Bányavidéki Új Szó

2006. április 21-27.
18. (XLVIII.) évfolyam 991. szám

A BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ-t támogató PRO GENIUS EGYESÜLET

EZÚTON IS KÖSZÖNI

mindazoknak, akik tavaly adójuk 1%-át az egyesület számlájára utaltatták. Az újság fenntartására szánt minden lej a magyar közösség érdekeit szolgálja. Kérjük, aki teheti, idén is irányítsa adójának 2%-át a Bányavidéki Új Szó támogatására. Számlaszám:

RO95 BTRL 0250 1205 1328 67XX
BANCA TRANSILVANIA Baia Mare
ASOCIATIA PRO GENIUS

Pénzügyi támogatás ifjú házasoknak

(Interneten) Kétszáz eurós kormánytámogatást kapnak január elsejétől a fiatal házasok – áll a Tãriceanu-kabinet által elfogadott, 2007-től érvénybe lépő rendeletben.

A családalapítás támogatását célzó jogszabály azonban csakis azokra a fiatalokra vonatkozik, akik először kötnek házasságot, és csakis abban az esetben igényelhető, ha mindkét fél román állampolgár. Ugyanakkor a házasságot kötelező módon Románia területén kell megkötni; kivételt a román állam külföldi nagykövetségein megkötött frigyek képezhetnek.

Az anyagi támogatási kérelmet a házasságkötés után legtöbb 60 nappal kell majd benyújtani az illetékes helyi lakosságnyilvántartási hivatalhoz. A kérés iktatása után legtöbb öt nappal a helyi polgármester írásban foglal állást azzal kapcsolatosan, hogy a fiatal házasok valóban jogosultak-e a támogatásra. A pénzösszeget legkésőbb az igénylés utáni 30. napon megkapja a család, s utána nem kell adót fizetni.

A szaktárca közlése szerint 2007-re 50 millió erős lejt különítenek el erre a célra, ami 65 ezer család támogatására elég.

Egész alakos Németh László szobor

Az 1901. április 18-án Nagybányán született nagy magyar író, Németh László születésének 105. évfordulójára elkészült és 2006. április 28-án pénteken, az író egykori fővárosi lakásának közelében, Budapest II. kerületében, a Pasaréti út és Radna u. találkozásánál lévő kis téren ünnepélyesen felállítják az első egész alakos Németh László szobrot. A közadakozásból létesített mű alkotója Csíkszentmihályi Róbert Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész. Az avatóünnepségre Németh László családjának jelenlétében kerül sor. A szobrot Monostori Imre irodalomtörténész, a Németh László Társaság képviselője, valamint az író nevét viselő iskolák diákképviselői fogják leleplezni, felszólalnak többek között Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Csoóri Sándor író és Bánffy György színművész.

A honismereti tanfolyam résztvevőinek figyelmébe!

A megye turisztikai szempontból jelentős látnivalóival ismerkednek egynapos autóbuszos kirándulás keretében a Teleki Magyar Ház által szervezett honismereti tanfolyam résztvevői holnap, április 22-én. Indulás – egy napra elegendő elemózsiával felszerelve – reggel 6.45 órakor a Teleki Magyar Háztól! A résztvevők költőpénzt csak személyes kiadásaikra hozzanak magukkal, a múzeumi belépőket a szervezők biztosítják.

Azok számára, akik a szabadon maradt helyekre jelentkeztek, a költségtérítés 300 ezer régi lej. Ez az összeg a szigeti börtönmúzeum belépőjét is tartalmazza, az egyéb belépőket külön kell fizetni.

Érdeklődni lehet a 212668 (ma délután), illetve 0744-919166-os telefonszámokon!

Április 23-án, vasárnap délután 16-19 óra között gyakorlati idegenvezetés előadásra kerül sor a régi főtéren a tanfolyam résztvevőinek. A szervezők egyben szeretnék felmérni a résztvevők gyakorlati képességeit, így akik vizsgázni szeretnének, mindenképpen készüljenek várostörténetből és a régi főtér látnivalóiból! Az elméleti vizsgára és a tanfolyam lezárására az április 29-i, utolsó városnézést-múzeumlátogatást követően, május első felében kerül sor!

EKE-hírek * EKE-hírek

Szerdán 19.00 órától a Teleki Magyar Házban találkoznak az Erdélyi Kárpát Egyesület Gutin Osztályának tagjai. Ugyanakkor értesítjük az érdeklődőket, hogy megjelent az Erdélyi Gyopár legújabb száma!

Támogassa a Teleki Magyar Házat

Ne feledjék: május 15-ig rendelkezhetnek személyi jövedelemadójuk 2 százalékáról. Kérjük, támogassa 2006-ban is a Teleki Magyar Ház programjait, működtetését személyi jövedelemadója 2%-ával! Bankszámlaszámunk: Societatea Maghiarã de Culturã din Transilvania RO60-WBAN-2511-0000-2560-5465, SANPAOLO IMI BANK Sucursala Baia Mare, Maramures, Romania. Cod fiscal: 11722571. A szükséges űrlapokért és további felvilágosításért forduljanak bizalommal a Teleki Magyar Házhoz (Minerilor u. 5-7., kedd-szombat, 17-20 óra között).

OLVASS NEKEM...

MA, április 21-én, pénteken 18.00 órai kezdettel! Házigazda: Rákóczi Béla.

GYÓGYTORNA:

a jövő héten CSAK SZERDÁN, 17.00 órától!

Színe és fonákja

BUDAPEST-NAGYBÁNYA, VIA NEW YORK

Ez lett volna a címe e heti jegyzetemnek, s arról szólt volna, hogy egy adott hír miért nem tud úgymond első kézből Nagybányára jutni, s miért kell New Yorkban élő hazánkfia (aki mellesleg egy magyar nyelvű lapot jelentet meg rendszeresen az ott élő magyarok számára) tudassa velünk azt, ami nemzeti fővárosunkban történik, s aminek nagybányai vonatkozása is van. Most történetesen azt, hogy Németh László-szobrot lepleznek le.

Miért a feltételes mód? Mert jobbnak látom nem megírni a jegyzetet. Legalábbis ezen a héten. Ugyanis megvilágosodtam: még újságírónak sem vagyok jó, pedig ennél lejjebb ember már nem süllyedhet. Elnézést kérek a kollégáktól! Tudtomra adták, hogy jobban teszem, ha (magyarul mondom, hogy még én is megértsem) befogom a lepcses pofámat. Lehet, hogy igazuk van, kár a körítéssel bíbelődni, pláne, ha ezzel kellemetlenséget is okozok. A negyedik oldalon található „Kérdőjel" című írás akár mottóul is szolgálhatna a jelen helyzetre.

Mivel a hely mégsem maradhat üresen, álljon itt néhány „Színe és fonákja" „alapanyag", amúgy jegyzőkönyvszerűen csokorba szedve és „napilaposan" tálalva:

* Nemrég zajlott le a XI. Irodalmi Kreativitás Verseny döntője, amelyről két nagybányai diák is helyezéssel tért haza. A 11. osztályos Varga Zsuzsannáról és Bertóti Johannáról van szó, aki a 11-12. osztályosok kategóriájában második helyezést ért el, illetve az utóbbi Félsziget-különdíjjal tért haza.

* A Connex Vodafone újabb hét városban, köztük Nagybányán is kiterjeszti 3G szolgáltatási csomagját.

* Sajnos nagybányai áldozata is van a hétfői Tel Aviv-i merényletnek, a 48 esztendős Besenyei Rozália személyében, aki idősgondozóként dolgozott Izraelben.

* Ma tizennégy éve hunyt el a sülelmedi születésű Versényi Ida (sz. 1921) színésznő, rendező és színészpedagógus. Versényi Ida 1941-45 között Kolozsváron, 1946-48-ban Szegeden, 1948-49 között pedig Debrecenben színészkedett. A debreceni évek jelentették számára a kifutópályát, ugyanis onnan került a Nemzeti Színházhoz, mint segédrendező, játékmester. Három évig az Operettszínház tagja is volt, majd 1957-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, rendezői minőségben, de a főiskolán is tanított. Munkásságát 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1972-ben pedig érdemes művészi címmel ismerték el.

* Az MTV április 12-i „Ecranul nostru" c. adásának „Újhold" rovatában a máramarosi születésű (1670), Pintea betyár néven elhíresült Gligor Pintearól emlékeztek meg.

A dolgok fonákjának a kiderítését a kedves Olvasóra bízom... (tami)

Egyházi hírek

* A Nagybánya-óvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára Domokos Sándor (56) testvérünket. Nyugodjon békében!

* Katalinban húsvét I. napján keresztelték Hermán Ernő és hitvese Budapesten született Boglárka-Dominika nevű kislányát. Keresztszülők: Sebestyén Zoltán, Hermán Judit.

* Ugyancsak Katalinban húsvét II. napján tartották keresztvíz alá Bencze Mihály és Bencze Irénke kisfiát, aki a Mihály-Zoltán nevet kapta.

* A gyülekezet lelkipásztora vasárnap a Budapest-Soroksár-Újtelep-i egyházközségben hirdeti az Igét.

Ecsedi Orsolya

Kalendárium

ÁPRILIS 21-27. (Szent György hava)

Április 21., péntek, az év 16. hete és 111. napja. Névnapok: Konrád, Zsombor.

Napkelte: 5:45, napnyugta: 19:41; holdkelte: 3:02, holdnyugta: 11:23.

Április 22., szombat, az év 16. hete és 112. napja. Névnapok: Csilla, Noémi.

Napkelte: 5:43, napnyugta: 19:43; holdkelte: 3:32, holdnyugta: 12:47.

Április 23., vasárnap, az év 16. hete és 113. napja. Névnapok: Béla, Albert, Gellért, György, Ilona, Sándor.

Napkelte: 5:41, napnyugta: 19:44; holdkelte: 3:55, holdnyugta: 14:12.

Április 24., hétfő, az év 17. hete és 114. napja. Névnapok: György, Csaba, Debóra, Györgyi, Hunor, Melitta, Simon.

Napkelte: 5:40, napnyugta: 19:46; holdkelte: 4:14, holdnyugta: 15:35.

