Az ég lassan acélszürkévé
válik,
Csak a haldokló nap vére
csíkozza.
A zöld fenyőből lassan
árnyék lesz,
mely feketén mered
az égboltra.
Ősök sírjai sorjáznak nyugodva,
várják az arkangyal
keltő trombitáját,
mikor majd Isten szólít parancsra.
Lassan leszáll, fekete köpenyébe
takarva mindent,
Urunk: az Éj.
És gyulladoznak sorban a kicsi
lángok.
Rég elment lelkek térnek
vissza a földre,
Családot, barátot körbelengeni,
aztán pislogva, csendben,
elmennek ismét rendben.
Miután utolsót rebben
lángocskájuk.
sötét borul reánk megint.
Itt az ideje hazamenni.
Snb
(BÚSz-interjú) Aki Nagybányán az elmúlt pár hónapban megnyitotta a vízcsapot, tapasztalhatta, hogy időnként a színtelen, szagtalan folyadék helyett egy szinte kávébarna lötty folyt, amit nemhogy ivásra, de még mosakodásra sem lehetett felhasználni. Ez nem kevés bosszúságot okozott mindenkinek. A Vital RT jogtanácsosával, Micle Raduval folytatott beszélgetés alapján sajnos azt sem ígérhetjük meg, hogy többé nem lesz részük hasonló élményekben.
Múlt héten az okokról, ezen a héten a helyzet távlati orvoslásáról, valamint a menetrendszerű drágításokról olvashatnak.
A helyzet egyáltalán nem tekinthető megoldottnak. Csak akkor lesz az, amikor befejeződik a Vízművek felújítását célzó terv életbeültetése, amely szerves részét képezi egy nagyszabású, nagyrészt az EU finanszírozásával megvalósítandó projektnek, amely a víz- és csatornahálózat modernizálását, felújítását és technológiai fejlesztését célozza. Az EU mintegy 30 millió eurós, vissza nem térítendő összeget nyújt a városnak és a Vital RT-nek. A 45 milliós terv fennmaradó részét a szolgáltatások haszonélvezői fogják állni. Ez azt jelenti, hogy nőni fognak a víz- és csatornadíjak. Mivel a legsúlyosabb gondot a vízminőség romlása jelenti olyankor, amikor nem megfelelőek a környezeti körülmények, a terv-együttes első munkálatai (amelyek nem csak a vezeték- és csatornarendszer, hanem a derítőállomás felújítását, korszerűsítését is magába foglalják) a Vízműveket fogják érinteni. Reményeink szerint idén elkezdődnek a tervezési munkálatok, elsősorban a már említett ülepítők vonatkozásában.
Mikorra várható ennek a szakasznak a megvalósulása?
Reméljük, hogy 2006-ban komolyan nekigyűrkőzhetünk a feladatoknak, s elsősorban a Vízműveknél.
Megkérem, mondjon néhány szót az áremelésekről.
A már említett 45 millió eurós terv országos szinten is nagyszabásúnak számít. Mint mondottam, ebből az EU 30 millió eurót biztosít, s ezt hangsúlyozni szeretném vissza nem térítendő hitel formájában. A fennmaradó 15 millió euró jelenti a helyi hozzájárulást, amit az Európai Fejlesztési Banktól felvett kölcsönnel biztosítunk. Ezt a kölcsönt szolgáltatásaink és díjszabásaink árának növeléséből fogjuk fedezni. A bank elkészített egy ütemtervet arra vonatkozóan, hogy miként kell növelnünk az árakat és a díjakat az elkövetkező években. Ezt az első, 26%-os növekedést követni fogja valószínűleg január elsejétől egy 23%-os emelés. Egy újabb 20%-os növekedés valószínűleg rá egy évre fog bekövetkezni. Az utolsó drágítás valószínűsíthetően 11%-os lesz. Amennyire tőlünk telik, megpróbáljuk korlátozni ezeket az áremeléseket, viszont egy másik vetületet is figyelembe kell vennünk: az inflációt, amely könyörtelenül befolyásolja az alapanyagok, nyersanyagok és szolgáltatások árát. Ez sajnos szolgáltatásaink árának szerkezetében is megmutatkozik. A törvény arra kötelez, hogy közbelépjünk valahányszor az árkorrigálások szükségesekké válnak. (ta)
Sokszor sopánkodunk és kérdezzük: hol vannak a mieink, akik már előre mentek? Arra azonban nem gondolunk: vajon mennyire járultunk hozzá ahhoz, hogy már nincsenek közöttünk?
Rettegünk a haláltól való félelmünkben, de elfelejtjük, hogy akik már odaát vannak, a lehető legjobb helyen vannak: az új égen és az új földön nincs többé halál, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom.
Legalább most, halottak napján tegyünk valamit, hogy fény gyúljon a sötétségben, hogy vigasztalás legyen az elmúlásban, hogy az örökkévaló győzedelmeskedjen a múlandó fölött. Menjünk ki a temetőbe, beszélgessünk el halottainkkal és legyünk hozzájuk sokkal jobbak, mint voltunk földi életük folyamán. Ígérjük meg ott, és tartsuk is be, hogy ezután mi élők, kevesebbet gyűlölködünk, több jót teszünk, türelmesebbek leszünk az öregekhez, a gyerekekhez, és barátságosabbak a szegényekhez. Véssük tudatunkba, hogy Isten által csakis akkor leszünk örök életre ítélve, ha lelkünkben hittel, becsülettel és hűséggel fogunk élni.
Péter Károly
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör szeretettel hívja kedves színházkedvelő közönségét a MA, október 28-án, pénteken 18 órakor kezdődő évadnyitó előadásra a Városi Színházba. Műsoron Sommerset Maugham: Imádok férjhezmenni c. zenés vígjátéka három felvonásban (felújított változat). Jegyek elővételben az előadás előtt egy órával, a Színház pénztáránál.
A Lendvay Márton Színjátszó Kör Cimborák" gyermek- és ifjúsági színjátszó csoportja szívesen látja a régi és új tagokat november 9-én, szerdán délután 4 órára a Teleki Magyar Házba.
...a cserkészcsapat! Szombaton 12 órára várják elsősorban a II-IV. osztályosokat, esetleg kisebbeket (I. osztály) és a komolyabban érdeklődő nagyobbakat is a Teleki Magyar Házba! Érdeklődni lehet Markó Hajnalnál (telefonszám: 212668, naponta 17-20 óra között).
Megnyugvással tapasztalom, hogy nem lógok ki a sorból, mindenben megfelelek a Romániában honos trendnek, az ISO balcanicusnak". Legalábbis annak a kitételének, amelyik arról rendelkezik": lehetőleg mindenki olyasmivel foglalkozzon, amihez nem ért. (Ez a szokás egyébként egy kiváló magyar termék", hungaricum, importáru.) Eszerint a közgazdász lehetőleg építőipari munkásként, a juhász menedzserként, (s miért ne?), a lakatos vagy a jogász újságíróként keresse kenyerét, s közben mindenki tegyen úgy, mintha értene ahhoz, amit csinál.
Addig nincs is baj, ameddig mikszáthi hályogkovácsokként viszonyulunk az egészhez. A baj akkor kezdődik, amikor gyáván, gátlástalanul be merjük vallani magunknak és másoknak: egyáltalán nem konyítunk ahhoz, amit teszünk.
Mivel lakatos és jogász volnék, természetesen" az autószereléshez, az ácsmunkához és a vasbetonszereléshez értek valamicskét. Önöknek elárulom: az újságíráshoz nem értek, de művelem. Mások talán úgy fogalmaznának: még az újságíráshoz sem ért, pedig annál lejjebb ember már nem süllyedhet. Talán csak abban az esetben, ha valamilyen egyenruhás" mesterséget választ. Legalábbis szerintem. Ez már nem a béka hátsó fele alatti, hanem egy annál is mélyebben, laposabban lapuló tartomány.
S ami a legfájóbb: míg a politikusokat négyévente le lehet váltani, az újságírók nincsenek mandátumhoz kötve. Pedig nem ártana ezt is szabályozni, s négy évnél tovább nem megtűrni pályaközelben egyetlen tollforgatót sem. Elvégre az újságíró is legalább annyira befolyásolja környezetét, mint a politikus. Nem szerencsés tehát, ha túlságosan elkényelmesedik a székében. Arról nem is beszélve, ha a tollforgató (vagy inkább billentyűzet-zongorista) csak kontár, vagy amolyan botcsinálta újságolvasó-szomorító módjára veselkedik neki a dolgoknak. Tízszer-hússzor, sőt, akár harmincszor is sikerülhet elhitetnie másokkal, hogy profi, de a végtelenségig nem csaphatja be az olvasókat és önmagát.
Lássuk be: egy olyan kor árvagyermekei vagyunk, amelyik arra tanított minket: az számít menőnek, ha az ember mindenhez értett egy kicsit, de semmiben sem profi. Mondjuk az újságírónak, akárcsak a jó filozófusnak, nem árt mindenhez értenie egy kicsit, viszont az elengedhetetlen, hogy mindemellett a szakma is a kisujjában (vagy inkább a kisagyában) legyen. S ez az, ami nálunkfelé hiányzik. Nem csak az én esetemben, hanem más mesterségek gyilkosainál is. S ezért mennek ilyen nagyszerűen" a dolgok ebben az országban.
Kommunista szlogenek magzatvizében kifejlődött emberként akár azt is mondhatnám: mi minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy (mármint az ország felvirágoztatása) érdekében...
Csak egyelőre éppen kihalni nem vagyunk hajlandók... (tami)
* Koltó-Katalinban október 30-án és 31-én, a reformáció napján, BACSAI GÁBOR Budapest-Gazdarét-i lelkipásztor hirdeti Isten igéjét.
* Katalinban utolsó útjára kísérték Koncsárd Imréné, született Turuczkó Mária (51) testvérünket. Nyugodjon békében!
* Magyarberkeszen úrvacsoraosztásra kerül sor október 30-án és 31-én 16 órától; KŐVÁRVIDÉKE REFORMÁCIÓJA címmel előadás lesz a templomban.
* Az újvárosi református egyházközségben a délutáni bűnbánati istentiszteleteken, valamint a vasárnap délelőtti istentiszteleten, amikor úrvacsoraosztásra is sor kerül, HATOS JENŐ, a Budapest-Csepel Központi református egyházközség lelkipásztora végez szolgálatot.
* Az óvárosi református egyházközségben tartották keresztvíz alá Szilágyi István-Róbert és Molnár Tünde-Csilla kislányát, aki a Sylvia-Odett nevet vette fel (keresztszülők: Karikás Zoltán és Dézsi Gizella.
