DURAY MIKLÓS
Megkésett temetési beszéd
(Gróf Esterházy János halálának 40. évfordulóján)
.
Amikor 1957. március 8-án gróf Esterházy János visszaadta lelkét Teremtőjének,
családja és szerettei közül senki sem állhatott halotti priccsénél a börtönkórházban.
Senki sem tudhatott halála híréről, noha tizenöt évvel azelőtt Közép-Európa
legbátrabb emberének nevezték.
Ki volt Esterházy János, akit a pozsonyi Nemzeti Bíróság szenátusa 1947.
szeptember 16-án kötél általi halálra ítélt, majd az ítéletet később —
kegyelmi folyamodvány alapján, de puszta alibizmusból — a Csehszlovák Köztársaság
elnöke életfogytiglani fegyházbüntetésre változtatta? Politikai ellenfele,
de sorstársa Fábry Zoltán az ítélet kimondásának másnapján tömör egyszerűséggel
így summázta a tényt: szlovenszkói magyar volt - ezért kellett őt halálra
ítélni. A halálos ítélet kimondása idején a Szovjetunióban raboskodott
— ezért élhetett még tíz évet. Ha a szovjet pribékek nem hurcolják el Csehszlovákiából,
akkor tömeggyilkos fasisztákkal együtt akasztották volna fel őt a pozsonyi
Kertész utcai börtön egyik udvarán.
Láttam 27 év múltán börtönöm egyik cellaablakából azt a negyedkörívnyi
udvarrészt, ahol az akkori bitófák álltak, és Te jutottál az eszembe Esterházy
János, aki ugyanennek a börtönnek a padlózatát koptattad 1945-ben. Itt
akartak felkötni Téged ezek a szemetek. Lehet, hogy jobb lett volna a gyorshalál
- így kevesebbet szenvedtél volna. De az Isten akarata emberi ésszel kiszámíthatatlan,
és adott Neked még tíz évet, hogy gyámolíthasd az elesetteket a kényszermunkatáborban
és a börtönök falai között. Ez volt a sorsod, ez volt életed utolsó küldetése.
Ki volt Esterházy János? Pártelnök, parlamenti képviselő, hivő ember, magyar.
Mondhatnám kollégám, de inkább példaképem. Sőt egyetlen példaképem, mert
szinte nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rád, és ne tenném fel a kérdést:
János, mi erről a véleményed? A válaszod hallom, és boldog vagyok, mert
ismét azonosan gondolkodtunk..
Ki volt Esterházy János? Politikus volt, akit a körülmények tettek azzá
és a Gondviselés. Reá bízatott 31 éves korában az elszakított magyarság
csehszlovákiai részének szószólói tisztsége. Ma sem tudom ésszel felérni,
hogy miért voltak ellenfelei. Talán csak egy oka lehetett: kiválasztott
volt. Ami az ő esetében azt jelentette, akkor sem ingott meg, amikor már
mindenkinek megrogyott a térde. Ezt a magatartást azért gyűlölik sokan,
mert irigylik, és szembenézve vele érzik saját bevallhatatlan gyengeségüket.
Ki volt Esterházy János? Keresztény-szocialista politikus. Ma ezt a kifejezést
már kevesen értik, mert megszűnt, illetve átalakult a tartalma. De úgy
talán érthető, hogy ő volt 1932-től 1936-ig az Országos Keresztényszocialista
Párt elnöke. Ez egy olyan különleges párt volt, mint az Együttélés az 1990
utáni években Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában. Magyar is volt és
nemzetközi is egyszerre. Jobboldali is volt, és mégis szociális elkötelezettséget
hirdetett. Értelmiségi irányultságú volt, és mégis társadalmilag egyetemes.
A mához viszonyítva annyiban volt más, hogy a kereszténységre tényként
és lételemként tekintett — ma az ateizmus és a keresztényellenesség évtizedei
után a kereszténység hangos hirdetői inkább a klerikárisok vagy a fareizusok,
és nem a valódi Krisztus-követők.
Mit jelentett pártjának magyarsága és nem magyar jellege? Aki érti és érzi
a magyar történelmet, az tudja: a magyarság több, mint nyelv, és több mint
kultúra. A magyarság az avaroktól és Árpád honfoglalóitól valamint a későbbi
betelepültektől származó nép összessége, amely az államalkotás közös élményében
egyesült. A magyar nyelv csak a közösen és önkéntesen választott fenséges
kommunkáció eszköze. A népi kultúra pedig a sajátosságok hordozója.
