MÁRCIUS 15. ÜNNEPSÉGEK

Budapesten és a határokon túl

Mind a kormánypártok, mind pedig az ellenzék kampányüzeneteik ismételgetésére használták fel az 1848-as pesti forradalom 154. évfordulójának megemlékezéseit. "Béke, szabadság és egyetértés", ez a 12 pont előtt álló három szó többször is előfordult a politikusok szónoklataiban.

Az állami ünnepség a Kossuth téren kezdődött, ahol a legfőbb közjogi méltóságok, miniszterek, a pártok képviselői és a diplomáciai testületek tagjainak jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját. A jelenlévők innen a Múzeumkertbe vonultak, ahol a Színművészeti Egyetem diákjai elevenítették föl az 1848-as forradalom kezdetét. Az Ország-imázs Központ becslése szerint az ünnepségen 82 ezren vettek részt.

Áder János - tapsokkal többször megszakított - beszédében kijelentette: 1848-ban nemet mondtak a múltra, s lám, a jövő elkezdődött. "Március követeléseit az áprilisi törvények teljesítették be, s ma is törvényszerű, hogy márciusra április feleljen. Így hát lesz béke, lesz szabadság és lesz egyetértés" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke. "Most újra eljött az idő, hogy a nemzet eggyé váljon. Csak egy lépés választ el minket attól, hogy Magyarország Európával újra egyesüljön, csak egy történelmi pillanat, hogy a határainkon túli magyarokkal egy széles, európai haza keretein belül összekapcsolódjanak az elveszített nemzetrészek" - vélekedett Áder. Leszögezte: a szabadság és függetlenség ma ismét európai hazát, felelős polgári kormányt kíván. Kifejtette: akkor ér véget egy fontos időszak, ha egy korábbi korszak tagadása, a nemek után végre igent is tudunk mondani, arra, ami előttünk áll, ha már valamiért, és nem valami ellen tudunk választani. Áder János március 15-ét a polgári Magyarország születésnapjának nevezte.

*

Lengyelország, Ukrajna, Horvátország mellett Erdély-szerte is ünnepségek voltak. Idén ünnepelte első ízben március 15-ét a romániai magyarság úgy, hogy törvény biztosította nemzeti szimbólumai - a magyar himnusz és zászló - használatát. A központi ünnepséget Sepsiszentgyörgyön tartották, itt mondott beszédet Markó Béla. Az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, a magyarság sohasem tudott annyira eggyé válni, mint 1848-ban. Március 15-e olyan ünnep, amely összeköt bennünket, románokat és magyarokat ugyanazon ország, Románia állampolgárait - szögezte le Adrian Nastase román miniszterelnök.

A Hungáriában

A Hungária Egyesület évadnyitóján – mint az már hagyományos – idén is a szabadság napjára emlékezett. Ma már természetes, hogy ez alkalommal a magyar nagykövet szól az egybegyűltekhez, de nem volt ez mindig így. Ne feledjük: Magyarországon negyven évig március 15.-ét nem ünnepelték; az egyik nagykövet pedig még azon is fáradozott, hogy az argentin újságokat kioktassa, melyik dátumot is kellene megünnepelni. Szőnyi Ferenc szavait hallgatva a szabadságról, arra is gondoltunk, hogy most azt is ünnepeljük, hogy együtt ünnepelhetünk. Eljött a nagykövetség minden munkatársa és családtagjaik is. Szintén vendégünk volt Tömböly Dénes asuncióni tiszteletbeli konzul, valamint Ferencsik Katalin és családja és Szalma Rózsa a chacoi Coronel Du Graty-ból.

A műsor gerincét Petőfi Sándor tizenhat – gondosan kiválasztott – hazafias verse alkotta. A szavalók szépen, meggyőzően, jó kiejtéssel, általában túlzások nélkül mondták a verseket. Kár, hogy nagy többségüknek életkora jócskán meghaladja, esetenként megtöbbszörözi a márciusi ifjak életkorát. A rendezők fantáziája – a történeti hűséggel nem egyeztetve – a szavalókat egy képzeletbeli Pilvax kávéház asztalai körül helyezte el. Az akkori Urak utcája-beli csarnok színvonalát jó egy oktávval előkelőbbé tették; a verseket választékosan öltöztetett arszlánok és delnők mondták. Pedig messze volt még a nők – egyébként jogos – emancipációja s a biedermeier hölgyek még csak gondolni sem merték, hogy kávéházba járjanak. Az a benyomásunk, hogy az ötletet Mariquita Sánchez de Thompson – a híres buenosairesi honleány és szépasszony – szalonja adta, ahol először énekelték az argentin himnuszt.

A Coral Hungária műsorán három Kodály kórus szerepelt. Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz, Vörösmarty Mihály: Magyarország címere, és Ady Endre: Fölszállott a páva. Remekeltek; bárhogyan is szerénykedjék a kórus egyik oszlopos tagja, hogy az első kettőt még nem gyakorolták eléggé. Csodálatos milyen elszántan megy neki Leidemann Sylvia csapata Berzsenyi nehéz nyelvezetének. De ha már feljebb annyit akadékoskodtunk, itt is meg kell mondanunk, hogy egy Ady vers ez esetben anakronizmus volt. És, hogy a kórus Kölcsey Husztjával még adósunk. Reméljük annak is eljön a sora.

Az előadást koktél majd társas vacsora követte. A vendégek és az egyesület tagjai későig maradtak együtt a fehér asztalok körül.

Végezetül, a szabadság napja alkalmából, hadd idézzük az egyik vers – A magyarok istene – két utolsó versszakát:

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke. / S büntetéseit már átszenvedte ő; / De erénye is volt, és jutalmat érte / Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő. Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség / És boldogság lészen a te életed... / Véget ért már a hétköznapi vesződség, / Várd örömmel a szép derült ünnepet! (Tóth Endre)

A Nagykövetségen

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából március 15.-én koktélt rendezett a Buenos Aires-i Magyar Nagykövetség.

Magyarok és argentin barátaik – a nyárutói kánikula ellenére – szép számmal jelentek meg a Coronel Díaz-on.

Szőnyi Ferenc nagykövet üdvözlő beszédében nagyon találóan állította párhuzamba az argentin himnusz szavait: Libertad, Libertad, Libertad... a magyar nép szabadságtörekvéseivel.

Szőnyi Ferenc nagykövet beszéde a Hungária ünnepségén

Pilvax2.jpg (17725 bytes)"Ha a mi fényünk nem ragyogna a véghetetlen éjen át, azt gondolhatnák fenn az égben, hogy elenyészett a világ." Kedves ünneplő honfitársaink, barátaink, ezek az imént is hallott sorok pontosan eligazítanak bennünket, miért is vagyunk itt. Ezt a fényt ünnepeljük, ezt az egyedül való ragyogást, amely immár 154 éve világítja be a magyarság életét. Különleges pillanatban lobbant fel ez a fény. Az 1840-es évek páratlan nemzeti optimizmusa egyfelől, és azok az európai szellemáramlatok másfelől, amelyek a 48-as forradalmak sorozatában nyertek meglehetősen nyers és közvetlen megfogalmazást, különleges találkozót adtak egymásnak március 15-én a pesti Pilvax kávéházban, ahol az európai liberalizmus a magyar függetlenség eszméjével szorított kezet. (Nota bene, ez a liberalizmus merőben más volt, mint amit manapság annak szokás nevezni). Csodálatos pillanat volt ez, amely váratlan és páratlan esélyt teremtett az ország népe számára: az európai forradalmak, ezen belül a bécsi forradalom előzményei után a márciusi ifjak és a forradalmi tömegek követelései döntő lökést adtak annak az országgyűlési csatának (akkor még ott zajlott a csata), amelyet Kossuth Lajos vezetésével folytattak a radikális változás elkötelezett erői Pozsonyban.

Az idei megemlékezésünket különlegessé tevő körülmény, hogy éppen ebben az évben, szeptember 19-én lesz 200 éve, hogy Kossuth Lajos megszületett; az idén ezért egy kicsit fényesebb szívvel gondolunk valamennyiünk áldott, gyönyörű ünnepére.

A forradalom győzött. Annak az alkotmányos folyamatnak a sikere, amelynek a végén a bécsi udvar elfogadta azokat a feltételeket, amelyeknek a keretén belül a független magyar kormány is megalakult, megvetette az építő munka alapját, s tovább növelte a nemzet önbizalmát. Később azonban, amikor Európa-szerte "elzúgtak" a forradalmak, amikor a vihar elcsendesült, az uralkodó ház elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a magyar mozgalmat vérbe fojtsa. Határainkon mindenütt fellángolt a tűz. Bécsnek az ösztönzésére előbb a horvátok, majd a szerbek és a románok is ellenünk fordultak, és természetesen a császári hadsereggel is szembe kellett néznünk. Kossuthnak, ennek a mélyen zengő hangú, lobogó tekintetű, belső valójának izzó szépségét továbbadni képes, gyújtó erejű szónoknak a szavára tíz- és tízezrek gyűltek a zászlók alá. Nem hátráltunk, meg, szembenéztünk a

veszéllyel. Csaknem teljes egy évig tartott a fegyveres harc, aminek voltak ugyan válságos időszakai, de mint történelmi ismereteinkből tudjuk, a branyiszkói áttörés, Bem erdélyi győzelmei, majd a dicsőséges tavaszi hadjárat győztes csatái - Szolnok, Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló -, és végül Komárom várának felmentése után egy pillanatra úgy látszott, el tudjuk taposni a hazánkra fenekedő szörny fejét. Sajnos, egy taktikai hiba, vagy éppen a nemzetközi politikának a kedvezőtlen alakulása, talán mind a kettő együtt, megpecsételte a szabadságharc sorsát. Bécs sürgető kérésére a kor leghatalmasabb és legjobban felszerelt hadserege, I. Miklós orosz cár több százezres ármádiája sietett a szorongatott Habsburg-birodalom megsegítésére.

Ebben a drámai küzdelemben fordul oly végzetes tónusba Petőfi Sándor költészete is. Most csak a magyar sors számít, "élet vagy halál". A korábbi, forradalmat előkészítő vagy a forradalmat üdvözlő versek után a heroizmus legszebb hangjai szólalnak meg Petőfi Sándor lírájában. Az a heroizmus, amely Berzsenyi és Vörösmarty verseiben még jórészt földietlenül hangzott az akkor még meg nem érett, tehetetlen korban, Petőfi lantján élő valósággá válik. Petőfi a vérző valóságot énekli meg, "a honvédet, a székelyeket, Lenkei századját, a magyar hősiesség csodáit", ahogy Szerb Antal fogalmaz: "Petőfinek még a heroizmusa is lírai realizmus. ...Republikánus álmok, kozmikus forradalom, plebejus példák, mind semmibe enyésznek most, mikor a nemzet veszélyben van, ’szétszórt hajával, véres homlokával’ utolsó, szörnyű csatáját vívja." Ahogy az előbb is hallottuk, "az utókor örökre így látja Petőfit, így vált megrázó legendává törékeny alakja: a szabadságharc költője, aki harcba énekli az utolsó bátrakat, és mint a süllyedő hajó kapitánya, eltűnik a hajó roncsaival."

Kép: A Pilvax kávéház vendégei. Jobbra, az első sorban Lomniczy József a megemlékezés rendezője.

Pilvax1.jpg (28770 bytes)Hiába volt hát a márciusi ifjak lelkesedése? Hiába volt Kossuth roppant szervezőereje, hiába voltak a megsemmisítő huszárrohamok, Bem, Klapka, Damjanich, Görgey és katonáinak hősiessége? Már hogy lettek volna hiába! Amit fegyverrel le lehet győzni, lehet, hogy legyőzte a túlerő. De annak a tizenhárom gyönyörű virágnak, mely tőről szakadt meg az aradi vár előtt, annak a tizenháromnak az áldozata sem volt hiába. Amit fegyverrel nem lehet legyőzni, máig velünk van az. Vajda János, a XIX. század második felének magányos hangú költője, aki maga is honvédtisztként harcolta végig a szabadságharcot, és akit Világos után sok ezer társával együtt büntetésből besoroztak a birodalmi hadseregbe, Itáliában a Kossuth nótának egy addig nem ismert változatát hallotta meg (és jegyezte le). Egy olasz csapszékben énekelte egy ismeretlen, szomorú bajtársa: "Kossuth Lajos nagy bújába leül a tenger partjára, ráborul a koronára; hol van a sok katonája?"

Itt vannak, itt ülnek velem szemben, az imént mondták el a fegyvertársuk verseit, az imént énekeltek gyönyörűen, Kossuth katonái azóta is a magasban tartják a zászlót. A tragikus XX. században, a XX. század iszonyú kataklizmáiban ők véreztek el, őket hajtották különféle előjelű haláltáborokba, ők nyugszanak a 301-es parcellában. Mert az ellenség retteg Kossuth katonáitól, mert bennük megtörhetetlen az eszme. Mert bennük tovább él, amit nem tudtak fegyverrel elpusztítani. És most, a XXI. század elején, reményeink szerint számunkra végre a siker százada lesz. Nagyon szeretném, ha a világ magyarsága a megtöretett országban, a Kárpát-medencében és szerte a világban egyaránt azt a "mi fényünket", amely oly konok ragyogással lobog "a véghetetlen éjen át", Kossuth katonáihoz méltón, mélyen megőrizné magában, és tovább vinné, tovább adná a gyermekeinek és az unokáinak. Nagyon szeretném azt is, ha ez a fény be tudná világítaná az együtt gondolkodásunkat, a közös munkálkodásunkat, a jövőnket, akárhol éljünk is, mert ha a világ bármely pontján mi nem fogunk össze, ha nem értünk egyet a mindennapok gondjai, feladatai közt, a megannyi csatavesztés, nekünk pedig háborút kell nyernünk. Nem válhatunk sem az önzés, sem a nemtörődömség, sem a szeretetlenség rabjává. Kérem ezért, most, amikor visszaadom a szót a szabadságharc költőjének, hogy forduljunk vele együtt a magyarok Istenéhez, akinek - emlékezzünk rá - esküvel fogadtuk meg, hogy "rabok tovább nem leszünk".

Március 15. Montevideoban

Ünnepelni gyűlt össze a montevideói magyar közösség. Mert mindig különleges ünnep emlékezni a XIX. század közepén öntudatra ébredt, a haladásért és az "ancien régime" ledöntéséért küzdő európai polgárság törekvéseit nem alkuvó szabadságvággyal átlelkesítő magyar forradalomra, melynek emléke büszkén hirdeti Magyarország sorsfordító harcát a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi fejlődésért, s élteti idő és térhatárok nélkül a magyarként öntudattal és hittel élni elvét. Az európai forradalmak elbuktak ugyan, Magyarország hősies harcokban kivérzett bár, mégis, hiába jelölték ki a nagyhatalmi erőviszonyok 1849 után évtizedekre a magyarság sorsát, az idő kerekét nem állíthatták meg, Magyarország élni akart.

Mint ahogy a montevideói magyar közösség is élni akar: időben és térben messze ugyan az európai forradalmak viharától, őrzi és ápolja lelkében a hagyományt, élni akar és emlékezik. Emlékezik az évszázados küzdelmekre, a megmaradás kikényszerítésére, a szétszabdaltság keserves tudatára, az örök újrakezdés élményére. Az emigrációra, a bujdosásra, a Kossuth-sorsra jutott ezrekre.

Az óhazát elhagyni kényszerült montevideói magyarság március 15-én emelt fővel ünnepelt Kossuth Lajos mellszobra előtt a róla elnevezett téren. Az emlékezés virágát helyezte el az emlékmű előtt, és nyitott szívvel hallgatta Martony János tiszteletbeli konzul köszöntő szavait. Az Uruguayba is akkreditált Buenos Aires-i konzul, Serfőző Adrienne őszinte lelkesedéssel köszöntötte és a nagykövetség folyamatos gondoskodásáról biztosította az egybegyűlteket, majd tolmácsolta Szőnyi Ferenc nagykövet ünnepi üzenetét, (lásd a 2. oldalon) amelynek zárásaként felcsendült a Kossuth-nóta, majd a magyar Himnusz. A szabadtéri emlékezés után az Hogar Húngaro, mint melegséget árasztó valódi otthon fogadta az emlékezni és ünnepelni vágyókat.

