2008. június 30., hétfő
Aktuális
Az ügyvezető elnökség még ezen a héten nekilát az őszi jelöltállítási szabályzat kidolgozásának – mondta tegnap az ÚMSZ-nek Kelemen Hunor. Az ügyvezető elnök arra utalt, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi határozata értelmében az RMDSZ gyakorlatilag már a parlamenti választásokra készül.
Fotó: ÚMSZ/archív
Az SZKT arra figyelmeztette az RMDSZ-szervezeteket, ne dőljenek hátra. A kampánystáboknak már az őszi választásokra kell készülniük
„Az önkormányzati választások után megírt nyilatkozatok, állásfoglalások, nyílt levelek egyike-másika megér annyit, mint egy ómagyar nyelven írt siralom. Körülbelül annyira is érthető. Mi úgy tudjuk, hogy az RMDSZ nyerte meg a 2008-as önkormányzati választásokat, méghozzá elsöprő többséggel: 184 a 11-hez, vagyis 85 százalék a 15-höz. Nem kell célfotó a dolgok tisztázásához” – mondta politikai beszámolójában Markó Béla elnök az önkormányzati választások eredményeit „feldolgozó” Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ vezetője úgy értékelte, új egyensúlyi helyzet állt elő a román politikai pártok között, a kis pártok meggyengültek. Szerinte nem vált ténylegesen kétpólusúvá a romániai magyar politika: van egy 85 százalékos nagy érdekvédelmi szövetség, és 15 százalékos támogatással számolhatnak az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulások.
„A reform a szövetségen belül zajlik, nem a szövetségen kívül” – jegyezte meg Markó, majd a közelgő őszi parlamenti választásokra utalva bejelentette: egy kampány véget ért, kezdődik egy új kampány.
A liberálisok partnerek
A politikus beszámolója szerint megyei és helyi szinten elsősorban a PNL-vel, majd a PSD-vel, és egy-két fontos helyzetben a PD-L-vel alakult ki együttműködés a helyhatósági választások után. Mindez szerinte előrevetíti az őszi parlamenti választások utáni lehetséges szövetségeket, körülbelül ebben a sorrendben. Mint mondta, a magyarországi pártokhoz való szövetségi kapcsolatokat újra kell elemezni.
„Méltányoljuk azt, hogy voltak pártok, amelyek eddig is mérvadónak tekintették véleményünket, de hinni szeretnénk abban is, hogy akárcsak mi más esetekben, a Fidesz is képes lesz az önkritikára. A Fidesz beavatkozásáról az erdélyi magyarok a szavazataikkal vélemény mondtak, amelyet a magyarországi ellenzéki pártnak is tiszteletben kell tartania” – fejtette ki Markó.
Fotó: Antal Erika
Az RMDSZ vezetői elégedettek a helyhatósági eredményekkel, és már az őszi kampányra gondolnak
Markó önkritikát sürgetett
A szövetségi elnök azt sem hallgatta el, mint fontos tanulságot: „vegyük tudomásul, ahol veszítettünk, mi veszítettünk, és nem mások nyertek.” Markó szerint a kampány arra is jó volt, hogy az RMDSZ odafigyeljen: miért nagyobb a szövetséggel szembeni elégedetlenség a Székelyföldön, mint másutt, eltekintve attól, hogy sok települést, köztük a Magyar Polgári Párt (MPP) „fészkét”, Székelyudvarhelyt a szövetségnek sikerült visszaszereznie.
Mint mondta, ott, ahol az RMDSZ vesztesként került ki a megmérettetésből, az érintett RMDSZ-es politikusoknak le kell vonniuk a következtetéseket, vállalják a következményeket. Ezeken a helyen tisztújításokat kell kiírni, nem kibúvókat keresni, hangoztatta Markó. „Az önkritikára szükség van” – jegyezte meg.
Hol a felelősségre vonás?
Az SZKT-n a platformonkénti és független hozzászólások sorában Kovács Péter ügyvezető alelnök azt mondta: egyértelmű győzelemnek tekinti az RMDSZ szereplését, azonban nem rejtette véka alá „bizonyos” városi szervezetek gyenge szereplését sem. Kovács elsősorban a gyergyószentmiklósi szervezetet bírálta, másik negatív példaként Marosvásárhelyt említette, ahol sok magyar választó megszólítás nélkül maradt, de méltányolta ugyanakkor a Dorin Floreával szemben alulmaradt Borbély László kampányát.
„Azok a marosvásárhelyi kerületek, amelyek Borbély Lászlóban és kampánystábjában próbálják utólag megtalálni a bűnbakot, tévedésben vannak” – jelentette ki. Kovács szövetségen belüli fiatalítást, az új generációk munkájának elismerését hangsúlyozta. Azt is hangoztatta, a felelősségre vonás nem működik az RMDSZ-ben.
Kelemen Atilla Maros megyei elnök Kovács Péter felszólalására replikázva azt mondta, az RMDSZ-ben hozott teljesítmény nem korfüggő, a fiatalság bevonása mellett számítani kell az idősebb nemzedékek vállalásaira is. Kelemen nem zárta ki az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének átszervezését sem.
Eckstein-Kovács Péter szerint időszerű lenne liberális alapelveket is felvenni az RMDSZ politikai közbeszédének szótárába. Véleménye szerint a Nemzeti Liberális Párt továbbra is az RMDSZ preferált partnere lehet. Verestóy Attila szenátor azt mondta, a szövetség a „választások után hazaérkezett”. „A politikai gyűrődéseknek akkor lesz igazi hasznuk, amikor azokból építő elemeket is kihozhatnak a közösségek javára” – fogalmazott.
Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete elnökének tudomása szerint a Borbély Lászlót támadó „kerületi levél” nem tett jó hatást a közhangulatra, rosszalta, hogy a sajtó birtokába jutott. Azt is tudomásul kell venni, hogy a városban megváltozott etnikai arány nem a magyarság mellett szól – hangoztatta.
Készül a jelöltállítás szabályzata
Az SZKT határozatot fogadott el, amely felhatalmazza a Szövetségi Állandó Tanácsot arra, hogy július végéig dolgozza ki az RMDSZ jelöltállítási szabályzatát az őszi parlamenti választásokra. A szabályzatot a platformokkal, területi szervezetekkel történő konzultáció után veti papírra az ügyvezető elnökség. „Sürget az idő, ezért már hétfőtől megkezdjük a munkát” – mondta tegnap kérdésünkre Kelemen Hunor ügyvezető elnök.
Lokodi Imre