Nem! Gyűlölöm a lemondás igéit,
Minden fél-élet átkozott legyen!
Nem kellenek a félszemű hunyorgók:
Én óriásra nyitom a szemem,
Hogy beleférjen minden, ami fény,
És ami tűz, mind a lelkembe égjen.
Átkozott, aki lehunyja szemét
És megbújik penészes pincemélyen.
Nem! Ez a könny nem a letörtek könnye,
Akik siratnak pernyés perceket,
És nem a bágyadt bénák reszketése,
Akik nyögnek egy zárt ajtó megett.
Ama látóknak könnye ez a könny,
Akik a déli napfénybe nevetnek.
Ebben a könnyben arany arca ég
Álmatlan lángú mélységes tüzeknek.
És ez a dal nem az elfordulóké:
Táncos, tüzes, nevető nászdal ez,
Azoké, akik mélyről mosolyognak,
És akiknek az éj is énekes.
Megkoszorúzva égő homlokom,
Fehér köntösben, daloló szemekkel,
A menyegzőre szökdelve megyek
Ezekkel a halk nászi énekekkel.
Mert átkozott, aki a teli kelyhet
Csak félig issza. Törvény ez, kemény.
És halott, aki félig mer csak élni,
És aki sír a násznap reggelén.
Én a kelyhemet fenékig iszom,
Mind a két karom ölelésre tárom.
Mindent, ami van, mindent, ami jön,
Mindenkit idelenn és odafönn:
Jegyajándékul nekem adja Párom.
Minden az enyém és bennem a Minden,
Összefog mindent ez a szerelem.
Testvérem mind, akinek szent az élet,
És ők a nevető nászi kíséret,
És ők dalolják a nászdalt velem.
(BÚSz) Miközben Erdély szívében a Székely Nagygyűlés miatt forrnak az indulatok, Nagybányán és környékén a hagyományok szellemében zajlanak a megemlékezések. A megyeközpontban március 13-án, a Városi Színházban kezdődik a szervezők által összeállított ünnepi programsorozat, ahol 18.00 órától a TransylMania együttes El ne add az ősi házat" című lemezének bemutató koncertje várja az érdeklődőket. A baróti fiatalokat az Ismerős Arcok nevű népszerű budapesti rockegyüttes kíséri Nagybányára. (Helyjegyek a Teleki Magyar Házban kaphatók 50 ezer lejes áron, valamint előadás előtt, a Színház bejáratánál.)
A hagyományos koszorúzási ünnepségekre március 15-én, szerdán kerül sor a római katolikus és református egyházak szervezésében. Délelőtt 11.00 órakor a virághegyi temető honvédsíremlékénél, 12.00 órakor a Petőfi emléktáblánál, 12.30 órakor a római katolikus temetőben, Fésűs Menyhért sírjánál helyezzük el az emlékezés és tisztelet virágait.
Ünnep napján 18.00 órakor a Városi Színházban kezdődik díszelőadás. Az ünnepi köszöntők sorában elhangzik az idén először diákok számára meghírdetett szónoklatverseny győztesének beszéde s a Teleki tanulmányi-közéleti ösztöndíjak átadására is sor kerül. A műsor második felében a Kolozsvári Állami Magyar Opera műsorát tekinthetik meg a résztvevők.
A március 16. csütörtöki programmal kapcsolatban lásd keretes írásunkat!
A MÁRAMAROSSZIGETI református templomban március 15-én délelőtt 10 órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor a Nemzeti Ünnep alkalmával. Igét hirdet Katona Jenő San Francisco-i református lelkipásztor, beszédet mond dr. Kötő József államtitkár. Ünnepi műsorral a Leöwey Klára gimnázium diákjai szolgálnak, valamint az egyházközség vegyeskórusa és a Hollósy vegyeskar. Az istentisztelet után koszorúzásra kerül sor a református templomkertben levő emlékműveknél, majd a református és római katolikus temetőben nyugvó honvédek sírjainál.
KOLTÓN vasárnap, március 12-én de. fél 11 órakor ugyancsak Katona Jenő San Francisco-i református lelkipásztor hirdeti az igét, az ünnepi műsort a máramarosszigeti gyülekezet kórusa biztosítja. Az istentisztelet után Petőfi és Szendrey Júlia szobránál lesz koszorúzás, majd rövid előadásra kerül sor a Petőfi Sándor Kultúrházban.
Március 16-án, csütörtökön 17.30 órakor Dinyés László alkotásaiból, domborműveiből, plakettjeiből, grafikáiból nyílik kiállítás a Teleki Magyar Házban. A neves budapesti szobrászművész számos köztéri szobor és dombormű alkotója, de grafikusként, költőként, s nem utolsó sorban az 1848-49-es szabadságharc dokumentumait feltáró több történelmi tanulmánykötet szerzőjeként is ismeretes.
Dinyés László, mint gr. Teleki Sándor tisztelője felajánlotta, hogy adományként a Teleki Magyar Ház számára elkészíti a vad gróf" mellszobrát; a nagybányai kiállításon valószínűleg a gipszmakett bemutatására is sor kerül! A tárlatmegnyitót megelőzően megkoszorúzzuk a Teleki-emléktáblát. Közreműködik a Nagybánya-újvárosi református énekkar valamint a Schola Rivulina római katolikus ifjúsági kórus Czol Ernő vezetésével! (déel)
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör értesíti kedves közönségét, hogy a március 10-re meghirdetett KABARÉ előadást betegség miatt március 17-re halasztotta. Szíves elnézésüket kérjük!
A neves hegymászó vetítéssel egybekötött előadására ezúttal a Kilimandzsáróról szombaton 18 órától a Teleki Magyar Házban kerül sor! Ne hagyja ki!
TRANSYLMANIA és ISMERŐS ARCOK. Egy igazi MAGYAR KONCERT MÁRCIUS 13-ÁN a Városi Színházban! Jegyek a Teleki Magyar Házban és a helyszínen!
A HONISMERETI TANFOLYAM RÉSZTVEVŐINEK FIGYELMÉBE! Holnap, március 10-én, szombaton 10 órától Szász Imre hivatásos idegenvezető tart előadást a Teleki Magyar Házban. Kívülállók számára (tehát azoknak, akik nem fizettek teljes részvételi díjat) az egy napi részvételi díj 30 ezer lej! Szeretettel várunk mindenkit!
Gyógytorna: a jövő héten a nemzeti ünnep miatt ELMARAD. A rákövetkező hétfőn a megszokott időben 16.45 órától, szerdán pedig 17.00 órától találkozunk tagjainkkal, a Teleki Magyar Házban!
Az elmúlt időszakban nem lehetett panaszunk arra, hogy nincs mi fejfájást okozzon nekünk. Általában az okoz az átlagembereknek fejfájást, amiért a nem átlagembereknek még a fejük sem fájdul meg (hadd ne mondjak könyököt, vagy egyebet). Mert annyi (cseppet sem átlagos) hülyeséget hallhatunk egyesek szájából, hogy csak csodálkozhatunk, miért nem szőkül ki beszéd közben azonnal a hajuk. (Elnézést kérek a természetes szőkéktől!) Csoda tehát, ha fejfájással ébredünk, s még a sebtében beszedett fájdalomcsillapító sem akar hatni? Hiszen nem tudja megszüntetni a fejfájást kiváltó ingert, vagyis a gátlástalanul feltörő, mindenhonnan felbuggyanó emberi (emberi?) hülyeséget.
Az ügyeletes hülyeségfelelősök rutinosan, meggyőződéssel képesek a polgárok tudtára adni az agyatlanságokat. Kész bűncselekmény, sőt, merénylet, ahogy ontják magukból az agyukat egyáltalán nem súroló gondolatokat (?). Az ilyen eléggé gyakori megnyilvánulások nitro-meghajtásától aztán úgy haladnak előre ügyeink, mint a kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitája. Vagyis: egy lépést előre, kettőt pedig hátra. Vagy oldalra?
Mikor melyikre. Bízzuk csak a véletlenre, mint a lottószámokat de még véletlenül sem a lottótársaság elnökének fizetését. Azt ugyanis nem lehet a véletlenre bízni. Igaz, attól nem is szőkülni, hanem egyenesen fehéredni kezd a séróm. A kisebb országok GDP-jének megfelelő fizetéseket felhappoló elnök állítólag nem is felfüggeszthető, hiszen csak vádlott, nem bizonyítottan bűnös. Mire bizonyítottan bűnös lesz, lehet, hogy nekem már nem fehér, hanem tar lesz a fejem. A székelyek pedig nemhogy autonóm területen, hanem egyenesen Erdélyországban fogják kiáltványaikat kikiáltani. Az Európai Idő-k szellemében.
Elképzelni sem tudom, a vaskabátosok" milyen úton-módon szereznek tudomást mindenről, ami a magyar közösségen belül történik. Legyen szó rendezvényről, újságcikkről, filmről, vagy bármiről, aminek csak a nevében is benne van, hogy magyar. Lehet, hogy minket, szórványmagyarokat is monitorizálnak"? Miért pont mi lennénk kivételek? Meg is sértődnénk...
