Bányavidéki Új Szó

2005. november 18 - 24.
17. (XLVII.) évfolyam 969. szám

Balázs Janó szobrai Nagybányán

(BÚSz-információ) Nem volt még a Teleki Magyar Házban önálló szobrászati kiállítás. A jeget most, úgy tűnik, Balázs Janó Torockószentgyörgyön alkotó szobrászművész töri meg, akinek tárlata jövő csütörtökön nyílik meg a fasori Thorma-terem falai között.

Külön érdekessége a kiállításnak, hogy az alkotó – nagybányai születésű, édesanyja pedig Csizér Lilla (1914-1986) nagybányai festőművész volt. Balázs Janó számára így Nagybánya több egyszerű születési helynél. Édesanyja révén ugyanis, mondhatni, a nagybányai festőiskolába is beleszületik, jól ismeri a Ziffer Sándor köré csoportosuló művészeket. A fafaragásba pedig Vida Géza műhelyében kóstol bele. A folytatás már Kolozsvárhoz kapcsolja. Kósa Huba Ferenctől szobrászatot, Vasile Pop Silaghitól pedig grafikát tanul. 1975-től a Kolozsvári Porcelán Kutató Intézet tervezőjeként kerámia tárgyaival számos hazai és külföldi tárlaton vesz részt. Első egyéni szobrászati kiállítását feleségével, Székely Ilona keramikussal együtt 1977-ben rendezte meg a kolozsvári Korunk Galériában. Alkotótáborok – Villány, Szováta, Zsobok, Kaposvár – rendszeres résztvevője. 1999-ben Xantus Gábor Torockószentgyörgyön filmet forgatott Balázs Janó művészetéről.

Nagybányai kiállításának megnyitójára 2005. november 24-én, csütörtökön 17.30 órai kezdettel kerül sor. Az eseményre szeretettel várjuk a nagybányai képzőművészeket, minden nagybányai művészetkedvelőt! (-helyi)

Helytörténeti tanfolyam!

Alapfokú idegenvezető-képzéssel egybekötött helytörténeti tanfolyamot szervez a téli hónapokban a Teleki Magyar Ház. A harminchat órás tanfolyam keretében szakemberek tartanak előadásokat Nagybánya és környéke történelméről, környezetéről, műemlékeiről, néprajzi, művészeti és vallási vonatkozásairól, egyszóval olyan kérdésekről, amelyeket az iskolai oktatás sem most, sem az elmúlt évtizedekben nem, vagy csak alig tudott/ tud felvállalni.

Az elméletet vetítés, szakkönyvek, fényképek, fénymásolt anyagok egészítik ki. Kihelyezett órákat is tartunk, ahol – városnézés, temető- és múzeumlátogatások keretében – a város múltjával, műemlékeivel és érdekességeivel ismerkedünk. A gyakorlati órák azonban nem csak városunkban zajlanak: egy vagy két egynapos autóbuszos kirándulás formájában Máramarosszigettől Domokosig, Szinérváraljától Kapnikig a megye jelentősebb településeire is ellátogatunk.

A tanfolyamon a következő kurzusok hallgathatók:

Történelem: Nagybánya és környéke, valamint Máramaros történelme. Bányászattörténet. Oktatástörténet. Ipartörténeti vonatkozások. (8 óra)

Földrajz és környezetismeret: A Gutin vidék földrajza és természeti értékei. A fontosabb bakancsos és autós túraútvonalak és látnivalók. (3 óra)

Egyháztörténet: Nagybánya és környéke, Máramaros történelmi egyházai, felekezetei. Egyházi építészet, egyházi oktatás. (6 óra)

Művészettörténet: A nagybányai festőiskola. Nagybányai képzőművészet 1896-1944, valamint 1945-2005 között. (5 óra)

Irodalom és kultúra: Nagybánya és környéke, valamint Máramaros irodalmi és művelődési-kulturális vonatkozásai. Egyesületi élet régen és ma. (5 óra)

Néprajz: Népművészet és népi építészet Máramarosban. (4 óra)

Gyakorlati idegenvezetés: tudnivalók az idegenvezetésben. Hogyan vezessünk turistacsoportot? Szálláslehetőségek a megyében, utazási lehetőségek, sportolási lehetőségek, pénzváltás, úti-higiénia, kapcsolatemberek stb. (5 óra)

A tanfolyamra 2006. január 7. – március 25. között kerül sor. Az előadások és terepgyakorlatok szombatonként délelőtt vagy (tantárgytól függően) délután fognak lezajlani (naponta 3-3 óra). A tanfolyam végén a résztvevők vizsgát tesznek, a legsikeresebb végzetteknek pedig a Teleki Magyar Ház együttműködést ajánl fel hazai és magyarországi turistacsoportok idegenvezetésére. Középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, középkorúak és idősek jelentkezését egyaránt várjuk! Résztvételi díj: 600 ezer (60) lej, Teleki-kártyásoknak 500 ezer (50) lej. A résztvételi díj tartalmazza az előadások, a múzeumi belépők és az autóbuszos kirándulások költségét. Az előadásokat kiegészítő könyvészetet igény szerint külön kell (lehet) megvásárolni.

Jelentkezni lehet december 15-ig, a résztvételi díj felének befizetésével. A fennmaradó részt a tanfolyam megkezdésekor kell kifizetni!

Az egyes napi előadásokra külön is lehet majd jelentkezni, 30 ezer lej/nap kifizetése ellenében. Ez az összeg azonban csak az előadások meghallgatására jogosít fel, sem a múzeumi belépők, sem az autóbuszos kirándulások költségét nem tartalmazza és vizsgázásra sem jogosít fel.

Bővebb felvilágosítás az 212-668-as vagy 0744-919166-os telefonszámon, illetve a telekihaz@tmh.alphanet.ro e-mail címen kérhető.

Régiónk

– Tekintse meg a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának ŐSZI TÁRLATÁT! Nyitva keddtől-szombatig 13-18 óra között, a Teleki Magyar Házban!

– ERŐSS Zsolt újra Nagybányán! December 7-én 18 órakor vetítés és előadás a Teleki Magyar Házban, a K2-MOL expedícióról!

– RADNÓTI Miklós szavalóversenyre kerül sor november 26-án 10 órától a Németh László Gimnáziumban, V-XII. osztályosok számára. Ugyanekkor lesz a román tagozatra járó magyar gyermekek „Ki mit tud?" gálája.

– A TELEKI Magyar Házban hangzik el november 26-án 18 órai kezdettel Bertóti Johanna verses-zenés összeállítása, amely az ősz folyamán először a nagybányai MusicArt kávézóban, majd (részletében) a Gesztenye Ünnepen került bemutatásra. A kétrészes előadás címe: Hetedik (József Attila versei) illetve Rigófüttynek volna jó (megzenésített versek).

– JÓZSEF ATTILA halálának évfordulójára emlékezünk december 3-án. Váradi Izabella: Öngyilkos volt-e József Attila? című irodalomtörténeti előadását Bertóti Johanna, Seregi Kinga, Konyicska Kinga, Moldován Blanka verses-zenés összeállítása követi a TMH-ban (18 óra).

– INGATLANügyi tanácsadás jövő csütörtökön 17 órától a TMH-ban!

HÁZIMOZI A TELEKI MAGYAR HÁZBAN!

Szombaton 16 órától: Robin Hood, színes, szinkronizált amerikai rajzfilm, 83 perc, vagy Z, a hangya, színes, szinkronizált amerikai rajzfilm 87 perc (a gyermekek választanak). 18 órától: Száll a kakukk fészkére! Az ötszörös Oscar-díjas amerikai film cselekménye egy elmegyógyintézet néha mulatságos, többnyire azonban kegyetlen viszonyai között zajlik, ahol az antiszociális viselkedése miatt elítélt Patrick McMurphy (Jack Nicholson) megpróbálja kizökkenteni a betegeket apátiájukból és rádöbbenteni őket arra, hogy alapvető emberi jogaikról semmi szín alatt sem szabad lemondaniuk. Az ápolók azonban nem nézik jó szemmel a lázadást...

NAGYBÁNYA A NAGYVILÁGBAN

– A pomázi (Magyarország) Testvérmúzsák Galériában nyílt tárlata tegnap, november 17-én, Dudás Gyula nagybányai festőművésznek. A január közepéig látogatható kiállítást Alföldi László volt kolozsvári főkonzul méltatta.

– Nagyváradon nyílik reprezentatív tárlat november 28-án a felsőbányai Nagybánya festészeti táborok tíz éves terméséből – tudtuk meg Véső Ágoston festőművésztől, az alkotótábor művészeti irányítójától. A kiállítás december végétől Nagybányán, a Teleki Magyar Házban lesz megtekinthető!

Színe és fonákja

CSÉSZÉK ÉS FEKETÉK

Aki megszállott kávéfogyasztó, az nyilván számtalan fajta kávéscsészéből ivott már feketét. A profi kávéfogyasztó azt is tudja, hogy nem a csésze színétől, formájától függ az úgynevezett „fekete leves" íze. A jó kávét a jó alapanyag teszi. A csésze szépsége nem pótolhatja az aromás pörköltkávét, s az esetleges fűszereket (gondoljunk csak az arab kávéra).

Életem legrosszabb kávéját Bukarestben ittam, az Északi Pályaudvar egyik talponállójában. Lehet, hogy ebben a formában kissé kemény ez a megfogalmazás, hiszen amit ott ittam, talán nem is kávé, hanem kávémaradványok maradványaival szennyezett forró (vagy inkább langyos) víz volt. Sokat kellett volna még fejlődjön, hogy kiérdemelje a „nagyon rossz kávé" megtisztelő címet.

Tény azonban, hogy amikor reklamáltam (pedig egyáltalán nem szokásom panaszt emelni, még ha rosszabb minőségű áruval is szúrják ki a szemem), a „kulisszák" mögül előbújt a kínai tulaj, s félreérthetetlen arckifejezéssel „közölte" velem: jobb lesz meghúznom magam, különben nem csak a csészék, de még a csészealjak is elkezdhetnek felém repülni... Bevallom: addig nem is sejtettem, hogy olyan jól ismerem a dél-kínai nyelvjárást... Mivel értek én a kínai szóból, vagy inkább gesztusokból, nem forszíroztam a dolgot, felhörpintettem az azonosíthatatlan nedűt (nehogy még ezért is megorroljon rám a testvéri Kína hazánkban rekedt fia), majd sietősen távoztam. Nem mintha sürgős elintéznivalóm lett volna. A vonatom csak este indult, bőven volt időm. Csak éppen nem szerettem volna repülő csészealjakat látni az Északi Pályaudvaron, ami köztudottan egy vasútállomás. Már csak a konkurencia miatt sem.