Eleink Szent György napjától számították a tavasz kezdetét. Ezen a napon hajtották ki az állatokat, a pásztorok ilyenkor kötöttek egy évre szóló egyezséget a gazdákkal, akiktől szalonnát, tojást, italt kaptak ajándékba a nekik tett szolgálatokért.

Különféle hiedelmek is kötődnek ehhez a naphoz. Nagy érdeklődéssel figyelték, hogy melyik irányból hallatszik mennydörgés, mert úgy tartották, az elkövetkező évben abból az irányból várhatnak esőket. Ha Szent György napján megszólalnak a békák, korán beköszönt a tavasz és a nyár.

E napon különösen tartottak az emberek a boszorkányok, gonosz szellemek rontásaitól, elsősorban attól, hogy azok elviszik a "tej hasznát". Ennek elkerülésére különféle, mágikus erőkkel felvértezett tárgyakon keresztül hajtották keresztül az állatokat.

Szokássá vált továbbá ezen a napon az úgynevezett harmatszedés. Hajnalban kimentek a leányok a mezőre, s a harmatos füvön végighúzták a magukkal vitt vászonabroszt, lepedőt, vagy éppenséggel a kötényüket, majd az így begyűjtött és kifacsart vizet kenyértésztába gyúrták, hogy szebb legyen a kenyér.

Április 25., kedd, az év 17. hete és 115. napja. Névnap: Márk.

Napkelte: 5:38, napnyugta: 19:47; holdkelte: 4:32, holdnyugta: 16:58.

Márk napján szokás a búzát szentelni, melynek gyógyító hatást tulajdonítanak. De az imakönyvbe is szoktak búzaszálat tenni, hogy elűzzék a gondot. Egyes helyeken ezen a napon tilos volt kenyeret sütni.

Április 26., szerda, az év 17. hete és 116. napja. Névnapok: Ervin, Marcell, Mária, Tihamér.

Napkelte: 5:36, napnyugta: 19:48; holdkelte: 4:49, holdnyugta: 18:22.

Április 27., csütörtök, az év 17. hete és 117. napja. Névnapok: Zita, Mariann, Marianna, Péter.

Napkelte: 5:34, napnyugta: 19:50; holdkelte: 5:08, holdnyugta: 19:47.

KOMOLYZENEI HANGVERSENY

Jótékonycélú KOMOLYZENEI HANGVERSENYRE kerül sor ÁPRILIS 25-ÉN, kedden, 17 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban. Közreműködnek Resler Dorina, Herki József és Herki Cristian, a nagybányai Művészeti Középiskola tanárai, valamint Chis Carmen, Muresan Andrei, Bãlan Monica, Moldovan Cristian, Vicsai József, a tanintézet diákjai.

A rendezvény szervezője „A gyermekek és a család" Alapítvány.

SZERETETTEL VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐKET!

Heti horoszkóp

KOS (március 21-április 20.)

Felemás hét vár önre, sok tennivalóval. Erkölcsileg, érzelmileg, anyagilag egyaránt számos változásra, új helyzetre számíthat Az biztos azonban, hogy tele van energiával, így győzni fogja szuflával.

BIKA (április 21-május 21.)

Hivatásában sikerekre számíthat, nem úgy a szívügyek terén. Ne engedje indulatait eluralkodni önmaga felett, s arra is vigyázzon, hogy kinek mit mond, mert később könnyen visszaüthetnek a sebtében tett vallomások.

IKREK (május 22-június 21.)

Az elkövetkező héten hajlamos lesz fejjel menni a falnak, ezért óvatosságra intjük. Próbáljon meg higgadtabban viszonyulni a dolgokhoz, döntéseit alaposan fontolja meg, ha el akarja kerülni a konfliktusokat.

RÁK (június 22-július 22.)

Ne féljen a kihívásoktól, ha képességeiről meg akarja győzni a környezetében élőket. Ez nem azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül mindenbe bele kell vágnia. Némi diplomáciai érzékre szüksége lesz.

OROSZLÁN (júl. 23-aug. 23.)

Úgy érzi, semmi sem alakul úgy, ahogy szeretné. De az is könnyen előfordulhat, hogy csak az a baj, hogy túl magasra állította a mércét. Ha őszintén elgondolkozik ezen, talán belátja, hol tévedett.

SZŰZ (aug. 24-szept. 22.)

Az élet apró örömei nem kerülik el, bár ezért önnek is tennie kell valamit, nem várhatja ölbe tett kézzel, hogy a szerencse mindig és mindenben önre találjon. Vigyázzon jobban egészségére!

MÉRLEG (szept. 23-okt. 23.)

Nem panaszkodhat, hogy unatkozik. A megoldásra váró feladatok egyre csak torlódnak, s ön még a rutinfeladatok elvégzéséhez sem érez magában elég energiát. Ne aggódjon azonban, hiszen a végén minden jóra fordul.

SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.)

Egy amolyan semleges hét vár önre, túl rossz hatások nem érik, de túl jók sem. Az igazi áttörésre még várnia kell egy keveset. Lehet, hogy már következő héten bekövetkezik életében a várva-várt csoda.

NYILAS (nov. 23-dec. 21.)

Minden és mindenki az idegeire megy az elkövetkező napokban. A kellemetlenségeket csakis úgy kerülheti el, ha nem veszíti el türelmét. S egy jótanács (ahogy Lenin mondaná): pihenni, pihenni, pihenni!

BAK (dec. 22-jan. 20.)

Hangulatingadozások közepette fognak eltelni az elkövetkező napok. Akárcsak az áprilisi időjárás, olyan a kedve is. Ne hagyja, hogy minden semmiség kizökkentse egyensúlyából.

VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr. 19.)

Elérkezett az idő, hogy learassa korábbi munkájának a gyümölcsét. Minden területen sikereket érhet el, csak arra vigyázzon, hogy rosszakarói ki ne zökkentsék a kerékvágásból.

HALAK (febr. 19-márc. 20.)

Meglehetősen ingerlékeny lesz az elkövetkező héten, azonban kellő önfegyelem gyakorlásával a környezetében élők ezt nem fogják észrevenni. Higgye el, mindenki számára jobb, ha nem mutatja ki haragját.

CSENDŐRSÉGI MÉRLEG

(BÚSz-összeállítás) Az év első három hónapjában, a megye közel ötezres (4 993 fős) csendőrállománya összesen 1 539 küldetésen vett részt, melyek során 176 írásos figyelmeztetést, 728 szabálysértési bírságot szabott ki (121 170 lej értékben), 52 bűncselekményre derített fényt, 39 elkövetőt azonosított és elfogott egy körözött személyt – tudtuk meg Haiduc Mihai hadnagy-szóvívőtől.

A csendőrség közzétette az év első harmadában kifejtett tevékenységének összegző sajtóközleményét, amelyből egyebek mellett megtudhattuk: közbiztonsági vonalon 2 518 csendőr mintegy 1 284 küldetést teljesített. Ezek során 145 személy kapott írásos figyelmeztetést, 632 személyt bírságoltak meg (101 460 RON értékben), 43 bűncselekményre derítettek fényt, 31 bűnözőt, valamint egy körözött személyt tartóztattak le.

Nagy hangsúlyt fektettek a diákokat, valamint az iskolákat és azok környékét érintő, módszeresen megszervezett akciókra. Elsősorban a tanulás zavartalanságának a biztosítását, a törvénytelen cselekedetek leleplezését (bármilyen jelentéktelen ügyről is legyen szó) célozták meg ezek az akciók.

Közrendfenntartási vonalon 148 miszsziót hajtott végre a csendőrség, 1 531 csendőr bevonásával. Lebontva: 5 tiltakozó megmozdulást mintegy 104, 40 kulturális, művészeti és vallásos rendezvényt 285, míg 13 sportrendezvényt 281 csendőr segítségével biztosítottak. A helyszínekre kiküldött csendőrökön kívül, egy pótcsoport állandó jelleggel bevetésre készen állt.

A rendezvények különösebb incidensek nélkül zajlottak le, annak ellenére, hogy a csendőrök 15 embert voltak kénytelenek megbírságolni (összesen több, mint 2 000 RON értékben), egyet pedig írásos figyelmeztetésben részesítettek.

A harmadik tevékenységi vonal akciói a közrend helyreállítását célozták meg. A 965-os segélyhívó számra 44 bejelentés futott be, s mintegy 175 csendőrt vetettek be az ügyek rendezése érdekében. Nyolc személy kapott írásos figyelmeztetést, 45 szemére róttak ki bírságot (7 850 RON értékben), három bűncselekményre derítettek fényt, és négy bűnözőt fogtak el.

A kiszállási idők meglehetősen jónak mondhatók, az esetek során nem haladták meg a 20 perces időhatárt. Legtöbb esetben 5 és 15 perc közötti volt a bejelentés és a helyszínre érkezés között eltelt idő.

Az említetteken kívül, különféle együttműködési akciókon is részt vettek a csendőrök (számszerint 240-en): 21 esetben a rendőrséggel (98 csendőr), egy esetben a törvényszékkel (3 csendőr), 8 esetben a közigazgatási szervekkel (23 csendőr), 3 esetben a bírósági végrehajtókkal (37 csendőr), 13 esetben az erdészeti hivatalokkal (39 csendőr), valamint 17 alkalommal más szervekkel (40 csendőr) karöltve hajtottak végre különféle feladatokat. Ezen mozgósítások során 8 személyt részesítettek írásos figyelmeztetésben, 31 személyt büntettek meg (9 000 RON értékben), 4 bűncselekményről szereztek tudomást, és 3 bűnözőt fogtak el.

A megye csendőrei továbbá őrző-védő feladatokat is elláttak: 19 kiemelt fontosságú objektum őrzésénél, 750 értékszállítás és 5 különleges szállítmány biztosításánál működtek közre. Ezen feladatok ellátása során 14 írásos figyelmeztetést, 5 bíságot (900 RON összértékben) szabtak ki. Ezen kívül két bűncselekményre derítettek fényt, és elfogták az értük felelőssé tehető személyt is.

