A Millennium évzáró. Szent István ünnepe

mineln.jpg (13317 bytes)Az Országház előtti Kossuth téren augusztus 20.-án, délután három órakor kezdődött az ünnepélyes tisztavatás. Utána Mádl Ferenc köztársasági elnök átadta a nemzeti lovas díszegység csapatzászlaját. Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet.

Mélyen tisztelt Elnök Úr, Excellenciás Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat. Hadd köszöntsem külön azokat a gyermekeket, akik a magyar Millennium évében érkeztek meg közénk. Isten éltessen benneteket és szüleiteket!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, magyarok itthon, a Kárpát-medencében és szerte a világban! A jövő elkezdődött. Meghívtuk és leültettük asztalunkhoz a múltat. Mert jeles ünnepeken, amikor megnyílik előttünk az idő, maga köré gyűjti családját az ember. Vendéget hív, ünnepi asztalt terít. S a múlt illendően tett eleget a meghívásnak, nem jött hozzánk üres kézzel. Emlékeket hozott és hagyományt, hősöket és példaképet, elhozta ezer esztendő küzdelmét, fájdalmát, örömét, elhozta a megmaradás konokságát, és elhozta magával a legfontosabbat: a múlt elhozta nekünk a jövőt. Ezer ajándékot hozott. Mert ezer arca van a reménynek, ezer arca van a fájdalomnak, a szeretetnek, a boldogságnak. Ezer arca van a gyermekeiknek. Ezerfelé fut a népek sorsa is. A gyerekek lenni akarnak valamik. A felnőttek tenni akarnak valamit. Magyarország véghez vitte, ami csak keveseknek sikerült: azzá lett, ami lenni akart. Szabad, független, erős, gyarapodó nemzet.

A Millenniummal lezártuk a hosszú, beteg, nagyképű és keserves huszadik századot. Az utolsó pillanatban csaptuk rá az ajtót, mert azzal fenyegetett, hogy folytatódni fog, s a jövőnk is a régi mard. De a Millenniummal új kapukat tártunk ki, távlatokat nyitottunk, horizontot rajzoltunk. És nekivágtunk. Magyarország sohasem lesz többé olyan, mint amilyen a huszadik században volt. Veszélyes szurdokban hajóztunk eddig, de most tágas vidékre érkeztünk. Ideje partra szállni, mert úgy tűnik: az előttünk feltáruló század kiváló alkalom, hogy éljünk, hogy fiatalok legyünk és, hogy magyarok maradjunk. Úgy érezzük minden készen áll arra, hogy nagyszerű dolgok történjenek velünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mélyen tisztelt Elnök Úr! Egy új korszakot nem a háború, nem a politika, még csak nem is a gazdaság indít el, hanem az emberek lelkületének és gondolkodásának megváltozása. A lelkek emelkedése, a közös bizalom, a jövőbe vetett remény, és az ebből fakadó erő. Ez történik velünk. Ez az erő költözött belénk. Ezért egyre több a felemelt fej, a kiegyenesedett gerinc. Ezért szaporodik a derűs családok száma, ezért van egyre több embernek munkája, érzik egyre többen, hogy munkájuknak haszna értelme és gyümölcse van. Ezért épül az ország, születik egyre több gyermek. A harang gyakrabban hív majd bennünket keresztelőre, mint temetésre. És ezért nem fogy el a jövő. Az új század kezdetén a bizakodás a remény a munka és a szeretet híveinek száma napról-napra gyarapodik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy volt eddig, hogy többen voltak azok, akik csak akkor érezték sikeresnek az életüket, ha a többiek sikertelennek bizonyultak körülöttük. Most úgy lesz, hogy azok jutnak többségre, akik úgy érzik: sikerükhöz a másik ember sikere is szükséges. Így talán az irigység is elsorvad bennünk. Úgy volt eddig, hogy amit egy nemzedék felépített a következő elvesztette. Millióknak kellett azt látniuk, hogy elveszik tőlük, amiért egész életükben dolgoztak. Ezen túl úgy lesz, hogy amit felépítünk, azt meg is tartjuk. Úgy lesz, hogy ami a tiéd, az a tiéd és a te gyermekeidé marad. Ami az enyém, az enyém és utódaimé lesz. Az enyém az enyém, a tiéd a tiéd. Ebből lehet végre mindannyiunk közös méltósága és szabadsága.

Úgy volt eddig, hogy Európa csonka. Holott semmi oka rá, hogy úgy maradjon. Nem fogadta be a védelméért megannyi vért hullatott, sok szenvedést vállalt, szabadságszerető népeket. Pedig már régen készen állnak. Most úgy lesz, hogy kontinensünket, Nyugat- és Közép-Európát a szabadság és a felelősség szellemében egyesítjük. Úgy lesz, hogy a magyarok ebben az európai egységben függetlenségüket védve és nemzeti büszkeségüket megőrizve vesznek részt. Majd úgy lesz, hogy itthon is mindannyian megértjük: az európai lélek nem ott kezdődik, ahol a mi szabadságunk és a mi függetlenségünk véget ér. Mert ott nem Európa kezdődik, hanem megint csak a hontalanság, a senki földje. Magyar Nemzet

Augusztus 20. a Nagykövetségen

A Nagykövetségen augusztus 17.-én este fogadás keretében emlékeztek a Millennium évében Szent István király ünnepéről. A meghívott magyar Intézmények elnökeit, küldötteit és a kolónia számot tevő, vezető egyéniségeit, Bardócz Béla és felesége fogadta a követségi palota dísztermében. A népes fogadás jó alkalmat adott a követségről napokban távozott. diplomaták helyére most érkezett Galambos Sándor tanácsos és Dr. Király János kereskedelmi és gazdasági attasé bemutatására, akik feleségükkel együtt először vették fel a kapcsolatot az itteni magyar közösséggel. A fogadás szónoka Bardócz Béla nagykövet a következő szavakkal méltatta a Millennium évének záró ünnepségét:

Hölgyeim és Uraim! Kedves argentínai magyar Barátaink!

Államalapító Szent István Király napját köszöntjük. Arra a kiemelkedő politikusra, okos, bölcs és határozott vezetőre emlékezünk, aki kiteljesítve és betetőzve édesapja művét gyökeres és meghatározott fordulatot hozott a magyarság életében. A föld, ahol akkor már egy évszázada az eleink éltek valódi országgá, elismert országgá változott. A nép, amely korábban törzsek laza szövetségét jelentette, elindult a nemzetté válás útján. A nomád kalandozóként elhíresült magyarok letelepedtek és áttértek a fejlettebb földművelő életformára. Egy keletről bevándorolt nép a nyugati, keresztény világhoz csatlakozott. István király megteremtette az alapjait, a feltételeit annak, hogy ma ezer évvel később ugyanazon a földön, ugyanannak a népnek a kései leszármazottjai, ugyanazt a nyelvet beszélve, a fejlett világ részeként emlékezhessen és adózhasson tisztelettel az államalapító emlékének.

Szent István király műve nem csak a magyarság, hanem Európa szempontjából is meghatározó jelentőséggel bírt. Nem véletlen, hogy királysága néhány évtized alatt, már életében elnyerte a pápa és a szomszédos és távolabbi országok uralkodóinak elismerését, tiszteletét. Nem véletlen, hogy halála után rövid idő elmúltával szentté avatták. A világ keresztény országaiban mindenütt ismerik ma is nevét, cselekedeteit, életművét.

Tekintettel az államalapítás millenniumi évfordulójára a Magyar Köztársaság és a magyarság szerte a nagyvilágban igyekezett méltóképpen megemlékezni első keresztény királyáról, s a 2000. és a 2001. esztendőt jubileumi évként, megemlékezések sorozatával ünnepelte. Ez történt és történik még néhány hónapon keresztül Argentínában is. Örömmel és jó lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy Buenos Airesben méltóképpen emlékeztünk meg a jeles évfordulóról. Felhasználva a kiváló alkalmat, a Magyar Köztársaság vezetőinek tiszteletét és elismerését fejezem ki az argentínai magyar közösség vezetőinek és tagjainak a számos, színvonalas és tartalmas ünnepi megemlékezés megszervezéséért, az azokon való részvételért, s a nagykövetség munkatársai és a magam nevében csatlakozom ehhez a köszönetnyilvánításhoz.

És engedjék meg, hogy személyes okkal is köszönetet mondjak Margóval együtt kedves Mindnyájuknak azért, hogy ma velünk vannak. Mához két hétre befejezzük Buenos-Aires-i missziónkat és hazatérünk. Felejthetetlen éveket töltöttünk itt, számos barátra találtunk, sokat tanultunk, sok szeretetet kaptunk. Szívből köszönünk mindent és baráti szeretettel sok boldogságot kívánunk!

A beszédet nagy taps követte, majd a jelenlévők személyesen is elbúcsúztak a követ házaspártól, akik nemcsak hivatásszerűen, de magyar szeretettel is látták el négy évig a magyar kolónia szolgálatát. Lapunk, az egész kolónia nevében is, megkülönböztetett tisztelettel köszöni és értékeli a ritkán tapasztalt és zavartalan együttműködést.

A fogadás további részét a kitűnő, magyaros tarhonyás pörkölt, büfé és jó italok felszolgálása mellett, a barátságos légkörben eltöltött beszélgetések, eszmecserék tették emlékezetessé.

Új nagykövetünk érkezik

Szeptember elején érkezik meg Buenos Airesbe Bardócz Béla utódja, hogy átvegye az itteni magyar külképviselet vezetését. A kolónia azt reméli, hogy a Cserkészbálon már résztvesz Szőnyi Ferenc nagykövet feleségével, Mészáros Erzsébettel együtt.

A többi új tisztviselők már mind megérkeztek, itt van már közöttünk Galambos Sándor első tanácsos, valamint Dr. Király János is, kereskedelmi és gazdasági attasé. Serfőző Adrienne konzul már év eleje óta dolgozik.

A DMH már korábban találkozott Budapesten Szőnyi Ferenccel és feleségével, Mészáros Erzsébettel. Mindketten nagy várakozással tekintettek az új munkakör elé. Hivatásos pedagógusok: a nagykövet magyar-spanyol szakos (irodalom-) tanár, felesége pedig a Zeneakadémián végzett, mint karnagy és énektanár. Szakmájukban dolgoztak, még abban az időszakban is, amikor Szőnyi Ferenc a Bogota-i nagykövetségen volt külszolgálatban.

Természetesen folyékonyan beszélnek spanyolul, és ez is fontos tényező ahhoz, hogy a magyar kultúra külföldi terjesztésében hatékonyan működjenek közre. Colombiában, Panamában, Spanyolországban egyetemi szinten tanítottak több alkalommal, valamint posztgraduális tanulmányokkal bővítették ismereteiket. Most, hogy a Coral Hungaria már évek óta nagy erőfeszítéseket tesz az argentin-magyar kultúrkapcsolatok fejlesztése terén, ez a kinevezés biztosan új lendületet ad majd ennek a munkának is, valamint elképzelhető, hogy hathatós közreműködésükkel más területeken is sikerül majd ezt az ismeretterjesztést fejleszteni. Magyarország kicsi, és messze van Argentínától; igen sok még a tennivaló ezen a téren.

A kolónia nagy várakozással tekint a nagykövet házaspár érkezése elé. Az itteni magyar közösségi életnek igen fontos tényezője, hogy a nagykövetség minden szempontból támogatja az egyesületeket, résztvesz a rendezvényeken, segít a hazai szervezetek, intézmények útvesztőjében megtalálni a megfelelő kapcsolatokat... és ezt a segítséget igen készségesen megkaptuk minden nagykövettől az utolsó évtizedben. (kp)

Magyarországi választások 2002

Az utóbbi évek folyamán a magyar politikai élet kétpólusúvá alakult, két meghatározó erő létezik, a Fidesz és az MSZP. Ezek választási előkészületeiről számoltunk be megelőző két számunkban s azt is ígértük, hogy a kisebb pártokról a következőkben szólunk. Lapzártakor azonban a kormánykoalíció két kisebb pártjának választási elképzelései még nem alakultak ki. Az MDF állapota cseppfolyós, a kisgazdáké kaotikus; kilátásaikról, lehetőségeikről még nem lehet érdemlegeset írni. Ugyanakkor az ellenzéki SZDSZ rendezni kezdte sorait, s úgy látszik sikeresen; egyes közvélemény-kutatások szerint a két nagyon kívül, csak nekik lesznek saját képviselőik a következő parlamentben.

A Szabad Demokraták Szövetségének gyökerei a késő-kádári rendszer demokratikus ellenzékéig nyúlnak vissza; a rendszerváltásban meghatározó szerepet játszott. Az első parlamenti ciklus idején az ellenzékhez tartozott, 94 és 98 között koalíciós társa lett a kormányzó MSZP-nek, 98-ban ismét ellenzékbe szorult. Szavazó tábora folyamatosan zsugorodott. 90-ben 92 képviselőt, 98-ban már csak 24-et tudott a parlamentbe juttatni; de mint párt nem osztódott. Májusban új vezetőség vette át az irányítást, azóta népszerűségük emelkedik.

Az SZDSZ-t s annak választási lehetőségeit három szempont szerint érdemes megvilágítani, bemutatni. Ezek az MSZP-hez való – sokszor viharos – viszonya, liberális ideológiai beállítottsága, valamint a határon túli magyarok támogatásáról alkotott véleménye.

Az SZDSZ-ben még ma is erőteljes MSZP fóbia észlelhető. Ennek oka – Kuncze Gábor, a párt ügyvezető elnöke szerint –, hogy a két pártnak nagyon eltérőek a gyökerei, az elképzelései, a szellemisége, a politikai gyakorlata és a világról vallott felfogása. Közel van még a rendszerváltás és az azt megelőző időszak. Másrészt viszont a helyzet jelentősen változott – állapítja meg Kuncze –, mert mindkét párt azonos módon ítéli meg a kormány vezető pártjának működését, ahogy a Fidesz politizál, ahogy kezeli a közpénzeket és viszonyul a demokratikus intézményrendszerhez. Mindkét párt külön-külön arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi kormányt le kell váltani. Ha pedig van külön-külön megfogalmazott, de azonos cél, akkor érdemes gondolkodni, hogy annak elérése érdekében milyen módon lehet együttműködni. Ezen kívül – teszi hozzá Kuncze –, az MSZP-n belüli viták eredményeként változott a párt vezetőségének személyi összetétele. Akik most megjelenítik az MSZP-t, tárgyalópartnerként feltétlenül elfogadhatóak a szabaddemokraták számára.

A szabaddemokraták szavazó bázisának azokat tartja, akik képesek magukról gondoskodni és nem szorulnak semmiféle gyámkodásra. Sőt, nem örülnek, ha megmondják nekik, mit gondoljanak a világról. Nekik elég, ha normális kereteket teremtenek munkájukhoz, az életükhöz, a többit ők berendezik. Számukra sokkal kedvezőbb lenne, ha nem kellene annyi adót fizetni, s maguk dönthetnék el, hogyan gazdálkodjanak az újabb lehetőségekkel. De az SZDSZ vállalni akarja azok képviseletét is, akiket nem szeretnek, gyűlölnek, ki akarnak lökni a társadalomból, akik nem képesek saját erejükből gondoskodni magukról; s a párt hagyományai szerint különös figyelmet szándékoznak fordítani a rászorultakra.

