(BÚSz-összeállítás) Nem sokat pihenhettek a mentősök az elmúlt napokban Nagybányán. A kánikulai meleg miatt kétszeresére nőtt a segélykérő hívások száma, hétfőn több mint százan, kedden ötvenen fordultak a Mentőszolgálat orvosaihoz. Többnyire a nappali órákban, elsősorban szívbetegekhez, magas vérnyomásban szenvedőkhöz és cukorbetegekhez, valamint a gyermekekhez és idős emberekhez hívták az orvosokat.
Az időszak sokévi átlagához képest az elmúlt napokban 5-8 Celsius-fokkal volt magasabb a hőmérséklet, amely éjszaka sem csökkent 20 Celsius-fok alá. A hőmérséklet-páratartalom mutatója is gyakran lépte át a kritikus 80-as fokozatot. Bár az előrejelzések szerint a következő pár napban enyhe lehűlés várható, s délutánonként különösképpen hegyvidéken záporok és zivatarok lesznek, a hőség valószínűleg a nyár hátralévő részében is okoz a mostanihoz hasonló meglepetéseket, gyakran éri majd el a 34-35 Celsius-fokot. Jobb tehát felkészülni s betartani az ilyenkorra előírt szabályokat.
Mint tudjuk, fontos a nagy mennyiségű folyadék, zöldség és gyümölcs fogyasztása és a tűző naptól való óvakodás. Óvakodni kell a koffeintartalmú, illetve szeszes italoktól, a túlzott zsiradék- és fehérjefogyasztástól. Világos és szellős ruházatot kell viselni, a fejen pedig kendőt vagy kalapot ajánlatos hordani. A nap legforróbb szakában nem ajánlják a tartósabb fizikai megerőltetést. A kicsiket nem ajánlatos klímaberendezés nélküli járműveken utaztatni, és kerülni kell a zsúfolt helyeket.
Az illetékes hatóságok előírása szerint kánikula esetén azokon a munkahelyeken (mezőgazdaságban, építőtelepeken, stb.) ahol az emberek tűző napsütésben és hőségben dolgoznak, reggeli és esti műszakot kell bevezetni. Minden munkahelyen, ahol a személyzet 30 foknál magasabb hőmérsékleten dolgozik szüneteket kell tartani. A munkáltató köteles egy-egy műszak idejére fejenként 2-4 liter ásványvizet biztosítani az alkalmazottaknak.
Az oktatási tárca rendelete szerint valamennyi érettségizőnek ásványvizet, vagy valamilyen más, szénsavas italt kell biztosítani, és valamennyi vizsgaközpontban állandó egészségügyi ellátásnak kell lennie. Utasították a tanintézeteket, hogy a vizsgákat naptól védett, kiszellőztetett termekben, és nem túl hosszú várakoztatás után tartsák.
Azok a munkáltatók, akik nem tudnak eleget tenni ezeknek az előírásoknak kötelesek csökkenteni a munkanapot, vagy átszervezni a munkaidőt délelőtt 11 óráig tartó, illetve 17 órától kezdődő műszakra. Ha ez sem megoldható, marad a munka kollektív beszüntetése, a munkaviszony megszakítása nélkül. (déel)
a nagybányai önkormányzatnak címzett környezetvédelmi Petíció aláíróinak száma! Az érdeklődőket továbbra is várjuk a Teleki Magyar Házban, a Minerilor utca 7. szám alatt, naponta 13-18 óra között. Személyi igazolvány szükséges! Információ: 212668, 0744-919166.
Megjelent a már régen beharangozott Nagybánya és környéke" c. kötet! A tartalomból: Nagybánya és vidéke természeti leírása; Nagybánya rövid története; Adatok a bányavidéki turizmus történetéhez; Séta Nagybánya utcáin; Séták Nagybánya körül; Túralehetőségek a Rozsály-Gutin hegységben; Emberek, várak, templomok, emlékházak.
A kötet ünnepélyes bemutatójára július 11-én, kedden 18 órai kezdettel kerül sor a Teleki Magyar Házban, de addig is megvásárolható ugyanott, a Thököly (Minerilor) utca 7. sz. alatt. Ára 250 000 lej.
(Inteneten) Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásával kapcsolatos magyarországi törvény (ismételten megnyitott) határideje jogvesztő, és ezúttal július 31-én jár le hívta fel a figyelmet a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós és Padányi Máriusz, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Nemzeti Szövetségének elnöke kolozsvári tájékoztatóján.
A rendezvényen Ludányi Horváth Attila magyar konzul is részt vett. A kárpótlási összeg nem csekély, 400 ezer forint jár minden elvesztett életért!
A jelenlegi törvény értelmében azok, akiknek hozzátartozója 1939-1989 között a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt, továbbá deportálás és szovjet kényszermunka ideje alatt vesztette életét, illetve azok, akik a II. világháború alatt faji, vallási és politikai okból teljesítettek munkaszolgálatot, kárpótlási igényt terjeszthetnek elő. Életvesztés után 400 ezer forint kárpótlás jár, munkaszolgálatért kárpótlási jegy vagy életjáradék. Kárpótlás iránti kérelmét minden olyan jogosult benyújthatja, aki ezt eddig valamilyen okból nem tette meg, vagy kérelmét korábban elutasították, mivel nem tudta igazolni okirattal igényjogosultságát.
Ez utóbbi indoklással 1997-ben több mint 63 ezer, életvesztés jogcímű kérelmet utasítottak el. Leginkább a szovjet kényszermunkában meghaltak hozzátartozói nem tudták igazolni a férj, illetve a szülő halálát. Az utóbbi nyolc évben azonban a szovjet levéltári anyagok hozzáférhetővé váltak, és több tízezer esetben lehet bizonyítani a szovjet hadifogságban bekövetkezett halálesetet. Ezek a bizonyítékok a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének Központi Irattárából szerezhetők be (1027. Budapest, Fekete-sas u. 4.). Amennyiben nincs közvetlen bizonyíték, a törvény a nyilatkozat-tételt is lehetővé teszi. Patrubány Miklós felhívta a figyelmet: mindenképpen iktassák a kérelmeket, igazoló iratok nélkül is, amelyek utólag még beszerezhetők. A hivatal válaszának ismeretében majd mindenki eldöntheti, folytatja-e az eljárást. A szükséges adatlap beszerezhető az RMDSz szervezetektől, vagy letölthető a www.karpotlas.hu honlapról.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör folyó év július 6-án, csütörtökön (!) este fél héttől színházi bemutatóval jelentkezik a Városi Színház színpadán. Műsoron:
Andai Ernő-Harmath Imre-Borodszky Miklós:
c. zenés vígjáték 2 felvonásban és 4 részben.
Rendezte: Simori Sándor és Józsa András. Szaktanácsadó: Bessenyei István, a szatmárnémeti Harag György Társulat színművésze. Jegyek elővételben július 5-én, szerdán 11-13 óra között, vagy az előadás előtt egy órával, a Színház jegypénztáránál kaphatók!
...lesz Koltón, július 2-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a kultúrházban, Bónis István RMDSz-es parlamenti képviselővel. Meghívottak: megyei tanácsosok, mezőgazdasági szakemberek.
Szeretettel várjuk az érdeklődő környékbelieket!
Nyugat-Európa után a különböző destruktív egyházak térítési területévé vált most már Közép-Európa így országunk is. Mint gyanútlan szülő sétálgattam gyermekeimmel a nagybányai főtéren rendezett június 1-i gyermeknapi ünnepségen, amikor néhány szépen kifestett arcú tizenéves lány, akiket később a vöröskeresztes sátor előtt is láttam, kezembe nyomtak egy szórólapot. Először azt gondoltam, hogy a Vöröskereszt egyik segélykérő szórólapja, vagy egy újabb kisegyház propagálja magát, így zsebretettem. Amikor hazaértem, gyermekeim zsebéből is előkerült még néhány a rejtelmes szórólapból, amelyeket jutalomként kaptak a játékban résztvevők. Akkor jobban is megnéztem, s rádöbbentem arra, hogy egy a gyermekeket nem igazán tisztelő, sőt inkább a gyermekek ellen munkálkodó szektáról van szó.
Anélkül, hogy itt most megneveznénk őket, Németh Géza Hidak és torlaszok" című, Budapesten megjelent könyvében a következőket írja róluk: a szekta az 1960-as években indult az USA-ból, az 1970-es években érte el Európát, majd az 1980-as évek végétől a kelet-európai államokat. New York állam ügyészsége másfél év vizsgálat után, 1974-ben adta közre bűnlajstromukat: megerőszakolás, az áldozatok rabszolgává tétele, pornográfia. Alapítójuk önértelmezése szerint a szekta végidei királyság, szent nemzedék. Magukat forradalmi radikális keresztyén csoportnak tekintik. Tiltják az állami iskolák, oktatási intézmények látogatását, bármiféle munkavállalást, s arra törekednek, hogy soha sehol se regisztrálják őket.
Pénzügyi forrásaikat a következőképpen biztosítják: 1. az új tagoknak minden vagyonukat a szektába kell adni; 2. sikeres koldulás; 3. zene - és videokazetták árusítása; 4. saját irodalom árusítása; 5. az irodalom árusításánál szabály: először adj el, utána beszélgess! Ha rendőr, vagy szülő jön, rejtőzködj el! Ne adj vissza, hanem köszönd meg mint adományt.