Ezen a gyönyörű ünnepen ismételten átéreztük, teljes nagyságában és mélységében, mit jelent az óhazától távol magyarnak lenni, magyarul gondolkodni, s esetleg beszélni, összetartozni és továbbőrizni mindazt, amit a szívünkben hordunk.

Szőnyi Ferenc nagykövet üdvözlő levele a Március 15.-ét ünneplő montevideói magyaroknak

"Tisztelt Ünneplő Magyar Közösség! Kedves Honfitársaim!

Különös pillanatban engedte meg a sors, hogy gyönyörű nemzeti ünnepünk első közösen megélt örömnapján Önökhöz forduljak, hiszen mivel napokkal ezelőtt alkalmam volt átadni Batlle elnök úrnak a megbízólevelemet, immár intézményesen is Önökhöz tartozónak érezhetem magamat. Sajnos, a montevideói ünnepséggel egy időben zajló Buenos Aires-i rendezvények nem engedik meg, hogy fizikailag is együtt ünnepeljek Önökkel, kedves Uruguayban élő honfitársaim, de nagykövetségünk konzul asszonya, aki ezt az üzenetet most továbbítja Önöknek, éppen olyan örömmel és szeretettel viszi magával az egyetemes magyar haza mindnyájunkat egybeölelő üdvözletét, mintha magam állnék a montevideói Kossuth-emlékmű előtt, Önök között.

Bevallom, mély meghatottságot éreztem, amikor a múlt héten megláttam ezt a szívdobogtató, kétnyelvű emlékművet sok ezer kilométerre Magyarországtól, és el tudom képzelni, milyen lehet éppen március 15-én fejet hajtani az éppen 200 éve született Kossuth Lajos emléke előtt. Milyen lehet felidézni azokat a fényes napokat, amelyeknek világtörténelmi jelentőségét a nagy földrajzi távolság ellenére egyes dél-amerikai kortársak is felismerték már annak idején, mint például a chilei Francisco Bilbao, aki lelkesült újságcikkekben üdvözölte a "szabadság bajnokának" nevezett Kossuthot. Milyen lehet emlékezni az alkotmányos szervezőerőre, a nem alkuvó szabadságvágyra, Petőfi lobogó hazaszeretetére, a katonai hősiesség számtalan csodájára, arra a lehetetlent nem ismerő, példa nélküli erőfeszítésre, amelynek még a bukásában is meg tudott mutatkozni a nemzet roppant, elpusztíthatatlan ereje. Milyen lehet az Önök szemébe nézni ebben a kivételes pillanatban, s megérezni mindannyiunk titokzatos, semmilyen történelmi kataklizma által fel nem bontható testvériségét. És lélekben Önökkel vagyok, együtt igazítom a szívemet Önökkel a Kossuth-nóta századokon és tengereken áthömpölygő dallamára.

Kérem, fogadják szívből jövő, szeretettel üdvözletemet. Szőnyi Ferenc nagykövet

Bogotában

A kolumbiai magyarok is megünnepelték az 1848-as forradalom napját és megemlékeztek Kossuth Lajos születésének bicentennáriumáról. A nagykövetségen szokás szerint víg családi körben elfogyasztott finom ételek és italok megadták az alaphangulatot a Kossuth-nóta megtanulásához és elénekléséhez is. A nemzeti ünnepen legalább százan gyűltek össze; ez megbecsülendő szám, hiszen az egész hatalmas országban alig van száz család, amelyben magyar is akadna.

Januárban még ennél is aktívabb részvétel mellett esett meg az évnyitó gulyás-part. Ezen köszöntötték a kolónia legidősebb, egykor legaktívabb tagját, Melegh Andrást kilencvenedik születésnapján. A kitűnő ételeket mindkét esetben a nagykövetségen dolgozó két család (Nagyék és Tiszaiék – korábban mind dolgoztak Argentínában is) műkedvelő szakácsai szavatolták.

A kevés kolumbiai magyar szétszórtan él, egyesületük gyakorlatilag nincs. Csak Bogotában él még a katolikus magyarok Szent Istvánról elnevezett egyházközössége, de a mise már spanyolul megy.

Jó kedvvel, bőséggel...

Hány éve énekelem a magyar Himnuszt? Bizony sok éve!… Először figyeltem fel az idén arra, Március 15.-én, amikor spanyolra lefordítva hallottam, hogy mit is kérünk mi Istentől? Mit kérünk elsősorban? "Jó kedvet és bőséget"

Nem emlékszem arra sem, hogy mikor voltam úgy meghatva, mint vasárnap, Március 17.-én a Hungáriában, amikor nemzeti ünnepünk alkalmával együtt énekeltük. Nem csak én voltam meghatva. Az volt az érzésem, hogy mindannyian ugyanazzal a lelkesedéssel, bizodalommal, jó kedvvel, erővel, hálával voltunk áthatva. Miért? Más volt az ünnepség, mint bármelyik előző évben mióta Argentínában vagyunk? Természetesen más volt. A rendezőség, a szereplők, az egész műsor, egy célt, egy hatást akart elérni: lelkesedést! Sikerült nekik. Hálásak vagyunk érte mindegyikőjüknek külön-külön, legfőképpen a rendezőnek Lomniczy Józsefnek, majd Nagykövetünknek őszinte, igaz szavaiért.

Lelkesíteni, meggyőzni, elragadni embereket pedig csak és kizárólag Jókedvvel, bizakodással, reménységgel lehet. Mi tulajdonképpen a "lelkesítés"? Erőt ad, erőt továbbít a fáradt léleknek.

Az idén, az összegyűlt magyar közösségnek igen nagy szüksége volt erre a Lelkierőre!

A lelkesítő szavalatok, a lelkesítő, harcra buzdító beszédek, nem csak vigasztaltak, vagy meghatottak, hanem buzdítottak, hogy ne adjuk fel a reményt! Igaz, hogy elsősorban szülőhazánkra vonatkozott a buzdítás, de ma és itt mindannyiónknak egyéni jó kedvre, lelkesedésre van legnagyobb szüksége. Mielőtt bármi nemes célért tudnánk harcolni, először saját közönyünket, lustaságunkat, vagy csüggedésünket kell legyőzni.

Hálás vagyok a jó Istennek, hogy a Zrínyi Körön keresztül adott nekünk - legalább is egy időre - jó kedvet és remélhetőleg a jókedv meghozza a várva-várt bőséget is, mert hiszen a balsors már eleget tépett bennünket. Várjuk bizakodva a "Víg esztendőt". Bonczos Zsuzsa

Szőnyi Ferenc átadta megbízó levelét az uruguayi elnöknek

Szőnyi Ferenc Uruguayba is akkreditált Buenos Aires-i nagykövetünk március 7-én Montevideóban átadta a megbízólevelét Jorge Batlle Ibáńez uruguayi köztársasági elnöknek.

A ceremónia napjának délelőttjén az Uruguayi Külügyminisztérium épületében, a Palacio Santosban a kijelölt nagykövet előbb Julio Moreira Morán protokollfőnökkel találkozott, majd rövid, de érdemi megbeszélést folytatott Guillermo Valles államtitkárral, a külföldön tartózkodó Opertti Badán külügyminiszter első helyettesével, akinek egyúttal átadta a megbízólevelének a másolatát.

Délután 4 órakor a kijelölt nagykövet, valamint az őt kísérő uruguayi magyar tiszteletbeli konzul, Martony János az Állami Protokoll gépkocsiján az Elnöki Palota – az Edificio Independencia – bejáratához érkezett, ahol a felsorakozott díszőrség üdvözlő kürtszavának meghallgatását követően a protokollfőnök kíséretében a második emeleti fogadószalonba, a Salón Rojóba ment fel, ahol a helyi protokoll előírásai szerint átadta a megbízólevelét Batlle elnöknek. A rövid ceremónia után az uruguayi elnök "négyszemközti" beszélgetésre invitálta az új nagykövetet, amelyen Valles miniszterhelyettes is részt vett. A kitűnő hangulatú, közel fél órás beszélgetés után Szőnyi Ferenc elbúcsúzott Batlle elnöktől, a miniszterhelyettestől és a protokollfőnöktől, és az uruguayi elnök szárnysegédjének, valamint a magyar tiszteletbeli konzulnak a társaságában – a díszőrség tisztelgése után – José Artigas tábornoknak az Elnöki Palotával szemben, a Plaza Independencián álló lovas szobrához ment át, és ünnepélyesen megkoszorúzta. A koszorúzáson mintegy tízen-tizenketten jelen voltak a montevideói magyar közösség részéről is, őket nagykövetünk örömmel üdvözölte a ceremónia után.

A montevideói magyar közösség számos képviselőjével nagykövetünknek és feleségének, Erzsébet asszonynak még aznap este alkalma volt megismerkedni Martony János tb. konzul lakásán, az ott rendezett koktélon. A találkozás – valamennyi résztvevő reményei szerint – egy gyümölcsöző és hosszú távú együttműködés első, emócióktól sem mentes állomása volt.

Magyarországi választások 2002

Ezt a cikkünket március utolsó hetében írjuk, a választási kampány viharos napjaiban. De valószínű, mire a lap minden olvasójához eljut az április 7.-i első forduló eredményei már ismerjük. Legközelebb az április 21.-i döntő második fordulót és az új parlament összetételét fogjuk kommentálni. Májusi számunkban pedig a következő kormányt és annak programját szándékozzuk ismertetni, s amivel be is fejezzük ezt a cikksorozatot.

Magyarországon kb. negyven párt van, de országos listát csak nyolcnak sikerült állítani. Ezek a következők: Fidesz-MDF – MSZP – SZDSZ – MIÉP – Munkáspárt – Centrum – Új Baloldal – Független Kisgazdapárt.

A jobbközép szinte teljes egészében a Fidesz vezetése körül integrálódott. Választási megegyezést kötöttek az MDF-fel, közös listát is indítanak, habár az MDF elszántan igyekezik megőrizni saját identitását. Ide tartoznak a Fideszbe már 1998-ban beolvadt kereszténydemokraták s a legnagyobb roma szervezet a Lungo Drom is. A Fidesz vezetői ismételten leszögezték: ezt a koalíciót nem szándékozzák bővíteni. Az üzenet természetesen a MIÉP-nek szól, akik nagyon is szívesen léptetnék vissza jelöltjeiket a második fordulóban a Fidesz javára. A Lungo Drom ellenben azt közölte: egy esetleges Fidesz-MIÉP választási egyezség esetében visszavonják támogatásukat.

Az MSZP erőfeszítve igyekezik az utódpárt címkét magáról levakarni. Miniszterelnök-, valamint igazságügy-miniszter jelöltje pártonkívüli; az utóbbi a Pázmány Péter (katolikus) Egyetem professzora. Koalícióról nem nyilatkoznak – de nem is zárkóznak el –, valószínű, a második fordulóban számíthatnak majd az SZDSZ szavazóinak nagy részére.

A két nagy párt esélye továbbra is nagyjából egyforma. Legalább is országos átlagban, s a közvélemény kutatások csakis ezt, az országos átlagot, mutatják ki. Habár a végeredmény a második forduló után derül ki, 2002-ben az első forduló sokkal jelentősebb lehet, mint az előző három alkalommal. A túlbiztosított és rendkívül bonyolult magyar választási rendszer alapjait az 1989-es nemzeti kerekasztal-tárgyalások során rakták le. Elsődleges célja a stabil kormányzat létrehozatala volt; ennek alárendelten kerültek csak arányosító elemek a rendszerbe. Három ága van: az egyéni választókerületi, a területi listás és az országos listás ág. A kerültei ág többségi logikájú, s ennek következtében igen aránytalan. A területi (19 megye plusz Budapest) mérsékelten arányos. A kettőt az országos listás ág kapcsolja össze; célja az aránytalanság mérsékelése, amire azonban csak korlátozott mértékben képes. Az első fordulóban a választópolgár két szavazatot adhat le: egyet valamelyik egyéni jelöltre, egyet pedig valamelyik párt területi listájára. A szavazás nem kötelező.

Az ország 176 nagyjából azonos méretű (40-45 ezer választópolgárnyi) egyéni választókerületre van osztva. 386 képviselői mandátum közül 176 sorsa itt dől el, ahol a polgárok személyekre adják le voksaikat. Ha egy jelölt az első fordulóban megszerzi a szavazatok felét plusz egy szavazatot, automatikusan a parlamentbe jut; második fordulóra már nem kerül sor. Ilyenre 1990-ben öt, 1994-ben két, 1998-ban pedig már csak egy helyen volt példa. Könnyen elképzelhető azonban, hogy 2002-ben a két nagy párt dominanciája miatt akár 30-50 helyen is eldőlhet már az első fordulóban a mandátum sorsa. Amennyiben lenne második nekifutás is, ott csak az első forduló első három jelöltje indulhat, illetve még mindazok, akik 15 százaléknál jobb eredmény értek el. A második fordulóban az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapta. A második fordulóban a jelöltek vissza is léphetnek, mintegy felajánlván választóikat egy másik, sikeresebb jelöltnek. De a két nagy párt már említett dominanciája miatt ennek jelentősége 2002-ben csekélyebb lesz mint négy éve volt. Idén nem lesz 82 kisgazda jelölt, akit Torgyán visszaléptessen a Fidesz javára. Nagyon fontos tehát a nagy pártok számára az egyéni jelöltek gondos kiválasztása; olyanokat, akiknek saját tekintélyük is van kerületük mikrovilágában, azt ismerik és az emberek is ismerik őket.

A kisebb pártok között a liberális SZDSZ tipikus nagyvárosi párt, támogatóinak zöme értelmiségi. A Kádár-korszak legkorábbi ellenzéke szavazó táborának nagy részét veszítette el a szocialistákkal 1994-ben kötött koalíció miatt. Kinyilatkoztatott célja a Fidesz kormány leváltása. Szlogenje: 10+, azaz a szavazatoknak több mint tíz százalékát szeretné megszerezni, de igazából a parlamentbe bejutást biztosító öt százalék fölött már elégedett lenne. Ebben az esetben akkor adná támogatását egy esetleges MSZP kormánynak, ha elképzelései nagyobb mértékben valósulhatnának meg mint 1994-98 között.

A radikális jobboldalt a MIÉP képviseli. Nagy hangerővel. Agresszíven igyekezik a "mérleg nyelve" lenni, szövetségét rá akarja kényszeríteni a Fideszre, aki viszont nem mutatkozik hajlandónak a társulás nyílt felvállalására. Habár, a Fidesz még kisebbségi kormányra is fel akar készülni, s így valamilyen csendestársi viszony nem elképzelhetetlen. A MIÉP nem lenne tagja koalíciónak, kormánynak, de a parlamentben támogatná szavazataival a Fideszt. A MIÉP hangvétele győlöletet gerjeszt; úgy Magyarországon, mint külföldön aggodalomra ad okot. De szimpatizánsai nemcsak Árpádsávos zászlókat lobogtató skinhedek, csőcselék. Rendezvényein ott vannak az utca átlagemberei is, akiknek nem jutott a hatalomból, akiknek nem jött be a rendszerváltás. Akiknek rossz a közérzetük, akik félnek és el lehet velük hitetni, hogy Magyarországot idegen hatalmak igázták le, hogy az eliteket ezek ültették a magyarok fejére, hogy szép lassan kiárusíthassák az országot.

A Munkáspárt a Kádár-korszak nosztalgikusainak pártja. Eddig még nem tudott egyetlen parlamenti mandátumot sem szerezni; a reájuk leadott voksok nem érték el az öt százalékot, Habár, 1998-ban, Nógrádban a szavazatok több mint tíz százalékát kapták. Idénre sikerült nekik országszerte megszerveződni, s nem lehetetlen, hogy meglepetést okozzanak. Sok mindenkit érintene kellemetlenül, ha a parlamentben a MSZP-től balra is megjelenne egy párt.

A szerteszakadt kisgazdák torgyista felének sikerült országos listát állítani — a határidő lejárta előtt szinte csak percekkel. A "reform-kisgazdáknak" nem. Nem sok babért fognak aratni áprilisban.