A ‘Státusztörvény’ ellen egyedül az SZDSZ szavazott a parlamentben. De számunkra is nagyon fontos a határon túli magyarok támogatása – szögezi le Szent-Iványi István, frakcióvezető –, de a törvénynek magával az alapkoncepciójával van gondunk. Elfogadhatatlannak tartjuk az alapkérdésre – ki a magyar? – adott kormányzati választ. Nem hisszük, hogy a szomszédos országokban élő magyaroknak azt ötévenként megújítandó igazolvánnyal kellene bizonyítanuk. Az egész munkavállalási koncepcióval az a fő gondunk, hogy jelenlegi formájában nem a szülőföldön maradást, hanem az elvándorlást segíti elő.

Elsősorban a határon túli magyar oktatási és kulturális intézményeket tartjuk szükségesnek támogatni; ezek személyzetét, hallgatóit, látogatóit. Az kapná a támogatást – mondja Szent-Iványi – aki magyar iskolában tanul vagy tanít. Az SZDSZ által javasolt támogatási rendszernek 15 milliárd forint az éves kerete, több mint, amit a ‘Státusztörvény’ jelent. Szerintük az otthonmaradás feltételeit az ő javaslatuk szolgálja igazából és nem a ‘Státusztörvény’.

Összegezve: augusztus vége felé úgy néz ki, az SZDSZ ismét tényező lehet majd a jövő évi választásokon. Ehhez el kell vállalnia a hagyományos magyar liberális városi (mert az első liberális paraszt még nem született meg) párt szerepét és tudni, hogy ez 10-12 százaléknál nem hoz többet. Valamint, megszüntetni azt a róluk kialakult benyomást, hogy ők saját magukat mindenkinél egy nagyságrenddel okosabbnak tartják. (Antichtón)

Augusztus 20. - az országos politikai lapokban

Az új tulajdonosi koncepció szerint "konzervatív lappá" kell(ene) válnia a Magyar Hírlapnak. Ennek igyekszik megfelelni az ünnepinek szánt lapszám, amelyben interjú olvasható Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, aki hitet tesz amellett, hogy "A társadalom többsége nem kirekesztő". Ám az újkeletű szólás itt is érvényes, nemcsak a bolsevik kutyából nem lesz demokratikus politikai szalonna, hanem a bal-liberális újságból sem lehet konzervatív médium. A hatodik oldalon ugyanis Hell István idézi meg anyai nagyapai dédapját, Fodor Bernát egri szőlősgazdát, aki becsületes római katolikus ember volt, viszont: Egyetlen ünnepet nem tartott meg Fodor Bernát. Éppen augusztus 20-át, Szent István államalapító királyunk napját. Ilyenkor jó hajnalban felkelt, vállára akasztotta a horolót meg a szalonnával-kenyérrel, lőrével telt flaskával megrakott tarisznyát, és indult a Nagy-Galagonyásra horolni. Amikor más istenfélő emberek szorosra gombolt fehér ingben elindultak az egri Hatvani hóstyáról a Barátok templomába, azaz a ferencesekhez, ő már javában horolt a rizlingtőkék között...

Hogy miért büntette meg dédapám a munkával szent királyunkat, az államalapító Istvánt, arra is szívesen válaszolt.

Azért haragudott rá, mert földet adott a papoknak. Hogy honnan eredeztette történelmi ismereteit Istenben boldogult — mellesleg analfabéta — anyai nagyapai dédapám, azt már nem tudhatom.

Sajnos, mi sem tudunk segíteni, noha naivan úgy képzelnénk a leszármazottról, hogy ha már egyszer megtanult írni, akkor olvashatna is, hogy elkerülje az ilyetén csapdákat. Talán a lapvezetés megmutathatta volna a jogászprofesszor köztársasági elnök úrnak ezt a cikket, mielőtt közös lapszámba szerkesztik őket, és akkor egy blamázzsal kevesebb. A köztársasági elnöki interjú közelében sajátos ellensúlyt képez Hegyi Gyula (MSZP-s képviselő) ünnepinek szánt írása is, amelyben büszkén felidézi a szerző, hogyan készített annak idején cikket: A keresztény Európa csak lázálom címmel.

Hogy mit gondolnak a konzervatív magyarok a Magyar Hírlapról, azt nem tudjuk, ámde sejtjük abból a tényből, hogy a kiadóhivatal már hónapok óta ingyen küldözget szét naponta több ezer példányt, hátha akad egy újabb előfizető.

A Heti Válasz is hoz ünnepi interjút Mádl Ferenccel. Melyik külföldi útjára emlékszik vissza legszívesebben? Melyik kitüntetésnek örült a legjobban? — hangzik a kérdés. A köztársasági elnök válasza: Ezek nem személyes sikerek. Az az elismerés, megbecsülés, amivel, azt hiszem, kivétel nélkül mindenütt fogadtak, Magyarországnak szól, a magyar népnek, az ország által kivívott sikereknek, kultúrájának, jelenlegi politikai, illetve alkotmányos rendjének, elszántságának, hogy a jövőt a piacgazdaság irányába viszi. Annak, hogy ez a nép tudja: erkölcsösebb világ felé kell törekednie. Ilyennek ismerik ezt az országot, és nagyon sikeresnek tekintik mindenhol, ahol eddig jártam.

A politika aktuális állapotáról Mádl Ferenc optimistán nyilatkozik. Nem tart attól, hogy a választásokig még inkább eldurvul a közélet? - Látok ellenkező jeleket is. Egy ideje a két párt ugyanazokról a kérdésekről beszél. Nyugdíjról, munkanélküliségről, diákhitelről, útépítésről, vállalkozásfejlesztésről, és még sorolhatnám. Ha a programok ütköznek, s ezekről folyik a vita, háttérbe szorul a személyeskedés. S így talán a választópolgárok is pontosabban tudják, miről kell dönteniük.

A hetilap vezércikkében a Szent István-i örökség talán leglényegesebb elemeinek, a hitnek, az erkölcsnek és a jövőképnek a kapcsán mutat rá egy aktuális mételyre Moldoványi Tibor: Sok minden elfogadható bírálatként, lehet pálcát törni kormányzati döntés, törvény és vélemény felett. Ám elfogadhatatlan a hitromboló erkölcshamisítás. Közeledvén a választásokhoz már nem azt feszegetik, mit tesz jól vagy rosszul a kormány. Ebben kivetnivaló — igazságtartalmától függetlenül — nem lenne. Csakhogy a "cél szentesíti az eszközt" módszerével nem a parlament által alkotott jogot, hanem egyre inkább a jogalkotót (és családját) minősítik.

A 168 Óra majdnem fele terjedelmében augusztus 20-a előtt az ünnepről és a római katolikus egyházról szól — de közben nagyon vigyáz, nehogy véletlenül ünnepeljen. Sorjáznak a különféle műfajú írások, mindnek ugyanaz a célja: rossz szájízt kelteni az ünnep előtti napokban. A szerkesztőség hozzáállását tökéletesen jelzi Jolsvai András Pótünnep című publicisztikája, amely az irónia eszközével igyekszik nevetségessé tenni Nagyboldogasszony ünnepét és az aznapi munkaszünetre vonatkozó kormányzati kezdeményezést. Viszont a tanulatlanság megbosszulja magát, a szerző, a lap harmadik embere parádés öngólt rúg: Na, aztán azt is hallani, hogy megint egy katolikus ünnep. Hogy itt van már nekünk a karácsony, meg a húsvét, meg pünkösd, meg mindenszentek, hivatalos ünnep mind, most még a Nagyboldogasszony is — végigünnepli az állam az egész katolikus szenvedéstörténetet.

Nem vesz tudomást augusztus 20-áról az Élet és Irodalom sem. Olvashatunk ellenben cikket Halmai Gábornak, az SZDSZ örökös alkotmánybíró-jelöltjének tollából Az ügyészség esete a MIÉP-pel címen, amelyben a szerző elmarasztalja a Legfőbb Ügyészséget, amiért nem emelt vádat Bognár László és a MIÉP ellen az FTC futballcsapatának eladása után tett kijelentések miatt.

A Magyar Fórumban Csurka István heti szemléjét azzal kezdi, hogy megbocsátja a Fidesznek, hogy ünnepelt: A Fidesz-kormány jobbik része természetes, belső szükséget érzett Szent István államalapításának megünnepeltetésére, áldozott is erre a célra, de nyilvánvalóan nem küszöbölhette ki saját politikai céljait sem. Jó és nemes alkalmat látott nemzeti és keresztény elkötelezettségének felmutatására. Erre egy liberális múltú és vegyes összetételű társaságnak elemi szüksége van Magyarországon, mert itt a szavazásra jogosultak hatvan százaléka még mindig nem fogad el olyan kormányt, olyan pártot, amely legalább a magyarság szabadságharcokban edzett függetlenségi eszméinek a látszatát nem teremti meg maga körül. Tovább fűzve a szót, Csurka, akárcsak Halmai Gábor, a Fradinál lyukad ki. Véleménye azonban eltér Halmaiétól: A millenniumi év végére kialakulni látszik a nagy magyar döntetlen: Várszegi-Fotex-MTK megveszi a Ferencvárost, és ebbe szépen belesegít a kormány MTK-s minisztere, Deutsch Tamás. Ezt elárulja A Hétben Furulyás János, a Ferencváros lábon megvett elnöke, Deutsch pedig tagadja, a miniszterelnök pedig akkor hall a dologról először, amikor az üzletkötés nyilvánosságra kerül. Ezt vájtabb fülű bal-liberális körökben úgy mondanák, hogy baj van a kormány belső kommunikációjával. De, érdekes, nem mondják sehogy. A Deutsch-kötésekre nem szólnak semmit, miközben az Orbán-bányákra átkokat szórnak. Kétségtelen, hogy az FTC eladása kapcsán senki sem kérte számon például a versenytárgyalás hiányát.

A Heti Világgazdaság a maga módján "ünnepel". Az ünnepről nem ír, viszont hosszú, fanyar cikkben szól arról, hogy több mint hetven, egymásra igen hasonlító köztéri Szent István-szobor készült el a millenniumi évben. Olvasható a lapban egy kevéssé gazdasági jellegű írás arról, hogy a minap a fradistákat "lezsidózó" Újpest szurkolói talán nem is tudják, hogy szeretett klubjuk, a Patinás Újpesti Torna Egylet első fénykorát egy bizonyos Aschner Lipót elnöksége idején élte, de már megalakulásakor is jó példája volt annak, hogy a sport célja nem a szétszakítás, hanem az Egység, Épség, Egyetértés.

Kétlelkű megoldást választott az ünnep elsinkófálására a Népszabadság. A vezércikken kívül csak az állami és pártvezetők programjainak ismertetésére szánt teret az újság. A Népszava sem ünnepel, mindössze nyúlfarknyi cikk tudatja, hogy lesznek holmi ünnepségek, mert augusztus 20.-ra emlékezik az ország; azonban, sajátos logikával, az utolsó oldalon hosszabb beharangozót adnak a 20-a esti Andrássy úti utcabálról, mint a többi rendezvényről összesen.

MIÉP rendezvény a Margitszigeten augusztus 20. A reálpolitikai cél a kommunisták és liberálisok újbóli kormányra kerülésének a megakadályozása, azaz a nemzeti oldal győzelme és ezen belül a minél nagyobb arányú MIÉP-jelenlét - hangsúlyozta Csurka István MIÉP-elnök a párt augusztus 20.-i Margitszigeti rendezvényén. Szavai szerint egy Fidesz-MSZP nagykoalíció ugyanolyan nagy veszély a nemzetre nézve, mintha a szociálliberálisok győznének az országgyűlési választásokon.

Csurka István kifejtette: a MIÉP úgy véli, hogy az újabb jobboldali kormányalakítás, az MSZP és az SZDSZ újabb négy évre való háttérbe tolása elfogadható célkitűzés, amely elvezethet a majdani teljes rendszerváltáshoz, a "nómenklatúra-burzsoázia, a bankárkaszt" hatalmának megtöréséhez, a kétharmados törvényekkel való alkotmánymódosításhoz és a magyarság megmaradását szavatoló teljes nemzeti érdekérvényesítéshez.

- Most a megmaradás, holnap a gyarapodás, holnapután a visszaszerzés. Kevesebbel nem érhetjük be! - fogalmazott a MIÉP elnöke.

A Demokrata ünnepi címlappal emlékezik meg Szent Istvánról, és egy rövid cikkel a honalapítóhoz kapcsolódó néphagyományokról. Nyiri János

Bárány Béla atya Argentínában

A helyi katolikus közösség, mióta Domonkos László atya nyugalomba vonult, állandóan küzd a paphiánnyal. Baltási Nándor atya egy éves ittléte is csak ideiglenes megoldás volt, akárcsak Kárpáti László atya és más kisegítők alkalmi ténykedése. Be kell ismerni, hogy nem könnyű feladat egy papnak megtalálni a hangot, és eredményes munkát végezni a hazától ilyen régen és ilyen távolra szakadt magyar közösségben.

Béla atyát a Coral Hungaria magyarországi körútja alkalmával ismertük meg, és első pillanatra rokonszenves volt mindenkinek. Mi itt a távolban megszoktuk azt, hogy általában a helyi magyar igyekszik első pillanattól kezdve kapcsolatot teremteni, segíteni a másik magyarnak, csak azért, mert honfitárs, mert kevesen vagyunk... és ezt tapasztaltuk nála Budapesten, ahol ez egyébként "nem divat"; ott mindenki magyar.

Béla atya szabadságának legnagyobb részét áldozta ránk; egyébként intenzíven dolgozik Pesten, a zuglói Páduai Szent Antal egyházközség káplánjaként. Meséiből, megfigyeléseinkből és ottani rokonaink megjegyzéseiből ítélve, nagyon jól működik ez a közösség: látogatónknak rengeteg munkája van nap, mint nap.

Hát itt sem unatkozott Béla atya: még szerencse, hogy aránylag kialudta magát a repülőgépen, mert alig hogy megérkezett, máris misét mondott a Mindszen-tynumban, és attól kezdve minden napja el volt foglalva reggeltől estig. Rendszeresen tanított a Zrínyi Ifjúsági Körben, résztvett a cser-készösszejöveteleken, külön foglalkozott a közösség bérmálásra készülő fiataljaival, többször meglátogatta a Szent István-öregotthont, találkozott a házaspár-csoportokkal, misézett és előadást tartott a Hungáriában, stb. Emellett minden szabadidejét családlátogatásokkal töltötte, ahol személyesen tapasztalta meg az itteni magyarok életét, mindennapos gondjait.

A sok tevékenység mellett sikerült neki néhány kisebb-nagyobb kirándulást is tenni: egyik útja az Iguazú-vízeséshez vezetett, ahol bőrig ázott a fenséges jelenség csodálása közben. A helyi turistavezetők átcsempészték a határon, és megnézte Itaipú-t, a világ legnagyobb vízierőművét is. Útközben a XVIII. században épült jezsuita San Ignacio Min-misszió még ma is impozáns romjait, valamint a fantasztikus Wanda drágakő-bányát is meglátogatta.

Más alkalommal a Paraná folyam deltájában volt kirándulni, és élvezte a csendet, valamint a természet hihetetlen bujaságát, ami itt különösen jól megfigyelhető. A vadonkéssel vágott ösvényeket ezen a hatalmas, zegzugos, iszapos hordalék-terepen olyan hamar benövi a gaz, hogy egy hét múlva szinte meg sem lehet találni.