Minden személynek minimum 5-10 dollárt kell behoznia naponta. Aki ezt nem éri el, büntetést kap.
a világ megjavításáért áldozatot kell hozni
szabadnak kell lenni a törvényektől, a jogi kötelezettségtől
minden megengedett! Istenért szabad hazudni, csalni egészen az ellenség megsemmisítéséig
a prostitució megengedett és ajánlott, ha így pénzt szerzünk a szervezetnek, vagy így nyerünk támogatókat. Ezt szolgálja az általuk fenntartott szervíz-szekta, amely nőket közvetít gazdag fizetőknek.
a szekta tagjai új nevet kapnak, ami megnehezíti a rendőr azonosítást.
halálos ítélet jövendölés a viszszaesőknek, a szektát elhagyóknak.
A szektából kilépett szemtanúk szerint már egészen kiskorú gyermekeket is alkalmaznak a szektán belüli perverz szexuális praktikákhoz:
felnőttek szexuális kapcsolata kisgyermekekkel és kiskorúakkal
vérfertőzés, mint a szabadság jele apa szexuális kapcsolata kiskorú lányával stb.
12 éves kortól javasolják a kiskorúak házasságát
minden nő köteles kielégíteni a szekta férfiainak kívánságát, poligámia...
A szekta hangzatos című röplappal próbálja becserkészni a családtól elidegenedett gyermekeket. Legyünk tehát óvatosak! Aki többet szeretne megtudni ezen magát egyháznak nevező egyesületről, a forrásként említett könyvben olvashat róla. Ezen rövid ismertetés tájékoztató jellegű dolgokat tartalmaz, figyelmeztetés arra nézve szülők, fiatalok, s lám, rendezvényszervezők számára is , hogy milyen veszélyek leselkednek gyermekeinkre.
Vasnémethy József
Nagybánya-óvárosi református egyközség. Esküvő: Asztalos Csaba (szülők: Asztalos Ferenc - Szabó Irén), Kozma Kinga-Krisztina (szülők: Kozma Szabolcs Zoltán - Pap Teréz). Tanúk: Varga Szilárd, Balogh Gabriella, Horváth István, Geng Andrea.
* Nagybánya-újvárosi református egyházközség. Keresztelés: Gina-Timea. Szülők: Bartha Attila - Mezei Adina Juliana, keresztszülők: Papp Mihály - Oros Claudia. Esküvő: Nagy Adrienn - Szabolcs (szülők: Nagy Ádám - Szalkai Hajnalka), Kiss Ildikó-Irma (szülők: Kiss János - Csonka Erzsébet). Tanúk: Kudor Levente - Vincze Csilla, Baba Tudorel - Kiss Margitka. Temetés: Bartos Pál 52 éves.
* Szentháromság római katolikus plébánia. Esküvő: Asztalos Csaba (szülők: Asztalos Ferenc - Szabó Irén), Kozma Kinga-Krisztina (szülők: Kozma Szabolcs -Pap Teréz). Tanúk: Varga Szilárd, Balogh Gabriella, Horváth István, Geng Andrea.
* Koltói református egyközség. Temetés: Ladányi Erzsébet.
* Katalini református egyházközség. Temetés: özv. id. Debus Györgyné, szül. Szabó Ella.
Összeállította:
Ecsedi Orsolya
Hétfőn, július 3-án indul és szeptember 1-ig várja (hétfőtől péntekig délelőtt 9-13 óra között) a magyarul beszélő óvodáskorú gyermekeket a Teleki Magyar Ház NYÁRI JÁTSZÓHÁZA! Kérjük a szülőket, mielőbb jelezzék érdeklődésüket a Teleki Magyar Házban (Minerilor u. 7. sz.) személyesen, vagy a 212668-as (17-20 óra között), illetve 0744-91166-os telefonszámon! Költséghozzájárulás: 30 ezer lej/nap, testvérek esetében kedvezmény!
Idén is lesz KÉZMÍVES TÁBOR, mégpedig a július 17-23. közötti időszakban, I-V. osztályosok, esetleg érdeklődő nagyobbak számára! Izelítő a programból: korongozás, agyagozás, gyertyaöntés, gyertyamártogatás, kopjafafaragás, famunkák, rézdomborítás, bogozás stb. A délelőtti kézmíves foglalkozások után táncház, játék- és énektanulás, kirándulások, tábortűz, városnéző séták, múzeumlátogatás lesz. Jelentkezési határidő 2006. július 7. Igény esetén kedvezményes áron ebédet és (vidéki gyermekeknek) egyszerűbb ingyenes szálláslehetőséget is biztosítunk. Költséghozzájárulás: 600 000 lej, testvéreknek és Teleki-kártyásoknak: 500 ezer lej személyenként.
Részletekkel kapcsolatban érdeklődni lehet a Teleki Magyar Házban!
Kirándulni szerető vakációzó diákoknak szól a Teleki Magyar Ház BARANGOLÓ" néven meghirdetett programja. A nyári szünidő ideje alatt minden pénteken szervezünk kisebb túrákat, kirándulásokat.
Június 30-án, pénteken az Almásmezőre barangolunk. Figyelem, ez komolyabb és hosszabb kirándulás lesz! Főbarangoló: Gergely Ervin (0746-186150). Találkozunk 9 órakor a Teleki Magyar Háznál. Szükséges felszerelés: kényelmes túracipő és esőkabát, réteges öltözék. Hozzatok ezúttal is uzsonnát, innivalót! Visszaérkezés: 16 óra.
Július 7-én, pénteken Felsőbánya-Kőkarám az uticél. Indulás: 9 órakor a Teleki Magyar Háztól. Főbarangoló: Csiki Árpád (0726-263631). Szükséges felszerelés: kényelmes túracipő és esőkabát, réteges öltözék és fürdőruha. Persze uzsonnát és innivalót is hozzatok magatokkal, meg 40 ezer lejt autóbuszjegyre! Visszaérkezés:17-18 óra között.
ROSSZ IDŐ ESETÉN MINDEN PÉNTEKEN DÉLELŐTT 10-TŐL VIGASZ-VETÍTÉS A HÁZNÁL!
...szervezünk a vakáció ideje alatt a Teleki Magyar Házban, NEM MAGYAR TAGOZATRA JÁRÓ gyermekeknek. A tanfolyam három korcsoportban zajlik (óvoda, kisiskolások, nagyobbak), minimum 5-10 fős csoportokban, kortól függően heti 2, vagy 3 alkalommal. A tanfolyam akkor indul, amikor az első működőképes csoport összeáll. Költséghozzájárulás: 20 ezer lej/alkalom. Az érdeklődők mielőbb jelentkezzenek a Minerilor u. 7. sz. alatt személyesen, vagy a 0744-919166; 0740-751490-es telefonszámon, hétfőtől péntekig 13-20 óra között!
Itt a lehetőség! Szép idő esetén, a jövő hétfőtől hét közben 17.00-20.00 óra között, szombaton 13-20.30 óra között a Teleki Magyar Ház udvarán. Érdeklődj a számítógépes teremben!
JÚNIUS 30-JÚLIUS 6. (Nyárelő, Szent Iván hava - Nyárhó, Áldás hava)
Június 30., péntek, az év 26. hete és 181. napja. Névnapok: Pál, Ditta, Judit.
Napkelte: 4:50, napnyugta: 20:45; holdkelte: 9:31, holdnyugta: 23:36.
Július 1., szombat, az év 26. hete és 182. napja. Névnapok: Tihamér, Annamária, Áron, Előd, Gyula, Olivér.
Napkelte: 4:51, napnyugta: 20:45; holdkelte: 10:38, holdnyugta: 23:50.
Július 2., vasárnap, az év 26. hete és 183. napja. Névnapok: Ottó, Jenő, Mária
Napkelte: 4:51, napnyugta: 20:45; holdkelte: 11:43.
Július 3., hétfő, az év 27. hete és 184. napja. Névnapok: Kornél, Soma, Bernát, Napsugár, Tamás.
Napkelte: 4:52, napnyugta: 20:44; holdkelte: 12:49, holdnyugta: 0:03.
Július 4., kedd, az év 27. hete és 185. napja. Névnapok: Ulrik, Berta, Betti, Illés, Izabella, Rajmund, Ramón.
Napkelte: 4:53, napnyugta: 20:44; holdkelte: 13:56, holdnyugta: 00:17.
Július 5., szerda, az év 27. hete és 186. napja. Névnapok: Emese, Sarolta, Antal, Vilmos.
Napkelte: 4:53, napnyugta: 20:44; holdkelte: 15:05, holdnyugta: 00:32.
Július 6., csütörtök, az év 27. hete és 187. napja. Névnapok: Csaba, Dominika, Mária, Tamás.
Napkelte: 4:54, napnyugta: 20:43; holdkelte: 16:18, holdnyugta: 00:49.
Túlságosan is összecsapnak feje fölött a hullámok. A fontos az, hogy ne veszítse el a józanságát. Különben a szerencse az ön oldalán áll kivéve a pénzügyeket.
Nem lesz egyszerűnek mondható az elkövetkező hét. Igaz, kedveli a kihívásokat, nem szokták elszomorítani a pillanatnyi kudarcok, mindig, minden helyzetben képes továbblépni.
Munkahelyén szinte kizárólag jó dolgokra számíthat, úgyszintén pénzügyei is kedvezően alakulnak. Arra azonban vigyáznia kell, hogy ne avatkozzon a mások dolgába, mert kellemetlenségei lehetnek.
Bonyodalmakkal teli napokat élhet meg, ez főleg annak tudható be, hogy hajlamos a fellegekben járni. Próbáljon meg realistább lenni, és jobban odafigyelni a környezetében élőkre.
