(BÚSz-információ) Tarolt a nagybányai diákszínjátszók társulata a közelmúltban lezajlott országos (ODIF), illetve partiumi (PADIF) színjátszó fesztiválokon. A Fülemile egy első és egy második díjjal tért haza, ráadásul a Partiumban harmadszor is sikerrel védte meg a korábbi években elnyert dobogós helyezést.
A Fülemile Diákszínjátszó Kör 2002 telén alakult Nagybányán. Tagjai 15-18 éves fiúk és lányok. A társulat névadója első sikeres darabjuk, Arany János: A fülemile c. sulikomédiája, amelyet Belinszki József: A szamárrá lett deák c. darabja, egy az '56-os magyar forradalmat, illetve Tersánszky Józsi Jenő emlékét idéző irodalmi összeállítás, s legutóbb a Lúdas Matyi című sikeres színpadi produkció követett. Közvetlen, szinte a nézőt is a színpadra (vagy a színészt a nézőtérre) varázsoló előadásaikat rokonszenvvel fogadta a közönség, s nem csak Nagybányán; a Teleki Magyar Ház és a Lendvay Márton Alapítvány támogatásával olyan Máramaros megyei településekre is eljutottak a fülemilések, ahová amúgy ritkán, vagy egyáltalán nem látogatnak el a hivatásos magyar színházak: Domokos, Felsőbánya, Szinérváralja, Máramarossziget, Hosszúmező.
Arra törekszünk, hogy a nézőhöz közel vigyük a darabot, lebontsuk a falat a színpad és a néző között. A szamárrá lett deák c. darabunkban például, egy adott pillanatban, a szamárvásár közepén, a kópé deákok a gyanútlan, felszabadultan kacagó nézőt kínálják eladásra. Jó érzés tölt el, ha látjuk munkánk eredményét, a szemek mosolyognak, a közönség lelkesen tapsol. De legalább olyan szép az előadást megelőző munkafolyamat mondja a társulat rendezője, Balogh E. Csaba magyar nyelv és irodalom szakos tanár.
A Fülemile az iskolai év folyamán hetente tart próbákat a Teleki Magyar Házban, előadások előtt gyakrabban is találkoznak. Az együttlétekbe, különösen egy-egy sikeres fellépést követően, akár a közös sörözés is belefér. Van ebben egy kis rendezői tudatosság...
A jó csapat ugyanazon a hullámhoszszon rezeg, tagjai színpadon kívül is ismerik egymást, egy társaságba járnak, együtt buliznak... Pontosan tudják tehát, mi az, amit elvárhatnak a másiktól. Van ennek az egymásra hangoltságnak egy nagyon jó mércéje: ha képesek a közös, felszabadult éneklésre. Akkor már nem lehet nagy baj. A többi: színpadi mozgás, szövegismeret. De tudni kell azt, hogy ez a korosztály nem tud hazudni. Nem lehet rájuk kényszeríteni olyasmit, amit nem képesek átérezni, ami távol áll tőlük. Enélkül nincs hiteles játék. Szerencsés esetben azonban ezek a gyerekek csodálatosan kitöltik az előadás kereteit, a darab szabott ritmusán belül magukból is hozzátesznek az előadáshoz, felszabadultan mozognak a színpadon. Végülis ez az, amit az ilyen diákszínjátszó fesztiválokon leginkább értékelni szoktak, s ami Balázs Attila, a temesvári színház társulatának tagja, az ODIF zsűrijében talán leginkább méltányolt előadásunkban.
Hol zajlottak az idei fesztiválok és kik voltak a zsűri tagjai?
A XIII. Országos Diákszínjátszó Fesztiválnak, amelyen tavaly a Tersánszky-műsorral léptünk fel versenyen kívül idén Székelyudvarhely adott otthont. Itt második helyezést értünk el a Lúdas Matyival, a krasznai Tinikomédiások után. A Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál amelyet 2003 óta harmadszor szerveztek meg, s mindhárom alkalommal sikerült a dobogó legmagasabb helyére kerülnünk Szilágycsehben zajlott. Itt ugyancsak a krasznaiakkal osztoztunk az első helyen. Udvarhelyen Maksa Zoltán humorista volt a zsűri elnöke, s az említett Balázs Attila mellett a neves marosvásárhelyi rendező, Kovács Levente is tagja volt a bíráló bizottságnak. Szilágycsehben Mátyás Irén, a Zsámbéki Szombatok Színház vezette a zsűri munkáját.
Egy diákszínjátszó kör életében az új tanév új évadot, s részben megújuló társulatot jelent.
Igen, a napokban tartottunk válogatást. Úgy néz ki, egy elég jó csapat állt össze, s végre fiúk is komolyabban szóhoz jutottak". Vagy inkább szót kértek". Eddig mindig hiány volt belőlük. Ami az előadásokat illeti, valószínűleg két rövidebb Arany-darabbal kezdünk, de később esetleg egy nagyobb lélegzetű színdarabot is kipróbálunk. Persze szeretnénk ezután is részt venni az erdélyi és magyarországi diákszínjátszó fesztiválokon; az eredménytől függetlenül nagyon-nagyon sok tapasztalatot jelent egy ilyen rendezvény, amit semmi pénzért nem szeretnénk kihagyni.
Köszönöm a beszélgetést, és további eredményes munkát kívánok!
Vásárhelyi D. Miklós
(BÚSz-információ) Nemzeti önazonosságunk, anyanyelvünk megőrzése hatalmas teher, szórványvidéken különösen nehéz feladat elé állítja a pedagógusokat, művelődésszervezőket. Nem véletlen, hogy az idei szinérváraljai Sylvester János Emléknapok középpontjában éppen a népi hagyományok felelevenítése és az anyanyelv ápolása áll. A kétnapos rendezvény keretében november 12-én, szombaton 10.00 órakor tanácskozás kezdődik A magyar nyelv ápolása a szórványban" címmel. A szervezők célja: egy asztal köré ültetni a környékbeli települések magyar pedagógusait, a civil szervezetek és egyházak képviselőit, mindazokat, akik szívügyüknek tekintik a magyar nyelv fennmaradását szórványvidéken. 14 órakor kiállítás nyílik gyermekek által készített népművészeti tárgyakból, 15 órától pedig a váraljai magyar tagozatos óvodások és iskolások mutatnak be hagyományőrző műsort. November 13-án, vasárnap 11 órától ökumenikus istentiszteletre kerül sor a római katolikus templomban, 17 órától pedig a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör előadása zárja a emléknapokat. (déel)
A Nicolae Iorga 11. sz. Általános Iskolában november 1-től megkezdődött a beiratkozás a 2006-2007-es tanévre. Ezúton kérjük a kedves szülőket, hogy akiknek gyermeke a jövő tanévben kezdi az I. osztály, e hónap folyamán iratkozzon be az iskola titkárságán. Az igénylőknek hosszabbított programot is biztosítunk. Szükséges iratok: keresztlevél másolat, oltási igazolvány, dosszié.
EKE-túra vasárnap, november 13-án, a Kőkarám-Feketehegy útvonalon. Találkozás Felsőbányán 8.30 órakor a kat. templom előtti buszmegállóban.
EKE-vetítés szerdán 19.15 órától a Teleki Magyar Házban. (Kinczel Ferenc: Cibles)
ERŐSS ZSOLT újra Nagybányán! December 6-án 18 órakor vetítés és előadás a Teleki Magyar Házban, a K2-MOL expedícióról! Az előadás támogatója az UNIVER!
AZ ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) továbbra is szeretettel várja az érdeklődőket a minden kedden 18 órakor kezdődő gyógytornára, a TMH-ban!
Tekintse meg a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának ŐSZI TÁRLATÁT! Nyitva keddtől-szombatig 13-18 óra között, a Teleki Magyar Házban!
NOVEMBER 19-TŐL (jövő szombat) újraindul a HáziMozi a Teleki Magyar Házban! Jobbnál-jobb filmek, kicsiknek (16.00 órától) és nagyoknak (18.00 órától), otthonos környezetben. Figyelje a jövő heti lapszámot!
ÚJRAINDULT a TáncHáz a Teleki Magyar Házban. 18 órától várjuk az aprókat és nagyobbakat (természetesen felnőtteket is), kezdőket és haladókat! Költséghozzájárulás: 10 ezer régi lej, minden harmadik alkalom ingyenes! Kötelező a tiszta cserecipő!
(BÚSz-interjú) Krónikás legyen a talpán, aki lépést bír tartani dr. Bónis István képviselővel, amikor szokásos hétvégi terepszemléit" tartja. Egyik településről a másikra rohan, program programot követ. Éppen ezért jobbnak láttam egy összefoglaló interjú formájában nyomon követni az elmúlt időszak történéseit.
Az új mentőautókkal kapcsolatban mondjon pár szót.
Januárban olvastam egy RMDSz-tájékoztatóban, hogy az Országos Mentőszolgálat tíz Mercedes márkájú mentőautót ajándékozott Bihar megyének. Megkérdeztem Lakatos Péter bihari képviselőtársamtól, hogy sikerült ezt elérni. Elmondta, tudomásukra jutott hogy az OMSZ felújítja mentőautó-parkját, s az így feleslegesekké vált mentőautókat felújítva kiosztják különböző megyéknek. Akkor fogant meg bennem a gondolat, hogy talán mi is próbálkozhatnánk. Az Egészségügyi Igazgatóság írt egy kérvényt az OMSZ-nak, amit elküldtünk Budapestre. Közben budapesti kollégáimat is megkértem, lobbizzanak az OMSZ vezetőségénél. Többszöri telefonálgatást, érdeklődést követően, kilenc hónap múlva megszülettek a gyermekek", megkaptuk a tíz gyönyörű mentőkocsit. Reméltem, hogy felszereléssel együtt sikerül megszereznünk őket, de nem így történt. A Honvédelmi Minisztérium szerelte fel korábban az autókat, tehát ami bennük volt, áttették az új autókba. A gépkocsik tíz évesek, de nagyon jól néznek ki, 2200 köbcentis benzinmotorral vannak ellátva, átlagban 14 liter a fogyasztásuk száz kilométeren. Korábban nagyon-nagyon rosszul álltunk a mentőkocsik tekintetében. Nemrég a Republicii és a Bukarest sugárutak kereszteződésénél ütközött két autó, ketten kirepültek az egyik gépkocsiból. A fiam, aki tanúja volt az esetnek, felhívta a mentőszolgálatot, de közölték vele, hogy nincs szabad mentő. Végül egy másik autós segítségével vitték be a sérülteket a kórházba.
