Bányavidéki Új Szó

2006. december 15 - 21.
18. (XLVIII.) évfolyam 1025. szám

Régiónk

Megérkeztek a Wass Albert könyvek

A nemrég Nagybányán lezajlott Wass Albert est vendége, Takaró Mihály irodalomtörténész ígérete szerint mára megérkeznek az általa Magyarországról rendelt kiadványok!

A „Wass Albert igazsága" és a „Wass Albert: Voltam" című köteteket ma délutántól a Teleki Magyar Házban vehetik át mindazok, akik előjegyeztették magukat ezekre a kötetekre. A könyvbemutatón ugyancsak ismertetett „Wass Albert regényeinek világa" című könyv helyett a napokban megjelent, „Wass Albert titkai - Válogatott levelek öt asszonyhoz" c. díszes kiadványt tudjuk ajánlani az érdeklődőknek, amelyből ugyancsak sikerült néhány példányt szerezni.

A kötetek ára egyenként 32 lej (320 000 régi lej), a könyvek szállításának költségét a Teleki Magyar Ház vállalta magára.

A könyvekkel kapcsolatban érdeklődni lehet a Teleki Magyar Házban, hétfőtől szombatig naponta 13-20 óra között személyesen, vagy a 212668 és 0744-919166-os telefonszámokon.

VALUTAÁRFOLYAMOK:

1 USD = 2,59RON ˜

100 HUF = 1,35RON ˜

1 EUR = 3,43 RON ?

Várható időjárás

Továbbra sem kell komoly fagyokra számítanunk, az ég többnyire felhős lesz, s ebből kifolyólag csapadékdús időszak elé nézünk, bár igazi havazás még nem várható. A nappali csúcshőmérsékletek +3/8, az éjszakaiak pedig -4/+1 fok között lesznek. Sajnos semmi és senki sem szavatolja, hogy fehér karácsonyunk lesz. Ködre inkább számíthatunk.

Hírek, ünnepek küszöbén

A városatyák mindent meg szeretnének tenni annak érdekében, hogy az idei ünnepek feledhetetlenek legyenek a lakosság számára. Annál is inkább, mivel például szilveszterkor dupla hangerővel ujjonghatunk, az új év küszöbének az átlépése mellett, az Európai Unió küszöbén is átlendül hócipőnk… vagy félcipőnk. Ugyanakkor a most jellemző nyüzsgési időszak elviselhetőbbé tételét is célul tűzték választottjaink.

Mivel a téli ünnepeket megelőző bevásárlási roham idején mindig megszaporodnak a forgalmi dugók városunkban, a városvezetés határozott lépések megtételére szánta el magát. Annak érdekében, hogy a közlekedés zavartalan legyen, megpróbálják kiiktatni a jelzőlámpáknál való várakozással eltöltött holt időket, már ezen a héten elkezdték átütemezni a jelzőlámpák várakozási-átváltási idejét.

Elsőként a Republicii sugárút és a G. Cosbuc utca, illetve az Independentei sugárút, a Híd utca és a Minerilor (Thököly), a Iuliu Maniu (Kalapács) utca és a Victoriei utca, valamint a Traian és az Unirii sugárút kereszteződésében végzik el ezeket a munkálatokat.

Az ígéretek szerint holnap vagy holnapután átadják rendeltetésének a régi főtéren azt a 600 négyzetméteres korcsolyapályát, amelyik az ünnepek alatt (de nem csak) egyszerre mintegy 100 "csúszómászót" tud vendégül látni. A helyszínen felszerelés bérlésére is lehetőség nyílik, 10 lej ellenében. A létesítmény öltözőket is magába foglal, s az idei tél és főleg az ünnepek egyik legattraktívabb szabadidő-eltöltő helyévé kíván felfejlődni. A beléptidíj 10 lej lesz, ez kétszer másfél órányi korcsolyázási időt jelent, félórás szünettel.

Jó szórakozást mindenkinek!

(tamási)

Teleki Magyar Ház

Kiállítás

A 75 éves Bitay Zoltán festő-, és grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap, december 14-én délután a Teleki Magyar Házban. A tárlat január közepéig látogatható, hétfőtől szombatig 13-18 óra között. Szeretettel várjuk a művészetkedvelőket!

HáziMozi

Holnap, december 16-án, szombaton 16 órától a Duna TV „Rendhagyó történelemóra" c. sorozatának V. (A XI. század) és VI. (A tatárjárás és a második honalapítás) részét vetítjük. December 23-án, szombaton 16 órától nagy karácsonyi filmvetítés lesz gyermekeknek!

Színház

A Harag György Társulat következő előadása Nagybányán:

Carlo Goldoni: Különös történet

December 15-én, pénteken, azaz ma 18 órakor lesz megtekinthető a Németh László bérletesek számára. Aki nem rendelkezik bérlettel, korlátozott számban jegyet is vásárolhat, felnőttek számára 7 lejes, míg diákok és nyugdíjasok számára 5 lejes áron. (Részletek a 6. oldalon)

Jön!!! Jön!!! Jön!!!

A Lendvay Márton Színjátszó Kör szilveszteri kabaréja, melynek címe:

"Be(le)léptünk"

Időpont: december 29., péntek 18.00 óra. Helyszín: Városi Színház.

Jegyek elővételben az előadás előtti napon, december 28-án, csütörtökön, 11-13 óra között, illetve az előadás kezdete előtt egy órával a színház jegypénztáránál kaphatók.

Nyereményözön!!!

Mindazok, akik e hónap folyamán egész évre előfizetnek a Bányavidéki Új Szóra, és az ezt igazoló nyugta másolatát eljuttatják szerkesztőségünkbe, résztvesznek a január elején tartott nyilvános sorsoláson, amelyiken gazdag ajándékcsomagok birtokába juthatnak.

Előfizetéseket a postahivataloknál, a lapkézbesítőknél, illetve a S.C. INA K. PRESS Kft.-nél (Nagybánya, Bukarest sugárút 23A/4, tel./fax: 0262-224217; 0362-402702; 0788-302928; e-mail: luminitabotar@yahoo.com) köthetnek.

Az ajándékcsomagokat a következő cégek, egyesületek biztosítják: Compact Kft., Cressent Kft., Erdélyi Kárpát Egyesület, Lendvay Márton Színjátszó Kör, Music Box, Pro Genius Egyesület, Teleki Társaság, Univer Product Románia Kft.,

Figyelem: az ajándékot felajánlók névsora napról-napra nő!

Az Új Szóval mindenképpen nyer!

EKE-hír

Szerdán, december 20-án 19.00 órától az EKE-szilveszterrel kapcsolatos megbeszélés lesz. Mindazokat, akik részt szeretnének venni, kérjük, pontos időben jelenjenek meg a helyszínen!

Karácsonyi ünnep Felsőbányán

Szeretettel meghívunk minden kedves felsőbányai lakost a december 20-án 18 órától kezdődő Karácsonyi Ünnepségre, melyen a Felsőbányai 1. Számú Általános Iskola I-VIII. osztályos diákjainak műsorát tekinthetik meg. Az ünnepségre a felsőbányai Kultúrotthonban kerül sor.

Szervezők: Hitter Annamária, Molnár Klára, Laurán Angéla, Bálint Beáta, Nagy István

Kalendárium

DECEMBER 15-21. (Karácsony, Télelő vagy Bak hava)

December 15., péntek, az év 50. hete és 349. napja. Névnapok: Valér, Dezső, Mária.

Napkelte: 8:25, napnyugta: 16:53; holdkelte: 3:01, holdnyugta: 13:40.

December 16., szombat, az év 50. hete és 350. napja. Névnapok: Etelka, Aletta, Alida, Beáta, Tihamér.

Napkelte: 8:26, napnyugta: 16:53; holdkelte: 4:09, holdnyugta: 13:57.

December 17., vasárnap, az év 50. hete és 351. napja. Névnapok: Lázár, Olimpia.

Napkelte: 8:26, napnyugta: 16:54; holdkelte: 5:19, holdnyugta: 14:18.

December 18., hétfő, az év 51. hete és 352. napja. Névnapok: Auguszta, Dezső, Mária.

Napkelte: 8:27, napnyugta: 16:54; holdkelte: 6:32, holdnyugta: 14:47.

December 19., kedd, az év 51. hete és 353. napja. Névnap: Viola.

Napkelte: 8:28, napnyugta: 16:54; holdkelte: 7:43, holdnyugta: 15:25.

December 20., szerda, az év 51. hete és 354. napja. Névnapok: Teofil, Ignác, Krisztián.

Napkelte: 8:28, napnyugta: 16:55; holdkelte: 8:50, holdnyugta: 16:16.

December 21., csütörtök, az év 51. hete és 355. napja. Névnapok: Tamás, Péter.

Napkelte: 8:29, napnyugta: 16:55; holdkelte: 9:45, holdnyugta: 17:22.

Fontolja meg!

"Tökéletes csak én vagyok, meg olykor-olykor a Jóisten."

Könyvbemutató

Tegnap ünnepélyes keretek között mutatták be a Petre Dulfu Megyei Könyvtárban Lechner Gabi regényét, amelyik egyszerre két nyelven - németül és magyarul - jelent meg. A kötet címe: Tiszta lelkek (Saubere Seelen).

Hívja a 932-es magyar nyelvű tudakozót!

Színe és fonákja

Mi számít ma értéknek?

Láttak-e már olyan "szólóban" utcán járkáló embert, aki magában beszél? Ha igen, akkor tudják, mennyire lehangoló élményt jelent találkozni egy hasonló "közbeszélővel". Az ember szeretné kikerülni, nem akar tudomást szerezni róla, mert tudja, hogy a társadalom "gyári hibás terméke", s mint a társadalom sejtje, "tartozéka", kicsit ő is tehet arról, hogy polgártársa ilyen helyzetbe jutott. Szóval nem egy szívderítő látvány...

Valahogy mi, firkászok is ilyen önmagunknak magyarázó emberkék vagyunk. Bármit írunk, visszhang nélkül marad. Vagy éppen hogy csak visszhangzik. Arra is gondoltam, hogy egyszer merő heccből melegebb égtájakra küldöm az előfizetőket és lapvásárlókat (majdnem olvasókat írtam), lássam, az sem készteti őket állásfoglalásra. Így bebizonyíthatnám, hogy az emberek tényleg nem olvassák írásainkat. Kivétel az a néhány (nézzék el nekem) bekövesedett olvasó, akiket már szinte személyesen ismerünk. Komolyan mondom, akár naplónak is használhatnám a lap hasábjait, titkaim sehol sem volnának nagyobb biztonságban... Szinte már az az érzésem támad: beteg vagyok, s mielőbb fel kell keresnem egy pszichiátert, aki leszoktat az önmagamnak való magyarázás szörnyű kényszeréről.

Lassan halottá válik ez a lap, akárcsak a nyomtatott sajtó általában. Néha-néha defibrilálják, de ez sem menti meg sokáig a végzetétől, csak meghosszabbítja a sínylődését, szenvedését. Még halódik, amíg az internet, az úgynevezett elektronikus média teljesen be nem hálózza az otthonokat. Pedig de jó illata és fogása van az újságpapírnak!

Jó kérdés: van-e még ereje az írott szónak? Mint ahogy az is, így néhány nappal a szeretet ünnepe előtt: mi számít ma értéknek? Az írott szó bizony sok potencianövelőt kellene beszedjen, hogy ereje legyen. Ami pedig az igazi értékeket illeti, csak egyetlen példa… Azt mondják a fiatalok, "tök ciki" öt évnél tovább egy cégnél dolgozni. Kezdem is szégyellni magam igazán, annak ellenére, hogy annakidején, amikor én voltam éppen "pihe-pelyhes lázadó" korban, a hűséget és a lojalitást jutalmazták. Korosztályom számára az jelentette az igazi értéket. Ma már a fordítottja igaz, magasról lenézik az embert, ha úgymond bekövesedik egy cégnél. Ma már nem "trendi" egyéb szempontot is figyelembe venni, mint a pénz.

