Egy hazug korszak dicstelen vége

Január 2.-án a kongresszus Eduardo Duhaldét választotta meg köztársasági elnöknek; néhány hét leforgása alatt harmadikként erre a posztra. (Három is sok, ne túlozzunk, hogy öten voltak, a másik kettõ feladata szinte kizárólag a kongresszus összehívására szorítkozott. Afféle ügyeletesek az elnöki irodában, dolguk végeztével megkönnyebbedetten tértek vissza a szenátusba illetve a képviselõházba).

Duhalde a peronizmus egyik erõs embere, nyolc évig volt Buenos Aires tartomány kormányzója, elõzõleg pedig kettõig Menem alelnöke. Szókimondó ember. Néhány hónapja kerek-perec kijelentette, hogy az egész argentin vezetõ réteg – önmagát is beleértve –: szar. (Rádióban mondta, többször ismételték, százezrek hallhatták, miért írnánk most mi, hogy bélsár.)

Hivatalát csak 2003-ig szándékozik megtartani, azon túl nincsenek ambíciói. Akkorra pedig az országot rendbe hozza, utódjának mûködõképesen adja át — mondotta. Kérte – és meg is kapta – a számottevõ parlamenti ellenzék támogatását; saját pártján belüli tisztségeirõl lemondott. Bejelentette: vége a politika és a finánctõke szövetkezésének; kormánya a termelést és nem a spekulációt fogja támogatni. A pesót leértékelte, de megígérte: a beketrecezett bankbetéteket az eredeti pénznemben fogják visszafizetni. Majd. Ezt ugyan kénytelen volt késõbb megcáfoltatni; az emberek pénzüket pesóban fogják visszakapni. Majd.

Csapata lázas tempóban látott hozzá egy külföldön is hiteles állami költségvetés, valamint egy fenntartható gazdasági terv összekalapálásához. Január végén a külügyér elzarándokolt Washingtonba, hogy tiszteletét tegye s az ottani pénzügyminisztérium és a Valutaalap véleményét kiszimatolja. Az IMF az utóbbi napokban szelídebb hangon szól Argentínáról, még az is kiderült: "égnek a vágytól, hogy segíthessenek." Az IMF erõs asszonya a protekcionizmus elleni harc bajnoka; az amerikai acélipar egyenesen ellenségének deklarálta. Talán eléri, hogy a parányi – évente 10-12 millió dolláros – argentin méz exportot ne vámolják meg 52%-kal.

A budapesti sajtóban a legszakszerûbb, tárgyilagos véleményt az argentin államcsõdrõl a HVG január 26.-i számában találhatjuk; Bácskai Tamás közgazdász, egyetemi tanár írta. A válság okát abban látja, hogy a belföldi felhasználás – személyes és közületi fogyasztás – tartósan és nagymértékben meghaladta a belföldi termelést és szolgáltatást. Egyben versenyképtelenül, a külföldi mûködõ tõke számára elriasztóan magasra emelték a béreket, amelyek az ország teljesítõképességéhez képest túlzott jóléti rendszert és protekcionista behozatali politikát finanszíroztak. A jóléti háló, a foglalkoztatáspolitika és a protekcionizmus erõs állami újraelosztást igényel, ami kedvezõ talaj a politikai elit korrupciója számára. Ilyen gazdasági rendszert csak növekvõ és dráguló külsõforrás-bevonással – s azzal is csak ideig-óráig – lehet fenntartani. A kilencvenes évek elején azonban Argentína nyitott a külvilág felé, dollárra szabadon átválthatóvá tette valutáját, egyben fölöslegesen restriktív, száz százalékos dollárfedezetet vezetett be a pesóra, ami az export és a gazdasági növekedés szoros korlátjává vált.

Az össztermék 1977 óta évi tíz százalékkal csökkent, az ipari kapacitás kihasználása a felére esett, a munkanélküliség az egekbe szökkent. Végrehajtották az import liberalizálását, a deregulációt és a privatizációt, anélkül, hogy a pesóra egyensúlyi árfolyamot vezettek volna be. Mindez abban tetõzött, hogy a pesó külföldi vásárlóképessége nagyságrenddel meghaladta belsõ vásárlóerejét. A különbséget a nagy kockázati felárat tartalmazó kamatú, rövid lejáratú külföldi források fedezték. A csak a hozammal, de a biztonsággal nem törõdõ külföldi befektetõk is felelõsek a meggondolatlan hitelezésért. De la Rúa 2000-ben – már megkésve – és utódai a lakosság heves ellenállása közepette hoztak és hoznak intézkedéseket a válság megoldására. Argentínában a – tömegnyomásra enyhített – szigorító intézkedéseket az ország hitelezõi, az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap elégtelennek tartják. Azt kell mondanom – fejezi be véleményét Bácskai Tamás –, hogy e szervezetek vaksággal vannak megverve, s nem tanultak az elsõ világháború utáni német kárpótlási kötelezettségek katasztrofális hatásaiból.

A magyar közgazdász szinte kizárólag makrogazdasági szempontokból vizsgálja a történéseket. Ezeken túl érdemes még megemlíteni – legalább – a közszolgáltatásokat valódi tõke nélkül privatizáló külföldi vállalatok nem éppen "eurokonform" itteni gyakorlatait.

Magyarországról a multik – ha jól tévedünk – kb. egy milliárddolláros nagyságrendben visznek ki hasznot évente, de a haszon legnagyobb része exporttevékenységükbõl származik. Argentínából, egyedül a közszolgáltatásokat privatizáló multik ennek többszörösét küldik haza, de hasznuk a belsõ piacról ered, monopolhelyzetben magasra szabott árak alapján.

Egyébként az argentin helyzetet nem lehet kielégítõen kizárólag az ökonómia szemszögébõl vizsgálni. A kilencvenes évek kezdete óta az intézmények folyamatosan elfajultak. A kongresszus által nyilvánosság elõtt megvitatott törvények helyett elnöki rendeletek kezdték alkotni a jogrendszer jókora részét. A felhígított igazságszolgáltatás – élén a cimborákkal kibõvített legfelsõbb bírósággal – automatikusan stemplizte szentesítését a végrehajtó hatalom akaratára. Elszalasztottuk az alkalmat, hogy a megkerülhetetlen reformokat kellõen megfontolva realizáljuk. Mindez és a hanyagul – vagy perverzül korrupt meggondolások alapján – véghezvitt, privatizációnak nevezett kótyavetye, az egy az egy arányban lecövekelt konvertibilitás stb., csak a társadalom – különösen a középrétegek – hiszékenyen ujjongó támogatása mellett volt lehetséges.

A középosztály már régóta nincs a helyzet magaslatán, valós érdekeit már régóta nem tudatosítja önmagának sem. A hetvenes években megitta a gerilla és az azt kiirtó megtorlás maszlagát; a nyolcvanas években durcáskodva ábrándult ki az adósságokkal megterhelt fiatal demokráciából. A kilencvenesekben a posztmodern elidegenülés mámorában szürcsölgette a pszeudoliberális kalandorok áfiumát s együgyûen szajkózta a hamis próféták hadováját.

A középosztály átverték; folyamatosan, kitartóan és hosszan. Most az elcsábított, megcsalt, elhagyott, vagyonából kifosztott szeretõ sértõdöttségével attól a cselekvésképtelen államtól kér elégtételt, amelynek lebontásához oly lelkesen asszisztált. Egy egészséges, mûködõképes kapitalista rendszerhez egy öntudatos és erõs nemzeti (nem nacionalista) polgárság léte szükséges. Ha majd a fazekak zaja lecsendesül – ha ugyan lecsendesül – és nekilátunk átgondolni, tudatosítani valós, elérhetõ érdekeinket, és sikerül az azok megvalósításához szükséges fenntartható konszenzust megtalálni: akkor valahogy mégiscsak lesz. (Tóth Endre)

Saját ügyben

Megjelentünk. Mégis. Csak azért is. Pedig már úgy féltük: nem tudunk.

A lap év végi, év elejei számában hagyományos tapintatosan felhívni az olvasók figyelmét, milyen hálásnak is érezzük magunkat, amikor az elõfizetéseket megkapjuk. Az írás általában valahol az utolsó oldalon szokott megjelenni, elbújtatva a Széljegyzetek közé.

Most pedig a címlapon. Különös idõket élünk, nem kell megmagyarázni. Szolgáltatásunkat – melyet tudjuk, sokan értékelnek és nagyra becsülnek – szeretnénk folytatni.

Tartalékaink ketrecben. A nyomda türelmes, de türelme határos. A közösséghez kell fordulnunk, az intézményekhez, hirdetõinkhez, olvasóinkhoz; Argentínában, Brazíliában, Amerikában, Európában. Tudjuk, senkinek sem könnyû. De az elõfizetésekre, a hirdetésekre parancsoló szükségünk van. A lap, a szolgáltatás fennmaradásának érdekében.

Köszönjük.

Hatályba lépett a "Kedvezménytörvény"

Újesztendõ napján lépett életbe a 2001. évi LXII. Törvény a szomszédos országokban élõ magyarokról. "Vonatkozik a Horvátországban, Jugoszláviában, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában vagy Ukrajnában lakó nem magyar állampolgárságú de magát magyar nemzetiségûnek valló emberekre, akik magyar állampolgárságukat nem úgy vesztették el, hogy lemondtak róla. A törvény hatálya akkor is kiterjed az ilyen emberek házastársára és közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekeikre, ha azok egyébként nem magyar nemzetiségûek." Az törvényben meghatározott kedvezmények és támogatások igénybevételére a "Magyar igazolvány" illetve a "Magyar hozzátartozói igazolvány" szolgál, amelyet meghatározott feltételek mellett magyar és nem magyar nemzetiségû személyek kaphatnak saját kérelmükre. Az elsõ magyarigazolványokat január 10.-én adta át Mádl Ferenc köztársasági elnök a szlovákiai Szencen élõ Takács Róbert építészmérnöknek, feleségének Máriának és két fiúknak Róbertnek és Csabának. Mádl Ferenc köszöntõbeszédében különösen fontosnak mondta, hogy a nemzetközi közvélemény jól értse és tudja, mirõl szól a jogszabály, hogy a törvény nem irányul senki ellen, ehelyett a nemzeti összetartás érzésének jó szándéka áll a háttérben. Takács Róbert az összes határon túli magyar nevében mondott köszönetet. Kihangsúlyozta az okmány magas eszmei értékét; azt ugyanis nem tartja valószínûnek, hogy családja éljen a kedvezményekkel.

Az igénybe vehetõ kedvezményeket és támogatásokat a törvény a következõképpen csoportosítja: Mûvelõdés, kultúra, tudomány; Kitüntetés, ösztöndíj; Társadalombiztosítási ellátás és egészségügyi szolgáltatás; Utazási kedvezmények; Oktatás, diákkedvezmények; A határon túli pedagógusok továbbképzése; Határon túli kihelyezett képzés; A szülõföldön nyújtható oktatási támogatás; Munkavállalás; A közszolgálati hírközlõ szervek feladatai; Határon túli szervezetek feladatai. A törvény alkalmazását az érintett országok közül egyértelmûen csak Szlovénia és Horvátország támogatja. Románia csak külön magyar-román kormányfõi nyilatkozat aláírása után járult hozzá a törvény alkalmazásához. Szlovákia azt kéri, hogy Ausztriához hasonlóan rá se vonatkozzék a törvény, illetve elképzelhetõ, hogy egy Románia által elért kompromisszumhoz hasonló megállapodáshoz fog ragaszkodni. A határon túli magyarok támogatását a teljes magyarországi politikai színkép szükségesnek tartja. A kedvezvénytörvényt a Parlament nagy többséggel szavazta meg; egyedül az SZDSZ ellenezte, de kihangsúlyozták: õk a támogatás más formáját tartják hasznosabbnak.

Vitathatatlan: az ország jelenlegi határain kívül rekedt magyarok gazdasági-szociális szempontból is az anyaországiakhoz viszonyítva kedvezõtlenebb helyzetbe kerültek. Kiszorultak a magyar politikai nemzetbõl, de a kulturális nemzethez tartozásukat sem élhették meg egyértelmûen. Magyar nyelvû tájékoztatásuk, könyvkiadásuk, oktatásuk, kulturális életük szervezetileg és tartalmilag is elkülönül az azonos magyarországitól. A kisebbségi magyarság egyszerre élte meg, hogy Budapest "elhagyta" õket, illetve azt, hogy az államban való boldogulás érdekében mind célszerûbbnek érzõdik magyarságának feladása. A megindult és sok országban az állami politika szintjén támogatott asszimilációs törekvések érvényesülésével az összmagyar történelmi és kulturális értékek jókora hányada, a magyar múlt sok értékes darabja ment volna (illetve ment is) veszendõbe. A törvény "a szomszédos államokban élõ magyaroknak az egységes magyar nemzethez való tartozása, szülõföldükön való boldogulása, valamint nemzeti azonosságtudata biztosítása végett" született. Habár, ha megvizsgáljuk, hogy a szülõföldön való magyarként megmaradást mennyiben szolgálja a törvény, akkor vitatható eredményekre jutunk. A szülõföldön elérhetõ magyar oktatásban való részvétel támogatásán túlmenõen más kedvezmény nem ösztönöz kifejezetten a szülõföldön való maradásra; igénybevételükhöz Magyarországra kell utazni. A törvény sok szempontból szimbolikusra sikeredett. Nem kimondott, de a szomszédos politikai nemzetek részérõl érzékelni vélt törekvés, hogy a határon túli magyar legyen büszke magyarságára, õrizze azt féltve, támadjon olyan érzete, hogy neki azért jobb, mint a románnak, szlováknak, ukránnak. A szimbólumrendszer megjelenítõje a "Magyar igazolvány", koronás borítólapjával a szomszédos országokban belpolitikailag irritálónak minõsült.

A törvénynek területen kívüli hatálya nincs; egyetlen más ország valamely hivatalos szervét vagy állampolgárát nem kötelezi semmire. Végrehajtása viszont legalábbis igényli, hogy az érintett államok eltûrjék a határon túli magyar szervezetek és magyar kormányzati illetve közhasznú szervek mûködését. A törvény alkalmazása semmilyen külföldi egyeztetést vagy jóváhagyást nem igényelt volna, ha a magyarigazolványért folyamodó Magyarországon tett volna nyilatkozatot, vették volna nyilvántartásba adatait. A jelen helyzet szerint csak az elbíráló hatóság mûködik Magyarországon, a kérelmek és ajánlatok begyûjtése külföldön történik, az igazolványért Magyarországra kell menni.

