Kolozsvár és Bécs alig egynapi járóföld egy jól szaladó gépkocsival. Estére épp a hajdani nagy Monarchia fôvárosának tövébe érkezik a vándor, és itt az ideje valahol szállás után nézni. A kelet-europai utas zsebe sehogy sem birna meg egy szállót vagy panziót, így hát a város tövében meghúzódó falvak között keresgélünk. Fischamendd 17 km-re van Bécstôl, és ott ér utol a sietôsen közelgô alkonyat. Takaros kis falu ez, gondosan rendbe tett házakkal és utcákkal, és több szállója és fogadója szinte sugallja, hogy Bécs tövében egy fontos pihenôhely. A fáradt erdélyi szórványmunkás egy kicsit mindennapi gondjaitól is szalad Nyugat felé, és nem gondolhatja, hogy idáig is utána jön és tovább is üldözi az Illyés Gyula-i intés: „nem menekülhetsz!" A legelsô szálloda homlokzatán, amely szemünkbe ötlik, ott áll az egyértelmü felirat:

Boczy Hotel, és csak azért sem térünk be érdeklödni, mert épp elég volt otthon a szórvány-sorsból.. Megyünk tovább, és egy viszonylag szerényebb, csak Zimmer feliratú ház elôtt állunk meg és térünk be érdeklôdni. A Josef Peter felirat alatti csengônyomásra egy kerek arcú, ötvenes éveinek közepén járó osztrák férfi érkezik fogadásunkra, és a Nyugaton igencsak ismerôs gyanúval nézegeti a román rendszámú gépkocsit. Végül is nagy örömmel foglaljuk el a viszonylag elérhetô árú, patyolattiszta szobát. Fáradtan nyúlnánk el a friss illatú ágyon és várnánk a hosszú nap nyugalmát, de amikor az osztrák meghallja, hogy feleségemmel magyarul beszélünk, nyelvet cserél, és éktelenül rossz magyarsággal ez a legelsô mondata hozzánk: Én is székhély empher van. Mint amikor kutak takarításkor a családi ház udvarának egész élete és történelme emelkedik a magasba a behullott tárgyak tömegében, úgy nyílik meg elôttünk egy család és sors emlékeinek mélységes torka a múltból. Nem tudom leirni, sem rekonstruálni ennek az osztrákföldi székelynek „halotti beszédét". Aligha tudom felidézni a nyelvet, melyhez képest az elsô írott soraink és a középkori magyar glosszáink is csodálatos szonettek, ahogyan Joschka fél évszázados nyelvemlékként elôfeszegette családja múltjának töredékeit.

Apu és anyu Odorhely melett Ülke szület, székhély ember voltak. Tholkosztak Bukarest a Skoda fabrik és 1940 jösz tyhár, direktor Österreich, jössz apu és anyu is Österreich. Én nem akarsz beszél matyhar, akarsz lenni österreich mint töppi gyerek. Nem leszel más, mert szégyelsz minden más. Iskolába is mondasz nekem: milyen furcsa ákcent tied, pisztosan nem német és én szégyen más vaty. Matyhar nyelv othon nem beszélsz csak németh. Anyu is montha: eljösz Erdély, véghe haza, töpeth nem beszélsz magyhar, meer te kel letyél olyan mint többi, mint uj haza. Több nem matyhar: ez ország, ez haza, ez nyelv. Mi beszélsz othon csak német. Apu és anyu is német, csak mikor veszekedsz ök ketten, vaty mérges vaty káromkod mondasz magyhar: „ a fene etye meg", vagy „apád ne csinált volna". Nem irsz haza töb levél, vége Ülke, vége székhely, pedig otthon vagy testvér, apu és anyu is székely. Csak amikor anyu betheg és öreg, mondasz: én meghalsz, de te Joschka mész haza majd Ülke, ott ház, testvér, rokon...

