FELVIDÉKI HIRMONDÓ — 1998 JANUÁR
1. – A politikai megosztottság jegyében köszöntötte Szlovákia az új évet. 24 millió koronával támogatta az éjféli népünnepélyeket a kormány, ezeket a találkozókat egybekötötték Szlovákia önállósulása 5. évfordulójának megünneplésével. Pozsonyban két ünnepély is volt, a Hviezdoslav téren a kormánypártok, az Sznf téren az ellenzék támogatói köszöntötték az új esztendőt, az utóbbi helyszinen Kováč államfő is megjelent. Ismét két újévi hangverseny volt, a színházban a kormánytagok részvételével, a Vigadóban az államfő és a főpolgármester volt a díszvendég.
– Jelentősen emelkedtek a távközlési tarifák, drágább lett az autóbiztosítás és a cigaretta.
– Hivatalosan január elseje után megkezdték a 70 éven felülieknek a vagyonalapi kötvények kifizetését. A valóságban a hónap végéig senki sem kapott pénzt, a jogosultak méltatlan körülmények között az arra kijelölt helyeken csak az igényüket jelenthették be és legelőbb szeptemberben kapják meg az igért pénzt.
2. – Vladimir Mečiar kijelentette, hogy a DSZM számára elfogadhatatlanok Štefan Markuš és Juraj Hraško, az SZDK és a DBP elnökjelöltjei. Szerinte az elnökválasztásnak csak a harmadik vagy negyedik fordulója vezet eredményhez. A DSZM nem is hajlandó tárgyalni a két elnökjelöltről.
– Dunaszerdahelyen az Együttélés és az MPP városi szervezeteinek vezetői koalíciós szerződést írtak alá, amely tartalmazza az önkormányzati választásokkal kapcsolatos együtmúködésük alapelveit.
4. – A Freedom House legutóbbi jelentésében Szlovákiát a részben szabad országok kategóriájába sorolta, amit nemtetszéssel fogadtak a szlovák vezetők, hangsúlyozva, hogy Szlovákiával szemben nem alkalmazzák azt a mércét, amit a többi ország esetében.
7. – Ivan Gašparovič, a parlament elnöke január 23-ra összehívta a törvényhozó testületet, az ülés egyetlen napirendi pontja az elnökválasztás első fordulója lesz. A KDM frakciója tiltakozott az időpont miatt, Lőcsén ezen a napon találkozott Közép-Európa 11 államfője s ezért a házelnök módosította az ülés idejét, a képviselők január 29-én szavaznak a három elnökjelöltről, akiket az SZDK, a DBP illetve a független Kočnár képviselő javasolt.
– Közös nyilatkozatot írt alá a Gyimesi féle Magyar Népi Mozgalom és Szlovákia Kommunista Pártja az együttműködésről.
8. – Főszerkesztőcserére került sor az Új Szó-ban, az egyetlen magyar napilapban. A kiadó Vox nova Rt. igazgatótanácsa a leváltott Szilvássy József helyére Lovász Attilát nevezte ki.
– Az alkotmánybíróság újabb politikai jellegű döntést hozott, megerősítve, hogy a kormánykoalíciós többség tudatosan megsérti a szlovák alkotmányt és a hatályos törvényeket. A bíróság kimondta, hogy a kormánykoalíció megsértette a választójogi törvényt és Emil Spišák alkotmányos jogait, amikor a nemzetiek javaslatára megszavazta, hogy Bartolomej Kunc megüresedett mandátumát Ladislav Hruška foglalja el, miközben az érvényes törvény szerint Emil Spišákot illette volna meg a hely. Igy a parlamentben már két képviselő dolgozik jogalap nélkül. ( Hruška és a Gaulieder helyére került Belan).
– A kormányzat hallgatása ellenére kiderült, hogy az EBESZ, EU és ET levélben fordult a szlovák kormányhoz és sürgette a kisebbségi nyelvek védelméről szóló törvény elfogadását. A három nemzetközi szervezet elutasította a szlovák kormány memorandumát és hansúlyozta, hogy az EU-tagságnak továbbra is feltétele annak a Szlovákia által vállalt kötelezettségnek a teljesítése, hogy a parlament törvényt fogad el a kisebbségek nyelvi jogairól.
– Pozsonyban hivatalosan köszöntötték a 85 éves Janics Kálmán írót, történészt, az MKDM tiszteletbeli elnökét.