* Ugyanebben az egyházközségben fogadott egymásnak örök hűséget Pop Radu Gabriel és Holló Erika-Melinda, Pop Toader és Ilies Livia fia, Holló Jenő és Longáver Anna lánya (tanúk: Tocu Sergiu, Pop Claudia, Sasu Dorin és Pop Dorina).
* A jövő hét bűnbánati hét, amikor reggel 9 és délután 5 órától kezdődnek az istentiszteletek.
* Hétfőn, október 31-én, de. 10 és du. 5 órától ünnepi istentiszteletet tartanak. A délutáni istentisztelet keretében, az evangélikus egyházzal együtt, reformációi ünnepélyt szerveznek.
(Ecsedi Orsolya)
A Tahitian Noni Juice az egész világon elterjedt és milliók érdeklődését keltette fel. Egyetemes vonzóereje a világ leggyorsabban növekvő forgalmú természetes egészség megőrző termékévé tette. Az ősi aqurvédikus írások a nonit Ashyuka" néven említik amely szanszkrit nyelven "hosszú életet" jelent, ami egyensúlyba tartja a szervezetet és tökéletes harmóniát biztosit.
Legyen ön is részese ennek a hihetetlen sikertörténetnek.
Mindezeket megtudhatja november 4-én pénteken délután 4 órakor a Millenneumi központban (volt bíróság) nagytermében sorra kerülő előadássorozatban. Előadók dr. Farkas Gyöngyi általános orvos, dr. Körös Attila termékmenedzser.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Nem fogják megbánni!
OKTÓBER 24-től újraindult a Táncház a Teleki Magyar Házban. Egyelőre 18 órától várjuk az aprókat és nagyobbakat (természetesen felnőtteket is), kezdőket és haladókat! Költséghozzájárulás: 10 ezer lej, minden harmadik alkalom ingyenes! Teleki-kártyásoknak kedvezmény! Kötelező a tiszta, parkettkimélő tornacipő!
Az ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) továbbra is szeretettel várja az érdeklődőket, a minden kedden 18 órakor kezdődő gyógytornára, a Teleki Magyar Házba!
INGYENES ingatlanügyi tanácsadás minden csütörtökön 18.00 órától a Teleki Magyar Házban!
A hétfői pszichológiai és pályaorientációs tanácsadás két hétig, a keddi és csütörtöki munkaerőközvetítés a jövő héten szünetel!
2006-os, képzőművészeti tárgyú, valamint a régi Budapestet idéző FALINAPTÁRAK! Keresse a Teleki Magyar Házban!
EKE TÚRA: vasárnap a Sajtosrétre. Indulás a reggel 8 órai 18. sz. autóbusszal, az IMMUM-tól!
Továbbra is TAKARÍTÓNŐT keres a Teleki Magyar Ház. Érdeklődni lehet november 8-15. között a 212-668-as telefonszámon (17-20 óra).
OKTÓBER 28-NOVEMBER 03. (Őszhó, Magvető, vagy Mindenszent, illetve Enyészet, vagy Szent András hava)
Október 28., péntek, az év 43. hete és 301. napja. Névnapok: Simon, Szimonetta, Alfréd.
Napkelte: 7:22, napnyugta: 17:33, holdkelte: 2:04, holdnyugta: 15:58.
Egyes helyeken Simon vagy Júdás napján kezdték a szüretet, de ez a nap a juhászok életében is jeles napnak számított, ekkorra mindenképpen be kellett fejezni a nyájak behajtását. Ha Simon napján szép az idő, jövőre jó termésre számíthatunk.
Október 29., szombat, az év 43. hete és 302. napja. Névnapok: Nárcisz, Melinda.
Napkelte: 7:23, napnyugta: 17:32, holdkelte: 3:12, holdnyugta: 16:12.
Október 30., vasárnap, az év 43. hete és 303. napja. Névnapok: Alfonz, Fanni, Kolos, Stefánia.
Napkelte: 6:25, napnyugta: 16:30, holdkelte: 3:19, holdnyugta: 15:26.
Október 31., hétfő, az év 44. hete és 304. napja. Névnapok: Farkas, Kristóf.
Napkelte: 6:26, napnyugta: 16:28, holdkelte: 4:29, holdnyugta: 15:41.
November 1., kedd, az év 44. hete és 305. napja. Mindenszentek napja. Névnapok: Marianna, Benigna.
Napkelte:6:28, napnyugta: 16:27, holdkelte: 5:41, holdnyugta: 15:58.
Mindenszentek a csendes emlékezés napja, amelyen hajdanán a család minden tagja meggyújtott egy-egy gyertyát. Úgy tartották, akié a leghamarabb ég el, az hal meg elsőnek.
November 2., szerda, az év 44. hete és 306. napja. Halottak napja. Névnapok: Achilles, Viktor.
Napkelte: 6:29, napnyugta: 16:25, holdkelte: 6:57, holdnyugta: 16:19.
Halottak napján a néphit szerint hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták.
November 3., csütörtök, az év 44. hete és 307. napja. Névnapok: Győző, Bálint, Ida, Szilvia, Valentin.
Napkelte: 6:31, napnyugta: 16:24, holdkelte: 8:16, holdnyugta: 16:46.
Meglehetősen arrogánssá, kötekedővé válhat az elkövetkező napokban. Mindenben és mindenkiben talál kivetnivalót. Sportot űz abból, hogy a környezetében élők hibáit leltárba veszi és felrója. Magatartásával elsősorban természetesen a környezetében élők életét keserítheti meg.
Kezdeményezéseit siker koronázza. Elsősorban a valóságalapot nem nélkülöző álmai válhatnak valóra, s azok, amelyeknek a megvalósulása anyagi jellegű tényezőktől függ. Nem árt viszont takarékoskodnia, hogy a szűkebb napokat se sínyledje meg.
Ezen a héten mindenki szépnek, jónak látja önt, s ezért nem is kell különösebb erőfeszítéseket tennie. Akár egy új kapcsolat is számításba jöhet.
Ezen a héten könnyen megtalálja az arany középutat, munkahelyi és családi környezetben egyaránt. Ráeszmél: a kisebb-nagyobb engedmények egyáltalán nem teszik önt szegényebbé. Sőt, hasznára válhatnak céljai elérésében.
Az elkövetkező napokban valóra válhatnak régóta dédelgetett álmai, ami nem kis örömmel töltheti el önt. Arra viszont feltétlenül vigyáznia kell, hogy ne vigye túlzásba a siker fényében való sütkérezést.
Hangulata nem lesz a legjobbnak mondható. Ez akár szerelmi, családi konfliktusokhoz is vezethet. Próbáljon meg lelkileg visszazökkenni a megszokott kerékvágásba.
Határozottsága egy jó adag érzékenységgel ötvöződik. Ez a szerencsés kombináció kellemes pillanatokat szerezhet a környezetében élőknek. Hagyja, hogy ezt az oldalát is megismerjék!
Próbálja meg kevésbé racionális módon megközelíteni az élet dolgait. Ne feledje: ezen a héten érzelmi élete kell előtérbe kerüljön! Ha ezt szem előtt tartja, nem zárható ki egy új szerelem kibontakozásának a lehetősége sem.
Nem titkolja el véleményét mások előtt, ami a szívén, az a száján. Aki önnel ezen a héten kikezd, nem jár jól. Igaz, meg sem sért senkit, hiszen szigorúságát és keménységét nagyszerűen ötvözi a kedvességgel és vidámsággal.
Energiáját, temperamentumát mindenki csodálja. Még azok is, akik nem nézik túl jó szemmel célratörését, s akik megpróbálnak, persze mindhiába, akadályokat görgetni ön elé. Egy megszívlelendő jótanács: többet ésszel, mint erővel!
Ideje kicsit jobban odafigyeljen a környezetében élőkre. Elképzelhető, hogy családtagjai, barátai problémákkal küszködnek, s ön esetleg nagy segítségükre lehet.
Nem ártana, több időt szakítania barátaira, hiszen az elmúlt időszakban meglehetősen keveset törődött velük.
CSAKAZÉRTIS" eredményhirdetés és aranymondások
(BÚSz-információ) Mert csak ki ismeri, az szeretheti igazán szülőföldjét!" volt a jelmondata annak a városismereti vetélkedőnek, amely tizennyolc csapat, hozzávetőlegesen kilencven kisebb-nagyobb általános és középiskolás diák, valamint egyetemista részvételével zajlott le október közepén Nagybányán.
Mint arról már beszámoltunk, a több órás verseny során térképpel a kézben kellett végigbarangolni a történelmi város utcáit, a Veresvíztől Tersánszky J. Jenő szülőhelyéig, a hajdani Széna-tértől a Jókai dombig, a Minctől a virághegyi Falumúzeumig, s ugyancsak kilencven tréfás-komoly kérdést helyesen megválaszolva visszaérni a kiindulópontra, azaz a Teleki Magyar Házba.
A verseny eredményhirdetésére és a legjobb csapatok díjazására az elmúlt vasárnap, október 23-án délután került sor. A kiemelkedően legmagasabb pontszámot (117) a Németh László Gimnázium XII. osztályos diákjaiból (Bertóti Johanna, Kőmíves Andrea, Ivás Ede Konrád, Várna Réka Orsolya, Kiss Kinga) álló csapat érte el. Dícséretes, hogy az érettségire, egyetemi felvételire való felkészülés mellett egy ilyen versenyre is tudtak időt szakítani, s lám, nem is akármilyen eredményt értek el! A második helyezett csapat tagjai (98 ponttal) a magyar gimnázium X. osztályosai lettek: Süveg Melinda, Suhárt Renáta, Tóth Andrea, Ősz Noémi, Kovács Tünde. A harmadik helyezett, egyetemi hallgatókból álló csapat tagjai szinte valamennyien Kolozsvárról utaztak haza, hogy részt vehessenek a vetélkedőn. Nem hiába: Haranth Erika, Gébel Timea, Györgyjakab Pál István és Frind Ilona összesen 95,5 pontot értek el.
Mindenképpen említésre méltó teljesítményt mutattak fel, így nevüket is megemlítjük a következőknek: Szabad Norbert, Horváth Ármin, Ulbrecht Kinga, Tuns Paulina, Mátyás Csilla (91 ponttal), Györfi Tamás, Rézmíves Alina, Hajdú Kristóf, Pethő Dóra, Száva Réna (84,5 ponttal), Kovács Emese, Molnár Klementina, Les Renáta, Virágh Imola, Máthé Orsolya (83,5 ponttal), valamint Kulik Árpád, Halász Erik Tamás, Várady Csongor, Veér Kinga, Török Ákos (83,5 ponttal). A többi csapat 80 pontnál kevesebbet ért el. Dícséretes, hogy kilencen, kisebbek (Tasnádi Kincső, Szabó Kristóf, Damián Ádám, Korponay Anna, Móré Zsejke, Ruskál Ágnes, Markó Botond, Vajda Tímea Kinga, Daly Attila, versenyen kívül járták végig a több kilométeres útvonalat.
