Bányavidéki Új Szó

2006. április 14-20.
18. (XLVIII.) évfolyam 990. szám

A BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ-t támogató PRO GENIUS EGYESÜLET

EZÚTON IS KÖSZÖNI

mindazoknak, akik tavaly adójuk 1%-át az egyesület számlájára utaltatták. Az újság fenntartására szánt minden lej a magyar közösség érdekeit szolgálja. Kérjük, aki teheti, idén is irányítsa adójának 2%-át a Bányavidéki Új Szó támogatására. Számlaszám:

RO95 BTRL 0250 1205 1328 67XX
BANCA TRANSILVANIA Baia Mare
ASOCIATIA PRO GENIUS

HÚSVÉTI ÜZENET

Húsvét az új élet ünnepe. Krisztus feltámadt, és feltámadásában benne van a mi feltámadásunk is. Jóllehet az életünk továbbra is két véglet között pereg: ma szeretet, holnap gyűlölet, ma hűség, holnap árulás, ma dicséret, holnap szitkozódás, ma biztonság, holnap kétségbeesés, ma siker, holnap összeomlás, ma kedvesség, holnap kegyetlenség, ma határozottság, holnap bizonytalanság, ma rendíthetetlen hit, holnap reménytelenség, ma minden, holnap semmi. Életünk lehet szenvedés, olajfák-hegyi elhagyatottság, kín, vagy halál, de ezentúl már mindig benne lesz a feltámadás csírája is. Benne lesz fénylő magja annak a kiolthatatlan tűznek, amit a feltámadt Krisztus gyújtott az idő és örökkévalóság számára. Ezért az Egyház ujjongó örömmel énekli az idők végéig: „A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta; érezze meg az egész nagy-világ: már tovatűnt a bűnnek árnya."

Engedjük be szívünkbe a feltámadt Krisztus világosságát, hogy űzze távol lelkünkből a bűnt, és töltse be szívünket szeretettel, békével, örömmel és a jövőbe vetett reménnyel.

Minden kedves olvasónak kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok.

Szatmárnémeti, 2006 húsvétján

Jenő püspök

Honismereti tanfolyam

Megyejáróban...

Szinérváraljától Felsővisóig a megye látnivalóival ismerkedhetnek egynapos autóbuszos kirándulás keretében a Teleki Magyar Ház által szervezett honismereti tanfolyam résztvevői jövő szombaton, április 22-én. Indulás – egy napos útravalóval felszerelve – reggel 6.45 órakor a Teleki Magyar Háztól! Az esetleg fennmaradó helyeket szeretnénk (költségtérítés ellenében) kivülállók számára felajánlani, ezért kérjük a tanfolyamosokat, hogy legkésőbb hétfő este 8 óráig jelezzék résztvételi szándékukat a 212668 (ma, vagy holnap délután), illetve 0744-919166-os telefonszámokon! Kívülállók ugyanezen a módon érdeklődhetnek az úttal kapcsolatban, illetve iratkozhatnak fel az utazásra.

Másnap, április 23-án, vasárnap délután 16-19 óra között gyakorlati idegenvezetés előadásra kerül sor a régi főtéren. A szervezők egyben szeretnék felmérni a résztvevők gyakorlati képességeit, így akik vizsgázni szeretnének, mindenképpen készüljenek várostörténetből és a régi főtér látnivalóiból! Az elméleti vizsgára és a tanfolyam lezárására az április 29-i, utolsó városnézést-múzeumlátogatást követően, május elején kerül sor!

Locsolós táncház

Lehet nevezni a hímestojásfestő és locsolóversenyre

Húsvéthétfőn vidám, locsolós Táncház lesz a Teleki Magyar Házban. Az aprókat és nagyobbakat, kezdőket és haladókat délután 18 órától várják, a belépés ezúttal ingyenes, a cserecipő kötelező! A táncház keretében 19 órától kerül sor a hímestojás és locsolóvers-verseny eredményhirdetésére és díjazására (a felhívást lásd a múlt heti lapszámban). Emlékeztetjük az érdeklődőket, hogy a „pályamunkákat" (legtöbb két, bármilyen technikával elkészített húsvéti tojást, illetve egy hagyományos vagy saját szerzésű locsolóverset – írásban) holnap, szombaton 19 óráig lehet leadni a Teleki Magyar Házban!

Angol tanfolyam

Újabb angol nyelvtanfolyamot indít a Teleki Magyar Ház a román húsvétot követően kezdőknek és haladóknak, lehetőség szerint a jelentkezők többségének elvárásához igazodó gyakorisággal és órabeosztással. Az érdeklődőket kérjük, hogy legyenek ott az április 20-án, csütörtökön 18.00 órakor kezdődő egyeztető megbeszélésen a Teleki Magyar Házban! Érdeklődni lehet személyesen vagy a 212-668, 0744-919166-os telefonszámon!

Szép könyv

Egy város története képekben

A közelmúltban nagyon szép könyvet kaptam a máramarosszigeti barátaimtól. Már a formátuma, a gondosan kidolgozott fedőlapja megkapja a tekintetet, mintegy jelzi, hogy a „csomagolás" ez esetben különös értéket takar. S valóban a fedőlapok közé ékelt közel száz oldalon, az idő által sárgásra „patinázott", krétázott papíron, egy régi, dicsőséges időket megért város történelme elevenedik meg lelki szemeink előtt. Kezdődik ez a „krónika" a történelmi Máramaros egykori sóvárosainak a címerével, majd egymás után sorakoznak a Tisza és az Iza által körülölelt „civitas", Máramarossziget eltűnt és ma is létező vallási, közéleti, és sajátos építészeti stílusjegyeket hordozó magánépületei. Csodálatos az a XIX. század metszeteire emlékeztető, alapos, részletes, történelmi mélységet idéző művészi eljárás, amellyel ezek az alkotások készültek. Nincs az a fénykép, rajz, régi metszet, amely ilyen közvetlenül döbbentené lelkünkbe azt a küzdelmekkel, vajúdásokkal telített évezredet, amelyet ez az északi város átélt. A képeket szemlélve pillanatok alatt évszázadokat lépünk vissza az időben, s ott érezzük magunkat a ma már csak romjait takargató várban, a tüzek és az emberi felelőtlenség, rosszaság által eltüntetett templomokban, zsinagógákban, patinás házakat őrző utcákon, tereken. A munkák minőségét illetően senkinek sem lehet kifogása. Szinte minden oldalon címerek, korabeli viseletbe öltöztetett emberi alakok, rajzok teszik teljesebbé az alkotásokat, hozzák a letűnt korok atmoszféráját, anélkül, hogy a fő témáról elterelnék a figyelmet.

Az sem meglepő, hogy a művész az első világháború előtti időket kívánja felidézni, megörökíteni könyvében, hisz gyakorlatilag a XIX-XX. századforduló jelentette Máramarossziget fénykorát. Akkor emelték a város legjelentősebb középületeit is. Ne feledjük, évszázadokon át vármegyeközpont volt, és itt vezettek az egykori birodalom kereskedelmi útvonalai Krakkó, Galícia és az északi országok felé. Az első világháború után bekövetkezett változások az itt élő kereskedő népek – zsidók, örmények – nagy bánatára ország-peremi városkává züllesztették az egykori fontos tranzitközpontot, a határ minden korábbi életeret elvágott…

„Tizenöt év alatt készítettem e könyvben látható rajzokat és gyűjtöttem hozzá hiteles adatokat, amely emlék és tisztelet kíván lenni olyan elődök előtt, kik létrehozták a város épített örökségét" – írja könyve bevezetőjében Zolopcsuk P. Róbert. De kicsoda is ez az ember, aki ilyen váratlanul, s ilyen magas szintű érettséggel robban a köztudatba?

Keresem a nevét a lexikonokban, újabban kiadott életrajzi gyűjteményekben. Nem találom. Az internet már több adatot szolgáltat. Ő egyik szerzője a Máramaros képekben honlapnak, a Tisza-parti város történelmi, művészettörténeti szempontból jelentős épületeiről készült rajzait több kiadvány is közölte. Aztán emlékezetembe ötlik az a megközelítőleg harmincas korú férfi, aki a közelmúltban oly nagy szakértelemmel mutogatta szülővárosa műemlékeit a Duna-tévében. Művésztársaságban dicsérem a könyvét. Crãciun Judit nagybányai képzőművésznő szívesen emlékszik egykori tanítványára, elmondja, Róbert volt a legjobb azon az évfolyamon. A telefonkönyvben sem nehéz megtalálni, hisz Máramarosszigetről az egyetlen Zolopcsuk családnevet tartalmaz.

Kérdem, mi késztette ilyen szép, tartalmas könyv megalkotására.

– A szülővárosom iránti szeretet – válaszolja. – Anyai nagyapám oltotta belém. Nagyon sokat mesélt a városról, őseimről, akiknek hosszú évszázadokon át itt volt az otthonuk. Fényképeken, képeslapokon őrizte ezeket az emlékeket.

– Tanulmányok, munkahely?

– Az aradi Vasile Goldis egyetem képzőművészeti szakát végeztem. Korábban a bútorgyár szervező irodájában ügynökösködtem, most a helyi Gheorghe Chivu művészeti iskolában rajzot tanítok.

Amikor arról faggatom, hogy kik támogatták a munka kiadásában, mert egy ilyen igényesen megszerkesztett könyv nyomdai kivitelezése sokba kerül, neveket sorol. Azokét, akiknek az előszóban is köszöni a segítséget. Majd elégedetten hozzáteszi: mindenkinek sikerült visszaadnia a kapott anyagi támogatást.

