Sokadik alkalommal emlékezünk 1848 mártírjaira és hőseire, a magyar szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulóján. Nemzeti ünnepünket már-már a megszokás meghitt, otthonos pora lengi be. Mintha minden gondolatot elmondtunk volna, mintha minden kokárdát kitűztünk volna, mintha minden emlékhelyet megkoszorúztunk volna. Pedig nema forma a lényeg. És nem kellene szégyellnünk magunkat, ha évről-évre ugyanazt mondanánk is el ünnepeinkről. Mert éppen attól örök az ünnep és annak üzenete, hogy minden kor, minden emberének ugyanazt mondja. Ami változik, azok mi vagyunk. S amikor március 15. tanulságairól beszélünk, voltaképpen magunkról beszélünk.
A közel 160 évvel ezelőtti emlékezetes napnak és a hozzá vezető útnak van egy ritkábban emlegetett tanulsága.
Vajon mi volt közös a Pilvax kávéház jurátus diákjaiban, a pozsonyi diéta nemes képviselőiben, a reformerekben és még a fontolva haladókban is?
Talán csak egyetlenegy dolog: a jövő felé fordulás. Az a tény, hogy jövőt álmodtak, sőt kértek-követeltek a sorstól, óvatosabban, vagy szablyát rántó hevülettel és elszántsággal, és ez a jövő mindannyiuk képzeletében magyar jövő volt.
Vajon van-e nemzetünknek ma legalább egy nemzedékre kiterjedően közös magyar jövőképe?
Inkább jövőképeink vannak. Baloldali és jobboldali jövőképünk, partiumi és székely jövőképünk, anyaországi és határon túli jövőképünk, politikus és civil jövőképünk. És nem mindig a magyar jövőnek, a magyarság megmaradásának alárendelve, sokkal inkább egy reálpolitikának nevezett furcsa, szűklátókörű érdekszerűségnek amely, gyanítom, leginkább a pénzről szól.
Az egyik tekintélyes anyaországi közintézmény képviselője a szórványból való lassú, fegyelmezett kivonulás" tételét nyersebben fogalmazva a magyarság szórványbeli hídfőállásainak feladását fogalmazta meg nemrég, gazdasági és észszerűségi megfontolásokból. A gondolat veszélyességét jelzi, hogy alig volt kritikusnak nevezhető fogadtatása, még a nemzetinek nevezett oldal is inkább a felvetés módját, mint tartalmát boncolgatta.
Pedig lehet-e fegyelmezetten kivonulni" egy végvárból?
Lehet-e orvosként magára hagyni egy veszélyeztetett, talán életéért küzdő emberi szervezetet?
Micsoda gondolat, micsoda ésszerűségi és gazdasági megfontolás az, amely a hátország, a tömb érdekeit hangoztatva éppen a folyamatos eróziónak, nyelvi, lelki, szellemi kopásnak kitett határrészeket, végvárainkat áldozná fel, mert úgymond túl sok pénzbe kerül ezek fenntartása, mert nem kifizetődő élelmezni a várvédő sereget, s ellátni fegyverrel, lőszerrel, ruházattal?
Vajon mi lenne Nagybányából, ha nem lenne Felsőbánya? Vagy mi lenne Kolozsvárból, ha nem lenne Nagybánya? És vajon mi lenne ez utóbbiak nélkül a Székelyföldből, amely most nagynak és erősnek álmodja magát és jól teszi de van egy olyan érzésem, hogy ebben az álomban sehol sem szerepelünk mi, a partiumi, mezőségi, szilágysági szórvány lakói?
Lám, az orvos is úgy küszködik a betegéért, hogy mindent megtegyen érette. Az életbentartás az ő nagy és nemes feladata és ennek semmi, de semmi köze a lehetséges végeredményhez...
Persze a végvári katonák sorsa se könnyű. És látnunk kellene, sokszor tisztábban kellene látnunk a célt, s ennek megfelelően rendezni sorainkat, s egy teljesebb magyar életet élni itt a végeken.
Mégis azt mondom, Balassival együtt: vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél? Mert visszatérve az ünnep üzenetéhez szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy az ember hatalmas és gazdag és nincs semmilyen felelőssége. Sem azt, hogy sokra tartják, vagy hogy nincsenek kötelezettségei ember- és nemzettársai iránt.
Akkor szabad az ember, ha szeretni képes.
Ha úgy tud szeretni valakit, vagy valamit, hogy meg tud feledkezni önmagáról. Ha úgy tudja szeretni hazáját, ezt a mi kopott, leírt, magyar végvárunkat is itt a Gutin alatt, hogy még önmagáról is meg tud feledkezni közben és érette.
Ez jelenti az igazi szabadságot!
(Dávid Lajos elhangzott március 15-én a Városi Színházban)
Pályázatot hirdetett a Teleki Magyar Ház március 15. tiszteletére, felnőttek számára. A feladat a magyar nemzet mai 12 pontjának megfogalmazása volt. A felhívásra sajnos mindössze ketten jelentkeztek: Tamás Erzsébet Koltóról és Péter Károly, lapunk külső munkatársa Nagybányáról, ezért a kiíró intézmény úgy döntött: mindkét pályázatot díjazni fogja. A nyereményeket a Teleki Magyar Házban vehetik át, hétfőtől, du. 13-20 óra között.
Az alábbiakban Péter Károly 12 pontját olvashatják:
1. Szolid gazdasági, erkölcsi és egészségügyi alapokon nyugvó népszaporulat.
2. Magas szintű családvédelem, kétségtelen jövő gyermekeinknek.
3. A magyar nyelv ápolása, elfajzásának megakadályozása.
4. A magyarok jókedvének és bőségének biztosítása: gazdasági felemelkedés, technológia, piac, a munkahelyek megőrzése, újabb munkahelyek stb.
5. Unión belüli együttműködés a biztonságért.
6. A magyarság egysége az Európai Unión belül, határok nélkül.
7. Környezet- és egészségvédelem, határok nélkül.
8. A magyar kultúra mindennemű támogatása, elismerése.
9. Összmagyar összefogás a jogos autonómia-törekvések támogatására.
10. Támogatás a vidék felemelkedéséhez.
11. A tudás hatalomrajuttatása minden szinten.
12. Március 15. az egész Kárpát-medence magyarságának nemzeti ünnepe, munkaszüneti nap.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör értesíti kedves közönségét, hogy a március 17-re meghirdetett KABARÉ előadást teremhiány miatt NEM a Városi Színházban, hanem a BÁBSZÍNHÁZBAN tartjuk meg 18.30 órai kezdettel! A belépés díjtalan! Szíves elnézésüket kérjük!
Szerdán, március 22-én 18.30 órakor vetítés a Teleki Magyar Házban (Kinczel Ferenc: EKE-év 2005)
Április 7-én, pénteken az ASPOR (Asociatia pt. Prevenirea Osteoporozei din Romania) ultrahangos csontsűrűség-mérést szervez a Teleki Magyar Házban. Részletek a jövő heti lapszámban olvashatók!
születésének 125. évfordulójára emlékezünk élő zenével fűszerezett előadás keretében, március 21-én, kedden 17 órától a Teleki Magyar Házban, a Teleki Blanka Nyugdíjas Klub szervezésében! Szeretettel várjuk az érdeklődő zenekedvelőket!
