FELVIDÉKI HIRMONDÓ — 1998 MÁJUS
2. – Zdenka Kramplová külügyminiszter reagált arra a még ősszel átadott magyarországi jelentésre, amely az ottani szlovák kisebbség helyzetét elemzi. Szerinte az anyag nem tükrözi a magyarországi szlovákok valós helyzetét.
– A Freedom House szervezet értékelése szerint Szlovákiában csak részben szabad a sajtó, az ország Ukrajnával és Oroszországgal került egy csoportba. A kormányzat újabb Szlovákiaellenes megnyilvánulásként sértődötten visszautasította az értékelést.
3. – A szlovákiai helszinki szervezetek felszólították a politikai pártokat, hogy a választási kampányban ne éljenek vissza a nemzetiségi kérdéssel. Elitélték a párkányi népszavazással kapcsolatos ellentétszítást és aggodalmaikat fejezték ki a helyhatósági választásokról szóló törvény tervezett módosítása miatt.
4. – Annak ellenére, hogy a kormánykoalíció nagyon élesen tiltakozott a nemzetközi megfigyelők választásokra való meghívása ellen, kijelentve, hogy ez megalázó lenne Szlovákiára nézve, Vladimir Mečiar biztosította Javier Ruperezt, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnökét, hogy a szeptemberi választásokra meghívják az EBESZ megfigyelőit.
5. – Duka Zólyomi Árpád és Csáky Pál, a Magyar Koalíció két parlamenti frakciójának vezetője levélben felszólította a többi frakció vezetőit, hogy vessék el az oktatási törvény módosítására vonatkozó SZNP-javaslatot, illetve az önkormányzati törvény tervezett megváltoztatását. Értesítették Max van der Stoelt, az EBESZ kisebbségi főbiztosát a tervezett jogcsorbításról.
6. – Bátorkeszin és Búcson folytatódik a szülők tiltakozása a leváltott iskolaigazgatók miatt. Nem hozott eredményt a búcsiak küldöttségének találkozása a komáromi járási hivatal vezetőjével, a búcsiak kitartottak a leváltott igazgatók visszahelyezésének követélese mellett.
– Magyar szak nyílik a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, de a magyar nyelvet idegen nyelvként oktatáják, tehát a szakot szlovák hallgatóknak szánják.
11. – Akadozik az együttműködés a kormánykoalíción belül, a DSZM már több mint egy hónapja nem vesz részt a koaliciós tárgyalásokon. Ezzel magyarázható, hogy az SZNP és a DSZM kerekasztal-beszélgetést hívott össze egyazon napra. Az SZNP kerekasztalára a magyar pártokat nem hívták meg, mert "vezetőinek Budapesten van a kormányuk, s emiatt nincs miről tárgyalni velük." A DSZM kerekasztalán Mečiar az SZNP oktatási törvénytervezetéről azt mondta, hogy az alkotmányellenes és ezért nem támogatják. A két találkozó nem hozott áttörést.
– Külföldi szakértői csoport járt Mohiban, az atomerőmű műszaki állapotával, biztonsági berendezéseivelsismerkedtek. Vezetőjük, Kromp professzor szerint, az erőműben nincs minden rendben.
12. – Ivan Gašparovič, a parlament elnöke a házszabályra hivatkozva nem vette át a közvetlen államfőválasztást, az igazságos választójogi törvényt és az alkotmányos válság elkerülését követelő petíciós íveket. Az SZDK és MK kezdeményezésére 440 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Az ívek a parlamenti elnöki irodába kerültek, s így a követelések napirendre tűzése nagyon valószínűtlenné vált
— Sztrájkkészültséget hirdetett a vasutasszakszervezet, felszólítva a kormányt, rendezze a szlovák vasutak áldatlan, hosszú ideje tisztázatlan anyagi helyzetét.
— Az önkormányzatok és szervezeteik országos tiltakozása ellenére első olvasatban elfogadta a parlament az önkormányzati választásokat szabályozó törvény módosítását. A szakértők szerint alkotmányellenesnek tartott szabályozás központilag írná elő a helyi önkormányzatok nemzetiségi összetételét, helyi szinten egyes pártok nem állíthatnának jelölteket, míg a Matica slovenská igen.
— Peter Milo sorkatona megtagadta a katonai esküt, lépését a belpolitikai viszonyokkal indokolta. Mint mondta, nem szolgálhat egy olyan államot, amely állampolgárait külföldre hurcolja, meggyilkolta Remiášt és meghiúsította a népszavazást.