Jobban belegondolva be kell lássam, fiataljaink nagy igazságra jöttek rá. Mert akit öt év alatt nem próbál meg egy konkurens cég sem átcsábítani, s nem is kap egy olyan ajánlatot, amitől elcsábulna, az nem sokat érhet szakmailag. Hogy emberileg mennyit ér az olyan egyén, manapság már szinte egyáltalán nem számít, mert azt nem lehet összegszerűsíteni. Ami pedig nem fejezhető ki pénzben, az - ebben az értékficamos világban - nem is létezik. Sajnos ez a szomorú valóság. Annyit érsz, amennyi pénzed van.

Legalább így, karácsony küszöbén, a nagy bevásárlások, vásárlási akciók évadában próbáljuk meg feledni ezt, s tegyünk úgy, mintha felértékelődne az "értéktelen", s leértékelődne az "értékes"... (tami)

Luca-bál

Figyelem, figyelem!!!

Ma, december 15-én Luca-bál lesz Koltón. A "korhatáros" rendezvény az alábbi forgatókönyv szerint fog lezajlani:

- 17-18 óráig a kicsik;

- 18-20 óráig az V-VIII. osztályosok;

- 20-22 óráig pedig a nagyok

csillogtathatják tánctudásukat.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Kedves szülők!

· A "Petre Dulfu" cintermi iskolában megkezdődtek a beiratkozások a 2007/ 2008-as tanév első osztályába, naponta 8.00 és 15.00 óra között.

Napközis program is beindul, ha arra a kedves szülők igényt tartanak.

Érdeklődni lehet Lakatos Nella tanítónőnél, a következő telefonszámokon: 0741-167922 és 0362-804996 (20.00 óra után).

· A nagybányai 11-es számú "Nicolae Iorga" Általános Iskolában is megkezdődtek a beiratkozások a 2007/2008-as tanév első osztályába.

Kérem azokat a szülőket, akik be szeretnék iratni gyermekeiket, tegyék meg mielőbb, az iskola titkárságán.

Ha a kedves szülők igénylik, hosszabbított programmal is indulhatunk.

Szükséges okmányok: a gyermek keresztlevelének fénymásolata és az oltásokról szóló igazolás a háziorvostól. A kitöltendő kérvény az iskola titkárságán szerezhető be. Cím: Gh. Bilascu utca, 1. szám. Jelentkezni lehet 8 és 15 óra között.

További információk Kása Matild tanítónőnél, aki szeretettel várja a magyar elsősöket. Telefon: 0262-276743 (19 óra után).

Egyházi hírek

* A Szentháromság római katolikus plébániáról kísérték utolsó útjukra Rákóczi István (86) és Faragó szül. Székely Erzsébet (58) testvéreinket. Nyugalmuk legyen békés!

* A nagybánya-újvárosi református egyházközségben vasárnap délelőtt az egyházközség kórusa ünnepi adventi műsorral szolgál. Mindenkit szeretettel várnak!

* A nagybánya-óvárosi református egyházközségben karácsony első és másodnapján, a délelőtti istentisztelet keretében úrvacsoraosztásra kerül sor, ezért hétfőtől bűnbánati hetet tartanak. Az istentiszteletek kezdési időpontja reggel 9.00 és délután 5.00 óra.

* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Sájnelik Gáborné szül. Incze Erzsébet (71) testvérünket. Nyugodjék békében!

* A felsőbányai református templomból ma, 13.00 órától temetik Dallos András nyugalmazott lelkipásztort.

* Hétfőtől bűnbánati hetet tartanak az egyházközségben, az istentiszteletek kezdési időpontja reggel 9.00 és délután 5.00 óra.

Ecsedi Orsolya

Teleki Magyar Ház

Téli szünet

A jövő héten még lesznek órák, az ünnepek időszakában azonban szünetel az angol nyelvtanfolyam a Teleki Magyar Házban. 2007. január 9-től újra várjuk kezdő és haladó hallgatóinkat! Az „Olvass nekem" ugyancsak januárban folytatódik. Januártól indul a számítógépes tanfolyam is, részletek a jövő héten!

Nagybánya és környéke

Talán nem is választhatna „nagybányaibb" karácsonyi ajándékot szeretteinek, barátainak, mint a Teleki Társaság kiadásában idén megjelent „Nagybánya és környéke" c. kiadványt! A tartalomból: Nagybánya és vidéke természeti leírása; Nagybánya rövid története; Adatok a bányavidéki turizmus történetéhez; Séta Nagybánya utcáin; Séták Nagybánya körül; Túralehetőségek a Rozsály-Gutin hegységben; Emberek, várak, templomok, emlékházak. Térképekkel, gazdag fehér-fekete és színes képanyaggal! Kapható a Teleki Magyar Házban, a Thököly (Minerilor) utca 7. sz. alatt (ára itt 25 RON), vagy az Ex Libris Antikváriumban és a Compact könyv és írószer kereskedésben.

SZILVESZTER 2007

Az RMDSZ idén is szervez szilveszteri mulatságot az Union (Casa Rusu) vendéglőben. Érdeklődni az RMDSZ székházban lehet.

Heti horoszkóp

KOS (március 21-április 20.)

Különösen mozgalmasaknak ígérkeznek a következő napok. Családi és munkahelyi problémák sokasága foglalkoztatja, ha teheti, kerülje a nagy tömegeket, így sok idegeskedéstől kímélheti meg magát.

BIKA (április 21-május 21.)

Legyen türelmes és kitartó, mert csakis így érheti el céljait. Vigyázzon arra, hogy elhamarkodott kijelentéseivel ne sértse meg azokat, akik közel állnak önhöz. Az ellenségeit nyugodtan sértegetheti.

IKREK (május 22-június 21.)

Az elkövetkező napok leginkább a jövőjével kapcsolatos tervek kidolgozásának kedveznek. Azért a máról se feledkezzen meg, mert jelene alakulásával jövőjének jellemvonásait rajzolja meg.

RÁK (június 22-július 22.)

Sajnos kijut az idegeskedésből az elkövetkező napokban. El szeretne utazni valahová az ünnepek idejére, de most ez nem fog összejönni, bármennyire is vágyik a nyugalomra. Sőt, önhöz jönnek látogatóba.

OROSZLÁN (júl. 23-aug. 23.)

Tempós napok várnak önre, s elképzelhető, hogy még az ünnepek ideje alatt sem tarthatja távol magát munkahelyi feladataitól. Nem árt, ha tisztában van azzal, hogy családjának szüksége van az ön törődésére.

SZŰZ (aug. 24-szept. 22.)

Az ünnepek alatt kedvére pihenhet, szórakozhat. Nagy szüksége van a kikapcsolódásra, hiszen egy meglehetősen pörgős időszakot tudhat a háta mögött. Ráadásul hasonlóan mozgalmas időszak vár önre újév után.

MÉRLEG (szept. 23-okt. 23.)

Igazán elemében érezheti magát az elkövetkező héten. Dolgai nagyszerűen alakulnak, megy minden, mint a karikacsapás. Egyedül anyagi vonzatú ügyei rontják el némiképp ünnepi hangulatát.

SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.)

Az utóbbi időben eléggé elhanyagolta magánéletét, munkáján kívül semmi mással nem törődött. Szerencse, hogy családtagjai közül nem mindenki munkamániás, így ők elvégzik azt, amit önnek kellene megtennie.

NYILAS (nov. 23-dec. 21.)

Szorult helyzetben érzi magát, jól jönne egy kis támogatás. Kap egy nem túl kecsegtető munkaajánlatot, amit kénytelen lesz elfogadni. A későbbiekben kiderülhet, hogy ez nem is volt olyan rossz lépés, legalábbis anyagilag jobban jár.

BAK (december 22-január 20.)

Az ön esetében is a munka az "ünneprontó", de sajnos nem vonhatja ki magát a feladatok alól. Ha ez vígasztalja önt: fáradozásait pénzügyi siker koronázza, s munkatársai elismerését, megbecsülését is kivívja.

VÍZÖNTŐ (jan. 21-febr. 19.)

Ne kergessen hamis illúziókat, mert könnyedén elveszítheti azt is, amit, akit már magáénak tudhat. Ha teheti, a héten ne utazzon, mert veszteségek érhetik. Ennek ellenére, pénzügyei jól alakulnak.

HALAK (febr. 19-márc. 20.)

Finoman fogalmazva, nem igazán lesz ideje lazsálni az elkövetkező napokban. A sok munka azonban meghozza a gyümölcsét, és a szerencse sem pártol el öntől. Mindent összevetve, mozgalmas, de jó hetet tudhat maga előtt.

Karácsonyi vásár

Sikeres volt a Teleki Magyar Ház által szervezett „Karácsonyi vásár". Különösen szombaton volt rengeteg az érdeklődő, de az esős, hűvös időjárás ellenére vasárnap is sokan felkeresték a kolozsvári, szatmári és nagybányai képzőművészek, kézművesek és könyvárusok ajándéktárgyakkal teli asztalait. Így valószínűleg nem marad el a folytatás, akár máris készülhetünk a 2007. decemberi rendezvényre! A szombat délelőttre a kisebbek számára meghirdetett kézműves program sem volt kevésbé népszerű. Legalább nyolcvan gyermek sürgött-forgott az üvegfújók-üvegfestők asztala körül, sütötte-díszítette a karácsonyi mézes pogácsát, s örvendett a váratlanul betoppanó Mikulás zsákjából előkerülő ajándékoknak. Köszönet mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a szervezésben: Korponay Barnának, Simori Sándornak, Jaklovszky Györgynek, Balogh Csabának és Enikőnek, Bary Emmának, Újlaki Tündének valamint Kőszeghy Istvánnak. (dávid)

Kurutty 2007 - IX. év

Kedves Gyerekek!

Szeretitek az állatokat, néztek ismeretterjesztő filmeket, lapoztok lexikonokat, szívesen olvastok gyermeklapokat, oldotok rejtvényeket? Szerettek énekelni, rajzolni, szétszedni-összerakni, netán verset is írni?

Régi és új barátaink, itt a nagy alkalom, hogy benevezzetek!

A Kuruttyban csak arról van szó, ami titeket igazán érdekel.

A Kurutty egy nagy játék, felfedezés tele izgalmakkal!

Érdekes témákat ajánlunk: állatvilág, matek, híres emberek, Európai Unió tagállamai, művészetek, gyakorlati ismeretek, ügyességi próbák, idegen nyelv, anyanyelv, honismeret.

Sok meglepetés, izgalom, játék és jutalom vár rátok!

Első díj: tengerparti táborozás.

Második díj: Napsugártábor Illyefalván.

Harmadik és negyedik díj: Gyermeknapok Budapesten.

További díjak: pénzjutalmak, sok-sok könyv, folyóirat és ajándék.

Ne feledjétek: a Kuruttyban mindenki nyer!