A mindössze 250 példányban megjelent könyv nagy érdeklődésnek örvend. Valószínű rövidesen sor kerül az újabb kiadására. S ha ez így lesz, javasoljuk a szerzőnek, hogy lektoráltassa a szövegrészeket, amelyek sajnos a rajzok minősége mögött maradnak. Például igen valószínű, hogy az 1050-1150 közötti templomépítésre vonatkozó hipotézis nem állja meg a helyét egy olyan földön, amelyet az írott krónika 1119-ben még „terra incognita"-ként emleget. A sajtóhibákra most nem kívánunk kitérni, de tény, hogy egy ilyen remek kiadvány pontosabb, veretesebb magyar nyelvet igényel...

Mindenképpen köszönjük Zolopcsuk Róbertnek ezt a szép könyvet, és várjuk a beígért folytatást, hisz valóban vannak még Máramarosszigetnek és környékének közérdeket érdemlő műemlékei.

Klacsmányi Sándor

Jótékonysági ELŐADÁS

Jótékonysági előadást szervez a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány rákbeteg gyermekek támogatására Nagybányán! A rendezvényre április 26-án, 18 órai kezdettel kerül sor a Városi Színházban, hazai és budapesti együttesek, előadóművészek fellépésével. Az adományokat az előadás helyszínén lehet átadni, vagy folyósíthatják az alapítvány számlájára (RO46-CBIT3210114044003000 – Banca Comercialã Ion Tiriac, Satu Mare). A Hans Lindner Alapítvány az elmúlt években több jótékonysági programot kezdeményezett, többek között Kolozsváron fenntartanak egy 4 szobás lakást olyan szülők számára, akiknek gyermekeit a kincses városban gyógykezelik (Tel.: 0261-715136 (Koczinger Tibor igazgató).

GYÓGYTORNA:

a jövő héten CSAK SZERDÁN, 17.00 órától!

OLVASS NEKEM...

Legközelebb a húsvét utáni pénteken, április 21-én 18 órai kezdettel!

Színe és fonákja

ISTENEK BOSSZÚJA

Utolért a csontsűrűségmérők istenének a bosszúja. Kellett nekem múlt heti jegyzetemben gunyorogni (így mondom, még ha nincs is ilyen szó, mert a „gúnyolódni" szó túl erősen, míg a „nevetgélni", „mosolyogni", „somolyogni" túl gyengén fedi a valóságot). Most megkaptam, az átok fogott rajtam, mint diszperziós festék a frissen smirglizett és alapozóval bekent falon. Egy szerencsétlen mozdulat szinte mozgásképtelenné tett. Most érzem igazán, hogy van gerincem, gerinces vagyok. Jobb lett volna gerinctelennek születni, a gerinctelenek népes csoportjához tartozni?

Lementem a kertbe, hogy megmutassam a szomszédoknak, milyen nagy paraszt vagyok így tavasztájt, de nem sikerült felnőnöm a feladathoz, az elvárásokhoz. Két kapavágás(-csapás) után jött az igazi csapás. A nyilallás a hátamban. Azt is mondhatnám, megmutatkozott a dolog „hátulütője", a szégyenteljes visszavonulás elkerülhetetlen volt, a szomszédok fürkésző és lenéző tekintetének kíséretében. Vesztesen bár, de megpróbáltam egyenes gerinccel otthagyni a tavaszi munkálatok nagy csataterét, amolyan deszkajárással, de alakításom nem volt éppen Oscar-díjas produkció. Azóta is névsorolvasást tartok a szentek körében, ha ne adj Isten le kell hajolnom. Sebaj, majd meggyónom. Ha másnak nem, akkor az Olvasónak.

Most már hiszek az átkokban, ezentúl jól átgondolom, miről írok a „Színe és fonákjá"-ban. Már csak attól félek, nehogy az RMDSz átka is utolérjen, hiszen róluk is szóltam, gunyorogtam abban a bizonyos jegyzetben. Csak azt nem tudom, ha a csontsűrűségesek átka úgy hatott, hogy becsípődött hátgerincemben egy ideg, hogyan fog hatni az RMDSz átka, a szövetség isteneinek bosszúja? Önök hogyan torolnának meg stílszerűen egy hasonló cselekedetet, ha RMDSz-istenek lennének? Vagy legalábbis RMDSz-kisistenek? Úgy, hogy ellopatnák a magyarigazolványomat? Vagy nem engednének be a székházba locsolkodni? Nem baj, csak a pirostojást adják ide. A locsolóverset meg amúgy is elmondom: „Csontsűrűség-mérésen sajnos nem jártam,/ Úgy kell nekem, azóta is sajog a hátam./ Ha nem átkozol meg, meglocsollak,/ Autóm kátyút fog, s jól lespricollak…" „Zöld mezőben piros virág,/ (N)Markós már az egész világ./ Hej-haj, ihaj-csuhaj, csujujujj,/ kölnim permetleve alá bújj!..."

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! (tami)

Egyházi hírek

* Az evangélikus egyházközségben nagycsütörtökön és nagypénteken 17 órától ünnepi vespera lesz. Húsvét I. és II. napján a 10 órakor istentisztelet és úrvacsoraosztás.

* Unitárius istentisztelet és úrvacsoraosztás lesz vasárnap 12 órától a nagybányai evangélikus templomban!

* A Szentháromság római katolikus egyházközségben a nagyszombati misék rendje: 11 órától Szentségkitétel – egész napos szentségimádás, 20 órától föltámadási szentmise körmenettel. Húsvétvasárnapi misék időpontjai: 7 és 8 órától Szentmise – ételszentelés, 10, 11.30 és 19 órától Szentmise. Húsvéthétfőn szentmiséket tartanak 8, 10, 11.30 és 19 órától.

* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjukra Fülöp Márton (80), Török Anna (93) testvéreket.

* A Nagybánya-újvárosi református egyházközségben nagypénteken de.10, déli 12 és du. 6 órakor kezdődnek az istentiszteletek. A délutáni istentiszteleten úrvacsorát osztanak. Húsvét I. napján 10 órakor ünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás. Du. 6 órakor, húsvét II. napján 10. és du. 6 órakor istentisztelet. Utolsó útjára kísérték Kiss László (74). testvérünket.

* A Nagybánya-óvárosi református egyházközségben nagypénteken de. 10 órakor kezdődik az ünnepi istentisztelet. 12 órakor olvassák a Passió történetét. Du. 6 órakor ünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás. Húsvét I. napján de. 10 órakor ünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás, du. pedig 6 órakor. Húsvét II. napján 10 és du. 6 órakor lesz ünnepi istentisztelet.

* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjukra Viski Miklós lelkipásztort (80), Clapa Flaviuné sz. Jakab Emma (78) testvérünket.

* Nagypénteki zarándoklatra hív a Kereszthegyre, a gr. Teleki Sándor cserkészcsapat. Indulás ma 12 órakor a Teleki Magyar Háztól!

* Koltón és Katalinban húsvétkor az ünnepi rendnek megfelelően tartanak istentiszteletet, osztanak úrvacsorát. Legációs szolgálatot Szabó Árpád IV. éves teológiai hallgató fog végezni. A gyülekezet lelkipásztora vasárnap 15.30 órakor a felsőtótfalui börtönben hirdeti az evangéliumot.

* Máramarosszigeten nagypénteken de. 10, déli 12 és du. 18 órakor kezdődnek az istentiszteletek. Húsvét I. napján 10 órától úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet lesz. Húsvét II. napján az ünnepi istentiszteleteken Nagy Róbert II. éves teológiai hallgató végzi a szolgálatokat. Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Asztalos Jánost (85).

* Felsővisón húsvét I. napján 11 órától, Borsabányán 13 órától úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentiszteleteket tartanak. Magyarberkeszen nagypénteken délelőtt és délután lesz istentisztelet. Húsvét I. napján a délelőtti istentisztelet keretében úrvacsoraosztásra kerül sor, 16 órakor ünnepi műsorral egybekötött istentisztelet lesz. Húsvét II. és III. napján a megszokott időben lesznek az istentiszteletek. Misztótfaluban nagypénteken de. 10, déli 12 és du. 18 órától lesznek istentiszteletek. Húsvét I. napján a délelőtti istentisztelet keretében úrvacsorát osztanak, délután valamint húvét II. napján a megszokott rendnek megfelelően tartanak istentiszteletet.

Ecsedi Orsolya

Kalendárium

ÁPRILIS 14-20. (Szent György hava)

Április 14., péntek, az év 15. hete és 104. napja. Névnapok: Tibor, Benedek, Gusztáv, Lídia.

Napkelte: 5:58, napnyugta: 19:32; holdkelte: 20:44, holdnyugta: 6:01.

Úgy tartják, a kakukk és a pacsirta Tibor napján szólal meg először. Egyes térségekben a szénatermésre következtettek ezen a napon: ha zöld volt a vetés, jó szénatermést jósoltak.

Április 15., szombat, az év 15. hete és 105. napja. Névnapok: Anasztázia, Tas.

Napkelte: 5:56, napnyugta: 19:33; holdkelte: 21:58, holdnyugta: 6:19.

Április 16., vasárnap, az év 15. hete és 106. napja. Húsvét. Névnapok: Csongor, Benedek, Bernadett, Enikő, József.

Napkelte: 5:54, napnyugta: 19:34; holdkelte: 23:13, holdnyugta: 6:42.

Április 17., hétfő, az év 16. hete és 107. napja. Húsvét. Névnapok: Rudolf, Anasztázia, Árnika, Csongor, Klára, Rezső.

Napkelte: 5:52, napnyugta: 19:36; holdkelte: -, holdnyugta: 7:13.

Április 18., kedd, az év 16. hete és 108. napja. Névnapok: Andrea, Ilma, Aladár, Hermina.

Napkelte: 5:50, napnyugta: 19:37; holdkelte: 0:25, holdnyugta: 7:56.

Április 19., szerda, az év 16. hete és 109. napja. Névnapok: Emma, Malvin.

