Magyarországi választások 2002

Az Országgyűlés május 27-én 197 igen, 178 nem szavazattal és egy tartózkodással miniszterelnöknek választotta Medgyessy Pétert és elfogadta kormányprogramját. Az ellenzék egységes nemmel szavazott, kivéve Csapody Miklós MDF-es képviselőt, aki tartózkodott. Csapody ezt azzal indokolta, hogy "az MDF-ben mindig megvolt a kellő elegancia – nem a bizalom –, hogy kifejezzük a várakozást; ezt a támogatást a magam részéről megadom a szocialista kormánynak". A kormányprogram és a miniszterelnök személye összefügg, mindkettő "a választások eredményének következménye. Ebből adódóan a felelőség is az övék, én tehát mit konstruktív ellenzéki, csupán tartózkodhatom".

A kormányfő és a miniszterek letették a hivatali esküt, amelyet az "Isten engem úgy segéljen" fordulattal zártak. Az új miniszterelnök kormányzati filozófiájáról szólva kijelentette: a következő négy évben be szeretné temetni azokat az árkokat, amelyek a társadalomban keletkeztek. Az a szándékom, hogy az iskolákban tanuljanak, a munkahelyeken dolgozzanak, a templomokban imádkozzanak, az utcákon közlekedjenek, az európai stílusú politizálásnak a színhelye pedig a parlament legyen — szögezte le. Megismételte: közjogi értelemben tízmillió magyar miniszterelnöke lesz, de tizenötmillió magyarért érez felelősséget. Erdélyi származására utalva kijelentette: "nem kell megmagyarázni sem nekem, sem sokunknak, mit jelent kisebbségi lét Erdélyben, és azt sem, hogy ez fontos mindannyiunk számára".

Kifejezte: ha a leköszönő kormány helytálló tájékoztatást adott az ország állapotáról, megvannak a források az ígéretek megvalósítására. Emellett az új kabinet visszaállítja a gazdaságot a növekedési pályára, és gondosan bánik az adófizetők pénzével.

A kormányprogram alcíme "Cselekedni most és mindenkiért". Főbb céljai és feladatai: A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormánya a nemzeti sorskérdésekben egyetértésre törekszik. Tízmillió magyar állampolgár kormányaként, de tizenötmillió magyarért érzett felelősséggel kíván politizálni. A nemzetközi kötelezettségek terén, az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtésére koncentrál. Fékezi és megakadályozza a társadalom kettészakadását. Feladatait a létbiztonság feltételeit garantáló jóléti-gazdasági fordulat, valamint a jog- és közbiztonság erősítését célzó intézkedések által valósítja meg.

Megkezdődött a száznapos program jogszabályi előkészítése — mondta Medgyessy. "Szeretném, ha a következő hetekben erről szólna a parlament és a kormány munkája. Miután a közjóról van szó, bízom abban, hogy az ellenzék is megszavazza a javaslatokat, mivel akkor mutatkozik meg igazán, a személyes presztízs vagy az ország fontosabb számukra."

Tehát, a "száz nap" elkezdődött. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje száznapos konkrét ígéretcsomaggal hajrázott a választási versenyben, s minden bizonnyal ezért (is) vitte győzelemre a mögötte álló pártot s potenciális szövetségesét. Ugyanakkor, a közéleti illemtan szerint, száz nap türelmi idő jár az új kormánynak, legyen az bármilyen színezetű — írja a budapesti Magyar Hírlap főszerkesztő asszonya.

A mostani helyzet ráadásul eltér a korábbi hasonló időszakoktól. A kormány ugyanis pontosan ütemezett száznapos programot ígért. A nyugdíjasok egyszeri kiegészítésként tizenkilencezer forintot kapnak, a gyermekes családok plusz egy hónapi családi pótlékot, a tanárok ötvenszázalékos béremelést szeptembertől, az egészségügyi közalkalmazottak pedig ugyancsak ötven százalékot októbertől.

A kormány számára így nem az elnézés időszaka következik. Ez a száz nap inkább a hitelképesség próbája lehet: ha teljesülnek az ígéretek, nagyobb lesz a bizalom a következő időszak egészére is. Medgyessy Péter többször elmondta: be akarja temetni a politikai lövészárkokat, s nemcsak azokat szolgálná, akik rá szavaztak, hanem az ország összes polgárát. Ez így helyes. Az ároktemetés leghatékonyabb módja az, ha a kormány megtartja ígéreteit. Ez nem mindig egyszerű. A választások hevében könnyen szállnak a szavak. Ahhoz azonban idáig kevés kormányfő vette a bátorságot, hogy kiálljon a nyilvánosság elé, és színt valljon: ezt és ezt ígértem, de már látom nem tudom teljesíteni. Pedig egy kormány és vezetője bizalmi tőkéjét emelheti, ha szembenéz önmagával és tetteivel. Ez a legnehezebb.

Most különösen. A Med-gyessy-kormány minden lépését árgus szemekkel figyeli az ellenzék. Ráadásul a választások szoros eredménye azt az érzést keltheti – és akadnak politikusok, akik ezt erősítik –, hogy a mostani kormány helyzete ingatag. Érdemes hát szerveződni, készenlétben állni, s várni a kínálkozó lehetőségre. Úgynevezett polgári körök szerveződnek, hogy egyszerre mozduljanak, ha kell — ahogy Orbán Viktor fogalmazta várbeli nagygyűlésén. Az új kormánynak tehát úgy kell dolgoznia, hogy tudja: az ország egy csoportja arra spekulál, hogy nem tölti ki a négyéves ciklust. Lélektanilag nehéz helyzet.

Ugyanakkor különös is. Bukásról beszélni már most, amikor még alig múltak el az eskütétel ünnepélyes pillanatai? Lehet, hogy ez tényleg túlzás. Ilyenkor még bármi lehet. Akár egy kellemes, mindenki javát szolgáló négy év is. Ilyenkor az új kormánynak jár a bizalom, még hihető, hogy megvalósítja programját.

Medgyessy Péter jóléti rendszerváltást ígért – ez támogatásra érdemes. Nemcsak azok részéről, akik a szocialistákra vagy a szabaddemokratákra szavaztak. Persze csak akkor, ha a forrás rendelkezésre áll, azaz ha a gazdasági növekedés felgyorsul, s így az államkassza bevételei a közterhek csökkentése ellenére is nőnek. S ne felejtsük el, az Európai Uniónak is tagja lehet Magyarország ebben a kormányciklusban, ha jól jön ki minden lépés. Ez óriási lehetőség és feltétlenül nagy teher. Az ország s polgárainak felkészültségén múlik: melyiket érzik meg jobban.

Az új miniszterelnök programjának talán kevésbé kézzelfogható, ámde igen hangsúlyos eleme a tiszta közélet megteremtése s a demokrácia megerősítése. Mindkettő nagyon fontos ígéret. Sokak szerint a Fidesz-kormány bukását leginkább a korrupció növekedése és a demokrácia visszaszorulása okozta. És akkor hiába volt jó intézkedés az olcsó lakáshitel, hiába volt hasznos a diákhitel, ha mindinkább erősödött az az érzet, hogy közpénzekből egyesek számolatlanul kapják a milliárdokat. Az ellenőrzést jogi csűrcsavarok nehezítették. Az ellenzék jogainak "másként" értelmezése – s így szűkítése – sem kelthetett tetszést a demokrácia híveiben.

A korrupció egyébként minden hatalmat veszélyeztet. Saját érdekében jól teszi hát minden kormány, ha a közpénzek elköltését világos szabályokkal körülbástyázza, hogy egyetlen tisztviselő se szédülhessen meg egy-egy csábító ajánlatnál. Világos szabályok és a lehető legnagyobb nyilvánosság: nincs ennél jobb védelem egyetlen hatalomnak sem.

Talán egy időre elcsendesedik a közélet. Legalább addig amíg kiderül: mi lesz az ígéretekkel? S ha a száznapos program megvalósulni látszik, talán hosszabb is lehet a társadalmi béke. A polgár közérzetét ugyanis nagyon megterheli, ha a közéletben nem ellenfelek szerepelnek, hanem ellenségek, ha egyes jobboldali politikusok hazaárulókra és hazafiakra osztják a társadalmat. (Antichtón)

Megalakult az új kormány

Budapest, 2002. május 27. (MTI) - A parlamenti eskütételt követően Mádl Ferenc köztársasági elnök ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Medgyessy-kormány tizenöt miniszterének kinevezését, a Parlament Munkácsy-termében hétfőn. A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: az új demokrácia negyedik kormánya alkotmányosan jött létre. Az új kormánynak most az a történelmi kihívása, feladata, hogy tovább építse a nagy nemzeti célokat megvalósító utakat, és új utakat keressen e cél érdekében. Hozzátette: az emberek, az ország anyagi, erkölcsi, kulturális gazdagodása, a jelen és a jövő generációk gyarapítása, a határon túli magyarság sorsának javítása, az európai integráció megvalósítása továbbra is sok erőfeszítést igényel.

Az új kormány arckép-csarnoka

MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök. (1942 Budapest). Tanulmányait a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, 1966-ban az elméleti-politikai gazdaságtan szakon szerzett diplomát és doktori címet. 1987-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. 1988-1990 között miniszterelnök-helyettes a Németh kormányban. 1987-1989 között az MSZMP KB tagja volt, azóta pártonkívüli. 1996-1998-ban a Horn-kormányban újból pénzügyminiszter. Elnöke a Magyar Közgazdasági Társaságnak. 15 évig tanított a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Pártonkívüli. Nős, két gyermeke van.

BÁRÁNDY PÉTER igazságügyi miniszter. (1949 Budapest). 1974-ben diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1983-tól a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára, 1992 óta főtitkára. Az 1990-es évektől büntető anyagi jogot tanít a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Elnökségi tagja a Magyar Kriminológiai Társaságnak. Pártonkívüli. Elvált, két gyermeke van.

CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter. (1940 Szekszárd). 1964-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1975-től az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete titkára. 1978-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsánál dolgozott: a SZOT titkára, az elnökség tagja, majd a Szociálpolitikai Bizottságának elnöke. 1984 végén a Minisztertanács elnökhelyettese. 1987 decemberében átvette a szociális és egészségügyi tárca vezetését, amit az Antall-kormány megalakulásáig látott el. 1967-1989 között az MSZMP tagja, 1989 októberében belépett az MSZP-be, 1994-től 1996-ig a párt alelnöke. 1994-1998-ban az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnöke. 1998-ban visszavonult a politikától. 2002 elején Medgyessy Péter, felkérte a folytatásra, s a tavaszi választásokon a párt országos listájáról jutott a parlamentbe. Férjezett, két gyermeke van.

CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter. (1951 Budapest). 1974-ben diplomázott az ELTE Jogtudományi Karán. 1976-ban a Pénzügyminisztérium osztályvezetője. 1987 óta a Pénzügykutató Rt. vezérigazgató-helyettese. Elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság gazdaságelméleti és gazdaságpolitikai szakosztályának. Kutatási területe a vállalati szervezési rendszer decentralizálása, a magánvállalkozások élénkítése, a tulajdonreform és a privatizáció, az államháztartás működése, pénzügyi rendszere. Nős, két gyermeke van.

