mindazoknak, akik tavaly adójuk 1%-át az egyesület számlájára utaltatták. Az újság fenntartására szánt minden lej a magyar közösség érdekeit szolgálja. Kérjük, aki teheti, idén is irányítsa adójának 2%-át a Bányavidéki Új Szó támogatására. Számlaszám:
RO95 BTRL 0250 1205 1328 67XX
BANCA TRANSILVANIA Baia Mare
ASOCIATIA PRO GENIUS
(BÚSz-tudósítás) Rövid híradás érkezett szerkesztőségünkbe a felsőbányai márciusi ünnepségekről. Eszerint március 15-én délután a felsőbányai kultúrházban gyűlt össze ünnepi megemlékezésre kb. 150-200 érdeklődő, ahol az 1-es számú iskola növendékei mutattak be az ünnephez illő műsort, Bálint Beáta magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő, valamint Nagy István zenetanár vezetésével. Majd Vernoczi Emese és Vernoczi Levente szavalatainak örvendhettek a jelenlévők.
Vasárnap, március 19-én 11.00 órakor egy kb. 100-120 fős csoport vonult ki a református és római katolikus temetőkbe, hogy lerója kegyeletét és megkoszorúzza az elesett hősök sírjait. A koszorúzás a szokott rend szerint Jeszenszki Márton sírjánál kezdődött, ahol Lendeczki Dezső szavalta el a Szózatot és Bónis István parlamenti képviselő mondott ünnepi beszédet. A kegyelet koszorúját Sajtos Mária és Szakács Levente helyezték el a síremlékre.
Reisenberg Alajos sírjánál Keisz László mondott ünnepi beszédet, koszorúzott Keisz Zoltán és Keisz László. Puskás Tivadar sírjára a Felsőbányai Magyar Szülők Egyesülete nevében Hitter Annamária és Kis István helyezte el a koszorút.
A római katolikus temetőben található kőtárnál Dudás Miklós római katolikus plébános mondott ünnepi beszédet és Gájer Jolán szavalt. A koszorút Epli Margit és Badea Ilona helyezték el az emlékhelyen. A református temetőben, Lévay Lajos sírjánál Alföldi Lakatos Tibor református lelkipásztor szónokolt, a Fizely Sándor Nyugdíjas Klub nevében Bónis Lídia és Módis Anna koszorúzott.
Az ünnep befejezéseként az ünneplők közösen elénekelték nemzeti imánkat, majd Szakács Levente RMDSz elnök köszönte meg a jelenlévők hozzáállását és befejezettnek nyilvánította az ünnepet Felsőbányán.
Kiss Ferenc
(BÚSz-információ) A nagybányai MusicArt Caffe falait már napok óta üres, A4-es papírlapok borítják; mintha fehér csempelapokkal burkolta volna őket a tulajdonos, Strébeli Róbert fiatal festőművész. Pedig csak egy újabb eredeti, izgalmas kiállítás van születőben a Felsőbányai utca 84. szám alatt.
A beérkező két-, vagy háromdimenziós alkotások fokozatosan veszik át a papírlapok helyét, s foglalják el a számukra kijelölt, fenntartott teret. S miközben közeledik a megnyitó időpontja, s a rendezvény plakátja újabb és újabb nevekkel gyarapodik, a kiállítás a szó szoros értelmében a látogatók szeme előtt nyeri el végleges formáját. Mintha egy lassított installációnak lennénk tanúi; annak a meghitt és szinte sohasem látható folyamatnak, amikor a művész helyére teszi a dolgokat", amikor minden festmény, grafika, szobor, vagy fotográfia az egyetlen és igazi helyét a kiállítóteremben megtalálja.
Strébeli Róbert legalább 100-150 alkotásra számít. Hazai képzőművészek, alkotók munkái mellett eddig több mint tíz magyarországi alkotás érkezett a pályázatra, de ígértek Kanadából és Iasi-ból is pályamunkákat. Bárki élhet a lehetőséggel legyen diák, vagy amatőr képzőművész , ha minőségileg megfelelő, ívpapír méretű (álló formátum), bármilyen technikával készült kompozícióját legkésőbb április 7-ig eljuttatja a MusicArt Caffe-ba (szemben a tűzoltósággal). Ha elfogadják a pályázatot, az alkotás azonnal helyet kap a falakon, az alkotó neve pedig a rendezvény plakátjára és virtuális (CD-re írt) katalógusába is bekerül.
A megnyitóra április 7-én, pénteken 18.35 órakor kerül sor.
Szeretettel várják az érdeklődőket!
Dávid Lajos
(HVG) Rekordok könyvébe illő esetre derült fény a máramarosszigeti törvényszéken, ahol egy bonyolult földörökösödési perben 35, már régen elhunyt személyt idéztek be a tárgyalásra. Az ügy pikantériája, hogy mivel az idézett személyek nem jelentek meg a bírák előtt, a pert távollétükben el is veszítették, ráadásul a még élő utódaik nem is tudtak az őseik ellen folyó eljárásról. Szakemberek szerint mindez azért fordulhatott elő, mert a romániai törvényszékek lassan belefulladnak az évekig húzódó, több százezer tyúkperbe, s egyszerűen nincs idő ellenőrizni, a beidézett személyek élnek-e, vagy csak a lakcímük változott meg.
(Interneten) Szeptember huszadika után anyanyelvükön vizsgázhatnak a kisebbségiek is a gépjármű-jogosítvány megszerzéséért akkor lép ugyanis érvénybe a közúti közlekedést szabályozó, sokat vitatott, 2006/49-es törvény, amely a március 20-i Hivatalos Közlönyben látott napvilágot. Antal István képviselő, a törvényt alapfokon tárgyaló ipari szakbizottság alelnöke már tárgyalt a forgalmi rendőrség vezetőségével, hogy az anyanyelven történő vizsgázáshoz szükséges anyagok minél hamarabb készüljenek el. Ugyanakkor felkéri az érintett jogi személyeket, tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy szeptember 20-a után valóban elkezdődhessen az anyanyelven történő oktatás és vizsgáztatás. A törvény hamarosan Románia magyar nyelvű Hivatalos Közlönyében is megjelenik.
Március 30-án 18.00 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban kerül sor az UKKA pályázati tájékoztatójára, vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak. A tájékoztató témája: vissza nem térítendő támogatások, aktuális pályázatok. Előadó: UKKA, MK Prester kft, Máramarosi Vállalkozók Egyesülete. Témakörök: Vállalkozások beindítása a szórványban * Agrártermelés korszerű formáinak pilot-projektjei * Vállalkozásfejlesztési tanácsadás magyar és Kárpát-medencei vegyes vállalatok létrehozásához.