A verseny fordulóinak időpontjai:

1. Körzeti szakasz: 2007. március 3.

2. Megyei szakasz: 2007. április 21.

3. Országos szakasz: 2007. május 18-20.

Négytagú csapatok jelentkezését várjuk az alábbi címeken:

Scoala Generalã Cseralja, cu clasele I-IV., Sandominic, nr. 901, cod: 537275, jud Harghita, telefon és fax: 0266-336361. Kurkó István, tel.: 0266-336383, e-mail: kurutty@kabelkon.ro.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának a 2006-2007-es színi évadra szóló bérletes előadásai

SZILVESZTERI KABARÉ

Rendező: Tóth-Páll Miklós

Rideg Sándor-Tímár Pál: INDUL A BAKTERHÁZ

Rendező: Árkosi Árpád Jászai-díjas m. v.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy bérleteink ára nem változott a tavalyi évhez viszonyítva: egy felnőtt bérlet ára 25, míg egy diák-, illetve nyugdíjas bérlet ára 18 lej.

Bérletek válthatók a nagybányai RMDSz irodájában, munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között.

Az előadások időpontját később közöljük olvasóinkkal.

skimaramures.ro

Jó hírrel szolgálunk a téli sportok kedvelőinek: ezentúl interneten is szerezhetnek friss híreket a megyénkben működő sípályák helyzetéről és a téli sportok művelésére alkalmas üdülőtelepülések háza tájáról. A

www.skimaramures.ro

portálon román és magyar nyelven is tájékozódhatnak a különféle szállás- és túralehetőségekről, a hóviszonyokról, a felvonódíjakról, és sok más igen hasznos tudnivalóról. Információkat kaphatnak a suiori, borsai, kapnikbányai, izvorai, mogosai és borsabányai sítelepekről.

A Kábeles Személyszállítók Egyesülete kezdeményezése dicséretet érdemel, bár nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a magyar nyelvű oldalon sajnos hemzsegnek a helyesírási hibák. Mindez azonban a praktikumát nem veszi el a dolognak, ajánljuk figyelmükbe a honlapot, bár a havat nem tudjuk hozzá biztosítani. (t.a.)

Szót kér az olvasó

Ne legyenek pesszimisták, vannak még tisztességes emberek is!

Úgy két hete rendeltem egy előételekkel, gyertyával, virággal és talpas poharakkal megterített, néhány személyes asztalt a Híd utcai Maracarn vendéglőben. Hogy el is megyünk a vendéglőbe, biztosítékul hagytam a fiatalka főnöknőnél ötszázezer régi lej előleget.

Természetesen időben megjelentünk, és el is töltöttünk ott néhány kellemes órát, aztán kifizettem a megítélésem szerint nem borsos számlát, majd hazamentünk.

Egy hét múlva telefonált a már említett főnöknő, hogy menjek a nála hagyott előlegért, mert a pincér nem vonta le a fizetségből, mivel se ő, se én nem szóltunk neki róla.

Mindez azt bizonyítja, hogy vannak még becsületes emberek is ebben az országban!

Eredetileg egy helybeli román nyelvű lapnak akartam ezt megírni, mivel azt hiszem, a hölgy nem tud magyarul, de aztán lemondtam erről, mert eszembe jutott, hogy nyáron egy terjedelmes levelemet nem méltatták figyelemre, úgy gondoltam, nagyobb esélyem van az Új Szóban megköszönni nyilvánosan, hogy visszaadták a jövőbe vetett hitemet. Biztos akad a hölgynek ismerőse, aki ezt olvassa, és elmondja majd neki. Ha nem, az se baj, akkor is tudni fogja a város egy része, hogy becsületességből jelesre vizsgázott!

(Most jut eszembe: sajnos a nevét sem kérdeztem meg.)

Popoviè Gergely

dr. SASI NAGY BÉLA jegyzete:

Levélhullató ősz

Hamar kezdődött az őszi levélhullás. Ezúttal nem azok a színes levelek hulltak, hanem életek. Az emberiség nagy családjának fájáról peregtek le olyan levelek, amelyek a legszebb díszei voltak. Szép emberi életek-, amelyek sok-sok tudást, örömöt hagytak reánk tanulságos életükkel. A sort szeptember 2-án nyitotta meg a magyar irodalom egyik különös alakja, Faludy György. Nem hiszem, hogy korosztályomon körüli kollegáim, barátaim közül valamelyik nem szavalt szíve hölgyének az ő Villon "fordításaiból". Ezeket maga is átköltéseknek hívta, mert azok is. A kötet 1937-ben jelent meg először, de 44 elején már kijön a 11. is. A nyilasok elégették könyveit, de ő már 38-ban emigrál. 44 után hazajön, hogy a recski lágerben kössön ki. A kommunizmus börtönében írt verseit rabtársaival együtt memorizálták, mert a komcsik féltek a betűtől. Több kötete jelent meg, de legismertebb ez a "Villon" maradt.

Szeptember 14-én megtér Ábrahám kebelébe a román politika egyik pápája is: Silviu Brucan (Bruckner), 90 éves korában. Egy napra rá követi a híres olasz újságírónő, író: Oriana Falacci. Ha meghal a Nap című könyvében az USA rakétakilövő állomásán keresi a rakétaprogramok célját, értelmét. Megdöbbentő az a rész, amikor a zöld gyepet csodálva rájön, hogy az műanyag! Ez a jövő? Az űrrepülés célja pedig az, hogy új hazát keressünk fajunknak, ha kihűl éltető Napunk. Hogy találjunk egy helyet a világmindenségben ahová átmenthetjük kultúránkat, civilizációnkat. Egy könyv a sok közül, amelyet mindenkinek el kellene olvasnia. 16-án az első magyar Wimbledon-i döntős teniszezőnő, Komoróczi Zsuzsa fejezi be az utolsó játszmát. Rossz sorozat.

25-én, 67 éves korában a nagybőgő Paganinije, Pege Aladár kopogtat a mennyei hangversenyterem ajtaján. A világ legjobb nagybőgősének tartott zenész nemcsak jazzt, de szimfonikus zenét is játszik, sőt tanít is felsőfokon. A legnagyobb nagybőgős, Ch. Mingus egyedül neki engedi meg, hogy játsszon a hangszerén. Számos jazzfesztiválon nyer magas díjakat.

Őt a mi nagy halottunk, Sütő András követte, 30-án, miután 80 évet töltött közöttünk, a Kárpátokon innen is túl. Róla nem kell sokat írnom, hiszen aki Erdélyben könyvet olvas, biztosan olvasott tőle valamit. 90 "fekete márciusában" az új román demokrácia nevében a "nemzeti érzéseiben sértett" csürhe kiveri félszemét. Most reméljük, hogy az édesanyja ígérte "könnyű álmot" megadta neki a fennvaló és ahol most van, már senki sem fogja háborgatni.

Október már kegyesebb. 27-én meghal a híres énekes, a nagy basszus Gregor József, 66 éves korában. Súlyos betegségében leadta kilói jórészét, pedig nemcsak enni, de főzni is szeretett. A tv-ben bemutatta egyik kedvenc ételének elkészítését. Mikor befejezte, a riporternő rákérdezett a receptre, miből hány deka kell, így felelt: "Asszonyom, ha én dekázgatnék, sohasem dugnám be az orrom a konyhába. Művészete is olyan volt, ha énekelt nem éreztük, hogy megtanulta a szerepét. Mintha spontánul jött volna belőle az ének.

November 2-a egy kis hóval ijesztett ránk, ami eltűnt hamar, de 23-ának reggele egy kis földrengéssel lepett meg. Szomorúbb volt a vége, amely utoljára hívta pályára - a legnagyobb magyar labdarúgót - Puskás Ferencet. Temetését mindenki láthatta a tv-n, aki akarta. Halálától a temetési ünnepségig - mert inkább parádé volt - teli volt vele, jó magyar szokás szerint, a média. Ilyet még nem látott Magyarország, pedig volt egy halott miniszterelnöke is. Csak az nem volt világhíresség. Sok mindent feljegyeztem az öt órás közvetítés alatt, de nem hiszem, hogy most avval kellene megtöltenem az olvasó fejét, mikor és hány gólt rúgott Öcsi bácsi, hányan méltatták a temetésen. Csak azt nem mondták el, hogy miért adta el a családja a trófeáit Angliában, és miért kellett őket visszavásárolni. Öregségére nem maradt más neki, vagy inkább családjának annyi, hogy nyugodt, napsütéses öregsége legyen? Sajnos nem. Osztozik viszont betegségében egy másik világhírességgel Ronald Reagennel. A felhajtás nagy volt. Ünnepség egy félig sem telt "Puskás Stadionban", ünnepség a Hősök terén, a dandártábornoknak előléptetett "száguldó őrnagynak" és mise a Bazilikában a katolikus hívőknek. Láttuk Tőkés Lászlót is beszélni, de szerencsére nem láttuk a miniszterelnököt. Talán ő is attól félt, mint a többi távolmaradó? Hogy megvédi a főkapitány bátor rendőrsége? Hála Istennek, a politika kimaradt. De miért ekkora ünnepség egy labdarúgónak?

Mit jelentett Puskás a nemzetnek a világhírnevén felül? Sokat. És ezért ragozták túl a temetést is. Puskás (Purczeld) Ferenc azért volt Öcsi, mert ő volt a testvérek közt a legkisebb, és az apja is Ferenc volt. A kispesti, külvárosi srác éjjel-nappal a labdát kergette, az volt az élete. Egyik méltatója a legkisebb királyfihoz hasonlította, aki meghódította a világot, mert akarta! Adu lett a "népi demokrácia" kezében, példa az ifjúságnak, mi lehet a munkásgyerekből. A sportsikerekből a diktatorikus rezsim táplálkozott. Az a 16 arany Helsinkiben, ahol a csapat "aranycsapattá" lett. A 6:3, a 7:1, de jött a genfi hidegzuhany is. Sokan őt hibáztatták, pedig az utolsó percben egyenlített, de nem adta meg az angol bíró. Puskás őrnagyot hibáztatták sokan 56-ban, hogy aki azt mondta kis pénz, kis foci - nagy pénz, nagy foci, persze hogy nem jön haza. Mások avval mentegették, hogy elítélnék, mint katonaszökevényt. Mesék, mesék. Tény hogy a világhírnévre a Real Madridban eltöltött években tette fel Pancho a koszorút. Otthon kitalálták a totális futballt, itt pedig a két középcsatáros játékot Di Stefanóval.

Puskás példakép, nemzeti kincs lett, vele büszkélkedhetett méltán és méltatlanul minden külföldet járó magyar. Többen csatolták nevét Magyarországhoz, mint mondjuk a Szent-Györgyi Albertét. A labdarúgás a tömegek szórakozása, a többségé. Most, mikor az ország szekere akadozik, lehet Puskásról zengedezni. De ez a hatalom nem zengedez, hanem harsonázik, ami nem mindig ízléses, és nem biztos, hogy hasznos. Puskást szerettem, és azt hiszem, hogy a magyar sportbarátok még sokáig fognak az ő nevével büszkélkedni, dicsekedni. Mi az érdeme? Az, hogy munkájával akarva akaratlanul a magyar nevet ismertette meg a világgal. Szolgálta nemzetét a híres ballábával. Évtizedekig fogják tudni, ki volt. Mert a kispesti srác mindenkinek a magyarságot fogja eszébe juttatni.

Hol vannak az Erzsébetek?

Mivel a tavaly Hosszúmezőn megrendezett Katalin-bálon egyetlen Kati sem volt, ebben az évben Erzsébet-bált rendeztünk, gondoltuk, több sikere lesz.

A bál, különféle szórakoztató műsorokkal gazdagon volt színezve, valóban nagy sikernek örvendett, és a jelenlévő körülbelül kétszáz személy kitűnően érezte magát.

A bált a helyi tánccsoportok nyitották meg, a kisebbek bécsi keringőt, míg a nagyobbak stilizált tangót jártak. Majd további tánc és énekszámok következtek.