Elég sok feladat vár önre az elkövetkező héten, viszont jó időbeosztással minden megoldható. Vigyázzon arra, hogy ne költekezzen túl sokat, mert nem lesz könnyű pótolni a költségvetési hiányt.
Végre úgy néz ki, learathatja korábbi munkája gyümölcsét, bár ez nem fog egy túl könnyű "betakarításnak" bizonyulni. Egy kevés diplomáciai érzék sokat lendíthet helyzetén. Nem árt, ha tartalékolja, "lefagyasztja" a termés egy részét.
Szeretnénk azt mondani, hogy kellemes napokra számíthat, de sajnos nem tehetjük. Viszont ne feledje: a hullámvölgyből mindig van legalább egy kiút; a türelmet jóbarátjaként kell kezelnie.
Jobb idők, szebb napok köszöntenek önre, használja ki a kedvező feltételeket. Azt azonban nagyon jól válogassa meg, hogy ki az, akivel érdemes megosztania eddig féltve őrzött titkait.
Elég magányosnak érzi magát ezekben a napokban. Előfordulhat, hogy kapcsolatot kezdeményez valakivel, akinek az életét már régóta figyelemmel kíséri. Előtte azonban tisztázza magával az érzelmeit.
Életritmusa lényegesen felgyorsul, a rohanás viszont tévedéseket is szülhet, mind munkájával, mind magánéleti intéznivalóival kapcsolatban. Vagy csak egyszerűen a feledékenység miatt adódhatnak kellemetlenségei.
Úgy érzi, lépnie kell egy fontos ügyben, de még nem érzi magát elég felkészültnek a nagy változásra. Vigyázzon arra, hogy kinek önti ki a lelkét, különben "bizalmasa" ön ellen fordíthatja a hallottakat. Legyen tehát rendkívül óvatos!
Próbálja meg eloszlatni az önt mostanában körüllengő bizonytalanságot. Nincs oka gyötörnie önmagát, hiszen minden a legnagyobb rendben környezetében. Csak ön hiszi az ellenkezőjét.
Az elmúlt héten, pontosabban szombaton különös hír terjedt el Magyarberkesz utcáin. Az estéli órákban, a munkától megfáradt emberek az utcára vonultak. Nagy volt a sürgés-forgás, ami nagyon ritkán szokott megtörténni. "Jönnek a huszárok!" - mondták többen, de senki sem tudta kicsodák valójában ezek az emberek. Többek szerint a különös vendégek Magyarországról indultak, és több ezer kilométert maguk után hagyva, Magyarberkeszen fognak megszállni.
Több órai várakozás után aztán megjelentek. Mindenki feszült figyelemmel kísérte a jövetelüket. Akik ott voltak, nagy élményben részesülhettek. Három huszár és egy pásztorember vágtatott át Magyarberkesz utcáin. Mindannyian Hunyadi-kori viseletben vonultak fel, sőt még a hajviseletük és a felszereléseik is korhűek voltak. Többen virágcsokrokat dobáltak a végvári vitézeknek, mindenki örült és nagy izgalomban volt. A fiatalabbak fényképezkedtek, a kisebbek utánuk szaladtak, az idősebbek pedig ismételten elmesélték, hogyan vonultak be ezelőtt hatvan évvel a magyar csendőrök a faluba, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak.
A lovasok a falu végen szálltak meg. Több kíváncsi fiatal kísérte el őket a szálláshelyükre. Mielőtt eltették magukat másnapra, a lovakat kikötötték a közeli réten.
A különös csapat valóban Magyarországról indult, méghozzá a Pilis-hegységből. Voltak köztük huszárok és lógazdák is. Vándorlásuk célja: lóháton bejárni a Kárpát-medencét. Magyarberkeszre érkezésükkor több mint 1100 kilométert tudhattak a hátuk mögött. Felvidéken és Kárpátalján keresztül érkeztek Erdélybe. A túra elnevezése: A Kárpátok ölelő karjai között. Május 28-án indultak, és már közel egy hónapja úton vannak. Nándorfehérvárra (a mai Belgrádba) szeretnének eljutni, a nevezetes győzelem 550 éves évfordulójára. Július 22-én, a győzelem napján, tiszteletüket szeretnék kifejezni Hunyadi János alakja előtt. Viseletüket is kimondottan erre az útra készítették. Nyolc lóval rendelkeznek, mind tarpánszármazék. Az egyik gazda elmondása szerint ezek a lovak ősmagyar eredetűek. A csapat bejárta már a Gyepűvidéket, a Tátrát, sőt még Rodostóba is eljutottak, tiszteletüket téve a nagy Fejedelem emléke előtt. Útjuk során naplót is vezetnek.
Hihetetlen kitartással haladnak a kitűzött cél felé. Olyan emberek ők, akik hisznek az egységes magyar nemzetben, szerintük mindannyian egyek vagyunk. Mindezt az is bizonyítja, hogy az egyik vitéz felvidéki származású. A csapat vezetője, a huszárparancsnok, már egészen profi szinten műveli az ilyenfajta hagyományőrzést. Eddigi leghoszszabb útja 7400 kilométer volt, amikor is Portugáliába lovagolt.
Hihetetlenül kedvesek és nyitottak minden magyar felé, függetlenül attól, hogy határon innen vagy határon túl élőkkel kerülnek kapcsolatba. Sátorban alszanak, és napi ötven kilométert lovagolnak. Persze vannak közöttük olyanok is, akik az út felderítésével foglalkoznak, ők egy fehér mikrobusszal biztosítják a vitézek számára az útvonalat. Ők az úgynevezett szálláskészítők. Hacsak tehetik, kerülik a főutakat.
Eddigi tapasztalataik szerint az erdélyi embert különösen kedvesnek és vendégszeretőnek ismerték meg. Mivel csak párszáz kilométert tettek meg eddig Erdélyben, élményeik számottevő része a Felvidékhez fűződik. A szlovákiai magyarok nagy szeretettel fogadták őket. A lovasok nagy része több nyelven is beszél. Ez sokat segít nekik abban, hogy különböző embereket ismerjenek meg.
Vasárnap hajnalban indultak tovább, Gyergyószentmiklós felé. Át szeretnének lovagolni Székelyföldön.
A mai anyagias emberek szemében talán furcsának tűnik mindez, én mégis azt mondom, kellenek az olyan emberek, akik a hagyományokat újraélesztik, akik tartják bennünk a lelket. S bár keveset időztek Magyarberkeszen, úgy hiszem, a falu népe sokat gazdagodott általuk. Felrázták kissé az itteni embereket.
Kívánjuk nekik, érjék el a kitűzött célt, s ha alkalmuk nyílik rá, jöjjenek el ismét Erdélybe. Tárt karokkal várjuk őket vissza.
Beszámolómat az ő szavaikkal szeretném zárni: Magyarország ismét dicső lesz!
Vékony Zsolt József
A szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISz) táborozási lehetőségeket kínál a 2006-os nyári vakációra. További információk és jelentkezés a 0040 261 710810-es telefonszámon és üzenetrögzítőn (nevének és telefonszámának meghagyásával), naponta 18.00-21.00 óra között, elektronikus postacímünk: madiszadatec.ro.
szervező
Az oktatók a hangsúlyt a beszélt angol nyelvre és a nyelvtani szabályok elsajátíttatására fogják fektetni. Az angol órák száma naponta 4 óra, délelőtt 2,5 és délután 1,5 óra. Az oktatók amerikai és szatmárnémeti nyelvtanárok. Napközben vetélkedők, sporttevékenységek, kirándulások és gyalogtúrák lesznek. A résztvevők korhatára 7-14 év. Biztosítunk: napi 3 étkezést, elszállásolást osztálytermekben (matracokon), tisztálkodási lehetőséget, orvosi ellátást.
A táborban szükséges eszközök: orvosi igazolás, lepedő, hálózsák, meleg ruha, esőkabát, szappan, törülköző, angol szótár, füzet, írószerszám.
A néptánc és a kézműves foglalkozások jól kiegészítik egymást. A résztvevők több kézműves foglalkozáson vehetnek részt, például: agyagozás, kosárfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, bogozás, hímzés, csuhébaba-készítés és egyebek. A táborban szatmári és mezőségi táncok mellett kalotaszegi, széki táncokat is táncolhatnak a résztvevők. A táncokat a nagyváradi Maier Reimond, Polgár Emília, Benedek Árpád és Tolnai Tímea tanítják. A talpalávalót a Piraszló (Sepsiszentgyörgy) és a Kicsi és barátai (Nagyvárad) szolgáltatja. Lesz néptáncoktatás, népdaltanítás, táncház, tábortűz, tervezünk játékokat, kirándulást, strandolást. Biztosítunk napi 3 étkezést, osztálytermekben való elszállásolást (matracokon), sátorozási, tisztálkodási lehetőséget.
A táborban szükséges eszközök: orvosi igazolás, lepedő, hálózsák vagy takaró, meleg ruha, esőkabát, szappan, törülköző, füzet, írószer. A sátorral érkezőket is szívesen látjuk. A tábor célja a hagyományápolás, a néptánc- és népdalkedvelőknek helyet, alkalmat biztosítunk néptánctanulásra, táncolásra, népdaléneklésre. Célunk megszerettetni a fiatalokkal a népzenét, népdalt, néptáncot, valamint azoknak is teret és helyet biztosítani, akik még nem elkötelezettjei a néptáncolásnak, éneklésnek. Szatmár vidékén, a partiumban hiánypótló az általunk szervezett tábor.