GÖRGEY GÁBOR kulturális miniszter. (1929 Budapest). Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem német-angol szakán (1948-1949), majd a Római Katolikus Hittudományi Akadémián folytatta (1954-1955). 1951-ben családjával együtt kitelepítették. Budapestre történő visszatérése után hivatalsegédként dolgozott. 1955-1956-ban üzemi színjátszó csoportok rendezője, 1959 és 1994 között a Magyar Nemzet munkatársa, Pannónia Filmstúdió dramaturgja, a szegedi Nemzeti Színház irodalmi vezetője, 1994-1996-ban a Magyar Televízió művészeti vezetője. 1992-től hat éven át az Írószövetség elnökségi tagja, 1994 és 2001 között a Magyar PEN Club alelnöke, 2001 óta elnöke. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, 2000-től Bibó István Közéleti Társaság elnöke. Irodalmi munkásságát 1976-ban Graves-díjjal, 1980-ban József Attila-díjjal ismerték el. Pártonkívüli.

JÁNOSI GYÖRGY gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. (1954 Szekszárd). 1985-ben az ELTE-n szociológus diplomát, 1986-ban egyetemi doktori címet szerzett. 1977-1979-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetem munkatársa. Ezután a Szekszárdi Tanítóképző Főiskola tanársegéde, 1983-1988-ig adjunktusa, majd 1993-ig docense, 1986-1990 között tanszékvezetője, 1987-1990-ben főigazgató-helyettese volt. 1984-1989-ig az MSZMP, 1989-től az MSZP tagja. 1990-2000-ig az országos elnökség tagja, s 1990-1998 között a párt alelnöke. 2000 óta az MSZP országos választmányának elnöke. 1992-1994-ben az Országgyűlés oktatási, ifjúsági- és sportbizottságának alelnöke, 1996-tól 1998-ig elnöke, 1998-2002-ben az oktatási és tudományos bizottság alelnöke, valamint az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője. 1994 július-novemberében a művelődési tárca politikai államtitkára. Nős, két leánya van.

JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter. (1960 Nyíregyha). 1993-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi üzemgazdász szakán diplo-mált.1981-től 1989-ig az MSZMP, 1990 óta az MSZP tagja. Tagja az Országgyűlés honvédelmi bizottságának; 1996 óta alelnöke. 2000 novemberétől az MSZP országos alelnöke. Elvált, két leánya van.

KISS ELEMÉR a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. (1944 Somlószőlős). Tanulmányait az ELTE Jogtudományi Karán (1967) és a Politikai Főiskolán (1983) végezte. 1988-tól egy évig a Minisztertanács Hivatalának elnökhelyettese, 1989-1990-ben elnöke. 1990-1991-ben a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára. 1994-től 1998-ig a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára. 1991-1994 között és 1998-tól ügyvédként tevékenykedett. Pártonkívüli. Nős, három gyermeke van.

KISS PÉTER foglalkozáspolitikai és munkaügyi miniszter. (1959 Celldömölk). 1983-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán. 1980-tól 1989-ig az MSZMP, 1989-től a MSZP tagja. 1992-től az MSZP választmányi, 1994-1996-ban elnökségi tag, 1998-2000-ig ügyvezető alelnöke. 1998-2000-ben az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője, 1998-tól az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának tagja. 1994 végétől 1998-ig a Horn-kormány munkaügyi minisztereke. Nős, egy leánya van.

KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter. (1950 Vaskút) Jogi tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, majd 1979-ben az ELTE-n doktorált. A demokratikus ellenzékkel 1988-ban került kapcsolatba, amikor a megalakult a Független Jogvédő Szolgálat munkatársa lett. 1991-ben belépett a SZDSZ-be. 1992-től az SZDSZ országos tanácsának tagja, 1999-től az elnökség tagja, 2000 végétől ügyvivő. Férjezett, egy leánya van.

KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter. (1957 Budapest) 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán diplomált. 1986-tól a műegyetem gépészmérnöki karának matematikai tanszékén, 1999-től a differenciálegyenletek tanszékén oktatott. 1988-1995-ben az MTA Matematikai Kutatóintézetének munkatársa. 1994-1998-ban a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára. 1995-1998-ban a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke. 1998-tól az Országgyűlés gazdasági bizottság alelnöke, 1999-től az SZDSZ parlamenti frakciójának helyettes vezetője. Nős, három fia és egy leánya van.

KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter. (1939 Budapest) 1968-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán diplomált. 1986-tól külügyminiszter-helyettes, 1989-1990-ben külügyi államtitkár volt. 1983-1989 között az MSZMP tagja, 1989-ben az MSZMP KB tagja, 1989-ben a MSZP alapító tagja, 1994-1998 között a Horn-kormány külügyminisztere. 1994-1995-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) elnöke. 1997-től a Szocialista Internacionálé közép- és kelet-európai bizottságának társelnöke. 1998 óta az MSZP elnöke. Nős, egy leánya van.

LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter. (1957 Bács-Bokrod) 1981-ben szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az MSZP alapító tagja, jelenleg az MSZP országos elnökségének tagja. 1994-től országgyűlési képviselő. Parlamenti tisztségei: az Országgyűlés Rendészeti és Önkormányzati bizottságának alelnöke, a Területfejlesztési Bizottság tagja. Férjezett, két gyermeke van.

LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter. (1962 Debrecen) 1986-ban diplomázott a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a pénzügyi tanszéken 1992-ben doktori címet szerzett. 1993-ban Tokióban angol nyelvű okleveles könyvvizsgálói képesítést nyert. Pályafutását 1986-ban a Pénzügyminisztériumban kezdte, 1989-től osztályvezető, 1993-tól a külgazdasági főosztály helyettes vezetője volt. 1995-ben az Államháztartási Reform Titkárság főosztályvezetője. A Horn-kormányban 1995-től több mint három évig töltötte be a Pénzügyminisztérium államháztartási ügyekért felelős helyettes államtitkári tisztségét, majd ezután, már az Orbán-kormány idején, 1999 júniusáig a tárca közigazgatási államtitkáraként dolgozott. 1998-tól oktat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Pártonkívüli. Nős, két leánya van.

MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter. (1952 Budapest). 1972-től az ELTE Bölcsészettudományi Karán angolt, történelmet és szociológiát hallgatott, majd 1975-től két tanulmányi évet a közgazdasági egyetemen is tanult. A tanári és szociológus diploma megszerzése után, 1977-től az MTA Világgazdasági Kutató Intézetében a kelet-európai osztályon kapott ösztöndíjat. 1980-ban doktori címet szerzett. 1981-1989 között a Medvetánc című folyóirat szerkesztője. 1988-ban az SZDSZ alapító tagja. 1990-1994-ben az SZDSZ-frakció vezetőségi tagja, általános szóvivője. A Horn-kormányban 1996 elejétől 1998 júliusáig művelődési és közoktatási miniszter. 1998 és 2000 között az SZDSZ elnöke, s alelnöke volt a Liberális Internacionálénak. Felesége, Hodosán Róza 1990-1998-ban országgyűlési képviselő volt. Egy leányuk van.

NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. (1955 Vasvár). A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán diplomázott, majd 1985-ben doktorált. 1986-1989 között az MSZMP Pest Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai munkatársa, 1989-1995 között a Pest Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkárhelyettese, 1995-től a Pest Megyei Agrárkamara ügyvezető alelnöke. 1985 és 1989 között az MSZMP tagja, 2001 óta az MSZP Agrárium- és Vidékfejlesztési Kabinetjének vezetője. Nős, egy gyermeke van.

MAGYAR NEMZET

Szövetség a Nemzetért

Orbán Viktor vezetésével "Szövetség a Nemzetért" néven új polgári kört alakult meg vasárnap délután a Magyar Művészeti Akadémián. Ezúton közöljük le a szövetség által kiadott kommüniké teljes szövegét.

1. 1956 óta nem volt példa arra, hogy Magyarország polgárai a számukra kijelölt négyévenkénti választások keskeny mezsgyéjén túl más utakon is kinyilvánítsák az ország sorsát érintő politikai akaratukat.

2. 2002 áprilisában gyökeresen új helyzet állt elő. Önálló politikai arculattal és akarattal rendelkező tömegmozgalom született. Olyan mozgalom, melynek képviselői a választások elmúltával sem voltak hajlandóak visszahúzódni a közélet tereiről.

3. Ebben a mozgalomban hazánk minden rétege részt vehet. Egyre többen látják úgy, hogy a jövő legfontosabb feladata a nemzet kultúrájának, gazdasági érdekeinek, érzésvilágának megőrzése és megerősítése. Az áprilisban született közösség képviselői azt vallják, hogy hazánknak úgy kell elfoglalnia helyét a mára visszavonhatatlanul nemzetközivé lett világban, hogy erősödjön a nemzet gazdasága, kultúrája, lelki és szellemi összetartozása, mert ez egyetemes érték is.

4. E meggyőződés mellett köteleztük el magunkat, ebből a feladatból vállaljuk a ránk jutó részt, e gondolat jegyében szövetkezünk és vállalunk egymással közösséget.

5. Azt valljuk, hogy hazánk mai közéleti vitáinak és ellentéteinek már sok esetben semmi köze a hagyományos értelemben vett jobb- és baloldalisághoz. A valóság az, hogy a nemzetközi manipulációk és maximális profitérdekek arctalan fogyasztóvá silányíthatják az embert. A valóság az, hogy az igazodást követelő nemzetközi irányzatok végzetes sebeket ejthetnek a nemzeten.

6. 2002 áprilisában milliók vallották meg sokakat meglepő erővel és nyíltsággal, hogy a magyar nemzet jövője oldalán állnak. Segíteni és védeni akarják a magyar nemzet érdekeit. Milliónyi magyar kinyilvánította, hogy kitart értékei, nézetei, politikai szervezetei mellett. Kinyilvánította, hogy a választások után is együtt marad.

A nemzet érdekeinek védelmében kormányzati eszközeink már nincsenek, de van közös meggyőződésünk, hitünk és akaratunk.

Vannak pártjaink és képviselőink az Ország Házában. Rendelkezünk az együvé tartozás erejével és ennek feltételeit igyekszünk megteremteni.

A 2002 áprilisában született új magyar közösség készen áll.

Készen áll, hogy részt vegyen a hazánk előtt álló feladatok megoldásában.

Készen áll, hogy folytassa a nemzet határokon átívelő újraegyesítését.

Készen áll, hogy a polgári kormányzás évei alatt elért eredményeket megvédje.

Készen áll, hogy a hazafias érzelmű fiatalokat támogassa, bátorítsa és szükség esetén védelmezze.

Készen áll, hogy első feladatként közös erővel megteremtse a nemzet másik nyilvánosságát.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Budapest, 2002. május 26.

Szövetség a Nemzetért: Makovecz Imre; Tőkéczki László; Virág András; Vona Gábor; Lang György; Bartos Éva; Gyürk András; Solymosi Frigyes; Mar-tonyi János; Granasztói György; Szemkeő Judit; Lanczendorfer Erzsébet; Balázs-Piri László; Orbán Viktor; Faludi Sándor; Malgot István.

Szövetség a Nemzetért néven, Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vezetésével polgári kört alakított vasárnap Budapesten 16 jobboldali elkötelezettségű értelmiségi. A szervezetnek tagja többek között Makovecz Imre építész, Martonyi János leköszönő külügyminiszter, Granasztói György, a Battyhány Alapítvány vezetője, valamint Szemkeő Judit, a Szociális és Családügyi Minisztérium távozó politikai államtitkára.