Ezzel szemben a legerősebb (de nem biztos, hogy egyben a legjobb) kávét a Center-komplexum kávézójában ittam, jópár évvel ezelőtt. Olyan erős volt, hogy szinte megrepedt a csésze, amiben felszolgálták, s mai napig kétségek gyötörnek, hogy nem vagyok-e már rég halott, s csak az a kávé tart még életben. Szinte úgy éreztem, hogy nem is folyadék, hanem száraz kávészemek árja gördül le torkomon. Olyan volt a kávék között az a fekete, mint a paprikakészítmények között az „Erős Pista".

Szóval jó kávét lehet csúnya, ízléstelen csészében felszolgálni, de a szép csészében szervírozott fekete nem biztos, hogy egyben finom is. S ha választani lehet, inkább iszom csúnya csészéből finom kávét, mintsem szép csészéből rossz kávét. Mert hogy a jó fekete szép, ízléses csészében „nyújtózzon el", s takarózzon be gőz-dunnájával, az igen ritka eset. Legalábbis mifelénk.

Hát még ha nem is csészékről és kávékról van szó... (tami)

Egyházi hírek

* A Nagybánya-újvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára Vas Irén (41) testvérünket.

* A Nagybánya-óvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára Pap Józsefné szül. Gyarmathy Éva (79) testvérünket.

* A koltói református egyházközségből utolsó útjára kísérték Vicsai Dezső (61) testvérünket.

* A magyarberkeszi ref. egyházközségből kísérték utolsó útjára Forausberger Vilmosné sz. Kolozsvári Erzsébet (79) testvérünket.

* HÁLÓ találkozó volt Szatmárnémetiben november 12-én, a Scheffler János lelkipásztori központban. A Partiumból összesen 130-an voltak jelen az eseményen, amelyről a jövő heti lapszámban közlünk rövid beszámolót! (Ecsedi Orsolya)

Gyógytorna, máskor

AZ ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) ezután hétfőn és szerdán várja az érdeklődőket gyógytornára! Hétfőn 16.45 órai kezdettel, szerdán pedig 17.00 órától találkozunk a Teleki Magyar Házban! Mozogjon velünk!

Beirtakozás magyar osztályokba

A Nicolae Iorga 11. sz. Általános Iskolában november 1-től megkezdődött a beiratkozás a 2006-2007-es tanévre. Ezúton kérjük a kedves szülőket, hogy akiknek gyermeke a jövő tanévben kezdi az I. osztály, e hónap folyamán iratkozzon be az iskola titkárságán. Az igénylőknek hosszabbított programot is biztosítunk. Szükséges iratok: keresztlevél másolat, oltási igazolvány, dosszié.

Kalendárium

NOVEMBER 18-24. (Őszutó, Enyészet, vagy Szent András hava)

November 18., péntek, az év 46. hete és 322. napja. Névnapok: Jenő, Jolán, Ottó, Péter.

Napkelte: 6:53, napnyugta: 16:05; holdkelte: 17:21, holdnyugta: 9:50.

November 19., szombat, az év 46. hete és 323. napja. Névnapok: Erzsébet, Zsóka.

Napkelte: 6:55, napnyugta: 16:04; holdkelte: 18:18, holdnyugta: 10:47.

A katolikus egyház egyik legnagyobb női szentje Árpádházi Szent Erzsébet. A legenda szerint a kötényében a szegényeknek vitt alamizsna rózsává változott, mikor atyja kérdőre vonta. Ez az, amit rózsacsodának neveznek.

November 19-én, tél és a karácsony rámutatónapján azt mondják: ha havazik, Erzsébet megrázta pendelyét. Ezt a napot az őszi munkák zárónapjaként tartják számon, s azt mondják róla: "Szent Erzsébet napja tél erejét szabja."

November 20., vasárnap, az év 46. hete és 324. napja. Névnapok: Jolán, Amália, Ödön, Zoltán, Zsolt.

Napkelte: 6:56, napnyugta: 16:03; holdkelte: 19:23, hodnyugta: 11:30.

November 21., hétfő, az év 47. hete és 325. napja. Névnapok: Olivér, Amália, Mária, Ilma.

Napkelte: 6:57, napnyugta: 16:02; holdkelte: 20:31, holdnyugta: 12:03.

November 22., kedd, az év 47. hete és 326. napja. Névnapok: Cecília, Csilla, Mária.

Napkelte: 6:59, napnyugta: 16:01; holdkelte: 21:40, holdnyugta: 12:28.

November 23., szerda, az év 47. hete és 327. napja. Névnapok: Kelemen, Klementina, Dániel, Adrien.

Napkelte: 7:00, napnyugta: 16:00; holdkelte: 22:48, holdnyugta: 12:47.

November 24., csütörtök, az év 47. hete és 328. napja. Névnapok: Emma, Flóra, János, Virág.

Napkelte: 7:02, napnyugta: 15:59; holdkelte: 23:55, holdnyugta: 13:03.

Heti horoszkóp

KOS (március 21-április 20.)

Ezen a héten a megszokottnál több hajlandóságot mutat arra, hogy másokat is meghallgasson. Igaz, temperamentumossága nem hagy alább, így kisebb nézeteltérésekben is része lehet, viszont ugyanakkor nagy az igénye a gyengédségre is.

BIKA (április 21-május 20.)

Egy jó szóra, gyengédségre, szeretetre vágyik, amit párjától nem biztos, hogy megkap. Rá kell ébrednie, hogy társa nem mindig ugyanazzal a pénzzel fizeti ki, mint amilyennel ön kedveskedik neki.

IKREK (május 21-június 21.)

Munkatársai pletykálják önt, persze csak akkor, ha nincs körükben. Nem csupán munkahelyi szokásait, viselkedését, hanem magánéletét is górcső alá veszik. Ha tudomására jut, hogy ki indította el az egészet, próbáljon meg beszélni vele.

RÁK (június 22-július 22.)

Ezen a héten a lelke mélyén őrzött titkok elemzésével lesz elfoglalva, szinte teljesen elszigetelődik a külvilágtól. Emiatt a környezetében élők szemében kissé légiesnek, álmodozónak tűnhet.

OROSZLÁN (júl. 23-aug. 23.)

Ezen a héten kerülhet sor a várva-várt Nagy Találkozásra. Az sem zavarja, hogy egy önnél fiatalabb személy válik rajongása tárgyává, hiszen gyönyörű időszakot élhet át mellette.

SZŰZ (aug. 24-szeptember 23.)

Az elkövetkező napokban nem sokat törődik önmagával, minden erejével azon lesz, hogy a környezetében élőknek harmonikus életteret biztosítson. Ez a hozzáállás eléggé ki fogja az ön fizikai és szellemi erejét meríteni.

MÉRLEG (szept. 24-okt. 23.)

Szinte mindenki önben keresi támaszát ezekben a napokban, pedig egyáltalán nem erre vágyik. Enélkül is éppen elég baja, gondja van. Nem csoda tehát, ha esetenként idegeire megy a mások túlzott bizalmaskodása.

SKORPIÓ (okt. 24-nov. 22.)

Meglehetősen lassú lesz mindenben ezen a héten. Pedig szüksége lenne arra, hogy vágjon az agya, s testét ne hálózza be a lomhaság. Késleltetett reakciói kellemetlenségek forrásai is lehetnek.

NYILAS (nov. 23-dec. 21.)

Ezen a héten hajlamos lesz arra, hogy elcsábuljon. Legalábbis a gondolattal szívesen eljátszadozik. Ezirányú terveit nem biztos, hogy életbe is ülteti, hiszen tudja, kedvese, házastársa nem örülne ennek.

BAK (december 22-január 20.)

Párkapcsolata terén igen elégedett lehet ezen a héten. Minden úgy alakul, ahogyan szeretné. Ennek hatására valósággal kivirágzik.

VÍZÖNTŐ (jan. 21-február 19.)

Munkahelyén nem igazán úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné. Szíve szerint mindenkinek megmondaná a magáét, de sajnos nem teheti. Előfordulhat, hogy egy-egy keresetlen szó kicsúszik a száján.

HALAK (febr. 20-március 20.)

Szinte minden szellemi, anyagi befektetése most hozza meg a várt eredményét. Megérett az idő arra, hogy learassa eddigi munkája gyümölcseit. Jó aratást!

Anyanyelvápolás a szórványban

Sylvester János Emléknapokat tartottak Szinérváralján

(BÚSz-tudósítás) Amint arról már tájékoztattuk önöket, november 12-13án Sylvester János Emléknapokat szerveztek Szinérváralján. A rendezvény keretén belül a fő hangsúly a népi hagyományok felelevenítésére és az anyanyelv ápolására helyeződött.

"A magyar nyelv ápolása a szórványban"

A szombat délelőtt kezdődött rendezvényt "A magyar nyelv ápolása a szórványban" című tanácskozás nyitotta, amelyen nem csak szinérváraljai, hanem nagybányai és Nagybánya környéki pedagógusok is résztvettek, civil szervezetek, egyházak is képviseltették magukat. A megbeszélést a rendezvény főszervezőjének, Farkas Imre magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak a köszöntője és vitaindítója nyitotta, ismertetve a találkozó célját, és beszámolva a jelenlévőknek arról, hogy ebből az alkalomból látott napvilágot a 2. sz. Iskola magyar tagozatos tanulói által szerkesztett diáklap, a Kiskópé első száma.

A tanácskozás Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő érdekes és ugyanakkor elgondolkoztató beszámolójával folytatódott, amely felvázolta a Máramaros megyei magyar nyelvű óvodai és iskolai oktatás közelmúltbéli, illetve jelenlegi helyzetét. Az igen érdekes statisztikai adatokat felvonultató tanulmány részletes ismertetésére egyik későbbi lapszámunkban térünk ki. Most csupán annyit említjük meg, hogy megyénkben, a tanfelügyelőnő által áldozatos munkával összegyűjtött adatok szerint, 5288 magát magyarnak valló diák van. Sajnos ezen diákok mindössze 42%-a tanul magyar tannyelvű osztályokban, illetve csoportokban. A tanfelügyelőnő külön kitért a fakultatív oktatás helyzetére is.