Az eredményhirdetést vetítés előzte meg a Teleki Magyar Házban, amelynek során a helyes válaszokat is megtudhatták a résztvevők, sőt saját aranymondásaikkal is szembesülhettek.
Megtudhattuk, hogy Baromisz Tibor, Filler Sándor, Siffer Sándor, Crumvald Béla" nagybányai festőművészek voltak (valójában: Boromisza, Ziffer, Grünwald), hogy Ziffer Sándor nevezetes, tükörből festett önarcképét, amely a képzőművészeti múzeumban látható a festő balkézzel festette, [mert] a jobbkeze béna" volt, Maticska Jenő pedig közkedvelt volt a terepen". Tersánszky Józsi Jenőről aki ízes nagybányai regényeiről, írásairól ismert kiderült, hogy a háború ellenes forradalom magyar írója" volt, a falumúzeum lakóházainak berendezéséből pedig egyik-másik csapatnak a fatemplom tetszett legjobban". Egyesek sajátos módon költötték át a Lendvay-ház emléktábláján olvasható feliratot: Márványlap, hirdesse Nagybányát tiszteletünkre nagy színművészünk, Lendvay..." Valójában: Márványlap, hirdesd nagyságát tiszteletünknek, nagy színművészünk stb." A nagybányai művészcsalád Ferenczy Károly, Noémi és társai" voltak, a Szenthárom templom" melletti volt főgimnázium (Residentia) falán látható Matyasovszki címer valójában Mátyás király címere", Söner" Gyula (azaz Schönherr Gyula) pedig fotográfus" volt, nem pedig történész.
A kérdés, miszerint Egy rendetlen, lerongyolódott épület Nagybánya régi főterén. Pedig régen rend-háznak hívták Kiknek a tulajdona volt?" sokaknak az RMDSz-székházat (Platthy-házat) juttatta eszébe, amin nem lepődtünk meg túlságosan, de hogy a helyes megfejtés a minorita szerzetről" elnevezett épület a bányászok tulajdona" lett volna, s Mineru Kulturális Központ"-nak hívták, az már joggal csalt mosolyt a közönség ajkaira. Akárcsak az, hogy a ligeti vendéglő melletti pince munkások etetésére szolgált", vagy hogy a régi vendéglőre a zenészek emlékeztetnek". A ciánszennyezés és a Central Áruház udvarán látható tiszafa közti összefüggés: mind a kettő »ci«-vel kezdődik: cián - cidrusfa", mások szerint valójában ciánfáról" van szó, mert azzal a fával égették a ciánt", de voltak olyanok is, akik úgy gondolták, hogy a két szónak (ciánszennyezés - tiszafa) közös a jelentése, csak más-más nyelven" vannak leírva.
A szófejtés sokaknak volt kedvence. Megtudtuk például, hogy a cinterem szó jelentése: hullaház", hogy a terecskét ma azért hívják így mert ott zenéltek a zenészek sok éve" (talán cintányér szavunk járhatott a megfejtő eszében, ki tudja?), vagy hogy a városrész régen kórház volt, csak később lett iskola". Hogy melyik magyar kormányzó nevében szerepelt Nagybánya, úgy gondolná az ember, mindenki tudja. Voltak akik mégis Nagybányai Kossuth Lajos", és Mátyás király kormányzó" nevét írták a papírosra. A Teleki ház előtt hajdan hét szál jegyenye, fűzfák, pénzverők" álltak, valójában nyolc szál fenyőfa, mint azt korabeli leírások, fotográfiák is bizonyítják. Az már nehezebben alátámasztható állítás, hogy városunknak három kapuja volt: Felsőbánya, Láposbánya, Szatmárnémeti". Hogy a bástyák sorában hogyan került a Mészárosok tornya mellé a budai Halászbástya, valószínűleg sohase fogjuk megtudni...
Nagybánya címere az egyik csapat szerint három gyertya, egy »C«, meg egy »H«, a pecsét pedig rombusz alakú", a Festő utcában Véső Gusztáv" lakik, a múzeumban látható céhládák pedig a varrónők ládája", a csizmák ládája", az adományok ládája", a mesterek ládája", a vadász-láda", valamint a bányász-láda". A Klastromrét azért Klastromrét, mert nevében az Etnografia múzeum nevét őrzi", mert ott volt a kivégzés", mert ott régen akasztófák voltak", illetve azért, mert a festők oda jártak, és a tiszteletükre" így nevezték el a területet.
Végezetül még egyetlen poénos megfejtés. A kérdésre, hogyan köszöntik egymást a bányászok, az egyik csapat így válaszolt: Szerencse fel, szerencse le." Meg is indokolták a választ: Amikor lemennek, akkor szerencse le, amikor fel, szerencse fel és jó szerencsét!"
A Teleki Magyar Ház és a gróf Teleki Sándor cserkészcsapat által szervezett versenyt amelyet, lehetséges, jövőre román anyanyelvű gyermekek, fiatalok számára is felkínálnak a magyar Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint Olajos Rolland (Mountain Bike & Music Box), és az Erdélyi Kárpát Egyesület Gutin Osztálya támogatta. Nekik is köszönhető, hogy az első csapat jelentős összegű pénzjutalomban, a második helyezett értékes vásárlási utalványban részesült. Emellett a Barangolások a Bányavidéken" c. kötetet, pólókat, videókazettákat, Nagybánya más-képekben" képeslapsorozatot vihettek haza a szerencsés nyertesek.
A szervezők külön köszönik a Megyei Múzeum és Varga Zsolt történelem- tanár segítségét és közreműködését! (vásárhelyi)
Látom, hogy a hatványozással" gyenge lábon áll a nyájas olvasóközönség, ezért adom meg internet-címemet, igaz, ez csak a kettős állampolgárság elnyerése után lesz érvényes.
Gábor Bátyám! Rájöttem időközben, hogy mi, pedagógusok milyen szerencsés emberek vagyunk. Képzeld el, mi lenne most velünk, ha kiderülne: évtizedekkel ezelőtt hatalmas prémiumokat vettünk fel, amelyek akkor adómentesek voltak, de ma már ez nem érvényes. Gigi Becali elbújhatna mellettünk, akkorára duzzadtak volna bevallatlan" pénzjutalmaink kamatos kamatai. A TV képernyőjéről le sem tudnának vakarni, annyit faggatnának, de nem arról, hogy hány ezer diákot oktattunk-neveltünk, hanem bevallatlan többezer eurós adótartozásunkról.
Hiába irtam a katalógusba 40 matematikajegyet egyetlen tanulónak a 2002-2003-as tanévben, mégsem kerültem be a Guiness-rekordok könyvébe, mint az a fiatalember, aki egy perc alatt 40 telefonkönyvet tépett ketté. (Ez A TUDÁS!)
Ma mindenkinek annyit szabad pénzért dolgoznia, amennyit bír, ingyen még annál is többet.
Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív, még az erkölcs is. Ezért sokan nem tudnak különbséget tenni a morál és antimorál között, pedig a kettő egymásnak szöges ellentéte. Munkára kéne nevelni a mai ifjúságot, de csak annak kerülésére tudjuk irányítani, mert ilyenek a feltételek. Az írott és íratlan sajtó attól lesz kapós, hogy milyen hókusz-pókuszos horoszkópokat varázsol az olvasó (néző) szeme elé. A mai ember sikerének titka nem a becsületes munka, hanem a pénz, amely egyre inkább átveszi vezető szerepét életünk minden területén. Ha valaki, akkor mi a nemzet napszámosai jól tudjuk, hogy sok pénzt munkával szerezni nem lehet, mert ha lehetne, akkor nem állanánk úgy anyagilag, ahogy állunk. Ha neked tegyük fel Gábor Bátyám most volna a Raiffeisen Bankban egy 10 000 eurós betétkártyád, egészen másképp gondolkoznál a téli-tavaszi árdrágulásokról. Így nem biztos, hogy ha kifizeted rezsiköltségeidet, akkor ennivalóra is marad valami.
Most bevallom, előző írásomat azzal a szándékkal tettem közzé, hátha ötlettel szolgálok a Te megérdemelt megjutalmazásodra, de amint látom, elképzelésem valószínűségének limesze tart a zéró felé. A mai világban, akinek pénz van a kezében, először magának oszt és csak a maradékból juttat (ha egyáltalán van ilyen) az arra érdemeseknek, illetve a rászorultaknak. Ez is az antimorál egyik megnyilvánulási formája. Ha jó állás van kilátásban: rokonok előnyben, a többiek, sikeres versenyvizsgájukkal a vonal alá kerülnek. Ez se kutya füle.
Summa summarum, a pénz és a lélek hatalma egymással fordított arányban áll. Ahogy növekszik az egyik, úgy csökken a másik.
Ma már sajnos a szülők, pedagógusok, idős emberek tisztelete megszűnőben van. Egyre gyakrabban hallani olyan esetekről, amikor a gyermek anyjára vagy apjára, a tanuló tanítójára ill. tanárára emeli kezét. Ezek az esetek a lélek teljes mértékű leértékelődéséről tanúskodnak és annak halálához vezetnek.
Tiszteld apádat és anyádat, gyermek, / hogy sokáig élhess téged-e szó ver meg. / Ha ifjonta nem is halsz meg testi-képen: / Tudd meg, hogy e naptól meg vagy halva nékem." (Szász Károly: Salamon)
Szilágyi Adalbert Béla
Néhány nappal ezelőtt egy vidéki társaságban voltunk, vegyesen románok és magyarok, köztünk egy pár kisebb gyermek is játszadozott. Amint az ilyenkor szokás, a beszélgetés mindkét nyelven folyt, persze a magyarok románul is elmondták mondanivalójukat, téma pedig akadt bőven a magunk és a világ dolgairól.