- Az áprilisban megszületett tömegmozgalmat ezúttal nem kereszteltük el, hiszen lehetetlen volt valamennyi érdekeltet meghívni a vasárnapi találkozóra, ezért a Szövetség a Nemzetért a már megalakult több mint ötezer polgári körhöz csatlakozik - jelentette be újságírók előtt Orbán Viktor. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a pártok felett álló, jobboldali tömegmozgalmat az emberek nagy többsége Hajrá Magyarországnak fogja nevezni.

Orbán Viktor a Szövetség a Nemzetért egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy sikerüljön megteremteni a magyar nemzet másik nyilvánosságát. Ez szerinte azért is szükséges, hogy megvédjék a teljes magyar közszolgálatságot az anyagi ellehetetlenedéstől, amely - mint mondta - a leendő kormány tervei alapján könnyen bekövetkezhet. - A nemzeti nyilvánosság megteremtése érdekében tekintsék feladatuknak előfizetni a Magyar Nemzet című napilapra, a Demokrata és a Heti válasz című hetilapokra, és ennek a célnak minél több embert kell megnyerni - közölte Orbán Viktor.

A Szövetség a Nemzetért alapító tagjai a leköszönő miniszterelnök szerint nemcsak figyelemre méltó múlttal rendelkező értékes emberek, hanem egy-egy meghatározó szervezetet is maguk mögött tudhatnak, emellett gyakorlati érzékkel rendelkeznek, képesek megmozgatni több millió embert. A szövetség nem ideológia, hanem értékek alapján áll, és mindenkinek helye van benne, aki a magyar nemzet megmaradása érdekében tenni képes - szögezte le Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta: a polgári kör, illetve a tömegmozgalom mindig akkor határozza el, mit tegyen, amikor "a veszély valóságossá válik". Nem vetette el Orbán Viktor újságírói érdeklődésre azt sem, hogy a lehetséges lépések egyike lehet tüntetések megszervezése. - Június 5-én talán kicsit okosabbak leszünk, már tisztábban látjuk, mit tesz az új kormány. Jóindulatúak vagyunk, így természetesen üdvözölni fogjuk, ha a kormány a jól működő rádió és televízió fenntartására törekszik - válaszolta Orbán Viktor.

Mint elhangzott, az ünnepségek ügyében is születnek majd közös elhatározások. Október 23-át például a jobboldal saját felfogása szerint ünnepli majd, függetlenül az állami rendezvényektől. A nemzet másik nyilvánosságával kapcsolatos részletkérdésekkel a június 5-ére tervezett következő találkozóján foglalkozik a vasárnap alakult polgári kör.

 

Pomogáts Béla:

Tizenötmillió magyarért

Nemrégiben Kolozsváron és Nagyváradon jártam, és szereztem némi tapasztalatot arról, hogy az ott élő magyar értelmiség hangadói miként reagáltak a hazai választások végső eredményeire. És noha az erdélyi magyarok között a legkevésbé sem éreztem azt a felajzott nyugtalanságot, amit idehaza, a határon túl is tapasztalható volt a bizonytalanság. Kérdések záporoztak rám: vajon az új kormány miként fogja kezelni a határon túli magyarokat, az intézményeiket, egyáltalán, miként alakul az úgynevezett budapesti "nemzetpolitika"?

Voltak megnyugtató kijelentések Medgyessy Péter és Kovács László, Kuncze Gábor és Szent-Iványi István részéről egyaránt. Ugyanakkor vannak aggodalmak, melyeket tartós félelemmé próbálnak szítani az ellenzéki helyzetbe került politikai erők. A határokon túl élő magyar közösségeket, intézményeket és politikai vezetőket néhány magyarországi politikus túlságosan is nagy hangerővel próbálja meggyőzni arról, hogy odavesznek vagy legalábbis sokat apadnak azok a támogatások, amelyeket az úgynevezett "kedvezménytörvény" és más magyarországi intézkedések keretében a magyar állam felajánlott és részben már adott az Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban élő magyaroknak. Hogy magukra maradnak a valóban örvendetes módon létrehozott magyar felsőoktatási intézmények, a kisebbségi közösségek identitásának fenntartásában mindig is felelősséget vállaló magyar történelmi egyházak, egyáltalán: sérülni fog az a nemzetpolitika, amelyet különben nem pusztán az 1998 és 2002 közé eső kormányzati ciklus, hanem az 1989-1990-es rendszerváltozást követő tizenkét esztendő alakított ki.

Kétségtelen zökkenőkkel és megtorpanásokkal, de ebben az időben mégiscsak létrejött valamiféle nemzetpolitika, amely a magyar "kulturális nemzet" intézményekben is testet öltő közösségét hivatott megalapozni, pontosabban újra megalapozni. Olyan intézményi hálózattal, amelyet eltud fogadni a szomszédos országok többségi közvéleménye, és amelyet az európai közösség is támogatni tud a reményeink szerint közeli integráció után

Következésképp a kedvezménytörvényt nem gyengíteni kell, hanem erősíteni és kiterjeszteni. Fenntartván azokat a kedvezményeket, amelyeket a határokon túlról ide érkező magyarok igénybe vehetnek, és főként kiterjesztve a lakóhelyükön élvezhető támogatásokat. A Magyarországon felhasználható jogosultságoknak, így az egészségügyi, az oktatási, a munkához jutási kedvezményeknek kétségtelenül van reális értékük is, főként mégis szimbolikus szerepük: azt a szolidaritást bizonyítják, amelyet a valóban kedvezőbb helyzetben élő anyaországbeli társadalomnak kell tanúsítania az ország testétől akartuk ellenére leválasztott magyarok iránt. Az igazi támogatási politikának mindazonáltal a szomszédos országokban kell érvényesülnie, annak a széles körben (a most kormányzó politikai erők részéről is) hangoztatott alapelvnek megfelelően, amely szerint a kisebbségi sorban élő magyarságot a maga eredeti lakóterületén kell megtartani.

Mindez kétségkívül bizonyos mértékig átalakítja - át is kell alakítania - a támogatási politikát. Ki kell küszöbölni azt az utóbbi években elharapódzott gyakorlatot, amely a támogatások rendszerét, magát a "nemzetpolitikát" nemegyszer a klientúraépítés céljainak rendelte alá. Azokat az intézményeket kell támogatni, amelyek a kisebbségi magyarság nemzeti identitásának fenntartására és gondozására valók. Csupán egyetlen példa: az eddiginél erőteljesebben kellene támogatnia a kulturális (irodalmi, közművelődési, egyházi és ifjúsági) sajtót, ennek ugyanis minden elcsatolt magyar területen óriási jelentősége van. Ráadásul évi néhány millió forintból biztonságossá lehet tenni ezeknek a folyóiratoknak a működését. Ma még ugyanis mindegyik ki van szolgáltatva a szomszédos országok kormányzati támogatási készségének, illetve a sajtópiac tényezőinek.

A határokon túl érvényesített kulturális támogatási rendszernek egy évtizede az Illyés Gyuláról elnevezett közalapítvány a legfontosabb intézménye. Ezt az intézményt meg kell erősíteni, számolva azzal is, hogy a jelenlegi kuratóriumi rendszerre most már a feladatok olyan hatalmas tömege zúdul, amellyel aligha lehet megbirkózni. Ezért, nézetem szerint, a társadalmi kuratóriumi rendszer fenntartásával együtt ki kellene építeni egy olyan intézményi apparátust, amely érdemben képes elbírálni a beérkező kéréseket. A közalapítvány jelenlegi irodája igen nagy szakértelemmel és lelkiismeretesen végzi munkáját, ezért ezt az irodát mai szerkezetében kellene fenntartani, csupán ki kellene bővíteni.

A kisebbségi magyarság vezető értelmiségének, egyházi vezetésének nagy része, kétségtelenül a most leváltott kormányzatban látta a magyar "nemzetpolitika" eredményes működtetésének garanciáját, és ezért sokan csalódottan, mi több, ingerülten vették tudomásul a választások eredményét. Az idő bizonyára enyhíteni fogja majd ezeket az érzéseket, mindazonáltal a kisebbségi magyar értelmiség konzervatív táborának megnyugtatását nem lehet a múló időre bízni. Megfontolt és cselekvő kormányzati politikával a tudomásukra kell hozni, hogy a magyar kisebbségi közösségek ügye továbbra is a budapesti politika prioritásai közé tartozik.

Mindez hangsúlyosan vonatkozik a kisebbségi magyar történelmi egyházakra. Az új kormány egyik nagy vizsgája lesz, hogy miként tud szót érteni és együttműködni az egyházak vezetőivel. A határokon túl tevékenykedő magyar egyházaknak is igen gyorsan és hitelesen tapasztalniok kellene, hogy nem lesznek magukra hagyatva, hogy a jogaikért (például elkobzott ingatlanjaik és intézményeik visszaszerzéséért) folyó küzdelmükben és hétköznapi pasztorális, szociális és kulturális tevékenységükben bizton számíthatnak az új magyar kormány jóindulatára, szolidaritására és segítőkészségére.

Jó lenne, ha mindez része lenne a Medgyessy-kormány stratégiájának és "nemzetpolitikájának". Megnyugtató volt hallani a miniszterelnök - akkor még -jelölt - első megnyilatkozását az új Országgyűlés alakuló ülésén.
Azt mondotta, hogy ő tízmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni, de tizenötmillió magyarért érez felelősséget. Ennek a felelősségnek az érvényesítésében, úgy hiszem, bizton számíthat azokra az idehaza és a határon túl élő magyar értelmiségiekre, akik a politikában nem szűk pártérdekek érvényesítésének eszközét látják, hanem az egyetemes nemzeti érdekek szolgálatát.

A szerző irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség volt elnöke.

Tiszteletbeli konzulok találkozója Rosarióban

2002. április 26-27-én Rosario városa adott otthont a Buenos Aires-i nagykövetség felügyelete alá tartozó tiszteletbeli konzulok első találkozójának.

A találkozón részt vett a házigazda Ádám Rózsa, az Entre Ríos és Santa Fé tartományok, Halbritter Ferenc, Neuquén és Río Negro tartományok tiszteletbeli konzulja, Martony János, Uruguay egész területén működő montevideói tiszteletbeli konzul és Serfőző Adrienne, a Magyar Köztársaság Buenos Aires-i nagykövetségének konzulja. Tömböly Dénes, paraguayi tiszteletbeli konzulunk sajnálatos módon egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott az eseményen részt venni. A tiszteletbeli konzulok hasznos segítséget nyújtanak a Buenos Aires-i nagykövetség konzuli feladatainak ellátásában. Őket a fogadó ország belegyezésével a küldő ország külügyminisztere nevezi ki. Feladatuk a magyar állampolgárok érdekeinek védelme, segítségnyújtás, a két ország kapcsolatainak ápolása. Áldozatos munkájukkal sokat lendítenek az utóbbi időben rohamosan felgyorsult állampolgársági és útlevélügyek intézésében. A szakmai találkozó sarkalatos pontja az útlevélkérelmek technikai kezelésének kérdései, az eljárás rugalmassá és gördülékennyé tétele volt.