180 éve született

Apostol János gyógyszerész

Apostol János Nagybányán született 1826-ban. Mikor a szabadságharc kitört 22 éves volt s éppen gyógyszerészi tanulmányait végezte az egyetemen. Nagyváradon sorozták be a híres harmadik veressapkás zászlóajba s a szabadságharcot végigküzdötte Damjanich seregében. Nagyon sok ütközetben vett részt. Ott volt a híres szolnoki csatában, Budavára bevételénél, Komáromnál, Alibunárnál, a szenttamási, járkováci, nagysarlói és több más ütközetben. Vitézsége elismeréséül a csatamezőn léptették elő hadnaggyá. Apostol élményeit a szabadságharcban többszörösen megírta alkalmi tárcák formájában. Ezek a „Nagybánya és Vidéke" oldalain jelentek meg, jobbára ütközetek évfordulóin, a nemzeti szabad eszmék születésnapján, március 15-én avagy október 6-án.

Apostol élete története igazolja, hogy hajdan merészen forgatta kardját, leírásai meggyőznek róla, hogy a tollat is hivatással forgatta, akik ellenben személyesen ismerték az öreg urat, bizonyságot tesznek arról is, hogy nem kevesebb tudással forgatta a „pisztikust" is. Örökké víg kedélyével, impozáns fehér szakállával Apostol legendás alakjává lett idővel Nagybánya társadalmának, mint élő és mozgó története a szabadságharcnak, kedélyes összejöveteleken ő volt központ a férfitársaságban.

A szabadságharc után a veressapkás hadnagy bevárta a csendesebb idők beköszöntét és polgári foglalkozásához tért vissza. Teljes 40 esztendeig segédkezett ugyanazon gyógyszertárban, Szendy-nél Nagybányán, mialatt a gyógyszertár háromszor cserélt gazdát. Előbb az öreg Szendy tulajdona volt, majd ennek nyugalomba vonulta után fia vette át, ennek halála után végül Vass Lajos birtokába ment át. Főnökei, egész Nagybánya lakossága, de különösen a gyógyszertári közönség szeretettel csüngött „Apostol bácsin". Főnökei kedvelték a szorgalmas munkatársat, a nagybányai úri körök a mozgalmas idők élő krónikáját, a gyógyszertári közönség a kedves modorú öreg patikus bácsit, kinek egy-két nyájas szava mindenkihez volt.

Az idő vasfoga később, ha egészségén és kedélyén nem is, munkaképességén mindenesetre kifogott. Szendy Antal nem maradt hálátlan öreg munkatársával szemben. Nyugalomba vonulásakor egy kis házacskát és némi évjáradékot biztosított neki, nehogy agg napjaiban nyomorognia kelljen. Ha aztán valamelyik nagybányai gyógyszerész megszorult segéd dolgában., „az öreg Apostol bácsit" kérte fel egy pár napra kisegíteni, amit ő örömmel elvállalt.

Folyamodott helyért a honvédek menházába. Felvették ide, de a kaszárnyaélethez természete simulni nem tudott. Hazajött Nagybányára s magával hozta a menházból régi honvédnagyi egyenruháját is, melyet büszkén öltött fel azontúl minden ünnepi alkalomkor. Nagyon szerette a társaságot, a kedélyes mulatozást s ilyenkor néha erején felül elmulatott. Talán halálát is ez okozta. 1898-ban egy késő augusztusi napon víg lakomával búcsúztatták el egy társaságukbeli barátjukat Bikszádfürdőben s Apostol igen jó kedvében volt. Közben szélhűdés érte, mely percek alatt végzett vele. Nagybányán temették el 1898. augusztus 30-án.

Dr. Marian Felix

A 105 éve született Németh László emlékére

BABUS ANTAL: Németh László ismeretlen ifjúkori verse

1918 tavaszán Németh László tüdejében elváltozást észleltek az orvosok. Lábadozni-gyógyulni a szilasbalhási (mezőszilasi) nagyszülőkhöz küldte édesanyja. A betegség azonban nem szegte kedvét, szellemi energiái nem szunnyadtak: tanult, olvasott, s egymást érték Oszoly Kálmánhoz, osztálytársához és egyben legjobb barátjához írott levelei. Augusztus folyamán hegyi levegőn, Nagybányán, a Morgó oldalában gyógyította beteg tüdejét. A Németh-család sok szállal kötődött Nagybányához. Németh József, az író édesapja itt kezdte tanári pályáját, s a tornatanári tanfolyamot azért végezte el, hogy szőlőt tudjon venni a nagybányai hegyoldalon. Németh László is itt látta meg a napvilágot. A Németh-családot rövid szolnoki kitérő után hamarosan Pestre vetette a sors, vagy inkább a tanügy akarata, de nagybányai gyökereik a pesti macskakövön sem sorvadtak el. A fővárosban csak két, időközben szintén Pestre került egykori nagybányai tanár kolléga családjával jártak össze rendszeresen. Az Incze-család, Incze Lajos görög-latin szakos tanár családja volt az egyik. Németh László és Incze Lajos Gábor nevű gyermeke együtt cseperedett fel. Incze Gábor két és fél évvel idősebb volt, mint az író, de Sárika, Inczéék leánygyermeke, szintén 1901-ben született. Ilyen úton-módon került Németh László 1918 augusztusában, az utolsó „magyar" nyáron Nagybányára, a Morgó oldalába, Incze Lajos apósának a szőlőskertjébe. Vele együtt itt lábadozott a vakbélműtéten átesett Incze Sárika is. Az almafák illata, a táj szépsége elbűvölték az érzékeny kamaszt, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy az Elek Artúr-féle Újabb magyar költők anthológiája 1880-1910. című kötetből itt kóstolt bele a modern magyar irodalomba. Legjobban Adynak Az én menyasszonyom-ja markolt a szívébe, de Babits is nagy hatással volt rá. Az antológia fölébresztette költői becsvágyát, ontotta a verseket, s pár hét múlva „valakinek" (leendő feleségének, Démusz Ellának) megígérte, hogy 1921. szeptember 1-jére egyike lesz az ország első költőinek.

Szegény embert még az ág is húzza – tartja a mondás, amely 1918 őszén nem egy emberre, hanem az egész „szegény" országra volt érvényes. Éppen elég lett volna a vesztes világháború, az elszakadó nemzetiségek, s az ezzel járó területvesztés kiméráinak terhét elviselni, de balsorsunk még spanyolnátha járvánnyal is megvert bennünket. A „spanyolban" csak októberben 44 ezren haltak meg. (Egyebek között Kaffka Margit is.) Németh Lászlónak alighogy kitisztult a tüdeje, alighogy megerősödött egy kicsit, amikor a dühöngő „spanyol" szeptemberben őt is ledöntötte a lábáról. A járvány miatt kiadott szünetet Szilasbalháson töltötte. Itt érte az őszirózsás forradalom híre, s itt tört rá az első „lírai rohama". Innen küldözgette Oszoly Kálmánnak sűrű egymásutánban a verseit. Oszoly pedantériájának hála (nadrágját kímélendő, székére mindig szarvasbőrt terített), ezek a szárnypróbálgató-versek fennmaradtak. A levelezéskötet megjelenésekor pedig meglátták a nyomdafestéket is. Szerencsére nemcsak Oszoly, hanem mások is megőrizték Németh László ifjúkori verseit.

Íme, a közelmúltban felbukkant, kiadatlan költemény.

BÁNYI BÁCSI

Gábornak emlékül

A Morgón volt a szölleje,
A Morgó tövin ott nyújtózott Bánya,
Ha a veranda ajtó nyitva volt
Kiláthatott a szülővárosára.

Bánya, Bánya, arany pohár,
Melybe borát a nap pezsegve fejti,
Be nagy büszkeség, méltó büszkeség
Ilyen vidék elsőszülöttje lenni.

Mert az volt az: elsőszülött,
Időre, észre lehetett más vénebb
Nem sarjadt több, nem több ilyen fia, –
Atyjafia, a bányai vidéknek.

Kerek arcán a bányi lé
A bor lé új vért s haj, mily vért eresztett
S nem tudta senki Bányi bácsinál
Jobban mi fáj a bányai sziveknek.

Mert Bánya város, bármi szép,
Férgeket melenget, kígyók tojását,
Elég egy kis nap, egy parányi jel
Máris kikel, a hódító oláhság.

Ezért volt vallás-hű, kuruc
S mi csak magyarhoz illik Bányi bátyám,
Jól tudta egypár öreg, gyönge szem
Kevés leszen, ha örködni kell Bányán...

Hírt küldött Bánya városa
Oláh földbe fektették Bányi bácsit…
Oláh föld, s bányi! – Súlya kétszeres…
Rossz nyugta lesz – a föltámadásig.

Először is – „maradi módon" – néhány filológiai kérdésre keresek választ. Mikor keletkezett a vers? Amíg nem sikerül tisztáznunk Bányi bácsinak, a vers „főhősének" a kilétét és elhalálozási időpontját, kénytelenek vagyunk a filológiai nyomozás eszközeire fanyalodni. Néhány érv 1918 vége mellett szól. Bizonyos, hogy az 1918. december 1-2-i gyulafehérvári nyilatkozat után kellett születnie. Az erdélyi románok nemzetgyűlése ekkor mondta ki a Romániával való egyesülést. Ekkortól kezdve már Jászi Oszkár délibábos Duna-konföderációs tervének a hívei is kénytelenek voltak szembe nézni a kíméletlen valósággal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia helyén önálló nemzetállamok fognak alakulni. Az antant azonban nyilvánosan még nem ütötte rá a pecsétjét az elszakadási törekvésekre – a színfalak mögött már évekkel korábban Romániának ígérte Erdélyt –, s a magyar diplomáciának és az ország népének még maradt egy halvány reménysugara, hogy a béketárgyalásokon előnyös békét köthetünk. Tehát annak ellenére, hogy Németh Lászlóra 1918 végén tört rá az első lírai rohama, s még frissen éltek benne a nagybányai emlékek is, nem valószínű, hogy Bányi bácsit és Nagybányát már ekkor elsiratta volna. Valószínűbb, hogy az első szigorlatát követő újabb lírai rohama idején, 1921 nyarán, Bogárdon született a vers. Ezt a feltételezést erősíti meg a témaválasztás és az irredenta hangvétel: egy év telt el az 1920. június 4-i trianoni békediktátum aláírása óta. 1921 nyara mellett szól az is, hogy 1920 tavaszától Németh László gyakori vendég volt Incze Gáboréknál, barátságuk egyre szorosabbá, bizalmasabbá vált. Merthogy Gábor, akinek a verset ajánlotta, nem más, mint Incze Gábor. Bár Németh László egyszer sem nevezi teljes nevén önéletrajzi írásaiban, kétségkívül ő az a teológus, akit férfiúi önbizalmának növelésére szánt, balul végződött útjára is sikertelenül próbált magával csábítani. 1921-1922-ben legációba is Incze Gábor révén jutott el Hatvanba és Gödöllőre. A barátságon kívül Goethe összes műveinek német kiadása is Inczéék házába vonzotta, az ő példányaikból olvasta végig a német óriást. Azonban a legfőbb érv amellett, hogy Gábor azonos Incze Gáborral, az, hogy a vers kézirata Incze Gábortól került több személyen keresztül Vekerdi Lászlóhoz, ő pedig 2000-ben az MTAK Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményének ajándékozta. [...]