Közben a körülöttünk játszó gyerekek közül az egyik szép kis óvodás korú fiúcska a közelembe került, akiről én azelőtt már megtudtam, hogy az édesapja magyar. Finoman simogattam meg a haját és kérdeztem meg a nevét, magyarul. Ő hirtelen elkapta a fejét, morcosan rám nézett talán mert játszás közben zavartam meg és így válaszolt: lasã mã"! Erre az ifjú apa kissé parancsolóan szólt rá: spune cum te cheamã"! A gyerek egy pillanatra megállt, még mindig összevont szemöldökkel nézett rám és kimondta a két szép magyar család és keresztnevet. Amikor rákérdeztem, mert nem álltam meg szó nélkül, az apa azzal érvelt, hogy felesége nemt tud magyarul, neki pedig nincs ideje munkája mellett a gyerekkel foglalkozni, tanítani. Az óvodában pedig csak román szavakat hall. Ennyi alaptalan magyarázkodás után jobbnak láttam abbahagyni a fiatalember számára láthatóan kényes kérdést. De magamban arra gondoltam, hogy az efféle érvelés, amilyen az apától elhangott, semmiképpen nem helytálló.
Ugyanis azt tapasztaljuk (és ezzel nem mondok újat) hogy a legtöbb vegyes házasságban, bármelyik fél magyar, elsőnek adja fel identitását mintha valamitől tartana, sőt egyenesen félne gyermekével magyarul beszélni házastársa előtt. Ez pedig amiatt van így, mert ebben a kérdésben nem volt közöttük már eleve őszinte párbeszéd, megegyezés, de bátor kiállás sem.
Ha ritkábban is, mégis van az ellenkezőjére is példa. Egy jó nevű román orvos és magyar felesége (szintén orvos) már a házasságuk kezdetén úgy egyezett meg férjével, hogy ha gyerekük születik, az egyikük románul, a másikuk magyarul fog majd vele beszélni. Ma már a felnőtté vált két ifjú tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, és ez így helyes!
Nincs miért szégyellni a magyar nyelvet. Gazdag és szép, úgy amint azt október 16-án a katalini leányegyház kistemplomában, a helység hatszáz éves fennállásának jubileumi ünnepsége kapcsán, a kolozsvári magyar konzul is kifejtette. Azt, hogy milliós nagyságrendben lehet számolni magyar nyelvünk szókincsét irodalomban, tudományban, mintegy hatezer népdalunkban, a művészetben, egész magyar kultúránkban , sok más nemzet kisebb szótárával szemben. Ne restelljen hát a szülő és nagyszülő vegyes házasságok esetében (amiből egyre több van manapság) magyarul is beszélni a gyermekkel. Mert nem neki róható fel, ha majd nagyobb korában, például konfirmálás vagy bérmálás előtt, egy rövid mondatot sem képes elmondani magyarul. De köszönhetően az ilyen irányú vallási oktatásnak, később, ama jelentős ünnepi esemény napján, ha kissé törve is, mégiscsak elmondja a választ a feltett kérdésre, hozzátartozói örömére. Volt eset, amikor konfirmálás után egy nagyapa könnyes szemmel mondott köszönetet a lelkipásztornak, mert unokája újabban egészen másként viszonyul a családban az azelőtt nem szívesen használt magyar nyelvhez.
Ezért hát ne hagyjuk, ne szégyelljük legdrágább szellemi örökségünket!
Varga Imre
Kolba asztalos volt. Abban a kis utcában lakott, amelyik a ligeti vendéglő mögött kanyarodik fel a hegyre. Háza olyan, mint akármelyik bányászház: alacsony kicsi ablakokkal. Amikor megismertem, már nem láttam a műhelyt. Ő nem házalt. Nem volt hozzászokva. Nem volt közönséges asztalos, rámakészítő volt. Mint annyian a régi iskola idején, ő is kapcsolatba került az arrafelé lakó festőkkel, majd rajtuk keresztül a többivel is. A blindrámákért amire a vásznat feszítik és a rámákért képet is elfogadott fizetségként. Sok rámáját fizette meg így a festőtársadalom. Hiszen egy igazán bohém festő mindig pénzzavarban van némileg.
Úgy látszik, a bányaiak szerették és elfogadták a képvalutát". Magam is tudok olyat, hogy egy veresvízi kis ház udvarában a naposcsibe egy Nagy Oszkár képpel volt lefedve. De sok egyszerű embertől került elő egy-egy jó kép. Lehetséges, hogy a kosztolásért is ezzel fizettek a művészek.
Kolbát a hatvanas években ismertem meg. Akkor már őt tartották el a festők, amikor szép csendesen eladogatta a fizetségként kapott műveket. Volt ott Ziffer, Nagy Oszkár, még egy Csók István rajzot is láttam nála. Tőle vettem első nagybányai képemet is, egy nagyon szép, Nagy Oszkár festette, természetesen veresvizi téli utcát. Annyi volt, mint egy havi fizetésem akkoriban, de adta részletre is. Csak akkor mertem hazavinni, amikor már minden részletet kinyögtem. Hiába, kezdő voltam, mind a mesterségben, mind a képgyűjtésben...
Volt még egy öregúr Bányán, akinél lehetett jó képeket találni. Egy volt kiskereskedő, Szabó Géza bácsi. Szeretetreméltó ember volt, látszott rajta a kereskedelemben eltöltött évek tapasztalata, mind üzleti téren, mind kifogástalan viselkedésén. Meg kellett látogatni időnként, ha valaki műtárgyat akart vásárolni. Kellemes beszélgetés közben szemlélődött az ember, s mintegy mellékesen kérdezett rá a kiszemelt műtárgyra. Mert volt nála nemcsak kép, de kerámia is, még egy szép agancsnyelű tőrt is bekalkuláltunk egyszer egy végszámadásba. Persze ez egy nagyobb üzlet volt, mert értett ő az árutársításhoz is. Ezt nálam is alkalmazta, de erről majd odébb.
Weisz úr nem szerette, gondolom már azért sem, mert konkurrenciának tartotta. Géza bácsinak ugyanis volt kocsija, s idős korában is vezetett. Ezt ki is használta, mert voltak idős művészek, akiknek jól jött, ha kivitte őket tájképet festeni. Csikos Antika néni (Krizsánné), aki két nappal a 100. születésnapja előtt halt meg, állandó utasa volt. Weisz úr mesélte, nem kis malíciával, hogy egyszer látta, amikor a Nagypénzverő utcán kisegítette a kocsiból. Nem állta meg, hogy ne mesélje el, igen meggyőzően kommentálva a történteket: ide tegye a lábát Antika néni, most ügyeljen, mert fel kell lépni. Na mondom, gazsuláljon csak Szabó úr, gazsuláljon, hátha kap egy képet érte...
Hordta Aurel Ciupét is, aki szívesen eljárt festegetni Nagybányára, még az utolsó éveiben is. Sajnos egy üzletünket nem ütöttük nyélbe, ugyanis akkoriban tyúktenyésztéssel is foglalkoztam és igen megtetszett neki egy kakas. Abba maradtunk, hogy cserélünk. Nem volt mivel elszállítani a tarajost, ő pedig felment az eget kékebbre festeni...
A végén a Ciupe-képemet is tőle vettem. (Egy kollegának ajándékoztam egy nehéz műtét után). Valószínűleg ő is úgy kapta, ahogyan Weisz saccolta: fuvarokért. Vettem tőle egyszer egy csomó bóvlit is részletre mert volt köztük egy Ferenczy Béni váza is. Ez tetszett meg, s húzta maga után azt is, amire nem volt szükségem. Jó kereskedő volt Géza bácsi. Adott el ő a múzeumnak is. Sajnos én nem tudtam megfizetni azt a Ferenczy Valér képet, ami az utcám végét ábrázolta. Mi maradt utána, nem tudom, mert elment még Weisz előtt oda, ahol már nincs konkurencia.
Akárcsak Rózsa úr. Ő sem hasonlított a többire. Diszkréten ajánlotta a nála hagyott képeket egy kisebb körnek, főleg orvosoknak, mivel felesége az egészségügyben dolgozott. Gondolom be is segített neki. Nem ajánlgatta fűnek-fának a bizományba nála hagyott műveket. Az ő haszna a közvetítés ára volt, no meg gondolom, hogy ő is csinált, mint a legtöbben, egy-egy kis árkorrekciót a saját javára. Neki köszönhetem, hogy a tőle vásárolt Boldizsár-kép közvetítésével eljutottam az idős művészhez. Kellemes találkozás volt, de ahogyan Kipling mondja ez már egy másik történet".
Miért emlékeztem meg ezekről az emberekről? Mert adtak-vettek, hogy megéljenek. De azzal, hogy ezeket a műkincseket az országon belül értékesítették, megmentettek sok mindent mint a Nagy Oszkár képet a csirkékről!
Akik ma jönnek, nyerészkedők. Lassan odajutottunk, hogy Németországban nagyobb nagybányai gyűjtemények vannak, mint ott, ahol születtek a képek. Az ok? A szegénység. Mert ez az ország csak régi és új dicsőségekben gazdag, ezért mennek a mi kincseink a határokon túlra. Legjobb esetben Magyarországon maradnak, de akik onnan jönnek, azok nagyrésze is inkább a német nyelvterületen adja el Nagybányát", az idegenbe szakadtaknak" főleg. Ez sem lenne rossz, de rossz az, hogy a város képtárában egy csodás kevercse rossznak és nemesnek" díszeleg a falakon, s nincs sem hely, sem pénz, de főleg akarat arra, hogy legyen a nagybányai iskolának egy külön múzeuma. Mert anyag az még mindig van.
Felsőrónán (Rona de Sus) egy nyugdíjas, a 78 esztendős Vasile R. azzal jelentkezett a helybeli rendőrörsön, hogy október 14-én este, 10 óra körül rablás áldozatául esett, a településtől hat kilométerre található, nyári lakhelyéül szolgáló háznál. Elmesélte a rendőröknek, hogy a fennebb említett helyen meglátogatta őt két fiatal, nevezetesen Gheorghe V. és Vasile K., akik egy szóváltást követően addig bántalmazták, amíg eszméletét vesztette. Miután magához tért, észrevette, hogy lakásából hiányzik két konyhakés, négy bőrszíj, négy lámpaelem, egy műanyag veder és két nyúl.
Aztán másnap kiderült, hogy egyáltalán nem úgy történt az egész, ahogy azt az idős ember elmesélte. A panaszos, miután a két állítólagos támadóval együtt elfogyasztott egy liter pálinkát, megkérte ez utóbbiakat, hogy kísérjék haza. Cserébe két nyulat ígért a 16, illetve 22 esztendős fiatalembereknek. Útközben, mivel az idősebb kísérő, Gheorghe V. sem állt túl biztos lábakon, elveszítette egyensúlyát, és ráesett az öregre, akinek valószínűleg akkor törhetett el négy oldalbordája. Az útszéli incidens után, a két vállalkozó szellemű fiatalnak nagy nehezen sikerült bevinnie a házba és lefektetnie Vasile R.-t. Azt követően ott helyben levágták az ajándék tapsifüleseket, majd a zsákmánnyal haza mentek. A tények fényében - rablás helyett -, gondatlanságból elkövetett testi sértésért indult eljárás a két "támogató" ellen.