Április 5-én, szerdán, 18.00 órától EKE-gyűlés. 18.30 órai kezdettel Valdman István VETÍTÉSSEL egybekötött ELŐADÁSA kezdődik (Dél-amerikai útiképek) a Teleki Magyar Házban: A Tűzföldtől az Andok vonulatán át az Inka birodalomig.
Szeretettel várjuk!
Holnap, március 25-én, szombaton 10 órától Túróczy J. Katalin (néprajz), majd Szász Imre (gyakorlati idegenvezetés) tart előadást a Teleki Magyar Házban. Kívülállók számára (akik nem fizettek részvételi díjat) az előadás díja 30 ezer lej! Szeretettel várunk mindenkit!
Egy hét múlva, pénteken 18 órától a Teleki Magyar Házban!
Éppen Színe és fonákjá"-t készültem írni, s mint ilyenkor mindig, mindenféle pótcselekvésekbe kezdtem energiáimat menekíteni. Ugyanis nem akart egyenes adásba" kerülni egy téma sem (vagy túl sok is bejelentkezett, ez zavarta a vételt), s kollégáim sem voltak hajlandók egy bűvös szót mondani, amiből aztán egy egyhasábos jegyzetet felépíthessek. Inkább szó nélkül" (vagy szótlanul") hazamentek.
S ha már így alakult, elárulom, újabban nem egy adott téma alapján írom meg a mindenheti jegyzetemet, hanem úgy fogok neki, hogy megállítom az első velem szembe jövő embert (ez így kicsit túlzás, mert még bolondnak néznének, az ember" helyett szíveskedjenek kollégát" érteni), s felszólítom: mondja ki azt a szót, ami legelőször eszébe jut. Ha már egyszer a szó megvan, a jegyzetet már gyerekjáték megírni. (A trágár szavakat tartalékolom, mikorra nem fogom cérnával bírni a politikusok eszetlenségeit.)
Szóval éppen egy áldozati kolléga után koslattam, amikor jött a szomorú hír, hogy mindenki Papója, Zoli bácsija, azaz Sike Zoltán borászmester nincs többé. Hirtelen minden hír, minden szó eltörpült, nyilvánvalóvá vált: a héten sajnos megvan a vezértéma.
Azt hiszem, kevés ember van a megyében, de még a szomszédos Szatmár megyében is, aki ne hallott volna, vagy ne került volna valamilyen úton-módon kapcsolatba Vele. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy iskolásként keze alatt praktizált, vagy úgy, hogy alkalomadtán betért hozzá egy pohár borra. Csak mellékesen jegyzem meg, messze földön híres volt az úgynevezett kijózanító kerítése, ahová a pince hűvöséből a meleg napsütésbe kijövő elvtársakat (de nem csak) dobálta fel kijózanodni, amikor azok szép sorjában összecsuklottak. Kétségtelen, egy jó poénért nem kellett soha a szomszédba mennie. Ebbéli tehetségéről tanúbizonyságot tett mindig és mindenütt: RMDSz-gyűléseken (alakulása óta oszlopos tagja volt a szervezetnek, egy hozzá hasonló kampányfőnökkel bármelyik hazai vagy anyaországi párt biztosra mehetne tuti befutó volna választások idején), egyházi vagy más jellegű rendezvényeken, baráti társaságban.
Először kisiskolás koromban találkoztam Zoli bácsival, amikor csemetéket hónaljazni vittek minket a csemeteiskolába. (Elmondhatom, hogy kijártam a csemeteiskolát, attól vagyok ilyen okos... És szép... És szerény.) A későbbi Papó akkor megkérdezte, ki fia-borja vagyok, s mikor megtudta, hogy egy kevés székely vér is csörgedezik az alkohol mellett, mondanám mai fejjel, Papó után szabadon ereimben, éreztem, nagyot nőttem a szemében. Utoljára karácsony előtt találkoztunk, borért mentem a kollégáknak, mert csak Sike-bor kellett nekik, rászoktak, mint kamasz gyerek a feleselgetésre. Mondanom sem kell, mint mindig, nagyon örült nekem, még egy kupica bort is felhajtott velem. Vagy inkább Papósan mondanám: a csövet megszívva folyton lenyelt egy-egy kortyot, annyira dilettáns" volt a borszívás terén, soha nem tudta megtanulni a fortélyát a dolognak... Pedig az egyik legnagyobb szaktekintély, Csávossy György tanítványa volt.
S hogy a két találkozás között hány élménnyel, hány humorba bugyolált bölcsességgel lettem gazdagabb neki köszönhetően, annak elmondására ez az egész újság kevés volna.
Mi, akik ismertünk és szerettünk, ígérjük: soha nem veszítjük el a humorérzékünket így őrizzük emlékedet!
Nyugodj békében, Zoli bácsi! Hiányozni fogsz, bár mindig velünk leszel! (tami)
Március 24., péntek, az év 12. hete és 83. napja. Névnapok: Gábor, Karina, Ella, Gabriella, Katalin.
Napkelte: 5:40, napnyugta: 18:02; holdkelte: 3:24, holdnyugta: 11:17.
Március 25., szombat, az év 12. hete és 84. napja. Névnapok: Irén, Írisz, Irina, Kristóf, Lúcia, Mária.
Napkelte: 5:38, napnyugta: 18:03; holdkelte: 4:02, holdnyugta: 12:41.
Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Jézus fogantatásának ünnepe. A néphit szerint ezen a napon "ébredeznek" a növények, ez a legalkalmasabb nap a fák oltásának, szemzésének az elvégzésére.
Március 26., vasárnap, az év 12. hete és 85. napja. Névnapok: Emánuel, Dusán, Leonóra.
Napkelte: 6:36, napnyugta: 19:05; holdkelte: 5:30, holdnyugta: 15:09.
Március 27., hétfő, az év 13. hete és 86. napja. Névnapok: Hajnalka, Auguszta, Augusztina, János, Lídia.
Napkelte: 6:34, napnyugta: 19:06; holdkelte: 5:52, holdnyugta: 16:36.
Március 28., kedd, az év 13. hete és 87. napja. Névnapok: Gedeon, Johanna, Hanna, János, Maja.
Napkelte: 6:32, napnyugta: 19:08; holdkelte: 6:11, holdnyugta: 18:03.
Március 29., szerda, az év 13. hete és 88. napja. Névnapok: Auguszta, Augusztina.
Napkelte: 6:29, napnyugta: 19:09; holdkelte: 6:29, holdnyugta: 19:28.
Március 30., csütörtök, az év 13. hete és 89. napja. Névnap: Zalán.