Ebből az alapból épült fel az Országos Keresztényszocialista Párt. Még
ma is akadnak tanúk, akik azt állítják, hogy ez nem volt magyar párt. Igazuk
van. De akkor mi volt? Magyar történelmi párt volt. Ennek lett az elnöke
1932-ben Esterházy János, 1936-tól pedig az Egyesült Magyar Párt elnöke
volt. Aki ezt nem érti, nem érti történelmünk lényegét.
Ki volt Esterházy János? Magyar történelmi személyiség. A történelmi magyar
gondolkodásmód megtestesítője, amely szerint élte politikusi életét. Ezért
sohasem élhetett benne gyűlölet más nép, más nemzet iránt: a magyar állameszme
ugyanis a befogadásra és nem a kizárásra épült. Eötvös József sem azért
volt a zsidók emancipációjának a szószólója, mert jobban szerette a zsidókat,
mint másokat, hanem ő is ebből a magyar történelmi meggyőződésből táplálkozott.
Mint ahogy Esterházy János sem volt judeofil. Nem emiatt nem szavazta meg
1942. május 15-én az akkori szlovák parlament egyetlen képviselőjeként
a zsidók deportálását elrendelő illetve utólagosan legalizáló törvényt.
Hanem azért, mert Krisztus-követő volt és a történelmi magyar gondolkodásmód
képviselője. Szavazása miatt gyűlöletet gerjesztettek ellene a szlovák
közvéleményben. Még ötven év múltán sem tudtak a zsidótörvényt megszavazók
utódai beletörődni abba, hogy akkor a humanista erkölcs egyetlen képviselője
Szlovákiában egy magyar volt. Még a magyarbarátnak címkézett Rudolf Chmel
– aki Csehszlovákia budapesti nagykövete volt az 1990-1994 között – sem
tudta leküzdeni magában az Esterházy-komplexust. Másként ugyanis nem magyarázható
elodázó magatartása, amivel 1991. szeptember 27-én reagált Václav Havel
kancellárjának, Karl Schwarzenbergnek a kérésére, hogy táblát lehessen
elhelyezni Esterházy János emlékére Szlovákiában. Az állítólagos liberális
magyarbarát Chmel kiverni igyekezett a herceg-kancellár fejéből a gondolatot,
mondván: "Ebben a pillanatban ez minimum korai lenne." Valóban
korai, hiszen a kollektív bűnösség elvének érvényesítése ötven évvel ezelőtt
mind szellemében, mind kézzel fogható következményeiben még ma sújtja a
magyarokat Szlovákiában. Ezzel pedig valóban nehezen fér össze az Esterházy-emlék
ápolásának hivatalos engedélyezése. Kedves Esterházy János! Minősítést
nem igénylő ellenszavazatod miatt talán még inkább a szívemhez nőttél,
hiszen magatartásoddal egyértelművé tetted, hogy a fasizmussal és a nácizmussal
semmilyen kompromisszumot nem lehet kötni, még egy pillanatra sem lehet
vele összekacsintani. Tetted ezt a háború félidején, amikor még mások,
döntéseik következményeiben tőled felelősebb politikusok Hitler győzelmére
esküdtek, szavaztak vagy koccintottak. De te ennek a fordítottját tetted
már a második világháború kitörése előtt is. A te szavaiddal és magatartásoddal
bizonyítható, hogy már 1938 őszén antifasisztává és pacifistává vált a
felvidéki magyarság. Ezért írhatta joggal és hitelesen Fábry Zoltán 1946-ban,
hogy a szlovákiai magyarság a vox humana jegyében ágyazódott bele a történelembe.
Ha akkor – 1942-ben – megszavaztad volna azt a törvényt, már talán feledésbe
merültél volna és neved hallatán nem bőszülnének fel ellenségeid, ellenségeink
sem. Miért? Azért, mert te is ugyanúgy besározódtál volna, mint a többiek,
mint ők. Akkor nem lett volna okuk téged halálra ítélni.
Érted már? Azért tettek a süllyesztőbe, azért akartak kigumizni az életből
és az emlékezetből, mert különb voltál mint ők. Így történik ez most is.
Az az ellenségük, aki fölött nem tudnak győzni. Legyőzni pedig azt nem
lehet, aki szellemileg és lelkileg erős, és a hit forrásából táplálkozik.