Ezúton hívom fel tehát az illetékes elvtársak figyelmét, hogy legközelebb a Városi Színházban fogjuk bomlasztani a nemzeti egységet, egy koncert keretében. S egyúttal megnyugtatom őfigyelmességeiket: lesz helyük nekik is , ne fájjon a fejük! (tami)
* A láposbányai római katolikus egyházközségből kísérték utolsó útjára Sink Antal (69) testvérünket. Nyugodjon békében!
* A Szentháromság római katolikus egyházközségből kísérték utolsó útjára Balogh Ferenc (58) testvérünket. Nyugodjon békében!
* A Nagybánya-óvárosi református templomban esküdtek egymásnak örök hűséget Pop Cristian Traian és Kulcsár Emese Enikő, Pop Traian és Pop Elvira fia, valamint Kulcsár Károly és Péter Piroska lánya. Tanúk: Lakatos Sándor és Kádár Emese, Sebők Róbert és Lakatos Mónika.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjukra ifj. Hanos Imre (55), Antal Ferencné szül. Nagy Julianna (39), Szilágyi István (59) testvéreket. Nyugodjanak békében!
* A nagybányai evangélikus-lutheránus templomban úrvacsoraosztás lesz vasárnap, a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében.
Ecsedi Orsolya
I. Egyházi tulajdonú templomok, kultikus épületek, egyházi szolgálati lakások, egyháztársadalmi épületek javításának, építésének résztámogatása, különös tekintettel a szórványvidékre. Egyházi intézmények eszmei céljainak megvalósítását szolgáló tevékenység támogatása (templomok berendezésének javítása, freskók, orgonák vagy kegytárgyak restaurálása, harangok öntése stb.).
II. Egyházi iskolák, óvodák és más intézmények elindítási, ill. működtetési költségeinek résztámogatása.
III. Vallási közösségek lelki épülését szolgáló programok támogatása (különös tekintettel az ifjúsági tevékenységre).
I. Ifjúsági szervezeteket és alapítványokat fejlesztő képzések megtartása:
I.1. Szakmai és ifjúsági szervezetek fejlesztését célzó képzések
I.2. Országos ifjúsági szervezetek műhelytáborai
II. Ifjúsági szervezeteket bemutató és információs kiadványok résztámogatása (szórólap, plakát, honlap, stb.)
III. Gyermek- és ifjúsági rendezvények résztámogatása, ezen belül:
III.1. Gyermek-játszóházak és gyermek-kézműves tevékenységek résztámogatása
III.2. Ifjúsági közösségfejlesztő és művelődési rendezvények résztámogatása (kivételt képeznek a versenysport, a politikai, a turisztikai rendezvények és külföldi csere-kapcsolatok ápolása)
IV. Székházzal vagy bérelt irodával rendelkező, bejegyzett ifjúsági szervezetek irodai infrastruktúra-fejlesztése, kiemelten:
IV.1. Szórványban és vidéken (község, falu) működő ifjúsági központok, klubok infrastrukturális felszerelésének támogatása
IV.2. Azon bejegyzett, székházzal rendelkező ifjúsági szervezetek számítástechnikai eszközökhöz való hozzájuttatása, amelyek mostanig az Illyés Közalapítvány támogatási rendszerein keresztül nem részesültek hasonló eszközbeszerzési résztámogatásban.
V. Bejegyzett, székházzal rendelkező ifjúsági szervezetek állandó vagy időszakos szolgáltatásainak, működési költségeinek résztámogatása
I. Hivatalosan bejegyzett, székházzal vagy bérelt irodával rendelkező, művelődési tevékenységet folytató civil szervezetek támogatása (különös tekintettel a szervezetek önfenntartását célzó infrastruktúra kialakítására):
I.1. Infrastruktúra fejlesztése
I.2. Működési költségek támogatása (csak fizetésre vagy személyi költségek fedezésére nem lehet pályázni)
II. Célpályázatok: magyar közgyűjtemények, műhelyek, műalkotások
II.1. múzeumok, tájházak, levéltárak létrehozása
II.2. hagyományos mesterségek műhelyének létrehozása
II.3. műalkotások létrehozása csakis szakmai igényű zsűriztetést követő dokumentáció bemutatásával
II.4. műemlékek védelme csakis szakmai igényű dokumentáció bemutatásával.
III. Rendezvények résztámogatása:
III.1. gyermek-színjátszás, gyermek-bábszínházak és gyermek-táncházak
III.2. legalább egy régióra kiterjedő hagyományőrző rendezvények
III.3. hivatásos vagy műkedvelő intézmények rendezvényei
III.4. hivatásos intézmények vidékjáró előadásai
III.5. közművelődési rendezvények, illetve közművelődési állapotunkkal kapcsolatos felmérések és kutatások, valamint kiértékelő jellegű szakmai fórumok támogatása
III.6. hivatásos és hagyományőrző művészeti csoportok szakirányítóinak továbbképzése
Előnyt jelenthet egy tömbben és egy szórványban működő civil szervezet partnersége, közös pályázása!
Pályázók köre: bejegyzett egyesület, alapítvány, egyházi intézmény, kivételes esetben magánszemély. Az alkuratóriumi iroda kizárólag postai úton fogadja el a pályázatokat. Cím: Tibád Zoltán, 400750 Cluj, OP. 1, CP. 149. A pályázatok leadási határideje, minden szaktestület esetében: 2006. március 31. (postabélyegző dátuma). Határidő után postázott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A végleges döntés 2006. június 30-ig várható.
Pályázati űrlapok igényelhetők a Teleki Magyar Házban, naponta 17-20 óra között (jelképes térítés ellenében).
A pályázati űrlapok kitöltésére vonatkozó felvilágosítással az Illyés Közalapítvány kolozsvári titkársága áll a pályázók rendelkezésére: Kolozsvár, Densusianu (Bajza) u. 6/A (ügyfélfogadás: kedden és csütörtökön 13 és 16 óra között) telefon/fax: 0264 442084, e-mail: illyes@internet.ro; kolozsvar@ika.hu.
További kiírások a jövő héten!
születésének 125. évfordulójára emlékezünk élő zenével fűszerezett előadás keretében, március 21-én, kedden 17 órától a Teleki Magyar Házban, a Teleki Blanka Nyugdíjas Klub szervezésében!
Részletek a jövő héten!
Március 10., péntek, az év 10. hete és 69. napja. Névnapok: Ildikó, Anasztázia, Ede, Emil, Kamilla, Kolos, Melitta.
Napkelte: 6:08, napnyugta: 17:42; holdkelte: 12:51, holdnyugta: 4:39.
Március 11., szombat, az év 10. hete és 70. napja. Névnapok: Szilárd, Aladár, Borsika, Terézia, Tímea.
Napkelte: 6:06, napnyugta: 17:43; holdkelte: 14:00, holdnyugta: 5:05.
Március 12., vasárnap, az év 10. hete és 71. napja. Névnapok: Gergely, Gergő, György.
Napkelte: 6:04, napnyugta: 17:45; holdkelte: 15:09, holdnyugta: 5:26.
A Gergely nap ünneplését IV. Gergely papa rendelte el, 830-ban. Ehhez a naphoz köthető a Gergelyjárás hagyománya, amikor különféle köszöntőket mondva adományokat gyűjtöttek a gyermekek, tanulmányaik finanszírozása céljából. Az elkövetkező időszak időjárására, valamint a várható termésre vonatkozó következtetéseket is levontak hajdanán az emberek ezen a napon. "Megrázza még szakállát Gergely." mondták, ha ezen a napon esett a hó.
Március 13., hétfő, az év 11. hete és 72. napja. Névnapok: Krisztián, Ajtony, Arabella, Ida, Rozina, Zoltán.
Napkelte: 6:02, napnyugta: 17:46; holdkelte: 16:16, holdnyugta: 5:43.
Március 14., kedd, az év 11. hete és 73. napja. Névnapok: Matild, Paula.
Napkelte: 6:00, napnyugta: 17:48; holdkelte: 17:22, holdnyugta: 5:57.
Március 15., szerda, az év 11. hete és 74. napja. Nemzeti ünnep. Névnapok: Kristóf, Krisztofer, Lujza, Lukrécia.
Napkelte: 5:58, napnyugta: 17:49; holdkelte: 18:28, holdnyugta: 6:11.
Március 16., csütörtök, az év 11. hete és 75. napja. Névnapok: Henrietta, Ábris, Bálint, Henrik, Valentin.
Napkelte: 5:56, napnyugta: 17:51; holdkelte: 19:35, holdnyugta: 6:24.
Meglehetősen sok feladat vár önre az elkövetkező napokban. Egy személy, akit korábban barátjának tartott, magára hagyhatja a bajban. Amennyiben lehetséges, kerülje a pénzügyekkel kapcsolatos döntéseket!
Új feladatokkal találhatja szembe magát. Kezdetben úgy tűnhet, nem tud felnőni a feladatokhoz, de ne csüggedjen, mert az idő bebizonyítja az ellenkezőjét. Barátai, ismerősei mindenben támogatják önt.