A hatalmas városban is sétált, változó szerencsével. Argentína most igen zavaros gazdasági helyzettel küzd, ez az itteni magyarokon is tapasztalható. Az emberek idegesek, a városban járva állandóan nézni kell, hogy a járókelő ne keveredjen bele valami ütközetbe a tüntetők és a rendőrség között, vagy egy ez okból hirtelen lezárt utca miatt keletkező forgalmi dugóba.

Itt is, ott is megállapítottuk, hogy Béla atya "felülről" hathatós támogatást élvez. A nehézségek ellenére sikerült neki meglátogatni, és részletesen videó-filmre venni a fővárosi székesegyházat, a Sziennai Szt. Katalin és Szt. Domonkos-templomokat, a Plaza de Mayo épületegyüttesét, a Malvinas-on elesett katonák emlékfalát, a Galería Pacífico gyönyörűen restaurált freskóit, a Caminito színes házikóit, stb.

A látogatás csúcseseménye volt a millenniumi évzáró Szt. István-ünnepi mise a verbiták Szentlélek-bazilikájában, augusztus 26.-án délben. A Coral Hungaria éneke kísérte az atyát ez alkalommal, ugyanavval a műsorral, mint áprilisban Budapesten. Az igehirdetés kétnyelvű volt, és Béla atya már annyira "belejött" a dologba, hogy spanyolul is felolvasta Máté evangéliumát. Az ünnep megható záró-mozzanata volt a Himnusz, amit a hívek égő magyar nemzeti színű gyertyákkal a kezükben énekeltek el. A mise után ünnepi ebéd volt a Mindszentynumban, ahol a közösség együtt búcsúztatta Béla atyát és Bardócz Béla nagykövetet, aki szintén most tér vissza Magyarországra, négyéves ittléte után.

Látogatónk hétfőn, augusztus 27.-én hazautazott, hogy édesanyjával töltse el az utolsó 3 napot, ami szabadságából maradt. Nagy szeretettel és lelkesedéssel jött közénk, a fáradtságon kívül sok felejthetetlen élményt, és a jól végzett munka boldog érzését vitte magával.

A nagy rohanásban nemigen sikerült neki itteni tapasztalatairól érdemben nyilatkozni lapunknak, ezért Béla atya beszámolóját és úti benyomásait következő számunkban fogjuk közzétenni.

Csak annyit szeretnénk még megjegyezni, hogy ez a látogatás megmutatta: vannak még lelkes magyar hazafiak Magyarországon is. (kp)

Márai Sándor pályafordulása -Emigráció előtt és után

Márai Sándor művei reneszánszukat élik. Tavaly – centenáriuma alkalmából – kiadott könyvei hosszú hetekig voltak nemcsak a magyar-, de a német- és olaszországi könyvesboltok sikerlistáin is. Mindazonáltal, az irodalomtörténészek még adósok egy tudományos igényű Márai életrajzzal, valamint életművének kritikai kiadásával. (Noha, tudjuk, vannak színvonalas Márai kutatás kezdeményezések, pl. a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán.) Ezek Márai esetében különösen jelentősek. Hosszú élete alatt – a Monarchiától a kétpólusú világ összeomlásáig – a történelem kereke többször is fordult. Alkotó életének pedig nagyobbik részét töltötte önkéntes száműzetésben, az olvasók zöme számára nagy részben idegen és ismeretlen világban. Fontos lenne megvilágítani a művei fogantatásának makró és mikró környezetét, hogy az érdeklődő olvasó teljes, részletes és valós képet alkothasson Márai Sándorról és művéről.

Tudjuk, közösségünkben számosan szeretik Márait, érdeklődnek művei iránt. Ezért közöljük Pomogáts Béla – a Magyar Írószövetség elnöke – tanulmányát, amely az Európai Utas 2000/2 számában jelent meg. Szövegét kényszerültünk rövidíteni, de úgy gondoljuk, nem csonkítottuk meg. A teljes szöveg elérhető: www.europaiutas.hu címen. Tóth Endre

Ha volt író, akinek mindene: életformája, világképe, erkölcsi meggyőződése maga volt az irodalom, akkor Márai Sándor volt az. Az írásban találta meg életének értelmét, és a kultúrában azt a szerves rendet, amelynek az egyén vagy az emberi közösség, így a nemzet minden törekvését és megnyilvánulását össze kell fognia. Azt azonban jól tudta, hogy a kultúra és a hatalom két külön dolog, és a szellemnek egyre kisebb a befolyása azokra, akik megszabják a társadalom és az egyén életének és tevékenységének kereteit.

Márai olyan történelmi korszakban élte le hosszú életét, amely egyre-másra hozta a szellem és a kultúra fájdalmas vereségeit. Egyidős volt a huszadik századdal: alighogy serdülni kezdett, kiderült, hogy a szabadelvűségnek, és a józan észnek az a biztos rendje, amely az európai liberalizmus sikereit követve alig egy évszázada kezdett felépülni, az erőszak érintésére egyszerre összeroppant. Az első világháború kitörése napok alatt söpörte félre mind a liberális, mind a keresztény hagyományokat és értékeket. A háborús vereség pedig elsodorta Márai szülőhazáját: a történelmi Magyarországot.

A húszas években mindazonáltal sokan még számítottak arra, hogy a régi Európa mégiscsak helyreáll, és a szülővárosát, Kassát elhagyó és német és francia földön bolyongó Márai maga is azt remélte, hogy elhamvadnak az őrjöngés, a gyűlölködés tűzfészkei. A történelem csúfosan megcáfolta ezeket a reményeket: a világháború örökségeként Európa nagy részén parancsuralmi rendszerek vették át a hatalmat, a nyugati demokráciák pedig nem kívántak vagy nem tudtak fellépni a szabadság védelmében. Márai Sándor mind kiábrándultabban figyelte és értelmezte a bekövetkezett eseményeket. "Sértődötten" vette tudomásul, hogy az erőszak és az ostobaság milyen eredményesen képes elsöpörni azokat a kulturális és erkölcsi értékeket, amelyeket az évszázados fejlődés létrehozott. Sértve érezte magát, de nem maradt tétlen. Újságcikkekben, naplójegyzetekben, úti beszámolókban és regényekben vette fel a küzdelmet azzal az erőszakkal és műveletlenséggel, amely a kontinens nagy részén eluralkodott.

Szembe kellett néznie a hazáját is elnyelő nácizmussal, majd a második világháború után Közép- és Kelet-Európában berendezkedő sztálinista kommunizmussal. A negyvenes években már belső emigrációban élt, naplójában nem egyszer szólott arról, hogy a tűrhetetlen hazai viszonyok elől valami békésebb országba kellene távoznia. 1945 után egy kis időre mintha fellélegzett volna, azt azonban a Vörös Hadsereg első katonájának megjelenése pillanatában érezte, hogy ami következik, az nem lesz igazi felszabadulás. Végül ezért választotta az emigrációt.

Bizalmat sohasem érzett a Magyarországra bevonuló szovjet hadsereg és a nyomában berendezkedő új hatalmi rend iránt, mégis némi megkönnyebbüléssel vett búcsút a lezáruló történelmi korszaktól, amelyben konzervatív és liberális polgárként, európai hívásokat követő gondolkodóként sohasem érezte igazán otthon magát. Márait részben eszményei, részben tapasztalatai fordították szembe a két világháború közötti magyarországi hatalmi berendezkedéssel és politikai kultúrával, és ezt a szembenállást többnyire kifejezésre juttatta írásaiban, mégis úgy érezte, hogy ami véget ért, az igazi értékeket is hordozott, például általában tiszteletben tartotta az írói függetlenséget és a lelkiismereti szabadságot. A szovjet hódoltságról mindezt nem lehetett elmondani.

Márai egy magányos leányfalui házban érte meg a háború végét, ahová feleségével, Lolával rejtőzött el. Ott fejezte be a 43 és 45 közötti időszak tapasztalatait és felismeréseit feldolgozó naplójegyzeteit, ezekkel a jegyzetekkel indult meg az a naplósorozat, amelyen élete végéig dolgozott, és amely emigrációs irodalmi tevékenységének talán legnagyobb írói eredménye lett. Naplójegyzetei hamarosan napvilágot láttak, még 45-ben közreadta őket a Révai Kiadó, amely már 1928 óta jelentette meg egymást követő regényeit, elbeszélés- és esszéköteteit.

Leányfalui magányában Márai bizalmatlanul fogadta a történelmi változást, és az óvatos bizalmatlanság gondolkodásának és világképének logikájából következett. Akkor még nem voltak a beköszöntő új történelmi korszakról tapasztalatai. Bizalmatlanságának akkor még történelembölcseleti és morális indoka volt: nem bízott abban, hogy bármilyen radikális politikai fordulat képes lesz átalakítani azt a politikai kultúrát, amely évtizedek során kialakult, s főként azokat az embereket, akiknek magatartását ez a politikai kultúra szabta meg. S ez az aggálya nem volt alaptalan.

Sokasodtak a naplóbejegyzések hamarosan az olvasók kezébe került a háborús napló – több mint ötszáz lapos – kötete, s haladtak előre a 46-os, 47-es jegyzetek is, ezek jó tíz esztendővel később Washingtonban kerültek az emigrációs közönség elé (Magyarországra legfeljebb az 1968-ba, a várostól, amely ezer sebből vérezve tekintett a bizonytalan jövőbe, és egy kultúrától, egy életformától, amelyet véglegesen elsodort a háború. Két verset idéznék ebből a könyvből, a Huszonhatodikat és a Huszonkilencediket:

Feküdj le, ez a város ravatal most,
Az ifjúság pihen e romokon.
Ezer házból rakták e katafalkot,
A kék szalont már fölverte a gyom.
Egy templom és egy ló teteme ásít,
Egy férfi könnyű gyermektestnek ás itt
Olcsó sírt, s vén nő dúdolgat, rekedt –
A szél üres szobákban sepreget.
– – – – – –
Itt most pihenj meg, ülj a járdaszélre,
A Gránit-lépcső itt zuhan a mélybe.
Az ablak előtt, nyári reggel, boldog
Fényben itt lengtek a gesztenyelombok.
Az ablak mögött regényt írtál, ájult
Másodpercekben az ég is kitárult. –
Itt készültél egy messzi, messzi útra,
Nézz jól körül. Ez volt a Mikó utca.

A történelmi forduló során szerzett személyes tapasztalatokat és felismeréseket először versek és naplójegyzetek rögzítették. Az emigrációs élet körülményei között azonban mindinkább megnőtt az emlékezetben őrzött események súlya, tekintettel arra, hogy ezek nemcsak Márai egyéni sorsát fordították egészen más pályára, hanem Magyarország és bizonyos módon az egész európai civilizáció sorsát is. Így azután évtizedek múltán, a hetvenes évek elején az itáliai Salernóban Márai ismét visszatért a 45–48-as esztendők történetéhez; a memoár formájában foglalta össze mindazt, amit el akart mondani. Így született meg és jelent meg 1972-ben Torontóban a Föld, föld! című emlékirat, amely még egyszer mérlegre helyezte a 45-ös korszakváltás eseményeit és következményeit, egyszersmind megvilágította azokat a körülményeket, amelyek Márait hazájának elhagyására kényszerítették.

A háborús napló nem bizakodott túlságosan a beköszöntő jövőben, a 44 végén írott feljegyzések mégis elsősorban őskonzervatív és neobarokk magyar társadalmi berendezkedéssel számoltak le, és csak kevéssé érintették a várható fejleményeket. "Ha vége ennek a háborúnak – olvasom a 43–44-es napló végén –, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, reánk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet e világban, egyszerűen azért, mert »keresztény, magyar úri ember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény-magyar«, vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény-magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a »jobboldaliság« igazi értelme."

Az új történelmi korszak azonban nagyon is gyorsan megmutatta valódi arculatát, tulajdonképpen nem is abban, hogy a szovjet hadsereg katonái miként viselkedtek. Márait köznapi tapasztalatai, a kommunista párt hatalmi befolyásának gátlástalan térnyerése, a politikai és rendőri rémuralom rendszerének kibontakozása győzte meg arról, hogy az ország felemelkedésének nincsenek igazán esélyei. Napról napra erősödött meg benne a meggyőződés: el kell hagynia hazáját, az emigrációt kell választania. 48 nyarán már idegennek érezte magát abban az országban, amelyhez mindig ragaszkodott, ahová mindig visszatért. Kolumbusz matrózaként kémlelte a távoli fényeket és leste a földet, ahol partot érhet a veszélyek közül.

Ennek a távoli földet vigyázó készenlétnek a nyomán született a későbbi Föld, Föld! címe is. "El kell menni a szép, szomorú, okos és színes városból, Budapestről, mert ha itt maradok, belesorvadok az agresszív butaságba, ami itt körülvesz. És el kell vinnem innen valamit, ami talán rögeszme: az »én«-t, a személyiséget, amiből egyetlen példány van csak. (…) És nincs Eszme, Cél, amely kárpótol, ha ezt az »Én«-t elveszítem, ha feladom azt a másféle honvágyat, ami most átjárt, mint az ifjúság idejében a szerelem indulata, vagy a becsvágy izgalma: ha itt maradok, elsorvad bennem ez a vágyakozás. Elmenni innen valami felé… Olyan volt ez, mint egy különös, visszájára fordított »honvágy«. (Később, idegenben, soha nem éreztem honvágyat.) Igazában nem is »honvágy« volt az, ami most megszólalt, hanem Föld-vágy. És ez a vonzás éppen olyan nosztalgikus-kínos nyugtalanság volt, mint amit honvágynak neveznek. Vágy, látni a Földet – a kicsike még csak négy és fél milliárd éves, így olvastam –, látni ezt a vidékies, parányi bolygót, más távlatból, mint ahogy eddig láttam, egyszerre közelebbről és messzebbről, ha lehet (…) Látni a múló, egyetlen és érthetetlen Élet omlatag partjait és az égtájakat. Látni azt, amit a kolumbusi hajó árbockosarából látott a matrózgyerek, mikor, hajnal felé, izgatottan és rekedten kiabálni kezdett: »Föld, Föld!«…"

Elutazása elé a hatóságok nem gördítettek akadályt; elindult az ismeretlenbe. Örökre búcsút mondott hazájának: rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban, később New Yorkban, végül a californiai San Diegóban töltötte emigrációs évtizedeit. Európától azonban sohasem tudott elszakadni, szinte minden esztendőben "hazalátogatott" Itáliába, Franciaországba, Svájcba, Németországba, Ausztriába. Megkedvelte Amerikát, de sohasem feledte el, hogy nemcsak születése, hanem sorsa és gondolkodása következtében is minden ízében európai. Szülőhazájára mindig féltő gonddal tekintett vissza, a magyarországi politikai rendszerről és ennek vezetőiről, haszonélvezőiről azonban következetesen indulatos haraggal beszélt. Megsértette őt a történelem, és ez a sértődöttség sohasem enyhült, nem bocsátott meg semmit, nem hajlott semmiféle engedményre: engesztelhetetlen maradt a rendszer elutasításában és bírálatában.