Aki tisztaságával figyelmeztet arra, hogy körös-körül sok a szenny. Az
ilyeneket csak meggyilkolni lehet.
Az 1942-ben tanúsított magatartásod emlékére ellenszavazásod napját a felvidéki
magyarság emléknapjává avattuk és ezen a napon a Helytállásért díjjal jutalmazzuk
az arra érdemeseket.
Esterházy magatartásának emlékére alapított díjunk minket figyelmeztet
az újrafasizálódó Szlovákiában, hogy azokkal sem szabad kompromisszumot
kötni, akik már kompromisszumra léptek a fasisztákkal..
Ki volt Esterházy János? Az antifasiszta és pacifista grófot egyszer már
kinevezték fasisztának és antiszemitának. Bíróságilag minősítették háborús
bűnösnek, a cseh és a szlovák nép ellenségének.
Kedves Esterházy János! Mi tudjuk, hogy ki voltál, és egy szavát sem hisszük
azoknak, akik ugyan ellenségeid voltak, noha te nem tekintetted őket azoknak
— csak eltévelyedett embereknek.
Ki volt hát Esterházy János? Ő maga vall erről gyakran és sokszor. Vallomásaiban
három vörös fonál húzódik: a pacifizmus, a magyarságszolgálat és a magyar
Szent Korona népeinek testvérisége — érthetően elsősorban a szlovákság
és a magyarság egymásrautaltságának az eszménye..
A mai politikusok is tanulhatnának szavaiból, melyeket 1935-ben mondott:
a mi fő fegyverünk az, hogy mindenkor törvényes alapon állva, szellemi
és erkölcsi erőinkkel akarjuk kivívni mindazt, ami bennünket megillet.
Mondta ezt annak tudatában, hogy a csehszlovák államtákolmány csak az önrendelkezés
természetes jogát megsértve jöhetett létre. Mondta ezt annak ellenére,
hogy ő is tudta, "itt egy irányunkban barátságtalanul hangolt csehszlovák
közvéleménnyel állunk szemben" (1937). A második világháború kitörése
előtt egy évvel pedig arra a megállapításra jutott, hogy a magyarságnak
több haszna lesz abból, ha nem következik be Trianon revíziója, mintha
azt kierőszakolná egy újabb világháború árán..
Esterházy János magyarságszolgálatának egyik legékesebb bizonyítéka a fizikai
helyben maradása volt. Nem hagyta el a kisebbségi sorsban maradókat akkor
sem, mikor minden pragmatikusan és tisztességesen gondolkodó ember a helyében
1938 őszén úgy döntött volna, hogy a visszacsatolt magyarok területén marad,
tehát ismét magyarországi lesz. Ő másként döntött: számára a kevesebb volt
a több. Gondoljuk csak végig ezt a bibliai történetet: a csaknem egymillió
felvidéki magyar visszakerült hazájához, de ő az ötvenezer kívülrekedttel
maradt — a többség biztonságba helyeztetett, most már a szétszóródottakkal
kellett törődni. Második helybenmaradása a háború végéhez kötődik. Józan
ésszel úgy dönthetett volna, hogy Nyugatra megy, nem várja meg a bosszúra
éhezők farsangolását. Senki sem vádolhatta volna őt gyávasággal vagy megfutamodással,
ha így dönt. Ő maradt, vállalva hogy negyvennégy éves korában véget érjen
értelmesen alkotó élete és a maradék tizenkét esztendőjét átadja a börtöni
enyészetnek. A nem a józan ész szabálya szerint hozott döntések nem azt
jelentik, hogy nem volt döntésképességének birtokában. Ellenkezőleg: ő
birtokában volt olyan információknak, amelyek a józan ész határán túlról
érkeztek. Ezt a puszta logika és csupán a józan ész szerint döntő emberek
nehezen értik meg. Ez nem az emberi képesség függvénye, hanem a lélek és
a szellem világából származó sugallás. Tudatosítanunk kell, hogy vannak
közöttünk néhányan, akik tudnak mást is, mint az egyebek. Ez a másság teszi
őket vezetővé és kiválasztottá.