Napkelte: 5:49, napnyugta: 19:39; holdkelte: 1:30, holdnyugta: 8:53.

Április 20., csütörtök, az év 16. hete és 110. napja. Névnapok: Tivadar, Aladár, Odett, Tihamér.

Napkelte: 5:47, napnyugta: 19:40; holdkelte: 2:22, holdnyugta: 10:03.

Heti horoszkóp

KOS (március 21-április 20.)

A körülmények leginkább a szívügyeknek kedveznek. Más jellegű teendőit akár egy későbbi időpontra is halasztja. Nem ártana, ha több időt töltene pihenéssel.

BIKA (április 21-május 21.)

Ne hagyja, hogy érzelmei átvegyék akarata felett az uralmat. Inkább gondoljon át mindent kétszer, mielőtt bármit kezdeményez. Az ember csak szó szerint és átvitt értelemben értett józan fejjel képes jó döntéseket hozni.

IKREK (május 22-június 21.)

Pénz állhat a házhoz, de csak akkor, ha üzleti ügyeit teljes komolysággal kezeli. Kiderülhet, hogy valaki a háta mögött kibeszéli, de nem szabad dühét kimutatnia, ha azt akarja, hogy a pletykaterjesztő ne lelje őrömét a dologban.

RÁK (június 22-július 22.)

Ha esetleg nem úgy alakulnának a dolgok, ahogyan eltervezte, ne szomorkodjon, hiszen csak átmenetileg kell nélkülöznie Fortuna oltalmát. Hamarosan pénzügyei is helyrebillennek, s minden nagyszerű lesz.

OROSZLÁN (júl. 23-aug. 23.)

Ne csak munkájára és másokra, hanem saját magára is figyeljen oda. Törődjön többet egészségével, kényeztesse el testét minden földi jóval. Higgye el: meglepetéssel fogja tapasztalni, hogy a Föld akkor sem áll meg forgásában.

SZŰZ (aug. 24-szept. 22.)

Úgy érzi, nagyon kimerült, ezért nem árt, ha visszafogja magát. Ne legyen mindig tettrekész, inkább azon spekuláljon, miként tudna kicsit lazítani. Vegye úgy, hogy a pihenés egy befektetés, ami később hoz hasznot önnek.

MÉRLEG (szept. 23-okt. 23.)

Változásokra számíthat az elkövetkező napokban. Bármi is történjék, ne csüggedjen, mert hosszú távon az ön javát szolgálják a változások, még ha némelyik kellemetlenül is érinti önt.

SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.)

A tervezgetések hetének is nevezhetjük az elkövetkező hetet. De csak ennyinek, semmi többnek, hiszen a tervek kivitelezése még várat magára. Gondoljon arra: terv nélkül nem lehet semmit sem megvalósítani.

NYILAS (nov. 23-dec. 21.)

Szélcsendes napok következnek, bár szerdán, csütörtökön összecsaphatnak a feje fölött a hullámok. Ha lassú ütemben is, de anyagi helyzete javulni látszik. Közlekedjen óvatosan!

BAK (dec. 22-jan. 20.)

Nem túl kommunikatív, de szociális érzékenysége javuló tendenciát mutat. Higgye el: nem elvesztegetett idő másoknak segíteni, mások problémáira megoldást keresni. Idejéből pedig futja.

VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr. 19.)

Elég sok türelemre lesz szüksége, ha minimális anyagi és erkölcsi veszteségekkel szeretné átvészelni az elkövetkező időszakot. Ne feledje: minden rossz után jó következik!

HALAK (febr. 19-márc. 20.)

Türelme szinte határtalan mindennel és mindenkivel szemben. Azért mindent ön se tűrjön el, mert a végén még fejére nőnek az emberek. Pénzügyeit kellő körültekintéssel kezelje.

Avagy számunkra titok?...

Intenzív felnőttképzés, tucatnyi szakmában

Pár évvel ezelőtt arról írtam, hogy megyénkben nagy szükség volna szakiskolákra magyar fiataljaink számára, akik szívesebben tanulnának valamilyen szakmát, hiszen elméleti középiskolába amúgy sem tudnának mindannyian bejutni.

Nos, nem sok történt azóta sem, bár oktatók – magyar mérnökök, mesterek – még volnának, akik bizonyos szakmákra képeznék fiataljainkat, hogy később ne csak segédmunkásokként dolgozzanak a többségi nemzet vállalkozói mellett. Mert sajnos a tapasztalat ilyen irányt mutat.

Április 7-én az egyik helyi román újságban olvastam egy féloldalas útmutatót (interjút), amit a mi magyar nyelvű újságainkban nem közöltek az illetékes szervek. Úgy látszik, nekünk nem kell tudomást szereznünk arról, hogy van némi lehetőség a mi fiataljaink számára is.

Arról van szó, hogy a Megyeháza II. emeleti, 225. számú szobájában (telefon: 0262-211946), 15-25 év közötti, hátrányos környezetből származó fiatalok iratkozhatnak olyan 3-6 hónapos intenzív képzésre, ahol több mint tucatnyi mesterséget sajátíthatnak el bizonyos fokon.

Hogy elég vagy sem a néhány hónap egy bizonyos szakma ismeretéhez, nem tudom, de gondolom, lehet valamit kezdeni vele, s több, mint a semmi.

Az újság szerint az elméleti és gyakorlati képzés a Március 8. utcai Szakiskolában zajlik, s a következő szakmákban nyújt képesítést: élelmiszeripar, malomipar és sütőipar, asztalosipar, géplakatos, építőipar, konfekcióipar, szakács, pincér, élelmiszeripari elárusító, cukrász, textilipar, kőműves-kőfaragó, autóbádogos-autófestő, adatfeldolgozó-számítógépkezelő.

2006 folyamán munkanélküliek számára is szerveznek képzéseket, az adatfeldolgozó-számítógépkezelő és cukrász szakmákban. A tanfolyam költségeit a Megyei Munkaerőügyi Hivatal állja.

Szóval választék van, csak nekünk tudomásunk sincs róla, még kevésbé a megye magyarlakta falvainak. Mintha nem volnánk ugyanolyan adófizetői az országnak.

És erre a szakképzésre 95 000 euró van előirányozva, amiből 20 000 eurót a megyei költségvetés fedez, amiben viszont egy kis része a mi pénzünknek is benne van. Így néhány magyar fiatalnak is ott kell legyen a helye.

De legyen tudomására hozva!

Varga Imre

Kevesebb ingyen tejpor

Az Egészségügyi Minisztérium úgy döntött, hogy 2006-ban csak azok a csecsemők részesülnek ingyen tejporban, akiknek édesanyjuk olyan súlyos egészségügyi problémával küzd, hogy nem tud szoptatni, valamint a szociálisan rászoruló gyerekek.

Az intézkedés nyomán felére csökken az ingyen tejporban részesülők száma. Dr. Alin Stãnescu miniszteri tanácsos szerint 2005-ben nagyon sok olyan gyermek részesült ingyen tejporban, akiknek édesanyja személyes okok miatt nem szoptatott. Az új intézkedés szerint a családorvos felel az ingyen tejpor kiírásáért. (Nyugati Jelen)

Ötven százalékkal drágul a cigaretta

Több mint ötven százalékkal drágul idén a dohányáru, így év végéig 15-20 ezer lejjel kerülhet többe egy csomag cigaretta. A drágulás két szakaszban megy végbe: először áprilisban emelkedik majd a cigaretta ára, majd július elsejétől kell arra számítani, hogy több pénzbe kerül egy csomag füstölnivaló.

A drágulást a szenvedélyadó bevezetése, valamint a luxusadó növelése idézi elő. A hazai cigarettagyártók viszont attól tartanak, hogy megnövekszik a csempészett cigaretták iráni kereslet. Becslés szerint Romániában a dohánytermékek 10%-a csempészett. (Krónika)

1,9 millióan korhatár előtt mentek nyugdíjba

Aggasztó méreteket öltött a betegnyugdíjaztatás – közölte Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter. A tárcavezető elmondta: jelenleg körülbelül 800 ezer dossziét kell áttekinteniük. Az ország 4,6 millió nyugdíjasa közül csak 2,5 millió személy vonult nyugalomba korhatár szerint. Az utóbbi években a betegnyugdíjazási kérések száma évente 20%-kal növekedett. (mvhelyi rádió)

Katasztrofális eredmények

A Tanügyminisztérium közlése szerint a próbaérettségin a tanulók több mint hatvan százaléka nem kapta meg az átmenő jegyet. A próbaérettségire április 3-án került sor, a vizsgázóknak alig negyven százaléka tudta megszerezni az átmenőt. A megmérettetésen öszszesen 129.000 tanuló vett részt, hamarosan pedig eljön az igazi megpróbáltatás, az érettségi. (relatio.ro)

Bayer Zsolt

Árral szemben

Állítólag a víz az úr...

Még akkor is, ha felül a gálya.

Az ilyesféle, verssorokból lett „örökigazságok", bizony örök igazságok.

Aztán egyszerre eljön a víz, elönti az utcát, a kertalját, a pincét, a konyhát és a szobát, elönti a holnapokat, s akkor persze már a tegnapokat is, elönti a terveket és a csacska tervezgetést, az álmokat, az ember szépbe szőtt hitét...

Alapos a víz.

Elönt mindent. Bármit.

S úgy tűnik egészen, tényleg ő az úr.

Aztán a gumicsizmás, átkozódó, lemondó, gyötrelmes kétségbeesést elkergeti a tenni akarás.

És akkor kiderül, hogy mégsem a víz...

Pedig úr. Tényleg az. Bősz, vad, otromba úr. És azt hiszi, hogy folyni fog most már, az örökkévalóságig. Ő fog folyni, a kertjeinkben, a vetéseinken, a szobáinkban, az álmainkban, a jövőbe és a szépbe szőtt reményeinken – folyni fog örökre az életünkön.