9. – Budapesten adásvételi szerződést írtak alá, amely szerint a kassai Vasmű szimbolikus áron, egy amerikai dollárért megvette a Diósgyőri Acélművek részvényeinek 68,15 százalékát. A Vasmű átvállalta a DAM 2,823 milliárd forintos tartozását és jelentős tőkeemelésre kötelezte magát.
– A Magyar Koalíció vezetői találkoztak Stefan Markušsal, az SZDK elnökjelöltjével. Az MK csak azután dönt, hogy kit támogat majd az elnökválasztás első fordulójában, hogy a DBP jelöltjét is meghallgatja.
– Az MK Tanácsa 18 szakértői csoport létrehozásáról döntött. Ezek a csoportok dolgozzák ki közös, részletes választási programjukat. A tanács elfogadta a választási pártként emlegetett Magyar Koalíció pártjának alapszabályát és úgy döntött, hogy szakemberei kidolgozzák a választásokon való sikeres szereplés lehetőségének további két változatát is ( pártszövetség kialakítása, a három tömörülés jelöltjeinek egy párt listáján való indítása) arra az esetre, ha az új választási törvény nem tenné lehetővé az MK sikeres választási szerepelését.
12. – A kormánykoalíciós pártok megerősítették, hogy nem indítanak jelöltet az elnökválasztások első fordulójában és nem támogatják sem a DBP, sem az SZDK jelöltjét. Nem véglegesítették álláspontjukat a választási törvény módosítását illetően. Abban egyet értettek, hogy minden parlamentbe bejutó pártnak legalább ötszázalékos támogatást kell szereznie, függetlenül attól, hogy koalícióban indul-e vagy sem. A DSZM és a nemzetiek úgy vélik, hogy Szlovákiának egy választókörzetet kell alakítania, Luptákéknak azonban nem felel meg ez az elképzelés.
– A hágai döntés végrehajtásáról folytatott szlovák-magyar tárgyalások a konkrét megoldásokra vonatkoznak már, ezért a felek úgy döntöttek, hogy a megállapodás eléréséig csak sajtónyilatkozatok útján tájékoztatják a nyilvánosságot.
– A Nemzeti Vagyonalap 100 millió márka hitelt vett fel, hogy a 70 évesnél idősebb személyeknek kifizethesse a vagyonalapi kötvényeket. A mintegy 3 milliárd korona értékű kötvényekre 100 millió márka hitelt vett fel, mennyire lesz szüksége ahhoz, hogy három év múlva kifizesse a polgároknak a megigért 30 milliárd koronát?
13. – Továbbra sem tartanak sajtóértekezleteket a kormány ülései után. A kabinet idei első összejövetelét ismét énekkel kezdte, a kormánytagok elénekelték főnökük kedvenc újévköszöntő dalát.
14. – A Központi Koordinációs Tanács a SZMPSZ révén eljuttatta az egyes járásokba a magyar nyelvű félévi értesítők mintáit, javasolva, hogy a pedagógusok vállalják az értesítők kitöltését, hogy a szülők alkotmányos joguk értelmében anyanyelvű információt kapjanak gyermekeik félévi előmeneteléről.
– Kinevezték Miroslav Maxont, az új pénzügyminisztert.
15. – Az Új Szó értesülése szerint a kormány felkérésére a Magyar Népi Mozgalom György Istvánt és Lengyel Lászlót javasolta a szlovák-magyar alapszerződés kisebbségekkel kapcsolatos rendelkezéseinek megvalósítását felügyelő vegyes bizottságba. Az MK vezetői szerint a szlovákiai magyarságot csak olyan személyek képviselhetik a bizottságban, akik választott képviseletének bizalmát élvezik. Az említett két személy a kormányhoz közel álló, a magyarságot nem képviselő mozgalom jelöltje.
– A kormány rendkívüli ülést tartott, amely úgy döntött, hogy a parlamenti választások szeptember 25-26-án, a helyhatósági választások pedig november 13-14-én lesznek.
16. – Vladimir Mečiar bejelentette, mozgalma az elnökválasztások második fordulójában sem indít jelöltet és kormánya felkészült, hogy átvegye az államfői jogköröket abban az esetben, ha nem sikerül elnököt választani. Szavai szerint Michal Kováčcsal már meg is egyezett az elnöki jogkörök átadásában.