Nagy sikere volt a szülők, illetve a nagyszülők táncra kérésének a kicsik részéről, ami nem csak szép, de megható is volt.

A bál legszenzációsabb pillanatát a szikrázó csillagszórókkal teletüzdelt óriási torta felszolgálása jelentette. Előkerültek a szép emléklapok, a sok virág, majd következett az Erzsébetek felköszöntése. Ezt újabb meglepetés követte: a rendezvényen - velem együtt - három Erzsébet volt jelen. És aztán! Ki törődött vele? A mulatság folytatódott, mindenki táncolt, énekelt, és mindenki kapott emléklapot, sőt, tortát is. Még én magam is próbáltam elhessegetni azt a régi szép emléket, amikor egy bemutatkozás alkalmával valaki azt mondta:

- Milyen szép neved van!

És én büszke is voltam rá!

November 19-én, vasárnap este csodálkozva szemléltem a fényben úszó temetőket. Százával égtek a gyertyák. Ünnepelték az Erzsébeteket, ének és tánc nélkül, talán könnyhullatás közepette. Most már tudom, hol vannak az Erzsébetek. Maradtak a faluban az Yvettek, a Cintiák, a Tifanik, a Vivienek... Nagyon szép nevek, csak valahogy furcsán hangzanak, a Józsikák, Sanyikák, Gellértek, Attilák, Csabák mellett. Mert azért ezekből még vannak. Hogy meddig? Ki tudná ezt megmondani?

Homei Csurka Erzsébet

«A kisebb bankjegyek bevonása. Az osztrák-magyar bank a pénzügyminiszterekkel folytatott tárgyalásain elhatározta, hogy 1907. január elsejétől kezdve nem hoznak többé forgalomba 10 és 20 koronás papírpénzt. Fináncziális és közegészségügyi tekintetekből csakis arany "aprópénzt" fognak a közönség kezébe adni. E czélból már jelenleg is erősen korlátozzák a papiros 10 és 20 koronások forgalmát, amiket bizony a szegény ember korlátozás nélkül is ritkán lát.»

(Nagybánya, 1906. deczember 6.)

Homokszemcsék a szemben

1. Kora reggeli időpont. Még sötét van. Vidéki vasútállomáson vagyunk. Ásító emberek, ásító állomásfőnök az ablak túloldalán. Ő adja a menetjegyeket is, míg be nem jön a vonat. Araszolgatva a sorban, elcsodálkozhatunk a váróterem belső állagán. Istenem, csak a fejünkre ne potyogjon a mennyezet vakolata!

Sorra kerülünk. Van aprópénz? Nincs. Nincs? Hát..., valami, valami... Hoppá, mégiscsak van. Tessék. Jegyet váltunk. Aztán érdeklődünk a vonat érkezésének időpontjáról. Ásítások közepette tudomásunkra hozza a jegyárus állomásfőnök, hogy nézzük meg magunk a menetrendet, hiszen ott van az orrunk előtt. Biz’ Isten, nem láttuk az A4-es formátumú ívet, amire összesűrítve, bolhabetűkkel volt golyóstollal ráírva a menetrend. Nagyító kellett volna az elolvasásához... Leintjük. Egye fene, mikor jön a vonat, úgyis látni fogjuk. Aztán azon morfondírozunk, hogy miért is teremtették kíváncsinak az emberfiát?

Na jó, kiballagunk az állomás épülete elé, és várjuk a vonatot. Cigaretta kerül elő a zsebekből. De vannak szotyi és rágógumi pártiak is.

Csevegés az esti filmekről, politikáról, és egyebekről. A magyaroknál Gyurcsány vezeti a kibeszélős toplistát. Vezető helyét jó ideje tartja már. Híresebb, mint az összes romániai jósnő együttvéve.

Jön a vonat. Igyekvés a felszállásnál. Jó lenne üres helyet találni, és leülni kényelmesen. Rohangálunk előre, hátra. Itt nem jó. Itt jó... Mégsem. Nem záródik rendesen az ablak. Gyertek ide! Nem, oda... Leülünk. Közben lassan a vonat is elindul. Zötykölődünk. Kattognak a kerekek. Ki bóbiskol, ki beszélget, ki... cigarettázik. Ez már érdekes, tudniillik a vonatokról száműzték a cigit. És mégis. De hogy? Roma nemzetiségű hazánkfiai nemigen tudják megállni, hogy ne gyújtsanak rá. Míg a "bakter" fel nem bukkan...

Ül a roma fiatalasszony a fülkében, ölében piciny gyermekével. Szoptat. Kell a kalória a gatyásnak. Egyszercsak anyucinak kedve szottyan rágyújtani egy "lájtos" cigarettára. Félig lehúzza az ablakot. Nagy élvezettel szívja a cigit. Még cuppant is hozzá. A beáramló hűvös levegő pedig söpri kifelé a füstöt és a szagot. Miután végez, felhúzza az ablakot, probléma megoldva.

Jön a kalauz. Kezeli a jegyeket. Nem érez semmit, tovább megy. Az ablak mellett megtörténik a helycsere. Szintén roma hölgyemény. Ablak le, cigi a szájba. Füst orron, szájon és ablakon ki. Az egész műveletet a fülkében levők közül csak a csecsemő furcsállta. Gyakran hangot is ad köhécselésével elégedetlenségének.

- Semmi gond, csak egy kicsit meg van hűlve - mondja félvállról az anya, és nagy buzgalommal körmei tisztításához fog.

Leszálláskor jobban szemügyre veszem a vonatjegyet, s mosolyogva olvasom a hátulján levő szlogent: "Spre Europa cu CFR Cãlãtori" ("A vasúttal Európa felé.")

Így már érthető minden...

2. Ami az iskolabuszokat illeti, például Szamoscikó és Sülelmed között minden reggel iskolások csoportjaival találkozhatunk, akik jó és rossz időben egyaránt róják a kilométereket a városi iskoláig. Délután ugyanazt a távot visszafelé is kénytelenek megtenni, Szamoscikón ugyanis I-IV. osztályos oktatás van (román és roma gyerekek számára), ebből kifolyólag az V. osztályt már Sülelmeden kénytelenek járni.

Sokat könnyítene helyzetükön egy iskolabusz. Nem kellene gyalogszerrel úton, vasúton iskolába járniuk, s az említett útvonalon a gépjárművezetőknek sem kellene a hirtelen eléjük ugró, viháncoló gyerekektől tartaniuk, mert sajnos volt rá példa ősszel is, hogy áruszállító teherautó iskolába tartó gyereket gázolt.

A probléma mihamarabbi megoldását várják a szamoscikói szülők, akik aggódva bocsátják útjukra naponta gyerekeiket.

Reméljük, ha már idén nem is, de az EU-ba lépés után erre a "hézagra" is felfigyelnek az illetékesek.

Vicsai György

"Lósorozás. F. hó 13-án lósorozást fognak tartani városunkban. A lótulajdonosok lapunk utján is felhivatnak, hogy lovaikat nem és korkülönbség nélkül junius 13-án reggel 8 órakor állítsák elő a Széna-téren. Akik lovaikat nem vezetik elő, szigoruan meg fognak büntettetni."

(Nagybánya, 1906. június 7.)

Rónaszék műemlékeiről (2.)

A kevésbé ismert műemlékeinket számba venni szándékozó sorozatunk következő állomása Rónaszék. A helység kapcsán az itteni Apafi kastélyról, a Nepomuki Szent János nevét viselő kápolnáról és szoborról, valamint a római katolikus templomban található Hollósy képről igyekszünk szót ejteni. A település megismerése és értékelése céljából rögzítenünk kell, hogy a középkori Máramaros legjelentősebb természeti kincse a só volt, mely Huszttól Konyháig (románul Cuhea, ma Bogdan Vodã) mintegy 100 km hosszan húzódott(...)

Egy 1673-ban datált részletes leltárból tudjuk, hogy a kamaraház kúriája még egyszerű, "... talpokra czinált, sövényből font, kamara udvarház, egészen sendellyel hiazott" (fedett), mely a leltározók véleménye szerint is ekkor már javítást és erősítést igényelt. A javítások helyett azonban 1689 előtt a rónaszéki kamarának új székháza épült.

Ez, a századokon át Apafi kastélyként ismert épület a mai római katolikus templom közelében, egy kiemelkedésen helyezkedik el. A ma általános iskolaként használt egykori kastély három szintű épület: alagsorból, földszintből és emeletből áll. Három bejárata közül kettő elől található. Az épület belsejében a lépcsőház feletti folyosó boltozatos. A régi épület stílusjegyeit ma az alagsorban látható kőboltozat, egy baloldali épületrész, valamint egy, a jobb oldalon fennmaradt szoba boltívei őrzik. A többi szoba sima mennyezetű. A később épített homlokzat támpilléren nyugszik, míg az épület keleti, külső oldalán a máig is megmaradt támfalak szintén a XVII. század végéről valók.

A római katolikus felekezetűek mai temploma 1807 és 1814 között épült. Ennek helyén 1729-1730 óta egy régibb templom állt, amelyet repedezett falai miatt volt szükséges lebontani. A templom védőszentje Nepomuki Szent János. Belsejében az oltárt Hollósy Simon Madonna-képe díszíti, mely a nagybányai festőkolóniát alapító művész egyedülinek ismert vallásos tárgyú festménye.

A templom közelében áll az ugyancsak Nepomuki Szent János nevét viselő, késő-barokk szobor és kápolna. A szobor 1741-ben Prükmayer Rudolf, kincstári ellenőr költségén készült és a hagyomány szerint eredetileg az egyik sóakna bejáratánál állott. Innen 1769-ben került a mostani helyére, ahol 1770-ben szentelték fel.

A kápolna jobb és baloldali felső falrészén, valamint ennek elején egy-egy latin nyelvű felirat olvasható, amelyeket a legutóbbi restaurátorok, elismerésre méltóan, újból láthatókká "varázsoltak". Mindhármat nyomtatott nagybetűkkel írták, de a betűk magassága nem egyező. A szöveg minden kiemelt betűje egyben egy-egy római számot is jelöl és a felirat ezen betűinek számértékét összeeadva, a Cronogramma készítése szabályainak megfelelően, a szóbanforgó kápolna és szobor készítésének, elszállításának és megszentelésének fennebb jelölt évszámát nyerjük. A mellékelt képen a kápolna és a szobor szemből látszik s ezen a következő felirat olvasható: De POPVLI VOTIS HIC STRVCTA PIE EMINET ARA. A kiemelt betűk egymásután a következő latin számokat tartalmazzák: DVLIVIICVCIMI. Ismerve, hogy az I=1, V=5, L=50, C=100, D=500 és M=1000, ezeket összeadva az újraszentelés már fennebb jelölt 1770-es évszámját nyerjük. (A feliratot régies magyarra így fordíthatnók: A nép fogadalmából itt építve az oltár felé tündöklik).