Egyelőre csak találgathatjuk, hogy ki volt Bányi bácsi. A versajánlásból logikusan következő feltevés, hogy Bányi bácsinak köze lehetett Incze Gáborhoz. Talán azonos anyai nagyapjával, akinek a kertjében, a Morgó oldalában, 1918 augusztusát töltötte Németh László. Az első versszakban megfestett tájkép – „A Morgón volt a szölleje, / A Morgó tövin ott nyujtózott Bánya, / Ha a veranda ajtó nyitva volt / Kiláthatott a szülővárosára" – minden részletében, pontról-pontra megegyezik a Németh László prózai írásaiban ábrázolt tájjal. Ráadásul Németh László éjszakánként a hegyi házikó verandáján hált! Incze Gábor anyai nagyapját Bányay Józsefnek hívták. Egy magánhangzó elhagyásával, Bányay bácsit könnyedén becézhették Bányi bácsinak. [...]

Érdekes a vers világnézeti háttere is. Nem csupán azért mert irredenta húrokat penget, felnőtt fejjel pedig a Duna-menti népek tejtestvériségét hirdette a költője. Az ország lakosságának óriási többsége irredenta volt a trianoni döntés után. A proletárdiktatúra, a vesztes háború, az ezeréves ország kétharmadának elvesztése annyira megrázott mindenkit, hogy rövid időre még az olyan meggyőződéses pacifista is, mint Babits, harcos hazafivá vált. Csak az országhatárokat eltörlő világforradalmat váró „nemzetköziek" – a kommunisták, a polgári radikálisok – nem álltak a nemzeti integritás talaján. Természetes, hogy a húszéves Németh Lászlóban is fellobbant a nemzeti érzés. 1919-ben hazafiság és nemzetköziség között ingadozott. Az év elején, az ország végső összeomlásának küszöbén, Oszoly Kálmánnak írt levelében forró szavakkal fogad hűséget hazájának: „Nem tudom, mi a terved: maradsz vagy mégy? Én fönntartom ígéretemet: megyek professzornak, és ha nem lesz szükség professzorra, nevelősködöm, körmölök, és ha nem lesz szükség írnokokra, beállok gyári munkásnak. Mindegy. Mindegy. Ettől a rögtől nem válok meg semmiért. Csinálok amennyit lehet; csinálom jól-rosszul, dolgozok, de itt élek, és magyar búzán élek. Most még jobban szeretem az én nyelvemet; Petőfi, Arany, Ady nyelvét, mint valaha, mert épp az én népem lesz az egyetlen nép, amely csak a nyelvében élhet. Én az utamon maradok." Tavaszszal azonban rövid időre őt is magával sodorja a forradalmi-chiliasztikus-messianisztikus ár. Megpróbálja rábeszélni édesanyját, hogy házukat bocsássák a köz javára. Szilasbalháson Péter nagybátyjával zörren össze a magántulajdont kárhoztató „kommunista" ifjú. Március 15-i ünnepi beszédében a Toldy-reálban arról értekezik, hogy a kultúra egyre inkább nemzetközivé válik, s nekünk magyaroknak is ehhez kell igazodnunk. Május 1-jei beszédét tanárai és barátai is félreértik, és elhidegülnek tőle. Iskoláját ő képviseli a diák direktóriumok gyűlésén, de itt értetlenül figyeli a hangadók, a fiatal Ignotus és társai meddő vitáját. A proletárdiktatúra bukásának idejére már leszámol illúzióival. „Kommunista" múltja miatt 1919 őszén igazolóbizottság elé kerül, de tisztázza magát a hazafiútlanság vádja alól. Nem volt nehéz helyzetben, nyugodt lélekkel mondhatta, hogy őt mindig a magyarság sorsáért való aggodalom vezette. Ekkorra a hazafiúi, nemzeti érzések elnyomták benne a nemzetköziséget, ezért ebben a versében nyoma sincs az ingadozásnak. Önéletírásában restelkedve vallja be, hogy 1919 augusztusában, kora őszén fejezte be a májusban megvásárolt és félbehagyott Az elsodort falu-t, s be kellett látnia, hogy a kommunizmus megítélésében tévedett.

Tegyük hozzá: nem egyedül.

(Tiszatáj, 2001. április)

Kérdőjel

Szinte egyik napról a másikra határozta el: új életstratégiát dolgoz ki. Eldöntötte, hogy ezentúl nem érdeklik a válaszok a "miért?"-ekre, "hogyan?"-okra, s a hasonló kérdések megválaszolására irányuló kísérleteket örökre kiiktatja mindennapjaiból. A kérdésekre kérdésekkel válaszolt. Pimaszsága odáig fajult, hogy már az énjét tudakoló kérdésekre is visszakérdezett: "-Ki maga?" "-Ki is vagyok én? Egyáltalán, vagyok? Ha vagyok, ki lehetek? Ön mit gondol?"

Kivétel nélkül, a kérdezőt mindig kihozta béketűréséből. Főleg, ha valamilyen hivatalosság volt az illető, s ügyfelei csak úgy ostromolták irodáját. Többször volt rá példa, hogy a biztonságiak segítségére szorult a szegény kérdező hivatalnok, mert már nem bírta cérnával a szellemi sanyargatást. Mivel egy kisvárosban mindenki mindenkit ismer, valóságos pánikhangulat söpört végig a hivatalokban, amikor Kérdőjel (mert így ismerte mindenki) megjelent. Az asztalfiókokból előkerültek a nyugtatós dobozok, az idősebb hivatalnokok diszkréten visszavonultak, s helyükre újoncokat küldtek, a biztonsági őrök abbahagyták a kalandregények olvasását, s fokozottan figyeltek, a vallásosabbak gyors imádkozásba kezdtek ("...ments meg minket a gonosztól...").

Kérdőjel persze minderről tudomást sem akart venni, egyáltalán nem zavartatta magát. Magatartásán a világ minden kincséért sem volt hajlandó változtatni. Megtanulta ugyanis, hogy a legártatlanabb, legnyilvánvalóbb, legegyenesebb válasz is újabb kérdéseket szül, s a kérdések sora soha nem ér véget. Csak a visszakérdezés nyújthat biztonságot. A válasz nem egyéb, mint belépő a végtelenbe, a reménytelenségbe, kulcs a pokol kapujához. "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"-ezt már Dante is megmondta. Így hát jobbnak tartotta nem kihívni maga ellen a sors haragját. A lehetetlennel nem szabad kísérletezni. Veszélyes olyasmivel próbálkozni, amiről eleve tudjuk, hogy hiábavaló. A végtelen nem rejthet életcélt, sőt, egyáltalán semmiféle célt. Csak cél-illúziókat. Az illúziók viszont szertefoszlanak, mielőtt még sikerélményünk lenne. Olyanok, mint az alaptalan ígéretek, mint a kutyák orra elé botra aggatott jutalomfalatok. Futhatunk utánuk hasztalanul, amíg biológiai óránk engedi. Loholhatunk, de soha nem kerülünk közelebb hozzájuk, soha nem "kóstolhatjuk" meg az igazságot. Sőt, egyre jobban eltávolodunk tőle. Csak a látszat hiteti el velünk, hogy jó úton haladunk. S aki bedől a látszatnak, máris beesik a csapdába. Egész életében válaszolhat a "miért?"-ekre. S mire rádöbben az igazságra, ha egyáltalán rádöbben, már késő. Már lehetetlen "kigyomlálni" a válaszokat a kérdések közül. A válaszok eluralkodnak a kérdések fölött, és sejtosztódással szülik az új kérdéseket. Az új kérdések pedig egyre erőszakosabban követelik a válaszokat. Egy folyton burjánzó labirintusban találjuk magunkat. Egy olyan labirintusban, amelyiknek nincs kijárata. Ráadásul a bejárata is megszűnik, eltorlaszolják a válaszok.

Különös hóbortja miatt, Kérdőjel csak kérdezőbiztosként tudott elhelyezkedni. Naphosszat járta a várost, s kérdéseket intézett a járókelőkhöz. Csak kérdezett, kérdezett, kérdezett... Az elején úgy nézett ki, megtalálta számítását. "A megfelelő embert a megfelelő helyre"-elv esetében érvényesülni látszott. Még élvezte is ezt a munkát. Elemében volt.

Csakhogy néhány év múlva leépítéseket végeztek a cégnél, s Kérdőjel is az elbocsájtott személyek táblázatára került. Nem értette: miért akarnak pont tőle megválni, amikor őt Isten is arra teremtette, hogy kérdezőbiztos legyen? Mivel elveihez továbbra is hű maradt, meg sem próbált választ keresni. Csak szórta továbbra is kérdéseit, mint mások szilveszter éjszakáján a konfettit. A különböző árnyalatokban pompázó kérdések aztán ugyanolyan értelmetlenül végezték, mint a konfettik. Ettől Kérdőjel szabadnak érezte magát. Sőt, mi több, boldognak.

Hamarosan új munkát is talált magának. Amolyan testreszabottat. Riporter lett belőle. Igazi vérbeli riporter, aki soha nem kommentálja az eseményeket, csak kérdez. Egyszerűen leírta a riportalanyok válaszát, s nem bocsátkozott elemzésekbe. Két lábon járó reportofonként viselkedett. Ha létezik abszolút objektív riporter, akkor Kérdőjel az volt. Bármilyen politikai beállítottságú lapnál is dolgozott, függetlensége miatt mindenhol megfelelt.