A mentők hivatalos átadására Nagyváradon került sor.
Igen, a gyermekkórház előtti udvarban. A magyar mentősök piros, a román mentősök zöld színű ruhába voltak öltözve. A román kormány egészségügyi minisztériumát Székely Ervin államtitkár képviselte, akit egy miniszteri tanácsos és egy osztályvezető profeszszor is elkísért. Takács Zoltán, az OMSZ igazgatója elmondta: hasonló humanitárius segélyeket ők is kapnak az osztrákoktól, ez tehát egy láncszerűen működő dolog. Vártuk a két minisztert is, de sajnos nem tudtak eljönni.
Hogyan osztották el a mentőautókat a megyén belül?
Borsára, Felsővisóra, Máramarosszigetre, Magyarláposra és Nagysomkútra került egy-egy autó, a többi Nagybányán maradt.
Szinérváralján állítólag megszüntették a mentőállomást...
Sajnos Sülelmeden is. Nem a mentőállomásokkal volt a baj, hanem azzal, hogy nem állt rendelkezésre kísérőszemélyzet. Márpedig ha elindulnak Szinérváraljáról egy vajúdó nővel, de már útközben le kell vezetni a szülést, ezt nem bízhatják a mentősofőrre. Erzsébetbányától Borsabányáig nagyon sok helyen fordul elő a szinérváraljaihoz hasonló probléma. Utóbbi településen a gyógyszertárban gyümölcs- és zöldségárusítás folyik. A zöldségben is van vitamin, persze, de amikor az embernek a feje fáj, mégiscsak hatásosabb egy fájdalomcsillapító. Sok még a tennivaló ezen a téren. A most készülő egészségügyi törvényben van egy olyan kitétel, amelyik bizonyos településeken kötelezővé teszi az állandó orvosi ellátást (a fogászatot is). Ez legalább három orvost magába tömörítő egyesületek formájában valósul majd meg, az Egészségügyi Biztosítóval kötött szerződések alapján. Visszatérve a mentőautókhoz: nagyon büszke vagyok a sikerre. Persze csapatmunka eredménye volt, nagyon sokan segítettek benne. Székely Ervinnek, az Egészségügyi Igazgatóság vezetőinek, Újlaki Tünde fordítónak kiemelten szeretném megköszönni az ügy sikeréért felvállalt áldozatot.
Nemrég említést tett egy angiográf Nagybányára hozataláról is.
Az angiográf egy 500 ezer eurós, az érsebészetben használt készülék, a felszerelése is elég sokba kerül. Tudomásomra jutott, hogy a Világbankon keresztül érkezni fog nyolc darab ilyen készülék az országba. Eddig csak az egyetemi központok rendelkeztek vele. Ha bejön ez a nyolc készülék, Nagybánya kaphatna egy új készüléket, vagy az egyetemi központokban lecserélt készülékek egyike kerülhetne ide. Az üzemeltetés már nem jelentene problémát, dr. Pop Cãlin nagyon jól képzett szakember, megvan a képesítése is erre. S van egy érsebészünk is rajta kívül. Egy hasonló gép nemcsak Szatmár, Szilágy és Máramaros megyéket fedné le (ami körülbelül egymillió embert jelent), hanem a kolozsvári szívkórházat is felszabadítaná. A betegeket sem kellene kitenni az út gyötrelemeinek, hiszen megtörténhet, mire odakerül az ember, már nincs kit kezelni Egy rádióadásban beszéltem erről, amikor betelefonált az adásba Dãnut Muresan, a sűrgősségi kórház igazgatója. Tudtomra adta, hogy az angiográfnál fontosabb dolgok is vannak. Mint később kiderült, igaza volt, hiszen a 18 műtőben lévő, még 1970-ben gyártott 18 altatógépből csak három működik. Pár hónapon belül oda juthatnak, hogy pénzfeldobással döntsék el, melyik beteget lehet megmenteni. Utánanéztem az Egészségügyi Minisztériumban, de nem találtam a kérvényt, amit a Megyei Kórház még augusztusban ez ügyben letett. Ha nem kerül elő, benyújtunk egy másikat, s a miniszter figyelmét is felhívom majd az itteni állapotokra. Az egészségügyi szakbizottságban is felvetettem az ügyet. Javasoltam, a kórházak felújítására szánt pénzekből szabadítsanak fel egy bizonyos öszszeget erre a célra. Ezekhez a gépekhez 20-40 ezer euró közötti áron lehet hozzájutni. Abban bízom, hogy a költségvetés-kiegészítés lehetővé teszi néhány gép beszerzését. Ha ez nem jön össze, ismét a magyar szakminisztériumhoz fogok folyamodni, s megkérem őket, hogy segítsenek. Vagy beszélni kell az önkormányzat képviselőivel, hogy szorítsák valahogy ki legalább egy-két gép árát a költségvetésből. Mindenképpen meg kell oldanunk valahogy a helyzetet, hiszen emberéletekről van szó.
Lejegyezte: Tamási Attila
NOVEMBER 11-17. (Őszutó, Enyészet, vagy SzentAndrás hava)
November 11., péntek, az év 45. hete és 315. napja. Névnapok: Márton, Martin.
Napkelte: 6:43, napnyugta: 16:13, holdkelte: 14:16, holdnyugta: 0:48.
A legnépszerűbb középkori szent Szent Márton. Régen a fizetés, tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja volt. A legenda szerint Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, elrejtőzött a ludak óljába, viszont azok gágogásukkal elárulták. Innen ered a "Márton lúdja" elnevezés. Hajdanán ezen a napon vágták le a tömött libákat, mert "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." Mártont ugyanakkor az új bor bírájának is tartja a hiedelem; ilyenkor már iható az új bor. Ez a lakomák időszaka is. A Márton napnak időjóslás szempontjából is jelentősége volt: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe, ha barnán, kemény tél várható." Egyes helyeken márciusra vonatkoztatták a Márton napi időjárást. Ugyanakkor a lakomán elfogyasztott lúd csontjából is következtettek az időjárásra: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas télre, ha viszont barna és rövid volt, akkor sáros télre számíthattak. A Márton nap dologtiltó nap volt. Sokfelé rendeztek Márton napi bálokat, vásárokat.
November 12., szombat, az év 45. hete és 316. napja. Névnapok: Jónás, Renátó, Emil, Krisztián, Levente, Renáta, Tihamér. Napkelte: 6:44, napnyugta: 16:12, holdkelte: 14:33, holdnyugta: 2:08.
November 13., vasárnap, az év 45. hete és 317. napja. Névnapok: Szilvia, Jenő, Miklós. Napkelte: 6:46, napnyugta: 16:10, holdkelte: 14:50, holdnyugta: 3:27.
November 14., hétfő, az év 46. hete és 318. napja. Névnapok: Aliz, Klementina, Vanda. Napkelte: 6:47, napnyugta: 16:09, holdkelte: 15:08, holdnyugta: 4:46.
November 15., kedd, az év 46. hete és 319. napja. Névnapok: Albert, Lipót, Dezső, Richárd. Napkelte: 6:49, napnyugta: 16:08, holdkelte: 15:30, holdnyugta: 6:06.
November 16., szerda, az év 46. hete és 320. napja. Névnapok: Ödön, Ágnes, Alfréd, Gertrúd, Margit, Péter. Napkelte: 6:50, napnyugta: 16:07, holdkelte: 15:58, holdnyugta: 7:26.
November 17., csütörtök, az év 46. hete és 321. napja. Névnapok: Hortenzia, Gergő, Ede, Gergely, György, Hilda, Ildikó. Napkelte: 6:52, napnyugta: 16:06, holdkelte: 16:34, holdnyugta: 8:42.
Ezen a héten szinte minden szabadidejét barátai körében tölti el. Ne menjen fejjel a falnak, ha összetűzésbe kerül valamelyikkel.
Nem kizárt, hogy beleszeret valakibe, akinek már foglalt a szíve. Próbáljon két lábbal a földön járni!
Bár Ámor nyila megsebezte, nem mondhatja magát boldognak. Töltsön több időt barátai körében.
Érzelmileg meglehetősen labilissá válik. Ha egy nem igazán kedvelt személy meglátogatja, mégis próbáljon kedves lenni hozzá.
Gyökeres változások állhatnak be életében, de hagyja, hogy maguktól alakuljanak ki a dolgok. Próbáljon mindenkivel diplomatikus lenni.
Ne vállaljon felesleges pénzügyi kockázatot. Vigyázzon, senki ne értse félre gesztusait, így elkerülheti a kínos helyzeteket.
Nem igazán veti fel a boldogság. Ne felejtse: mások is élnek a Földön, nem csak ön. Szenteljen több figyelmet egészsége megőrzésének.
Egészségi állapota nem a legrózsásabb. Tegye magát egy időre takarékra, hiszen még önnek is szüksége van néha egy kis pihenésre.
Munkahelyén megy minden, mint a karikacsapás. Hagyja, a környezetében élőket is érvényesülni.
Szerelmi élete nem a legkiegyensúlyozottabb. Próbáljon meg párja kedvében járni, hogy ne adjon okot neki másoknál keresni vígasztalást.
Fontos döntést kell meghoznia. Ne hagyja, hogy visszaéljenek jóindulatával. Anyagilag jól alakulnak dolgai.
Régi ellensége megpróbál betenni önnek. Próbáljon nyugodt maradni, hogy ön kerüljön ki győztesen.
Megébredek. Megpróbálom kronológiailag betájolni magam: alig másfél órával múlt éjfél. Először azt gondolom, biztosan megállt a tajvani csoda időmérő. Aztán minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az időmérő olyan megbízhatóan működik, mint egy Svájcon keresztül importált keleti óra.