A szomszédos országokban politikai teher annak felvállalása, hogy például jobb Romániában magyarnak lenni mint románnak. Márpedig a törvénynek van egy ilyen üzenete. A román kormány saját nacionalista erõinek kezelésével van elfoglalva, míg a szlovákot ugyanezek az erõk ádáz ellenzékként fenyegetik. Habár a politikai gyakorlatban számos országban igenis találunk példákat miszerint a többségi politikai elit hátrányos helyzetben tartja a nemzeti kisebbségeket (adott esetben a magyart), ilyen értelmû politikai aktust viszont nem tudunk feltárni. Itt viszont egy törvény tesz megkülönböztetést nemzetiségi alapon ugyanazon ország polgárai között. A magyar kormány által megbízott szervezetek ajánlást tehetnek arra vonatkozóan ki minõsül valamilyen nemzetiségûnek, amirõl aztán magyar elbíráló hatóság dönt. A kérelmek begyûjtése, az ajánlások összeállítása és elbírálása révén a magyar hivatalos szervek olyan nemzetiségre vonatkozó adatokhoz jutnak amelyek nem feltétlenül egyeznek meg az adott ország nyilvántartási adataival. A törvény sérti a szabad identitásválasztás jogát is; az igazolvány megszerzéséhez nem elegendõ a "magyarnak tartom magam" nyilatkozat. A magyarsághoz tartozás tekintetében a törvény szigorúbb kritériumokat határoz meg mint amilyet magyarországi nemzetiséghez tarozás feltételeként a magyar jogrend megkövetel.

A határon túli magyarok igényei idõben és térben sohasem voltak egységesek. Az anyaország és a szülõföldország között gazdasági és szociális különbségek (munkabér, társadalmi és egészségügyi ellátás, kulturális lehetõségek stb.) országonként és idõben változók. Ilyen szempontból a szlovéniai magyarok helyzete egyáltalán nem mondható kedvezõtlenebbnek mint a magyarországiaké; a szlovákiaké és a horvátországiaké valamelyest, míg a romániai, jugoszláviai és ukrajnai magyaroké kétségtelenül nehezebb. A kettõs állampolgárság igénye nem mindig és nem mindenütt jelentkezett, de idõrõl-idõre volt ilyen megfogalmazott kérés. Egészségesebb elvárás volt a "státusz", hogy a nemzet egésze hogyan érzi és fogadja el magához tartozónak a határon túlikat. Az elváráshoz képest a törvény kétségtelenül kevesebbet ad. Megadja viszont a közös törõdés, a foglalkozás érzetét, erõsíti a jelképes együvé tartozást. Az kétségkívül pozitívum; a határon túli magyar szervezetek többsége így és ebben a formában is kedvezõnek tartja a törvény meghozatalát. Bonyolultabb a helyzet, ha nem a szervezetek vezetõségének, hanem a közvetlenül érintett egyszerû emberek hozzáállását vizsgáljuk. Õk kétségtelenül többet vártak, a határon túli magyarság egészét tekintve mégis pozitív a kép, különösen az volt a magyar-román egyetértési nyilatkozat aláírása elõtt. Azóta az erdélyi magyarság éppen az érzelmi többletet biztosító lehetõségek devalválódását érzékeli.

A magas eszmei értékek kétségkívül fontosak és jelentõsek, de a törvény sikere vagy kudarca annak mindennapi alkalmazásának lesz eredménye. Ebbõl a szempontból pedig lényeges, veszélyezteti-e a magyarországi ellátásokat, okoz-e társadalmi feszültséget? A magyarországi társadalmi ellátórendszerek forráshiánnyal küszködnek; az egészségügy relatív színvonala romlik, az összlakosság egészségi állapota nem javul. Érthetõ, hogy a megmaradás érdekében segítséget váró, többször magára hagyott határon túli magyarság joggal vár bizonyos áldozatokat az anyaországtól, mégsem lehet feltételezni a magyar társadalom megértésének végtelen voltát. Az oktatásban – amely eddig sem tudott valódi esélyegyenlõséget teremteni – éppen a hátrányos helyzetû, tehetséges tanulók felzárkóztatására, az esélyteremtésre szánt összegek csúszhatnak át a határon túliak támogatására. Nincs garancia arra sem, hogy a határon túli fiatal Magyarországon megszerzett tudását a kisebb lehetõségeket kínáló szülõföldön fogja majd kamatoztatni, és nem vállal – esetleg a magyar munkaerõpiacot torzító feltételekkel – Magyarországon munkát. Vagy nem lesz subjektuma a magyar szellemi életet is érintõ agyelszívásnak. Félõ az is, hogy egyes szomszédos országok éppen a magyar lehetõségekre tekintettel sorvasztják majd tovább a helyi magyar nyelvû oktatást.

Külön kérdés – és talán a legfontosabb – a törvényben biztosított magyarországi munkavállalás lehetõsége. A jogszabály kimondja: erre "az engedély naptári évenként három hónap idõtartamra a munkaerõ-piaci helyzet vizsgálata nélkül adható ki." A törvény hatályba lépése után a magyarországi fekete munkavállalás sokkal nehezebben szankcionálható, mint azelõtt. Az eddigi tapasztalatok alapján elképzelhetetlen, hogy ne legyen a munkaerõ piacra további káros hatása, amely eddig is fõként a legkiszolgáltatottabbakat sújtotta. Ezeket a félelmeket felerõsíti a magyar-román egyetértési nyilatkozat. Eszerint "minden román állampolgár, származásra való tekintet nélkül, a Magyar Köztársaság területén érvényes munkavállalási engedély alapján ugyanazokat a munkavállalási feltételeket és elbánást élvezi". A román politika a nyilatkozatot egyértelmûen saját gyõzelmeként mutatja be a román lakosságnak. A szenátus munkaügyi bizottságának elnöke egyenesen azt hencegte: Nastase kormányfõ, aki a nemzetközi magánjog kitûnõ szakértõje, az adott kérdésben könnyen gyõzte le ellenfelét a magyar miniszterelnököt. Szélsõséges megnyilvánulásokkal a magyar sajtó egy része sem maradt adós. Volt aki a nyilatkozatot úgy értelmezte: "Bukarest beadta a derekát". Egy Vas-megyei MDF-es képviselõ pedig azt állítja: Könnyebb lesz egy tevének a tû fokán átmenni, mint egy románnak Magyarországon munkát találni. Ilyen szövetségesek mellett a kormánynak ellenfélre már nincs is szüksége! A szocialista ellenzék támadja az egyetértési nyilatkozatot, nem utolsó sorban választási megfontolásból is. A román vendégmunkások fõleg a legalacsonyabb kategóriákban alkalmazott munkavállalókkal konkurálnának; kiváltképpen a kevésbé fejlett Tiszántúlon, ahol a munkanélküliség sokkal magasabb mint az országos átlag. A megkérdezett segédmunkásoknak pedig a fele szavazna az MSZP-re és csak egyharmada a Fideszre.

Kétségkívül az egyeztetési nyilatkozat meglepetést okozott. Orbán Viktor vállalkozó szellemû politikus. (Egyes rosszmájúak szerint politikai vállalkozó.) És szenvedélyes futballista, aki focizó stílusát a politikába is gyakorta átviszi. A Felcsut S. C. balösszekötõje pedig, ha labda kerül lába elé, nem mindig gondolja meg mi is a legjobb amit azzal tenni lehet. Rászúrja. Kapura. Lõtt õ már így többször gólt is, de az is elõ szokott fordulni, a labda a lelátón száll le, az ellenfél drukkereinek derûjére. Ez a labda még a levegõben van. (Antichtón)

Márai-könyv bemutatója Londonban

Január 14.-én este mutatták be Londonban Márai Sándor "A gyertyák csonkig égnek " címû regényének angol fordítását, amely az elsõ angolul megjelent Márai-mû. A bemutatón megjelent Orbán Viktor miniszterelnök is. A The Times kritikája "elveszett magyar mestermûnek" nevezi a regényt.

Január 14-én mutatták be Londonban Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek címû regényének angol nyelvû kiadását Orbán Viktor kormányfõ és felesége jelenlétében.

A londoni Magyar Kulturális Központ és az angol nyelvû regényt kiadó Penguin/Viking könyvkiadó közös estjén részt vett Carol Brown Janeway, a regény Egyesült Államokban élõ fordítója és Roberto Calasso olasz író, kiadó, a Márai-hagyaték idegen nyelvû gondozója. Az est házigazdája Fischer Tibor író volt.

Az Embers (Parázs) címmel megjelenõ regényt már a világ 18 országában adták ki francia, olasz és német nyelven. Az angol kiadással Nagy-Britannián kívül 20 másik országban is megjelenik Márai Sándor 1942-ben írt regénye.

A londoni Magyar Kulturális Központ a múlt év júniusában Londonban megrendezett magyar irodalmi fesztivál keretében mutatta be a szigetországban elõször Márai Sándor munkásságát. A Penguin/Viking kiadó akkor kérte fel az intézetet a bemutató megrendezésére.

A regény hétfõ esti hivatalos bemutatása elõtt a brit sajtó elragadtatással ír Márai mûvérõl. Az elsõ kritikák egytõl egyig hûségesnek, szépnek ítélik a fordítást. Carole Angier, a tekintélyes The Times szemleírója "elveszett magyar mestermûnek" nevezi a regényt, olyan "csodálatos könyvnek, amelynek olvasását nem lehet befejezni... Minden alkalommal, ha fel kellett hagynom olvasásával, vonakodva vettem ismét kezembe, mert attól rettegtem, hogy túlságosan gyorsan vége lesz" - írta. Angier szerint Carol Brown Janeway szépen fordította a mestermûvet. Emlékeztetve arra, hogy a magyar író több mint 20 regényt írt, a cikkíró üdvözli, hogy 19 további Márai-mûvel ismerkedhet majd meg.

Fischer Tibor író a The Guardian hasábjain Márai Sándor életét és munkásságát ismertetve, rámutat arra, hogy "Márai az új demokratikus Magyarország talizmánjává vált. Nemcsak munkásságának köszönheti rendkívüli népszerûségét, hanem életének is, amely tükrözi a Magyarországot ért csapásokat a 20. században." Emlékeztet arra, hogy 1989-ben bekövetkezett halálakor "Márai kevésbé volt ismert hazájában, bár a szovjetek fiatal, agresszívabb ellenzéke, köztük Orbán Viktor jelenlegi kormányfõ, felnézett rá."

Mint Fischer írja, "bár maga Márai is kétkedett regényei angol nyelvû fordíthatóságát illetõen, ez nem akadályozta meg abban, hogy könyveivel bombázza az angol és amerikai ügynököket. Sajnálatos, hogy nem láthatta (az angol jogokért kifizetett) csekket. A Viking 100 ezer fontot adott a regényért, sokkal többet mint Márai életében valaha is láthatott."

Fischer Tibor aggódva szól arról, hogy a mûvet németbõl fordították, de elismeri, hogy "a fordítás hû az eredetihez". Ennek ellenére úgy véli, "Márai stílusának és motívumainak többsége elveszett" a két nyelv különbözõsége miatt. Márai könyveinek külföldi sikerét Fischer nem tartja véletlennek, hiszen "van bennük egy csekély Agatha Christie, egy kis Mills és Boon meghintve elegáns prózával és egy kis Beckettre való utalással". MTI

Hatvanötezer fontért kelt el a Vizsolyi Biblia egy példánya Londonban

Parádés könyv- és kéziratárverést tartott a patinás Christie’s aukciós ház Londonban november 28-án. A rendezvény magyar aktualitása, hogy egy szinte teljes, elsõ kiadású Vizsolyi Bibliára is lehetett licitálni. Az 51-es tételszámmal induló Bibliát a ház szakértõi 30-50 ezer angol fontra taksálták, kikiáltási ára ennek megfelelõen 24 ezer font volt. (Egy font kb. 1.4 dollár.)

A Christie’s szerdai árverésén kínált 113 tétel sorában a Vizsolyi Biblia mellett olyan ritkaságok szerepeltek, mint a Gutenberg-biblia egy lapja, Daniel Defoe mûvei, valamint Hermann Hesse és Thomas Mann kéziratai. Különös értékkel bír Petrus Comestor Historia Scholastica címû, mindeddig ismeretlen kézirata, melyet a szerzõ az 1190-es években a rochesteri székesegyházban vetett papírra. A mû csaknem 65 ezer fontért, a Vizsolyi Bibliával közel azonos áron kelt el. A nyomtatott könyvek között Morus Tamás Utópiájának három korai kiadására lehetett licitálni: a nagy hatást kiváltott elsõ 160 ezer, a ritka második 24 ezer és negyedik kiadás 21 ezer fontért talált gazdára, mely utóbbinak a szövegét maga a szerzõ javította.

Károly (Károli) Gáspár elsõ teljes magyar nyelvi fordítását Mantskovit Bálint nyomtatta ki 1589-1590-ben Vizsolyban, ebbõl az elsõ kiadásból ép darab mindössze egy létezik, egy magyarországi magángyûjteményben, teljes példánnyal még a legnagyobb hazai és külföldi közgyûjtemények, könyvtárak sem rendelkeznek.

A Londonban elárverezett példányból - a katalógus leírását alapul véve - mindössze egy lap hiányzik, vagyis szinte teljesnek tekinthetõ, hazai szakértõk szerint a kötése száz-százötven évvel késõbbi. A katalógus megemlékezik arról is, hogy Károli fordítása közel háromszáz kiadást ért meg napjainkig, a szövegbõl a legnagyobb magyar költõk és írók idéztek, használtak fel mûveikhez még évszázadokkal késõbb is. Az árverés többi tételének ismeretében érezhetõ volt az óvatosság az aukciós ház részérõl, a nem éppen magas becsérték a magyar nyelvû kultúra zártságának, elszigeteltségnek eredménye, mûvelõdéstörténeti értéke ellenére az elsõ magyar Biblia-fordításra feltehetõen nem vártak sok licitálót.

Úgy mondják, a bibliát egy külföldön élõ magyar származású üzletember vette meg 65 ezer fontért, kikiáltási árának több mint két és félszereséért.

Az árverésén az Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának képviselõje is részt vett, de csak kikiáltási áron vásárolhatta volna meg a Vizsolyi Bibliát. Várhegyi Attila, a minisztérium politikai államtitkára, ezt azzal indokolta, hogy Magyarországon több tucat, többé-kevésbé hiánytalan példány található a Károli Gáspár és néhány munkatársa által fordított Ó- és Újszövetségbõl. Többek között az Országos Széchényi Könyvtár is rendelkezik ilyen példánnyal. Várhegyi szerint megtisztelõ, hogy a magyar kultúra egyik fontos ereklyéje iránt ekkora volt az érdeklõdés. Az NKÖM-ben úgy tervezik, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a külföldi árverések kínálatát, és ha magyar vonatkozású, mindenképpen megszerzendõ dokumentumra, mûalkotásra lelnek, ezeket igyekeznek megvásárolni. A tárca idén 300 millió forintot költött magyar közgyûjtemények gyarapítására.

Kultúránk szempontjából beláthatatlanul fontos, hogy a protestantizmus felemelte a népnyelv gyakorlati szerepét, eszközi jelentõségét. A régi magyar nyelv Károli mûve által vált a nemzeti mûveltség állandó, termékeny és eleven részévé. Nemcsak nyelvemlék, de kihatásai folytán a modern magyar hazafiság kialakulásának fontos mérföldköve is. Bárhogy is legyen belõle tucatnyi Magyarországon, sajnáljuk, hogy a most Londonban elárverezett példány is nem oda került.