A sorsdöntő helyzetekben hozott elhatározásain túl a magyarságot szolgáló
politikus Esterházyt beszédei, cikkei, parlamenti felszólalásai, előadásai
jellemzik. Peéry Rezső azzal dicsekedett, hogy Esterházy néhány művelődéspolitikai
előadását ő írta. Lehet, hogy így igaz. Sőt, nyilván így volt, másként
ezt nem merte volna leírni Peéry tanár úr. De ez a lényegen nem változtat:
ha Esterházy egyetértett a más tollából származó gondolatokkal és felvállalta
őket, akkor a szerzőségét is vállalta. Mert a lényeges az, hogy mivel tud
és mivel nem tud azonosulni az ember.
Megdöbbentő, hogy Esterházy János politikai beszédei mennyire szólnak a
máról is. Ez azonban nem a politikusi éleslátásáról tanúskodik, hanem arról
a siralmas helyzetről, hogy semmit sem javult a szlovákiai magyarság állapota.
.
Például 1937 novemberében a prágai parlamentben ezt mondta: "Amíg
nem szűnik meg az állami igazgatásban a velünk szemben alkalmazott szabotáló
rendszer, intézményesen nincsenek biztosítva a békeszerződésben és az alkotmánytörvényben
lefektetett jogaink, mindaddig folytatni fogjuk ellenzéki politikánkat,
és nem szűnünk meg informálni helyzetünkről az európai közvéleményt."
Ezeket a szavakat még stiláris változtatások nélkül ma hatvan év múltával
is el lehet mondani és mondjuk is. A szlovák parlamentben 1939 decemberében
pedig arról beszélt: "A magam részéről nem mondhatok le semmilyen
magyar jogról, különösen akkor nem, amikor ezeket a jogokat a Trianoni
békeszerződés után kialakított Csehszlovák Köztársaságban nehéz harcok
árán vívtuk ki." Fontos ez a mondat, mert utal Esterházy jogi gondolkodásmódjára:
a szerzett jogokat nem lehet feladni és meg kell védeni. Jó figyelmeztetés
ez a mai felvidéki magyar politikusoknak.
Esterházy János számára a Kárpát-medence népei, nemzetei egymásrautaltságának
a hirdetése nem politikai cselfogás volt, hanem hitvallás. Lehet, hogy
ezt senki sem hitte el neki akkor, és most utólagosan sem. De én meg vagyok
győződve szavai hitelességéről. Egy történelemben gondolkodó magyar ember,
ráadásul egy történelmi főúri család sarja számára egy ilyen meggyőződés
a szinte génjeiből eredő történelem-szemlélet része. Az 1938-as visszacsatolás
után pontosan erről tanúskodik karácsonyi szózata: "Mi a szlovák népet
... mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is...
Az ezer éves sorsközösség az Úristen műve volt és ezt a sorsközösséget
emberi erő szét nem bonthatja."
Egyik alkalommal mint egyetlen magyar képviselője a szlovák parlamentnek
kijelentette: "Nekünk, magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk,
ami bennünket közelebb hoz és nem azt, ami bennünket eltávolít." Máskor
pedig azt mondta: "Kötelességünk azon munkálkodni, hogy olyan légkört
teremtsünk, mely légkör biztosítja egyrészt a szomszédos államok nyugodt
egymás mellett élését, másrészt lehetővé teszi, hogy ha valamely országban
vannak nemzetiségek, úgy azok tagjai teljes mértékben egyenrangú állampolgárként
élhessék ki nemzeti életüket." Esterházy már-már eljutott a szlovákság
és a magyarság közötti egyenrangú partneri viszony, a társnemzeti kapcsolat
igényének a meghirdetéséig, melyet még ma sem fogadnak el szlovák testvéreink,
de a magyarok egy része sem érti még ezt. De 1943-ban is azt kellett megállapítania
Esterházy Jánosnak, amit most is joggal mondhatnánk, talán csak néhány
szavát kellene megváltoztatnunk: "Szinte fölöslegesnek tartom újból
hangoztatni azt a régi magyar álláspontot, ami ugyancsak a szívemből jött
mindig, hogy a legjobb akarattal és legőszintébb érzésekkel viseltetünk
a szlovákok iránt. Kár, hogy a szlovák oldalon nem tudnak vagy nem akarnak
hinni e tétel őszinteségében... A háború befejeztével, mikor a békés építés
ideje elkövetkezik, mi, akik itt élünk a Duna medencében: egymásra leszünk
utalva. Ne teremtsünk tehát olyan légkört magunk körül, mely riasztó válaszfalként
meredezik közöttünk: ellenkezőleg, igyekezzünk már most olyan légkört teremteni,
ami az igaz keresztény és nemzeti alapon álló békét szolgálja."
