Az EGYÜTTÉLÉS VÁLASZTÁSI PROGRAMJA
KÖRNYEZETVÉDELEM
1. EGYRE ROMLÓ KÖRÜLMÉNYEK
Szlovákia minden polgárának alkotmányos joga, hogy egészséges környezetben élhessen. Ezen jog ellenére a Szlovák Köztársaság 2830 községéből több mint 1100 községben még az egészséges ivóvízellátás sem biztosított, 2400-ban nincs kiépített csatornázás, s országosan jellemző, hogy nem biztosított a folyamatos szennyvíztisztítás. A nagyipar csak az utolsó években kezdte el a legnagyobb légszennyezők átalakítását kevésbé ártalmas technológiákra. Jellemző, hogy Európa egyik legnagyobb erdőivel rendelkező Szlovákia fáinak csak a 13 százaléka egészséges. A felsorolt jelenségek egyik szomorú eredménye, hogy Szlovákiában a fejlett államokkal összehasonlítva 5-8 évvel rövidebb az átlagos élethossz, amely így európai mértékben az egyik legrosszabb mutató. Az utolsó évtizedekben már a fiatalabb korosztályok soraiban is rohamosan megnőtt az allergiás, az érrendszeri, a légúti és a daganatos megbetegedések száma.
Statisztikailag kimutatható, hogy ezen megbetegedések jellemzőek Dél-Szlovákiára is. Nem csoda, hiszen a térségben élők tiltakozása ellenére az elmúlt években, évtizedekben olyan környezetromboló nagyberuházások valósultak meg Dél-Szlovákiában, mint a bősi vízierőmű, a vajáni hőerőmű, a kassai vasmű, illetve a legújabb, nemzetközi botrányt kiváltó Mohi Atomerőmű.
2. MEGÓVNI A JÖVŐ NEMZEDÉKÉT
Az Együttélés megalakulásától vallja a célt, hogy egészséges és emberi környezetet kell kialakítani az ország minden táján. A mozgalom célja olyan társadalom- és gazdaságpolitika, amely a természetvédelem problémáit szervesen beépíti a döntéshozatal folyamatába. A mozgalom álandó prioritása az egészséges emberi környezet megteremtése: azonnali megoldásra váró társadalmi feladat a létező és a már ismert károk mérséklése, a megmaradt természeti értékek védelme. Felelősséget érezve és vállalva a jövő nemzedékek emberhez méltó életkörülményeiért, célunk, hogy a környezetvédelem alapelvei szervesen beépüljenek a jogi és gazdasági szabályzó rendszerekbe.
Az Együttélés eredeti céljaival összhangban szorgalmazza és támogatja a környezetkímélő gazdálkodás feltételeinek kialakítását és kezdeményezi annak törvényes működtetését. Az Együttélés támogatja egy hosszú távú környezeti stratégia kidolgozását, melyben a gazdaságpolitika a pénz- és adópolitika, a település- és iparfejlesztés, a mezőgazdaság, az energetika, a közlekedés, az idegenforgalom és az oktatás egész rendszerének a szerves eleme környezetünk ügye.
3. PRIORITÁSOK
Szükséges a közigazgatás átalakítása, ennek során a környezetvédelmi hivatalok szervezeti önállóságának a visszaállítása, a környezetvédelmi támogatások megítélésének a depolitizása, az érintett községek, vállalkozók és civil szervezetek aktívabb bevonása a döntéshozó folyamatokba.
A környezetvédelmi adóként, büntetésként és elvonásként befizetett összegeket elsősorban a negatív környezeti hatásokkal sújtott területeken kell befektetni. Az eddigi gyakorlattól eltérően el kell érni a már létező és folyamatosan elmélyült területi egyenlőtlenségek mérséklését, illetve eltörlését. A közműfejlesztésben előnyben kell részesíteni azokat a falvakat és kisvárosokat, amelyekben megoldatlan az ivóvízellátás, a csatornázás és a szennyvíztisztítás ügye.
Erőteljesen kell védeni a csallóközi és a bodrogközi földalatti ivóvíz-tartalékokat.
Környezetvédelmi és gazdasági érdek a hulladék- és melléktermék-feldolgozó ipar megteremtése, a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése. Az Együttélés támogatja a termőtalaj és az erdők fokozott védelmét, a mezőgazdaság kemizálási szintjének az ésszerű csökkentését.
Tulajdonviszonyi jogok és kötelezettségek törvényes rendezésével szükséges biztosítani a nemzeti parkok, védett területek ökológiai védelmét. Tudatosítjuk, hogy a legolcsóbb energia a megtakarított energia. Ezért szorgalmazzuk, hogy az újabb energiaforrásokat létrehozó beruházásokkal szemben az energiatakarékos gyártási folyamatok bevezetésére fordítson az ország az eddigieknél nagyobb összegeket.