Megtisztelő pillanata volt az eseménynek, amikor Szőnyi Ferenc nagykövet, miután találkozott és megbeszéléseket folytatott D. H. Binner úrral, Rosario város polgármesterével, illetve megtekintette a város fő nevezetességét, a Zászló Emlékművet, köszöntötte a résztvevőket és ebédet adott a városban egymásnak találkozót adó tb. konzulok tiszteletére.

A továbbiakban is jelentős a magyar állampolgárság megszerzése iránt érdeklődők száma mind Argentínában, mind Uruguayban. Éppen ezért kiemelkedően fontos, hogy a tb. konzulok naprakész és korrekt információval rendelkezzenek ebben a több szempontból is speciális témakörben. Az állampolgárság vizsgálatánál több állampolgársági törvény együttes alkalmazása szükséges, ismerni kell a kérelmezőre, illetve a felmenőire vonatkozó személyes adatokat, amelyekkel sajnálatos módon sokan egyáltalán nem rendelkeznek, ami megnehezíti és lelassítja az ügyintézést. Sajnos még mindig kényes és sok esetben nem megoldható kérdés az elcsatolt területeken születettek egyenes ági leszármazottainak a magyar állampolgársága. Az állampolgárság megszerzésére vonatkozó jogszabályok, tények, körülmények is tükrözik Magyarország viharos történelmét, az ország megcsonkításának a katasztrófáját. Az előző kormány a határon túli magyarság boldogulásának elősegítését alátámasztani hivatott törvénye, amely a magyar igazolvány megszerzésére vonatkozik, nem tévesztendő össze az állampolgárság és az útlevél megszerzésével. A magyar állampolgársági törvények mind a ius sanguinis, mind a ius soli elvét vallják, alapvetően toleráns szabályok, egyszerre több állam állampolgára is lehet a magyar állampolgár. Sok elbírálásban egyéb törvényeket, szabályokat, körülményeket (például mikor hagyta el az országot a felmenő, milyen dokumentummal, kérte-e állampolgárságának a meghosszabbítását az ország elhagyása után, stb.) is figyelembe kell venni, ami néha követhetetlenné teszi az elbírálás mechanizmusát. A fogadó országban működő konzulok és tb. konzulok hatásköre és felelőssége a beadványok korrekt továbbítása a magyar hatóságok felé. A döntés Magyarországon születik. Feltétlenül fontos megjegyezni, hogy a megszaporodott állampolgársági és útlevélkérelmek miatt az útlevél kiállítása több évet is igénybe vehet.

A szakmai kérdések megvitatása mellett lehetőség nyílt arra, hogy a tb. konzulok találkozzanak a rosariói, illetve a Santa Fé-i magyar kolónia tagjaival. Csodálatos és egyszerre hihetetlen élményben volt része az odalátogatóknak, amikor a Santa Fé-i magyar kolónia népviseletbe öltözött fiatal és idős tagjai énekkel, jó falatokkal, örömmel, nyitott szívvel, szeretettel fogadták őket. Mindez egy csöpp Magyarországot varázsolt Valéria asszony házába. A nehézségek és a pénzszűke ellenére a közösség él, őrzi vidámságát, önzetlenségét, az erőt, ami megtartja nyelvüket, kultúrájukat, magyarságukat. Horogh Zoltán, a magyar egyesület elnöke lelkesen mesélt a közösség tevékenységéről, s a megjelent konzulok díszpéldányt kaptak az általa szerkesztett újságból.

Rosarióban a Buenos Aires-i konzul Ádám Rózsával együtt konzuli fogadóórát tartott az érdeklődőknek, kivétel nélkül állampolgársági ügyekben.

A Magyar Nagykövetség konzuli feladatokat ellátó diplomatája számára - osztva a tb. konzulok egyező véleményét - fontos, hogy a találkozó hagyományt teremtsen. Halbritter Ferenc felajánlotta, hogy ez év decemberében Bariloche és az ottani magyar kolónia vállalja a házigazda szerepét. A nagykövetség elsőrendű célja, hogy a konzuli ügyek intézése minden ügyfél egyetértésével és megelégedésével találkozzon. Magyarország tisztában van annak a jelentőségével és súlyával, hogy sokan vannak hazájukat elhagyni kényszerült magyarok, és szükségük van az óhaza, az anyaország támogatására, szeretetére, törődésére. Mi ezt megértettük, és próbáljuk meg is értetni.

*

(Ezúton szeretném megköszönni Ádám Rózsának a találkozó sikeres megszervezésében nyújtott segítségét. S. A.)

Szőnyi Ferenc nagykövet beiktatása Asunciónban

Szőnyi Ferenc, a Paraguayi Köztársaságba is akkreditált Buenos Aires-i magyar nagykövet 2002. május 21-én Asunciónban átadta megbízólevelét Luís González Macchi paraguayi köztársasági elnöknek.

A nagykövetet és a külügyminisztérium protokollfőnökét szállító, motoros rendőrökkel kísért autó az elnöki palota öböl felőli oldalán, a főbejárat előtt állt meg, ahol a magyar küldöttséget (a nagykövetet és Tömböly Dénes főkonzult) a felsorakozott díszőrség várta. A paraguayi Himnusz elhangzása után a nagykövetet üdvözlő állami protokollfőnök és az ügyeletes szárnysegéd a Palacio de Lópezbe invitálta be a küldöttséget. A díszes főlépcső tetején a Casa Militar parancsnokának üdvözletét fogadták, majd a Salón Independencia érintésével – az állami protokollfőnök hívására – beléptek a Salón de las Américasba, ahol, a terem túlsó végében, a köztársasági elnök, a külügyminiszter első helyettese és az államfő szárnysegédje várakozott. Akkor a helyi protokoll hagyományainak megfelelő ceremónia keretében (pár szavas üdvözlet mindkét fél részéről, majd kézszorítás) Szőnyi Ferenc átadta a megbízólevelét a Paraguayi Köztársaság elnökének. Ezt követően González Macchi elnök mintegy húsz perces beszélgetést folytatott az új magyar nagykövettel a külügyminiszter-helyettes társaságában. Végezetül, az elnöki palotából távozó nagykövet tiszteletére a díszőrség zenekara eljátszotta a magyar Himnuszt.

A magyar nagykövet ezután a külügyminisztérium protokollfőnökének és a tiszteletbeli konzulnak a kíséretében koszorút helyezett el a Hősök Pantheonjában. A koszorúzásra nem kevésbé ünnepélyes keretek közt, felsorakozott díszőrség előtt és a két ország himnuszának újbóli elhangzása mellett került sor. A díszőrség parancsnoka ezután röviden ismertette a nagykövetnek a nemzeti hősök hamvait őrző Pantheon épületének a történetét, Szőnyi Ferenc pedig – a vendéglátók kérésére – üdvözlő szavakat írt be a nemzeti emlékhely emlékkönyvébe. A koszorúzás után a magyar nagykövet pezsgős koktél keretében üdvözölte a helyi magyarságnak az eseményen megjelent képviselőit.

Egy kiállítás elé:

Kálnay András építész Argentínában

A monarchiabeli Budapesten született, művészi törekvéseit Argentínában kiteljesítő Kálnay Andrásnak, a kiváló tehetségű, de a kritikusok és a történészek figyelmét eddig méltatlanul elkerülő építőművésznek állít emléket a CEDODAL (a Latin-Amerikai Művészet és Építészet Dokumentációs Központja) elnöke által kezdeményezett s a Buenos Aires Tartomány Történeti Múzeumában 2002. június 24-én megrendezendő kiállítás és az annak anyagából készült színvonalas kiadvány.

A Magyar Köztársaság Nagykövetsége számára külön öröm és megtiszteltetés, hogy hozzájárulhat a nagyszerű esemény és a kiadvány sikeres megvalósításához, erősítve egyúttal azt a szándékot, amely a két ország hosszú évekre visszatekintő kulturális kapcsolatainak fenntartását és értékes, kölcsönös kötődését kívánja megőrizni.

A művész életéből, munkásságából kínál csemegét a kiállítás, személyes tárgyaiból, tervrajzaiból, családi fotóiból, amelyeken keresztül felvillan a Kálnay család élete, a tehetséges fivérek sokoldalú személyisége. A kiállítás szervezőinek, a művész szintén építész fia gondos és kitartó munkájának köszönhetően harminc év munkássága vonul fel szemünk előtt: a Munich kávéház a Brisas del Plata kávéház, a Suipacha és Astoria filmszínházak, a chascomúsi Club Regatas, illetve a Comega- és a Tőzsdepalota tervrajzai.

Amikor Kálnay 1930-ban visszatér szülővárosába, az építőművészek XII. Nemzetközi Konferenciájára, már elismert építész Argentínában, az Argentínai Magyar Építészek és Mérnökök alapító elnöke. 1914-ben testvérével önálló építészeti stúdiót nyitott. 1919-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészeti karán végzett. Még a háború alatt, sérült katonák elszállásolására lakóházakat tervezett, s a Budapesti Építésztársaság titkárává választották.

Magyarországot, miután mint nehéztüzér-tiszt, végigharcolta az első világháborút, 1920-ban hagyta el. 1968-as visszavonulásakor testvérével, Györggyel együtt nagyszabású és imponáló életművet hagyott hátra.

A kiállítás oldás és kötés, megtagadva megőrzés, ismerős és idegen, művészi formabontás és technikai egzaktság, a régi világot magában hordozó és az új világba beilleszkedni tudó alkotó mementója, tudatos gondolatébresztés a jövő nemzedéke számára.

Emlékezzünk és ismerjük meg az argentin építőművészetet munkásságával, tehetségével, sokoldalúságával gazdagító magyar származású Andrés Kálnayt és testvérét, Jorgét. Ne feledjük, június 24-én.

A Segélyegylet közgyűlése

A Segélyegylet – a buenos airesi magyar közösség legrégibb intézménye – május 5-én tartotta közgyűlését a chilaverti Szent István Öregotthonban.

A nyomasztó argentin gazdasági helyzet ellenére az éves mérleg szerény haszonról, a beszámoló pedig egy eseményekben, gyarapodásban gazdag esztendőről tudósít. Tükrözik mind a vezetőség céltudatos, állhatatos és hatékony tevékenységét, mind a jótevők segítőkészségét akik munkával, szakismerettel (villanyszerelő, építész, orvos) vagy anyagiakkal támogatják a Segélyegyletet. A közösség osztatlan elismerésére és tiszteletére jogosultak. Nem célunk itt felsorolni minden egyes eredményt, amely a bentlakók kényelmét növeli, egészségüket óvja. Molnár László csapata áldásos munkájának egészét akarjuk méltányolni. A gondozottaknak nyugodt életet biztosítottak, hozzátartozóik bizalmát kiérdemelték.

Hálája és köszönete kifejezéséül az Egyesület tiszteletbeli tagjává választotta Rubido-Zichy Sentát, Mausi Sebesst, Berkes Lászlót, dr. Balla Györgyöt és dr. Balla Imrét. Hosszú a listája mindazoknak, akik az elmúlt év folyamán közreműködtek, segítettek. A hangsúlyt ismét a csapat odaadó munkájára helyezzük, mindannyiuk iránt érzett elismerésünket, tiszteletünket fejezzük ki.