Március 30-án 18.00 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban kerül sor az UKKA pályázati tájékoztatójára, vállalkozóknak, egyesületeknek, alapítványoknak. A tájékoztató témája: vissza nem térítendő támogatások, aktuális pályázatok. Előadó: UKKA, MK Prester kft, Máramarosi Vállalkozók Egyesülete. Részletek a jövő héten!
Holnap, március 18-án, szombaton 10 órától Iuga Georgeta tart előadást a Teleki Magyar Házban Máramaros néprajzáról. Kívülállók számára (tehát azoknak, akik nem fizettek teljes részvételi díjat) az egy napi részvételi díj 30 ezer lej! Szeretettel várunk mindenkit!
* A Nagybánya-óvárosi református egyházközség a hét végén látja vendégül a Veldhausen-i (Németország) testvérgyülekezet küldöttségét. Vasárnap délelőtt Bernhard Roth veldhauseni nyugalmazott lelkipásztor fog Igét hirdetni. A német nyelvű prédikációt Köncze Geréb Árpád evangélikus esperes-lelkipásztor tolmácsolja.
* A Szentháromság római katolikus egyházközségből kísérték utolsó útjára Hingli szül. Papp Erzsébet (73) testvérünket. Nyugodjon békében!
* A Nagybánya-újvárosi református templomban tartották keresztvíz alá Orha Tamás Kornél és Papellás Enikő Juliánna kisfiát, aki a Norbert nevet kapta. Keresztszülők: Nemes László, Orha Imola.
* A katalini református egyházközségből kísérték utolsó útjára Tunyogi Ferenc (62) testvérünket. Nyugodjon békében!
* Vasárnap déli 12 órától unitárius istentisztelet lesz az evangélikus templomban.
Ecsedi Orsolya
Nem tudom, észrevették-e, hogy az Unic-komlexumnál található CEC-kirendeltséget akadálymentesítették? Vagy inkább akadállyal látták el? Mindegy, ebbe most ne menjünk bele, elég, ha annyit elmondok, hogy feljárót építettek (hegesztettek) a tolókocsisok számára. De úgy, hogy szegény akadályoztatott, javarészt nyugdíjas emberek, amikor felérnek kétkerekűjükkel a fémből készült pallóra, lehetetlenné válik számukra az ajtó kinyitása. Félrehúzódni nincs hová, s korábban sem lehet kilincselni, mert akkor rányílik az ajtó az emberre, s még annyira sem tud boldogulni.
Szóval a tolókocsis nyugdíjasok nyílván saját bőrükön tapasztalták már a dolgot, bosszankodhattak is rajta rendesen. Bevallom, észre sem vettem ezt az úgymond papírforma munkát", pedig naponta többször is elhaladok az említett helyen. Kollégám, a sportújságírók igazgyöngye (be kell vágódnom nála, hiszen egyben patronom" is) hívta fel rá a figyelmem. Csodálkoztam is, hogy egy ilyen sportrendezvényekre korlátolt agyú ember (na, ezért legalább 10%-os fizetéselvonó kúra jár!) hogyan vesz észre ilyesmit? Hiszen a paralimpiának vége. Lám-lám, történnek még csodák, a sportújságíró is képes néha a kosaras hölgyek lábain túlra is ellátni.
S hogy azért az említett kirendeltség vezetőjének sem lehetett könnyű, azt magam is aláírom. Jobb oldalra nem tehette a feljárót, mert akkor a szomszéd üzlet tulajdonosa háborodott volna fel, előre pedig nyilvánvalóan a kiugrást szabályozó korlátozás miatt nem tehette. A jelenlegin kívül csak két lehetősége maradt: lelőni a kerekeskocsisokat, még mielőtt az ajtóhoz érnek, vagy kifordítani" az új, termopán ajtót. Szerencsére, illetve sajnos egyik mellett sem döntött.
Különben is, amikor a nyugdíjakat adják, olyan sorok kígyóznak, hogy a kommunizmus üzlethelyiségei előtt edzettek mind elbújnak szégyenükben, ha ezt meglátják, vannak tehát, akik felsegítsék a rászorulókat a lépcsőn.
Elhatároztam: egyelőre nem (beteg)nyugdíjaztatom magam. Megvárom, amíg az agyakban is végbemegy az akadálymentesítés. (tami)
Nyugodtan mondhatjuk: a korábbi kolozsvári, marosvásárhelyi előadásokat is megközelítő sikert aratott a baróti TransylMania és a budapesti Ismerős arcok hétfői koncertje a nagybányai Városi Színházban. A jó három órás, pörgő hangulatban lezajlott bulit követően bizonyára maradandó élménnyel távozhatott a kb. 250 fős közönség. A szervező Teleki Magyar Ház köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, így a Lendvay Márton Színjátszó Körnek és Alapítványnak, valamint azoknak a vállalkozóknak, akiknek a tavaly augusztusi, végülis elmaradt TransylMania koncerthez nyújtott támogatása a mostani hangverseny költségeit csökkentette: Barcsy Zoltán, Eberhardt Gyula, Groszhardt József, Jaklovszky György.
A TransylMania együttes 2002. június 27-én alakult. Már az elején jól meghatározott célt fogalmaztak meg: népdalfeldolgozásokkal hozzájárulni népzenei hagyományunk átmentéséhez, megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. Ha értékeink a lelkekben és szívekben élnek, ha Erdélyben valóban magyarnak érzik magukat a magyarok, akkor könnyebb itthon maradni, maradandót alkotni" vallják az együttes tagjai. (déel)
Március 17., péntek, az év 11. hete és 76. napja. Névnapok: Gertrúd, Patrik, József.
Napkelte: 5:54, napnyugta: 17:52; holdkelte: 20:44, holdnyugta: 6:38.
Március 18., szombat, az év 11. hete és 77. napja. Névnapok: Sándor, Ede, Alexa, Alexander, Alexandra, Nárcisz.
E naphoz kapcsolódódik a mondás: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!"
Napkelte: 5:52, napnyugta: 17:53; holdkelte: 21:55, holdnyugta: 6:54.
Március 19., vasárnap, az év 11. hete és 78. napja. Névnapok: József, Bánk.
Napkelte: 5:50, napnyugta: 17:55; holdkelte: 23:09, holdnyugta: 7:13.
A három jeles nap (Sándor, József, Benedek) közül József napjához kötődik a legtöbb hiedelem.
Haláljóslást, időjárásjóslást végeztek hajdanán ezen a napon. Fecskét látok, szeplőt hányok!" mondogatták, mivel József naphoz kötötték a fecskék visszaérkezését.
Március 20., hétfő, az év 12. hete és 79. napja. Névnapok: Klaudia, Alexa, Alexandra, Irma.
Napkelte: 5:48, napnyugta: 17:56; holdkelte: -, holdnyugta: 7:38.
Március 21., kedd, az év 12. hete és 80. napja. Névnapok: Benedek, Bence, Gergely, Gergő, Miklós, Nikolett.
A bencés rendet alapító Szent Benedek napján szentelték a fokhagymát és a zsírt, amelyeknek gyógyító erőt tulajdonítottak.
Napkelte: 5:46, napnyugta: 17:58; holdkelte: 0:23, holdnyugta: 8:12.
Március 22., szerda, az év 12. hete és 81. napja. Névnapok: Beáta, Izolda, Csilla, Katalin, Lea, Lia.
Napkelte: 5:44, napnyugta: 17:59; holdkelte: 1:34, holdnyugta: 8:59.