Üde jelenség a magyar politikában a Centrum Párt megalakulása, mely több szervezet közös megállapodásával, összefogásával jött létre. A Centrum nem kívánja magát elhelyezni a jelenlegi politikai paletta egyik oldalán sem, a társadalmi kérdésekre hangsúlyozottan pragmatikus, szakmai válaszokat kíván adni. Jövőjét az országgyűlésben látja, ahol szakmai programok alapján, a szélsőségek kizárásával, nyitott az együttműködésre. Példaértékűnek tartja az észak-európai centrum pártok történetét, amelyek bebizonyították létjogosultságukat azzal, hogy felvállalták a vidéken gazdálkodók érdekképviseletét, s ezzel kormányerővé váltak. A Kupa Mihály – az Antall kormány pénzügyminisztere – vezette politikai csoportosulás valóban érdekes polgári alternatíva csírájának tűnik.

A nyolcadik párt – az Új Baloldal – Szűrös Mátyás személye körül alakult ki. Szűrös Mátyás kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot 1989 október 23.-án; annak első köztársasági elnöke lett. Politikai pályafutását – úgy a Kádár-korszakban, mint utána – a függetlenségre törekedés, az egyéni vélemény kinyilatkoztatása jellegezte. Az MSZP-t többször botránkoztatta meg, mert képviselői szavazatát nem egy alkalommal a párt elvárásának ellenében adta le. Az új párt szociáldemokrata beállítottságú.

A választási kampány szerfölött eldurvult. (Persze minden úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.) A nagy pártok nem tudnak mit mondani az embereknek. Ígéreteiket rég elhasználták, konkrétumokat nem mondhatnak, mert tudják, azok nem fognak tetszeni minden hívüknek, ahhoz túlságosan heterogén a közönségük. Úgy érzik, a nagy tömegek gondolkodásmódja gyermeteg; e szerint kell velük beszélni, minél egyszerűbben, érzelmekre és képzeletre hatóan. S ha nincs mondanivaló, akkor egyszerű szurkolóvá kell tenni a híveket a "jó" és a "gonosz" szembeállításával.

Szomorú példa erre a már hetek óta folyó veszekedés: ki hibájából nem sikerül megrendezni a miniszterelnök- és a miniszter-jelöltek vitáit. Ez késztette Kupa Mihályt, hogy nyilvános beszélgetésre és egy pohár tokaji borra hívja Orbán Viktort és Medgyessy Pétert. "Nem vitát szeretnék köztük, hiszen az ügy az ország sorsa közös, bár nyilván elkerülhetetlenek a véleménykülönbségek. Az emberek pedig éppen erre vágynak, komoly politikusok higgadt eszmecseréjére az ország ügyeiről, hétköznapi életünkről, a problémák megoldásáról" — közölte a Centrum Párt elnöke. Továbbá, sajnálatát fejezte ki, mert szerinte "választás nemes küzdelme egy olyan cirkusszá vált, ahol a produkció még el sem kezdődött, de a nézők nagy része már unja az egészet. Ugyanakkor az ország jövőjére mindenki kíváncsi, ezért a miniszterelnök, illetve a szocialista miniszterelnök-jelölt véleménye az emberek életéről, jövőjéről, nem pártügy, hanem közügy. Magyarok vagyunk, magyar módra torzsalkodunk, de a problémákat is tisztességesen, magyar módon kell megoldanunk. Ha ebben egy fehér asztal és egy jófajta bor segít, akkor használjuk ki a lehetőségeket, üzengetés helyett beszéljünk egymással" – ajánlotta. (Mellesleg: Kupa Mihály a Tokaj-hegyaljai választókerület képviselője, ő az az egyetlen független jelölt, aki 1998-ban parlamenti mandátumot szerzett. )

Az a benyomásunk, Kupa Mihály nemcsak pártját, de a józan észt is képviseli majd a következő parlamentben. (Antichtón)

A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez a választások alkalmából

Budapest. Március 17-én, vasárnap a katolikus templomokban felolvasták a püspöki kar hívekhez intézett körlevelét, amelyben mindenkit arra kérnek: menjen el szavazni, és felelősséggel adja le voksát azokra, akik a keresztény értékrendet tiszteletben tartják, és védik. E döntéshez ad szempontokat a körlevél, amelynek szövege a következő:

"Kedves Testvérek!

Hazánkban választások közelednek. Ezért főpásztori kötelességünk, hogy híveinket, és jóakaratú honfitársainkat ebben, a hazánk jövőjét meghatározó döntésükben segítsük.

Tőlünk, a mi szavazatunktól függ, hogy az iskolákban kik, milyen szellemben nevelik gyermekeinket és unokáinkat, hogy a társadalom miként gondoskodik a betegekről és öregekről, tovább csökken-e a munkanélküliség és főleg: sikerül-e megállítani a népesség fogyását, amitől hosszú távon a jövőnk függ, s aminek első jeleit már láttuk az elmúlt években.

A II. Vatikáni zsinat figyelmeztet: "… tudja meg tehát minden állampolgár, hogy a közjó érdekében joga és egyben kötelessége a szavazás szabad lehetőségével élni." (GS 75). Aki nem megy el szavazni, nemcsak a maga sorsát rontja, de utóda jövőjét is veszélyezteti.

El kell tehát mennünk a választások mindkét fordulójára és felelősséggel kell szavaznunk.

A keresztény ember olyanokra szavaz, akik a keresztény értékrendet tiszteletben tartják és védik. Nem szabad csupán az ígéretekben hinni, hanem eddigi tapasztalatainkra alapozva kell döntenünk.

Arra szavazzunk tehát:

- aki védi a teljes életet, a házasság és a család szentségét, biztosítja a többgyermekes családok megélhetését, a gyermekvállalás megbecsülését;

- aki óvja fiataljainkat az önromboló, káros szenvedélyektől és segíti a fiatalok lakáshoz jutását, biztosítja a tanulás és továbbtanulás lehetőségét;

- aki megbecsüli a magyar kultúra értékeit, segíti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását, nyitott szívvel, áldozatokat is vállalva fordul határainkon túl élő magyar testvéreink felé;

- aki garantálja a hit- és erkölcsoktatás szabadságát;

- aki biztosítja az Egyház szabad működésének lehetőségét;

- s akinek programja meg is valósítható.

Mint az Egyház vezetői a választási rendszer ismeretében azonban felelősséggel mondhatjuk a következőket:

Ne vesztegessük el szavazatunkat esélytelen jelöltekre. Az első választási fordulóban próbáljuk megtalálni azt az egyéni képviselőt, akit leginkább alkalmasnak tartunk, és akinek van esélye a bejutásra. Ugyanígy döntsük el, hogy az első fordulóban melyik párt listájára szavazunk. Ha egy párt ugyanis nem éri el az öt százalékot, nem jut be a parlamentbe, szavazatunkat más pártok kapják meg. Így esetleg olyan pártot juttatunk előnyhöz, amely akaratunkkal ellenkező nézeteket képvisel.

A második fordulóban pedig a legesélyesebb jelöltet kell támogatni azok közül, akik értékeinket képviselik vagy elfogadják.

Közösen imádkozzunk, hogy a választásokban a Szentlélek megvilágosító kegyelme segítsen mindnyájunkat, és felelős döntésünk valóban hazánk javát szolgálja.

Tiszteletben tartjuk híveink szabad döntését, ezért nem nevezhetünk meg személyeket és pártokat. A magyar választási rendszer ismeretében azonban felelősséggel mondhatjuk a következőket:

Ne vesztegessük el szavazatunkat esélytelen jelöltekre. Az első választási fordulóban próbáljuk megtalálni azt az egyéni képviselőt, akit leginkább alkalmasnak tartunk, és akinek van esélye a bejutásra. Ugyanígy döntsük el, hogy az első fordulóban melyik párt listájára szavazunk. Ha egy párt ugyanis nem éri el az öt százalékot, nem jut be a parlamentbe, szavazatunkat más pártok kapják meg. Így esetleg olyan pártot juttatunk előnyhöz, amely akaratunkkal ellenkező nézeteket képvisel.

A második fordulóban pedig a legesélyesebb jelöltet kell támogatni azok közül, akik értékeinket képviselik vagy elfogadják.

Közösen imádkozzunk, hogy a választásokban a Szentlélek megvilágosító kegyelme segítsen mindnyájunkat, és felelős döntésünk valóban hazánk javát szolgálja.

Budapest, 2002. március 17-én, a Magyar Katolikus Püspöki Kar".

Brazíliai Magyar Hírlap - Margó hazament

Kokron.jpg (16494 bytes)2001. november első napjaiban egy mélységesen szomorú hír szaladt végig villámpostán a Külföldi Magyar Cserkészszövetség számos, a világ különböző országaiban élő tagjának címezve:

" Szomorú szívvel kell közölnöm, hogy cserkésztestvéretek, szeretett feleségem, november 8. hajnalán, 63 éves korában, 50 év folytonos cserkészszolgálat után, Sao Paulóban elhunyt. A temetési szertartást ft. Tóth Veremund cscst., Margó volt csapatparancsnoka tartotta, a Dobó Katica lcscs. akkori tagjainak, valamint Sao Pauló-i cserkésztestvéreink, barátaink és családtagjainak nagyszámú részvételével. A vallásos szertartáson kívül népdalokkal és a szeretetkörrel búcsúztattuk Margót."

Tudtuk, hogy Margó egy végzetes betegséggel küzd, immár hosszú évek óta, de éppen azért, mert annyiszor találkoztunk vele táborokban, látogatókban, mindig mosolygósan, tettre készen, elegánsan, vidáman népjátékot betanítva, avagy brazil uzsonnát feltálalva amerikai barátainak, sohasem juttatta eszünkbe, hogy egy gyilkos kór rombolja belülről.

Ha tehát ez a hír nem is volt meglepetés, megszakadt a szívünk. Mélységesen lesújtott bennünket, barátait, cserkésztestvéreit. Hogy Margó elment, mindnyájan szegényebbek lettünk, egy nagyszerű emberrel kevesebb van világunkban. Vannak emberek, akik, ha 100 éves korukban halnak meg, akkor is túl korán mennek el. Margó egy ilyen ember volt. Ha engedelmes keresztényként meg is hajtjuk fejünket és elfogadjuk, hogy Margó befejezte földi misszióját, és az Úr hazahívta - akkor is fáj, nagyon fáj, hogy nincs többet.

De csak fizikailag nincs többet. Ami kincset itt hagyott nekünk, szinte megszámlálhatatlan. Margó örökké jelen van azokban a dolgokban, amiket megtanított nekünk. Én legszebb népdalaimat tőle tanultam. Az elsőt még az embui cserkészparkban (Brazília) "Erdő, erdő, de magas a teteje, jaj de régen lehullott a levele..." s az utolsót, egy ritka szép csángó dalt, Fillmore-ból Connecticutba hazamenet, 1999-ben. Mint abszolút zenei hallású Kokron, Margó rengeteg népdalt tudott. Azt hiszem nem csak összejövetelekre vagy tábortüzekre tanult meg újra meg újra ismeretlen népdalokat, hanem puszta kedvtelésből, csak úgy magának.

Népdalszeretetéhez természetesen kapcsolódott a népballada majd cseperedő lánykái és a VK tábor hallgatói számára, nagyszerű könyvtárából kikeresett és betanított számtalan népijáték. De Margóban még egy, egész más irányú tehetség is lakózott: remekül rajzolt és festett. Aki belelapoz regösjegyzeteibe, sőt még a II. Leánycserkészkönyvben is találkozik Margó ügyes keze munkájával.

A cserkészmunka egy hatalmas terület, ahol mindenki kikeresheti tehetségének legmegfelelőbb, kedvenc munkaterületét. Margó két kézzel markolt a tennivalókba és sokrétű tehetsége a szervezéstől a regösmunkáig, minden téren kibontakozott és gazdagon adott tovább mindent, amit tudott.

És ahogy szétszaladt a hír, hogy Margó elment, megindultak a részvétnyilvánító villámposta üzenetek, az egész világról:

"Őszinte együttérzésünket küldjük és osztozunk fájdalmatokban - az ausztráliai magyar cserkészet." Cserhalmi Ottó.

"Mi magyar cserkészek egy családot alkotunk, bárhol élünk is a világon. Ezért, ha valaki eltávozik sorainkból, az mindnyájunk számára gyász. Fogadd őszinte részvétemet a kassai és felvidéki cserkészek nevében." Csajka Tamás.

"Margót mindenki nagyon tisztelte és becsülte. Közösségi elkötelezettsége, minőségi embersége páratlanok voltak. Máris nagyon hiányzik nekünk! Baráti együttérzéssel osztozunk fájdalmadban." Somogyi Csilla és Balázs – USA.

"...nem lehet szavakat találni a veszteségre. Margó az örökös derű, a népdalok kútfeje, népi játékok enciklopédiája, népi kincseink őrzője, itt-segitő, ott-segítő, itt-szervező, ott-szervező. Magyarázat kell az öv. anyaghoz? Magyarázatot ír csendben, térül-fordul és már kész, de közben vacsorát varázsol az asztalra, nemcsak a családnak de a hirtelen érkező vendégeknek is. Utolsó, táborunkon mindenki tudta, hogy szenved a borzasztó viszketegség miatt, de ezt ő roppant, rendíthetetlen türelemmel viselte. Nem az ő állapota volt a fontos, hanem az, amit éppen tenni kellett, azzal a természetességgel, ami rá annyira jellemző volt.... Fogadd őszinte részvétünket és legyen valahogy ír fájdalmadra, fájdalmatokra, hogy nagyon szerettük és szeretjük őt. Hiszem, hogy ilyen emberek nemcsak akkor vannak velünk, amikor testben velünk vannak, hanem talán még inkább most, hogy már csak lélekben. Kedves Margó, még sokáig nem fog úgy népdal, népijáték elhangzani Fillmoreban, hogy ne hallanánk a Te hangod is mellette." Gyulassy Györgyi- New York.

"Sok szeretettel gondolunk most Rátok és kívánjuk, hogy valahogy el tudjátok fogadni azt, ami történt." Fóthy Judit és István – Argentína.

"Az élethez tartozik az elmúlás is, de ezt csak az agy tudja felfogni, a lélek nem. Vannak emberek, akik elmenetele nagy űrt okoz. Margó ilyen valaki volt. Szívem minden porcikája Veletek érez." Matolcsy Sára – USA.

"Annyira megdöbbentett a hír, hogy Margó néni meghalt. Annyira szerettem és olyan sokat tanultam tőle. Fantasztikus példamutató volt számomra. Soha nem fogom őt elfelejteni." Jókay Jutka – USA.

"Mély megrendüléssel értesültem Margó elhunytáról. 35 éve ismertem. Riói látogatásomkor ő kísért lelkesen a hegyi vasúton a Corcovádóra. A Gondviselés vigaszát kérem Reád és családodra." Mauksch Péter – USA.

"Szövetségünk és a külföldi magyarság egyik ragyogó fényét vesztette el. Margóban megtestesült az a vidámság, szeretet és derűlátás, ami a cserkészet eszenciája. Cserkészszaktudása, vezetőképző tehetsége páratlanok voltak. Cserkészéletem egyik kimagasló példaképe volt. Egy síkon Bodnár Gáborral. Imádkozunk Érted és a lányokért. Az a tudat, hogy Margó már abban a jutalomban részesül, amely a jó Isten kedveseire vár, erősítsen Benneteket ezekben a nehéz napokban." Vajtay Pista – USA.

"Fogadd nevemben, a clevelandi Körzet és a clevelandi cserkészek nevében is őszinte részvétünket." Horváth Misi.

"Margó volt, aki bevezette a Mátyás király és a Fekete Sereg játékot. Többen talán úgy emlékeztek rá, mint valaki, aki a semmiből csodás kézügyességet tudott alkotni. Hiányozni fog életkedve, jó hangulata és gyors mosolya." Kuni – USA.

"Ez talán a legkeservesebb ebben a mi szétszóródásunkban, hogy ahogy az évek múlnak, úgy ritkulnak a találkozások. A végén már alig tudunk egymásról. Pedig éppen Margóval eleitől kezdve (Sao Paulóban 1953-tól) együtt voltunk. Legkedvesebb cserkészemlékeim abból az időből vannak. Nem tudtuk, hogy Margó ilyen komolyan beteg. Nagyon fáj nekem Margó elmenetele. Gémesné Réka Stuttgart, Németország.