De a tenni akarás nekilendül.

Valahogy, a legutolsó pillanatban, sőt, néha a legutolsó pillanat után – de végül magához tér mindig az ember. Akkor, amikor már reménytelennek tűnik minden. Amikor a bősz, vad, otromba urak elhiszik, megtörték az akaratot, megtörték az ellenállást. Olyankor valahonnét előkerül a reménység és a hit. Az erő. És a megalázottak és megszomorítottak nekiindulnak.

Kéz a kézhez, váll a vállhoz. Nincsen szó, nincsen beszéd. Némaság van csak, és összeszorított ajak. Tudja mindenki, döntő a pillanat. Most, vagy soha...

Mennek az emberek.

Árral szemben. Árral szembe nézni. Egymásra tenni követ, homokot, építeni a védvonalakat.

Mennek az emberek. A holnapért. Gyermekeikért, unokáikért. Hogy ne úgy legyen.

Hiszen nem lehet úgy, mégsem. Sohasem. Bősz, vad, otromba úr mindenütt – tomboló ár mindenütt, de a holnap ígérete azért erősebb. Sokkal erősebb. Igérjen bármit, vagy büntessen a nagyúr, az emberek nem engedik, hogy odalegyen a holnap vetése.

Így volt ez mindig. Akárhányszor. A legreménytelenebb pillanatokban, időkben – mindig. Csak a bősz, vad, otromba úr, az áradat soha nem tanul.

Aztán helyére szorítják őt. A vadat. Korlátok közé, partok közé – hogy ne lepje el az életet. Hogy jöjjön új reménység. Egy új holnap.

Új hit. Új erő.

Árral szemben. Mindig csak árral szemben.

„Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb"...

Már megmutattátok. Mutassátok megismét. Még egyszer, drága véreim...

(Magyar Nemzet Képeslap)

Remélik, hogy segítettek...

Jótékonysági felhívást tett közzé néhány héttel ezelőtt a Magyar Televízió egyik csatornája. Egy Sepsiszentgyörgyön élő család nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy Bocz Zoltán Domokos leukémiás kiskorú gyermekén (Imola) kellene sürgősen segíteni. Ehhez pedig külföldön végzendő műtétre, többszáz millió lejre volna szükség. A Németh László Elméleti Líceum diákjainak egy csoportja (IX. A, IX. B, X. C, XI. A), költőpénzükből 1 millió 800 ezer régi lejt gyűjtöttek össze és küldtek el a megadott bankszámlára, azzal a reménnyel, hogy valamelyest hozzájárulhatnak a beteg kislány gyógyítási kiadásaihoz – tudtuk meg Balázs Tímea, X. C. osztályos diáklánytól.

Húsvéti kaleidoszkóp

Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár a puszi!

Mikor ünnepeljük húsvétot?

Legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap. Emiatt húsvét leghamarabb március 22-én, legkésőbb pedig április 25-re eshet. Ezért nevezik a húsvétot "mozgó ünnepnek" is.

Mióta van ez így? A 325-ben meghozott niceai zsinat óta, amit később egy 1582-ből származó egyházi szabályzat is megerősített.

Én verset nem tudok,
Azt mondjanak a kicsik,
Csakis azért jöttem,
Hogy igyak egy kicsit!

Mit ünnepelünk húsvétkor?

A húsvét az egyik legősibb keresztény ünnep, Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe.

Mint köztudott, a farsangi időszak végét jelentő hamvazószerdán kezdetét veszi a negyven napos bőjti időszak. A "sovány" napok után a hívők először húsvétkor ehettek húst, erre vezethető vissza az ünnep magyar elnevezésének eredete is.

Nagypénteken, Krisztus halálának napján szigorú böjtöt tartanak, a templomok oltárát fekete lepellel fedik el, hogy aztán vasárnaptól, azaz húsvét első napjától asztalra kerülhessenek a hagyományos húzvéti finomságok.

Zöld erdőben jártam,
Magas fára másztam,
Elrepedt a nadrágom,
Kilátszott két tojásom.
Közte vót a locsoló,
Nem vót benne a dugó.
Szabad-e locsókodni?

Milyen ételeket szokás húsvétkor fogyasztani?

Ha húsvét, akkor sonka – jut eszünkbe talán leghamarabb a húsvéti menüről beszélve. Mint szinte bárhol a világban, mifelénk is kialakult egy sajátságos hagyomány a húsvéti sonka előkészítését, elkészítését illetően. A gazdák még a hideg napokban elkezdik a "sonkázást": a kinyesett, formásra alakított combot sóval és különféle fűszerkeverékekkel dörzsölik be, majd pár napig állni hagyják. Aztán páclevet készítenek (többnyire féltve őrzött, generációkon átörökített receptek alapján), amit felforralnak, majd lehűtés után a sonkára öntenek. Átlagosan egy hónapig pácolják a húst, közben napi rendszerességgel forgatják, hogy a páclé minden részét jól átjárja. Ezt követi egy néhány napos szárítási idő, majd a füstölés. Itt még nem ér véget a dolog, ugyanis a sonkát néhány hónapig "pihentetni" is szokás, s csak aztán kerülhet sor a főzésére, illetve csak azután koronázhatja meg a húsvéti terítéket.

A tojás a tisztaság, a termékenység, az újjászületés, az együvé tartozás és az élet szimbólumaként kerül a húsvéti asztalra. A tojásdekorálás tudományáról helyszűke miatt most nem szólunk bővebben, csak annyit említünk meg, hogy van írott, festett, karcolt, vakart, márványozott, szivaccsal festett, fröcskölt, pöttyös, de még berzselt húsvéti tojás is.

Úgyszintén termékenységi szimbólumként kerülnek terítékre a különféle nyúlhús-készítmények is. Az Ótestamentumban áldozati állatként szereplő bárány a fegyvertelenség jelképe volt. A napjainkban inkább a zsidó rituáléhoz kötődő szokás a bárányvágás és -fogyasztás.

A felsoroltakon kívül más ételféleségek sem hiányozhatnak az ünnepi asztalról. Ilyen például a különféle módokon elkészített torma, a húsvéti kalács, a vörösbor (a vér szimbólumaként).

Van nálam egy kölnisüveg,
Métereset spriccel,
Mivel ilyen rakoncátlan,
Lezártam egy sliccel!

Illatos fű, moha, páfrány,
Meglocsollak, Házisárkány!

Milyen húsvéti szokásokat és népszokásokat ismerünk?

A húsvéti ünnepkörhöz számtalan szokás, hagyomány kötődik. Vannak, amelyek szinte mindenütt ismertek, s vannak olyanok is, amelyekkel csak egy-egy adott területen vagy bizonyos vallásúaknál találkozhatunk.

A nagyhetet megnyitó virágvasárnap barkaágat szokás szentelni.

Nagycsütörtökön (zöldcsütörtökön) kereplőkkel szokás helyettesíteni a "Rómába ment harangokat". Ezt a napot egyébként azért nevezik zöldcsütörtöknek is, mert "kötelező" jelleggel be kell iktatni az étrendbe valamilyen "zöldet" is. Ilyenkor szokás Pilátust jelképező bábut készíteni és megverni, elégetni.

Jézus kereszthalálának napja, nagypéntek gyászünnep. Ilyenkor szokták eljátszani Jézus keresztvitelét, végigjárva a stációkat. Az Ómagyar Mária-siralom is utal erre: "Világ világa, virágnak virága. Keserűen kínzatul, Vas szegekkel veretül." De szokás volt ezen a napon, a bajt elűzendő, friss folyóvízzel megmosdaniuk a fiatal lányoknak.

Nagyszombaton már a közelgő feltámadást hirdető szokások terjedtek el. Esti körmenetet tartanak, s a reményt, a visszatérést jelképező új tüzet is meggyújtják.

Sok helyütt, húsvét vasárnapján szokás egy nagy hegy tetejéről megcsodálni a napfelkeltét, mintegy a feltámadást bizonyítandó, de a hívők akár a Krisztust jelképező bárányt is megláthatják a hagyomány szerint a Nap korongjában.

A legismertebb és leginkább kedvelt szokás, a locsolás húsvét másodnapjához, vagyis húsvéthétfőhöz kapcsolódik. Ilyenkor a fiúk, az elhervadás elkerülése végett, meglocsolják a lányokat. Ez utóbbiak cserében finomságokkal halmozzák el őket, s persze az italról sem feledkeznek meg. Az ellátás mintegy megkoronázásaként pirostojást is választhatnak maguknak a "spricces" legények.

Napjainkban a lányoknak bizony nem illik panaszkodniuk, hiszen régen a kúthoz vonszolták, s vödörnyi vízzel locsolták, vagy éppen a legközelebbi patakban fürdették meg őket a legények.

A locsolkodás szokása onnan eredeztethető, hogy a feltámadás hírére Jézus sírjánál ujjongva gyülekező asszonyokat úgy próbálták meg elhallgattatni az őrt álló katonák, hogy vízzel leöntötték őket.

A húsvéti ünnepkör a fehérvasárnapi komatálak készítésének és elküldésének a szokásával zárul. A lányok így kötnek örök barátságot egymással, s lesznek egymás "komái", akiket csak magázni szabad.

Az én locsolómra
Két tojás van festve!
Hogyha azzal meglocsollak,
Elmehetsz majd GYES-re!

Hogyan ünnepelnek a nagyvilágban?

Amerikában színes tojásokkal díszítik fel a lakást. Szokás továbbá tojást eldugni, amit a kisebb gyerekeknek meg kell keresniük. Mind a lányok, mind a fiúk ajándékokat kapnak, viszont az újvilágban nem szokás locsolkodni. Mint szimbólum, a kereszt kapja a főszerepet.

