pass Andrea, Sarah Coleman - hangversenye; két cigány együttes koncertje: az Ando Drom és Rostás Csaba Lindri együttese, valamint kirándulások tarkították.

     Az alábbi előadások hangzottak el: Kiss Gábor (nyelvész, Budapest): A szó az élet tükre - A magyar nyelv régi és legújabb szavai; Nádasdy Ádám (nyelvész, ELTE Angol Nyelvészeti Tanszék, Budapest): A magyar nyelv mai állapotáról: modernizálódás, vulgáris nyelv, amerikanizálódás - újabb jövevényszavak - a «hat» igenevek (-ható, -hatott) - az «s» és «sz» vetélkedése a nyugati jövevényszavakban - személynevek előtti névelőhasználat -; Kállay Géza (irodalomtörténész és nyelvfilozófus, Budapest): A nyelv határai. Kolczonay Katalin budapesti irodalomtörténész vezetésével kerek asztalbeszélgetés Nabel Eberharddal (mérnök és vállalkozó, München/Németország), Orosz Ildikóval (beregszászi tanár és a kárpátaljai magyar pedagógusszövetség lapjának a «Közoktatás»-nak felelős kiadója), Kovalszky Péterrel (orvos, Detroit - USA): «Nyelvében él a nemzet?» címmel; Roth Endre (szociológus, Kolozsvár/Erdély, Románia): A nyelv, mely elválaszt és összeköt; A 21. század irodalmi nyelve: pódiumbeszélgetés Egye Emesével (irodalomtörténész és költő, Kolozsvár/Erdély, Románia), Kukorelly Edrével (író, Budapest), Szilágyi Istvánnal (író, Kolozsvár/Erdély, Románia); Görözdy Judit (irodalomtörténész, Pozsony (Bratislava)/Szlovákia): In memoriam Mészöly Miklós, közreműködtek az író özvegye, Balla Bálint, Györffy György budapesti színművész; A liturgia nyelve: Evangélikus - unitárius párbeszéd Székely Kinga Réka unitárius lelkész (Komorócszentpéter/Erdély - Románia) és ifj. Hafenscher Károly budapesti evangélikus lelkész részvételével; Pomogáts Béla (a Magyar Írószövetség volt elnöke, az Anyanyelvi Konferencia elnöke, Budapest): Az Anyanyelvi Konferencia és a magyar nyelv oktatása külföldön; Amedeo Di Francesco: Magyar nyelvoktatás külföldieknek, a magyar nyelv és irodalom egyetemi tanára, Nápoly/Olaszország).

     Az első két napon elhangzott témákhoz az előadók vezetésével négy aktív munkacsoport is alakult s igen élénk és érdekes, ismeretgazdagító hozzászólások, párbeszédek hangzottak el a csoporttagok és vezetőik részéről.

     Az értékes előadások és hozzászólások többféle szemszögből tárgyalták és világították meg a magyar nyelvet, az anyanyelv körüli kérdéseket, szó esett a két- és többnyelvűségről, fordítás- és műfordítás nehézségeiről, a szókincsről, a szótárainkról s azok szókészletéről is, ezen belül szóba jöttek az azokba besorolt csúnya, vulgáris szavak is, amelyek sajnos szép számban hallhatók a beszélt köznapi nyelvben, de még a szépirodalomban is. Természetesen stílszerűen hol itt, hol ott elhangzottak nagyjaink a nyelvvel, az anyanyelvvel kapcsolatos meglátásaira, megállapításaira való utalások.

     Kifejezett hangsúlyt kapott a környező országokban élő magyar anyanyelvű etnikai kisebbségek anyanyelvi problémája, többek között rávilágítottak az adott országok magyarellenes, soviniszta politikájára is, az erőszakos beolvasztási, asszimilálási kísérletekre valamint a szórvány magyarság anyanyelvi és anyanyelvű oktatás nehézségeire.