"Hisszük, hogy kedves halottaink semmiképpen nem estek ki Isten kezéből. Adjon Nektek Isten vigasztalást, és sok erőt a gyász elviseléséhez. Együttérző szeretettel" Gémes Pista Stuttgart, Németország.

"Margó volt az, aki megtanított hogyan kell éneket jól betanítani. Margó volt az egyik kedvenc vezetőm. Nagyon fogjuk hiányolni. Fogadd részemről, családom részéről és a garfieldi csapatok részéről őszinte részvétünket." Marshall Tomi - New Jersey.

"Cserkésztáborban vagyunk. Vezetőképző táborban. A nap eseményei folynak. A jelöltek az előadásokon figyelnek, tanulnak. Két előadás között kerekarcú, vidám mosollyal arcán egy vezető gyorsan körbejár. Friss kávét az egyiknek, cukorkát a másiknak, megérdeklődi a harmadiktól az esti tábortűz előkészületének állapotát. Népijáték következik "Álljatok körbe...." Korát meghazudtolva előadja a játék lényegét, elénekli az odavaló népdalt. Mint falusi menyecske a fiuk felé incselkedik. Vidámság, jókedv, mindenki mosolyog, nevet. A délutáni órákban a fiatalabbak kiképzéséhez való játékszerű hozzáállását játékokkal, ügyességekkel gyakoroltatja. Amikor elérkezik a tábortűz, még ötletekkel segít a tábortűzvezetőnek, hogy a tábori nap legbensőségesebb pillanata még meghatóbb, elgondolkoztatóbb legyen. Igazi reneszánsz vezető. A tábortűz után még a táborparancsnok gondjait is megérdeklődi, tanácsot ad. Dömötör-né Kokron Margitról van szó, cserkész köznyelven Margóról. Most hogy elvonult a mennyei tábortüzek vezetését irányítani, szeretettel idézzük fel a Tőled tanult népdalokat, újból átgondoljuk bölcs tanácsaidat és elmosolygunk jókedvű ötleteiden. Isten veled Margó." Elzász-Lotaringia.

"Ahogy múlnak az évek, akképpen gyarapodik azoknak a rokonainknak, barátainknak a gyülekezete, akikkel már nem tudunk telefonon beszélgetni, villámlevelet is hiába küldenénk. Eltávoztak örökre. Ezért hozzájuk már csak a múlt ösvényei vezetnek, emlékeink pislákoló fényében....

Margót az ötvenes évek elején ismertem meg a Sao Pauló-i leánycserkészcsapatban. Kitűnt kiegyensúlyozott természetével, mindig kedves szolgálatkészségével, jókedvével, intelligenciájával és tudásszomjával. Ezek a kezdeti benyomások később csak elmélyültek. Margónak fejlett esztétikai érzéke volt. Mindig megtalálta azokat a motívumokat, melyeknek hangsúlyozása, kiemelése az előadott témának különleges bájt, ízt kölcsönzött. Fantáziadús volt. Lelkesített nem parancsolt. Finomlelkű. Jó vezető. Könnyed. Mindenkit támogatott. Nem ismerte a féltékenységet. Nívó. A népdal-játék szeretete. Színrendezési tehetség Micsoda hangulatot tudott varázsolni a tábortüzeken! Ő értette igazán, mi a kerettörténet és hogyan éljük bele magunkat." Cseh Tibor - New Jersey.

"Margó nemcsak családjában hagy óriási űrt, hanem az egész cserkészközösségünkben, ahol 50 éven keresztül "híven teljesítette kötelességeit", szolgálva az ideált, melynek elkötelezte magát. Élete tartalmas, példaadó, szeretetet osztó volt. Csendes derűje, felkészültsége, tanítása bearanyozta sok-sok cserkésznek cserkész élményét, akik ma a világban szétszórva élnek Európában, Észak és Délamerikában, Ausztráliában. Ezek közé tartozunk mi is itt Venezuelában, ahol 1962-ben, azt hiszem, elsők voltunk, akik Brazílián kívül megismertük. Imádkozom érted, hogy Isten adjon erőt elviselni fájdalmadat...." Nyisztor Judit - Caracas.

"Dömötör Margó Cserkészszövetségünk egyik oszlopos tagja és - a maga csendes és szerény módján - egyik leghatározottabb egyénisége. Igen sokoldalú volt. A népviselettől a térképezésig, a kiscserkészettől a rovercserkészetig, nevelési problémáktól tömegeket megmozgató rendezvények összeállításáig: gyakorlatilag mindenhez értett és mindent fantáziadúsan, nívósan, könnyedén megoldott. Mindig oda állt be, ahol éppen szükség volt rá. Se rangot, se köszönetet nem keresett. Mindenben és mindenkiben a pozitívat, a szépet látta. Példájával irányított. És ezáltal, amerre csak járt, szeretetkört alakított ki maga körül.

Margó Sao Paulóban nőtt fel, a 36. Dobó Katica cserkészcsapat egyik oszlopa volt. Mi buenosiak 1962-ben ismertük meg, első nagy "nemzetközi" vezetőképző táborunk alkalmából, amelyet Ft. Tóth Veremund vezetett le, Bodnár Gábor és Chászár Ede bá’ részvételével. Margó volt az egyike a három "brazil" lány kiképzőnek. Már akkor kitűnt, nemcsak végtelen tudásával, de kedvességével, türelmével, vidámságával, cserkésziességével is. Azon a táboron döbbentünk rá, buenosiak, az összetartozás erejére, hogy nem vagyunk egyedül a "világ végén", hiszen vannak cserkésztestvéreink, bárhol legyünk is a világban. Ezt az összetartozás-érzést tanultuk meg abban a táborban és egyik nagy példamutatónk Margó volt.

Margó elment, de emléke köztünk marad. Mindig hálásak leszünk neki, mert élete által mindannyian gazdagabbak lettünk. Baden Powell utolsó üzenetében, többek között, ezt mondta: "Kíséreljétek meg, ezt a földet egy kicsit jobb állapotban hátrahagyni, mint ahogy találtátok." Margó ezt megfogadta és megtette." Dr. Némethy Kesserű Judith - New York.

"Vannak lángelméi az alkotásnak, művészetnek, tudománynak. Margóban a szeretetnek volt meg a zsenialitása, attól kezdve, hogy 13 éves korában, családjának Sao Paulóba való érkezésekor belépett a Dobó Katica lcscs.-ba. A cserkész napi jótett gyakorlásában tanulta meg edzeni magát a szeretetben. A szeretet önátadás azokért, akiket szeretünk. A szeretetben adta át önmagát Margó, mint öv., rajpk. majd mint csapatparancsnok cserkésztestvéreiért. Margó távozásával nagy űr támadt a világon a szeretet energiatartalékában. Ezt az űrt senki más nem tudja betölteni, hanem csak azok, akik Margót szerették. Mindazok, akik szerették Margót, tegyék őt élővé szívükben, a szeretet által." Ft. Tóth Veremund OSB - a Dobó Katica lcscs. Pk. 16 éven keresztül - Sao Paulo, Brazília.

Összeállította Piller Éva. Sao Paulo, Brazília.

Találkozás a Fekete Párduccal

Grosits.jpg (5349 bytes)Interjú Grosics Gyulával

1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott hálóját. Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet, az 1954. évi svájci világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottal. A Honvéd színeiben háromszor nyert bajnokságot. Ötször választották be a világválogatottba.

Amikor megbeszéltük ezt az interjút, még nem volt ismert Hidegkuti Nándor halála. Most, majdnem egy héttel Hidegkuti halála után, hogy érzi magát?

Nehezen térek napirendre egy ilyen esemény felett, nagyon megdöbbenti az embert. Mi egy család voltunk fiatal korunktól kezdve napjainkig. Az életünket a labdarúgás kötötte össze, de miután befejeztük az aktív sportot, nem szakadt meg a kapcsolat közöttünk és rendszeresen, találkoztunk. Másfél nappal a halála előtt jártam bent nála a kórházban, nagyon rossz állapotban volt. Közel hajoltam hozzá, megsimogattam a fejét, azt mondtam neki Nándi! Kinyitotta a szemét, valamit nagyon szeretett volna mondani, de már nem jött ki hang a száján. Akkor megcsapott a halál szele, olyan érzésem volt, hogy a Nándi már nem fog innen visszatérni. Nagyon nagyra tartottam, jó emlékeim vannak róla. Különösen is fontos volt számomra, hiszen még adósa is voltam a Nándinak.

Mit ért ez alatt?

A pályafutásom során bekövetkezett nagyon nehéz tizenöt hónap előtt ő volt az egyetlen, aki figyelmeztetett. 1954. október végén, a Margitszigeten egy válogatott mérkőzést megelőzően szólt, hogy "Valami készül ellened!" – de ő sem tudta pontosan mi. Akkor a Bástya játékosa volt, ez a csapat az Államvédelmi Hatóság egyesületének számított. Valakitől kaphatott egy "fülest" arról, mi készül. Disszidálni akartunk, de lebukott a társaság, engem kaptak el egyedül, így bevittek.

Kik voltak még benne a szervezkedésben?

18-an voltunk, de hadd ne mondjak neveket. Főleg labdarúgók, és sok akkori válogatott. Két nappal az indulás előtt, már az ÁVH tudott róla. Engem nem értesítettek arról, hogy lelepleződtünk. Elmentem a találkozóhelyre, és onnan vittek be az Andrássy útra. Szerencsére verést nem kaptam, de nagyon megalázóan és durván bántak velem, főleg a beszédstílus volt nagyon megalázó. Falhoz voltam állítva este nyolc órától hajnal háromig. Egy fehér, csillámporos fal elé állítottak, amit ráadásul hátulról reflektorral megvilágítottak, és a millió visszaverődő szikra nagyon bántó volt. Reggel hat óra után engedtek el. Maradandó emlék maradt.

Milyen lépéseket tett, mikor megtudta, valami készül Ön ellen, és mi történt azután?

A Honvéd játékosaként, őrnagyi fokozatban, tényleges katonai szolgálatot teljesítettem. 1955. január 4-én maga a honvédelmi miniszter rendelt magához kihallgatásra azzal a céllal, hogy lefokoznak, és kiadnak az Államvédelmi Hatóságnak. Én akkoriban a tisztiháznál szolgáltam, és a kihallgatásra maga a tisztiház parancsnoka vezetett elő. Nem emlékszem pontosan hány tábornok ült az asztalnál, de tíz biztosan. Ott derült ki, hogy mi a vád ellenem: "kémkedés gyanúja, mely kimeríti a hazaárulás fogalmát." Hozzátette, hogy vegyem tudomásul, más embert ezért már felakasztottak ebben az országban. A vádakat bizonyítani nem kellett, nem volt szokás akkoriban. A kémkedés önmagában olyan támadhatatlan vád volt, amiért halálbüntetés járt. Úgy éreztem, hogy az ellenem folyó eljárást nem lehet zárt ajtók mögött tartani, ha engem felakasztanak, akkor annak nagy visszhangja lett volna. Többször bevittek a Jászai Mari térre kihallgatásra, ahol 10-12 ÁVH-s faggatott állandóan. 1955. december elején, a Belügyminisztérium politikai főcsoportfőnöke közölte, hogy bizonyítékok hiányában befejeződött ellenem az eljárás.

Mi történt ezt követően?

December 19-én behívtak az OTSB-be, ott Hegyi Gyula elnök közölte, hogy január 1-jétől Tatabányán fogok játszani. Én tiltakoztam, mondtam, hogy én Honvéd játékos vagyok. "Ez minket nem érdekel, ha valaki kérdezi, hogy miért kerültél oda, akkor mondd azt, hogy én Hegyi Gyula, Rákosi elvtárs utasítására leigazoltalak Tatabányára" – így ment ez akkoriban. A mi életünk nyitott könyv volt a hatalom számára. Ha külföldre mentünk, mindig jött velünk két civil, akiről mindenki tudta, hogy ÁVH-s tisztek, akik kötelessége: az indulástól az érkezésig minden percünkről tájékoztatást adni.

A csapat többi tagja hogy viszonyult ehhez?

A csapat nagy része egyáltalán nem foglalkozott politikával, volt egy kis csoport, aki ki merte mondani a véleményét, és nem csak egymás között. Akkoriban mindenki megértette a mögöttes tartalmat is. Különös világ volt az. Isten mentse meg az országot, de az egész emberiséget attól a politikai rendszertől, amiben akkor mi éltünk. A rendszer élt a mi eredményeinkkel, és hirdette azt a hazugságot, hogy íme lássátok, ez a politika ilyen eredményekre képes. Itt a helsinki olimpia 16 arany, 10 ezüst és 16 bronzérmére gondolok. Erre a rendszer azt mondta, hogy ez az ő eredménye, holott semmi köze nem volt hozzá.

Mikor kezdett el nyilvánosan is beszélni a történtekről?

Valamikor a ’70-es évek elején a Szent István körúton sétáltam, és egyszer csak egy jólöltözött ember odalépett hozzám, megszorította a karomat, kimutatott a Jászai Mari tér felé és azt kérdezte: nem ismersz meg? A Jászai Mari térről az embernek rögtön eszébe jut az ÁVH, és az MSZMP pártszékháza. Ekkor esett le bennem is a húsz fillér - ahogy mondani szokás -, ő volt az ezredes, a kihallgató tisztem, aki úgy beszélt velem, mint valami utolsó börtöntöltelékkel. Elmondta, hogy most az országos ügyvédi kamara elnöke, és dr. K. Lászlónak hívják. Ez a mai közélet egyes szereplőire is igaz. Akik valamiféle köpönyegváltáson átmentek, és feltűnnek itt-ott, viszik magukban azt a diktatórikus rendszert, amiben ők vezető szerepet játszottak, és mindenki a talpukat nyalta. Én a családomban nagyon szigorú vallásos nevelést kaptam, az édesanyám papnak álmodott, és csak a labdarúgás terelt le erről a pályáról. Most is ezt a neveltetést és szemléletmódot hordozom magamban. Az nem létezik, hogy egy ÁVH-s szülők mellett felnőtt gyerek azt mondja magáról, hogy demokrata. Ahelyett hogy félreállna a közéletből.

Melyik volt pályafutása legemlékezetesebb mérkőzése?

Az első bajnoki mérkőzés, amelyen 17 hónap után szerepeltem a Tatabánya színeiben, Újpesten volt az UTE ellen. Fix mérkőzésnek tűnt előtte, Újpest győzelemmel. Ennek ellenére mi győztünk kettő-nullra. A másik emlékezetes meccs ugyanebben az idényben volt, ’56 júniusában a Fradi pályán a Honvéd ellen. A Kispest stadionját akkor újították fel, néhány mérkőzést az FTC pályáján játszottak.

A Honvéd a Budai, Kocsis, Tichy, Puskás, Czibor világverő csatársorral állt föl. Nem emlékszem olyan mérkőzésre, ahol ne rúgtak volna legalább egy gólt. Mi az első percben vezetést szereztünk, és ezzel nyertünk egy-nullra. Hatalmas elégtétel volt számomra, hogy egy újonc csapattal megvertük a világverő Honvédot az Üllői úton. Aztán 1956-ban jött a forradalom, szétesett a Honvéd, nem volt lehetőség "visszavágóra".

Tudjuk, hogy ’56-ban disszidált. Miért jött haza, hiszen maradhatott volna külföldön, mint a többiek?

1957 júniusában hazajöttem, mert visszahúzott a szívem, és a honvágy. Olyan volt akkor a magyarországi hangulat, hogy senki sem tudta, hogy haza lehet-e jönni egyáltalán, és itthon mi várja majd az embert. Nagyon szenvedtem amiatt, hogy esetleg soha többet nem tudok visszatérni. Álmatlan éjszakáim voltak hetekig, és akkor egy mindenre elszánt döntést hoztam…

Nem kapott információkat arról, hogy nyugodtan hazajöhet-e?

Dehogynem, csak akkor senki sem tudta, hogy ezek az információk mennyire valósak. Egy hivatalos, vagy félhivatalos személytől jött üzenetet nem lehetett mindig elhinni. Sajnos bebizonyosodott az a félelmem, hogy nem minden bántódás nélkül térhetek haza. Rabszállító kocsival vártak a határon, bevittek Győrbe az ÁVH-s laktanyába. Az ember nem szívesen emlékszik vissza ilyen kegyetlen dolgokra, hagyjuk ezt a történetet.