És apropos. A nyugati magyar diaszpórának nem lehetne-e szép és megtisztelõ feladata a külföldön lappangó, kallódó magyar mûalkotások felkutatásában, feltérképezésében közremûködni. Érdemesebb lenne ilyesmibe fektetni energiát és eszközöket, mint a magyar politikába és külpolitikába ismeretek, képzettség és tájékozódás nélkül belekibicelni — és marakodni. Tóth Endre

Új könyv jelent meg a Szentkoronáról

Decemberben jelentette meg Maár Lívia Budapesten, a Püski Kiadó gondozásában, a Szentkorona legújabb kori történetének egy igen érdekes epizódját, Simontsits Attila tollából. A szerzõ egy igen terjedelmes könyvben adta ki angolul kutatásai eredményét, amelynek magyar kivonata ez az új kiadvány.

A II. Világháború végefelé a m. kir. Koronaõrség utolsó, maroknyi csapata 1945. április 27.-én megfeneklett Mattsee és Zellhof között, Salzburg határában. Ekkor parancsnokuk, vitéz bankói Pajtás Ernõ ezredes arra határozta el magát, hogy – mint történelmünk folyamán máskor is elõfordult – elássa a koronázó ékszereket. Csak az üres kincses ládát adták át az amerikai 7. Hadseregnek, a Szentjobbot pedig elhelyezték a salzburgi érseknél. Két hónappal késõbb, miután a háború végetért, egy fiatal amerikai tiszt segítségével – aki kicsempészte õket a fogolytáborból – a koronaõr és egyik altisztje kalandos körülmények közt vissza mentek kiásni a kincseket, amelyeket azután az amerikaiak Fort Knox-ban õriztek harminc évig, majd Cyrus Vance külügyminiszter ünnepélyesen visszaadta õket a magyar kormánynak.

Nyugati magyarok 1980-ban emlékkápolnát avattak fel Mattsee-ben, azon a helyen, ahol a Szentkorona volt két hónapig elrejtve. Ide meghívták az egyetlen élõ szereplõjét ennek a történelmi eseménynek, aki közjegyzõ elõtt hitelesített nyilatkozatban rögzítette az eset részleteit.

A könyv még egy sorozat igen érdekes dokumentumot és fényképet is tartalmaz az esettel és a szereplõkkel kapcsolatban. (kp)

Kõgl Károly magas kitûntetése

December 12.-én szokatlanul díszes katonai parádé keretében adták át Kõgl Károlynak a "Brigadeiro Tobias" kitûntetést, emlékérmet és diplomát. A Sao Paulo kormányzóság katonai-rendõrségének legmagasabb elismerését honfitársunk a Brazíliában, a természetvédelem terén kifejtett sokoldalú, eredményes munkássága jutalmául kapta meg. A kitûntettek között voltak magas állami és katonai legmagasabb tisztviselõk, kormánytagok, képviselõk, a 2. Hadsereg fõparancsnoka és magas rangú katonatársai. A történelmi egyenruhába öltözött, felsorakozott dísz-század elõtt Gerardo Alckmin Sao Paulo állam kormányzójának, Marco Vinício Petre-luzzi a közbiztonság államtitkárának, magas rangú állami, politikai, katonai kiválóságok jelenlétében Rui Cesar Melo ezredes, a katonai rendõrség fõparancsoka tûzte a ki a díszérmet Kõgl Károly mellére.

Zárt, magas színvonalú ünnepség volt, amelyen – a fentieken kívül – az állam összes katona-rendõri parancsnoka is részt vett. Kõgl Károlyt családja és egy gyõri osztálytársa kísérte el, aki a mellékelt fényképeket készítette. Az aktust elegáns fogadás követte.

Az Emlékérmet Sao Paulo korzósága 1965-ben alapította Rafael Tobias, a Katonai Rendõrség alapítójának emlékére, a Kormányzóság érdekében érdemes munkát végzett eminens katonák és a civil társadalom kiváló tagjainak kitûntetésére.

Kõgl Károly újabb kitûntetéséhez meleg szívvel gratulálunk, a brazil magyar kolónia örömmel nyugtázza eminens tagjának újabb elismerését.

*

Kõgl Károlyt nem kell bemutatni az olvasónak. A második világháború után Délamerikába kivándorolt honfitársunk nemcsak az egyik legnagyobb karriért futotta be, de új hazájának Brazíliának közéleti munkásságával olyan szolgálatokat tett, amely, valóban egyedülálló az emigráció történetében. A kivételes tehetségekkel rendelkezõ gazdasági szakember, építkezési vállalkozásba kezdett, és építész társával meglátta az ötven-hatvanas évek fejlõdési lázát, amivel nagy vagyont szerzett. Brazília fõváros számtalan épületét, palotáját, nagykövetségi épületeket (köztük a magyart is), õk építették, de igen sok Sao Paulói bérház és kereskedelmi üzletház került ki híressé vált irodájukból.

A siker, kötelességet is jelent. A lehetõségeit megteremtõ országnak hálából szolgálatait is felajánlotta. Ildikó feleségével - a természetvédelem elmaradottsága tûnt fel nekik. Ismeretes, hogy a brazil õserdõk rabló-gazdálkodása annak idején teljes gõzzel irtotta a faunát és egyben a világon sok egyedülálló exotikus állatállományt is. Ennek megmentésébe kapcsolódott be Kõgl Károly és Ildikó. Kétszáz hektáros õserdõ közepén emelt létesítmény, mintapéldánya egy természetvédelmi park, amibõl kevés van a világon. Nemcsak Brasil, de világ is felfigyelt erre a rendkívüli teljesítményre. Sokan látogatták, szakemberek, újságírók, híre ment Itatubának. Ilyen elõzmények után szinte természetes, hogy mindezeket látva, az elismerés sem hiányzott. Sao Paulo városa, a tartomány, de külföldi kitüntetések sorozata ismerte el a világon egyre sürgetõbb és hiánypótló munkát. A természetvédelem, Földünk megmentéséért folytatott küzdelem, a természeti kincsek védelme sajnos még ma sem mindenhol kormányprogram.

Az érem, amit Kõgl Károly büszkén visel hajtókáján, megelégedéssel töltheti el. Idõs korában, visszanézve a múltra elmondhatja: Jó mulatság, férfi munka volt. Adja Isten, hogy sokáig élvezhesse munkája gyümölcsét!

Magyar házaspár Belo Horizonte legújabb díszpolgára

Belo Horizonte, Minas Gerais állam fõvárosa, nem azzal tûnik ki igazán, hogy 2 millió 155 ezer lakójával Brazília 4. legnagyobb városa, hanem mert köztudomású, hogy az ország leghagyományõrzõbb és talán legöntudatosabban "brazil" városa.

Éppen ezért, amikor egy elegáns borítékban egy meghívót kaptam kézhez:

"Belo Horizonte Városi Tanácsának Elnöke, Sérgio Ferrara meghívja Önt és családját az ünnepi gyûlésére, amelyen Paulinyi Líviát és Dr. Paulinyi Ernõt a város DÍSZPOLGÁRÁVÁ avatjuk..."; rögtön tudtam, hogy ez különlegesen nagy esemény. Ezt a kitüntetés két nem "mineiro" kapja, sõt akik nem is brazil hazánkfiai, hanem idegen származásúak. Valami nagyon nagyot tehettek ezért a városért, hogy ezt a nagy megtiszteltetést kiérdemelték.

Dr. Paulinyi Ernõ a budapesti Mûegyetemen végzett és a Második Világháború után került Rio de Janeiróba, Brazília akkori fõvárosába. A rovarirtó szerek kutatásában már egy bizonyos gyakorlattal rendelkezett és így két irányban kezdett érdeklõdni: a mezõgazdaság és közegészségügy felé. Portugál nyelvtudását mindennapi újságolvasással gyorsította. A hírek között meg is találta feladatát az új hazában. A sorok közt a neki szóló üzenet az volt, hogy a fontosabb népbetegségek leküzdésében, mint például a malária, a megelõzésnek, tehát a rovarirtó szernek végtelen nagy a fontossága, mert kevesebbe kerül, mint a betegség kigyógyítása.

Következõ lépése tehát az volt, hogy megtalálja, azokat a szakembereket, akik az elmúlt fél évszázad folyamán eredményesen harcoltak a malária, schisto-somiasis és Chagas-kór ellen és kiirtották a rettegett sárgalázt terjesztõ szúnyogot. Tudta, hogy ezek között van a helye. A kedvezõ alkalom, nem is váratott sokáig magára. Meghívást kapott az Országos Malária Intézet igazgatójától, Dr. Pinottitól (aki késõbb, Juscelino Kubitsek elnök Egészségügyi Minisztere), hogy az Intézet kémiai kutató laboratóriumát vezesse.

A magyarszármazású tudós munkájának és eredményeinek hamar szétfutott a híre az országban. Megérkeztek az elsõ meghívások: Belémbe (Pará állam) indult, hogy az ottani szúnyogok rezisztenciája okozta problémát megoldja, amit sikerült is. Rögtön ezután került sorra Belo Horizonte addig megoldatlan problémája: a városban elszaporodott skorpiók. Dr. Paulinyi Ernõ rovarirtója megoldotta ezt a problémát is, és ugyanakkor a minasi fõváros, Belo Horizonte, meghódította a Paulinyi család szívét. Örömmel költöztek ide, amikor a kutatóintézetet, ahol most dolgozott, az Országos Mezõgazdasági Járványok Intézetét, (Instituto Nacional de Endemias Rurais) 1955-ben áttelepítették Belo Horizonteba.

Itt kezdte el egyik nagyobb méretû kísérletét, amit késõbb "malária elleni konyhasó"-nak neveztek el. 3 éven keresztül gyûjtött adatai felkeltették az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Szervezete (OMS) vezérigazgatójának, a brazil Dr. Candaunak figyelmét. Meghívták, szakértõi minõségben, hogy ezzel a malária ellenes módszerével Afrikában és Távol Keleten kezdjen el kísérletezni.

Dr. Paulinyi Ernõ díszoklevele átvevésekor mondott ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy Belo Horizontéban nem csak a város szép és rendezett parkjai, utcái vagy lakói vendégszeretete miatt érzi magát otthon, hanem azért is, mert az Egyetem elismerte képesítését és munkájához olyan környezetet teremtett, amelyben békésen tudott dolgozni és a brazil kultúrát és tudományt elõbbre vinni. Azt is elmondta, hogy a budapesti Mûegyetem a közelmúltban aranyéremmel tüntette ki 50 éves tudományos és tanári munkájáért, amibõl 40 évet a Minas Gerais-i Állami Egyetemen végzett! Ezt szimbolikusan egy világokat összekötõ kapcsolatnak érzi, ami egy emberségesebb és boldogabb jövõ biztató jele számára.

Paulinyiné Frisch Lívia mindenben férje méltó társa. Egyáltalán nem illik rá az a mondás, hogy "Minden nagy férfi mögött egy nagy asszony áll". Lívia nem férje mögött, de mellette áll. Miközben férje tudós kutató kollegáit mindenheti összejövetelükre, ahol az ország egészségügyi gondjait tárgyalják, magyar süteményekkel várja, tehetséges fiát és lányát nagyszerû szorgalmas emberekké neveli és legnagyobb unokájának szépen ívelõ zenei életét is közelrõl figyeli; szabad perceiben, szerelmének, az irodalomnak hódol. Mert az igazság, hogy Lívia nemcsak feleség, anya és háziasszony, hanem egy finom lelkû költõnõ, mély filozófiával író írónõ és fordítónõ - három nyelven. 2 könyve jelent már meg, több mint 20 tanulmánya és vers fordításai magyar-angol és portugál, tehát 3 nyelven.

Az irodalom szolgálatában azonban nem állt meg a fordításoknál, vers és könyvírásnál. 1982-ben az Academia Feminina Mineira de Letras megalapításának kezdeményezõje és mozgató motorja. Az Akadémia létrejötte után hosszú évekig elnöknõje, és amikor lemondott, megválasztották örökös tiszteletbeli elnöknõnek.

Belo Horizonte városban eddig még nem volt rá példa, hogy egy házaspárt választottak volna meg együtt díszpolgárnak. Megköszönõ beszédében Lívia is meleg szavakkal vallja meg szeretetét e városhoz, amelyért annyit tudott tenni és amelytõl megkapta a legmagasabb kitüntetését:

"Amikor Rióból Minas felé robogott velünk a vonat, elég volt egy pillantás a tájra, hogy megállapítsuk, mennyire különbözik a látkép minden elõbbitõl, mit ismertünk. A narancs-ültevények virágba borulva álltak. A madarak rengeteg színben röppentek a magasba. A vonat éles füttye megriasztotta nyugalmas pihenõjüket. Ágak hajladoztak orchideákkal. Virágok, melyeket odahaza a virágüzletekben láttam kitéve, vagy ha télikertben nyíltak, okot adtak ünnepélyes teadélutánra. Varázslatos kép - mormoltam magamban..."

De nem csak Lívia élt egy olyan városban, amit szeretett és ahol boldog. Belo is szerencsés volt, hogy Lívia ott telepedett le családjával. Tehetségét ott virágoztatta, magávalragadó energiájával ott fejtett ki alkotó munkát.

És férjével együtt mindketten a magyar névnek szereztek megbecsülést. Piller Éva

Szalayék írják Budapestrõl

Szeretett barátaim!

Utolsó levelem óta sok idõ telt el, de élményekben, fejlõdésben, tennivalóban és persze ünnepekben gazdag idõszak volt. Megéltem életem elsõ fehér karácsonyát. Mondhatom, hogy megható volt 25-én templomból kijövet a hulló hó.

A karácsonyra sokat készülõdtünk, akaratom ellenére beleestünk a helybeli rohanásba.

Mindenki rohan ajándékot meg mindenfélét vásárolni, aztán meg az üdvözletek, telefonálások, látogatások. Karácsony és újév között leáll az élet, nagyon sokan elutaznak, rengeteg üzlet zárva van. Szentestére feljöttek Nagykõrösrõl unokatestvéremék, nagyon kellemesen töltöttük. Ünnepi vacsorára halat is ettünk, mert itt ez a szokás: karácsony elõtti böjt. Sütöttünk beiglit is meg patkókat. Ki hitte volna, hogy valaha ilyesmit készítünk, hát még azt, hogy mekkora örömmel?

Szilveszterkor Szekeres Szabolcséknál voltunk, ugyanis Némethy Judith itt töltötte az ünnepeket és kitalálta, hogy milyen jó lenne összehozni az Argentínából haza származottakat. Voltunk vagy harmincan és "empanada" is volt, amit egy argentínai harmadgenerációs magyar sütött, aki szintén hazatelepedett, magyarországi felesége van, és vendéglátó iparban dolgozik. Nagyon élveztük, nótáztunk, ettünk, ittunk és kerülõ úton jöttünk haza, hogy a rendõrök el ne kapjanak, mert ilyenkor aztán vadásznak az ittasokra.