     Igen felemelő és szívet, lelket melengető érzés volt tapasztalni hogy a föld bármely táján élő, különféle foglalkozású és korú magyar értelmiségiek milyen szenvedélyesen foglalkoznak az anyanyelvvel, a nyelv, a nyelvhasználat kérdéseivel, annak művelésével, ápolásával, a külföldön élő fiatalabb generációk számára való továbbadás nehézségeivel. A konferencia sokrétű témaköréből egyértelműen kikristályosodott egy közös célra való törekvés igénye: az, hogy a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével a nyelv egészséges fejlődése biztosítva legyen, amely elengedhetetlen feltétele a kultúrának, a nemzeti műveltségnek, a magyarságtudat elmélyítésének, hiszen a nyelv, a magyar anyanyelv az emberért, a társadalomért, a magyar nemzetért van. A nyelv ápolása, fejlesztése, megőrzése, gazdagítása, tisztogatása azért is történik, hogy minél megfelelőbb eszköze legyen az emberek érintkezésének, a gondolatközlésnek, minél alkalmasabb hordozója és terjesztője legyen a nemzeti műveltségnek. A nyelv művelésének kettő szerepe van: annak pallérozása mellett a beszélő ember iskolázását is jelenti, hatni kell a beszélő emberre, a beszélők egyéni nyelvhasználatára, a nyelvi öntudatnak a fokozására. A nyelvművelés elősegíti a gondolkodás fejlődését, csiszolódását, s nagyban hozzájárul az egyén és a társadalom szellemi egészségéhez. A nyelv nem más, mint a gondolkodás, a gondolatok kifejezésének és közlésének eszköze. De nem mindegy, hogy milyen nyelvi köntösben jut kifejezésre gondolatunk. A forma iránti igény nemcsak a művészi alkotásokra vonatkozik, hanem minden nyelvi megnyilatkozásra, minden beszédműre. «a szó az élet tükre» erre utal Kiss Gábor nyelvész homonim c. előadása is. A nyelvből, a szavakból sok mindenre lehet következtetni, sok mindent megtudhatunk. A szavak segítségével tudjuk nyelvileg kifejezni magunkat, s ebben a nyelvi közlésben nem csupán arra törekszünk, hogy megértsenek bennünket, hanem arra is, hogy a bennünket hallgatók vagy az olvasók érzés- és képzeletvilágát is mozgásba hozzuk. A széles látókörű Bárczi Géza szavaival fogalmazva a «nyelv a gondolataink, érzelmeink kicserélésének a mindennapi használati eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb tényezője, sőt feltétele. Valóban emberinek mondható társadalmat még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül elképzelni. S a "nyelv" mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza… A mély nyelvismeret, a határozott nyelvi öntudat elemi kötelesség mindenki számára, de főleg azoknak, akik művészi becsvággyal járulnak az olvasóközönség elé.»

     Nem mindegy, hogy milyen nyelvi köntösben jut kifejezésre gondolatunk. A forma iránti igény azonban nemcsak a művészi alkotásokra vonatkozik, hanem minden nyelvi megnyilatkozásra, minden beszédműre Ezért tehát, aki megszólal vagy tollat vesz kezébe, nem mehet el valamelyes formaérzék, stílusigény nélkül. A mondanivalónk kifejezésében, a beszédművek megalkotásában, a kidolgozásában a helyesíráson és a nyelvhelyességen kívül stilisztikai iskolázottságra is szükség van! A stílus, a nyelvi kifejezés módja, nem puszta tetszésünktől függ. Sok tényező közrejátszik abban, hogy mondanivalónk kifejezésére milyen nyelvi elemeket választunk. Aki nem veszi kellőképpen figyelembe nyelvünk sajátságait, annak a stílusa magyartalan. A magyartalanságok közé elsősorban az idegenszerűségeket soroljuk, amelyek főként a latin, német nyelv hosszantartó múltbeli, s az informatika és Internet korszakában az angol jelenlegi hatásának következményei, de ide tartoznak a helytelen belső fejlődmények is.

A világosság és a szabatosság szorosan összetartozó stíluskövetelmények, ezért megvalósításuk eszközei, módjai is nehezen különíthetők el egymástól.

     Anyanyelvünk, a magyar nyelv igen világosan, félreérthetetlenül fogalmaz, amikor a káromkodót, a trágárt «mocskos szájúnak» nevezi. Mocskos szájjal nem lehet nemes lelkűnek lenni. Aki ilyen szájú nem érzékelheti szavaink, kifejezéseink hangulatát, érzelemvilágát, nem ismerheti meg azok lelkét. Aki nem törődik a szavak lelkével, nem veszi, nem veheti figyelembe érzelmi töltésüket. S ugyanígy nem hatolhat be az emberi lélek rejtelmeibe sem!