Az ismertetőt nyílt vita, beszélgetés követte, melynek legfontosabb témája a magyar tannyelvű szakiskolák problémája volt. Sajnos megyénkben egyetlen magyar tannyelvű szakiskola sem működik, így az általános iskolai tanulmányaikat magyarul végző diákok számottevő része román tannyelvű szakiskolákban kénytelen folytatni tanulmányait. A tarthatatlan helyzetet két módon lehetne orvosolni. Vagy a román tannyelvű Nenitescu Líceumban beindítandó magyar osztállyal, vagy pedig a Németh László Líceumban meghonosítandó szakiskolai képzéssel. Ha az első változat kerül életbeültetésre, nem kell a technikai bázis létrehozásával és az oktatói gárda toborozásával vesződni, viszont ebben az esetben a Németh László Líceum elesik az úgynevezett "fejpénztől". A második változat plusz kiadások elé állítaná gimnáziumunkat, viszont a "fejpénz" is ott maradna. Igaz, ez utóbbi változat esetében a rizikó is valamivel nagyobb. Az első változat mellett elsősorban Balogh E. Csaba magyar nyelv és irodalom szakos tanár tört pálcát, míg a másodikat leginkább a tanfelügyelőnő szorgalmazta. Hogy melyik fog életképesnek mutatkozni a két lehetséges megoldás közül, a közeljövőben fog eldőlni.

A sok felvetett ötlet, gondolat közül, a teljesség igénye nélkül, megemlíteném azt, amelyik az anyaországi történésektől és elsősorban a politikai szélfúvásoktól való elhatárolódást (Simori Sándor, a Lendvay Márton Színjátszó Kör vezetője), a gyerekek magyar iskolába való beiratását divatként, trendként, vagy éppenséggel portékaként, jó befektetésként értékelő felfogás meghonosítását (Székely Miklós alpolgármester), az érdekvédelmi szervezet és a tanári kar presztizsének a növelését (Merli Ferenc RMDSZ-tisztségviselő), vagy éppen a szülőkkel történő kapcsolatfelvételnek a szükségességét (Szilágyi Adalbert-Béla, RMDSZ elnök) szorgalmazta. S a tanácskozás "közönségdíjas" aranyköpése sem maradhat ki ebből a beszámolóból. Remélem, ezzel nem haragítom magamra a fiatal tiszteletes urat, aki felajánlotta, hogy szívesen besegít a szülőknek a gyermekvállalás terén.

Élő hagyományok

A rendezvény a szinérváraljai diákok által készített népművészeti jellegű játékok és dísztárgyak kiállításával és nyílt árusításával, majd az óvodások és iskolások hagyományőrző műsorával folytatódott. Különféle eseményekhez kötődő népszokások, népi táncok és népdalok elevenedtek fel, a Hiripi Erzsébet és Tephenhárdt Ágota óvónők, Szilágyi Éva (I. o.), Czompa Mónika (II. o.), Asztalos Ilona (III. o.), Adoreanu Kraiger Boglárka (IV. o.) tanítónők, valamint a Farkas Melinda, Polgári Klára és Sike Mária tanárnők által felkészített óvodások és iskolások előadásában. Meg kell hagyni, igazán profi előadásnak lehettünk szem- és fültanúi, s az összhatást csak fokozták az emléknapok tiszteletére készített gyönyörű népviseleti ruhák.

Kötelességünk kamatoztatni a tálentumokat

November 13-án, vasárnap ökumenikus istentisztelettel folytatódott a megemlékezés, a római katolikus templomban. A szentmisén többek között jelen volt a város polgármestere, Adoreanu Kraiger Zamfir, Székely Miklós alpolgármester és Ludescher István, a Nagybánya-területi RMDSZ-elnök is. Harsányi László tiszteletes az Isten által adományozott tálentumok kamatoztatásáról szóló példabeszéd kapcsán intézett néhány megszívlelendő és megfogadandó szót a jelenlévőkhöz. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek kötelessége kihasználni, önmaga és embertársai javára fordítani azt a tehetséget, amit Istentől kapott.

Bak Enikő lelkipásztorasszony a humanista Sylvester Jánosról beszélt, arról, hogy tulajdonképpen milyen úton-módon érlelődött a korabeli társadalmi-vallási táptalajban az az eszmeiség, amely egy Sylvester Jánoshoz mérhető személyiség kimagaslását eredményezte.

"A kör közepén állunk?"

A kétnapos rendezvényt a Simori Sándor vezette Lendvay Márton Színjátszó Kör egyrészes, zenés-humoros összeállítása előadása zárta, amelyre a korábbi rendezvényeknek is otthont adó Szociális Központ (az egykori moziterem) épületében került sor. Ha optimisták akarunk lenni (s miért ne lennénk azok?), akár azt is mondhatnánk, hogy zsúfolásig megtelt a mi kis "mikroszkóp-színpadunk".

Tamási Attila

„Minden egyes cikkelyért nagyon meg kell küzdeni"

Beszélgetés dr. Bónis István képviselővel (3.)

– Melyek a legújabb fejlemények a kisebbségi törvény ügyében?

– Létezik egy olyan lehetőség, hogy a kormány felelősségvállalásával is be lehet nyújtani egy törvényjavaslatot. Szeretnénk a kisebbségi törvényt is ilyen formában benyújtani. Sajnos felelősségvállalással csak egy tervezet benyújtására van lehetőség, tehát vagy a kisebbségi törvény, vagy az egészségügyi törvény csomagja fog ilymódon a parlament elé kerülni. A szövetségi elnök is inkább a kisebbségi törvényt szeretné így beterjeszteni.

– Köztudott, hogy a kisebbségi törvényt a szenátus leszavazta. A szociáldemokraták úgy nyilatkoztak: ha kiveszik az 5. fejezetet (a kulturális autonómiáról szólót) a tervezetből, akkor megfelel nekik a törvény. Kikerült az említett fejezet, s a végszavazásnál a szociáldemokraták mégiscsak ellene szavaztak. Akkor mi a gond?… Volt egy kis ribillió, mert a konzervatív párt sem a koalíciós megegyezésnek megfelelően szavazott. Nekik az volt a kikötésük, hogy a tervezetbe foglaltassék bele: azokon a településeken, ahol a románok kisebbségben élnek, ha nem sikerül bejuttatni egy tanácsost sem a helyi tanácsba, képviselőik hivatalból kapjanak helyet. Természetesen az RMDSz ezt így nem fogadhatta el, s azt a kompromisszumos megoldást szorgalmazta, hogy terjesszék ki a javaslatot az ország minden olyan területére, ahol kisebbségek élnek.

– A törvénytervezet most átkerült a képviselőházba. A koalíciós pártok képviselői aláírták, hogy itt úgy fog átmenni a tervezet, ahogyan azt a kormány benyújtotta, tehát az 5. fejezettel együtt. Az állandó bűrónak kellett volna döntenie arról, hogy ezt egy sürgősségi procedúrával, tehát húsz napon belül letárgyalják. Amikor azonban szavazásra került a sor, a konzervatív párt képviselője, Daniela Popa kivonult. Állítólag hivatta Voiculescu elnök. Ez volt részükről a második hátbaszúrás. Végül a frakcióvezetőkből álló napirendi bizottság fogja eldönteni, hogy milyen procedúrával menjen át a törvény. Reméljük, hogy végül minden jól fog alakulni. Tény azonban, hogy minden egyes cikkelyért nagyon meg kell küzdeni.

Lejegyezte: Tamási Attila

Példás együttélés

Kétnyelvű helységnévtábla Magyarberkeszen

Magyarberkeszen is kitették a kétnyelvű helységnévtáblákat – tudtuk meg mindenki „szenátorától", Molnár János helyi RMDSz-elnöktől.

– Van egy éve, hogy kérelmeztük, de csak most lett meg rá az anyagi fedezet. Elvégre kell hozzá ez-az, cement, cső, lemez, miegymás... Nagyváradon készült, szabvány szerint, egy erre szakosodott cégnél. Semmilyen gond nem volt a kihelyezéssel. A községben körülbelül 60%-os a magyarság aránya, ha viszont a hozzánk tartozó falvak lakosságát is figyelembe vesszük, úgy 14%-ot teszünk ki. Bár ez nem éri el a törvény által előírt 20%-ot, semmilyen ellenállást, irka-firkát, rosszalló megjegyzést nem tapasztaltunk. Amit kifejezetten nem tilt a törvény, azt szabad... Természetesen a határozat megvitatása során voltak kisebb nézeteltérések, de végülis megszületett a kedvező döntés.

Egységes sürgősségi hívószám januártól: 112

(Interneten) Jó lesz megjegyezni a 112-es ingyenes, egységes sürgősségi hívószámot, mert jövő év januárjában megszűnnek az ismert régi hívószámok, mint a 955 (rendőrség), 962 (mentők), 981 (tűzoltók). Minden esetben a 112-t kell hívni. A közeljövőben ezen a számon lesz hívható a csendőrség és a terroristaellenes osztag is.

A rendszer minden hívást rögzít, és a hívószámot kijelzi, tehát azonosítható mindenki. Az alaptalan hívásért egytől ötmillió lejig terjedő pénzbírság szabható ki, de a hamis riadó már terroristacselekedetnek számít, így bűncselekménynek minősül, és akár szabadságvesztéssel is sújtható.

A rendőrség arra hívja fel a figyelmet: amíg valaki játszadozik a sürgősségi hívószámmal, megtörténhet, hogy másvalaki, akinek tényleg szüksége lehet a mentőkre vagy tűzoltókra, esetleg a rendőrségre, nem jut vonalhoz, s akár tragédiához is vezethet a felelőtlen könnyelműség.

Fagylaltra várva

Kríza János Balladamondó Verseny, Sepsiszentgyörgy, 2005. október 20-23.

Három vitéz atyámfia
hosszú útra elindula,
hosszú útra elindula,
Szentgyörgynek a városába.

