Új reformkorra van szükségünk!

Az Együttélés felhívása minden magyarhoz


1997. MÁRCIUS 15-ÉN léptünk a magyarság nemzeti és állami létét megújító reformkor kicsúcsosodását jelentő 1848. március 15-e százötvenedik évfordulójának esztendejébe. Ez nem csupán politika-történeti évforduló, hanem nemzetünk nagy emlékéve, mert akkor fogalmazták meg a kor szelleméhez méltó módon a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében a magyarság társadalmi, politikai, nemzeti és gazdasági újjáépítésének programját.

A reformkor szellemét a nemzet önmaga fölötti rendelkezésének óhaja és célja hatotta át – ez volt az akkori korparancs. Ma a polgár, a polgárok közösségének önrendelkezése a korszellem.

Mai reformjaink egyik célja: a szlovákiai magyarság polgári önrendelkezése. A magyar-ság Szlovákiában élő közössége már megfogalmazta ennek programját, az első "reformországgyűlésünkön" 1994. január 8-án Komáromban.

A 150 évvel ezelőtti elődeink az első reformországgyűlést követően a kibontakozáshoz szükséges intézményeket kezdték megteremteni.

Mi is intézményeinkért vívjuk küzdelmeinket. De míg elődeink a nemzetünket megtartó szervezeteket, társaságokat, intézeteket építették, addig mi, itt a mai Szlovákiában a megmaradásukért csatázunk. A polgári aktivitás, a polgári engedetlenség különböző formáit kényszerülünk szervezni.

Míg reformkori elődeink a nemzeti egységet építették a nagy cél megvalósításáért — ma egyre többen gátolják egységünk kialakítását, holott ma is az a cél: nemzeti közösségünk, valamint a magyar nemzet egysége.

ÚJ REFORMKORRA VAN SZÜKSÉGÜNK, amelynek értelmét és programját ismét 12 pontba foglaljuk:

1. Váljon Szlovákia alulról építkező demokratikus jogállammá!

2. Mentsük meg a magyar iskolákat! Az iskolaalapítás, illetve működtetés joga az ehhez szükséges közpénzekkel együtt kerüljön az önkormányza-tok kezébe!

3. Mentsük meg a magyar kultúrát! A magyarság részesüljön arányosan a kultúrára és közintézményekre szánt központi költségvetésből!

4. Teremtsük meg a szlovákiai magyarság közügyeinek és fejlődésének szolgálatára a közteherviselés elve szerint a Közérdekű Országos Magyar Alapítványt!

5. Törvény biztosítsa a magyar nyelv egyenjogúságát a hivatalos haszná-latban!
6. Legyen önálló magyar egyetem!

7. Kezdeményezzünk helyi népszavazásokat a területi-közigazgatási rend-szer átalakítására!
8. Alakítsuk ki a magyarság önkormányzati rendszerét!

9. Szűnjön meg a kollektív bűnösség elvét érvényesítő minden jogszabály és azok következményei – a magyarok kapják vissza elkobzott ingatlan-jaikat és a második világháború után igazságtalanul elítélt magyarok részesüljenek jóvátételben és kárpótlásban.

10. Törvény biztosítsa a szlovákiai magyarságnak az önrendelkezés elvére épülő jogállását!

11. Alkotmány rögzítse a szlovákok és magyarok egyenrangú partneri viszonyát!

12. Egyesüljenek a koalícióban tömörülő magyar pártok unióba!


Ezek a szempontok legyenek a mi reformkorunk alapjai. Nem csak azért, hogy méltó folytatói legyünk történelmünknek, hanem annak érdekében, hogy legyen folytatás.

1997. március 15-én

Vissza a tartalomhoz