Hanem egyszer kutyaszorítóba került. Éppen interjút készített egy politikussal, aki megtudta, hogy ellenlábasával is készült egy hasonló interjú, s a két anyag egyszerre fog megjelenni. Az öntelt politikus nem volt hajlandó egy lapban szerepelni ellenfelével. "Vagy én, vagy ő!" - állította válaszút elé Kérdőjelt, aki teljesen tanácstalanná vált. Főleg, hogy a szerkesztő is kivonta magát a felelősség alól. A döntést Kérdőjelnek kellett meghoznia arról, hogy melyik riport kerüljön a szemetesbe. Senki sem volt hajlandó helyette dönteni. Már a visszakérdezések palástja sem nyújtott védelmet neki. A lapzárta vészesen közeledett.

Csak két lehetősége maradt: felmondani, vagy feladni elveit. Hosszas rágódás után, ez utóbbi mellett döntött. De mivel korábban nem erőltette agyát azzal, hogy politikai beállítottságát önmagával tisztázza, pénzfeldobással oldotta meg a nagy kérdést. Azt gondolta, így talán elveit sem kell teljes mértékben feladnia, hiszen nem ő dönt (válaszok között kutatva), hanem a szerencse, a véletlen. Pechére pont azt a politikust strigulázta ki, aki közvetve a lapot anyagilag támogatta. Meg is lett az eredménye. Kérdőjel munka nélkül maradt. Hiába próbálkozott már a többi lapnál is, mert részrehajlásának híre mindenkihez eljutott. Részrehajló riporterből pedig túljelentkezés volt. Hiába magyarázta, hogy tulajdonképpen a véletlenre bízta a döntést, senki sem hitt neki. Mindenki megalkuvónak tartotta. Mindenhol azt mondták: véletlenek nincsenek, csak többé-kevésbé tudatos döntések.

Így Kérdőjel akaratlanul is saját csapdájába esett. Azóta is kérdései labirintusában bolyong. Kiteszi kolduskalapkérdéseit a járda szélére, s epekedve várja, hogy megcsördüljön bennük egy-egy aprópénz-válasz. Valósággal felvillanyozódik, valahányszor megszánják a járókelők, s odadobnak neki egy-egy árva, feleslegessé vált választ. Már csak azokban véli megtalálni a kiutat. Számára már csak a válaszokban testesül meg a remény.

Tamási Attila

Útravaló

Végső felismerés

a gyertya lángja
leereszkedik a kanócon
mint barlangász kötelén
a csodakürtő mélyére
s mielőtt kialszik
visszanéz a semmibe
ráeszmél: nincs visszaút
de talán így is megérte

sila

(Romániai Magyar Szó – 2003. 02. 20.)

Homokszemcsék a szemben

1. Április 9., virágvasárnap. Szamosardón - a kifüggesztett hirdetés, értesítés elolvasása után - az otthonülők a televízió gombjait babrálták, és várták a beígért egyenes adást a református templomból. Próbálkozás próbálkozást követett..., és végül csak-csak előcsalogatták a kívánt képkockákat. Nem kétséges, valaki valamit el akart érni, és elérte.

Minden kerékkötés ellenére, a Sportklub tévécsatornán megnézhettük fiataljaink konfirmálását a helybeli templomból. Szép dolog volt. Aki akadályt akart gördíteni ezen egyszerű dolog elé, annak azt üzenem: lelke rajta!

2. Fiatalok. Diszkó. Zene. Ez a szórakozás mai receptje, mondhatnánk, csakhogy..., és itt jön a baki, egyéb is társul a sorhoz. Verekedés. Megtörtént, és ami a legfurcsább, a hibás lapít, mint nyuszi a lucernásban. De miért? Azért, mert akik tehetnének az igazságért, mit tesznek? Magyarán mondva: semmit. Vagyis mégis. A verekedés szenvedőalanyait (az ügyben ártatlan fiúkat) havonta a törvényszékre citálják. Miért? Mert megpróbálták megakadályozni a verekedést? Halló, rendőrség! Szolgálunk és védünk? Na de így?!

Remélem, hivatalosságok is olvassák soraimat, és együtt teszünk valamit a hibátlan fiatalok "rehabilitálásáért". Még nem késő!

3. Milyen fura az élet kerekének fordulása, gördülése. Minap felkeresett egy férfi (név és cím nálam), és elpanaszolta, már ki tudja hanyadjára, hogy a 89-es forradalom óta rajta maradt a terrorista megbélyegzés. Fura dolog, mert, és itt idézem szavait: "... szabályosan őriztek, házam előtt őr állt, bűnöm az volt, hogy csűröm tetejére géppuska van állítva, és azzal Tőkés Lászlót akarom lelőni..." (Megjegyzés: a püspök úr tényleg Szamosardón járt januárban.)

Megbélyegzésekért nem kell a szomszédba mennünk. Idén tudtam meg én is, hogy Szamosardó falu legnagyobb kommunistája, besúgója, blá-blá-blá, még mi a fenéje, én voltam. És mindezeket így élesben, "egyenes adásban" a szemembe mondták.

Úgy látszik, bele kell nőnünk a dolgokba, mint Pistike a nagyapja nadrágjába. (Vicsai György)

"Nemzeti kulturális értékeink szolgálatában"...

... címmel a magyar nemzetről szóló írói-költői vallomásokat tartalmazó kötetet készülnek kiadni, Fülöp István öszszeállításában és Király László szerkesztésében. Az első fejezet, amint azt a címe is sugallja ("Erős vár a mi Istenünk!"), vallásos jellegű írásokat tartalmaz, olyan szerzők tollából, mint Király László, Márton Áron, Kós Károly, Tőkés László, dr. Csiha Kálmán, Mécs László, Liszt Nándor, dr. Dávid Gyula, Csávossy György, Szabó András és mások.

A második és a harmadik fejezet nemzetünk történelmének a megismerésével és a két világháború tragikus kihatásaival foglalkozik, olyan szerzők írásait vonultatva fel, mint Rácz Levente, Egyed Ákos, Beder Tibor, Buzás László, Eva Maria Barki, Plesa Vass Magda, Krizbai Jenő, Fekete Károly, Fülöp István, Kónya Mária.

A negyedik és az ötödik fejezet elsősorban a fiatal nemzedéknek kíván irányelveket vázolni, néhány előbb már említett szerző írásain kívül olyanok tollából is, mint Lőrincz László, dr. Dominich Sándor, Szilágyi Károly, dr. Demény Piroska, Bakó Botond, Dvoracsek Ágoston, Józsa Miklós.

A hatodik és a hetedik fejezet nemzeti önazonosságunk, értékeink megőrzéséről, valamint a magyarságtudat ápolásáról szól. Gazda József, Kazinczi Jenő és Fülöp István bevezető írásai után Gazda József, dr. Dominich Sándor, Bakó Botond, Dvoracsek Ágoston, Józsa Miklós, Simon János és Fülöp István tanulmányai lesznek olvashatók, "Hagyományőrzés a Bethlen Kollégiumban" címmel, valamint értékes nagyenyedi szépművészeti hagyományokról is olvashatnak. Ezen kívül nem kevesebb, mint 74 kortárs és klasszikus költő és író öntudatébresztő műveit is megtalálhatják a készülő kötetben.

A hozzávetőlegesen 250 ezer régi lejbe kerülő kötetet a 0262-491212-es telefonszámon (Sike Mária) lehet megrendelni, illetve előjegyezni. Lehetőleg a délutáni, esti órákban telefonáljanak. (tamási)

Kék-hírek

"Házalók" és lóerő-elkötők

A nagynyíresi (Miresu Mare) rendőröket arról értesítették, hogy az egyik pálosremetei (Remeti) lakásból két kéregető elemelt 64 lejt. Rövid időn belül sikerült a tolvajok nyomára bukkanni, a 24 esztendős, Kolozs megyei L. Rodica, valamint a 19 esztendős, Szilágy megyei L. Argentina személyében. A két "házaló" kihasználta, hogy nyitva találta a bejárati ajtót. Szolgáljon ez az eset mindenki számára tanulságul.

A Pãltinisului utcában négy autótolvajt fogtak el a járőrök. A 17 esztendős V. Suraj és három, 10 és 13 év közötti társa a MM-01-CDM rendszámú, Dacia 1310-es személygépkocsit kötötte el. Az egyik fémből készült kerítést használták féknek, ezért (az elkövetők korát figyelembe véve) jelentős, mintegy 1 350 lejnyi kárt okoztak.

Szajrésok

A nagysomkúti járőrök megállítottak és igazoltattak három gyanús személyt, akikről kiderült, hogy a Nicolae Bãlcescu utcában található egyik üzletből 100 lej értékben tulajdonítottak el különféle javakat. A 16 esztendős, Fehér megyei R. Lucian, valamint a nagysomkúti, 32 esztendős L. Beniamin és a 21 esztendős P. Vasile le sem tudta tagadni tettét, mivel az ellopott javakat még nem érkezték "letétbe helyezni".

A nagybocskói (Bocicoiu Mare) rendőrök elfogták a tiszakarácsonyfalvi (Crãciunesti) illetőségű, 16 esztendős S. Gheorghet és 12 esztendős társát, akik az egyik kereskedelmi társaság által működtetett bárból különféle javakat és készpénzt vittek el, összesen 340 lej értékben.

"Áldozati bárányok"

Az egyik máramarosszigeti gazda feljelentést tett a rendőrségen, hogy egyik éjszaka elloptak esztenájából 12 juhot és ugyanannyi bárányt. A pásztoroknak sikerült elfogniuk az egyik tolvajt, a másik viszont el tudott menekülni. A lassúbb vagy inkább ügyetlenebb tolvajról kiderült, hogy szakmabeli, vagyis juhász, s nem más, mint a váncsafalvi (Oncesti), "Nãstãfeanu"-nak becézett G. Vasile esztenájánál alkalmazásban álló, 30 esztendős, Bihar megyei S. Cristian. A kihallgatás során kiderült, hogy a juhász munkaadója fiának, G. Vasile juniornak a segítségével követte el tettét.

Suli-buli

Kapnikbányán a 14 esztendős R. A. bement az általános iskolába, no nem tudását gazdagítani, hanem a berendezést rongálni. Két osztályteremben is garázdálkodott, s a tanárit sem hagyta ki a sorból. A termekben felforgatta a dolgokat, felborította a szekrényeket, asztalokat, székeket, összetört négy üvegből készült táblát. A kiskorúról kiderült, hogy ráadásul iskolakerülő is..., ha ezt az egyedi esetet leszámítjuk.

