Az ősz nemcsak az elmúlás, hanem a terménybegyűjtés ideje is. Ilyenkor a természet díszruhába öltözik. A zöld helyét elfoglalja a sárga, a barna és a lángvörös színorgia. Tíz év kommunizmus után a magyarok úgy vélték: ideje a nemzet fájáról lerázni már a hivatalos gyümölcsöt. Így robbant ki 1956 őszén a pesti forradalom. Keveset tartott, rövid volt a szabadság álma: október 23-tól november 4-ig. Két hét szabadság, két hét remény és két hét véres küzdelem. Utána két év akasztás, perek, bosszú. Majd a gulyáskommunizmus, amely adósságaival szinte romba döntötte az országot.
Másfél évtizede aztán jött a rendszerváltás, vagy rendszerváltoztatás. Ki hogy szereti. Mi a változás? Az egypártrendszer igájából a globalizációéba kerültek a volt népi demokráciák. És ennek egyik oka, hogy a rendszer túlélt, átmentett káderei rátették kezüket a párt mérhetetlen vagyonára. Mindenhol, ahol párt volt! Aki annak idején mondjuk KISZ vezér volt, egy volt főelvtárs veje, most milliárdos, és szocialista!! Töröm a fejem, ha egy ember úgy veti le elveit, mint az alsó gatyáját, az miben hisz? És mi mikor hihetünk neki?
Márai így magyarázza mindezt: A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt". Vagy ma már a poziciót.
Tudjuk, kik a jelenlegi hatalom haszonélvezői. Itt is, ott is. Nemrég hallottam a rádióban, hogy Kádár volt sofőrje is milliárdos. És ha ez az elvtárs csak sofőr volt, akkor csodálkozunk a minisztereken? Akik október 23-án koszorúznak, beszédeket mondanak, ünnepelnek? Mi pedig ünnepeljünk együtt a hóhérokkal?
A milliomosok szaporodnak, az ország szegényedik. Intézményeinknek egyre kevesebb jut a túléléshez, ami jön, ahhoz a december 1-i koccintgatók jutnak hozzá, aztán elosztják, osztogatják a morzsákat. A kolozsváriak emléket akarnak állítani október hőseinek. Isten segítse őket munkájukban. Megérdemlik itt is, mert nemcsak a pesti, hanem a szamosújvári börtönökben is sínylődtek hosszú éveket olyanok, akik nem harcoltak, csak rokonszenvüket nyilvánították szellemi rokonaiknak.
Megérdemlik, de ne felejtse el senki: ők maradandó emlékművet állítottak szíveinkben, amin ez áll: szeresd nemzetedet és küzdj mindhalálig szabadságáért. És ezt, akárhol élsz, nem tudja soha senki lerombolni, vagy megakadályozni.
Dr. Sasi Nagy Béla
(BÚSz-interjú) Aki Nagybányán az elmúlt pár hónapban megnyitotta a vízcsapot, tapasztalhatta, hogy időnként a színtelen, szagtalan folyadék helyett egy szinte kávébarna lötty folyt, amit nemhogy ivásra, de még mosakodásra sem lehetett felhasználni. Ez nem kevés bosszúságot okozott mindenkinek. A Vital RT jogtanácsosával, Micle Raduval folytatott beszélgetés alapján sajnos nem ígérhetjük, hogy többé nem lesz részük hasonló nemkívánt élményekben.
Mi a helyzet a víz minőségével?
Ma, 2005. október 19-én kijelenthetem, s ezt a fogyasztók is nyilván visszaigazolhatják, hogy a víz minden szempontból, mind kémiai, mind biológiai, fizikai összetétele tekintetében megfelel az előírásoknak. Nem tagadhatom, voltak gondok, s sajnos az elkövetkezőkben is adódhatnak problémák, ami a víz zavarosságát illeti. Ez kölcsönzött az elmúlt időszakban többször is barnás színárnyalatot a városi vízhálózat által szállított víznek.
A probléma megértéséhez egy rövid történeti kitérőt kell tennem, visszamenőleg a hatvanas évekig, amikor a firizai vízgyűjtő, valamint a Vízművek épült. Sajnos akkor (valószínűleg anyagi okok miatt) nem iktattak be a rendszerbe ülepítőket, abból a megfontolásból, hogy a víz mindig is meg fogja őrizni kiváló minőségét. Ezeket a berendezéseket úgy kell elképzelni, mint valami nagy tartályokat, amelyekben egy bizonyos ideig áll a víz, s ezalatt elveszíti azokat az összetevőket, amelyek a zavarosságot okozzák. Negyven éven át a víz a gyűjtőtóból egyenesen a kezelőüzembe kerül, anélkül, hogy átesne ezen az ülepítési folyamaton. Az idő folyamán, az erdőírtásoknak és a bő esőzéseknek köszönhetően romlott a gyűjtőtó vizének minősége, így a Vízművekhez mind rosszabb és rosszabb minőségű víz került. Ez a jelenség néhány hónappal ezelőtt tetőzött, s sajnos bármikor megismétlődhet. Jelen pillanatban azonban jónak mondható a helyzet, s reméljük, hogy az elkövetkezőkben ritkán lesz részünk hasonló kellemetlenségekben.
(Az interjú folytatását következő lapszámunkban olvashatják.)
(BÚSz-információ) Nyolcadik alkalommal lép jövő csütörtökön közönség elé a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága. Őszi tárlatuk megnyitójára 2005. október 27-én, 17.30 órai kezdettel kerül sor a Teleki Magyar Házban. A kiállítást Botis Enikő művészettörténész mutatja be, majd rövid zenei előadásnak lehetnek részesei a jelenlévők, Ambrus Vilmos, a nagybányai Művészeti Középiskola tanára diákjainak közreműködésével.
A Tavaszi tárlathoz hasonlóan, a társaság tagjai ezúttal is kisorsolnak egyet a közönség körében munkáik közül. Ezúttal az első oldalon is látható alkotás, Bitay Zoltán pasztellképe gazdagítja majd a szerencséskezű nyertes gyűjteményét. A kép megtekinthető a Teleki Magyar Házban. A sorsoláson való résztvételre feljogosító jegyek (önmagukban is szép, a felkínált alkotást ábrázoló színes kartonlapok) holnaptól ugyanott vásárolhatók meg, mindössze 50 ezer lejért! (dl)
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör szeretettel hívja kedves színházkedvelő közönségét az október 28-án (péntek) 18 órakor kezdődő évadnyitó előadásra a Városi Színházba. Műsoron: Sommerset Maugham: Imádok férjhezmenni - zenés vígjáték három felvonásban (felújított változat). Jegyek elővételben október 27-én, csütörtökön 11-13.00 óra között, vagy az előadás előtt egy órával, a Színház jegypénztáránál!
Szombaton 17 órától a Teleki Magyar Házban emlékezés az '56-os magyar forradalomra. A Lendvay Márton Színjátszó Kör verses összeállítása!
Sok mozgás egészség! Mozogjon, tornásszon Ön is velünk MA, a csontritkulás világnapján 17 órától, a Teleki Magyar Házban. Szeretettel várjuk!
...a cserkészcsapat! Szombatonként 12 órára várják elsősorban a II-IV. osztályosokat, esetleg kisebbeket (I. osztály) és a komolyabban érdeklődő nagyobbakat is a Teleki Magyar Házba! Érdeklődni lehet Markó Hajnalnál (telefonszám: 212668, naponta 17-20 óra között)
* Az újvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára György István (64) testvérünket az Úrban. Nyugodjon békében!
* Az óvárosi református templomban keresztvíz alá tartották Molnár Róbert és Fekete Rozália Ágnes kisfiát, aki a Tibor nevet kapta. Keresztszülők: Szarvadi István, Nagy Erzsébet.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Pop Virgilné sz. Juhász Piroska (62), Bécsi József (71) testvéreket az Úrban. Nyugodjanak békében!
* A Szentháromság római katolikus templomban esküdtek egymásnak örök hűséget Hitter Attila és Wéber Boglárka, Hitter István és Szalontai Edit fia, Wéber János és Kremmer Ilona lánya. Tanúk: Pintér Zsolt és Kinga, Tar Ferenc és Kosztindi Andrea.
* Keresztvíz alá tartották Tivadar Vasile és Mária kisfiát, aki a Vasile nevet kapta. Keresztszülők: Varga Adriana, Lazãr Aurica; Caba Alin és Fischer Beatrix kisfiát, aki az Eduárd-Alexandru nevet kapta. Keresztszülők: Csil Iulian-Cristian és Lucia, Fischer Angéla.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Mészáros szül. Papp Irén (83) testvérünket a Krisztusban. Nyugodjon békében!
Volt nekem egy kakasom, Pistukának hívtam. Valósággal uralta az udvart, no meg az ott tanyázó baromfikat és baromlányokat. Úgy magamra kapattam a környezetbarát ébresztőórát", hogy elég volt kiállnom a lépcsőre, s elkiáltanom magam, hogy Pistuka!", a kakas máris ott termett. Tudta, hogy mindig kap valami kakascsemegét tőlem, amit aztán úri kakashoz méltó módon, nagy ricsaj (ma úgy mondanám: ügyes PR-menedzseri reklámkampány) közepette általában megosztott a tyúkokkal. Persze, ha nem volt túlságosan ínyére az a bizonyos falat, mert olyankor sutyiban fogyasztotta el a finom csőrbevalót. Elvégre emberek, azaz kakasok vagyunk, bűnösök és gyarlók.