Nem pusztán idegenben élő magyarnak, száműzöttnek tudta magát, aki kezdetben történelmi kétségbeeséssel, később fokozódó rezignációval, de sohasem megbékülve vetett számot mindazzal, ami hazájában történt. 1950-ben írott Halotti beszéd című költeménye a 45 utáni magyar emigráció legfájdalmasabb és legnagyobb erejű irodalmi dokumentuma, kettős lelki tehernek: a száműzetésnek és a történelmi reményvesztésnek a súlya alatt jött létre. A vers írása idején a Nápoly melletti Posilippóban talált otthonra, gondolatban mindazonáltal gyakran időzött odahaza. Mindinkább fokozódó döbbenettel, minthogy a költemény születési esztendejében a magyarországi hódoltsági rendszer már uralma alá hajtotta a társadalmi lét minden megnyilvánulását, lezajlottak a legnagyobb kirakatperek, sok tízezer ember sínylődött a börtönökben és internálótáborokban, általában mondvacsinált vádak következtében, felszámolták a civil társadalmat, a kultúrát, az irodalmat minden tekintetben a pártállami rendszernek rendelték alá, és a rémuralom szigorú ellenőrzése alatt tartotta a magánéletet. Bekövetkezett a magyar társadalom "szovjetizálása", a bolsevik ideológia előírásai és a moszkvai pártbürokrácia érdekei szerint. Annál is kíméletlenebb módon, ahogy azt Márai 1945-ös rossz sejtelmei sugallták.

Márai Sándornak sohasem voltak illúziói a szovjet rendszer valódi természete felől, ebben sokkal tisztábban látott, mint a nyugati demokráciák számos vezető értelmiségi személyisége, akik többnyire hamis illúzióktól vezetve fordultak rokonszenvező várakozással Sztálin rendszeréhez, a második világháború éveiben, midőn a Szovjetunió a nyugati hatalmak katonai szövetségese volt. Márai jobban ismerte a zsarnokságok természetét, és egyetemes tájékozottsága következtében is pontosan tudta, hogy mi várható a szovjet birodalom közép-európai behatolásától.

Röpirat a nemzetnevelés ügyében című (1942) munkájában jegyezte le a következőket: "A húszéves szovjetkísérlet e háborúban kétségtelenül bebizonyította azt, hogy a mongolizált Szovjet-Oroszországban a legszigorúbb politikai nevelés, az egyéni élet minden igényének kíméletlen megtagadása hatalmas társadalmi és katonai szervezetet épített fel (…) De bebizonyította azt is, hogy ez a bolsevista erőfeszítés az egyéni élet minden tartalmát felszívja, megfosztja az embert az élet minden olyan értékétől és javától, mely nélkül európai ember számára – legyen ez az ember filozófus Königsbergben, vagy csatornatisztító Londonban, – nincs többé az életnek valóságos értelme." (...) Nem lehetnek kétségeink, mi történne, ha a keleti bolsevizmus egy napon módot és eshetőséget látna arra, hogy behatoljon az occidentális műveltség területeire. Az értelmiség lemészárlása, az occidentális életformák megsemmisülése, az egyéni életről alkotott, a nyugati műveltség eszméinek jegyében felépített elképzeléseink teljes csődje következne be a pillanatban, mikor a bolsevizmus megveti hatalmának alapjait Európa országaiban. A bolsevizmus kérdése az európai ember számára nem politikai, nem is osztályhatalmi kérdés, hanem a lét és nemlét, az európaiság kérdése."

Eredendő bizalmatlanságát szólaltatta meg abban a nemrég felfedezett és most megjelent regényében is, amelyet 1945 júliusa és szeptembere között, tehát némiképp már a történelmi sorsforduló tapasztalatainak birtokában írt. A Szabadulás című regényre gondolok. Érthető, hogy Márainak ez a műve, annak ellenére, hogy igen szenvedélyesen ítéli el a hitleri birodalom oldalán viselt háborút, a nyilas csőcselék kegyetlenkedéseit és különösen a magyar zsidók elleni embertelen irtó hadjáratot, megírása után közvetlenül nem kerülhetett az olvasó elé. Az író ugyanis egy fiatal lány történetét beszéli el, akinek a budapesti ostrom napjaiban sikerül elrejtenie apját, aki ellen a Gestapo és a nyilasok valóságos hajtóvadászatot rendeznek, reménykedve várja a megérkező oroszokat, és akit a légópince sötét poklába megérkező első szovjet katona, minden különösebb brutalitás nélkül, megerőszakol. Ez a történet 45 után még igen hosszú időn át nem volt publikálható. Az viszont kevésbé érthető, hogy az emigrációban miért kellett egy utazóláda mélyén rejtegetni a regénykéziratot, ráadásul úgy, hogy még az író legjobb barátai sem tudtak létezéséről, és csak tíz esztendővel Márai halála után juthatott a Szabadulás a nyilvánosság elé.

A történetet záró kegyetlen jelenet mintegy jelképes módon fejezi ki a szovjet hadsereg bejövetelének következményeit. Mintha Márai fél évszázaddal korábban reflektált volna arra a kilencvenes években kibontakozó történészi, illetve publicisztikai vitára, amely arról folyt, hogy vajon 45 tavasza mit hozott a magyarság számára: "felszabadulást" vagy "megszállást". Akik radikálisan elutasították a két világháború közötti magyar politikai rendszert, azok "felszabadulásról" beszéltek, még akkor is, ha tudatában voltak annak, hogy ez a "felszabadulás" néhány esztendővel később egy újabb zsarnokság előtt nyitott utat. Azok pedig, akik kontinuitást akartak vállalni a 45-ben felszámolt társadalmi és politikai berendezkedéssel, "megszállásról" beszéltek, még akkor is, ha tudatában voltak annak, hogy ennek a berendezkedésnek a végső szakasza milyen kegyetlenségekkel és szenvedésekkel járt együtt.

Márai alighanem a legjobb megoldást választotta, midőn "szabadulásról" beszélt, minthogy Magyarország a szovjet hadsereg bevonulásával valóban megszabadult a korábbi uralom igazságtalanságaitól és végső embertelenségeitől. Nemcsak az üldözött zsidók és baloldaliak szabadultak meg, hanem mindenki: a szovjet rendszerrel szemben indokolt bizalmatlanságot tápláló, a kommunizmus uralmára félelemmel tekintő társadalmi csoportok is. Mindezt igen hitelesen mutatják és igazolják azok a képek, amelyeket Márai a budapesti pincék rettegésben élő, a náci és a nyilas erőszaknak kiszolgáltatott életéről fest. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy ez a "megszabadulás" nem azonos a visszanyert szabadsággal, hiszen az eurázsiai világ távoli mélységeiből, hosszú évek véres harcai árán Magyarországra érkező szovjet katona nem hozhatott igazi "felszabadulást" és szabadságot. Hogyan is írt erről Márai a Föld, föld! első lapjain? "Egy nagy nép, irtózatos áldozatok árán, Sztálingrádnál megfordította a világtörténelem szekerének rúdját… és ennek a nagy erőnek egyik megtestesítőjével találkoztam ma. Sokak számára, a nácik üldözöttei számára, ez a fiatal orosz egyféle felszabadulást is hozott, menekülést a náci terror elől. De szabadságot nem hozhatott, mert az nincs neki."

Márai pesszimista történelembölcselete értelmében a közép-európai régiót új geopolitikai körülmények közé helyező szovjet behatolás a térség kulturális és civilizációs karakterét változtatta meg. 1950-es feljegyzései között olvasható: "Ahogy a buddhista az egyéniség megőrzését, akár reinkarnáció alakjában, nagy szerencsétlenségnek hiszi, úgy hirdeti a bolsevizmus, ez a másféle, pogány, immanens keleti vallás, hogy az egyéniséget fel kell adni a Nagy Kollektív Nirvána, a Párt és a Rendszer térfogatában, – ez a kommunista üdvözülés. Ahogy a termesz lemond az egyéni látásképesség igényéről, mert nincs szüksége erre, hiszen lát helyette a Boly… úgy hiszi a keleti ember, hogy az egyéniség nyűg, balsors és teher, amelyet – valamilyen társadalmi vagy vallási Személytelenségben – elveszíteni a legfőbb jó és az üdvözülés egy neme. Ezért is sikerülhetett, már úgy, ahogy »sikerült«, a bolsevizmus kísérlete Keleten. Ezért elképzelhetetlen ez a kísérlet a nyugati ember számára."

Az emberi személyiség szabadságát és a nyugati kultúra eszményeit beárnyékoló veszedelmeket mindazonáltal nemcsak a szovjet birodalom világában fedezte fel, hanem magában a nyugati civilizációban is, amely mindinkább behódolt a "tömegtársadalmak" mentalitása és kultúrája előtt. "Minden műveltség és erkölcs – a görög, a zsidó, a keresztény műveltség és erkölcstan is az egyén felelősségére építette fel nevelési rendszereit. Ma, amikor az egyént elporlasztja, felszívja, szétmállasztja a tömeg, tudnunk kell, hogy mindig csak az egyén képes erkölcsi felelősségérzetre. A tömeg »erkölcse« nem ismeri a felelősséget. Hitler, Sztálin, s mind a többiek – ideig, óráig – ezért »győzhettek«. A pillanatban, amikor az Egyén újra megszólal és kimondhatja, a tömeg ellenző bőgése közepette, hogy a Tömegért is ő, az Egyén felelős: megint elkezdődik egy új Műveltség ciklusa."

Márai az első világháború előtti korszak liberális európai értelmiségének történelmi csalódottságával mondott véleményt a huszadik század totalitárius rendszereiről és tömegtársadalmairól, és ezzel ahhoz a "kultúrkritikai" és "krizeológiai" áramlathoz csatlakozott, amely meglehetősen általános volt a két világháborút is átélt európai gondolkodók és írók között, mint Oswald Spengler, José Ortega y Gasset és Julien Benda, és olyan magyarok, mint Hamvas Béla és Babits Mihály, vagy akár a Nyugat "harmadik" nemzedékének és az Újholdnak a költőire: Weöres Sándorra, Kálnoky Lászlóra, Pilinszky Jánosra és Nemes Nagy Ágnesre. Valamennyien, és velük együtt természetesen Márai Sándor is, úgy gondolták, hogy a század történetének abszurd eseményei, zsarnoki rendszerei és általános erkölcsi bizonytalansága drámai módon ingatta meg a hagyományos európai eszményeket és értékeket. "Ha elmegyek erről a földrészről – olvassuk Márai naplójegyzetei között –, Európa nagyon hiányzik majd. De Európa már itt Európában is hiányzott." Majd valamivel később: "Minden elveszett, minden. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság. Végre, szabad vagyok."

Ez a szabadság persze a száműzött szabadsága, ő már semmiért sem tehető felelőssé, ami szülőhazájában vagy a nagyvilágban történik. Az emigráns, ha ki van is szolgáltatva a mindennapi megélhetés gondjainak, minden kötöttségtől mentesen gondolkodhat az emberről és a világmindenségről, a politikáról és az irodalomról. A száműzött elveszítette hazáját és életének korábbi kereteit, ez természetesen iszonyatos veszteséget jelent, a továbbiakban azonban minden feltétel nélkül szabad. Kivált abban az esetben, ha emigrációját, miként Márai is, véglegesnek tekinti, hiszen meggyőződése szerint az ő életében már nem változnak meg azok a politikai viszonyok, amelyek száműzetésbe kényszeríttették. "Az emigráns, aki »hazamenésre« gondol: – olvasom a naplójegyzetek között – nem igazi emigráns. Hazamenni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni." A homéroszi hős Márainál máskülönben is a száműzetés és a hazátlanság mitikus jelképe lett, erről tanúskodik 1952-ben, Londonban közreadott Béke Ithakában című regénye is.

Márainak nem volt jó véleménye arról az egyéni és csoportos tülekedésről, politikai ábrándokat festő buzgalomról és pénzszerző gátlástalanságról, amely az ötvenes évek nyugati magyar emigrációját jellemezte. Mindennek nyomatékosan adott hangot naplójegyzeteiben és más műveiben. Valójában ő az emigráción belül külön, személyes emigrációban élt, mondhatnám, az emigráció "belső emigránsaként", és ez a megkettőzött száműzetés maga is rányomta bélyegét arra a lelkiállapotra, amelyet a Halotti beszéd lefestett.

A száműzetés végleges emberi és írói sorssá vált, Márai többé nem tért haza, és nem is kívánt hazatérni, méltósággal és sértetten hordozta a Mikes Kelemen-i sorsot, amelyet végül saját elhatározásából zárt le, nem sokkal megelőzve azt, hogy a történelem kaput nyitott a méltó hazatérés előtt.

SIKERES MAGYAROKRÓL

Aki Kolóniánkból indult világgá...

Ha a Buenos Aires-i kolónia termőtalajából kibontakozik valaki, aki a későbbiekben sokféle sikert tud fölmutatni, mégpedig sokfelé, akkor azt örömmel jelezzük minél szélesebb körökben.

Tudatosan mondom, hogy Dr. Némethyné Dr. Kesserű Judit a mi kolóniánk származéka, hiszen alig 6 éves korban került Argentínába és már fölnőtt - noha még hajadon - korban "vándorolt tovább" USA-ba, miután Argentínában végezte el tanulmányait az érettségiig. Amíg itt volt köztünk, alaposan kivette részét a közmunkából, ifjúsági de elsősorban cserkészeti téren. Azóta sem szűnt meg kötődése mind e témakörökhöz, mind hozzánk, mi meg mindig is magunkénak tekintettük.

Judit, már, mint Dr. Némethy György, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnökének felesége, New York államban telepedett le, és egy "Master" fokozat megszerzése után az Ithaca-i Cornell Egyetemen kezdett el tanítani spanyol nyelvet, de még magyar katedrát is indított. Amikor a család átköltözött New Yorkba, a New York University spanyol tanszékén kapott állást, az évenként kb. 2000 diákot oktató nyelv-szakosztály vezetőjeként. Emellett ugyanott tanított is, elsősorban módszertant tanársegédeknek és a diákoknak irodalmat. Ilyen fölkészültséggel bízták rá már 1997-ben a NYU nyári tanfolyamának levezetését a spanyolországi Salamancaban, majd ugyanezt Madridban, 1998-ban és 2000-ben. Az idén pedig nemrég fejezte be Buenos Airesben ugyanennek a kurzuskomplexumnak levezetését, igazgatói minőségben. A kurzus lényegileg abban áll, hogy az Egyesült Államok legnevesebb egyetemeiről diákok jelentkeznek az ún. "nyári kurzusra" és 6 hétig, "credit"-ek ellenében nyelvet, irodalmat és kultúrát fölölelő intenzív tanfolyamokon vesznek részt június-júliusban, megfelelő nyelvi környezetben. A "nagy" észak-amerikai egyetemek közül elsőnek a New York University indított be ilyen jellegű kurzust Buenos Airesben, teljes sikerrel.

Nemcsak ezen a téren végzett kitűnő munkát Judit, hanem 1999-ben egyévi magyarországi tartózkodása alatt befejezte doktori disszertációját, és az ehhez választott témája "mi" voltunk, vagyis szüleink nemzedéke. PhD értekezésének címe: "Az argentínai magyar emigráció 1948-1968: intézmények, sajtó, irodalmi élet". Erről a DMH olvasói már tudnak, és sokan elolvasásra kikölcsönözték a Hungária könyvtárából a disszertációt. Most ért ide egy örvendetes hír, amelyet sietünk olvasóinkkal megosztani: Budapesten a Nyelvünk és Kultúránk kiadó megállapodott Judittal és még az év vége előtt, Komlós Attila főszerkesztő gondozásában a mű könyv alakban megjelenik Magyarországon. Ezután így jut el tágabb körökhöz a téma, fontosságához méltó módon, és ennek csak szívből örülhetünk!