Nincs helye és tere annak, hogy Rónaszék demográfiai fejlődésével bőven foglalkoznánk. De a fennebb közöltek jobb megértéséért le kell szögeznünk, hogy a XVII. században lassan letelepült rónaszékiek többsége református volt. A következő század közepén, a császári kamara az itteni sóbányászat hatékonyságának emelése érdekében, az új technikai ismereteket már jól alkalmazó, főként római katolikus sziléziai sóvágókat telepített a helységbe, akik új templomot, kápolnát építettek Rónaszéken. A XIX. században sok görög katolikus család is letelepedett. Ezért a XX. század elején az 1606 fős lakosságból 872 római katolikus, 704 görög katolikus, 6 evangélikus, 15 református és 9 izraelita volt. A XX. század első három évtizedében a görög katolikusok gyarapodása következett, és az 1930-as romániai népszámlálás alkalmával Rónaszéken 1206 lakost írtak össze, akik közül 99 román, 1081 magyar, 2 orosz, 5 ruszin, 1 lengyel és 17 személy jiddis anyanyelvűnek vallotta magát. A vallási hovatartozás tekintetében ez 16 görögkeleti (ortodox), 546 görög katolikus, 625 római katolikus, 3 református és 17 izraelita volt. Három évvel később, az itteni sóbányászatot végképpen beszüntették, ami ezt követően magas elvándorlást eredményezett. Az 1992-es népszámlálás már csupán 827 lakost talált, akik közül 53 % magyarnak, 41 % ukránnak (ruszinnak) és 6 % románnak vallotta magát. Roppant megcsappant tehát azoknak a száma, akikre a fennebb leírt műemlékek állagának fenntartása és restaurálása hárul. Ez, némi külföldi segítséggel, eddig még sikerült. Köszönet érte!

Balogh Béla

Székely József

SZÍNHÁZ

Carlo Goldoni:

Különös történet

-vígjáték két részben-

Szereposztás:

FILIBERTO, gazdag holland kereskedő - Rappert Gábor;

GIANNINA, a leánya - Vencz Stella;

RICCARDO, üzletember - István István;

COSTANZA, a leánya - Némethy Zsuzsa;

DE LA COTERIE, francia főhadnagy - Nagy Csongor Zsolt;

MARIANNA, Giannina szobalánya - Csiki Orsolya;

GUASCOGNA, a főhadnagy tisztiszolgája - Péter Attila Zsolt;

Ügyelő: Fábry Zoltán

Súgó: Dobos Kati

Díszlet- és jelmeztervező: Gheorghiade Maria

Rendezőasszisztens: Iodi Renáta e.h.

RENDEZŐ: CSURULYA CSONGOR m.v.

"Rendezői utasítás":

Goldoni átmenet a commedia dell’arte* és a polgári színház között. Művészetében az fogott meg leginkább, hogyan lehet történeteket elmesélni úgy, hogy a színészet mesterségbeli eszközeit helyezze előtérbe. A mi előadásunkban is arra törekszünk, hogy ezt a fajta mesterségbeli tudást hangsúlyozzuk, ugyanis, ha az egyszerűen lejelzett, maszkírozott technikával élünk, megbukik a produkció.

Szándékosan választottam a szerző ezen kevésbé ismert darabját. Goldoni műveiből fölsejlik, hogy remek drámaíró volt, aki nagyon jó ritmussal, nagyon pontosan – szinte zeneileg lekottázva – szerkesztette meg darabjait. A Különös történet is ezek közé tartozik. (Ha jól tudom a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozata 1986-ban játszotta utoljára ezt a vígjátékot.) Az a célom, hogy az előadás szereplői önmagukra alkalmazzák a szöveget, s így a napjainkra vonatkoztassák a darabban foglaltakat. Ne a 18. századi komédia eljátszásának lehetőségeit keressék, hanem az önértelmezés alkalmát találják meg a játékban. Goldoni óta sok minden változott az életünkben, és szinte kötelező egy olyan színpadi világot létrehozni, amely a saját logikáján belül, következetesen végigviszi azt a vonalat, amit mi gondolunk az előadásról.

Engem alapvetően a színházban az érdekel, hogy mi történik az emberben, hogyan jut el bizonyos következtetésekhez, miért dönt úgy, ahogy dönt. A Különös történet több lehetőséget is nyújt ennek megmutatására. Mi az előadásban megpróbálunk a ,,félre" szerzői utasításokkal eljátszani. (Ezeket a színészek a nézők felé mondják.) Nem hiszem, hogy a gondolkodás steril, pusztán szellemi szinten nyilvánulna meg, hanem azt gondolom, igenis fájdalmas és torokszorító következményei is lehetnek.

Csurulya Csongor,

az előadás rendezője

EU Okos

A Communitas Alapítvány támogatásával az RMDSz kiadta az EU Okos című népszerűsítő könyvecskét, amelyikből mindenki választ kaphat csatlakozással kapcsolatos kérdéseire. Mivel úgy gondoljuk, hogy a kiadvány, bármennyire is népszerű, nem juthat el mindenkihez, erőnkhöz mérten mi is hozzájárulunk a problémák megértéséhez, megértetéséhez.

ÉRDEKESSÉGEK AZ UNIÓRÓL

Miért jó az Uniónak a bővítés?

Tekintve, hogy minden érmének két oldala van, természetesen az Európai Uniónak is jó Románia csatlakozása. Következzenek azok az érvek, amelyek megkönnyítették az Unió oldaláról a csatlakozási dátum véglegesítését:

- a bővítés révén nagymértékben bővül a világ legnagyobb egységes piaca;

- az újonnan csatlakozott tagállamok gazdaságai jelentékenyen megnövelik az egységes belső piac hatékonyságát (mindenekelőtt új fogyasztókat és új munkahelyeket biztosítva);

- a piac bővülése hatékonyabb termelést és csökkenő költségeket jelent, ami növeli az EU-térség versenyképességét a világban;

- az EU környezetvédelmi szabályainak és követelményrendszerének érvényesülése a csatlakozó országokban kedvezően befolyásolja az Unió egészének életminőségét;

- az EU már a bővítés előtt is a nemzetközi stabilitás fontos tényezője volt, a bővítéssel szélesebb stabilitási övezetként e szerepe erősödik.

Ismerkedjen az EU-val:

Melyek az Unió jelképei?

Az évek során az Unió kiépítette a saját jelképrendszerét, amelyet ma már mind az Unión belül, mind az Unión kívül elfogadnak.

Európa Nap -május 9

1950. május 9-e jelentette az első lépést ahhoz, amit ma Európai Uniónak nevezünk. Ezen a napon olvasta fel Robert Schuman, Franciaország akkori miniszterelnöke azt a nyilatkozatot, amelyben javasolja egy európai szervezet létrehozását, amely közösen ellenőrizze a szén és acél termelését, hangsúlyozva, hogy egy ilyen kezdeményezés elengedhetetlen a tartós béke érdekében. A Schuman-nyilatkozatként ismertté vált javaslatot tekintjük a mai Európai Uniót megalapozó első, konkrét lépésnek. (folytatjuk)

FELHÍVÁS KÖZADAKOZÁSRA !

Alulírottak, mint a Teleki Magyar Ház Kuratóriumának tagjai, megismételjük felhívásunkat, amelyben közadakozást kezdeményezünk az intézmény nagyobbik épületének teljes megvásárlása és tulajdonjogi helyzetének rendezése érdekében.

Hosszas mérlegelés és alkufolyamat eredményeként döntöttünk úgy, hogy bár az intézmény anyagi erejét meghaladó feladatot vállalunk ezzel magunkra, megvásároljuk a főépület központi folyosójáról nyíló, bejárási joggal rendelkező, tehát stratégiai értékű szoba-konyhás lakrészt, amelyhez – egy jogsértő önkormányzati döntés értelmében – az épület teljes padlástere hozzátartozik. A lehetséges megoldások közül (részletfizetés – vagy kölcsön felvétele és azonnali kifizetés) az utóbbi, azaz a 35 ezer eurós vételár egyösszegű kifizetése mellett döntöttünk. Ehhez mintegy 20 ezer euró kölcsönt kellett igénybe vennünk, amelyet két év leforgása alatt kell visszafizetnünk hitelezőnknek. A fennmaradó összeget az Illyés Közalapítvány és a Szülőföld Alap támogatásai (960 ezer, illetve 1 millió Ft.), a magyarországi Éhn József és felesége (4000 euró), Szász György és Jaklovszky György nagybányai vállalkozók, valamint a Nagybánya-óvárosi Református Egyházközség (1000-1000 euró) biztosították. Az adásvételi szerződést október 30-án megkötöttük, így a kérdéses lakrész, a főépület többi részével együtt, már a tulajdonosi jogköröket gyakorló református egyház birtokát képezi. Ezzel újabb akadálya hárult el annak, hogy a Teleki család XIX. század végén épült lakóháza teljes egészében a nagybányai magyarság tulajdonába kerüljön, s hosszú távon is a vidék kulturális intézményeként szolgálja az itt élő magyar közösséget. A kisebbik épületben található egyetlen magánlakás egyelőre nem akadályozza az intézmény működését, így megvásárlása nem jelent prioritást.

Köszönettel fogadva a felvett kölcsön kifizetésére felajánlott eddigi adományokat, továbbra is számítunk az intézményalapító egyházak és szervezetek, a Házban működő egyesületek segítségére, a magyar vállalkozók és üzletemberek, a bányavidéki magyarság, s a szerte a nagyvilágban élő elszármazottak támogatására!

Címünk: 430322-Baia Mare, str. Minerilor nr. 5-7.

Telefonszám: 0262-212668, 0744-919166.

Számlaszámunk: Societatea Centrul Cultural Teleki Sándor,

RO-03-RNCB-3400-0004-2047-0002, BCR Baia Mare.

Adószám (cod fiscal): 17428053.

2006. október 31. Nagybánya

Balogh E. Csaba, Cziple Aurél, Dávid Lajos, Jaklovszky György, Kádár Miklós, Köncze G. Árpád, Markó Hajnal, Szaniszló József, Tasnádi András Zsolt kurátorok, Szász György t.b. kurátor

2006. december 11-ig begyűlt adományok: Kása Dávid 300 RON, Markó Gábor 100 RON, Balogh Béla 50 RON, Csendes Lajos 500 EUR, Haág Mária 50 RON, Horváth Attila 100 RON, Kiss Kornél 10 000 HUF, Asztalos Szilvia 200 RON, dr. Váradi Izabella 150 RON, névtelenül 50 RON, Czap család 200 RON, Magányosok Klubja - Nagybánya 50 RON, Pay Jenőné 100 RON, Sipos István és családja 100 RON, névtelenül 100 RON, Telegdi Pál 100 RON, Haranth Emma 50 RON, Újlaki Éva 50 RON, Komlósi Judit 150 RON, Koltói Református Egyházközség 500 RON, névtelenül 600 RON, Rákóczi Béla Pál 50 RON, Strenger Er Pol kft 1000 RON, Big Studio kft 100 RON, dr. Bónis István 360 RON, dr. Cãpusan Edit 50 RON, Vicsai János 200 RON, Kecskés Balázs 50 RON, Barcsy Zoltán 500 RON, Ambrus István László 100 RON, névtelenül 50 RON, Szász Lajos 100 RON, Kopányi Mária 50 RON, Kolozsváry Anna 100 RON, névtelenül 75 RON, Varga Imre 30 RON, ASPOR-Nagybánya 200 RON, Szaniszló József 100 RON, dr. Kiss Dezső 200 RON, Simon Csaba 100 RON, névtelenül 50 RON, Dudás András és családja 200 RON, névtelenül 50 RON, Makaricz Katalin 50 RON, Tóth Ilona 50 RON, Aranygyapjú kft - Nagybánya 100 RON, Weber család 50 RON, Korcsogh Mátyás 100 RON, névtelenül 50 RON, Moldován Györgyi 30 RON, névtelenül 100 RON, Antalffy Béla és családja 100 RON, névtelenül 50 RON, Újlaki Tünde és László 50 RON, névtelenül 50 RON, Róth Oszkár 50 RON, névtelenül 50 RON Lakatos Géza és Lakatos Nella 150 RON, névtelenül 100 RON, Balázs Sándor és Malvin 100 RON, Balázs Rita 100 RON, Balázs Róbert 100 RON, Vasadi Mirela (Tücsök) 300 RON, Magányosok Klubja - Nagybánya 50 RON, Nemes József 100 RON, D.M.Magoss családok 200 RON, névtelenül 50 EUR, Balogh család 50 EUR, Dudás Gyula 300 RON, Simori Sándor 7 000 HUF. Az adományozók névsorát folyamatosan közöljük a Ház

http://telekihaz.erdely.org honlapján!