A 2202. évre a közgyűlés az Egyesület vezetésével a következő választmányt bízta meg. Elnök: Molnár László; alelnök: Papp Jenő; főtitkár: Papp Jenőné; titkár: Paál Magdolna; főpénztáros: Béres György; pénztáros: dr. Bassó Zsuzsánna; választmányi tagok: Marcelino Morán Dominguez, Lomniczy József, Németh Lenke és Zöldi Cristina; póttagok: Monostory Ildikó és Varga Anna. A számvizsgáló bizottság tagjai: Andrés Hall és Lomniczy Józsefné; póttagok: Bakos Erzsébet és Móricz Mária. A Szent István Öregotthon igazgatója: Eva Rebechi de Morán. További áldásos munkát kívánunk nekik!

Közgyűlés után a SE asadón látta vendégül a megjelenteket, az ebédlőben és a szépen ápolt kertben felállított asztalok mellett jó hangulatban fogyasztották el Marcelino nyársonsült finomságait. A közgyűlésen és az azt követő társas-ebéden megjelent Szőnyi Ferenc nagykövet és Király János gazdasági tanácsos feleségükkel. Képviseltették magukat az eseményen, a kolónia egyesületeinek és intézményeinek vezetői is. (te)

Az AKMSZ közgyűlése

Május 12-en, vasárnap tartotta közgyűlését az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetsége a Mindszentynumban. A program a 11 órai misével kezdődött, majd közebéddel folytatódott. A Szentmisét az uruguayi José María Desia atya celebrálta. Desia atya Magyarországon – még mind ösztöndíjas mérnöktanhallgató – tanult meg magyarul. Később papi elhivatottságot érzett, életcéljául a lelkek gondozását választotta; magyar nyelvtudását időnként a buenos airesi magyarok örömére gyümölcsözteti. Szentbeszédében megemlékezett Mindszenty József bíboros érsekről, az intézmény névadójáról és halálának évfordulójáról.

A misén és az ebéden jelen voltak a Nagykövetség diplomatái: Szőnyi Ferenc nagykövet és felesége, Galambos Sándor első tanácsos, Serfőző Adrienne konzul és Póka Balázs irodaigazgató. Ott volt Balogh Ferenc ex első tanácsos is, aki éppen mint futár járt Buenos Airesben.

Az ebéd végeztével a tagok egyhangúan elfogadták az éves beszámolót és mérleget, az új választmányt, valamint az új belső szabályzatot. Az utóbbi egy szűkebb vezetőséget létesít s annak hatáskörét szabályozza. Ezek után a közgyűlés imacsoportok szervezését határozta el. A Mindszentynum ezévi kulturális rendezvényeinek időpontját, és a miserendet lásd keretes cikkünkben.

Az AKMSZ vezetése az eljövendő két esztendőben a következő lelkes hívekre hárul. Elnök: Honfi János; alelnökök: Bobrik György és Rakolczayné Rieger Márta; ügyvezető alelnök: Fóthy István; főtitkár: Kaszáné Paál Magdolna; titkár: Szakváry Zsuzsánna; főpénztáros: Puricelliné Dobosi Szabó Éva; pénztáros: Kovács Olga; igazgató: Benkő László; helyettese: Benkőné Honfi Aranka; háznagy: Farkasné Ercsey Judit; helyettese: Ózdyné Selmeci Valéria.

Munkájukra a Jóisten áldását kérjük! (te)

A Fiatalok Szakosztályának körlevele

Kedves tagok!

Amikor 2001-ben a Hungária elnöke felkért, hogy vegyem át a fiatalok szakosztályát, első teendőm a fiatalok közötti véleménykutatás megrendezése volt. Az eredmény a Délamerikai Magyar Hírlapban megjelent, s a Hungária irodájában is van belőle egy példány. Lassan elindult egy újabb terv is (tavaly játékszobát rendeztünk be az egyik kártyaszobában, és októbertől röplabdatanfolyam indult).

Sajnos a gazdasági helyzet hátráltatja terveinket, mert sokszor bevételeink nem fedezik a kiadásainkat.

Vannak új tervek, de azok csak akkor valósíthatók meg, ha támogatjátok őket. Arra kérlek benneteket, hogy írassátok be gyermekeiteket a klub tagjai közé. Az eredményeket hamar meg fogjátok látni. Célunk egy kellemes és hasznos klub létrehozása – mindannyiunk számára. Néhány változtatást eszközöltünk a tagsági rendszerrel kapcsolatban. Azokat, akik valamilyen programban résztvesznek, kérjük fizessék be a kiszabott tagságdíjat a programfelelősnek, hogy fedezhessük a költségeket.

Tagságdíj:

12-18 év között: $2 havonta, azaz $24 évente. 18 év felett (ha már önálló kereső): $5 havonta, azaz $60 évente.

Tervek: Kétéves munkatervet állítottam fel, amelynek az alább felsoroltak a főbb elemei:

1. folytatni a röplabdát, és elkezdeni a sakk- és kerámia-tanfolyamot;

2. színdarab-betanítás, és évente kétszer előadni egy-egy színdarabot;

3. sportfelszereléseket beszerezni (kosárlabda, focikapuk, ping-pong);

4. filmestéket rendezni minden korosztály részére;

5. Pool és Metegol asztalt szerezni és beállítani.

Programok (órarendek):

Röplabdatanfolyam (felelős: Constantino Alitisz) - SZOMBATON

Junior csoport (8-13) 17:00 – 18:00. Senior csoport (14-25) 18:00 – 19:00

Filmdélután (A MIK-szobában – minden lehetőség értesítünk) (felelős: Collia Alex)

Május 25: (17:00-19:00) Drágám, a kölykök összementek. (19:00-21:00) Good Will Hunting.

Június 22: (17:00-19:00 Jumanji, (19:00-21:00) Erin Brokovich.

Szeptember 28: (17:00-19:00) A maszk, (19:00-21:00) Halálsoron.

Október 19: (17:00-19:00) Joe, az óriás gorilla, (19:00-21:00) Sztárom a párom (Notting Hill).

Színdarab felnőtteknek (felelős: Jáki György Ákos)

Kiknek szól? Minden 20 éven felülinek, akinek kedve lenne egy komoly színdarabban résztvenni.

Köszönöm figyelmeteket. A viszontlátásra!

Collia Alex

A Fiatalok Szakosztálya Felelőse

Az Argentínai Magyar Katolikusok Szövetségének ez évi spanyolnyelvű kulturális programja és a szentmisék dátumai

Jueves 13 de Junio. 19:30 hs.

Conferencia sobre bioética: "El inicio de la vida humana (cuando yo, soy yo)". Disertante: Dr. Jorge R. Puricelli, ex Juez de la Excma. Cámara de Garantías y Apelación en lo Penal de Morón, profesor de Derecho Penal en la UMSA.

Viernes 12 de Julio. 20:00 hs.

Concierto: Obras de Joseph Haydn y Johannes Brahms. Ejecutantes: Otto R. Münch y Raúl Carugati (violines), Gerardo Spielberg (viola), Silvia Luna (violonchelo) y Nicolás Behrens (piano)

Jueves 1s de agosto. 19:00 hs.

Conferencia: "El nuevo Dios". Disertante: Lic. Esteban Fóthy.

Jueves 29 de agosto. 19:30 hs.

Conferencia: "Imperio Austro-Húngaro 1848: revolución o escisión". Disertante: Sr. Ladislao Kurucz, musicólogo, periodista, historiador.

Sábado 14 de Septiembre.

19:30 hs. "Nótaest" (Noche de la canción folklórica húngara y argentina). Al finalizar los eventos, cena con platos típicos, previa reserva.

MISAS

Domingo 18 de Agosto. 11:00 hs. Santa Misa "Nagybol-dogasszony" (Patrona de Hungría) Celebrante: Padre Károly Szederkényi. Al finalizar se ofrecerá un almuerzo.

Sábado 2 de Noviembre. 17:00 hs. Misa en memoria de los Difuntos. Al finalizar se ofrecerá un té.

Viernes 22 de noviembre. 19:00 hs. Misa en San Idelfonso (transmitida por Canal 7).

Domingo 24 de Noviembre. 11:00 hs. Misa de Santa Isabel (Szent Erzsébet) Al finalizar se ofrecerá un almuerzo

MIERCOLES 25 DE DICIEMBRE. Santa Misa de Navidad.

Elhunyt Kubala László

Egy barcelonai klinikán 74 éves korában elhunyt Kubala László, az 1950-es évek legendás labdarúgója. Egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban - immár világklasszisként - tizenkilencszer.

Halálának hírét Joan Gaspart, az FC Barcelona elnöke jelentette be. A volt klasszis játékos és szakvezető krónikus Alzheimer-kórban szenvedett, februárban agyérgörcs érte. Egy hónapig kezelték: állapota ezalatt nem javult, de stabilizálódott. Március végén súlyos légzési panaszokkal újból beszállították a barcelonai klinikára. Az 1927. június 10-én született Kubala László egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban - immár világklasszisként - tizenkilencszer. Ezeken a mérkőzéseken összesen 15 gólt lőtt. Magyarországon a Ferencvárosban és a Vasasban, Csehszlovákiában az SK Bratislava színeiben játszott, majd egy rövid olaszországi kitérő után 1951 és 1963 között az FC Barcelona futballistája volt. 1999-ben a katalán klub történetének legjobbjának választották Johann Cruyff és Diego Maradona előtt.

Spanyolországban négy bajnoki és hat kupaelsőségből vette ki a részét, továbbá csapatával kétszer a VVK-t (az UEFA Kupa elődjét) is elhódította. Megfordult még az Spanyol együttesénél, majd Kanadában és Svájcban szerepelt. Edzőként szintén sok sikert ért el: 11 éven át volt a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, 1992-ben az olimpiai együttes másodedzőjeként aranyérmes lett, az FC Barcelonával pedig 1982-ben KEK-et nyert. Kubala László briliáns játéka is hozzájárult ahhoz, hogy az 1950-es években az FC Barcelonának új, nagyobb befogadóképességű stadionra lett szüksége. Vagyis a katalán csapat részben a magyar labdarúgónak köszönheti jelenlegi otthona, a Nou Camp felépítését. Kubala 1951 és 1963 között szerepelt Barcelonában. Cseleire és kiváló technikájára annyian voltak kíváncsiak, hogy az 50-es évek közepére az együttes kinőtte az Arena Les Corts nevű régi létesítményt, mivel a csapat minden találkozója előtt közelharc alakult ki a szurkolók között a belépőkért. Az FC Barcelona Kubalával a soraiban hatszor nyert Spanyol Kupát, négy bajnoki címet szerzett és kétszer bizonyult legjobbnak az UEFA Kupa elődjében, a Vásárvárosok Kupájában.