Körülbelül ilyen hangulatban vágtunk neki a hosszú útnak, kis autóval. Tényleg bátor vállalkozás volt, mivel először vettünk részt ezen a szavalóversenyen, balladát mondani pedig főleg nagy vállalkozás. Ketten mentünk diákok: Ravasz Tekla és jómagam. Kísérő tanárnőnk Váradi Izabella volt.

Az út nagyon hangulatos volt, sokat nevettünk, beszélgettünk. Kolozsváron és Marosvásárhelyen meg is álltunk. Marosvásárhelyen meglátogattuk a Kultúrpalotát. Nagyon talált ez a látogatás az utunk céljával, mivel a Tükörterem színes, festett üvegablakait is megcsodáltuk, amelyek többnyire balladákat ábrázolnak.

Fele úton szép üvegek
színpompázóak, festettek.
Egyik Budai Ilonát
ládájával ábrázolja,
büszkén viszi, és irgalmát
a kicsikre nem pazarolja.
A második képen ottan
Sára leány fekszik holtan.
Harmadikon Kádár Kata,
a jobbágynak szép leánya.
Júlia szép lány is ott ül,
szép szeme a kosra szegül.

Az ábrázolt balladák nagy részét a versenyen is viszonthallottuk. Pénteken kezdődött a tulajdonképpeni vetélkedő. A zsűri elnöke egy néprajzkutató volt, a másik két tag egy magyartanárnő és egy színész. Elképesztően sok balladát hallhattunk, több, mint – mindenki fogózzon meg – hetvenet. Igazán nagy megpróbáltatás volt mindenki számára ennyi szavalatot végighallgatni. Csupa szerencse, hogy nem lettünk depressziósak...

Közben néha-néha elszaladtunk fagyizni egyet egy nagyszerű cukrászdába, hogy lehűtsük az átélt traumákat, tragédiákat, és más efféléket.

Fagylaltnak a finom íze
édes, mint a csorgó vize.

A körülmények igazán jók voltak. Egy kényelmes panzióban laktunk, az étel is finom volt.

Szentgyörgyi Tego panzió,
nem kell neki revízió.

A szavalataink egész jól sikerültek, a tapsból kitűnt, hogy a közönségnek is tetszett. A verseny egészére az volt jellemző, hogy nagyon sok ballada ismétlődött, ez kissé monotonná tette a versenyt. A toplistán a következő balladák álltak: A megcsalt férj, Barcsay, Fehér László, Az elcsalt anya, A megesett leány.

Szombaton meglátogattuk Sepsiszentgyörgy nevezetességeit. Láttuk a Vártemplomot, a Székely Nemzeti Múzeumot, és más Kós Károly tervezte épületeket. Ezt a díjkiosztó ünnepség követte. Nagy izgalommal vártuk az eredményeket. A színész okos észrevételeit sorolta fel. Ebből csak tanulni lehetett. Egy dicséretet hozhattam haza, ami mégsem kis dolog, hiszen hetven versenyzőről volt szó.

Este színházba mentünk. A Godotra várva c. darabot tekintettük meg. Igazi élmény volt.

Boldogan, vidáman, énekelve utaztunk vissza Nagybányára. A verseny egészét is ez a hangulat jellemezte, akár Godotra, eredményre, vagy éppen fagyira vártunk.

Bertóti Johanna

Dr. Sasi Nagy Béla jegyzete

Gondolatok halottak napja után

A sírás a gyermekek és az idősek kiváltsága. A nők számára fegyver, a hódítás fegyvere. Nem is tudom, a születő gyermek artikulátlan első hangjai sírásnak számítanak-e? Talán sír az elveszett, elhagyott meleg anyaméh védelme után, ahol mindene megvolt? Ahol ült csendben, békében, míg el nem jött a pillanat; kicsi ott a hely, ki kell rugdalóznia magát a világra, ahol születése pillanatában már halálra van ítélve.

Vajon Petőfi, amikor az anyai házról ír – „bár maradtam volna benne végig" – nem-e erre gondolt? Abszurd kérdés, de nem ebben az abszurd világban.

Kijövünk, hangot adunk... vajon minek, kinek? Aztán növünk és tanulva, tanulatlanul, sírással adjuk jelét érzelmeinknek. Csakhogy ez a gyermekkori sírás is fegyver. Ezt használjuk akkor, ha valamit el akarunk érni és nincs rá semmi más lehetőségünk. Kisírjuk magunkból. Sírunk mérgünkben és toporzékolunk. Ez már erőszak. Mint később a nő sírása. Ez a gyengék fegyvere. Aztán jönnek a fiatal-közép évek. Úgy 25-45 között. Ekkor a sírás már a szélsőséges érzelmek jele. Sírunk dühünkben, de sírunk akkor is, ha valami nagy öröm ér.

Láttátok az olimpiai győzelem után a dobogón a sportembereket? Van aki mosolyog, nevet, örül tiszta szívből. De van aki sír. Csorog a könnye, mert nem tudja másképp elviselni azt az örömöt, amit egy olimpiai győzelem jelent. A mondás szerint csak a győztesnek szabad sírni.

Sírva vigad a magyar – mondják. Így igaz. Hogy is van az a nóta? „Mi van azon sírnivaló, hogy megugrott a karámból egy csikó?" Mikor egy felnőtt nagyon örül: sír. Nem tudom miért, de akkor is sír, ha valami nagyon szépet lát. Talán a túlcsorduló érzéseket nem lehet másképp elviselni?

Hogy búnkban-bánatunkban sírunk, az mindenki számára természetes, nem szokatlan. Aztán majd jön a kor, amikor soraink kezdenek ritkulni, elmegy egy rokon, egy barát, egy kollega. Elkísérjük a temetőbe. Majdnem azt írtam, hogy az utolsó útjára, de biztos-e, hogy az utolsó? Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy többé nem látjuk ebben a földi életben.

Hogy milyen alakban találkozunk a túlvilágon, azt csak a Teremtő tudja, aki ide küldött, s aki vissza is hív, amikor úgy látja jónak. Boldogok, akik hisznek! Az eltávozottak talán csak álomképeinkben térnek majd vissza szemeink elé. De amikor elmennek, talán már nem is annyira őket siratjuk, hanem önmagunkat, mert tudjuk, hogy hamarosan eljön a sorunk, hogy minket sirassanak az itt maradottak. Sírós őszvégeken emlékeztünk mindig az eltávozottakról. Akik úgy peregtek le az élet fájáról, mint az őszi levél.

Hiszen tudjuk: az ősz után a tél, azután pedig a tavasz, a feltámadás következik. Ezért alusszuk álmunkat odalent földanyánk ölén, a boldog feltámadás reményében.

Adja Isten, hogy úgy legyen.

MÉDIABEFUTÓ 2005

Nagybánya: rockzenekarok domináltak

Ez a város kezd divatba jönni. A főtere lassan úgy néz ki, mint Segesváré, az emberek pedig nagyon kedvesek.

Nagybányán először járt a Médiabefutó. A mezőny nem volt nagy, de nem hiányoztak a kimagasló színvonalú produkciók sem. Amúgy a főtéren van egy remek kávézó, ahol micscset is lehet rendelni, a klubban pedig hétvégenként magyarországi dj-k szoktak fellépni.

Annak ellenére, hogy helyi városi legendák szerint a városon átfolyó patakban fürödni spontán vetélést okozhat – merthogy a vize annyira szennyezett –, a levegő pimaszul tiszta. A helybeliek felvilágosítottak arról is, hogy körben a hegyek nem kivetített képernyővédők, hanem egészen igaziak.

Az ember azon veszi észre magát, hogy órákig dúdolgatja az új Ordibáló Szamócák-számot: Az angyalok látják az emberek álmát, álmodni könnyű és ennyi a lényeg.

Azok számára, akik most érkeztek egy másik galaxisból és még nem tudják, kik az Ordibáló Szamócák, legyen elég annyi, hogy ők a tavalyi Médiabefutó kategórianyertesei, atipikus tini rockbanda, női énekessel.

Saját számmal léptek fel, amelyik tényleg olyan, hogy nem hasonlít semmilyen más számra, feszes amennyire csak kell, és a szövege is intelligens. Ernő, Róbert, Zoltán, Alfréd, és az énekes, Blanka, a nagybányai Németh László gimnáziumba járnak, 16-18 évesek. Nem csalódtunk a Szamócákban!

Ritkán lehet olyat látni, hogy valaki ennyire érti azt, amit előad. Johanna szavalt is, de egy megzenésített verssel került a nagyváradi középdöntőbe. Johanna vers-junky, ha értesüléseink helyesek, a suliban verskört vezet, ezen kívül ír is verseket.

A műsorvezetőktől azt a feladatot kapta, hogy írjon egy epigrammát, amiben benne vannak a király és az elefánt szavak, aminek maradéktalanul eleget is tett.

Az énekes még nem tökéletes, állapíthatnánk meg az Alarmã Falsã produkciójának értékelésekor. A bevált kortárs rock stílus nyomkövetői: nem nagyon egyéni, de nem rossz.

Amúgy bevállalós srácok, a műsorvezetők kérésére nyomtak manelet is „unde s-au dus banii" refrénnel. A 16-19 éves srácok könnyen feltaláljak magukat a színpadon és technikailag is rendben van mindenki, csak nem elég feszes a hangkép, nem érzik még eléggé egymást.

A tavalyihoz képest finomult a zenei gondolkodásuk, amit játszanak, már nem háromakkordos reszelés, viszont azt tanácsolnánk nekik, hogy vegyenek be a bandába egy énekest. A baszszusgitárosoknak, mint köztudott, nagyon nehéz énekelni, másrészt a Rest in Peace tagjának hangja sem a legjobb, így hát jó lenne ezt a feladatot olyasvalakinek átpasszolni, aki erre szakosodik.

(Transindex)

Harmadik levél

Matek óra dalban

Gábor Bátyám! Úgy látszik hangyabolyba nyúltunk, amikor a pedagógusok honorálását is érintő húrokat kezdtünk pengetni. Remélem, nem akarják ránk sütni a tanügyi sztrájk kirobbantását, mert mi igazán finom célzásokat tettünk. Életszínvonalunk már a tyúklétráról is könnyen elérhető, de mi halkan csaholtunk, hagytuk azokat ugatni, akik a farkastörvény bevezetését szorgalmazták (-zák). Még a parlamentet sem tudják feloszlatni, amíg a felsőházi román – meg magyarfarkasok egymásra acsarkodnak. Bár a Korrupció Elleni Testőrség lovagjai közéjük álltak, nem valószínű, hogy belőlük egyet is bekapnának, ismerve a Piroska és a farkas c. mese legújabb változatát, miszerint a farkas megdöglött, mert Piroska romlott volt.

