Október második felében tíznapos előadói körúton járt Németországban DURAY MIKLÓS, az Együttélés elnöke. A Németországi Magyar Szer-vezetek Szövetségének vendégeként alapvetően a szlovákiai helyzetről, illetve a szlovákiai, valamint a kárpát–medencei magyarság sorsáról tájékoztatta vendéglátóit.

— Mennyire érdekli a nyugati, a németországi magyarokat a mi sorsunk, a kárpát medencei magyarság helyzete?

— Magyarokkal és németekkel egyaránt találkoztam, röviden azt mondhatnám, az érdeklődés térségünk iránt nagy. Az európai integrációs folyamat, a NATO és az Európai Unió bővítése önmagában is elég hozzá. Szlovákia problémái, a kormányfő hírhedtsége pedig külön is felkeltette az érdeklődést mind a magyarok, mind a németek körében, s ilyen szempontból nem lehet különbséget tenni a halandó polgár és a politikusok között. Tulajdonképpen nem hivatalos úton voltam, de látogatásom — mondjuk így — félhivatalossá vált, minthogy számtalan német politikussal, parlamenti képviselővel és Németországba akkreditált diplomatával is tárgyaltam. Tárgyalásaimnak van egy érdekes tanulsága, érzésem szerint ugyanis Németországot nem az érdekli, milyen konkrét lépéseket kell megtenni a rendszerváltáson belül, milyen részleges hiányosságokat kell leküzdeni, hanem csupán a végeredmény számít nekik: nyugodt társadalmi légkört, stabil és megbízható kormányt akarnak látni, hogy aztán beruházhassanak Szlovákiába, s a behozott tőkét biztonságban érezzék. Kissé kiábrándító volt számomra, hogy a németeket nem a bajok orvoslása, megoldása, inkább csak a problémák megszűnése, elhalása, vagy elhallgatása érdekli.

— Németországot nem érdeklik a parlamentáris demokrácia működési zavarai, az emberi és kisebbségi jogok megsértése, csak — mondjuk — az, hogy a kormánykoalíció folytasson párbeszédet az ellenzékkel, s mégha nem is jutnak egyezségre, mégha a kormányzó hatalom visszaél is jogaival, a fontos, hogy az ellenzék ne forduljon a Nyugathoz, a nemzetközi közvéleményhez?

— Azt kell mondanom, hogy: is. Jól tapintott rá Mečiar, hogy az ellenzékkel együtt deklarálni kell a párbeszéd megkezdését, de mi is jól tettük, hogy az eredménytelen és üres tárgyalásokat visszautasítottuk, mert azért az újságírók vagy szakemberek, akik nem politikusként foglalkoznak a térséggel, jól látják, hogy a látszatmegoldásoknak nincs értelmük és valóban a gondokat kell kezelni, s nem a szőnyeg alá söpörni. Voltak olyan elvárások például a Magyar Koalíció irányában, hogy mondjunk le a kisebbségi nyelvhasználati törvényről, mert akkor eggyel kevesebb teljesítendő feladatot kell kiróni Szlovákiára, s ha így elfogynának a gondok, Szlovákia rendezetlen belső viszonyaival együtt is besétálhatna az Európai Unióba.

Felvetődött, és ma is téma: vajon akkor kezelhető e jobban Szlovákia, ha benn van az unióban, avagy akkor, ha leendő tagként támasztanak vele szemben bizonyos elvárásokat. A kérdést nehéz eldönteni, legfeljebb az Európa Tanács példájára hivatkozhatom. A felvételkor az ET is szabott feltételeket, de felvették az országot. Azaz látta az ET a hiányosságokat, a mégsem azok kiküszöbölését szabta meg a tagság elnyerésének feltételéül. Ma látjuk, azóta a feltételek egy kis részét teljesítette ugyan Szlovákia a Moravčík-kormány idején. Viszont a többi gond megmaradt, sőt, az újabb Mečiar-kormányzás alatt újabbak keletkeztek, s nincs eszköz, amellyel rákényszeríthetnék Szlovákiát a feltételek teljesítésére.

Németországi utam másik tanulsága, hogy a Magyar Koalíció nem folytat jó külpolitikát. Nem tudja a Nyugat számára világosan megjeleníteni a szlovákiai magyarság gondjait, hiszen a Szlovákiával szemben támasztott igények között mindössze a kisebbségi nyelvvédelmi törvény szerepel, holott gondjaink ennél sokrétűbbek, helyenként súlyosabbak.