Munka terén novemberben és fõleg decemberben a keresés nem festett nagyon ígérkezõnek. Ezért az angol tanulás mellett eldöntöttem, hogy kipótolom a magyarországi szaktudás és tapasztalat hiányom. Komoly fontolgatás után, eldöntöttem, hogy felvételt kérek a Közgazdasági Egyetem MBA programjára. Most nem részletezem az összes érveket, lehetõségeket, pro- és kontrákat, csak annyit említek meg, hogy legalábbis magyar viszonylatban ez egy drága mulatság. De jelentkeztem, majdnem a határidõ lejártakor. Néhány napra rá, behívtak egy interjúra, hogy jelentkezésem szóbeliben is megvédjem. Ott kiderült, hogy mert GYES-en vagyok (nem dolgozok és az államtól pénzbeli támogatást kapok, ameddig legkisebb gyermekem három évét betölti, hogy itthon maradjak és neveljem), tandíjmentességre vagyok jogosult. Az interjút követõ 10 napon belül, megjött a pecsétes levél, amelyben felvételem elfogadását tudomásomra hozták. Többek közt arra is felhívták a figyelmem, hogy diákigazolványra is tarthatok igényt. Hát tartok is, mert csak a BKV (tömegközlekedési) bérletem ára 4050 HUF-ról 1310-re csökken, és ki tudja mennyi anyagi és más elõnyben is lesz majd részem. Ám a legfontosabb az, hogy tanulni fogok és magyarul, olyasmit, ami pályám fejlesztésére, az angollal együtt, talán most a leghasznosabb. Február 15-én egy kétnapos csapat építõ tréninggel kezdõdik a tanulás. Már nagyon várom.

Januárban a munka kínálat is megnövekedett. Ez elmúlt hetekben tucatnyi életrajzot küldtem el és három interjúm is volt, azonban most már válogatós lettem, és az állásvállalás az MBA elvégzése lehetõségének lesz függvénye. Az egyik lehetõség nagyon érdekel, éspedig a Jezsuita Rend Alapítványa gazdasági vezetõt keres. Ádám atyával beszéltem, interjún voltam, várjuk a további fejleményeket. Sok jelentkezõ van...

Másra térve, két hete megérkeztek az új buenosi ösztöndíjasok. Bonapartian Edi nálunk lakik, úgyhogy egyelõre egy pótgyermekünk is van. Azonban a másik két fiú is többször megfordul nálunk. Néha itt alszanak, mert éjjel körülményes hazajutni. A lányok nagyon jól el vannak helyezve egy gellérthegyi kollégiumban. Legalább 3 csillagos szálloda. Sokszor arra gondolok, hogy milyen jó lett volna a mi idõnkben egy ilyen lehetõség. A lányok is voltak már kétszer nálunk. Minden arra utal, hogy jól érzik magukat.

Éva szerintem most már egyre jobban van, lassabban, mint én, de Õ benne is kikristályosodik, hogy mennyire jó döntés volt ide jönni. Egyre jobban feltalálja magát és eldöntötte, hogy félnapi munkát keres. Volt már néhány helyen és van egy jó lehetõség. Remélem bejön, mert a gyerekek sokszor az idegeire mennek. Neki kell valamit házon kívül tenni.

A gyerekek szépen fejlõdnek. Balázs már három napja függetlenül jár, képes 10 lépést is megtenni, aztán fenekére esik és mászik gyorsan tovább. Nincs már bébink. Kristóf valamivel jobban eszik, és sokkal többet beszél. Mond olyat, hogy tessék papa, mikor ad valamit, persze összevissza selypítve. Jó lenne már a pelenka terén is haladni valamit, de azt hiszem erre már csak tavasszal kerül sor. Andrea nem szeret óvodába járni, inkább a tv elõtt ülne egész nap, de egyre több barátja van, és pl. az evangélikus gyülekezetbe is nagyon szeretik. Megjegyzem minket is egyre jobban befogadnak.

November végétõl nagy hidegek voltak. Karácsonyeste, a Coca-Cola megfagyott az ablakban. De Edi érkezésekor hirtelen felmelegedett, az összes hó elolvadt és most már napközben 10-15 fok meleg van, sõt, már 18 is volt. Kora tavasz van. A napok is egyre hosszabbak, és ez javít a közérzetemen. Olyan szép napsütés van, és messze el lehet látni. Szombatra már valami kirándulást is tervezünk.

Az ország most választásokra készül. Harcolnak a politikusok. Ízlésem szerint nem a legjobb hangnemben folyik a kampány, fõleg a szocialisták részérõl. Mindenfélét pocskondiáznak, hogy mit csináltak-csinálnak az elõdök rosszul, és fût-fát összevissza ígérnek. Azt mondják, hogy az ígéreteket be tudják tartani, mert van rá pénz. Akkor én kérdezem, ki szerezte a pénzt, nemde az elõdök? Ha igen, akkor meg mit csináltak olyan rosszul?

Mi, mindenestre el fogunk menni szavazni. Ez is egy nagy élmény lesz...

Az argentínai események, nagyon felzaklattak minket is, mert Titeket féltünk. Még emlékszünk arra, hogy mi a közbiztonság hiány, mi az, reménytelenül nézni a jövõbe, mi az nem tudni, tervezni, és csak fizetni és fizetni semmiért, illetve azért, hogy egy erkölcstelen politikai kaszt, mindent zsebre vágjon, elherdáljon.

Hálát adok a Jóistennek, hogy ide vezetett, és Magyarországnak is hálás vagyok, mert ITTHONT ad. Szeretettel ölellek benneteket. Bandi

ZIK ösztöndíjasok

A sok nehézség közepette, íme egy jó hír: Csodával határos, amit a Zrínyi Ifjúsági Kör örömmel és büszkén jelent: Január 21.-én egy esztendeig tartó ösztöndíjjal hat ifjú repült Magyarországra! — Jutalmukat kemény munka árán érték el. A lehetõségekhez képest, itteni tanulmányaik során betekintést kaptak a magyar kultúra kincsestárába. Otthon alkalmuk lesz a kincsestárból annyi értéket meríteni, amennyire saját elhatározásuk, kíváncsiságuk, érdeklõdésük és tudásszomjuk bíztatja õket.

Lovrics Alexandra, Papp Gabi és Zaha Eszti komoly szándékkal indult útnak. Tíz hónapon keresztül, a "Collegium Hungarorum Juventutis Occidentalis" (röviden CHJO), melynek bonyolult neve hamarosan változni fog, magyarság ismereti tanfolyamán vesznek részt. A "Collegium"-ot a Magyar Állam Oktatásügyi Minisztériuma és a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség szervezi és támogatja. A tanulók egy vadonatúj, gyönyörû diákotthon bennlakói. Egy ügyesen kidolgozott tanterv alapján napi több órás kiképzésben van részük. A tantervben sûrûn szerepel országjárás, tehát gondoskodik arról, hogy a nyugatról jövõ fiatalok lehetõleg az egész országot megismerjék. Sõt a program szerint Erdélybe, a Székelyföldre, és Kárpátaljára is eljutnak.

Szeley Sándor, Bonapartian Edi és Kerekes Miklós egy-egy magyar család vendége lesz. Öt hónapon keresztül, a Szent Imre Kollégiumban, mint "hallgató diákok" fogják ismereteiket gyarapítani. Az õ esetükben is az eredmény egyenes arányban áll a szorgalmukkal.

Mind a hat ifjút hatalmas adag szeretetünk és jó kívánságunk kíséri. Utazásukhoz sok reményt füzünk. Látván Argentína kritikus és kilátástalan helyzetét, nincs kizárva, hogy egyik-másik Magyarországon folytassa egyetemi tanulmányait. Azonban, ha visszajönnek: itteni társadalmunknak mûvelt, értelmes vezetõkre van szüksége, tehát rájuk számítunk!

Munkájukról, élményeikrõl, eredményeikrõl a jövõben ismertetünk.

Száz éve született Marlene Dietrich

Száz éve, 1901. december 27-én született Marlene Dietrich német származású színésznõ, egy korszak szexszimbóluma. Marie Magdalene Dietrich von Losch Berlinben látta meg a napvilágot, jómódú családban. Apja rendõrhadnagy volt, aki korán meghalt, ezután porosz õrnagy nevelõapja adoptálta. A kislány katonás nevelést kapott, vaskezû szülei szigorúan fegyelmezték: meg kellett tanulnia zongorázni, hegedülni, sütni-fõzni és franciául beszélni, hogy eszményi porosz feleség lehessen.

Nevelõapja az elsõ világháborúban elesett, ezután egy weimari intézetbe került. Itt kedvelte meg "lakótársát", Goethe-t, aki legkedvesebb írója és ideálja lett, filozófiája haláláig elkísérte - élete végén, amikor az ágyból sem tudott felkelni, a weimari államminiszter írásaival vigasztalódott. Zenei pályára készült, de egy makacs ínhüvelygyulladás miatt pályát kellett módosítani.

Berlinben beiratkozott Max Reinhardt színiiskolájába, igaz a statisztálásnál többre nem vitte. Megismerkedett viszont Rudolf Sieber filmgyári segédrendezõvel, aki kisebb filmszerepekhez segítette, - a vásznon elõször a Napóleon kis fivére (1922) címû moziban tûnt fel -, majd 1924-ben feleségül vette. Nem éltek sokáig együtt, bár hivatalosan soha nem váltak el, a kapcsolatból egy lány született. Dietrich már mamaként tért vissza a Bánatos utca címû filmben, igaz ebben a sztár még Greta Garbo volt.

A kiugrást az 1929-es, Heinrich Mann Ronda tanár úr címû regényébõl készült Kék angyal hozta meg. A rendezõ, Joseph von Sternberg egy revüben látta meg az ismeretlen színésznõt és rá osztotta a fõszerepet. Lola, az életunt éjszakai bárénekesnõ hosszú lábát felemelve, cilinderrel a fején, sejtelmesen tekintett a kamerába, elvarázsolva a férfiakat. Marlene-t ezután sokszor fényképezték lentrõl felfelé haladva, a hangsúlyt - állítólag egymillió dollárra biztosított - lábára helyezve.

A formás végtagokkal elõször 1930. április 9-én érintette Amerika földjét, mert a Paramount filmstúdió szerzõdtette ügyeletes végzet asszonyának, az MGM-nél szerzõdésben lévõ Garbo riválisaként. Elsõ hollywoodi filmjének elsõ mondata így hangzott: "Köszönöm, nincs szükségem segítségre!" - pedig akkor még kiejtésével is gondjai voltak. Karrierjét az újvilágban is Sternberg egyengette, aki egyszerre volt apja, barátja, ügynöke, kritikusa, tanácsadója, menedzsere. Sternberg azonban olyan titokzatos nõt akart csinálni belõle, amilyen az életben - az elterjedt hiedelemmel ellentétben - soha nem akart lenni.

A Marokkóban búgó hangú dizõz volt Gary Cooper oldalán, a Szõke Vénuszban Cary Grant volt partnere, de sikere volt A vörös cárnõ - Katalin és a Nõstényördög címû mozikban is. Az Angyalban és a Bizsuban humoráról és szatirizáló képességérõl tett tanúságot. 1934-ben már az egyik legjobban keresõ sztárnak számított Hollywoodban, de pénzét percek alatt elköltötte ruhákra, irodalomra és általában a mûvészetekre.

A politikától azonban nem tudott szabadulni: amikor a náci vezetés a "német filmipar uralkodó királynõjének" hívta haza, nemet mondott. Erkölcsileg és anyagilag segítette a fasizmus elõl menekülõ emigránsokat, sõt maga fõzött rájuk. Kosztosai egyike volt Jean Gabin, akivel kapcsolata idõvel barátságból szenvedélyes szerelemmé változott. A háború kitörésekor, már amerikai állampolgárként minden vagyonát pénzzé tette, s jelentkezett a hadseregbe. 1943-tól a frontvonalakon szórakoztatta a katonákat, nemegyszer életveszély közepette. Érdemeiért a tiszti rangot, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Szabadság érdemrendet és a francia Becsületrendet is megkapta.

A háború után elõször A halálos ölelés (1946) címû szerelmi drámát forgatta Gabin partnereként. A kor szinte összes nagy rendezõje foglalkoztatta, Alfred Hitchcock, Fritz Lang, Orson Welles. Billy Wilder rendezte a Vád tanúját (1957), Stanley Kramer pedig 1961-ben az Ítélet Nürnbergben címû alkotást. Az utóbbi újra politikai állásfoglalását tükrözte, miként az is, hogy õ mondta el a nürnbergi háborús bûnösök perérõl szóló amerikai dokumentumfilm szövegét. Szerepet vállalt vígjátékokban, könnyebb darabokban is, ilyen volt a 80 nap alatt a Föld körül (1956). Oscar-díjra egyszer jelölték, a Megbecstelenítettben nyújtott alakításáért 1931-ben, az aranyszobrocskát azonban nem kapta meg.

A rekedtes hangú Dietrich 1953-tól a világ számos részén sanzon énesként is fellépett, tomboló sikerrel: rekordja 69 vasfüggöny volt. Ráadásként mindig a Lili Marleen címû katonadalt énekelte, amivel a háború alatt négy nyelven vigasztalta a katonákat, de elhangzott a harcokban elesett katonákról szóló Hova tûnt a sok virág is, mindig németül.

Németországi vendégszereplését nem egyszer incidensek kísérték, tüntetéseket szerveztek a "hazaáruló" ellen. A fellépésekkel 1975-ben combnyaktörése miatt kellett felhagynia. Utolsó filmje, a Csak egy dzsigoló 1978-ban a sztárparádé dacára bukás lett. 1986-ban Marlene címmel dokumentumfilm készült róla, de arcát nem engedte megmutatni, csak egy interjú hangzott el vele, a következõ évben megjelent Istennek hála, berlini nõ vagyok címû önéletírása.

Élete végén visszavonultan élt Párizsban. Izomsorvadása miatt nem engedett senkit maga közelébe, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. Rengeteget olvasott, a házmester naponta hat kilónyi újságot és könyvet cipelt neki. Telefonszámlája óriási volt, mivel a külvilággal így tartotta a kapcsolatot. 1992. május 6-án halt meg Párizsban, végakaratának megfelelõen Berlinben temették el édesanyja mellé.

Híres volt gyûjtõszenvedélyérõl, minden más hollywoodi színésznõnél jobban dokumentálta magát. A fotókon tollal karcsúbbra retusálta alakját, ha nem volt vele elégedett, forgatásnál ügyelt az elõnyös megvilágításra, s mindig ellenõrizte sminkjét és haját. Barátai között volt Edith Piaf, Remarque, Hemingway. Bár számtalan férfival és nõvel hozták kapcsolatba, viszonyait diszkréten kezelte. Híres szakácsnõ, szenvedélyes takarító és négy unokájának kiváló nagymamája volt, s leginkább az emberi butaságot gyûlölte.

Pénzügyi csõdben az argentin foci

Hiába tartják Argentínát a futball-világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének, a hazai labdarúgása a csõd szélén van, vagy ahogy ott mondják, haldoklik. Az elsõ osztályú klubok adóssága meghaladja az egymilliárd dollárt, fizetni legfeljebb csak a külföldre eladott focisták árából tudnak. Ám lassan elfogynak a kiárusítható játékosok, az utánpótlásra pedig nem maradt pénz.