Az oktatók a hangsúlyt a beszélt angol nyelv és a nyelvtani szabályok elsajátíttatására fogják fektetni. Az angol órák száma naponta 4 óra, délelőtt 2,5 és délután 1,5 óra. Az oktatók amerikai és szatmárnémeti nyelvtanárok. Napközben vetélkedők, sportrendezvények, kirándulások és gyalogtúrák, este tábortűz gazdagítják a tábori programot. A résztevők alsó korhatára 15. év. Biztosítunk napi 3 étkezést, tisztálkodási lehetőséget, orvosi ellátást.
A táborban szükséges eszközök: sátor, polifóm, hálózsák, orvosi igazolás, evőeszköz, (bögre, tányér, kanál...), meleg ruha, bakancs, szappan, törülköző, elemlámpa, esőkabát, angol szótár, füzet, írószerszám. A festői környezet, kb. 1000 m magasságban kikapcsolódásra, pihenésre, túrázásra alkalmas.
Már írtam, hogy ez az év az évfordulók éve. 50, 100, 125, 550 éveseké. Nagy a választék, de az adósságunk is. Mert illik megemlékezni a régelmentekről és tetteikről, életművükről. Egy 50 éves évforduló a 20 évesnek olyan távol van, mintha két évszázada lett volna, a 70-80 éveseknek még emberközeli, ezeknek talán még életük egy része.
Most volt Sztelek Norbert, a festő halálának 50. évfordulója. Nem írtam festőművészt, mert - habár az volt - nem voltak művészi allűrjei, Ő a természetet járta és a kocsmákat, ahol a bányászokkal tölthette az időt és tölthette meg poharát. Azt hiszem, csak ezeken a helyeken érezte magát igazán jól.
De talán hallgassuk meg egy kortárs kollégáját, Balla Józsefet, akinek idejöttekor egyik első ismerőse volt. Ő megemlékezéseiben így ír Sztelekről:
- Megismertem embereket, de aki ember volt ezek közt, az Sztelek Norbert volt a festő, érdekes egyéniség. Egy szekrény nagyságú szobája volt, egy pici ablakkal. Talán sosem takarított. Mikor beléptünk, engem meghökkentett az arca. Sárgás-szürke szakálla és sötét okker arca, két szem, amelyekből melegség és megértés sugárzott. Első szavai: fiúk, maguk éhesek! Azok is voltunk. Nehéz volt elfogadnunk, hiszen ő is majdnem olyan szegény volt, mint mi. Elővett egy zsírral átitatott papírból egy darab szalonnát, a fiókból két hagymát, egy papírból sót.
- Na fiúk, kezdjük, de előbb egy kis búfelejtőt, és elővett egy üveg szilvapálinkát. Újságpapír terítőre felvágta a szalonnát, miközben az asztalon két egér közeledett. Ezek az én gyermekeim, mondta gyorsan. Az egyik Gyuri, a másik Laci. Adott nekik egy-egy szalonnadarabkát, és ők is nyugodtan eszegettek velünk együtt.
Igaz barátság lett ebből. Ő is szerelmese volt a természetnek, talán jobban, mint én. Ő latin nevükről ismerte a fákat, növényeket és úgy is becézte őket és tudta, hogyan kell vigyázni rájuk. A művészetét a szívéből, lelkéből csinálta, nemes emberi tisztasággal. Művészete nem egy orchideára hasonlít, hanem egy ibolyához, ami szerény, de nagyon kell szeretni. Sztelek a menedéket a pálinkában kereste. Nem beszélt magáról. Csak annyit mondott el, hogy mikor elvált, és a bíró fele-fele arányban ítélte oda a javakat, ő kettévágta az ágyat, szekrényt, székeket. Tudott egy bátyjáról, akit 40 éve nem látott, de tudta, hogy Budapesten állami díjas iparművész. Lakását többen a Veresvízre teszik, de Krizsán, a Nagybánya történetében a Magyar (Crisan) utca 16. szám alatt említi. De lakott a Veresvízen, Kolba házában is. Sokan és sokféleképp értékelték személyét, munkásságát. Muradin az Éjjeli menedékhely gőgös koldusához hasonlítja. Jávor Béla 1943-ban így ír róla: "a szobát ő maga rendezte be: az ágy két cukrosláda, amelyekre 3 szál deszkát fektetett s néhány pokróccal, vánkossal hevenyészett vackot magának. Az asztal egy nagyobbacska láda, rajta festőszerszám, ecsetek, tégelyek, ceruzák, színes kréták.
Kedvence a pasztell volt. Hihetetlen mennyiségben gyártotta képeit. A bányászok nagyon szerették szép színes tájait és különböző mennyiségű pálinkákkal fizettek értük. Sok bányászház falán volt Sztelek-kép. Pedig festett ő igen nagyméretű képeket is, olajban. Kettőt láttam, kb. 110-150 cm nagy tájképek voltak. Nagyon szépek. Az egyik a volt szomszédomé volt, a másikat Károlyban láttam. De festett miniumos vörös lemezre is feketével bányai tájat. Sajnos a kor életformája miatt alábecsülte, és az 1962-es budapesti emlékkiállításon nem volt képe, pedig Teleki Ralphnak kettő is volt. A gróf szerette Szteleket, 1941-ben saját műtermében állította ki annak 50 képét. Kiállított még Szatmáron is, először 1934-ben, majd 1937-39 között Szatmáron és Bukarestben. A közelmúltban Magyarországon volt emlékkiállítása. Nagybányán nem volt!
Képeit nem írom le, hiszen minden nagybányai művészetbarát ismeri őket, sokat festett. Szép mértéktartóan színes képeit szívesen vennék ma is, ha "ki nem vándoroltak" volna!
Végül még annyit, hogy az 1884-ben, a Pest megyei Pusztaszentjakabon született művész most 50 éve, 1956. május 30-án halt meg. A római katolikus temetőben tették sírba, de úgy látszik nem örök nyugalomra is. Sírja ismeretlen. Emlékkiállítást nem rendezett senki, egy szál virágot sem tudjuk hová tegyünk. Sajnos a saját hazájában senki sem próféta, pláne akkor, ha nem konformálódott a "tisztes polgári" életmódhoz! Nyugodjon békében. Képei élnek helyette szobáink falain.
1453-ban a török elfoglalta Konstantinápolyt, és megnyílt a lehetőség, a hódítás lehetősége nyugat, főleg a keresztény műveltség bástyája, Magyarország felé. Az akkori pápa keresztes hadjáratra szólította fel a keresztény fejedelmeket. Tanácskozáson kívül semmi sem történt. 1445-ben Kapisztrán János szerzetes pap Magyarországra jött. A győri, budai országgyűlésen mindent elkövetett, hogy a rendek között szünjön meg a pártoskodás, s induljon meg a török elleni hadjárat.
Miután az 1456. év tavaszára tervezett nemzetközi hadjárat nem jött létre, Hunyadi János megkezdte seregének szervezését. Kapisztrán, a hőslelkű ferences nagyobb számú csapatot szállít Nándorfehérvárra Szilágyi Mihálynak. A Dunán ott áll a hatalmas török hajóhad. Hunyadi és Kapisztrán, a kard és a kereszt hőse összefogott, s közös erővel három jelentős haditényt vittek végbe:
1. 1456. július 14-én a kis magyar hajóhad megütközött a hatalmas és félelmetes török hajóhaddal. Kapisztrán János a parton magasra emelte a keresztet és lelkesített. Hunyadi János kardja a hajókon villogott, Szilágyi Mihály hátba kapta a törököt. A két tűz közé került török hajóhad tönkrement.
2. Július 21-én a török nagy támadást intézett a vár ellen. Hatalmas, heves küzdelem indult az ostromlók és a védők között. A harc hevében Jézus és Mohamed nevét kiáltozták. A Magyar sereg itt is győzött.
3. Hogy ez a győzelem teljes legyen, másnap megtámadták a törököt. S a kis csapat újra diadalt aratott.
Ez a hármas fényes győzelem rendkívül jelentős volt a kereszténység számára.
Amikor a nándorfehérvári győzelem híre eljutott Rómába, a papa örök emlékezetül rendelte el a déli harangszót, mely a föld keresztényeinek a diadal-dicsőségét hirdeti.
Véreztünk és védőkapu voltunk Európa számára e huzatos helyen. Európa elfelejti ezt megköszönni. Talán mi magunk is felejtünk minden szépet?
Gyermekkoromban, ha megszólalt a déli harangszó, a férfiak levették kalapjaikat. Csend volt. A szívek csendesen hódoltak. Lélekben és igazságban imádták az Atyát. Meghajtották fejüket és lelküket a Teremtő tenyerébe helyezték. A csendben a Szeretet lelke ott lebegett az emberi szívek felett.
Ez már csak emlék? Korunk embere elfordul Istentől. Számára "Isten" üresen csengő szó. Büszkén lázad. Bábel tornyát építi, hódol az aranyborjú előtt. A gőg hamis felhőjébe burkoltan azt hiszi, hogy kezében tartja az élet és a halál kulcsát.
Gőgös ember, figyelj! Léted Isten kezében van. Ne szégyelj kalapot levenni, meghajolni Teremtőd fönsége előtt! SZABADULÁSOD BENNE VAN!
Lieb József
kanonok-plébános
Nyáron még a flaszteren nőtt vérbeli városiak agyán is átfutnak a mindennapihoz, a kenyérhez fűződő gondolatok.
A kenyér az én életemben is nagy szerepet játszott. Sejtjeimbe is átöröklődött az évezredes nincs", ezért nem egyszer féltem a kenyértelenségtől. Ma már nem így van, ma már mindenki nyugodt afelől, hogy kenyérből nem lesz hiánya.