Az egyik nagybányai kereskedelmi társaság irodájából ismeretlen személyek elloptak egy 9265 lej értékű laptopot.
Nagysikárlón (Cicârlãu) egy építkezésre hatoltak be a tolvajok, s az ott található barakkból elloptak egy hegesztőgépet, egy szivattyút, két sarokcsiszolót, egy elektromos fűrészt, egy villanymotort, valamint más hasonló szerszámokat, összesen 10000 lejnyi kárt okozva a tulajdonosnak. Máramarosszigeten a Popa Lupu utcában található egyik üzlethelyiséget látogatták meg a betörők, ahonnan három színes televíziót, két varrógépet és különféle kerékpár-tartozékokat vittek el, összesen 1800 lej értékben.
A Traian sugárúton egy készpénzt és iratokat tartalmazó pénztárcát loptak ki a tolvajok az egyik személygépkocsiból, miután betörték a járgány jobb oldali ablakát. A kár: 800 lej. Szintén a jobb oldali ablakát törték be az egyik Melodiei utcában leparkolt személygépkocsinak is. Stilszerűen (mivel a Dallam utcában szorgoskodtak) egy 700 lejt érő zenegépet (CD-lejátszót) loptak ki az autóból. Egy másik autóból, egy 1300-as Daciaból is a CD-lejátszót szerelték ki az autófeltörők. A kár: 560 lej. A Veresvíz utcában is a CD-lejátszó "kívánkozott ki" az egyik személygépkocsiból. A kár ebben az esetben viszont "csak" 200 lejt tett ki.
A V. Babes utcából ismeretlenek elkötötték az MM-02-NYZ rendszámú, Dacia 1300-as személygépkocsit. A kár: 2500 lej.
A héten lebukott két alig 15 esztendős autófeltörő. Az ifjú tehetségek számlájára nem kevesebb, mint őt akció írható. Az általuk alig egy hónap alatt okozott kár összértéke meghaladja az 5000 lejt. (ta)
Csak bámultam némán a műsort, amelyet román és magyar közszolgálati adó közösen szervezett az események kiértékelésére.
Csak néztem mint a... moziban, kellene írnom, de nem filmről van szó, hanem tévéről. Nem fikcióról, hanem valóságról. A tévét bámultam némán, illetve egy műsort, amelyet két csatorna is egyidőben sugárzott.
Történt, hogy a román-magyar kormányülés után a bukaresti és a budapesti közszolgálati adó, az RTV és a Duna Televízió közös beszélgető műsort szervezett az eredmények kiértékelésére. Ez utóbbi csupán egy megállapítás, hipotézis, mert igazából nem értettem miről szól a műsor, annyira csapongó és össze-vissza volt.
Ült a stúdióban pár ember köztük újságírók és felelős beosztású elöljárók , és beszéltek, beszéltek, beszéltek. Egymás mellett, egymás alatt, felett, helyett. Olyan volt az egész mint az a régi vicc: ha valamit el akarsz hallgatni, akkor alakíts egy bizottságot. Ebben az esetben tévéműsor szolgálta a ködösítést. A két csapatban közös az volt, hogy egyiknek sem hiányzott bár egy olyan személy, aki képviselné azokat, akiket a legjobban érint a román-magyar viszony.
Vagyis az erdélyi magyarokat, vagy, ne adj isten, a magyarországi románokat. Nem, ebben a Kárpát-medencei térben a kisebbség véleményét is többség képviseli. Igazuk is van: lehet, hogy csak dadogtunk volna hibás román, illetve helytelen magyar beszédünkkel. Sértettük volna a két ország érzékenységét.
Szívesen megszabadulna mindenki az állandó problémáinktól. Jó-jó, gonosz vagyok; de őszintén: nagyon rosszul esett, hogy Bukarestben és Budapesten is másodrangúnak tekintenek, legalábbis bizonyos körökben.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy két közszolgálati csatornáról van szó, amelyeknek bizonyos kötelezettségeknek kell megfelelniük. Nehezen, sőt egyáltalán nem viselem, hogy ünnepekkor szedjenek elő, mint a partizánokat a nagybetűsön valamikor az ántiban, hogy színesítsék a hátteret.
Ezek azok az alkalmak, amikor egyértelműen érzem, hogy kell egy erdélyi magyar tévé, amelyben egyenrangúan tudunk kommunikálni Bukaresttel és Budapesttel. Egy olyan intézmény amelyben nem vagyunk kitéve állandóan a gondoskodó" kezeknek, amelyek ápolnak, de inkább: eltakarnak.
(A fenti írás az Új Magyar Szónak készült, és visszautasíttatott, hogy egy esetleges sértődést elkerüljön.)
Gáspárik Attila (Transindex)
(Szabadság) A tiszai környezetszennyezés miatt beperelt romániai Transgold nevű cég továbbra is legfeljebb 15 százalékos kapacitás-kihasználtsággal termelhet így döntött a ciánperben eljáró budapesti Fővárosi Bíróság (FB).
A bíróság a jövőbeni balesetek elkerülése érdekében az idén tavasszal ideiglenes intézkedés formájában rendelte el azt, hogy a 2000 februári környezeti katasztrófát okozó cég jogutódjának 85 százalékkal vissza kell fognia termelését a teljes kapacitásához képest.
Az aranykitermeléssel foglalkozó Transgold a termelés-korlátozás visszavonását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy csődközeli helyzetbe került, márpedig a cég szerint a termelés felhagyása növelné a környezeti balesetek kockázatát.
Szecskay András, a felperes magyar állam jogi képviselője kifejtette: a bíróság szerint az alperes nem bizonyította azt, hogy a termelés-korlátozás elrendelése óta érdemben változott volna a helyzet a nagybányai létesítmény biztonsága szempontjából.
Ifkovics József, a Transgold jogi képviselője közölte: a kérelem megtagadása miatt a bíró kizárását kezdeményezi, mert a cég szerint elfogult döntést hozott.
Nemcsak a szenátus és a képviselőház költségvetését fagyasztja be jövőre a kormánykoalíció, hanem részben a titkosszolgálatoknak jutó összeget is az oktatásra tervezi fordítani. Egyelőre a befagyasztás révén plusz 250 milliárd lejhez jut az oktatási tárca. Az még nem világos, hogy a hírszerző szolgáltatok költségvetési fejezetéből mely tételeket csoportosítják át a tanügy részére.
Az indoklásból csak annyi derül ki, hogy a szolgálatok részére eredetileg a szükségesnél több pénzt tervezett be a pénzügyminisztérium. Eközben a Demokrata Párt bejelentette: amennyiben valóban bővül az oktatási költségvetés, november elején új minisztert jelöl az oktatási tárca élére. (zappmobile)
(NyJ) A Petrom 8 baniig terjedő összegekkel csökkentette a saját töltőállomásain forgalmazott benzinfajták literenkénti árát tájékoztatott a kőolajipari társaság közleménye. Az Eco Premium benzin ára 3,44 lejre, az ólommentes Premium benziné 3,41 lejre csökkent. A Top Premium 99+ benzin 3,74 lejes literenkénti áron vásárolható, a többi üzemanyagfajta ára nem változik. Az új árak a nemzetközi kőolajpiac változását követik.
Halasztotta a döntést a védzáradékról az EB, kiosztva a komoly figyelmeztetéseket.
Noha az országjelentésben továbbra is hangsúlyosan szerepel a lehetőség, a várakozásoknak megfelelően az EB azt hangsúlyozza, a védzáradék alkalmazásáról csak jövő áprilisban vagy májusban születik végső döntés. Az EB-jelentés abból a tavalyi megállapításból indul ki, hogy a csatlakozás politikai kritériumait Románia és Bulgária egyaránt jórészt teljesíti.
Ezzel együtt a korrupció mindkét állam egyik legsúlyosabb problémája: ha a helyzet nem javul, akkor ez nemcsak a belső piacokat, hanem az EU programjait és projektjeit is veszélyeztetni fogja szögezi le a bizottság jelentése, hozzátéve, hogy az EB az elkövetkezőkben "külön figyelmet szentel" arra, hogy az uniós alapokat korrekten használják fel.
Magasrangú hivatalok ellen egyetlen ilyen korrupciós jellegű vádemelés sem történt. "Nem erre kaptunk ígéretet" mondta Olli Rehn, a bővítésért felelős bizottsági tag.
"A törvény hatalmának erősítése a csatlakozás előfeltétele", szögezi le a jelentés, kiemelve, hogy az eltelt egy év alatt bővült a szólásszabadság mindkét államban, Bulgária előrelépett a kiskorrupció, Románia pedig az igazságügyi reform, a kisebbségek integrációja, gyermekvédelem és az ingatlan-visszaszolgáltatás terén.
Rehn Strasbourgban a közleményhez fűzött kommentárjában jelezte, "a kocka még nincs elvetve, a következő hónapokban a reformok végrehajtásának kell a figyelem középpontjában állnia". Végrehajtás, végrehajtás, gyakorlat: ezek voltak a főbiztos utóbbi időben tett nyilatkozatainak kulcsszavai, vagyis további reformokra van szükség. Mindkét államnak folytatnia kell a közigazgatás reformját, határozottabban kell fellépnie a nagykorrupció, az emberkereskedelem, szervezett bűnözés a bebörtönzötteket érő sérelmek ellen, illetve javítania kell a szellemi fogyatékosok ellátásán és a roma közösségek helyzetén. (Mint a jelentést fél nappal korábban kiszivárogtató Reuters hírügynökség megjegyzi, Romániában a romák 80%-a a szegénységi küszöb alatt él.)
A jelentést az Európai Parlamentben bemutató Olli Rehn külön hangsúlyozta, hogy mindkét országnak erősítenie kell az adminisztráción, különben nem lesz képes kezelni az EU-s pénzalapokból érkező támogatást.
Súlyos gond, hogy sem Románia, sem Bulgária határőrizeti rendszere nem felel meg a schengeni kritériumoknak. A jelentés Románia kapcsán azt emeli ki, hogy még mindig nem világos, melyik cég és mennyiért szállítja az integrált határőrizeti rendszert. A kifogások között szerepel a határőrök felkészületlensége, illetve az is, hogy több mint 4500 határrendészeti állás betöltetlen.
Romániának külön erőfeszítéseket kell tennie az online vízumellenőrzési rendszer bevezetésére, és a Fekete-tenger partvidékének határozottabb ellenőrzésére. A jelentés megemlíti, hogy az EU "feketelistáján" szereplő államok közül még mindig nem vezette be Bukarest Moldova Köztársasággal szemben a vízumkötelezettséget.