Heti mézadag óvodásoknak és kisiskolásoknak

A 2007–2008-as tanévtől kezdődően az állami, 4 órás programmal működő óvodákba járó gyerekek, illetve az állami és felekezeti iskolák elemi osztályaiba járó tanulók heti 60 gramm mézet kapnak – határozott szerdán a képviselőház.

A demokrata párti (PD) Gheorghe David és a szociáldemokrata párti (PSD) Doina Silistru szenátor által kezdeményezett törvénytervezetet egy órányi vita után szavazta meg a képviselőház. A Konzervatív Párt (PC) és a Nagy-Románia Párt (PRM) több képviselője úgy vélte, hogy nem okos dolog mézet adni a kisgyerekeknek, mert összekenhetik vele a ruhájukat, vagy összemaszatolhatják a falakat.

Pantelimon Manta PC-képviselő elmondta: a kormány tej-kifli programja is tévútra szaladt, mivel „a gyerekek ezekkel szokták egymást dobálni". Petru Cãlian (PC) szintén elmarasztalta a tej-kifli programot, mivel a gyerekek sokszor romlott kiflit kapnak, és bizonyos üzletemberek jól keresnek a programon. Ennek nem szabad megtörténnie a méz esetében, mutatott rá Cãlian. Szerinte ez a projekt elfecsérelt pénz lenne, és azt javasolta, hogy inkább a családi pótlék összegét emeljék meg. A törvénytervezetet 201 igen szavazattal, 7 nem szavazattal és 5 tartózkodással fogadták el.

Módosult a gyermeknevelési szabadságra vonatkozó törvény

A szenátusi jóváhagyást követően, a képviselőház is jóváhagyta a gyermeknevelési szabadságra vonatkozó 2005/148-as sürgősségi kormányrendeletet, törvénybe foglalva mindazokat a módosításokat és kiegészítéseket is, amelyeket a 2006/44-es sürgősségi rendelet írt elő.

Ennek értelmében a szakmai továbbképzést biztosító fizetés nélküli szabadságot is beszámítják a gyermeknevelési szabadságra jogosultsághoz szükséges 12 hónap terjedelmű szakmai tevékenységbe. Ugyanakkor a gyermeknevelési szabadság idejét a munkában, illetve a szakmában kifejtett tevékenységi időszakként ismerik el. (rmdsz tájékoztató)

Januárban már kérhető az egészségbiztosítási kártya

(Szabadság) Január, és egyben az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledtével számos újdonság vár a román állampolgárokra, amelyek közül jó néhány nem kevés fejtörést okoz. Ezek közé tartozik az egészségbiztosítási kártya megjelenése, pontosabban megjelenésének a kötelezettsége, mert magára a kártyára még négy vagy öt hónapot is várhatunk, a kibocsátásához szükséges rendszer későbbi beindulása és egyéb bonyodalmak miatt. Az év végén vagy jövő év elején külföldre utazni szándékozók megválaszolatlan kérdésekkel szembesültek: hol és mikor kaphatják meg az új kártyát, a régi biztosítási módszert érvényesen használhatják-e vagy sem, milyen jogaik lesznek külföldön kártyával vagy anélkül?

Az országos hálózati rendszer kidolgozásának és működésbe helyezésének késése miatt körülbelül májusban vagy júniusban kezdik kézbesíteni a kártyákat. Addig a külföldre utazóknak egy ideiglenes bizonylatot adnak, amelyet a megyei biztosító székhelyén lehet majd igényelni január 3-ától, egy űrlap alapján. A kérelemhez csatolni kell a személyi igazolvány (gyermekek esetében a keresztlevél) fénymásolatát, és igazolni kell egy munkahelyi bizonylattal vagy a nyugdíjszelvénnyel (az esettől függően egyéb irattal) a biztosított minőséget. A kártyát 7 munkanapon belül kapják kézhez postán, és egy tájékoztatót is mellékelnek a biztosított személy jogairól és kötelezettségeiről. Fontos tudni, hogy a kártyát csak azoknak adják ki, akik a törvény szerint biztosítottnak minősülnek. Mindazok, akik nem fizették ki a szükséges járulékokat, visszamenőleges kifizetés esetén juthatnak hozzá a kártyához. A biztosítást öt évre számolják, amely késedelmi kamattal együtt eléri a 21 millió (régi) lejt. A járulék visszamenőleges felszámítása és az összeg nagysága sok esetben elbátortalanít, emiatt kezdeményezést nyújtottak be a Társadalmi Párbeszéd Bizottsághoz bizonyos kivételek elfogadására.

A kártyáért 2,166 új lejt, vagyis 21.660 régi lejt kell majd fizetni, bankkártyához lesz hasonló, amelyen a biztosított azonosító száma nem lesz azonos a személyi igazolványban szereplő személyi számmal. A biztosítási kártyát nem kötelező felmutatni a határnál, és ezzel párhuzamosan a többi típusú egészségbiztosítás is érvényes. Aki tehát nem rendelkezik majd új kártyával, vagy nem jogosult rá, más, az eddigiekhez hasonló egészségbiztosítást is köthet külföldre utazásakor. A kártya elvesztésekor új igényelhető, amennyiben valaki épp külföldön tartózkodik, akár az ottani egészségbiztosító-rendszeren keresztül is kérhet itthonról egy ideiglenes bizonylatot. A kártya hat hónapig érvényes, ha épp külföldi tartózkodáskor járna le az érvényessége, újat kérhetnek az előző meghosszabbítására. Tudni kell azt is, hogy a kártya nem jogosít fel korábbi betegségek külföldi kezeltetésére, és az orvosi ellátás mindenképpen függ az adott külföldi ország egészségügyi törvényeitől, hiszen hasonló, tehát a belső szabályozásnak megfelelő elbánásban részesítik az idegeneket is. (Egyéb adatokat az országos biztosító- vagy az európai egészségbiztosító-kártya honlapjáról is megtudhatnak: www.cnas.ro, valamint www. ceass.ro.)

Magazin

Milyen fenyőt válasszunk? (1.)

Az ünnepi készülődés megannyi teendője között az egyik legfontosabb a fenyővásárlás. A családi szokások és az anyagi lehetőségek dönthetnek a fa méretéről, színéről, formájáról. De melyik fenyő miben különbözik a többitől?

Nem árt tudni, hogy a kiszemelt fa mennyi ideig tartja meg tűleveleit, s e tulajdonságban a fenyőfajok igencsak különbözőek. Összeállításunkban az ismertebb luc- és erdeifenyőn kívül néhány különlegesebb, karácsonyfának alkalmas társukat mutatjuk be. Szép díszeiket, a tobozokat a természet rendezte el.

A közönséges duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) ágai felfelé hajlanak, a csúcson felállóak. Tűlevelei halványzöldek, fényesek és selymes tapintásúak, 3-4 centiméter hosszúak. Az illatos levelek akkor is az ágon maradnak, amikor elszáradtak. A lombozat szürkészöld hatású. Elegánsabb színű, könnyed díszek illenek hozzá.

Hamvas, merőlegesen álló, rövid tűleveleivel, hengeres hajtásaival egészen különleges karácsonyfa lehet az andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo). Ágai sűrűn állnak. A tűlevelek hosszú ideig az ágon maradnak.

A kilikiai jegenyefenyő (Abies cilicica) tűlevelei sem hullanak le, inkább a hajtásra száradnak. Rendkívül szép és talán a legtartósabb a közönséges jegenyefenyő (Abies alba). Koronája kúpos, ágai vízszintesek. Fénylő, sötétzöld tűlevelei nem hullanak le a lakásban sem. A jegenyefenyők tömött hajtásaihoz a karakteres színű, rusztikusabb díszek közül válogassunk. Ügyeljünk arra, hogy ezek a fenyőfajok önmagukban is látványos megjelenésűek, ezért a kevesebb többet mutat rajtuk. Kiemelheti szépségüket az egységes díszítés, például alma és dió, vagy azonos színű üveggömbök stb.

A leggyakoribb (és legolcsóbb) karácsonyfa egész Európában a közönséges luc (Picea abies). Koronája fiatalon kúpos, ágai örvösen, vízszintesen állnak. Tűlevelei 1-2 centiméteresek, gyorsan lehullanak. A hagyományos díszítés illik hozzá; meríthetünk a népies stílusból (gyümölcsök, fából faragott díszek, sütemény, mézeskalács stb.), és tetszésünk szerint használhatunk polgári ízlésnek megfelelő díszeket is (papírból készült figurák, fénylő gömbök, girlandok stb).

A kertekben is népszerű, ám jóval drágább az "ezüstfenyőként" ismert szúrós luc (Picea pungens). Szabályos, kúp alakú koronája tetszetős, a kékes vagy szürkészöld tűlevelek szúrósak, de nagyon szépek, a lakásban hullanak. Sötét színű, rusztikus díszekkel látványos ünnepköszöntő.

(www.egyperces.hu)

Zortam MP3 Media Studio 6.50

Kategória: Címkeszerkesztő

Ismertető: Az MP3-gyűjteményszervező program a CD-rippeléstől a katalogizálással bezárólag integrálja a kezeléshez szükséges funkciókat. Az ID3v1 és IDSv2 formátumú címkét egyaránt kezeli. Amennyiben hiányosak, viszont a fájlnév tartalmazza a kitöltetlen adatokat, akkor onnan át tudja venni. A talált fájlokat többféle szempont alapján csoportosítja. Több lejátszandó fájl hangerejét normalizálhatjuk vele. Ki tudja válogatni a duplumokat a sok fájl közül. Gyűjteményünkről a kiválasztott paraméterek alapján HTML vagy CSV formátumú jelentést készít.

Fejlesztő: Zortam

Weblap: http://www.zortam.com/products.html

Fordította: ismeretlen

Fájlméret: 3061 KB

Rendszerigény: Win9x/Me/NT/2000/XP/2003

Licenctípus: freeware

Magyar kiegészítő: tartalmazza

(Honosító Műhely)

Nincs hivatalos javítás a Word újabb biztonsági résére

A Microsoft jövő kedden összesen hat biztonsági frissítést ad ki, amelyek közül kettő javít kritikus sérülékenységet, de nem lesz köztük annak a nemrég felfedezett Word-hiba javítása, amelyre alapozva állítólag már támadásokat intéznek egyes felhasználók ellen.

A vállalat már tud a Word biztonsági réséről, melyet a legtöbb szakértő "különösen kritikus" besorolással látott el. A memóriakezeléssel kapcsolatos probléma lehetővé teszi, hogy egy speciálisan előkészített dokumentummal átvegyék a célpont-gép irányítását, így adatokat lehet megszerezni, trójai szoftvereket telepíteni, vagy spamküldésre használni a gépet.

A sebezhetőség a Word 2000, Word 2002 (Xp), Word 2003, Microsoft Word Viewer 2003, Word 2004 for Mac, Word 2004 v. X for Mac, valamint a Works 2004, 2005, és 2006 termékeket érinti. A támadás csak akkor működik, ha a felhasználó meg is nyitja a preparált dokumentumot. A Microsoft nem közölte, hogy a Word hibájára mikor érkezik a frissítés, ha nem terjednek tömegesen a rést kihasználó támadások, akkor valószínűleg csak januárban lesz javítás. (hwsw)

Titokzatos ősi érzékszerv

Sokak szerint csak a szerencsén múlik, hogy bizonyos dolgokat előre megérzünk. Mások azt állítják, a hatodik érzék ősi képességét a modern ember már képtelen használni.