Fekszem, forgolódom az ágyban, kétségbeesetten próbálok álmot parancsolni szememre, de nem sikerül. Úgy közel kétórás hiábavaló kísérletezés után feladom. Minden bizonnyal betett nekem a téli időszámításra való áttérés. Vagy inkább velem van a baj? Az álmatlanság rossz jel is lehet, nem szabad vele viccelni. Mi van akkor, ha halál előtt vagyok? Nagyapám is mindig ezt mondogatta, ha megkérdezték, hogy van. "Halál előtt vagyok!" - volt mindig a válasz. S tegyük hozzá: a nagyon is igaz válasz. Ennek ellenére, túl a hetedik X-en fogott ki rajta csak a halál. Akkor érte utol a nagy kaszás. Ami késik, nem múlik alapon.
Úristen, csak nincs valami bajom? Csak nem kaptam meg a madárinfluenza állatról állatra terjedő változatát? Influenzásnak influenzás vagyok, ráadásul egyszerre feküdtem le a tyúkokkal Végigtapogatom magam. Megnyugvással állapítom meg: nem tollasodom. (Pedig átvitt értelemben igencsak rámférne.) Szárnyam se kezd még nőni. Szarvam... Ezt inkább hagyjuk, mert nem tartozik ide.
Mit lehet éjnek évadján csinálni, ha már az alváshoz nincs tehetsége az embernek? Inni? Vagy írni? Esetleg mindkettőt? Gyorsan iszom is egy nagy pohár ásványvizet. Az írás már nehezebben megy. Nem tudom eldönteni, mit vessek papírra. Egy cikket, egy jegyzetet, netán rövidprózát, vagy verset. A "Háború és béke" átdolgozásába azért mégsem kezdenék. S nem csak azért, mert ha valóban megkaptam a gyilkos kórt, már nem lenne időm befejezni egy monumentális művet, hanem azért is, mert a béke megírása még csak-csak menne, de a háborúhoz egyáltalán nem értek. Macsósan azt is mondhatnám: nem fekszik nekem a téma
Inkább valamilyen napszámosmunkába kezdek. Mondjuk írok egy "Színe és fonákjá"-t. Aztán visszafekszem. Leteszem a fejem a párnára. Azt álmodom, hogy alszom. (tami)
* A Nagybánya-újvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára Elekes István (69) testvérünket. Nyugalma legyen csendes!
* A Szentháromság római-katolikus plébánián tartották keresztvíz alá Balogh Zoltán és Boda Ildikó kisfiát, aki a Krisztián nevet kapta (keresztszülők: Boda Jenő, Boda Anna).
* Ugyanebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Lehoczi szül. Láng Annát (76). Nyugodjon békében!
* A Nagybánya-óvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjukra Mezei József (66), Tóth László-Sándor (52), Beinrohr Edéné szül. Sebők Etel (92) és Keresztesi Gergely (66) testvéreinket. Nyugodjanak békében!
Ecsedi Orsolya
Az első őszi hónap Amerikában is a tanévkezdés jegyében zajlik, éppúgy mint odahaza és mint Európában. Reggelenként a pittsburghi utcákon megindul az iskolabuszok és kocsik sora, a kerékpáros vagy a gyalogos gyerekek hada az iskolák felé. A gyerekek itt is hétéves kortól kezdve tankötelezettek. A szülők elsősorban anyagi helyzetüktől függően több iskolatípus közül választhatnak. Az állami iskola a legtömegesebb és ingyenes, az alapítványi és az egyházi tandíjas. Van egy negyedik formája is, a magánúton való tanulás: a gyerek az otthon elsajátított tananyagból vizsgát tesz az iskolában.
Az iskola, amellyel egyfajta kapcsolatom van, alapítványi, magániskola. Bölcsőde és óvoda is tartozik hozzá - az utóbbi a beiskolázás fontos része, ahol már tantárgyas oktatással tanítónők tanítanak; kisiskolának is nevezik.
Bölcsőde kevés van, és igen drága. A munkaviszonyban levő nők nagy többsége [...] az első gyermek után kilép a munkahelyéről, megszül még két vagy három gyereket, s amikor azok már nagyok, ismét munkába áll. [...] De vannak nők, akik nem adják fel hivatásukat, s amikor a szülés után letelik az egy hónapos évi szabadság mert szülésszabadság nincs , a picit beadják a bölcsődébe. Ha ugyan van bölcsőde, és van benne hely. Mert Amerika legtöbb állama nem erre van berendezkedve. Kisbence bölcsődei helyét a szülők már a mama terhessége elején lefoglalták. (A bölcsi, bár nem ez a témánk, megérdemel annyit: a nyolc picit három egyetemi végzettségű szakember, ápolónő, pszichológus és pedagógus gondozta, a szülők napközben is bármikor ellenőrizhették, hogyan bánnak gyermekével, mindennap rövid ,,naplót" kaptak a babáról stb.) A bölcsi folytatásaként a napközi következett ugyanitt, majd az iskola. Kisbence most másodikos, korábbi helyeit kishúga, Emma foglalja el.
Az iskolát 1843-ban alapította hét, Írországból érkezett apáca. Most a The Campus School of Carlow University nevet viseli. Az igazgatónővel iskolanapon találkozunk: szellemes köszöntője mindössze három percig tart, ezzel szemben később alkalmat talál, hogy minden családdal váltson néhány mondatot. [...]
Az állami iskolákkal ellentétben, ahol egy-egy évfolyamon több száz gyerek is van, a magániskolák kis létszámúak. A Carlow-ba 240 tanuló jár (1-8. osztályig): két-két osztály van minden évfolyamon. Az osztályokban a tanulók létszáma nem több mint 15, ennél előfordulhat kevesebb, ha pl. évközben elköltözik valaki, de több soha. [...] Következetesen azt a nézetet vallják, hogy ennél több gyerekkel jól nem lehet foglalkozni. Ezt a keretet nem lépik túl azért sem, mert minden, a tágas tantermek, a felszerelés, a számítógépek száma, az udvar, a tornaterem, az uszoda, a könyvtár egyáltalán: az egész iskola ehhez a létszámhoz állt fel. Az iskolába való felvételkor a gyerekeket tesztelik. Minden tanév elején és végén valamennyi tantárgyból általános tesztes felmérés van. Az első két osztályban nincs osztályozás, csak minősítés. Az eredményeket egyénileg is százalékban fejezik ki. Ez kétfélét jelez: a gyereknek az iskola mércéje szerinti teljesítményét egy-egy tantárgyból, de kiolvasható belőle más iskolák, elsősorban az állami intézmények kritériumához viszonyított eredmény is. Kisbence első osztályában például tavaly két kislány a harmadik osztályosok szintjén tudott olvasni. S noha Pittsburgban van a Pennsylvania állam egyik legerősebb állami általános iskolája, a jó magániskolák színvonala meghaladja az állami iskolákét.
A Carlow iskolába nehéz bekerülni (távozni annál könnyebb tehetném hozzá szellemeskedve). Nemcsak a gyereknek kell jól teljesítenie a bejutáshoz és a nyolc év alatt az iskolában maradáshoz, hanem a szülőknek is. A szülőkkel már a kezdet kezdetén megismertetik azokat az értékeket, amelyeket az iskola képvisel, s melyeknek szellemében a gyerekeket nevelik, valamint a rendszabályokkal. A hat alapvető érték vagy ahogyan nevezik: az iskola tartópillérei : a tisztelet, az igazságosság, a másokkal való törődés, a felelősség, a bizalom s a haza jó polgárának lenni. Ez minden tanteremben ki van írva, rendezvényeken elhangzik, iskolaújságban a fejlécen szerepel stb. S minden gyerek meghökkentő pontossággal, világosan tudja, hogy mit jelent. Itt nem történhet leszámolás, káromkodás, nincs dohányzás, alkohol, kábítószer stb. A szülő nyugodtan alhat. Aki azonban a vállalt szabályokat felrúgja, annak fel is út, le is út.
A tanítás nyolckor kezdődik, háromkor ér véget. A másodikos gyerekeknek naponta hat órájuk van. Tantárgyaik: angol nyelv (naponta többször is), mindennap matek, van zene, képzőművészet, számítógép-ismeret (minden gyereknek külön számítógépe), környezetismeret, talaj- és szertorna, úszás (órarend szerinti!), könyvtáróra (hetente kétszer könyvet cserélnek, és a helyszínen tartanak foglalkozást), s vallástan is ugyancsak mindennap. Nem hittan (arra vannak egyházi iskolák), hanem vallástörténet; nem is lehetne, mert Kisbence osztályába például a katolikusokon kívül protestáns, japán, muzulmán, kínai, hindu, pakisztáni stb. gyerekek járnak. [...] Minden gyerek két választott tantárgyat tanul, Kisbence franciát, és sakkozik, de teniszezhetett, zongorázhatott, hegedülni, szaxofonozni stb. tanulhatott volna.
A napi elfoglaltságban (és a tandíjban) benne van a félórás ebéd is. A gyerekek egy hónapra előre megkapják az étlapot, s ha valaki nem kedvel valamit, kijelöli, melyik napon nem eszik az iskolában. Ilyenkor visz magának ebédet.