Ami a további, "komoly aggodalomra okot adó gondokat" illeti, elsőként a közbeszerzés átláthatóbbá tételét emeli ki Románia kapcsán az EB. A Bizottság szerint, ha itt nem történik előrelépés, az a többi tagállam cégeit hozza hátrányba egy-egy tender kapcsán, és hátráltatja az országot az EU-finanszírozta projektek végrehajtásában.
Ha ez marad a régiben, a strukturális és kohéziós alapokból nem lehet majd finanszírozni romániai fejlesztéseket. Mivel Romániában és Bulgáriában egyaránt erőteljesen dívik a kalózkodás és hamisítás, javítani kell a szerzői jogvédelmen és a határőrizeten.Ugyancsak jelentős feladatok vannak még az uniós jogszabályok törvénybe iktatásának végrehajtása körül a Bizottság komolyan aggódik amiatt, képes lesz-e Románia és Bulgária megfelelni a közösségi joganyag mintegy tizedét kitevő szabálytömegnek mondta erről Rehn.
A decentralizáció kérdésével is külön foglalkozik a 92 oldalas jelentés. A szöveg elismeri, hogy a benyújtott törvénytervezeteket nézve a kormány gyorsítani igyekszik a központosított állam lebontásán, de továbbra sem világos, hogyan kívánja megosztani egyrészt az intézményi felelősséget, másfelől a pénzforrásokat.
"A jogkörök alsóbb döntéshozatali szintekre való átruházása távol áll a befejezéstől", állapítja meg a jelentés, azt részletezve, hogy a pénzügyi önállóságot az gátolja, hogy a helységek nem bírnak elegendő saját bevételhez jutni. A helyi tanácsok a személyzeti politikát például fizetésemelést illetően is állandóan a főváros jóváhagyására kell várniuk magyarázza a jelentés.
Az EB kiemeli: különösen a mezőgazdaság területén mutat lemaradást Románia: az agrártámogatásokat fizető ügynökségek még nem működnek megfelelően, nincs integrált ellenőrzési rendszer az agrárgazdálkodásban.
Gyenge lábakon áll az állategészségügy: annyira, hogy a jelentés szerint a két ország megoldatlan problémái aláásnák az EU élelmiszerbiztonsági rendszerét. Románia esetében az állatállomány nyilvántartását, a járványmegelőző intézkedések fontosságát emeli ki a jelentés, hozzátéve, hogy a közegészségügy érdekében speciális intézkedésekkel kéne korlátozni a nem minőségi termelők piacra jutását.
Ami a környezetvédelmet illeti, a romániai adminisztráció egyelőre képtelen rávenni az iparvállalatokat arra, hogy az EU integrált szennyezés-megelőzési és kezelési programját bevezessék. A következmény a határokon átnyúló szennyezés, illetve tisztességtelen piaci helyzet a szabályozást betartó cégekkel szemben.
A bizottsági jelentés az is felrója, hogy a romániai adórendszer informatikai hálózata nem kompatibilis az EU rendszerével. Az EB ezen a téren is "azonnali és kitartó erőfeszítéseket" sürget.
Gazdasági téren a Bizottság nagyjából elégedett Romániával, de a jelentés szerint a "strukturális reform erőteljes gyakorlatba ültetése" nélkül az ország gazdasága nem tud részt venni az unió gazdasági versenyében, illetve nem tud ellenállni a piaci nyomásnak.
A szöveg elismeri, hogy az adórendszert érintő aggodalmak ellenére Bukarest a 8,3%-os GDP-növekedéssel és az infláció leszorításával jórészt megőrizte a makrogazdasági stabilitást. A jelentés szerint a koherens középtávú gazdaságpolitikai stratégián, a belső fogyasztás felpörgése miatti külkereskedelmi hiányon és a csődtörvényen van még javítani való.
A Bizottság folytatja a két ország felkészülésének anyagi támogatását erősítette meg a testület. Jövőre Bulgária összesen 545 millió, Románia 1,155 milliárd eurós előcsatlakozási támogatásban részesül.
"Még nem veszett el a 2007-es csatlakozás lehetősége, de Romániában és Bulgáriában is nagyon sok erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ez realitássá válhasson. A Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a két ország lépéseit, és ha szükséges, a csatlakozás 2007-es időpontjának egy évvel történő elhalasztását fogja javasolni.
Remélem, Románia és Bulgária meghozza a szükséges intézkedéseket, és elkerülhető lesz a bővítés dátumának kitolása. Ha komoly hiányosságokat tapasztalunk, egy pillanatig sem fogunk hezitálni: ebben az esetben a két ország nemcsak a csatlakozás elhalasztására, hanem egyéb védzáradékok életbe léptetésére is számíthat." Olli Rehn az Európai Parlament plenáris ülésén
Október 20-a volt az oszteoporózis, azaz a csontritkulás világnapja. Az alkalom ugyan elmúlt, ez azonban nem jelenti azt, hogy a csontritkulás veszélye is megszűnt volna. Röviden, csontritkulásról akkor beszélünk, ha a csontok egyre csökkenő ásványianyag-tartalmuk miatt elgyengülnek, és deformálódásra, törésre hajlamosak.
Idén az oszteoporózis világnapjának témája a testmozgás volt. A szedentarizmus, mely napjaink egyik meghatározó jelensége, nemcsak a szív-érrendszeri, és anyagcsere betegségek kialakulásában játszik fontos szerepet, hanem a csontritkulás megjelenésében is. Kutatási eredmények igazolják, hogy a mérsékelt, folyamatos testmozgás elengedhetetlen tényezője az egészséges csontok megőrzésének. Az inaktivitás viszont jelentősen hozzájárul a csontritkuláshoz. Tehát megelőzésként különösen lényeges a mozgás (gyógytorna), amelyet a baj jelentkezésekor, a csontritkulás diagnosztizálásakor sem szabad abbahagyni. De, aki már csontritkulásban szenved, kerülje azokat a gyakorlatokat, amelyek növelik a törésveszélyt, amelyek túlterhelik a hátgerincet. A sérült csontokra nem minden tornagyakorlat hat kedvezően, szakember véleményét kell kikérni, mielőtt bármilyen gyakorlathoz hozzáfogna. Ez a javaslat a testedzést újrakezdőkre, a mozgásszegény életmódú emberekre is vonatkozik.
Hogyan fejti ki pozítiv hatását a testmozgás csontrendszerünkre? A csontok és izmok tökéletes összhangban működnek. Testedzés során az izmok megnyúlnak és összehúzódnak, ezáltal nyomást gyakorolnak a csontokra, ez javítja a csontanyagcserét.
- a kíméletesebb gyakorlatokat kell előnyben részesíteni;
- a szervezetet a testgyakorláshoz fokozatosan kell hozzászoktatni, figyelni kell arra, hogy ne hirtelen és túlzott megterhelés érje a csontokat;
- a hatékony edzésnek 30-40 percet kell tartania és legalább hetente háromszor kell gyakorolni;
- minden gyakorlatot csak a kellemes kifáradásig végezzünk;
- ne feledkezzünk meg a helyes légzésgyakorlatokról sem: mindig az orron át szívjuk be, s a szájon fújjuk ki a levegőt;
- minden edzést 5-10 perces bemelegítő szakaszszal kell kezdeni és levezető, nyújtó, légzésgyakorlatokkal kell befejezni.
Tehát a mozgás maga az élet. Mindenkinek szüksége van rá, mint ahogy a mondás is tartja: "aki keveset mozog, keveset él." Testi harmóniánk és egészségünk megőrzése végett a testmozgás ugyanolyan fontossággal bír fiatalkorban, mint későbbi életciklusainkban. Mit érhetünk el rendszeres testedzéssel? Fiatalkorban a rendszeres testedzés hozzájárul az optimális csonttömeg kialakításához, fokozza a kalcium felszívódását és beépülését csontokba. Segít a gerinc alaki változásainak megelőzésében, a helyes testtartás kialakításában. Idősebb korban a mértékletes gyakorlatok segítenek az izomtónus, az általános mozgáskészség, a helyes testtartás, az egyensúly megőrzésében, a csontvesztési folyamat lassításában. Összességében tehát a rendszeres, tudatos sporttevékenység közrejátszik a testi-lelki egyensúly fenntartásában, fokozza vitalitásunkat, magabiztossá tesz, életörömmel tölt el.
Következésképpen, testmozgással és egy kiegyensúlyozott, kalciumban gazdag étrenddel fejleszthetjük csontrendszerünket, megőrizhetjük egészségünket.
Tehát, mozogjunk rendszeresen és ésszerűen, biztos, hogy csontjaink, izületeink "meghálálják"!
ZULESTYÁN ANNAMÁRIA,
a nagybányai ASPOR-csoport vezetője
Most van a fák, cserjék átültetésének szezonja. Sok növénnyel ezt egész évben megtehetjük, de sokakat a vegetációs időszak végén a legkedvezőbb átültetni, amikor a levelek már lehullanak, de föld még nem fagyott. Kivételt képeznek az örökzöldek. Őket már nyár végén, ősz elején vigyük új helyükre. Az átültetésre gyakran levélbarnulással reagálnak, főleg ha rövid idő múlva fagyos időre számíthatunk. Ellenben kitűnően viselik az átültetést a fagytűrő lombhullatók, ha szélvédett helyen kellően nedves talajba kerülnek. Ezek a növények nagyon megsínylik, ha a gyökérfejlődés időszakában ültetjük át őket.
Ahány fa, cserje, annyiféle a környezeti igény. Ismernünk kell a delikvens fény, nedvesség, talaj pH igényét, huzat érzékenységét. Ám mindegyikük esetében közös, hogy gyökerüknek helyre van szüksége. Ezért a növény méreteivel is tésztában kell lenni. A talajtulajdonságok ismerete is feltétlenül szükséges a hely megválasztásához. A jó vízgazdálkodáson kívül esetenként több ismeretre is szükség van, különösen azokon a területeken, ahol a talajminőség kétséges.
Alapszabály, hogy az átültetendő növény gyökere ne száradjon ki. A növényt ezért már napokkal előbb jól be kell öntözni. Ha az ágak a földig hajlanak, kiásás előtt kössük fel őket. Így csökkentjük a sérülés veszélyét, és megkönnyítjük az átültetés műveletét. Ha a növény eredeti tájolását a törzsön megjelöljük, akkor ugyanolyan helyzetbe tudjuk ültetni. Így egy stresszhatással kevesebb éri.