Ráférne önre egy kis pihenés, kikapcsolódás, hiszen nagyon összegyűltek a feje fölött a sötét felhők. Családja azon lesz, hogy megteremtse az ön számára a pihenéshez szükséges feltételeket.
Ne veszítse el a türelmét, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan elképzelte. A siker kulcsa legtöbbször a kitartásban rejlik. Vigyázzon arra, hogy ne költse el az utolsó kis félretett pénzét.
Ahhoz, hogy kitűzött céljait elérje, nem ártana önnek is tennie valamit. A siker nem jön magától, még ha a környezetében élők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ön megvalósítsa álmait.
Összességében véve jó hét áll ön előtt, mind szakmailag, mind pedig érzelmileg. A kisebb akadályok ne szegjék kedvét, hiszen csak úgy tud az ember örülni a sikereknek, ha az akadályokról is tudomást szerez.
Próbáljon meg kevésbé földhözragadt és szőrszálhasogató lenni. Néha nem árt egy kicsit lazítani, szárnyalni. Így is sokra viheti ezen a héten, főleg szakmailag. Akár új feladatokkal is "megbízhatja" az élet.
Dolgai jól alakulnak, minden tekintetben sikereket könyvelhet el. Rég nem látott ismerőse látogatására is számíthat, ez igazi felüdülést fog jelenteni az ön számára, annak ellenére, hogy a kedves vendégnek szüksége van az ön segítségére.
Minden erejével azon lesz, hogy sikerre vigyen egy korábban elkezdett dolgot. Bár semmi sem megy úgy, mint a karikacsapás, önt igen nehéz letéríteni a maga választotta útról.
Ezen a héten vigyáznia kell, hogy ne keveredjen vitába a környezetében élőkkel, mert akár komoly veszekedéssé is elfajulhat egy hasonló affér. Érzelmi téren csupa jóra számíthat.
Az elkövetkező napokban próbálja meg elvarrni a még elvarratlan szálakat, hogy végre új lappal indulhasson útnak, úgy munkahelyi, mint magánéleti téren. Hajlamos a túlköltekezésre!
Próbáljon meg lépésről lépésre haladni folyamatban lévő ügyeivel, hiszen csak úgy viheti sikerre azt, amibe belekezdett. S főleg arra ügyeljen, hogy ne rontson ajtóstól a házba, legyen diplomatikus, ha el akar érni valamit.
(BÚSz-összeállítás) Rónaszéki olvasóink kérésére utánajártunk annak, hogy miért nem részesült minden nyugdíjas egyenlő mértékben a nyugdíjpontrendszer értékének a növekedése folytán beharangozott 9,3%-os emelésből. Cikkünk alapjául a nyugdíjosztály által február elején kiadott sajtóközlemény szolgál.
Köztudott, hogy 2006. január elsejétől 295,56 lejről 323,10 lejre nőtt a nyugdíjpontérték, ami 9,3%-ot tesz ki. Ez állítólag kiegyenlíti a 2006-ra becsült, inflációból eredő értékcsökkenést, valamint a 2005-ös esztendő tervezett inflációjának 2%-os többletnövekedését. Ha egyetlen mondatban szeretnénk válaszolni, azt is mondhatnánk, hogy 9,3%-os nyugdíjnövekedést azok könyvelhetnek el, akik 2001. április elseje után vonultak nyugdíjba, valamint azok, akik bár az említett időpont előtt lettek nyugdíjasok, de az újraszámítás nagyobb vagy egyenlő pontszámot eredményezett számukra, mint amennyi az újraszámítás előtt kifizetésben lévő nyugdíjuknak megfelelt. Úgy gondoljuk, nem árt, ha kicsit részletesebben is megismertetjük olvasóinkat a nyugdíjemeléssel kapcsolatos tudnivalókkal, nem feledkezve meg a buktatókról és (miért ne?) szemfényvesztésekről sem.
Figyelembe véve a korábbi négy nyugdíjátszámítási lépcsőt, a különböző időszakokban és módokon kiszámított nyugdíjak változó számítási eljárásokat vontak maguk után. Az említett 9,3%-os növekedés tehát nem felel meg a korábbról már megszokott nyugdíjnövekedések praktikájával (az úgynevezett indexálásokkal"), ahogy azt a nyugdíjasok nyilván elképzelték.
A 19/2000-es Törvény köztudottan egy új nyugdíjkiszámítási rendszert vezetett be, az úgynevezett pontrendszer alapú módszert, amely az átlagos évi pontértékből indul ki. Valamennyi korábban megállapított nyugdíjat tehát át kellett alakítani eme számítási rendszer szerint, hogy a mindenkori nyugdíj az alábbi egyenlettel kifejezhető legyen: nyugdíj összege = átlagos évi pontszám x nyugdíjpont értéke.
Az újraszámolást követően az alábbi három eset valamelyikével találhatta szembe magát a nyugdíjas: nőtt (1. példa), változatlan maradt (2. példa), vagy csökkent (3. és 4. példa) a nyugdíjként neki juttatott összeg. Mindezek ellenére, az utolsó esetben a nyugdíjakat nem, csak a nyugdíjhivatal adatbázisában szereplő éves átlagpontértéket csökkentették. Ennek következtében, az éves átlagpontértéken - ami nagyobb, egyenlő vagy kisebb lehet a korábbi értéknél - alapuló számítás nagyobb (1., 2. és 3. példa) vagy ugyanolyan (4. példa) nyugdíjat hozhat a nyugdíjasoknak.
Az új számítási egyenlet alapján a 9,3%-os növekedés nem egyformán jelenik meg minden nyugdíjban. Így fordulhatott elő, hogy egyes nyugdíjasok januárban ugyan nagyobb nyugdíjat kaptak, mint decemberben, de a növekedés nem érte el arányaiban a 9,3%-ot. Ez azoknak az esete, akiknek az átszámolás során a nyugdíjpontértéke jelentéktelen mértékben csökkent (3. példa). Ők jövőre fogják érzékelni az átszámolás teljes hatását. Más esetekben az átszámított átlagos évi pontérték jelentősen csökkent (4. példa). Ha ezt a pontarányt 9,3%-kal növelik, még mindig kisebb összegre lesz jogosult a nyugdíjas, mint korábban. Így ezek a nyugdíjak nem fognak mindaddig növekedni, amíg az így megnövelt átlagos évi pontszám és a nyugdíjpontérték szorzata ki nem ad egy, a jelenleginél nagyobb vagy legalább egyenlő nyugdíjat.
Országos összesítésben a következő a helyzet:
- 3,79 millió nyugdíjas 9,3%-os emelést tudhat a magáénak (mindazok, akiknek az átszámolás során az átlagos évi pontszáma egyenlő vagy nagyobb az átszámítás előtti nyugdíj összegénél, valamint azon személyeknek, akiknek a 19/2000-es Törvény alapján számították ki a nyugdíjukat).
- 512 ezer nyugdíjas kap 3,86%-os nyugdíjemelést (azok, akiket az átszámolás során kisebb, de a jelenlegit megközelítő átlagos évi pontszámra soroltak be). Ezek a személyek 2007. január 1-től fogják megkapni a teljes mértékű emelést.
- További 1,35 millió nyugdíjas kapja az eddig is folyósított összeget (akiknél az átszámolás során kisebb átlagos évi pontszám jött ki, mint a korábbi). Ezek a nyugdíjak csak akkor fognak nőni, amikor az újraszámolt átlagos évi pontszám és a nyugdíjpontérték szorzata egy, a jelenleg kifizetésre kerülő összeggel egyenlő vagy nagyobb értéket fog eredményezni.
1. A. Az átszámolást megelőző átlagos évi pontérték (Punctajul mediu anual anterior recalculãrii) = 1 pont
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámítást megelőző nyugdíjérték: 1 pont x 295,56 lej = 296 lej.
B. Az átszámolást megelőző átlagos évi pontérték = 1,5 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 1,5 pont x 295,56 lej = 444 lej.
C. A nyugdíj értéke 2006. januárjától:
A 2006-os évi nyugdíjpont értéke = 323,10 lej.
Á. É. P. x Ny. É. = 1,5 pont X 323,1 lej = 485 lej.
2. A. Az átszámolást megelőző átlagos évi pontérték = 1 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámítást megelőző nyugdíjérték: 1 pont x 295,56 lej = 296 lej.
B. Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 1 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 1 pont x 295,56 lej = 296 lej.
C. A kifizetésre kerülő összeg továbbra is 296 lej marad.
D. A nyugdíj értéke 2006. januárjától:
A 2006-os évi nyugdíjpont értéke = 323,10 lej.
Á. É. P. x Ny. É. = 1 pont X 323,1 lej = 324 lej.
3. A. Az átszámolást megelőző átlagos évi pontérték = 1 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámítást megelőző nyugdíjérték: 1 pont x 295,56 lej = 296 lej.
B. Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 0,99780 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 0,99780 pont x 295,56 lej = 295 lej.