Napkelte: 6:27, napnyugta: 19:10; holdkelte: 6:47, holdnyugta: 20:53.
* A Szentháromság római katolikus plébániából kísérték utolsó útjukra Lapsánszky Feldmann Pálma (84), Zsurzsán Éva (87), Treitli Imre (65), valamint Kotlár Tibor (63) testvéreinket. Nyugodjanak békében!
* A nagybánya-újvárosi református egyházközségből dr. Enyedy László Mihály (82) testvérünket búcsúztattuk. Isten nyugtassa!
Ecsedi Orsolya
Újabb angol nyelvtanfolyamot indít a Teleki Magyar Ház hamarosan kezdőknek és haladóknak. Érdeklődni lehet személyesen vagy a 212-668, 0744-919166-os telefonszámon!
2005-ben József Attila év volt. Szép, ha egy ország megemlékezik fiairól, a baj csak ott kezdődik, amikor a politika elkezd válogatni közülük. Most, 2006-ban Bartók Béla születésének 125. évfordulóját ünnepeljük, azét a Bartókét, aki nemcsak a nemzeté volt, hanem forradalmasította az egész világ zenei kultúráját, világszínvonalon a legnagyobbak között.
Hogy különbség van ünnep és ünnep, évforduló és évforduló között, lehet abban kell keresnünk okát, hogy a költő eszmevilágát az a réteg igyekezett kisajátítani magának, amelyen az ország mai vezetőrétege nevelkedett. Pedig Bartók hamarabb jött rá, hogy Dunának, Oltnak egy a hangja". Mégis, talán ma is bűnéül róják fel, hogy magyarkodott"...
Ha a mai vezetés szemében bűn az árpádsávok használata, a turulos jelkép, akkor Bartók faragott erdélyi bútorai is azok lehetnek. Pedig azok között élt, alkotott. Csak magyar tárgyakat tűrt meg maga mellett, ha lehetett. De kérdem én: egy Cantata Profana, vagy az Allegro Barbaro megírásához nem a legillendőbb környezet volt az?
Valamit röviden a zeneszerző életéről. 1881. március 25-én született a bánsági Nagyszentmiklóson, e vegyeslakosú községben. Apja tanár, aki zenélt és fiát is bevezette a zenébe. Bartók 8 éves korában apa nélkül marad, anyja neveli. Nagyszőlős, Beszterce megállókkal végül Pozsonyban kötnek ki, ahol jó volt a zeneoktatás. Innen került a pesti Zenefőiskolába, miután 15 éves koráig Erkel Ferenc fia oktatta zenére. Már ekkor sikeres zongorista, előadóművész. Tanulmányai végeztével nem is kellett vizsgát tennie, annyira nyilvánvaló volt zenei tudása.
Jó hazafi volt, és nem csak szellemében. Leveleit így fejezi be: Isten álld meg a magyart és mentsd meg a Habsburg családtól". Viseletében is az volt. Magyar ruhában jár, az akkor nagyrészt német lakosságú Budapesten. (Ezt ma sem igen szeretik a pesti új urak azon régieknek a maradékai. Hogy hová jut egy ország a globalizáció ökle alatt, jól illusztrálja a Kossuth Rádió március 13. délelőtti adása, ahol félve vallották be: nem merik kitenni a magyar zászlót az ünnepekre, a szomszéd miatt!)
Első jelentős műve ennek a magatartásnak megfelelően a Kossuth Szimfónia volt, amit 1903-ban írt. Egy év múlva már Angliában mutatták be nagy sikerrel. Idővel Liszt zenéje és Kodály barátsága a magyar népzene felé terelték figyelmét. Rájött, hogy a Kárpát-medence népeinek zenéje milyen erős öszszekötő kapcsot jelentett ezen népek között. Zenéjének szerkezete, felépítése is e szerint változott, újult meg.
A politika már akkor sem szívlelte. Új zenéje lényegesen eltért a klasszikus zene alapjaitól, ezért sokak számára idegenül hat még ma is. Nem csoda, hisz nem egy langyos, körbesimogató zene. Bartók mély hazafiságában gyökerező forradalmat vitt végbe a zenében. Bevitte a szimfónikus muzsikába a pentatóniát, az öthangú skálát, amely ősi zenevilágunk alapját képezi.
Sokfelé gyűjtött népzenét. 1912-től a romántól az arabig sok nép zenéjét ismerte meg. Ennek eredménye volt a megállapítás, hogy beszélt nyelvünk finnugor, zenei anyanyelvünk pedig török eredetű. Ezt magam is tapasztaltam mikor Isztambulban török népzenét hallgattam. Nagyon ismerős volt.
A nagy siker 1917-ben érkezett életébe: az Operaház bemutatta a Fából faragott királyfi" című táncjátékát, rá egy évre pedig másik halhatatlan művét, a Kékszakállú herceg várát". A siker átütő, a nemzetközi visszhang nagy.
A harmincas éveket népdalgyűjtéssel tölti. Aztán jött a többi remekmű, amelyek ma már nem hiányozhatnak a világ egyetlen koncertterméből sem. A világ romlik 1940-ben Bartók kivándorol Amerikába, ahol 1945-ben meghal.
2006. március 25-én, az évfordulón, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon nem Bartókot játsszák, hanem David Barenboim játssza a Wohltemperierte Klaviert ott, ahol az Allegro Barbaronak kellene a világba dübörögnie egy magyar zseni alkotószellemét.
Velünk ellentétben az osztrákok még idejében elkezdték a Mozart-év szervezését, amitől most zeng egész Európa. Megérdemli, nagy művész volt. Bartók viszont, aki egy új zenei világot teremtett, azért kerül hátrányba saját hazájában, mert magyar volt? Vagy mert ilyen a magyar (kultúr)politika?!
A művésztársadalom krémje még 2004-ben felkérte Mádl Ferenc akkori köztársasági elnököt fővédnöknek. Ő válaszolt, írt is a kormányfőnek, aki azonban válaszra sem méltatta. Így aztán csináltak a kezdeményezők önerőből, amit tudtak. Még a Csalán úti emlékház tatarozását is Vásárhelyi Gábor, a jogdíjak örököse fizette, mert a magyar politikumnak nincs pénze a kultúrára. Ő rendezte vissza Bartók bútorait is, azokat a magyarokat!
Végülis 24-én lesz hangverseny az emlékházban és több vidéki városban. De aznap az ország egyetlen nagy koncerttermében sem játszanak Bartók művet. Még a Bartók-Pásztory díjakat sem osztják ki. Valószínűleg a mindent és mindenkit kiosztó kormányvezérnek nem volt ideje erre a kampány miatt.