13. — Elképzelhető, hogy a Kassai Vasmű megveszi a német tulajdonostól az egyetlen magyar napilapot, az Új Szót, adta hírül a Népszabadság. A napilap szerkesztőségének vezetői cáfolták a híreszteléseket.
— Mečiar ígérete ellenére a parlament első olvasatban jóváhagyta az SZNP oktatásitörvény-tervezetét, amely szerint a történelmet és földrajzot a nemzeti kisebbségek iskoláiban kizárólag szlovák nyelven oktathatnák és ezekben az iskolákban csakis a minisztérium által jóváhagyott tankönyveket használhatnának. Ez a törvény a magyar iskolákat kétnyelvűvé változtatná.
— Mečiar mint helyettes államfő új nagyköveteket, köztük Árpád Tarnóczy új magyarországi nagykövetet, nevezett ki. A ceremónián nem jelent meg Karol Česnek, aki németországi nagykövet lett volna. Távolmaradására nem adtak hivatalos magyarázatot, a hónap végén viszont közölték, hogy új nagykövet kinevezését intézik.
— Csáky Pál és Duka Zólyomi Árpád levélben fordult a magyar miniszterelnökhöz, a magyar diplomácia támogatását kérték annak érdekében, hogy az oktatási törvény módosítása ne emelkedhessen jogerőre.
— Az Európa Parlament határozatot fogadott el, miszerint a mohi atomerőművet csak azután helyezzék üzembe, hogy a szakemberek eloszlatnak minden kétséget az erőmű biztonságát illetően.
15. — Kovács László magyar külügyminiszter a budapesti szlovák ideiglenes ügyvivőnek kijelentette, hogy a szlovákiai magyarság anyanyelven történő oktatáshoz való jogát korlátozó törvénymódosítás ártana a szlovák–magyar viszonynak és károsítaná Szlovákia nemzetközi megítélését.
— Wolfgang Kromp, a nemzetközi szakértői csoport vezetője felszólította Szlovákiát, hogy egyelőre ne helyezze üzembe a mohi erőművet.
17. — A szlovák parlament 17 magyar képviselőjéből álló Helytállásért Társaság az idén Janics Kálmánnak A hontalanság évei című könyvéért, valamint a bátorkeszi és búcsi közös petíciós bizottságnak a magyar iskolák védelmezéséért ítélte oda a Pro Probitate — Helytállásért díjakat.
18. — A szlovák külügyminisztérium a belügyekbe való megengedhetetlen beavatkozásnak minősítette a magyar fél tiltakozását a tervezett oktatásitörvény-módosítás ellen.
19. — A magyar szervezetek és pártok képviselőiből álló Központi Koordinációs Tanács szerint azonnali lépésekre van szükség a magyar iskolákat végveszélybe sodró oktatásitörvény-módosítás miatt. A testület megbeszélte a teendőket, a tiltakozó akciók szervezését. Úgy vélte, ha a törvényjavaslatot elfogadják, országos megmozdulásra, polgári engedetlenségre lesz szükség. Találkozni akartak Katarína Tóthová és Jozef Kalman miniszterelnök-helyettesekkel, de ők nem találtak számukra időt.
— Az osztrák kormány felhívta Vladimír Mečiart, hogy ne indítsák be a próbaüzemet a mohi atomerőműbe.
— Két szlovák hegymászó meghódította a Mount Everestet. A világ legmagasabb csúcsán kitűzték a DSZM zászlaját. Az expedíció vezetője szerint a zászló a választási kampány szimbóluma lesz.
20. — A szlovák parlament igent mondott a választójogi törvény módosítására, így négy hónappal a választások előtt teljesen új játékszabályok keletkeztek. A módosítás ellehetetleníti a koalíciókat, az országot egy választókerületté alakítja, növeli az állami szervek jogkörét és elrendeli, hogy a választási kampány csak a közszolgálati médiumokban folyhat.
— Mečiar második kerekasztaláról az MK képviselői idő előtt távoztak, kijelentették, csak akkor ülnek ismét asztalhoz, ha a parlament leveszi napirendjéről a magyar iskolákat diszkrimináló oktatási törvényt. Az SZDK is távozott, mivel Ján Slota még a találkozó előtt nyilvánosságra hozta az elnökjelöltek neveit. A DSZM Otto Tomečeket, Ladislav Ťažkýt és Ján Smereket, az SZNP Július Bindert és V. Valachot, a DBP pedig Peter Tomkát javasolta. Ez utóbbiról az SZNP kijelentette, hogy nem elég szlovák a poszt betöltésére.
21. — A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum felháborodással és aggodalommal fogadta az iskoláink és identitásunk rombolását célzó tanügyi törvénytervezetet.