Esterházy János akkor még nem tudhatta, de már sejthette, hogy a második
világháború után a magyarság és a szlovákság közös történelmének legsúlyosabb
szakasza következik: a példátlan ellenségeskedés korszaka.
Esterházy János minden tekintetben az autonóm cselekvés híve volt. Támogatta
a Prágából képviselt csehszlovákizmussal szemben a szlovák emancipációs
törekvéseket, tehát az autonomistákat és ezen belül a magyarság önrendelkezésének
szószólója volt. Ezt a magatartását csak a buták vagy a gazemberek minősíthették
úgy, ahogy azt az 1947-ben fölötte kimondott ítélet is jellemzi, vagy ahogy
erre még e bírók mai szellemi örökösei is tekintenek.
Esterházy János pártpolitikusi pályafutásának egyik legfényesebb fegyverténye
annak a felismerése volt, hogy a magyarság jogaiért folytatott küzdelmet
nem lehet sikerre vinni akkor, ha a felvidéki magyarság politikailag megosztott
és az akkori két politikai pártja között rivalizálás folyik. Pártelnökként
a saját pártja önállóságának feladását hirdette meg és erről igyekezett
meggyőzni a Magyar Nemzeti Párttal való egyesülés ellen fellépő tisztségviselőket
is a pártjában. Azt hirdette, hogy a pártérdekeket félre kell tenni és
mindennél előbbrevalónak kell tekinteni a magyar közösség érdekét. Meggyőző
fellépésének eredményeként és a magyar tömegek elvárásának súlya alatt
1936-ban egyesült az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti
Párt. A politikai taktika szempontjából ez volt a felvidéki magyarság legbölcsebb
közös lépése a kisebbséggé degradáltságának csaknem nyolcvan esztendeje
alatt. És ez is Esterházy János nevéhez fűződik, aki Peéry szerint egy
puhaállú gróf volt, de mi tudjuk, hogy mindennél erősebb volt a hite és
elkötelezettsége az igazság szolgálatára. Tanuljatok tőle kortársaim és
politikustársaim!.
Esterházy János élete a felvidéki magyarság létével azonos. Legjelképesebb
a halálra ítéltetése. Mert általa az egész közösségünk fölött mondták ki
az ítéletet. Ő ugyan kegyelmet kapott, de a börtönben halt meg. Mi még
börtönben vagyunk és sem kegyelmet, sem felmentést nem kaptunk csak az
ítélet végrehajtását napolták el. .
Életed tanulságai, Esterházy János, nem szívderítőek. Hiszen most is abban
a mókuskerékben forgunk, amelyből te sem léphettél ki. A hited a felemelő
— az nem vész el.
Esterházy János 1957. március 8-án halt meg a mirovi börtönben a mai Morvaország
területén. A közjegyzőségnek két és fél évbe tellett, míg földi javainak
örökösödési ügyében intézkedett. A vagyon, ami utána maradt, mindössze
110 csehszlovák korona volt — mintegy három amerikai dollár —, egyéb vagyonát
elkobozták.
Szegény vagyontalan Esterházy János.
Letartóztatása óta több mint ötven év telt el. Halála óta éppen negyven.
A magyarság rontására Trianonban létrehozott államot képviselő utódok semmit
sem változtak. Mint ahogy a felvidéki magyarság sorsa sem fordult jobbra,
sőt most, ma úgy alakul a helyzetünk, mint az Esterházy fölött kimondott
halálos ítélet idején. Mindannyiunknak szüksége lesz Esterházy hitének
erejére. Téged elpusztítottak Esterházy János. Megszüntették minden földi
maradványodat. Hamvaidat most is titokban tartják, mintha attól félnének,
hogy újrakelsz belőlük. De te mégis élsz. Nem baj, ha nem akarnak felmenteni
a hamis vád alapján hozott ítélet alól. A fontos az, hogy mi téged sohasem
ítéltünk el — a rossz bírákat úgyis a saját ítéleteik következményei temetik
maguk alá. Kedves Esterházy János! Új küldetés áll előtted. Át kell lényegülnöd
belénk, hogy erősítsd a hitünket és segíts bennünket bölccsé válni. Hamvaid
nyugodjanak békében. Szellemi lényedet pedig várva visszavárjuk. Légy te
számunkra a világosság. Ha Téged követünk, nem járunk sötétségben..
1997. március 7.