Azonban másutt is fölfigyeltek Dr. Némethy Kesserű Judit munkájára. A Hollandiai Mikes Kelemen Kör, amely az idén ünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját, minden évben - immáron 42-ik alkalommal - négy napos "Tanulmányi Napok" konferenciát rendez Hollandiában. Az idei konferenciára 2001. szeptember 6-9 között kerül sor a következő témával és címmel: "Magyar Ifjúság World-Wide". Vizsgálat tárgyává szeretnék tenni a jelenkori magyar ifjúság jellemvonásait, szerepét – "world-wide" - a mai megváltozott új világban. Előadóknak szokásuk szerint tudósokat, gazdasági szakértőket, politikusokat, írókat kértek föl, köztük Dr. Némethy Kesserű Juditot, azzal a céllal, hogy ismertesse a dél-amerikai magyar ifjúság helyzetét, miután ezúttal nem kizárólag az Európában élő magyarságra kívánnak szorítkozni. Tehát pontosan arról a témakörről is lesz szó, amelyről eddig édeskeveset tudtak mind az anyaországi, mind az északi féltekén létező nyugati berkekben: Dél-Amerikáról, az itt főleg 3 országban letelepült és még létező magyar diaszpóráról. Előadása címe: Dél-Amerika magyar származású ifjúsága – tegnap és ma.

Előadásának keretében a történelmi vonatkozásokon és a jelen helyzet taglalásán túl arra fog rámutatni, hogy főleg az ilyen távol eső végeken milyen óriási fontosságú volt végig a magyar cserkészet gyümölcsöző munkája. És ott, ahol ez párhuzamosan működhetett a magyar iskola rendszeres tevékenységével, megadatott az az áldásos lehetőség, hogy közel 60 évvel Magyarország elhagyása után (!) még mindig van utánpótlás, 3-ad és 4-ed generációs fiatalokból, gyermekekből, akik beszélik és tanulják a nyelvet, hagyományokat, fejlesztik a magyarságtudatot!

Utóbbiak közé tartozunk mi itt, az argentin magyar kolónia tagjai. Tudatában vagyunk-e ennek? Annak, hogy milyen szerencsés, sőt kiváltságos helyzetben vagyunk? Élünk-e az adott lehetőségeinkkel? Küldjük-e gyermekeinket, unokáinkat a cserkészetre, a hétvégi magyar iskolába? Akárhogy is van, gratulálunk Dr. Némethy Kesserű Judit sikereihez. Büszkék vagyunk rá, és vele együtt örülünk, hiszen körünkben lett emberré és innen röpült ki sokoldalú tehetsége tágabb kifejlesztésére. Mindig szeretettel várjuk vissza! Haynalné Kesserű Zsuzsánna

Dr. Arany Edith karrierje

Abból kiindulva, hogy közmondás szerint: "szerte a világban mindenhol találsz magyarokat", az is igaz, hogy híres magyarokból is szép számmal vannak a föld országaiban, akik az emigrációból kinőve, argentin állampolgársággal, de magyar szívvel, innen indultak el a hírnév felé. Arany Edith 1951-ben született Buenos Airesben, középiskolái elvégzése után az Orvostudomány Egyetemre (Univesidad de Buenos Aires Facultad Medicina) iratkozott és 1978-ban kitűntetéssel végzett. Orvosi praktikum éveit a Vicente Lopezi kórházban teljesítette. Doktori értekezését 1986-ban adta be, amiért az egyetem első díjjal jutalmazta. (A díjat és oklevelet, már Edith távollétében, 1992-ben, édesanyja, Arany Lászlóné, ünnepélyes keretek között, vette át az egyetemen). Érdeklődése az orvosi kutatás felé vonzotta. A Campomar Fundación orvosi kutatóintézetében Dr. Julia Uranga professzora mellett dolgozott. Doktori tézisének tárgya Kanadába is eljutott és 1991-ben meghívták a London városában székelő University of Western Ontario, Lawson Research Intézetébe. Gyors és meredek, felfelő ívelő karrierjének újabb állomása, az "Instituto de Biología y Medicina Experimental, ahol Dr. Virgilio Foglia vezetése alatt működő világhírű intézetben, ma Arany Edith a diabetes (cukorbetegség), nemzetközileg elismert tudósa.

Számos világhírű, elismert orvosi lap kérte fel munkatársnak, disszertációi a legnagyobb kutatási szakfolyóiratokban jelennek meg Európától kezdve, Észak-Amerikán át egész Ausztráliáig. Meghívott előadója nemzetközi orvosi Kongresszusoknak, szimpóziumot tartott többek között Londonban, Olaszországban, Washingtonban és Philadelphiában. Ismét egy eklatáns példa a magyar tudományos elit jelenlétének, sikerének és nemzetközi elismerésének.

1982-ben ment férjhez Raúl Guerrero Llobet (ismert argentin, pionír család fiához), 3 gyermekükkel London (Canada, ONT), rezidenciás negyedében élnek.

Hámos László magas állami kitűntetése

Mádl Ferenc, államelnök a Millenniumot záró Szent István ünnepségek alkalmából szokásos kitűntetések között Hámos Lászlónak - a Hungarian Human Rights Foundation - elnökének a

"Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje"

kitüntetést adományozta. Hámos László magas állami elismerése, a Magyar Emberi Jogok védelmének szolgálatában végzett évtizedes munkájának legfőbb erkölcsi jutalma. Szeretettel gratulálunk a Hámos Lászlónak és kívánunk erőt, egészséget, további munkakedvet a még előtte álló feladatok sikeres elvégzéséhez.

Fodor Péter amerikai szabadalma, az elektromos iránytű

Kellemes, megható és irigylésre méltó az újságíró számára olyan embert megismerni, aki sok évtizedes dolgos élettel a háta mögött – testi és szellemi egészségben – idejét kedvtelésének szentelheti. Fodor Péter hobbija a fizika, a fizikai kísérletek. Nem tudós professzor; érdeklődő nyugtalan, kíváncsi elektrotechnikus. Érdeklődése, szellemi nyugtalansága, kíváncsisága formált belőle feltalálót. Habár ő, szerényen, azt mondja, hogy csak a vak véletlen.

Találmányát, mint újszerű alkotást az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala (United States Patent and Trademark Office) már elismerte. A patent száma B 6,230,415 B1. A szóban forgó készülék az elektromos tér jelenlétének kimutatására szolgáló eszköz. Hasonló a mindenki által ismert mágneses iránytűhöz. Ez a Föld magnetikus terének erővonalai szerint tájolódik; az Észak-Dél irányt mutatja bolygónk minden pontján. Az elektromos iránytű egy elektromos mező erővonalai szerint orientálódik, a pozitív és negatív pólusok irányát jelöli.

Sem a mágneses sem pedig a villamos mező mibenlétére és keletkezésére a tudománynak még nem sikerült kielégítő magyarázatot adni; de tulajdonságaikat ismerjük. Mindennapjaink során gyakran tapasztalhatjuk a villamos tér jelenlétét. Találkozhatunk például annak a villamos töltésekre kifejtett erőhatásával. Egy áramot vezető test (pl. villanydrót), vagy akárcsak egy statikus elektromossággal töltött test közelében vonzó és taszító erők keletkeznek. A műszálat tartalmazó pulóvert vagy más ruhadarabot levéve, az hozzátapad arra a ruhára, amelyről lehúztuk; a televízió vagy a számítógép képernyője magához vonz kisebb papírdarabokat. Az ilyen testek körülötti térnek azt a részét, ahol ezek az erők hatnak nevezzük elektromos mezőnek vagy térnek. Ennek kimutatására szolgál tehát az újfajta iránytű. Alkalmazható tudományos, ipari vagy pedig oktatási-szemléltetési célokra.

Fodor Péter 1924-ben született Muzslán, Nagybecskerekhez közel, a Bega folyócska partján, a Bánátban. Argentínába 1928-ban érkezett szüleivel; Dock Sudon, Avellanedán nevelkedett. A villanyszerelő technikum elvégzése után a Thyssen gyárban kezdett dolgozni, ahol hamarosan művezető lett. Megnősült, Orosz Irént vette feleségül. Az ötvenes évek iparosodó Argentínájában Fodor Péter is önállósította magát, üzemében fénycső és ventilátor alkatrészeket gyártott.

Találmányát Magyarországon nem szándékozik szabadalmaztatni, ellenben szeretné, ha az ottani tudományos körök érdeklődést mutatnának iránta. (Tóth Endre)

Orbán Viktor fogadta a MÁÉRT képviselőit

Az augusztus 20.-ai ünnepi rendezvénysorozat keretében Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés Gobelin termében találkozott a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) képviselőivel.

A rövid megbeszélésen jelen voltak a romániai, szlovákiai, kárpátaljai, jugoszláviai, horvátországi és szlovéniai magyar politikai szervezetek vezetői, valamint Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A találkozót követően Németh Zsolt újságíróknak elmondta: megvitatták a magyar-magyar kapcsolatok "forró kérdéseit", különös hangsúlyt fektetve a státustörvényre.

- A törvénnyel kapcsolatban teljes egyetértés van a magyar-magyar kapcsolatokban, a jogszabályt végre fogjuk hajtani - hangsúlyozta a külügyi államtitkár.

Hozzátette: a végrehajtás előkészületei Magyarországon is előrehaladott állapotban vannak, és a határon túli magyarok is készen állnak arra, hogy létrehozzák a magyar igazolvány kiadásához szükséges ajánló szervezeteket.

- A legfontosabb kérdés az, hogy a szomszédokkal sikerül-e a végrehajtási utasításokkal kapcsolatos nézeteltéréseket tisztázni - mutatott rá Németh Zsolt. Kiemelte: ehhez komoly diplomáciai munkára lesz szükség, amelyből a határon túli szervezetek is - mint jelezték - kiveszik majd a részüket.

Az államtitkár szólt arról, hogy az általános kérdések között felvetődött a minőségi magyar nyelvű oktatás szükségessége a határon túli magyarok körében.

Rámutatott: a magyar szülőknek, amikor meghozzák azt a nagyon fontos döntést, hogy magyar iskolába vagy nem magyar intézménybe íratják gyermeküket, akkor a legfontosabb mérlegelési szempont az oktatás minősége.

- Ezért a Kárpát-medencei kisebbségi oktatás minőségének fejlesztésére nagyon nagy hangsúlyt kell a következő időszakban fektetni. A magyar kormány támogatáspolitikája figyelembe fogja venni a határon túli szervezetek e jelzését - mondta Németh Zsolt.

 

Milliárdok a konszenzus jegyében

Újra mernek jövőt álmodni a határon túli magyarok

Interjú dr. Veress László, az Íllyés Közalapítvány irodavezetőjével

Az Orbán-kormány működése alatt több pénz jutott határon túli célokra, mint 1990-1998 között összesen. Az igény azonban ennek többszöröse - az Illyés Közalapítványhoz tavaly csaknem hétmilliárd forintra érkezett pályázat.

Veress Lászlóval, az alapítvány irodavezetőjével a szükséges szemléletváltásról és a nyilvánosság fontosságáról beszélgettünk.

- Tíz év munkával milyen tapasztalatokat szereztek a határon túli támogatások ügyében?

- Kilencven óta két nemzetpolitikai cél kapcsán teljes a konszenzus: az egyik szerint csak a gazdaságilag erős és ennek köszönhetően megnövekedett politikai mozgásterű anyaország tud hatékonyan segíteni a határon túli magyarokon; a másik pedig az, hogy nekik a szülőföldön kell boldogulniuk. Magyarország megőrizte, sőt az utóbbi időben jelentősen növelte komparatív gazdasági-politikai előnyét a térség többi államával szemben, ugyanakkor a szülőföldön való boldogulás egyik legfontosabb feltétele, a határon túli magyar közösségi fórumok megerősödése nem teljesült kellőképpen. Ők önhibájukon kívül nem tudták-tudják maradéktalanul kialakítani saját kulturális, oktatási, tudományos intézményrendszerüket, sőt a meglévők fenntartása is komoly nehézségekbe ütközik. Mindenki számára egyértelmű, hogy szükségük van az anyaország támogatására. A jelen és a közeljövő nagy kihívása, hogy a határon túli magyar intézményrendszer finanszírozását miként tudjuk integrálni a hazai támogatási rendszerbe. Az intézményi létbizonytalanság csökkentéséhez szükség van a kiszámíthatóság jegyében értelmezett normatív szemléletmódra. Az utóbbi tíz évben nem teremtődtek meg ennek előfeltételei, vagyis nem alakult ki a határon túli magyar támogatások anyaországbeli egységes nyilvántartási rendszere, nem készült el az intézményi kataszter, amely alapján pontosan számba lehet venni az egyébként sűrűn változó hálózatot. Az előző egy-két évben történtek lépések ebbe az irányba, a státustörvény elfogadása, végrehajtása minden bizonnyal felgyorsíthatja ezt a folyamatot. A támogatások nagyságrendi váltásának – ez egyébként folyamatban van - véleményem szerint elengedhetetlen előfeltétele a fenti szemlélet-, illetve szerkezetváltás.

- Évről évre nő az Illyés Közalapítvány kerete, mind több pénz jut határon túli elképzelések megvalósítására. Tavaly 801 milliót, idén csaknem egymilliárdot osztanak ki pályázat útján. Mennyire lenne igény?

-1998-ban ezerkilencszáznegyven pályázat érkezett a címünkre, kis híján kétmilliárd forintnyi igényléssel. Tavaly majdnem ötezer elképzelést postáztak nekünk, a kért összeg pedig meghaladta a hétmilliárdot. Ebből sok
következtetést le lehet vonni, például azt is, hogy egyre nagyobb anyagi nehézségekkel kell szembenézniük a határon túli közösségeknek. Ugyanakkor büszkék vagyunk arra, hogy a határon túli pályázók egyre nagyobb bizalommal és bizakodással fordulnak hozzánk. Kétezerben a pályázatok ötödét olyan szervezetek nyújtották be, amelyek korábban sohasem próbálkoztak alapítványunknál - úgy tűnik, az emberek egyre több sikeres, általunk támogatott kezdeményezést látnak környezetükben, és a példa arra buzdítja őket, hogy maguk is próbálkozzanak. Egyik pályázónk úgy fogalmazott: "Most jött el az ideje, hogy talán megvalósíthatjuk azokat az álmokat, amelyeket
eddig még meg sem mertünk fogalmazni."

Alkuratóriumok a szomszédos országokban

- Az álmok megvalósítása a magyar költségvetés teherbírásától függ. Mennyi jut ma határon túli célokra?

- Az 1990-1994-es ciklusban ezerhétszáz nyertes pályázatra valamivel több, mint egymilliárd forintot utaltunk. 1995 és 98 között 4100 nyertes 1,7 milliárdból gazdálkodhatott, 1999-től 2000 végéig 3600 pályázónak 1,9 milliárdot ítéltünk oda. 1998 óta folyamatosan nőtt az e célra elkülönített összeg, és bővült az intézményi kör is, így tevékenységünkben egyre határozottabban nyomon követhető a profiltisztulás - az oktatási kérdésekkel ma már például az Apáczai Közalapítvány foglalkozik. Velük nagyon jó a kapcsolatunk, ezt például a marosvásárhelyi katolikus ifjúsági központnak, valamint a székely-udvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának közösen finanszírozott ingatlan-beruházása is bizonyítja. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával közösen autóbuszt vásároltunk a beregszászi magyar színháznak, az Oktatási Minisztériummal közösen táborokat szervezünk, tavaly pedig az Ifjúsági és Sportminisztériumnak segítettünk a határon túli közösségek részére kiírt pályázatok lebonyolításában. Jó az együttműködésünk a Határon Túli Magyarok Hivatalával is.

