Szalay Lajos Argentínában készített
grafikájával adunk tiszteletet 1956
emlékének. Kívánjuk, hogy a magyar nép
békésen boldogulhasson az azóta
megszerzett szabadságban
és demokráciában.

Milyen Európa-vízió kell nekünk?

Az Európa-vízió - ahogyan sokan vélik - nem pusztán látomást jelent arról, hogy milyen Európát szeretnénk. Valójában sajátos eszmérõl, értéktartalommal rendelkezõ entitásról van szó, amely tartósan vezérli államok, népcsoportok, állampolgárok politikai-közéleti s más jellegû tevékenységét. A kérdés ezek után úgy merülhet fel, mit nevezünk európaiságnak.

Azt hiszem, az európaiság mást és többet fejez ki, mint egy meghatározott kontinenshez, szülõföldhöz, nemzethez, etnikai csoporthoz való tartozást. Bár Európának mint kontinensnek az alkotórészeit az egyes népek, nemzetek adják, európainak lenni mégis minõségileg különbözõt jelent attól, hogy valaki angol, német, finn, román vagy éppen magyar. Arról azonban, hogy konkrétan milyen értékek formázzák az európaiakhoz tartozás érzését s tudatát, már erõsen megoszlanak a vélemények. Ám úgy tûnik, a többség elfogadja azt a kiindulópontot, hogy az európaisághoz mindenképpen hozzátartozik az alábbi három történeti érték: a keresztény vallás és hit, a tõke dinamizmusa, valamint az individuum tisztelete s méltósága.

Igaz, Európában több vallás van jelen, továbbá az ateizmus is komoly hagyománnyal rendelkezik, ám látnunk kell, a keresztény vallás és hit történetileg nagyon is progresszív jelentõségû. Ez a vallás és hit, a maga általános, egyetemes és befogadó jellegû elveivel s értékeivel, integrálni tudta az Európában élõ különféle népeket, nációkat. A kultúrában, az oktatásban, a morális tartás kialakításában évszázadokon át ugyancsak komoly érdemeket szerzett. Ezt mondhatjuk Márai nyomán az úgynevezett "vívódó kereszténységnek", amely annyit tesz: mûveltnek, felelõsnek lenni, s törekedni az olyan erények mûvelésére, mint az alázat és az önismeret. A kereszténység ilyen értékeit mint nemes örökséget megtagadni, nyilvánvalóan botorság lenne.

Az sem vitatható, hogy az európai civilizáció szüli a tõke világát s diadalútját. A tõke hozza létre a természeti és az emberi erõforrások kiaknázásának általános rendszerét, a termelés egyetemessé válását, a szükségletek mind gazdagabb kifejlõdését. A tõke kialakítja az egyén precíz, fegyelmezett, szorgalmas és kreatív munkavégzõ készségét s képességét. Többen leírták már, hogy a Nyugat (benne Európa) a tevékenység, a dinamizmus, a Kelet (Ázsia) a passzivitás, a nyugalom hazája. Kelet nem ismeri az idõt mint metafizikai térfogatot, szemben Nyugattal, ahol az idõ "agyonvágja" a teret. Ezért fordulhat elõ az európai civilizációban, hogy közelebb kerül egymáshoz mondjuk Liverpool és Delhi, mint a kora középkorban volt két szomszédos falu. Végül is elmondhatjuk, hogy az európai civilizáció, a tõke dinamikája olyan társadalmi fokot termel ki, amelyhez képest valamennyi korábbi történelmi állapot csak mint az emberiség helyi fejlõdése mutatkozhat.

Az európaiság talán legszebb vonása, hogy az egyén mint polgár (itt társadalomtörténeti és nem napi politikai értelemben) megszabadul minden korábbi társadalmi kötöttségtõl: a születés, a rend, a tulajdon, a vallás, a foglalkozás, a mûveltség, a nyelv, a nemzeti hovatartozás különbözõségeitõl. Megjelenik az autonóm individuum, aki elvileg minden lehet. Azzá válik, amivé teremteni tudja magát. Ekkor "az egyén - ahogyan Robert Musil írja - semmi más, mint önmaga elemi teljesítménye". Megerõsödik benne s általa saját személyisége, öntudata, szabadságérzékenysége. Az európai individuum túl erõs személyiség ahhoz, hogy bárki uralkodhasson fölötte. Legalábbis tartósan képtelenség rabigába hajtani. Kundera - Márai mellett a másik nagy közép-európai européer író-esszéíró - mondja, hogy az ember mindenek alapköve lesz, kialakul az egyén s eredeti gondolatai iránt a tisztelet.

A fenti értékek - amelyek, hála Istennek, tovább sorjázhatók - történetileg összegezõdnek, s eredményeképp létrejön az Újvilág európai "megcsinálása". Nem csodálkozhatunk rajta: Európa a világ urává, egyúttal mintaadó értékrendjévé válik, nyomában pedig Nyugat-Európában kialakul egyfajta felsõbbrendûségi érzés és tudat.

Mindamellett az európaiság érvényesülése ellen ma több negatív folyamat hat, amely tendenciákat ugyanolyan komolyan kell vennünk, mint a pozitív mozzanatokat. Nem nehéz észrevennünk, hogy veszélybe kerül - a vázolt értékrendbõl építkezõ - Európa-vízió. Mindhárom értékkel kapcsolatban aggasztó jelenségeknek lehetünk tanúi.

A kereszténység történetében kétszer is volt egyházszakadás. Elõször a római és a keleti ortodox kereszténység szétválása, késõbb a reformáció-ellenreformáció harca zajlott, s mindkét fejlemény csökkentette az integratív hatást. Azután a második világháborúban mutatott ellentmondásos vatikáni magatartás is rontotta a keresztény egyház hitelét és hatását. Ez persze nem menti fel a felelõsség alól a nyugati hatalmakat sem.

Ma már mind többen belátjuk, hogy a tõke minden dinamizmusa ellenére sem mindenható. Spengler igen korán (a huszadik század elsõ évtizedeiben) már jelezte az európai (kiterjedt formájában: a nyugati) civilizáció egyik, talán legfontosabb betegségét. A gép tömeges terjedésének, általában a technika rohamos fejlõdésének ördögivé, misztikussá válását. A technika már nem az életet szolgálja, hanem annak zsarnokaként lép fel, a természetet megerõszakolva, kizsákmányolja azt, ahelyett hogy mértékkel és felelõsen felhasználná javait. Manapság ez az egyoldalúság még inkább bekövetkezik, a kendõzetlen, nyers tõkeérdek, a pökhendi pénzimádat az élet úgyszólván minden oldalát és az emberi viszonyok minden formáját elborítja s eltorzítja.

Megkopott az individuum tisztelete s méltósága is. Az erõs és autonóm egyén helyére, a nagymérvû uniformizáció és manipuláció nyomán, a tömegember lép, aki - s ez Kundera figyelmeztetése - már észre sem veszi, hogy egyenruhát, egyenkabátot visel. Ma nem érezni az európai polgár küldetéstudatát. Csak él a polgár, ihlet nélkül, ám "az élet ihlet nélkül - így Márai -, csak tenyészet". Bizony, roppant távol vagyunk már az öntudatos, erõs és egyenes gerincû polgár ethoszától, inkább leragadunk az arctalan s kiszolgáltatott szolgaember világába.

A negatív folyamatok komoly átalakulást hoznak. Hozzá kell szoknunk, Európa ma már nem a világ vezetõ térsége, hanem a világtörténelemnek csupán egy része. Az európai értékrend megfakul, ha ugyan el nem tûnik. Ilyen körülmények között mit tehetnek az európaiak, azon belül mi, magyarok? Egyáltalában mi legyen az Európa-vízióval? Anélkül, hogy bármilyen megoldási javaslattal tudnék s akarnék itt elõállni, hadd utaljak lezárásként egy általam elfogadható kiindulópontra. Európának, azt gondolom, csak jót tenne, ha leküzdené korábbi euroarroganciáját és öntömjénezését, s régi és mai bûneiért alázattal fizetne. Mi, magyarok pedig próbáljuk magunk mögött hagyni azt a történelmi tévhitet s hiú reményt, hogy Európa (s a Nyugat) majd megoldja problémáinkat, legalábbis siet megsegíteni bennünket, s ily módon saját külön erõfeszítésünkre, önmagunk teremtésére, "kiküzdésére" valójában nincs is szükség. Karikó Sándor, a Szegedi Tudományegyetem tanára.

Csömör

Megcsömörlöttek a magyar választópolgárok. Valamirevaló politológus, aki hivatásánál fogva naprakészen követi a közélet eseményeit, ezen csöppet sem lepõdik meg. A Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az összes választókorúak közül 38 százalék bizonytalan, illetve passzív.

Igen, az. Köszönjék meg a pártok saját maguknak. Nem az újságok tehettek róla, hogy idestova hónapok óta - szinte unalomig - önmagukat ismétlõ híreket közölnek. Visszatérõ témájuk: korrupció, harácsolás, törvénytelenség, félrevezetés minden háztájon, a közel állók mentegetése, az ellentábor becsmérlése. Akitõl a politika amúgy is távol állna, az csakis undort kaphat. Keservében mit is tehetne egyebet, mint vállat von, és arra a következtetésre jut, hogy "ezek közül" egyiket sem választja, s ha szép napos idõre esnék a szavazás napja, kertjébe megy inkább földet túrni, friss levegõt szippantani, végre megnézi kedvenc színdarabját, filmjét.