Vészhelyzet van Argentínában, csõdben a gazdaság, kilátástalan helyzetbe került emberek százezrei vonulnak utcára, mindennaposak a rendõrökkel vívott kisebb-nagyobb csaták, a politika tehetetlen, az emberek pedig mind elkeseredettebbek és elszántabbak. Az 1978-as futball-világbajnokság elõtt csaknem hasonló volt a helyzet, szinte forradalmi, ám a katonai diktatúra keményen és nemegyszer kíméletlenül visszafogta a tömegeket. Azután pedig jött a hazai foci-vb, amelyet megnyert a válogatott, s egy csapásra elfelejtõdött minden baj.

Az argentin politika most is ilyen csodában reménykedik, s teheti is, mert a válogatott újra az aranyérem legnagyobb esélyesei közé tartozik. Nincs a világon olyan fogadóiroda, amelynél ne az elsõ háromban tartanák számon a csapatot, sõt, a legtöbbnél magabiztosan vezeti a listát. Nem lenne tehát meglepetés az argentin gyõzelem, de ha átmeneti megnyugvást hozna is a vb-arany, aligha oldaná meg az ország ugyancsak katasztrofális helyzetben lévõ futballjának gondjait. Mára nem maradt ugyanis egyetlen fociklub sem Argentínában, amelynek ne lennének dollármilliós adósságai, s ezért lassan nem marad egyetlen valamirevaló futballista sem az országban, hiszen a tartozásokat csak a játékos eladásból befolyó pénzbõl lehet csökkenteni, más bevétel alig van.

Johan Cruyff és több nagy tekintélyû futballszakértõ úgy vélte a Berliner Zeitung körkérdésére válaszolva, hogy a dél-amerikai vb-selejtezõkön érvényre jutó nagy argentin fölény minden várakozást felülmúlt, és szinte példa nélküli. A technikailag és taktikailag egyaránt csúcson lévõ sztárok sora alkotja a csapatot, amely egységben és harcosságban is jobb a legtöbb korábbi argentin válogatottnál. Crespo, Lopez, Batistuta, Veron, Ayala, Samuel és a többiek a világ legkeresettebb játékosai között vannak, de kérdés, fogalmazza meg Cruyff, hogy egy esetleges gyõzelemmel valóban megerõsödik-e a hátország, vagyis az otthoni foci, s nem járnak-e úgy, mint 1978 után, amikor a vb-aranyat követõen évekre eltûnt a csapat, mivel a legjobbak külföldre szerzõdtek, a hazai utánpótlás pedig nem létezett. Jorge Valdano, a Real Madrid sportigazgatója, a vb-gyõztes gárda csatára még szomorúbb képet fest. "Az argentin futball haláltusáját vívja - mondta -, s a mostani gazdasági, politikai válság adhatja meg neki a kegyelemdöfést."

Marcelo Bielsa szövetségi kapitány lassan jobban teszi, ha nem hív haza senkit, hanem õ utazik stábjával játékosai után valahova Európába, hiszen így sokkal olcsóbban jönne ki a szövetség is. A három kapusa a spanyol bajnokságban véd - Cavallero a Celtában, Burgos az Atlético Madridban, Bonano a Barcelonában -, a Valencia Ayalát, Pablo Aimart és Kily Gonzalezt tudja soraiban. Választhatja Olaszországot is, ha éppen úgy akarja, hiszen a Romában és a Lazióban hat játékosa focizik: Batistuta, Crespo, Samuel, Simeone, Claudio Lopez és Zanetti. Rajtuk kívül még a Manchester Unitedben focizó Juan Veron és a Leverkusen játékosa, Diego Placente készül a vb-re.

Cesar Luis Menotti, a talán legnevesebb argentin edzõ - 1978-ban vele nyertek vb-t - szintén aggódik a jövõért. "Nem szabad a homokba dugni a fejünket - vélekedik -, s azt hinni, ha van tizennégy-tizenöt kiváló focistánk, velük megoldottuk az argentin futball bajait. A közönség csak a tévében látja a legjobbakat, a hazai meccsekre nem kíváncsi, a kluboknak nincs bevételük, nem tudnak új focistákat igazolni és az utánpótlásra áldozni. Bielsa már most csak egyetlen hazai focistát - Ariel Ortegát - tud meghívni a válogatottba. Márpedig Batistutáék két-három év múlva törvényszerûen abbahagyják, ha semmi nem változik, elkerülhetetlen a nagy lecsúszás."

A bajnokság két hét késéssel indult, a játékosok ugyanis sztrájkoltak, mert fél éve nem kaptak fizetést. megélhetési küszöbre jutó argentin focisták a nagy néha kifizetett pontprémiumok reményében léptek pályára, aztán megunták a kilátástalan helyzetet. Persze a sztrájk sem oldott meg semmit, a kluboknak ettõl még nem lett több pénzük. Az összadóság meghaladja az egymilliárd dollárt, amit néhány focista eladásával ugyan mindig lehet csökkenteni, és így újabb hiteleket is felvenni, ám lassan nem lesz kit eladni.

Tavalyig még úgy-ahogy mûködött ez a szisztéma, hiszen Martin Palermo hatmillió dollárért került a Világkupa-döntõs Boca Juniorstól a spanyol Villarrealhoz, a River Plate 14 millióért adta el Juan Pablo Angelt az Aston Villának, Pablo Aimarért pedig 22 milliót fizetett a Valencia. A Maradona-utódként emlegetett Javier Saviola - legjobb játékosa és 11 góljával a legeredményesebb futballistája volt a legutóbbi junior vb-nek - 30 millió dollárért került a Barcelonához. S a kör itt egyelõre bezárulni látszik. Senki nem tudja, hogy mibõl csökkentik adósságaikat az idén a klubok, hiszen még a leggazdagabb, a Boca Juniors is bajban van, 20 millió dollár hiányzik a kasszájából, a River Plate-nek 50, a bajnoki alapszakasz gyõztesének, a Racingnak pedig 60 millió az adóssága. A többi klub tartozásának átlagos összege pedig meghaladja a százmilliót.

A helyzetbõl sokan egyetlen kiutat látnak: az 1986-os vb-gyõztes csapat edzõjét, Carlos Bilardót kell megválasztani köztársasági elnöknek. Õ jelezte, valóban politikai pályára készül, de csak a 2003-as választásokon akar indulni. Azt viszont még meg is kell élnie az argentin futballnak. Katona Horváth János Magyar Hírlap

AMISZ választmány

Január 7.-én a Református Egyház templomában tartotta választmány ülését az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége (AMISZ). Kilenc tagegyesület közül 7 elnök ill. megbízott jelent meg a tanácskozáson, amelyen bõ tárgysorozattal tárgyalták az aktuális kérdéseket. Takács István elnök távollétében (más irányú, fontos elfoglaltsága miatt), Valentin Ferenc üv. alelnök köszöntötte a megjelenteket, majd v. Vattay Miklós olvasta fel az elõzõ gyûlés jegyzõkönyvét. Az AMISZ pénzügyeirõl Terek Zsófi referált, rövid jelentése szerint az AMISZ kasszája kimerült, a "Székely Kapu" decemberben kifizetett vámköltsége (1.300$), nullára csökkentette a két számla összegét. Terek Zsófi közölte, hogy a közel egy éve a Hungária udvarán lévõ, ládába csomagolt, székely kapu szállítási költségei összesen 4.500$-ba kerültek. A láda képletes vámterületen van még, a felszabadításához szükséges lépések folyamatban vannak. A pénztáros panaszolta, hogy a tagegyesületek nem teljesítik vállalt kötelezettségeiket és sokan már két éve, nem fizetik a megszavazott pénzügyi hozzájárulást.

A titkári tudósítás, a Magyar Tér és Emlékmû ügyével foglalkozott. Valentin Ferenc és Paál Magdi tájékoztattak a fõváros hatóságánál évek óta húzódó tér ajándékozási és építési engedélyek késedelmeirõl. A jelenlegi helyzet: a már terjedelmesre dagadt iratcsomó jelenleg a közterek-parkok illetékes vezetõjénél várja a végleges döntést. Az emlékmû az eredetileg kijelölt helytõl északra, egy kisebb területen kerül felállításra. A tavalyelõtt augusztusban ünnepélyesen elhelyezett alapkõ márványostul, bronz táblával együtt eltûnt, ismerve az uralkodó közállapotokat, várható is volt.

Latin-Amerikai OT találkozó

Valentin Ferenc és Paál Magda az AMISZ képviseletében összejöttek Montevideoban az uruguayi OT-ben tömörülõ négy uruguayi egyesület vezetõivel, Cserni Mária elnöknõ jelenlétével, ahol kölcsönösen ismertették a két ország magyar vonatkozású kulturális és társadalmi aktivitásait.

Montevideoban mûködik egy magyar iskola, amely több évtizedes múltra tekint vissza. Vezetõsége a négy klub képviselõibõl tevõdik össze

A néptánc Uruguayban is nagy múltra tekint vissza. Az eredetileg kétévenkénti regionális rendezvénynek indult Latin-amerikai Magyar Néptáncfesztivál immár negyedik éve nem kerülhetett megrendezésre.

A Buenos Airesben lévõ Magyar Nagykövetséggel fenntartott kapcsolatok ügyében az AMISZ vezetõi igen kedvezõen értékelték az új nagykövet, Szõnyi Ferenc intenzív tevékenységét. A montevideói közösség már nagyon várja, hogy sor kerülhessen a nagykövet látogatására.

AMISZ - MVSZ viszony

Emödy Csaba utódja, Kunckelné Fényes Ildikó, részletesen tájékoztatja a latin-amerikai OT-kat az MVSZ mûködésérõl. Az OT-k kívánsága az, hogy az MVSZ szolgálja és segítse az óhazától messze esõ nyugati szórványban élõ közösségek munkáját, de maradjon meg politika- és vallásmentes társadalmi-kulturális szervezet. Közös vélemény alapján az MVSZ-ben csak az anyaországon kívül élõknek van létjogosultsága, vagyis a kárpát-medenceieknek és a nyugati szórványnak. A régiós felépítési elvnél sokkal jobb a területi- vagy zónaelv. Például: Észak-Amerika egy zóna, Latin-Amerika másik zóna.

Viszont: akár van MVSZ, akár nincs (az utóbbi másfél évben inkább nincs), az OT-knek dolgozniuk kell, a kolóniák élete nem állhat le. A gazdasági válság egyformán sújt mindannyiunkat. Most még a korábbinál is nagyobb szükség van a zónán belüli szoros együttmûködésre, egymás segítésére, a közös munkában megmutatkozó latin-amerikai egységre.

AMISZ alapszabály változtatás

A 14-ik cikkelyben a következõ változtatást ajánlotta az AMISZ vezetõsége: lecsökkenteni a titkárok számát háromról kettõre és hozzátenni az eddig nem létezõ három választmányi tag (vocal) pozíciót.

Amellett két új cikkely hozzátételét ajánlja az AMISZ vezetõsége: hivatalosítani a minimum három és maximum öt tagból álló védnöki testületet és meghatározni, hogy AMISZ vezetõségi tag csak magyar vagy magyar származású személy lehet. Valentin kérte a jelenlévõket, hogy ezzel kapcsolatos észrevételeiket a következõ választmányi ülésig írásban terjesszék be.

Védnöki Testület

Valentin Ferenc üv. alelnök javaslatára Dr. Székásy Miklóst egyhangúlag megválasztották mint a védnöki testület tagját. Így a védnöki testület négy tagból áll: Bíró Marianne, Dr. Orbán László, Puricelliné Szabó Éva, és Dr. Székásy Miklós. Egy kérdésre válaszolva Valentin kifejtette, hogy a Védnöki Testületre az ügyvezetés szempontjából szükség van, mûködésébõl csak elõny származhat.

Más tárgy nem lévén az üv. elnök a Hiszekegy elmondása után, 22 órakor bezárta a gyûlést. Nt. Sütõ Gyula ezután frissítõvel, süteményekkel és kávéval vendégelte meg a jelenlévõket.

*

Általános meglepetést keltve a gyûlés végén Valentin Ferenc felolvasta a Segélyegylet Szövetséghez intézett levelét, amelyben a Segélyegylet kilépését jelenti az AMISZ-ból. Többek hozzászólása után az ügy érdemi tárgyalását elhalasztották.

Karácsonyi ajándék

A Magyar Mûvészetért Díj Kuratóriuma és a Herendi Porcelán-Manufaktúra Rt. közös ajándékkal örvendeztették meg, szerte a világban olyan magyarokat, akikkel idáig kevésbé hozta õket össze a szerencse. Lomniczy József és a Délamerikai Magyar Hírlap négy, gyönyörû kivitelezésû díszalbumot és egy egyedi tervezésû, gyûjtõk számára készített porceláncsészét kaptunk.

Lomniczy József és a DMH, Szõnyi Ferenc nagykövet ajánlására került a megajándékozottak listájára. Köszönjük, és utólag kívánunk boldog békés újesztendõt.

Emese Karácsonyi Vásár 2001

Alig egy héttel a bankbetétek "ketrecbe zárása" – az argentínai válság kiélezõdése – után rendezte meg az Emese kultúregyesület a hagyományos Karácsonyi Vásárt a Hungáriában. Tekintettel a körülményekre, a rendezvényt eszeveszett tempóban kellett átszervezni alig néhány nap alatt. Hála a több mint ötven vásározó hozzáállásának és a hûséges vásárlók támogatásának az erõfeszítés mégis elfogadható eredménnyel járt.

A vásárt a nagykövetség diplomatái is meglátogatták. Szõnyi Ferenc nagykövetnek nagyon megtetszetek Honfi Juló levelezõlapjai; év végi jókívánságait Argentínában készült, magyar mintás kártyákon küldte barátainak, ismerõseinek. Lía Pimentel – Simon Péterné – bõrdíszmûáruinak szépsége és kitûnõ minõsége hívta fel az érdeklõdõk figyelmét. Az Emese hímzett búzait, kézimunkáit; Lenke beiglijét; Ijjasék savanyúságait és befõtteit a közönség a már megszokott elõszeretettel fogadta.

Mikulás bácsi is meglátogatta a vásárt az aprónép nagy örömére; megilletõdve hallgatták a kit-kit megilletõ dicséretet, dorgálást, jó tanácsot s már majszolták is az ajándékba kapott édességeket. Krampusz most sem volt. Emiatt az idõsebb generációk körében spontánul megszervezõdött szemináriumon magvas elõadások hangzottak el a bekormozott kis ördögfigura szükséges vagy szükségtelen voltáról Mikulás bácsi kíséretében.

Külön említést érdemelnek a Hungária regösei; táncaikkal színezték, tették még kellemesebbé a vasárnap délutánt. Omár és csapata, akik a vendéglõben a megszokott kedvességgel szolgálták ki a látogatók népes seregét (lásd képet).

A vásár ismét több tucat mikro-vállalkozásnak adott alkalmat év végi bevételének gyarapítására és számottevõ támogatás nyújtott intézményeinknek is ezekben a nehéz idõkben.(te)

Az adósságról

Képzeljük el, hogy egy szép napon az emberiség úgy dönt, komolyan veszi és hallgat a Biblia (valamint a Korán) tilalmára, miszerint kamatra nem szabad pénzt kölcsönözni. Mi történne? Azon a napon megszûnne létezni a világ összes bankja, minden pénzügyi központ, a kölcsön- és takarékpénztárak, a nyugdíjalapok, a biztosítótársaságok; ugyanakkor szinte a teljes ipari termelés leállna. A világ leírhatatlan káoszba veszne, igazi mindenki mindenki ellen háború köszöntene ránk, a civilizáció végórája. Bár senki sem szeret eladósodva lenni, mégis mindnyájan tudjuk, hogy világunkban a társadalmi élet és a gazdaság alapja a hitel intézménye. (...)