Most mégis jólesik arra gondolni, hogy nyár van, titokban már érik a búza, nemsokára aratnak, és megszeljük az új kenyeret.
Ha valaki nem tudná, én elárulom! Régen a kenyér valami gömbölyű, barna, meleg gyönyörűség volt, ha beléharaptál érezted a kalászok selymességét, a nap melegét, a csendes esők erejét, édesanyád, nagymamád, vagy éppen feleséged igyekezetét", hogy szép, komoly munkát végezzen kenyérsütéskor.
A kenyér az a valami volt, amit családtagnak" kijáró tisztelettel öveztünk gyermekkoromban. Miért ne lenne most is úgy?
Péter Károly
1973 híres nyarán is a Szamos partján volt jó tartózkodni, mert a városban olyan meleg volt, hogy kiolvadt a hűtőszekrény, megállt az óra mutatója, az udvarokban mozdulatlan hevertek a háziállatok. De a vízparti csillogó homokban elviselhető volt az élet, mert szebb volt ott, mint a tengerparton, a víz tiszta volt és illatos. A puha homokban voltak zöld bokrok is, lehetett az árnyékban heverészni. Igazi ingyen luxus, csak korán reggel kellett négy kilométert gyalogolni a partig, mielőtt beállt a hőség.
Eni mellett ott voltak a tankönyvek is, cipelte magával minden nap, de azok nem akarták maguktól feltárni tudásukat, arra vártak, hogy majd valaki elolvassa őket.
- Jövőre érettségi... - sóhajtotta Eni -, tanulni kéne...
- Majd... - legyintett Csilla és a víz felé nézett.
Akkor emelkedett ki a habokból az aznapi csoda, a Szamos óriása! Haja a válláig ért, izmai feszültek voltak, bőre fénylett. Miután lerázta magáról a vizet, mint egy vadászkutya, hanyatt vágódott a forró homokban.
Csillának felragyogott a szeme:
- Ki ez? - kérdezte, majd könyökét az Eni oldalába nyomta.
- Izé... - dörzsölte meg Eni kelletlenül az oldalát -, kérdezd meg tőle, majd ő is hanyatt feküdt, gondolta pihen keveset mielőtt komolyan tanulni kezd. Pedig milyen jó lenne, ha most a könyveket a feje alá tenné, kicsit aludna rajtuk, s mire felébredne mindent tudna, ami a könyvekben áll! El is képzelte, hogy milyen okosan kel majd fel, például szerdán reggel...
Saját felfedezésétől izgatottan ült fel, hogy közölje Csillával a nagy újdonságot, de körülötte csak homok volt, Csilla nélküli, holdbéli táj. Nem meszsze egy bokor világított, füstölt. Eninek a Biblia jutott eszébe róla s megilletődve, áhitatosan közelítette meg a titokzatos bokrot. De a bokor mögött nem a Tízparancsolatot osztogatták, hanem Csilla meg a vízi óriás füstöltek el éppen egy megismerkedési cigarettát.
- Füstöltök, mint az ecetgyár - mondta csalódottan, enyhe megvetéssel, de senki nem akarta sem látni, sem hallani őt.
- Ebből nem kell érettségizni!
Folytatta, de megint nem válaszolt senki. Visszament hát eredeti helyére, és olvasni kezdett, de valahogy nem értett semmit. Mintha elfelejtett volna magyarul. Nézte, nézte a könyveket, majd összepakolta őket.
- Nyáron nem lehet tanulni... nyáron, nagyon nyár van!
A könyvek alatt megtalálta a karóráját, nézte az órát, a füléhez emelte, de az óra nem működött.
- Annyira meleg van, hogy megállt az óra mutatója... Ezentúl mindig most van... ez nagyon jó - állapította meg, majd forró homokot dörzsölt a lábára, a karjára.
Miután ekképp jól "beszappanozta" magát, belépett a lomhán csillogó Szamosba, lehunyta szemeit, úgy feküdt gondtalan a langyos vízben.
1973 júliusában olyan meleg volt, hogy megállt az idő.
Zinner Oláh Ágnes, Szinérváralja
A tanító néni megkérdezi az iskolában:
- Na Pistike, ki volt III. Henrik apja?
- II. Henrik.
- Helyes! És ki volt I. Lajos apja?
Pistike igyekezve rávágja:
- Nulladik Lajos.
- Az én nagybátyám pap, és mindenki úgy szólítja, hogy főtisztelendő úr - dicsekszik egy srác a többieknek.
- Az semmi, mert az én nagybácsikám bíboros, és őt meg eminenciás uramnak szólítják - mondja a másik.
- Ez mind semmi! Az én bácsikám olyan kövér, hogy ha kimegy az utcára, mindenki azt mondja: Úristen!
Hittanórán a pap megkérdezi a gyerekeket:
- No fiaim, tegnap milyen jó cselekedetet hajtottatok végre?
Pistike jelentkezik:
- Átvittünk az úttesten egy vak nénit.
- Szép... De miért kellettetek ehhez öten?
- Mert az istenek sem akart átmenni...
Köszöntjük a Németh László Elméleti Líceum diáklapját, az egy éve útnak indult "Medito"-t!
Mintha csak tegnap történt volna...
Bágyadt koraőszi napsütésben indultam el anyukámmal, a falu központjában található emeletes épület felé. Útközben óvodáskoromból ismerős arcokra lettem figyelmes. Volt csoporttársaim is édesanyjuk kezét szorongatva igyekeztek ugyanabba az irányba.
A fakerítéssel körülvett udvar nebulók zajától volt hangos. Itt-ott csoportokba verődve felsőbb osztályba járó diákok nyári élményeikről meséltek egymásnak. Kezükben a nyár utolsó virágaiból összeállított csokrok virítottak. Aztán hirtelen a csengő hangjára lettem figyelmes, majd beállt a csend. Az iskola ajtajában az igazgatónő jelent meg, aki köszöntötte az udvaron felsorakozott diákokat. Ezután minket, a tizenhat megszeppent elsőst bekísértek egy osztályterembe. Volt köztünk olyan is, aki a szokatlan helyzettől megijedve elsírta magát. A katedránál egy mosolygós arcú, rokonszenves, fiatal nő állt. Bemutatkozott nekünk. Kiderült: Szigeti Olgának hívják, és a következő négy évben ő lesz a mi tanító nénink. Kedvessége, természetessége már az első percekben lenyűgözött mindannyiunkat. Még azok is megnyugodtak, akik korábban sírásra fakadtak.
Az első találkozás az iskolával izgalommal töltött el. Másnap már türelmetlenül öltözködtem. Alig vártam, hogy az iskolába érjek, hisz éreztem, hogy ott szeretettel fogadnak. Tudtam, ott jó kezekben leszek.
Aztán teltek-múltak a hetek, hónapok. Azon vettem észre magam, hogy lassan már minden betűt ismerek. Sőt, év végére már olvasok, de a számok rejtelmei sem ismeretlenek számomra. Egyre jobban megkedveltem az iskolát.
A tanulás izgalmai mellett nem maradtak el a kirándulások, álarcosbálok, ünnepi műsorok, közös bábszínházi látogatások sem.
Közben teltek az évek, s idővel nem csak nagyobbak lettünk, hanem egyre többet tudtunk meg a világról, annak titkairól is. Mindezt nem csak szorgalmunknak köszönhettük, hanem a lépteinket irányító tanító néninek is, aki szinte anyaként vigyázott ránk. Bátorított, ha csüggedtünk, megdorgált, ha rossz fát tettünk a tűzre, dicsért, ha az elvárásoknak megfeleltünk.
Az együtt töltött négy év gyorsan eltelt. Érzem, jó volna még maradni a meleg fészekben, de tudom: a világnak meg van a maga rendje. Mennünk kell tovább, újabb és újabb kihívások várnak ránk. Itt kell hagynunk kedves tanító néninket.
Egy dologban azonban biztos vagyok: szünetekben a folyosón, az udvaron gyakran összefutunk majd Vele. Vele, aki valóban hivatásként űzi munkáját. Hozzá bármikor bizalommal fordulhatunk, ha segítségre lesz szükségünk. Azt mi is megígérjük, hogy soha nem felejtjük el, amit tőle tanultunk. Megteszünk mindent, hogy ne kelljen szégyenkeznie miattunk a következő években, hanem büszke legyen volt tanítványaira.
Köszönöm ezt a szép négy évet, és minden gyermeknek ilyen jó tanító nénit kívánok!
Ladányi Ágnes,
Kellemes, szép idővel megkoronázott, bőséges zsebpénzzel fűszerezett vakációzást kívánunk a megye minden egyes diákjának, s különösképpen a Diák-duma olvasóinak és munkatársainak!
Továbbra is várjuk írásaitokat, rajzaitokat, verseiteket. Ne feledjétek: mi nem vakációzunk. De ezt ne vegyétek fenyegetésnek...
A Victoriei utcában az egyik tömbház földszintjén található irodába hatoltak be ismeretlen személyek, az ablakon keresztül. Egy telefonnal és faxberendezéssel ellátott másolót és egy kávéfőzőt vittek el, összesen 720 lej értékben.
A Pãsunii utcában egy üzlethelyiségbe törtek be ismeretlen személyek, ahonnan több szőnyeget is elvittek, összesen 280 lejnyi kárt okozva a tulajdonosnak. A Republicii sugárúton található egyik lakásból (egyéb javak mellett) egy 150 lejt tartalmazó pénztárcát vittek el törvénykerülő polgártársaink.