- Úgy tűnik, az alapítványra ráolvadt a pénzosztó szerep. Kényelmes viselet ez?

- Szükségszerű viselet. A határon túli magyar támogatások zöme alapfeladatok ellátását szolgálja, ezért a klasszikus értelemben vett alapítványi feladat, nevezetesen az esetlegességet is feltételező kiegészítő támogatások nyújtása az Illyés Közalapítványra egyre kevésbé jellemző. Talán azt is mondhatnánk, hogy a fából vaskarika esete forog fenn akkor, amikor társadalmi szervezeti formában kell ellátni alapfeladatokat vagy alapfeladat jellegű igényeket. Ezt az ellentmondást előbb vagy utóbb szervezeti szinten is orvosolni kell.

- A határon túli régiók legtöbbször csak Budapest közbeiktatásával kommunikálnak egymással. Mi az akadálya a közvetlen kommunikációnak?

- Alapítványunk az első olyan magyar közintézmény, amely az összes szomszédos országban önálló titkárságot és álkuratóriumot tart fenn, és ezek közvetlen számítógép-kapcsolatban vannak - az utolsó láncszem épp ezekben a napokban került a helyére az ausztriai álkuratórium és alapítványi titkárság beindításával. Ez annak az alapelvnek a jegyében történt, amely szerint a támogatásban érintett közösségeket érdemben be kell vonni a döntéshozatalba - ismereteim szerint ez a támogatási mechanizmus egyedülálló a térségben. A korszerű infrastruktúra tehát megvan, működik, kész arra, hogy jövő évtől áttérjünk az elektronikus pályáztatásra. Vannak szabad kapacitásaink a készülő státustörvény kapcsán felmerülő kezdeményezések lebonyolítására is.

Háromszáz tanácsadó

- Mint ismeretes, nemrég az Országgyűlés a korábban a Magyarok Világszövetségének szánt 237millió forintot átcsoportosította önökhöz.

- Rendkívül sajnálatos mindaz, ami az MVSZ-ben történik, de nekünk nem tisztünk ezt minősíteni. Az Országgyűlés ezzel az összeggel a nemzetpolitikai céloknak alárendelt pályázati keretünket növelte meg, ez az utolsó fillérig határon túli célokat szolgál. Erre bárki - így az MVSZ is - pályázhat, de csakis határon túli tevékenységek támogatására. Sajnálom, hogy önhibánkon kívül belekerültünk egy belpolitikai vitába.

- Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke nemrég úgy vélekedett, hogy tizenötmilliárd forintból kellene létrehozni egy nagy közalapítványt, amely a határon túli támogatásokat koordinálná. Szentiványi István, az SZDSZ országgyűlési képviselője rendkívül kritikusan figyeli az Illyés Közalapítvány működését, többször klientúra építést emlegetett.

- Valóban volt olyan helyzet, amikor Szentiványi István téves információk alapján téves következtetéseket vont le működésünket illetően. Úgy érzem, túlléptünk ezen a kérdésen, egyébként az általa említett támogatási
nagyságrend reális, készen állunk a kezelésére. Ami a klientúra-építés vádját illeti, ez csak politikai hangulatkeltésre szolgál. Óriási a pályázási kedv és a túligénylés, sajnos a hozzánk fordulóknak csak egy részét tudjuk támogatni. Aki kap, az korrektnek gondolja a döntést, akit pedig elutasítunk, az meg van sértődve. A kijelentés arculcsapása annak a többmint háromszáz Kárpát-medencei személyiségnek, aki az alkuratóriumi rendszerünkben tanácsadóként segít a döntéshozatalban, és szavatolja a kiegyensúlyozottságot.

Számadás a tíz évről

- Azt mondják, hogy nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani. Viszonylag keveset hallani az Illyés alapítványról, s akkor is többnyire a viták kapcsán.

- Közpénzeket felhasználó köztestület esetében rendkívül fontos a nyilvánosság és az átláthatóság maradéktalan biztosítása. Ez sok pénzbe kerül, s amikor az igények alig ötödét tudjuk kielégíteni, akkor spórolunk minden egyes forinttal. Nem tartjuk etikusnak óriásplakátokra és drága tévéreklámokra költeni akkor, amikor ebből a pénzből mondjuk iskolát üzemeltetnének Kárpátalján. Keressük a nyilvánosság olcsóbb fórumait – a napokban postázzuk több, mint hatszáz sajtóorgánum és civil szervezet drótpostacímére első hírlevelünket. A tízévnyi, határokon átívelő munka eredményét, a négy és fél milliárdnyi adófizetői forint tételes felhasználását tartalmazó adatbázist pedig feltesszük megújult honlapunkra, és CD-ROM formájában minden országgyűlési képviselőnek megküldjük. A www.ika.hu oldalon nyilvános fórumot indítottunk, vitára invitálva az érintetteket, virtuális találkozóhelyet, üzenőtáblát hozva létre. Tervezünk egy levelezőlistát a Kárpát-medencei civil szervezetek párbeszédének elősegítésére, a határon túli magyar médiumokból napi frissítésű sajtószemlét szándékozunk adni.

- Sokan azt mondják a támogatásokra: pénzkidobás egy feneketlen zsákba.

- Az közismert tény, hogy a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ám az nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy érdekeik mindenképpen azonosak. Egyaránt állami és nemzeti érdek, hogy a Kárpát medencében fennmaradjon és megerősödjön a magyar kulturális és gazdasági értékeket termelő, fogyasztó és közvetítő magyarság. Ebben az értelemben a határon túli magyar ügy nem tehertétele, hanem mindenkori erőforrása a magyarországi társadalomnak.

- Milyen új helyzetet teremt önöknek a státustörvény?

Megnyitja az utat, amelynek végén, a határon túli támogatások szerkezetét és nagyságrendjét illető változások vannak. Ezen az úton csak a magyarországi adófizetők egyetértésével lehet haladni, ennek feltétele pedig
a nyilvánosság és a közbizalom. Magyarország már kész és képes az érdemi támogatásra, és hisszük azt, hogy ez a lakosság akarata is. Elvont eszmék helyett most az együvé tartozás meg- és átélhető élményét tartjuk fontosnak,
a közös jelen hétköznapokban is megtapasztalható valóságát. A mi legfontosabb feladatunk a támogatásokon túl épp ez, összerakni a mozaikokat.

Ami egy emléktábla mögött van...

Szombathelyen 2001. március 31.-én több száz főnyi ünneplő közönség jelenlétében a város polgármestere leplezte le Dr. Rajczy-Rasztovich Imre, a magyar vívósport bel- és külföldön alig összeállíthatóan sok, nagy sikere kivételes képviselőjének márvány emléktábláját. Azon a szerény épületben, ahol a mindnyájunk által kedvelt "Baba" 1911. november 8.-án meglátta a napvilágot.

A MOB emlékbizottság, Szombathely városa és a világ különféle tájaira is szétszóródott család tagjai gyűltek össze a kegyes megemlékezésre Imre eltávozásának 23. évfordulóján. Himnusz, a zeneiskola kórusának megható hangjai, alkalmi búcsúztató szavalás, Dr. Kamuti Jenő (kétszeres világbajnok és Olimpiai ezüstérmes, az Európai Vívószövetség, és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke) beszéde után, helyezte el az emlékezés koszorúit a márványtábla alatt. Ezt követően kétórás hivatalos fogadás keretében határozták el egy múzeum, és Rajczy emlékverseny létesítését és a város egyik iskolája elnevezését a magyar kard idegenbe szakadt hőséről. Az emléktáblát a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület készíttette az alábbi felirattal:

E házban született 1911. November 8.-án dr. Rajczy (Rasztovich) Imre

Olimpiai-, világ-, Európa- és magyar bajnok kardvívó, aki tagja volt

Az 1936. évi olimpián győztes magyar kardcsapatnak.

E táblát emlékének megőrzésére halálának 23. évfordulóján

Állíttatta, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület

Szombathely, 2001. Március 31.

Elsárgult újság kivágásokat olvasgatunk: mi minden sorakozik fel egy ilyen kivételes megemlékezés mögött? A Szombathelyről Budapestre felkerült fiatal diák már a középiskolában kitűnt szervező készségével és rendkívüli kardvívói képességével. 1935 Június 22.-én doktorrá avatták a Pázmány Péter Tudomány Egyetem jogi karán, és alig egy héttel később második lett a Lausanne-i kardvívó Európa bajnokságon. Egy év múlva a Pesti Napló, az újság, a Magyar Hírlap és a függetlenség már hosszú cikkeket szentel "egy vívókarrier történetének". " Egyedül Rajczy-Rasztovich vert rá mind a négy olaszra" olvassuk.

A legjobb olasz, osztrák, német, cseh és dán vívók elött a "magyar trió" vitte el a pálmát –három pálmát a budapesti főiskolai világbajnokságon: 1. Rajczy-Rasztovich, 2. Gerevich, 3. Berczelly.

Ezt, két világra szóló győzelem követi: az 1936 Augusztusában rendezett Berlini Olimpián a magyar kardcsapat élet-halál harcot folytat a kitűnő olasz együttessel. A találatarány dönti el a csapatbajnokságot, amikor Rajczy Masciottaval kerül szembe. Az olasz kétízben megszerzi a vezetést; ekkor azonban felülkerekedik az a hamisítatlan "magyar virtus", ami mindenkor jellemezte Babát: egyenlít, 4:4-re áll a helyzet, Rajczy érzi, tudja, rajta az ország szeme, és ilyen helyzetben is képes koncentrálni. Miből vannak az idegei ennek a fiúnak? Villámgyorsan támad és talál - és megnyertük a kardvívást.

1937-ben San Remoban találkoznak Középeurópa legjobb kardvívói. Az olaszok Pintonnak, akkori "fenoménjuknak" egy félméteres színaranykardot verettek, ezért versengenek a meghívottak. Nagyon erős a mezőny; a döntőben a két veretlen Pinton és Rajczy méri össze erejét. Annak idején kardvívásban nem létezett villanyzsűri, amely fényvillanással jelzi a találatokat – túl sok függ a zsűritagok "szemétől". Nem olasz vívónak csak minden vitathatatlan, az ellenfél plasztronját majdnem széthasító találatát szavazzák meg kénytelen-kelletlen. A küzdelem rendkívül erős. Az esztendő világviszonylatban két legjobb kardvívója küzd a döntő tusért. A nyugalom, a koncentráció, a kezdeményezés dönt. Imre villámgyorsan támad, és hirtelen oldalvágással megszerzi a győzelmet. Babáé az Aranykard!

— Erre büszkébb vagyok, mint az olimpiára, a 24-szeres magyar válogatottságra, amelynek során kardcsapatunk (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre) minden külföldi versenyét megnyerte – mesélte Belgranoi otthonában a hetvenes évek elején.

Számos kitüntetés tulajdonosa: A magyar Olimpiai Bizottság egykori titkára, a magyar Főiskolai Sport Szövetség hajdani elnöke, a Magyar Nemzeti Diákszövetség volt főtitkára, elnyerte a Pázmány Péter Tudományegyetem díszgyűrűjét, a Lovagkeresztet, a Signum Laudist, a Toldi ezüst- majd aranyérmet, stb., számos francia, olasz, német és bolgár kitüntetést.

Rajczy 1945-ben feleségével és két gyermekével elhagyta Magyarországot. 1948-ban, Argentínában telepedett le és szervezte újjá, tette versenyképessé az argentin kardvívást. Az 1951 első Pánamerikai Játékok aktív tagja és tanácsadója 1955-ben az Argentin Olimpiai Bizottság titkára. Az argentin kardválogatott – vezetője Európában és Észak Amerikában, ahol soha nem látott sikert arattak. 1956-ban, a Melbourne Olimpian az argentin hivatalos delegáció vezetője. Az 1962-es Buenos Aires-i vívó világbajnokság főrendezője.

1956-ban magyar társakkal céget alapított, amely német (NSU licenc) motorkerékpár, majd később kisautók-gyártással és eladással foglalkozott. 1966-ig kereskedelmi igazgatóként irányította a céget, ekkor egészségügyi okok miatt lemondott. Elkötelezetten kiállt minden, magyar ügyért, alapító tagja a Centro Húngaronak, majd elnöke a Hungária magyar klub vívószakosztályának.

1978. március 31.-en, pénteken, reggeli után, Imre csendesen hátradőlt a fotőjben – és egyetlen sóhaj nélkül befejezte sok küzdelmét, sok megpróbáltatást, sok dicsőséget szerzett életét. Az olajfákról elnevezett Buenos Aires-i temetőben alussza örök álmát.

Küzdelmes, eredményes élet, mindez, egy szűkszavú, emléktábla mögött.

Dr. Csík Ferenc úszó-emlékverseny

Népes mezőny jött össze a júniusban Kaposváron rendezett, hagyományos dr. Csík Ferenc úszó-emlékversenyen. Az idei nagy seregszemlén 18 egyesület - köztük a somogyi színeket képviselő Kaposvári Sportiskola, a Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE, a Kaposvári Arena Senior Úszó Club, a Siófoki Ezüstpart SE és a Nagyatádi Úszó SE - versenyzői mérettettek meg; a 18 (14 egyéni és négy váltó) számban több mint félezren rajtoltak el.

A legkisebbek is megmérettettek a hagyományos dr. Csík Ferenc úszó-emlékversenyen

A házigazda Kaposvári Sportiskola reménységei kereken 20 érmet (öt arany, ugyanennyi ezüst és 10 bronz elosztásban) tartottak itthon, míg a Kaposvári Középület kivitelező-Adorján SE versenyzői két-két aranyat és ezüstöt szereztek, s jutott egy ezüstérem Siófokra is.

A 18 versenyszám közül hétben született kaposvári siker; aranyérmes lett az 1993-ban születetteknél 50 m háton Sándor Nikoletta (Kaposvári Középület kivitelező-Adorján SE), az 1991/1992-ben születetteknél 100 m mellen Kishonti Rebeka (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE), az 1989/1990-ben születetteknél 100 m pillangón Soós Bianka (Kaposvári Sportiskola) és 100 m háton Nógrádi Ádám (Kaposvári Sportiskola), az 1985/1986-ban születetteknél 200 m gyorson Horváth Petra (Kaposvári Sportiskola), valamint a Kaposvári Sportiskola 4x50-es és 4x100-as fiú váltócsapata. (Somogyi Hírlap)

A szerk. megjegyzése. A kaposvári születésű Dr. Csík Ferenc az 1936.-ban, Berlinben tartott Olimpán (65 éve!) 100 méteres gyorsúszással nyert aranyérmet. Szülővárosa szobrot állított neki, és évenként nívós úszóversennyel emlékezik dicsőségére.

Országos rangadó vívóverseny a Hungáriában

Elegáns, színes meghívóval hirdeti a "Federación de Esgrima de la Ciudad de Buenos Aires" szeptember 22.-én rendezendő országos rangadó versenyét. A versenyben a "Gorondy – Pálos – Majerszky – Kupa" elnyeréséért állnak plansra a nevezettek. A Hungária egyesületben reggel 10 órakor kezdődő "Categoria Infantil"-ban 9-13 éves korig 4 csoportban vesznek részt a fiatal, nagyreményű vívók, köztük a Hungária Vívó szakosztályából is többen. A verseny eredményéről következő számunkban. A vetélkedést, Club Hungária, EMESE és Colegio San Ladislao pártfogolja.