Nem részt venni a hitelforgalomban felettébb nehéz dolog. (...) Ha nincsenek is személyes adósságaim, adót akkor is fizetek, és az általam befizetett adónak egy része az állami adósság törlesztésére megy el, ha pedig egyszerûen csak bankban tartom a pénzemet, amit a bank közben megforgat, máris ennek a banknak a hitelezõje és kedvezményezõje vagyok. Ez esetben az én osztályérdekem, hogy az országomban minél magasabb legyen a kamatláb, szemben a túlnyomó többség érdekeivel, hiszen nekik törleszteniük kell a lakásra vagy bármi másra felvett kölcsöneiket.

A nyugati világban könnyû hitelt kapni. Mindnyájan állandó kísértésnek vagyunk kitéve a legkülönbözõbb intézmények részérõl, amelyek vagy attraktív árukat kínálnak törlesztésre, vagy példa nélkülien kedvezményes új hitelkártyákat, vagy úgynevezett befektetési alkalmakat. A brit sajtót nemrég bejárta a hír, hogy egy házaspár merõ szórakozásból hároméves kislányuk számára igényelt hitelkártyát, megadva a gyermek valódi születési dátumát. A kisasszonyka pedig azonnal megkapta a kért kártyát a tiszteletre méltó hitelintézettõl.

Az adósságra természetesen érvényes a civil kapcsolatok valamennyi általános szabálya, de túl ezen megvan, legalábbis a legutóbbi idõkig megvolt a maga sajátos erkölcsi oldala. Nem is olyan régen még létezett – nem tudom, létezik-e még valahol – a "becsületbeli adósság", külön kategóriája. Értve ezen azt az adósságot, amit, ha az adós nem ad meg, elveszti a becsületét; elsõsorban a kártyaadósság tartozott ide, nyilván, mert azt aligha lehetett volna írásos szerzõdés alapján behajtani, ki kellett tehát találni valamilyen erkölcsi eszközt az adósság rendezésére, és ez az eszköz a szégyentõl való félelem volt. De a burzsoá erkölcsben a szégyen réme tovább terjed: az is becstelen lett, aki csõdbe jutott, még ha nem is a saját hibájából, vagyis nemcsak anyagilag ment tönkre, hanem erkölcsileg is, és szigorúan véve az ügyet, öngyilkosságot kellett elkövetnie. Japánban állítólag még ma is érvényes ez a szabály, másutt viszont, ha a csõd következtében valaki öngyilkos lesz, annak inkább az anyagi összeomlás és a sötét jövõ miatti kétségbeesés az oka, nem a becsület elvesztése. A burzsoá erények eltûnõben vannak a mai, gengszterizmussal és politikai korrupcióval teli világban (bár az adósságot az alvilág is behajtja, csak másképp); elképzelhetõ, hogy valaki csõdöt jelent, miközben jelentõs eltitkolt jövedelmei vannak, és ily módon komoly haszonra tesz szert, nem is szükséges ehhez más, csak ügyelnie kell, nehogy lebukjon, és már egyáltalán nem fontos amiatt aggódnia, hogy a csõd szégyent hoz rá.

Általában mégis megfizetjük az adósságainkat, mert ez hozzátartozik egzisztenciális biztonságunkhoz, nem kívánunk pereskedni, nem szeretnénk, ha a nyakunkra jönne a végrehajtó stb., de nyilván kevesen vannak közöttünk, akik e tekintetben erõs morális késztetést éreznek. Az idõben be nem fizetett adó adósság az állammal szemben, ám aligha állíthatnánk, hogy az emberek általában mélységesen meg vannak gyõzõdve az adócsalás megengedhetetlenségérõl; az állammal való azonosulás mértéke minden bizonnyal jelentõsen visszaesett. Ebben nyilván jelentõs szerepet játszik a média, amely nap mint nap közli velünk, hány meg hány milliárd vész el kézen-közön ("az adófizetõk pénzébõl") a hivatalnokok hozzá nem értése, vagy gondatlansága következtében.

És még ennél is súlyosabb milliárdokat tékozolnak el a nemzetközi pénzintézetek, hatalmas kölcsönöket nyújtva a harmadik világ különféle országainak, ahol a kölcsönöket egyetlen szempillantás alatt széthordják az uralkodó klikkek; a kölcsönök mégis folynak tovább, talán a hitelezõk nem megfelelõ ellenõrzése miatt, talán politikai okokból, ami a legkevésbé sem mondható magától értetõdõnek és természetesnek. Nem kétséges, hogy az adófizetõben, ha errõl olvas, tehetetlen harag gyúl. Az adófizetõ is jól tudja, hogy a hatalmas, egetverõ jövedelemmel rendelkezõk osztálya nem olyanokból áll, akik valamit termelnek vagy ténylegesen az áruk eladásával foglalkoznak, hanem azokból, akik "pénzt csinálnak", vagyis akiknek mintegy a pénz az áru. Legtöbben, akik nem értünk e mesterséghez, és még azt se tudjuk, hogyan kellene mûveléséhez nekilátnunk, hiszen a kezdethez szükséges számottevõ tartalékok sem állnak rendelkezésünkre, úgy érezzük, hogy ebben a jövedelemforrásban, ami ugyan a nemzetközi pénzforgalom természetes folyománya, eleve ott rejlik valami sajátos és nyugtalanító illetéktelenség. A tõkeáramlás és -felhalmozódás jelenlegi technikája mellett nem áll módunkban e rendszeren változtatni, de jelenléte ugyancsak hozzájárul a szegények tanácstalan közérzetéhez. A pénzintézetek is, az állam is legtöbbünk számára névtelen leviatánok, gigászi képzõdmények, amelyek hatalmat gyakorolnak felettünk. Más világ volt, amikor a gazdag lord egyszerûen kastélyban lakott, a paraszt meg a viskójában, és bár nagy ritkán kitört ugyan a lázadás, de a lord legalább egy látható, konkrét személy volt.

Vannak tehát, ha nem is érvek, de okok, amelyek következtében az adósság megfizetésének erkölcsi aspektusa ugyancsak meggyengült.

De felmerül az adóssággal kapcsolatban egy másik erkölcsi kérdés is. A harmadik világ egyes országaiban még mindig létezik a rabszolgaság, ha nem is jogilag lefektetve, de teljes valóságában, és azok a szegények, akik nem tudják visszafizetni adósságukat – amelyet nem felelõtlenségbõl, hanem a puszta megélhetésre vettek fel –, elmennek igazi rabszolgának, vagy a gyereküket adják rabszolgasorba. Amíg ezt a – mai alapnormáink szerint – csak szégyenletesnek és szörnyûségesnek minõsíthetõ szokást radikálisan el nem töröljük, addig nem alhatunk nyugodtan.

Létezik-e olyan szabály, amely kimondaná, hogy a bizonyos ideig meg nem adott adósság többé nem adósság, vagyis mikortól veszhet egyszerûen a feledés homályába? Nem tudom, létezik-e bármiféle törvény, amely ezt a kérdést szabályozná. Akkor hát abból kell kiindulnunk, hogy az adósság az idõk végezetéig adósság marad? Tételezzük fel, hogy be tudom bizonyítani – ami rendkívül nehéz, de alapjában véve nem lehetetlen feladat –, hogy valaki, akinek én az örököse vagyok, kétezer évvel ezelõtt tíz dollárnak megfelelõ összeget kölcsön adott valakinek tízszázalékos kamatra, és az illetõ is megtalálható, aki az adós örököse. Ez esetben akkora összeg illetne meg engem, ami felülmúlná a világ összes országának évi bruttó jövedelmét. Nyilván ki kellene tehát mondanunk, hogy meghatározott idõ után az adósság visszafizetésére nem jelenthetõ be igény. A tulajdon szentsége nem érvényesíthetõ korlátlanul.

Átvitt értelemben is beszélünk adósságról, vagyis olyan jótettrõl, amit az egyik ember megtesz a másiknak, és aminek következtében az, aki a jótettben részesült, lekötelezve érzi magát, és bár ezt semmiféle szerzõdés nem szabályozza, mégis igazi adósság. Alighanem igazunk van, ha kifogásoljuk annak a viselkedését, aki semmi jelét sem adja hálájának, ha jót tesznek vele, még ha a másik nem is cselekszik egyebet, csak a kötelességét teljesíti (az orvos kigyógyít a betegségembõl vagy megmenti az életemet; hálával tartozom neki, noha csak a munkáját végezte; nem elégedhetek meg azzal, hogy "ezért fizetik"). Épp ellenkezõleg, meggyõzõdésem, hogy emberi dolgaink jobban állnának, a közösségek élete is elviselhetõbb lenne, ha hálásak lennénk azoknak, akik jót tesznek velünk, bármilyen jelentéktelen is az, ha a gyermekeinket ebben a szellemben nevelnénk, rámutatva, hogy a hála kimutatása se meg nem rövidít, se meg nem aláz bennünket. Akadályt gördíthetnénk viszont napjaink vészjósló folyamata elé, amely a világ teljes elbürokratizálódását ígéri, azaz olyan berendezkedést, ahol minden emberi viszony törvényileg szabályozva lesz – miközben azt tapasztaljuk, hogy a sok törvénytõl szinte levegõt se kapunk –, ám eközben nem hiányoznak nekünk többé a legelemibb emberi kapcsolatok sem: a barátság, a szerelem, az érdek nélküli segítség, a hála. Egyelõre úgy tûnik, a jótettért a gyûlölet a leggyakoribb fizetség; már pusztán abból kifolyólag is, hogy mások meg tudták tenni azt, amit nekünk is meg kellene, de nem vagyunk rá képesek, tehát megérdemlik, hogy ingerültek legyünk irántuk, ha nem másért, hát azért, mert azt hisszük, jogot formálnak a hálánkra, és ezzel megaláznak bennünket. Holott errõl szó sincs: szigorúan tekintve senki sem formálhat jogot mások hálájára (ha saját akaratából tette a jót, akkor azért, mert a jó attól jó, hogy nem vár viszonzást), ugyanakkor hálásnak lenni nem azt jelenti, hogy kolduspozícióba vágjuk magunkat; ellenkezõleg, ezzel az emberi sorsközösséget hangsúlyozzuk.

Mindazonáltal teljesen más alapelvek szabályozzák pénzügyi adósságainkat, és más normák vonatkoznak erkölcsi adósságainkra. Leszek Kolakowski, lengyelbõl fordította Pályi András.

Magyarok Világszövetsége: küldöttgyûlés áprilisban

Budapest, (MTI) - Április 26-28. között tartja Budapesten a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) soron következõ évi küldöttgyûlését - tájékoztatta az MTI-t Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke.

Elmondta: végleges döntés az elnökség februári ülésén várható, de az eddigi javaslatok szerint úgy tûnik, valamennyi régió azt szeretné, ha május helyett már áprilisban megtartanák az MVSZ legfõbb testületének ülését.

- Sokan szorgalmazzák: az alapszabály módosításával tegyük lehetõvé, hogy a jelenleg külön régióként mûködõ anyaországi és Kárpát-medencei helyett a jövõben csak egy régió legyen - jelezte az elnök.

Az érvényes alapszabály szerint jelenleg anyaországi, nyugati és Kárpát-medencei régióra van felosztva területileg az MVSZ.

Patrubány Miklós elmondta: ha összeolvad a két régió, akkor már senki nem tudja összeugrasztani az anyaországiakat az erdélyiekkel. Az elnök utalt arra, hogy a Magyarok Világszövetségének jogi képviselõje fellebbezést nyújtott be januárban a Legfelsõbb Bírósághoz a Fõvárosi Bíróság döntése ellen, amelyben az eljáró tanács megsemmisítette a Magyarok Világszövetsége 2000. évi májusi küldöttközgyûlésén hozott valamennyi határozatát a Legfõbb Ügyészség (LÜ) kontra Magyarok Világszövetsége (MVSZ) perben.

A bíróság egyúttal arra kötelezte a szervezetet, hogy 2002-ben új küldöttgyûlést hívjon össze. Az MTI tudósított arról, hogy a Fõvárosi Bíróság Patrubány Miklóst, a világszövetség két éve megválasztott elnökét felügyelõ biztosnak nevezte ki, akinek feladata a küldöttgyûlés összehívásának elõkészítése.

Az elnök elmondta: indokolatlannak tartja a világszövetség a közgyûlés határozatainak megsemmisítését, ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy a küldöttgyûlés határozza meg az országonkénti küldöttek számát.

Patrubány Miklós kijelentette: nem felügyelõ biztosként, hanem a Magyarok Világszövetsége elnökeként vezeti a szervezetet, és a küldöttgyûlést is a világszövetség elnökeként hívja össze.

Magyar témájú kiállítas Barilochében.

"Creatividad Premiada" (Díjazott alkotóképesség) címmel kiállítást rendezett a barilochei tiszteletbei konzulátus a Nahuel Huapi Nemzeti Park múzeumában magyar Nobel-díjasokról és feltalálókról. A kiállítást Szõnyi Ferenc nagykövet nyitotta meg, aki feleségével és Serfõzõ Adrienn konzullal érkezett Barilochebe. A helyi újságok és tv õszinte elismeréssel kommentálták a magyar tudomány eredményeinek bemutatóját.

A nemrégen hivatalába lépett nagykövetnek lehetõsége nyílt kapcsolatot teremteni e fontos nyugat-patagóniai város hatóságaival, valamint megismerkedni az ottani népes magyar közösséggel; a kiállítás lelkes támogatóival. Dicsérõen nyilatkozott a "Colegio San Esteban"-ról, Besenyi Károly tanintézetérõl, Bariloche egyik legjobb hírben álló iskolájáról. A nagykövet a magyar közösséggel a tiszteletére adott vacsorán találkozott.

Diplomatáink kihasználták az alkalmat megtekinteni a nemzeti park természetes szépségeit is. Nemcsak a város környékét járták be; ellátogattak egészen a chilei határig. A kirándulókat Hallbritter Ferenc tiszteletbeli konzul és felesége Jutka kalauzolták. Ebédre – ahogy arrafelé ez már illik – elfogyasztottak egy nyársonsûlt bárányt, amely a megjelölt helyen és idõben erre készen várta õket. Az út porát csak a hölgyek mosták le ásványvízzel.

* * *

Kívánjuk, hogy a magyar diplomaták egyre részletesebben ismerhessék meg ennek a hatalmas országnak a belsejét is; a bilaterális kapcsolatok elmélyítéséért ott is munkálkodhassanak. Argentína hirtelen olcsó ország lett a külföldiek számára. Az argentin Patagónia és Tûzföld környezetvédelmi szempontból a világ egyik legkevésbé szennyezett térsége. Kristálytiszta tavak és patakok, kék ég, oxigéndús levegõ, gleccserek és erdõk – és nem utolsó sorban az ott élõ magyarok – szeretettel várják a magyarországi turistákat is. Egyedülálló élményben lesz részük! (te)

Családi Szilveszter a Hungáriában.