Dícséret illeti a Teleki Blanka Nyugdíjas Klubbot, személyesen Méhes Évát, hogy nem feledkeztek meg Bartók Béláról.
Szomorú, amikor egy nemzet más előtt hajbókol egy tál lencséért, s nem becsüli meg saját értékeit. Reméljük, ad az Isten jobb időket is.
Rajtunk múlik...
(részletek)
Milyen széles az Óceán
annak, ki hazagondol -
s rossz hír számára mily rövid az út.
S százszor jajabb annak, ki már-már gondolkodni se tud
a gondtól.
Jaj neked, hús-vér idegen! -:
szerves gép itt az ember - -
próbáld szeretni - hisz mégis az a dolgod -
nem kilóra mért szerelemmel.
Hova vetemedtél
hova vetemedtél
szivárvány havasról
szivárvány havasról
tűzre te vettettél
hamuvá vedlettél
mint jó Ráduj Péter
szeme menyecskéje
románul Marinka
magyarul Margitka
ifjú Ráduj Péter
szeme menyecskéje
románul Marinka
magyarul Margitka
Jaj istenem a világ
kinek szoros kinek tág
jaj de szoros a világ
csontig hatol velőt vág
hogy kitágul a világ
ha egyszer jobb időt lát.
Dolgos állat az ember,
így bírja ki magát,
lesz még célszerű is
az agyontervezett világ,
mindennek oka s célja
s valami haszna van,
a jövő alaprajza
az arc ráncaiban,
emez már föld alá nő,
amaz csillagokig - -
- Komponálni? lehet még?
de hát az ember dolgozik.
Kőrösfői lányok,
mármarosi románok,
sátron sívó arabok,
kunyhón tengő törökök:
hogy a nóta régi
s hogy mindig új: így örök -
egy nyelven szól az. mind,
magyarul, románul,
s ki más értené, ha
nem Bartók tanár úr?! (...)
Kicsi ember, tudsz-e
szépeket hazudni,
szép álságot hinni?
Van-e erőd: utolsóig
minden poharat kiinni?
Kin veszed meg végül,
hogy nem alhatol?
Ten bűnöd az is, ha
megszaggattatol.
Fáj az otthon, ki megtagadott.
Fáj az otthon, a megtagadott.
Halál elől meghalásba menekül, aki él -
út-e az út, mely nincsen?
Kevés helye az életnek ott, hol túl sok a vér,
kevés helye az embereknek, hol túl sok az isten.
Akit sorsa meg akar tartani:
síriglan-reményben ég el.
Akit sorsa el akar veszteni:
megveri tehetetlenséggel. (...)
Aki alkot, visszafele nem tud lépni -
s ha már kinőtt minden ruhát,
meztelenül borzong a végtelen partján,
míg fölzárkózik mögé a világ.
A felsőbányai rendőrök elfogták a 20 esztendős Motisean Ovidiut, akit minősített lopásért korábban 1 év és 8 hónap börtönbüntetésre ítélt a bíróság. Szintén a felsőbányai rendőrök fogták el a 25 esztendős Muresan Rault is, akit ugyancsak minősített lopásért ítélt 2 év letöltendő börtönbüntetésre a bíróság.
Felsővisón a 20 esztendős, brassói illetőségű Mesaros Nicolae került a rendőrök hálójába, aki egy 7 hónapos börtönbüntetés miatt bújkált, amit szintén minősített lopásért szabtak ki rá.
Borsán is lebukott két betörő, aki előszeretettel látogatott kereskedelmi társaságokat. A két jómadár összesen 3550 lejnyi kárt okozott, melynek 60 %-át sikerült visszaszerezniük a rendőröknek. A 45 esztendős M. Gruia, aki január utolsó napján szabadult a rácsok mögül és a 35 esztendős M. Romicã, akit tavaly novemberben engedtek ki a börtönből, jelenleg a rendőrök vendégszeretetét élvezi.
Szintén minősített lopásért ítélték 3 év és 8 hónapnyi börtönbüntetésre a 22 esztendős, nagybányai illetőségű Martocean Ernest-Vasilet is, akit a nagybányai rendőrök ragadtak gramancon. Úgyszintén Nagybányán bukott le a 33 esztendős, büntetett előéletű, korondi illetőségű J. Árpád, aki több bűncselekményt is elkövetett városunk területén. Az összesen 4 800 lejnyi kár 80%-át sikerült visszaszerezni a fazekasföldi fiatalembertől.
Az Európai Közlekedési Rendőrségek Szervezete (TISPOL), melynek Románia is tagja, "Mermaid" ("Sziréna") fedőnév alatt tartott megyénkben, a március 13-19. közötti időszakban, egy átfogó balesetmegelőzési akciót. A közlekedésrendészek és a közútellenőrző hatóság (ARR) bevonásával lezajlott akció a közlekedésbiztonsági szabályozások betartását, illetve be nem tartását vette górcső alá. Ezen belül elsősorban a közlekedési szabályok betartását, valamint a veszélyes anyagokat szállító tehergépkocsik törvényi előírásoknak való megfelelését ellenőrizték. A legfőképpen a Nagybánya-Szinérváralja útvonalon lezajlott akció során 152 áruszállító gépkocsit ellenőriztek, 80 esetben állapítottak meg szabálytalanságot és fizettettek bírságot a gépkocsivezetőkkel, összesen 10 870 lej értékben. Dicséretesnek mondható, hogy immár nálunk is elkezdték, legalábbis ezen akció során, a tahográfok ellenőrzését, így a sofőrök egyre kevésbé lesznek ezentúl kiszolgáltatva nyereséghajhász főnökeik kényének-kedvének, akik sokszor kötelezik alkalmazottaikat, hogy pihenés nélkül vezessenek, ami - mondanunk sem kell - rendkívül balesetveszélyes.
(ta)
A MindBomb kampánya összefüggésbe hozza a romániai környezetszennyezést a korrupt állammal, önkormányzatokkal és nem utolsó sorban az egyénnel, aki belülről pusztítja a román társadalmat.
Március 20-ra virradó éjszaka 12 ezer plakátot ragasztottak ki Kolozsváron, Bukarestben, Konstancán, Temesváron, Aradon, Besztercén, Szebenben, Gyulafehérváron, Déván, Nagybányán, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Segesváron, Petrozsényben, Abrudbányán és Verespatakon.
A MindBomb Verespatakért kampány a verespataki ciántechnológiás, külszíni fejtésű aranybánya megnyitása ellen irányul, valamint a Gabriel Resources (a Rosia Montana Gold Corporation tulajdonosa) bányaprojektet népszerűsítő médiakampányát parodizálja.