Március 23., csütörtök, az év 12. hete és 82. napja. Névnapok: Emőke, Ottó.
Napkelte: 5:42, napnyugta: 18:01; holdkelte: 2:35, holdnyugta: 10:01.
A földgáz lakossági ára átlagosan 3,6 százalékkal emelkedik április 1-től, tájékoztatott közleményben az Országos Földgázügyi Szabályozó Hatóság (ANRGN).
Azok a lakossági fogyasztók, akik évente legfeljebb 2.400 köbméter földgázt fogyasztanak, 830,68 lejt fizetnek majd ezer köbméterenként, ha a Distrigaz-Sud ügyfelei, és 830,24 lejt, ha a Distrigaz-Nord a gázszolgáltatójuk. A 29 hazai gázszolgáltató társaság április elsejétől átlagosan 3,8 százalékkal emeli a földgáz árát a hat fogyasztói kategória számára.
A drágulás fő oka a kőolaj világpiaci árának növekedése az utóbbi 6-9 hónapban" áll az ANRGN közleményében. Az intézmény vezetői szerint a lakossági gázárnövekedés hatásának csökkentése érdekében a kormány úgy döntött, hogy a második negyedévben a hazai termelésű földgáz árát 1.000 köbméterenként 110 dolláros szinten tartja. (Népújság)
I.1. Oktatási szempontból hátrányos helyzetű települések (szórvány és kistelepülések) magyar tannyelvű oktatásának támogatási célterületei:
I.1.a. A létszámcsökkenés miatt veszélyeztetett állami, a megszűnőket helyettesítő egyházi vagy közösségi tulajdonformában kialakítandó óvodák és elemi iskolák beiskolázással kapcsolatos kiadásainak résztámogatása (ingázási költségek, napközis programok, kollégiumok működtetése).
I.1.b. Szórvány-kollégiumok résztámogatása. Bentlakási és étkeztetési költségekhez való hozzájárulás szórványban élő vagy szórványból származó gyermekek részére.
Megjegyzés: a kollégiumot fenntartó egyházi szervezetek vagy alapítványok pályázzák meg bentlakóik számára, kötelező módon mellékelve az érintettek névsorát, feltüntetve lakhelyüket is.
I.1.c. Tanulók ingázási költségeihez való hozzájárulás
Megjegyzés: az oktatási intézmények mellett működő alapítványok pályázzák meg, kötelező módon mellékelve az érintettek névsorát, feltüntetve lakhelyüket, s az oda-vissza távolságot km-ben.
I.1.d. Szórványban élő tanulók anyanyelvi és tehetségápoló nyári táborának résztámogatása
I. 3. Folyamatos tehetségkutató és tehetséggondozó programok támogatása
II. Településfejlesztési programok (előtanulmányok) résztámogatása;
III. Kisrégió és településfejlesztés, különös tekintettel a nemzetközi kapcsolatokra és az önkormányzatok közötti együttműködésre (programok, szakmai háttéranyagok, tervdokumentációk, megvalósíthatósági tanulmányok kidolgozása): régiófejlesztési tanulmányok, különös tekintettel az önkormányzatok közötti kisrégiós társulásra; a határokon átnyúló regionális programokba való bekapcsolódás;
V. Vidéki teleházak támogatása;
VI. Községszintű tájékoztatók: községeket vagy községi településeket népszerűsítő propagandaanyagok elkészítésének résztámogatása.
VII. Kistelepülések önszerveződésének támogatása.
I. Művelődési, irodalmi, művészeti és tudományos folyóiratok illetve mellékletek támogatása (működési és nyomdai költségek).
II. Ifjúsági lapok, kisrégiók folyóiratai, szórvány lapok, valamint csángó-tematikájú periodikus kiadványok támogatása.
III. Írott, sugárzott vagy internetes médiumok jelentősebb műszaki, fejlesztési, terjesztési beruházásának támogatása.
I. Szociális tevékenységet folytató civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) működési feltételeinek támogatása.
II. Szociális tevékenységet folytató civil szervezetek tevékenységének, jótékonysági munkájának támogatása
Pályázók köre: bejegyzett egyesület, alapítvány, egyházi intézmény, kivételes esetben magánszemély. Az alkuratóriumi iroda kizárólag postai úton fogadja el a pályázatokat. Cím: Tibád Zoltán, 400750 Cluj, OP. 1, CP. 149. A pályázatok leadási határideje, minden szaktestület esetében: 2006. március 31. (postabélyegző dátuma). Határidő után postázott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A végleges döntés 2006. június 30-ig várható.
Pályázati űrlapok igényelhetők mától a Teleki Magyar Házban is, naponta 17-20 óra között (jelképes térítés ellenében).
A pályázati űrlapok kitöltésére vonatkozó felvilágosítással az Illyés Közalapítvány kolozsvári titkársága áll a pályázók rendelkezésére: Kolozsvár, Densusianu (Bajza) u. 6/A (ügyfélfogadás: kedden és csütörtökön 13 és 16 óra között) telefon/fax: 0264 442084, e-mail: illyes@internet.ro; kolozsvar@ika.hu.
Miért adjuk írásunknak a fenti címet? Vajon miért?
Azért mert egy idő óta mellőzve érezzük magunkat, mivel a magyar nyelvű médiában soha meg sem említik rendezvényeinket. Pedig ha felsoroljuk az utóbbi három hónap tevékenységeit, látni fogják, hogy nem aludtunk, hanem olyan kulturális műsorokat szerveztünk amilyenekről más helységekben nem nagyon hallottunk.
A tavalyi év Mikulás napi rendezvénye, amelyet a Magyar Szülők Egyesülete tartott, Hitter Anmamária és Kis István vezetésével, a kultúrházban, kb. 200-220 személy részvételével zajlott le. Az ajándékcsomagok kiosztása után együtt mulattak a gyermekek szüleikkel, nagyon jó hangulatban.
Karácsonyra várva" címmel ünnepi műsort szervezett az 1-es számú Általános Iskola Bálint Beáta magyar szakos tanárnő és Nagy István zenetanár vezetésével a kultúrházban. Az előadás végén ugyancsak együtt szórakoztak szülők, tanárok és gyerekek.
A Műveltségszolgálat szervezésében három napos szilveszteri bulit tartottak az RMDSz-székházban, amelyen 35-40 személy volt jelen.
Mivel a felsőbányai közönség hiányolta kis kultúrcsoportunk előadásait, 2006 januárjában a Műveltségszolgálat keretében megkezdtük próbáinkat, és a Szülők Egyesülete segítségével február 24-én, a zsúfolásig telt kultúrházban összehoztunk egy színvonalas előadást. Műsorunkban két bohózat, könnyűzene, valamint modern tánc szerepelt, az iskolások előadásában. A tapsokból ítélve célunk sikerült elérnünk, búfeledtető, vidám perceket varázsolva közönségünknek.
Végül, de nem utolsó sorban soroljuk fel a farsangban szervezett rendezvényeket:
Február 14.: a Fizely Sándor nyugdíjas egyesület farsangi összejövetele.
Február 19.: jelmezbál a kultúrházban a Szülők Egyesülete és az 1-es számú iskola szervezésében.
Február 19-én az RMDSz székház nagytermében a római katolikus nőszövetség farsangi teadélutánja zajlott.