Mindettől függetlenül, Pistuka megteremtette az udvarban a maga kis autonóm területét. Kakasországot. Vagy legalábbis az Autonóm Kakasföldet. Bevezette a kakasnyelvet, mint hivatalos nyelvet. Nem kért engedélyt senkitől, még tőlem sem, pedig már ránézésre is sokkal nagyobb és félelmetesebb voltam nála. S az sem mellékes, hogy enyém volt az egész udvar. Mondjuk Pistuka ezt nem is tévesztette szem elől, engem mindig megkímélt, amikor pattoghatnékja támadt. Mindenki mást viszont megtámadott, hamisabb volt, mint az ajtó előtt lábtörlő gyanánt naphosszat szunyáló kutya. (Rómát a lúdak, engem pedig Pistuka mentett meg a betolakodóktól.)
Pistukát nem érdekelte, hogy kívülről mit próbálnak ráerőszakolni, ő saját belátása és szokásai, (s miért ne?) ősi tradíciói szerint élte baromfi-mindennapjait, teljes mértékben kiélvezve pozíciójából eredő, a baromfiak körében tiszteletet és megbecsülést parancsoló életét. S bár a hárem" összetétele folyton változott, hol bővült, hol fogyatkozott, Pistuka mindig Pistuka maradt. Még akkor is, amikor már lekezelően néztek rá a tyúkok, s ugrálni sem tudott már úgy, mint régen.
Fura ezt így kimondani, de tiszteltem benne a vezéregyéniséget, s mindvégig hagytam, hogy azt higgye, ő a tejhatalmú úr az udvarban. S talán az is volt, hiszen uralkodása idején nagy rend volt a baromfiudvaron, semmi okom nem lehetett panaszra. (Talán csak annyi: hétvégeken kicsit nehezteltem a folyton túlórázó öko-vekkerre.) Különben a tyúkok sem lázadtak fel soha vezérük, vezetőjük ellen, Pistuka még akkor is megőrizte kiváltságait, amikor új kakas került az udvarba.
S mivel egy kakast nagyobb lelki trauma nélkül vasárnapi levessé lehet konvertálni, de egy Pistukát soha, az Autonón Kakasföld első kormányzója végelgyengülésben halt meg. A magunk módján még meg is sirattuk, hiszen hoszszú éveken át volt udvarunk dísze, nagyon szívünkhöz nőtt. Érdekes, a Pistuka fennhatósága alá tartozó tyúkok közül egyikre sem emlékszem már (tami)
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Teleki Magyar Házban október 26-án 18.00 órai kezdettel Németh László Gimnázium diákjainak kezdeményezésével induló Kortárs Filmklubba, amelynek célja a művészfilmek megismertetése és megszerettetése. Az ezúttal vetítésre kerülő film címe: Stalker. Feliratos film, 165 perc.
Ha egy Andrej Tarkovszkij filmet készülünk megnézni, rendezkedjünk be egy olyan film hangulatához, amely mentes a látványtrükköktől, gyors snittektől, a csillogó mázzal bevont színhelyektől. A címszereplő Stalker idegenvezető a Zónában, amely tiltott övezetnek számít, ahova a titkos vágyaikat beteljesítők vándorolnak el. Viszont aki megízlelte a boldogság eme tökéletes, teljes jellegét, elhagyva a területet, maga után vonja a Zóna büntetését...
Varga Zsuzsa
HÉTFŐTŐL újra Táncház a Teleki Magyar Házban, 18 órától apróknak és nagyobbaknak, kezdőknek és haladóknak! Költséghozzájárulás: 1 lej, minden harmadik alkalom ingyenes! Kötelező a tiszta, parkettkimélő tornacipő!
2006-os, képzőművészeti tárgyú, valamint a régi Budapestet idéző FALINAPTÁRAK!
Keresse a Teleki Magyar Házban!
Nekünk nem kell Európába mennünk, mert mi mindig is Európához tartoztunk hányszor emlegettük ezt az evidenciát a rendszerváltás, majd az unióhoz való csatlakozás idején. Nemzetközi konferenciákon nem győztük ismételni azoknak, akik sokszor azt sem tudták, mi a különbség Budapest és Bukarest között, vagy hogy Magyarország a nyugati kultúra bástyája volt. Történelemórát tartottunk Nándorfehérvárról, melynek emlékét világszerte őrzi a déli harangszó. Beszéltünk Mohácsról, a százötven éves török megszállásról, Buda felszabadításáról, mindhiába.
Azt hittük, mi voltunk az európai kultúra legkeletibb védőbástyája, mely után már csak a barbár világ következik, de tévedtünk. Október első napjaiban ugyanis kontinensünk legrangosabb intézménye úgy döntött, hogy az európai kultúra keleti védőbástyája mostantól Törökország, mely mihamarabb megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az unióval. E történelmi határozat megszületését szavazataikkal hazánk európai parlamenti képviselői is készségesen ratifikálták, mondván: Magyarország jelenlegi érdekei így kívánják." Elvégre mi is örültünk annak, amikor felvételi kérelmünket mások támogatták, miért ne adnánk ugyanezt az esélyt nálunk elmaradottabb helyzetben lévő nemzeteknek. Ezt kívánja az emberiesség, a bizalom, a tolerancia..., és nem utolsósorban a katonai, illetve gazdasági érdek.
A szavazás másnapján mégis elővettem térképeimet, történelemkönyveimet, hátha eligazítást kapok dilemmámra, de ma még csak helytelen útbaigazítást tudtak nyújtani, ugyanis helytelenül" hol Elő-Ázsiába, hol pedig Kis-Ázsiába tették Törökországot. Néhány évig várnunk kell azokra a történelmi dolgozatokra, amelyek az oszmán birodalmat Európa szellemi örökségének elszánt védelmezőjeként mutatják majd be.
Addig azonban tény, hogy Törökországnak hosszabb utat kell bejárnia Európáig, mint amennyi idő alatt brüszszeli képviselői repülőn Ankarából az európai intézmények központjába jutnak. Ugyanis történelmüket, muszlim vallási és kulturális értékeiket kell átértelmezniük vagy teljesen feladniuk, hogy ami valójában sohasem volt európai, az most végre azzá váljon. Brüszszeli képviselőink remélhetőleg legalább olyan éberek lesznek a szabadságjogok köztük a vallásszabadság gyakorlatának betartatásánál, mint voltak a török csatlakozás megszavazásánál. Németország, Belgium, Spanyolország példája mindenesetre azt mutatja, hogy a területükön élő török kisebbségnek a fogadó ország kultúrájába történő beilleszkedése nem zökkenőmentes.
Végül mégiscsak Törökország lesz az európai kultúra védőbástyája? Lehetséges, abban az értelemben, hogy végre feleszmélünk, hol vannak, hová lettek ezeréves keresztény gyökereink. Mert fontos az európai építkezés, de nem mindegy, milyen alapokra!
Papp Tamás (Új ember)
Szombaton, október 15-én, Nagybányán első alkalommal szerveztek HÁLÓ találkozót, több mint 110 resztvevővel.
A találkozó kiteregette hálóját, emberek érkeztek mind a saját, mind más egyházmegyékből, hogy találkozzanak. Kivel? Miért? Egymással és az Úr Jézussal, az Eukarisztia által. A reggeli hideg ködös időjárás nem jelentett akadályt elérni a célt, hiszen hitüket és céltudatosságukat Krisztus teste és vére táplálta. A reggeli köszöntő, a csoportos beszélgetés és a szentmise fő témája az Eukarisztia volt. Mindenki (öregek, középkorúak, fiatalok és gyermekek) arcán látszott az öröm, hogy jelen lehetett, és hogy ma itt, Krisztussal és veled akarom építeni az egyházat". Szó esett arról, mi az Eukarisztia és milyen kapcsolata van a közösséggel. Mind egy közösséget alkotunk és mind Isten gyermekei vagyunk. Ennek a közösségnek a legnagyobb ajándéka az, amit Istentől kapott: Krisztus teste és vére". A záró szentmisét hét pap és Schönberger Jenő megyéspüspök tisztelte meg jelenlétével, valamint a bányászok reprezentatív csoportja, akik kalapács-csattanással helyettesítették a csengőt az eukarisztia liturgiájában. Este abban a reményben búcsúztunk egymástól, hogy újra találkozunk és hazamenve hordozzuk testünkben és vérünkben a nagy ajándékot, amit itt kaptunk: az Isteni szeretetet!
Miklósi Roland
(BÚSz-információ) Tizennyolc csapat, hozzávetőlegesen kilencven általános és középiskolás diák vett részt szombaton a CSAKAZÉRTIS városismereti és tájékozódási vetélkedőn. A több órás verseny során térképpel a kézben kellett végigbarangolni a történelmi város utcáit, a Veresvíztől Tersánszky Józsi Jenő szülőhelyéig, a hajdani Széna-tértől a Jókai dombig, a Minctől a virághegyi Falumúzeumig, s ugyancsak kilencven tréfás-komoly kérdést helyesen megválaszolva viszszaérni a kiindulópontra.