(ta)

Az OTP Bank Románia új bankfiókot nyitott Nagybányán

"Gyors, rugalmas, innovatív bank vagyunk, és minél közelebb szeretnénk kerülni ügyfeleinkhez", nyilatkozta Mihaela Bran, az OTP Bank Románia nagybányai fiókjának igazgatónője. "Ez év végéig fiókhálózatunkat 70 egységre, 2007 végéig pedig 100 egységre bővítjük" - tette hozzá.

A Revolutiei tér 5. szám alatt található új bankfiók mind a vállalati, mind lakossági ügyfeleknek kínál termékeket és bankszolgáltatásokat. Az OTP Bank 2005 végén lépett be a lakossági bankpiacra, kezdetben személyi- és jelzáloghitel termékekkel. 2006-ban elkezdődött a bankkártyák kibocsátása, kiépítésre került az ATM hálózat, és új mikro- és kisválallkozási hiteltermékeket fejlesztettünk ki.

"Lakossági ügyfeleinknek kedvező árú és magas színvonalú termékeket és szolgáltatásokat kínálunk", nyilatkozta Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, majd hozzátette: "bankunk tovább folytatja az ügyfeleink igényeit kiszolgáló, a piacon újnak számító termékek fejlesztését és értékesítését".

Az OTP Bank Romániának jelenleg 39 bankfiókja működik olyan városokban, mint: Bukarest, Konstanca, Temesvár, Kolozsvár, Jászváros, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Szeben, Brassó, Piatra Neamt, Galati, Ploiesti, Braila, Craiova, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyulafehérvár, Nagybánya, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Pitesti, Bákó, Arad, Slatina és Déva. A hónap végéig az OTP bankfiókok száma eléri a 42-őt.

"A romániai bankpiac aktív szereplőjévé válunk", nyilatkozta Hárshegyi Frigyes, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. "A következő néhány évben elérjük középtávú célunkat, azaz a 4-5%-os piaci részesedést", tette hozzá.

A lakossági ajánlat széles skálája finanszírozási lehetőséget kínál úgy vállalkozóknak, mint nyugdíjasoknak, román illetve külföldi állampolgároknak. A hitelek folyósíthatók lejben, euróban, forintban és svájci frankban. Más bankoktól eltérően az OTP Bank a hitelképesség elbírálásakor a fizetésen kívül más típusú jövedelmeket – mint például nyugdíjakat, független tevékenységekből származó bevételeket, szerzői jogokat, jutalékokat vagy bérleti díjakat - is figyelembe vesz.

Jelzáloghitel esetében akár 200.000 EUR vagy ezzel egyenértékű hitel is igényelhető 5–30* év közti futamidő és a vagyonérték 25%*-os előlegének kifizetése mellett (* csak a 2006 április 3. és június 30. közti időszakban igényelt hitelekre vonatkozik). Továbbá díjmentes a hitelbírálat, az éves hitelkezelés és a hitelfolyósítás és nem szükséges életbiztosítás. Az éves kamat a lejben folyósított hitelre 9,8%, euróban 8,5%, a svájci frankban pedig csak 4,99%.

A jelzálogalapú személyi hitel maximum 75.000 eurós vagy ezzel egyenértékű hitelkeretet biztosít 3–15* év közti futamidő mellett. Az éves kamatok: lejben folyósított hitelek esetében 10.5%, euróban 9% és svájci frankban 7%.

Személyi kölcsön maximum 5.000 euró vagy ezzel egyenértékű összeg erejéig igényelhető 6 hónaptól 5 évig terjedő időszakra. Az éves kamat lej esetében 12,5%, euró esetében 10%, svájci frank esetében 7,5%, forint esetében 14%. A hitelkérelmet egy nap alatt bírálják el, a kérelmezőnek nem kell előleget befizetni, és nem kell további fedezetet nyújtani. Ezek mellett az OTP Bank ingyenes életbiztosítást nyújt a teljes futamidő alatt az ügyfelei számára.

Az OTP Bank Románia az egyik legjelentősebb Közép- és Kelet Európai pénzügyi csoport, az OTP Csoport tagja, amely olyan országokban tevékenykedik, mint Magyarország, Szlovákia, Horvátország, Bulgária és Románia. A Csoport közel 1000 bankfiókkal és több mint 18.000 alkalmazottal 8 millió ügyfelet szolgál ki, 2004-es nettó profitja pedig elérte az 521 millió euró értéket.

A Csoport jelentős tapasztalattal rendelkezik kisebb pénzügyi intézmények fontos piaci részesedéssel rendelkező univerzális bankká való átalakításában, kiváló pénzügyi eredményeket érve el minden leányvállalatánál. Egyik legjobb példa erre a bolgár Állami Bank és Takarékpénztár, a DSK legutóbbi felvásárlása. Az átvételt követően a bank nettó profitja 2004-ben 80%-os növekedést ért el. A Csoport fő célja, hogy a régió legfontosabb piaci szereplőjévé váljon és, hogy folytassa regionális terjeszkedését közép-európai pénzügyi intézmények megvásárlásával és organikus növekedéssel.

A romániai RoBank megvásárlása is ebbe a regionális fejlesztési stratégiába illeszkedik be. A bankban, amely 2005 júliusában vette fel az OTP Bank Románia nevet, átfogó átalakítási folyamat zajlik, melynek fő célkitűzése, hogy középtávon jelentős, 4-5%-os piaci részesedéssel rendelkező univerzális szereplővé váljon a romániai pénzügyi piacon.

Az OTP Csoport fejlődését értékelte, és tükrözte mind a részvényesek elégedettsége, mind a kapott díjak. A Forbes lap besorolta a bankot a világ legfontosabb 1000 vállalata közé, míg az Euromoney által végzett, és 54 pénzügyi elemző és befektető által felügyelt tanulmány az OTP Bankot a „Kelet-Európa legsikeresebb társaságának" választotta, a legkoherensebb és meggyőzőbb üzleti stratégiával. Az OTP Bank 12 „Magyarország Legjobb Bankja" díjat kapott, további díjak mellett: „Mobile Bank of the Year" és „Internet Bank of the Year".

Nyilvános vita titkokról

Négy törvényjavaslat tervezetét hozták kedden nyilvánosságra az Elnöki Hivatal honlapján a hétfői elnöki bejelentés következtében. A SIE és SRI törvénytervezet-javaslatokat, melyek a hírszerzésre és kémelhárításra, a titkosszolgálati tisztek statútumára vonatkoznak, 30 napig közvitára bocsátják. Traian Bãsescu elnök hétfőn, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően elmondta, hogy felelősséget vállal az Elnöki Hivatal honlapján megjelenő törvénytervezetekért. Ugyanakkor hozzátette, hogy e tervezetek a civil közösség, a polgárok, a média és a nem kormányzati szervek észrevételeinek figyelembe vételével módosításra kerülnek.

Nagybánya lencsevégen

- fotóverseny -

A Nagybánya.ro "Nagybánya lencsevégen" címmel fotóversenyt hirdet meg.

Bármilyen fényképet elfogadunk, amely valamilyen módon Nagybányához kapcsolódik.

Nem feltétlenül a hagyományos témákat várjuk, de persze azokat is.

A beérkező képek a jövőben létrejövő képgaléria anyagát fogják bővíteni, természetesen a szerzők nevével. A legjobbnak megítélt fénykép a "Magyar vonatkozású épített örökség Erdélyben" című kötetet nyeri meg egy Nagybánya.ro feliratú pólóval együtt.

A képek elbírálói portálunk szerkesztőségének tagjai.

A beküldési határidő 2006. április 30. A képeket jpg formátumban, maximum 1 Mb nagyságban szerkesztőségünk e-mail címére kérjük elküldeni: szerkesztoseg@nagybanya.ro

Kérjük e-mailjében közölje nevét, életkorát, telefonszámát és természetesen képének címét.

Magazin

Honosító Műhely

Wallpaper Gallery 2.0.0.0

Kategória: Tapétakezelők

Ismertető: A Wallpaper Gallery száznál is több igényes fotóból álló tapétagyűjteményét kiegészíthetjük a saját JPG formátumú képeinkkel, vagy közvetlenül a programból kapcsolódhatunk egy internetes lelőhelyhez, ahonnan további fényképek közül válogathatunk. A megtetszett képet kinyújtva, ill. eredeti méretében középre vagy mozaikszerűen egy kattintással teszi be asztalunk háttérképeként. A bejelölt helyről a megadott időközönként a cserélgetést automatikusan elvégzi, így változatossá tehetjük az asztalt. Fotóinkat képernyőkímélőhöz is fel tudja használni. Ehhez megadhatjuk, hogy milyen hosszú tétlenség után kapcsoljon be a képernyőkímélő, és hány másodpercenként váltson képet.

Fejlesztő: teamattic

Weblap: http://mesyre.extra.hu/

Fájlméret: 11178 KB

Rendszerigény: Win98/Me/2000/XP + .NET keretrendszer 2.0

Licenctípus: freeware

(Honosító Műhely)

Asztrobiológia. Mi az élet? 3

A legutolsó egyetemes közös ős helyét valahol az úgynevezett ősbaktériumok, azaz archaeák között keresik. Hogy létezését alátámasszák, vizsgálják a DNS molekuláknak a különböző élőlényekben mutatott változásait, egymáshoz való viszonyát és eltéréseiket. De az így nyert eredmények csak áttételes bizonyítékoknak tekinthetőek. Van azonban egy másik, elsődleges materiális bizonyíték is.

Az aszimmetrikus kémiai molekulák elsősorban az aminosavak és a cukrok - a DNS egyik alkotóeleme, a dezoxi-ribóz is egyfajta cukor. Vagyis az élővilág egészében megtalálható közös aszimmetria az - mondja Pályi professzor -, ami bizonyítja a közös eredetet. (www.egyperces.hu)

Tojásos húspástétom

A húsvéti maradék sonkát-tojást némi ötlettel igen finom különlegességgé tudjuk varázsolni. Érdemes kipróbálni. Minden alkalomra ajánljuk.