A tankönyveket, munkafüzeteket, kiegészítőket az iskola szerzi be, a szülőnek nincs vele gondja, ez is a tandíj része. A gyerekek akár táska nélkül is járhatnának iskolába: a tankönyvek a tanteremben maradnak. Csaknem mindent az iskolában tanulnak meg. S ha mégis van házi feladat, munkalapot visznek haza. Ritka, hogy öt-tíz percnél több időt vesz igénybe. Olvasni viszont otthon is kell mindennap. Ezt ugyan naprakészen nem ellenőrzi Mrs. Patty, a gyerek olvasástudása azonban minden külön számonkérésnél jobban beszél. Ez azért is fontos, mert az említett osztály nemzetisége igen vegyes: kínai, japán, délszláv, spanyol, magyar, német, perzsa, indiai stb., a család elsőnemzedékes amerikai, melyben a felnőttek sem tudnak tökéletesen angolul, ezért itt a nyelvi nehézségek legyűrésére már az első osztályokban kellő figyelmet fordítanak. A tanítónő olvasnivalót ajánl, elsősorban rövid, humoros szövegeket [...] ezek azonban nem kötelezőek. A gyerek a maga kedve, ízlése szerint is választhat olvasnivalót, fontos, hogy olvas. (Egyébként meg az önkezdeményezés minden formáját szorgalmazzák, dicsérik.) [...] A szerda az ún. csendes olvasóreggel: az igazgatónő is kiül a folyosó közepére, és olvas; érvényesül az elv, hogy példával tanítani. A hétvégét nem nyomják agyon a házi feladatok, semmilyen feladatot nem kapnak. A szombat és a vasárnap a családi együttlété, az egyházé, a sporté, kirándulásé, játéké. [...]
Időről időre vannak nagyobb lélegzetű házi feladatok is. Egy nap Kisbence keresztrejtvényrácsot hoz haza, abban kell elhelyeznie a megadott szavakat; szeptember végén pedig önként vállal egy egyhetes munkát. A munkalapon az áll: Te vagy a riporter, a feladat pedig, hogy a hét minden napján egy tetszőleges eseményt írj le a megadott kérdésekre ki? mi? hol? mikor? miért? válaszolva. A feladat megoldását egy nagy ötágú csillag rajza segíti, minden sarkában a fenti kérdések egyike, alájuk kerülnek a válaszok, középen az eseményről készült fotó. A kísérőszövegben Mrs. Patty a szülők segítségét kéri, vagyis egyértelmű, hogy egy másodikos gyerek még nem tud egyedül megoldani egy ilyen feladatot, de valami miatt megfigyelés, kutatókészség, lényegre törő fogalmazás és beszéd stb. fejlesztése mégis szükség van rá. [...] A témákat az iskolában mindennap megbeszélik, a riport felkerül a tanterem falára. Hétvégén megérkezik a ,,riporteri" oklevél...
Az iskola kezdettől fogva teljes együttműködést kér és vár el a szülőktől. A PTA a tanárok és szülők szervezete szervezte a pikniket is. (A szülők felszolgáltak; a család egyik szomszédja gyermekgyógyász egyetemi tanár töltötte a teát, üdítőt). Ez a közösségi szellem nemcsak a tanulásra és nevelésre, valamint a közös erkölcsi normákra terjed ki, hanem bevonja a családokat a közösségi életbe, sőt a családok között is kapcsolatot teremt. Szeptember végén volt az iskolanap; kötetlen jellegű, barátságos légkörű, mindenki mindenkivel ismerkedett, beszélgetett, a gyerekek az iskolaépületek által körülzárt gyönyörű udvarban hancúroztak, volt zsákban futás is, és türelmesen vártak sorukra a lufik előtt, melyekből az ügyes fiatal nő mindenféle alakzatokat, mesealakot [...] tudott formálni. Szinte szokatlan volt látni, hogy senki sem tolakszik, senki sem ügyeskedik, furakszik, mindenki kivárja a sorát. A vidám majálist, melyen a szülők, testvérek, nagyszülők, ismerősök barátkoztak más szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel és az ismerősök ismerőseivel, vacsora követte. Minden program pontosan kezdődött. S bármilyen oldott volt a hangulat, hét órakor mindenki tartotta magát a befejezéshez.
A szülői összefogásnak, a kapcsolattartásnak, az iskolával való együttélésnek számtalan formája van. Könyvnap van az iskolában. Egy-egy korosztálynak külön standja van, ahol a tanítónők feltüntetik, melyik osztály számára milyen könyvet fogadnának el szívesen ajándékba. A látogatók így is gyarapítják az osztály könyvtárát. Szép szokás, hogy a szülinapra a szülő könyvet ajándékoz az iskola könyvtárának szép, alkalmi ajánlással a gyermek nevében. [...] Közelednek az ünnepek. Októberben itt a Hallowen általános össznépi ünnep: a gyerekek szellemnek, rémeknek, mindenféle csodabogárnak, mesealaknak öltözve, töklámpással, álarcban házról házra járva ,,ijesztik el" el a rossz szellemeket. A felnőttek kidíszítik a házakat, cukorkával kínálják, megajándékozzák a bekopogó gyereket. A Hallowen itt valóságos ipar. Az iskolából katalógus érkezik, mely ajándékokat, cukorkát, díszcsomagoláshoz mindenféle papírt stb. kínál. Aki a katalógusból vásárol, az az iskolát támogatja (minden tétel ötven százaléka az iskolának marad). Évenként pazar technikával készült könyvet jelentetnek meg az iskola életének fontos eseményeiről, eredményeiről. A fotókkal gazdagon illusztrált kiadványban osztályonként benne van minden gyerek portréja. Az iskolába az évek folyamán sok neves ember járt, nagy részük felnőttként is tartja a kapcsolatot, és támogatja az alma matert.
A gyerekek nagy többségét reggelenként nagy távolságról kocsival viszik iskolába a szülők, azok, akik jobbára a környéken dolgoznak [...] Kisbence ,,közel", mindössze tíz kilométerre lakik. De napjában kétszer ellepik a várost a kis sárga iskolabuszok is, s azt használhatja minden gyerek függetlenül attól, milyen iskolába jár. Mindenhonnan begyűjtik a gyerekeket, s ez nem kis dolog. Pittsburgh a külkerületekkel együtt majdnem két és fél milliós város. Az ingyenes iskolabuszra az is feljogosít, hogy mindenki a szülők és a gyermektelenek is függetlenül attól, hogy magán vagy állami iskolába járatják-e gyereküket, kemény iskolaadót fizetnek jövedelmük, vagyonuk után. Emiatt olykor fellángol egy-egy vita is. A magánbölcsőde, napközi (másmilyen nincs is), óvoda, iskola ugyanis évente egy-egy gyerek után mintegy tíz-tízezer dollárral terheli a szülőt. S azok, akik a magániskolát választják, jogtalannak tartják, hogy az állam még külön évi több ezer dollár ,,iskolaadó"-val terheli őket, noha a magániskolának már fizetnek. A vita azonban sose jár eredménnyel. Az adót ugyanis az állami iskolák fenntartására fordítják, s bármelyik pillanatban átkerülhet valaki az állami iskolába, ha a szülő nem bírja a magániskola anyagi terhét.
Pittsburgh, 2005 szeptembere
(Mirnics Zsuzsa, Szabad Hét Nap)
Németh László, a magyar irodalom nagy orvos-írója számos írásával dokumentálta azokat a szoros szálakat, amelyek a medicínához fűzték. A jelenkor orvosának Németh Lászlót méltatni mindenképp megtiszteltetés, de különösképpen az, ha a legnagyobb kortárs drámaírónak is tartja.
Az életrajzi megemlékezések szűkszavúak Németh László orvosi tevékenységét illetően. 1919 őszétől két félévet a bölcsészkar hallgatója volt, majd az orvosi egyetemre iratkozott be, ahol diplomát és külön fogorvosi képesítést szerzett. Előbb fogorvosként, majd 1942-ig iskolaorvosként működött.
A következő idézet Németh László 1961-ben írt rövid önéletrajzából való:
A század első esztendejében születtem, egy Erdély-széli városkában, mely most Romániához tartozik. Apám ott volt tanár, iskoláimat azonban már Budapesten jártam, az orvosi egyetemet is ott végeztem el. Orvosi munkát tizenhét éven át folytattam, 1943-ban mint fővárosi iskolaorvos mentem nyugdíjba. Pályám első felében főként tanulmányokat írtam. Hogy olyan témákhoz is hozzányúlhassak, amelyekre irodalmi folyóiratokban nem igen volt mód, 1932-ben egy tanulmány folyóiratot indítottam, melyet magam írtam: ez volt a Tanú. A fiatalság nevében végzett tájékozódás, az enciklopédikus együtt tanulás folyóirata volt ez, munkáim közül a magyar ételmiségen ez hagyta a legmélyebb nyomot, apámtól örökölt természetem is ezt tartja a legtöbbre. Ma azonban szépirodalmi munkáimat becsülik inkább."
Irodalmi és filozófiai tanulmányai nagy hatással voltak az olvasóközönségre és az írótársakra, hívőket, tanítványokat toboroztak vagy elkeseredett támadásokat hívtak ki maguk ellen. Orvosi tárgyú írásainak sorsa mostohább, a laikus olvasó vagy kritikus nem tud mit kezdeni velük, az orvosok pedig gyakran már eleve előítélettel nyúlnak a könyvhöz: Ez csak irodalom!"
Első orvosi tanulmányát, az Új szempontok a status praesens felvételében" címűt, 1925-ben, az egyetem befejezésének évében írta. A cikk első részében a semmitmondó, sablonos betegleírás gyakorlatát bírálja. Tanulmányának érdeme, hogy világosan elítéli azt a gépies szemléletet, amely a betegséget az adott beteg alkatától, személyiségétől elvonatkoztatva vizsgálja.
Az író egész élete páratlan kísérlet arra, hogyan képes a vizsgálatra mindig éber elme az élet gondjait a legnehezebb helyzetben is hasznos munkává alakítani. Gályapadból laboratórium", ez egyik tanulmányának címe, amely sok művének mottója lehetne. Az iskolás gyermekek egészségügyi adatait évről-évre megörökítő iskolaorvosi robotmunkában is felfedezi az óriási lehetőséget: az egészséges gyermekanyag, részletes vizsgálatokkal, hosszú időn át fejlődésében követhető.
1935-ben megkezdett vizsgálataiban a testi adatokat gondos alkati mérésekkel rögzíti, az iskolaorvos egészségtan-tanári kötelezettségét pedig felhasználja arra, hogy a kartonon megörökített somaticus statust" a padban ülő diák szellemi statusával" szembesítse.