A Nagykövet házaspár búcsúztatása a Hungáriában

Azt hiszem. nem tévedek, ha távozó nagykövetünk búcsúztatására rendezett megannyi rendezvény között a Hungáriában tartott bankett sikerült a legjobban. Ebben persze van egy klubhoz érződő lokálpatriotizmus is. De mindezek ellenére és beszámításával a 24.-i bankett nem csak külsőségeiben, de meleg baráti hangulatával az egyesület egyik legsikerültebb összejövetele volt. Bardócz Béla és felesége Erzsébet tiszteletére közel száz klubtárs, búcsúzni készülő barát jött az egyesület étteremébe, ahol pazar hidegtálas büfé (Lenke!), és étvágygerjesztő italokkal indult meg az élénk társalgás, ami az elmúlt négy év anekdotáit, élményeit hozta vissza a jelenbe.

Már jó hangulatban ült a nemzeti szalagokkal, virágokkal díszített asztalokhoz a társaság, ahol Omar, erre az alkalomra külön változatos magyar menüvel szolgált. Vacsora közben a Hungária elnöke Zöldi Márton, frappáns, rövid beszédben vett búcsút a követ házaspártól. Elmondta, hogy a "rendszerváltás" óta itt szolgált nagykövetek, mind ellátták feladatukat, de azt a baráti légkört, zavartalan koloniális - különösen egyesületünkkel kapcsolatban, Bardócz Béla messze túlteljesítette. Meleg szívvel köszöntötte a házaspárt és kívánt a jövőre további sikeres, felfelé ívelő diplomáciai karriert. Emlékül egy remekbe készült, tipikus argentit ezüst tőrt adott át az elnök a követnek, Erzsébet pedig egy hatalmas virágcsokrot kapott az est emlékére. Gáspár Csaba a Vívószakosztály vezetője is kifejezte háláját a követ eredményes segítségéért és szintén egy ezüst tálcát adott emlékbe a házaspárnak.

Bardócz Béla észrevehetően meghatott hangon válaszolt az elnök szavaira. Kihangsúlyozta, hogy kezdettől fogva súlyt helyezett az itteni magyarsággal felvett kapcsolatokra, ami a hivatalos és diplomatára kötelező távolságot, messze túllépve, a barátság, megértés és szoros együttműködés magas nívójára emelte. Kölcsönös volt a készség, ennek sikere a mai este. Haza mindig szívesen mennek, de sok baráti élménnyel, és szeretettel rakodva bizony nehéz a búcsú. A sokáig tartó őszinte taps után a társság egyenként is kezet szorított Bardócz Bélának és búcsúzott Erzsébettől.

Az estnek felemelő, kedves epizódja volt az egyesületben éppen akkor próbáló Coral Hungaria improvizált búcsúdala, és Haynalné Kesserű Zsuzsó – szóvivő - keresetlen szavai, aki szintén az elismerés és köszönet szavait tolmácsolta a követ irányukban is tanúsított segítőkészségéért és mindenkori érdeklődéséért. Szép ezüst tálcát nyújtott át a házaspárnak, szövege a hála és emlékezés szavait fényesen tükrözi. Itt említjük meg, hogy az AMISZ vezetősége külön gyűlésen búcsúzott Bardócz Bélától, akinek elévülhetetlen érdemeit egy ezüst tálcával köszönték meg.

A bankett a másnapi órákban fejeződött be, a jó hangulat, a búcsút azzal tette könnyebbé, hogy a végén mindenki a viszontlátás reményében távozott.

Lapunk is búcsúzik Bardócz Bélától és feleségétől. Köszönetünk és jókívánságaink kísérje, együttműködésének segítőkészségének nem volt határa. Mi is mondjuk – a viszontlátásra!

Bírja még a Messiás?

S mi meddig bírjuk még ki? Augusztus lázas, idegölő tárgyalásokkal telt el a világ központjában. A Világcsősz ugyanis megelégelte, hogy a Valutaalap további segítséget nyújtson Argentínának; pénzügyminiszterük nem hajlandó erre fordítani az amerikai asztalosok és víz vezetékszerelők adófilléreit. Demagógiának hangzik? Az is.

De egyesek szerint a Világcsősz azért ráncolta össze szemöldökét, mert úgy véli Argentína már megint szemérmetlenül kacsingat Európa felé; ezt pedig ebben a blokkosodó világban nem engedheti meg. Csak az a baj, nem tudja, hogyan lehetne Argentínát saját blokkjában elhelyezni. Ugyanis, már akkortól kezdve, hogy Asbóth Sándor tábornokot ideküldték szimatolódni, az amerikaiak itt mindig csak eladni akartak, vásárolni soha. Ezt már a két ország adottsági így határozzák meg. De akkor miből vásároljunk mi, őtőlük? Pedig szeretünk! Valamit ki kéne találni! Ezen kezdenek majd gondolkodni a szakértők szeptemberben, miután megérdemelt nyári szabadságukról hazatérnek.

Addig is, sőt azután is, marad minékünk a zéró deficites állami költségvetés; azt is meg lehet szokni, akár a cigány lova a koplalást. A zéró deficites költségvetés az adók sikeresebb behajtásával lehet elérni, vagy pedig a kiadások csökkentésével. Az adók behajtásával kapcsolatban ... Na jó, ezt most hagyjuk! Ami pedig a kiadások megszorítását illeti, azt a nyugdíjasok, a tanítók, a közalkalmazottak (beleértve fegyveres erőket és rendőrséget) stb. már érzékelik.

Még ideírhatnánk néhány, a politikusok szidalmazását szolgáló divatos szabványmondatot. De nem tudjuk feledni, hogy ők is ugyanebből a társadalomból kerültek ki. S tegyük szívünkre kicsiny vagy kérges kezünket s gondoljuk, meg miért lennének ők jobbak. (Tóth Endre)

S mi meddig bírjuk még ki? Augusztus lázas, idegölő tárgyalásokkal telt el a világ központjában. A Világcsősz ugyanis megelégelte, hogy a Valutaalap további segítséget nyújtson Argentínának; pénzügyminiszterük nem hajlandó erre fordítani az amerikai asztalosok és víz vezetékszerelők adófilléreit. Demagógiának hangzik? Az is.

De egyesek szerint a Világcsősz azért ráncolta össze szemöldökét, mert úgy véli Argentína már megint szemérmetlenül kacsingat Európa felé; ezt pedig ebben a blokkosodó világban nem engedheti meg. Csak az a baj, nem tudja, hogyan lehetne Argentínát saját blokkjában elhelyezni. Ugyanis, már akkortól kezdve, hogy Asbóth Sándor tábornokot ideküldték szimatolódni, az amerikaiak itt mindig csak eladni akartak, vásárolni soha. Ezt már a két ország adottsági így határozzák meg. De akkor miből vásároljunk mi, őtőlük? Pedig szeretünk! Valamit ki kéne találni! Ezen kezdenek majd gondolkodni a szakértők szeptemberben, miután megérdemelt nyári szabadságukról hazatérnek.

Addig is, sőt azután is, marad minékünk a zéró deficites állami költségvetés; azt is meg lehet szokni, akár a cigány lova a koplalást. A zéró deficites költségvetés az adók sikeresebb behajtásával lehet elérni, vagy pedig a kiadások csökkentésével. Az adók behajtásával kapcsolatban ... Na jó, ezt most hagyjuk! Ami pedig a kiadások megszorítását illeti, azt a nyugdíjasok, a tanítók, a közalkalmazottak (beleértve fegyveres erőket és rendőrséget) stb. már érzékelik.

Még ideírhatnánk néhány, a politikusok szidalmazását szolgáló divatos szabványmondatot. De nem tudjuk feledni, hogy ők is ugyanebből a társadalomból kerültek ki. S tegyük szívünkre kicsiny vagy kérges kezünket s gondoljuk, meg miért lennének ők jobbak. (Tóth Endre)

Otthonról írják - Szalayék...

Emilt kaptunk Szalay Bandiéktól. Akik a legutolsó pillanatban telepedtek haza, hogy itt még nagyobb problémákkal kelljen megküzdeniük. Nehéz újra kezdeni, de azt hisszük még nehezebb, kilátástalannak néző helyzetben reménykedni. Otthon, legalább innen messziről, úgy látszik, előbb másznak ki a lassan világot borítgató krízisből. És akármennyit is változott a világ – OTTHON – az, más...Beszámolójukat szerkesztett állapotban, az alábbiakban adjuk:

Kedves barátaink.

Úgy tűnik, mintha egy évszázad telt volna el amióta lezártuk a konténert, búcsút mondtuk a kiürült háznak és csomagokkal, keresztmamával és kutyával együtt irányt vettünk Ezeizára. Azóta két nehéz hónapot éltünk át. Nehéz volt idegeneknél lakni, nyomás alatt döntéseket hozni, normális környezetet teremteni a gyerekek részére a bizonytalanság közepette; de mindennek ellenére most már megkönnyebbülve érezzük magunkat.

Lakást Budán béreltünk – három és fél szoba, 90m2 – központi helyen, a Vérmezőhöz közel. Ugyancsak lerobbant állapotban vettük át; a ház még a második világháború elött épült, de szerencsénkre a konyhát, a fürdőszobát és a toalettet már felújították. Kevés pénzzel, sok szappanos vízzel és mégtöbb munkával elfogadhatóan lakhatóvá tettük. Bandi keresztmamája ugyanitt lakik, két emelettel lejjebb egy egyszobás lakásban. Azzal is volt elég munkánk, de szerencsére Bandi ügyesen megold mindent.

Két hét késéssel és némi fogyatkozással konténerünk is megérkezett. Útközben kilopták belőle az ágyunkat, a matracokat, Balázs bölcsőjének a felét, két szőnyeget, Bandi szerszámosládáját, ezüst étkezőkészletünk felét (van hatvan kanalunk, de egy késünk, egy villánk sincs), a konyhaeszközöket, valamint a keresztmama férjének hamvait.

Szerencsére nagy része biztosítva volt; eleinte úgy hittem, milyen jó is lesz új holmikat venni. Arra nem számítottam, mit is jelent bevásárolni a következő felállásban: karomon egy héthónapos bébi, aki most fedezte fel hogy van két keze amivel mindent meg lehet fogni, körülöttem egy kétéves kisfiú, aki már nem fél útnak indulni hogy felkutasson bármit aminek kereke van, továbbá egy hatéves kislány aki lépten-nyomon tudatja velem hogy erre vagy arra neki "abszolút szüksége van" s végezetül egy kilencvenkét éves keresztmama, aki már alig tud járni, nem lát és lehetőleg mindig olyasmire vágyik ami az áruháznak pontosan az ellenkező végén található.

Azért nagyjából már minden szükségeset beszereztünk. Vettünk jégszekrényt, mosógépet, kávéfőzőt, vízmelegítőt, vasalót, gyerekágyakat és egy kredencet is, hogy legyen hová tenni a porcelánt. Már csak Bandi nagyapjának bútorai hiányoznak: két ruhásszekrény, egy vitrin és egy ágy. Ezek Szlovákiából jönnek, még nem tudjuk mi vár ránk a vámnál. Addig is felváltva alszunk a díványon.

Két dolog zavar a budapesti lakásokban. Egyik, hogy a fürdőszoba és a toalett két külön helyiség, a másik meg a "placard"-ok teljes hiánya. Erről ugyan már tudtunk, de mégsem ugyanaz tudni valamiről, mint az át is élni. Addig is polcokat szerkesztettünk kartondobozokból; oda rámoltam be minden lehetőt, de néha úgy vagyok, legjobb lenne az egészet kidobni az ablakon.

Munkánk még nincs. Addig nem is nagyon tudtunk keresni, míg valahogyan be nem rendezkedtünk, holmink meg nem érkezett. Bandi beiratkozott egy intenzív angol tanfolyamra. Habár nem tudott eleget járni – pont azon a héten érkezett a konténer – a vizsgán így is "Very Good"-ot kapott.

Andrea volt az un. "spanyol táborban", amit az Argentínából származó szülők szerveztek gyermekeiknek. Szeptemberben kezdi az óvodát, együtt fog járni Kasza Ilonával. Ebben az óvodában napi fél órát foglalkoznak németül a gyerekekkel. Kristófot bölcsődébe visszük. Mindkettő állami, ingyenes és kitűnő. A gyerekek reggel héttől délután ötig lehetnek bent. Ez alatt kapnak reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát, mindezt napi 80 dollárcentért, s mivelhogy nagycsaládosok vagyunk, ennek is csak a felét fizetjük.

Egyelőre nagy a meleg. Ideális azoknak, akik szabadságon vannak, de kevésbé élvezetes, ha bútorokat kell cipelni. Egy napot sikerült a Balatonnál töltenünk, de sajnos esett. Bandi születésnapját – pont augusztus 20.-ára esik – a Várban ünnepeltük. Este megnéztük a tűzijátékot.

Nagy puszit mindenkinek

Éva és Bandi

Címünk: Alkotás u. 13. II/5 1123 Budapest Tel: (36) (1) 355-4862

Email: szalayx5@frestart.hu

A HUNGÁRIA HÍREI

Augusztusi választmányi ülését 16.-án tartotta a Hungária egyesület. Élénk érdeklődés mellett Zöldi Márton üdvözölte a tagokat, majd ifj. Zaha Sándor olvasta fel az előző gyűlésről felvett jegyzőkönyvet. Haynalné Kesserű Zsuzsó és Pataky László helyesbítő felszólalásával elfogadták a jelentést. Grábner András pénztárosi beszámolóját több hozzászólás és kritika érte, de az elnök végül is tisztázta a felhozott kifogásokat és a gyűlés ezt a jelentést is, egyhangúan elfogadta.

Haynalné Kesserű Zsuzsó számolt be a Coral Hungaria működéséről, szeptemberi programjáról (és az azóta megtartott beszámoló előkészületeiről. Lásd külön cikket). Várszeghy Henriette vívószakosztály felelős adta elő a szeptemberi Argentin országos rangadó verseny programját, amelyen a Hungária vívószakosztálya is résztvesz (Lásd hirdetést). Collia Alex ifjúsági vezető – időhiány miatt – csak nagyvonalakban számolt be a körükben megtartott közvélemény kutatásról. A kiküldött 41 kérdőívre 36 válasz érkezett. Részletes és kiértékelt beszámolót a következő választmányon terjeszt elő, majd általános érdeklődésre számítva, az eredményt a DMH-ban is közlik.

Az elnök közölte, hogy a BAME jövendő bérlője már birtokban van, kisebb, nagyobb építkezési módosítással már megkezdte működését, de az elmaradt szolgáltatások és adók vállalása még mindig hátráltatja a szerződés aláírását. Remény van mielőbbi, végleges megoldásra. Karbantartásra csak a legszükségesebb munkákat végezték el, a tető javítása kész, az eső lefolyó csatorna megjavítása folyamatban van. Az Egyesületnek 255 tagja van, ebből 172 A1, és 54 A2; a többiek megoszlanak, az ifjúsági, pártoló és nyugdíjas kategóriákban. Zöldi Márton megköszönve a tagok megjelenését, 22,15 órakor bezárta gyűlést.