C. A kifizetésre kerülő összeg továbbra is 296 lej marad.
D. A nyugdíj értéke 2006. januárjától:
A 2006-os évi nyugdíjpont értéke = 323,10 lej.
Á. É. P. x Ny. É. = 0,99780 pont x 323,1 lej = 323 lej.
4. A. Az átszámolást megelőző átlagos évi pontérték = 1 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámítást megelőző nyugdíjérték: 1 pont x 295,56 lej = 296 lej.
B. Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 0,90000 pont.
A 2005-ös évi nyugdíjpont értéke = 295,56 lej.
Az átszámolás utáni nyugdíjérték: 0,90000 pont x 295,56 lej = 266 lej.
C. A kifizetésre kerülő összeg továbbra is 296 lej marad.
D. A nyugdíj értéke 2006. januárjától:
A 2006-os évi nyugdíjpont értéke = 323,10 lej.
Á. É. P. x Ny. É. = 0,90000 pont x 323,1 lej = 291 lej.
A kifizetésre kerülő összeg továbbra is 296 lej marad.
A nyugdíjkiszámítás egyenlete:
Ny. é. (nyugdíjérték) = Á. É. P. x Ny. É. (Á. É. P. = az átszámolást követő átlagos évi pontérték; Ny. É. = nyugdíjérték).
Összeállította: Tamási Attila
Meglehet, sok hölgynek nem tetszik ha párjuk szabadideje egy részét egy vendéglőben tölti baráti társaságban, az, amit most március 15-én ünneplünk, mégis egy ilyen helyiségből, egy kávéházból indult történelem-alakító útjára. Mégpedig a pesti Pilvaxból, amely most újra visszakapta régi nevét. Már a 1840-es évek elején itt gyűlt össze megbeszélni az ország dolgait az ifjú nemzedék krémje, élükön a jurátusokkal, azaz joghallgatókkal. Ők voltak a szabadelvű gondolatok hordozói, ahogyan minden intellektuális forradalom az egyetemekről indul ma is. Mint '56-ban is, a műegyetemről.
A 1840-es évek elejétől már az ifjú irók határozták meg a kávéház légkörét: Petőfi, Irányi, Tompa, Vasvári és a többiek. Az 1848-as országgyűlés idejére kívánságaik határozott formát öltöttek. Az országgyűlés tébláboló működését megunva elhatározták, hogy népgyűlést szerveznek, amit a párizsi ifjak megmozdulásai is serkentettek. Az ott tanuló magyarok szervezetten biztosították rokonszenvükről a franciákat, amit azok rendkívüli módon méltányoltak. A népgyűlésre 12 pontban elkészítették a nemzet kívánságait. A 12. az Erdéllyel való unió volt!!
A BÚSz-ban pályázat jelent meg pár hete a mai 12 pontra. Nos, a világ azóta alaposan megváltozott: az ország szétszabdaltatott, a nép szétszóródott. Én nem kívánok részt venni ebben a versenyben, az ifjak dolga az, nem az öregeké. De azért lenne vagy két-három javaslatom, ami most aktualissá vált. Például az egységes magyar nemzet fogalmának alkotmányba foglalása, jogainak meghatározása, állampolgárságra való tekintet nélkül. Mert 158 éve még egységes volt a nemzet, azért tudott volna győzni, ha nem jön az orosz. S hogy a magyar ne legyen idegenek szolgája a saját hazájában, a magyar termőföld ne legyen elidegeníthető külföldiek számára. Királyaink 1000 éven át jutalmazták Európa minden lovagját, kalandorát, földbirtokokkal s tették így azok szolgájává a magyart. Elég volt uraim! Ne még egyszer!
A pesti ifjak javában vitatkoztak a pontok sorsáról, amikor megjött a bécsi forradalom híre. Nem volt már amin vitatkozni. Elhatározták, hogy a másnapi gyűlésen a nép elé terjesztik a 12 pontot. Ettől kezdve mint a lavina gördültek az események. A meginduló tömeghez először az orvostanhallgatók, majd a műegyetemiek csatlakoztak.
Az a március 15. hasonlított az ideihez. Nemcsak a rossz, esős idő miatt, de még szerdára is esett. A Nemzeti Múzeum előtt kezdődött a gyűlés, amely a Nemzeti Dal elszavalásában ért csúcspontjára.
A bányaiak büszkék lehetnek rá, hogy a Dal születésének előzményeit a város szülötte, Lendvay Márton írta meg a Pesti Divatlapban: Petőfi ma éjjel (március 12-én) írta meg »Nemzeti Dalát«. Mikor ugyanis a Körből hazakísértem Petőfit, így szólt hozzám: No, az én szegény Juliskám ugyancsak unhatja magát. Miért? kérdém én! Mert egész nap egyedül hagyom otthon, ma pedig még az éjszaka sem lehet nyugalma, mert valami kavarog a fejemben s addig nem oltom el a mécsest, míg le nem írtam. Olyan dalt írok, hogy meg fog mozdulni az egész ország..." A 12 pontot és a verset még délelőtt, a cenzura engedélye nélkül ki is nyomtatták. Ezek voltak a szabad sajtó első gyermekei. S aznap éjjel szabadítottak ki először politikai foglyot, Táncsics Mihályt. Egy nap alatt többet értek el Petőfiék, mint több évi parlamenti eszmerotyogtatások.
Ami szép volt még ebben a vér nélküli forradalomban, hogy maga szervezte rendfenntartó erőit, nehogy a forradalom ellenségei kompromittálhassák azt. Megalakították a Polgárőrséget. Íme a felhívás:
...minden becsületes ember magát mától kezdve a városházán a bizottmány előtt jelentheti s ennek bírálata után fegyvert és ösmertető jelet fog kapni." A polgárőrségek még aznap megalakultak és különböző egységekbe szerveződtek. Külön zászlóaljat alakítottak még a zsidók is! A csapatok parancsnoka Rottenbiller Lipót, Pest alpolgármestere lett. Ehhez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ha a saját 12 pontomba valamit még beletennék, az egy önkéntes alapon megszervezett fegyveres nemzetőrség megalakítása lenne, az államelnöknek alárendelve.
Nem tudom milyen a szomszédok honvédelme, de a hazait ismerem. Most vonultak át arrafelé a székely nagygyűlés előtt tankjai, egy vasúti szerelvénnyel. Magyarországnak pedig először van a Fekete sereg óta zsoldoshadserege, mai 30 ezres létszámával azonban nem tudom kinek állana ellen. Mi, akik 1000 évig védtük Európa keleti határait, most azt várjuk, hogy majd megvéd a NATO? Olcsóbb is, ifjúságunk sem fárad el. De hol a megspórolt pénz? Mert az adósság nőttön-nő...
Sajnos ennek a szabadságharcnak csak az elejét ünnepeljük, a végét pedig gyászoljuk. De azt nem népszerűsítjük, hogy mi volt közben. Hogy miért volt szükség az orosz hadseregre? Mert már sikerült majdnem egészen kitakarítani az osztrákot az országból.
A II. világháború előtt a szovjetek visszaadták a zászlóinkat. Mi meg 1941-ben muszájból megtámadtuk őket. Mert fizetni kellett a visszakapott területekért. Ők visszaadták a vizitet és zabráltak amit lehetett. Most a kormány büszkélkedik a visszakapott sárospataki könyvekkel. Pedig nem kaptuk, jószerivel viszszavásároltuk őket: 400 ezer dollár gondozási költség, két nagyösszegű MOL adomány. És vissza se jött mind.
Nos a márciusi ifjak szabadságot akartak, egységes szabad magyar népet, amely maga irányítja sorsát. Ha most nem élünk-élnek az alkalommal, csak cafatok maradnak belőlünk, maradunk ebek harmincadjára.
Ne feledjétek Petőfi versét: rabok legyünk vagy szabadok / Ez a kérdés, válasszatok!"
Ők akkor választottak. Most rajtunk a sor.
Szarvaszón (Sãrãsãu) lebukott a 16 esztendős C. Bogdan, aki az egyik helybeli lakásból vitt el különféle javakat. Az eltulajdonított javakat a rendőrség visszaszolgáltatta a jogos tulajdonosnak.
Libatonban (Libotin) is elfogtak a rendőrök egy betörőt. A 19 esztendős F. Augustin az egyik helybeli üzlethelyiségbe tört be, ahonnan különféle élelmezési cikkeket és más javakat vitt el.
Máramarosszigeten a 19 esztendős, alsórónai (Rona de Jos) illetőségű M. Vasile került rendőrkézre, aki 600 lej értékben vitt el javakat az egyik sörzőből. Máramarosszigeten egyébként más betörőkre is rájárt a rúd az elmúlt napokban. A 23 esztendős, Olt megyei V. Adrian, valamint a 19, illetve 27 esztendős, máramarosszigeti illetőségű M. Bogdan és B. Vasile összesen 20 000 lejnyi kárt okozott áldatlan tevékenységével.
Az elmúlt hétvégén Nagybányán több betörést is elkövettek a törvénnyel hadilábon álló polgártársaink. Ruházati, elektronikai és villamos cikkeket és mobiltelefonokat vittek el, összesen 12 000 lej értékben.