Az eredményhirdetésre és a legjobb csapatok díjazására vasárnap, október 23-án délután 4 órától kerül sor a Teleki Magyar Házban, ugyanitt vetítés kíséretében a helyes válaszokat is megtudhatják a résztvevők. És nem csak ők; az eseményre ugyanis mindenkit szeretettel várnak, akit kicsit is érdekel városunk múltja, épületei, nevezetesebb személyiségei, mindaz, amit tudnunk kell, tudnunk illik Nagybányáról.
A rendezvényt a Magyar Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatja! (dl)
Tabéry Géza alábbi írása közel nyolc évtizeddel ezelőtt született, Nagybányán - Nagybányáról. Sokminden van benne: hangulat, szín, bírálat, emlékezés, de legfőképpen talán az örök kérdés: képes-e fejlődésre a nagybányai művészet, amennyiben mereven ragaszkodik hagyományaihoz, másrészt megmaradhat-e nagybányainak az, ami bár itt születik , az elődök árnyékán keresztüllépve az egyetemes művészet útjait követi? Most, amikor Szentendrén a régi Nagybánya festményeiből nyílt visszhangos kiállítás, idehaza pedig a hagyományos Őszi Tárlat megnyitójára készülődik a kortárs magyar művészek társasága, Tabéry írása talán nem érdektelen és tanulság nélkül való olvasmány.
Barbizon fölött elfut az idő. Marad homálytalan a nevek varázsa, csak a széljárás fordul. Barbizont lebecsülni nem fogja senki sem. Adott, maga idején nagyot, csodálatosat az emberiségnek. Forradalom volt. De megállni nem lehet Barbizonban sem.
Röstellem bevallani: nyolc éves elszakadásunk óta most jártam először a bűvös Zazar-parton. Ősz volt, s a festőművészek nagy örömére az erdők sárgásvörösben már kezdtek színesedni. A plein air élesebb lett, a tónus melegebb. Ők a színeket látták, én az elmúlást. Valamire búsan és lázasan kerestem a magyarázatot. Kérdezősködtem, és nem volt felelet. Egyetlen ember felelhetett volna, de ő oly szerény a piktor-duodecek tarka városában, hogy helyette csak a munkái feleltek szelíden. A titán gyermeke, Ferenczy Noémi.
Ismertem őket, a többieket, csaknem valamennyit. Reprodukciókból, kiállításaikról, személyes összeköttetéseken keresztül. De otthon, együtt nem tudtam elképzelni őket. Most betekintettem egy kissé a bányászházakban lapuló műtermekbe, s az impozáns festőtelep atelierjeibe. Ahogy ők élnek, a nagybányai piktorok, arról szeretnék fecsegni kicsit. Szeretettel, de gátlások nélkül. Megbecsüléssel, de fesztelenül.
Krónikás egyszerűséggel kezdem.
Tüstént ott, ahol az ember megérkezik. Mindenek centrumában. A Berger-cukrászdában.
E műintézmény a Főtéren foglal el méltóságos helyet. Innen látható a habrollók, indiánerek, csokoládés csészék társaságából a minden bányai festők által legalább egyszer-kétszer megörökített Kereszthegy. A cukrászda falain állandó tárlat. Egy üveggel leborított asztal reprezentáns bányai festők rajzait őrzi az örökkévalóságnak. A hangulat a Bergerben, szolidabb kivitelben ugyanaz, mint Müchenben Kobusz Katinál, a Simplissimus bárban. Ha idegen műértő ide bekerül, azonnal asszociál. A csokoládéból Liotard Chocolatiére"-je, az indiánerről Gaugnin színei jutnak eszébe s cikáznak szemei előtt.
A habrollók felhődarabok a contemporain bányai vásznakon.
Maga Berger úr eleven kalauz és feledhetetlenül előzékeny. Abban a percben, amikor a cukrászda küszöbét átlépem, mindenről informál. Tudta, hogy jövök. Tudta, hogy a Drágffyak és nagybányaiak régi nagy osztályharca után kutatok. Útbaigazítást, könyveket ajánl, felhívja figyelmemet a városi levéltár dús okmányaira, felvilágosít a kocsi tarifájáról, amellyel a kővári hegyekbe fogok kalandozni. Régi emberek címeit írja fel. És eközben elfelejti, hogy cukrász. El az üzletét, mert Berger úr először lelkes nagybányai, csak azután cukrász. Berger úr előnyére, egyszersmind saját fontosságom lecsökkenésére be kell vallanom, hogy nemcsak engem kezel ily előzékenyen, de mindenkit, aki belép a Bergerájba. Elsősorban lelkes nagybányai ő, csak másodsorban cukrász, és az a gyanúm, hogy az erdélyi irodalom nála harmadsoros.
Berger úr mondja meg azt is, hol lakik egykori tanárom, Udvardy Ignác. Akinek, hajh, huszonkét évvel ezelőtt gyönyörűséges prémes bundája oly sokszor esett le a fogasról, mikor rajzórát tartani jött be a premontreiek váradi gimnáziumába. Őszülő fejjel vallom be most a bűnömet, én lazítottam ki a fogasból a szöget, hogy az egykori jólét hívságos dokumentumán, a pompás Udvardy-bundán álljak bosszút szekundáimért.
Udvardy az az ember, aki kődobásért kenyérrel felel. Ő hívott vendégül bányai házába, ő volt a házigazdám egy héten keresztül. Közelről láthattam házában egy nagy művészember harmonikusan elvonatkoztatott életét...
Ahogy ők élnek, a nagybányai festőművészet hanyatlásának oka abban keresendő. Zárt, hierarchikus és tekintélytartó ambícióktól fűtött a kolónia.
A bányai festőt nem egy-két kivételről van szó, hanem a típusról általában alig érdekli más, mint a bányai motívum. Az is azon a szemellenzőn keresztül csupán, amint évtizedekkel ezelőtt a forradalmár kezdők, az első nagybányai mesterek a látóképességüket beirányozták. Ma ott dogmát csináltak az első nagybányaiak individualitásából, s az idők folyamán kialakult tekintélytisztelet iskolássá szikkasztotta a művészi lendületet. Pedig tehetségben a mai nemzedéknél sincsen hiány a Zazar-parton. Csakhogy a tehetséget megköti a múlt s az együttélés.
Az együttélés fájdalmasan korlátozza a festők érdeklődését, egymás munkái helyett egymás sikerei, sikertelenségeinek ellenőrzésére. A mai bányai festőtípus számára mellékes, hogy mi történik a festészet evolúciójában. Fontos ellenben, hogy dédelgetetten fontos az önmaga dolga, kiemelve az időből, felmagasztosítva egy mindegyiküknél külön-külön feltételezett halhatatlanságra.
A festőműtermek látogatásánál egy pillanatra sem éreztem jelent, csak a nagy múlt reflexét éreztem hűlni, parcellázva, csökkenten, szomorkásan. Vivő erő a jövő felé? Még Ziffernél is lankadt, aki pedig a leginkább kikívánkozik robosztus, nyugtalan progressziójával a tradíciókból.
Thorma János fejedelmi műtermében a mester most készülő nagy kompozícióján, a Fürdőző nőkön, annak a boldog korszaknak felfogása, melyben Thorma Ferenczyvel és Iványi Grünwalddal együtt csinálta végig a maga nagy harcát, szemben a festészet megfeneklett konzervatizmusával. Ő már megvívta a harcot, neki joga van az elért tetőről azzal a szemlélettel széttekinteni, amellyel idáig felrugaszkodott. De hol van az előre a többieknél? [...]
Ha a Zazar-parti festőket látod zsongani mézes méhkasukban, elmoshatatlan impressziód róluk, hogy csecsemőkorukban sem láttak emberszemmel. Tej helyett a naturalista és impresszionista fölfogás olaját szívták magukba, a tüdejük helyét is paletta foglalja el, s a szívük üteme nem a harcoké, csak az ambícióké.
Elvesztették az összekötő köldökzsinórt az emberrel, elvesztették a közvetlen talajt a világban, és mondanivalóik nem emberről, nem a világ szemléletéről, nem dolgok egyéni látásáról számolnak be többé, hanem mesterségesen a már előttük megszületett pikturális művek szemléletéről. [...]
Kedves és jellemző fényt vet erre a mindent másodlagos piktori szemmel tekintésre az egyik festő önkéntelen kiszólása.
A festőnek csinos felesége van. Megkérdezték tőle, miért nem festi le soha a feleségét. A válasz ez volt:
Nem lehet kedve az embernek ahhoz a festői motívumhoz, akivel együtt él.
És ha most felteszem magamnak a kérdést, adott-e nekem Nagybánya művészete igazi nagy lelki élményt, mégis igennel felelek.