Február 25-én a Műveltségszolgálat és az RMDSz álarcos bálja zajlott, amelyen mindenkinek egy tombola nyeremény járt.
A Magyar Szülők Egyesülete és a Felsőbánya Műveltségszolgálat nevében:
Lendeczki Dezső
A BÚSz 2006. január 27-i, 979. számában bemutattam a nagybányai Kopácsi István Pinceotthon létesítésének körülményeit. Egészen röviden utaltam a 6-7 évi sokoldalú, elég sikeres működésére is. Már akkor úgy éreztem, hogy ezt a rövid ismertetést ki kell bővíteni, kézzelfoghatóbbá kell tenni. Be kell mutatni a Pinceotthonban megvalósított kulturális munkát, s fel kell sorolni azokat a szervezeteket és személyeket, akik e munkában önzetlenül részt vettek. Ezt az elgondolásomat erősítette dr. Sasi Nagy Béla a BÚSz 980. számában megjelent cikkének zárósora, amivel a pinceotthon-nosztalgiára utal. Így hát folytatom, kibővítem előbbi cikkem gondolatait, hátha érdekel valakit, s hátha jól is esik az akkor ott ténykedőknek, mint akkori munkájuk elismerése.
Mit is valósított meg a Pinceotthon?
1. Irodalmi és történelmi évfordulók keretében megemlékeztünk Vörösmartyról, Kölcseyről, Adyról, Reményikről, Kós Károlyról, Bethlen Gáborról, II. Rákóczi Ferencről, Kossuthról, Szécsenyiről, Deák Ferencről.
2. Évenként felidéztük az 1703-11-es, valamint az 1848-49-es szabadságharc, forradalom eseményeit
3. Tizenhat előadás keretében foglalkoztunk a magyarság történetével az eredettől, a honfoglaláson át napjainkig, kiemelve a két világháború fájó eseményeit.
A rendezvényeken mindig jelen volt a református énekkar 25-30 taggal, bevontunk 4-5 szavalót, 3-4 énekest, s legtöbbször cserkészeink is közreműködtek. Ezek együtt biztosították az előadás változatosságát, s így szórakoztatva neveltük az általában 50-80 fős közönséget. Így a közönség is, de a szereplők is részesülhettek a magyar kultúrából, megismerhették nagy hőseinket. Nem volt felesleges munka.
Hogy azonban mindez megvalósulhasson, ehhez kellettek a mi kis hőseink, akiknek köszönhetően elkészülhetett a Pinceotthon s benne folyhatott a nemzetmegtartó tevékenység. Ezekről a kis hősökről sem szabad megfeledkeznünk. Alább az ő nevüket sorolom fel, akkori feljegyzéseimet véve alapul.
Mindenekelőtt komoly anyagi és erkölcsi támogatást kaptunk a református egyház akkori vezetőitől, a református nőszövetségtől (Gönczi Sándorné és Baczai Sándorné révén), valamint az IKÉ-től és az EMKÉ-től. Szász György, Szilágyi Zsigmond, Udvari István, Varga Imre kész betont, kavicsot, homokot, meszet, maltert adott ingyen, vagy jutányos áron. Kemény Károly alsófernezelyi presbiter segítségével olcsón kaptunk deszkát, amiből Biró Béla asztalos előnyös áron színpadot és 60 személynek elegendő nagy asztalt készített. Varga Imre 20 db. 2 m hoszszú padot és 4 kis asztalt készíttetett olcsó áron. Ingyen adott egy 2 m-es padot Szilágyi László, Szabó Gézáné pedig ingyen adott egy szekrényt, nagy vásznat, ablaküveget. A villanyszerelést, a külső vasajtókat, ablakokat Márton Jenő, Tarnai Sámuel, Décsei Zoltán, Botos Jenő, Jakab N., a vízvezetékeket Tarnai Sámuel, a vakolást Banner János és Vass Elek végezték, nagyon előnyös áron.
Ezek mellett ott voltak a nehéz fizikai munkát végző önkéntes kis hőseink, akik kérésemre mindig jelen voltak, együtt végeztük az ásást, csákányolást, szállítást, betonsimítást, malter-keverést, meszelést, kisebb javításokat. Megérdemlik, hogy nevüket felemlítsük, különösebb rangsorolás nélkül: Baczai Sándor, Mező László, Gergely János, Horváth István, Barra Mihály, Tallody István, Szaviczki József, Szaviczki Károly, Csepei László, Molnár József, Mészáros Márton, Varga Imre, Csegezi József, Filimon Csaba, Almási Sándor, Balogh György, Szilágyi József, Kállai Attila, Lovász Attila, Szentlászlai Gáspár, Márkus János, Vajda Etelka, Veress Erzsébet, Kiss Béla, Halász György, Szabó Gyula, Szász Lajos, Gyalai Géza, Tóth Miklós, Bajza János. Lelkes csapat volt. Sajnos, többen közülük már az örökkévalóságból gondolhatnak az együtt töltött alkotó időre!
Milyen szép volna még egyszer találkozni és elbeszélgetni közös munkánkról! Mert mi együtt, közös akarattal és személyes példaadásunkkal egy év alatt 1992 októbere és 1993 október 6. között a sok szennytől megtisztított, átalakított, elég jól felszerelt Pinceotthont felavathattuk, s megkezdhettük a magyar kultúra sikeres ápolását.
Ahogyan előző cikkemben is jeleztem, ezt a szervezési formát és hozzáállást kellene kipróbálni, megvalósítani a Teleki Magyar Ház tökéletesítése terén is. Úgy érzem, hiszem, hogy még vannak Nagybányán öntudatos, lelkes kis hősök, csak meg kell keresni a hozzájuk vezető keskeny ösvényt. Ez nem visszasíró pincenosztalgia", hanem a mai élet szükségszerű kihívása. Hajdani munkánk sikeresebb továbbfejlesztése, új, jobb körülmények között.
Id. Markó Gábor
Meleg, szép, kora tavaszi este volt, most 41 éve március elsején. A tavasz első napja, amely valakinek az utolsó napja lett.
Ügyeletes voltam a kórházban, abban a régiben, a Felsőbányai utcán, mint fiatal röntgenes. Ez azért lényeges, mert a szobánk ablaka a kórház előtti kertre és persze a Felsőbányai utcára nézett, ahová ki lehetett ülni, amikor éppen nem volt dolgunk. Én az ablakban ülve élveztem a kora tavaszi levegőt, a tavasz friss illatát, nézelődtem, levegőztem.
A kórház kertje előtt egy billenős kocsi (baszkula magyarul) állt. Egyszer csak mögüle, a kórház bejárata felőli oldalon, kiugrott egy vékony árny, hogy átszaladjon a túlsó oldalra. A billenőtől nem látta a teljes sebességgel közeledő autóbuszt és fejjel belerohant.
Futottam a sürgősségre, az alagsori vizsgálóba (akkor ott volt az urgenta"), ahová sikerült gyorsan behozni az illetőt. Még élt, de már nem sokáig. Mire lejött a készültség", már kiszenvedett. Súlyos koponyasérülése, no meg 72 éve pontot tett hányatott életére.
Valahogy mindig a vesztes oldalon állt. 1920 és 1940 között felsőbányai szakadárokkal" dolgozott, a háború után pedig rásütötték, hogy nyilas, ami megfelelt a visszatért, hatalomra jutott konkurenciának. Ezért nem vették be sem Slevenszky Lajost, sem Popp Aurélt a Képzőművészek Szövetségébe, ami azzal járt, hogy nem kaptak semmiféle anyagi támogatást.