Társadalmi és életszemléletünk akkorát változott, hogy a tegnap még eredményesen alkalmazott törvény ma már hasznavehetetlen. Az illetékeseknek erre sokkal jobban oda kellene figyelni, mert a lejtőn lefelé guruló szekeret egyre nehezebb lesz megállítani. A mai rohanó világban az is baj, hogy sok esetben csak az okozatot látjuk, tapasztaljuk, pedig „szél fuvatlan nem indul" és „nem zörög a haraszt, ha nem mozog a paraszt", vagyis mindennek oka van. Azt mondjuk, hogy a mostani diák nem olyan, mint a két generációval ezelőtti, de ha keresnénk az okát, akkor azt is ugyanúgy beláthatnánk, hogy a mai pedagógus, orvos, informatikus, vagy bármely mesterember sem olyan, mint az ötven évvel ezelőtti. És ez természetes, mert egészen más hatásoknak van kitéve és teljesen más feltételek között nevelkedett.

Mindnyájunk szeme láttára tűnnek el az erdők, egyre több a kopár hegy, amelyen a víz akadálytalanul rohan le a síkságra és úgy pusztít, mint az őrült. Ha okát keressük, könnyen rájövünk, hogy hatvan éve terjedt el világszerte a favágás gépesítése. Amit addig kézzel vágtunk, azt most százszor gyorsabban vágja a gép. Könnyű kiszámítani, hogy hatvanszor száz egyenlő hatezerrel, tehát az utóbbi hatvan év alatt annyi fát vágtunk ki, mint ezt megelőzően hatezer év alatt. Az önző ember kapzsisága, telhetetlensége, butasága nem ismer határt. Ha ilyen ütemben pusztítjuk az erdőt, akkor ennek a mostaninál sokkal rosszabb következményeit már unokáink is tapasztalni fogják, saját bőrükön.

Eddig – hála Istennek – ivóvizünket és levegőnket sokkal kevesebb rossz hatás érte, mint élő fáinkat. A napokban két TV műsort is láttam. Az egyikben Spanyol Zoltán, Németországban élő mérnök, feltaláló mutatta be vízüzemű motorját és azt állította, hogy a mai motorok ezer liter üzemanyag árán átállíthatók vízüzemű motorokká. Ez még az erdőírtásnál is rosszabb, mert az ivóvíz is olyan drága lesz – egy idő múlva –, mint ma a benzin.

A másik műsorban egy szintén magyar tudós (kémikus) a Mindentudás egyetemén arról beszélt, hogy Amerikában él, s egy olyan kutató csoportban tevékenykedik, amelyik a levegőt próbálja üzemanyaggá átalakítani. Erre (sajnos) a németek is gondoltak már; 1996-97 körül olvastam a Háromszék c. napilapban, hogy megvásárolnák Tusnádfürdő levegőjét. Szerencsére nem adták el nekik.

Gábor Bátyám! Ha ezek az üzemek beindulnának, úgy hiszem, többé nem lesz szükség ilyen nagyhorderejű tanügyi sztrájkra, meg ennyi tanárra, mert életszükségleteink leszükülnek és mindent dalban fognak tanítani. A mateket például így:

Négyszer három tizenkettő, kétszer három hat.
Aki engem megölelhet meg is csókol 6.
Sej, de aki megteheti, oh be messze van, milyen távol van,
Annyi számjegy nincs is talán, már a számtanban.

Szilágyi Adalbert Béla

Kék-hírek

Autórongálók, autótolvajok és autófeltörők

A Rapsodiei utcában ismeretlen személyek betörték az egyik ott leparkolt személygépkocsi hátsó szélvédőjét és jobb hátsó ablakát. A kár: 1 500 lej. A rendőrség keresi a rongálókat.

A M. Eminescu utcában találták meg a rendőrök azt a CL-02-ZKX rendszámú, Alfa Romeo márkájú személygépkocsit, amit a hónap elején Nagyváradról loptak el. A gépkocsival együtt a tolvaj is rendőrkézre került, a 26 esztendős, nagybányai illetőségű M. Corneliu-Iuliu személyében, aki idén februárban szabadult a börtönből. A SM-03- ADP rendszámú, Serelor utcában leparkolt Dacia 1310-es személygépkocsit is elkötötték az autótolvajok. A gépkocsit végül a Mãrãsesti utcában találták meg, összetörve. Szemtanúk szerint az autóból két fiatalember szállt ki, majd futott el.

A máramarosszigeti Traian utcában leparkolt egyik személygépkocsiból ismeretlen személyek kiloptak egy rádiósmagnót, egy erősítő berendezést és 15 hangkazettát, összesen 300 lejnyi kárt okozva.

A rendőrség elfogta a 15 esztendős L. Alexandrut, aki több autófeltörésért is felelőssé tehető. Eddig három esetet bizonyítottak rá, s az így megállapított 1 700 lejnyi kár 70%-a térült meg.

Görkoris betörők

A Bukarest sugárúton egy üzlethelyiséget látogattak meg a betörők. 15 pár görkorcsolyát, 10 fényképezőgépet és hozzá 60 filmet loptak el. A kár összértéke: 9 000 lej. Az egyik kereskedelmi társaság üzlethelyiségéből ismeretlen személyek elvittek egy DVD-t, egy mobiltelefont és különféle ruházati cikkeket, összesen 3 000 lejnyi kárt okozva a tulajdonosnak. Az Unirii sugárúton található egyik műhelybe is betörtek. Egy gázpalackot, 60 méter gumírozott kábelt, 60 méter hegesztőkábelt és szintén 60 méternyi hosszabbítókábelt vittek el. A kár: 2 000 lej.

A Ciresilor utcában egy nyitva hagyott fürdőszobai ablakon keresztül hatoltak be a betörők az egyik családi házba. Elloptak egy fúrópisztolyt, egy meleg levegővel működő pisztolyt, egy sarokcsiszolót, egy másik fúrópisztolyt, valamint egy másik sarokcsiszolót. Az első három szerszám Asist, míg az utolsó kettő Black & Decker márkájú volt. A kár összértéke: 700 lej. A Stefan Luchian utcában is egy családi ház került a betörők útjába. A hivatlan látogatók egy videókamerát, egy fényképezőgépet és készpénzt vittek el, összesen 27 500 lej értékben.

Kisfentősön (Finteusu Mic) egy családi házat látogattak meg a hivatlan vendégek. Ékszereket és készpénzt vittek el. A kár 3 000 lejre rúg. Felsőbányán egy üzlethelyiségbe hatoltak be ismeretlenek. Cigarettát, konzerveket és kávét loptak, összesen 800 lejnyi kárt okozva. Ugyancsak Felsőbányán egy másik üzlethelyiséget is meglátogattak a betörők, méghozzá a Horea utcában. Cigarettát, kávét és egy üveg bort vittek el, összesen 300 lej értékben.

Kéregetők vagy tolvajok?

Két kísértetiesen hasonlító lopási eset is történt az elmúlt napokban. Az első a Szakszervezetek Művelődési Háza játszódott le, ahol az egyik kerékpárral közlekedő, 15 esztendős fiatalt megállította két ismeretlen fiatal, azzal, hogy adjon nekik 5 000 lejt. A kerékpáros közölte, hogy nincs pénze, de a két vagány nem hitt neki, s végigkutatta zsebeit. Egy 230 000 régi lejt tartalmazó pénztárcát vettek el tőle. A két egyén a Culturii utca felé vette sietősen az irányt.

A második esetnek egy 16 esztendős fiatal esett áldozatul. A Progresului és a Scolii utcák kereszteződésénél három ismeretlen személy szintén 5 000 lejt kért tőle. Az áldozat, miközben egy ötezres érmét vett ki zsebéből, mobiltelefonját is szem elé helyezte. Nem kellett több a "jófiúknak" sem, egyikük megragadta a telefont, s nyúlcipőt kötöttek. A kár: 200 lej.

A rendőrség ezúton is felhívja a lakosok figyelmét arra, hogy ne álljanak szóba hasonló kéregetőkkel, bármilyen csekély összeget is igényelnének tőlük.

(ta)

Egyelőre maradt a házelnöki székben Nãstase és Vãcãroiu

Jórészt az ellenzéknek adott igazat abban a hónapok óta húzódó politikai vitában, melynek tétje a házelnökök leváltása. A PSD a házszabályzat vitájának obstrukciója után az alkotmánybírósághoz fordult. A testület az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a két házszabályzat leváltásokkal foglalkozó szakaszait.

Az ÁB döntése szerint a módosított házszabályzat szóban forgó cikkelyei az alkotmány 64. szakaszának 5. bekezdésével állnak ellentétben, mely kimondja, "az állandó bürókat és a parlamenti bizottságokat az egyes házak politikai összetétele szerint hozzák létre".

A szavazás annyiban előrelátható volt, hogy sajtóhírek szerint a kilenctagú ÁB hét tagja a PSD-hez közelálló személyiség. Az ÁB-döntés értelmében a vitatott cikkelyeket a parlamentnek módosítania kell. (hotnews)

Autópálya: szabja a hazai valósághoz a költségeket a Bechtel

Külön felszólalásban ismertette a költségvetés sarokszámait a parlament előtt a kormányfő, arra kérve a szenátorokat, képviselőket, szavazzák meg a büdzsét. Tãriceanu ismertetője szerint a jövő évi költségvetés tervezete 6%-os GDP-arányos gazdasági növekedést tesz lehetővé úgy, hogy eközben a büdzsé hiánya nem lesz több 0,5%-nál.

A miniszterelnök többek között arról is beszélt, hogy a kormány nem szándékszik szerződést bontani a Bechtellel, és folytatni akarja a Brassó-Biharkeresztes autópálya építését – feltéve, ha a megállapodás a hazai törvényes rendelkezéseknek megfelelően módosul. A kabinetnek az az elvárása, hogy a költségek alkalmazkodjanak jobban a romániai valósághoz – mondta Tãriceanu.