A szinérváraljai rendőrök elfogták a 15 esztendős, sebespataki (Sãbisa) illetségű B. Vasilet, aki az egyik udvarban leparkolt MM-15-MRD rendszámú haszongépjármű utasteréből egyik éjszaka kilopott 275 lejt. Az így szerzett pénzt aztán a tolvaj nyomban be is fektette, vett magának egy mobiltelefont.
Nagybányán elfogtak két autófeltörőt, a 18 esztendős, farkasaszói (Fãrcasa) illetőségű S. Ioan, valamint a 13 esztendős, nagybányai illetségű S. Victor személyében. Mindkét elkövető büntetett eléletű, a kár pedig 400 lej volt.
Misztótfaluban (Tãutii Mãgherãus) illegálisan ügyködő favágókat csípett gramancon a rendőrség. A Láposbányához (Bãita) tartozó Danului-völgyből két tölgyfát vágott ki és lopott el a 37 esztendős C. Alexandru, 250 lejnyi kárt okozva. Egy másik "brigád" 11 tűlevelű fát próbált meg illegálisan kivágni, mintegy 250 lej értékben. Hogy ki volt a "főbrigádos", a 43 esztendős R. Marin, vagy a 35 esztendős S. Francisc, arról nem szól a jelentés.
A borsai rendőrök is az illegális favágók nyomába szegődtek. Hogy nem hiábavalóan, az abból is kitűnik, hogy hat bűncselekményre derítettek fényt akciójuk során. Három Suceava megyei fiatal nem kevesebb, mint 15 fát próbált meg ellopni.
Egy korábban elkövetett autólopás kivitelezői is rendőrkézre kerültek. A 21 esztendős C. Marius-Dan és az alig 13 esztendős S. Victor február végén kötött el egy személygépkocsit Nagybányán. A kiskorúról kiderült, hogy korábban egy autófeltörésben és egy betörésben is aktív szerepet vállalt. S ez még mind semmi, ugyanis további hat bűncselekményt is a számlájára írhattak a rendőrök. Volt köztük bódéfeltörés, áruházi betörés, zsebelés, összesen 10 035 lej kárral. Szép teljesítmény alig 13 évesen!
Máramarosi és moldovai fiatal és kiskorú lányokat próbált meg jól meghatározott céllal nyugatra "exportálni" a felsővisói születésű, 31 esztendős Andreica (korábban Cãmãras) Ioan. A 2002 óta működő hálózat tagjaként, összekötőjeként tevékenykedő fiatalember akkor bukott le, amikor éppen 5 000 euróért próbált meg "eladni" öt hölgyet a nyugati "befektetőnek". Az elkövető a Nőnapot már a rácsok mögött töltötte.
(ta)
Bár tavaly túl sokan nem tolongtak ennek az ügynek az érdekében: az adófizető polgárok 2%-a használta ki a törvény nyújtotta lehetőséget, hogy jótékony célokra fordítsák az amúgy államkasszába jutó pénzösszegeket akkor a jövedelemadó 1%-át , a kormány illetékesei úgy határoztak, idéntől 2%-ra növelik a támogatásra szánható summát.
Tavaly egyébként a marosvásárhelyi székhelyű rohammentő szolgálat, a SMURD kapta a legnagyobb összegű támogatást.
Elenyésző azonban ennek értéke,
mint ahogy elenyésző a támogatások összértéke is: 21 ezer 264 civil szervezeteknek kellett osztoznia az összegyűlt mintegy négymillió erős lejen (régi értéken ez 40 milliárdnak felel meg, átlagolva tehát egy szervezetre 1,88 millió esik).
A szakértők szerint a lakosság hozzáállása azonban nem aggasztó, a bevezetést követő első években ugyanis más közép-kelet-európai államokban, például Lengyelországban is, hasonlóképpen alakultak a mutatók. Ellenpéldaként azonban Magyarországot említik, az egy százalékos támogatás szülőhazáját, ahol igaz, a rendszer már 1997. óta működik a polgárok 33%-a támogatja jövedelemadója egy százalékával a civil szervezeteket.
A 2005-ben szerzett jövedelemből
fizetendő adó alapján kitöltött űrlapokat május 15-éig lehet benyújtani a helyi adóhivatalhoz, ezen a dokumentumon kell feltüntetni a 2%-os támogatás célját is. Az adótörvénykönyv előírásai ugyanis szerint minden magánszemély rendelkezhet jövedelemadójának két százalékáig terjedő összeggel egy, a 2000/26-os rendelet alapján bejegyzett nonprofit szervezetnek utalva át azt.
Amennyiben valaki szeretné kihasználni a támogatás lehetőségét, civil szervezetek széles skáláján válogathat a kulturális, szakmai érdekvédelmi, szociális, környezetvédelmi, vallási szervezetek, alapítványok közül, amelyek egyaránt lehetnek országos, regionális vagy helyben működő intézmények.
Amennyiben egy szervezet tevékenységi köre megnyerő, ámde valaki kíváncsi esetleg arra, hogy a vezetőség mennyire költötte el hatékonyan és céljainak megfelelően a korábbi években a rendelkezésére álló pénzösszegeket, akkor bárminemű információkat lehet igényelni az illető szervezettől. A civil szervezet alkalmazottai pedig a jogszabályok értelmében kötelesek az érdeklődők rendelkezésére bocsátani a kért adatokat.
A jövedelemadó 2%-ának odaítéléséről szóló jogszabály ugyanakkor szigorúan tiltja az adó-adományokat üzleti célokra felhasználni, de azt is, hogy valaki jövőbeni fizetségért ajánlja ezt fel, vagy pedig hogy a munkáltató szabja meg, az alkalmazott milyen célszervezetet írjon adóbevallásába.
A támogatás lebonyolításához csupán ki kell tölteni az adóhivataltól postán érkező űrlap megfelelő paragrafusait. A jövedelemadó 2%-ának a szervezethez való átjuttatásához az alapítvány nevére, az adószámra (cod fiscal), valamint az IBAN-kódra van szükség valamennyi adatot a kiválasztott szervezettől is lehet kérni. Az űrlaphoz továbbá mellékelni kell a munkaadó cég által kibocsátott, az adófizetést igazoló dokumentumot (fisa fiscalã).
A borítékolt dokumentumokat le lehet adni személyesen a helyi adóhivatalban, vagy ajánlott levél formájában lehet beküldeni az illetékes hivatalhoz. A szaktárca azért tartja fontosnak, hogy az adófizető ajánlva postázza a dokumentumot, mivel a postai hivatal által kibocsátott, a bélyegilletéket tartalmazó számlával bizonyítani lehet, hogy az illető személy időben kitöltötte és benyújtotta a dokumentumot.
(Transindex)
mindazoknak, akik tavaly adójuk 1%-át az egyesület számlájára utaltatták. Az újság fenntartására szánt minden lej a magyar közösség érdekeit szolgálja. Kérjük, aki teheti, idén is irányítsa adójának 2%-át a Bányavidéki Új Szó támogatására. Számlaszám:
RO95 BTRL 0250 1205 1328 67XX
BANCA TRANSILVANIA Baia Mare
ASOCIATIA PRO GENIUS
Románia valós reformokat kell felmutasson, hogy uniós csatlakozása ne kerüljön veszélybe áll a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation www.hhrf.org) által kiadott EU Enlargement Watch Romania (EU-Csatlakozási Figyelo Románia) című elektronikus hírlevélben. Az Európai Unió végrehajtó és törvényhozó szerveinek tájékoztatására készült angol nyelvű tájékoztató első száma az Európai Parlament 2005. december 15-én megszavazott Moscovici-jelentésben megfogalmazott aggályok, hiányosságok kapcsán veszi számba a romániai magyarság számára létfontosságú kérdéseket: kisebbségi törvény, egyházi restitúció, anyanyelvi oktatás.
A hírlevél felhívja a figyelmet, hogy több mint két hónappal az EP-határozat után és alig két hónappal az Európai Unió Tanácsának májusi ülése előtt a román hatóságok nagyon kevés eredményt tudnak felmutatni, ezért fennáll annak a veszélye, hogy Románia csatlakozása egy évvel csúszhat 2007. január 1-ről 2008. január 1-re.
A kisebbségi törvény körüli hercehurca kapcsán az EU Enlargement Watch Romania jelzi az európai döntéshozóknak, hogy a kormánykoalíción belüli szabotázsakciók miatt hiányzik a politikai akarat az ország 18 nemzeti kisebbsége számára létfontosság jogszabály megszületéséhez. A román törvényhozás bizottsági ülésein két és fél hónap alatt csupán a címet és az első cikkelyt tudták elfogadni. Az eredmény: nem történt valós előrelépés az Európai Parlament követelményének teljesítésében" áll a HHRF hírlevélben.
Az egyházi restitúció kérdése továbbra is rendezetlen. A hírlevél hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament tavaly decemberi határozata kritikus hiányosságra tapintott rá: az európai és amerikai nyomásra született kormányrendeletek, törvények végrehajtása nem történik meg, vagy óriási késésekkel kerülnek alkalmazásra. Emiatt a történelmi magyar egyházak nem tudják ellátni azt a társadalmi szerepüket, amely az évszázadok során létfontosságúnak bizonyult az erdélyi magyarság megmaradása szempontjából.