Ausztráliában a húsvéti nyúl szerepét az őshonos kenguru vette át, az erszényesek földjén ugyanis nem igazán kedvelt a tapsifüles, mivel gazdaságilag igen kártékony állatnak számít.

Bulgáriában különleges, páratlan számú tojással körberakott húsvéti kenyér elkészítésével ünneplik Krisztus feltámadását. Szokás továbbá az éjféli mise alkalmával a templom falához csapni egy tojást, hogy a szerencsés csillagzat alatt teljen el az esztendő.

Finnországban "csendesen" ünnepelnek. Szokásaik leginkább nagyhéten, s ezen belül nagypénteken bontakoznak ki, amikor is a finnek gyászruhába öltöznek. Tilos számukra tüzet gyújtani és másokkal érintkezni.

Lengyelországban kosárban viszik szentelni a templomba az ünnepi ételeket. A hiedelem nagy szerepet kölcsönöz a tojásnak.

Mexikóban két hétnél is tovább ünnepelnek, ezalatt sokat utaznak. Elmaradhatatlanok a korabeli ruhákba öltözött színészek által előadott passiójátékok.

Németországban a felnőttek húsvéti tojásokat és süteményeket dugnak el a kertben, amit aztán a gyerekeknek meg kell keresniük. Szokás továbbá a karácsonyfákat máglyán elégetni, ezzel köszöntve a tavaszt.

Svédországban az élénk színű, nyírfaágakkal és tollakkal díszített virgács a húsvét hamisítatlan jelképe. Hagyomány továbbá boszorkánynak öltözve bekopogni a szomszédokhoz, és húsvéti leveleket átadni nekik.

Szicíliában a tizenkét apostol szobrát hordozzák végig a településeken. Vasárnap a feltámadási jelenet eljátszása vált évszázados hagyománnyá.

Walesben hajdanán mezítláb mentek templomba az emberek, hogy ne zavarják meg a Krisztus szent testét befogadó földet. Nagypénteken minden tevékenységet felfüggesztettek, az emberek szinte ki sem mozdultak házaikból.

Összeállította: Tamási Attila

DIÁK DUMA

Jolán

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kacsa, Jolánnak hívták. A farmon élt, és gazdái mindig elvették a tojásait. Bárhová is bújt tojni, mindig rátaláltak tojásaira.

Egyik nap Jolán elhatározta, hogy keres egy biztonságos helyet, ahol kikölthet egy kacsaalja tojást. Útnak is indult.

Ahogy ment, mendegélt, az erdő mélyén egy csodálatos kunyhóra talált. Egy farkas lakott benne.

- Mit keresel itt? Talán eltévedtél? – kérdezte a farkas.

- Nem tévedtem el, költeni szeretnék. Korábbi helyemen mindig elvették a tojásaimat, bárhová is bújtam.

- Itt nyugodtan kiköltheted a tojásaidat, nem fog zavarni senki – mondta rókákat megszégyenítő ravaszsággal a farkas.

Jolán elfogadta a farkas ajánlatát, fészket rakott, és tette a dolgát.

Telt-múlt az idő, de csak két tojásból kelt ki kiskacsa. Sajnos Jolánt az éhség is eléggé gyötörte, már arra gondolt, hogy visszamegy a farmra, s szerez valamilyen ennivalót.

Morfondírozott még egy darabig, de aztán csak-csak útnak indult. A farmra érve aztán elkezdett ezt-azt összecsomagolni. Hanem, mikor visszafelé indult a batyuval, Agár, a hűséges házőrző kérdőre vonta:

- Hová mész, Jolán?

- Az erdőbe.

- Miért?

- Azért, mert itt mindig elveszik a tojásaimat.

- Van fészked valahol?

- Igen.

- Hol?

- Egy kedves rokonodnál, aki nagyon hasonlít rád.

- Hogy is néz ki pontosan?

- Hosszú a bajsza, a füle, lompos a farka.

Agárnak azonnal beugrott, hogy kiről is van szó. Miután Jolán elment, összehívta a környék kutyáit, és a nyomába szegődtek.

Mikor Jolán a kunyhóhoz ért, a farkas elvette tőle az ételt, őt pedig a kamarába zárta.

Csakhamar Agár is odaért csapatával, kiszabadították Jolánt, majd ellátták a baját a farkasnak. A farkas úgy elfutott, hogy szinte összegabalyodtak a lábai.

- Ugye, most már haza jössz? – kérdezte Agár.

- Igen – válaszolta Jolán.

Jolán felsorakoztatta kiskacsáit, mind a négyet (mert időközben még kibújt két kiskacsa), s visszatért a farmra. Úgy vigyázott kicsinyeire, mint a szeme fényére.

Itt a vége, fuss el véle!

A bolond szőnyegárus

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény és ráadásul bolond ember. Mesterségét tekintve, merthogy olyan is volt neki, szőnyegárus volt. Felesége szőtte a szőnyegeket, ő meg eladta a kész portékákat.

Egyszer felesége szőtt egy olyan tarka szőnyeget, hogy mindenki csodájára járt. Minden egyes szála más és más színű volt.

Az ember jódolgában kidicsekedte, hogy márpedig ő meg tudja számolni, hány szál színes szál van a szőnyegben.

Az egyik ember fülébe jutott a dolog, aki korábban egy olyan ajánlatot kapott egy nagyon gazdag embertől, hogy kap hat szekér aranyat, ha megszámolja, hány szalmaszál van egy szénakazalban.

- Egy szekér aranyat adok neked, ha megszámolod – közölte a bolond emberrel.

Az bolond ember természetesen boldogan elvállalta, gondolkodás nélkül kezet rázott az emberrel.

Igen ám, de mikor oda került a sor, hogy számolni kezdjen, a szénakazalból kiszaladt egy nyúl, mert megijedt a bolond embertől. Csakhogy a bolond ember is úgy megijedt a nyúltól, hogy talán még ma is szalad, ha el nem fáradt. Ijedtében még az aranyról is lemondott. Annyit azonban hallottam felőle, hogy többé soha nem dicsekedett senkinek semmivel.

Ha a nyúl a szénakazalba nem bújt volna, s a bolond ember el nem futott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Rozsi Anikó

A MEDITO legfrissebb számából ollóztuk:

Az élet "értelme"

Épp a napokban beszélgettünk az iskolában több órán keresztül is arról, hogy mi is lenne az élet értelme, mi is a legfontosabb dolog az életben ?

Gondolom, már kitaláltátok, hogy mit válaszoltak a legtöbben - a pénz a legfontosabb. Bár akadnak, akik nem az anyagiakat helyezik első helyre, de ismerjük el, ha nem is teljesen, de részben a többségnek van igaza. Napjainkban ugyanis a legtöbb dolgot megvásárolható. Sokan "eladják" barátaikat, családjukat. Mindenre képesek a pénzért, a hatalomért. Persze, most sokan úgy gondoljátok, hogy a szerelem és a boldogság nem vásárolható meg. Ez így is van, de sokan színlelik a szerelmet a másik iránt, csupán azért, hogy pénzhez jussanak; sokan kötnek érdekházasságot. Sokan vállalnak külföldön munkát, hogy így tartsák el családjukat, gyermekeiket. Persze, ezt szeretetből teszik, nem maguk miatt, de úgy vélem, hogy azzal, hogy otthon marad gyermeke mellett, sokkal nagyobb szeretetet tanúsít, mint azzal, hogy pénzt küld, és ünnepnapokon meglátogatja családját.

Mindig létezik egy jobb megoldás a problémákra, ki kell tartanunk, nem szabad mindig a pénzszerzés legegyszerűbb módját választani. Ez talán a társadalom hibája is, hiszen a pénz (a megélhetés, a jólét) életünk legfontosabb elemévé vált. Hogy biztosítsák az anyagi feltételeket, az emberek egész nap dolgoznak, szinte semmi időt nem töltenek a családjukkal. Az emberek többsége reggeltől estig dolgozik, robotol, majd holtfáradtan, idegesen hazamegy. Ez az idegesség és a stressz negatív állapotokat vált ki családi kapcsolataikban is. De hiába dolgoznak több, mint 10 órát, nincs semmi eredménye, mivel abból a csekély összeggel, amit munkájáért kapnak, nem lehet rendesen megélni.

Úgy gondolom, optimistáknak kell maradnunk, össze kell tartanunk, ne engedjük, hogy a pénz legfontosabb lételemünkké váljék. Vannak nála sokkal fontosabb és szebb dolgok is, mint például a barátság, a szerelem, az összetartás, a boldogság. Lehetünk akármilyen gazdagok, ha magányosak vagyunk, barátok, család nélkül. A pénz egyik napról a másikra eltűnhet, de az igazi értékek nem.

Vezsenyi Emese

A gonosz testvérek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két gonosz testvér, Tomi és Benjámin. Ikrek voltak.

Egyszer láttak egy egeret.

- Látod, amit én látok, Tomi? – kérdezte Benjámin.

- Persze, hogy látom, hiszen az én egerem – jött a határozott válasz.

- Nem igaz, mert az enyém – ellenkezett Tomi.

- Nem a tied, hanem az enyém!

Egyik sem engedett a magáéból, tovább vitatkoztak, mígnem veszekedéssé fajult a dolog. Olyan zajosak voltak, hogy édesanyjuknak kellett közbeszólni:

- Mi ez a zsibvásár?!

- Benjámin azt állítja, hogy ő látta meg hamarabb az egeret – ismertette a tényállást Tomi.

- Igen, én láttam meg hamarabb! – állította makacsul Benjámin.

- Nem igaz, én vettem észre hamarabb! – ellenkezett Tomi.

