Drótposta - A romániai magyar elektronikus sajtó hírlevele

„Kisebbségekért” díj a Román Televízió bukaresti Magyar Szerkesztőségének

A Román Televízió bukaresti Magyar Szerkesztőségének odaítélték a “Kisebbségekért” díjat. Ezt a magyar állami kitüntetést a kisebbségek érdekében, a kisebbségi közéletben, az oktatásban, a kultúrában és az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződés területén kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyek és szervezetek kaphatják meg.

A díjat a magyar miniszterelnök nyújtotta át a Parlamentben 2001. december 18-án. Ez a nap, az ENSZ "Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozata" elfogadásának évfordulója, a magyar kormány 1995-ben elfogadott rendelete alapján a Kisebbségek Napja.

A díjkiosztáson jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, a magyarországi kisebbségek képviselői, parlamenti pártok tagjai, a budapesti diplomáciai képviseletek, köztük a román nagykövetség tagjai. A pohárköszöntőt Dávid Ibolya igazságügyi miniszter mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében emlékeztetett Szent István intelmére, amely szerint gyenge és esendő az egynyelvű ország. A Magyarországon élő kisebbségek alkotóerejére a többségben élő magyaroknak is szükségük van, ugyanakkor az ország kulturális, szellemi és gazdasági szempontból is számít a határon túli magyarságra.

A díjat magyarországi kisebbségi vezetők, szakértők és közösségek mellett Romániából Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógiai Szövetség elnöke is megkapta.

A Román Televízió bukaresti magyar nyelvű műsora, amely harminckét éve áll a nézők szolgálatában, a legrégebbi magyar nyelvű romániai műsor, és egyben a legjelentősebb határon túli magyar televíziós műhely.

1969 novemberében, a prágai tavasz utáni viszonylagos nyitás rövid időszakában vált lehetővé, hogy a Román Televízió képernyőjén magyarul szólítsák meg a nézőket.

A műsor néhány év alatt megtalálta küldetését és hangnemét: az erdélyi magyar kultúra hordozója és megörökítője lett, felébresztette a kisebbségi sorsban nagy területen elszórtan élő magyarságban az összetartozás, a sorsközösség érzését.

1980-tól a heti három órás adást fokozatosan sorvasztani kezdték, majd 1986-ban megszűntették.

Öt évi kényszerszünet után, 1990 januárjában a helyben maradt televíziósok egy csoportja fiatal értelmiségiekkel együtt Boros Zoltán vezetésével újraindította a Román Közszolgálati Televízió magyar nyelvű műsorát. Az adás az új helyzetben már a szókimondó, világos fogalmazást választhatta nemcsak a magyarságot, hanem az egész országot érintő kérdésekben. Rövid idő alatt a román nézők is felfigyeltek a műsor tárgyilagosságára, amelynek nézettsége a forradalom utáni feszültséggel terhes években megközelítette a főműsoridőét.

Az adásra évtizedek óta egyedülálló hídszerep hárul. Bebizonyosodott, hogy a román és a magyar közvélemény közötti szakadékot a legsikeresebben ez a románul feliratozott, magyar nyelvű és szellemiségű műsor hidalja át. A szerkesztőség, amelynek Erdély-szerte vannak munkatársai, ma már a kárpát-medencei magyar médiavilág szerves része..

A romániai magyar nézők az egyre gazdagodó médiakínálat közepette is érzik, tudják, hogy a Román Televízió tizenkét évvel ez előtt újraindított közszolgálati magyar nyelvű műsora róluk szól, értük szól.

1986 januárjában a Román Televízió magyar adása, az összes délutáni műsorral és a kettes csatorna egész napos adásával együtt megszűnt. Ugyanekkor függesztették fel a területi rádióstúdiók működését is. Mindössze egy két órás adás maradt este nyolctól tízig, amely a híradóval kezdődött és azzal végződött. Közte egy kötelező kórusműsor hazafias dalokból, a diktátort éltető "zeneművekből". Legjobb esetben valami film (hazai), "pozitív" tartalommal. Néha még egy-egy magyarellenes uszítás, például a háromkötetes Erdély története c. munka megjelenése után. Tökéletessé vált az egyirányú, egyszínű (fekete-fehér) tájékoztatás.

A Román Televízió hajdani Nemzetiségi szerkesztőségének magyar tagjai szétszéledtek. Különös, szinte érthetetlen volt az a tény, hogy senkit nem kényszerítettek eltávozásra. Talán egy félév is eltelt, és a szerkesztőség szinte minden tagja a helyén maradt, annak ellenére, hogy már semmi dolguk nem volt. Néhányan az archívum rendbetételén munkálkodtak, mások, főleg azok, akiknek a magyar nyelvű újságíráson kívül más szakmája is volt, elhelyezkedtek a szakszerkesztőségeknél, például a zenei osztályon.