Meghalnak a szülôk, magára marad a család. A szekrényben ott marad néhány olvashatatlan levél, néhány cím, ismeretlen nevekkel. A család valóban megszakított majdnem minden kapcsolatot a szülôfölddel. Szinte hihetetlen az, ahogyan egy Erdélybôl érkezett székely család igyekezett és sikerült is felszámolnia mindent a múltból. Ahogy Jóska mondta: ez az ország, ez a nyelv. Bekövetkezik a 89’-es fordulat, és egyszer csak levél jön Ülkéböl: Gyere Jóska haza, itthon is szabadság van, gyere látogasd meg hazádat...

Én vetem elô auto, mentem Románia, Erdhély, Székelyföldh, Odorhely, Ülke. Mész Magyarország ki, többet nincs ut, ütsz autó alja, szétmegy kerék, becsap román szerviz, büntet rendör, mért vagy österreich. Odorhelytöl Ülke mész le utrol a mezö. Otth jobb mint út. Gyere asszony, haza jösz kicsi Józsi Ausztria. Veszel elö pálinka, igyál Józsi, igyál, ithon vaty, föz neked ángyod túros puliszka. Székelyföldh natyhon szép hely van, hegyek, fenyves, egész falu, minden emberek beszélsz magyar.

De Jóskát sem kerülhette el a gyökereiket elhajítottak végzete. Fiatal korában magyar lánynak udvarolt, és mindenütt kisérti a múlt. A meghalt szülôk nyomán egy kis panziót örököl Bécs és Hegyeshalom között, és kik lennének leggyakoribb és legrendszeresebb vendégei, mint a Nyugatra utazó vagy onnan hazatérô magyarok. Az udvaron szép számban állnak magyar rendszámú gépkocsik, és cseng az udvar a sok Jóskától. Jóska gyere, Jóska megjöttünk, Jóska Isten áldjon és még jövünk - és zúgja-zengi minden elfelejtett önmagát. Nem menekülhetsz Jóska te sem a magyarságtól, mert te mindenütt és mindenkinek csak Jóska maradsz.

Ahogy elcsendesül a ház, szinte észrevétlen mágnes húzza Jóskát, ismét Udvarhely felé. Beül mellénk a szobába, és alig érthetô magyar nyelvemlék-nyelvén újra és újra csak mesél, mesél. Szülôkrôl, otthonról, Ülkérôl, a házról, a vendégekrôl, megtermett, de barátságos Nina kutyáról, mindenrôl beszélnie kell. Érezzük, hogy valami odabenn nincs rendben a belsô békével, mert minden szava nekünk, a szülôföldnek szól. Reggel búcsúzunk, és mennénk tovább, mint a többi vendég. De mi nehezebben indulunk, mert itt mások vagyunk, mint a többi utas: ô itt szállást adott nekünk egy éjszakára, de mégis mi vagyunk neki az otthon. Távozáskor a lelkében és nyelvében egyaránt sérült Jóska átölel, mint odahaza a kis falvakat a szűk völgyű táj és az ô nyelvemlék-szavait otthon tisztán örzô szülôföld.

- Isten áldjon, Jóska - mondom, és hirtelen eszembe jut: - Jóska, tudod mit tennék, ha volna egy krétám? A cégtáblád elé odaírnám, hogy Ülke Zimmer.-Ugye milyen németesen hangzik?

Szavaim hallatán mosolyog, még akkor is, amikor beindítjuk a gépkocsit és indulunk tovább. Jóska mint senki mástól, integetve, meghatódva búcsúzik: Jó uthazász, mész haza Odorhely, csokol Ülke minden empher. Jösz még erre és megálsz Fischamend, mert Joschkánál mindig vársz!

Mi pedig megyünk, de a falu mögött ott látjuk és ott is hagyjuk a kecsesen dombos hargitai tájat, az ülkei, fancsali, szenttamási rossz mezei utat, és simán gördülünk tovább Bécs és Nyugat-Európa felé.