Rozálián (Rozavlea) egy üzlethelyiséget vettek célba a betörők. Cigarettát, szeszes italokat és édességeket loptak el, összesen 310 lej értékben.
Borsán rendőrkézre került a 20 esztendős S. Marius, az egyik helybeli kereskedelmi társaság ellen követett el betörést. A kihallgatás során kiderült, hogy a fiatalember egy másik kereskedelmi társaság ellen is elkövetett korábban egy betörést, egy hi-fi-tornyot és egy hangfalat lovasítva meg.
Egyik nap, a déli órákban ismeretlen személyek feltörtek egy Mercedes E 270-es gépkocsit. A Bukarest sugárúton leparkolt autóból egy mobiltelefont és egy iratokat tartalmazó pénztárcát vittek el, összesen 350 lej értékben.
Az MM-04-SEG rendszámú, Unirii sugárúton leparkolt Dacia Super Nova személygépkocsiból egy 800 lej értékű, LG márkájú MP3-as lejátszót loptak ki.
A N. Iorga utcában a B-37-CKZ rendszámú Daewoo Matiz személygépkocsi került egy tolvaj útjába. Csakhamar kiderült, hogy az elkövető nem más, mint a rendőrség előtt egyáltalán nem ismeretlen 14 esztendős, nagybányai illetőségű Stania Victor.
A Grivitei utcában leparkolt egyik személygépkocsiból egy, az autó hátsó ülésén szem előtt hagyott digitális fényképezőgépet vittek el. A kár: 2 000 lej. A Progresului utcában is történt egy hasonló lopás. Onnan egy iratokat és készpénzt tartalmazó női táskát vittek el. A kár összértéke: 300 lej.
Másik két autófeltörést is bejelentettek Nagybányán, 550 lejes összkárral.
Lebukott három autófeltörésekre specializáldott fiatal is: a 23 esztendős, nagybányai illetőségű K. Adrian ("Adi"), a 21 esztendős, szintén nagybányai illetőségű F. Andrei, akiben egy visszaesőt tisztelhetünk, valamint a 14 esztendős, farkasaszói illetségű S. Victor ("Haini"). A három fiatal két autófeltörést követett el, közel két hónap leforgása alatt.
Az alig 15 esztendős, nagybányai illetőségű U. Florin Vasile is rendőrkézre került, aki "mindössze" négy autófeltörésért tehető felelőssé. A 25 esztendős, büntetett előéletű M. Gheorghe és a 18 esztendős R. Ovidiu nagybányai lakosoknak sem volt túl sok szerencséjük az autófeltörések terén, ugyanis négy próbálkozás után ők is horogra akadtak.
Nem csak az autófeltörők, hanem az autótolvajok is aktívak voltak az elmúlt napokban. Egy 2000-ben gyártott, kék színű, A6-os típusú Audit kötöttek el Nagybánya központjából. A tulaj sajnos az autó iratait az irattartóban hagyta, így jócskán megkönnyítette az esetleges későbbi értékesítést.
(ta)
Valóban át kell gondolni a határon túli magyarsággal kapcsolatos politika prioritásait, de helytelen lenne azt hinni, hogy ezeknek a közösségeknek nincs szükségük továbbra is hathatós politikai és anyagi támogatásra jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök az MTI-nek. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ-en belül folyik-e annak latolgatása, miként alakuljon a romániai magyarok szervezete és a magyar kormány közötti viszony az új helyzet tükrében, Markó emlékeztetett: a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel Budapesten zajlott megbeszélésen szó volt arról, hogy mielőbb kétoldalú találkozókat szervezzenek, például az RMDSZ és a miniszterelnök, illetve a kormányzati tisztségviselők között.
Egyelőre még ki kell tuzni egy ilyen találkozó időpontját, és azt úgy kell előkészíteni, hogy azon már érdemi kérdéseket, elképzeléseket lehessen felvetni" mondta a politikus. Markó szerint el kell fogadni, hogy az elmúlt másfél évtizedben valóban változtak a különböző országokban élő magyar közösségek körülményei és kilátásai.
Kétségtelen az is, hogy e közösségek más és más helyzetben élnek, egyes országok már benn vannak az Európai Unióban, mások hamarosan bekerülnek vagy esetleg még messze vannak a csatlakozástól. Ennek ismeretében vitathatatlan folytatta Markó , amit a magyar miniszterelnök is mondott, miszerint a prioritásokat újra kell gondolni, vagyis át kell értékelni, hogy a továbbiakban milyen intézményeket, milyen területeket kell támogatásban részesíteni. "
Mint mondta, ezzel egyetért, csupán azzal nem tudna egyetérteni, ha valaki most azt gondolná, hogy a határon túli magyar közösségeknek nincs szükségük a jövőben is hathatós akár politikai, akár anyagi támogatásra..
Az RMDSZ-elnök szerint a határon túli magyarság európai versenyképességét, a modernizációt kell elsőrendű szempontnak tekinteni, ennek érdekében kell a megfelelő intézményeket, programokat támogatni. Ebben a szellemben valóban újra kell gondolni az egész támogatáspolitikát - tette hozzá Markó, elutasítva ugyanakkor azt a szemléletet, amely szerint a határon túli magyar közösségeknek már olyan jól megy", hogy nincs is szükségük támogatásra.
A Szülőföld Alapot illetően az RMDSZ-nek egyelőre kevés információja van. Tudni kellene, mi lesz a jövőben az alapítványokkal, mi lesz a különböző tárcáknál a határon túli magyarsággal való együttműködést szolgáló osztályokkal" mondta Markó Béla. (mti)
Az Iskola Alapítvány megkezdte a Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatások kifizetését. Június 27-én az Iskola Alapítvány Szülőföldön magyarul" projektirodája 9 287 gyerek után folyósította a támogatást azoknak a szülőknek, akik postán kérték az összeg kifizetését. A projektiroda 1 740 gyerek után pedig a pályázó szülőnek az Iskola Alapítvány által a 2004-2005-ös tanévi pályázás során a Transilvania Banknál nyitott, már meglévő bankkártyájára utalta a támogatás összegét. A további bankkártyára történő átutalások a kérelmek feldolgozását követően folyamatosak.
A Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás összege a forintlej bankközi átlagárfolyama gyengülésének következtében 290 RON.
Kolozsvár, 2006. június 27.
Kelemen Hunor elnök
Nagy Zoltán irodavezető
A Képviselőház keddi ülésén módosítások nélkül jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely az elektronikus adathordozókat tartalmazó útlevelek kibocsátásához szükséges adatok feldolgozását szabályozza. Ennek következtében 2007. január elsejétől készülhetnek az útiokmányok, amelyek elektronikus adathordozón is tartalmazzák a tulajdonos élettani adatait: ujj- és arclenyomatát nyilatkozta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes.
Az államtitkár emlékeztetett: az ún. elektronikus útlevelek bevezetése az Európai Unió Tanácsának 2004/2252-es Szabályzata értelmében minden tagállamban kötelező, több országban már be is vezették. Románia két évvel ezelőtt a Schengeni Ütemtervben vállalta az elvárás teljesítését. Szintén a Szabályzat szerint, az adatok védelméért az útleveleket egyetlen intézménynek kell előállítania, ezt a megbízatást Romániában továbbra is az Állami Protokollalap teljesíti.
Az előírás szerint az útiokmányba foglalt chip tartalmazza azokat az adatokat, amelyek felnőttkorban nem változnak, ilyen alapvetően az arcszerkezet és az ujjlenyomat. Az elektronikus útlevél egyébként külalakjában nem tér majd el jelentősen a régitől: mérete 125x88 mm; 32 oldalas; száma az oldalakba bele lesz ütve, a polikarbonát lapba pedig lézerrel lesz beégetve. A turistaútlevél színe ezentúl is meggypiros, a szolgálati okmány színe továbbra is kék, a diplomáciai útlevél pedig fekete borítójú lesz.
A 25 év felettiek elektronikus útlevele 10 évig lesz érvényes, 14 éves kor felettieknek 5 évre, annál kisebb gyerekeknek pedig 3 évre adnak ezentúl útlevelet. Ugyanakkor, sürgősségi esetben három nap alatt ideiglenes útlevelet állíthatnak ki. Ez egy évre érvényes és mindenki csak egyszer igényelheti mondta az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a jelenleg használatos útlevelek továbbra is érvényben maradnak lejártukig, ezeket fokozatosan vonják majd ki a forgalomból.
