Vajon...?

Vajon...?

A természet évmilliókkal ezelôtt levonta azt a következtetést, hogy az egyed önmagában gyenge és kiszolgáltatott, míg egy közösség biztosítani tudja mind az egyén, mind a faj túlélését. Az állatvilág szinte minden rétegében kialakultak a fajfenntartó közösségek, lett légyen szó akár a hangyák egyedeinek ezreit, millióit is kitevô bolyokról, a falkákban vadászó, csordákban vagy nyájakban legelészô emlôsökrôl, vagy a rajokban repülô madarakról. Az ember bonyolult társadalmi létformája folytán több síkon alakított ki közösségeket, a legkisebbtôl, a családtól egészen a nemzet fogalmáig.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az ember hajlamos ezeket a biztonságot nyújtó kereteket önpusztító módon felrúgni, nem számolva azzal, hogy ez a magatartásforma milyen veszélyeket rejt magában. A hovatartozást nem lehet úgy váltogatni, mint a kabátot, hiszen a gyökerek, a származás ismerete az egyik legfontosabb tényezô egy személy öntudatának, jellemének kialakulásában.

Éppen ezért az olyan helyzetekben, ahol az asszimiláció fokozottan veszélyezteti ezeket az értékeket, a legfontosabb erônek erejével kapaszkodni a gyökerekbe. A diaszpórában élô magyaroknak elemi szükséglete magyarságtudatuk megôrzése.

Miért van mégis az, hogy még egy kis lélekszámú népcsoport is hajlamos - fontosságát tekintve az egészhez mérten elenyészô - egyéni érdekeit követve az egység erejét szilánkokra darabolni?

Vajon nem látják a felaprózódásban rejlô veszélyeket?

Nem veszik észre, hogy a közös érdekképviselet helyett az egymással való versengés emészti fel az erejüket?

Nem nyilvánvaló számukra, hogy a széthullás megbontja a cselekvôképes tömegbázist, és mind emberi, mind anyagi források hiányában külön-külön képtelenek lesznek nemzetformáló és -fenntartó feladatuk elvégzésére?

Mi készteti ôket arra, hogy kizárólag a saját elképzelésüket és programjaikat tartsák megvalósításra érdemesnek?

Mi jogosítja fel ôket a sorstársak fölötti ítélkezésre?

Mi indokolja az együttműködési készség teljes hiányát?

Milyen jogcímen szerveznek szándékosan keresztbe, sôt, szabotálják egymás rendezvényeit?

Rangsorolhatók az emberek az emigrációban eltöltött éveik száma szerint?

Genetikai törvényszerűség, hogy ez nálunk így működik?

Nem.

Láttunk ellenpéldát, nem is olyan nagyon messze tôlünk, Svájcban, ahol nem arról szól a fáma, hogy egymás gallérjába zokogjuk veszendôfélben lévô magyarságunk világfájdalmát, és közben a másikra acsarkodunk. Ök tényleg tesznek valamit az "ügy" érdekében. Éppen csak annyit, hogy felvállalták a világban szétszórt sorstársaik alkalmankénti összehozását, noha nekik is határt szabnak az anyagi feltételek, a távolságról nem is beszélve.

Ezek az alkalmak ugyan rövid találkozások, de példaértékűek.

Ki tudja, miért? Vajon a kilométerekben mérhetô távolság a hazától készteti ôket erre, vagy csak rájöttek ennek a fontosságára?

Talán még mi is rájövünk. Amíg még nem késô.

Mert akár erdélyi, akár magyarországi, felvidéki vagy vajdasági, '38-as, '45-ös, '56-os vagy '89 elôtti...Nem mindegy? Magyar.

Pataky Csaba / Moór Péter