Térjünk át egy kicsit napjaink focijára. Sokszor hallani, hogy a magyar foci a 6:3-ból él, mindig azt emlegeti föl, túl kellene ezen már lépni. Én ezzel nem tudok egyet érteni, mert egy ilyen korszakot soha nem lehet elfelejteni!

Egy ország focijában az a döntő, hogy milyen a nemzetközi labdarúgásban elfoglalt helye. Ha így nézzük, volt egy rövid időszak, az 50-es évek, amikor a magyar labdarúgás válogatott szinten a világ legjobbja volt. Az nem az Aranycsapat hibája, hogy ma Magyarországon inkább beszélünk az Aranycsapatról, mint a mai magyar labdarúgásról. Ez a mai foci hibája. Ez az Aranycsapat még élő játékosainak hiúságát legyezgeti, de lesújtó vélemény a mai magyar labdarúgásról.

Amit mi élveztünk akkor, és élvezünk most is, azt a labdarúgásnak úgy kellene visszafojtania, hogy ne rólunk kelljen beszélni, hanem a jelenről. Kényszerítsenek minket arra a mostani labdarúgók, hogy róluk beszéljünk pozitív értelemben. Negatív értelemben elég sokat lehetne velük foglalkozni. Akkor kevesebb szó esne az Aranycsapatról, noha azt nem lehet kitörölni a futballéletből. A labdarúgás akkor jó, ha a lelátók zsúfolásig tele vannak. Amikor a lelátókról hiányzik a közönség, az az első számú kritikája a labdarúgásnak.

Erre válaszolják azt sokan, hogy a televíziós közvetítések miatt kevesebben mennek ki a meccsre, inkább nézik tévében!

Angliában, Németországban, Olaszországban tele vannak a lelátók, annak ellenére, hogy élőben közvetíti a televízió. Aki közel áll a sporthoz, az tudja, nem ugyanaz tévében nézni az eseményt, mint kint beleélni magam a hangulatba. Sajnos nálunk már nincs kísérő hangulata a mérkőzésnek.

Ön az, aki bejár Puskás Öcsihez a kórházba. Mit lehet tudni az állapotáról? Tudjuk hogy a család nem szívesen beszél róla.

Nem szívesen beszélek róla. Azt mondom, az Öcsi maradjon meg annak aki volt, legyen ő a magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakja. Az életünk velejárója, hogy évtizedek múltával a szervezetünk gyengül. Öcsi fizikailag tökéletesen jó állapotban van. Komoly kórházi és orvosi kezelésekre van szüksége. Nehéz erről beszélni. Említhetnénk Bozsik Cucut, aki 52 évesen távozott, és szintén kiemelkedő egyénisége volt a csapatnak. És a többiek: Lóránt, Lantos, Zakariás, Budai, Kocsis, Czibor Zoli, most pedig már a Nándi. Milyen az élet! Kocsis Sanyival három nappal a halála előtt beszéltem a Szabolcs utcai kórházban. A felesége hazavitte repülőn Barcelonába, ott egy szanatóriumban feküdt, majd a harmadik emeleti ablakból kiugrott. Mi, akik még élünk a csapatból, nagyon nehezen emésztjük meg, hogy nálunk fiatalabbak már nem élnek, és korábban elmentek.

Egy ilyen haláleset megtöri az embert, vagy megerősíti?

Egyáltalán nem erősíti meg, csak megtöri. Az életünk egyetlen olyan mozzanata az elmúlás, amivel nem lehet barátságot kötni. Az ember legtragikusabb pillanata a születés, mert attól kezdve magában hordja az elmúlás törvényszerűségét. Nem tudunk rá felkészülni, tiltakozunk ellene, tehetetlenek vagyunk, de kénytelenek vagyunk elfogadni. A legszörnyűbb emberi érzés a tehetetlenség érzete. Azért hatott rám különösen a Nándi távozása, mert mi is egyre közelebb kerülünk ehhez az állapothoz. Én nem félek a haláltól, de természetesen szeretném minél jobban kitolni az időpontját. Talán az kárpótolja az embert, hogy az Aranycsapat tagjaként a neve fennmarad, amíg labdarúgás lesz Magyarországon.

A mai labdarúgáshoz visszatérve, mi a véleménye a légiósokról? Magyar focisták játszanak külföldön, külföldiek játszanak itthon helyettük. Használ ez az utánpótlásnak?

A külföldi légiósok sajnos egyre nagyobb számban vannak jelen a magyar labdarúgásban, főként a fővárosi egyesületeknél. Ez magyar szempontból egyáltalán nem jó. Minél több légiós van, annál jobban fogy a fiatal utánpótlás. Angliában, ahol 8-9 idegenlégiós is van egy csapatban nagyon nagy nehézségekkel küzd az utánpótlás. A gyerekek nem vállalják fel a harcot a külföldiekkel, mert lépéshátrányban vannak velük szemben. A gyerek föladja, mert látja hogyha gondban van a csapat inkább külföldről hoznak játékost.

Ez taszítja a gyerekeket. Másrészről a német, olasz, angol bajnokság eredménycentrikus. A "profi" világban a szerződéseket úgy kötik, hogyha a játékos szerepel a csapatban ennyi pénzt kap, ha nem jóval kevesebbet és az ő dolga olyan teljesítmény nyújtani, amivel bekerül a csapatba. Nálunk ez nem így van. A szerződésben nincs benne, hogy milyen teljesítményt kell a játékosnak mutatnia ahhoz, hogy megkapja azt az összeget, amit az egyesület ad neki. Mi megelőlegezzük a bizalmat, ami hosszútávon nem reális. A magyar labdarúgásnak nem a szakmai, hanem a morális mentalitása döntő ebben az évek óta tartó eredménytelenségben. Ez a folyamat már nagyon régóta tart, és a 60-as évek végén kezdődött. Egyfajta játékos uralom kezdett megjelenni. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy annyit edzek amennyit én akarok, úgy élek, ahogy én akarok, és nekem ebbe ne szóljon bele senki semmit. Engem nem fognak lecserélni, hanem hoznak öt másik edzőt.

Ebben partner lett a vezetőség is, mondván: inkább az edzőt bojkottálja a csapat, mint engem. A teendő: lepaktálni a játékossal, mert akkor én ilyen szempontból érinthetetlen vagyok. Ezt követte a bundák sorozata, amely nemcsak az NB I-ben, hanem a létező legalacsonyabb osztályban is kiesés, illetve bajnokság sorsát döntötte el. Ez a két tényező, a bunda, illetve a játékosok-vezetők kapcsolata süllyesztette a magyar labdarúgást morálisan iszonyatos mélységekbe.

Ezzel kapcsolatban van egy vesszőparipám, amiről nagyon keveset beszélünk. A labdarúgást, mint jelenséget nem lehet elvonatkoztatni a társadalmi jelenségektől. A morális hanyatlás a nevelés hiányának az eredménye. Ezt a nevelést már 5 éves korban, az általános iskolában el kell kezdeni. Sokat járok tömegközlekedéssel, és azt tapasztalom, hogy a fiatalok ülnek, az idősek állnak. Ez is a nevelés hiánya miatt van így. Bele lehet nevelni a fiatal játékosokba a tiszteletet. Ő érezze megtisztelve magát, hogy teltházas stadionokban szerepelhet minden héten. Részben a média is hibás ebben, hogy ezekre a hiányosságokra nem hívja föl unos-untalan a figyelmet.

Az emberek már legyintenek az állandó bírálatra, lassan a könyökén jön ki mindenkinek, nincs hatása az állandó kritikáknak.

Ez nem így van! Már bebizonyosodott a politikában, hogy nem fölösleges az állandó sulykolás az emberekbe. Negyvenöt éve művelik ezt az országban. Az én édesapán negyven év munkaviszony után a ’80-as évek elején ezer forint nyugdíjat kapott. A rendszerváltásig ez az összeg kétszáz forinttal emelkedett. Most a nyugdíjasok azt mondják, mennyivel jobban éltünk a Kádár-korszakban. Ebből két tanulság vonható le: az egyik, hogy az emberek agyába belesulykoltak egyfajta demagógiát, a másik pedig, hogy mi magyarok nagyon gyorsan és könnyen felejtünk. Tizenkét évvel ezelőtt ez az ország gazdaságilag és társadalmilag a szakadék szélén állt. Csak egy kis pöckölés elég lett volna ahhoz, hogy belezuhanjunk a mélységbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden tökéletes, mert messze nem az, de ahhoz hogy olyan legyen itt is az élet, mint Németországban, Ausztriában, Svájcban 1945 óta kellett volna a nyugati kapitalista világban élni, és nem a szocialista táborban.

Utolsó kérdésként: mit gondol Magyarország 2012-es olimpiai terveiről?

Én azt mondom: foggal-körömmel kell a megrendezéséhez ragaszkodni. Volt az ’50-es években egy csapat, amely megismertette a világgal ezt a kis országot. Ha most lenne egy ilyen hatalmas rendezvény, az egész világ ránk figyelne, és újra megismerné hazánkat.

Szükségünk van rá! Magyar Nemzet Geösel András

 

TOLDI

Continuación

CANTO TERCERO

"Por haber matado a su paje, Jorge enojóse mucho con Nicolás" Ilosvai

Mas nadie lloraba en la gran casona,
Se hartaron todos en la comilona.
Al terminar el festín, los hombres de Jorge
Con dardos de palo probaron sus dotes.
Vino y juventud bullen en sus venas,
Sus dardos entre risotadas vuelan.
Gritaron, brincaron, con alegría plena,
Como potro fogoso que corre en la pradera.

Jorge, cansado por la comilona,
Se desparramó en una vieja poltrona.
En la gran veranda, y desde las sombras,
Riendo gozaba sus traviesas bromas.

Y al ver a Nicolás solo, apenado,
Cabizbajo, en su rincón alejado,
Volvió a despertar su alma indigna

Y estas palabras a su tropa grita:

"Ved, muchachos: una triste avutarda,
Tiene el pico debajo del ala.
żMurió o duerme allá en el suelo?
Golpead la cerca,... żlevantará vuelo?"
A su juego llama a los retozones,
Llovían los dardos sobre los tablones.
El bueno de Nicolás detrás del vallado
Escucha las risas, ya muy enojado.

Soportó la broma con mucha dignidad,
Venció su ira, guardó serenidad.
Y sin inmutarse miró a los hombres
Con el desprecio de las almas fuertes.
Porque a esta gente podría barrerla,
Como las hojas al viento, si así lo quisiera.
También Sansón, según el Libro Sagrado,
Mató mil paganos con el hueso de un asno.

Trató de aguantar con paciencia,
Vengándose con su indiferencia.
Pareciera, realmente, no importarle,

los empujones que insistían en darle.

Mas cuando le hieren en su clavícula,
Llegó al límite de su paciencia.
Tomó su asiento, un pedregón ingente (5)
Y lo lanzó a la gente insolente.

Voló el pedregón y ˇay!...żdónde caerá?
Y cuando caerá ża quién tocará?
ˇHuye sin demora, si puedes Nicolás,
Irás a la horca, en ella morirás!
No volverás nunca a la casa paterna,
Serás como macho de una piara
Que al herir a otro de un colmillazo,
Por los demás fuera expulsado.

Cayó el pedregón,... y, ˇqué funesta suerte!
A un noble paje lo hiere de muerte.
Como en trapiche quedó su cuerpo,
Lanzando un suspiro, cayó muerto.

Su sangre tragó la tierra reseca,
Cubrió a sus ojos mortal catarata.
Su alma ha volado a la eternidad,
Y dolía a todos la triste fatalidad.

Cuan energúmeno, bramaba don Jorge,
Furioso por la muerte de su hombre.
Mas, por otra parte, quedó complacido
Al ver que Nicolás era un asesino.
Así sus designios torcidos y malos
Por la justicia serán apoyados.
Y gritó la orden: "Es un homicida...
Dadle caza pronto, corred enseguida".

CANTO CUARTO

 

"La afligida madre de Nicolás alimenta a su hijo a escondidas" Ilosvai

Cual ciervo herido por una ballesta,
Que huye corriendo por la gran floresta,
Buscando el manantial fresco, sedativo,
Se arrastra penoso y desfallecido.
Pero, ay, se secó la fuente cristalina,
Sin paliativo para su herida.
Ramas y espinas lo hieren cruelmente,
Sumando dolores al pobre inocente.

Así huyó Toldi y en sus hombros fuertes
Llevaba a cuestas sus penas presentes.
Y cual corcel encerrado en establo en llamas,

Su corazón oprimido en su pecho saltaba,
Internóse en un salvaje chaparral,
Buscando un rincón para descansar.
Buscó la soledad tanto ansiada,
Sin bálsamo para su alma apenada.

Y como lobo por el pastor acosado,
Huyó en el denso juncal resecado.
Susurraba el junco triste, insistente:
"El más desamparado, es él ciertamente".
Tendrá como techo el largo pajonal,
Su lar y su casa será el chaparral.
Llegó la noche, tendió su ala,
Y en la oscuridad le hizo una sala.

Y el dulce sueńo, como mariposa
Tímida, bella y miedosa,

Bajó dulcemente sobre sus párpados,
Hasta llegar el alba con rayos purpúreos.
El roce de los juncos lo asustaban
Y el aullido de las fieras malas,
Y los gritos de los perseguidores,
Pero más le temía a los pesares.

Y cuando llegó Febo, llegó la claridad,
La bendita calma y la tranquilidad,
Se posó lentamente sobre su cabeza,
Y cubrió los ojos de Toldi con su ala.
Juntó miel de sueńo en el anochecer
De la amapola que hace adormecer.
La puso en sus labios adustos,
Y le trajo sueńo, sueńo de los justos.

Mas el hambre fuerte y torturador,
Lo despertó del sueńo reparador.
Y en su apuro de aplacar su hambre
Exploró el juncal hostil y salvaje.
Buscó los alados habitantes
Que moran en estos parajes.
Asoló sus casas, invadió nidos,
Acalló su hambre sorbiendo huevecillos.

Satisfecho así muy someramente,
Pensó en su sueńo detenidamente.
żDónde hallar la paz y la seguridad,
Y el sosiego de la tranquilidad?
Podría ir lejos, la tierra es grande,
Pero żcómo dejar a su vieja madre?
Si la abandona, la pobre anciana
Morirá de pena, triste, solitaria.

Tres días después, en su triste vagar,
Oyó un ruido en el cańaveral.
żSerá su hermano falso y canalla,
O será un lobo de la misma laya?

Pero no son ellos, es el viejo Bence, (6)
Servidor, amigo, leal, confidente.
Lo mandó su madre: "Busca a mi hijo".
Y enternecido, el viejo le dijo:

"ˇNicolás muchacho! Qué dicha de verte...
Van para tres días que trato de hallarte
En este paraje feo, condenado,
Jamás creí poder verte sano.
żCómo estás, hijo? żNo moriste de hambre?
żNo te comieron los lobos?, dime, hombre.
Traigo vituallas, asado sabroso,
Pan blanco casero y vino ańoso".

Y el viejo Bence enjugó sus ojos,
Secándolos con su saco rotoso.
Puso en el suelo su morral raído
Con la vitualla que había traído.
Improvisó mesa, presto, diligente,
Sobre el talego y seguidamente
Sirvió el vino, asado, hogaza,
Y coronó el banquete, con dos manzanas.

Sacó su cuchillo fuerte, adornado,
Y lo entregó a su querido amo.
Atacó Nicolás el pan y la carne,
Para compensar los tres días de hambre.
Bence lo miraba y gozaba al verlo,
Como si él mismo estuviera comiendo.
Y como si así fuera, movía su boca,
Y hasta en sus pestańas brilló una gota.

Al terminar Nicolás de comer, el pobre,
Retorció Bence el cuello del odre.
Chilló el pellejo y como sangre roja,
El vino abocado saltó de su boca.
"ˇSalud!", dijo Bence, a tu salud, mi amo"
Y para dar ejemplo, tomó un buen trago.
"Toma, hijo, bebe, es de tu bodega"
Y enjugó sus labios con su ropa vieja.