— A Szlovák Demokratikus Koalíció képviselői azzal tértek haza az Egyesült Államokból, hogy ott örömmel fogadták az ötpárti koalíció megalakulását és azt a szándékát, hogy együtt fog működni a Magyar Koalícióval. Nyilatkozataik azt sejtetik, hogy választási győzelem esetén gyorsan el tudják vezetni Szlovákiát az európai és a transzatlanti struktúrákba. Tapasztalt Németországban ilyen véleményt?

— Az Németország számára is világos, hogy politikai változásokra van szükség Szlovákiában, amennyiben integrálódni akar. A változás lehetséges módjait azonban már sokféleképpen ítélik meg. Találkoztam olyan politikussal is, akinek az információi nagyon részletesek voltak, településenként tudta, hol élnek még magyarok, s hol van a határ, amely felett már egy sincs belőlük. Az ilyen emberek nyilvánvalóan az egyéb problémákat is tüzetesen ismerték, velük másként lehetett tárgyalni, mint azokkal a politikusokkal, akik úgymond csak a nagy célokat és a stratégiai feladatokat látják. Németországban is van az amerikaihoz hasonló vélemény, mely szorgalmazza a szlovák és a magyar együttműködést, de azt is tapasztaltam, hogy a német politika mind a mai napig rengeteg komplexussal küszködik, nem tud megszabadulni a második világháború terhétől. Ezzel kapcsolatban olyan véleményt is hallottam, hogy a német kormány, illetve a németországi politika nem kötelezheti el magát a magyar kérdés mellett Szlovákiával kapcsolatban. Úgy adták ezt tudtomra, hogy nekünk jó az, ha ennek a kérdésnek a kezelésében Németország nem kezdeményez.

Nem tudom, mennyire függ ez össze azzal, hogy a német politika most épp Csehországgal kapcsolatban él meg egyfajta változást. Már a cseh német megbékélési nyilatkozat elfogadásakor is megfogalmazódott, hogy a dokumentum nem vonatkozik a szudétanémeteket ért sérelmekre. Most ez újra felmerült, s Csehország NATO csatlakozása kapcsán egyre erőteljesebben fogalmazódik meg, hogy amennyiben Csehország nem viszonyul rugalmasabban a beneši dekrétumok ügyének lezárásához, illetve mereven elutasítja a szudéta-németeket ért sérelmek rendezését, gond lehet a szövetségi parlamentben a csatlakozás ratifikálásával. Ez viszont — bár nem közvetlenül — minket is érintő kérdés, hiszen köztudomású, hogy jogi értelemben az egykori Csehszlovákiában tulajdonképpen nem volt különbség a németek és a magyarok megítélésében. Ugyanakkor a német magatartás biztosan hatással lesz az európai közgondolkodásra ebben a kérdésben is.

— Tapasztalásaim szerint ahhoz, hogy a beneši dekrétumok kérdését velünk kapcsolatban is életben tartsa Európa, elsősorban magunknak kellene azt életben tartani. Ugyanakkor Ön is említette, hogy a Magyar Koalíció nem sikeres ilyen tekintetben külföldön. Magam is észleltem például Max van der Stoel, az EBESZ kisebbségi főbiztosa vagy Hans van den Broek, az Európai Bizottság külügyi biztosa szlovákiai látogatása után, hogy elfogadják és felvállalják a magyar politikusok által kifogásolt kormánylépések bírálatát, ezzel szemben elbizony-talanodnak akkor, amikor a megoldásokat kellene megfogalmazni, mert ebben a kérdésben vagy nem fogalmaznak meg javaslatokat a magyar politikusok, vagy nem egységes nézetet vallanak. Van e ennek nyoma Németországban is?

— Valóban erről van szó. Ezt tapasztaltam Németországban, de Brüsszelben is észlelhető, hogy a Magyar Koalíció erőtlen magatartása miatt a szlovákiai magyarság összes gondja legfeljebb a Gaulieder ügy szintjén jelenik csak meg. Félreértés ne essék, nyilvánvaló, hogy az is súlyos kérdés, hiszen a parlamentáris demokrácia alapjai kérdőjeleződnek meg rajta keresztül, de azért mégsem egyenrangúsítható az egyetemes emberi jogok szintjén kezelt kisebbségi kérdés rendezetlenségével, különösképpen akkor nem, ha azon keresztül pedig a demokrácia működése kérdőjelezhető meg. Mondjuk az, hogy valóban van e jogunk beleszólni saját dolgaink intézésébe, miközben 600 ezres tömegről van szó!