- Fejezzétek azonnal be! Inkább hallgassátok meg az alábbi történetet… Volt egyszer két tyúk, Joli és Berta. A baromfiak egyszer összevesztek egy málészemen. "Ez az én málészemem! – mondta Joli. – Tudod, van egy olyan mondás, hogy aki hamarabb felkel, azt illeti a málészem. Ugye, igazam van?" "Nincs igazad!" – válaszolta Berta nagyképűen.

Úgy döntöttek, megkérdezik a kakast is, hogy létezik-e az idézett közmondás, vagy sem? Hadd tegyen ő igazságot.

A kakas határozottan állította, hogy márpedig ő ilyen közmondásról nem tud, tehát a közmondás csak kitalálmány. Elvégre mindenki tisztában van azzal, hogy amiről a kakas nem tud, az nem is létezhet. "Mivel így áll a helyzet, meg kell osztoznotok a málészemen" – mondta ki a végső szót a kakas… Tetszett a történet, gyerekek?

- Igen, nagyon tetszett!

- Nekem is…

- Akkor nektek is meg kell egyeznetek, hiszen testvérek vagytok.

A két testvér szót fogadott. Azóta, valahányszor puskaporos lesz körülöttük a levegő, mindig eszükbe jut ez a történet, s mielőtt még összevesznének, ki is békülnek. Mindenen békésen megosztoznak.

Itt a vége, fuss el véle… az egérlyukba!

Czompa Barbara

Vagány Vince locsolóverseiből:

Árok partján döglött ló,
Én vagyok a locsoló!
Kell a francnak pirostojás,
Ide a pénzt, gyerünk, futás!

Húsvét van,
Odakinn mosolyog az ég is.
Adjanak egy ezrest,
Mosolygok majd én is !

Egy gondolat bánt engemet:
Elfeledtem a versemet!

Kék-hírek

Már betörőket is importálnunk kell?

Az alsóvisói (Viseu de Jos) rendőrök elfogták a 25 esztendős, moldovai illetőségű Lazariuc Vasilet, aki több, Botosani-ban elkövetett betörés miatt állt körözés alatt.

A felsővisóiak (Viseu de Sus) sem hagyták alább, ők a szintén moldovai, 28 esztendős B. Adriant és a 26 esztendős C. Cãtãlint buktatták le, akik egy kereskedelmi társaság kárára követtek el betörést. Az 5 000 lej értékben elvitt telefonkártyákat és a két láncfűrészt eladták néhány suceavai polgárnak, akiktől a rendőröknek sikerült visszaszerezniük a javakat.

Mi jut erről eszembe? A híres román katonadal: "Treceti batalioane române Carpatii..." Már betörőket is a hegyen túlról kell importálnunk?

Bódéfeltörő és "építkező" betörő

Egyik éjszaka, a Decebal sugárúton egy bódé feltörésén ügyködött a 16 esztendős, zazári (Sãsar) illetőségű M. Andrei, amikor az arra járőröző rendfenntartók gyanút fogtak, és sikerült gramancon ragadniuk az "ifjúmunkást". A tolvaj két zsákba rakta az összesen 720 lejnyi szajrét (kávét, cigarettát és csokoládét).

A nagybányai rendőrök elfogták a 29 esztendős, nagybányai illetőségű B. Vasilet, aki a Grãnicerilor utcában található egyik kereskedelmi társaság munkapontjáról építkezési anyagokat lopott, 530 lej értékben vitt el meszet, cementet és szigetelőanyagot.

A Cuza Vodã utcai fiúk

A máramarosszigeti Cuza Vodã utcában járőröző közbiztonságiak elfogtak két 18 esztendős szarvasaszói (Sarasãu) fiatalt, I. Mirceat és C. Mariant, amint az egyik szórakozóhely ablaküvegét betörték. Mivel a két kalandor nem érkezett semmilyen javat elemelni, "csak" rongálásért kell felelniük a törvény előtt.

Szintén a Cuza Vodã utcában, csak ezúttal Nagybányán, viszont szinte percre pontosan ugyanabban az éjszakai órában két másik rossz útra tért fiatalember is összefutott a közbiztonságiakkal. A 20 esztendős B. Ioanról és P. Cornelról van szó, akik egy visszapillantó tükröt és két dísztárcsát szereltek le két, az említett utcában parkoló személygépkocsiról. Ha élne Molnár Ferenc, bizonyára a Cuza Vodã utcai vagányokról írna regényt a Pál utcaiak helyett.

Lebukott a fatolvaj

A rendőrség és az erdészeti hivatal közös akciója során fény derült arra, hogy a 49 esztendős, nagysikárlói (Cicârlãu) illetőségű B. Valer február folyamán illegálisan kivágott és eltulajdonított öt cseresznyefát egyik falubelije telkéről. Az okozott kár: 243,52 lej, és sikerült megtéríteni. A favágó ellen eljárás indult.

Megverte a saját édesanyját

Misztótfaluban (Tãutii Mãgherãus) a saját édesanyját verte meg az 50 esztendős F. Mihai. Az ittas állapotban levő férfi összeszólalkozott 79 esztendős nyugdíjas édesanyjával, majd a veszekedés tettlegességgé fajult. Az idős nőt fej- és karsérülésekkel szállították kórházba. A felépülési időtől függően, az agresszív férfi megkapja majd méltó büntetését.

Halált okozó súlyos testi sértés

Egyik éjszaka, a 21 esztendős B. Ciprian és a 30 esztendős H. Mugurel, miután alaposan felöntött a garatra az egyik Limpedea utcai bárban, megtámadta a 37 esztendős, nagybányai illetőségű Suciu Mariant. A támadás során szerzett fejsérülések olyan súlyosak voltak, hogy az áldozat a kórházban elhunyt. A két brutális támadó szabadlábon várja a további fejleményeket.

(ta)

Nagybánya lencsevégen

- fotóverseny -

A Nagybánya.ro "Nagybánya lencsevégen" címmel fotóversenyt hirdet meg.

Bármilyen fényképet elfogadunk, amely valamilyen módon Nagybányához kapcsolódik.

Nem feltétlenül a hagyományos témákat várjuk, de persze azokat is.

A beérkező képek a jövőben létrejövő képgaléria anyagát fogják bővíteni, természetesen a szerzők nevével. A legjobbnak megítélt fénykép a "Magyar vonatkozású épített örökség Erdélyben" című kötetet nyeri meg egy Nagybánya.ro feliratú pólóval együtt.

A képek elbírálói portálunk szerkesztőségének tagjai.

A beküldési határidő 2006. április 30. A képeket jpg formátumban, maximum 1 Mb nagyságban szerkesztőségünk e-mail címére kérjük elküldeni: szerkesztoseg@nagybanya.ro

Kérjük e-mailjében közölje nevét, életkorát, telefonszámát és természetesen képének címét.

Magazin

Honosító Műhely

Biblia Felfedező 1.3

Kategória: Család

Ismertető: A több operációs rendszeren futtatható, összetett Biblia-tanulmányozó program tartalmazza a Bibliát magyar nyelven Károli Gáspár fordításában, angol nyelven King James fordításában, továbbá található benne héber, ill. görög nyelvű, eredeti szövegű biblia is. A magyar, az angol és a görög fordításhoz megtalálhatók az eredeti nyelvű szöveg szavainak szótövei betűrendben és sorszámozva (Strong kód). Ha valamelyik szóra rákattintunk, megtudhatjuk annak eredeti görög/héber szótári jelentését. Ógörög-magyar, óhéber-angol és ógörög-angol szótár egészíti ki a szolgáltatásait. Azokhoz a versekhez, melyekre gyakran szükségünk van, könyvjelzőket helyezhetünk. Keresésre a bibliában és a szótárban egyaránt van lehetőség. Funkciói további modulokkal egészíthetők ki.

Fejlesztő: Zsidó Miklós

Megjegyzés: A Biblia-panelben és a szótár panelben a strong kódok megjelenítése, az ógörög-magyar szótár 15 napig tesztelhető.

Weblap: http://www.mobilbiblia.hu/

Fájlméret: 27420 KB

Rendszerigény: Win98/Me/NT/2000/XP/2003+JRE 1.4.1

Licenctípus: freeware

(Honosító Műhely)

Asztrobiológia. Mi az élet? 2

A biológia szakértői szerint minden élőlényre igaz, hogy autonóm, anyagcseréje van, szaporodik és képes alkalmazkodni környezetéhez. Kivételek azonban itt is akadnak, amelyek bár egyik-másik feltételnek nem felelnek meg, mégis élőlények, ilyen például a szaporodásra képtelen öszvér. A hurrikán viszont hiába táplálkozik, a kristály hiába nő, mégsem tartjuk élőnek őket.

A molekuláris megközelítés a komponensekre: a szénhidrátokra, a nukleinsavakra és a fehérjékre helyezi a hangsúlyt. Ezen elgondolás szerint az élőlények legalább egy sejtből állnak, energiát vesznek fel életben maradásukhoz, és hat rájuk az evolúció.

Az asztrobiológia munkadefiníciója is hasonló elemekből építkezik.

Az élő szervezetek olyan molekuláris kémiai rendszerek, amelyek energiát tudnak felvenni a környezetből, információs program szerint dolgoznak, vagyis olyan, mintha egy szoftver lenne bennük, és persze képesek evolúcióra meg szaporodásra - magyarázza Pályi professzor, aki kifejti, miért kikerülhetetlen és alapvetően fontos ez a kérdés. - Látszólag magától értetődő, mi az élet. Az emberek ezért úgy képzelik, hogy bárhol találkozunk majd vele, rögtön felismerjük. A valóságban azonban nagyon csekély annak a valószínűsége, hogy az élet, például kis zöld lénynek álcázza magát, s bemutatkozik. Sokkal valószínűbb, hogy nekünk kell felismerni, és ez bizony lehet a földihez alig hasonlító forma is.