     Egyenlőségjelet tehetünk a mocskos száj, a nyelvi durvaság és a lelki durvaság, modortalanság közé, azaz nyelvi kultúra = magatartáskultúra.

     Kazinczyt idézném itt találóan, mely szállóigévé vált: «Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! Ismerlek egészen…»

     Aki nem tiszteli anyanyelvét, nem tiszteli felebarátját sem. Az anyanyelv megbecsülése egyszerre önmagunk és mások megbecsülése is. Nem lenne szabad elfelejtenie senkinek, ahogy Buffon mondta: «A stílus maga az ember»!

     A számítástechnika, az idegen nyelvek, a kizárólag pénzre váltandó ismeretek divatjának idején számosan megmosolyogják azokat, akik a nyelvművelést, nyelvápolást ma is fontos ügynek tartják. A beszéd-, magatartás-, érintkezés-kultúra (-kulturálatlanság) tengernyi jele bizonyítja, hogy égetően nagy szükség van az anyanyelvi mozgalmakra. Ilyen volt többek között ez a hat napos nyelvi konferenciánk is, ahol áttekinthet, amelynek eredményeként áttekinthetőbbé váltak a jelentős eredmények és küzdelmek a szórványos magyarság körében a magyar nyelv és kultúra terjesztésében, tevékenységük céltudatosan sokrétű. Az itt szerzett tapasztalatokat jól lehet hasznosítani más szakterületeken is s igen jelentős szerepe van az EMPSZ-konferenciáknak az irodalmi kapcsolatok elmélyítésében a különféle vallási felekezetekkel való párbeszédben is. A magyar irodalom, a magyar történelem, a magyar népdalok, a magyar képzőművészet ismerete maghatározó módon járulhat a szórványmagyarságban élő fiatalok magyarságtudatának kialakításához és megerősítéséhez. A konferencia résztvevői átérezhették a környező országok kisebbségben élő magyar közösségek és a szórványmagyarság körében folyó magyar nyelvi és kulturális nevelés és tevékenység során az érintettekre háruló feladatok fontosságát. A magyar nyelv megtartása, a magyar kultúra ápolása, terjesztése egy elengedhetetlen tényezője a magyarságtudat ébren tartásának és erősítésének és közös ügye minden magyarnak. Különösen azokban az országokban jelent rendkívül nagy erőfeszítést e nemes feladat teljesítése, ahol az adott államhatalom tendenciózusan, erőszakosan e kisebbségi etnikum elnyomására, beolvasztására törekszik. De az is igaz, mint ahogy Roth Endre szociológus hangsúlyozta, hogy a nyelvi pluralizmus elfogadása nem jelenti azt, hogy az országos többség minden egyedének egy vagy több kisebbség nyelvét kötelezően meg kell tanulnia, de azt igen, hogy a többség azon képviselői, akik hivatásuknál fogva a kisebbséggel mindennapi kapcsolatba kerülnek, ne zárkózzanak el azok nyelvének kommunikációs eszközként való elfogadásától, illetve, hogy a kisebbségiekkel kapcsolatban lévő állami hivatalokban a kisebbségiek nyelvét értő hivatalnokok is dolgozzanak. Még az is fontos, hogy egy multikultúrális, kétnyelvű intézményben, egyetemen az ott használatos nyelvek váljanak egyenrangúvá annyira, hogy a többség képviselői, ha nem is beszélik folyékonyan a kisebbségiek nyelvét legalább igyekezzenek megérteni azt, s ne tartsák rangon alulinak az erre vonatkozó minimális erőfeszítéseket. Valamint fogadják el a kisebbség nyelve nyilvános használatának jogosságát nem csupán magán szférában, hanem nyilvános szférában is, az egyetemi nyilvánosságban, a közös rendezvényeken ne egy nyelven, hanem két nyelven folyjon a diskurzus. Egyáltalán fogadják el, hogy a valódi multikulturalizmus egy kétnyelvű egyetemen paritásos alapon működik a világon sokfelé.

