Döntés után
Együttélés Politikai Mozgalom Központi Irodájának Nyilatkozata

Pozsony, 1990. december 12.

Az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői a Szövetségi Gyűlésben sikerre vitték törvekvésünket az illetékességi alkotmánytörvény tárgyalása során. A Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája elfogadta azt a képviselőink által kezdeményezett javaslatot, hogy a nemzeti kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő jogalkotás az alkotmányos egység megőrzése szellemében maradjon a Szövetségi Gyűlés hatáskörében.

Képviselőink tevékenysége azért is mondható sikeresnek, mert a nemzeti kisebbségek helyzetét érintő jogalkotást az általános, egyéni és kollektív jogokat érintő törvényalkotás lehetőségével kívánták helyettesíteni. A kollektív jogok egyelőre a nemzetközi egyezményekben még deklaratívan sem szerepelnek, nincs meghatározott jogi tartalmuk sem. Ennek ellenére sajnálatunkat kell kifejezni, hogy a Szövetésgi Gyűlés képviselői a kollektív jogok elvét nem foglalták alkotmánytörvénybe, ugyanis a jövőbeni jogalkotás számára kiindulópont lehetett volna.

Vissza az Eseménynaptár és dokumentumgyűjtemény tartalmához