El efecto del vino, al ser de los buenos,
Hizo hablar al bondadoso viejo.
Habló del abuelo del joven Nicolás,
(En aquellos tiempos él era un rapaz)
Habló de su padre, de su heroísmo,
después de Jorge, luego de sí mismo.
Y aún duraría su incesante charlar,
Mas Toldi intervino, y le hizo callar.

"Oh, cómo me duelen, Bence, tus palabras,
Y me duelen mucho, calla, no sigas.
Desgranando maíz al amor de la lumbre
No me cansé nunca de escucharte, hombre.
Hablabas de mi padre y de sus hazańas,
Sin ir a dormir hasta las horas altas.
Después la noche en vela pasaba,
sin cerrar los ojos hasta la madrugada.

Tengo mala suerte y es inseguro
Lo que me depara el lejano futuro.
Soy un oprobio y me acosarán.
Me buscan con sańa y me apresarán.
Mas creo en Dios, los abandonados
Que le tienen fe serán amparados.
Tal vez con mi vida lavaré mi nombre,
Pues debo mi sino a uno de mi sangre.

Yo no he nacido, siento en mi alma,
Para vivir entre cańas, como una rana.
Tampoco seré peón de ninguno,
Juntando el heno en terraje ajeno.
Ahora espero que la oscuridad
Cubra la pradera, y en mi soledad
Parto enseguida, me voy de por vida,
Nadie tendrá jamás noticias mías."

Ensombrecieron a Bence estas palabras

que su pobre amo así escapara.
Al cabo de un rato y casi llorando,
Lo miró con tristeza y habló suspirando
En tono trémulo y pidiendo disculpas
Por estas palabras tal vez indebidas:
"Yo creo, mi amo, y tú mismo verás,
Que es insensato irte así nomás.

Tu hermano Jorge pronto partirá,
en sólo tres días a Buda volverá.
En muy poco tiempo llegará la calma,
Y serás como antes, el rey de la comarca.
żY dejarás, hijo, a tu buena gente,
Y a los que te quieren entrańablemente?
żAbandonarías a tus bueyes preferidos?
En siete provincias no hay parecidos.

żY tus diversiones? żqué me dices, hijo?
żQuién puede alzar dos bolsas de trigo?
żY quién levantará la pesada piedra
Que usa la aceńa en la molienda?
Quédate, Nicolás, no te vayas, hombre,
Y no hagas llorar a Pueblogrande.
Si dejas la casa, lar de tus mayores,
Morirá tu madre de tantos pesares."

Así habló Bence en tono plańidero,
Escuchándolo Toldi, triste, abstraído.
Pero cuando oye la palabra madre,

Una gran herida en su corazón se abre.
No podía responder a estas palabras,
Mirando los juncos, sólo suspiraba.
Y tanto miraba los juncos moverse
Que dos lágrimas fueron a sus ojos posarse.
Y como si el dolor de su cara secara,
ocultó las pruebas que lo delataran.

Corría por su dedo la gota salada,
Y habló al viejito en voz apenada:
"Dile a mi madre: la suerte de su hijo
Está empańada, perdió su brillo.
Durante un tiempo no tendrá nuevas,
Su fama y su nombre serán olvidadas.

Él se irá lejos y aunque ausente
En su espíritu estará presente.
Y tal vez algún día, después de ańos
Su nombre y sus hechos serán admirados.
Y cuando la nueva llegue hasta ella,
Será una madre feliz y dichosa.
Cesarán sus penas y su adversidad,
Y que no le haga dańo tanta felicidad."

Terminó su mensaje y entonces el viejo
Juntó sus cosas, indeciso, lento.
Tomó su talego, además el odre,
Guardó su cuchillo donde corresponde.
Se despidió luego y morral en mano,
Miró tristemente a su joven amo.

Después se marchó no sin vacilar,
Desvaneciéndose en el cańaveral.

CANTO QUINTO

 

"Nicolás tuvo peripecias en los cańa-verales" Ilosvai

Descendió el sol detrás de los juncos,
Dejando en el cielo su manto purpúreo.

Pero la noche irrumpió con fuerza,
enlutando, muy pronto, la tierra entera.

Tachonó el cielo con clavos fulgurantes,
Con miles de estrellas doradas, brillantes.
Y con el plenilunio de serena claridad,
Trató de disipar la negra oscuridad.

Preparóse Toldi para su destino,
Para iniciar su áspero camino.
Pero una fuerza lo impulsaba hacia atrás,
no podía el recuerdo de su madre dejar.

Volvió su mirada, żcon qué sentido?
Ni un alma había, sólo el camino.
Volvió, sin embargo, sus pasos atrás;
De su madre un último beso buscar.

Y en su regreso hacia la villa,
En algo se hundió, hasta la rodilla.
Pisó la morada del lobo de los campos,
En ella lloraban un par de lobatos.
Miró con ternura a las fierecillas,
Trató de calmarlas con sus caricias.
Como el pastor que mima a su perro,
Trata con carińo al cachorro pequeńo.

El haberlos tocado fue su perdición,

Pues un ruido en las cańas pronto se oyó.
ˇViene la loba!... y salta aullando,
Ataca a Toldi y ya están luchando.
Saltó la fiera, abrió su garra
Y de un zarpazo le arańó la cara.
Brillan sus dientes, sedientos de sangre,

bajo la luna, son destellos mortales.

No se quedó Toldi con sus brazos cruzados,
Llovían sus golpes cual duros mazazos.
Mas la loba madre en su temeridad
Vuelve a la carga con brava ferocidad.

Como de perro rabioso, salen de su boca
Saliva y sangre... ˇvaya fiera loca!...
Y en sus fauces brillan sus colmillos,
Sangrientos por los golpes recibidos.

NOTAS:

5. Piedra circular empleada en las aceńas, tahonas y molinos de agua.

6. Nombre de varón. Benito, Benjamín, apodo de...

Szabó István filmje a legjobb rendezés díját nyerte Mar del Plata-n

Sokat lehetne vitatkozni: érdemes volt-e idén is megrendezni a Mar del Plata-i fesztivált. Az ország zavaros helyzete, a kevesebb mint felére zsugorított költségvetési keret stb. igazolhatták volna a felfüggesztést. A döntés mégis amellett szólt, hogy nem szabad egy fontos kulturális eseménysorozat folyamatosságát megszakítani. A fesztivál kaotikus volt, de komoly véleményezők szerint ebben a helyzetben már az is sikernek tekinthető, hogy merték megrendezni.

150 fim került bemutatásra, de a versenyen csak 16 vett részt. Köztük volt Szabó István legújabb filmje, a német-francia koprodukcióban készült "Szembesítés" (Tomando Parte). A mű a legjobb rendező és a legjobb főszereplő (Stellan Skarsgard) díjakat (Ezüst Ombú) érdemelte ki. Szintén díjat kapott Koltai Lajos, mint a legjobb operatőr. A forgatókönyv Ronald Harwood "Taking Sides" c. színdarabja alapján készült; Szabó Istvánnak első produkciója mely nem az ő eredeti írásán alapszik. A történet 1946-ban, Berlin amerikai zónájában játszódik. Egy kulturálatlan, a világot árnyalatok nélkül érzékelő amerikai tiszt a nácikat ellenőrző bizottság nevében faggatja Wilhelm Furtwänglert a művészet és politika szétválaszthatóságáról, a művész morális felelőségéről.

A zeneszerző, karmester, író, filozófus, gondolkodó Wilhelm Furtwängler 1886-ban született Berlinben. 1920-ban Richard Strauss utódaként kinevezik a berlini opera zeneigazgatójának. 1922-től veszi át a Berlini Filharmonikusok és a lipcsei Gewandhaus vezetését, majd 1927-ben kinevezik a Bécsi Filharmonikusok vezető karmesterévé. 1925-től 1927-ig állandó vendégkarmestere a New York-i Filharmonikusoknak. Arturo Toscaninivel együtt 1931-től vezeti a Bayreuthi Ünnepi Játékokat. 1934-ben Hindemith Mathis, a festő című szimfóniáját mutatja be, a "kulturális bolseviknak" nevezett Hindemith-művet Göring az első koncert után betiltja. Tiltakozásul Furtwängler minden posztjáról lemond. Fél évvel később visszatér a Berlini Filharmonikusok élére, de végig távol marad a közvetlen náci befolyás alatt álló berlini operától. 1936-ban Toscanini utódaként hívják a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatójának, Furtwängler nem fogadja el. Ahogy az egyre feszültebbé váló világ, később a háború engedi, vállal külföldi vendégszerepléseket, de végig Berlinben marad, dolgozik. 1945-ben a Gestapo elől végül Svájcba menekül.

A karmester 1947-ben kapja vissza a Berlini Filharmonikusok zeneigazgatását, miután tisztázták a náci Németországban betöltött szerepét. Furtwängler Karajannal ellentétben soha nem volt a náci párt tagja, megpróbált minden náci megmozdulástól távol maradni, mindössze háromszor vezényelt hivatalos ünnepségen. Az üldözések idején minden befolyását latba vetve segítette a zsidó származású zenészeket. (A háború után Yehudi Menuhin állt ki leginkább a meghurcolt karmester mellett.) Furtwängler, mivel a legnehezebb időkben sem akarta elhagyni hazáját, őszintén hitt a politika és a művészet szétválaszthatóságában, a tiszta művészet erejében a hamis ideológiák ellenében.

Bár Furtwänglert a náci vezetők megbízhatatlannak tartották, figyeltették, neve, művészete kétségkívül a náci ideológia egyik leghatékonyabb propagandaeszköze volt. Szélsőségesen megoszlanak a vélemények arról, hogy a karmester ennek mennyire volt tudatában. A háború után a Berlini Filharmonikusok dirigálásán kívül vállalt vendégszerepléseket a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a luzerni fesztiválon, Londonban, Párizsban, Olaszországban, de az Egyesült Államokba soha nem tért vissza.

A film vége megdöbbentő: eredeti filmhíradón látjuk Furtwänglert vezényelni, előtte a nézőtéren náci tisztek ülnek. Az utolsó taktus után Goebbels felugrik, és kezet fog a karmesterrel. Az eredeti híradófilmben nem látható tisztán, mi van Furtwängler kezében. A technika azonban ma lehetővé teszi a tökéletes nagyítást: a Maestro bal kezéből visszacsúsztatja a jobb kezébe agyonizzadt zsebkendőjét és alig észrevehetően meg is törli.

A buenos Airesi "La Nación" újságírója kérdésére Szabó István Berlinben így válaszolt: "Nem vagyok döntőbíró. Egy filmet készítettem, amelyben kérdéseket teszek fel. A válaszokat a nézőknek kell megtalálniuk, az ítéletet nekik kell meghozniuk. A téma azonnal felkeltette érdeklődésemet, és nemcsak a Harmadik Birodalomban történtek miatt, hanem azért is, mert minálunk Magyarországon úgyszintén, a váltakozó politikai rendszerek alatt – különösen a kommunista időkben – a művészeknek hasonló helyzeteket kellet megélniük, elszenvedniük".

A filmet Magyarországon április első hetében mutatják be.

Fekete Ibolya műve, a "Chico" a Latin-Amerikával foglalkozó filmek csoportjában szerepelt. Háromszor vetítették, de nem sikerült kommentárt találni róla.

Április 18 és 28.-a között rendezik a Buenos Aires-i Művészfilm Fesztivált. Reméljük jön magyar film is, de még nem sikerült biztosat megtudni. (Antichtón)

Megnyitották a Nemzeti Színházat

Az ünnepségen, ahová külföldi programja miatt késve érkezett a kormányfő, Mádl Ferenc köztársasági elnök nemzeti összefogásra szólított fel, Töröcsik Mari, a nemzet színésze pedig köszönetét fejezte ki a polgároknak, akiknek a pénzén fölépült a ház.

Mádl Illyés Gyulát idézte, aki a Nemzeti Színházat a haza kitüntetett intézményének és az összetartozás házának nevezte. Az államfő név szerint megemlékezett a magyar színházművészet kiemelkedő alakjairól, akik itt dolgoztak, továbbá szomorú, hogy Jávor Pálnak nem lehetett helye az uralomváltás utáni Nemzetiben, és Uray Tivadar és Timár József elűzetett szeretett intézményéből.

A Nemzeti Színház története arra is figyelmeztet, hogy csakis a bizalom és a szuverenitás légkörében dolgozhatnak jól a művészek, tehát ha sem politikai, sem művészi akarnokság nem avatkozik munkájukba.

Az államfő az intézmény lényegeként említette az egységteremtő erő fenntartását, a határon túli magyarság irodalmának és színházművészetének gondozását és a környező népek szellemi kincseinek bemutatását.

A köztársasági elnök a Hunyadi László című opera sorát idézve azt kívánta: szűnjenek meg a külső és belső rút viszályok, s mind a hazában, mind a Nemzeti Színházban a tehetség, a szeretet, a tisztesség, a békesség teremtő ereje munkálkodjék: - Ez a színház az egyetemes és a nemzeti kultúrát közvetítve szolgálja méltó módon mindannyiunk erkölcsi jobbulását, szellemi gyarapodását. Legyen, ha lehet, ennél több: nemzeti önbecsülésünk, emelkedésre való készségünk és az érdemes dolgokban való egységünk gazdag forrása - idézi az államfőt az MTI.

Az államfő beszédében köszönetet mondott az építőknek, a ház alkotóinak, az adakozók hatalmas táborának, és mindazoknak, akik a távolabbi múltban és a közeli években kitartó igyekezettel fáradoztak azon, hogy ez a közös álom beteljesüljön.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze a szakma képviseletében úgy fogalmazott: "remélem és hiszem, hogy az egykori Nemzeti fényes csillagai és hétköznapi munkásai szellemiségükkel most is köztünk vannak és maradnak az érték, a hagyomány, a minőség védelmében".

A színművész megköszönte az ország polgárainak, hogy a pénzükön megépülhetett a színház, és megköszönte "a nemzetnek, amely Nemzetit adott az országnak". Jelen volt Áder János, az országgyűlés elnöke és Demszky Gábor főpolgármester.

A díszelőadáson Madách: Az ember tragédiáját mutatták be Szikora János rendezésében. A meghívottak között voltak a nemzet színésze cím birtokosai, a Nemzeti Színház örökös tagjai, határon túli és országhatáron belüli színházigazgatók, neves közéleti személyiségek, köztük Corvin-lánc kitüntetettek és Madách Imre egyenes ági leszármazottai. Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert Alföldi Róbert alakítja. A produkció főbb szerepeiben Raksányi Gellért, Berek Kati, Bodrogi Gyula, Székhelyi József és Básti Juli játszottak. Az előadáshoz Márta István komponált zenét. A díszleteket Milorad Kristic, a jelmezeket Tresz Zsuzsanna tervezte.

Az épület melletti parkban egykori nagy művészegyéniségek - Gobbi Hilda, Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Latabár Kálmán, Timár József, Major Tamás, Sinkovits Imre, Lukács Margit, Básti Lajos és Soós Imre - szobra áll. A szobrok Bencsik István, Marton László, Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter munkái. A parkba érkezőket Tolnay Klári és Latinovits Zoltán alakja fogadja szoborkaput alkotva. A főbejárati homlokzaton a 9 múzsa szobra látható. Elhelyeztek 14 reliefet is, amelyek Makláry Zoltánt, Őze Lajost, Somogyi Erzsit, Rajz Jánost, Kálmán Györgyöt, Bihari Józsefet, Pártos Erzsit, Pécsi Sándort, Gábor Miklóst, Páger Antalt, Sulyok Máriát, Bulla Emmát, Feleki Kamillt és Dajka Margitot ábrázolják.

El último encuentro de Sándor Márai

La célebre novela del tardía-mente reconocido escritor húngaro se encuentra ahora traducida en una nueva versión y es posible conseguirla en las librerías argentinas.

Cuarenta ańos después dos hombres mayores que habían sido amigos en su juventud se citan para cenar, luego de que uno de ellos vuelve del Extremo Oriente. El encuentro fue largamente esperado por ambos, pues un secreto profundo, en torno al nombre de una mujer, los une desde hace mucho tiempo. Esto da lugar a un duelo sin armas, pero tanto aún más peligroso, en el que la verdad aparece con todo su dolor. Las hondas heridas del alma, luego de la irrupción de la verdad, dan lugar a un irrefrenable impulso vital. Márai logra plas-mar admirable-mente la agónica atmósfera a tra-vés de su prosa.