Az asztrobiológia által elfogadott definíció a molekuláris kémiai rendszerekből indul ki, amely összefonódik a földi élettel, s így magával a tudományággal is. Bolygónkon vannak szimmetrikus és aszimmetrikus molekulák. Előbbire példa a víz, ami egy felnőtt testének, és a Föld felületének is körülbelül 70 százalékát teszi ki. Az aszimmetrikusra példa az életjelenségekkel kapcsolatos molekulák, a szénhidrátok, azaz cukrok, a genetikus kód molekulája vagy a fehérjék. Az aszimmetrikus molekuláknak két fajtája van, kétfajta molekula egymáshoz való viszonya olyan - a professzor hasonlata szerint - mint a két kezünk, sehogyan sem tudjuk pontosan egymásra helyezni őket úgy, hogy teljes fedésben legyenek. Azért fontos így megkülönböztetni a molekulákat, mert minden egyes molekulafajtából csak balkezes vagy csak jobbkezes található az összes élőlényben, a kettő együtt soha.

Az élet meghatározását megkönnyítené, ha ismernénk kialakulásának pontos történetét. Mert akkor tudnánk, hogy az első élőlény miben különbözött az őt körülvevő környezettől, és mely tulajdonsága emelte ki onnan. Az asztrobiológia közös ős elmélete szerint minden élőlény egyetlen egyedtől származik, akit LUCA-nak (Last Universal Common Ancestor) neveztek el. Ez persze nem azt jelenti, hogy őt az élet legkezdetibb szakaszának tartják, lehetett egy több ezredik vagy több tízezredik leszármazott is. Ám LUCA létezését is bizonyítani kell, s ebben szintén a szimmetria és aszimmetria kap főszerepet.

(www.egyperces.hu)

Húsvéti keksztojás

Hozzávalók:

- 40 dkg édes darált háztartási keksz
- 20 dkg vaj vagy margarin
- 15 dkg porcukor
- 5 dkg narancslekvár
- 3 dkg kakaópor
- szükség szerint narancslé
Díszítéshez:
- kókuszreszelék
- tortadara
- színes szórócukor és apró cukortojás
(De be lehet vonni csokoládéval is)

Elkészítés: A vajat vagy margarint a porcukorral és kakaóporral kikeverjük, hozzáadjuk a darált kekszet és a lekvárt, majd annyi narancslével gyúrjuk össze, hogy jól formázható masszát kapjuk. Rövid ideig pihentetjük.

A masszából tetszés szerinti nagyságú fél tojásokat formálunk (én egy evőkanálba nyomkodtam be és szép tojásformája lett), részben kókuszreszelékbe forgatjuk, részben megszórjuk tortadarával, színes szórócukorral, ill. cukortojásokat nyomkodunk bele.

Megjegyzés: Ha felnőttek részére készítjük, tegyünk bele rumot és csokoládémázzal vonjuk be. Nagyobb minyonpapírba téve mutatós és nagyon finom.

(www.egyperces.hu)

Kertészkedés

Szőlő megelőző permetezése

A peronoszpóra a szőlő ősi ellensége. Fertőzés után a megtámadott levelek részben vagy egészben elszáradnak, a kis fürtök lehullnak, a fejlettebb bogyók rozsdabarna, majd kékes, később ólomszürke színt öltenek, megráncosodnak és leperegnek, vagy mint egy üres borzacskó, összeszáradva a fürtön maradnak. A peronoszpóra fejlődéséhez a legkedvezőbb a 20-25 C° közötti hőmérséklet és a páradús, esős idő. Ezért fontos a megelőző permetezés. A szőlőtőkéket már közvetlenül a rügyfakadás után, mégpedig megelőző jelleggel kell permetezni peronoszpóra ellen Cuprosan, Ridomil Plusz, Curzate vagy Sandofan az előírásoknak megfelelő arányú oldatával. Ezek szisztemikus (felszívódó) növényvédő szerek, amelyek felszívódnak a szövetekbe, és akár három hétig is megvédik a fertőzésnek kitett hajtásokat, sőt azokat a hajtásrészeket is, amelyek a permetezést követően fejlődtek.

Metsszük a csonthéjas gyümölcsfákat!

A kajszi- és őszibarack, meggy és cseresznyefákat fertőzi, és súlyos betegségüket okozza a Pseudomonas syringae pv. syringae nevű baktérium. A kórokozó a fák részleges vagy teljes elhalását idézi elő. Az elhalás tavaszszal, nyár elején lép fel: a levelek, hajtások színe megfakul, lankadni kezdenek, majd elhalnak, leszáradnak. Az elpusztult ágrész metszlapján barna elszíneződés látható. Ez a kórokozó egyike a kajszi fák gutaütéseként ismert betegségnek. A kórokozó baktérium a növény felületén él. November és március között, ha hűvös, csapadékos az időjárás, gyorsan felszaporodik. A fába metszés, állati rágás vagy fagy okozta sebzéseken keresztül hatol be és fertőzi meg a fát. A már fertőzött fák fagyérzékenysége fokozódik. Mivel a kórokozó a téli időszakban fertőzi a gyümölcsfákat, az alakító és ifjító metszést is rügypattanás és virágzása között ajánlatos elvégezni, amikor a magasabb hőmérséklet már nem kedvez a baktériumok behatolásának. Ha a metszésre csak a téli nyugalmi időben van lehetőség, a metszést követően, lehetőleg azonnal, réz tartalmú gomba- és baktérium ölőhatású lemosó permetezést alkalmazzunk, amivel a sebeket lezárjuk és megakadályozzuk a baktériumok behatolását. A nagyobb fás részek lezárását végezzük el sebkezelő szerrel is. A metszőollót és fűrészt, amikkel a fákon sebzéseket ejtünk, ajánlatos a fák váltásánál Hypos oldattal fertőtleníteni. Ne felejtsük, hogy a vegetációs időszakban is alakíthatjuk a fák koronáját: a zöld metszés és a hajtásválogatás is folytatható a már kizöldült fakoronában.

Zöldséges spagetti

A zöldségek, gyümölcsök bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban. A gyakori zöldség- és gyümölcsfogyasztás biztosíthatja szervezetünk számára a megfelelő C-vitamin-, béta-karotin-, B 1 -, B 2 -, B 6 -vitamin-, kálium- és magnéziumellátottságot. A béta-karotin, az A-vitamin előanyaga a narancssárga színű zöldség- és gyümölcsfélékben található (pl. sárgarépa). A tartósítási módok közül a gyorsfagyasztási eljárás a legkíméletesebb, a vitaminok és az ásványi anyagok ebben az esetben nagy százalékban megmaradnak. Használjunk tehát minél több és többféle zöldséget, hiszen, mint közismert, a zöldségben gazdag étkezés csökkenti a rák, a keringési betegségek kockázatát. Turbózzuk fel ételeinket zöldségekkel!

Hozzávalók: Egy fej karfiol, 2 közepes méretű brokkoli, 2 sárgarépa, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 kis fej kockázott hagyma, 5 dkg reszelt sajt, fél zacskó spagetti, olivaolaj, só, bors.

Elkészítés: A tésztát (nem teljesen puhára!) kifőzzük, leszűrjük. Kevés felforrósított oliván pár perci átforgatjuk a fokhagymát és a hagymát. A zöldségeket megtisztítjuk, rózsáira szedjük, sózzuk, borsozzuk, az olivás hagymával ropogósra pároljuk. Kevés tejszínnek felengedjük. Belekeverjük a spagettit, meghintjük reszelt sajttal, és forró sütőben a tetejét kissé megkapatjuk.

Tippek:

• Használhatunk mélyhűtött zöldségkeveréket, -zöldségeket, de a hüvelyeseket kerüljük.

• A tejszínt helyettesíthetjük tejföllel vagy húslevessel.

• A tejszínhez keverhetünk 5 deka juhtúrót.

• Reszelt sajtként használjunk ementálit vagy füstölt sajtot.

• A sütést el is hagyhatjuk.

Garami Márta (Kertpont.hu)

Innen-onnan

Tévéből ellesett karatemozdulatokkal terítette le a betörőt egy 75 éves nő

Pusztán a tévé edzette acéltenyérélűvé azt a 75 éves bukaresti nénit, aki karatecsapásokkal terített le egy betörőt. A nő Bruce Leetol, Chuck Norristól és egyéb akcióhősöktől ellesett mozdulatokkal tette mozgásképtelenné az őt álmában meglepő fiatal férfit. A 30 éves betörőt meglátva a hölgy először segítségért kiabált. Mivel nem kapott, saját kezűleg intézte el a dolgot, majd pedig telefonált a rendőröknek, akik őrizetbe vették a betörőt - adta hírül a Ziarul című román lap.

Az amerikaiak egyharmada bűnnek tartja a falánkságot

Az amerikaiak többsége a házasságtörést tartja a legkevésbé bocsánatos bűnnek. A Pew Research Center által végzett felméréssel a kutatók azt igyekeztek feltérképezni, hogyan viszonyul az Egyesült Államok lakossága az alkoholizmushoz, az abortuszhoz vagy a melegekhez. A válaszadóknak összesen tíz különböző "bűnt" kellett különböző kategóriákba – erkölcsileg elfogadhatatlan, erkölcsileg elfogadható stb. – sorolniuk. Adható volt olyan válasz is, hogy a kérdés megítélése a körülményektől függ. A megkérdezettek mondhatták, hogy ennek vagy annak a megítélése nem erkölcsi kérdés, valamint adhattak kitérő választ is. A megkérdezettek többsége (88 százaléka) leginkább a házasságtörést ítéli el. A második helyre a maga 79 százalékával az adóhatóság kijátszásának vétke került, a bronzérem pedig az alkoholizmusnak jutott, amelyet a válaszadók 61 százaléka ítélt el. Az abortuszt a lakosság 52 százaléka tartja erkölcstelennek, a homoszexualitást és a könnyű drogokat a válaszadók 50-50 százaléka ítéli el. A kegyes hazugságot a megkérdezettek 43 százaléka tartja elfogadhatatlannak, a házasság előtti szexuális kapcsolatot és a hazárdjátékokat 35-35 százalékuk ítéli el, míg a falánkságot 32 százalék. A legkevésbé toleránsnak a 65 év felettiek és az aktív hívók bizonyultak, akiknek többsége a republikánus párttal szimpatizál. A legelfogadóbbak az átlagon felüli jövedelemmel rendelkező fiatal diplomások köréből kerültek ki, akik általában a demokrata pártot támogatják.