A hatodik érzéket sokan természetfeletti képességnek tartják. Pedig az érzékszerveken túli észlelésről ma már sokat tudunk. Sámánok, látók és próféták jóslatai bizonyítják, hogy a régi társadalmak tagjai is hittek a láthatatlan érzékszerv, a harmadik szem létezésében. Hihetetlen jóslatok sora látott napvilágot, gondoljunk a bibliai jövendölésekre, a delphoi jósda üzeneteire vagy Nostradamus látomásaira.

A tudomány másfél évszázada tanulmányozza ezt a csodát. A tudósok azt gyanították, hogy lennie kell valamilyen megmagyarázhatatlan emberi képességnek, amelynek segítségével többet észlelünk a világból. Ezt a hagyományos érzékelésen túli képességet nevezték el hatodik érzéknek, harmadik szemnek.

Felnyitható a lezárt szem

Szabó Eszter természetgyógyász szerint a homlokcsakra energiaközpontja akkor érzékeli a külvilágot, ha testünk kiegyensúlyozottan működik. A test csakráit a meridiánok (energiacsatornák) kötik össze. Ha a csakrák tiszták, a csatornákon áramlik az energia, és a legmagasabb szinten is fény gyullad. A babák 3-4 éves korig rendelkeznek ezzel a képességgel. Látják a minket körülvevő energiaburkot, megérzik, hogy jó vagy rossz emberrel van-e dolguk.

E jelenségek közé sorolják a telepátiát vagyis a gondolatátvitelt, a távolba látást és a jövendőmondást. Látszólag mindhárom tulajdonság hozzánk tartozik, mégsem tudjuk használni őket. Legalábbis ezt hisszük. Az érzékszerveken túli érzékelés azonban inkább tudattalan, ösztönös cselekedeteinkhez kötődik. Ilyenkor észre sem vesszük, hogy hatodik érzékünket használjuk. Számos cselekedetünk viszont bizonyítja, hogy naponta élünk elfeledettnek hitt képességünkkel.

Mosolygunk, ha felhív bennünket az, akire épp gondolunk, vagy szembe jön velünk az utcán az emlegetett barát. Megérezzük, ha segítségre van szükségük szeretteinknek, lekéssük azt a vonatot, amelyről kiderül, hogy rossz állomásra vitt volna. Szerencse, mondják sokan. Pedig a hatodik érzék tudatos használata sok bajtól és kellemetlenségtől óvhatna meg minket.

Tudományos bizonyíték

A boszorkányos képességre ma már tudományos magyarázat is akad. A St. Louis-i Washington Egyetem kutatásainak vezetője, Joshua Brown professzor állítja: ennek alapja a homlok középvonalában elhelyezkedő vészjelző rendszerünk. Kísérleteikben beugratós képeket mutattak a résztvevőknek. A fotók ellentétes agyi válaszokat váltottak ki. Az alanyok egy idő után tudattalanul érzékelték a trükköt. Ilyenkor erősebben működött ez az agyterület, amely az érzelmi és ösztönös viselkedés felügyeletében játszik szerepet. Bizonytalanság esetén tehát ez a központ figyelmeztet bennünket téves döntéseinkre.

(www.egyperces.hu)

Innen-onnan

India: filmjelenetben látható csók miatt pereli a színészeket egy ügyvéd

Filmjelenetben látható csók miatt szemérmetlenségért perelt be Indiában két színészt egy ügyvéd. A jelenet egy indiai gyártmányú filmben látható, a csók egy férfi és egy női szereplő között csattant. Az ügyvéd szerint a két színész ezáltal megsértette az indiai nők méltóságát, és rossz példát mutat az ifjúságnak. A bíróság elfogadta az ügyvéd keresetét. Indiában a filmeket amúgy szigorú cenzúra ellenőrzi mozihálózati vetítésük előtt. A testület a szóban forgó alkotáshoz csak annyit fűzött hozzá, hogy megtekintését gyerekek számára csak szüleik engedélyével ajánlja. (mti-panoráma)

Parlamenti dühöngő Malajziában az ordibáló képviselőknek

Parlamenti ordítószoba kialakítását javasolta egy képviselő Malajziában. Alfred Jabu szerint a parlamenti viták immár halaskofák veszekedéseihez hasonlatosak, és nemigen halad a törvényhozói munka. Ezért aztán azokat a képviselőket, akik túl hosszasan üvöltöznek egymással, mindig ki kellene küldeni egy szobába, ahol kedvükre kiordítozhatnák magukat, nem zavarva a többiek munkáját. Ezzel nemcsak a parlament hatékonysága javulna, hanem tekintélye is erősödhetne, ami igencsak ráfér - jegyezte meg Jabu. (mti)

A betörőktől kapott pénzt egy konstancai nyugdíjas

Miután betörték az ajtaját és ki akarták rabolni, a tolvajok annyira megsajnálták a 86 éves Filofteia Stefant, hogy még ők adtak neki pénzt kenyérre – írja a Libertatea napilap. A konstancai öregasszony vasárnap este arra riadt fel, hogy két huszonéves fiatal hatolt be a lakásába, kölönböző javak után kutatva. Hasztalanul. A pénztárcájában is csupán 1 lejt találtak, ennyi maradt ugyanis a nyugdíjából a közköltség kifizetése után. A tolvajok erre összekotorták a zsebükben található aprót, és 6 lejt adtak az öregasszonynak, majd elmentek. A rendőrség a bankjegyeket ujjlenyomat-vizsgálatnak vetette alá.

Elbocsátották a Mikulás-tagadó tanítónőt

Mikulás-tagadásért bocsátottak el egy tanítónőt Nagy-Britanniában. A pedagógus alsó tagozatos tanítványainak az egyik órán felfedte, hogy nincs se Mikulás, se krampusz, de manók és tündérek sem léteznek. Miután a gyermekek otthon elmesélték a tanultakat - kissé csalódottan -, több szülő felháborodva panaszolta be a tanítónőt, mondván, megfosztotta gyerekeiket a varázslattól. A suttoni iskola igazgatója felmondott a pedagógusnak - adta hírül a The Sun című lap. (mti-panoráma)

Nem okoz rákot a mobil

Egy nemzetközi kutatás első eredményei cáfolják azokat a nézeteket, amelyek szerint a mobilozáskor a szervezetet érő sugárzás rákot okozhatna. A nagyszabású dán tanulmány végkövetkeztetései szerint a kis készülék nem növeli a rák kialakulásának kockázatát még akkor sem, ha hosszú távon, éveken-évtizedeken át használják. A koppenhágai rákkutató központ egyik kutatócsoportja, Joachim Schüz professzor vezetésével több mint 420 ezer mobilhasználó esetét követte éveken át. Közülük 56 ezren legalább tíz éve használják a készüléket. Noha a mobiltelefonok elektromágneses hullámokat bocsátanak ki, amelyek behatolnak az agyba, a dán kutatók nem tapasztalták sem az agydaganatok, sem a hallórendszeri daganatok számának növekedését, s a leukémiás esetek kialakulásának kockázata sem nőtt. A kutatók úgy vélik, hogy adataik - amelyeket a Journal of the National Cancer Institute című szaklapban hoztak nyilvánosságra - eléggé megalapozottak és biztosak ahhoz, hogy ezzel végleg kijelenthessék: a mobilhasználat nem jár a rák kockázatának növekedésével. Joachim Schüz csoportja egyébként egy nagyszabású európai felméréshez kapcsolódva kutatta ezt a kérdést: e felmérés során 13 országban vizsgálják a mobilozás és a rák közötti esetleges kapcsolatot. A teljes összesítést még nem hozták nyilvánosságra, de a dán mellett már a német és a brit adatok is ismertek. Az eredmények azonosak: azok a vizsgálatok sem mutattak ki semmilyen kapcsolatot a mobiltelefon-használat, illetve az agydaganatok kialakulásának kockázata között. (mti)

Nyári kánikulát a világ leghidegebb fővárosában

Egész évben nyár lesz a Kazahsztán fővárosában, Astanában épülő sátorban. Norman Foster brit építész szerint a világon egyedülálló építményt szinte lehetetlen létrehozni. Ha sikerül a terv, 15 milliárd dollárba fog kerülni. Az átlátszó sátor Astana központjában a tervek szerint egy év alatt készül el, 150 méter magas lesz és 10 olimpiai stadiont tudnának befödni vele. Olyan speciális anyagból készül, amely elnyeli a napsugarakat, állandó nyarat hozva létre a sátor belsejében. A kinti mínusz 35–40 Celsius-fokos hideghez képest bent plusz 26–27 Celsius-fokos nyári hőség lesz. Pálmafák, luxusparkok, üzletek, golfpályák és sétálóutcák lesznek a sátorban. „Hatalmas kockázatot vállaltam ezzel a tervvel, de érzem, hogy nagy sikere lesz. Egy lapra tettem fel mindent, és ha hibáztam, leteszem az asztalra a felmondásom" – jelentette ki Nursultan Nazarbaiev, Kazahsztán elnöke, aki a minden idők egyik leggrandiózusabb tervének titulált projekt ötletgazdája. (libertatea)

A szeminol indián törzs vette meg a Hard Rock Café-láncot

A világot ma már behálózó Hard Rock Café - amelynek legendás első helyisége 1971-ben nyílt meg Londonban - a szeminol indián törzs tulajdonába került. Harminchat évvel ezelőtt a The Doors együttes Morrison Hotel című albumának alcíme Hard Rock Café volt. A Peace Frog című dalban Jim Morrison - aki most lenne 63 éves - kiskori élményét dolgozta fel néhány közbeillesztett verssorban. "Indiánok szóródtak szét vérezve a hajnal országútján/szellemek lakják be a gyermek tojáshéj-lelkét". Soha ekkora üzletet még nem csinált észak-amerikai indián törzs, mint most a szeminolok. A brit Rank csoport, amely 45 országban 124 Hard Rock Cafét működtet, és egy felbecsülhetetlen értékű rock-relikvia-gyűjteménynek a tulajdonosa, 965 millió dollárért adta el a láncot. A szeminolok már eddig is tulajdonosai voltak két igen jól menő Hard Rock Cafénak Hollywoodban és Tampában. Korábban ők voltak azok, akik 1979-ben első ízben nyitottak előbb bingó-szalont, majd kaszinót indián földön. Manapság mellesleg az amerikai kaszinók többsége indián tulajdonban van, mivel számos szövetségi állam tiltja a szerencsejátékot, de a tilalom nem vonatkozik a rezervátumokra. Valószínűleg erre az üzletre sem fognak ráfizetni Osceola törzsfőnök leszármazottai, mert a Hard Rock Café-hálózat évi bevétele több mint 400 millió dollárra tehető - írta a La Repubblica című olasz napilap. Az amerikai rockzene amúgy is számos olyan muzsikust adott a világnak, akiknek ereiben indián vér csörgedezik. A leghíresebb Jimi Hendrix volt, de indián ősökkel rendelkezett két másik, tragikusan rövid életű gitáros, Tommy Bolin és Jesse Ed Davis is. Őriz indián géneket Tina Turner, Cher és Tori Amos is. (mti-panoráma)

SportVilág

Nagylabda & kiskorong

Nagy szelet paprikázott zsíroskenyér a balkézben, műanyagpohár a jobbkézben, közben ordít a székelygyerek: "öld mög az anyját!" – Mi van a pohárban? – kérdem. Rám se néz, csak odaveti: "Tea, té!"