– Az ellenzéki pártok egyértelműen visszautasítják a választási törvénynek a kormánykoalíció által javasolt módosítását, aminek célja megakadályozni a már létező koalíciók, az SZDK és az MK választási részvételét. Nem értenek egyet a választási bizottságokra vonatkozó javaslatokkal sem, mivel azok meghiusítják, hogy a jelölő pártok részt vegyenek a választások ellenőrzésében. Az SZDK és az MK saját javaslatot dolgoz ki a választási törvény modosítására.
17. – A Somorja melletti Csölösztőn tartotta meg második újévi találkozóját a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum. A rendezvényen értékes előadások hangzottak el a nem humán értelmiség helyzetéről, az oktatásügy gondjairól, a határ menti régiókról, az asszimiláció kérdéseiről. A részvevők választási felhívást fogadtak el és egy dokumentumot a reál értelmiségről. Jelen volt a Szlovák Értelmiségi Fórum hattagú küldöttsége.
20. – Az ellenzék kezdeményezésére összeült a parlament. Az ülés napirendjén két határozat hatálytalanítása szerepelt volna – amellyel tudomásul vette Gaulieder távozását a parlamentből és amely szerint Ladislav Hruška lépett az elhunyt Bartolomej Kunc helyére. Mivel a kormánykoalició képviselői nem szavazták meg a napirendet, a házelnök befejezettnek nyilvánította az ülést.
– Hivatalosan megnyitották Pozsonyban a Magyar Házat. Beszédet Magyar Bálint művelődési miniszter mondott, aki a megnyitó előtti sajtóértekezleten bírálóan szólt a szlovákiai magyar oktatásügy és kultúra állapotáról. Rámutatott, hogy az alapszerződést követően folyamatosan romlik a szlovákiai magyar kisebbség helyzete. A szlovák kulturális és oktatási miniszterek meghivásuk ellenére nem jelentek meg az ünnepségen.
– Eva Slavkovská oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a bizonyítványok a magyar iskolákban továbbra is szlovák nyelvűek lesznek. Úgymond jóakaratuk jeléül lehetővé teszik, hogy a gyerekek kétnyelvű bizonyitványt is kaphassanak, de azért a szülőknek illetéket kell fizetniük és ez a bizonyítvány nem tekinthető hivatalos okmánynak.
– Ifj. Kováč visszakapta útlevelét, így kiutazhat Németországba, hogy tisztázza magát a Technopol ügyben nyomozó német hatóságok előtt.
– A kormány hivatalosan bejelentette: Szlovákia egyik külképviseleti hivatalából figyelmeztetést kaptak, hogy február 25-ig merényletet követnek el Vladimir Mečiar ellen. A merénylet elkövetői állítólag már 1 millió márkát kaptak Szlovákiából. Mečiar 1990 óta hatszor jelezte, hogy merénylet készül ellene, így a mostani bejelentést általában kétségekkel, a DSZM kampányfogásaként fogadták.
21. – Az SZDK és MK képviselői újabb rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek, hogy a parlament eleget tehessen az alkotmánybíróság döntésének.
22. – Megtartották Budapesten a magyar-szlovák külügyminiszteri találkozót, amelyet eredetileg tavaly szeptember 20-ára terveztek, de a szlovák fél a találkozót lemondta. A miniszterek jegyzőkönyvet írtak alá a külügyminisztériumok együttműködéséről, de az alapszerződés kiértékelésének mechanizmusában nem sikerült megállapodniuk, mivel a szlovák külügy olyan személyeket kíván delegálni a kisebbségi részt felügyelő bizottságba, akik nem élvezik a szlovákiai magyarság parlamenti képviseletének támogatását. Kramplová beismerte: a személyek kiválasztásának az volt a legfontosabb kritériuma, hogy ne a MK programját képviseljék.
– Dušan Macuška, a DSZM jogi szakértője bejelentette, hogy Michal Kováč bűncselekményeket követett el, megbizatásának lejárta után azonnal átadja az illetékes szerveknek a birtokában lévő terhelő bizonyítékokat.
– Vladimír Mečiar megerősítette: ha mozgalma veszít a választásokon, ő távozik a politikából és nem lesz az ellenzék vezére. Egyúttal jelezte, hogy az államfő hivatali idejének lejárta után sok " undorító dolog " kerül napvilágra.