A két nagy párt az oka elsõsorban ennek a sivárságnak. A nagyok egyike cinikusan túlprofi, indulatokra épít, mesterségesen szít hangulatot, a másik tenné ugyanezt, ha volna kellõ tehetsége s gátlástalansága hozzá, mert így amihez csak nyúl, balul üt ki. A kicsik meg, õrlõdve a táborok között, nem lelik egyéniségüket; ha egyik hónapról a másikra valamit nyernek is, az is bizonytalan.

Igaz, amíg tényleg dönteni kell, van még csaknem két és fél esztendõ. Addig kell kijegecesednie, hogy végül is a választásra jogosultaknak elég nagy tábora változatlanul a csömör áldozata marad-e a kiábrándító jelen miatt, vagy sikerül túllépni ezen az áldatlan állapoton. Az ország javát a stabilizáció szolgálja, a túllépés ezen a mostani kuszaságon. Közönyben sehol nincs gyarapodás. Így közérdek a kiábrándultak kimoccantása abból a bizonytalanságból, amelyért nem a közömbösek kárhoztathatók.

Dömötör Gábor:
Az Oktatási Minisztérium ösztöndíja a Külföldi Magyar
Cserkészszövetség magyarságõrzõ programjainak keretében

A magyar nemzet nyugatra szakadt részének megmaradását az biztosíthatja, ha az ott felnövõ fiatalok elsajátítják a magyar nyelvet, megismerik népünk kultúráját és ezáltal tudatos kötõdés fejlõdik ki bennük magyarságuk iránt. A rendszerváltás elõtt az ilyen irányú nevelést szinte kizárólag a nyugati magyarság intézményeinek kellett végezniük. Ezt a munkát, a szülõi házon kívül, elsõsorban a hétvégi magyar iskolák és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség folytatták.

A jelenlegi nyugati fiatalság túlnyomó része harmadgenerációs: magyarországi, ill. kárpát-medencei emlékei többnyire csak nagyszüleiknek vannak. Tanáraik, cserkészvezetõik is már nagyrészt külföldön születtek. Egyre szükségesebbé válik, hogy a külföldi fiatalnak, a lakhelyén történõ képzésen kívül, alkalma legyen magyarországi tanulmányútra, ahol nemcsak nyelvi és kulturális ismereteket szerezhet, hanem mélyreható magyarságélményben is van része: megismeri mindazt, amit addig elméletben tanult.

A 4500 tagú Külföldi Magyar Cserkészszövetség 70 csapata négy földrészen mûködik. Alakulása óta a külföldi magyarság egyetlen, az egész nyugati világot átfogó ifjúságnevelõ intézménye. Célja: jellemes, erkölcsös, hívõ, az életre szellemileg és gyakorlatilag felkészült fiatalok nevelése a társadalom és a magyarság számára. Nevelési rendszere öt csoportot alkot: jellemnevelés, gyakorlati cserkésztudás, embertársak szolgálata, testi teljesítmény és magyarságismeret.

Mindennek elõfeltétele a szülõi nevelés, a családi környezet. Ha ez megvan, akkor a hétvégi magyar iskola és a cserkészet építeni tud rá. A magyar iskolákban – ahol sok esetben cserkészek a tanítók vagy vezetõk – a gyerek fõleg tanul: nyelvet, földrajzt, történelmet, irodalmat. Ismereteit viszont a cserkészetben tudja felhasználni, ott kap magyarságélményt, amely emlékezetessé teszi ismereteit. Csak ismereteken és élményeken keresztül válhat a külföldön nevelkedett fiatalnak a magyarsághoz kötõdése tudatossá, erõssé és maradandóvá.

Magyarságismereti rendszerünket vezetõképzõ rendszerünkkel kapcsoljuk össze. Rendszeres vezetõképzésünk biztosítja szervezetünk folytonosságát, ennek köszönhetjük, hogy több, mint fél évszázada hatékonyan tudunk feladatainknak eleget tenni. Három szinten képezünk vezetõket: õrsvezetõket, ahol az alsó korhatár 14 év; segédtiszteket, akik betöltötték 17. életévüket; végül pedig 22 éven felüli cserkésztiszteket. Mielõtt a vezetõjelölt részt vehetne a 10 napos kiképzõtáboron, le kell vizsgáznia elméleti és gyakorlati cserkészismeretbõl, valamint magyarságismeretbõl.

Négy tantárgyból kívánunk meg ismereteket: magyar nyelv, földrajz/néprajz, történelem és irodalom. Ehhez a cserkésztiszti szinten hozzájönnek mûvészettörténeti és zenei ismeretek is. A megkívánt tananyagot pontosan kidolgoztuk. Minden szinten van egy tananyag füzet, amely a megkívánt ismereteket tartalmazza és a mellé egy munkafüzet, amelynek kérdéseit a jelölt kidolgozza a tananyag füzet segítségével. Az ismeretek fokozatos, rétegesen egymásra épülõ elsajátítását azáltal is biztosítjuk, hogy az egyes szinteknek nem csak saját tananyagukból, hanem az összes alacsonyabb szint anyagából is kell vizsgázniuk.

A legtöbb magyar iskola vállalta: elõkészíti jelöltjeinket a vizsgára. Ahol szükséges, a helyi cserkészcsapat külön tanfolyamot indít. Ezt kiegészítendõ, három elõkészítõ tábort is beépítettünk vezetõképzõ rendszerünkbe, amelyek nemcsak ismereteket, de élményt is nyújtanak mind cserkész, mind magyarság vonalon.

De mindez nem elég, egyre kevésbé elegendõ. Mert mindez külföldön, az anyaországtól távol történik. Melegházban termelt magyarság — virtuális magyarság. Ezért egyre szükségesebb, hogy a ma felnövõ, magyar származású fiatalnak személyes élményt, tapasztalatot biztosítsunk Magyarországon, vagy az elszakadt területek magyarlakta vidékein. Ezzel az elgondolással alakítottuk az utóbbi években programjainkat, terveinket olymód, hogy a felnövõ külföldi fiatalok minden korosztályának lehetõvé tegyünk egy életkoruknak megfelelõ magyarországi tartózkodást, tapasztalatot.

a) Õrsvezetõi körút: Az a fiatal vezetõ, aki eleget tett a magyarságismereti és cserkészismereti elõfeltételeknek jelentkezhet az õrsvezetõi körútra. Ezév nyarán már ötödször rendezzük meg ezt a három hetes magyarországi körutat. A körút általános terve 10 nap országjárás, amely alatt megismerik Magyarország földrajzi, néprajzi, történelmi és kulturális nevezetességeit, négy napos kerékpár- vagy kajaktúra, végül közös táborozás magyarországi és kárpát-medencei magyar cserkészekkel.

b) Balassi Bálint Intézet: Cserkészszövetségünk kérésére, melyet több külföldi magyar szervezet is támogatott, a magyar Oktatási Minisztérium négy évvel ezelõtt évente 30 ösztöndíjat hagyott jóvá 18 éven felüli külföldi magyar fiatalok részére. Az ösztöndíj egy éves magyar nyelvi és hungarológiai tanfolyamra ad lehetõséget a budapesti Balassi Bálint Intézetben. A program külföldi intézését, az Oktatási Minisztérium megbízásából, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség által létesített Teleki Pál Alapítvány végzi. Ez magában foglalja a pályázati kiírás terjesztését, és a bejött pályázatok elbírálását. A nyertes pályázatokat elõterjesztjük a Oktatási Minisztériumnak végsõ döntésre.

Ezen a négy éve sikeresen mûködõ programon mindeddig több, mint száz fiatal vett részt. A diákok a világ minden tájáról jönnek és a programot nemcsak cserkészek, hanem minden külföldön nevelkedett magyar fiatal felé terjesztjük. Az egy éves tanfolyamon tökéletesítik magyar nyelvismeretüket, megismerik az országot és beleélik magukat a magyar környezetbe. Lakóhelyükre visszatérve, szilárd alapokkal mûködhetnek a magyar közösségekben; magán és hivatásbeli életükben felkészülve képviselhetik a magyarságot a külföldi társadalomban.

c) Középiskolai Program: Az olyan fiatal, aki hajlandó egy évet Magyarországon tölteni, hogy megerõsödjön magyarságában és magyar ismereteiben: már eleve elhivatott, elkötelezett személy. Az idõk múlásával viszont egyre kevesebben fognak erre vállalkozni, ha nem fejlesztünk ki "alulról" utánpótlást a fiatalabbak között. A felnövõ nemzedékeket minél korábban, fogékony korukban kell megnyernünk a magyarságnak. Ezzel az elgondolással dolgozunk egy középiskolai program megvalósításán.