A romániai magyar közéletet jelenleg leginkább foglalkoztató magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is kiemelten szerepel az EU Enlargement Watch Romania-ban. Tájékoztatja az uniós döntéshozókat az ügy nemzetközi támogatásáról 79 neves tudós, közéleti szereplő, közöttük 6 Nobel-díjas írta alá azt a nyílt levelet, amely a Bolyai Egyetem újraindítását kérte Románia elnökétől és miniszterelnökétol. A Newsletter részletesen beszámol a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetőségének merev elutasításáról a magyar fakultások beindítására vonatkozó kéréssel kapcsolatban. Sőt, mi több a Bolyai Egyetem újraindítását sürgető fiatal tanárokat elbocsátással fenyegette meg az egyetem rektora.
A HHRF-hírlevél negyedik, egyben utolsó témája a csángók anyanyelvi oktatása elé állított akadályokra hívja fel a brüsszeli döntéshozók figyelmét. Javasolja, hogy az Európai Unió kérje számon Románián a veszélyeztetett népcsoport megmaradását biztosító anyanyelvi oktatást és követeleje, hogy 2006 szeptemberétől biztosítja minden csángómagyar faluban a magyar nyelvórákat.
További felvilágosításért forduljon alapítványunkhoz:
Hungarian Human Rights Foundation: NEW YORK, Tel: 212-289-5488, e-mail: hamos@hhrf.org; BUDAPEST, Tel: 441-3297, 3298; e-mail: jozsa@ hhrf.org; KOLOZSVÁR, Tel: 0742- 490169, e-mail: mazs@hhrf.org
(Szabadság) Az RMDSZ felkéri Traian Bãsescu államfőt, hogy határozottan foglaljon állást a nemzetgyűlöletre buzdítók ellen ezt Markó Béla miniszterelnök-helyettes jelentette ki hétfőn, azt követően, hogy Bukarestben, a Cotroceni palotában megbeszélést folytatott az államelnökkel.
A találkozót követő sajtónyilatkozatban a szövetségi elnök méltányolta Traian Bãsescu államelnök kezdeményezését, ugyanakkor úgy vélte, hogy túlságosan sok kérdés szerepelt a napirenden. Véleménye szerint ezek a találkozók akkor válnak igazán hatékonyakká, ha reformról, integrációról, stratégiai kérdésekről, vagy minden politikai erőt érintő kérdésekről tárgyalnak a pártok képviselői.
A nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet kapcsán Markó Béla elmondta, hogy nem táplált illúziókat a kérdés megoldásáról, hiszen a tervezet kapcsán koalícióban sincs konszenzus, nemhogy az ellenzék körében. Markó ezzel arra az elégedetlenségére utalt, hogy a találkozón a Nagy-Románia Párt (NRP) is részt vett.
A mai konzultáción megegyeztek abban, hogy a koalícióban sürgősen megoldást kell találni a kialakult helyzetre, annál is inkább, mert a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt nem emelt kifogást a kisebbségi törvény ellen. A Demokrata Párt azonban továbbra is elutasítja a kormányprogram részét képező, a kulturális autonómia jogi kereteit megteremtő törvényt.
Markó Béla határozottan elítélte a NRP elnöke, Corneliu Vadim Tudormak a március 15-i ünnepség kapcsán megfogalmazott fenyegetőzését. Kérte az államelnököt, hogy ezügyben határozottan foglaljon állást. Markó Béla leszögezte: Romániának szüksége van a különböző autonómia-formákra.
Traian Bãsescu ugyanakkor kéréssel fordult a Székely Nemzeti Tanácshoz és az NRP-hez, egyiktől azt kérve, hogy ne fogadjanak el Székelyföld autonómiájáról szóló alkotmányellenes" kiáltványt, a másiktól pedig, hogy ne szervezzenek ellentüntetést Székelyudvarhelyen.
A pártok és az államelnök közötti találkozó kezdetén Traian Bãsescu kellemetlen helyzetbe hozta a miniszterelnököt, akitől a kézszorítás pillanatában megkérdezte mi van Cãlin, elfelejtetted miről egyeztettünk a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban?", mire a miniszterelnök igennel válaszolt. Bãsescu ezután megállapította, hogy memóriazavarral küszködik a kormányfő. Hozzátette: a védelmi tanács ülésének jegyzőkönyve azonban mindent tisztázhat. Az államfő és a liberálisok közötti vitát az váltotta ki, hogy a hat darab nemzetbiztonsági törvény kapcsán a liberálisok kifogásolták, hogy titkosították a jogszabályok szövegét. Azt követően vált kiélezett belpolitikai vitává a hat tervezet, hogy kiderült, a titkosügynökök ügyészi munkát is végezhetnek, esetleges túlkapásaikért pedig nem lehet megbüntetni őket.
A pályázat célja: a romániai magyar nyelvű oktatás és nevelés anyagi támogatása.
1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja; valamint az, aki fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelő közigazgatási egységben nincs megfelelő szintű magyar nyelvű oktatás;
2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
A támogatás összege és jogcíme:
A. NEVELÉSI-OKTATÁSI TÁMOGATÁS
- Gyermekenként 20.000 Ft-nak megfelelő lej összegű Nevelési-oktatási támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeke(ke)t nevelő szülő/nevelő szülő minden olyan kiskorú gyermeke után, aki:
1.) Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevők pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek);
2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvű oktatásban részesül.
B. TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ TÁMOGATÁS
- Gyermekenként 2.400 Ft-nak megfelelő lej összegű Tankönyv- és taneszköz támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermek(ek)et nevelő szülő, amennyiben a kiskorú gyermek(ek):
1.) Romániában működő oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevők pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek);
2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvű oktatásban részesül.
- Hallgatónként 2.800 Ft-nak megfelelő lej összegű Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatás együtt pályázható (egy pályázati csomagban). A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot.
Mindkét (A. és B., illetve C.) támogatás 2005-2006-os. tanévben egy alkalommal igényelhető.
A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejűleg is elnyerhető.
Jelen pályázati felhívás alapján a 2005-2006-os tanévben igényelhető támogatásokra 2006. február 15-től, április 30-ig terjedő időszakban folyamatosan lehet pályázni.
Az 2006. április 30-a utáni postai bélyegzővel beérkező pályázatok érvénytelenek.
A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek:
(a pályázati adatlapon és kitöltési útmutatóban részletezve)
megfelelően kitöltött pályázati adatlap
kötelezően csatolandó mellékletek:
a.) A pályázó szülő vagy nevelő szülő személyazonossági igazolványának fénymásolata;
b.) A kiskorú gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának vagy 14 éven feletti kiskorú személyazonossági igazolványának fénymásolata;
c.) Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a pályázó szülő/nevelő szülő családnevével, mellékelni kell a következő dokumentumok valamelyikének fénymásolatát eset szerint:
1) válás esetén az arról szóló bírósági végzés, illetve a gyermek jogállásának megváltoztatásáról szóló bírósági végzés;
2) házasságon kívül született 14 év feletti kiskorú estén a gyermek születési bizonyítványa;
3) gyámok és nevelő szülők esetében, a nevelőszülő megbízásáról szóló hatósági döntés.
c.) a kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/ tagozat/csoport tannyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve);
d.) a moldvai magyarok magyar tannyelvű oktatásban való részvétele esetében, iskolalátogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított magyar tannyelvű oktatást igazoló irat eredeti példánya.
C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek:
(a pályázati adatlapon és kitöltési útmutatóban részletezve)
megfelelően kitöltött pályázati adatlap
kötelezően csatolandó mellékletek:
a.) a pályázó hallgató személyazonossági igazolványának fénymásolata;
b.) a felsőfokú oktatásban egészben vagy részben magyar nyelven tanuló diák hallgatói jogviszonyát igazoló irat eredeti példánya.
A Szülőföldön Magyarul" támogatási program lebonyolításában az Iskola Alapítvány együttműködik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel.
A pályázati csomag beszerezhető: az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati csomag az RMDSZ helyi szervezeteinél, és a megyei Tájékoztató irodáknál. A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati csomag a magyar nyelven oktató egyetemi központok településén található a fent felsorolt intézményeknél, valamint az OMDSZ tagszervezeteinél.
A pályázat leadása: ajánlott postai küldeményként az Iskola Alapítvány postafiókcímére kell küldeni. Ez a cím a pályázati borítékon található (A. és B. pályázati csomagok esetében), vagy a borítékban található listáról kereshető ki (C. pályázati csomag esetében).
A pályázat elbírálása és a támogatás folyósítása:
A pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma bírálja el.
Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a hozzá történő előterjesztést követő 30 napon belül bírálja el a pályázatot, amely határidő hiánypótlásra felszólítás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A kuratórium döntéséről a pályázókat az Iskola Alapítvány levélben értesíti. A támogatás folyósítására minden feltétel teljesítése esetén az elbírálást követő 60 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon megjelölt módozatok szerint.