A Medve utcai polgári" c. tanulmányában a kutatás színhelyéül szolgáló iskola történetének ismertetése, a tanulók szüleinek szociográfiája, a gyermek testi és szellemi fejlődésének társadalmi hátterét adja. Leírja a serdülés alatt bekövetkező pszichoszomatikus változásokat. Pszichológiai vizsgálatokat végez, s ezek eredményének értékelése nemcsak tudományos jelentőségű, hanem érdekfeszítő rejtvény is. Az író-orvos az olvasót is bevonja a szabad asszociációk szósorainak megfejtésébe. Művének első kiadása 1937-ben 300 példányban jelent meg!
Nem kétséges, hogy Németh László orvosi vonatkozású munkái közül a legismertebbek a hypertóniával foglalkozók. Ezekben kitűnő tollal megírt, szakmailag is helytálló megállapítások sorával találkozunk. A megjegyzések kényszerítenek a továbbgondolkozásra, sokszor mechanikus tevékenységünk felülbírálatára, gyógyítóművészetünk korrigálására, emberközpontúbbá tételére. A hipertóniáról írt gondolatok olyan élettani alapismereteket tesznek szükségessé, amilyennel a laikus csak a legritkább esetben rendelkezik. Ez nem jelenti azt, hogy a művelt olvasó nem érti a könyvet, hanem valószínűvé teszi: néhol elő kell venni a lexikont, vagy egy-egy szót, mondatot anélkül kell átolvasnunk, hogy pontosan ismernénk az értelmét. És ez még nem szegényíti az olvasás élményét.
Németh László orvosi munkái mindig a medicína legkorszerűbb, legtöbb eredménnyel kecsegtető iskoláinak alapján vizsgálták az orvosi gondolkodás hibáit és lehetőségeit. Művei nem az orvosi alapképzettséggel rendelkező literátor kirándulásai a tudomány területére, hanem egy hatalmas természettudományi műveltséggel felvértezett gondolkodó vizsgálatai arról, hogy mit tudunk, és mi az, amit tudhatnánk.
Dr. Marian Felix
Juventus, ventus, az ifjúság: szél. Elszáll, de az ember egy bizonyos koron túl hajlamos rá, főleg amikor már öregszik, hogy gyakrabban felemlegesse: bezzeg az én időmben! Mert a mi időnk az volt, amikor fiatalok voltunk, annak minden örömével, vagy korlátaival. Nem is tudom, a korlátairól-e, avagy a korláttalanságáról gondolkodom-e? A korlátozókról, vagy a gyeplőt a lovak közé dobókról? És ha már a gyeplőnél tartunk, az-é a jobb, ha egy koron túl felteszed a zablát a csikóra, vagy ha hagyod menni istenszámba?
Nem az én saját, pofonokkal gazdagított ifjúságomról szeretnék mesélgetni, ami nekem természetes volt, ma azonban mások már unják, ha emlegetjük. A lazán tartott gyeplőről szólnék, avagy arról, hogy ma miért is nem urai a gyeplőnek azok, akiknek a kezében kellene lennie? Talán a hátul ülő uraság parancsol értékes útmutatásaival"? Vagy talán kiesik a gyeplő a hajtó kezéből, amikor üres zsebében kotorászik?
Nos, hogy úgy mondjam, a probléma igen összetett. Gyermekeink hamar érnek, miközben mi a kapitalizmust építgetjük. Okai?
Egy kunyhóhoz nem nehéz vályogot vetni, a felhőkarcolóhoz azonban már körülményesebb betont gyártani. Azonban építeni kell, mert ha nem, kiesik a kenyér a kezedből! De ki is verhetik, sőt, nálunk ki is lophatják. S a szülő robotol, a gyermeket pedig az utca neveli, ami előfordult még, de más körülmények közepette.
Sajnos hazulról nem ismerek statisztikai adatokat a fő összetevőkről: drog, ital, cigaretta. Ismerek viszont egy megdöbbentő statisztikát, amit Kaposváron készítettek. Kiderült, hogy minden harmadik iskolás fogyasztott már italt, ezek 10%-a be is rúgott! A drogfogyasztás hasonló. Itthon a piacra-menet és nem csak, gyakran látni szipózó gyermekeket. Tudjuk mi az aurolakk, de senki nem szól, nem tesz semmit ellene. Egy temető-közeli iskolából a dombtetőre mennek az iskola süldőlányai smoking-ra"!
A cigit vígan szívják az iskola melletti fasor padjainak a támláján ülve is. Pedig ma már a dohányzás sem olcsó, de fizetik a szülők. A szomszédban az oktatásügyi miniszter kiáll a könnyű drog engedélyezett fogyasztása" mellett. Pedig az csak a kezdete az útnak, a nehéz kábítószerek felé.
És valami még szebb. Most olvasom a sajtóban, hogy az olténiai mitroplita földjén bőven tenyészik az indiai kender. Talán ebből a cannabisból szent drog készül, vagy a sátán hintette el?
Az antibébi fogyasztásról az iskolások körében nincs kimutatás. Ezeket a dolgokat mindenki ismeri, mert vagy van saját gyermeke, vagy ismeri a másét. Kevesebb szó esik azoknak a sorsáról, akik nevelnék ezt az ifjúságot. Ma a gyermekeket annyi jogocskákba öltöztették, hogy a tanár úgy áll előttük, mint a vasvillás lázadó a páncélos lovag előtt. Sok helyen az iskolaépületek sem megfelelőek. Jó, hogy valaki megépíttette a Sincai épületét, később az újabb kockaépületeket, de az utóbbi 15 évben hány modern iskolaépületet emeltek? És hány templomot?
A Iasi-i Vasile Lupu Líceumban még nem működik a fűtés. A diákok sapkában, kesztyűben űlnek az órákon, de a miniszter még egy gyűjtést sem rendez, hogy a tanároknak bár egy ősi birkabőr subát adjanak. Pedig így még a történelemórák is szemléletesebbek lehetnének. A gyermeknek majd megveszik a szülők, a megvont cigarettapénzből!
A tankönyvekről már szóltam, a magyar fordítás év elején még nem volt teljesen kész. A fizetésekről ne is beszéljünk. Egy volt belügyisnek kétszer akkora nyugdíja van, mint egy tanári fizetés. A tanügyisek sztrájkot hirdettek, de nem csak a fizetésekért. A tanügy a teljes nemzeti jövedelem 3,73%-át kapta eddig, most megemelték 4,3%-ra. Az oktatók azonban 6%-ot kérnek. Ezt a pénzügyminiszter lehetetlennek tartja, egyes szakszervezeti vezetőket pedig egyszerűen nem érdekel a dolog. Az átkosban" a pincérek azért nem kaptak nagyobb fizetést, mert az elvtárs szerint úgyis kaptak borravalót. Tehát a tanár adjon magánórákat? Talán a szülő, illetve gyerek aki vállalja, még nagyobb jegyet is kaphat?
Nehéz a dolga az oktatóknak, mert a gyermek fel is jelentheti, a szülő felelősségre vonhatja. Még tanít, de nevelni már nemigen tud, mert nincs hozzá megfelelő tekintélye. A szülőknek pedig idejük nincs.
Most gondolkodnak az iskolai egyenruhákról. A nagy nyugati iskolák büszkék az ilyesmire! Pénzbe kerül az igaz, de erkölcsi haszna is van. Másrészt a pénzes szülők gyermekeit a többi irigyli a cuccaiért, vagy ők is kierőszakolják szüleiktől a menő, divatos öltözetet. Néha nem is kell erőszakolni. Csak az én gyermekemnek ne legyen olyan!? És az iga még nehezebb lesz.
Párizsban randaliroznak a fiatalok. A pusztítási düh nálunk sem ritka. Legalább egy fát törjünk ki, egy csatornát verjünk szét! Ki, mire nevelte őket? Pedig tudjuk, hogy a művelt agy: tőke. Elszívni pedig üzlet! A tanerők nemcsak a fizetésért sztrájkolnak, hanem a jövőért is. Mert a mostani tanárokat a mostani diákok munkájából fogják eltartani. Ami a politikusokat már nem érdekli. Nekik az a négy év fontos, ami alatt megalapozzák egész életüket, nem is akármilyen szinten!
Az oktatók megunták a nincstelenséget is, a támogatásokért való esedezéseket is, s sztrájkot hirdettek. Hétfőtől elcsendesedtek az iskolák és várják a hatalom szavát. Meg kellene már szívlelni a római mondást: Vox populi vox Dei! Nemde politikus uraim? Gyermekeink sorsa nem alku tárgya!
Nagysomkúton egy üzlethelyiséget, míg Törökfaluban (Bucium) egy bárt látogattak meg a betörők. Az első helyről cigarettát és telefonkártyákat (összesen 2 000 lej értékben), míg a második helyről egy televíziót, egy CD-s rádiósmagnót, cigarettát és készpénzt (összesen 1 000 lejnyi kárt okozva) vittek el. Szinérváralján is egy bár került a betörők útjába. Az elkövetők élelmezési cikkekkel, cigarettával és szeszes italokkal "felszerelkezve" távoztak a helyszínről.
Felsőbányán 300 lej értékben loptak el a betörők különféle javakat az egyik bódéból. Szintén egy bódéba törtek be a Victoriei és a N. Bãlcescu utcák kereszteződésénél is. Onnan folyóiratokat, cigarettát és rágógumit vittek el, összesen 200 lej értékben. A Republicii sugárúton egy üzlethelyiség keltette fel a betörők érdeklődését. Két körfűrészt, egy láncfűrészt és egy akkumulátoros csavarozót loptak el, összesen 2 300 lej értékben.
A borsai Brãdet utcában egy épülő ház alagsorát látogatták meg a betörők; egy sarokcsiszolót és egy ütvefúrót vittek el, összesen 2 000 lejnyi kárt okozva.
Az Independentei sugárúton egy üzlethelyiségbe tértek be a tolvajok, ahol, kihasználva az elárusítónő figyelmetlenségét, egy fiókból 1 500 lejt loptak ki. Szinte mindenben megegyezett az előbbi esettel a V. Babes utcában történt lopás is. Annyi különbséggel, hogy a "felvégen" 30 lejjel kevesebbet sikerült lopniuk a tolvajoknak.