Gabriel Resources médiakampánya a Rosia Montana Gold Corporation projektjét kozmetikázza a média segítségével. Egy olyan bányaprojektet próbál jó fényben feltüntetni, amely eltörölné Verespatakot a Föld színéről, a verespataki lakosok kitelepítésével járna, egyedülálló történelmi értékeket semmisítene meg.
Romániában először született a projekt ellen olyan civil összefogás, amely rámutat arra, hogy Románia már nem a csalók és szélhámosok paradicsoma.
A verespataki ciántechnológiás aranybánya megnyitása a mócvidék életét veszélyezteti és Kelet-Európa legnagyobb környezeti katasztrófájának előidézője lehet. Nagy kereskedelmi társaságok a politikusok támogatásával dolgoznak - mint annyiszor a közelmúltban - az egyszerű emberek ellen. Néhány cinikus csaló tisztességtelenül meggazdagszik. Utánuk az özönvíz!
A Verespatakért folyó MindBomb kampányban (különböző módon: terv, vita, ötlet, megvalósítás, ragasztás) több mint 300 képzőművész, designer, tervező, IT-szakértő, író, diák és önkéntes vett részt.
A 2004-es decemberi parlamenti választások óta egyik legfényesebb sikerét aratta hétfőn a kormánykoalíció, amelynek sikerült a liberális Bogdan Olteanut a képviselőház elnöki tisztségébe juttatnia. Ugyanakkor a Konzervatív Párt (KP) saját jelöltállítása miatt ismét napirendre került a konzervatívoknak a kormányból való kiebrudalása.
A parlament elnöki tisztségeinek elveszítése az első, és azóta talán a legjelentősebb kudarca volt a jelenlegi kormánykoalíciónak, hiszen a képviselőház vezetője az államfő és a felsőház elnöke után a harmadik legfontosabb állami tisztségviselő.
Három jelölt közül kellett választaniuk hétfő délután a képviselőknek. A kormány részéről Bogdan Olteanut, a KP-tól Daniela Popát jelöltették, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) pedig Valer Dorneanut javasolta a tisztség betöltésére. Olteanu végül elsöprő többséggel kerekedett felül annak köszönhetően, hogy a liberálisok mellett a Demokrata Párt (DP), az RMDSZ, a nemzeti kisebbségeket képviselő politikusok, de még az ellenzéki Nagy-Románia Párt képviselői is támogatták. Második helyen Dorneanu végzett 88 vokssal, eddig a képviselőház alelnöki tisztségét betöltő Popa pedig mindössze 22 párttársának szavazatát szerezte meg.
A koradélutáni órákban még javában zajlottak az egyeztetések a liberálisok és a konzervatívok között, hogy utóbbiak ne jelöltessék Popát, de hasztalanul, ami ismét felbőszítette Voiculescuék kormánypartnereit. Míg Cãlin Popescu Tãriceanu megelégedett azzal, hogy szerencsétlennek" nevezze Voiculescuék döntését, a DP alelnöke Ioan Oltean szerint a D. A. Szövetség legfelelősségteljesebb hozzáállása az, ha olyan parlamenti többség kialakításán fáradozik, amelyből a KP kiszorul. Emil Boc pártelnök is úgy vélte: a konzervatívok ismét megerősítették, hogy ők a kormánykoalíció erkölcstelen megoldása". Boc szerint mivel a KP hétfőn is a kormánykoalíció ellen fordult, igazuk volt, amikor az előrehozott választásokat szorgalmazták.
Dan Voiculescu pártelnök nem lát semmi gondot abban, ha a kabinet vagy az elnöki hivatal kormányból való távozásra szólítja fel őket. Leszögezte: ők nem akartak kormányozni, Traian Bãsescu államelnök kérésére csak azért vállaltak szerepet, mert az ország politikai stabilitását tartották szem előtt.
A rendszerváltás óta a legfiatalabb Tãriceanu szerint az első nemkommunista házelnök nehezen megvalósítható célt tűzött ki. Azt akarja, hogy mandátuma alatt megerősítse a jelenleg meglehetősen megtépázott parlament tekintélyét a lakosság körében. Ezt elsősorban az egyéni választókerületes rendszer bevezetésével lehetne elérni. A DP által is erőltetett választási reform komoly érvágást jelentene az RMDSZ-nek, amely csak néhány, főként a tömbmagyarságot képviselő törvényhozót juttathatna be a parlamentbe. (szabadság)
Amelyik autós a közúti ellenőrzés kérésére nem mutat fel igazolást arról, hogy befizette a kötelező biztosítást (RCA), bevonják autója forgalmiját és rendszámtábláját. Ha a jármű tulajdonosa 30 napon belül nem biztosítja be autóját, a járművet kivonják a forgalomból számos más rendelkezés mellett ez a szeptembertől életbe lépő KRESZ egyik újdonsága.
További változások: egy esetleges baleset jogi következményeit teljes mértékben a gyalogos viseli, amennyiben szabálytalanul jár vagy kel át az úttesten. A jogosítványt a vétkes sofőrök ha ezt az iratot a rendőrség 30, 60 vagy 90 napra vonta be csak akkor kaphatják vissza, ha bizonyítani tudják: időközben új autóvezetői vizsgát tettek.
Településen kívül nappal is kötelező lesz bekapcsolni a tompított fényt. Más változás: aki ittasan vezet, a 8 g/l véralkoholszint bűntettnek számít szeptembertől, és a KRESZ egytől öt évig terjedő börtönnel sújtja. A kihágásokra a rendőrség ún. pontrendszert vezet be. A bírságokat a mindenkori minimálbér szerint számítja ki a hatóság: egy pont a minimálbér 10%-ának felel meg. A szabálytalanságokat súlyosságtól függően öt kategóriába sorolják: a legenyhébbeket két-három, a legsúlyosabb vétségeket 21-100 ponttal bünteti a rendőrség. Érdekesség, hogy jogi személyek (cégek, egyesületek, társulások) is büntethetők.
Valószínűleg számos autós értékelni fogja, hogy szeptembertől törvényesen lehet majd radardetektorokat használni, viszont az ún. aktív készülékek használata melyek nemcsak észlelik, de zavarják is a sebességmérő berendezéseket , továbbra is törvényellenes. Az új KRESZ-t a kormány még 2002-ben, a 195-ös sürgősségi rendelettel fogadta el. (autonews)
A korrupció mellett a második legsúlyosabb kérdés Románia EU-integrációja szempontjából a kisebbségek kérdése jelentette ki Tőkés László szerdai brüsszeli sajtóértekezletén.