Az éles ásó mindig segít, hogy az elkerülhetetlen gyökérvágás felülete lehető legegyenletesebb legyen. A földlabdás ültetés tovább csökkenti a gyökérsérülés veszélyét, de gyakran megnehezíti a szállítást. Kis törzsátmérőjű (5 cm) növényeket földlabdával vagy anélkül is ültethetünk. A vastagabb törzsűeket azonban ültessük földlabdával.
A földlabda nagyságát egyszerűen kiszámíthatjuk. Vegyük a cserjekorona kerületének kétharmadát, és ekkora földlabdával ássuk ki a növényt. Fák esetében úgy számolhatunk, hogy az alapértéknek tekintett 30 cm átmérőhöz annyi cm-t adunk, amennyi a fa törzsének átmérője. Nagyobb méretek esetében (1,5 méternél magasabb) a törzset olyan mélyen árkoljuk körül, hogy a nagy gyökerek szintje alá kerüljünk. Figyeljünk rá, hogy minden gyökeret átvágjunk, mielőtt a növényt kiemeljük.
A már kiásott növényt a leghamarabb át kell ültetni. Addig védjük a földlabdát pl. zsákvászonnal, hogy a nedvességet minél tovább megtartsa. Műanyag fóliát csak akkor használjunk, ha árnyékban dolgozunk, és valóban aznap sort tudunk keríteni az átültetésre. Egyébként gyökérfulladás vagy hősokk léphet fel. Ha kénytelenek vagyunk a növényt tárolni, óvjuk a közvetlen napsugárzástól, a széltől, és a szélsőséges hőmérsékleti hatásoktól. Ha a növény egy hétnél tovább van szabadon, tegyük árnyékos helyre, mulccsal vagy akár nedves talajjal takarjuk a gyökereket. A kiszáradás ugyanis végzetes lehet.
Az új helyre szállítás módja a távolságtól függ. Ha csak a kert másik sarkába költöztetjük a növényt, akkor próbáljunk a földlabda alá fóliát csúsztatni, és ezen elvonszolni, talicskán eltolni a növényt az új helyre. Ha járművel szállítunk, válasszunk fedett rakterűt, vagy takarjuk le a növényt ponyvával, hogy óvjuk a szállítás közben fellépő sérülésektől és a széltől.
Nagy figyelmet fordítsunk az ültetőgödörre. Mérete a gyökérlabda méretének legalább két-háromszorosa legyen. Agyagos talajnál külön érdesíteni kell mind a gödör, mind a földlabda felszínét. Az előzetes beöntözés is nagyon fontos. Enélkül az ültetés után a nedves gyökérlabdából a talaj szárazabb részeibe vándorol a víz.
Az ültetés mélysége ugyanolyan legyen, mint az előző helyen. A sérült gyökereket le kell vágni. Ugyanígy eltávolíthatók az eltekeredett gyökerek is. A tájolás az előző helynek megfelelő legyen. Az ültetést követő öntözésnél figyeljünk oda, hogy a talaj legalább két hétig mélyen át legyen nedvesítve. A mulcsozás meggátolja a kiszáradást. Használhatunk fóliatakarást, vagy szerves mulcsot is.
Garami Márta (Kertpont.hu)
A krizantém virága a csokrok egyik legszebb dísze. A vízfelvevő felület növelése érdekében a virágszárat ferdén vágjuk le, hasítsuk be, esetleg alsó részét fakalapáccsal veregessük meg. Ha a krizantémot hűvös levegőn tartjuk, vizét naponta cseréljük, a metszlapról, a szárról a vízfelvételt akadályozó nyálkát lemossuk, s a vázába esetleg kémiai anyagokat adagolunk (citromsav, borkősav, ezüstnitrát, káliumperganát), akkor virágaiban akár 3-4 hétig is gyönyörködhetünk. A nagyvirágú hibridek szirmai hajlamosak a hullásra, de ez megelőzhető a sziromtőhöz csöpögtetett gyertyaviasszal.
Új, potencianövelő szer jelent meg az orosz piacon, amely méltán kaphatná az "orosz viagra" nevet a gyártó cég orvos-főmenedzsere szerint. Az Andro-Med nevű készítmény, amelyet a Biológiai Gyógyintézet (IBMED) kutatói fejlesztettek ki, azért forradalmian új, mert egyszerre hat a károsodott szervi szabályozás valamennyi elemére és lehetővé teszi annak huzamos ideig való fenntartását mondta Alekszej Gelunov, a Biofarmreszursz cég vezérigazgató-helyettese az Interfax szerint. A klinikai tesztek bizonyították, hogy az Andro-Med nyugodtan nevezhető "orosz viagrának" - jegyezte meg az andrológus, aki egyébként nemcsak negyvenen felüli, nemi életüket újra kiteljesíteni vágyó férfiaknak, hanem libidójukat és termékenységüket fokozni óhajtó hölgyeknek is ajánlotta a szert. (mti)
Egy brit utazási iroda meg akarja tiltani utasainak a mobiltelefonok használatát, mert azok gyakran a legrosszabbkor szólalnak meg, elrontva egy romantikus nyaralás élményét. Az Adventure Company elsőként vállalkozott a telefonmentes utazások megszervezésére olvasható az OutDoors című orosz hírportálon. A jövő évtől kezdődően az idegenvezetők induláskor összegyűjtik a mobiltelefonokat, amelyeket csak a hazaérkezés után adnak vissza. Elsőként a Nepálba szervezett utazásokat teszik telefonmentessé, majd következik a Peruba, Marokkóba, Izlandra, Indiába, Spanyolországba, Namíbiába, Jordániába és a Galápagos-szigetekre vágyó turisták mobiltalanítása. (mti)
Az indiai Madhya Pradesh falu több száz lakója gyülekezett egy asztrológus udvarán, aki megjósolta saját halálának idejét. A kíváncsiskodók meg akarnak bizonyosodni róla, valóban bekövetkezik-e az előre bejelentett esemény. A 75 éves asztrológus fia a Reutersnek azt nyilatkozta, a haláleset sajnos minden bizonnyal be fog következni, mert apja eddig minden jóslata beteljesült, és korábban a nagyapja halálának időpontját és módját is előre látta. Az asztrológusra ugyanakkor a rendőrök is vigyáznak, nehogy öngyilkosságot kövessen el.
Egy majom nyerte az orosz fővárosban az állatoknak rendezett teke-világbajnokságot. A moszkvai Bibabo nevű bowling-klubban rendezett vetélkedőn öt állat vett részt, mindegyikük egy-egy kontinenst képviselt - olvasható a Bowlingcity.ru című orosz hírportálon. Európát a Potap névre hallgató barnamedve képviselte, az ázsiai kontinens nevében Tyesza, a kecske küzdött. Afrikáért Csupa, a cerkófmajom bowlingozott, Amerikáért Daisy, az apró termetű sertés gurított, Ausztrália képviseletére pedig egy tarajos sül kapott "felkérést" - tájékoztat a hirado.hu. A megmérettetésből, amelyet a Nemzetközi Bowling Szövetség előírásai szerint bonyolítottak, a cerkófmajom került ki győztesen. A verseny második részében az állatok emberek ellen küzdöttek, akik mindössze kilencpontos előnyre tettek szert négylábú vetélytársaikkal szemben. (stop.hu)
A zenehallgatás nemcsak kellemes érzés, hanem egyúttal segítség a fogyásban még azoknak is, akik egyébként nem tornáznak közölték amerikai kutatók egy elhízással foglakozó konferencián a nyugat-kanadai Vancouverben. Az orvosok egy negyvenegy tagú elhízott, vagy túlsúllyal küszködő, nőből álló csoport tagjait szerelték fel zseb CD-lejátszóval, és a hölgyeknek 24 héten át az volt a dolguk, hogy séta közben hallgassanak zenét. Kiderült, hogy akik rendszeresen muzsikára jártak-keltek, több felesleges kilótól szabadultak meg, mint azok, akik csak hébe-hóba, vagy egyáltalán nem. Christopher Capuano, a New Jersey állambeli Fairleigh Dickinson egyetem pszichológia professzora a kísérlet eredményét értékelve azt is elmondta, hogy a "zenekísérettel" sétáló hölgyek sokkal szívesebben tornáznak. (mti/index)
Érdekes kísérletet végez a holland kormány: megjutalmazza azokat, akik a reggeli csúcsidőben otthon hagyják személygépkocsijukat. A kiválasztott autótulajdonosok kisebb pénzösszeget kapnak annak fejében, hogy nem használják járműveiket az A12-es autóúton, Zoetermeer és Hága között, reggel 7-től 9 óráig. Az igazi csáberő az, hogy a kísérlet részvevői között kisorsolnak néhány navigációs rendszert. A 300 ezer eurós költségvetésű akció 2006 első felében kezdődik. A kísérlettel a hatóságok azt próbálják megtudni, hogy az anyagi érdekeltség csökkentheti-e a járművek számát a reggeli csúcsidőben. Hasonló kísérlet végeznek majd Amszterdam északi körgyűrűjén is. Az A12-es teszt résztvevőit újsághirdetésekkel választják majd ki. Az ideális jelöltnek rendszeres ingázónak kell lennie, azok közé tartozik tehát, akik átlagosan hetente négy alkalommal forgalmi dugóba keverednek. A kiválasztott jelölt személygépkocsijában elhelyezett chip jelzi, ha az autót a gazdája az önként vállalt lemondás ellenére használja. Amennyiben a kísérlet sikerrel jár, a kormány komolyan megfontolja valamiféle anyagi érdekeltség megteremtését a forgalmi dugók csökkentése érdekében.
Az ágyban ért tetten a rendőrség egy betörőt az Egyesült Államokban. A 40 éves férfi egy bérházban tört be több lakásba is az elmúlt hetekben, a rendőrség pedig figyelni kezdte az épületet. A kellő pillanatban aztán akcióba lépett, ám a betörőt nem munkája végzése, hanem szeretkezés közben csípte el. A férfi egy asszonnyal volt, és nem tudni ki lepődött meg jobban - a betörő, az asszony, vagy a rendőrök. A hír arra nem tért ki, hogy az asszony az egyik lakó volt, vagy tettestárs. A férfi egyébként nem az évezred betöréseit követte el, csupán apróságokat vitt el a lakásokból és alagsori tároló helyiségekből, de volt hogy semmit sem. (mti)
Férfi kézilabda - Nemzeti Liga
Lascãr Panã sportcsarnok, kb. 600 néző. 7 méteresek: 3-2 (bedobva 1-1). Kiállítások (perc): 6-12. Vezette: Starc Bogdan (Bukarest) - Stefan Romeo (Ploiesti).
Minaur: Apostu (6), Iordan - Kupcenko 3, Bondar 1, Vizhbovsky 6 (1), Zinciuk 7, Csepreghi 5, Muresan 2, Kauka 1, Várady 5, Sabou 4, Soancã. Edzők: Caba Vlad, Chircu Ioan.