Hozzávalók 18 szelethez: 8 tojás, 50 dkg pulykamellfilé, 20 dkg főtt sonka, 1 kis csokor petrezselyem, 2 tojásfehérje, 2 dl tejszín, 1 mokkáskanál morzsolt kakukkfű, diónyi vaj/ margarin, 20 dkg szeletelt gépsonka.

Előkészítés: A tojásokat megmossuk, sós vízben keményre főzzük (10 perc), hideg vízbe merítve lehűtjük, majd meghámozzuk, két végüket (a sárgájukig) levágjuk. A pulykahúst és a sonkát kisebb darabokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, finomra vágjuk. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra (gázsütő 2. fokozat).

Elkészítés: A pulykahúst és a sonkát aprítógépbe tesszük, hozzáadjuk a tojásfehérjéket, a tejszínt, a levágott tojásfehérje-végeket, a petrezselymet és a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és péppé-habbá turmixoljuk. Vastagon kikenünk vajjal/margarinnal egy kb. 1,8 l űrtartalmú, hosszúkás sütőformát, és kibéleljük a kissé egymásra csúsztatott sonkaszeletekkel úgy, hogy a szélek túllógjanak a forma peremén. A massza felét a formába simítjuk, majd hosszanti irányban a közepükbe nyomkodjuk a vágott végükkel egymáshoz illesztett tojásokat. Tetejükre simítjuk a maradék masszát, a sonkaszéleket felhajtjuk. A maradék vajjal/margarinnal vékonyan megkenünk egy a forma méreténél valamivel hosszabb alufólialapot, és befedjük vele. Mély tepsibe tesszük a formát, felöntjük annyi meleg vízzel, hogy a derekáig érjen, majd a sütőben 45 percig gőzöljük. A sütőből kivéve tetejét súlyokkal (pl. alufóliába csomagolt konzervdobozokkal, ásványvizes palackkal) lenyomatjuk-tömörítjük, és hagyjuk kihűlni.

Tálaláskor vágólapra borítjuk a pástétomot, vékonyan felszeleteljük, tálra rendezzük, és tojás-, cukkíni-/uborkakarikákkal, salátalevélkékkel díszítjük. Előételként, hidegbüfé tartozékaként kínáljuk.

Munka: kb. 45 perc. Fogyasztható: 4 óra múlva

Egészséges vetőmagból egészséges palánta

Magról szaporított és helyrevetett növényeink többségét április vagy május hónapokban vetjük el szabadföldi viszonyok között. A vetés idejét a növények hőmérsékleti igénye határozza meg: a hidegtűrő sárgarépa, petrezselyem, retek és borsó magjait március végén, április elején szokták vetni, ezt követik a hagyma, uborka, tökfélék magjainak talajba helyezése.

A melegigényesebb paradicsom, paprika, tojásgyümölcs, zeller magjait meleg helyen üvegházban palántaként nevelik, és csak a tavaszi fagyok elmúltával májusban ültetik ki a szabadba. Az egynyári virágok többsége is melegigényes, apró magjaikat ezért szabályozott, fűtött helyen nevelik palántaként, és májusban a megerősödött palántákat helyezik ki a virágágyakba.

Palántadőlés

A talajba került mag a nedvesség hatására megduzzad, csírázásnak indul. Ha a talaj hőmérséklete a csírázás alatt nem a növény igényének megfelelő, annál hűvösebb, a csírázás elhúzódóvá válik, és a talajban élő kórokozók - elsősorban különböző gombafajok - a legyengült növénykét megtámadják. Hazai viszonyok között az esetek 90 %-ánál a Rhizoctonia solani gombafaj a palántadőlés okozója. A fertőzött csíranövények gyakran még a talajban elpusztulnak, ha sikerül kibújniuk a talajból, a csíranövények szárának tövi része elvékonyodik, és a palánták elfekszenek a talajon.

Ezt a betegséget nevezik palántadőlésnek. A palánták 4 leveles kora után fogékonyságuk a palántadőlést okozó kórokozókkal szemben megszűnik. A palántadőlés betegség, mindenféle növényfaj — zöldség-, dísz-, gyógy- és erdészeti növények — magállományánál felléphet, és azonos tünetet, foltokban elhaló és a talajra dőlő növénykék formájában jelentkezik. Üvegházi és szabadföldben elvetett növényeknél egyaránt károsíthat.

Védekezés

Biztosítsuk csírázás alatt az optimális feltételeket — hőmérsékletet és nedvességet —, a növények dinamikus növekedésével a fogékony szakaszon hamar túljutnak.

Magvetéshez kórokozó mentes, fertőtlenített talajt használjunk. Talajt kezelhetjük hővel: 95 oC-on kell tartani a felmelegített talajt legalább 30 percig. Üvegházban ezt gőzzel végzik. Kis tételnél, 1-2 virágcserépnél a jól beöntözött talajt háztartási villanysütőben is kezelhetjük azonos paraméterekkel.

A magvetéshez használt talajhoz keverhetünk erre a célra engedélyezett TMTD hatóanyagú Pol-Thiuram gombaölőszert még vetés előtt.

Ha a kelő magvetésben jelenik meg a betegség, a talajt a következő gombaölőszerek valamelyikével bő mennyiségű oldattal kell beöntözni áztatásszerűen, víz helyett: Orthocid, Merpan, Captan, Perthiram, Benazol, Benlate.

A magok csávázásával a mag felületét vonják be a gombaölő szerrel: a maghéjra tapadó szer a talajba került magot megvédi a kórokozók támadásától. Az árusított zöldségmagvak többségét már csávázva hozzák forgalomba, a felhasználónak ezzel nincs feladata. A vetőmag csomagolásán a fajta neve, termesztési ismertetése mellett a csávázószer neve, kezelés töménysége is fel van tüntetve. A csávázószeres kezelést a magok színéről is fel lehet ismerni: gyakran élénk színűre festik a magokat, hogy ezek kezelése mindenki számára nyilvánvaló legyen, és étkezési célra még véletlenül se használja fel senki. Csávázott magvak vetését csak gumikesztyűben szabad végezni.

dr. Némethy Zsuzsanna

(Kertpont.hu)

Humor

Egy szöszi naplója

Szeptember 1.

Most naplót írok. Szerettem volna ideírni, hogy mikor kezdtem bele, de hiába kérdezgetem már reggel óta az emberektől, hogy hány óra van, mindig mindenki mást mond! Úgyhogy csak annyit mondhatok, hogy a sárga színű kör nemrég ment le, és felment az ezüst színű. (Beesteledett - a szerk.) Bár hétfő van, jól telt a napom. Egész reggel egy jó viccen röhögtem, aminek végre leesett a poénja. A Béla mesélte pénteken. Kicsit fáradt voltam, mert tegnap videót néztünk. Már eleve későn kezdtünk bele, mert tök sokáig tartott összeszedni 19 embert, meg alig fértünk el a lakásban. De muszáj volt ez, mert a filmre rá volt írva, hogy 18 alatt nem ajánlott.

Szeptember 4.

Ma vezetni tanultam. Amikor beültem az autóba, nagyon felháborodtam, mert ott 3 pedál volt, nekem meg 2 lábam van. Ma kiderült, hogy terhes vagyok. Ikreket várok. Ezt onnan tudom, hogy két terhességi tesztet vettem és mind a kettő pozitív lett. Nem is volt olyan gáz a terhességi teszt, azt hittem, hogy nehezek lesznek a kérdések.

Szeptember 11.

Ma a férjem otthon hagyta a mobilját. Felhívtam őt, de csak a hangposta jelentkezett. Hagytam neki üzenetet, hogy jöjjön haza a mobilért. A mai nap csupa bosszúság ért. Egyrészt 3 órát álltam a mozgólépcsőn, mert áramszünet volt a plázában. Aztán amikor a főnök hivatott, nem tudtam bemenni. Ugyanis ki volt írva az ajtóra, hogy "HÚZNI". Én mondtam is, hogy "húúú", de az ajtó nem nyílt ki.

Szeptember 16.

Borzasztó! A barátnőmet, aki szintén világos hajszínű, megcsalta a pasija. Szegény, amikor le akarta lőni a fickót, annyira elérzékenyült, hogy a fegyvert saját magára fogta. A fazon mondta neki, hogy ne lőjön, mire azt válaszolta: nyugi, te leszel a következő. De aztán mégse halt meg, inkább beiratkozott egy reinkarnációs tanfolyamra. - Egy vagyonba került, de hát egyszer élünk! - mondta.

Szeptember 25.

Ma kaptam ajándékba két vasgolyót, de az egyik elveszett,a másikat meg elrontottam. Sajnos a kifestőimet már mind kiszíneztem, ezért a férjem adott egy lapot, aminek mind a két oldalára rá volt írva:"Fordíts!" Ezzel elment a délután.

Szeptember 30.

Ma akartam venni egy miniszoknyát, de az eladó közölte, hogy az egy öv. Megkérdezte az egyik ismerősöm, hogy: - Mennyi az évi fizetése? - Sajnos nem ismerek semmiféle Évit. Ma egyébként akartam névjegykártyát csináltatni. A pasas a boltban mutatott egy csomó mintát, de nem jó, mert nekem olyan kéne, amin az én nevem van.

Október 1.

Már egy hónapja írom a naplómat. Gyötör a kíváncsiság, hogy vajon érdekli-e az embereket egy szöszi naplója? Amíg ez kiderül, addig elkezdem kiszínezni a vadiúj kifestőmet.