A program keretén belül 18 éven aluli egy, esetleg fél évet töltenek magyarországi középiskolában. A külföldi diák minden téren résztvesz az iskola tanmenetében és követi annak szabályait. Nem okvetlenül vizsgázik vagy kap bizonyítványt. Az illetõ iskola vállalja a programban való részvételt és kijelöl egy felelõs pedagógust, aki foglalkozik velük, ottlétük alatt irányítja õket, nemcsak mint tanító, hanem mint nevelõ is. Elhelyezés az iskola kollégiumában. Jelenleg elõrehaladott tárgyalásaink vannak több egyházi iskolával, amelyek vállalják a programban való részvételt.

d) Gyakornoki Program: Ennek a programnak keretén belül egyetemista vagy egyetemi végzettséggel rendelkezõ fiatalok néhány hónapot Magyarországon töltenének mint gyakornokok, képzettségüknek megfelelõ munkakörben. Ott-tartózkodásuk alatt megismernék a hivatásukat érintõ magyar környezetet, megtanulnák a szaknyelvet, személyes kapcsolatokat teremtenének. Ismeretekkel és magyarságukban megerõsödve térnének vissza lakhelyükre, ahol szakmai vonalon fontos láncszemekként mûködhetnek lakhelyük és Magyarország között.

Meggyõzõdésünk, hogy egy felkészült, származásához ragaszkodó külföldi magyarság továbbra is hasznos szolgálatot tehet Magyarországnak és a környezõ országokban élõ magyarságnak. Ahhoz viszont, hogy továbbra is eleget tudjunk tenni ennek a nemzetszolgálatnak, ki kell nyújtanunk gyökereinket a Kárpát-medence felé, hogy onnan szívjuk az éltetõ erõt.

Igen nagyra értékeljük mindazok segítségét, akik támogatják ezirányú ifjúságnevelõ munkánkat.

Október 6. – Nemzeti gyásznap

1849 október 6-án végezték ki Aradon a szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig az elsõ magyar felelõs miniszterelnököt.

A vértanú tábornokok: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernõ, Knézics Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westenburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernõ, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly és Batthányi Lajos miniszterelnök a hazaszeretet példaképei. Kegyelettel emlékezünk rájuk.

50 éve halt meg Dr. Luttor Ferenc

Képünk, balról jobbra: Oláh György, Dr. Simon László, Kerecsendi-Kiss Márton, Dr. Luttor Ferenc, Páter Kótai Zoltán és Dr. Fercsey János, a Kárpát Könyvkiadó nyomdagépének felszentelése alkalmával 1952-ben.

1953 április 28-án hunyta le szemét Dr. Luttor Ferenc pápai követ, apostoli protonotárius, az 50-es években a második világháború magyar menekültjeinek lelki gondozására a Vatikánból Argentínába küldött fõpap. Luttor Ferenc, volt balatonfüredi plébános a Vatikánba hívták, ottani könyvtárosi szolgálatából, Apor Gábor szentszéki magyar követ lemondása után, Õ lett Magyarország reprezentánsa a Vatikánban.

Az összeomlás után a Pápa kívánságára Argentínába telepedett, ahol abban az idõben tömegesen érkezett magyar menekültek lelki gondozását irányította. Emberi nagysága, szervezõ képessége, diplomatakészsége sok szolgálatot tett az ötvenes évek pionír korszakában a magyar kolónia kezdõdõ társadalmi és kulturális életének megszervezésével is. Megalapította a Centro Húngarot, az Egyesületközi Tanácsot, amelynek haláláig elnöke volt. Elévülhetetlen érdemei közé tartozik a trianoni, „régi" és „új" magyar menekültek között fennálló társadalmi különbségek sikeres egyengetése. Lapunk tisztelettel, és szeretettel emlékezik meg a nagy magyar Fõpapról.

Faragó Rezsõ, lapunk alapítójának emlékére

Képünkön: Faragó Rezsõ (jobboldalon) munkatársaival, az újság Lavalle 361 alatt lévõ szerkesztõségének utcai ablakában.

1953 október 26-án halt meg Buenos Airesben Faragó Rezsõ a Délamerikai Magyarság – lapunk elõdjének alapítója.

Faragó 1887-ben született az erdélyi Nagylakon. 17 éves korában kezdte újságírói tanulmányait; még csak 21 éves volt, amikor egy szabadkai újság szerkesztését bízták rá. Részt vett az Elsõ Világháborúban, majd miután leszerelt Nagyszalontán és Nagyváradon lett szerkesztõ. Újságírói tevékenységeit a román hatóságok ellenségesnek tartották; börtönt is szenvedett miattuk. Emlékeit "Székely szenvedõk" c. könyvében örökítette meg.

Az elszakított területeken nem volt maradása. 1928-ban Argentínába emigrált s hamarosan megalapította a Délamerikai Magyarságot. Elsõ száma 1929 június 29-én jelent meg. Az újságot húsz éven át, 1949 áprilisáig szerkesztette.

A lap függetlenségére, pártatlan szemléletére féltékenyen ügyelt. Hitelesen tudósította olvasóit — eleinte a "kitántorgókat", majd a Második Világháború menekültjeit. Trianon igazságtalanságát szüntelenül hirdette, amiért a lapot be is tiltották Romániában, Jugoszláviában és Csehszlovákiában. Demokratikus világnézetét megõrizte mind a Második Világháború alatt, mind az azt megelõzõ és követõ viharos idõkben. (te)

Olvasmány...
Az imádkozó ember*

A legerõsebb kép, amelyet Keletrõl elhoz magával az európai utas, az imádkozó ember képe.. Délben, este, nagy forgalmú tereken, szabad mezõkön, a vonat mellet a földeken, térdre esik egy ember, földig hajtja homlokát, két karját keresztbe fonja mellén és imádkozik. Mellette vasút rohan el és gépkocsik; néha egy kirakattal szemben térdel, vagy egy utca torkolatában, amely semmiben sem különbözik a mi európai utcáink képétõl. Mindaz, amibõl mi idehaza nagyvásárt csinálunk, ez az egész villanyfényes és tülkös civilizáció, amivel mi olyan nagyra vagyunk, természetes nekik, fölvették és használják, szemrebbenés és csodálkozás nélkül. Ami az õ életükben ezenfelül többlet, az a nagy erõ, veszedelem, s lényege az egész veszedelmesen bonyolult kérdéscsoportnak, ami Kelet és Nyugat érdekeit kettéválasztja; az imádkozó ember.

Sokszor néztem az imádkozó embert. Minden méltóságon túl, amivel a vallási gyakorlatot végzik, van bennük, van a vallásos cselekvényben valami szemérmetlen. Ezt csak én érzem így, õk nem. Van valami szemérmetlen ebben az odatérdelésben egy nyilvános, modern utcán, az én számomra van valami lehetetlenül nyilvános benne, valami megalázó és õszintétlen. De az õ számukra ez a legegyszerûbb, legtermészetesebb és legõszintébb mozdulata az életnek. A nyugati ember jelképe ma a rohanó ember, ahogy valamikor a könyvet tartó ember volt. A kelet ember jelképe az imádkozó ember.

Döbbenetten nézem Kairó utcasarkain az imádkozó embert. Érzem erejét és a veszedelmet, amely a képbõl árad. Nem lát, nem hall, nincs pillantása számomra, nincs pillantása a kairói utca, a zörgõ villamosok és a hörgõ gépkocsik iránt. Lassan meghajtja derekát, homloka érinti a földet. Szeme átnéz az embereken, füle süket. Az emberek kitérnek elõle.. Senki nem néz rá; egy arab imádkozik. A nyugati ember, aki az imádsággal, ha tud még hozzá, elvonul a többiek szeme elõl, nyugtalanul áll meg a térdeplõ keleti hívõ elõtt. Az imádkozó embernek van valamije, amit a nyugati ember kezd nélkülözni: a keleti embernek van föltétlen hite. A nyugati embernek vannak megismerései és kételyei. A keleti embernek van Istene. A nyugati embernek, aki Ázsiából kapta az isteneit, legtöbbször és legfeljebb csak felekezete van.

Reggel elmegyek a titokzatos jeruzsálemi Omár-mecset hûvös oszlopsorain, a mecset egyik sarkában egy tucat berber asszony ül és imádkoznak. Az egyik elõénekli a Surát, a többiek halkan, ütemesen mondják utána. Kis távolságból olyan az egész, mint gépiesen vezényelt, ütemes jajongás. Egy szikla mellett állok, hallgatom a jajongást a hûvös homályban, s egyszerre megértem, hogy ez a szikla az, amelyen emberek százmillióinak fanatikus vad és fekete hite felépült; s megértem, hogy nekünk nyugatiaknak nincsen már ilyen sziklánk, melyen várat építsünk, egy kegyetlen, tiszta és hideg hit erõdjét. Ez a szikla az Omár-mecset közepén, a mohamedán világ titokzatos sziklája, szent, mit Mekkában a Kába köve, félelmes és olyan öreg, mint a Föld és az emberiség. Ez a szikla az áldozati szikla, ahol Ábrahám föl akarta áldozni Izsákot az Úrnak, és ez a szikla Mohamed sziklája, ahonnan a prófétát a mennybe röpítette Burak, a táltosparipa… Ez az elkerített sárga sziklatömb itt a mecset közepén a Szentek Szentje, a Titok és a Vár. A kimondhatatlan nevû Isten névjegyét vésték e sziklába; ahol a frigyszekrény állott, ez a pontja a földnek, ahonnan titokzatos és bonyolult hitek magvait szórták szét a próféták a világba. Ha egyszer elindul a harc Kelet és Nyugat, vallás és a civilizáció között, ezen a sziklán emeli fel Mohamed kardját az új próféta. Ha ebben a mecsetben egyszer elordítják Allah és Mohamed nevét, akkor Európa meg fog tanulni újra imádkozni.