Az erdélyi magyar közéleti személyiségekből álló delegáció tagjai között volt Tőkés mellett Sógor Csaba RMDSZ-szenátor, Toró T. Tibor képviselő, Szilágyi Zsolt, Bodó Barna egyetemi tanár azért ment Brüsszelbe, hogy az EU-intézmények figyelmét felhívja a kisebbségi kérdés fontosságára.
Mint Tőkés mondta, az elmúlt másfél évtizedben gyakran megütközéssel látták, hogy a Romániával foglalkozó különböző EU-jelentésekből kimaradt, vagy alig-alig szerepelt a kisebbségi kérdés. Ugyanakkor szerinte az európai érdeklődés javuló irányt mutat, s ebben nagyon sokat jelent az EU-intézményekben dolgozó magyar küldöttek segítsége, lobbizása, személyes kapcsolatrendszere. Az erdélyi delegáció az Európai Parlament fideszes képviselői mellett találkozott Tabajdi Csaba szocialista és Szent-Iványi István SZDSZ-es EP-képviselőkkel is. Tőkés a sajtóértekezleten elismerte: a határon túli magyarság ügyében "konszenzusközeli nemzeti együttműködést" tapasztaltak.
Az erdélyi magyar politikusok Brüsszelben alapvetően három témakörről, az önkormányzatiságról, az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról beszéltek EU-s politikusokkal. Tőkés László kijelentette: brüsszeli útjukkal azt próbálták elősegíteni, hogy Románia teljesítse azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik EU-tagságát. Ám hozzátette, hogy nem lehet teljes az az integráció, amelyben a kisebbségi magyarság alárendelt státusban integrálódna. (Transindex)
Nem minden letöltéskezelő tudja figyelni, hogy épp mire használjuk az internetet. Ezért előfordulhat, hogy egy nagyobb méretű fájl letöltése közben lassabban töltődnek le a weboldalak, ill. ha hívnak IP-telefonon, akkor akadozik a hang.
Ezen kíván segíteni a cFosSpeed. Fontos kiegészítő mindazok számára, akik olyan internetkapcsolattal szörföznek, ahol a letöltési sebesség és a feltöltési sebesség között óriási különbség van. Ilyen például az ADSL. A cFosSpeed egyedülálló traffic shaping (forgalomalakító) technológiája fontossági sorrendet állít fel az adatátvitelben, így a fontos adatcsomagok előbb érkeznek meg a hagyományos csomagokhoz képest.
Használata során rövidek maradnak a pingelési idők is, így nem fogja egyik letöltésünket a többi lelassítani. Rangsorolhatjuk, hogy mely programjainknak (pl. játékok) adunk magasabb prioritást, hogy extra sávszélességet foglaljon le a számukra.
Aki nincs megelégedve a Skype, a VoipBuster vagy másik internetes telefon minőségével, talán segít a cFosSpeed, ugyanis felismeri az ilyen csomagokat, és prioritást ad nekik. Útválasztóval megosztott internetkapcsolat esetén érzékeli, hogy beékelődött a router, és nem kell kézzel beállítani.
Kategória: Telefonos kapcsolat
Ismertető: A cFosSpeed DSL- és ADSL-modem/útválasztó illesztőprogram, mely az ún. Traffic Shaping technika alkalmazásával gyorsítja fel az internetkapcsolat sebességét. Megszüntethetők vele az aszimmetrikus ADSL-kapcsolat kedvezőtlen tulajdonságai, mint például a feltöltési sebesség jelentős lassulása vagy a webhelyek felkeresésekor jelentkező reakcióidő. A cFosSpeed az adatcsomagok optimalizálásával lerövidíti a reakcióidőt, ami online játékosok számára ideális, és előnyös a sugárzott média (internetes rádiózás, tévézés), ill. az internetes telefonálás területén is.
Megjegyzés: A teljes értékű próbaváltozatot 45 napig tesztelhetjük.
Magyar kiegészítő: http://www. cfos.de/speed/lang/hu.zip
(Honosító Műhely)
Hogyan érhetjük el, hogy szobában tartott növényeink egészségesek, jól fejlettek, olyan gyönyörűek legyenek, mint a virágkatalógusok képein? Ehhez kívánunk tanácsot adni.
1. Vásárlás előtt tekintsük át, gondoljuk végig, a lakás mely részében tudjuk elhelyezni a tervezett virágot. Figyeljük meg, hogy az adott hely napos-e, vagy csak szórt fényt kap, esetleg fényben szegény; a szoba levegője száraz-e, a hőmérséklet egyenletes-e, szellőztetésnél fellép-e huzat.
2. Csak olyan növényt (virágot) válasszunk, melynek környezeti, gondozási igényét ismerjük, illetve leírást kapunk róla, és ennek alapján kiderül, hogy igényei megfelelnek a lakásban biztosított hely adottságaival. Ha a növény tartási igénye és az elhelyezés lehetőség adottságai nem azonosak, a növények nem fogják jól érezni magukat, elvesztik díszítő értéküket.
3. A vásárolt virágot mielőtt végleges helyére tennénk a lakásban, 2-3 hétig tartsuk a többi növénytől elkülönített "karanténban", és ellenőrizzük rendszeresen, van-e rajta elváltozás, betegség vagy rovarok. Új növényekkel számos esetben bekerülnek a lakásba rejtett életet élő rovarok, ezek a többi növényt is rövid idő alatt befertőzik. A lakás egyenletes melegében az esetlegesen behurcolt rovarok gyorsan elszaporodnak, és hamarosan láthatóvá válnak.
4. A cserépben nevelt virágot egyenletes gyakorisággal öntözzük, reggel vagy délelőtt, a cserépben, öntözés után, soha ne maradjon víz. A pangó víz a cserép talajában levegőtlenséget, a gyökerek rothadását, a növény elhalását idézi elő. Magas hőmérsékleten, erős napsütésben a növények anyagcseréje fokozódik, ezért a vízszükségletük is nagyobb, mint átlagos körülmények között. Öntözéskor ezt is vegyük figyelembe. A vízzel folyamatosan és bőségesen ellátott növény hozzászokik a jóhoz, elkényelmesedik. Az esetleges öntözés kimaradás erős sokkot, kárt okoz.
5. Az öntözővízhez ajánlatos tápanyagot is adagolni: a kombinált (összetett) műtrágya - N, P és K mellett - minél több mikroelemet is tartalmazzon, ezek biztosítják a növények harmonikus táplálását. A csak leveleket fejlesztő úgynevezett levéldísznövények más összetételű műtrágyát kívánnak, mint a virágokkal díszítő növények.
Dr. Némethy Zsuzsanna (Kertpont.hu)
Kicsi, nagy, még nagyobb, szögletes, kerek... A berendezés csak az első lépés az igazi, nyüzsgő víz alatti élet megteremtése felé. Mert nem mindegy, milyen halakat tartunk. Ügyelnünk kell arra is, hogy új lakóink megférjenek egymással.