Ami a sztrájkoló tanárok követeléseit illeti, a kormányfő közölte, Románia nagyobb mértékű béremelést most nem engedhet meg magának. A kormány a szombati ajánlatnál nem tud többet nyújtani, mert másképp borulna a gazdasági egyensúly – magyarázta Tãriceanu.

A kormányfő szerint az egészségügyi költségvetés még mindig a "PSD-kormány intézkedéseit nyögi", mert az előző kabinet választási megfontolásokból nem szabott korlátot az ártámogatott gyógyszerek forgalmazásának. Az egészségügy 10 000 milliárd lejes hiányának egy része még 2003-ból származik – hangzott el. (hotnews/bbc)

Ötletek a BCR-bevétel elköltésére: a demokraták szerint a tanügyre kéne fordítani

Azt javasolja a Demokrata Párt, hogy a Román Kereskedelmi Bank (BCR) rekordösszegűnek ígérkező privatizációs bevételének nagy részét fordítsák az oktatás infrastrukturális beruházásaira. Ezt Emil Boc, a párt elnöke jelentette be. Korábban a miniszterelnök azt közölte, a várhatóan 3,2 milliárd euróból nem a küladósságot törlesztené a kormány, hanem infrastrukturális fejlesztési alapot hozna létre belőle.

Az alap többek között autópályák építését finanszírozná. A BCR a hazai bankpiac meghatározó játékosa. A pénzintézet 68%-áért az osztrák Erste Bank és a portugál BCP pályázik a magánosítás utolsó szakaszában. (hírszerk.)

Magazin

Téli szobanövény tippek

Közeleg a tél. Otthonunk tiszta, rendes. Jó meleg van. Az idő nagy részében mindenki jól érzi magát. Jól vannak a gyerekek, a házikedvencek. Mindenki elégedett, csak a növények nem.

Ne csak mi emberek készüljünk a télre, a szobanövényeket is készítsük fel. A természet téli álomra szenderül, de a szobanövények többsége ébren várja telet, ám a téli időszak észrevehetően megváltoztatja növekedésüket, fejlődésüket.

Hőmérséklet

Sokszor növényeink betegnek tűnnek, pedig csak az új körülményekre reagálnak. Hiszen egyszer csak becsukunk ajtót, ablakot, elkezdünk fűteni, szárazzá válik a levegő vagy éppen a veranda túl hűvös. Ezekre az új hatásokra a növények különbözőképpen reagálnak, származási helyük szerint. Egyesek fáznak, mások éppen a melegtől szenvednek. Egyes növényeket 10 fok körüli hőmérsékleten kell teleltetni, mások éppen szobahőmérsékletre vágynak. Ám még ezeket a növényeket se tartsuk hősugárzó, radiátor közelében!

Fény

Napfényből se sok jut ilyenkor, és a világosságot egyre hamarabb és hosszabban váltja fel a sötétség. Gondoljunk bele milyen drasztikus a változás, ha a napfényes teraszt felváltja a szürkés derengésbe burkolózó szoba. Mindent összevéve, ha ismerjük szobanövény fényigényét, ehhez idomítsuk a cserép helyének megválasztását. A fényhiány tipikus tünete a hajtások kifakulása és a növény felnyurgulása, görbülése. A fényhiánytól akár az egész növény megsárgulhat. A déli, nyugati fekvésű ablakok a legvilágosabbak. Lehetőleg ezek környezetében tartsuk növényeinket. Ne zsúfoljuk őket egymás hegyére-hátára, mert ezzel is kevesebb fényhez jutnak.

Levélhullás, levélbarnulás, hervadás

Ilyenkor sok szobanövény bánatosan hullatni kezdi leveleit. Sok esetben a levélcsúcs is barnulni kezd. A levélhullást okozhatja a hirtelen hőmérsékletváltozás, a gyenge fényviszonyok, esetleg éppen a túlöntözés, míg a csúcsbarnulás általában a páratartalom csökkenésének köszönhető. De levélcsúcs-, levélszél barnulást okozhat még sok egyéb hatás is. Pl. sófelhalmozódás a növény talajában, kártevők.

Ha a növényt tüzetesen megvizsgáljuk, észrevesszük a kártevőket. Ha nincs jele kártevőknek, ellenőrizni kell a virágföldet. Levélhullással reagál a növény akkor is, ha túl hideg helyen tartjuk, ha teleltetés alatt túlöntözzük. Sok esetben növényünk egyszerűen lankadni kezd, hiába figyelünk oda az öntözésre. Télen az öntözővíz legyen kézmeleg, különben "leforrázzuk" a gyökereket. Sőt a leveleken is foltok keletkezhetnek ott, ahol hidegvízzel érintkezett.

A sófelhalmozódás szemmel is jól látszik, mert a talajfelszín elszíneződik, sőt a sókiválások is jól láthatók. Ilyenkor használjunk az öntözéshez desztilláltvizet, mossuk át a talajt úgy, hogy a drénnyíláson kifolyjon a víz. Csökkentsük a tápozást, hiszen ezek a műtrágyák maguk is sók. Ha még súlyosabb a helyzet, a növényt ültessük át.

Túlöntözés

Elsődleges szabály, hogy jó szerkezetű, morzsás talajba ültessünk. A folyamatos túlöntözésnél jobb, ha rendszertelenül öntözünk. Mindig ellenőrizzük az edények drénnyílását. Öntsük ki a cserép alatti tálkából a felesleges vizet. A túlöntözött növények esetében fellépő gyökérrothadás is hervadáshoz vezet, éppúgy, mint a túlzott műtrágyázás, vagy éppen a már emlegetett sófelhalmozódás.

Arra is gondolhatunk, hogy ha túl kicsi az edény, a gyökerek nagyon összetekerednek, gubancolódnak a helyszűke miatt, a talaj szinte kifogy a növény alól. Ilyenkor sem elegendő oxigén, sem elegendő víz nem jut a gyökereknek, tehát mi mással reagálnának, mint hervadással.

A túlöntözés jele tehát a levélhullás, barnulás, a hervadás. Ha felmerül a túlöntözés gyanúja, vizsgáljuk meg a növény gyökereit. Ha puha, elhalt, barna gyökereket találunk, a növényt akár ki is dobhatjuk. Ha még vannak ép gyökerek, a betegeket vágjuk le, a növényt fürdessük meg, és ültessük át. Ekkor esetleg még magához tér.

Garami Márta (Kertpont.hu)

Világkonyha-ajánlat: Franciaország

Coq au vin (boros csirkecomb)

Hozzávalók: 4 nagyobb csirkecomb, 1 nagy fej kockára vágott vöröshagyma, 1 csomag mirepoix (sárgarépa, zeller és póréhagyma felkockázva, összesen kb. 20 dkg), 1 kanálnyi paradicsompüré, 1 üveg francia vörösbor, só, bors, fokhagyma, friss rozmaring, babérlevél, 1 kanálnyi zsiradék.

Elkészítése: A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk majd egy nagyobb tepsiben egy kanálnyi zsiradékon erős tűznél elősütjük. Mikor már szép piros, hozzátesszük a zöldséget, az aromátokat és a paradicsompürét, és tovább pirítjuk. Az üvegnyi vörösborral leoltjuk és középmeleg sütőben kb. 1 órát pároljuk. A húst kivesszük, a szaftot pedig (forralással) besűrítjük. Az aromátok kivétele után a szaftot nem kell leszűrni. Ajánlott körete: újhagymás burgonyapüré.

Boeuf Bourgignon (burgundi marharagu)

Hozzávalók: 1 kg sovány, pörköltnek való marhahús, felcsíkozva, 25 dkg csíkokra vágott hagyma, 1 csomag mirepoix (sárgarépa, zeller és póréhagyma felkockázva, összesen kb. 20 dkg), 1 üveg burgundi vörösbor, 4 evőkanálnyi olívaolaj, só, bors, babérlevél, kakukkfű, csipetnyi cukor, 1 csokor összevágott petrezselyem, 0,4 dl konyak.

Elkészítése: A húst a felhevített olajban megpirítjuk hozzáadjuk a hagymát, a zöldséget, a fűszereket, a vörösbort és egy órán át fedő alatt pároljuk. A fedőt levéve még egy fél órán keresztül továbbpároljuk. Ráöntjük a konyakot, esetleg utóízesítjük és petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Ajánlott körete: párolt rizs vagy baguette kenyér.

Creme Brulée

Hozzávalók: 2 rúd vanília, 5 dl tejszín, 4 tojás, 4 dkg porcukor, 4 dkg cukor.

Elkészítése: A vaníliát felvágjuk, a belsejét kikaparjuk és hozzáadjuk a tejszínhez. A tejszínt felforraljuk. A tojásokat a porcukorral habosra keverjük és lassanként hozzáöntjük forró tejszínt. A sütőt 200 °C-re előmelegítjük, a masszát 4 tűzálló formába tesszük, s az egészet vízfürdőbe állítva másfél órán át gőzöljük. A formákat kivesszük és megszórjuk a cukorral, majd – grill sütőben – öt perc alatt rápirítjuk a cukrot. A másnapi tálalásig hűtőbe tesszük.

Truffes au Chocolat (csokitrüffel)

Hozzávalók: 12,5 dkg csokoládé, 10 dkg vaj, 1 tojássárgája, 1 evőkanálnyi cukor, porrá tört keserűcsokoládé.

Elkészítése: A csokoládét vízfürdőben felolvasztjuk, belekeverjük a cukrot és a vajat. Ha a massza kihűlt, hozzáadjuk a tojássárgát is, majd mintegy 5 órát pihentetjük. Végül kis golyókat formálunk belőle, és azokat porrá tört keserűcsokiba forgatjuk

(Konyhamester)

DalInfó

Eric Clapton önéletrajzi könyvet ír

A brit gitáros és énekes Eric Clapton könyvet ír életéről. A 60 éves zenész, aki magánéletét az elmúlt években igyekezett elrejteni a nyilvánosság elől, a Century/Random House kiadóval írt alá szerződést egy önéletrajzi írás elkészítésére. A könyv az előzetes információk szerint 2007 tavaszán jelenik meg, amellyel kapcsolatban a kiadó menedzsere elöljáróban a következőt mondta: „Eric egy rocklegenda. Történetét átszövi a zsenialitás, a sors, a tragédia, a diadal és a nyomor, ami miatt a könyv gyakorlatilag mindenki számára érdekes olvasmánynak ígérkezik."