Az imádkozó ember… láttam õt a szabadban és templomaiban, körmenetben és magányosan, hallottam jajongani derviseit és igézetten bámultam a néma és szigorú elfeledkezést, amint elválik a világtól és Isten színe elé lép, két villamoskocsi között. Láttam imádkozni õket az egyszerû és tiszta templomokban, amelyek legtöbbször egészen dísztelenek és józanok, mit a vallás törvényei, melyez a szószékrõl hirdetnek bennük. Ennek az épületnek, az Omár-mecsetnek és Mohamed-tanának stílusában nincsen semmi bonyodalom.

Az imádkozó ember Keleten leveti saruját, mikor Isten szeme elé lép; én, aki papucsban és elméletekkel lelkemben állok Ábrahám sziklája elõtt, iparkodom feltûnés nélkül kitérni útjából, ahová úgysem követhetem.

*Részlet Márai Sándor „Istenek nyomában", a múlt század harmincas éveiben írt útinaplójából: Az imádkozó ember c. fejezet. (Kiemelések tõlem, a szerkesztõ).

Ha vége jó – minden jó
avagy egy beszámolóféle a
Hungária divatbemutatójáról

Egy rendezõ fiatalasszonytól hallottam a végén, nagyot fellélegezve: megérte. Az a sok idegeskedés, szaladgálás, ellenszél, kétség és remény között, frenetikus sikert aratott a Hungária hölgyeinek, az egész kolóniát lázban tartó és készülõdésében is egyedülállóan izgalmas, nagyszabású divatbemutató. Szombaton már kora reggel kezdõdött a pódium (pasarela) építkezése, a nagyterembõl az étterembe benyúló széles sétáló-bemutató elfoglalta a két helyiség nagy részét, és mondják, (akik már reggeltõl ott voltak), hogy ezt a pár órát szeretnék elfelejteni életükbõl. De meglett.

A kora délután, fél ötre meghirdetett kezdés tervnek jó volt, majdnem mindenki ott is volt, az egyesület elõterében zsúfolt tömeg izgatottan várta kezdésre váró jelet, a pénztárnál szorgalmas hölgyek árulták a jegyeket és voltak olyanok is, akik bejutottak a terembe. Ott, rendezõ vezetõségi hölgytagok cikáztak szélsebesen, és ha egyet rohanásában meg lehetett kérdezni a kezdés várható idejérõl, legfeljebb egy udvarias, kicsit kényszeredett, de kedves mosollyal voltál kénytelen megelégedni. A lelkesedés átterjedt mindenkire és jódarab idõ kellett, hogy mindenki eldöntse, honnan fog jobban látni. A székek a nagyteremben színházszerûen, különben pedig mindenki fogta a magát és oda ült, vagy állt (a végén nem volt elég hely) hogy õ lásson.

A nõi közönség feltûnõen kiöltözött. Sok olyan elegáns hölgyet láttunk, akik nemcsak öltözetben, de modellnek is megállta volna a helyét a pódiumon. Már tetõfokán volt az izgalom, a percek szerencsésen múltak és hirtelen kigyulladtak a reflektorok. Ez kétségtelen jele volt a kezdésnek. A színpadon megjelent Zizi, aki bejelentette és röviden vázolta az elkövetkezendõ programot. Beindult a meghívóban „kellemes" zenének ígért muzsika is, amit megszakítás nélkül, az utcán is lehetett hallani. A "desfile" magyar vonatkozással indult. Szebbnél szebb magyarországi népviseletek, különlegességek, ruhák, kezdve a Dunántúlitól, Kalotaszegin át a mezõkövesdi változatokig. Jöttek szünet nélkül mosolygó, szép lányok, fess fiatalemberek, egy táncos pár ropogós magyar csárdással fejezte be lendületes sétáját a pódiumon. Láttunk díszmagyart, Bocskait, juhászköpenyt, magyar gatyát és sokszoknyás forgókedvû menyecskét.

Ezután következtek a mai, modern ruhák. Elsorolhatatlan változatban láttunk a minifaldát, estélyi uszályos ruhát és oltár elé tervezett fátyolos, sleppes ruhacsodát. Maár Lívia harminc kisgyereket öltöztetett és mutatott be, öröm volt nézni. Szûnni nem akaró taps kísérte az egész bemutatót. Közben gondoskodás történt, hogy a nagy izgalomban harapnivaló és innivaló se hiányozzon. Fürge, csinos lányok jártak szüntelenül és kínálták az üdítõ italokat, szendvicseket és finom édes süteményeket. Lenke gondoskodott az ízekrõl.

Minden mintaszerûen sikerült.

Képíró Magdi eredeti ötlete, Papp Zizi és Zöldi Krisztina lelkes segítségével, sok munkával, izgalommal a Hungária idei legsikerültebb programja lett. A Productora Buenos Aires divatbemutató cég vezetõi Luis Martin, Bernardo Correa és Marcelo Andion tapasztalattal és szakértelemmel segítettek a rendezõknek. A club fiataljai, gyerekei közül a maneken szerepben szerepeltek: Fóthy Zsuzsi, Muka és Jeffrey Zsuzsi, Zombory Andy és Caro, Korsós Judit, Lévay Susi, Papp Gabi és Titi, Mihályfy Juli, Lajtaváry Zsuzsi, Benkõ Etel, Demes Adri, Lányi Dóra, Zöldi Valéria és Victoria és Honfi Katica. Fiúk: Zaha Tamás, Bonapartian Edy, Kerekes Miki és Marci, Lovrics Jancsi, és Szotyori-Nagy Ricardo. És végül, de nem utolsó sorban, hálás köszönet minden , segítõ és áldozatkész közremûködõnek, akik nagy részben hozzájárultak ehhez az egyedülálló sikerhez.

Képek a Divatbemutatóról

Teller Ede emlékére (1908-2003)

Szeptember 9-én, 95 éves korában, agyvérzésben elhunyt stanfordi otthonában Teller Ede, a nagy magyar fizikus generáció utolsó élõ képviselõje.

Ede fizikusnak készült, de apja, Neumann János apjának a példájára, azt ajánlotta fiának, hogy iratkozzon be vegyészmérnöki szakra, mert a fizikában nincs kereseti lehetõség. 1926-ban a Budapesti Mûszaki Egyetemen kezdte el tanulmányait, amelyeket a híres Karlsruhei Technische Hochschuleban folytatott. 1928-ban Münchenben egy súlyos villamosbaleset folytán elvesztette a jobb lábfejét. Mûlábat kapott, de nem adta fel a kedvenc sportját, a hegymászást, amit olyan élvezettel ûzött mint a zongorázást, sakkozást és persze a fizikát. Õsszel már Lipcsébe iratkozott át, ahol a kvantummechanika megteremtõje, Werner Heisenberg, volt a professzor. Õ adott Tellernek egy doktori értekezleti munkát, az ionizált hidrogénmolekula szerkezetének a matematikai kimutatását.

Munkája elismeréseként Teller Rockefeller ösztöndíjat kapott, hogy Koppenhágában Niels Bohr mellett dolgozhasson. Minden nyáron hazalátogatott Magyarországra, ahol 1933-ban elvette gyerekkori szerelmét, Harkányi Micit. Rövidesen a kiváló orosz emigráns fizikus, George Gamow, meghívta Tellert Washingtonba, ahol 27 éves korában lett egyetemi professzor és amerikai hallgatóknak tartott elõadásokat kvantumfizikáról, ami olyan újdonságnak számított, hogy idõsebb professzorok is beültek az óráira. 1939-ben a Chicagói egyetemen három egymástól teljesen eltérõ témájú szeminárium futott: magfizikai, csillagászati és molekula-szpektroszkópiai. Teller mindhárom szemináriumon tartott elõadást, amirõl a Nobel-díjas olasz fizikus, Enrico Fermi, így vélekedett: "Teller olyan monomániás, akinek több mániája van" . A Washingtoni Elméleti Fizikai Konferencia 1939-ben történelmet csinált, mert Niels Bohr itt jelentette be a maghasadás fölfedezését. Ebben a témában lett Teller világhíres, akkor kezdték róla mondani: "Tellernél csillogóbb fizikusok aligha akadnak. Mindig ezer lépéssel jár a többi fizikusok elõtt".

A háború befejezte után a legtöbb tudós örömmel sietett vissza az egyetemi katedrákra, de Teller, akinek közvetlenebb tapasztalatai voltak arról, hogy mit mûveltek a kommunisták Magyarországon, kifejezte: "A háborúnak nincs vége. Oroszország éppen olyan veszélyes ellenség mint Németország volt. Az atom-fegyver kutatást folytatni kell." Az antiszovjet érzelmû tudósok, mint Wigner, Neumann és Lawrence támogatták õt és rövidesen Truman elnök is elrendelte az atombombánál hatásosabb hidrogénbomba kifejlesztését. Ehhez egy termonukleáris láncreakciót kellett elérni, ami a Nap belsejében képzõdõ reakcióhoz lenne hasonló. Az atombomba az uránium mag hasadása alapján kifejlesztett energia által éri el hatását, a hidrogénbomba pedig két hidrogén izotóp, a deutérium és a trícium reakcióján keresztül, ami héliumra (ennek az elemnek a neve a görög "helios" = "nap"-ból származik), és egy neutronra alakul át, rendkívül magas energia fölszabadulással. Ezt a termonukleáris reakciót tanulmányozta Teller, már mint a Los Alamos intézet igazgatóhelyettese.