1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórtan találta. Józsa Erika bemondónő Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, Bodor Pál volt főszer kesztő valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Feczkó Zoltán a tévé zenei osztályán kórusműsorokat, Simonffy Katalin a közszolgálati rádió zenei osztályán opera, operett-műsorokat szerkesztett. Aradits László és Xantus Gábor a tévé nemzetközi osztályán dokumentumfilmeket gyártott, később Xantus rádiótudósítóként is működött. Tolcsvay László a filmosztályon helyezkedett el, néhányan pedig a Román Rádió magyar nyelvű adását készítették: Mag Péter, Labancz Frida, Majtényi Ágnes. Jómagam elővettem a zeneakadémiai diplomámat és zenei rendezőként dolgoztam az egy intézményként működő rádió-televízió stúdióiban. Közben ismét felléptem jazzmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadjain.

December 21. Délelőtt a televízió élőben közvetíti Ceausescu beszédét a Központi Bizottság épületének erkélyéről. A temesvári forradalomról azt állítja, hogy azt idegen hatalmak kémszervezetei szervezték, főleg a magyarok ... Beszéd közben egyszer csak megáll, körülnéz, valami zaj hallik, kiáltozás, a kék drapéria mögül kilép valaki és behúzza a diktátort. A tévékészülék előtt hanyatt dobjuk magunkat. Most! Most, megtörténik a rég várt fordulat... Aztán mégis visszajön és folytatja a beszédét. Mégsem történt semmi? Kimegyünk az utcára. A Palota téren és környékén pajzsos biztonsági csapatok. Azelőtt sosem láttunk ilyeneket. Ki ellen? Nem lehet tudni. Nyüzsgő embercsoportok. A Romana tér zsúfolásig telve. A térbe torkolló utcákon fegyveresek.

Beljebb akarunk kerülni, a körön belülre. Egy tiszt azt mondja, hogy ha bemegyünk, többet nem jöhetünk ki. A mellékutcából látjuk, hogy a tér közepén álló nagykiterjedésű szobortalapzaton, amelyre N.C. valamilyen szörnyű, ízléstelen emlékművet akart emeltetni, tizenéves srácok transzparenst lobogtatnak, amelyen az áll: Jos Ceausescu! (Le Ceausescuval!). A tömeg üvöltözik, a tér visszhangzik, mint egy katlan. Le Ceausescuval! Az évtizedek óta néma tömeg szólalt meg - gondoltuk. Hátunkat kiverte a hideg verejték. Lehetetlen. Ilyet Romániában büntetlenül nem mondhat senki. Azok ott a szobortalapzaton még gyerekek. Rövid hajú suhancok. (Ma már tudjuk, hogy miért volt egyformán rövidre nyírt a frizurájuk…)

Hárman vagyunk, feleségemmel, Veronkával és Simonffy Katival. Eszünkbe jut, hogy a gyerekek otthon maradtak. Elindulunk visszafele. Alig érünk egy utcával arrébb, lövöldözést hallunk. Nem lehet tudni, hogy honnan jönnek a lövések. A tömeg üvöltése visszhangzik, egyre távolabbról.

Másnap, december 22-én délelőtt ismét az utcán vagyunk. A főváros legfontosabb sugárútja, a Magheru, amely a Romana tértől az Egyetemig, az Intercontinental szállóig ér, körbe van zárva. Minden mellékutcán páncélos kocsik, pajzsos rohamosztagok. A Magherun le-fel hullámzik a tömeg és ütemesen kiabálja: „Le a zsarnokkal! Le a kommunizmussal!” Öngyilkosok, gondoljuk, hiszen onnan nem szabadul ki senki. De már a Palota tér is tele van emberekkel. Vonuló több százas, lelkes csoportok. Az egyik oszlophoz csatlakozunk. Ötletem támad (felrémlik ötvenhat). Elkiáltom magam: „Menjünk a Rádióhoz!” A Rádióhoz! Egyre többen kiabálják, a tömeg arra indul. De közben mi már mást gondolunk. Hazarohanunk és Trabantba vágjuk magunkat. Útközben megtudjuk, hogy a diktátor a Központi Bizottság épületének tetejéről elrepült ismeretlen irányba. Tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve "vágtatunk" be ... természetesen… a Televízió udvarára.

Egy héten keresztül csak hálni járunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltjuk egymást a négyes stúdióban. Nem tudjuk mit akarunk, csak azt tudjuk, hogy itt van a rég várt pillanat. A hosszú némaság után lehet beszélni, élni, mozogni. Egyetlen dolog foglalkoztat bennünket. Miután már öt éve a propagandából még a "románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek" szlogen is eltűnt, a magyarok csak mint a románok legősibb és legádázabb ellenségei éltek a köztudatban, most itt a pillanat, hogy a forradalom első perceitől újból jelen legyünk a változásokban, tudassuk a világgal, hogy igenis, a magyarok is támogatják a román forradalmat, hogy ebben a forradalomban a szikra-szerepet egy temesvári magyar pap, Tőkés László játszotta, hogy ...