HŐSÖK NAPJA

Május utolsó vasárnapján délután a chacaritai német temetőben elhelyezett Hősűk Falánál áldozott hősi halottai emlékének a magyar kolónia. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a Vitézi Rend helyi csoportja rendezésében délután 3 órakor Szőnyi Ferenc nagykövet és felesége Erzsébet, Serfőző Adrienne konzul és számos honfitárs jelenlétében az Intézmények zászlónak bevonulásával kezdődött az ünnepség. Az Argentin Himnusz eléneklése után Szőnyi Ferenc nagykövet ünnepi beszédében a magyarság ezer éves Európába való beilleszkedésről és helytállásáról beszélt. Számtalan hősünk és mártírunk emlékét idézzük ezen a napon, szemünk előtt álló példájuk adjon erőt a jövő építésére. Zombory Kati a ZIK és a cserkészek képviseletében szépen, példás magyarsággal szavalta el ezután Gyóni Géza: Sírvers c. versét, majd Redl Erzsébet a Szent László iskola igazgatónője spanyol nyelven, szép gondolatokkal felépített, lendületes beszédében, áldozott a magyar hősök emberi nagyságának.

Nt. Sütő Gyula ref. lelkész a tőle megszokott áhítattal elmondott imája után az emlékmű megkoszorúzása következett. Elsőnek Szőnyi Ferenc nagykövet és Serfőző Adrienne tették le a Nagykövetség nevében a kegyelet koszorúját, utána Bihar András az MHBK, vitéz Vattay Miklós a Vitézi Rend és végül Zöldi Márton és Honfi János az AMISZ nevében koszorúzták meg a Hősök Falát. A FAAG képviselője is elhelyezte az emlékezés virágait, és a MHBK képviselője is megkoszorúzta a Német Emlékszobrot

Vitéz Ferenczy Loránd záró szavai után a megjelentek elénekelték a Magyar Himnuszt, majd a zászló elvonulásával fejeződött be a felemelő ünnepség. A rendezvényen részvettek a Zrínyi Ifjúsági Kör, Cserkészet, Regösök, és a Szent László Kollégium szépszámú küldöttségei, valamint az Egyesületek és Intézmények elnökei, illetve kiküldött vezetői. A műsorvezetést Grábnerné N. Patrícia példásan látta el.

Kiscserkészek tábori beszámolója a Hungáriában

Május 28-án hamuban sült pogácsával a batyunkban indultunk el a kiscserkészek után Meseországba. Tábori beszámolóra hívtak, hogy lássuk, mennyire élvezték a legkisebbek utolsó nyári táborukat. Mielőtt beléphettünk volna a titokzatos országba, fontos parancsot kaptunk: kellőképpen kellett felöltözzünk utazás előtt. Így hát, a manósapka készítésre tanítottak meg és amikor mindenkinek a fején volt, akkor egy sötét ösvényen elindultunk végre a nagy terem felé.

Szépen terített asztalok vártak ránk, megindultak a televíziók és akkor megláttuk és megértettük, miért jöttek vissza olyan boldogan a kiscserkészek decemberi tanyázásukról. Látszott, hogy nagyon is élvezték, mert egy nagyon szép helyet kaptak San Andrés de Gilesben. Hála Demes Adrinak és Pappné Bella vezetőknek minden kitűnően sikerült.

Miután vége lett a filmnek, nem csak a kitűnő hamuba sült pogácsát fogyasztottuk el, de még finom vacsorát kaptunk jutalmul. Gratulálunk a fiatal vezetőknek, akik olyan lelkesen dolgoztak, hogy egy szép emlék maradhasson mindenkinek. M. E.

Szót fogadtunk az IMF-nek

A Szenátus is megszavazta a gazdasági bűnözést (felforgatást) büntető törvény eltörlését. Az IMF kifejezett kívánságára. Ezzel, állítólag elhárult az utolsó akadály is, hogy Argentína a Valutaalap segélyében részesülhessen. Tehát az elnök nem mond le, nem lesz még két új elnökünk. (Mert ezek mostanában kettesével jönnek. Az egyik csak néhány óráig marad, a másik talán néhány hónapig is eltart.)

Lemaradunk egy halom újságíró és riporter látogatásáról – ezek egy-egy jó balhéra tömegesen megjelennek –, napidíjuk nem javítja az ország folyó fizetési mérlegét. Pedig most érné meg nekik igazán. A dollár vásárlóértéke magas; Buenos Airesben kapható a világon a legolcsóbb Big Mac. Persze egy újságíró sem azért jön ide, hogy darálthús-pogácsát ehessen. Van itt valódi, jó hús is — marha is, pipi is.

A hatékonyságáról hírhedt és mindenütt közelismerésnek örvendő nemzetközi sóhivatal azért szorgalmazta a törvény eltörlését, mert akkor a nemzetközi tőke könnyebben távozhat az országból. És ha könnyebben távozhat, könnyebben is jön. Majd és szerintük. A törvényt a hetvenes évek közepén hozták, de erre csak most jöttek rá, amikor a privatizálható vagyon már elfogyott.

A bibi ott van, hogy ennek a törvénynek alapján fogtak perbe egynéhány – soktízmillió dolláros sikkantással vádolt – bankárt. A büntetőtörvények enyhítése, eltörlése visszamenőleg is hatályos; az említett úriemberek megkönnyebbedve fellélegeztek. Biggyeztett ugyan a Kongresszus a Büntető Törvénykönyvbe egy új cikkelyt "Ersatznak"; ezt majd a bíróságok értelmezik első, második stb. fokon.

A kérdés ezekután: honnan szedjünk valamicske erkölcsi tekintélyt megmagyarázni a tyúktolvajnak meg a saját nyomorult életét sem értékelő megélhetési bűnözőnek, hogy bizonyos játékszabályokat illendő betartani. Körülröhögnek.

A politikusokat továbbra is anyázzuk, sőt már ők is anyázzák saját magukat. Többségük rászolgált. De ismét kérdezzük: miért is lennének ők jobbak, ha ugyanebből a társadalomból valóak. Jobbak mint az elhízott szakszervezetisek vagy egyes bankárok és nagyvállalkozók?

Jut eszembe. Az Öreglány pénzbe bocsátotta két festményét, amelyek egy New Yorki luxusszállodában bérelt szerény kis kéglijét díszítették. Egy ilyesfajta kéglit valóban komilfó impresszionista festményekkel ékesíteni. Az egyiken sikerült túladnia, a másikért még a kikiáltási árat sem ajánlották. Átverték már amikor megvette. De akkor volt mibul. (A Vegyépszert sem a Duna-Tisza táján találták fel.) A periférikus kapitalizmusban ilyen a tőkefelhalmozás. Sam Walton már a világ leggazdagabb embere volt s még mindig szerény pick-upjával látogatta áruházait. A központi kapitalizmusban pedig emilyen.

Úgy általában félünk. Olyan józsefattilásan: Retteg a szegénytől a gazdag / s gazdagtól fél a szegény.

Valami jót is kéne írni. Például a civil szervezetekről akik naponta több ezer éhezőnek adnak egy tányér ételt. Vagy a lerobbant közkórház sebészeiről, akik sikeresen hajtottak végre újszerű szívműtétet egy párnapos csecsemőn. Legközelebb, talán. Tóth Endre

Halottaink

dr. Ivándy Ernő

Budapesten született, 1922. január 10-én. Középiskoláját a Baross utcai Bencés Gimnáziumban végzi, és 1940-ben érettségizik. Utána a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot tanul, 1940-ben megnyeri a Nemzeti Sportújság humor pályázatát. Ekkor kezdődik újságírói pályafutása. 1941-ben az Esti Újság legfiatalabb munkatársa lesz. Itt ismerkednek meg és dolgoznak együtt Fercsey Jánossal, akivel komoly barátsága évtizedeken keresztül megmarad. 1944-ben adminisztratív tisztviselőként dolgozik a lapnál. Ellenállási csoport tagja lesz. 1944 októberében lecsukják. Az újság komoly, erélyes közbelépésére engedik csak szabadon, novemberben. Azonnal bevonul századához. A háború vége Sopronban találja. Innen indul vissza gyalog és érkezik meg 1945. április 7-én a romokban heverő Budapestre. Szüleit épségben viszontlátja. Ősszel egyetemi tanulmányait folytatja. Ebben az évben belép a Kisgazdapártba. Egy osztályon dolgozik a vele egyidős Göncz Árpáddal. Barátságuk megmarad évtizedeken keresztül, Ernő haláláig.

1946-ban, március 23-án a Pázmány Péter Tudományegyetemen Jogi és Államtudományi doktorrá avatják. Ebben az esztendőben megkapja az Ellenállási Emléklapot, Nagy Ferenc miniszterelnök kezéből. A Kisgazdapárt központjában a Pártértesítőt szerkeszti. Itteni munkássága nem tart sokáig. 1947 végére a súlyos politikai helyzet miatt megszűnik az állása. Véglegesen abbahagyja az újságírást, és a kereskedelmi életben keres új munkalehetőséget.

Az akkor alakuló Nikex külkereskedelmi vállalat alkalmazza. Az új munkakörbe gyorsan beletanul. Úgy látszik, ezen a területen nyugalmasabban dolgozhat. 1951-ben a szüleit 24 óra alatt kitelepítik budapesti otthonukból. Édesapja ott halt meg 1953-ban. A kitelepítést a vállalatnál természetesen azonnal megtudják, és 6 hónappal később felmondják állását.

1952-ben a Standard Villamossági gyárban kap állást. Ekkor már egy esztendeje tanul zsebszótárból, nyelvtankönyvek nélkül, angolon keresztül, spanyolul. Új munkahelyén szerződéseket szerkeszt és fordít angol-francia, majd spanyol nyelvre. 1954-től a vállalat jogi tárgyalásait is rábízzák. A Forradalom leverése után 1957-ben mint "politikailag nem megbízható elemet" azonnali felmondással elbocsátják állásából. 22 hónapi állásnélküliség után a budapesti Argentin Nagykövetség alkalmazza bulletin-szerkesztő, fordító-tolmács munkakörben. Misszióvezetők, nagykövetek munkatársaként dolgozik.

1965-ben Passuth Lászlónak, meghitt jó barátjának többszöri kérésére elvállalja a szerző spanyol trilógiája befejező könyvének a fordítását spanyolra. Passuth László "A harmadik udvarmester" című 727 oldalas munkája Velázquez életét és korát mutatja be a barokk XVII. század fényében és árnyaiban. A könyv Barcelonában jelent meg 1971-ben, Luis de Caralt kiadásában. Spanyol címe: "Más perenne que el bronce". Komoly európai sikert aratott. A spanyol kritikusok külön kiemelték a fordító kitűnő, korhű spanyol verzióját. Ez magyar fordító számára a legnagyobb dicséretet jelentette.

1966-ban meghal Édesanyja, ezzel az utolsó szál is elszakadt, ami eddig az otthonhoz, az országhoz fűzte. 1967 szeptemberében feleségével együtt - nehéz szívvel - elhagyja Magyarországot.

1968-ban Argentínában telepednek le. Nyelvtudásának köszönhetően viszonylag rövid idő után állást kap a Paidós lélektani kiadónál. 1970-ben örömmel vállalja régi barátja, Fercsey János meghívására az Interco Press Buenos Aires-i egyedüli tudósítójának feladatkörét. Az Interco Pressnek küldi havonta politikai-gazdasági cikkeit, 3 kontinensen 300 lap közli írásait.

1985-ben meghívják az Interamericana Orvosi kiadóhoz szerkesztői-lektori-fordítói munkák elvégzésére.

1989-ben, a Magyarországon bekövetkezett rendszerváltás után, az első szabadon választott Államfő, Göncz Árpád kezdeményezésére bekerül a Buenos Aires-i Magyar Köztársaság Nagykövetségére. Amikor átlépi a Nagykövetség kapuját, úgy érzi végre megvalósult egy régi álma: magyar földön magyarul írhat, dolgozhat, magyar baráti légkör veszi körül.