Mindenkit puszikál: Szöszi

(www.egyperces.hu)

Innen-onnan

Döntött a bíróság: nem plágium A Da Vinci-kód

Nem plágium A Da Vinci-kód - mondta ki másfél hónapi peres eljárás után a londoni felsőbíróság. Az utóbbi évek legnagyobb figyelemmel kísért jogdíj- és plágiumperét két történész kezdeményezte, akik Dan Brown, a világsikerű könyv szerzője, valamint kiadója, a Random House ellen nyújtottak be keresetet ötletlopás címén. Michael Baigent és Richard Leigh annak kimondását kérte a londoni felsőbíróságtól, hogy Brown az ő 1982-ben született, The Holy Blood and the Holy Grail (A szent vér és a szent grál) című, dokumentumjellegű könyvük központi tematikájára és felvetéseire építette fel művét. Az ő alkotásukat is egyébként a Random House adta ki annak idején, ezért Brownnal együtt saját kiadójukat is törvény elé idézték. Mindkét könyv vezérfonala az a feltevés, hogy Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, gyermekeik is születtek, akikkel a mai Franciaország területén telepedtek le, és utódaik talán még ma is élnek, ezt a tényt azonban a katolikus egyház "minden lehetséges eszközzel" igyekezett elleplezni. A végzésben azonban a londoni bíróság megállapította: Dan Brown használta ugyan forrásként a másik könyvet saját regénye bizonyos részeinek megírásához, de közvetlenül és kiterjedten nem másolt abból. Az ítéletet nemcsak a könyves szakma, hanem a filmipar is feszült figyelemmel várta, megfigyelők szerint ugyanis attól lehetett tartani, hogy a felpereseknek kedvező esetleges végzés a Brown-könyvből 100 millió dolláros költséggel, Tom Hanks főszereplésével készült film májusra tervezett bemutatóját is kérdésessé teszi. Dan Brown tavaly már megnyert egy hasonló plágiumpert, amelyet Lewis Perdue író indított ellene New Yorkban, ugyancsak azzal a váddal, hogy A Da Vinci-kód az ő műveinek elemeiből építkezett. (mti)

Alig használt anyósát árulja az interneten

Megvételre kínálja anyósát az interneten egy 42 éves brit férfi. Steve Owen az "áruról" fényképet mellékelt, és felhívja a figyelmet, hogy az anyós használt. Évjáratát is közli: 1956-os, egyéb jellemzői: nem ronda és egyedülálló. Az ár akciós: 1 font. Az értékesítést a férfi "halálkomolyan" gondolja, és azután merült fel benne, hogy anyósa nemrégiben áttelepült lánya és veje szomszédságába az Egyesült Államokból. Azóta minden áldott nap a nyakukra jár. A The Sun című brit lap megkereste az anyóst is. "Steve lusta, én pedig nem fogom békén hagyni, amíg meg nem változik. Ez a feladatom. Mindazonáltal szebb lett volna tőle, ha kikiáltási áramat 100 fontra teszi" - mondta.

Hagyományos gyógymódokat tesztelnek az AIDS ellen Zambiában

Tradicionális, növényi alapó gyógyszerek hatását próbálják ki mintegy harminc AIDS-fertőzöttön Zambiában. A kormány támogatta kezdeményezést mind a hagyományos gyógyítók, mind az orvosok üdvözlik. A hagyományos gyógyszerek hatékonysága érzékeny kérdés a fekete földrészen, ahol a sajtó rendszeresen beszámol az AIDS elleni, drágán árult "csodaszerek" keltette csalóka reményekről. Afrikában 2,4 millióan haltak meg tavaly AIDS-ben. A múlt év októbere óta három készítményt próbálnak ki 27 szeropozitív személyen egy titokban tartott helyen. Nem közölték a három, növényi alapú szer összetételét sem, amelyeket a zambiai gyógyítók által ajánlott 79 készítmény közül választottak ki. "Ez az első ilyen kísérlet, amely ilyen erőteljes tudományos támogatást élvez - mondta dr. Patrick Chikuzu, a projekt vezetője. - Semmilyen irányt nem lehet eleve kizárni. Kipróbáljuk a hagyományos gyógyászatot is, hogy tisztábban lássunk." Az első eredményeket biztatónak nevezte, ám nem részletezte, hogy voltaképpen mire is jutottak a kísérlet során.

A szárazföldön vadászik egy halfajta

Afrikában egy olyan halra bukkantak, amely kiveti magát a szárazföldre, hogy apró rovarokra vadásszon. Sam Van Wassenberg, az Antwerpeni Egyetem kutatója a fekete kontinens trópusi mocsaraiban bukkant az aprócska halra, egy harcsaféleségre (Channallabes apus). A "kétéltű" valószínűleg élőhelye sajátosságai miatt kényszerül szárazföldi portyázásra, hiszen a pocsolyányi méretű tavacskákban alig-alig akad élelem. A halacska a vízben felgyorsul, kivetődik a partra, ahol hajlékony gerincének hála kígyószerűen mozog. A szárazföldön, ahol kopoltyúja hasznavehetetlen, "átkapcsol" speciális légzőszervére, amelynek működését a tudósoknak eddig nem sikerült megfejteni. Amint valami ehetőt talál, általában egy apró rovart, áldozatát szájával a földhöz szegezi. Állkapcsával erősen megragadja a táplálékot, majd visszatér a vízbe, hiszen csak ott képes elfogyasztani ebédjét.

Vallásos hackerek

Izraelben vallásos hackerek törik fel újabban a pornográf honlapokat. Jelenleg mintegy negyven ilyen honlapot tartanak nyilván Izraelben, emellett két tucatnyi olyan internetes fórum üzemel, ahol szexuális partnert kereshetnek és találhatnak maguknak az arra vágyók. A vallásos hackerek, akiket a köznyelv szexkommandónak keresztelt el, kezdetnek egy kevéssé látogatott pornószájtot szemeltek ki maguknak. Eltávolították a sikamlós tartalmat, s helyette egy rabbi fényképét tették fel. A szexkommandó üzenetében arra figyelmeztette a helytelenkedőket, hogy a Kabbala szerint minden betegség és baj okozója az ondó cél nélküli fecsérlése. A hackerek feltüntették azoknak a honlapoknak a listáját is, amelyeket a közeljövőben össztűz alá vesznek. Néhány nappal ezelőtt az ultraortodox Shofar című honlapot is feltörte valaki, vagy valakik. A gazfickók a vallásos tartalmat kicserélték olyan irományokra, amelyekben a vallásos cenzúrát bírálják.

Újabb három fok emelkedés néhány évtizeden belül

Több mint három Celsius-fokkal is emelkedhet Földünk légkörének átlaghőmérséklete a következő néhány évtizedben - figyelmeztetett a brit kormány tudományos tanácsadója. "Még ha az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának legoptimistább előrejelzéseit vesszük is alapul, legalább három Celsius-fokkal emelkedik a hőmérséklet" - mondta David King professzor. Egy ilyen mértékű felmelegedés következményeként 400 millióan éheznének a Földön, és legalább egymilliárd ember nem jutna megfelelő mennyiségű ivóvízhez. A gabonafélék termelése is radikálisan, 20-400 millió tonnával csökkenne.

A brit kormány és az Európai Unió korábban azt a célt tűzte ki, hogy a légkör az iparosodás kora előtti átlaghőmérsékletnél csak két Celsius-fokkal legyen melegebb.

SportVilág

Rögbi - Nemzeti Liga

A bajnokság rangadója következik

Nagybányai "U" REMIN - Kolozsvári "U" 38 - 7 (26 - 7)

Lascãr Ghinet pálya, kb. 350 néző.

Remin: Bãlan, Rusu, Bîrlea, Cirtiu, Grumaz R., Zarcu, Manolache, Borz, Buzatu, Lucaci V., Borz, Gavriloaia, Lazãr, Budusan, Erhan, Ungur. Edző: Apjok Jenő, Lucaci Vasile.

Kolozsvári "U": Bîlc, Cheta, Cerces, Popean, Farcas, Merdan, Maris, Boita, Eva, Hîmpea, Kántor, Teodorescu, Gal, Ciuntu, Manole. Edző: Sava Gheorghe.

Vezette: Rãdutã Cristian (Brassó) - Frãsineanu Dãnut, Nitulescu Alexandru (Bukarest)

Izgalmas bajnokság, csak az utolsó forduló után fog eldőlni, hogy ki kivel találkozik majd a rájátszásban. Ha így maradna a tabella, akkor a döntőbe jutásért Steaua - Dinamo, "U" Remin - Contor mérkőzéseket láthatnánk. Szombaton a bajnokság rangadójára kerül sor, a nagybányaiak a fővárosi Steaua csapatát fogadják. A második hely megtartása érdekében csak a győzelem számít.

További eredmények: Bukaresti Steaua - Aradi Contor Zenner 20-14, Suceavai Bucovina - Petrozsényi Stiinta 54-19, Bîrladi Rulmentul - Bukaresti Dinamo 12-19, Iasi-i Poli - Konstancai Farul 23-21.

A tabellán: 1. Steaua 69 p. (844-141), 2. "U" Remin 60 p. (427-171), 3. Contor 58 p. (599-221), 4. Dinamo 57 p. (688-231).

A következő fordulóban (április 29.): Kolozsvári "U" - Steaua, "U" Remin - Poli, Contor - Bucovina, Stiinta - Rulmentul, Dinamo - Farul.

Április 22-én az ősszel elmaradt "U" Remin - Steaua rangadóra kerül sor.

Női kézilabda - Nemzeti Liga

Amikor a szövetség dönti el az eredményt...

Brãilai Dunãrea - Nagybányai HCM 22 - 19 (7 - 11)

Dunãrea: Goldic (4), Vasile (3) - Pãtru 13 (9), Radovics 4, Tomuleanu 4, Crãciun T. 1, Leordean, Ruscior, Asandei. Edző: Oprea Alexandrina.

HCM: Cetãteanu (7), Vulturar - Balint 7, Buceschi 4, Kengyel 4 (1), Geiger 4, Rudics, Pop M., Hentiu, Stoica, Negria, Herman. Edző: Bãban Ioan.

Vezette: Stoica Anamaria - Florescu Ioana (Bukarest)

Gatu elnök csatlósai ismét kitettek magukért. A nagybányai csapat 50 percen keresztül vezetett Brãilan. "Hála" a két ismeretlen játékvezetőnek a hatgólos előnyből háromgólos hátrány lett. A Román Kézilabda Szövetség ezúttal is bebizonyította, hogy mire képes. A nagybányaiak elküldték a mérkőzésen készült felvételt a szövetséghez, de semmi változtatás nem várható. Esetleg, ha a nemzetközi szövetséghez küldenék, akkor talán Gatuék is megtekintenék munkájukat.

Labdarúgás - C8

A 18. forduló eredményei: Florenta - Avîntul 1-0, Ariesul - Oasul 4-0, Somes Gaz - Victoria 2-4, Sãnãtatea - Stiinta 1-0, Somesul - Rapid 3-0, Fink Fenster - Marmatia 2-0, a Nagybányai FC szabadnapos volt.