Temesvár: Cucuiet (5), Viman (4) - Bota 4 (1), Grasu 2, Botos, Coajã, Fenici 8, Gîlcã 3, Sadoveac 1, Mrakic 6, Cristescu 2, Pãius 7, Cîtu. Edző: Carabas Ionic.
Ismét bebizonyosodott, hogy a Minaur nem a régi. A temesvári csapat ellen is nagyon nehezen jött össze a győzelem, a játékosok még mindig nagyon nehezen találják meg egymást. Ha pedig megtalálják, akkor tiszta helyzeteket puskáznak el. Szidhatjuk az ukrán játékosokat is, hogy csak egymásnak alakítanak ki helyzeteket, de egy biztos: a gólok felét ők dobták. Annak ellenére, hogy a mérkőzés előtt késő éjszakáig buliztak. Mondjuk, nem ilyen a profi sportélet, de hol vagyunk mi a profizmustól. Továbbra is Váradit és Csepreghit tartjuk a legjobb hazai játékosoknak.
További eredmények: Resicai Universitatea - Kolozsvári "U" 34-29, Bukaresti Dinamo - Brassói Dinamo 31-28, Caracali Romvag - Nagyváradi CSM Leonardo 30-33, Medgidiai CSM - Tîrgu Jiu-i Lignitul 22-22, Bukaresti Steaua - Ploiesti-i Uztel 38-32, Konstancai HCM - Iasi-i Poli 37-24.
A tabellán: 1. Konstanca 16 p. (282-209), 2. Dinamo 14 p. (261-226), 3. Lignitul 13 p. (231-216),... 7. Minaur 7 p. (240-214).
A következő fordulóban (november 6.): Iasi - Resica, Uztel - Konstanca, Lignitul - Steaua, Leonardo - Medgidia, Brassó - Romvag, Temesvár - Dinamo, Kolozsvári "U" Armãtura - Minaur.
A kéthetes szünet után jól kezdett a nagybányai csapat, a 18. percben már 9-5-re vezettek, majd leálltak és a 27. percben már a vendégeknél volt háromgólos előny, melyet hosszú ideig tartottak. Az utolsó percekben bármelyik csapat győzhetett volna, végül kialakult a talán igazságos döntetlen.
Szerdán:
A bajnokság leggyengébb csapatának otthonában eddig mindenki győzött. Ezt tette a nagybányai csapat is. Október 29-én, szombaton 11 órakor: Nagybányai HCM - Brãilai HC Dunãrea.
A volt bajnok otthonában elért győzelem megerősítette az Explorãri második helyét a tabellán. Október 29-én, szombaton 18 órakor: Explorãri - Bukaresti Dinamo.
A Máramarosszigeti Dragos Vodã Nemzeti Kollégium tornakatedrája október 21-23. között immár XVIII. alkalommal rendezett korsárlabda tornát fiúknak, illetve lányoknak.
A meghívott csapatok: E. Racovitã Kollégium - Kolozsvár; N. Titulescu Gazdasági Kollégium - Nagybánya; Németh László Elméleti Líceum - Nagybánya; M. Eminescu Kollégium - Szatmárnémeti; Dragos Vodã Kollégium, I. csapat - Máramarossziget; Dragos Vodã Kollégium, II. csapat - Máramarossziget; Kisipari Szakiskola - Máramarossziget; Old Boys - Máramarossziget.
A Németh László Elméleti Líceum fiú csapattal szerepelt, melynek tagjai: Godi István, Rigán Norbert, Marc Róbert, Lükkel Tamás, Bartha Attila, Bogdán Sándor, Somogyi Hunor, Szabó Zsolt.
A csapat színvonalas kosárlabdát játszott. Nagymúltú kosárlabda csapatokkal kerültünk össze.
E. Racovitã Kollégium - Németh László Elméleti Líceum 57 - 39
Nagynevű ellenfelünk (tornagyőztes lett) iskolás divízióban játszik (sportiskola szinten). Nehéz feladat elé állítottuk őket. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gabi István center (5 pont), Somogyi Hunor (9 p.), Rigán Norbert (5 p.).
Németh László Elméleti Líceum - Old Boys Máramarossziget 47 - 39
Csapatunk volt nagynevű játékosokkal találkozhattak, akik évekkel ezelőtt a Dragos Vodã kosárcsapatát erősítették.
Kisipari Szakiskola - Németh László Elméleti Líceum 55 - 49
Fiaink nagyon jól játszottak, mi voltunk az egyedüli csapat, mely nem szerepeltetett végzős diákokat.
M. Eminescu Kollégium (Szatmárnémeti) - Németh László Elméleti Líceum 31 - 49
Csapatunk 2 vereséggel és 2 győzelemmel zárta a tornát.
A torna végeredménye: 1. E. Racovitã Kollégium - Kolozsvár; 2. N. Titulescu - Nagybánya; 3. Dragos Vodã - Máramarossziget; 4. Kisipari Szakiskola - Máramarossziget; 5. Németh László Elméleti Líceum - Nagybánya; 6. M. Eminescu Kollégium - Szatmárnémeti; 7. Old Boys - Máramarossziget; 8. Dragos Vodã, II. csapat - Máramarossziget.
Különdíj: Lükkel Tamás a torna legjobb védőjátékosa lett.
Iakob Ferenc
tornatanár
Eredmények: Petresti-i Fink Fenster - Nagybányai FC 1-2, Máramarosszigeti Marmatia - Kolozsvári Stiinta 1-1.
A tabellán: 1. Somes 18 p. (16-9), 2. Nagybányai FC 16 p. (15-4), 3. Torda 16 p. (9-6), ... 9. Marmatia 9 p. (8-7).
A következő fordulóban (október 28.): Nagybányai FC - Marmatia.
Összeállította: Deák László
A Nagybánya-óvárosi Egyházközség értesíti az érdekelteket, hogy a Virághegyi Temetőben a sír bérleti ideje 20 (húsz) esztendő. A 20 év letelte után a bérlet megújítható a Temetői Szabályzatban előírtak szerint, ismét 20 esztendőre.
Azok a sírok, amelyeket nem váltanak ki újra, visszakerülnek az egyházközség rendelkezési állományába és újabb igénylőknek bérbe adható.
Az Egyházközség Elnöksége
A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak BÖNDI MELINDÁNAK. Isten éltesse sokáig!
HERMANN UWE régiségeket vásárol: bronzszobrokat, márkás német varrógépeket, vértezetet. Ajánlat: 40.000 - 45.000 Euró, helyben fizetés. Tel: 0747-405739.
Külföldi gyűjtő VÁSÁROL ANTIK TÁRGYAKAT, festményeket (Nagybányai Iskola), ezüst dísztárgyakat, faliórákat, csillárokat, szobrokat, 1944 előtti könyveket és képeslapokat. Tel: 0741-986855.
DOHÁNYTERMÉKEKET importáló cég ÜZLETKÖTŐT ALKALMAZ Máramaros megyébe. Önéletrajzot küldjenek a következő fax számra: 0259-447152.
Élelmiszerüzletbe ELADÓNŐT alkalmazok, valamint ÜGYNÖKÖT fodrászkellékek, kozmetikumok forgalmazására. Tel: 0745-114898, 0745- 583117.
BELSŐ ÁTALAKÍTÁSOK, hőszigetelés, csempézés, festés, VILLANYSZERELÉS és mindenféle LAKATOSMUNKA. Tel: 0740-370636.
Banki LAKÁSHITELEK intézése kisjövedelműeknek is. Tel: 0744- 337456.
ELADÓ egy GYEREKBICIKLI. Tel: 0740-827155.
INFORMATIKAI ÓRÁK kezdőknek és haladóknak. Profi szintű fényképezés, filmezés és zene különböző alkalmakra. Velünk biztosan jól jár! Tel. 0724-353871; 0362-401205.
ELADÓ régi típusú 4 karikás ARAGÁZ. Tel: 212355, 16-18 óra között.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.
Fájdalommal tudatjuk, hogy a drága gyermek, testvér, sógornő és nagynéni, MURESANNÉ, szül. JUNIAN EMÍLIA (BABUCI) 50 éves korában hirtelen eltávozott közülünk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték és sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló özvegy édesanyja, nővére, öccse és családjaik
Szomorú szívvel búcsúzunk presbiter társunktól, TORJAI KORNÉLTŐL Hosszúmezőről. Nyugodjon békében! Őszinte együttérzéssel osztozunk gyászoló családja fájdalmában. A hosszúmezői református presbitérium tagjai
Fájó szívvel búcsúzunk szeretett unokaöcsénktől, unokatestvérünktől, BÁNDI FERENCTŐL, akit tragikus hirtelenséggel elragadott a halál közülünk. Nyugodjon békében.
Őszinte együttérzésünk gyászoló családjának. Bándi Éva, Annamária, Laci és családjuk
Október 27-én volt két éve annak a szomorú napnak, amikor drága édesanyám, VÁRI ETUKA beteg szíve megszűnt dobogni. Emlékét kegyelettel őrzi lánya Renáta.
Megtört szívvel emlékezünk, november 1-én lesz 10 éve, hogy a drága GÖNCZI SÁNDOR örökre eltávozott szerettei köréből. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. A bánatos család
Ma 3 éve annak a szomorú napnak, amikor szeretett leányom, ORBÁN (KEDVES) ÉVA itt hagyott örökre. Emléke legyen áldott! Nyugodjon békében. Az örökké bánatos Anya
"Oh, hányszor kell a sírra néznünk, / Hogy vigasztaljuk önmagunk, - / - Dobjuk el a tettető álcát: / Ma gyásznap van, ma sírhatunk!..." (Ady Endre). Szomorú lelkünkkel emlékszünk október 29-én, amikor szeretett édesanyánk és feleségem, ORBÁN ÉVA szerető szíve megszűnt dobogni. Drága emlékezete, szívünkben élő édes képe örökre velünk van, jósága tündököl előttünk. Ádám, Lacika, Gyuszi
Fájó szívvel emlékezünk arra a szomorú napra, október 28-ra, amikor 10 éve, hogy drága jó édesanyánk és a felejthetetlen nagymama, özv. VÁRI GYŐZŐNÉ, szül. RUSICZKY MAGDOLNA szíve örökre megszűnt dobogni. Nyugalma fölött őrködjön a Jó Isten. Emlékét kegyelettel őrzi a bánatos család.
Horea utca 6. szám, tel. 0262-213855; 0742-608638; 0745-337534
* koporsók * temetkezési kellékek * a temetés előkészítése * szállítás * és minden szolgáltatás
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2005