     Csak egy példa, amelyet Orosz Ildikótól hallhattunk: Ukrajnában a magyar nyelvű iskolai oktatási rendszer jónak mondható, hiszen a magyar gyerekek számára elérhető a magyar tannyelvű iskoláztatás. Ez azonban csak a Kárpátalja síkvidéki részein élő tömbmagyarság vonatkozásában igaz: az anyanyelvi és anyanyelvű oktatás tekintetében területi eltérések mutathatók ki, pl. a Felső-Tisza vidékének szórványmagyarsága körében nincs mód sem az anyanyelvi, sem az anyanyelvű oktatásra: nem voltak és nincsenek magyar tannyelvű iskolák.

A politikai változásoknak köszönhetően a Felső-Tisza-vidékén élő magyarok körében is beindulhatott a magyar nyelv fakultatív oktatása. Újabban a határmenti kárpátaljai kistelepülések iskoláit a bezárás, illetve az osztályok összevonásának veszélye fenyegeti. Amint arról a sajtó is beszámolt, egyre több kárpátaljai szülő dönt úgy, hogy gyermekét nem a helyi magyar tannyelvű iskolába, hanem valamelyik közeli magyarországi általános iskolába íratja. Ez ahhoz vezethet, hogy a kis gyermeklétszámmal működő kárpátaljai magyar kisiskolák elsorvadnak.

     Az anyanyelv és annak művelése túl a nyelvészkedésen, a nyelvtanításon, a nyelvcsőszködésen az azonos nyelvet beszélők társadalmában, a nemzeti közösségek életében igen jelentős tényező! Az anyanyelv sok az ember számára, az azonos nyelvet beszélők számára erőforrás a hazához való kötődésben, az ahhoz való hűségben, s különösen a nemzeti kisebbségben élők számára. Az anyanyelv ugyanazt jelenti, mint az ember számára a levegő vagy a víz, egyszóval az életet. Az anyanyelvhez való viszony más és más, s ezt meghatározza nagyon az anyaországhoz vagy politikai keleti avagy nyugati államokhoz való tartozás…

     A nyelv és a társadalom viszonyának különböző aspektusaiból egyaránt kitűnik a nyelv társadalmi jellege. Az egyén szempontjából nézve a nyelv elsősorban eszköz az egyazon társadalomban élő emberek tevékenységének összehangolására, megszervezésére valamint eszköz az egyének által szerzett ismeretek kicserélésének, hagyományozásának, azaz a nyelv lehetővé a megismerést, nélkülözhetetlen feltétele a társadalom létének és fejlődésének. A nyelv a használat során menthetetlenül változik, hosszabb-rövidebb idő alatt átalakul; a közösségek beszédtevékenységéből így a történet folyamán szünet nélkül új nyelvek jönnek létre. Ez a nyelvek átalakulásának, az új nyelvek keletkezésének folyamata az idő múltán átalakult társadalmi viszonyok és a velük a nyelvet hordozó közösség átalakulásának a következménye. A társadalmi fejlődés világosan, egyértelműen érvényesül a szókincs fejlődésében. Egy nyelv alkalmatlanná válnék legfontosabb funkcióira, ha nem rögzítené folyamatosan a társadalom és a tudományok fejlődésének új mozzanatait új szavak és fordulatok teremtésével, a régiek jelentésének módosításával, azaz, ha szükséghez képest nem gazdagítaná szókincsét. A szókincs főleg idegen hatásokon alapuló változásoknak van a legjobban kitéve. Az idegen szavak túlnyomó része az anyagi élet javulásáról, a szellemi látóhatár tágulásáról tesz tanúságot. A szókincsnek az a kettős vonása, hogy régit megőriz - gyakran új tartalommal töltve meg -, és újat bőségesen vesz fel, azzal a következménnyel jár, hogy a nyelv a népgazdasági, társadalmi és művelődési történetének letéteményese, amelyből az elmúlt korok nagy változásaira és fejlődésére egyáltalán lehet következtetni.