Kapnikbányán saját édesapjától lopott el 1 400 lejt egy alig 14 esztendős lány. A Luminisului utcában a járőrök elkapták a 17 esztendős, naszódi illetőségű B. Adriant, amint éppen ruhákat lopott egy szárítókötélről. A 200 lej értékű ruhanemű visszakerült a tulajdonoshoz, az elkövető pedig szabadlábon várja, hogy kiosszák jól megérdemelt büntetését.
A 18 esztendős, kővárberencei (Berinta) S. Gabrielt az Izvoarele-piacon buktatták le a fegyverek, robbanószerek és toxikus anyagok felkutatásával foglalkozó ügyosztály munkatársai, amint éppen egy pisztolyt (tárában négy golyóval) próbált meg eladni. Gabriel azt állította, hogy a fegyvert egy ismeretlen fiatalembertől kapta, egy korábbi, 300 lejes adósság fejében. Csak azt nem értem, hogy lehet valaki olyan naív, hogy csak úgy odaad egy ismeretlen személynek 300 lejt?
Az autótolvajok ezen a héten a Petre Dulfu, Grãnicerilor és Pãsunii utcákban teljesítettek szolgálatot. Három CD-lejátszót, egy rádiósmagnót és egy iratokat tartalmazó pénztárcát vittek el, miután betörték a kiszemelt járművek jobb, vagy esetenként bal oldali ablaküvegét. A kár összértéke: 2 250 lej.
Magyarláposon, az egyik kereskedelmi társaság udvarában leparkolt S 1 500-as buldózerről lopta le az 50 esztendős M. Mihai a 2 000 lejt érő kapcsolószekrényt. Szerencsére a rendőrök kapcsolószekrény nélkül is egyből "kapcsoltak", s elfogták a szorgalmas "autószerelőt". (ta)
Jelentős áttörést sikerült elérni a kisebbségi autonómia kérdésében az Európa Tanács jogi bizottságában megszavazott jelentéssel. A dokumentum először említi hivatalosan a jogot a kulturális autonómiára. A jogi bizottságnak Frunda György, az RMDSZ szenátora készített összefoglaló jelentést, amelyet a hétfői párizsi végszavazáson a testület elfogadott.
Frunda György a Duna Televíziónak elmondta: A jelentés elfogadja, hogy az anyaországoknak joguk van a határon túl élő nemzeti kisebbségeken segíteni, (...) hogy identitásukat megőrizzék és fejlesszék. Új az is, hogy először beszélünk írásban kulturális autonómiáról, és a jelentés bíztatja a tagországokat, hogy a kulturális autonómiát elfogadja (...). És végül, de nem utolsósorban a jelentés hidat épít az Európa Tanács és az Európai Unióval, kérve az Európai Uniót, hogy átvegye azokat a jelentéseket, azokat az egyezményeket, amelyeket már az Európa Tanács kidolgozott, és alkalmazza a saját politikájában.
A jogi bizottság elfogadott jelentéséről az Európa Tanács Közgyűlése dönt, várhatóan jövő év januárjában. (duna tv híradó)
- döntötte el az alsóház állandó bizottsága. Ez azt jelenti, hogy a kormánykoalíciónak az RMDSZ által kidolgozott jogszabállyal kapcsolatos egyezsége ismét zátonyra futott.
Az állandó bizottságnak hétfőn kellett döntenie, milyen formában kerül a parlament elé a romániai kisebbségek jogállását szabályozó tervezet. A múlt héten az RMDSZ törvényhozói még abban reménykedtek, hogy a jogszabály csak formai követelményi elbírálás alá esik majd, ezért kért az alsóház bizottsága a jogszabályt kiegészítő dokumentumokat. Ezeknek a megfelelési táblázatoknak azt kellett volna tisztázniuk, hogy ez a tervezet konkrétan milyen uniós normákhoz igazítja a román jogrendet.
Korábban Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök levélben kérte az állandó bizottságtól, hogy sürgősségi eljárásban vitassa meg a képviselőház a tervezetet, mivel annak elfogadását az unió is sürgeti.
Mindezek ellenére a testület 9 támogató és 4 ellenszavazattal a szokásos eljárás mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy harminc nap áll a szakbizottságok rendelkezésére, hogy elemezzék a jogszabályt, és csak egy hónap után kerülhet a tervezet a plénum elé.
A bizottság végül nem kapta meg a kormánytól a megfelelési táblázatokat. Adrian Nãstase, a képviselőház elnöke elmondta, ezt a kiegészítő anyagot nem is lehetett elkészíteni, mivel az EU-ban nem léteznek közös kisebbségügyi szabályozások, minden állam saját törvénykezést alkalmaz a többség-kisebbség viszonyában. Nãstase nyilatkozata alapján kiderül, a döntés lehetett volna még szigorúbb: a szakbizottsági elemzés akár 45 napig is eltarthatott volna. (transindex)
Figyelmeztetést kapott Románia az Európai Bizottságtól, hogy gyorsítsa fel a még hiányzó reformokat a 2007-re tervezett uniós csatlakozásig. A bizottság a legfontosabb teendők közül a határőrizet megszigorítását és a nagyfokú korrupció visszaszorítását emelte ki.
Traian Bãsescu államfő szerint 2008-ra halaszthatja Románia belépését az Unióba, ha a problémákat nem oldják meg, Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök ugyanakkor a figyelmeztetéssel kapcsolatban elmondta: a kormány már megtette a szükséges lépéseket a lemaradás behozására. (bbc/radio.hu)
(Szabadság) Romániának a jelek szerint nincsenek fenntartásai a nemzeti vízum bevezetésével kapcsolatban. Erre lehet következtetni a Temes Megyei Határrendőrség szóvivőjének nyilatkozatából. Viorel Alexe felügyelő tényként közölte, hogy 2006. január 1-től bevezetik a nemzeti vízumot, amely lehetőséget biztosít a három hónapnál hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó román állampolgároknak, hogy tartózkodási engedély meghosszabbítása nélkül maradjanak a szomszédos országban. A dokumentumot a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségén és a kolozsvári főkonzulátuson lehet díjmentesen igényelni.
Budapest október elején jelentette be, hogy január 1-től bevezetik a nemzeti vízumot. A magyar külügyi tárca akkor erről jegyzéket adott át Ukrajna, Szerbia-Montenegró, Románia és Horvátország budapesti nagykövetének. Mindeddig román hivatalos álláspont nem hangzott el ezzel kapcsolatban.
A díjmentesen kérelmezhető nemzeti vízumot valamennyi ukrán, szerb és montenegrói, román és horvát állampolgár igényelheti, a szomszédos országokban található, összesen kilenc magyar külképviseleten.
A nemzeti vízum bevezetését az RMDSZ üdvözölte. Markó Béla, a szövetség elnöke kifejtette, ez az új okmány fontos lesz a határon túli magyarok számára, valószínűleg különösen a kárpátaljai meg a vajdasági magyaroknak. Ugyanakkor hangoztatta, hogy ez nem váltja ki a másik célt, a kettős állampolgárságot.
Egy-egy helyiségről alkotott összbenyomásunkat elsődlegesen a padló, a falak és a mennyezet határozzák meg. A padló - mint az egész lakás "alapja" - olyan nagy és összefüggő felület, amelynek látványa akarva, akaratlan perdöntő. A falak olyan kötöttséget jelentenek, amelyek megszabják a szoba határait. Lakásunk térbeli képződményeire, azaz az egyes helyiségekre pedig a mennyezettel tesszük fel a "koronát".
Amennyiben jól sikerül élni e három elem kínálta lehetőségekkel, meglepő változások következhetnek be a szoba arányait, jellegét, hangulatát illetően. A háttér jelentőségét mindenesetre ne felejtsük, és azt sem, hogy a puszta tér látványa önmagában is ösztönző lehet. A burkolatok színei, mintái, felületei vég nélkül variálhatóak egymással. Ha a helyiség jellegtelen, már a színek puszta jelenléte érzelmi hatásokat válthat ki. A sötét színek, a "tömény" minták szűkítik és melegebbé varázsolják a szobát. A világos színek tágítják a teret, levegős hatást keltenek. Ha azonban valaki bizonytalan a választásban, a legjobb, ha a semleges, világos színek és a nyugodt felületek mellett dönt.
Ne hagyjuk magunkat túlságosan elkábítani a gyorsan tovatűnő divatáramlatoktól. Főként a nagyobb helyiségek esetében, a nagy felületek miatt sokba kerül a burkolat, ezért lehetőleg hosszú távú, a divatokat túlélő anyagokat részesítsük előnyben. Fontos figyelni az egyes helyiségek egymáshoz való viszonyára is, ugyanis ha egy szobából átlátás van a többibe, el kell döntenünk, hogy az átlátásból adódó kapcsolatot erősíteni, vagy inkább gyöngíteni szeretnénk. Például egy egyszínű, szolid felületű burkolat "vég nélkül" folytatódva mindenképpen nagyvonalú és egységes hatást eredményez. Ha valamilyen módon (erkély, kert, bejárati ajtó) a külső térhez is kapcsolódunk, az átmenetre a legalkalmasabb a tégla-, vagy kőpadló.
Amikor a szoba dobozszerűségéről akarjuk elterelni a figyelmet, alkalmazzunk hatalmas mintákat, élénk színeket. Ezzel szemben a feszes minták, a világos és sima felületetek nyugalmat árasztanak. Fontos szempont a költségek mellett a könnyen kezelhetőség és a kényelem kérdése is. A nagy forgalomnak kitett helyeken a pala, a fa és a terrakotta tesz jó szolgálatot, ezek ugyanis a fokozott igénybevételt is jól bírják. A házon kívüli területeken ne feledkezzünk meg a zord időjárásból adódó problémákról sem: csak fagyálló burkolatot használjunk, ilyen például a kőpadló, vagy a beton.
Mivel manapság általános gyakorlat a konyhát az étkezővel és a nappalival egy térbe vonni, a padló kiválasztásánál célszerű ezt a három funkciót is figyelembe venni, s az azonos, vagy az elkülönülő burkolat meghatározásánál számolni velük.