December 1-3., Csíkszereda: Erdélyi Magyar Középiskolák II. Kosárlabda bajnoksága; Csíkszereda – Steaua jégkorongrangadó. Igencsak borszaga van, nem "Téa – té!"

A "Segítő Mária" Katolikus Gimnázium tiszta, de meglehetősen "auszter" bentlakásában, egy húszágyas szobában szállásoltak el bennünket. Mellettünk a kápolna. Meg vagyunk szeppenve. Az esti technikai értekezleten kiderül, hogy 13 megye 14 csapata nevezett be a fiúknál, míg a lányoknál nyolc csapat vetélkedik a trófeáért. Íme a részvevő csapatok: Fiúk: "Csíky Gergely" Líceum - Arad, "Áprily Lajos" Líceum - Brassó, bukaresti "Ady Endre" Líceum, kolozsvári "Báthory István" Líceum, "Bethlen Gábor" Kollégium - Nagyenyed, "Mikes Kelemen" Sepsiszentgyörgy, "Nemzeti Gáz" Iskolacsoport - Nagyszeben, "Bartók Béla" Líceum - Temesvár, nagyváradi "Ady Endre" Líceum, marosvásárhelyi "Bolyai Farkas" Líceum, "NÉMETH LÁSZLÓ" Líceum - Nagybánya, szatmárnémeti "Kölcsey Ferenc" Líceum, "Márton Áron" Gimnázium és "Segítő Mária" Római Katolikus Gimnázium, mindkettő Csíkszereda. Lányok: "Székely Mikó" Gimnázium - Sepsiszentgyörgy, nagybányai "NÉMETH LÁSZLÓ" Líceum, "Segítő Mária" és "Márton Áron" Csíkszereda, "Ady Endre" Líceum - Nagyvárad, "Apáczai Csere János" Líceum, "Bolyai Farkas" Líceum, "Kölcsey Ferenc" Líceum - Szatmárnémeti.

Zsúfolt program, egész napos lótás-futás.

A lányok versenyét a "Márton Áron" Gimnázium háromszázéves monumentális épületében, egy icike-picike, "alig" 110 éves tornateremben rendezik. Lányaink fel vannak dobva, mindig nagy akarással küzdenek, pedig csoportunk nagyon nehéz. A legerősebb csapat, a tavalyi győztes, a sepsiszentgyörgyi "Székely Mikó" ellen kezdünk, 38–32-re alulmaradunk. Oláh Renáta csapatkapitány 16 pontot dobott. A "Segítő Mária" csapata ellen javítunk: 33–31, a nagyváradi "Ady"-sok ellen már nagyon elfáradtak a lányok, bár legjobb játékosunk, Berki Antónia 10 pontos, 18–26-ra alulmaradunk és nem jutunk a legjobb négy közé. Az 5-6. helyért játszunk a bolyaisok ellenében. Sok a sérültünk, de nagyon elszántak a lányok. A tavaly egy ponttal nyertünk ellenük, ezúttal 23-14-re lehengereljük őket! Megvan az ötödik hely, ami jelenlegi helyzetünkben dícséretes teljesítmény, hiszen nincs válogatási lehetőség, kevés diáklány vállal sporttevékenységet, arra hivatkozva, hogy túl zsúfolt az iskolaprogram, a szülői hozzáállással is gondok vannak. Pedig a sport, a mozgás bizonyítottan annyit jelent, mint: egészség, szellemi frissesség, bátorság, fegyelem!

A fiúk vetélkedőjét a "Nagy Imre" Általános Iskola tornatermében bonyolították le. Új padlót avattak ez alkalommal, ami szép is és jó is, de rémesen csúszkáltak rajta a fiúk! Nehéz csoportba kerültünk. A kolozsvári "Báthory István" csapata ellen kezdünk. Nem is rosszul, még vezetünk is, ám végül a nagyobb tapasztalat, meg a három igazolt játékos felmorzsolja erőnket, 37–32-re veszítünk. Az igazsághoz tartozik, hogy nem remekeltünk, és még enyhén fejeztem ki magam! Lassú, fáradt, izgága kosarazással nem lehet nyerni! A csorbát a következő mérkőzésen kiköszörültük. "Németh László" – bukaresti "Ady Endre" Líceum: 32–5! A legjobb négy közé jutásért a későbbi tornagyőztes sepsiszentgyörgyi "Mikes Kelemen" csapatával harcoltunk. Nem voltunk egy súlycsoportban, az eredmény: 50–24 oda! Egy szó, mint száz: sokat kell még tanulnunk és főleg dolgoznunk. Szükség van egy új csapatszellemre. Meg kell szabadulnunk az önzéstől, a csapat tagjainak a "gólyákat" társként kell kezelniük! Csak így lehet jó eredményeket elérni!

A torna végeredménye:

Fiúk:

1. "Mikes Kelemen" Líceum, Sepsiszentgyörgy

2. "Kölcsey Ferenc" Líceum, Szatmárnémeti

3. "Márton Áron" Líceum, Csíkszereda

4. "Bolyai Farkas" Líceum, Marosvásárhely

5. "Németh László" Líceum, Nagybánya

6. "Báthory István" Líceum, Kolozsvár

7. "Csíky Gergely" Líceum, Arad

8. "Bethlen Gábor" Kollégium, Nagyenyed

9. "Áprily Lajos" Líceum, Brassó

10. "Ady Endre" Líceum, Bukarest

11. "Ady Endre" Líceum, Nagyvárad

12. "Nemzeti Gáz" Iskolacsoport Nagyszeben

13. "Bartók Béla" Líceum, Temesvár

14. "Segítő Mária" Katolikus Gimnázium, Csíkszereda

A "Németh László" csapatai:

Lányok: Máthé Orsolya IX B, Les Renáta IX B, Miklós Ivett XI B, Balázs Tímea XI B, Papp Éva X A, Kolozsvári Ivonne X A, Oláh Renáta XII A, Berki Antónia.

Fiúk: Kaszta András IX A, Szilágyi Ervin IX A, Szabó Zsolt X C, Tálas Róbert X A, Talafa Tamás X A, Bányai Péter X A, Lükkel Tamás XI B, Bartha Attila XII A.

A lányok és fiúk tiszta szívből kívánnak szüleiknek, tanáraiknak, iskolatársaiknak és támogatóiknak nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

Jakob Ferenc tanár

KÖSZÖNTŐ

A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör tagjai szeretettel köszöntik születésnapja alkalmával MAKSAI MIHÁLYT és KRIZSANOVSZKI ISTVÁNT. Isten éltesse őket sokáig!

APRÓHIRDETÉSEK

• KŐMŰVEST és SEGÉDMUNKÁST keresünk romániai és magyarországi munkálatokhoz. Érdeklődni a 0746- 266525-ös telefonszámon.

• ÁTVESZEK bármilyen típusú meghibásodott televíziót, rádiót. Tel: 437145 vagy 0721-139102.

• ELADÓ kertes ház Felsőbányán. Tel: 260451.

• RENDSZERES napi járat Nagybánya - Debrecen - Budapest útvonalon. Indulás reggel és este. Tel: 289051, illetve 0724.060443

• TELEVÍZIÓJAVÍTÁST vállalok az ön lakásán. Szabó Imre, tel: 437145, vagy 0721-139102

• ELADÓ környezetkimélő konvektor és autogeizer (Vailand). Tel. 0744-994207.

• Külföldi gyűjtő VÁSÁROLOK: régi, antik tárgyakat, festményeket, faliórákat, zsebórákat, szobrokat, ezüsttárgyakat, 1944 előtti könyveket és képeslapokat. Tel: 0741- 986855.

• ELADÓ JUNKERS hőközpont (mikrocentrala). Tel: 0362-809608.

• VILLANYSZERELÉST, VÍZSZERELÉST, CSEMPÉZÉST, GIPSZKARTON-SZERELÉST és FESTÉST vállalunk. Tel. 0751- 943139.

• FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.

GYÁSZHÍREK

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy DALLOS ANDRÁS ny. felsőbányai református lelkész életének 82. évében elhunyt. Temetése december 15-én, ma 13 órakor lesz a felsőbényai református templomból. A gyászoló család

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága feleség és édesanya, FARAGÓ LÁSZLÓNÉ, szül. SZÉKELY ERZSÉBET örökre eltávozott szerettei köréből. Temetése ma, december 15-én 12,30 órakor lesz a Horea utcai Rozália kápolnából. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. A gyászoló család

Fájó szívvel búcsúzunk a szeretett férjtől, édesapától, nagyapától, BOGYA ANDRÁSTÓL, aki 72 éves korában örökre itt hagyott bennünket. A gyászoló család

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a szeretett RÁKÓCZI ISTVÁN (Pista bácsi) temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

Köszönet mindazoknak, akik SAJNELIK TUBI temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló férje Gabi és fia Miklós

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a drága feleség, anya, gyermek, testvér, sógornő, MIKLOSICZA JUDIT temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva" (Jel 14, 13a) Ezen Ige vigasztalásának jegyében fejezzük ki őszinte részvétünket a Dallos családnak, egykori beszolgáló lelkipásztorunk, DALLOS ANDRÁS elhunyta miatti fájdalmában. A Misztótfalui Református Egyházközség

DALLOS ANDRÁS nyugalmazott lelkipásztor elhunyta alkalmával a Nagybányai Református Egyházmegye elnöksége és lelkipásztori kara őszinte együttérzését fejezi ki a gyászoló családnak. "Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bíztak ezután." (Mt 25,21)

Fájdalommal búcsúzunk a drága nagymamától, SAJNELIKNÉ INCZE ERZSÉBETTŐL. Nyugalma legyen csendes! Unokája Noémi és férje Csongor

Együttérzünk a gyászolókkal apatársunk, HEIL JÓZSEF hirtelen távozása szerettei köréből okozta szomorúságukban és fájdalmukban. Isten adjon neki örök nyugodalmat. Kim Sándor és családja

Őszinte részvétünket fejezzük ki szomszédainknak, a Heil és Kim családoknak a szeretett férj, apa, após és nagyapa, HEIL JÓZSEF elhunyta miatti fájdalmukban. Székely Árpi és családja

MEGEMLÉKEZÉS

Szomorúan emlékezünk, december 12-én volt 12 éve annak a napnak, amikor a drága édesanya, anyós és nagymama, SZÁSZ JOLÁN örökre eltávozott szerettei köréből. Emlékét kegyelettel őrzi a bánatos család.

Szomorú szívvel emlékezünk, december 14-én volt 3 éve, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, KATI ÉVA örökre eltávozott körünkből. Emlékét kegyelettel őrzik férje, gyermekei és unokái.

"Az én időm előbb lejárt, mint szerettem volna, / Bocsássatok meg, hisz nem tehetek róla. / Ne sírjatok, már többé nem szenvedek, / fájdalmam csak az, hogy nem lehetek veletek. / Szeretteim, én mindig köztetek maradok, / bár lelkemet Istenhez vitték az angyalok". December 12-én volt 1 éve, hogy elhunyt MORAR VIKTOR ANDRÁS. Emlékét szívükben őrzik édesanyja Jutka és nagyszülei.

Fájó szívvel emlékezünk, december 16-án lesz 5 éve annak a szomorú napnak, hogy a drága férj, édesapa és nagyapa, SÜVEGES JÓZSEF szíve megszűnt dobogni. A bánatos család

Telnek a napok, telnek az évek. Fájó szívvel emlékezünk drága édesapánkra, WEISZ JÓZSEFRE, aki december 14-én volt 20 éve, hogy örökre itt hagyott bennünket. Emlékét kegyelettel őrzik gyermekei Melinda és Csabi

Copyright © Bányavidéki Új szó - 2004