Sokan vágyunk akváriumra, ám a legtöbben nem tudjuk, hogy vágjunk bele. Először is, vásároljunk néhány szakkönyvet és nézzünk utána alaposan, milyen felszereléseket, berendezési tárgyakat kell vásárolnunk ahhoz, hogy leendő halaink komfortosan érezzék magukat otthonunkban. Sok esetben már ekkor elmegy a legtöbbünknek a kedve, hiszen az állattartás költséges. Ráadásul időigényes. Ha pedig már megvettük halainkat, gondoskodnunk kell róluk. Etetni kell őket akkor is, ha nyaralni megyük, kitisztítani a vizüket akkor is, ha fáradtak vagyunk. Mert az ő otthonuk az általunk teremtett akvárium lesz, s az életük tőlünk függ. Ezért nem mindegy, milyenné tesszük napjaikat.
1. Először szép, ám egyszerűen gondozható aranyhalat vegyél. Legalább kettőt, mert ez a fajta a társaságot kedveli.
2. Az akvárium lehetőleg tágas legyen. Szakemberek szerint egy centiméteres halhoz öt liter víz szükséges (tehát egy tíz cm-es aranyhalnak legalább 50 liter kell!).
3. Az akvárium aljába szórj kavicsot. Fontos, hogy állatkereskedőnél vásárold, mivel a kertben összeszedett kövek fertőzést, betegségeket okozhatnak a halaknak. Ha mégis szeretnél egy-egy díszesebb, nagyobb követ vagy kagylót az akváriumodba helyezni, előtte körömkefével alaposan dörzsöld át, majd legalább egy órára tedd forró sütőbe, hogy a rajta lévő baktériumok elpusztuljanak.
4. Vásárolj növényeket. Érdemes olyanokat választani, amelyek kis cserépedényben állnak, mivel a halak sokszor összetúrják a kavicsokat, így akaratlanul is kikotorják a gondosan elásott növényeket. A halak minden zöldet megesznek, ezért ha dekorációnak szánod a növényzetet, keress olyan fajtákat, amelyeket a halaid nem szeretnek.
5. Az akváriumot ne állítsd ablak mellé, hiszen úgyis meg kell világítani. A túl sok napfény felmelegítheti a vizet - amit a halak nem szeretnek. Ráadásul az algák is jobban elburjánzanak.
6. A halakat naponta etesd. Kéthetente cseréld le a vizet (egyharmadát szivattyúzd le, és töltsd fel csapvízzel), és alaposan tisztítsd meg az akváriumot. (ha mindezt el akarod kerülni, vegyél nagy teljesítményű vízszűrőt, s a benne lévő szivacsot rendszeresen tisztítsd ki, így a víz akár fél évig is tiszta marad.)
7. Akvarista szaküzletekben vásárolj különféle vízfertőtlenítő szereket, amelyekből hetente egy-egy alkalommal cseppents az akvárium vizébe. Ezzel elkerülheted, hogy halaid megbetegedjenek és a víz is tisztább lesz.
- néhány nagyobb kő, cserépdarab vagy fakéreg (mivel a halak is szeretik a búvóhelyet)
- növények (cserepesek, és a víz felszínén úszó békalencse vagy hínárfélék)
- vízicsigák (segítenek az algák elszaporodásának a megelőzésében)
- fertőtlenítők, gyógyszerek (csepp formájában lehet kapni pl. hasvízkór illetve a leggyakoribb betegségek ellen - halfajtánként)
- szakkönyvek
(www.egyperces.hu)
Dévai sportcsarnok, kb. 500 néző.
Cetate: Poenaru, Ialomiteanu - Cartas 5 (3), Tãtãran 5 (4), Bordi 3, Mitrea 2, Dobca 2, Sovar 1 (1), Maior-Pasca 1, Chirilã, Nica, Tranã, Bogoslov. Edző: Serban Marce.
HCM: Cetãteanu (12), Sabou (1) - Geiger 7, Buceschi 4, Balint 4 (2), Kengyel 2 (1), Hentiu 1, Stoica 1, Herman, Negria, Rudics, Pop M, Pomohaci, Ferent. "Edzőhelyettes": Kotecz Daniel.
Vezette: Plesa Toma, Pripas Octavian (Rîmnicu Vîlcea).
Nagyon jól játszott a nagybányai csapat egy olyan gárda otthonában, melynek minden pont fontos a kiesés elkerülése miatt. Az utolsó másodpercekben még a győzelmet is megszerezhette volna a HCM, de Geiger dobása nem ért célt. Mivel Bãban edző még mindig kórházban van, a csapatot ismét Kotecz Daniel "vezette". Még egy-két mérkőzés és több pontot szerez, mint a profi edző.
További eredmények: Brãilai Dunãrea - Szebeni CSM 37-26, Romani HCM - Piatra Neamt-i HCF 32-16, Konstancai Tomis - Galaci Otelul (lapzárta után játszották), Rm. Vîlveai Oltchim - Bukaresti Rapid 35-18, Brassói Rulmentul - Cîlnãui Astral Posta 30-27, Kolozsvári "U" Jolidon - Zilahi Silcotub 33-32.
A tabellán: 1. Rulmentul 40 p. (615-439), 2. Silcotub 33 p. (623-503), 3. Oltchim 30 p. (561-477), ... 9. Nagybányai HCM 18 p. (478-495).
A következő fordulóban (március 25., szombat): "U" Jolidon - Dunãrea, Silcotub - Rulmentul, Astral - Oltchim, Rapid - Tomis, Otelul - Roman, Piatra Neamt - Cetate, Nagybányai HCM - Szebeni CSM.
Konstanca: Stãnescu (17), Popescu 1 (6) - Dragicevic 11, Nicolae 6, Kazic 5 (3), Timofte 5, Buricea 4, Toma 3, Iacob 3, Sãulescu 3, Oselinsche 1, Ali 1, Butulja, Giotoiu. Edző: Aihan Omer, Nurhan Ali.
Minaur: Apostu (10), Marchis (2), Irimus (3) - Sabou 7, Bondar 4 (2), Mates 3, Fotonea 3, Apostol 3, Várady 2, Brãdãtan 2, Soancã 2, Vizhbovsky 1, Bernicu, Csepreghi. Edző: Caba Vlad, Chircu Ioan. Vezette: Stark-Stefan (Bukarest).