Több elõzõ kísérlet után erre a reakcióra alapulva robbantották fel az elsõ sikeres hidrogénbombát 1952-ben a Csendes Óceáni Elugelab szigeten. A Los Álamos Science írta akkor, hogy "a fejlesztés Edward Teller munkája". Az 1954-es Bikini-korallszigeti kísérlet után a sajtó Tellert kiáltotta ki a "hidrogénbomba atyjának", amit általában nem használtak dicsérõ jelzõnek, különösen a baloldali sajtó és a liberális diákmozgalmak. Viszont Teller Ede 1957-ben megjelent a Time címlapján, mint a század egyik legkiválóbb tudósa és Kennedy elnök 1962-ben a Fermi-díjat nyújtotta át neki. Ezután Teller Stanfordba költözött, ahol mint fizikaprofesszor mûködött, majd a Lawrence Livermore Laboratórium igazgatója lett. 1982-ben ö javasolta Reagan elnöknek a csillagháborús tervként is említett stratégiai védelmi kezdeményezést, egy védekezõ rendszert a szovjet atomrakéták esetleges támadása ellen. Ezért a munkájáért Reagan az USA Nemzeti Tudományos díját nyújtotta neki át.

Teller munkája alapján biztos megérdemelte volna a Nobel-díjat, de feltehetõleg politikai ellenfelei ezt megakadályozták. Pedig nagy szerepe volt az atomenergia békés alkalmazásának és biztonságos mûködésének a kifejlesztésében is, annyira, hogy a Reaktorellenõrzõ Bizottság elnöke is volt. A Time folyóiratban Teller, érdemei elismeréseként, a XX. század 100 legfontosabb tudósának a listáján szerepel.

1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává vált és akkor látogatott újra elõször haza, de utána nagyon gyakran járt Magyarországon már a címeres magyar útlevéllel a zsebében. Mert kevés annyi ideig külföldön élõ tudós volt olyan lelkes magyar mint Teller. Már 80 év fölötti korában, az elsõ látogatása alkalmából ezt mondta: "Éltem a Tiberisz, a Themze, a Hudson és a Río Grande partján is, de semmi sem melegíti meg úgy a szívemet mint a Duna emléke: a Duna-part és a gyönyörû hidak". Egyetemi hallgatóktól zsúfolt termekben tartott elõadásokat választékos magyar nyelven a kvantumelméletrõl, a szupravezetésrõl, az atomenergia békés felhasználásáról. Több magyar érdemrenddel tüntették ki, majd 2001-ben elsõként ítélték neki az újra bevezetett Corvin-láncot. 2002-ben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tiszteletbeli elnöke lett. 2003 június 9-én az MVSZ Teller Edét a "Magyar Nemzetért" ezüstéremmel, az MVSZ legmagasabb rangú emlékérméjével tüntette ki, július 23-án pedig Bush elnök adta át neki a Szabadságérmet, az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését. Székásy Miklós

Az argentin "zenevilág" forgatagában

Végre beszélhetünk másról, mint politikáról. Zenei eseményekrõl, sikerekrõl, lélekemelõ élményekrõl. Szeretnék tárgyilagosan beszámolni, de nem biztos, hogy sikerülni fog, mert ez esetben nem csak, mint zenekedvelõ, de, mint büszke magyar honleány tudom csak leírni az elmúlt napok kiemelkedõ zenei élményeit. Igyekezni fogok.

Szeptember 4 és 10 között rendezte a Secretaría de Cultura és a "Fundación Teatro Colon" a "Festival de Martha Argerich" ünnepi hetet.

A Martha Argerich ünnepi hét egymagában külön beszámolót érdemelne, mert minden este egy kimagasló zenei élmény volt. Mondják, hogy az elsõ este, (Szept.4) volt a legmeghatóbb, ahol Beethoven 1.sz. zongora Koncertjét játszotta Martha Argerich és a zenekart a férje a híres Charles Dutoit vezényelte. A mûvész házaspár között egy olyan varázslatos "szem-kapcsolat" volt, egy olyan áramkör, mely az egész zenekart és hallgatóságot elbûvölte. A Buenos Airesi Filharmonikus zenekar önmagát felülmúlta.

Sajnos helyszûke miatt, mint elõre jeleztem, nem térhetek ki a többi csodás hangversenyre, de büszkén jelenthetem, hogy a második este, (szept. 5) koncertje ugyancsak tomboló sikert aratott. Ilyen csodát még soha nem hallottam. Két zongorán "négykezest" játszottak: Bartók Béla 110 számú Sonátáját, percusió kísérettel. Az egyik zongorán Argerich és a másikon Sándor György magyar zongoramûvész. Két világhírû mûvész egymás mellett két zongorán! Igen kérem a programokon, újságokban nem "Sir George Sándor", hanem György Sándor szerepelt. Leírhatatlan az a szellemi, lelki és fizikai frissesség, ahogy ez a zongoramûvész játszott, meghazudtolva elég magas életkorát. (91 éves) Büszke arra, hogy magyar és hogy a budapesti Liszt Ferenc zeneakadémián magának Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak volt a zongoramûvészet és zeneszerzõi tudományok tanítványa. Zenei pályafutása és elsõ nagy sikere New Yorkban 1939-ben kezdõdött a Carnegie Hallban tartott zongora-hangversenyével. Azóta a világ minden nagy városában ismert és ünnepelt mûvész Buenos Airesben is szerepelt már az 1940-es években.

A Mozarteum Argentino egyik legkimagaslóbb eseménye volt, a Budapest Festival Zenekar szereplése a Colonban szeptember 11 és 12-én este. A Mozarteum egyébként meghívta a Festival Zenekart Rosarióba is, ahol szeptember 13-án léptek fel. Én csak a szeptember 11-i hangversenyrõl tudok beszámolni, de az argentin sajtó hasábjain híres zenetudósok és zenekritikusok lelkes dicséreteit elolvashatjátok legapróbb részleteiben. Elõször is bemutatom nektek (nem hiszem, hogy sokan ismernétek) magát a zenekart. Alapítója Fischer Iván karmester és Kocsis Zoltán zongoramûvész volt 1983-ban. Alig 9 év alatt, Magyarország és a nemzetközi zenevilág egyik legelismertebb zenekarává fejlõdtek ki. Hangversenyeiken, mint vendégszereplõk a leghíresebb mûvészek vesznek részt és eddig már bejárták a világ legnagyobb színházait. A Philips Classic velük vette fel lemezre Bartók Béla komplett hangversenyeit. Szeptember 11-én este Igor Stravinsky: "Kártya játékok", majd Bartók Béla: "Tánc Suite" (Suite de Danza para orquesta) darabokat játszották. A szünet után pedig Franz Schubert: Sinfonia No. 9 "La Grande" következett. Ilyenkor érti meg az ember, hogy mit jelent az, amikor egy zenemûvet egy ilyen zenekar játssza és egy ilyen karmester vezényli. Fischer Iván hihetetlen finom kézmozdulatokkal és fiatalos lendülettel vezényelte a zenekart. Érdekes volt megfigyelni az egyes hangszerek mûvészeit. Egész lényük átszellemült, szinte fizikailag átélték a zenét, a hangokat, a ritmust. Az embernek az volt a benyomása, mintha minden egyes zenész "szólistának" fõszereplõnek érezte volna magát. Bartókot még soha nem élveztem ÍGY.

A szünet után eleinte színtelennek tûnt fel Schubert szelíd zenéje. Aztán ez a valóban lelkes karmester és zenekar minden egyes tagja, abból is kihozott olyan fénypontokat és érzelmeket, amit ritkán ér el egy zenekar. A siker õszinte és a Colonban még a szokottnál is viharosabb volt. A közönség hálásan tapsolta meg a "ráadást", ami Brahms :"Magyar táncok" egyik nem nagyon ismert száma volt. Hát bizony ezt a táncot sem hallottam még soha ÍGY játszani. Szinte bódulatban hagytuk el a termet. Mindenki szinte "lebegett" valahol a légben. Én ilyenkor mindig hálát adok az Istennek, hogy adott nekem hallást és lehetõséget ahhoz, hogy egy ilyen koncertet meghallgathatok. Most még azt is hozzátettem: köszönöm, hogy magyar vagyok.

*

Ilyen élményeket és ilyen lelkesedést lehet még fokozni? Lehet! Talán nem mindenkinek, de egy argentin magyar zenebarátnak a szívét feltétlenül büszkeséggel dobogtatta meg a CORAL HUNGARIA szereplése a Teatro Gran Rexben, szeptember 17-én a hagyományos MOZARTEUM ARGENTINO déli hangversenyén, ahol Argentínában elsõ esetben mutatták be: Liszt Ferenc: "Missa Coronationalis" miséjét. Liszt Ferencet az átlag, nem zeneszakértõ ember leginkább zongorahangversenyein keresztül ismeri, pedig ezeknél jóval termékenyebb volt a vallásos hitbõl eredõ csodálatos szacrális mûveiben. Valószínûleg a "Szent Erzsébet legendáját" és a "Missa Solemnist" már hallottuk, de a "Magyar Koronázási Misét" nem csak itt Argentínában, de Magyarországon sem sokan hallották. Õsbemutatója 1867-ben, Budapesten a Mátyás templomban, I. Ferencz József és felesége Erzsébet királyné magyar királlyá való megkoronázása alkalmából hangzott el.