Az igénylő adatait a megyei kirendeltségeken veszik fel, majd zárt elektronikai rendszeren keresztül küldik a fővárosba, ahol felviszik azokat az adathordozóra, amelyet beépítenek az útlevélbe, egy többrétegű polikarbonát lapba. Az okmány átvételekor a tulajdonosnak lehetősége nyílik az adatok ellenőrzésére mondta Cseke Attila. (RMDSz-tájékoztató)
(Szabadság) Fölöttébb elgondolkoztató az a kampány, amelyet a Román Közszolgálati Televízió folytat a napokban Nagy Románok" címmel. Óriási felhajtással, kellő pátosszal és lendülettel próbálják kicsikarni a nép szívéből a legnagyobb román kilétét, azt, hogy a mítoszokkal felsrófolt román történelem bugyraiban ki a legharsányabb, legrománabb figura. A javaslatok természetesen záporoznak, mondhatni: a bőség zavara felé halad a dolog. A megkínzott nép, a nagyon sokadik áldozati generáció állapotából szívesen álmodja ki magát olyan alakok bőrébe, akiket megfelelő fehérségűre lúgozott ki a huszadik századi történetírás. Ezen nincs is mit elítélni. Moldvai környezetben Stefan Cel Mare a sztár. A görögkeleti egyház által szentté avatott uralkodónak ötszáz évvel ezelőtti vitézkedése olyan legendákat szült, amelyek az irodalomkönyvekből sajnos átkerültek a történelemkönyvekbe, a köztudatba, és ténnyé minősültek. Ugyanez a helyzet Mihai Viteazuval is, ezzel a tizenhatodik századvégi kalandorral, aki az elfogulatlan történészek szerint nem kis szerencsével elég sokra vitte annak idején. Ez után hatalmas szünet következik, újabb hősök már csak a 19. században bukkannak elő. Itt már színesebb a panteon: A.I. Cuza és a Hohenzollern-dinasztia tagjai mellett érdekesebb arcokról is lehet hallani. Eminescu például kézenfekvő választás, aztán a 20. század első fele csak úgy ontja a neveket. Brãtianu, Titulescu, Mircea Eliade, Ionesco, stb. Figyelemre méltó a hangsúlyeltolódás: egyre kevesebb kardforgató, és mind több értelmiségi kerül a palettára. A nép ízlése viszont meglehetősen furcsa, főleg ilyen kérdésekben, így hát elég nehéz lesz megjósolni, kinek a mellén csattan végül a nagynemzeti féltégla.
Érdemes lenne megszervezni egy ellentétes előjelű felmérést is: ki a legkisebb román? Ki égette le a legjobban ennek a népnek az arcbőrét, kinek a szavain és tettein röhögtük könnyesre magunkat a legtöbbször?
Ki az, akinek a nevét, ha említik (főleg külföldön), elpirulunk?
A Vadim és Funar alkotta tandem kapóra jön. A habzó szájú szenátor és a hírhedten eszelős kolozsvári expolgármester (most ő is szenátor, a felsőház józanabb tagjainak legnagyobb örömére") egészen festői párost alkot. Elérték azt, hogy a szükséges rossz egy szélsőjobbos lelkű párt szükségtelen rossz legyen, hogy még maguk a nemzetibb érzelmű románok is megunják a sok demagóg zagyvaságot, amit ezek ketten összehordanak. Egy megosztott díjra tehát mindenképpen esélyesek.
Jól helyezkedik a rendszerváltás utáni Románia két és fél mandátumot betöltött elnöke, Iliescu is. Ma már egyre többen látják úgy, hogy elég sok vér tapad a kezéhez, már csak azt kellene kideríteni, hogy pontosan mennyi: milyen szerepe volt a 89-es eseményekben, és pontosan mekkora felelősség terheli a bányászjárásokkal kapcsolatosan.
A politikai osztály egyébként még sok más esélyes figurát kínál: a Nãstase-kormány több tagja is jó jelölt, igaz, a korrupciós perek még sokáig tarthatnak, így aztán lekésik a döntést. Ügyesen helyezkedik Constantinescu volt elnök is, aki annakidején úgy megundorodott a politikától, hogy most visszatért főállású sárdobálónak. És persze keményen jön hátulról Dan Felix" Voiculescu is, aki épp a napokban jelentette be, hogy veszi a kalapját és marad A legtöbb eséllyel autóversenyzős kifejezéssel: pole position-ból azonban valószínűleg Gigi Becali indul, aki sohasem tapasztalt tökélyre fejlesztette a balkáni surmóságot. Magatartása szépen ötvözi mindazt, ami a tökmaggal, trágársággal és manele-val fémjelzett román társadalom hátramozdításához elengedhetetlenül szükséges. Én rá szavazok, nekem ő a legkisebb román. Második helyen ott vannak követői, azok, akik, ha holnap szavaznánk, őt választanák Románia elnökének. Működésük eredményeképpen Roman Herzognak igaza lesz: EU-integrációnk egy rossz vicc. Sajnos, a poénon nem mi fogunk nevetni
Ercsey-Ravasz Ferenc
Közös szándéknyilatkozatot írtak alá az érintett országok képviselői hétfőn, Bécsben a Nabucco-projekt megvalósításáról, azaz egy új gázszállító csővezeték-rendszer kiépítésről Törökország és Ausztria között, Bulgárián, Románián és Magyarországon át. A tervek szerint 2008-ban kezdenék meg a mintegy 3400 kilométeres vezeték építését, amelynek költségét 4,6-5 milliárd euróra becsülik. A tervek szerint 2011-tol évi 8 és 13 milliárd köbméter gázt szállítanának a Kaszpi-tenger térségéből Európába, majd 2020-tól 25,5 és 31 milliárd köbméter közötti mennyiségre nőne a vezetéken keresztül szállított mennyiség. A Tanácskozáson az országot Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter képviselte.
A földgázvezeték építése a tervek szerint 2010-ben fejeződik be, és két évtizeden keresztül működtetik majd. Befejezte után lehetővé tenné, hogy a Közép-Kelet valamint a Kaszpi régió olyan termelői, mint Irán vagy Türkmenisztán földgázt szállítson Nyugat-Európába, valamint a vezeték-menti országokba. Ez jelentősen csökkenthetné az orosz olajtól történő függőséget. A Nabucco-projekt az EU Transz-Európai Energiahálózat program része.
A június 28-i kormányülésen sürgősségi kormányrendelettel jóváhagyták a Területrendezési és Középítkezési Minisztérium lakásépítést támogató programját.
A program a fiatal családok életminőségének javítását célozza. A 35 évnél fiatalabb házaspárok 20%-os ártámogatást kaphatnak 80 nm-ig, abban az esetben, ha jelzálog-hitel alapján, építkezési céggel építik első lakásukat - mondta Borbély László területrendezéssel és középítkezéssel megbízott miniszter a kormányülést követően.
Kezdeményezésünk a jelenlegi lakáspolitikák feljavítását célozza. Programunk a természeti katasztrófák során lakás nélkül maradt, illetve a tulajdon-visszaszolgáltatási jogszabályok alkalmazása során kilakoltatott egyéneket, családokat is támogatja. Ha jelzálog-hitel alapján építik fel lakásukat 20%-os ártámogatást kaphatnak ok is 80 nm-ig. összegzett Borbély László.
Legalább 5000 fiatal álláskeresőnek segíthet az RMDSZ az álláskeresési tippeket tartalmazó Karrier: Start" című kiadvánnyal jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerdán, Kolozsváron, a kiadványt ismertető sajtótájékoztatón.
A Karrier: Start" az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya által kiadott sorozat negyedik füzete a Piros Okos, Kisegítő és az Anya és gyereke" kiadványok után. A Főosztály és az E-Meló Munkaközvetítő Iroda közös gondozásában megjelent könyv alternatíva a könyvesboltokban megvásárolható, több-kevesebb szakértelemmel karriertanácsokat, tippeket adó könyvek mellett egy közérthető nyelven írott, de komoly szakmai megalapozottságú kiadvány. Egy munkaközvetítő szolgálat többéves tapasztalatára építve az ingyenes könyv hasznos tippeket ad az önéletrajzírástól kezdődően a szándéklevélről (motivációkeresés), ajánlólevélről, munkainterjúról (viselkedés-filozófia), önkéntességről, nyári munkáról (munkalehetőségek és az ehhez szükséges felkészülés), diákmunkáról és munkavállalásról is.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztályának következő kiadványa szeptemberben jelenik meg Fiatalként az Unióban" címmel jelentette be Kovács Péter.
A Karrier: Start" hamarosan digitális formátumban felkerül a világhálóra, de addig is a nyomtatott változatát az RMDSZ megyei-, illetve területi irodáiban, az E-meló-hálózatban, valamint a nagyobb nyári rendezvények helyszínén (Félsziget, EU-tábor) lehet beszerezni. (RMDSz-tájékoztató)
Ismertető: Az Opera egy ingyenes, több platformon is használható teljeskörű internetes programcsomag, amely több előre beépített, a böngészéshez kapcsolódó funkciót foglal magában: egy szabványos és gyors webböngészőt, egy intelligens levelezőt, címjegyzéket, IRC csevegőt, RSS hírolvasót, valamint egy letöltéskezelőt. Az Operában rengeteg kényelmi funkció van: könnyen elérhető könyvjelzők, füles böngészés, egérmozdulatok, hangvezérlés, panelek, illeszkedés a lapmérethez, beépített keresők, felugró ablakok tiltása és még sok hasznos apróság. Az Opera egy kiemelkedően biztosnágos, könnyen és egyszerűen használható webböngésző.
Rendszerigény: Win9x/Me/NT/2000/XP
Magyar kiegészítő: Töltsd le külön!
Magyar honlap: http://magyaropera.blog.hu/
(Honosító Műhely)
Világszerte egyre gyakoribbá válnak azok a megbetegedések, amelyek kialakulásában a helytelen táplálkozási és életmódbeli tényezők játszanak szerepet. A XXI. század hazai társadalmára is jellemző a modern életvitel káros hatása.
Az egészségtelen táplálkozás a napi táplálékbevitel félkész, tartósított és mesterséges adalékanyagokkal dúsított élelmiszerekből áll, amelyek nagyon kevés rostot tartalmaznak, ami pedig az egészséges emésztéshez elképzelhetetlen.
A rostanyagok (inulin, pekton, cellulóz) megfelelő mennyiségű folyadék bevitelével a béltartalom térfogatát jelentősen megnövelik, áthaladási idejét lecsökkentik, ennek eredményeképpen a káros anyagok gyorsabban ürülnek ki az emésztőrendszerből, gátolják a székrekedés kialakulását.