Szinte erőszakkal "citáljuk” be a magyar nagykövetet. Hosszasan kell magyaráznom Szűcs Pálnak, hogy miután a holland, a bolgár, a dán stb. nagykövet már megszólalt és kormányaik támogatásáról biztosította az új román vezetőket, ideje, hogy Magyarország is letegye a garast. Megsértődik: "Ki maga, hol volt eddig, hogy nem ismertem?". De mégis bejön tanácsadójával, Rudas Ernővel (a későbbi nagykövettel) együtt, aki állandóan súg neki. A nagykövet még hónapok múlva is emlegette nekem követségi fogadásokon, hogy milyen udvariatlanul és tiszteletlenül viselkedtem. Rudas Ernő később sajátos nyitott, humoros egyéniségével nagykövetként a romániai diplomáciai testületek egyik legnépszerűbb alakja lett.

A híressé vált „négyes stúdióban” egyengetjük Domokos Géza fellépésének az útját. Domokos a kamerák előtt bejelenti az RMDSZ megalakulását. Ami aztán később meg is szerveződött.

Megjelenünk a képernyőn. Nem magunkról, nem is a tévéadásról beszélünk, csak arról, hogy meggyőződésünk szerint a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Búcsúzásul megrázok egy korondi csengőt: "Megjött a Jézuska!" Négy nyelven jelenik meg a képernyőn, hogy "Boldog karácsonyi ünnepeket!"

Összeölelkezünk a stúdióban jelen levő román kollegákkal. Bejátszunk egy részletet a "Mondod-e még” c. filmből, amelynek narrátora Sütő András volt. A cím előtt megjelenik a felirat: "A Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja".

Az emberek másnap már azt rebesgették: újra indult a magyar adás. Később tudtam meg: a román tévét Svédországban, Németországban is látták. A Magyar Televízióban volt kollegánk, Vári Attila fordította a román szöveget. Megjelenésünkkor „televízió-történeti pillanatot” emlegetett.

1990 január nyolcadikán megkezdtük a sugárzást. Hogy milyen is volt ez az első adás? Én bevezető szövegemben "kócosnak" neveztem. Műszakilag katasztrofális, a fele amatőr kazetta. De a romániai színes televíziózás első napjaiban még sokáig VHS kazettákról sugároztak minden műsort. És akkor mindenkinek minden gyönyörű volt. Az emberek a tévét nézték és sírtak.

Kik készítették az első adásokat? Néhány ott maradt tévés és baráti köre. Simonffy Katalin, Aradits László, Aradits Lukács Zsuzsanna, Feczkó Zoltán, Öllerer József, Miklós Pataki Georgina, Todan Ildikó és két fiatal barátunk: Kacsó Sándor és Györfi György. Mindketten informatikát végeztek és egyébként volt munkahelyük, de az elkövetkező hónapokban szinte éjjel-nappal a televízióban voltak. Aztán, a szerkesztőség hivatalos megalakulásakor, munkatársainkká váltak.

1990 januárjában a műsor visszakapta hajdan volt adásidejét: hétfő délután négytől hétig. Három óra egy tömbben, az egyes csatornán. Első pillantásra nem "prime-time". De akkor, közvetlenül a fordulat után, nézettségünk elérte a közel negyven százalékot, ami délutáni adásoknál hallatlanul nagy szám. A hivatalos közvélemény-kutatás, amely csak a román nézőket mérte fel, 34%-ot mutatott.

Ami ez után következett, szorosan összefügg az ország politikai fejlődésével és adásunk jellegével. Az a kis csapat, amely 90 januárjában beindította az adást, a régi körülményekhez képest egy addig ismeretlen helyzettel találta szembe magát. Az adás tartalmába senki bele nem szólt, minden teljesen a szerkesztők felelősségére volt bízva. Sajnos az is, hogy hogyan, milyen kamerákkal, vágóeszközzel állítjuk elő a műsorokat. "Fáztunk és éheztünk, de szabadok voltunk"... Egy hónappal az Európában példátlan diktatórikus elnyomás után ez hallatlanul nagy felelősséget rótt a műsor alkotóira. Ugyanis a nagy összeborulás után azonnal kiderült, hogy a Nemzeti Megmentési Front január ötödiki Kiáltványának a nemzetiségi egyenjogúságról szóló cikkelyeit senki nem gondolta komolyan…

B. Nagy (Boros) Veronika szerkesztő. „Nyílt tér” rovat. „Juhaimnak maradékát összegyűjtöm”, dokumentumok a szórványmagyarságról.

Kacsó Sándor főmunkatárs, szerkesztő-operatőr. „Ébresztő” ifjúsági rovat:

Mosoni Emőke riporter, a „Heti Krónika” és a „Citadella” c. rovat szerkesztője.

Tófalvi Zoltán szerkesztő. „Nyílt tér” rovat. Dokumentumok a közelmúlt történetéből.

Leveleket, közleményeket, véleményeket, megjegyzéseket, a rádió- és televízió-szerkesztõségek híreit a következõ címre várjuk:

media-mgr@dnt.ro

A Drótpostában megjelent írások a forrás és a szerzõ megnevezésével átvehetõk.

Amennyiben a továbbiakban nem kívánja kapni a Drótpostát, kérjük, jelezze a fenti e-mail címen.