Itt szeptember 17.-én nagy érdeklõdéssel várták ezt a rendkívüli koncertet. A Gran Rex teljesen megtelt, még a karzatokat is meg kellett nyissák a több mint 1.700 fõnyi hallgatóságnak. A siker óriási és õszinte volt. A Mozarteum déli hangversenyeire csak igazi zeneértõ és kedvelõ emberek járnak. A csodálatot, elragadtatást azzal lehetett lemérni, hogy a közönség lélegzet-visszafojtva, teljes csendben figyelt. Annak ellenére, hogy a Gran Rex meg sem közelíti a Teatro Colon akusztikáját, a levegõben érezhetõ volt az áhítat. Egy papír nem zörrent, egy köhintés nem hangzott el, csak a végén a viharos taps. A koncert fõszereplõje a Kórus: Coral Hungaria Leidemann Sylvia vezetésével, majd a Quilmesi Zenekar: Leandro Valle karmester vezényletével, 4 híres operaénekes szólista: Graciela Oddone (sopran) Susanna Moncayo (mezzo) Carlos Bengolea (tenor), Marcelo Lombardero(bariton) és még egy hegedû és egy orgona szólista. Nálam hivatottabb, ismert zenekritikus: Héctor Coda a La Naciónban, egy egész oldalon, nagy elismeréssel méltatta a hangverseny érdemeit.

Nekem nem kell bemutatnom a Buenos Airesi magyar kolóniának sem a CORAL HUNGARIÁT, sem Leidemann Sylviát. Évek óta hallgatjuk és csodáljuk õket. Miután azonban azt szokták mondani, hogy senki sem "Próféta a maga hazájában", szeretném kihangsúlyozni, hogy mi igenis legyünk rájuk nagyon büszkék. Óriási erõ, kitartás és rengeteg munka van e mögött a siker mögött. Ezzel a hangversennyel Sylvia belépett kórusával a zenevilág hírneves csoportjába. ¨Már annak is szívbõl örvendtünk, hogy a világhírû zenemûvész, Sándor György: magyar. Lelkendeztünk, hogy itt járt köztünk és hallgathattuk a Budapest Festival Orchestert, Fischer Iván vezényletével. Most azonban igazán büszkék lehetünk, nem csak azért, mert a Coral Hungaria magyar, hanem mert közülünk való, már javarészt itt született magyarokból áll. Csodállak benneteket és gratulálok! Lelkes hívetek: Zilahi Sebessné Bonczos Zsuzsa

Ötven éves Platanos
November 8-án: a kolónia zarándokútja Platanosra

November 8-án ünnepli a Platanosi „María Ward" Intézet alakulásának félévszázados fennállását. 1953-ban a magyar közösség áldozatkészségébõl teremtett „Magyar Angolkisasszonyok Intézete" 50 év alatt a déli zóna egyik legelismertebb tanintézete lett. Közel ezer tanuló, diák látogatja a közben felépített impozáns iskolaépületet, ahol magasan képzett egyházi s civil tanerõk képezik a környék lakósságának fiatalságát. A falu és az egyházmegye ünnepel november 8-án.

Balogh-Kovács Judith vállalta a magyar kolónia részvételének megszervezését az ünnepi jubileumhoz és az alábbi levelet intézi a Platánoson tanult volt diákokhoz, az ott alakult 39. sz. leánycserkészcsapat öregcserkészeihez és a magyar kolóniához:

A "Magyarok Nagyasszonya" nevét viseljük. 1956-ban Máter Bodolai Margit a Szûzanya oltalmába ajánlotta csapatunkat és valóban megtapasztalhattuk hogy azóta is gondoskodik rólunk. A csapat virágzik. Minden évben a hagyományos októberi Mária búcsún, Platánoson találkát adunk egymásnak azok, akik a csapat keretében barátkoztunk és számtalan szép élménnyel, értékkel gyarapodtunk. Idén még nagyobb ünnep van: Jubileum. A Platanosi angolkisasszonyok "Ward Mária" intézete 50 éves. Az ünnepi szentmisét a quilmesi Püspök, Luis Teodorico Stöckler celebrálja. Ezután körmenet a temetõbe, ahol a 9 angolkisasszony nyugszik, akik életüket adták az Intézetért. Végül videó elõadás az intézet történetérõl.

Miután a dátum nagyon közel van a hagyományos októberi "Magyarok Nagyasszonya" Mária búcsúhoz és úgy döntöttünk, hogy a kolóniával együtt mi is aznap ünneplünk, és így tiszteletet adunk a Mátereknek, akiknek annyit köszönhetünk mi magyarok is. Bentlakók, Cserkészek, Zik, Regös, Zeneóvoda, Vezetõképzõ táborok, Corvina táborok, Nyaraltatások , megannyi kezdeményezés, amiknek gyümölcseit ma is élvezzük unokáinkban. A magyaroknak lehetõség van korábban kirándulni, a medence körül piknikezni.

Ehhez az ünnephez csatlakozzunk mi is. Október helyett novemberben zarándokolunk ki, hogy kedves matereinknek hálánkat, szeretetünket kifejezzük, az élõket átöleljük, a sírhelyekre pedig egy-egy virágszálat fektessünk.

Akik korábban akarnak hazakerülni, már délelõtt 11 órától kezdve a medence körül beszélgetünk, batyu-ebédünket elfogyasztjuk és egy intimebb Misén részt veszünk a kápolnában 15 órakor.

Buszok indulnak a Mindszentynumból (Aranka: 4864-7570) és a Hungáriából (Guszti: 4799-8437). Szeretettel Balogh-Kovács (Béka) Judith

Cserkészkirándulás
gyerekeknek és szülõknek

Augusztus 16-án, egy verõfényes, az itteni telünkre jellegzetes kék éggel és aranyos napsugárral ellátott napon megtörtént a hagyományos évi cserkészek argentínai körzeti akadályversenye. Az egyik résztvevõ váratlan vendég volt Párizsból, lányával és élettársával együtt: Szekeres Zsuzsi, aki itt nõtt föl Argentínában. Ö volt az elsõ Zrínyi Kör ösztöndíjasa egy olyan idõben, amikor még hajón keltünk át az Atlanti Óceánon, hogy eljussunk Európába hosszú, majdnem 3 hetes úton, és amikor ez a lehetõség bizony évek során anyagi nehézségek miatt csak egyetlen egyszer adódott. Közel fél évszázad telt el, és Zsuzsi most visszajött közénk látogatóba. Itt-tartózkodása alatt mindenben részt vett, ami még van a mi kis "túlélõ" kolóniánkban. A jelzett kiránduláson is ott volt és megajándékozott bennünket benyomásai, meglátásai leírásával. Íme:

1962-ben mentem el Buenos Aires-ból, 19 évesen, de azelõtt egész gyerekkoromat és ifjúságomat az itteni magyar kolónia élete határozta meg: Plátanos, Zrínyi Kör, cserkészet és a velejáró táborok, összejövetelek. Így most több mint 45 év távlatából találkoztam ismét régi barátokkal és a számomra már ismeretlen cserkész- közösség fiatalabb tagjaival az Escobar-i akadályverseny alkalmából.

Kíváncsi voltam, hogy fog hatni rám ez a szembekerülés a múlttal. A különleges mégis az lett, hogy ott az Escobar melletti tigrei szigeten, sem múltat, sem szembekerülést nem éreztem: olyan volt ez a kirándulás, ez a közösség mint mindig, mint régen, s együtt lenni magától érthetõ és egyszerû, amit csináltunk és ahogy csináltuk ismerõs: törés vagy szakadás nélküli, természetes folytatása a múltnak.

Az idei akadályversenyt újból azzal a szándékkal szervezték, hogy nyitás legyen argentin házastársak, barátok felé. Néha, amikor egy mátézó csoport elhaladt mellettem, azt gondoltam, hogy ezek a "vendég" argentinok, ameddig meg nem szólaltak magyarul. Ez a ritka újdonságok közé tartozott számomra, mert a mi idõnkben ezt nem tettük. Az is feltûnt, hogy a gyerekek magyar beszéde kitûnõ, de a hangsúly és a mondatok zenéje már kimondottan argentin. De ez a kettõs kultúra egy mérhetetlen gazdagodás is, és örültem, hogy most is mint akkor is, az egyik nyelvbõl akadálymentesen átcsúsztunk a másikba és otthon voltunk mind a kettõben... A magyar komolyságra gyakran ráfér egy kis latin lazaság, és úgy éreztem, hogy nekünk argentin magyaroknak sikerült egy egész jó "keveréket" összehoznunk. Az akadályverseny szervezésén is megnyilvánult ez a sajátságos keverék: a szervezés precíz volt de nem törölte ki a spontaneitást, a vidámságot; minden tervszerûen zajlott le, de erõltetettség nélkül, szinte véletlenül, könnyedén.

Gyönyörû idõ volt. Mikor már "Gömörön" elvégeztük az akadály felállítását, Ágnes lányommal végigjártuk a többi akadályt is. És ismét láttam azt a gondot és szeretetet, a leleményességet, amivel az akadályverseny elõ volt készítve. És a lelkesedést, amivel a gyerekek bevetették magukat a játékba. Láttuk a "Tátikák" szellemes csatakiáltás rögtönzését, a Pulyka õrs magabiztonságát, egy sok tagú kiscserkész leány õrs örömét, amikor hatalmas kalapácsokkal hatalmas szegeket vertek lendülettel, a csatákat és az ügyességpróbákat, a tojássütést és ezer minden mást. Láttunk két hõsies õrsvezetõt, akik két nagyon számos kiscserkész õrsöt ügyesen tereltek a jó irányba és vittek elõre.