Emlékszem rá, hogy kreolbőrű, beesett arcával megállított s nemcsak engem, hanem általában ismerőseit , hogy nagy tombolát rendez, amelyen egyik nagyon jó képét lehetett megnyerni. Így próbált megélni, képeit eladogatni, ami hol sikerült neki, hol nem.Ha látná hogy most mennyiért adják-veszik műveit, akkor nem az autóbusz lenne a gyilkosa.
Nos, térjünk vissza a Nagy Oszkár vérével áztatott sürgősségi ágyhoz. Nem emlékszem, hogy ott volt-e már a helyszínelő milicista, vagy valamelyik ápoló vette ki személyazonossági igazolványát, hogy fel, vagy beírja az elhunyt adatait, de én is belekukkantottam.
És láss világ csodát! A büszke északi Oszkár név nem volt sehol a buletinben! De volt helyette egy szerény magyar János. Úgy bizony feleim! A mi Oszkár bácsink az egyszerű Nagy János névre hallgatott (volna), ha ebben a művészvilágban, no meg abban az egyszerűben is valaki így ismerte volna. De mi csak a művésznevén ismertük. Meg is érdemelte, mert jó művész volt, abból az örökké lázadó fajtából. Művészi nagysága azonban nem egy hangzatos néven múlott, de azért más volt egy ilyen szokatlan névvel útnak indulni azon a göröngyös úton, amely neki végig az maradt.
És még valamit. Tavaly volt 40 éve annak, hogy beleszaladt abba az ominózus autóbuszba. A város, a művésztársadalom, vagy a magyar művészetbarátok egy sorral sem emlékeztek meg róla. Pedig vannak olyanok is, akinek a mondjuk 43. évfordulóját is megünneplik!
Lehetett volna egy gyűjteményes kiállítást is rendezni műveiből ha még lenne miből. Mert képeinek zöme már rég a külföldi gyűjtők falait dísziti. Azokét, akik megbecsülik Nagy János, azaz Oszkár műveit. Mert mi kénytelenek vagyunk eladogatni őket, hogy a számláinkat ki tudjuk fizetni. Különben volt életmű kiállítása: Miskolcon! 1993-ban, születésének 100. évfordulóján. Hiába, senki sem próféta a saját hazájában.
Ui. Idén lenne 100 éve, hogy meghalt Maticska Jenő és 50 éve, hogy elhunyt Sztelek Norbert.
Ki emlékezik meg róluk?
A napóra egy árnyékvető pálcából s egy számlapból áll. Az órát a pálca számlapra vetített árnyéka mutatja.
A napóra készítése és használata közben sokmindent megtanultam. Lássuk!
Amikor február közepén elkészítettem az idővétel legegyszerűbb eszközét, arra gondoltam, hogy a napórámhoz szükséges napsütés hamarosan meghozza a jobb időt", és végre beköszönt a tavasz". Nem így történt. Bár a tavasz első hónapjából jó két hét eltelt, maradtak a mínuszok és a borult ég, így a mai napig sem tudok választ adni a sokszor feltett kérdésre: Mondja, mennyi a pontos idő?" Lakásomban van ugyan legalább tíz mechanikus és elektronikus óra, de ezek csak mint életem természetes tartozékai érdekelnek. Engem egy másfajta pontos idő" foglalkoztat, s azt napórám számlapjáról addig le nem olvashatom, amíg az életet adó Nap el nem árasztja özönfényével az árnyékvető pálcát.
Megtanultam: az ember saját napórájának árnyékvető pálcája. Az időt" csak a reménykeltő napsugár vetítheti minden ember napórájára: pontossága az árnyékvető beállításától" függ.
Süss fel végre, te áldott Nap: hadd tudjuk meg, hogy mennyi a pontos idő, milyen az időjárás, és milyen idők járnak fejeink fölött?!
Péter Károly
... azt a 75 esztendős, B. Gavril névre hallgató magyarláposi férfit, aki - kihasználva a felszolgálónő figyelmetlenségét - az egyik bár pultja alól ellopott 26 lejt. S hogy ki "Dubu"? Nem tudják? Akkor elmondom: a magyarláposi rendőrök nyomkövető kutyája.
Szintén kasszapénzt lopott a nagybányai illetőségű, 19 esztendős C. Ciprian is, aki az Independentei sugárúton található egyik üzlethelyiségben próbált meg "nagyot alkotni, remekelni".
Rendőrkézre került a kolcéri (Coltirea) illetőségű, 17 esztendős D. Marcel is, aki az egyik helybeli üzlethelyiségből 700 lej értékben vitt el különféle javakat. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető egy másik betörésért is felelőssé tehető. Korábban Pusztahidegkúton (Hideaga) hajtott végre egy akciót, melynek során egy mulatóhelyiségből 400 lej értékben vitt el javakat.
Alsóvisón (Viseu de Jos) egy büfé került a 25 esztendős, naszódi illetőségű M. Alexandru útjába, aki 100 lejnyi kárt okozott a tulajdonosnak. A kár 40%-át sikerült visszaszerezni, a többi elment "adóba".
Betörés közben érték tetten a 17 esztendős B. Daniel, a 18 esztendős C. Liviu, valamint az alig 13 esztendős, kiskorú (több betörésnél is közreműködött) nagybányai lakosokat, akik behatolási szándékkal az Iza utcában betörték a 14-es szám alatti ingatlan ablakait.
Egy másik fiatalkorúakból álló betörőbrigád is lebukott. A 15 esztendős I. V., az első "műszakban" dolgozókkal (egy 10, illetve egy 12 esztendős gyerekkel) együtt két betörést is végrehajtott. A második műszakban ténykedők (egy 13 és egy 14 esztendős kiskorú) társaságában aztán a Melodiei utcában található egyik lakásból egy DVD-t és készpénzt vitt el. Az áldásos tevékenység hozadéka összesen 1 500 lej, melynek csak 15 %-át sikerült visszajuttatni a jogos tulajdonosokhoz.
... a 16 esztendős C. Bogdan - aki Szarvaszón (Sãrãsãu) teljesített "szolgálatot" -, az alsórónai (Rona de Jos), 19 esztendős M. Vasile - aki 600 lejnyi kárt okozott az egyik máramarosszigeti bár tulajának -, a 49 esztendős P. Victor - akinek testi sértésért kell felelnie -, a 37 esztendős, láposbányai (Bãita) illetőségű C. Alexandru - akinek illegális favágásért kell bíróság elé állnia -, és még sorolhatnám.
Az MM-29-SIT rendszámú személygépkocsi a tulajdonos cég irodaépülete mellett volt leparkolva, a Matei Basarab utcában. A 2005-ös gyártmányú, szürke színű gépkocsi értéke: 21 350 lej.
(ta)
Kategória: CD/DVD-segédeszközök
Ismertető: A DAEMON Tools egy speciális segédeszköz a többszörös védelem emulálásához. Az általános Safedisc emulátor továbbfejlesztése, integrálva annak funkcióit. Többek közt futtathatjuk SafeDisc, Securom, Laserlock, CDCOPS, StarForce és Protect CD védelemmel ellátott játékok saját célra készített biztonsági másolatait. Tartalmaz egy virtuális DVD-ROM meghajtót is, amivel úgy használhatjuk a CD lemezképeket, mintha CD-re írtuk volna. Nyolcféle lemezkép típust kapcsolhatunk négy virtuális meghajtóhoz. Támogatja az összes CD/DVD-meghajtót.