Ferenczy Noémire gondolok, akit sorsa sok küzdelemmel megkülönböztetett, de egyben ki si választott [...]. A gyönge fizikumú, mégis egész ember nőre gondolok. Akinek nicsenek nagy pózai, nemcsak önmagát analizálja a meddők módszerével, de akiben a rejtőzködő régi házban is sűrítve gyötrődik a huszadik század szenvedő nagy gyermekeinek minden problémája. Akivel nem egyetlen téma csevegésnél a Mű", akinek vontatott szavaiból a műteremben is kilüktet az emberiség lázas érzése. És aki a maga művészetében mégis-mégis a legtökéletesebb.
Igaz, hogy ez viszont nem Nagybánya már. A csodálatos fantáziával reggeltől estig szövődő gobelinjei alig készülnek el, vándorolnak Bécsbe, Berlinbe, Oslóba, Párizsba, ahol jobban ismerik, jobban méltányolják Ferenczy Noémit, mint a Zazar-parton. Valami mélységesen kozmikus költészet van Ferenczy Noémi szőnyegeiben. [...]
A műterem felét elfoglalja az óriási szövőszék, s mögötte, a munka mögött elvész a kicsiny nő. Az egyetlen ember Nagybányán, aki kisebbnek érzi magát a munkájánál. Az egyetlen ember, akinek munkája túlnő az emberi méreten, s elnyúlik a művészet meseszép horizontján.
Tabéry Géza (Nagyvárad, 1927. október 23-26.)
Festőművész, a modern magyar gobelinművészet megteremtője, Ferenczy Károly festő leánya, Ferenczy Béni és Ferenczy Valér testvére. Apjánál kezdte a rajztanulást, majd 1913-ban a Manufacture des Gobelins"-ben sajátította el művészetének technikai alapjait. Nagybányán tervezte és szőtte első önálló munkáit, amelyeket 1916-ban Budapesten az Ernst Múzeum mutatott be (Teremtés, 1913; Menekülés Egyiptomba, 1917; stb.). 1920-tól kezdve szerkesztési módja és részformái egyszerűbbekké és a felülethez viszonyítva nagyobbakká váltak (Harangvirágok, 1921; Nővérek, 1921 stb.). Ez a folyamat a gondolati tartalom egyre inkább egyetemessé tágulásával, a monumentalitás és az összhang egyre tökéletesebb összefogásával haláláig tartott (Kertésznők, 1923; Fahordó nő, 1925; Parasztfej kaszával, 1926; Piros korsós szőlőmunkásnő, 1930; Szövőnő, 1933; Kőműves, Házépítő, Pék, 1933 stb.).
Gobelinjeinek lírai színvilága művészetét a posztnagybányai iskola képviselőihez rokonította. 1945-ben az Iparművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Művészetének sajátossága volt, hogy a munkafolyamat minden fázisát maga végezte. Vízfestmény- (olykor gouache) terveit is maga vitte át a szövés alapjául szolgáló kartonra, s maga is szőtte kárpitjait, növényi festékkel, saját kezűleg színezett gyapjúfonalakból. (http://www.hung-art.hu)
A vonatban Weisz úr szórakoztatott. Ő képügynöknek nevezte magát, nem hiszem, hogy a seftelésen, főleg a képügynökségen" kívül csinált-e valaha egyebet. Szegény feje a háborúban végigjárta a zsidó kálváriát Sopronkődihától Dachauig. Ahhoz is hozzászokott, hogy kiebrudalják innen-onnan, de nem vett a szívére semmit, most sem. A közvetítésért kijárt neki a százalék, megállapodás szerint, mikor neki nem volt pénze, hogy megszerezze a képet. Amikor megvette, szerény kis haszonnal adta tovább. Kit hogy lehetett becsapni. Mesélte, mennyi minden megfordult a kezében, de csak csipegetett. Ebből a geseftből nem tudott meggazdagodni. Azt hiszem, ő másból nem tudott volna.
Egy szép nap előadta hogyan adott el egy írógépet a nagy szatmári festőművésznek, Papp (Pop) Aurélnak. Lévén ő is szatmári, ismerte a mestert, akinek kb. 1958-ban, amikor az emlékiratait írta, elromlott az írógépe. Javithatatlanul. Weisz úr vállalkozott rá, hogy szerez egy újat. Szerzett is 3000 lejért, itt helyben, egy másik zsidótól, Laxtól. Elvitte Szatmárra, a művész kipróbálta, jónak találta. Amikor a fizetésre került a sor, behívta Weiszot a műterembe és adott neki egy kis képet. Valami zöld füvek voltak rajta mesélte Weisz. Megmondtam neki, hogy az írógép 3500 lejt ért (hozzátettem még a magam kis hasznára azt az 500-at), hol tudom én ezt a képet annyiért eladni?
A művész rettenetesen felháborodott: hogy mondhat ilyet, hogy egy Papp Aurél kép nem ér meg annyit!? És kapott szegény Weisz úr 3500 lej helyett egy óriási, pappauréli pofont. Mars ki innen, mit gondol, ki vagyok én? mennydörögte a sértett művész. Engem ne pofozzon és ne beszéljen velem így méltatlankodott az áldozat mit gondol, ki maga? Erre beígérték neki a ráadást is. Ha nem takarodik azonnal még seggbe is rúgom! Summa, summarum, miután még szó esett P.A. császári és királyi tiszti múltjáról, (mert többek közt magyar nemes is volt) Weisz úr lelépett, az írógéppel együtt.
Akkoriban igen nehéz volt írógépet kapni, be kellett jelenteni a rendőrségen, nyilvántartásba vették, nehogy pártállam-ellenes írásokat készítsenek a kondukátor ellenségei. Nyilvántartott gépen ki mert volna ilyet elkövetni? Hol volt akkor még a fénymásoló Romániában?
Azonban, midőn az ember begye és agya tele van írnivalóval, eszi a fene ha nincs mivel leírnia. Különösen, ha írása nem éppen kalligrafikus és hozzászokott az írógéphez, mint én is. Így tehát egy szép napon a művész megjelent Bányán a gépért. Hol az a gép? förmedt rá a megtalált Weiszra. Annak nem volt mit tennie, elvitte Laxhoz, de közben törte a fejét, hogy mossa ki azt az 500-at, amit a maga hasznára plusszolt rá az árra. Így aztán, amikor arra került a sor, hogy a vásárt nyélbe üssék, Weisz úr elkezdett falazni: kérem én már lealkudtam belőle, úgy hogy már csak 3000 lejt ér. Ezt elmondtam vagy ötször mesélte nekem , hogy a Lax úr is megértse, miről van szó. A vásárt végül nyélbeütötték, búcsúzóul Papp Aurél meghívta Weisz urat Szatmárra. Hogyne, hogy még egy seggberúgást is kapjak védekezett amaz. Ne féljen, jöjjön csak! El is ment, félve, de kíváncsian. P.A. behívta és adott neki egy képet. Vigye, ez a magáé mondta. A fele a pofonért, fele az írógépért. De most aztán tűnjön el gyorsan, míg meg nem gondolom magam.
Hogy a képen mit nyert, azzal Weisz úr már nem dicsekedett el.
Életében egyszer volt nagy szerencséje. Livian doktor, a nőgyógyász, különben hitsorsosa, kivándorolt Svédországba. Behívott mesélte Weisz , s ideadott egy becsomagolt képet. Ötszáz lej mondta. Négyszáz vágtam rá. Legyen, de tűnj el vele. Nem is tudtam mi volt benne, hogy jó boltot csináltam-e, vagy sem. Közel volt a posta, bementem és kibontottam. Egy Réti-kép volt. A nyavalya tört egész éjjel. Vajon tudja ez a zsidó, mit adott nekem? Másnap utazott, álltam a ház előtt vagy három órát, bemenjek-e vagy sem? Végül kijön, utánamentem. Doktor úr! Hagyjon engem békén, három óra múlva utazok, nincs időm, nem értette? Eltűntem. Ha téged nem érdekel? gondoltam magamban. Elmentem Váradra és eladtam 4000 lejért. Azóta sem volt ilyen szerencsém szólt Weisz története.
Persze ahhoz, hogy hűen le tudjam írni mindezeket, Solem Alehem öccsének kellett volna születnem, de hát kis ember vagyok én"!
Sajátságos, fanyar zsidó humora, ahogyan a pofont, a kirúgásokat, a seggberúgások igéreteit minden szégyen nélkül elmesélte mindezt leírni is talán csak ő tudná olyan kóser szafttal.
Családja a lágerben pusztult el, egyedül élt. Gyakran lehetett az utcán látni, amint nagy sebességgel ment valahová, hóna alatt különböző nagyságú csomagokkal, főleg képekkel és úgy sietett, mintha üldöznék. Néha megmértem a pulzusát. Állandó jelleggel úgy 46 körül volt. Tudja, mikor a munkatáborban, vagy a lágerben voltam, nem féltem a haláltól, de most félek... emlegette.
Amikor Kolba a képkeretező meghalt, beköltözött a helyére, a kis veresvizi házba, majd elvette az özvegyet a megmaradt képekkel együtt, amelyeket aztán szép lassan eladogatott. Eladták a házat is és vettek egy blokklakást. Megállapodott ember lett. Ezzel együtt élete továbbra is a képekhez kapcsolódott. Állandóan üzletelt, a vérében volt, őseitől örökölte. Mi mást is tehetett volna?