Depeche Mode: „Playing The Angel"

Számos szólóprojekt után ismét egymásra talált Dave Gahan, Andy Fletcher és Martin Gore. A Depeche Mode valamikor idén vonult újra stúdióba, ahol még az „Ultra"-nál és az „Exciter"-nél is ütősebb albumot sikerült elkészíteniük. A „Playing The Angel" című nagylemez egyik slágergyanús dala a kislemezként is megjelenő „Precious", de további két szám, a „Join The Relevator" és a „Lilian" is pozitív fogadtatásra számíthatnak. A jelenlegi munka során Gahan végre három saját számot is komponált és nem csak távolról szemlélte a többiek tevékenységét.

Innen-onnan

Kukorica zoknikat kapnak a japánok

Egy zoknikat gyártó amerikai cég rövidesen természetbarát zoknikat dob piacra Japánban. A ruhanemű kukoricaszár-rostból készül, és a tervek szerint a jövő év folyamán egész Japánban forgalmazzák majd. A kukorica zokni ára körülbelül húsz százalékkal lesz drágább, mint a hagyományos pamut zoknié.

Megtalálták a fároszi világítótorony darabjait

Hetven tonna összsúlyú, hatalmas kőtömböket hozott felszínre búvárrégészek egy csoportja az észak-egyiptomi Alexandriában. Azt állítják, hogy az ókori világ hetedik csodájaként számon tartott fároszi világítótorony darabjaira találtak rá. Jean Yves Empereur, az alexandriai Francia Kutató Központ igazgatójának beszámolója szerint több mint kétezerötszáz, kisebb-nagyobb régészeti lelet került a napokban felszínre Észak-Afrika partjainál. Az évek óta tartó munkálatok eredményeképpen különböző épületmaradványok, obeliszk- és szfinxdarabok sikeres kiemelését hajtották most végre. Nem utolsósorban ennek a nagy jelentőségű leletegyüttesnek a részét képezi az a néhány darab, egyenként is több tonna súlyú kő, amelyek valaha a híres világítótorony részeit alkották - állítják a régészek. Az ókori világ egyik legfontosabb városának történetét végigkísérték a földrengések. Alexandria a XIV. század első felében is egy ilyen természeti katasztrófa következtében veszítette el világhíres kincsét, a tornyot, amely utazók ezreit segítette a tengeri tájékozódásban. A torony II. Ptolemaiosz uralkodása idején épült i.e. 270 körül, a görög építész, Szosztratosz tervei alapján. Százharmincöt méteres magasságával és három szintjével az akkori világ legmagasabb építményének számított. A benne lévő hatalmas bronztálat szénnel töltötték meg. A torony fénye mintegy száz kilométer távolságig is elhatolt a sötét éjszakában, biztos tájékozódási pontot adva az ott elhajózónak. Az objektum funkciójának fontosságát jelzi az a tény is, hogy a neki helyszínt adó Fárosz szigetének neve az évszázadok során jelentésváltozáson ment át. A mai újlatin nyelvek némelyikében, így a franciában, az olaszban, vagy a spanyolban a fárosz szó világítótornyot jelent. (múlt-kor)

Magánlaksértés

Alkoholmámoros jávorszarvasok kétszer is megpróbáltak erőszakkal beköltözni egy erdőszéli idősek otthonába a svédországi Sibbhultban. A helyszínre küldött rendőröknek elsőre nem is sikerült jobb belátásra téríteni a szokatlan látogatókat. A nőstényállat és csemetéje meglehetősen kapatosan támasztottak be az egyébként csendes házba, s jókora pánikot keltettek az idős lakók között. Előzőleg a ház kertjében alaposan belakmároztak a lehullott, erjedésnek indult almákból. A segítségül hívott rendőrök nagy nehezen kizavarták a két vadat, de alig állt helyre a nyugalom, azok ismét megjelentek, addigra már eléggé agresszív hangulatban. A tehetetlen rendőrök ekkor az erdőőrtől kértek segítséget, aki kutyája közreműködésével sikeresen el is kergette a megkergült betolakodókat. A rendőrök az utolsó darabig eltakarították a kertből a rothadt almákat. (MTI)

Lelőtte a férfit, mert az elütötte a macskáját

Lelőttek egy gépkocsivezetőt Szófiában – a férfi ugyanis elütött egy, váratlanul az úttestre ugró macskát a bolgár főváros déli részén. A cica tulajdonosa hirtelen haragjában golyót röpített a 27 éves gázolóba: szerencsére csak a jobb karját találta el. A fiatalembert azonnal kórházba szállították, állapota kiegyensúlyozott.

Feledékeny rendőrök

Kábítószert felejtettek a rendőrök egy tíz éves angliai kislány táskájában egy drogellenes előadáson. A három zacskó speed azért került a hátizsákba, hogy bemutassák a gyerekeknek, a drogkereső kutyák hogyan tudják kiszimatolni a kábítószert. Az óra után a három közül egy zacskó amphetamint azonban a kislány táskájában maradt. A kislány csak akkor találta meg a drogot, amikor délután hazament Wainfeetbe, illetve még akkor sem. "Amint hazaértem, letettem a táskámat a konyhaasztalra, ahol a három éves kishúgom játszott. Egy órával később vettem észre a zacskót, amikor egy ceruzát kerestem. Tudtam, hogy ez csak a táborban a hátizsákomba rakott kábítószer lehet, és rögtön szóltam az apukámnak" – mesélte. A lincolnshire-i rendőrség vezetője elismerte: a bemutató csak gyakorlat volt, nem szabadott volna ilyesminek történnie. (híradó.hu/mti)

Bikiniben tanulnak a diákok

Bikiniben és fürdőnadrágban ülnek a nebulók az osztálytermekben a németországi Lindenben, mert másképp elviselhetetlen a 30 fokos hőség, amelynek oka még mindig rejtély. Maguk a dühös szülők adtak a 250-300, öt-tízéves korú gyerekeknek ilyen iskolai "szerelést", hogy kibírják az október vége óta tartó kánikulai hőséget tanítás alatt. A problémák három évvel ezelőtt kezdődtek, akkor helyezték üzembe ugyanis a teljesen digitalizált fűtőberendezést az iskolában. Kezdettől fogva rejtély, hogy a túlfutés a 42 tanterem közül miért csak tízet sújt. A gondnok már azzal is megpróbálkozott, hogy az ezekbe az osztályokba vezető fűtéscsöveket elzárta, de ez is csak két fokkal csökkentette a benti hőmérsékletet.

Párnának is beválik a szelídített krokodil

Thaiföldi gazdája szerint tökéletes házőrző, és akár párnaként is használható Ai Khang nevű krokodilja – írta a Phuket Gazette. Prayoon Thongjorn kávékereskedő az állatot hat évvel ezelőtt vásárolta, és azóta teljesen megszelídítette. Mint elmondta, ő és fia együtt alszik a hüllővel a szúnyogháló alatt, és néha valóban párnának is használják a krokodilt. Ai Khang élelmiszeradagja kétnaponta két kiló hús, és ezzel be is éri. Ha ennél jóval ritkábban kap élelmet, akkor sem jelent veszélyt a családra – legalábbis a gazdája szerint. Mint bevallotta, saját megnyugtatására elvégzett egy kísérletet is, húsz napra megvonva a ragadozó húsadagját. "Magam is kíváncsi voltam rá, hogy mi történik, ha éhezni kezd, de Ai Khang még húsz nap után sem mutatta semmi jelét a nyugtalanságnak, vagy agressziónak. Csak járt utánam a házban tátott szájjal, abban a reményben, hogy egyszer csak megértem a célzást, és végre adok neki enni" – mesélte a thai napilapnak. (mti)

SportVilág

Férfi kézilabda - Nemzeti Liga

Újjászületett a csapat!

Nagybányai Minaur - Bukaresti Dinamo 27 - 27 (16 - 14)

Lascãr Panã sportcsarnok, kb. 2200 néző. Vezette: Plesa Toma - Pripas Octavian (Rm. Vîlcea)

Minaur: Apostu (5), Iordan (14) - Irimus, Vizhbovsky 10, Muresan 5, Csepreghi 4, Bondar 4 (4), Sabou 2, Nedelcu 1, Várady 1. Edző: Caba Vlad.

Dinamo: Bârzã (12), Dragomir (9) - Purcãrea 7, Bibirig 4, Muraru 4 (2), Voica 3 (1), Ghionea 3 (1), Jurcã 2, Armanu 2, Badea 1, Cozma 1, Skyba, Nicolae, Plesoyskikh. Edző: Stefan Constantin.

A nagybányai csapat felülmúlta önmagát és a bajnok ellen döntetlenre játszott. Iordan 4 hétméterest hárított, Vishbovsky pedig szebbnél szebb gólokat dobott. Végre a régi idők csapata juthatott eszünkbe. A múlt fordulóban idegenben értek el biztos győzelmet, így ismét reménykedhetünk, hogy jövőre ismét az európai porondon szerepel majd csapatunk.

A múlt eredményei: Resicai Univ. - Minaur 31 – 40 (16-18), Dinamo - Kolozsvári "U" 43 – 34 (20-16), Caracal-i Romvag - Temesvári Poli Izometal 31 – 25 (14-10), Medgidiai CSM - Brassói Dinamo 29 – 26 (11- 11), Steaua - Nagyváradi CSM 48 – 28 (23-14), Konstancai HCM - Tîrgu Jiu-i HC Lignitul 32 – 24 (19-7).

Rögbi - Román Kupa. Nyolcaddöntők

A negyeddöntő rangadója: Remin – Arad

RC Grivita – Nagybányai "U" Remin5 - 56 (5 - 15)

Grivita: Galin – Niculae, Mitrea, Bujor, Ghica – Drãghici, Todicã – Termiu, Budeanu, Dan – Mihalcea, Arsene – Martinescu, Iacob, Abaseac. Cserék: Forminte, Pãduranu, Eva, Creteanu, Bechimis, Cojocaru, Pojar. Edző: Fãlcusanu Valericã.

Remin: Pop – Ungureanu, Budusan, Gavriloaia, Borz – Manolache, Pantîru – Lucaci, Buzatu, Miu – Macovei, Hristache – A. Grumaz, Apostol, Rusu. Cserék: Zarcu, R. Grumaz, Gorun, Bãlan, Cirtiu, Ungur, Lazãr. Edző: Apjok Jenő.