HALLOTTUK,

hogy 2001. augusztus 4.-én megszületett Zöldi Valéria és Kraft Diego – Sofia - kislánya. Nagy szeretettel gratulálunk a fiatal családnak, a nagyszülőknek és az egész rokonságnak. A kolónia is örömmel vesz részt a Kraft és Zöldi család boldogságában.

hogy az Irodalmi Társaság rendezésében szeptember 29.-én Kalmár András tart előadást "Történelmi és misztikus elbeszélések" címen. Dr. Toronyi Eta az előadás rendezője szívesen látja az érdeklődőket.

hogy a Magyar Református Egyház belgranoi templomában szeptember 9.-i, kultúr délután keretében, 4 órai kezdettel, Schirl Pál (hegedű), és Néstor Queralt (zongora) koncerten szerepelnek. Műsorukon Beethoven, Bizet, Brahms, Schubert, Hubay és Weber művei szerepelnek. Nt. Sütő Gyula szeretettel hívja és várja híveit és az érdeklődő, zenekedvelő honfitársait.

hogy az augusztusi Csütörtökös vacsorán a tagok melegen búcsúztak Bardócz Béla nagykövet, tiszteletbeli tagtól, aki közel négy éves sikeres diplomáciai és szívélyes, meleg, baráti és kolóniai kapcsolatok kiépítése és fenntartása után távozik Argentínából. Zombory István korelnök pár keresetlen szóval köszönte Bardócz Béla gyakori látogatását az összejöveteleken, majd pezsgővel koccintottak a nagykövet további sikeres diplomáciai működésére. Bardócz Béla válaszában kijelentette, hogy mindig szívesen jött a Csütörtökösökhöz és kellemes emlékkel gondol a körükben eltöltött órákra. A szeptemberi összejövetelen (szeptember 6.-án), Szőnyi Ferenc, új nagykövetünk – és új tiszteletbeli tagunk - látogatását szeretettel hívjuk és várjuk.

hogy Kerekes Ági születésnapjára, messze délről, Buenos Airesbe jött s a Boszorkányok közreműködésével elkövetett nótázással ünnepeltek meg a Hungáriában.

hogy megérkezett Quilmesre Lászka Orsolya, a Nemzetközi Rotary Club ösztöndíjasa, aki egy esztendőt fog tölteni Argentínában. Ugyanakkor Quilmesről Sada María Mela indult Magyarországra, ahol Szentendrén fog lakni. Sada már haladó fokon beszél magyarul és nagyon kíváncsi Magyarországra. Következő számunkban bővebben.

hogy a szeptember elsejére – Mindszentynumban tervezett – Regös Táncházat, a zsúfolt programokra való tekintettel későbbre halasztották.

hogy szeptember 13.-án, csütörtökön, az FM Radio Clásica Nacional (87.9 MHz) meghívására a Coral Hungaria vezetői szerepelnek. A 21 órakor kezdődő, egy órás, sugárzást Ana Ottaviani vezeti és beszélgetést folytat Leidemann Sylviával, Cecilia Panzettivel, Haynalné Kesserű Zsuzsánnával és Mario Vitissel. Téma: a Coral Hungariaban végzett munkájuk.

Széljegyzetek

A közelgő magyarországi választásokról írt cikkünkhöz csak annyit: mint mindig, most is mindenkit szolgálatukba akarnak tenni a győzelemre éhes pártok, politikusok. Mindent és mindenkit. Már az elfelejtett, hajdan átkozott és ma újra felfedezett Márait is. Az övének akarja tudni a jobb, a bal, a liberális, a kapitalista és a posztkommunista is. Rádióban, tv és sajtó interjúkban, homlok egyenesnek látszó idézetekre hivatkozva szeretnék magukévá tenni. Pedig ezek az örökérvényű meglátások nagyon is egybehangzók. Régen igazak és ma is azok. Nem jobban, vagy kevésbé, csak igazak. Nem lehet Márait skatulyázni. Talán ő se volt igazán az, akit megírt, de világosan látta az időt, amikor egyszer polgárnak kellene lenni. Az a polgár, akit akkor sem lehetett és ma sem sikerül dobozba tenni. Még egy polgári pártnak sem... Talán ezt sejteti Pomogáts cikke.

Papokat kóstolgatunk. Szegény, öreg Domonkos atya távozása óta néha-néha örülünk egy-egy vendégségben miséző magyar papnak. Pár éve Pesti páter visszatelepedésében reménykedtük, de öregségére már nem bírta a koloniális izgalmakat és végső nyugalomra szenderült. A sors nem adta meg a hazai földet, emigrációban pihennek hamvai. Tavaly egy csendes, halk szavú páter egy évre szerződött a katolikus hívek és általában keresztényi szolgálatra, igyekezete és ténykedése még ma is témája hívő és templomba is járó közösségünknek. Most megint megcsillant egy remény és augusztusban ízelítőt kaptunk egy hónapra, nevéhez nem hasonlítható, aktív, életerős és vidám lelkületű papot, aki egyszerre hódított, katolikust, református, evangélikust - hívőt és kétkedőt is. Rövid ittléte alatt nemcsak hivatásának kiemelkedő tagjaként ismertük meg, de "polifacétikus" egyénisége többoldalról is megmutatkozott. Foglalkozott öreggel, fiatallal, táncolt és szavalt, kitűnően énekelt és láthatóan jól érezte magát köztünk. Aztán elment...– szép, rövid élményt kaptunk, ő is megelégedett szívvel távozott, mi pedig megint maradtunk csak a reménnyel.

Elbúcsúzott. Talán nehéz szívvel ment vissza, viszont arra is rádöbbentünk, hogy nincs az a hely a világon és nincs olyan külföldön élő magyar közösség, amelynek kedvéért egy "Bárány Béla" elhagyná otthoni híveit. Ez az igazság.

Tavaszt váró sóhajtásaink között – ha egy kicsit még lesz türelmünk, a Hungária "kertjében" lassan kirügyezik a láda nyitott résén keresztül kikandikáló Székely Kapu. Hat éve több mint 15 paragrafusban feltűntetett jegyzőkönyv, bizonyítja, nemcsak az ország bonyolult bürokratikus útvesztőit, de a kezdettől fogva rosszul megfogott és azóta is egyéni módra kezelt emlékmű-megaterv elhúzódását. Ahogy "halljuk", az idén se lesz avatás, a választásokig úgyis másról van szó, utána pedig ki tudja mi lesz? Viszont tudunk egy gazdag, székelyszármazású, bőkezű hölgyről, aki szívesen felállítaná kertjében a Kaput. Még "áldozatot" (nem is keveset), is hozna érte. Még ideiglenes megoldásnak is jobb, minthogy a "kertben" megeredjen.

Valahol olvastam, számokra nem emlékszem, hogy nem kell félni a túlnépesedéstől, a Föld lakósainak száma 2020-ra megáll és marad. Nem tudom melyik futurológus és, hogy számította ezt ki, lehet, hogy igaz lesz – nem is nagyon érdekel. Viszont eszembe jutott, hogy statisztika ide, statisztika oda, mindent tudnak, kalkulálnak, de még sehol nem hallottam, vagy olvastam: hány ember élt eddig, összesen a földön? Pedig érdekes lenne tudni, mert valaki biztos számon tartja őket is.

Nemcsak a színházi, de az irodalmi élet legújabb sikere: Monólogos de la vágina". Magyarul: A hüvely monológjai. A Grupo Planeta kiadásában megjelent könyv propagandája magyarul (nagyon szabadon fordítva), így szól: "Felfedező út a legtávolabbi határvidékre, a női nem központjának tiltott övezetébe". Hónapok óta megy a darab és a könyv is best-seller listán, van. A színházban majdnem kizárólag "hüvelyesek" ülnek, hiszen róluk van szó. Illetve az övékről. A hüvelybe valóról majd legközelebb. Nem tudom miért, eszembe jutott: Karinthy Frigyes megírta "Utazás a koponyám körül"-t, kár, hogy a "hüvely" nem jutott eszébe. De lehet, hogy gondolt rá, de akkor a feministák még nem voltak olyan fent a porondon. Pedig biztos jobbat írt, és/vagy utazott volna.

INTÉZMÉNYEINK

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE. Embajada de la República de Hungría. Cnel. Díaz 1874, Buenos Aires (C1425DQR). Nagykövet: Bardócz Béla. Konzul: Serfőző Adrienne. Konzuli fogadóórák: kedd és csütörtök 10-13 óráig. Tel.: 4822-0767, 4826-4132. Fax: 4805-3918. E-Mail: hungría@escape.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉG KERESKEDELMI OSZTÁLYA Embajada de la República de Hungría, Departamento Comercial. Paraguay 577, 9 "A". Buenos Aires (C1057AAE). Tel.: 4313-0210, 4311-2518, 4311-3567. Fax. 4311-0639. E-mail: depcomhu-@teletel.com.ar Ügyfélfogadás az irodai órák alatt.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Santiago 1266 (S2002QHJ) Rosario. Tiszteletbeli konzul: Ádám Rózsa. Tel.: 0314-421-4988 Fax: 0341-439-3351 - E-mail: rosadam@arnet.com.ar

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KONZULÁTUSA. Consulado de la República de Hungría. Calle Pangue 12465, Nahuel Malal, (R8401BEC) Bariloche. (Cas. de Correo 1233 (R8400WAM) Bariloche, Rio Negro. Tiszteletbeli konzul: Halbritter Ferenc. Tel/Fax: 02944-401374. Movil: 1560-8724. E-mail: halbri@bariloche.com.ar

ARGENTIN-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARI KAMARA. Camara Argentino-Húngara de Comercio e Industria. Elnök: Kalpakián Ervin. Av. R. Saenz Pena 720 p. 9."E". Buenos Aires (C1035AAP). Tel/Fax: 4326-5107.

ARGENTÍNAI MAGYAR INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGE. Federación de Entidades Húngaras de la Argentína. Pers. Jur. No. 1604303. Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Elnök: Takács István. (Tel.: 4796-0176 üv. alelnök Valentin Ferenc).

HUNGÁRIA. Asociación Húngara en la Argentína. Pasaje Hungría (ex-Juncal) 4250, Olivos (B1636ADD). Prov. Bs. As. Elnök: Zöldi Márton. Hiv. órák: keddtől péntekig 19,30-22,30-ig, szombaton 18-22,30-ig, vasárnap 12,30-17 óráig. Tel.: 4799-8437/711-0144.

ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR. Círculo Juvenil Zrínyi. Monteverde 4241. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Elnök: ifj. Zombory István. Tel.: 4742-6168. Igazgató: Fóthy Zsuzsi. Tel.: (4791-7698).

MAGYAR SEGÉLYEGYLET - SZENT ISTVÁN ÖREGOTTHON. Asociación Húngara de Beneficencia - Hogar de Ancianos "San Esteban". Pac. Rodriguez 1162 (6258). V. Ballester-Chilavert (B1653BLH). Prov. Bs. As. Tel.: 4729-8092. Elnök: Molnár László. Félfogadás telefon-megbeszélés szerint.

VALENTIN ALSINAI MAGYAR DALKÖR. Coro Húngaro de Valentin Alsina. Av. Gral. Viamonte 2635. V. Alsina (B1822CHC). Prov. Bs. As. Elnök: Szénási Pál. Tel.: 4244-1674. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

WILDEI MAGYAR EGYESÜLET. Sociedad Húngara de Wilde. Pers. Jur. No. 3620. Victor Hugo 58. Wilde (B1875ERB). Prov. Bs. As. Elnök: Heckmann Dezső, telefonszáma: 4252-0390. Hiv. órák minden pénteken 21 óra.

SZENT ISTVÁN KÖR. Círculo de San Esteban. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Elnök: Dra. Terek Zsófia. Tel.:4783-6462.

SZENT LÁSZLÓ KOLLÉGIUM. Colegio San Ladislao. Moreno 1666, Olivos (B1636DZF). Prov. Bs. As. Tel.: 4799-5044/6141. Igazgató: Arq. Redl Erzsébet.

MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGE ARGENTÍNAI FŐCSOPORT. Comunidad de Camaradería de los ex-Combatientes Húngaros en la Argentína. Martin Coronado 722, (B1641BOJ) Acassuso. Bs. As. Főcsoportvezető: vitéz Ferenczy Loránd. Tel. 4743-3879. Összejövetel minden hónap 3. szombatján 17 órakor a Szent István Körben.

VITÉZI REND ARGENTÍNAI CSOPORT. Orden de los Caballeros "Vitéz". Délamerikai törzskapitány: vitéz Ferenczy Loránd, Martin Coronado 722 , (B1641BOJ) Acassuso. Tel.: 4743-3879.

MAGYAR IRODALMI ÉS KULTÚRTÁRSASÁG. Asociación Literaria y Cultural Húngara. F. J. Segui 2490. Buenos Aires (C1416BYB). Elnök: Hohenlohené dr. Toronyi Etelka. Tel.: 4583-9979.

ARGENTÍNAI MAGYAR MÉRNÖKÖK ÉS ÉPÍTÉSZEK EGYESÜLETE. Asociación de Ingenieros y Arqitectos de Origen Húngaro. Ignacio Warnes 1378. Florida (B1602BXJ). Prov. Bs. As. Elnök: ing. Balogh-Kovács Antal. Tel.: 4795-8223.

ARGENTÍNAI KATOLIKUS MAGYAROK SZÖVETSÉGE. "MINDSZENTYNUM". Asociación de los Húngaros Católicos en la Argentína. Pers. Jur. No.: 6741-1975/1976. Aráoz 1857. Buenos Aires (C1414DQK). Hiv. órák: kedd és péntek 16-19 óráig. Elnök: Honfi János. Tel.: 4864-7570.

PLATANOSI MAGYAR ANGOLKISASSZONYOK INTÉZETE. Colegio "Maria Ward" Calle 43 No. 5548, Platanos (B1861AWH). Prov. Bs. As. Tel.: 4215-1052.

MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ. Iglesia Reformada Húngara. Ramón Freire 1739, Buenos Aires (C1426AWI). Tel.: 4551-4903. Lelkész: Nt. Sütő Gyula. Főgondnok: Pataky László.

"KRISZTUS KERESZTJE" MAGYAR EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET. Iglesia Evangélica Húngara "Cruz de Cristo". Amenabar 1767. Buenos. Aires. (C1426AKG). Főgondnok: Sebess Péter. Lelkiszolgálat: Nt. Demes András és Rev. David Calvo. Hiv. órák: minden szerdán 16-19 óráig.

EMESE KULTÚR ÉS CSERKÉSZFENNTARTÓ EGYESÜLET. Asociación Cultural Emese. R. Freire 1739, Bs. As. (C1426AWI). Elnök: ifj. Zaha Sándor. Tel.: 4794-4986. Cserkészház: Monteverde 4251. Olivos (B1636AEY). Prov. Bs. As. Argentínai Cserkészkörzet parancsnok: Szilvássy Lőrinc. Brazíliai körzetparancsnok: Tóth Eszter.

SANTA FÉ-i MAGYAROK "SZENT ISTVÁN" EGYESÜLETE. Asociación Húmgara San Esteban de la Prov. Santa Fé. Santiago 1266. Rosario (S2008FOB). Prov. Santa Fé. Tel.: 0341-4214988. Fax: 0341-4484086. Elnök: Ádám Rózsa.

BARILOCHEI MAGYAR KÖR. Círculo Húngaro en Bariloche. Beschtedt 136, Bariloche (R8400GWB), Prov. Rio Negro. Elnök: Halbritter Ferenc.

Copyright © Délamerikai Magyar Hírlap 2001