En pocas palabras, así se sostiene la trama de A gyertyák csonkig égnek. Desde hace ya varias décadas la novela supo ir captando el interés de lectores de muy diversas nacionalidades. Hasta el momento fue traducida a once idiomas diferentes: finlandés, inglés, alemán, francés, italiano, catalán, espańol, por-tugués, holandés, polaco y noruego. Curiosamente, la pri-mera traducción fue hecha al idioma espańol, en el ańo 1946, apareciendo con el título "A la luz de los candelabros" (Editorial Destino). Por otro lado, en el ańo 2002 se hizo la última traducción, al idioma inglés (Editorial Penguin, con el título "Embers").

En la Argentina ya es posible conseguir la traducción al espańol de Judith Xantus, editorial Salamandra. Recientemente apareció publicado en el suple-mento cultural del diario La Nación, un extenso e interesante artículo de Francisco Solano con referencia a la obra y su traducción. Márai es ubicado aquí a la altura de escritores de la talla de Joseph Roth y Arthur Schnitzler, rescatando el pro-gresivo interés que va desper-tando tanto su figura como su obra: "... fue prohibida en Hungría y su nombre olvidado. Sólo después de su muerte, su nombre y su obra fueron rehabilitados...".

La amistad, los valores y la búsqueda de la verdad son puestos en juego durante todo el desarrollo de la obra, partiendo de un argumento sencillo que más bien se parece a una puesta en escena, donde los actores van creciendo línea tras línea, exponiendo todo el agónico dolor reprimido por ańos. Solano resalta en su comentario que el gran interrogante se sustenta en "la verificación de que el mundo que ambos vivieron era real, digno de apostar la vida en él, y no un mero estado de cosas más o menos tolerables; que era, en fin, el espacio de un destino, y no una máscara que ocultaba la verdad".

Esta novela, escrita con una prosa exacta, teńida de me-lancolía y con una propuesta ética y moral completamente vigente, ratifica la justicia de haber colocado a Sándor Márai entre los escritores más importantes de la literatura europea del siglo XX.

Argentína, 2002. Húsvét

Mit is írhatnánk ezen a Húsvét vasárnapon Argentínáról? Írhatunk-e már feltámadásról, vagy még mindig a Keresztút stációit járjuk? "Nem egyszerű a dolgod" – mondta állítólag a spanyol kormány elnöke az argentin elnöknek – "a te nyakadba zuhant az ország egész történelme."

A kormány elsősorban az IMF-ben reménykedik, illetve azokban, akik a mögött vannak; mintha ott mindig tudnák mit kell csinálni és hogyan. De nélkülük minden nehezebb lenne; könnyű így sem lesz. Azok pedig ideküldtek egy szigorú képű hindut, Peter Sellers hasonmását. Nem alkudozni; vizsgálódni, tanulmányozni, beszélgetni jött. S aztán elment. Búcsúzóul megállapította: Argentína problémája nem gazdasági, hanem politikai. Most várjuk hogy visszajöjjön, zsebében hozza majd a követelményeket. Amelyeket szintén ismerünk: csökkenteni az állami kiadásokat, átalakítani az adórendszert, átszervezni a tartományok részesedését a federális állam adóbevételeiből, helyreállítani a jogbiztonságot, megszilárdítani a bankrendszert, hitelessé tenni a politikusokat. S mindezt egyszerre, vagy legalább is hamar, még akkor is, ha rövidtávon egyes célok egymásnak ellentmondanak. Állítólag április közepére megtudjuk miben maradunk. Az államot ugyan már lebontották, csak a költségeket nem sikerült csökkenteni. Mára már annyi szabályozó hatalma sem maradt, hogy a buenosairesi repülőtéren a leszállást irányító berendezést (ILS) zavaró kalózrádiók pofáját befogassa.

Egy év alatt a nagyvárosokban 175 ezer, az egész országban 432 ezer munkahely szűnt meg; a munkanélküliség megközelíti a 30 százalékot. A munkanélküliek tömege – valódi száműzöttek saját hazájukban – nemcsak azért aggasztó, mert anyagi helyzetük egyre romlik; frusztrációik, kirekesztettségük a társadalom szövetének szakadozását is okozza. Februárban a bevásárlóközpontok eladása 30 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest; élelmiszerből – az egész országban – 13 százalékkel adtak el kevesebbet. Az éhség egyre szélesebb rétegeket érint.

Az idei gabonatermést 66 millió tonnára becsülik, ebből majdnem 30 millió tonna szója. A szójából hektáronként hat tonna – az országos átlagnak majdnem duplája – is megterem, ha mindent úgy csinálnak ahogyan azt kell. A termelők 10 millió szójából készült "bécsi szeletet" szándékoznak adományozni az éhezőknek. Szétosztását a Caritas-ra bíznák. De a szóját el is kell adni a világpiacon, de ott Amerika is konkurál, a szójatermelést pedig támogatja. Az amerikai farmerektől Uncle Sam mindenkor hajlandó – a vetés idején érvényes áron – a termést megvásárolni; a termelő ott nem vállal kockázatot. Emiatt Argentína évente cirka 500 millió dollár bevételtől esik el.

Megszűnt a száj és körömfájás. Argentína most már egész területéről exportálhat marhahúst az Európai Unióba, elsősorban Németországba. De azokat jóformán csak a "Hilton-szelet" – bélszín, karaj és felsál – érdekeli. Évente 28 ezet tonnát vesznek, 160-170 millió dollárért. De a marha állatban nemcsak pecsenyének való hús van s a többit is el kellene sózni valahol. Ha ez nem sikerül az egész nem fizetődik ki. Vigéceink már látogatják sorba az érdeklődőket. Sőt az okosok már azon is törik fejüket, célirányos lenne felállítani valamilyen intézményt, amely az argentin marhahús fogyasztását propagálná, ott ahol az érdemes. Mitöbb, mindezt tenni magán pénzből, nem várni az államra.

Mivel az Amerikába irányuló argentin acélexport nem haladja meg az ottani behozatal három százalékát, mentesültünk a 30 százalékos vámtól. Mégis létezik a szabad kereskedelem! Ezt nagyon illedelmesen meg is köszönjük. Lévén belföldi kereslet a bányászbéka feneke alatt, az export biztosítja, hogy az olvasztókemencék égve tartása ne járjon vesztességgel.

A konvertibilitás alkonya óta a gabonaexportőrök már több mint egymilliárd dollárért adtak el külföldre. De a pénzt még nem hozták be az országba. Várják – provokálják – hogy a dollár árfolyama tovább emelkedjék. Ezalatt a kenyér- és tésztafélék valamint az étolaj ára majdnem megduplázódott. A megtépázott középosztály, hajnali óráktól kezdve, hosszú sorokban áll, ül vagy fekszik a bankok előtt, hogy minden nélkülözhető pesoját zöldhadú bankjegyekre válthassa. A "ketrecből" már csak azért sem lehet egyszerre kiengedni a betéteket, mert kiszabadulván mind dollárba menekülnének, még akkor is ha az ezáltal felturbózott infláció a hasznot azonnal névlegesítené.

A szakszervezetek hallgatnak. Egyenlőre.

A napokban lesz a Malvinas-i háború huszadik évfordulója. Tisztelet a hősi halottaknak, mindazoknak akik kitartottak ameddig az lehetőnek látták, valamint azoknak, akik a történtekből tanulságot vontak le és nem hasznot húzni akarnak.

A futball VB-re már nagyban készülődünk.

A Córdoba-i bíboros érsek ma arra kérte a kormányt ne fogadja el az IMF követelményeit. Tóth Endre

A Benes dekrétumok és a visegrádi együttműködés

Prága, 2002. március 10. - A Reflex című cseh társadalompolitikai folyóirat legfrissebb, idei 10. száma szerint a visegrádi együttműködést nem Orbán Viktor, hanem a Benes-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem verte szét.

Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát két érdek köti össze: bevinni Szlovákiát a NATO-ba és elfogadható feltételeket teremteni az európai uniós csatlakozáshoz. A müncheni hármast - Németország, Ausztria és Magyarország - pedig összeköti még a Benes-dekrétumok megszüntetésének, valamint a kitelepített szudétanémetek és a ki nem telepített szlovákiai magyarok rehabilitációjának az igénye is - írja Lubos Palata, a prágai Hospodárské Noviny politikai és gazdasági lap közép-európai tudósítója.

Megjegyzi, hogy a magyarok - kisebbségeik a németektől eltérően a szomszédos országokban megmaradtak és nem lettek kitelepítve - ráadásul politikailag, gazdaságilag és kulturálisan ismét egyesíteni akarják a magyar nemzetet, hogy ezzel meghaladják nemcsak a II., hanem az I. Világháború következményeit is, mert a magyarok többsége sosem békélt meg Trianonnal, amely a nemzeti önrendelkezés elveit semmibe véve úgy húzta meg a határokat, hogy a magyarok egyharmada azokon kívül maradt.

"Orbán Viktor, Magyarország modernkori történelmének legnagyobb önbizalommal bíró kormányfője hosszú távú koncepciót dolgozott ki, amely az Európai Unió bővítésének keretében lehetővé tenné, hogy 15 millió magyar ismét mint egy nemzeti közösség élhessen együtt. Nem fél erről nyíltan beszélni, s nem fél kimondani azt sem, hogy éppen ez okból fogadta el Budapest a külföldi magyarokról szóló törvényt. Orbán szintén ki merte mondani, hogy Magyarország számára elfogadhatatlanok a Benes-dekrétumok, amelyek a szinte semmiféle bűnt el nem követő magyarokat a szudétanémet nácikkal és a szlovák fasiszta vezetőkkel állították egy sorba" - írja a szerző.

"Ennek ellenére nem a magyar miniszterelnök verte szét a visegrádi négyest, hanem a Benes-dekrétumok megszüntetésétől való beteges cseh és szlovák félelem. Orbán megjegyzésére, hogy bízik abban, hogy az Európai Unió kibővítése után a Benes-dekrétumok meg lesznek szüntetve, Zeman hisztériás Prágája, amely revizionista összeesküvést sejt, azt javasolta Pozsonynak, hogy bojkottálják a visegrádi kormányfők találkozóját" - szögezi le Palata.

"A cseh és a szlovák kormány, nem pedig a magyar, ezzel beismerték, hogy a Benes-dekrétumok Prága és Pozsony számára fontosabbak, mint a visegrádi együttműködés" - írja a szerző, aki szerint ez az álláspont halálos lehet az együttműködés számára, amely még mindig nem tudta kinőni gyermekbetegségeit.

Palata úgy véli: Orbánt nem igen fogja bántani a visegrádi együttműködés klinikai halála. A gyorsan fejlődő Magyarország amúgy is egyre inkább Bécs és Berlin, semmint Prága és Varsó irányába kacsintgat. A visegrádi csoport szétesése a másik három államnak fog hiányzani. - fejezi be írását a Reflex.

Distinciones para un médico húngaro en Santa Fe

Un médico húngaro residente en Rafaela, Pcia. de Santa Fe, le brinda motivos de orgullo a nuestra comunidad.

Recientemente fue publicada una nota en el periódico Castellanos de Rafaela donde pudimos conocer detalles de la vida del Dr. Esteban Ángi.

Nació en Hungría en 1922, obteniendo ahí su título de doctor en ciencias médicas, en la Universidad de Pázmány. Por circunstancias similares a las de la mayoría de los inmigrantes tuvo que dejar su país, asilándose como refugiado político en Viena. Llega a la Argentina en 1957 por invitación de la embajada ar-gentina en Austria y tras arduos trámites pudo finalmente lega-lizar su título en la Pcia. de Santa Fe. Rafaela se convirtió en su lugar de residencia e instaló su consultorio en Presidente Roca, pequeńa localidad ubicada a 13 Km de Rafaela. Con sus 79 ańos aún sigue ejerciendo allí su profesión.

En 1990 el Dr. Esteban Ángi obtuvo un significativo recono-cimiento al ser invitado a Hungría para ser condecorado y rehabilita-do como Coronel Médico retirado del Ejército de la Nación Hún-gara. No fue esta la única dis-tinción que recibió por su incansable labor. Su meritoria carrera, los infinitos obstáculos que tuvo que sortear y principal-mente la pasión que siempre depositó en su amada profesión también se vieron premiados, pues en el mes de septiembre de este ańo recibió el Diploma de Oro por los cincuenta ańos de profesión médica en la Facultad de Medicina de la Universidad de Pázmány (ahora Semmelveis).

El Colegio Médico de Santa Fe también le otorgó una medalla por sus cincuenta ańos en la pro-fesión. Las palabras que dirigió a sus colegas en esa oportunidad son una muestra cabal de su humildad, su perseverancia y sobre todo del gran amor por el país que con orgullo lo adoptó: "recuerden que nada es imposible mientras uno tenga claros sus objetivos y persevere en ellos. Lo importante es el próximo eslabón de la cadena que armamos en la vida. Quiero agradecer a esta nación haberme permitido lograr los míos, me enriquecieron el cono-cimiento de vuestras costumbres, vuestra cultura y esa forma especial de ser de los argentinos. Gracias por esta distinción, gracias por todo". Makkos Erzsi

 

Havrán Magdi születésnapja

Március 2.-án ünnepelte Havrán Magdi születésnapját. A kolóniában jólismert és közkedvelt dáma korát meghazudtolva őrzi elegáns szépségét, amit sok fiatalabb társa is megirigyelhet. Martinezi rezidenciáján, magas korára való tekintettel, gondosan szelektált, szűk baráti kör megható szeretettel vette őt körül a tiszteletére rendezett vacsorán, ahol a jókívánságok mellett szép ajándékokkal is elhalmozták. A kitűnő hangulatban eltöltött este után, az öröm mellé üröm is vegyült. Röviddel, vendégek távozása után Magdi elcsúszott a szőnyegen és szerencsétlen esés következtében térdén felül lábát törte. Azonnal kórházba szállították és kétnapi tartózkodás után, gondos otthoni ápolás alatt van. Szívből kívánunk gyors és teljes gyógyulást.

Zaha Sándor 80 éves

Március 8.-án, nyolcadik "iksz" betöltésére rendezett vacsorán kiterjedt baráti köre ünnepelte - szakmájában és kolóniánk közéletében egyaránt sikeres és fontos szerepet betöltő tagját - Zaha Sándort. A meghívottak, az olivosi családi ház hársfái alatt köszöntötték őt, aki kitűnő verseivel olvasóink előtt, mint Vasi Álmos ismeretes. Ez alkalommal Monostory Ildikó faragott verset tiszteletére, míg Zombory István, prózában tolmácsolta a társaság jókívánságait.

A ZIK közleménye

A Zrínyi Ifjúsági Kör vezetősége közli, hogy az idei tanévben prof. Jáki Ákos a Budapesti Magyar Nyelvintézet professzora, a ZIK meghívására körünkben tartózkodik és lehetőség lesz arra, hogy a ZIK-ben való működésén kívül, csoportoknak, és egyéneknek is magyar nyelvi órákat tartson. Jáki Ákos szakterülete az idegen nyelvűek magyar nyelvre oktatása. Első bemutatkozása április 4.-én este 8 órakor lesz a Hungáriában. Minden érdeklődőt szívesen lát a ZIK vezetősége. Részletes információ: 4794-4986 / 4812-6970 / 4797-9547. e-mail: azaha@arnet.com.ar

A HUNGÁRIA HÍREI

Az egyesület márciusi vezetőségi ülésein, a megszokott ideges légkörben az ország gazdasági helyzete és ezzel, közösségünket érintő problémák voltak napirenden. A most még nehezebben befolyó tagdíjak súlyos problémát jelentenek – és csak egy rendkívüli áldozatkészség segíthet – mondotta Zöldi Márton. Ifj. Zombory István főpénztáros több alternatívás tervével egy bizottság foglalkozik, és remény van arra, hogy engedmények árán a hátralék nagy része befolyik a kasszába. A márciusi ünnepségek sikerét kommentálták a tagok. A sok munkának és a tagok hathatós közreműködésének megvolt az eredménye. Lomniczy Józsefet a székház udvarán már közel egy éve szabad ég alatt elhelyezett Székely Kapu sorsa aggasztja. Ugyanez vonatkozik a nemrég magánkézbe került postai teherautóra is. Szó volt a Zrínyi Ifjúsági Kör megalapításának 50.-ik évfordulójáról. Az 1952-ben Máter Juhász által alapított intézmény félévszázados jubileumára méltóképpen készül nemcsak a ZIK, de az Egyesület is. Zöldi Márton örömmel jelentette, hogy a BAME San Isidrói ingatlanának bérleti szerződését végre aláírták, a bérlő ugyan még komoly hátralékban van, de annak rendszeres törlesztésére kilátás van. Április 18.-án, közgyűlést előkészítő választmányi ülésre jön össze a tagság; tárgysorozata a múlt évi mérleg és a megváltoztatott Alapszabályok elfogadása, és előterjesztése a közgyűlésre.