Aztán elment csendesen, mint mindenki más... (bef. a köv. lapszámban)
OKTÓBER 21-27. (Őszhó, Magvető, vagy Mindszent hava)
Október 21., péntek, az év 42. hete és 294. napja. Névnapok: Orsolya Zsolt, Kende, Klementina, Celina, Hiláriusz, Orsika.
Napkelte: 7:11, napnyugta: 17:45, holdkelte: 19:42, holdnyugta 12:03.
Orsolya napja sokfelé a szüretkezdés idejét jelenti. Eleink e nap időjárásából a télre vonatkozóan következtettek. Ha szép idő volt, akkor szép telet vártak.
Október 22., szombat, az év 42. hete és 295. napja. Névnapok: Előd, Csilla, Mária, Móric, Mirabella, Szalóme, Kandida, Kornélia, Korinna, Vilibald.
Napkelte: 7:13, napnyugta: 17:43, holdkelte: 20:32, holdnyugta 13:06.
Október 23., vasárnap, Nemzeti ünnepünk; az év 42. hete és 296. napja. Névnapok: Gyöngyi, Gyöngyvér, Ignác, Koppány, Stefánia.
Napkelte: 7:14, napnyugta: 17:42, holdkelte: 21:32, holdnyugta 13:53.
Október 24., hétfő, az év 43. hete és 297. napja. Névnapok: Salamon, Ráhel, Rafael, Arétász, Harald, Gilgames, Herold, Ráfis, Gilberta.
Napkelte: 7:16, napnyugta: 17:40, holdkelte: 22:39, holdnyugta 14:34.
Október 25., kedd, az év 43. hete és 298. napja. Névnapok: Blanka, Bianka, Fodor, Margit, Mór, Krizanta, Bónis, Dárius, Jusztin, Marcián, János, Bonifác napja.
Napkelte: 7:17, napnyugta: 17:38, holdkelte: 23:47, holdnyugta 15:03.
Október 26., szerda, az év 43. hete és 299. napja. Névnapok: Dömötör, Albin, Demeter, Baldvin, Amand, Ametiszt, Evariszt.
Napkelte: 7:19, napnyugta: 17:37, holdkelte: 0:54, holdnyugta 15:25.
A vértanúhalált halt Dömötör, akit a keleti egyház szentként tart nyilván, a pásztorok védőjeként is ismert. Ezt a napot juhászújévnek is nevezik, mivel ilyenkor számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát. Ezen a napon gyakoriak voltak az állatvásárok, a juhásztorok és a juhászbálok, valamint a különféle juhászokhoz és juhászathoz kötődő rendezvények is. E nap időjárásából következtettek a télre: ha hideg szél fújt, kemény telet jósoltak.
Október 27., csütörtök, az év 43. hete és 300. napja. Névnapok: Szabina napja.
Napkelte: 7:20, napnyugta: 17:35, holdkelte: 0:56, holdnyugta 15:43.
KOS (március 21. - április 20.)
Anyagi problémáinak megoldása még várat magára. Elsősorban lelki eredetű gondjai miatt, egészségi állapota sajnos nem lesz a legrózsásabbnak mondható. Nem árt elkerülnie a stresszhelyzeteket, s pihennie néhány napot, mert a közeljövőben szüksége lesz minden energiájára, hogy be tudja fejezni, amit elkezdett.
BIKA (április 20. - május 21.)
Az élet komoly feladatokat állít ön elé ezekben a napokban. Bátran forduljon segítségért családtagjaihoz, barátaihoz, munkatársaihoz, mert szívesen meghallgatják önt, s erejükhöz, lehetőségeikhez mérten segíteni is fognak.
Érzelmi válsága lassan megszűnik. Elérkezett az idő, hogy tisztázza környezetével a félreértéseket. A befelefordulás helyett válassza a párbeszédet, mert kiderülhet, hogy az egészet túllihegte, s nem is olyan kilátástalan a helyzete, mint amilyennek hiszi.
Ezen a héten jók a kilátásai, mind üzleti, mind partnerkapcsolati téren. A siker persze nem jön magától, de ha elébe megy a dolgoknak, vagy nyitottá válik, hétvégéje csodásan alakulhat. Ne hagyja, hogy a pesszimizmus uralmába kerítse.
Ne akarjon irgalmas szamaritánus lenni, bármennyire is fogékony a mások problémáira, gondjaira. Mindenkin amúgy sem segíthet, s talán sokan ki is használják jószívűségét. Önmagán kívül elsősorban családtagjaira, barátaira kell gondolnia.
SZŰZ (aug. 24 - szeptember 23.)
Régi, fájdalmas véget ért kapcsolat emlékfoszlányai marcangolják lelkét. Ne hagyja figyelmen kívül korábbi tapasztalatait, amikor a kapcsolat folytatásáról kell döntenie. Egy jótanács: folytatás helyett inkább nézzen körül, s fedezze fel azt a személyt, aki már régóta csendben keresi a kegyeit.
Végre csendesedik a vihar ön körül, s megnyugodhat. Elvarrhatja az elvarratlan szálakat, rendezheti, megoldhatja ügyeit-bajait, sőt még új lakást is vásárolhat, új munkahelyet is találhat, vagy akár új szerelmi kapcsolatba is bonyolódhat.
Minden kezdeményezését siker koronázhatja, viszont ne akarjon túl sokat elérni, hogy pihenésre, családjára is jusson ideje. Ha szórakozni hívják, ne legyen elutasító, kellemes meglepetésekben lehet része.
Ezen a héten inkább elméleti síkon közelítse meg a dolgokat, s ne akarja megváltani a világot. A múlttal csak akkor érdemes foglalkoznia, ha úgy érzi sikerülhet elvarrnia az elvarratlan szálakat. Viszont amit megtehet, azt haladéktalanul tegye meg, ne szalassza el a lehetőséget.
BAK (december 22 - január 20.)
Ne gondolja, hogy az egész világ összeesküdött ön ellen. Arról van csupán szó, hogy valamivel pechesebb az átlagosnál. Több időt kellene pihenéssel töltenie, hogy borúlátása elpártoljon öntől.
Előtérbe kerülnek régi, vállalkozás beindítását vagy kiterjesztését célzó, munkahelyváltással vagy tanulással kapcsolatos tervei. Mindent alaposan gondoljon át, mielőtt bármibe is belevág. Az sem válik kárára, ha takarékosabban próbál meg élni, ugyanis mostanában hajlamos túllépni pénzügyi kereteit.
HALAK (febr. 21 - március 20.)
Próbálja meg lekötni magát különféle foglalatosságokkal. Ez ügyben családja véleményét is kikérheti. Leghasznosabban tanulással ütheti agyon az időt. Ne feledje: az önt ért kritikák építő jellegűek is lehetnek, s nem mindenki ellensége, aki szemébe mondja az igazat.
Az Ariesului utcában található egyik lakásból két hi-fi-tornyot és egy mobiltelefont vittek el a betörők, összesen 2500 új lejnyi kárt okozva. Az Unirii sugárúton egy üzlethelyiséget vettek célba az éjszakai baglyok. Hogy mennyire jól "céloztak", az abból is kiderül, hogy nem kevesebb, mint 12000 lej értékben sikerült különféle javakat elvinniük. A Traian sugárúton is egy üzlethelyiség került a betörők útjába. Négy hi-fi-tornyot, két DVD-t, egy házimozirendszert, tizenkét távirányítót és egy mobiltelefont vittek magukkal, összesen 2000 lej értékben.
A máramarosszigeti 1918 December 1 téren különféle ruházati cikkeket és lábbeliket loptak el ismeretlenek az egyik üzletből. Alsóvisón cigarettát, konzerveket és édességeket csentek el az egyik üzlethelyiségből a betörők, összesen 1200 lej értékben. Szélszegen (Sãlsig) ismeretlen személyek behatoltak az egyik családi házba, ahonnan 600 lej értékben vittek el kávét, ruházati cikkeket és készpénzt. Barcánfalván (Bârsana) egy olyan lakást szemeltek ki maguknak a betörők, amelynek tulajdonosai külföldön tartózkodtak. Igaz, nem vittek el semmit, viszont alaposan átrendezték a családi fészket.
Lebukott egy alig 12 esztendős betörőpalánta, aki még április végén tört be az egyik máramarosszigeti kereskedelmi társaság székhelyére, 1000 lejnyi kárt okozva. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal, elég sokáig húzta szabadlábon!
Az utóbbi időben egyre többen űznek sportot abból, hogy autókat törnek fel. Rendszerint betörik a kiszemelt gépjárművek valamelyik ablakát, s azon keresztül távolítják el a "felesleges" javakat. A V. Alecsandri utcában sem történt ez másképp, egy CD-lejátszót és egy pénztárcát vittek el az autófeltörők, összesen 1000 lejnyi kárt okozva a tulajdonosnak. De akár a Traian Vuia és a Dacia utcai esetekkel is példálózhatnánk, ahol egy 9210-es, illetve egy 7210-es Nokia mobiltelefont, valamint egy iratokat tartalmazó pénztárcát vittek magukkal (fényes nappal!) az autófeltörők, összesen 4700 lejnyi kárt okozva. A Traian Vuia utcai eset elkövetői azonban hamarosan lebuktak. A rendőrök azonosították a 13 esztendős farkasaszói (Fãrcasa) és a 24 esztendős nagybányai illetőségű Sa-muel-Vasile R.-t. A Progresului utcában is egy Nokiat, méghozzá egy 6900-ast loptak ki az egyik ablaktörést szenvedett autóból. A kár: 3500 lej. Ez az eset is fényes nappal történt.