A puha padlón kellemes járni. A parafa és a PVC könnyen tisztítható, a gumin szinte hangtalanul lépdelünk. A keményebb burkolatok, mint a kerámia, a mozaik, a márvány, vagy a pala kopásálló és dekoratív, de hideg, és fárasztóbb rajta járni. A lakkozott fa meleg és hosszú életű, de ott, ahol gyakran járunk, gyakran kell a felületét kezelni, emellett csúszós is lehet. A szőnyegpadlót nehéz tisztítani, aki mégis ragaszkodik hozzá, lehetőleg műszálas alapanyagút válasszon.
Aki szeret mezítláb közlekedni és nem hajlamos a porallergiára, annak a legcélravezetőbb szőnyegpadlót választania. Bármilyen anyagot is veszünk, az legyen puha és meleg. Parafa-burkolat, vagy lakkozott parketta, habalátétes PVC-padló egyaránt megfelelő, esetleg egy-egy szőnyeggel még barátságosabbá varázsolható.
Fontos, hogy könnyen tisztítható és vízálló megoldást válasszunk. Lehetőleg nagy lapokat, széles csíkokat keressünk, ugyanis ott, ahol kevesebb az illesztés, kevésbé tud a víz az aljzatba beszivárogni. A parafa tartós, általában előkezelt, ezért nem foltosodik. A kő- és kerámia-burkolók tartósak, azonban padlófűtés nélkül télen hidegek lehetnek. A márvány fokozottan csúszásveszélyes, a pala és a kvarcit ebből a szempontból kevésbé veszélyes.
A padló legyen meleg és kellemes tapintású. Leginkább javasolható a PVC, a parafa és a puha linóleum. Ezek könnyen tisztíthatóak, s később lecserélhetők parkettára, vagy szőnyegpadlóra.
Az otthoni balesetek legnagyobb többsége esésből származik. A síkos padló, a kijáró, mozgó burkolólapok, vagy az ide-oda csúszkáló szőnyegek a leggyakoribb veszélyforrások. Mindenkinek érdeke, hogy lakásában jó állapotban legyenek a burkolatok és ne csússzanak. Aki a fényes padlót kedveli, használjon csúszásmentes fényezőt. A szintváltozásokat hangsúlyozzuk és/vagy világítsuk meg kellően, a szőnyegek alá tegyünk csúszásgátlót, a fürdőszobában és a lépcsőházban szereljünk fel kapaszkodókat.
Ha az előszobába új padlóburkolatot tervezünk, érdemes a bejárati ajtó belső oldalánál egy megfelelő méretű mélyedést kihagyni, ahová majd a lábtörlőt besüllyeszthetjük.
(www.egyperces.hu)
A leander teleltetése egy kertes házban legtöbbször nem okoz problémát. Elég egy megfelelően hűvös, de világos helyet találni számukra. Ettől eltérő környezetben a növények bár túlélik a telet, de egészen nyár közepéig a tél megpróbáltatásait próbálják meg kiheverni. Hajtásairól lehullanak a levelek, koronája megnyúlik, formátlan lesz, esetleg a levéltetvek is ellepik. Mivel a leander leveleit a tél folyamán sem hullajtja le, ezért fontos, hogy a teleltetőhely világos legyen. A hűvös környezet csaknem ugyanilyen fontos szempont. Bár a nyári hónapokban vízigényes növényről van szó a téli időszakban csak kevés vizet igényel. Semmiképp se öntözzük túl!
Igen meleg mikroklímában a szabadban is teleltethetjük, de ilyenkor kivétel nélkül tövig visszafagy, tavasszal onnan hajt ki.
(Kertpont.hu)
5 dkg tisztított tökmagot pirítsunk meg egy forró serpenyőben. 20 dkg tökbelet reszeljünk le, adjunk hozzá 20 dkg lisztet, 17,5 dkg lágy vajat, 3 felvert tojást, 8 dkg reszelt parmezánt, a pirított tökmagot, fél csomag sütőport, sót és borsot. Keverjük jól össze, majd öntsük kivajazott hosszúkás sütőformába. Előmelegített sütőben süssük 180 fokon 45 percig. Hagyjuk langyosra hűlni, akkor borítsuk ki a formából. Salátával tálalva kiváló vacsora.
A hüllők általában nem tartoznak a legnépszerűbb állatok közé, a teknősök azonban kivételt képeznek. Gömbölyded formájuk, bölcs arckifejezésük és komótos, megfontolt mozgásuk rokonszenvessé teszi őket a legtöbb ember számára.
Nem csoda hát, hogy az állatkereskedésekben ezerszámra cserélnek gazdát a parányi páncélosok. Teknős és teknős között azonban óriási a különbség, s ha valaki nem ismeri pontosan kedvence igényeit, annak mindig a szegény, vétlen állatka látja kárát.
Minden gyermek álma, hogy saját kis állata legyen. A szülők a könyörgésnek engedve gyakran a csendes és teljesen igénytelennek látszó ékszerteknőst "engedélyezik". Nos, ha túl vannak a döntésen, íme a tudni valók:
- A kereskedőnél olyan kisállatot vegyenek, amelyik eleven, páncélja kemény és sérülésmentes.
- Tartásához akkora akváriumra van szükség, amelyben később a nagyobbra nőtt felnőtt példány is elfér. De mégse legyen olyan nagy, hogy ne tudják kicipelni a fürdőszobába tisztítani. Tegyenek bele egy akkora követ, amelyre kényelmesen ki tud feküdni pihenni.
- Az egyik legnagyobb probléma a meleg biztosítása. Az optimális hőmérséklet számára ugyanis a 26 Celsius-fok, amit vízmelegítővel lehet pontosan beállítani, de kell egy egyszerű izzó is az állat fölé, hogy az alatt sütkérezzen.
- Az étkeztetése sem olyan egyszerű. Tudniillik az ékszerteknős ragadozó állat, kis halakkal, rákokkal és csigákkal táplálkozik. Az elfogyasztott meszes vázakból építi fel páncélját és csontozatát, az izomzatból nyeri az energiáját és a belsőségekből a B-, az A- és a D-vitamint.
- Gyakori, de óriási hiba: parizeren és lisztkukacon tartják a szerencsétlen állatot. A helyes táplálék: apróra vágott nyers hal (szálkástól), apró csigák, rákok, halmáj.
- Az ékszerteknős gyakori betegsége a páncéllágyulás, amit a D-vitamin, valamint a kalcium és a foszfor hiánya okoz. Az A-vitamin-hiány pedig a kötőhártya elfajulását, a könnymirigy begyulladását és az általános ellenállóképesség gyengülését okozza. Utóbbi tünete a beduzzadt szemhéj. Az állat nem lát, így nem tud tájékozódni és enni sem.
- Nagyon fontos, hogy ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, forduljanak az állatorvoshoz.
(www.egyperces.hu)
Nagy jótétemény, ha egy nő nem szép. Ő ugyan szomorú emiatt, de a többi mind örül neki!
Nős ember is lehet boldog, csak a felesége rá ne jöjjön.
Az optimista férfi nősülére és gyerekekre gondol. A pesszimista férfi nős, és vannak gyerekei.
A szerelmes férfi nem teljes ember, amíg meg nem házasodik. Attól aztán teljesen kész lesz...
Azt a konyhát hívjuk kínai konyhának, ahol ami mozog, megsütik, ami nem mozog, azzal fűszerezik.
A hippi olyan ember, akinek olyan hosszú haja van, mint Tarzánnak, olyan a járása, mint Jane-nek és olyan a szaga, mint Csitának.