HALLOTTUK,

hogy március 25-én fejezték be a KMCsSz évente egyszer megtartott, több napos vezetőségi gyűlését. Minden földrészről itt voltak kerületi és körzeti vezetőink: Ausztráliából, Dél-Amerikából, Európából, Észak-Amerikából. Igen örültünk, hogy végre Argentína is képviseltette magát, Lomniczy Mátyás személyében. Részletes jelentését a hung@rgennews áprilisi számában tette közzé.

hogy a Coral Hungaria április 17.-én a Nagykövetségen tervezett Sajtókonferenciáját és a május 8.-i Koncertjét, az Argentin sajtó, illetve az Argentínába akkreditált külföldi diplomaták részére, a magyar zenekultúra megismertetésére, propagálására rendezik. Mindkét eseményre, névre szóló meghívót küldenek.

hogy Dobozy Mihály és felesége gróf Bethlen Katalin, családi látogatásra érkezett Buenos Airesbe. A család és a barát/ok/nők, ismerősök, Lomnixzy József és Letti party-ján üdvözölték a Rióban lakó házaspárt. Részvett a fogadáson Szőnyi Ferenc nagykövetünk Erzsébet feleségével. Az este kitűnő hangulatban, finom vacsora és jó italok mellett gyorsan elrepült.

hogy új lelkészt avattak az Evangélikus Egyházban április 7.-én. Az amenabari templomban ünnepi istentisztelet keretében mutatkozott be P. César Gogorza, aki David Calvo helyére lép a lelkészi gondozásban. Itt említjük meg, hogy a szokott magyarnyelvű istentiszteletet e hónapban a 4. vasárnap 11 órakor tartja Nt. Demes András.

hogy a Vitézi Rend Argentínában működő törzskapitánya, v. Ferenczy Loránd április 13.-ám 18 órára gyűlésre hívja tagjait a Hungária Egyesületbe. Itt említjük meg hogy, Ferenczy felterjesztésére v. Vattay Miklóst a Rend legfőbb elöljárója v. József Árpád kir. hg., Argentína székkapitányának nevezte ki.

hogy előző számunkban közzétett "szürkeállomány tréning" megoldásával két olvasónknak sikerült, a két százalékos Einstein koponya kategóriájába kerülni. Az egyik Kirner Helga Esquelben (Chubut) lakó, a másik, v. Ferenczy Loránd buenosairesi előfizetőnk. A megoldást nem áruljuk el – hátha akad még koponya, ebben a hiánycikkekben bővelkedő világunkban.

hogy a nyári hónapokban Villa Gesell auditóriumában nagy sikerrel szerepelt Gavajda András honfitársunk. "One man show" zenés produkciója szép közönséget vonzott esténként. "Casimiro, cuando el tango era negro" címmel műsorában monológok, zene és énekszámok váltották egymást. A felejtést kereső nyaralók, a geselli éjszakai élet látványossága volt András minden fellépése.

hogy március elején meglepetésként családi látogatásra érkezett Benedek László két nagyobb gyermekével, a 11 eves Dórival és a 9 éves Annával. A két kislány jól tud spanyolul és a Lajtaváry unokatestvérekkel rendszeresen jártak iskolába. Ittlétük nagy örömet jelentett családjának és baráti körének.

hogy március 23-an esküdtek örök húseget egymásnak Kohánszky Péter és Vanesa Cerrudo. Gratulálunk!

hogy Duna-Svájci Magyar Tudósító idei első számában hosszú cikk jelent meg v. Móricz Éva tollából. Lomniczy Józseffel történt beszélgetését közli a lap, amelyben részletesen beszámol a buenosairesi kolónia életéről, intézményeiről, kultúr, és társadalmi munkájáról. Szomorú szeretettel emlékezik bátyja, Móricz István unokájának ismert, évekkel ezelőtt történt tragédiájáról, amiből az önfeláldozó édesanya elhatározásából egy híres, nemzetközileg elismert alapítvány, beteg, és elhagyott gyermekek otthona lett.

Széljegyzetek

Szabadság – rabok tovább nem leszünk, és erre esküszünk, felemelt újjal, lelkesedéssel…Őszintén szólva, ma ebben a világban, a harmadik évezred kelő nap fényében (?) valahogy időszerűséget is kapott ez a szólam. Mert ahogy körülnézek. soha a világban nem volt ilyen rab az egyén, az ember, a honpolgár. Minden lépése korlátozva van, a demokrácia szép "terminus technikus" lett. Nincs a napnak egy órája, hogy a rend és törvény, és annak örve alatt hivatalosan és alattomosan azt tegyenek veled, amit akarnak. A tegnap hozott rendelkezés, ma tönkretehet egyént, vállalatot, intézményt, - anyagilag és erkölcsileg. Mindez valakinek, vagy valaminek érdekében. A demokrácia égisze alatt. Így van. Aktualitást nyert a régi szólam? Ide vele régi kardunk!

Hat hónap után. Akkor azt mondtuk (és mindenkinek azt kellett mondani), hogy új világ kezdődött, a régi elmúlt örökre. A világhatalom mondta, és mindenki utána. Ma nézem a kisképernyőn a Weben érkezett emlékprodukciót, ami az egész világhálón fut, hollywoodi technikával és speciális effektusokkal arról a reggelről és összevetem a reakciókkal, látom, hogy semmi nem változott a világon. A régi fizikai törvény szerint megy tovább minden: akció reakciót szül. Szóban és tettben egyaránt. Sőt, ma már lehet kérdezni is…

Olvasom: "Argentína (a kormány) belülről és kívülről egyaránt a legjobb (fejekkel) kell körülvegye magát. Jó lenne, ha Alan Greenspan hat hónapra ide költözne dolgozni". (Israel Singer mondja, a Zsidó Világ kongesszus elnöke). Alcím ugyanott: Az argentin kormányfő nem ígér semmit, amit nem tud betartani – vele kell tartani, és segíteni. Egy kérdésre válaszolva, Singer: "Ma már senkit sem érdekel a szeptember 11. Érdekes volt egy pár hónapig, - "y se apagó". Bush azt hiszi, hogy a terrorizmus problémáját azzal el lehet intézni, hogy ide-oda hadsereget küld. Nem tudja keresztülvinni, mert már nincs erre szövetségese. Európát nem érdeklik a merényletek és Blair, hűséges partnere is saját népe ellenzékével küzd. Bush elnök nászéjszakájának vége lett".

Olvasom. Cím: "Carnicería cultura y fanatismo". Hosszú filozófiai fejtegetés a három témáról, és szerencsétlen összefüggéseiről. A cikk befejezése: Legjobban meglepett egy északamerikai katona tv riportja, amelyben missziójuk természetét, jellegét határozta meg. "A talibánok mondják, hogy Allah közelébe vágynak és Allah is várja őket. Nekünk az a feladatunk, hogy ebben segítségükre legyünk. Már ötszázat megöltünk. Alig volt veszteségünk.". A cikkíró kommentárja: Ezeknek az őrült cowboyoknak fogalmuk sincs, mibe keveredtek.

Ezek után már csak egy Márai idézet hiányzik, 1951-ben írta: "Fiatal amerikaival vacsorázom, a Santa Lucia közelében, a tengerparton. Barátnőjével, egy cseh színésznővel érkezett. A férfi – rádió szakember, vagy Intelligence ember, ezeknél semmit nem lehet biztosan tudni. Münchenből ismerem. Nekem azt ajánlja, okvetlen menjek ki Amerikába, mert ők, az amerikaiak, a materiális évszázad után most kezdenek másfelé is érdeklődni, és szükségük van európai nevelőkre. De ez csak szólam. Nincs szükségük európai nevelőkre. Kidüllesztett mellel járnak a világban, mert belülről zavartak: reájuk szakadt egy szerep, - a világ vezetésének szerepe, - amelyre nem érettek. Ezért zavartak". (M. már akkor tudta).

Ezt is olvastam egy reggeli, argentin nagylap hasábjain (erősen szabad és kicsit rövidített formában): " A Retiro és a Jogi Egyetem között kivirágzott egy 18 tonnás, 20 méter magas és 40 méter széles virágszobor. Emlékmű. Egy córdobai művész alkotta és ajándékozta a városnak. Az örök tavasz szimbóluma. Sok pénzbe és időbe került szállítása. ’Floralis Generis’ névre keresztelték, és ha készen lesz a mechanikai berendezés, hat, 3 tonnás szirma automatikusan nyílik reggel és csukódik este. Mint egy normális virág. Egy normális országban, normális emberek között. Működését egy központi, komputált, logikus rendszer működteti. Pontosan az, amit eddig a Rózsaszín Házba még mindig nem sikerült beszerelni." – Tulajdonképpen nem is tudom, hogy ez a kis hír miért tűnt fel nekem. De ettől függetlenül – érdekes…

INTÉZMÉNYEINK

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE. Embajada de la República de Hungría. Cnel. Díaz 1874, Buenos Aires (C1425DQR). Nagykövet: Szőnyi Ferenc. Követségi tanácsos: Galambos Sándor. Gazdasági és kereskedelmi tanácsos: Dr. Király János. Konzul: Serfőző Adrienne. Konzuli fogadóórák: kedd, és csütörtök 10-13 óráig. Tel.: 4822-0767, 4826-4132. Fax: 4805-3918. E-Mail: hungría@escape.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Calle Pangue 12465, Nahuel Malal, (R8401BEC) Bariloche. (Cas.de Correo 1233 (R8400WAM) Bariloche, Rio Negro. Tiszteletbeli konzul: Halbritter Ferenc. Tel/Fax: 02944-461374. Movil: 1560-8724. E-mail: halbri@bariloche.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Santiago 1266 (S2002QHJ) Rosario. Tiszteletbeli konzul: Ádám Rózsa. Tel.: 0341-421-4988. Fax: 0341-439-3351 - E-mail: rosadam@arnet.com.ar

ARGENTIN-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARI KAMARA. Camara Argentino-Húngara de Comercio e Industria. Elnök: Kalpakián Ervin. Av. R. Saenz Pena 720 p. 9."E". Buenos Aires (C1035AAP). Tel/Fax: 4326-5107.

ARGENTÍNAI MAGYAR INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGE. Federación de Entidades Húngaras de la Argentína. Pers. Jur. No. 1604303., Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Elnök: Takács István, üv. alelnök Valentin Ferenc,Tel.: 4796-0176.

MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE. Federación Mundial de los Húngaros. Latinamerikai Régió védnöke: Dr. Orbán László. Arroyo 897. p. 26. Cap. Tel/Fax: 4327-0726.

HUNGÁRIA. Asociación Húngara en la Argentína. Pasaje Juncal 4250, Olivos (B1636ADD). Prov. Bs. As. Elnök: Zöldi Márton. Hiv. órák: keddtől péntekig 19,30-22,30-ig, szombaton 18-22,30-ig, vasárnap 12,30-17 óráig. Tel.: 4799-8437/711-0144.

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Círculo Juvenil Zrínyi. Monteverde 4241. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Elnök: ifj. Zaha Sándor. Tel.: 4794-4986. Igazgató: Fóthy Zsuzsi. Tel.: 4791-3386.

MAGYAR SEGÉLYEGYLET - SZENT ISTVÁN ÖREGOTTHON. Asociación Húngara de Beneficencia - Hogar de Ancianos "San Esteban". Pac. Rodriguez 1162 (6258). V. Ballester, Chilavert (B1653BLH). Prov. Bs. As. Tel.: 4729-8092. Elnök: Molnár László. Félfogadás telefon-megbeszélés szerint.

VALENTIN ALSINAI MAGYAR DALKÖR. Coro Húngaro de Valentin Alsina. Av. Gral. Viamonte 2635. V. Alsina (B1822CHC). Prov. Bs. As. Elnök: Szénási Pál. Tel.: 4244-1674. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

WILDEI MAGYAR EGYESÜLET. Sociedad Húngara de Wilde. Pers. Jur. No. 3620. Victor Hugo 58. Wilde (B1875ERB). Prov. Bs. As. Elnök: Heckmann Dezső, telefonszáma: 4252-0390. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

SZENT ISTVÁN KÖR. Círculo de San Esteban. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Elnök: Dra. Terek Zsófia. Tel.:4783-6462.

SZENT LÁSZLÓ KOLLÉGIUM. Colegio San Ladislao. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Tel.: 4799-5044/6141. Igazgató: Arq. Redl Erzsébet.

MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGE ARGENTÍNAI FŐCSOPORT. Comunidad de Camaradería de los ex-Combatientes Húngaros en la Argentína. Martin Coronado 722, (B1641BOJ) Acassuso. Bs. As. Főcsoportvezető: vitéz Ferenczy Lóránd. Tel. 4743-3879. Összejövetel minden hónap 3. szombatján 17 órakor a Szent István Körben.

VITÉZI REND ARGENTÍNAI CSOPORT. Orden de los Caballeros "Vitéz". Délamerikai törzskapitány: vitéz Ferenczy Lóránd, Martin Coronado 722 , (B1641BOJ) Acassuso. Tel.: 4743-3879.

MAGYAR IRODALMI ÉS KULTÚRTÁRSASÁG. Asociación Literaria y Cultural Húngara. F. J. Segui 2490. Buenos Aires (C1416BYB). Elnök: Hohenlohené dr. Toronyi Etelka. Tel.: 4583-9979.

ARGENTÍNAI MAGYAR MÉRNÖKÖK ÉS ÉPÍTÉSZEK EGYESÜLETE. Asociación de Ingenieros y Arqitectos de Origen Húngaro. Ignacio Warnes 1378. Florida (B1602BXJ). Prov. Bs. As. Elnök: ing. Balogh-Kovács Antal. Tel.: 4795-8223.

ARGENTÍNAI KATOLIKUS MAGYAROK SZÖVETSÉGE. "MIND-SZENTYNUM". Asociación de los Húngaros Católicos en la Argentína. Pers. Jur. No.: 6741-1975/1976. Aráoz 1857. Buenos Aires (C1414DQK). Hiv. órák: kedd és péntek 16-19 óráig. Elnök: Honfi János. Tel.: 4 864-7570.

PLATANOSI MAGYAR ANGOLKISASSZONYOK INTÉZETE. Colegio "Maria Ward" . Calle 43 No. 5548, Platanos (B1861AWH). Prov. Bs. As.Tel.: 4215-1052.

MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ. Iglesia Reformada Húngara. Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Tel.: 4551-4903. Lelkész: Nt. Sütő Gyula. Főgondnok: Pataky László.

"KRISZTUS KERESZTJE" MAGYAR EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET. Iglesia Evangélica Húngara "Cruz de Cristo". Amenabar 1767. Buenos. Aires. (C1426AKG). Főgondnok: Sebess Péter. Lelkiszolgálat: Nt. Demes András. Hiv. órák: minden szerdán, 16-19 óráig.

EMESE KULTÚR ÉS CSERKÉSZFENNTARTÓ EGYESÜLET. Asociación Cultural Emese. R. Freire 1739, Bs. As. (C1426AWI). Elnök: ifj. Zombory István. Tel.: 4742--6168. Cserkészház: Monteverde 4251. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Argentínai Cserkészkörzet parancsnok: Lomniczy Mátyás. Brazíliai körzetparancsnok: Tóth Eszter.

BARILOCHEI MAGYAR KÖR. Círculo Húngaro en Bariloche. Beschtedt 136, Bariloche (R8400GWB), Prov. Rio Negro. Elnök: Halbritter Ferenc.


Copyright © Délamerikai Magyar Hírlap 2002