Persze néha a tolvajoknak be sem kell törniük egyes autók ablakát ahhoz, hogy hozzájussanak a kiszemelt javakhoz. Sok esetben a tulajdonosok nagyban megkönnyítik a tolvajok dolgát azzal, hogy nyitva hagyják autóik ajtaját. Az is igaz, így legalább az ablak sértetlen marad.
A Iuliu Maniu utcában egy iratokat és 660 lejt tartalmazó pénztárcát vettek ki az egyik személygépkocsiból. De a "Mesteacãn"-pihenő közelében egy szatmári gépkocsivezető járt pórul amiatt, hogy nem zárta be tartályos gépjárműve ajtaját. Igaz, hogy csak 8-10 méterre távolodott el autójától, de ez éppen elegendő volt arra, hogy mobiltelefon, 500 lej, 1330 euró, személyi iratai és gépkocsija papírjai nélkül maradjon. A kabátja, amiben mindezek voltak, szinte említésre sem méltó ráadásnak számít. A sofőr csak három kilométer megtétele után vette észre, hogy meglopták, s akkor kezdett gyanakodni a korábban autója mellett megálló fekete Mercedes utasaira, akik ily módon 6500 lejjel lettek gazdagabbak.
Az Ariesului és a Grãnicerilor utcákban nem sokat bibelődtek az "autómániások", ott ugyanis egyszerűen elkötöttek két Dacia személygépkocsit, nevezetesen a piros színű, MM-03-VGO rendszámú 1300-as és az MM-04-ZCA rendszámú 1310-es Break Daciat. A kár összértéke: 7500 lej.
(ta)
(Nyugati Jelen) A telefon nagyon jó, sok esetben nélkülözhetetlen része életünknek, ugyanakkor nem a legolcsóbb mulatság. Sőt! A Romtelecom-előfizetők szerint kimondottan drága. Mérheti az ember akár stopperórával is a beszélgetéseit, s bonyolíthatja telefonjait kizárólag este 8 óra után (ami reggel 8-ig a csúcsidőn túli, sokkal olcsóbb időszaknak minősül, amikor egy perc nem 2,9 eurócentbe, hanem 1 eurócentbe kerül), a havi számla mégis mindig jóval több, mint amire számított. S ez így megy, míg a felháborodott kliens meg nem unja és reklamál. S akkor éri az igazi meglepetés. Igen türelmesen elmagyarázzák neki, hogy hiába van 50 perc megyén belüli és 10 perc megyeközi beszélgetést magába foglaló 6,4 eurós havi bérlete (ami a 19 százalékos HÉI-vel együtt olyan 270 000 régi lejt tesz ki), a bérleti kedvezményeket a telefontársaság nem tudja leszámolni, mert sosem használja ki. Az 50 percet a 8 órától 20 óráig tartó csúcsidőben kell lebeszélni! A megmaradt percek elvesztek! Ugyanis a kedvezmény a csúcsidőn túli beszélgetésekre nem vonatkozik. Azokat, jóval olcsóbban ugyan, de fizetni kell.
Természetesen a kliensnek jogában áll kérni a bérlettípus megváltoztatását, akár személyesen a Romtelecom helyi kirendeltségében, akár telefonon, az ingyenes 930-as hívószám tárcsázásával. Persze nem árt, ha tudja, mit akar választani, melyik bérlet lenne számára a kedvezőbb.
Bár lapunk is írt már a Romtelecom által az automata telefonhálózatra kapcsolt magánszemélyeknek biztosított öt bérlettípusról, a legfontosabb információkat most megismételjük. Van az úgynevezett szociális bérlet (3,5 euró). Erről azt kell tudni, hogy új szociális bérletet a társaság nem ad ki, de a régieket nem szüntette meg, azokat viszi tovább. A második bérlettípus egyetlen beszélgetést sem foglal magába, ennek ára egyéni vonal esetén 4,9, ikertelefon esetén 4 euró. A harmadik típus 20 percnyi, este 8 óra után, vagyis csúcsidőn túl folytatott megyén belüli beszélgetést foglal magába, melynek ára 5 euró egyéni, 4,1 euró ikertelefon esetén. A következő bérlettípus 35 perc, csúcsidőben (azaz reggel 8-tól este 8 óráig) folytatott megyén belüli beszélgetést foglal magába, ára 5,7 illetve 4,8 euró. Az ötödik bérlettípus a már említett 50 perc megyén belüli csúcsidőben és 10 perc csúcsidőn túl folytatott megyeközi beszélgetést foglal magába, ára 6,4 illetve 5,5 euró. Persze az árak ne tévesszék meg az embert. Mindegyikhez hozzá jön még a 19 százalékos HÉI (TVA)! És mivel ismétlés a tudás anyja, hadd írjuk le még egyszer: egy perc csúcsidőben folytatott beszélgetés 2,9, csúcsidon túl és szombaton-vasárnap (akár éjjel, akár nappal) 1 eurócent.
Lehet választani, ha más választási lehetőség nincs! Szerencsére már van!
(Népújság) A Demokrata Párt addig nem nevezi ki az oktatásügyi tárca vezetőjét, amíg nem rendeződik a szakterület alapproblémája, és az oktatásügy nem kap 2006-ra "a GDP mintegy 5 százalékával" egyenértékű költségvetést, közölte Emil Boc, a DP elnöke a párt országos állandó bizottságának ülése után.
Boc elmondta, a kormányzat első évétől nem lehet a GDP 6 százalékát kiutalni az oktatásügynek, a választási kampányban tett ígéretek szerint, de mintegy 5 százalék lehetséges. Hozzáfűzte, az NLP-DP szövetség országos vezetőtanácsának hétfői ülésén szó esett a kérdésről és sikerült néhány forrást azonosítani, köztük azt, hogy a szenátus és a képvizelőház költségvetését az idei szinten tartják.
Emil Boc közölte, a DP Gheorghe Pogea államminisztert bízta meg azzal, hogy keressen kiegészítő forrásokat az oktatásügy számára.
Arra a kérdésre, hogy a DP nem szavazza meg a költségvetést a parlamentben, ha az oktatásügy nem kap több pénzt, Boc kifejtette, ez a döntés nem szerepel a párt napirendjén, és eddig nem is merült fel. Szerinte jelenleg megvan a politikai szándék a kérdés megoldására.
D.A. szövetségbeli források szerint Cãlin Popescu Tãriceanu, az NLP elnöke hétfőn közölte a DP-vel, hogy nem ragaszkodik a kormányfői tisztséghez, és lemondhat posztjáról, ha a DP nem szavazza meg a 2006-os költségvetést. Az idézett források szerint Emil Boc figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy a DP honatyái elutasíthatják a költségvetés-tervezetet, ha az oktatásügy költségvetése nem növekedik.
A szenátusban a módosító indítványok megvitatásával folytatódik a héten a kisebbségi törvény vitája. A házszabály értelmében a bizottságokban elvetett javaslatokat a plénumnak is meg kell tárgyalnia. Eddig a közel 250 módosító indítványból mindössze 23-t sikerült megvitatni. Ebből a plénum mindössze egyet fogadott el, azt, amelyik a "nemzeti közösség" megfogalmazást "nemzeti kisebbségre" változtatta.
Emellett a szenátusban ezen a héten is napirenden szerepel a házszabály módosítása, amely eddig is heves vitákat váltott ki az ellenzék és a hatalom képviselői között.
A sűrű havazás miatt lezárták a transzfogarasi főutat a Bâlea-tó és Curtea de Arges között. A Fogarasi-hegységben szombat délután óta havazik, hétfő reggelre a tó környékén 28 centiméteresre nőtt a hóréteg. A sípályáiról ismert Pãltinis üdülőtelepen 12 centis a hóréteg. A meteorológusok közlése szerint a havazás a következő pár napban is folytatódik. A Bâlea-tóhoz jelenleg járművel nem lehet feljutni, mert a felvonó sem működik. (mediafax)
Évek óta az építőiparban nagyobb változások vannak, mint más iparágakban. Az építkezésekben történő értékteremtő folyamat jó minőségű termékeket kíván, hogy az építési feladatokat időre, kiváló minőségben lehessen megoldani.
A nagyon jó minőségű betonfelületeket csakis megfelelő zsalurendszerrel lehet elérni. Ezek közé sorolhatóak a Doka zsalurendszerek, akár fal, födém, pillér vagy egyéb szerkezeti elemekről van szó.
A Doka műszaki know-how-ja behálózza az egész világot. Dubaiban például a Doka zsaluzatainak felhasználásával készül a világ legnagyobb épülete.