11 évvel később ez a megvalósult magyar álom szakadt meg 2002. május 9-i halálával.

Nem akar elvonulni a fekete árnyék a nagykövetségünkről. A megdöbbenés, a fájdalom, a gyász. Éppen egy hónappal az után, hogy Kovács József volt munkatársunk a távolból is itt hagyott bennünket (Budapesten érte a sokáig alkudni hajlandó halál), most régi barátunk, mindennapos küzdelmeink hű társa, egyszemélyes „intézményünk az intézményben", dr. Ivándy Ernő lépett át „a nagy csöndbe csöndesen".

Nem tudom, nem tudjuk, nem vagyunk képesek elhinni. Tizenkét éve dolgozott a nagykövetségen (a rendszerváltozás évében lépett be), és jobban hozzátartozott az életünkhöz, mint az így-úgy változó rutin, a hangsúlyaikban állhatatlan feladatok, a természetes újrakezdések öröknek hitt fényjátéka. Valamennyiünket, akik 1990 óta ezen a nagykövetségen dolgoztunk, a szellemi igényesség kontinuitásával, az emberi és szakmai helytállás kivételes példájával ajándékozott meg. Hihetetlen, hogy nincs többé. Nem tudok úgy belépni a földszinti folyosóra, nem tudok úgy kilépni a liftből, nem tudok úgy a kávéscsészémhez nyúlni, hogy ne látnám meg befordulni valahol magas, arisztokratikus alakját. Nem tudok úgy megfogalmazni egy mondatot, hogy ne érezném a szavak mögött ott derengeni mindentudó, figyelő mosolyát.

Törékeny, mégis kőkemény, sokat szenvedett ember volt, akinek az élete valamilyen titokzatos erőforrásból táplálkozott. Tavaly szeptember 7-én, amikor először találkoztam vele Ezeizán, az volt a benyomásom, hogy Krúdy egy különösen kedves alakja jött ki elém a repülőtérre. Később, amikor jobban megismertem, ez a benyomás egy rendkívül művelt, szerény, kincseit csak szeméremből takargató intellektuel belső arcvonásaival gazdagodott. Okfejtéseinek elegáns derűje, a szavai alján pezsgő szellemi fűszer, a keserű tapasztalatokon is átragyogó humora lebilincselő társalgóvá és mindig élvezetes elemzővé tették. Lenyűgöző ismerője volt az argentin belpolitikának, a gazdasági folyamatoknak és az események hátterében új meg új rendbe igazodó törvényszerűségeknek. Külön öröm volt vele az irodalomról, a történelemről, a versekről beszélni (csak úgy gyöngyöztek belőle a mindig találó idézetek), és nyolcvan évesen is tudott olyan kamaszosan indulatos és faustian kíváncsi lenni, amilyen már negyven fölött is csak ritkán szokott lenni az ember. Mohó örömmel olvasta el Az ember tragédiájának nemrég megjelent angol változatát, és nem volt rest elismerő értékelést írni a fordítónak, itt-ott egy-egy javító szándékú megjegyzést is megengedve magának. Ő maga is poéta volt, és ez az áldott létadottság a legszárazabbnak indított érvelésein is átsugárzott.

Lehetetlen volt nem szeretni. S bár mindannyian éreztük, hogy az élete fölött a bánatnak, valami fájdalmas drámának az árnyéka lebeg, nem jutott eszünkbe arról faggatni, amiről maga – nyilvánvalóan okkal – nem beszélt. Csak a felesége, Mária által írt életrajz lebbentette fel a fátylat erről a néma titokról, a negyvenes-ötvenes évek magyarországi keresztútjáról. Félelmetes súlyokat görgetett ez a fiatalos, daliás aggastyán a lelkében. De a követségre úgy jött be mindig, mintha haza jönne, lendület és alkotó bizalom volt a lépteiben. Homályos, magányos élete hátra maradt ilyenkor, csak Máriát hozta magával, élete sugárzó értelmét, létbizonyságát, nem fizikai valójában, hanem azokban a szavakban, gesztusokban, amelyekben minduntalan felidézte a rajongva és hűséggel szeretett Asszony mindent átszellemítő és hitelesítő jelenvalóságát. Leander és Héró, Abelard és Helodse, Philemon és Baucis voltak egyszerre.

És még egy elválaszthatatlan társa volt: Isten. Ritka a hitvallásnak az a nem hivalkodó, mégis oly különlegesen emelkedett foka, ahogy Ernő Istenről, az Istenhez való viszonyáról beszélt. Kevésszer tette, de félreérthetetlenül, a lélek mázsás szavainak örök érvényével. Most, amikor közvetlenül már nem szólhatok hozzá, Weöres Sándor gyönyörű négysorosa jut eszembe: „Isten gondolt öröktől fogva téged; / elméjében léted mint szikla áll. / Mi ehhez mérten habfodornyi élted? / És mit változtat rajtad a halál?" Isten felől nézve nyilvánvalóan semmit, de a mi vaksin hunyorgó szemünk tele van könnyel, és csak egy koporsót látunk, meg mellette egy magányosan álló özvegyasszonyt, akinek a vállát most a világ összes karja is kevés átölelni. Csak a hitünk láttatja velünk változatlan mivoltában a mi felejthetetlen Ernő barátunkat, amint a hátrahagyott élet nagyköveteként átadja szeretetünk megbízólevelét annak a hatalmas Úrnak, akihez éppen Áldozócsütörtökön látta jónak elsietni.

Szőnyi Ferenc nagykövet

Hallottuk

hogy Szőnyi Ferenc nagykövet feleségével kéthónapos szabadságára hazautazott Budapestre. Távollétében Galambos Sándor tanácsos helyettesíti munkakörében. Augusztus első felében térnek vissza Buenos Airesbe. Jó nyaralást és szerencsés visszatérést kívánunk.

hogy az otthoni nyár közeledtével Zombory István Zsuzsikával, az ifjú Zombory család pedig családostul készül az öreg földrész több országába, természetesen Magyarországra is. Oberritter Judith már el is repült Pestre, Monostory Ildikó is pakol (egy géppel utaznak Ildikó, Zsuzsikáék és az ifj. Zombory család egy részével), a szokásos Budapest-Boston- Buenos Aires triángulót repüli fiának, Zsoltnak és családjának látogatására, egy kis otthoni kerülővel. Csesztregi Ferenc feleségével családi látogatásra repült Budapestre.

hogy Farkas Nándi Budapesten türelemmel viseli a térdoperáció után járó hasznos, de kellemetlen, szobai tétlenségre korlátozott gyakorlatokat és várja a buenosairesi rokonság érkezését, akiktől reményteljes híreket vár – évenként visszatérő - októberi argentínai kirándulásuk „ellehetetlenülésének" egyre fenyegető körülményeiről.

hogy Jáki Ákos érdekes és hasznos nyelvkurzust rendez fel a magyarul még „von Haus aus" jól beszélő honfitársak részére, akik az emigrációban leélt évek alatt sokat felejtett helyesírást, fogalmazást szeretnék „aktualizálni", és szókincsüket felfrissíteni, az otthon most használatos, nekünk sokszor meglepően furcsa új szavakkal és kifejezésekkel. Anno dacumal a középiskolákban „Beszéd és értelemgyakorlat"-nak hívták ezt a nyelvtornát. Ehhez hasonló gyorstalpaló tanfolyam tartására vállalkozott Ákos. Figyelemre méltó ötletét bizonyára sokan fogják méltányolni és jelenlétükkel bizonyítani. Tehát június 6.-ától kezdve minden csütörtökön a Hungáriában este 9-10-ig magyarul – a magyaroknak.

hogy a Boszorkányok ezúttal Lenkénél fonódtak leánykoszorúba megünnepelni Baba és Letti születésnapját. Szokás szerint – még Lenke legendás hírű készítményeiből is – alig csípegettek valamit, suttogva beszélgettek, senkit sem kritizáltak, legfeljebb csak emlegettek. Remekül érezték magukat.

hogy a Valentin Alsinai Magyar Dalkör a május 19.-én rendezett nyugdíjas ebéd után tartotta meg rendes évi közgyűlését. Az egyetlen még aktívan működő déli végvár, nehezen, de még tartja magát, elnökének már több mint 10 éve, ismét Szénási Pált választotta. A vezetőség is kitart kipróbált vezetője mellett, csak Deák Sándort és Salvati Editet választották a megürült főpénztárosi illetve pénztárosi tisztségre. Itt említjük meg, hogy a híres alsinai disznótor az idén június 23.-n délben kerül megrendezésre. Zenés, táncos mulatságra készülnek a Dalkörben. A műsoron egy német népi tánccsoport is szerepel. A rendezőség szeretettel várja honfitársait.

hogy dr. Jorge R. Puricelli a Mindszentynum spanyolnyelvű ismeretterjesztő kultur programja keretében június 13.-án 19,30 órakor Bioética: „El inicio de la vida humana (cuando yo, soy yo)", címen konferenciát tart.

hogy június 30.-án a Szent László Iskolában emlékeznek névadó szentjükről. A Mindszentynum közreműködésével 11 órakor szentmisét tartanak, majd a ünnepség után közös ebéden vesznek részt a meghívottak.

hogy Molnár László a SE elnöke túl van sikeres térdoperációján és még pár napi otthoni pihenés után, már az Öregotthonból irányítja az intézmény ügyeit.

hogy június 9.-én 16 órakor, a Ref. Egyház kultúr-délutánján a "Duo Zeng" (Schirl Pál hegedű és Etelvina Chinnici zongora) Bartók, Dvorák és Beethoven műveivel szerepelnek.

hogy Kalmár András június 8.-án, 16 órakor, az Irodalmi Társaságban az „Argentínára és a világra vonatkozó jóslatok"-ról értekezik a Szent László iskolában.

hogy lapzártakor a Református Egyház és a Szent István Kör tartotta meg évi közgyűlését. A két eseményről következő számunkban tudósítunk.

A Hungária közgyűlése

Május 25.-én olivosi székházában tartotta évi rendes közgyűlését a Hungária Egyesület. Zöldi Márton üdvözölte a szép számban megjelent tagokat, és napirend előtt egy perces néma felállással emlékeztek az tavaly elhunyt tagoktól. A titkári jelentés részletesen felsorolta a múlt év jelentős eseményeit, mind társadalmi, mind kulturális viszonylatban. Élénken működtek a szakosztályok is. Az ifjúsági csoport (lásd vezetőjének felhívását lapunk más helyén), a Vívószakosztály is eredményes évet hagyott hátra és minden remény megvan, hogy lelkesedés a gazdasági helyzet romlása ellenére sem lankad.

Karbantartásra pénz csak a legszükségesebb javításokra jutott, az épület leromlott állapotát nagyrészt a tagok kétkezi munkájával tudták javítani. Az egyesületnek 255 tagja van, ebből 172 A1, 54 A2, 18 pártoló és 13 ifjúsági. A Könyvtári beszámoló a kölcsönzés hanyatlásáról, viszont a könyv- és videó kazett állomány növekedéséről és a levéltári anyag iránti érdeklődés emelkedéséről ad számot. A beiktatott magyar könyvek száma 5020, 247 videokazettával és több száz idegen nyelvű könyvet tartanak A Cserkészet, a Zrínyi Kör és Regösök is falaink között működnek, gyakorolnak és házon kívüli szerepléseik nemcsak saját hírnevüket, de a Hungária presztízsét is emelik.