Az alábbi összeállításban említést teszünk olyan fogyókúrákról, amelyek bizonyos betegségek fennállásakor nagy segítségünkre lehetnek.
A GERSON-féle gyógymód: rendkívül alkalmas a krónikus betegségek, rosszindulatú daganatok kiegészítő terápiájára. Célja a test méregtelenítése, valamint a szervezet ellenállóképességének fokozása. A méregtelenítés eszköze maga a diéta: Reggel 8 és este 8 óra között 13 pohár vegyszermentes zöldség- és gyümölcslé javasolt az alábbiakból: sárgarépa, zöldsaláta, zöldpaprika, vöröskáposzta, petrezselyemgyökér, cékla, alma, narancs, banán. Javallt 3 étkezés naponta.
Reggeli: vízben főtt zabkása, vízben párolt gyümölcsök, aszaltszilva, mazsola, szárított sárgabarack, nagypohár frissen facsart narancslé, banán.
Az ebéd, vacsora azonos: nagy adag nyerssaláta, zöldségleves, héjában sült burgonya párolt főzelékkel, friss gyümölcs.
- Az elfogyasztott ételek kb. fele legyen nyers zöldség vagy gyümölcs. A salátákhoz adjunk csiráztatott magvakat (búza, bab, lencse).
- Salátaöntetként mézet és almaecetet vagy hidegen sajtolt olajokat használjunk.
- Minden zöldséget a lehető legkevesebb vízben főzzünk meg.
Ne használjunk sót, borsot vagy más erős fűszert. Fűszerezzünk rozmaringgal, kakukkfűvel, majoránnával.
A cukrot, édességeket teljesen hagyjuk el, akácmézzel édesítsünk.
Kerüljük a fehérkenyeret, a fehérlisztből készült pékárut. Helyette barnakenyeret, fehérrizs helyett barnarizset használjunk.
Legalább 3 hónapig teljesen hagyjuk el a tejterméket, azután is csak nagyon sovány tejből készülteket fogyasszunk (max 0,5 %)
Ne használjunk aluminiumedényt, hanem zománcozottat
Minden főétkezéshez igyunk egy pohár frissen centrifugált répa- vagy almalevet.
A friss növényi levelekkel kombinált klasszikus teaivókúra naponta 1 liter diétás kúratej fogyasztását irja elő, amely gyógynövénylevelekkel egészül ki (csalán, articsóka, pitypang stb.).
A szigorú vegetáriánus nyerskoszt is egyfajta méregtelenítő diéta, amelyben nyers gyümölcs, zöldség, gabonapehely, müzli, préselt növényi olajok (napraforgó, repce, kukorica, oliva) szerepelnek.
A száraznap ivónap kúra alatt 3 száraznapot 2 ivónap cserél fel. Az első 3 napon teljes gabonakenyér vagy kása, aszalt gyümölcs, füge, datolya, olajosmagok fogyasztását irják elő, az ivónapokon 2 liter cukrozatlan gyógynövénytea, zöldséglé alkalmazható.
A) a napi felvett energiamennyiség csökkenése
A fogyókura alatt a fogyás mellett az egészség megőrzésének ugyanakkora hangsúlyt kell kapnia. A bevitt energiamennyiség csökkentésével és a fizikai aktivitás mértékének, valamint intenzitásának növelésével mindkét cél megvalósítható.
Az egészséges étrend esetén ajánlott 55-15-30 energiaszázalékos szénhidrát - fehérje - zsir arány a fogyókúra ideje alatt is ajánlható.
Fogyókúra esetén mindenkinek a saját testalkatához, magasságához tartozó ideális testtömeget célszerű megcélozni, ami egyes esetekben több 10 kg súly leadását is jelentheti.
Érdemes tudni, hogy 30 kg súlyfelesleg esetén már 10 kg is kedvező hatással lehet a cukorbetegségre, vérnyomásra, izületekre, közérzetre, teherbírásra.
Fogyókúra során soha nem szabad arra törekednünk, hogy minél gyorsabban fogyjunk le. A hosszútávú fogyókúra azt jelenti, hogy a fogyókúrával elért súlyt hosszú távra megtudjuk tartani, de jelenti azt is, hogy ezt az ideális súlyt nem egyik napról a másik napra érjük el, mivel a felszedett kilók sem egyik napról a másikra rakódtak le.
(Folytatjuk)
Dr. Korcsog Mátyás
gyógyszerész
A gazdálkodást nem lehet elég korán kezdeni. A gyerek csak akkor tanul meg a pénzzel bánni és takarékoskodni, ha rendszeresen kap zsebpénzt. Minden kezdet nehéz, ezért nem árt az első időkben ellátni néhány praktikus tanáccsal, ötlettel.
Saját pénzzel gazdálkodni, és az első alkalommal abból fizetni az édességet vagy a fagyit, nagy élmény a gyerek számára! A szakemberek szerint a kicsikkel fokozatosan kell megismertetni a pénz értékét.
Az első zsebpénz legmegfelelőbb időpontja az iskolakezdés. Az első osztályos gyerek - még ha az anyagi lehetőségek többet is megengednének - először reális, nem túl nagy, de nem is nevetségesen kis összeget kapjon. Mindig a hét azonos napján adjuk a gyereknek a zsebpénzt. Érdemes meglepni egy takarékpersellyel is, és felhívni a figyelmét arra, hogy a pénzből azt vesz, amit akar, és ha valami értékesebbet szeretne - például egy új számítógépet -, akkor takarékoskodnia kell. Az ifjú gazdálkodó így tanulja meg beosztani "vagyonát".
Mit tegyen a szülő, ha a gyermek zsebpénze már az első nap elfogy? Legyen szigorú és következetes - nem árt a gyereknek megtapasztalnia, milyen rossz érzés, ha elfogyott a pénze, nem tudja megvenni, amit szeretne.
Ha egy kislány például szeretne egy babát venni, kísérjük el az üzletbe, válasszuk ki együtt, nézzük meg, mennyibe kerül, azután beszéljük meg, mennyi ideig tart, míg összespórolja a rávalót. Akár be is jelölhetjük a napot egy naptárban.
Időközönként számoljuk meg közösen az összegyűjtött pénzt. Ha a gyerek a kapott zsebpénzhez képest túl költséges dolgot szeretne, tegyünk neki ajánlatot: "Ha összegyűjtöd a felét, a másik felét én fizetem." Ez serkentően hat majd!
Idősebb gyerekeknek ki lehet találni valamilyen nekik való pénzkereseti lehetőséget: ilyesmi lehet az újságpapír gyűjtés, netán üvegvisszaváltással tehetnek szert plusz pénzre, így megtanulják, milyen érzés pénzt keresni.
Nem árt néha megosztani a gyerekkel a családi költségvetést sem: "most egy kicsit spórolnunk kell, mert sokba került a nyaralás", stb. - akkor a gyerek megtudja és megérti, hogy a felnőtteknek is óvatosan és körültekintően kell gazdálkodniuk.
(www.egyperces.hu)
A Che Guevara születésének 78. évfordulója alkalmából La Higuera faluban rendezett megemlékezésen Evo Morales bolíviai államelnök elismeréssel szólt Kubáról és Venezueláról, országa két legszorosabb dél-amerikai szövetségeséről: köszönetet mondott Fidel Castro kubai és Hugo Chavez venezuelai elnöknek az elszegényedett Bolíviának nyújtott humanitárius és gazdasági segítségért. Amikor az ünnepi megemlékezésen falubeli gyerekek elfújták a 39 évesen Bolíviában elfogott és kivégzett Che Guevara születésnapi tortáján gyújtott 78 gyertyát, Morales megígérte, hogy kokatortát süt Fidel Castro augusztus 13-án esedékes 80. születésnapjára.
Vlagyimir Iljics Lenin szülőháza rendszeresen sztriptíztánccal fűszerezett tivornyáknak adott otthont - derült ki a múzeum bevételeit vizsgáló helyi vizsgálat nyomán. A ház Uljanovszkban, a Volga partján, egy 12 ezer négyzetméteres márvány épületkomplexum belső udvarán áll. A helyi hatóságok némi posztumusz hasznot remélve a város neves szülöttjétől, Disneyland mintájára elhatározták a Leninland kialakítását. Ám mielőtt hozzáfogtak volna a nagyszabású tervek megvalósításhoz, fel szerették volna mérni, hogy jelenleg mekkora bevételt könyvelhet el a múzeum a jegyeladásokból. A vizsgálat során kiderült, hogy a múzeum munkatársai sem voltak híján az üzleti érzéknek: rendszeresen bérbe adták a létesítményt mindenféle rendezvények számára. A helyi üzletemberek számára rendezett tivornyák voltak a legnépszerűbbek, ezeken sztriptíztáncosnők szórakoztatták a vendégeket. A murikon a múzeumi dolgozók vállalták a pincér szerepét - és a bevételnek csupán egy töredékét fizették be az intézmény pénztárába.
A vörösbort szív-, keringési és emésztési gondok enyhítésére orvosok is ajánlják, most pedig kiderült róla, hogy a halláskárosodás kialakulását is lassítja. Mértékletesen fogyasztva késleltetheti a korral összefüggő süketség kialakulását, s csökkentheti a zaj, vagy egyes antibiotikumok okozta hallásromlást - olvasható a New Scientist című londoni folyóiratban. Mindennek az a magyarázata, hogy az úgynevezett szabad gyökök, azaz a szervezetben termelődő káros vegyületek (valamint a zaj és bizonyos típusú antibiotikumok) megkárosíthatják a belső fül sejtjeit, márpedig ezek létfontosságúak a ha