Kínai rezervátum a veszélyeztetett fehér delfineknek

Rezervátumot hoznak létre Kínában a környezetszennyezés miatt veszélyeztetett fehér delfinek számára. A Gyöngy folyó torkolatában élő, összesen már csupán mintegy kétezer delfin egyre nagyobb veszélyben van a nagy gyárak, papírpréselő és kémiai üzemek szennyezései miatt. A ritkaságuk miatt az óceán pandáinak is nevezett delfinek közül tavaly 19-nek a halálát okozta egyértelműen a környezetszennyezés - mondta Csen Csia-lien, a Kínai Fehér Delfin Rezervátum vezetője. A delfinek megmentésére Csuhuj város mellett létesítendő rezervátum 460 négyzetkilométeren terül majd el, az építését jövőre kezdik el.

Víz alatt vág hajat egy hivatásos búvár fodrász

A Guinness Rekordok Könyvébe szeretne bekerülni az a moszkvai hajszobrász, aki leginkább a víz alatt szeret dolgozni. Oleg Sepityko hivatásos búvár is, és modern szépségszalon helyett ügyfeleit egy medencében fogadja. A mesterfodrász a víz alatt három óra alatt hat vendégnek képes levágni a haját. Magyarázata szerint a nedves közegben a haj vágásakor kisebb stresszt szenved el, mint ha ezt normál körülmények között, vagyis szárazon végeznék. Ráadásul a frizura sokkal tovább megőrzi a mester által elképzelt formáját. A víz alatti fodrászkodás bizonyos veszélyeket is rejt magában, hiszen a levágott haj eltömítheti az oxigén-utánpótlást biztosító cső filterét. A fodrásznak emellett arról sem szabad megfeledkeznie, hogy a víz alatt egészen mások a fényviszonyok, mint a felszínen.

Balesetmegelőzés Namíbiában

Apró sárga fényszórókat tesznek Namíbiában a szamarak fülére, hogy őket és a gépkocsivezetőket megvédjék a közúti balesetektől. Az országban 200 ezerre becsülik szamárpopuláció létszámát - az állatokat mindenekelőtt a mezőgazdaságban és teherszállítás terén "alkalmazzák". A szamarak éjszakánként az úttestre heverednek, amelynek aszfaltja sokkal melegebb, mint a föld, és gyakorlatilag "beleolvadnak" a szürke aszfaltba. Ebből ered a közúti balesetek negyede. A fényszórós ötletet két brit találta ki, akik megalapították a Donkey Welfare of Namibia vagyis a namíbiai szamarak jólétéért küzdő szervezetet. Egy dél-afrikai cég jóvoltából eddig 1000 fényszóró készült el, amely ötszáz szamár felszerelésére elég. Amennyiben a felszerelés után csökken a balesetek száma, a projektet nemcsak Namíbia területére, de idővel akár az egész afrikai kontinensre is kiterjeszthetik.

Termál sörfürdő mellé egy korsó sör: cseh "gyógyturizmus" a javából

Egy 1300 lelkes csehországi faluban a látogatók nemcsak ihatják, de meg is fürödhetnek a sörben. "Mivel van sörünk és van termálvizünk is, eszünkbe jutott, hogy miért ne csinálhatnánk sörfürdőt?" - emlékezett vissza Mojmir Prokes szállodaigazgató a kezdetekre. A faluban a helyi szakemberek bevonásával hamar elkészültek a fémmedencék, amelyeket egy speciális, barna sörből, termálvízből és gyógyfüvekből álló keverékkel töltöttek fel. A sörfürdő mellé 20 euró befizetése után egy teli korsót is a látogató kezébe nyomnak. Csehországban rendkívül sikeres a gyógyturizmus: 2005-ben 315 ezer ember látogatott el a fürdőkbe, akiknek egyharmada külföldi volt.

Bezárják a moszkvai Lenin-mauzóleumot?

Az orosz Tudományos Akadémia Történelmi Intézete a Vörös téri Lenin-mauzóleum bezárását javasolja. Vlagyimir Lavrov, az intézet vezetője szóvá tette, hogy "az államnak nem feladata támogatni az egykori kommunista vezető múmiájának fenntartását". "Lenin tevékenysége folytán társadalmi, gazdasági és lelki zsákutcába jutott az ország, és elszigetelődött a civilizált világtól. Lenin és Sztálin hozta létre a Gulágot, felelős milliók kiirtásáért" - fogalmazott az igazgató. A kommunista párt provokációként, illetve az idősebb generációk megsértéseként értékeli a nyilatkozatot. Sokan azonban úgy vélik, hogy Lenin eltemetése végleges szakítást jelenthetne a kommunista múlttal. (mti-panoráma)

SportVilág

Rögbi - Nemzeti Liga

Más súlycsoportban a vendégek

Nagybányai "U" REMIN - Petrozsényi Stiinta 62 - 3 (43 - 3)

Remin: Bãlan (41. p. Zarcu), Rusu (45. p. (Grumaz), Bîrlea (41. p. Gorun), Hristache, Cirtiu, Miu, Lucaci Viorel, Buzatu, Pantîru (50. p. Manolache), Borz (50. p. Danga), Gavriloaia, Lazãr (69. p. Ungureanu), Budusan (69. p. Erhan), Pop, Ungur. Edző: Lucaci Vasile.

Stiinta: Heghes, Ionitã, Dragomir, Iriza, Mioneci, Hîncu, Boca, Buburuzan, Pereanu, Pricop, Voina, Ilie, Drelciuc, Stanciu (73. p. Costa), Cicio. Edző: Ratiu Ion.

Vezette: Stuparu M. (Iasi) - Copil N., Mesesan H. (Kolozsvár)

A petrozsényi csapat játéktudása messze elmarad az élvonalbeli csapatokétól. Egyedüli "erényük", hogy mindannyian beférnek egy mikrobuszba. A házigazdák csak az első félidőben hajtottak, a második játékrészben már az ifik játszottak. A kispadon ezúttal a másodedző ült, mivel Apjok Jenő Kolozsvárra utazott, ahol a következő ellenfelet, a Contort figyelte meg. És nem ment hiába, a kolozsváriak - meglepetésre - legyőzték a második helyre hajtó vendégeket.

További eredmények: Bukaresti Steaua - Bukaresti Dinamo 39-5, Kolozsvári "U" - Aradi Contor Zenner 16-13, Suceavai Bucovina - Konstancai Farul 20-33, Iasi-i Poli - Bîrladi Rulmentul 30-16.

A tabellán: 1. Steaua 60 p. (733-115), 2. "U" Remin 55 p. (375-128), 3. Contor 52 p. (549-187), 4. Dinamo 48 p. (593-209).

A következő fordulóban (április 15.): Stiinta - Steaua, Contor - "U" Remin, Kolozsvári "U" - Bucovina, Farul - Rulmentul.

Labdarúgás - C8

Egy meleg, egy hideg

A Román Labdarúgó Szövetség ismét bebizonyította, hogy milyen jó szervező. A bajnokságot összenyomorították, két hónap leforgása alatt kell befejezni azt. Egy volt kormánypárti prefektus fiától pénzt remélnek, így turnét szerveznek a válogatottnak az Egyesült Államokba. Hogy ezért minden harmadik napon fordulóra kerül sor, az már nem számít. És még azt mondják ezek a vezetők, hogy a fociból nem lehet megélni.

A C osztályban is fordulót szerveztek kedden, de ne rohanjunk ennyire előre, előbb a múlt pénteki eredmények: Florenta - Oasul 1-0, Ariesul - Nagybányai FC 1-0, Somes Gaz - Stiinta 2-0, Avîntul - Victoria 2-1, Sãnãtatea - Marmatia 0-0, Somesul - Fink Fenster 3-1. A Zsibói Rapid szabadnapos volt.

Kedden: Oasul - Avîntul 1-3, Victoria - Ariesul 2-0, Nagybányai FC - Somes Gaz 1-0, Rapid - Sãnãtatea 3-1, Marmatia - Somesul 2-1, Fink Fenster - Florenta 2-1. A Kolozsvári Stiinta szabadnapos volt.

A tabellán: 1. Nagybányai FC 37 p. (33-10), 2. Avîntul 32 . p. (25-15), 3. Victoria 31 p. (42-18), 4. Ariesul 28. p. (31-13),... 10. Marmatia 17 p. (17-31).

A következő fordulóban (április 14.): Florenta - Avîntul, Ariesul - Oasul, Somes - Victoria, Sãnãtatea - Stiinta, Somesul - Rapid, Fink Fenster - Marmatia, a Nagybányai FC szabadnapos.

Csak semmi pornó, jönnek a szaúdiak!

Pucér nők képeit eltávolítani, prostikat eltüntetni, alkoholos italokat a minibárból kivenni, csak semmi pornó, mert jönnek a szaúdiak!

Bad Nauheim városa lesz az otthona ugyanis a hithű muszlim ország labdarúgó válogatottjának a világbajnokság ideje alatt, a helyi hotel pedig megtesz minden tőle telhetőt, hogy jól érezzék majd magukat az arabok. A szállodában kikapcsolják a nemzeti tizenegy elszállásolásának idejére a fizetős pornó csatornát, nehogy kísértésbe kerüljenek a játékosok. Az