Megjegyzés: Csak személyes használatra ingyenes.
Weblap: http://www.daemon-tools.cc/
Rendszerigény: Win9x/Me/NT/2000/XP
Ismertető: Teszt Elek közreműködésével különféle témakörökben adhatunk számot tudásunkról, vagy gyakorolhatunk a vizsgára. A kategória kiválasztása után következnek a kérdések. Teszt Elek azonnal értékeli válaszunkat, és mutatja a százalékos arányt az összes kérdés alapján. Saját magunk is állíthatunk össze háromféle feladatsort vagy kész teszteket tölthetünk le az internetről.
Weblap: http://www.jomagam.hu/
Rendszerigény: Win9x/Me/NT4/2000/XP
Licenctípus: freeware
(Honosító Műhely)
... a tiszta fejért! A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag italok felfrissítenek, erőt adnak, üdévé varázsolják a bort és segítik a koncentrációt.
Hozzávalók: 1,5 dl joghurt, kb. 15 dkg bogyós gyümölcs, ami lehet eper, málna, szeder, feketeribiszke (most fagyasztva kapható), 1 evőkanál napraforgómag, 1 teáskanál méz.
Elkészítés: Mosd meg a gyümölcsöket (a fagyasztottat csak engedd fel), és dobd be őket a turmixgépbe. Add hozzá a joghurtot, majd a mézet. Jól turmixold össze a masszát. A napraforgómagot ezután egyszerűen szórd bele az italba.
Tipp: ha úgy jobban kedveled, az italba szórás előtt őröld meg a magokat egy kávédarálóban.
Hatás: energiával tölti fel fáradt agytekervényeidet.
Hozzávalók: 2,5 dl paradicsomital, 1 narancs, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál búzacsíraolaj, 1 szerecsendió.
Elkészítés: Préseld ki a narancs levét, majd a paradicsomitallal és a citromlével jól keverd össze. Ezután öntsd hozzá a búzacsíraolajat. Használj botmixert, azzal alaposan összekeverheted a hozzávalókat. Végül késheggyel kapargass le a szerecsendióból apró darabokat, és szórd bele őket az italba.
Tipp: még több erőt ad ez a ,,teljesítményfokozó" turmix, ha friss paradicsomszeletekkel dúsítod.
Hatás: Kiforgatom a világot a sarkaiból-érzés.
Hozzávalók: 2 kivi, fél avokádó, 1,5 dl zsíros tej, 1 evőkanál citromlé, 1 maroknyi zsázsalevél, a díszítéshez 2 szelet citrom.
Elkészítés: A kiviket és az avokádót szeleteld fel, majd a zsázsalevelekkel együtt egy botmixer segítségével törd pépesre. Ezután add hozzá a tejet meg a citromlét, és az egészet jól keverd össze.
Tipp: ha kedveled a fűszeres italokat, egy kis tengeri sóval és fehérborssal is megszórhatod.
Hatás: Megnyugtatja, pihentté, és ezáltal csábosan csillogóvá teszi a szemedet. Sok olvasás után remek regeneráló.
Egyre népszerűbbek a konditermekben az olyan gépek, amelyek az egész testet megdolgoztatják. A futópad, a kerékpár, a taposógép és társaik rendszeres használatával megszabadulhatunk fölös kilóinktól, és jó állóképességre tehetünk szert.
A pulzusszámot, az edzés időtartamát és az elégetett kalóriákat is mérő eszközök, vagyis a kardiogépek megdolgoztatják a szívet, a tüdőt és a keringési rendszert. Ezek a leggyorsabb zsírégetők. További előnyük, hogy mindenki saját képességeihez, testi állapotához mérten állíthatja be az időtartamot és a nehézségi fokozatot, tökéletesen személyre szabottá téve az edzést.
- Aki sosem sportolt, kérje ki orvosa véleményét, mielőtt mozogni kezd. Különösen érvényes ez a 35 év felettiekre, a túlsúlyosakra és a tartós betegséggel (magas vérnyomással, cukorbetegséggel) küzdőkre.
- Fontos a kitartás és a rendszeresség. Érdemes legalább heti két-három alkalommal ellátogatni az edzőterembe.
- A kardiogépek többségének használata egyszerű, de az életkor előrehaladtával szánjunk több időt a súlyzós edzésre is. Így lassíthatjuk izomtömegünk természetes csökkenését.
Mielőtt azonban hozzáfognánk a mozgáshoz, nem árt, ha tájékozódunk, melyik gép mire jó.
Egyszerre dolgoztatja a lehető legtöbb izomcsoportot. Hat az alsó végtagok teljes izomzatára, a far- és csípőizmokra. A helyes testtartás megköveteli a hátizmok, sőt a hasizom feszítését is.
Sokféleképpen használhatjuk, hiszen nemcsak a gyorsaság, hanem a pad dőlésszöge is állítható. Így aztán gyaloglásra, futásra és hegymenetre is alkalmas. Rugalmas felszíne csökkenti az ízületek terhelését.
Elsősorban a far- és combizomzatot erősíti. Alacsony fokozaton lassabban, magasabb szinten gyorsabban, apró lépésekkel kell nyomni a pedált. Taposás közben kiegyenesedhetünk vagy előredőlhetünk, a könyökünkre támaszkodva.
Arra ügyeljünk, hogy kezünket csak az egyensúly megtartására használjuk, teljes testsúlyunk a lábunkon legyen. A nagyobb hatékonyság érdekében igyekezzünk közepes nagyságúakat lépni, egyenletes ritmusban.
Hagyományos és fekvő változata is létezik, utóbbi magas háttámlájú, kíméli a gerincet.
A comb és a lábszár izmait dolgoztatja. A nyújtott lábbal tekerés megterheli a térdet, ügyeljünk rá, milyen magasra állítjuk az ülést.
A karok és a pedálok elnyújtott kör alakú pályát járnak be, meghatározva végtagjaink mozgásának ívét. Legalább olyan hatásos, mint a futás, de egyáltalán nem terheli az ízületeket. Nemcsak a láb- és farizmokat, hanem a felsőtestet is alaposan átmozgatja.
Egyelőre nem tartozik a népszerű gépek közé, pedig nagyon hatásos. Egyszerre formálja a hátat, a kart és a lábat. Erőssége állítható, a hát alsó szakaszának egyenes tartására azonban mindig figyelni kell.
Mást kell tennünk, ha fogyni, és mást, ha izmosodni szeretnénk. Előbbi esetben részesítsük előnyben a kardiogépeket, és mellette súlyzózzunk. Izomzatunk növelése érdekében ennek a fordítottjára van szükség.
Kísérjük figyelemmel pulzusszámunk változását. A legmagasabb lehetséges értéket úgy kapjuk meg, ha 220-ból kivonjuk éveink számát. Ha ennek 65-75 százalékát érjük el, akkor zsírt égetünk, ha 75-85 százalékát, akkor az állóképességünket fejlesztjük. Ügyeljünk arra, hogy ez az érték ne kerüljön 65 százalék alá, se 85 százalék fölé.
