Gazdag mûvelôdési idôszakot zárt az ausztriai magyarság március elsô napjaiban. Alig telt el úgy egy hét, hogy ne történt volna magyar vonatkozású említésre méltó mûvelôdési esemény Bécsben. Hol a nagyváradi színház mûvészei léptek föl a nagyérdemû elôtt (a Központi Szövetség szervezésében, annak égisze alatt); hol a marosvásárhelyi magyar színház mutatta be István királyról szóló elôadását (a Bornemisza Péter Társaság meghívására); hol az Erdélybôl elszármazottak ünnepelték emigrációs életük tízéves évfordulóját az E.M.A.E. keretein belül.

Ez a szervezet, az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete (E.M.A.E.) nemcsak a legfiatalabbak egyike, hanem mint neve is jelzi, származásának és hovatartozásának pontos tudatával és tudatában mûködve, megünnepelte életre hívásának tízéves évfordulóját. A kerek szám jegyében különleges eseményre került sor: zászlószentelésre. Az emigrációs élet sajátságos, múltbéli hagyományt fölelevenítô és egyúttal jövôben bízakodást sugalló vállalása - az egyesületi zászló megteremtése különleges alkalmat jelentett: találkozást a múlt legjellegzetesebb jelképével, az erdélyi címerrel, s a transzilván történelem két legfontosabb színével, a pirossal s a feketével. A létre kelt zászlóban nemes tisztasággal ötvözödnek ezek az elemek; a vörös és fekete, hosszában tagolt selyemzászló közepén az évszázados erdélyi címer hirdeti egyszerû természetességgel: az élet él és élni akar...

S a sors véletlen játéka folytán az évforduló nem éppen szerencsés dátumának gondjain is enyhített az erdélyi emberek megértése, elkötelezetsége, jószándéka, feladatvállalása. Mintha a többi szervezetek, rendezvény-szervezôk megérezték volna, milyen jelentôségû a szülôföld emlékezete minden e tájról elszármazott ember számára, különbözô mûsoraikat mind az erdélyi mûvelôdési élet képviselôivel valósították meg. Az idôbeli egybeesés, a véletlenek csodás egybejátszása okán így jótékonyan járultak hozzá az ausztriai transzilván jelenlét széleskörû tudatosításához, az emigrációs hullám által tíz éve az osztrák "partokon megállapodott" magyarok összetartozásának megerôsödéséhez.

E kettôs hûség jegyében március 2-án tartott összejövetelen az erdélyi magyarok az ökumené jegyében vettek részt. A történelmi egyházak is képviselték magukat a közös szervezéssel megvalósult mûsorban. A katolikus és a református egyház az erdélyi egyesülettel közösen állította össze az eseményhez méltó mûsort. A közös és pontos szervezéssel egybefogott munka eredménye rendkívüli zászlószentelés lett.

A zsúfolásig megtelt templompadok közti térben is sokan álltak, állva vettek részt a szertartásba ötvözött mûsoron. Az emlékezésre méltó mozzanat, a zászlószentelés és -avatás eseményét a meghívott mûvészek közremûködése tette még emlékezetesebbé. Bács Ferenc, a Nemzeti Színház tagja (Budapest), egykori marosvásárhelyi színmûvész elôadásában a Reményik-, Tompa László- és Jékely-versek mûvészi élményt nyújtottak. A zenei többszínûséget a Kránitz házaspár tiszta hangú elôadása biztosította. A közösségi énekeket természetes tisztasággal egészítették ki az egyéni elôadásban fölhangzott dallamok.

Az összejövetel záróakkordjaként a templom udvarán többek készítettek fényképet, természetesen az összefogásra, egymás megértésére, segítésére bíztató új zászló elôtt. Ez a március eleji vasárnap - közösségünk minden gondja ellenére is - egyike volt a legszebb és legsikeresebb napoknak. Az erdélyiek zászlót szenteltek Bécsben ...

A templomfalak közt fölhangzott, sorsvállaló Tompa László-vers soraival szólva Erdélyrôl, és a jelképünkrôl, a címeres zászlóról:

Mert mi múlhatunk, - de te, míg világ áll:
Kell, hogy magad is rév és szirt gyanánt állj !