     Azt hiszem, hogy a konferencián résztvevők kivétel nélkül hálával és köszönettel kell, hogy tartozzanak mindazoknak, akiknek gondoskodása, fáradozása, áldozathozatala lehetővé tette ezeknek az akadémiai napoknak a megrendezését. Ugyanis az ilyen jellegű konferenciákból igen sokat lehet mindig tanulni, ismeretekben, tapasztalatokban csak gazdagodva távozhat mindenki, s mindezek a rendezvények segítenek az anyaország határain kívül élők magyarságtudatának megerősítésében. A konferencia kiterjesztette figyelmét a másod- és harmadgenerációra, s ezen érdeklődés igen fontos, hogy megmentsük lelkükkel a haza felé forduló és az óhazát szerető embereket a nyelvi kopás, a nyelvi elsorvadás vagy elpusztulás veszélyétől. Sajnos az új generációban - a vegyes házasságok gyermekei esetében - sokan vannak, akik már alig-alig tudnak magyarul, s éppen ezért még szorosabbra kell fűzni az óhazával a kapcsolatot. Igen nagyra becsülendők az egyházak külföldön folytatott missziója a magyar nyelv és a kultúra megőrzése, gyarapítása terén: egyházaink nemcsak a megbékélésnek és testvéri összefogásnak, nemcsak az evangéliumi üzenetnek a hirdetői, hanem azért is fáradoznak, hogy a kinti magyarság az elhagyott haza képét el ne felejtse, hogy hozzá hű legyen az idegen világban is, hogy a magyar szó legyen mindennapi kenyere, éltető levegője.

     Az anyanyelvi konferenciák minden résztvevő számára sokat jelentenek, sokat adnak. Igen konstruktívak az előadásokhoz kapcsolódó fórum- és pódiumbeszélgetések, vagy a munkacsoportokon belüli viták. Sok résztvevőnek lehettek véleményei, javaslatai, de sajnos mindenkire nem juthatott sor, mivel az előadásokhoz képest kevesebb volt a vita-lehetőség. Igen fontosnak tartom a sokirányú eszmecserét a legemberibb körülmények között azokkal, akikkel esetleg nincs egyetértés, különböznek a nézetek. Nagyobb teret kellene hagyni a vitáknak, ahol természetesen kell, hogy mindig a kölcsönös megértés, a tolerancia uralkodjon az igazi demokratikus módszerek szellemében! Azt el kell mindenkinek fogadni, hogy más világban élnek az anyaországi magyarok, másban a nyugati vagy az anyaország szomszédságában élő értelmiségiek. Nagyon fontos, hogy mindig egyre jobb kapcsolat épüljön ki az anyaország s a világ összes más táján élő magyarok között.

     Mint újonc résztvevőt, engem nagyon megragadott a konferencia szellemisége és magas színvonala. 18 évi magyar nyelvi kényszerű diétától kiéhezve nagy elvárásokkal érkeztem ezekre az akadémiai napokra, s csak szomjasan ittam minden előadásszöveget, az édes anyanyelvemen - egyet sem mulasztottam el -, s ilyen hosszú idő után először volt végre alkalmam többször is hozzászólni magyarul, az én anyanyelvemen! Rendkívül lenyűgözött a szívélyes társaság, a jó és baráti, egyenrangúságon alapuló légkör, a személyes érdeklődés, tisztelet és szeretet, amelyeket a résztvevők részéről tapasztaltam. Hasznosnak tartom ezt a konferenciát, annál is inkább, mert - gondolom mindannyian, kivétel nélkül, akik jelen voltunk ezen a véleményen vagyunk - mert innen emberségünkben, tudásunkban és elhatározottságunkban gazdagabban távoztunk, mint ahogy ideérkeztünk. A szellemi gazdagodást az értékes ismeretség- és baráti kapcsolatteremtés még csak növelte. A komoly elméleti kérdéseket ugyancsak magas színvonalú kulturális - lásd. ezen beszámoló elejét - rendezvények tarkították.

     Ezúton is szeretném ismételten köszönetemet kinyilvánítani a vezetőségnek, hogy meghívásával ilyen nagyszerű szellemi, kulturális és emberi élményben lehetett részem, s azzal a remény fejezem be ezen beszámoló soraim, hogy jövőre is és az elkövetkezendő években is újra találkozhatunk s a régiek mellett közöttünk még több újabb arcot is felfedezhetünk.

      

     Link: A teljes beszámoló

© Dr. Bonaniné Tamás-Tarr Melinda

Osservatorio Letterario -Ferrara/MagyarOnline.Net - Németország

 

epmsz honlap - epmsz

net seo