További tájékoztatás munkanapokon 10-14 óra között a 0 800 800 137-es ingyenesen hívható telefonszámon, az iskola@rmdsz.ro e-mail címen, valamint a megyei Tájékoztató irodákban igényelhető.
Amikor indul a Windows, vele együtt startolnak azok a programok is, melyek ikonjai az óra környékén tűnnek fel. Percek telhetnek el, mire minden szép sorjában előtűnik (tűzfal, víruskereső, keverőpult stb.). A már rég törölt programok bejegyzései lassítják az indulást.
A freeware Starter ezeket az automatikusan induló programokat gyűjti ki. Aki már kipróbálta a Startert vagy másik hasonló szoftvert, bizonyára meglepődött, hogy mennyivel több alkalmazás is indul el, mint amennyiről tudunk. Bejegyzéseik három helyen fordulhatnak elő: egyszer a Start menüből is elérhető Indítópultban, másodszor a rendszerleíró adatbázis erre szolgáló csomópontjaiban, harmadszor pedig a WIN.INI fájlban.
Az Intézőre emlékeztető kezelőfelületet pillanatok alatt áttekinthetjük, és a bal oldali panel valamelyik szakaszára kattintva változik a jobb oldali bejegyzések listája.
Ha nem akarjuk, hogy valamelyik alkalmazás a rendszerrel együtt induljon, vegyük ki a jelölőnégyzetből a pipát. Nagy valószínűséggel az ikonok nélküli bejegyzéseket már eltávolítottuk a rendszerből. Mielőtt törölnénk őket, győződjünk meg, hogy a feltételezett útvonal már nem létezik.
A hasonló, 25-30 dollárért regisztrálható fizetős programokban mi állíthatjuk fel az indítási sorrendet. A Starterben erre nincs mód, viszont megmutatja a futó folyamatokat (ez utóbbit részletesebben, mint pl. az XP rendszer feladatkezelője) és a szolgáltatásokat.
Az automatikusan induló programokra azért is érdemes odafigyelni, mert a kémprogramok és a trójai vírusok valamelyik alkalmazáshoz hozzácsapódhatnak, és a tudtunk nélkül adatokat szolgáltathatnak rólunk a "megbízójuknak".
Kategória: Automatikus indítás
Ismertető: A Starter a rendszerrel automatikusan induló programok bejegyzéseit gyűjti össze az Indítópultból, a rendszerleíró adatbázisból, ill. a WIN.INI fájlból. Segítségével szabályozhatjuk eme alkalmazások futási állapotát, letilthatjuk azokat, amelyekre épp nincs szükség, vagy törölhetjük azokat, amelyeket már rég eltávolítottunk a rendszerből, de a bejegyzés továbbra is duzzasztja a rendszert. A Starter a futó folyamatok listáját is el tudja készíteni; azt is megmutatja, hogy melyik modulhoz kapcsolódik.
Weblap: http://codestuff.mirrorz.com/
Rendszerigény: Win9x/ME/NT/2000/XP/2003
Magyar kiegészítő: tartalmazza
(Honosító Műhely)
A mai gyerekek naponta átlagosan 100 percet töltenek a tévé előtt. 50 percüket foglalja el a számítógép (game-boy, playstation). Ugyanennyi időt szánnak (jó esetben) könyv vagy folyóirat olvasására.
Mi másképpen nőttünk fel. Gyerekfilmet csak hétvégén vetítettek a televízióban.
Igyekeznünk kell, ha lépést akarunk tartani az új generációval. Gyermekeink már egészen kicsi korukban ügyesebben kezelik nálunk a mobiltelefont, a számítógépet és a távirányítót. Mi pedig aggódunk, mi lesz, ha az iskolai teljesítmény rovására megy a sok tévézés, ha az erőszakos filmek és játékok rossz hatással lesznek a lelki fejlődésükre, ha nem hajlandók majd könyvet venni a kezükbe. Csak egyet tehetünk: mutassuk meg nekik, hogy lehet ezeket az eszközöket nem öncélúan használni. Hogy ne unaloműzésből ücsörögjön a gyerek a képernyő előtt.
Sok szülő hajlamos kényelemszeretetből pici gyermeke bébiszittereként használni a televíziót. Pedig a rajzfilm, a videokazetta nem pótolja anyát és apát! Az együtt töltött idő a lehető legnagyobb ajándék gyermekünknek.
A történet feldolgozásához az apróságoknak szükségük van szüleik érinthető közelségére. Ezért is imádják úgy a közös képeskönyv-nézegetést.
A négy-nyolc éves korosztály odavan a game-boyért, a számítógépes játékokért. De óvatosnak kell lennünk, mert ezek a játékok elveszik az időt a rajzolástól, a kreatív játékoktól, az olvasástól. A teljes tiltás és a túlzott engedékenység között kell megtalálnunk az arany középutat. Tekintsük partnernek a gyereket, tanítsuk meg tervezni, segítsünk beosztani az idejét. Hogy jusson idő udvaron szaladgálásra, pajtásaival való játékra, társasozásra is.
Tízéves kor után a kiskamasz életében a család egy kicsit a háttérbe szorul. A gyerek sok időt tölt a barátaival, együtt hallgatnak zenét, együtt bámulnak tévéműsorokat. Ha jól alapoztunk, most nincs miért félnünk: a gyerek nem válik a televízió rabjává. Azért néhány dologra figyeljünk oda. Állítsuk a tévét "forgalmas helyre", hogy ne próbáljon senki titokban előtte vegetálni. Minden műsor végén kapcsoljuk ki a készüléket - sohase szörfözzünk a csatornákon -, és váltsunk négy-öt mondatot a látottakról. De azért ne mi válasszuk ki, mit nézhet a gyerek, és mit nem. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a késő esti véres krimit is engedélyeznünk kellene.) Nekik is megvannak a maguk (talán a mi szemünkben idétlennek tűnő) kedvenceik. Ha őszinte akarok lenni, nekem semmit sem ér a kedd, ha nem bámulhatom Carter dokit és csapatát. Szombat délután pedig családi filmen kell elérzékenyülnöm. Cserében fakanállal az egyik, könyvvel a másik kezemben élvezem végig minden hétvégén a törpikék és Hókuszpók harcait. (A fakanál a gonosz ellen kell.) Kritikus pillanatokban, anélkül hogy felpillantanék a könyvből, energikusan suhintok néhányat, és elmormogom a varázsigét (csiribi).
Sárkány Zsófia (www.egyperces.hu)
Hozzávalók 12 szelethez: 15 dkg liszt, 3 tojás, 15 dkg cukor, 15 dkg vaj, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi sütőpor, csipetnyi só. A töltelékhez: 75 dkg tehéntúró, 5 dl tejszín, 2 mandarin, 15 dkg cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 dl mandarin(narancs)lé, 8 lap fehér zselatin, pár csepp citromlé, reszelt citromhéj
- A vajat a cukorral, vaníliás cukorral, sóval együtt robotgéppel, közepes fokozaton habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel külön-külön kikeverjük. Alacsony fokozaton belekeverjük a sütőporral átszitált lisztet. - A tésztát sütőpapírral kibélelt, 26 cm átmérőjű tortaformába simítjuk. Előmelegített, 180 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Rácsra borítva kihűtjük. - Közben az áttört (vagy botmixerrel simára kevert) tehéntúrót kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, a mandarin- vagy narancslével, a citrom levével és reszelt héjával. A beáztatott zselatint kevés meleg vízben feloldjuk, majd belekeverjük a túrókrémbe. Amikor a krém szilárdulni kezd, a tejszínt kemény habbá verjük és a krémbe forgatjuk. - A piskótát vízszintesen kettévágjuk, a krémet az alsó lapra simítjuk. A felső lapot 12 szeletre vágjuk, belenyomjuk a krémbe, majd 3 órára hűtőszekrénybe helyezzük. A tetejét mandaringerezddel díszítjük.
Hozzávalók 16 szelethez: 15 dkg liszt, 1 tojás, 7 dkg cukor, 10 dkg vaj, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi sütőpor, csipetnyi só. A töltelékhez: 75 dkg tehéntúró, 4 tojás, 2 dl tejszín, 15 dkg cukor, 1 teáskanál citromlé, 5 dkg étkezési búzakeményítő
- Tálba szitáljuk a lisztet, a sütőport és a sót. Hozzáadjuk a vajat a tojással, a cukorral és a vaníliás cukorral együtt. Robotgéppel, alacsony fokozaton sima tésztává keverjük. A tésztát sütőpapírral kibélelt, 28 cm átmérőjű tortaformába nyomkodjuk úgy, hogy 3 cm magas pereme is legyen. Villával megszurkáljuk. Előmelegített, 200 fokos sütőben 10 percig sütjük. - Közben a töltelékhez robotgéppel, alacsony fokozaton összekeverjük a túrót a tojások sárgájával, a citromlével, a búzakeményítővel és a cukorral. Robotgéppel, külön-külön kemény habbá verjük a tejszínt és a tojásfehérjét. Mindkettőt belekeverjük a túrókrémbe. - A masszát az elősütött tésztára simítjuk és visszatoljuk a sütőbe. 180 fokon 60-70 percig sütjük. Kikapcsolt sütőben, nyitott ajtó mellett 20 percig állni hagyjuk, mielőtt kivennénk a formából.