A nyelvtörvény azért szerepel a feltételek és az elvárások között, mert annak megfelelő súlyt adtunk. És bár akkor koalíciós partnereink meg az Új Szó kommentátorai is bírálták az Együttélést, mert valamennyi parlamenti képviselőnk demonstratívan elment Brüssszelbe 1995 ben az államnyelvről szóló törvény elfogadása után, de csak ennek lett hatása az európai politikában. Szerintem ugyanilyen fontos kérdés oktatásügyünk és kultúránk állapota, a saját ügyeink intézése, beleszólási jogunk szempontjából pedig még ennél is fontosabb talán a területi felosztás kérdése. De ebben már nem tudtunk egységesek lenni. Igaz, hosszas huzavona után kidolgoztunk egy törvénytervezetet, de a mai napig nem igazán sorakozott fel mögé a koalíció. Sokkal inkább az 1994 es komáromi dokumentumokban elfogadott elvek szétverése folyik, semmint egy közös elképzelés erőteljes és egységes megjelenítése. Tudjuk, a területi felosztás, illetve a közigazgatási reform által teljesen szétforgácsolható a szlovákiai magyarság, olyannyira, hogy még esetleges nyelvi jogainkkal sem lesz hol és hogyan élnünk, egyéb — gazdasági, szociális, oktatásügyi és kulurális — kérdésekről már nem is szólva! A komáromi dokumentumok e szempontból is egyértelműen előremutatóak voltak, összhangban álltak a legújabb európai törekvésekkel, sajnos, a Magyar Koalíció képtelen volt felvállalni azokat — bár a koalíciós szerződésbe még bekerültek —, más, új koncepciót pedig képtelen volt az asztalra tenni. Valóban bíráltam és bírálom a külpolitikát, de igazából az egyéb megoldástervezetek hiánya csapódik le csupán külkapcsolataink gyöngeségében, hiszen valójában nincs is mit képviselnünk. Nem tudjuk megmondani az európai szervezeteknek, mit akarunk. A koalíciós béke fenntartása érdekében azt sem tehetjük meg, hogy fellépjünk legalább egy párt akaratával. És nemcsak a komáromi dokumentumok jutottak olyan sorsra, amelyre jutottak. Ilyen volt az Együttélés társnemzeti koncepciója is, pedig az is kompatibilis volt az európai normákkal, tehát elfogadtatható, megvédhető lett volna Nyugaton is, ha meglett volna hozzá a közös akarat.

— Választásokra készül az ország, itt az esély arra, hogy a Magyar Koalíció egységes programmal lépjen a magyar közösség elé, amelyet képviselni is tud majd az együttműködés során a Szlovák Demokratikus Koalícióval szemben. És van még egy nagy feladata a Magyar Koalíciónak: elkerülni azt a buktatót, amelyet a kormánykoalíció új választójogi törvénytervezete tartalmaz, vagyis azt, hogy 15 százalékos támogatottságot kelljen elérnie a parlamentbe jutáshoz. Nem kis feladat ez, közben vészesen fogy az idő.

— Én most a programalkotás elé helyezem a jogi kérdést, s úgy vélem, nagyon gyakorlatiasan kell megközelíteni azt. Eddigi jogi vizsgálódásaink azt mutatják, hogy a jövőépítés szempontjából most csak a pártegyesülés jelent megoldást. Egyfelől ez garantálja, hogy nyugodtan készülhessünk a választásokra, hiszen nem veszélyeztetjük a parlamentbe jutás lehetőségét. Ha egyesülünk, csak ötszázalékos támogatást kell elérnünk e cél érdekében. Ez azonban nemcsak ilyen szempontból pragmatikus megoldás, hanem a koalíció hiányosságainak a kiküszöbölésére is jó. Mára kiderült, hogy a választási koalíció csak részfeladatok megoldását eredményezi. Garantálta például a parlamentbe jutást 1994 ben, de a továbblépést már fékezte nehézkes működése miatt. Ha tehát mi valós erőként akarunk fellépni a választások után — ha lesznek és demokratikusak lesznek; s reményeink szerint azokon a jelenlegi ellenzék győz — a kormányzásban, politizálásunkból ki kell iktatni az eddig tapasztalt nehézkességet, a döntésképtelenséget, a külső szemlélők számára is nyilvánvaló megosztottságot. A pártegyesülés szükségességét támasztják alá németországi tapasztalataim is, ahol találkoztam olyan féltő megjegyzésekkel, hogy vajon az ötpárti szlovák, a hárompárti magyar párttömörülés kiegészítve esetleg a Demokratikus Baloldal Pártjával képes lesz e a kormányzásra. Lehet, persze, próbálkozni különböző politikai trükkökkel, másként is indulhatunk a választásokon, csak félő, hogy az ilyen magatartással zsákutcába jut a szlovákiai magyar politizálás, s az újraszervezéssel akár éveket veszíthetünk. Most viszont adott a tiszta jogi megoldás, van lehetőség az egyértelmű, pragmatikus lépésre. — Köszönöm a beszélgetést.

Vissza a tartalomhoz