Vezették: George Bãrgãunas - Hulpus Stefan, Vasiliu Rãzvan.

Mivel a fővárosi csapat nem a legjobbnak mondható, a nagybányai edző pihentette az alapjátékosokat. Így is biztos győzelmet aratott a Remin. A negyeddöntő rangadójára szombaton kerül sor, amikor a Remin az Aradi Contor csapatával mérkőzik Brassóban.

További eredmények: Metrorex – Aradi Contor Zenner 15-57; Iasi-i Poli – Bîrladi Rulmentul 29-13; Petrozsényi Stiinta – Suceavai CSM 27-25; Bukaresti Olimpia – Steaua 0-77; Lupényi Minerul – Dinamo 13-86; Sportul Studentesc - Farul 12-59; Brassói CFR– Kolozsvári „U" 14-28. A győztes csapatok továbbjutottak.

A negyeddöntő mérkőzései (november 18-20): Steaua – Petrozsényi Stiinta 97-8; Dinamo – Kolozsvári „U"; Iasi-i Poli – RC Farul; "U" Remin – Contor Zenner

Férfi röplabda. A1 Liga

A 9. forduló eredményei: „U" Explorãri - Zilahi Remat 3-0; Steaua – Rm. Sãrat-i VCM 3-0; Piatra Neamt – Tulceai Deltacons 3-0; Konstancai VCM – Bákói Stiinta 3-0.

Labdarúgás - C 8

Boldog kolozsváriak

Nagybányai FC – Kolozsvári Stiinta 4-0 (1-0)

Virághegyi stadion. Kb. 200 néző. Vezették: Erdei István (Nagyvárad) - Mircea Toderici, Mihai Jivan (Arad). Gólszerzők: Zelencz (8., 86.), Petrusca (64.), Negrea (90.).

FC: Bota - Han, Ciceu (5. p. Lauran), Dacin, Dan Vasile, Stenicicã, Szentlászlói (89. p. Andreicut), Negrea, Petrusca, Petrovan (58. p. Bichiri), Zelencz. Edzők: Rozsnyai Adalbert, Kemenes Emil.

Stiinta: Pogãceanu - Szigeti, Buie, Naicu, Tînc, Caian, Chezan, Rusu, Bogdan (72. p. Roman), Costea (52. p. Radu Pintea (64. p. Munteanu), Lingurar. Edzők: Barbu Cãlin, Pop Mihai.

A kolozsvári csapatnak 10 mérkőzésből 2 döntetlenre "futotta". Most boldogan utazhattak haza, ugyanis csak négy gólt kaptak a listavezető otthonában.

Avasfelsőfalui Oasul – Máramarosszigeti Marmatia 4 - 2 (4 - 0)

Gólszerzők: Dragos (13.), Ilea (16.), Homorozan (18., 35.) / Balázs (60. - büntetőből), Moceanu (62.)

Oasul: Pintea - Dudau, Belbe, Huszti, Ilea, Dragos (82. p. Pop M.), Buciuman, Goja (70. p. Ardelean), Homorozean, Petcas (75. p. Andreica), Ghiriti.

Marmatia: Pascu - Petras, Balázs, Gulac, Perta, Moceanu, Horváth, Deac, Tarasközi, Blaga, Ghinda.

Ennél gyengébben talán nem is lehet játszani. A 18. percben már 3-0-ra vezetett az Oasul, pedig a mérkőzés előtt mindenki bizakodott.

A forduló eredményei: Bethleni Somes Gaz – Kolozsvári Sãnãtatea 1-1, Tordai Ariesul – Szatmárnémeti Somesul 0-1, Régeni Avîntul - Fink Petresti 2-0, Nagykárolyi Victoria – Zsibói Rapid 6-0. Az Udvarhelyi Florenta szabadnapos volt.

A következő fordulóban (nov. 18): Marmatia - Avîntul, Nagybányai FC - Florenta, Somesul - Somes Gaz, Fink Petresti - Ariesul, Rapid - Oasul, Stiinta - Victoria. A Sãnãtatea szabadnapos.

Országos szinten a nagybányai Németh László Elméleti Líceum kosárlabdacsapata

Az Országos Középiskolai Kosárlabda Kupát az idén az RMDSz Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya és a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolás Sport Klub rendezi. A találkozó célja a helyi bajnokságok országos szintre emelése, az erdélyi magyar sportmozgalom felkarolása, a kosárlabda és ezáltal a szabadidő hasznos eltöltésének népszerűsítése a középiskolákban. A döntőre 2005. november 18-20. között kerül sor.

Máramaros megyét a Németh László Elméleti Líceum kosárlabdacsapata képviseli, mind fiú, mind lány csapattal.

Mindezek azt bizonyítják, hogy a tornatermünk nem csak múzeum (mert tiszta, csinos és rendben tartott), hanem komoly munka színhelye, ahol rendszeresen dolgoznak a diákok, sok szorgalommal és szeretettel. A kosársport nem csak egészséges gyermekeket nevel, hanem csapatszellemet fejleszt, önfegyelmet, sok akaratot és önmegbecsülést.

Fiúcsapat: Godi István, Rigán Norbert, Somogyi Hunor, Lükkel Tamás, Bartha Attila, Szabó Zsolt, Talos Róbert.

Lánycsapat: Oláh Renáta, Berki Antónia, Miklós Ivett, Balázs Tímea, Rigán Imola, Cseterki Andrea, Kolozsvári Ivon.

Vezetőtanár: Jakob Ferenc

Hatalmas bunyó az isztambuli öltözőfolyosón

Svájc az isztambuli 2-4 után az idegenben lőtt góloknak köszönhetően jutott túl a Törökország elleni világbajnoki pótselejtezőn, s harcolta ki a 2006-os labdarúgó vb-n való szereplést. A szerda esti találkozó végén egymásnak estek a csapatok az öltözőfolyosón. Egyelőre nem tisztázott, hogy kezdődött a botrány. A svájci Stephane Grichtinget kórházba kellett szállítani, míg a törökök másodedzőjét, Benjamin Huggel rúgta meg. Az ügynek nyilván folytatása lesz, a FIFA vizsgálatot indít, s komoly büntetésekre van kilátás. A törökök visszaesőnek minősülnek, volt már hasonló botrány Isztambulban (Sportfórum)

Összeállította: Deák László

JÓKÍVÁNSÁG

A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak SZÁSZ RÓBERTNEK. Isten éltesse sokáig!

APRÓHIRDETÉSEK

• Külföldi gyűjtő VÁSÁROL ANTIK TÁRGYAKAT, festményeket (Nagybányai Iskola), ezüst dísztárgyakat, faliórákat, csillárokat, szobrokat, 1944 előtti könyveket és képeslapokat. Tel: 0741-986855.

• ELADÓ Sandostatin injekció (0,1 mg/ml). Tel: 220985.

• ELADÓ 2 szobás összkomfortos TÖMBHÁZLAKÁS. Érdeklődni a 425001-es telefonszámon.

• DOHÁNYTERMÉKEKET importáló cég ÜZLETKÖTŐT ALKALMAZ Máramaros megyébe. Önéletrajzot küldjenek a következő fax számra: 0259-447152.

• BELSŐ ÁTALAKÍTÁSOK, hőszigetelés, csempézés, festés, VILLANYSZERELÉS és mindenféle LAKATOSMUNKA. Tel: 0740-370636.

• FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.

• TELEVÍZIÓJAVÍTÁSOKAT vállalok az Ön lakásán. Tel: Szabó Imre - 437145, 299172.

• FÜRDŐKÁDFELÚJÍTÁS bármilyen színre, 2 év garancia. Tel. 0740-864611.

GYÁSZHÍR

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága édesanya, nagymama és anyós, özv. PAPP JÓZSEFNÉ, szül GYARMATHY ÉVA november 12-én átadta nemes lelkét a Teremtőnek. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik kegyeletüket lerótták, sírjára virágot helyeztek és enyhítettek fájdalmunkon. Bánatos leánya, unokái és veje

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte együttérzéssel osztozunk Csákai Éva tanárnő fájdalmában, amit szeretett édesanyja elvesztése okozott. Nyugodjon békében! A koltói iskola tanári közössége

Őszinte részvétünk a gyászoló családnak a szeretett feleség, édesanya, nagymama, GYÖRFI SÁNDORNÉ, szül. KINCSES ARANKA elvesztése miatti fájdalmában. A Nagybánya Újvárosi Református Egyházközség Presbitériuma és Nőszövetsége

MEGEMLÉKEZÉS

November 18-án 25 éve, hogy a szeretett nagymama, dédnagymama, anyós, CUPSA ANNA szíve örökre megszűnt dobogni. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Menye Baby, unokái Ádi és Szorin, dédunokái Denise, András, Erik, Roland

"Számunkra Te sose vagy halott / Emléked ragyog, mint a csillagok". Fájó szívvel emlékezünk november 21-re, amikor 3 éve lesz annak a szomorú napnak, hogy drága leányunk, GROSZHÁRT NÓRIKA szíve örökre megszűnt dobogni. Emléked szívünkben örökre élni fog. Kisfiad Andráska és a bánatos család

November 16-án volt 13 éve annak a szomorú napnak, hogy a jó férj, apa, nagyapa és após, MUZSAI FERENC eltávozott szerettei köréből. Emlékét szívünkben őrízzük. A Muzsai és Deák család

OLÁH JÁNOSNÉ, szül. PAPP ERZSÉBET tanítónő halálának 2. évfordulóján kegyelettel emlékeznek felsőbányai rokonai.

November 19-én 1 éve annak a szomorú napnak, amikor a szeretett férj és édesapa, KOMÓDY LAJOS szíve örökre megszűnt dobogni. Bánatos felesége Piroska és leánya Renáta

Fájdalommal emlékezünk, november 19-én 1 éve annak a szomorú napnak, amikor a drága testvérünk, KOMÓDY LAJOS örökre eltávozott szerettei köréből. Emléke szívünkben örökké élni fog. Bánatos testvérei Éva, Kati és családjuk

"Nem hal meg az soha, ki szerettei szívében él tovább." November 21-én lesz egy éve annak a szomorú napnak, amikor a szeretett f&eacu