Nyomasztó volt a légkör Argentínában az évezred elsõ esztendejének utolsó napján. Ezért külön jól esett találkozni barátokkal, ismerõsökkel, együtt búcsúztatni ezt a kellemetlen eseményekkel annyira megterhelt évet.

Szép számban jöttek össze magyarok és barátaik a Hungáriában, hogy együtt lazítsanak, gondjaikról megfeledkezve jobb kedvre derüljenek. Kedves vendégek voltak Szõnyi Ferenc nagykövet, feleségével és Gergely fiával, aki Argentínába érkezett, hogy az ünnepeket szüleivel tölthesse.

Kellemes zene, emelkedett hangulat; éjfélkor hosszú percekig tartó általános pusziszkodás, ölelkezés, kölcsönös jókívánságok, ahogy ez már ilyenkor hagyományos. Sajnáltra méltó viszont, hogy a – Szilveszterkor egyébként nem éppen szokásos – tábortüzet a szervezõk nem egy órával késõbbre idõzítették. (te)

A Szent László Iskola érettségi ünnepsége

December 7.-én az olivosi Centró Galícia Club termeiben rendezte meg a Szent László iskola az érettségi bált. Az idén 51 diák végezte el sikeresen középiskolai tanulmányait és kapott "érettségi bizonyítványt".

Négy különösen jól végzettnek Szõnyi Ferenc nagykövetünk Vattay Ferenc: Magyar Történelem Vezérfonala címû könyvét adta át ajándékul spanyol fordításban. Beszédében elismerõ szavakkal szólt az Intézetrõl, annak tanárairól és a megajándékozott eminens tanulókról.

A Szent István Kör elnöknõje a két ösztöndíjast - Gabriela Taboada és Ladányi L. Inés (utóbbi v. Ladányi D. unokája) - repülõjeggyel jutalmazta meg, akik december 9.-én már el is repültek Budapestre.

Mindezt követõen, Nagykövetünk és felesége, az Iskola igazgatói a Szent István kör elnöke és az Amisz képviselõje együttesen, koktél után ünnepi vacsorán vettek részt.

Frankfurti lap a magyar választásról

Carola Kaps, a német konzervatív újság gazdasági tudósítója egy angol menedzsert idézett, aki - mintegy kollégái nevében is - úgy fogalmazott: voltaképpen örülnünk kellene a konzervatív Fidesz-kormány gyõzelmének, mégis a lehetõ legkényelmetlenebb érzések fognak el bennünket. Ennek okát az utóbbi 15 hónapban tapasztalt zavaró kormányzati beavatkozások mellett a magyar társadalomnak a külföldi befektetõkkel szembeni, jelentõsen megromlott hozzáállásában jelölte meg.

A cégek képviselõi közül egyre többen panaszkodnak az áttekinthetõség és a jogbiztonság romlására, egyúttal pedig hiányolják a kormány egyértelmû piacgazdasági vonalát. A Postabank állami kézbe vételét éppúgy a piacgazdasági elvek megsértésének tekintik, mint a kormány eltökéltségét a Mol gázüzletágának államosítására.

A kormányzat kétértelmû gazdaságpolitikája bírálatokat vált ki azért is, mert a külföldi vállalatok kiemelkedõ szerepet játszanak a magyar gazdaság életében - írta Kaps. Az országban tevékenykedõ 17 ezer, tulajdonviszonyait tekintve külföldi többségû cég adja a nemzeti összterméknek csaknem a felét és az exportbevételek 77,3 százalékát.

A külföldi vállalatok az állam szerepvállalását elsõsorban az oktatás terén tartják szükségesnek. Kifogásolják a szakképzés színvonalát, és keveslik az egyetemet végzett szakemberek számát. Nézetük szerint már régen megérett a reformra a magyar egészségügy, és folytatni kellene az elõzõ kormány által megkezdett társadalombiztosítási reformot is - írta a FAZ tudósítója.

A bírók puccsa

Alig néhány órával a bankbetétek befagyasztásán lazító intézkedések közzététele elõtt váratlanul megszólalt a Legfelsõbb Bíróság; alkotmányellenesnek nyilvánította a múlt év december 3.-i elnöki rendeletet s a ketrec bármilyen változatát. Azt ésszerûtlennek tarja; amely a magántulajdon jogát nemcsak korlátozza, hanem megsemmisíti. Az egészben a legjobb az, hogy a döntést mindenki kényszerült jogszerûnek elismerni; mert az.

A döntést hat bíró hozta. Öten közülük alkotják, azt az un. automatikus többséget, amely a kilencvenes években inkább a politikai udvaroncok szempontjából, mintsem a jogéból magyarázta állásfoglalásait. A hatodik szavazat – különvéleménnyel – azé a szociáldemokrata bíróé, aki egész életében – most is, kiállott – a jogszerûség mellett. Hárman tartózkodtak. Egyszerûen komolytalannak tartották, hogy még ebédidõ elõtt véleményt mondjanak egy olyan ügyben, amely csak reggel kilenckor került az íróasztalukra.

Elvben a betétek tulajdonosai már indulhatnak is bankjukba, hogy pénzükkel közvetlen kapcsolatot teremthessenek, azt megsimogassák, s ha tekintélyesebb az összeg minél elõbb külföldre irányíthassák. Úgy, mint a jól értesültek, azt tették két hónappal ezelõtt. De 60 ezer millió dollár már nincsen a bankokban, illetve nem is volt soha. A nincsbõl pedig – jogszerûség ide vagy oda – nem lehet adni; a bankrendszer összeomlik. Pillanatok alatt.

Az elnök elnézésünket kérte, mert nem tudott újat mondani. S máris indult hogy csapatával szétdobják a keservesen összebarkácsolt terveket, s helyükbe lázas tempóban újakat bütyköljenek. Ezeket csak lapzárta után fogjuk megtudni.

De mi okozta a Legfelsõbb Bíróság oly alkalmatlan állásfoglalását? A testület több tagja – különösen az automatikus többség – már régóta sáros. Nyakig. Ez köztudomású. De la Rúa kormánya még csak nem is azért, mert arra gondolni, hogy emiatt alkotmányos konfliktusba bonyolódjon. Már elvi okokból sem, a kongresszus támogatásával pedig nem számolhatott. Most azonban, hogy – az utca nyomására – a képviselõházban megindult a parlamenti bíráskodás procedúrája, a bírók idegesek lettek. Õk akartak elõbb lõni, minthogy õket lelövik. Most õk akarják a kormányt engedetlenségre, alkotmányellenes tettekre kényszeríteni. Az alkotmány védelmében kibontott zászló mögé aztán lehetne keresztes lovagok köntösébe öltözött érdekeket csatasorba állítani. Zsákmányra mindig van remény. S tessék kitalálni ki lenne a keresztes had vezére.

Habár, úgy látszik néhány taláros, mégis hajlandó lenne visszalépni; de nem a hátsó ajtón távozni. Igénylik az ilyenkor illendõ bankettet, az ezüst emléktálcát stb. De legfõbbképpen szeretnének nagykövet lenni valamelyik fejlett európai országban, vagy pedig valamilyen nemzetközi jogászszervezet vezetõségében egy helyet elfoglalni. Ami még mindig jobb, mint dolgozni. Tóth Endre

HALOTTAINK

Székely Mária

A kolónia közismert és kedvelt mûvésze halt meg sokévi keresztényi türelemmel viselt szenvedés után. Székely Mária, Kurucz László felesége hunyt el egy PAMI otthonban december 2.-án. Budapesten 1936 május 16.-án született, az esztergomi Szent Margit gimnáziumban érettségizett, majd az Iparmûvészeti Iskolán végzett tanulmányai után, 1957-ben Argentínába emigrált. Buenos Airesben kitüntetéssel végezte el a Képzõmûvészeti Fõiskolát és mint ösztöndíjas tanulmányozta Bolíviában és Peruban az indiánok mûvészetét. Tanulmányúton volt Európában és az USA-ban. Legjelentõsebb díjai a Salon Nacional 1967, 1973 és 1981; 1969 San Isidro, Tavaszi Tárlat, diploma 1969: Salon Internacional de la Mujer diploma. Érdeklõdési körét bõvítve sokat utazott és irodalmi munkásságával is hû maradt mûvészi hivatásához, argentínai és magyarországi folyóiratokban írt cikkeket, lapunk többször közölte utazási riportjait és rajzait. Évekkel ezelõtt súlyos agyvérzés érte, amibõl lassan tért magához, csökkentett mértékben még tovább dolgozott is, résztvett a koloniális életben, sõt továbbképzõ kurzusokat is adott lakásán fiatal mûvészeknek. Az idõ azonban kérlelhetetlenül súlyosbította betegségét, egy ideig a SE Öregotthonában, késõbb egy Pami Intézetbe vonult vissza egy termékenyen gazdag életút után. Tavaly, december 2.-án halt meg. Szimpatikus, kedves egyéniségét sok barátja, mûvésztársa hiányolja. Férje, Kurucz László gyászában az egész kolónia részvéttel osztozik. Isten nyugosztalja.

id. vitéz Csík László

Hirtelen jött súlyos betegséget követõ operáció után, december 12.-én meghalt id. Csík László. A második világháború nagy emigráns hullámával, mint fiatalember lépett partra Buenos Airesben, utána követte családja, testvéreivel. A kezdeti próbálkozások után a textilszakmában találta meg helyét, nõi konfekcióban sikeres vállalkozó lett. A Cabildo sugárúton, majd a Santa Fé egyik elegáns galériában volt nõi divat-árú üzlete, sok magyar kliense köszönheti jó ízlését és kereskedõi rátermettségét. De nem elégedett meg ezzel, építész fiával az ingatlan szakmába is belekóstolt, és két honfitársával a 80-as években Olivoson, a Pelliza utcában, nemcsak spiritus rectora, de kivitelezõje is lett egy 11 lakásos objektumnak, amit a társak családi otthonnak és befektetésre építettek maguknak. Nyugdíjba vonulása után visszavonultan élt, a koloniális életben öregségére csökkentette részvételét, de a Hungária egyesület tagjaként családjával, unokáival törzsvendége volt a vasárnapi ebédeknek. Hirtelen jött súlyos kór támadta meg, az orvosok minden igyekezete ellenére december 12.-én, 77 éves korában, meghalt. Gyászolják, felesége, szül. Meggyes-Nagy Margit, két testvére: Attila Kanadában, Béla Bécsben, lánya Párizsban, fia László családjukkal Buenos Airesben, unokái és számtalan barátja és tisztelõje a kolóniában. Béke poraira.

Dr. Horváth Tamás

A magyar kolónia egyik értékes tagja halt meg január 15-én 83 éves korában. Középiskoláját a budapesti piarista gimnáziumban végezte, egyetemi tanulmányait az ELTE-ben, ahol közgazdászként doktorált. 1949-ben hagyta el feleségével, Hevesi Évával, Magyarországot és egy rövid svájci tartózkodás után 1950-ben Argentínába emigráltak. Idõsebb lánya, Sylvia, Magyarországon született, a másik kettõ Diana és Beatriz már Argentínában.

Az elsõ években önállóan dolgozott egy Európából hozott festéklicenc értékesítével, majd 1960-ban több társsal megalapította a Pantoquímica S.A. céget, amely fémipart szolgáló kémiai segédanyagokat gyártott. Mint a Pantoquímica elnöke és vezérigazgatója a következõ évtizedek alatt nagyon sikeresen kifejlesztette a vállalatot Argentína legfontosabb hasonló anyagokat gyártó cégévé. Néhány évvel ezelõtt nyugdíjba vonult és attól kezdve az írásnak szentelte magát, magyarul, németül és spanyolul írt szellemes rövid történeteket és érzéssel teli verseket. A budapesti egyetem aranydiplomával tüntette ki doktorálásának 50 éves évfordulója alkalmából, akkor utazott utoljára az óhazába. Gyakori látogatója volt a magyar nagykövetségnek is, ahol nagyon értékelték meleg emberi tulajdonságait. Felesége, három lánya és hat unokája gyászolják. Hamvait katolikus szertartás keretében a Memorial temetõben helyezték örök nyugalomra.

A HUNGÁRIA HÍREI

A Hungária december 20.-ára összehívott választmányi ülése az országban kihirdetett "rendkívüli állapot" kihirdetése miatt elmaradt. A hivatalos jegyzõkönyv "vis maior"- al indokolja a kényszerû lépést; legközelebb február 21.-én csütörtökön jön össze a választmány. A január hónapban szerda esténként megtartott vezetõségi ülések, az argentin gazdasági csõd, egyesületre kiható hatásaival foglalkozott. A bankokban lévõ, kamatra letett Peso és Dollár számlák zárolása, illetve "karámba" szorítása súlyos probléma elé állította a vezetõséget. Az egyesület alkalmazottainak fizetését csekkben kellett teljesíteni, a készpénz hiánya a tagdíj hátralékok és egyéb hiányzó bevételek (teremkiadás) kritikus helyzetbe sodorta a klub financiális helyzetét.

Külön bizottság foglalkozik a tagdíjhátralékok (7000 Peso) megszaporodott összegének mielõbbi behajtásával. Ezzel kapcsolatban a vezetõség felhívja a tagok figyelmét, hogy a rendkívüli krízis helyzetre való tekintettel, külön erõfeszítésre, áldozatra kéri a hátralékban lévõ tagokat elmaradt tagdíjaik rendezésére. Nem kisebb problémáról, a klub megmaradásáról van szó. Nem várhatunk senkitõl semmit, csak a tagok felelõsség- és kötelességérzete tarthatja meg az egyesületet.

A BAME új bérleti szerzõdésének aláírása és fõleg annak effektív érvényre juttatása is a beláthatatlan jövõ ködében van. A bérlõ viszont rendben tartja, sõt kisebb beruházásokkal (ablak- és ajtórácsok), javítja az épületet és a még nem pontosított összegû lakbérre elõleget fizetett. Zöldi elnök szerint, a mai helyzetben a BAME épület biztonsága szempontjából pozitívnak kell minõsíteni, hogy a bérlõ birtokban van.

Az olivosi székház halaszthatatlan karbantartási munkái is késedelmet szenvednek. A vendéglõ látogatottsága is rendkívül csökkent. Omar sem tud kötelezettségeinek eleget tenni, viszont a szolgáltatásokat és az adókat fizetni kell. Zöldi Márton elnök lapunkon keresztül is kéri a tagságot, hogy a fent említett nehézségek figyelembe vételével, egy rendkívüli erõfeszítéssel segítsük az egyesületet a krízis túlélésére.

Az alapszabály módosítás, ifj. Zombory István, fõpénztáros javaslata szerint végzett változtatással, készen van. Dr. Zöldi Viktória által elkészített példányát az elnök kiosztotta az alapszabályt módosító bizottság tagjainak a végleges jóváhagyás reményében.