Pénzügyi téren a helyzet lehangoló, de nem tragikus. Az ország katasztrofális financiális vezetése ráüti bélyegét az egyesületre is. Az előző évi deficitet, amit már évek óta a tagdíjak fizetésének késedelméből származik – visszük tovább.

A közgyűlést követően rendkívüli Alapszabály-módosító rendkívüli közgyűlésre marasztalta a megjelenteket az elnök. Az inkább csak formai és kevés esetben lényeges változtatásokat pár hozzászólás után szintén egyhangúlag elfogadta a gyűlés.

Széljegyzetek

Nesze nekünk!? Így van. Megkaptuk a magunkét. Választottunk – és vesztettünk. Tulajdonképpen győztünk, mégis ők alakítanak kormányt. Az MSZP-sek, az MSZMP-sek, a hazugok, gyilkosok, Visszajönnek. Négy kemény évre. A komcsik és a bal-liberális nagytőkések. Akiknek megvolt a pénzük, hogy ezzel hatalomra kerülhessenek. Akik most tovább folytatják a nemzeti érzés teljes kiseprését az értelmedből. Minden kulcspozíció a kezükbe kerül. „A belügyminiszterség és az oktatásügy – öt és fél százalékos „demokratikus előnnyel". Majd meglátjátok mi lesz itt. Nem kell történelem-érettségi és a hagyomány is ostobaság. De majd kimegyünk megint az utcára és tiltakozunk, mind a 2 és fél milliónyian. És akkor meglátjátok mi lesz. Mert ők, a hitványak, nem is magyarok, „csak" állampolgárok. Mert kutyából nem lesz szalonna. Belőlük sem lesz soha magyar ember. Nem mint Orbán, akinek a kormányában sose volt „volt" MSZMP-s, vagy "volt" kommunista, de még szocdem. sem. Bár láttuk őket ugyan a Parlamentben annak idején szakadt, francos jean-ben, kigombolt hawai-i ingből kukucskáló mellszőrzettel, és arra is emlékszünk, hogy annakidején egy trianoni megemlékezésen, a Fidesz (az MDF kormányzó párt ellenzékeként) testületileg kivonult a teremből és az is igaz, hogy csak néhányan szavaztak a hivatalos magyar címerre teendő korona mellett. Viszont ő okos és haladó gondolkodású politikus, és tudja, ami volt, az nem mindig jó ma. Haladni kell.

Nem mint a kommunisták, akik úgy látszik soha nem jöttek arra, hogy a kommunizmus halva született, megvalósíthatatlan ideológia. Mert például Horn is csak kényszeredve vágta el a vasfüggöny szögesdrótját és semmi köze sem volt a rendszerváltáshoz. És most megint itt vannak. Most már az elején ki kell mondani – ebből bajok lesznek! Még nem csináltak semmit, de az is rossz. Mert ők eleve rosszak, annak születtek és le- és felmenőkig azok voltak, maradnak. Ha már nem lesznek, akkor is rosszak lesznek. Emlékezni kell. Felejteni? Soha. Megbocsátani, szó se lehet! Valami nem stimmel. De nemcsak otthon – mindenütt a világon. Vagy talán mégse? Lehet még remélni? Hát ezért tettem az első mondat végére egy kérdőjelet is. Hátha…

Ezzel a „peszifikációval"-val baj van. Mert van is – és nincs is. Már akinek. Az ügyesnek, a politikusnak nincs, és aki kigondolta az egész „trükköt" – még keresni is tud rajta. Megjelentek a krízis, a nyomor vámszedői és lapok tele vannak hirdetésekkel, veszik a karámba ragadt pénzeket, adják-veszik. Csak ügyesnek, és/vagy erőszakosnak kell lenni. Az ügyesség és rátermettség meghozza gyümölcsét. De még a tavalyi „dollár" (peszifikált) adósságot is be lehet hajtani, ma is „dollárban", ha van rá mód, és dollár. És ennek alkalmazására bizonyos „rátermettség" szükséges. Hallottam egy esetről: közösségünk egyik egyesülete gavalléroskodott egy még ma is „tűzrőlpattant menyecskével". Azt mondják, hogy nem mese…

INTÉZMÉNYEINK

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE. Embajada de la República de Hungría. Cnel. Díaz 1874, Buenos Aires (C1425DQR). Nagykövet: Szőnyi Ferenc. Követségi tanácsos: Galambos Sándor. Gazdasági és kereskedelmi tanácsos: Dr. Király János. Konzul: Serfőző Adrienne. Konzuli fogadóórák: kedd, és csütörtök 10-13 óráig. Tel.: 4822-0767, 4826-4132. Fax: 4805-3918. E-Mail: hungría@escape.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Calle Pangue 12465, Nahuel Malal, (R8401BEC) Bariloche. (Cas.de Correo 1233 (R8400WAM) Bariloche, Rio Negro. Tiszteletbeli konzul: Halbritter Ferenc. Tel/Fax: 02944-461374. Movil: 1560-8724. E-mail: halbri@bariloche.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Santiago 1266 (S2002QHJ) Rosario. Tiszteletbeli konzul: Ádám Rózsa. Tel.: 0341-421-4988. Fax: 0341-439-3351 - E-mail: rosadam@arnet.com.ar

ARGENTIN-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARI KAMARA. Camara Argentino-Húngara de Comercio e Industria. Elnök: Kalpakián Ervin. Av. R. Saenz Pena 720 p. 9."E". Buenos Aires (C1035AAP). Tel/Fax: 4326-5107.

ARGENTÍNAI MAGYAR INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGE. Federación de Entidades Húngaras de la Argentína. Pers. Jur. No. 1604303., Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Elnök: Takács István, üv. alelnök Valentin Ferenc,Tel.: 4796-0176.

MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE. Federación Mundial de los Húngaros. Latinamerikai Régió védnöke: Dr. Orbán László. Arroyo 897. p. 26. Cap. Tel/Fax: 4327-0726.

HUNGÁRIA. Asociación Húngara en la Argentína. Pasaje Juncal 4250, Olivos (B1636ADD). Prov. Bs. As. Elnök: Zöldi Márton. Hiv. órák: keddtől péntekig 19,30-22,30-ig, szombaton 18-22,30-ig, vasárnap 12,30-17 óráig. Tel.: 4799-8437/711-0144.

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Círculo Juvenil Zrínyi. Monteverde 4241. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Elnök: ifj. Zaha Sándor. Tel.: 4794-4986. Igazgató: Fóthy Zsuzsi. Tel.: 4791-3386.

MAGYAR SEGÉLYEGYLET - SZENT ISTVÁN ÖREGOTTHON. Asociación Húngara de Beneficencia - Hogar de Ancianos "San Esteban". Pac. Rodriguez 1162 (6258). V. Ballester, Chilavert (B1653BLH). Prov. Bs. As. Tel.: 4729-8092. Elnök: Molnár László. Félfogadás telefon-megbeszélés szerint.

VALENTIN ALSINAI MAGYAR DALKÖR. Coro Húngaro de Valentin Alsina. Av. Gral. Viamonte 2635. V. Alsina (B1822CHC). Prov. Bs. As. Elnök: Szénási Pál. Tel.: 4244-1674. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

WILDEI MAGYAR EGYESÜLET. Sociedad Húngara de Wilde. Pers. Jur. No. 3620. Victor Hugo 58. Wilde (B1875ERB). Prov. Bs. As. Elnök: Heckmann Dezső, telefonszáma: 4252-0390. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

SZENT ISTVÁN KÖR. Círculo de San Esteban. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Elnök: Dra. Terek Zsófia. Tel.:4783-6462.

SZENT LÁSZLÓ KOLLÉGIUM. Colegio San Ladislao. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Tel.: 4799-5044/6141. Igazgató: Arq. Redl Erzsébet.

MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGE ARGENTÍNAI FŐCSOPORT. Comunidad de Camaradería de los ex-Combatientes Húngaros en la Argentína. Martin Coronado 722, (B1641BOJ) Acassuso. Bs. As. Főcsoportvezető: vitéz Ferenczy Lóránd. Tel. 4743-3879. Összejövetel minden hónap 3. szombatján 17 órakor a Szent István Körben.

VITÉZI REND ARGENTÍNAI CSOPORT. Orden de los Caballeros "Vitéz". Argentínai székkapitány: vitéz Vattay Miklós, Nuestra Sra. Luján 1001, (1648) Tronco del Talar. Prov. Bs. As. Tel.: 4715-2351.

MAGYAR IRODALMI ÉS KULTÚRTÁRSASÁG. Asociación Literaria y Cultural Húngara. F. J. Segui 2490. Buenos Aires (C1416BYB). Elnök: Hohenlohené dr. Toronyi Etelka. Tel.: 4583-9979.

ARGENTÍNAI MAGYAR MÉRNÖKÖK ÉS ÉPÍTÉSZEK EGYESÜLETE. Asociación de Ingenieros y Arqitectos de Origen Húngaro. Ignacio Warnes 1378. Florida (B1602BXJ). Prov. Bs. As. Elnök: ing. Balogh-Kovács Antal. Tel.: 4795-8223.

ARGENTÍNAI KATOLIKUS MAGYAROK SZÖVETSÉGE. "MIND-SZENTYNUM". Asociación de los Húngaros Católicos en la Argentína. Pers. Jur. No.: 6741-1975/1976. Aráoz 1857. Buenos Aires (C1414DQK). Hiv. órák: kedd és péntek 16-19 óráig. Elnök: Honfi János. Tel.: 4 864-7570.

PLATANOSI MAGYAR ANGOLKISASSZONYOK INTÉZETE. Colegio "Maria Ward" . Calle 43 No. 5548, Platanos (B1861AWH). Prov. Bs. As.Tel.: 4215-1052.

MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ. Iglesia Reformada Húngara. Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Tel.: 4551-4903. Lelkész: Nt. Sütő Gyula. Főgondnok: Pataky László.

"KRISZTUS KERESZTJE" MAGYAR EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET. Iglesia Evangélica Húngara "Cruz de Cristo". Amenabar 1767. Buenos. Aires. (C1426AKG). Főgondnok: Hefty Katalin. Lelkiszolgálat: Nt. Demes András. Hiv. órák: minden szerdán, 16-19 óráig.

EMESE KULTÚR ÉS CSERKÉSZFENNTARTÓ EGYESÜLET. Asociación Cultural Emese. R. Freire 1739, Bs. As. (C1426AWI). Elnök: ifj. Zombory István. Tel.: 4742--6168. Cserkészház: Monteverde 4251. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Argentínai Cserkészkörzet parancsnok: Lomniczy Mátyás. Brazíliai körzetparancsnok: Tóth Eszter.

BARILOCHEI MAGYAR KÖR. Círculo Húngaro de Bariloche, Beschtedt 136, R8400GWB Bariloche. Elnök: Mónica Retezár (Casilla de Correo 538, R8400WAF Bariloche). E-mail: susie@bariloche.com.ar


Copyright © Délamerikai Magyar Hírlap 2002