(www.egyperces.hu)
Nyolcvannyolc éves, nemrég tanult meg írni és olvasni. Jelenleg a Madrid melletti Leganes népi egyetemére jár, és nagyon tetszenek neki a számítógépek írta az El País című spanyol napilap Rogélia Morán asszonyról. Spanyolországban sok népi egyetem" működik. Ezek olyan oktatási központok, ahol egyrészt azokat az embereket képezik, akik munkát keresnek, és könnyebben el tudnak helyezkedni, ha az informatikához is értenek, másrészt azokat, akik nem tudnak írni-olvasni. Az analfabéták többsége nő, az országban egymillió felett van a számuk. Rogélia Morán falun nevelkedett, nyolcéves korában testvéreivel a juhokat őrizte. Korán férjhez ment, és mikor férjével Madridba költöztek, elveszettnek érezte magát: nem tudta elolvasni az üzletek nevét, nem igazodott el a nagyváros forgatagában. Miután meghalt a férje, még kiszolgáltatottabb lett: nem volt, aki helyette átnézze a számlákat, elolvassa a leveleket. Elmúlt már nyolcvan, amikor nekifogott tanulni. Ma már folyékonyan ír, olvas, barátkozik a modern technikával.
Oszama bin Laden terroristavezér 26 éves unokahúga tévésztár szeretne lenni, már szerződést is kötött egy, még cím nélküli amerikai televíziós valóságshow-ban való szereplésre. Wafah Dufour bin Ladin, aki az Egyesült Államokban él, tavaly már észrevétette magát néhány igen szexis fotóval, amelyek a GQ című férfimagazinban jelentek meg. A sötét hajú szépség akkor arra panaszkodott: nagyon fárasztó, hogy folyton magyarázkodnia kell származása miatt, jóllehet ő amerikai, és szereti hazáját. Szeretné, ha életéről televíziós valóságshow készülne, mert így beteljesülne nagy álma: végre sztár lehetne. A valóságshow "egy különböző kultúrkörökben nevelkedett fiatal nőről szól majd, akinek az a vágya, hogy énekesnő legyen". Egyébként ugyanazok a gondjai, kívánságai, álmai, mint minden más, a húszas éveinek derekán járó fiatalnak. Dufour bin Ladin úgy áll rokonságban a hírhedt al-Kaida vezérrel, hogy anyja annak idején Oszama bin Laden féltestvéréhez ment férjhez. Wafah Dufour Kaliforniában, Santa Monicában született, hároméves koráig ott élt, a következő hét évet viszont Szaúd-Arábiában töltötte. Azt követően, hogy szülei elváltak, tizenéves korában Svájcban élt. Anyja, aki svájci állampolgár, könyvet írt szaúd-arábiai éveikről. 1999-ben Dufour visszatért az Egyesült Államokba, ott végezte tanulmányait.
Röntgen- és infratechnológiával működő "csodaszemüveget" dobtak piacra az Egyesült Államokban a La Razón című bolíviai újság tudósítása szerint. A mindent feltáró szemüveget elsősorban "leleplezési, kémkedési", továbbá biztonsági célokra ajánlják az érdeklődőknek hiszen bárki megláthatja vele, ha valakinek a ruhája alatt vagy csomagjában fegyver, vagy más egyéb illegális holmi van. A szerkezet 2500 dollárért került piacra. Az alapmodell az orrnyergen viselve mindössze egyszerű kukkolást tesz lehetővé, a cuccosabb verzióval éjjel is látni, emellett hangos videofelvételek készítésére is alkalmas. Korábban már felmerült, hogy az újdonságot a repülőtereken a vámosok és biztonsági emberek körében vetik be, de a közönség hevesen tiltakozott a lehetőség ellen, hogy egy vámos bárkit "levetkőztethessen" a szemével, pontosabban a szemüvegével.
Prosti rádió kezdi meg működését Brazíliában, zömmel örömlány műsorvezetőkkel és nemi erőszak rovattal. A médium nem kedvcsináló céllal jött létre, hanem mert erősíteni kívánja a prostituáltak emberi méltóságát. Amellett, hogy szexpiaci árkörképekkel és egyéb információkkal szolgál, egészségügyi tanácsokat is ad, valamint emberjogi témákat boncolgat, társadalmi kérdéseket jár körbe, és lesz külön nemi erőszak rovata. A rádió már megkapta a sugárzási engedélyt, de csak az idei év második felétől kezdi adását. Bevételei reklámokból, szponzoroktól, alapítványi pénzekből lesznek.
Potom áron, átszámítva mintegy háromszáz millió régi lejnek megfelelő összegért kínálják megvételre egy XVI. századi walesi kastély romjait a hatóságok, mert a Cardifftól mintegy 30 kilométerre fekvő, borostyán fedte Llantwit Major Castle-t a legenda szerint kísértet járja. A titokzatos fantom állítólag "holland férfi". A walesi kormányzat szerint a tulajdonosok a XVIII. században hagyták el az 1596-ban épült kastélyt. A rom megvásárlására április 3-tól lehet pályázni. A szigorú kikötés szerint az új tulajdonosnak a kastély helyreállításánál be kell tartania a szigorú műemlékvédelmi előírásokat.
Bezárták a kaliforniai állami hatóságok csütörtökön Michael Jackson birtokát, a Neverland Valley Ranchet, mert nem fizette alkalmazottjait és nem fizette egészség-biztosításukat sem. A rendelkezés értelmében az egykori popvilágsztár nem alkalmazhat senkit mindaddig, amíg tartozásait nem rendezi, ráadásul még 169 ezer dolláros bírság kifizetésére is kötelezték. A több mint ezer hektáros birtokon lévő állatkert lakóit egyelőre a helyi állatvédő szervek képviselői gondozzák. Jackson fizetési hátralékaira januárban derült fény. Az énekes anyagi helyzete alaposan megrendült az évekig húzódó per miatt, amelyben egy kiskorú fiú szexuális zaklatásával vádolták. A rossznyelvek szerint ő és családja nem kis összeget áldoztak arra, hogy a per esküdtjei végül ártatlannak találják. A tavaly júniusi ítélet óta egyébként Jackson ideje nagy részét Bahreinben töltötte és ritkán látogatott a Neverlandbe. (mti-panoráma)
Férfi kézilabda - Románia Kupa
Minaur: Marchis (14), Irimus - Csepreghi 5, Bondar 4 (1), Mates 1, Fotonea, Vizhbovsky 7, Bãban 2, Bernicu, Sabou 8 (2), Várady 2, Apostol. Edző: Caba Vlad, Chircu Ioan. Konstanca: Stãnescu (13), Popescu (3) - Butulja, Oselinche, Iacob 6, Sãulescu 1, Giotoiu 1, Kazik 1 (1), Dragicevic 5, Nicolae 4, Timofte 3, Ali, Toma 5. Edző: Aihan Omer, Nurhan Ali. Vezette: Cojocaru Remus, Coman Nicolae (Brassó).
Egy minden szempontból izgalmas mérkőzésen elszenvedte idei első vereségét a klasszisokat felvonultató tengerparti csapat. A Minaur felülmúlta önmagát és biztosan nyerte a Románia Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését. Az első félidő 28. percében Coman Nicolae játékvezető összeesett a pályán. Coman a mentőben szívinfarktust kapott, lapzártakor állapota nagyon súlyos volt.
Egy jobb első félidő után nem sok hiányzott, hogy vesztesen hagyja el a pályát a Minaur. A csapatépítés elkezdődött, de még hiányzik 1-2 jó játékos.