Szomszédai buktatták le azt a brazil férfit, aki cirkusza eladása után nem volt hajlandó saját maga nevelte oroszlánjától is megválni. A Rio de Janeiro-i férfi annyira megszerette az állatot, hogy inkább titokban a garázsában tárolta egészen addig, míg a szomszédok meg nem elégelték az állat üvöltését, és fel nem jelentették a rendőrségen. A férfi elmondása szerint a Baby nevű oroszlán nagyon szelíd, 15 éve él a családdal, és a gyerekeivel együtt nőtt fel. A hatóság a város egyik állatkertjében helyezte megfelelő gondozásba a vadállatot. (ananova)
William Shakespeare úgynevezett Grafton-portréja, amely számos könyv címlapján szerepel, a National Portrait Gallery szakértőinek a napokban kiadott véleménye szerint feltehetőleg nem a nagy angol drámaírót ábrázolja. A kép, amelyen sötét hajú, magas szemöldökű, gazdagon díszített bíbor mentét viselő ifjú látható, a dátum szerint 1588-ban készült, amikor a szerző 24 éves volt. Tarnya Cooper, a brit nemzeti portrétár kurátora arra alapozta az elutasító véleményt, hogy Shakespeare abban az időben a ma rendelkezésre álló ismeretek szerint elhagyta Stratford-upon-Avont, szülővárosát és vándorszínésznek állt. Így felette valószínűtlen, hogy megengedhetett volna magának olyan drága viseletet, mint amilyen a festményen látható. Az olajkép ismeretlen művész alkotása és nevét onnan kapta, hogy hosszú időn át volt az arisztokrata Grafton-család egyik tagjának a birtokában. A brit nemzeti portrétár jelenleg a jövőre tervezett Shakespeare-kiállítás előkészítésének keretében vizsgálja különböző modern eszközökkel a drámaíróról fennmaradt képeket, ezért elemezte a Grafton-portrét is. (mti)
A tüdőtágulásban szenvedő amerikai betegek csaknem a fele nem mond le a dohányzásról, annak ellenére, hogy tudják: az életminőségüket jelentősen rontó légzési rendellenességet éppen nikotinfüggősége okozta - állapította meg az amerikai egészségügyi minisztérium által rendelt felmérés, amelynek eredményét a héten hozták nyilvánosságra. A felmérés szerint a tüdőtágulásos páciensek 43 százaléka nem volt képes abbahagyni a dohányzást, de nem mondott le szenvedélyéről néhány más, szintén a nikotin iránti szenvedéllyel kapcsolatos megbetegedésben szenvedő beteg egy része sem. Az asztmások 22, az agyvérzéses betegek 21, az egyéb, szív-és érrendszeri problémával küszködőknek 20 százaléka mondta azt, hogy nem mond le a cigarettáról. A vizsgálat megállapítása szerint a dohányosok egyéb tekintetben is kevesebbet törődnek egészségükkel. A 2003-ben elvégzett felmérésből kiderült, hogy a nem dohányzóknak 61 százaléka vett részt rutinjellegű egészségügyi kivizsgáláson a megelőző egy év során, míg a dohányosoknak csupán kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül ellenőriztette általános egészségi állapotát. (mti)
Kína 2007 elején immár háromfős legénységet küld a világűrbe erősítették meg a kínai tömegtájékoztatási eszközök, újabb részleteket feltárva az ázsiai ország űrterveiről. Pekingben októberben, miután visszatért a második emberes űrhajó, amelyen ketten tettek űrutazást, már közölték, hogy az újabb kínai kozmikus expedícióra 2007 elején kerül sor. A Sencsou-7-es (Shenzhou) jelzésű hajón hárman jutnak ki Föld körüli pályára, és ezúttal a kínai űrhajósok, vagyis tajkonauták már kiszállnak a nyílt világűrbe is. Egy kínai űrkutatási szakember a Beijing Morning Post című pekingi lapnak nyilatkozva elmondta: ezt követően Kína megkezdi saját űrállomásának a kiépítését. Ennek érdekében a következő két Sencsou, a 8-as és a 9-es sorszámú, emberek nélkül indul a kozmoszba, és az űrbázishoz szükséges felszereléseket szállítja majd. Az ezeket követő Sencsou-10-es űrhajón ismét utaznak emberek, akik már az űrállomáson fognak dolgozni. A 2007 utáni űrprogramnak a menetrendjét egyelőre nem hozták nyilvánosságra Pekingben. (mti)
Csirkelopásért került fel az Interpol legveszélyesebb bűnözőinek listájára egy iasi-i férfi. Az 51 éves tolvaj négy esztendeje távozott Romániából, és hazatérésekor a határon feltartóztatták. Útlevele ellenőrzésekor a határrendészek közölték vele: neve szerepel a nemzetközi körözés alatt álló bűnözők a nemzetközi rendőri szervezet által megküldött listáján. Az elfogatási parancsot már évekkel ezelőtt annak alapos gyanújával adták ki ellene, hogy ellopott hét csirkét. A tolvajt ezek után elsőfokon három és fél évi börtönre ítélték. (radio.hu)
Két ifjú hölgy leplezetlen bájaiban gyönyörködhettek egy fokvárosi szeretetotthon gondozottai a kulturálisnak nevezett programmal egy helyi rádióadó kívánta felhívni a figyelmet az idősek szükségleteire. A Murundi House 45 lakója igencsak meglepődött, amikor a meghívott művészek elkezdték felfedni bájaikat. Sasha, a szégyenlősebb leányzó mindössze a topot volt hajlandó levetni, ám Amelia mindent megmutatott olvasható a MIGnews címu orosz nyelvű hírportálon. Az orvosok a show alatt mindvégig készenlétben álltak arra az esetre, ha valaki rosszul viselné az izgalmakat, ám az idősek derekasan állták a sarat. A tizenöt idős hölgy egy kivételével végignevetgélte a produkciót, az urak pedig szájtátva bámultak, sőt egyikük még csókot is nyomott Amelia hátsójára. (mti)
REMIN: Rusu, Apostol, Bãlan - Cirtiu, Bîrlea Macovei, Buzatu, Miu, Pantîru, Apjok - Gavrioaia, Ungureanu, Lazãr, Budusan, - Pop. Edzők: Apjok J., Lucaci V.
A hazaiak a bírót verték el, a Remin pedig a házigazdákat. Az egyedüli különbség, hogy a bíróverés ököllel történt, ami miatt félbe is szakadt a mérkőzés. A 35. percben már 12-3-ra vezetett csapatunk, ekkor már 3 kiállított játékosa volt a házigazdáknak.
További eredmények: Suceavai Bucovina - Bukaresti Steaua 3-106, Konstancai Farul - Kolozsvári "U" 24-10, Petrozsényi Stiinta - Iasi-i Poli 17-36, Bukaresti Dinamo - Aradi Contor Zenner 46-24.
A tabellán: 1. Dinamo 45 p. (568-145), 2. Remin 44 p. (264-93), 3. Contor 41 p. (355-165), 4. Steaua 40 p. (507-90). A nagybányai csapatnak 1, míg a Steauanak 2 elmaradt mérkőzése van.
A következő fordulóra 2006-ban kerül sor.
A nagybányai csapat játékosai megnyerték az első két játszmát és félvállról vették a harmadikat. A biztos győzelem helyett vereség. Reméljük a zilahiakat nem ajándékozzák meg szombaton.
Explorãri: Vînãtoru, Borota, Neamt, Brezeanu, Tutea, Ionut, Batin, Teusan, Olãhut.
További eredmények: Konstancai Tomis - Zilahi Remat 3-1, Ploiesti-i Petrom - Tulceai Deltacons 3-0, Bákói Stiinta - Piatra Neamt-i VCM 3-1, Bukaresti Dinamo - Bukaresti Steaua 3-0. Elmaradt mérkőzés: Dinamo - Stiinta 3-0.
A tabellán: 1. Konstanca 16 p. (24-7), 2. Petrom 13 p (19-6), 3. Rm. Sãrat 12 p. (18-16), 4. Explorãri 12 p. (17-16).
A következő fordulóban (november 12.): Explorãri - Remat.
Miután kirúgták Gherhard edzőt, a női kézilabda csapatnak új "igazgatóra" volt szüksége. A kinevezés hamar megtörtént, az olasz bajnokságból hazajövő Bãban Ioan foglalkozik ezentúl a HCM sorsával. Már csak egy gond van: a pályára a játékosok lépnek, az állományban pedig nagy a hiány.
A Minaur valamikor Európa-kupákat nyert, most meg csak vánszorog a bajnokságban, a nemzetközi porondon pedig azt csinálja, amit évekkel ezelőtt a ciprusiak tettek: elvállalják, hogy mindkét mérkőzést idegenben játsszák, így pénzt takarítanak meg. A továbbjutásra nem is gondolnak, úgyis tudják, hogy semmi esélyük nincs. Nem hittük volna, hogy eljön az idő, amikor ilyen gyenge lesz Panã legénysége. Az új edző sem hozott semmi újat, az ukrán légiósok se. Kettőt közülük, Kupcsnekót és Khaukát haza is küldte az elnök. Az elsőt nem a sportos életvitel jellemezte, de így is 52 gólt dobott a Minaurnál. Hogy jó döntés volt vagy nem, azt jövő szerdán (november 16-án 17 órától) tudjuk meg, amikor a Minaur a Bukaresti Dinamot fogadja.
FC: Bota - Han (9. p. Dan Vasile), Ciceu, Dãrãbus, Dacin, Negrea, Szentlászlói, Bichiri (46. p. Petrovan), Stenicicã, Zelencz (86. p. Andreicut), Petruska. Edző: Rozsnyai Adalbert, Kemenes Emil.
A hazaiak otthonában nem könnyű játszani, mivel a volt B-divíziósok csapatának fő "erénye" a durvaság. Sajnos a játékvezető nagyon elnéző volt, így nyugodtan rúgdoshatták az ellenfelet. Az FC az 52. percben rúgta a mérkőzés egyedüli gólját. A labda Zelencz-Negrea-Szentlászlói "útvonalon" haladt, utóbbi jól adta be és Petrovan a léc alá vágta: 1-0. A csapat biztosan vezet a tabellán, de lesz-e pénz a bejutásra?
Máramarosszigeti CS Marmatia - Nagykárolyi Victoria 2- 0 (0 - 0)
Marmatia: Pascu - Perta, Pop A., Balázs, Culac, Petrus, Deac, Taraczközi, Horváth, Sáfár (46. p. Ghinda), Blaga (83. p. Mascaliuc). Edző: Ghinda Attila.
A szigeti csapat legjobbja Ghinda Attila volt, aki a második gólt rúgta és egy tizenegyest szerzett, melyet Balázs értékesített. Játékosnak, de edzőnek is jó az "öreg" a háznál.
A tabellán: 1. Nagybányai FC 22 p. (18-4), 2. Sãnãtatea 20 p. (19-16), 3. Somes 19 p. (17-10), ... 9. Marmatia 12 p. (10-9).
A következő fordulóban (november 11., péntek): Somes - Sãnãtatea, Ariesul - Somesul, Avîntul - Fink Fenster, Oasul - Marmatia, Victoria - Rapid, Nagybányai FC - Stiinta. A Florenta áll.
Gicã Popescu Nagybányán is bemutatta programját. A volt labdarúgó a szakszövetség elnöke szeretne lenni. Hogy sikerül-e legyőznie az RLSz-nél gyökereket eresztett Mircea Sandut, november 21-én megtudjuk.
Összeállította: Deák László
A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak SZIGETI GYULÁNAK. Isten éltesse sokáig!
Külföldi gyűjtő VÁSÁROL ANTIK TÁRGYAKAT, festményeket (Nagybányai Iskola), ezüst dísztárgyakat, faliórákat, csillárokat, szobrokat, 1944 előtti könyveket és képeslapokat. Tel: 0741-986855.
DOHÁNYTERMÉKEKET importáló cég ÜZLETKÖTŐT ALKALMAZ Máramaros megyébe. Önéletrajzot küldjenek a következő fax számra: 0259-447152.
BELSŐ ÁTALAKÍTÁSOK, hőszigetelés, csempézés, festés, VILLANYSZERELÉS és mindenféle LAKATOSMUNKA. Tel: 0740-370636.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.
TELEVÍZIÓJAVÍTÁSOKAT vállalok az Ön lakásán. Tel: Szabó Imre - 437145, 299172.