A generációk keveredése és harmonikus összedolgozása feltûnõ volt és talán ez magyarázta meg az egész vállalkozás sikerét is. De mindenképpen olyan hangulatot teremtett, ahol kicsi és nagy egyformán jól érezte magát.

Értek meglepetések is: egyszer csak egy ösvény szélén, valóban megdermedt az idõ: Fóthy Gyuszi jött velem szembe egy csomó kisgyereket terelve, mint egy pásztor a nyáját… csakhogy persze nem Gyuszi volt, hanem a fia, aki annyi idõs most, mint volt Gyuszi akkor, amikor ismertem!

És voltak a beszélgetések, életsorsokról, amirõl nem tudtunk a távolból, és az ország sorsáról: az évek mégis elmúltak és maguk után hagytak örömet és bánatot is, néha tragédiákat... De szerintem mindenki büszke lehet arra, hogy immár egy fél évszázadnál is hosszabb ideje, élnek azok a tradíciók, amiket a háborúból menekült szüleink fektettek le. Hogy ennek a közösségnek sikerült újabb és újabb generációkban kitermelni azt a kedvet és elkötelezettséget, ami szükséges arra, hogy a munka folytatódjon. És szépen folytatódjon, komolyan, de mégis vidáman, egy csöpp öniróniával. - Nagyon szép nap volt ez az Escobar-i és sokszor megköszönöm nektek. Szekeres Zsuzsi

Mit viszünk magunkkal az
Európai Unióba?

Viszünk egyebeken kívül 93 ezer négyzetkilométert. Hogy ez sok vagy kevés? A jövõ évi belépõket tekintve ez a második legnagyobb terület, csupán Lengyelország elõz meg bennünket. A belépõk átlaga 73 ezer, a mai EU-tagoké 216 ezer négyzetkilométer, és 2004 májusa után – akkor immár huszonöt ország közül – miénk lesz a 10. hely. Tízünkkel 3,244-rõl 3,979 millió négyzetkilométernyire nagyobbodik az Európai Unió.

És nem akármilyen földdarab a miénk! Igaz, a napjainkban egyre fontosabb szerepû erdõ az országnak csupán 18 százalékát borítja. Hol van ez Finnország 76 vagy akár Szlovénia 45 százaléknyi erdejétõl? De még így is jóval több, mint Írországé (öt százalék) vagy Nagy-Britanniáé és Hollandiáé (kilenc-kilenc százalék). Mai erdõhelyezésünk a belépõk között a kilencedik helyhez elegendõ, huszonöt ország között pedig a 19. helyet mondhatjuk majd a magunkénak.

Kedvezõbb a kép, ha a mezõgazdasági mûvelésbe fogható területeket vizsgáljuk. A belépõ országok között Magyarország a maga 71 százalékával Litvániával holtversenyben listavezetõ. A mai EU-országok közül Görögországnak van hasonló adata, ennél nagyobb területarány pedig csupán Írország (85 százalék) és Nagy-Britannia (77 százalék) neve után áll.

Idõjárásunk szélsõségesebb ugyan a tengerparti országokénál, de a nyári melegnek van jó oldala is: az év derekán hõmérsékletüket tekintve hosszabb ideig alkalmasak fürdésre a vizeink, mint a tõlünk északabbra elterülõ országok tengerpartjai vagy más országok hegyi tavai.

Visszük az 1014 méteres Kékest és a Bükk meg a Börzsöny 900 méternél magasabb csúcsait. Egyik sem vetekedhet, persze, a francia-olasz Mont Blanc kevés híján öt kilométerével, de mindegyik magasabb, mint négy mai EU-ország legmagasabb pontja, és a belépõ országok között is négy olyan akad, amelyik még a Dobogókõhöz képest is legföljebb dombocskákkal dicsekedhet.

Nálunk a legszélesebb, a legbõvebb vizû a tizenötös és a huszonötös EU-nak is legnagyobb folyója, a Duna. És ha igazi tengerünk nincs is, a „magyar tengernek" nem sok országban van párja. Nagyságra csak Svédország és Finnország nagy tavai múlják felül.

Badacsonytól a Hortobágyig és az EU-ba velünk együtt belépõ Szlovákiával közös aggteleki barlangig tucatnyi természeti kincsünk része a világörökségnek vagy legalábbis várományosa a büszke címnek. Azaz: az említettek tekintetében is van mit vinnünk az Európai Unióba.

Magyar László képkiállítása

"Huellas urbanas" (Várisi lábnyomok) címmel rendezte festményeinek sikeres kiállítását Magyar László a Centro Cultural Recoleta-ban.

A képek a nagyváros üzleti negyede – a city – összevisszaságát tükrözik; annak robotizált, elidegenült embereit mutatják be.

Magyar László 1937-ben született Budapesten. Gyermekkora óta él Argentínában. Diplomáját a Buenos Aires-i Szépmûvészeti Fõiskolán (Escuela Nacional de Bellas Artes Prilidiano Pueyrre-dón) szerezte meg. Tanított festészetet, rajzot és mûvészettörténetet. Grafikai tervezéssel is foglalkozik.

Mûveit idáig már húsz egyéni és több mint 250 kollektív kiállításon mutatta be. (te)

A képen "Pénzügyek rendben" címû festménye

Tavaszt ünneplõk

Szeptember 21-én a Segélyegyletben Nt. Demes András református lelkész istentiszteltével kezdõdött a tavasz ünneplése. A délutáni ájtatos szertartás után vidám hangulatban tavaszkirálynõ választást rendeztek a bentlakók; a 96 éves Magyar Mária gyõzelmével, akit két hercegnõje: Gertrudis Lehmann (91 éves), és Filippovits Anna (95 éves) kíséretével virágcsokrokkal ünnepeltek. Megemlékeztek és ajándékot kapott az Öregotthon személyzete is, akik szeptember 21-én tartották szakszervezetük napját. Dra. Bassó Zsuzsannát, az Öregotthon fáradhatatlan felügyelõ orvosát is szeretettel köszöntötték munkája elismeréseként. A szép zongorajáték után Rubido-Zichy Senta, - aki körültekintõ figyelemmel és gavallériával gondoskodott az ünnepségrõl - bõséges és finom uzsonna-vacsorával vendégelte meg a jelenlévõket. A vezetõség és az Otthon gondozottjai ezúton és hálás köszönetüket fejezik ki jótevõjüknek. Ugyancsak köszönet illeti a Patrone család figyelmét és szép ajándékait.

A Dalkörben

A Valentin Alsinai Magyar Dalkör ünnepi ebéddel emlékezett a tavasz dátumára. Sok környékbeli magyar és magyarbarát szomszédság vett részt a zenés ebéden, amit Szénási Pálné, az elnök felesége és buzgó munkatársnõi rendeztek szeptember 21-én a Dalkör székházában.

Résztvett az ebéden a Magyar Nagykövetség konzulja, Simó Mária is, aki a késõ délutáni órákig jókedvvel tartott ki a déli egyesület tavaszváró bankettjén.

Az Internet Advertising Bureau összejövetele a Sheratonban

Az Interneten hirdetõ vállalatok és reklámügynökségek egyesülete lapunkat is meghívta a Sheraton Hotelben megrendezett munkareggelire, melynek keretében beszámoltak tevékenységükrõl és kilátásaikról.

Portálokon, honlapokon hirdetni a reklámozás legfiatalabb válfaja. Argentínában még gyerekcipõben jár, de növekedik. Elsõsorban a tv reklámkampányok támogatását szolgálja.

A lassú telefonvonalon az internetezés költsége idõarányos. A használó nem örvend a több másodpercnyi várakozásnak amíg a képek kinyílnak. A még nemzetközi viszonylatban aránylag drága de magszabott árú, valamint gyors, szélessávú Internet elterjedésével mindez mérséklõdik, a reklám aktivitás lehetõségei pedig növekednek.

Érdemes megjegyezni, egyes magyarországi online újságok felületének nagyobbik részét már hirdetések foglalják el, szinte csak a képernyõ közepén olvashatók a hírek.

A munkareggeli háziasszonya Trefán Erzsébet volt, neki köszönhetjük a meghívást az összejövetelre, ahol sok minden érdekeset volt alkalmunk látni és hallani. (te)

Itt és most...

• Kiegyeztünk a Nemzetközi Sóhivatallal. Valamikor majd elkezdjük törleszteni a 21.000 millió dolláros adósságunkat. Habár a sugárzott sajtó egy része már csámcsogott, újabb default most elmaradt.

• Választottunk. Buenos Aires Városban és Tartományban is. Mórickából nem lett polgármester. A szavazatok területi megosztottsága még markánsabb mint az elsõ fordulóban.