A tabellán: 1. Konstanca 37 p., 2. Dinamo 31 p., 3. Pandurii 29 p., ... 7. Minaur 19 p.
A következő fordulóban (március 23.): Nagybányai Minaur - Brassói Dinamo.
Lascãr Panã sportcsarnok, kb. 1600 néző.
HCM: Cetãteanu (18), Ziller (1), Vulturar - Stoica 2, Geiger 6, Hentiu 1, Herman, Kengyel 1, Negria 2, Rudics 6, Balint 7 (5), Pop M. "Edzőhelyettes": Kotecz Daniel.
Roman: Buzilã (9), Stoleru G. - Pavãl 8 (4), Titã 6, Ciobanu 1, Demetercã 4 (1), Moldovan 1, Geanã, Stoleru C., Toader, Alexescu. Edző: Parachiv Liviu.
Vezette: Pop Laurentiu, Mokány Viorel (Vajdahunyad).
A nagybányai csapat edző nélkül játszott a bajnokság egyik élcsapatával, mely nemrég az Oltchimet verte meg idegenben. Mivel Bãban vakbélműtéten esett át, a kispadra Kotecz Daniel sportigazgató ült le és első "mérkőzésén" jól szerepelt. A csapat végig uralva a játékot biztosan nyert.
További eredmények: Astral - "U" Jolidon 29-36, Rapid - Rulmentul 22-31, Otelul - Oltchim 26-28, Piatra Neamt - Tomis 21-24, Szeben - Cetate 22-32, Silcotub - Dunãrea 36-19.
A tabellán: 1. Rulmentul 38 p. (585-412), 2. Silcotub 33 p. (591-470), 3. Oltchim 28 p. (526-459), ... 9. Nagybányai HCM 17 p. (459-476).
A következő fordulóban (március 18., szombat): Dunãrea - Szeben, Cetate - Nagybányai HCM, Roman - Piatra Neamt, Tomis - Otelul, Oltchim - Rapid, Rulmentul - Astral, "U" Jolidon - Silcotub.
A minden évben megrendezésre kerülő Református Középiskolák Bajnokságát ezúttal a mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnáziumi Szakközépiskola és Kollégium szervezte.
Kis múltú, de jó eredményeinkre való tekintettel meghívást kaptunk a tornára. Nagy lelkesedéssel indultak a lányok - hetekig készültünk, buzgón edzettünk és gyűjtöttük a sok iratot, ami a határátlépéshez szükséges. Elindultunk, s miután hősiesen megküzdöttünk a hideggel, majd a határátkelőnél a bürokráciával, megérkeztünk Mezőtúrra, a 650 éves mezővárosba. A kollégiumban szállásoltak el minket. Első utunk természetesen a tornaterembe vezetett. Megkaptuk a versenybeosztást. 10 csapat nevezett be: Baár-Mados Budapest, Miskolc, Lonyay Budapest, Nagykörös, Szentendre I. és II., Kecskemét, Gödöllő, Nagybánya, Mezőtúr. A C-csoportban játszottunk három mérkőzést. Eredmények:
Mezőtúr - Németh László 42-32; Németh László - Szentendre II. 18-17; Szentendre I. - Németh László 18-55.
Szombaton a csoportgyőztesek, -vesztesek mérkőztek meg, így ismét Szentendre II. - Nagybánya 25-29, ami a végső VIII. helyezésnek felelt meg.
Színvonalas tornán vettünk részt - nagy odaadással játszottak a lányok -, nem vallottunk szégyent. Meghívást kaptunk egy miskolci és egy gödöllői tornára.
A nagyon jól játszó Berki Antóniát beszavazták az AllStar Válogatottba. A torna mellett lányaink lazítottak is a mezőtúri termálstrandon és úszkáltak a nagyon szép uszodában. Szombaton, hazafelé jövet beugrottunk a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe - a lányok és a kísérőtanárok nagy örömére.
A kosártornán résztvevő csapat és a kísérőtanárok:
1. Berki Antónia, Oláh Renáta - XI. A; Rigan Imola - XI. A, Márk Tünde XI. A; Miklós Ivett X. B; Balázs Tímea X. C, Moldován Blanka VIII. A, Czumbil Csaba aligazgató, Iakob Ferenc testnevelőtanár.
Köszönet a diáklányok kedves szüleinek, támogatónknak: a MONS MEDIUS-nak és igazgatójának, Berki Pálnak. (Iakob Ferenc)
Összeállította: Deák László
Névnapjuk alkalmával KORMOS SÁNDORNAK és SIMORI SÁNDORNAK sok boldogságot, jó egészséget, örömteli hosszú életet kívánnak a nagybányai Magányosok Klubja tagjai.
A szinérváraljai líceum 1966-ban végzett magyar tagozatos véndiákjait tisztelettel felkérem, hogy a legrövidebb időn belül vegyék fel velem a kapcsolatot a 40 éves találkozó megrendezése tárgyában. Címem: Simori Sándor, 430083 Baia Mare, str. Dr. V. Babes, nr. 62., tel: 0262-218204, e-mail: simori_sandor@freemail.hu
KÜLFÖLDI GYŰJTŐ: vásárolok antik tárgyakat, festményeket, fali- és zsebórákat, ezüsttárgyakat, szobrokat, 1944 előtti képeslapokat és könyveket, porcelánokat. Tel: 0741-986855.
Fatüzelésű KENYÉRSÜTŐ KEMENCÉK (hordozhatók is), KERÍTÉSEK és KAPUK. Tel. 0740-370636.
Természetben végzendő kutyás tevékenységhez - SZARVASGOMBÁSZATHOZ - TÁRSAKAT KERESÜNK. Jelentkezni kézzel írt bemutatkozó levélben lehet. Címünk: TRUFA ROM SRL - 415100 Alesd - Bihor, str. Mioritei, nr. 4. Információ: telefon 0744-781565 vagy www.trufarom.ro
VIDEOKAZETTÁIDAT DVD-re teszem, emlékeidet megörökítem! Ne feledd! Egy videokazetta maximális élete csupán 7 év! Érdeklődni a 0362-401205 vagy a 0724-353871-es telefonszámon.
TELEVÍZIÓJAVÍTÁSOKAT vállalok az Ön lakásán. Vidékre is kiszállok. Szabó Imre - tel: 437145, 0721- 139102.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.
Fájó szívvel emlékezünk arra a napra, március 15-re, amikor 1 éve, hogy a drága apa, após és nagyapa, BOITOR VIKTOR örökre eltávozott szerettei köréből. Emlékét kegyelettel őrzik gyermekei Zoltán és Ildikó (Babi) családjukkal.
Szomorú szívvel és örök szeretettel emlékezünk a drága jó gyermekünkre, ifj. KISS GYÖRGYRE, akit oly fiatalon 25 éves korában március 21-én már 8 éve, hogy elragadott tőlünk a kegyetlen halál. Te nekünk örökké élni fogsz. Áldott szép emlékedet az idő múlása sem törli ki szívünkből. Bánatos szüleid, húgod Kati és Romi Akik ismerték, áldozzanak egy percet az emlékére.
Március 19-én egy éve annak a szomorú napnak, amikor utolsó útjára kísértük a koltói TÉGLÁS IRÉNT. Emlékét szívünkben őrizve, nyugalma legyen csendes. Férje, lányai és családjuk
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2005