A Románia Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén még fantasztikusan játszott a nagybányai csapat. A visszavágóra mint megszeppent iskolások léptek pályára a Minaur "sztárjai". Első perctől látni lehetett, hogy nem sokat izgatja őket a játék kimenetele, sorra veszítették el a labdákat, nagyon sok egyéni hibát követtek el. Nem ilyen egy profi csapat, sokat tanulhatnának a régi játékosoktól.
Lapzárta után került sor a Nagybányai Minaur - Brassói Dinamo mérkőzésre. A Nemzeti Liga 20. fordulója előtt a Minaur a 8., a Dinamo a 10. helyen állt.
A Forma-1 után a hétvégén megkezdődik a motoros őrület is: a gyorsasági motoros világbajnokság 2006-os évadja is útnak indul.
A tizenhat futamból álló pontverseny első futamát a spanyolországi Jerez de la Fronterában tartják. Ráadásul rögtön magyar esélyekkel a 125 köbcentisek kategóriájában. Talmácsi Gábor már tavaly is az esélyesek között volt - végül a harmadik helyen zárt az év végén.
Majd átigazolt az olasz Humangest-Honda együtteséhez, és bízik benne, hogy a legmegbízhatóbb versenygéppel ismét ott lesz az éllovasok között - akár a világbajnoki címet is megcélozhatja.
A másik magyar motoros, Tóth Imre Aprilia motorjával száll versenybe, remélhetőleg szintén minél jobb teljesítménnyel rukkol ki a tavaly már bizonyító sportoló. (ma)
A Renault istálló versenyzője, Fernando Alonso a hetedik rajtpozícióból vághatott neki a Maláj Nagydíjnak. A címvédő a szinte teljesen megtankolt autóval - már a rajtnál elhaladt a két McLaren versenygép között, majd lehagyta a Williams pilótáit is. Habár az FIA betiltotta a rajtautomatika használatát, többen úgy vélik, hogy a Renault megtalálta a kiskaput az elektronikus segédeszköz használatára. A Formula-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda elmondta: "Mindig mondták, hogy a Renault tapadása jó de ez azért már nem normális. A valódi rajtautomatika használata tiltva van, de valami van az autóban, ami (hasonlóképpen) működik."
Összeállította: Deák László
A szinérváraljai líceum 1966-ban végzett magyar tagozatos véndiákjait tisztelettel felkérem, hogy a legrövidebb időn belül vegyék fel velem a kapcsolatot a 40 éves találkozó megrendezése tárgyában. Címem: Simori Sándor, 430083 Baia Mare, str. Dr. V. Babes, nr. 62., tel: 0262-218204, e-mail: simori_sandor@freemail.hu
Felújított Alphastreet és Marokko rulettasztalok kedvezményes áron ELADÓK. Érdeklődni: 0036205429432 telefonszámon.
KÜLFÖLDI GYŰJTŐ: vásárolok antik tárgyakat, festményeket, fali- és zsebórákat, ezüsttárgyakat, szobrokat, 1944 előtti képeslapokat és könyveket, porcelánokat. Tel: 0741-986855.
Fatüzelésű KENYÉRSÜTŐ KEMENCÉK (hordozhatók is), KERÍTÉSEK és KAPUK. Tel. 0740-370636.
Természetben végzendő kutyás tevékenységhez - SZARVASGOMBÁSZATHOZ - TÁRSAKAT KERESÜNK. Jelentkezni kézzel írt bemutatkozó levélben lehet. Címünk: TRUFA ROM SRL - 415100 Alesd - Bihor, str. Mioritei, nr. 4. Információ: telefon 0744-781565 vagy www.trufarom.ro
VIDEOKAZETTÁIDAT DVD-re teszem, emlékeidet megörökítem! Ne feledd! Egy videokazetta maximális élete csupán 7 év! Érdeklődni a 0362-401205 vagy a 0724-353871-es telefonszámon.
TELEVÍZIÓJAVÍTÁSOKAT vállalok az Ön lakásán. Vidékre is kiszállok. Szabó Imre - tel: 437145, 0721- 139102.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, SIKE ZOLTÁN életének 69. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Legyen áldott és békés örök pihenése! Temetése ma, március 24-én 13 órakor lesz Szinérváralján a Cuza Voda utcai családi háztól. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy életének 65. évében a drága apa, após, nagyapa, TREITL IMRE visszaadta lelkét Teremtőjének. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy március 16-án, életének 82. évében eltávozott közülünk ENYEDY LÁSZLÓ közgazdász. Temetése március 18-án volt, Zilahon, a családi kriptában.
Emléke legyen áldott! Isten nyugtassa békében! Felesége, gyermekei és a gyászoló család.
Szinérváralja pedagógusai megrendülten értesültünk SIKE ZOLTÁN szőlész-borász mester hirtelen bekövetkezett haláláról. Kolléganőnk, Sike Mária és az egész gyászoló család fájdalmában osztozva, búcsúzunk a jólelkű baráttól és igaz embertől. "Zoli Bátyánk!" Isten Veled! Viszontlátásra!
Mély megrendüléssel búcsúzunk a szeretett SIKE ZOLTÁNTÓL. Nyugalma legyen csendes. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Muzsai és Deák család
Mély megrendüléssel búcsúzunk SIKE ZOLTÁNTÓL, a mindig vidám baráttól. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Tamási család.
Őszinte részvétem a gyászoló családnak a szeretett STEMPURSZKI ANNA halála miatti fájdalmában. Iling Babi
Fájó szívvel emlékezünk a három éve elhunyt szerető férjre, édesapára, apósra és nagyapára, VÁRDAI ZSIGMONDRA. Emlékét örökké őrzi családja.
Március 27-én lesz 6 hónapja, amikor a szeretett fiú, férj, édesapa, nagyapa, após, MACAVEI CEZAR életének 63. évében eltávozott szerettei köréből. Kegyelettel és soha el nem múló szeretettel őrizzük emlékét szívünkben. Bánatos édesanyja, felesége, gyermekei, menye, veje és unokái
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk a szeretett jó férjre és apára, NEBELLA FERENCRE, aki 25-én már huszonegyedik éve nincs közöttünk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Bánatos családja
Március 26-án lesz 16 éve annak a szomorú napnak, amikor szeretett férjem, VINCZE JENŐ itt hagyott örökre. Emlékét szívemben őrzöm. Felesége Rózsika
Fájó szívvel emlékezünk a szinérváraljai DEMETER MÁRIÁRA és DEMETER ENDRÉRE, aki egy, illetve 10 éve távozott szerettei köréből. Emléküket kegyelettel őrzik hozzátartozóik.
Szomorú szívvel emlékezünk, március 25-én 2 éve, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, nagynéni, özv. BARTA GIZELLA eltávozott szerettei köréből. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A bánatos család
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2005