Lomniczy József alelnök számolt még be a Március 15. megünneplésének terveirõl. Az idén Petõfi versek szavalásával, felolvasással a vezetõség tagjai szerepelnek mûsoron. A Coral Hungaria is felajánlotta közremûködését. A vezetõség örömmel venné, ha a megemlékezés nívóját a Nagykövetség aktív részvételével emelné. Más tárgy nem lévén az elnök 22 órakor zárta be a gyûlést.

HALLOTTUK

hogy arq. Szabó Anikó, dobosi Szabó László örökébe lépett mûvész leánya egymásután aratja sikereit. Múlt év végén Buenos Aires fõvárosa által "Francisco García Vázquez" emlékére kitûzött mûvészeti pályázaton az elsõ díjat nyerte, amit ünnepélyes keretek között adtak át a "Sociedad Central de Arquitectos" székházában. Szabó Anikót jól ismeri a magyar kolónia. 1983-ban egyedülálló sikert aratott a Recoletan a híres "La Biela" bárban hat mûvét mutatták be óriásplakát méretben, ezek 5 évig díszítették az említett bár helyiségeit. Egyébként Szabó Anikó az egyetlen argentin mûvész, aki szerepel "L’Art Naif " Enciklopédiában. További sikereket kívánunk!

hogy a Biblioteca Nacional felvette honlapjára Dr. Székásy Miklós a magyar jezsuiták dél-amerikai mûködésérõl szóló munkáját. Ennek az eredetijét Székásy a Mindszentynumban adta elõ 1999-ben, majd a Nemzeti Könyvtár felkérésére kibõvítette és átadta a "Programa Nacional de Catalogación, Restauración y Estudio Histórico-Crítico de la Bibliografía Colonial" program direktorának. Megtalálható a website-on: www.bibnal.edu.ar címen.

hogy Süllõs Lenke hazatelepül. Okát öccse, Lajos, Európába való munkameghívásával indokolja, de azt hiszem nem bízik már az argentin csillagok járásában és égövi hatásával, itt már a csillagok sem segítenek, jósolni pedig ma veszedelmesebb, mint valaha. Sok sikert kívánunk bátor elhatározásához.

hogy az argentin válság szimatolására Budapestrõl a Népszabadság kiküldött – feltûnõen csinos, fiatal – újságírónõje, Inotai Edit, egy hetet (január 13-20-ig) töltött Buenos Airesben. Ezidõ alatt naponta tudósította lapját, a világon elsõnek csõdbekerült ország, változatosságban bõ eseményeirõl. Híreink szerint meglátogatta Süllõs Lenkét (a tv-ben látta meg Lenke asztrotógiai adása közben a magyar címert), akivel riportot is készített. Elutazása elõtti napon nagykövetünkkel vacsorázott. Rövid ittléte ellenére és háttérismeretek hiányában közölt cikkei majdnem hûen adták vissza az Argentínában lejátszódó, világszerte kommentált gazdaság-katasztrófa – azóta is naponta változó - fejleményeit.

hogy január 12-19. Neuquén és Viedma között megtartott nemzetközi regattaversenyt a magyarországi Salga István nyerte meg harminc résztvevõ izgalmas mérkõzésében. Salga István gyõri származású, szép sportsikerek, eredményekkel a háta mögött. Kayak hajójával 1999-ben második lett a nemzetközi versenyen, Európa bajnok volt 2000-ben a K1 kategóriában. A 700 km.-es úton Brasil, Dél-Afrika, Uruguay és Ausztrália legjobbjai vetélkedtek, és elsõ ízben történik, hogy külföldi nyeri meg a versenyt. A gyõzelem után a fiatal (29) bajnok egy hétig dr. Endrei László orvos vendége volt, aki magyaros vendégszeretettel gondoskodott, hogy szép emlékekkel térjen vissza a Duna mellé, ahol már újabb országos versenyre készül.

hogy õstörténeti folyóiratunk a "Nap Fiai" 2001 utolsó számában jelenti, hogy a Jánszky-Papp Éva örökébe lépett Barczikay Klára egészségi állapotára és a gazdasági viszonyokra való hivatkozással, beszüntette a lap megjelenését. Sokáig kitartott Klára, sajnáljuk és reméljük, hogy a lapkiadással megszûnt problémák segíteni fogjak egészsége helyreállítását. Badiny Jós Ferenc hazaköltözve, folytatja munkásságát, az "Õsi Gyökér" Miskolcon jelenik meg háromhavonként. Feri bácsi pedig meghívásokra elõadásokat tart, nemrég szerepelt a "Vasárnapi Ujság" reggeli rádióadásában.

hogy Omar, a Hungária Klub vendéglõse nagypapa lett. Lánya, Gimenez Gabriella január 29.-én egészséges, szép kislánynak adott életet, akit Ariellának keresztelnek. Sok szeretettel gratulálunk! A Klub és vendégei együtt örülnek a családi eseménynek.

hogy vitéz Ferenczy Loránt a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének fõcsoportvezetõje és a Vitézi Rend törzskapitánya, tavaly év végén részletes körlevelet küldött tagjainak. A négyoldalas beszámoló felsorolja az MHBK tavalyi mûködésének fõbb eseményeit, ünnepségeit, megemlítve a Vitézi Rend által rendezett tavalyi vitézi avatást és a nagy sikerrel megtartott decemberi Borbála ünnepséget is. Ferenczy Loránt külön felirattal fordult a Vitézi Rend fõkapitányához, amelyben vitéz Vattay Miklós Argentína Vitézi Székkapitányi kinevezéséért folyamodik.

hogy a Hungária egyesület február 4.-étõl 15.-éig zárva van. Ezidõ alatt a vendéglõ nem mûködik és a könyvtár is nyári szünetet tart. Február 15.-tõl áll helyre az egyesületi élet. A februári Csütörtökös vacsora is, Omar szabadsága miatt, elmarad. Február 21.-én viszont fontos tárgysorozati pontokkal az év elsõ választmányi ülését tartja a Hungária.

hogy február 17.-én, vasárnap, 11 órakor Nt. Demes András istentiszteletet tart az evangélikus templomban.

hogy december 16.-án baráti ebéd keretében búcsúztatták Alsinán az óévet. Az országos gondokról egy kicsit megfeledkezni akaró társaság jó hangulatban, nótázva késõ délutánig maradt együtt. December 21.én az egyik budapesti tv csatorna Szénási Pált kereste fel telefonon; tudósítását kérte az argentínai eseményekrõl. A beszámolót magyarországi családtagok is hallották, akik örültek is a rokon hangjának és szomorkodtak is helyzetünk miatt. Itt említjük meg, hogy a Valentín Alsinai Dalkör házgondnok házaspárt keres székházába, bentlakással. Érdeklõdni a 4244-1674 telefonon lehet.

Széljegyzetek

Valami motoszkál a fejemben. Nagy emberek, tudósok, un. "gondolkozó elmék" már unalomig hangoztatják – a történelem bizonyítja is – háború volt, van és lesz -, amíg ember él ezen a földön. Miért olyan megdönthetetlen ez az igazság? Igazi magyarázat csak az lenne, hogy az ezt kiváltó szükséggel – a violenciával - együtt születik az ember. A háború oka pedig az egymás (tömeggé szaporodott emberiség) elleni gyûlölet. Ezzel születünk – ez lenne az eredendõ bûn? Nem mondom, hogy minden emberben van gyûlölet, de a violencia, veszélyes, emberrel együtt született tulajdonság. Ez, persze gyengülhet, sõt meg is szûnhet a környezet (nevelés?) hatására. De ugyanakkor kifejlõdhet – ugyancsak környezeti lehetõségek miatt - negatív formában is, ami a nagyobbik baj. Nem viszem tovább a gondolatmenetet, de az az érzésem, két alapmotívuma van az életnek: a szaporodás és a megsemmisítés. Az elõbbi szolgáltatja az alapanyagot az utóbbihoz.

Ami a klónozást illeti (divatos cikktéma), nehéz hozzászólni, az ember már mindenbe beledugja az orrát. Mindent tudni akar. Régen még szükségszerû volt a hit. Ez segített nemcsak a tudatlanokon, de lustákon is. Megelégedtek és hittek. Fõleg azért, mert tudták, hogy ezzel övék a mennyek országa. Nem kell sokat spekulálni, hinni kell. És tulajdonképpen valamiben mindenki hisz. Ha másban nem, abban, hogy nem hisz semmiben. De az ember most már mindent "tudni" akar. Visszatérve a klónozásra, koloniális szempontból nem tartom kívánatosnak, sõt majdnem veszedelmesnek. Holott egyre kevesebben vagyunk, jó lenne egy kis pótlás (másolat), az okosokból, a szépekbõl, az erõsökbõl, a mindent tudókból. De azt hiszem ezekbõl nagyjából elég annyi, amivel már rendelkezünk. Ezekkel elégedjünk meg, elég egy is belõlük. Nem beszélve egy-két különleges, mintapéldányról, akikbõl, a meglévõ egy is – sok. (Magamat is beleértve).

Ebben a korban (koromban) az ember néha vissza-visszanéz. Mérleget készíteni? Olyan könyvelõi feladatot. Egy életrõl nehéz mérleget készíteni, mert nem lehet munkát, sikert, szerencsét, örömöt, fájdalmat, kudarcot, elpasszolt lehetõségeket rideg számokként kezelni, és egyszerûen összeadni, szorozni, vagy kivonni. De egy vége felé járó életnek – mégiscsak lehet - ha nem is könyvelési értelemben vett – eredménye, hogy ne mondjam "saldója".

Pozitív, vagy negatív – ez a kérdés. Akárhogy is veszem, nem tudom eldönteni eddig megélt életem balanszát. Sok mindenen keresztülmentem, sokat dolgoztam is, próbáltam jól csinálni, de kudarcom is bõven volt. Azt mondják, hogy egy élet leforgása alatt, mindenki találkozik, vagy legalább is elmegy mellette a szerencse. Lehet, hogy én is találkoztam vele – ha igaz a mondás -, de vagy nem vettem észre, vagy egyszerûen nem voltam jártában-keltében. Valahogy úgy érzem körülbelül, hogy aránylag egyforma arányban mûködtem jól és rosszul. 50-50%-ban. Eredmény mérleg szerint: itt állok – a "karámban" - zéróban.

Ha decemberben, Luca napján- 13.-án felálltam volna a sámlira és mindezt, ami most van, megláttam volna, nem is tudom mit mondjak. Valószínû, hogy leestem volna a hokedliról és betört fejjel kórházi ágyon ébredtem volna fel. Ötvenhárom éve vagyok Argentínában, minden megéltem ezidõ alatt, ami gazdaságilag és politikailag lehetséges, de ez a figura: civilpuccs – ez még nem volt. De la Rúa, a tipikus pipogya fráter megtestesítõje, szégyenletesebben Alfonsin után õ dobta be agyonizzadt törölközõjét a politikai ringbe, ami után a régi, priuszos gárda (SaA/li/ Baba és a 40 társa) jött. Õt követõen még 3 pojáca játszotta el rövid elnöki bohóckodását a szégyenében pirultra festett Rózsaszínû Ház cirkusszá degradált termeiben. Most, az elnöki bársonyszékbe csúszott Duhalde sokévi buenosairesi kormányzói tapasztalatát veti be, hogy peronista szólamokkal hozza rendbe (tönkre?) az egész országot. Pénz már nincs, és új kölcsönre sincs kilátás. Feneketlen gödörbe senki nem dob pénzt. Nem marad más hátra, belenyúlni a polgár zsebébe, és ott keresgélni, csodálatosan hazug érvekkel, suta logikával kikotorászni a munkával megspórolt garasokat. Az okosok és bennfentesek, politikusok, és multik, mint nem elõször, elõrelátóan mentették már a menthetõt. De az ellopott pénzekrõl még a síri hallgatás nesze se hallatszik.

Általában a hagyomány-emlékezésekrõl, régi szokások fel elevenítésérõl jutott eszembe; amennyire fontos és szép a múlt dicsõségeire és/vagy kudarcaira való emlékezés, olyannyira káros azt, nevetség tárgyává tenni (magyarul ridikulizálni). Lényegsikkasztó külsõségek csak ártanak az egészséges hagyomány tiszteletnek. A múltat becsülni, és abból erõt meríteni kell, és a jelenben úgy élni, hogy az (emlékezés), a jövõt munkálja. Otthon és itt - egyaránt (minden precíz utalás és hátsó gondolat nélkül).

Ebben az évben már 27.-ik éve szerkesztem a DMH-t. Nagy idõ – sok tapasztalat – kevesebb öröm – több bosszúság - állandó stressz. Idegmunka. De ami a legjobban zavart mindig is – gyakran volt részem benne – az értelmetlenül fölényeskedõ inzultusszámba vehetõ kritikák. Most már nehezebben bírom. Öregségemre finomul az bõröm (értsd pofám).

INTÉZMÉNYEINK

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE. Embajada de la República de Hungría. Cnel. Díaz 1874, Buenos Aires (C1425DQR). Nagykövet: Szõnyi Ferenc. Követségi tanácsos: Galambos Sándor. Gazdasági és kereskedelmi tanácsos: Dr. Király János. Konzul: Serfõzõ Adrienne. Konzuli fogadóórák: kedd és csütörtök 10-13 óráig. Tel.: 4822-0767, 4826-4132. Fax: 4805-3918. E-Mail: hungría@escape.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Calle Pangue 12465, Nahuel Malal, (R8401BEC) Bariloche. (Cas.de Correo 1233 (R8400WAM) Bariloche, Rio Negro. Tiszteletbeli konzul: Halbritter Ferenc. Tel/Fax: 02944-461374. Movil: 1560-8724. E-mail: halbri@bariloche.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Santiago 1266 (S2002QHJ) Rosario. Tiszteletbeli konzul: Ádám Rózsa. Tel.: 0314-421-4988 . Fax: 0341-439-3351 - E-mail: rosadam@arnet.com.ar

ARGENTIN-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARI KAMARA. Camara Argentino-Húngara de Comercio e Industria. Elnök: Kalpakián Ervin. Av. R. Saenz Pena 720 p. 9."E". Buenos Aires (C1035AAP). Tel/Fax: 4326-5107.

ARGENTÍNAI MAGYAR INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGE. Federación de Entidades Húngaras de la Argentína. Pers. Jur. No. 1604303., Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Elnök: Takács István, üv. alelnök Valentin Ferenc,Tel.: 4796-0176.

MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE. Federación Mundial de los Húngaros. Latinamerikai Régió védnöke: Dr. Orbán László. Arroyo 897. p. 26. Cap. Tel/Fax: 4327-0726.

HUNGÁRIA. Asociación Húngara en la Argentína. Pasaje Juncal 4250, Olivos (B1636ADD). Prov. Bs. As. Elnök: Zöldi Márton. Hiv. órák: keddtõl péntekig 19,30-22,30-ig, szombaton 18-22,30-ig, vasárnap 12,30-17 óráig. Tel.: 4799-8437/711-0144.

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Círculo Juvenil Zrínyi. Monteverde 4241. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Elnök: ifj. Zaha Sándor. Tel.: 4742-6168. Igazgató: Fóthy Zsuzsi. Tel.: (4791-7698).

MAGYAR SEGÉLYEGYLET - SZENT ISTVÁN ÖREGOTTHON.