A tartományban a papírforma jött be — a kormányzó kormányzó maradt. Utána jött a két rendpárti, a Kormosarcú é a Tyúktolvajok réme. Õket követték a – meglepetésszerûen – hamvaikból feltámadott radikálisok. Murfi (Mûveltéknél Mörfi) kormányzó-jelöltje a szintén futottak kategóriájába szorult s még ott sem az elsõ helyet érte el. Nehéz megérteni miért vélekedett – még a választások elõtt – Murfi saját jelöltjérõl úgy mint aki nem sok szavazatot fog vonzani. Igaz a jelölt – szintén radikális renegát – legfõbb politikai érdeme ez idáig, hogy boldogabb idõkben az Alianza egész vezérkara apja szállodájában tanyázott mikor azok Mar del Platara kirándultak.

• Ajánlatot tettünk a külföldi magánhitelezõknek. Állami adósságunk – cca. 100.000 millió dollár – egynegyedét szándékozunk visszafizetni. Oroszország és Ecuador 35 - 40 százalék körül egyeztek ki. Az alkudozás még egy évig is eltarthat. Mindez legkevésbé sem zavarja azt a japán autógyárat amely évente 85.000 kisteherautót akar gyártani Argentínában, zömét természetesen exportra. A beszállítók megfeszített menetben gyártják már a szerszámokat.

• A Cingár az ENSZ-be is ellátogatott. New Yorkban a Sheriff mint az "IMF meghódítóját" üdvözölte. Teccettek ezt valaha mégcsak gondolni is? Mi sem. Persze a Sheriff sem szerelembõl teszi amit tesz, mondja amit mond.

Cristina Hillaryval találkozott. Az argentin elnöki repülõgépen utaztak Washingtonba. Szenátor a szenátorral beszélgetett, kizárólag politikáról. A férjekrõl szó sem esett.

• Tény, hogy alkudozásokban, vitákban, a Cingár nagyon hatékonyan használja ki ellenfele bûntudatát. Ez a taktika annál célravezetõbb, minél inkább sáros a másik. S a másik valóban sáros — nyakig. A Cingár lapja pedig patyolat fehér. Ártatlan mint egy ma született bárány; õ a Mr. Clean. Semmirõl sem tehet, minden bajt örökölt. Tartományát mintaszerûen adminisztrálta, senkinek sem tartoznak, sõt több mint 200 millió dollárnyi tartalékukat svájci bankban helyezték el. Ügyes!

• Mûsorunk következõ száma: újratárgyalni a privatizált közszolgáltatások szerzõdéseit.

• A Buenos Aires-i Egyetemen (bölcsészti kar) szlovénul is lehet tanulni. A három féléves tanfolyamnak hetven hallgatója van. A tanárokat a Ljubjánai Egyetem küldi.

Nem tudjuk több, avagy kevesebb szlovén származású argentin van-e mint magyar. Vagy hogy több argentin érdeklõdik-e Szlovénia mint Magyarország iránt, de irigyeljük a szlovéneket. Pedig neki még egy nyomronc Vend kapujuk sincs! Budapesten ilyesmi még senkinek sem jutott eszébe? Tóth Endre

Szendrei Józsa és Póka Balázs augusztus 2-án, Nagymaroson
tartották esküvõjüket. Sok szeretettel gratulálunk.

HALLOTTUK

hogy a Coral Hungaria Október 18-án 20 órakor az Auditorio Belgrano (Virrey del Pino és Cabildo) koncert termében jótékonycélú hangversenyt rendez Szakály Ágnes (cimbalom, Magyarország), Susana Kasakoff (zongora), Coral Hungaria (Sylvia Leidemann vezényletével), és Quilmesi Filharmónikusok (direccion Leandro Valle) szereplésével. A mûsoron Kodály Zoltán és Bartók Béla válogatott mûvei szerepelnek.

hogy a Valentin Alsinai Magyar Dalkör október 26-án (12,30 órakor), tartja fennállásának 68. évfordulóját. A legrégibb déli magyar közösség méltóképpen, zenés ünnepi bankettel emlékezik alapítóiról, akiknek zömét az elsõ világháborút követõ Trianoni „béke" ûzte el hazájuktól. A Dalkör vezetõsége, szorgos asszonyai és lányai finom, magyaros ebéddel, a Hungária Regöseinek szereplésével, és a híres „San Souci" zenéjével várja tagjait és az érdeklõdõ honfitársakat családjaikkal együtt.

hogy az Öregotthon, magyar közösség mintaszerûen mûködõ egyetlen szociális intézménye november 9-én rendezi meg hagyományos asadóját, amelyre ezúton is szeretettel hívja meg a magyar kolóniát. Minden bizonnyal most is sokan fognak Chilavertre kirándulni és a remélhetõen a szép kora nyári idõ is segít egy kellemes délután eltöltésében.

hogy szeptember 10-én megszületett Molnár Adriana és Dr. Prieto B. Ernesto kisfia, Pablo Francisco. (3.620 grs.) A Mama és a kis Pablo a legjobb egészségben vannak. Molnár László, a Segélyegylet elnöke az újszülöttel ötödik fiú unokájával büszkélkedik. Sok szeretettel gratulálunk!

hogy Dr. Orbán László visszaérkezett európai autó túrájáról, bejárta az öreg földrészt, volt Magyarországon is, ahol ismét tárgyalt Patrubány Miklós MVSz elnökkel, az alapszabályok módosítását illetõen. Dániában pedig résztvett leányának Katalinnak esküvõjén, akit szeptember 6-án Slagelse-ben Bjarnje Lantow vett feleségül. A fiatalok Interneten ismerkedtek össze és a sûrû e-mail levelezésnek házasság lett a vége. Sok szeretettel gratulálunk.

hogy Magyarországról idelátogat a híres-nevezetes Rajkó cigányzenekar kis együttese, egy táncospárral. Mielõtt nyilvánosan föllépnének Buenos Aires egyik nagy színháztermében, hajlandók lennének a Hungária Egyesület publikumának egy szép programot nyújtani. Valószínû dátum: október 14 vagy 15, este 20.30-kor, utána közös vacsora. Kérjük az érdeklõdõket elõzõleg hívják telefonon a 4799-8437 számon a klubot, hogy a fentiekrõl megerõsítést kapjanak, valamint asztalfoglalás végett.

Széljegyzetek

Mi lett ’56-ból. – A szabadságszeretetébe majdnem belerokkant nemzet erõfeszítése, az egység szimbóluma, a legtisztább Forradalom fénye ma - idestova fél évszázada - kezd fényébõl veszteni. Igaz ünnepet, azt hiszem már csak az emigráció – külföldön élõ magyarság – érez és tart. Otthon is emlékeznek, de hol van az egységes nemzet képe ma? Pártszólam lett a szabadság, értelmezése néha zavaros, sõt veszélyes. Új forradalomról álmodnak, és nem békés megegyezésre törekednek. Ez hatalomvágy úgy látszik ragadós, mert világszerte lépnek porondra a hatalom és az erõszak megszállottjai.

Katolikus országban élünk-ennek egyik látható jele, hogy majdnem minden autós visszapillantó tükrén rózsafüzér lóg. Ennek különös jelentõsége lehet, mert Argentínában nyilván azt hiszi sok ember, hogy az autó vezetéshez nem elégséges az igazolvány, szükség van égi segítségre is. Ebben van valami, mert, ami a közlekedési rendet és rendszert illeti…

Good news – no news – ez a közismert slogan, nem kizárólag az újsághírekre vonatkozik, a pletyka fronton is érvényesül, hogy a rossz hír villám gyorsabban terjed, váratlan, hirtelenségében felhatványozott formában tör rád, és amit egyszer professzionalista nyelvgyakorlók egyszer világgá röpítenek, azt bizony nehezen lehet cáfolni. Még a legjobb meghagyni az un. kifutási idõt, mert az is igaz, hogy minden csoda három napig tart…

50 éves Plátanos. Tulajdonképpen szomorú évfordulót ünnepelünk. A második világháború menekültjei, az elsõ évek legnehezebb pionír korszakában alkotta legszebb intézményét. Magyar, katolikus nevelõ, tanító missziót. Közös erõfeszítéssel, erkölcsi és anyagi alapot teremtett, olyan áldozattal, ami évtizedekig, nemcsak büszkesége, de komoly értéke is lett a magyar kolóniának. Lapunk más helyén zarándoklatra hívjuk közösségünket. Nosztalgikus emlékké vált Platanos, ahol valamikor jó pár száz magyar gyerek tanult, nevelkedett, bentlakó intézetben, ahol a legszebb remény csillogott, a megmaradás lehetõségére. Ma, kiránduló és emlékezõ hely. Miért? Nem lehet tudni, az idõk változtak- e, vagy a kolónia. Talán a távolságok, talán az asszimiláció, sznobság? Minden esetre kár. Nem érdemes a mai helyzetet összehasonlítani a múlttal. Fél évszázad alatt sok minden változott nemcsak itt, de a világon mindenütt. Az viszont erõsen elgondolkoztató – vajon mi lesz a sorsa hasonló, létezõ intézményeinknek. November 8-án pedig - zarándokoljunk ki Platánosra és tegyünk azok sírjára egy-egy virágszálat, akik szépet és jót akartak. Emlékezzünk…

És ha már az emlékezésnél tartunk, lapunk alapítója Faragó Rezsõ is fél évszázada tette le tollat örökre. Dr. Luttor Ferenc, szintén a pionír korszak nagysága szintén 50 éve halt meg. A cikket kísérõ foton már csak Fercsey János él, és Délamerikai Magyar Hírlap jövõre 75. évfolyamába lép… Csupa számok, emlékezések, futó remények…

Copyright © Dél-amerikai Magyar Hírlap 2003