22. — Horn Gyula válaszolt az MK megkeresésére, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány mindig fellép a határon túli magyarok jogainak korlátozása ellen, ha nincsenek is eszközei, hogy megszabja, milyen törvényeket hozzon a szlovák parlament.
— A FOCUS legújabb felmérése szerint a pártpreferenciák májusban így alakultak: DSZM 24, SZDK 23,2, PEP 17,1, DBP 9,7, MK 9,7, SZNP 6,2 százalék.
— Mečiar kezdeményezésére nagyszabású vizsgálatot indítottak egyes minisztériumokban, mivel gyanú merült fel, hogy vezetőik visszaéléseket követtek el. Az ellenzék kampányízűnek tartja a lépést.
— A Szlovákiai Pszichiátriai Társaság lemondásra szólította fel a kormányfőt, mert magatartását gyűlöletkeltés, intolerancia, hatalomvágy jellemzi.
24. — Az Együttélés Országos Tanács Duka Zólyomi Árpádot jelölte a szövetségi párt elnöki posztjára. Az OT nem fogadta el a Magyar Néppárt beolvadásának feltételeit, de amennyiben a párt feloszlatja magát, tagjai beléphetnek az Együttélésbe.
— Az SZTV Magyar Adása közvetlen felettesének utasítására nem közvetíthette a Pro Probitate díj átadásáról készített riportot, mert a "búcsi és bátorkeszi iskola igazgatója törvényt sértett".
— Magyarellenes kirohanásokkal teli memorandum elfogadásával ért véget Nagysurányban a Dél-Szlovákiában élő szlovákok 10. találkozója.
25. — Az ellenzék élesen bírálta a parlament elnökének bejelentését, hogy a törvényhozás nem hívja meg az EBESZ megfigyelőit a szeptemberi választásokra.
— A belügyminisztérium bejegyezte a Magyar Koalíció Pártját, ami azt jelenti, hogy az MKDM önálló pártként megszűnt létezni.
26. — Bátorkeszin és Búcson a szülők nem engedték iskolába gyermekeiket, így tiltakoztak iskolaigazgatóik több mint két hónappal ezelőtti leváltása és az oktatási törvény módosítása ellen. A polgári engedetlenségnek ezt a formáját választották a következő napokban a madari, szentpéteri és perbetei szülők is. Több mint száz búcsi és bátorkeszi szülő elfoglalta a komáromi Járási Hivatal tanácstermét, így kényszerítették ki a járási elöljáró ígéretét, hogy fogadja őket.
— Jan Šesták külügyminiszter-helyettes Brüsszelben kijelentette, Szlovákia nem ért egyet azzal, hogy az EU a jelölt országok második csoportjába sorolta, mivel azonos, néhány vonatkozásban magasabb színvonalat ér el, mint az első csoportba tartozók.
27. — A szlovák kormány jegyzékben visszautasította a mohi erőmű biztonságával kapcsolatos bécsi aggodalmakat tartalmazó osztrák jegyzéket és bejelentette, hogy az erőművet az előzetes tervek szerint üzembe helyezik. Szlovákia hajlandó a szakemberek tárgyalásainak folytatására.
28. — Választási győzelmet kívánt a Moszkvába látogató Vladimír Mečiarnak Borisz Jelcin orosz elnök "Mi nagyon, nagyon kívánjuk, hogy ön győzzön a választásokban" - hangsúlyozta Jelcin.
— A Magyar Koalíció hosszas egyeztetés után megegyezett a jelöltállításban. A megállapodás szerint a közös jelölőlistán az első húsz helyből 8-8 hely illeti meg az MKDM-et és az Együttélést, négy pedig az MPP-t. A Magyar Koalíció Pártjának elnökét a párt alakuló kongresszusa válasstja meg, mind a három platform állíthat elnökjelöltet. A kongresszusig a volt MKDM szervei irányítják a pártot.
— A negyedik forduló első menetében sem választott elnököt a szlovák parlament. Az egyetlen jelölt Vladimír Abrahám, akit a független Milan Kočnár javasolt, csak 13 szavazatot kapott. Annak ellenére, hogy az ülésen nem volt jelen 90 képviselő sem, a házelnök június 11-re második menetet írt ki, a kormánypártoknak kedvez az időhúzás.
30. — Ismét Ján Slotát választották a Szlovák Nemzeti Párt elnökévé. A magyarellenességéről híres pártvezér felhívással fordult Szlovákia polgáraihoz, szavazzanak a nemzetiekre, mert megengedhetetlen lenne, hogy azok kevesebb szavazatot szerezzenek, mint a magyar politikai erők.
Összeállította: Csizmár Eszter