(www.egyperces.hu)
Életbiztosítást szeretne kötni egy nagyon idős bácsika. Az ügyfélszolgálatos hölgy zavartan kérdi:
- Hm, bácsika a maga korában? Mégis hány éves?
- Százkettő.
- Tudja mit, jöjjön vissza egy hónap múlva.
- Nem lehet, akkor lesz a bátyám születésnapja.
- A bátyja születésnapja? Mennyi idős?
- Száztizennyolc éves.
- Akkor jöjjön vissza fél év múlva.
- No akkor végképp nem tudok, mert akkor lesz az apám esküvője.
- Az apja esküvője? Hány éves az apja?
- Százharminckilenc.
- És megnősül az ő korában?
- Ő nem akar, de a szülei erőltetik.
A kubai José Castelar 20,41 méter hosszú, 4 cm átmérőjű szivart sodort, amivel immár hivatalosan is bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. A 60 éves férfi - aki 45 éve gyártja a szivarokat - a 8. Havannai Szivarfesztiválon részesült az elismerésben, ezúttal már harmadik alkalommal. Az első rekordját öt évvel ezelőtt állította fel egy 11,4 méter hosszú szivarral, a másodikat pedig két évvel később, 14,9 méteres "alkotásával". Miután átvette a díjat, így nyilatkozott a sajtónak: "Nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy abban az országban születtem, ahol a világ legjobb szivarját gyártják." Az elismert szivarsodró három napig dolgozott legújabb művén, melyet a havannai Morro-Cabana parkban állítottak ki. (Spicy Press)
A Berlinben álló Brandenburgi Kapura festi meg legújabb "fényfreskóját" a Dorkandkozma művészpáros. A különleges műalkotás része a németországi magyar kulturális évad megnyitó ünnepségsorozatának. Berkes Dóra és Kozma Péter a kapun és környékén összesen 8200 négyzetmétert vetít be 12 üvegfestménnyel, négy helyről. Az épület jobb oldalán tömeget próbálnak majd fénnyel ábrázolni, míg a baloldal a huszadik századot is végigkísérő művészeti törekvésekre utal. A két művész egy évtizede foglalkozik raypaintinggel (sugárfestészet), tavaly például a budapesti Erzsébet hidat "fényesítették be", miközben tömegcsókolózási Guinness-rekordot döntött több mint tízezer pár.
Bizonytalanná vált Robbie Williams két németországi fellépése, mert biológusok szerint a koncert veszélyeztetné a helyszín élővilágát. A brit popsztár a Köln melletti Müngersdorf határában egy mezőn adna szabadtéri koncertet augusztus 8-án és 9-én. A Jahnwiesen rét azonban védett terület, ezért szigorú feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy a rendezvény "zöld utat" kapjon. Jelenleg egy tanulmány készül a várható környezeti károkról. Azt már megállapították, hogy a növényvilágnak nem "esne baja", ugyanakkor a szakértők a környéken honos ritka denevérfajták miatt aggódnak, mivel úgy vélik, az előkészületek, a koncert és a közönség zaja örökre elriaszthatják a bőregereket élőhelyükről. A szervezők ígérik: minden feltételt teljesítenek, hogy Robbie fellépése megvalósulhasson. A két koncertre 160 ezer embert várnak.
Egy mexikói biológus új cápafajra bukkant a Cortez-tengerben. A kutató épp a cápákat tanulmányozta, mikor figyelmes lett egy sötétebb bőrű, fehér foltos állatra. Az új faj egyébként másfél méter hosszú, és indián nevet kapott: Mustelus hacat. (Reuters)
Egyre népszerűbb a bicikli az EB-munkatársak körében
Egyre több kerékpárt látni a brüszszeli EU-negyedben számol be a belga Le Soir. Nem "civil" biciklik ezek, hanem az Európai Bizottság által beszerzett "szolgálati kerékpárok", amelyek az EU-lobogó kék színében pompáznak, s persze a zászló sárga csillagait is rájuk festették. Ezeket bármelyik EU-alkalmazott igénybe veheti (ha éppen szolgálati ügyben jár el), s egyre nagyobb a sikerük: emiatt az eddigi 150 bicikli mellé a bizottság nemrég újabb 40-et rendelt. Az EU-alkalmazottak a különböző uniós épületek közt ingáznak velük, mert könnyebb a parkolás, ki lehet kerülni a dugókat és testedzésnek is kiváló. (mti)
Kétszemélyes nyelvet fejlesztett ki egy négyesztendős ikerpár Nagy-Britanniában. Az egypetéjű fiúcskák remekül elbeszélgetnek egymással, de még a szüleik sem igen értik, hogy miről. A két óvodás néha csak kicsit, máskor meg teljesen eltorzítva emelt át saját szókincsébe egy-egy "normális" szót. Szüleik szakemberekkel megvizsgáltatták csemetéiket, akiket azóta beszédterápiára járatnak, nem óvodába. Szakértők szerint egyébként ikreknél nem ritka a kétszemélyes nyelv, amelyet aztán "kinőnek" a gyerekek. A terápiának azonban egyelőre nincs eredménye. (mti-panoráma)
Egy 580 méter átmérőjű aszteroida tart a Föld felé. A NASA számításai szerint 2102. május 4-én csapódik be, és várhatóan akkora pusztítást végez, mintha több atombombát robbantanának fel egyszerre.
Naponta többször küld adatokat az Amerikai Űrkutatási Intézet (NASA) központjába a chillei La Sillában található obszervatórium.
A legújabb számítások azt mutatják, 1600:1-hez, hogy a 16 hónappal ezelőtt felfedezett egymilliárd tonnás kőtömeg alig száz év múlva becsapódik a Föld felszínén.
- Komoly problémát jelent nekünk ez az aszteroida, amely ugyan még 122 millió kilométerre van tőlünk, de vészesen közeledik. 96 év múlva becsapódik - mondta a NASA egyik szakértője, dr. David Morrison.
Amennyiben nem sikerül idő előtt eltéríteni vagy megsemmisíteni az űrsziklát, hatalmas pusztítást végezhet. Ha például Budapesten csapódik be, tíz kilométer ármérőjű, több száz méter mély kráter marad a helyén. Egy hatalmas tűzgolyó keletkezne, amely 100 kilométeres körzetben mindent elégetne. A csattanás ereje egy 7,4-es erősségű földrengéssel érne fel, amely szinte egész Magyarországot a földdel egyenlővé tenné. Hosszú távon pedig beköszöntene a nukleáris tél, a felkavart por ugyanis hosszú évekre eltakarná a napot.
A NASA szerint az elmúlt egy évben megháromszorozódott az esélye annak, hogy a Föld és az aszteroida találkozik.
Férfi kézilabda - Nemzeti Liga
Lascãr Panã sportcsarnok, kb. 2000 néző.
Minaur: Apostu (9), Marchis (3) - Sabou 6 (2), Bernicu, Fotonea, Csepreghi 7, Apostol 1, Bondar 8 (4), Vizhbovsky 4, Bãban 5, Várady 2, Mates 1, Soancã. Edző: Caba Vlad.
Lignitul: Bichir (7), Albici (12) - Filip 12 (6), Mazilu 6, Enache 2, Mihoci 1, Ilies 7 (1), Clenciu 5, Cercel, Apolzan. Edző: Andries Liviu.
Vezette: Cîrligeanu Alin (Bukarest), Bejenariu Gheorghe (Pitesti).
A második helyen álló Lignitul csapatát fogadta a hétvégén a Minaur. Gondoltuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de arra már nem, hogy a bírók (főleg Bejenariu) is a "vendégbányászok" lesznek. Így kétszer olyan jól kellett játszania a Minaurnak. Sajnos Apostu korán megsérült, a helyette beálló Marchis nem fogott ki jó napot, nagyon könnyen kapta a gólokat. Caba edző többször is Apostuhoz fordult a kispadon, míg kapusunk bicegve ismét beállt a kapuba és csodákat művelt. Neki is köszönhető e csodálatos győzelem.
További eredmények: Resicai Universitatea - Bukaresti Steaua 24-30, Medgidiai CSM - Konstancai HCM 25-39, Bukaresti Dinamo - Ploiesti-i Uztel 39-33, Caracali Romvag - Iasi-i Politehnica 25-24, Kolozsvári "U" - Nagyváradi CSM Leonardo 31-28, Temesvári Poli - Brassói Dinamo 23-24.
A tabellán: 1. Konstanca 35 p. (648-470), 2. Dinamo 29 p. (627-523), 3. Lignitul 29 p. (535-515), ... 8. Minaur 17 (530-541).
A következő fordulóban (március 12.): Temesvári Poli - Resicai Univ., Brassó - Kolozsvári &quo