– Peter Stanek pénzügyminisztériumi államtitkár szerint márciusban vagy áprilisban válságba kerülhet a korona. Maxon miniszter és a nemzeti bank cáfolta a válság veszélyét.
– Ján Cuper DSZM képviselő felvetette, hogy Vladimír Mečiar államfőként pártatlan lenne, s eleget tenne az erkölcsi és hazafias kritériumoknak is.
21. – Olga Keltošová megerősítette azt a hírt, hogy távozik a kormányból. Mint mondotta, sorsa Michal Kováč kezében van, aki 1994-ben nem hagyta jóvá Szlovákia ENSZ-missziója vezetőjévé való kinevezését. Most ismét erre a posztra jelöli a kormányfő. Rajta kvül állítólag Peter Baco és Karol Cesnek is távozik a kormányból.
23. – Lőcsén 11 közép-európai államfő találkozott és folytatott ezsmecserét a polgári társadalomról. A vendéglátó Michal Kováč szerint, a találkozó bizonyította, hogy senki sem esküdött össze Szlovákia ellen, senki sem ignorálja az országot. A vendégek nagyra értékelték Michal Kováč ötéves munkásságát. Mečiar nem fogadta el a meghívást Lőcsére, a találkozó idejében egy tűzoltószertár átadásán vett részt Túrócszentmártonban. –
A csúcstalálkozón résztvevő Václav Havel a Magas-Tátrában találkozott az SZDK képviselőivel, DurayMiklóssal, Bugár Bélával és Gyurovszky Lászlóval, az MK vezetőivel. A cseh elnök a szlovákiai helyzetről tájékozódott.
25. – Az SZNP, a népakaratra hivatkozva Mečiart javasolta köztársasági elnöknek a kormánypártok tárgyalásán.
26. – Michal Kováč az USA-ba utazott, ez volt utolsó hivatalos külföldi útja köztársasági elnökként.
– A MK megállapodott a Magyar Koalíció Pártja elnevezésű választási párt bejegyeztetéséről. Egyúttal bejelentette, folytatja a magyar pártok parlamenti jelenlétét biztosító további módozatok előkészítését. A MK a választási törvény tervezett módosítása miatt kényszerül új szubjektum létrehozására, illetve további megoldások keresésére.
27. – A MK úgy döntött, hogy képviselői Stefan Markušt, az SZDK államfőjelöltjét támogatják az elnökválasztás első fordulójában.
– Duray Miklós kijelentette, hogy a választási párt létrehozása a legkevésbé szerencsés megoldás, létrehozása szákutcába vezet, politikai és jogi szempontból támadhatatlan csak a három magyar párt fúziója lenne.
– A kulturális miniszter hivatalos jegyzékben tiltakozott Magyar Bálint kijelentései miatt, aki szerinte megsértette a diplomácia irott és iratlan szabályait Pozsonyban tartott beszédével, s ezért panasszal fordult az EU-hoz és az EBESZ-hez is.
28. – Egy öttagú petíciós bizottság országos akciót indított azzal a céllal, hogy petíció útján elősegítsék a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény megszületését. 100 ezer hiteles aláírás szükséges ahhoz, hogy napirendre kerüljön a törvénytervezet a parlamentben.
– A kormánykoalíció képviselői ismételten megakadályozták, hogy a törvényhozás az alkotmánybíróság döntésével összhangban érvényt szerezzen Emil Spišák és František Gaulieder képviselői jogainak. A kormánypárti képviselők nem jelentek meg a parlament ülésén.
29. – Nem hozott eredményt az elnökválasztás első fordulója, mivel a kormánykoalíció nem volt hajlandó támogatni az egyik jelöltet sem, miközben maga nem állított jelöltet. A kormány tagjai nem vettek részt az ülésen. A választások második fordulója február 6-án lesz, de Mečiar előre jelezte, ez is eredménytelen lesz. 30.
– Kiosztották a félévi bizonyítványokat, a magyar iskolákban a bizonyítványok ismét egynyelvűek voltak. A szülők nem használták ki az oktatási miniszterium ajánlatát és pénzért nem kértek magyar fordítást a szlovák bizonyítványokról. Sok iskolában a gyerekek megkapták a magyar nyelvű értesítőt, amelyet a Koordinációs Tanács kezdeményezett.