Funkcionális és biztonságos zsalutechnikájának köszönhetően költséget, időt takarít meg, ugyanakkor a legnehezebb körülmények között is alkalmazható. Újrafelhasználható, könnyen szögelhető és könnyen tisztítható. Szükség esetén könnyen javítható. Az így zsaluzott betonvégtermékek rendkivül jó minőségűek, sima felületüknek köszönhetően minimálissá vagy esetenként fölöslegessé válik a vakolás. Ettől lesz gazdaságos.
A modern építészet bőven hoz létre rendhagyó betonépületeket, ahol méretre összeállított egyedi zsaluzatokra van szükség. Példaként meg lehet említeni a thesszaloniki csillagvizsgálót, a III. South Wabash projektet Chicagóban, a berlini Marie-Elisabeth-Lüder házat, és sorolhatnánk tovább az igényesnél igényesebb betonépületeket, melyek mindezen zsalurendszer felhasználásával épültek.
Ezen termékek már megjelentek a hazai piacon is. Nagybánya bejáratánál a Dura-domb alatt érdemes megtekinteni a Robot Kft. most épülő Volkswagen show-roomját. Az épület mind építészetileg, mind anyagminőségében, épülettechnológiai berendezéseiben a lehető legkorszerűbb megoldásokat tartalmazza.
Befejezésképpen egy utolsó gondolat erejéig nem szabad megfeledkeznünk ezen zsaluzástechnika természetkímélő voltáról, hisz újrafelhasználhatóságával erdőinket kíméljük meg a sokszor meggondolatlan írtástól.
Muzsai Gabriella
Azt hiszem, nem mondok semmi újat azzal, hogy a gyerekek ösztönösen tudják, mi a legjobb nekik. A lakásnak az a darabja, amelyet teljesen és csak ők "birtokolhatnak" - a gyerekszoba - legyen a lehetőségekhez képest tágas, kényelmes és barátságos. Ha csak egy mód van rá, legyen ez a legegyszerűbb alaprajzú helyiség, ugyanis így zárhatóak ki leginkább a balesetek és ezt lehet a legkönnyebben berendezni.
A falakat alakítsuk simára, a felületet ne "bonyolítsuk" ki- és beugró peremekkel, félelmetes képekkel, izgató színekkel. A legtöbb alapszín élénk árnyalata életörömöt sugároz, de ne felejtsük el, hogy egy temperamentumos gyerekre esetleg izgatóan hat majd.
Abban a helyiségben, ahol gyermekeink alszanak, kerüljük a vörös árnyalatokat és a vad, mintás tapétákat, posztereket, textíliákat. Általában a nagy felületeken jól érvényesülnek a finom pasztell-árnyalatok, a visszafogott minták. Ugyanakkor az ilyen, semleges hatású háttér elé sokkal könnyebb lesz élénk színű kiegészítőket keresni. Persze a különféle színek egymáshoz való viszonyát, felhasználásuk arányát ki kell kísérletezni.
Minden gyerek szuverén személyiség, akire esetleg a szokásoktól eltérően hat az adott árnyalat, színtónus. Általánosságban azonban fogadjuk el, hogy a zöld megnyugtat, viszont a kék - főleg északi fekvésű szobában - sokszor túlzottan is "csillapít". Fontos, hogy ne mi, szülők eröltessük rá az ízlésünket (például kedvenc színeinket) gyermekeinkre, ehelyett engedjük, hogy a saját dolgaikat ők maguk alakítsák.
Nem szabad szem elől téveszteni a legfontosabbat: csak az lesz képes felnőttként önálló döntések meghozatalára, aki már gyermekkorában megszokta, hogy az eseményekben aktívan kezdeményezhet. A kreatívitáshoz segíti a gyereket a szobájában egy-egy "aktív pont" (például parafatábla, vagy a mennyezetről lelógatott mobil tárgy), amit ötletszerűen alakíthat, ahová rajzolhat, ahol kedvenc fotóit elhelyezheti. Egyáltalában, a gyerek szobájába olyan tárgyak kerüljenek, amelyek serkentik, frissitik, megdolgoztatják a fantáziát.
A gyerekszoba az a hely, ami sohasem "végérvényesen berendezett", befejezett, itt állandóan "történnek" a dolgok, minden hat mindenre. Életünk igazán érdekes eseményei első húsz évünk során történnek meg, éppen "gyerekszobánk" falai között. Ezek az élmények határozzák majd meg egész további életünk, környezetünk iránti elvárásainkat, fogékonyságunkat a szép iránt. Egy gyerek felnőtté válásának mozzanatai pontosan végigkísérhetők szobájának változásaiban is. Nem véletlen, hogy a lakás legintenzívebben változó része éppen a gyerekszoba. Erre nem lehet elég korán felkészülni...
(www.egyperces.hu)
Lassan a kerti tavat és a dézsakertet is eléri a hideg. Az élet a vízben is fokozatosan lelassul, a halak a tó aljának közelébe költöznek. 5 C alatt félig dermedt állapotba kerülnek, s így élik végig a telet. A téli oxigénellátás miatt fontos, hogy ne vágjuk le a vízinövények szalmásodó szárát. A szár légzőcsőként szolgál a befagyott vízben. A vizet tisztítsuk meg a falevelektől. A munkában egy ásóvillára feszített drótháló lehet segítségünkre. A tófelület letakarásával elkerülhetjük ezt a munkát. E célra használjunk ún. Raschell hálót, amelyet a legtöbb mezőgazdasági szaküzletben megvásárolhatunk.
A fagyérzékeny növényeket még a fagyok előtt vegyük ki a tóból és fagymentes helyen teleltessük őket. A vízből távolítsuk el a növénymaradványokat, csak egészséges növényeket hagyjunk benne.
(Kertpont.hu)
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 nagyobb vöröshagyma, 15 dkg liszt, só, s a sütéshez olaj
Elkészítése: A burgonyát tisztítsd meg és reszeld le káposztareszelőn. Add hozzá a felaprított vöröshagymát, kevés sót és a liszttel alaposan dolgozd össze. A masszából evőkanállal rakj kis halmokat a felforrósított (félujjnyi) olajba, kissé lapítsd el. Mindkét oldalát süsd pirosra. Az olajból kiemelve csöpögtesd le, és azon forrón kínáld.
Fokhagymás tejföl a legjobb mellé, de salátával, vagy csak úgy, magában is remek vacsora. A kistarcsai séf utolsó jótanácsa: őrölj frissen feketeborsot a tejföllel megöntözött görhönyre!
(Konyhamester.hu)
A Microsoft és a Yahoo egyelőre nem ad ki közös üzenetküldő alkalmazást, de arról megállapodtak, hogy szoftvereik kompatibilisek lesznek egymással - adta hírül az MSNBC.com. A két szolgáltatásnak egyenként 27, illetve 22 milliós felhasználótábora van, és egyesítésükkel a két cég az Amerikában piacvezető America Online-t szeretné megszorongatni, amely 51,5 millió felhasználóval rendelkezik.
Az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokban (instant messaging, IM) érdekelt cégek mindeddig nem álltak szóba egymással. A nagy internetes vállalatok ugyanis a szöveges chateléshez használható szoftverekkel építettek köztességet és piacot esetleges jövőbeni internetes telefonszolgáltatásaiknak, amire több szoftver már most is lehetőséget ad. A multik közül utolsóként a Google lépett be erre a piacra a Google Talkkal.
A különböző IM-platformok közötti átjárást eddig csupán néhány speciális kliensprogram biztosította, amelyek nem kötötték ugyan össze a különböző szolgáltatókhoz tartozó felhasználói fiókokat, viszont azokat párhuzamosan kezelték, így a felhasználó egyszerre, egy ablakban tarthatott kapcsolatot a különböző szolgáltatókat használó ismerőseivel. Kérdéses, hogy a Microsoft és a Yahoo felhasználók számára vonatkozó becslése helyes-e, mivel sokan egyszerre több ilyen szolgáltatást is használtak. (origo)
- Szeretsz iskolába járni? - kérdik az elsős kisgyerektől a rokonok.
- Nagyon! - feleli a gyerek. - Sőt, hazajönni is szeretek, csak a közbenső időt utálom nagyon.
Kovács kifog egy aranyhalat a tóból, mire az megszólal:
- Teljesítem egy kívánságodat, kérj bármit!
- Jó! - mondja Kovács. - Legyen benned minél kevesebb szálka!
Nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek érzékelésére alkalmas robotok fognak járőrözni a jövő nyári németországi futballvilágbajnokság helyszínein. Ez lesz az első alkalom, hogy sporteseményeken ilyen eszközöket használnak. Az egyik német cég által kifejlesztett robotok hernyótalpakon közlekednek és méretüket, külsejüket tekintve hasonlítanak a tűzszerészek által használt eszközökhöz. A robotokat térfigyelő kamerákkal és hőérzékelőkkel szerelték fel, és alkalmasak nukleáris, vegyi vagy biológiai fegyverek felismerésére. A német hatóságokkal együttműködő gyártók arra számítanak, hogy a mérkőzéseket megelőző napokban minden helyszínt nyolc robot fog átvizsgálni, és használni fogják őket a nézők beengedésekor is. A szervezők hangsúlyozzák, nincs olyan információjuk, amely arra utalna, hogy terrortámadásra kellene számítani a világbajnokságon. Hozzáteszik azonban, hogy a globális fenyegetettség miatt nem engedhetik meg, hogy hátradőljenek.(bbc)
Olyan heves cumiharcba keveredett egymással két gyerek az Egyesült Államokban, hogy egyikük anyja kihívta a rendőrséget. A hadihelyzet előzményeként egy hatéves fiúcska elejtette cumiját, amelyet egy másik, ugyancsak hat esztendős fiú felvett, ám nem adott vissza. Ezért a cumigazda lekent neki egy pofont, amelyet rögvest vissza is kapott tőle. A pofonváltás során az egyik fiú három karcolást is elszenvedett az arcán, mire anyja kihívta a rendőrséget, de nem azért, hogy cumibottal vágjanak rendet, hanem hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet a cumiharcról, mert nem akarta, hogy az iskolában azzal gyanúsítsák: veri a fiát.
Újabb, különös tulajdonságokkal rendelkező, Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel a marseille-i asztrofizikai központ francia és svájci munkatársai. A HD 1897333b jelzéssel ellátott objektum létének kimutatásával 169-re emelkedett azoknak az ismert bolygóknak a száma, amelyek távoli, de a mi Napunkhoz sokban hasonlító csillagok körül keringenek. Az újonnan felfedezett exobolygó 2,2 földi nap leforgása alatt kerüli meg anyacsillagát, vagyis az "ő Napját", azaz rendkívül közel kering körülötte. A számítások szerint távolsága tőle a 150 millió kilométeres Föld-Nap távolság 3 százaléka. Következésképpen felszínén több száz Celsius-fokos forróság uralkodhat.
A balkáni térség a dohányzás fellegvára, itt van a legtöbb dohányos Európában állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet Bulgáriában tartott konferenciáján bemutatott jelentéséből az is kiderül, a Balkán félsziget felnőtt lakosságának 30-40 százaléka rabja e szenvedélynek. A jelentés szerzői elítélik azt, hogy a térségben túl kevés figyelmet szentelnek a dohányzásellenes kampánynak. Ellenben a szakemberek pozitívumként jegyzik azt a tényt, hogy Románia, Bulgária és Horvátország jelentős lépéseket tett a dohányzás ellenes törvény európai követelményekkel való összehangolásásért.
Kínai kutatók bejelentették, hogy megtalálták a világ legrégebbi laskáját, amely 4000 ezer éves, és természetesen "kínai gyártmány". Houyuan Lu, a pekingi tudományos akadémia tagja és munkatársai a konzervált tésztát az ország észak-nyugati részén, a Sárga folyó mellett található neolitikus régészeti lelőhelyen fedezték fel. A laska azért maradhatott meg épségben, mert a cseréptál, amiben tárolták, felborult és légmentesen elzáródott.
A vadnyugat egykori báját idézte az a vonatrablási kísérlet, amelynek főszereplője egy nyílvesszőkkel felszerelkezett amerikai volt. A hős férfiú nyíllal támadt a mozdonyvezetőre, illetve ily módon próbálta rákényszeríteni követelései teljesítésére. A Salt Lake City - Los Angeles távon közlekedő tehervonat vezetője viszont nem veszítette el a fejét: leállította a szerelvény üzemanyag-ellátását, következésképp a vonatot is, kereket oldott, és értesítette a rendőrséget. Minthogy le akarta nyilazni őket, a helyszínre érkező rendőrök kénytelenek voltak puskagolyót röpíteni a vonatrabló karjába.
Moldovában mostantól a pénztárosoknak szigorúan tilos ismeretlen fiatalemberek szemébe nézni, megelőzendő hogy egy hipnotizőr áldozatává váljanak. A rabló elsősorban a valuta-beváltóhelyekre "szakosodott", ahonnan egy hét leforgása alatt harmincezer dollárt emelt el. A károsultak egybehangzó vallomása alapján a gonosztevő cseppet sem keltette a gonosz benyomását, sőt kifejezetten megnyerő külsejű, behízelgő modorú fiatalemberről van szó, aki kedvesen beszédbe elegyedett a soros kasszírnővel. Szó szót követett mindaddig, míg a megbabonázott áldozat önként és dalolva át nem nyújtotta a pénzt. (mti)
A Brassó megyei Földvár mellett talált közel 360 km-nyi indiai kendert semmisített meg a rendőrség. Az ültetvényre hat héttel ezelőtt találtak rá földvári rendőrök egy legelőként használt területen, amely a polgármesteri hivatal tulajdonát képezi. Azonnal értesítették a szervezett bűnözés és kábítószer-ellenes regionális központ képviselőit, akik betakarították a nagy mennyiségű cannabist, és megállapították, hogy spontánul létrejött ültetvényről van szó, így nem indult további kivizsgálás.
Markó Béla Államminiszter Úrnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, Románia Kormányának, Románia Parlamentjének, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének, a Communitas Alapítványnak, Magyarország Kormányának, a Határon Túli Magyarok Hivatalának, a Szülőföld Alap Tanácsának, Szabó Vilmos Úrnak, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős államtitkárának, az Illyés Közalapítványnak
A Romániai Magyar Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete örömmel értesült arról, hogy a Szülőföld Alap Tanácsának 2005. augusztus 31-i ülésén meghozott 6/2005. (08.31.) sz. határozata szerint Románia tekintetében a 2005. évi prioritásokat a Szülőföld Alapból elsősorban oktatási intézmények építésére és fejlesztésére, illetve média támogatására lehet pályázatot támogatni".
A romániai magyar lapkiadók egyesülete üdvözli, és helyesli azt, hogy a nem Magyarországon élő magyarság médiájának a támogatása elsődleges fontosságúnak számít a szülőföldön való boldogulást célzó programban, és reményét fejezi ki, hogy a támogatás egyrészt már idén, 2005-ben hozzáférhető lesz, másrészt pedig a romániai magyar média esetében elosztása méltányos alapon történik majd.
Az egyesület üdvözli olyan új sajtóorgánumok jelentkezését, mint amilyen az Új Magyar Szó, amelyek gazdagabbá teszik a romániai magyar írott sajtókínálatot, valamint azokat a terveket is, amelyek a televíziózás és rádiózás terén egészítenék ki a létező kínálatot 24 órás magyar nyelvű közszolgálati televízió és rádió, kereskedelmi Erdélyi Magyar Televízió a romániai magyar közösség jogos elvárásainak megfelelően. Egyesületünk megérti azokat a nehézségeket is, amelyekkel a kulturális sajtó küszködik, és amelyek bizonyos támogatási igényre vezethetnek.
Ugyanakkor a romániai magyar lapkiadók egyesülete javasolja bárminemű médiatámogatás méltányos és átlátható elosztását. Ehhez szolgáló koncepció kialakításához, a támogatási összegek egymáshoz mért arányának a megállapításához pedig olyan szempontokat ajánl figyelembe venni, mint amilyenek: hatékonyság terén mennyire fontos hírforrásai a romániai magyar közösségnek a helyi-regionális, országos stb. lapok a televízióhoz, rádióhoz és internetes médiához képest; mekkora példányszámmal jelennek meg, és mekkora olvasottsággal rendelkeznek a különböző írott sajtókiadványok megfelelő terjesztési övezetben; mennyire bizonyították eddig élet- és versenyképességüket a különböző médiatermékek nyereségesség, munkahelyteremtés stb. terén.
Egyesületünk javasolja, hogy a közpénzből származó reklámok, hirdetések elosztásakor vegyék figyelembe a szervezetünk által képviselt lapok súlyát a román nyelvű sajtóhoz és más magyar nyelvű kiadványokhoz képest, szintén méltányossági alapon.
A Romániai Magyar Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete, mint a romániai magyar írott sajtó túlnyomó többségét és olvasóin keresztül a lehető legtöbb romániai magyar nemzetiségű állampolgár elérésének eszközét képviselő szervezet, felajánlja szakmai tudását és segítségét mindenkinek a médiatámogatások koncepciója, stratégiája és elosztása terén.
Balló Áron elnök
Hecser Zoltán alelnök
Férfi kézilabda - Nemzeti Liga
Colibasi sportcsarnok, kb. 100 néző. 7 méteresek: 8-5 (bedobva 6-4). Kiállítások (perc): 10-10. Vezette: David-Belean (Marosvásárhely).
Brassó: Borodi (13) - Dragnea 10, Jeler 2, Manea 4, Frãtilã 5, Grigoras 4, Nãftãnãilã 2, Kiss 2. Edző: Cian Dorin, Nicolescu Benone.
Minaur: Apostu (3), Iordan (5) - Kupcenko 3, Vizhbovsky 8 (4), Zinciuk 1, Csepreghi 2, Muresan 1, Kauka 1, Bondar 4, Nedelcu, Várady 4, Sabou 1, Fotonea 2, Ghiurcãnas. Edzők: Caba Vlad, Chircu Ioan.
Rég nem volt ilyen gyenge csapata Nagybányának. A nyolcvanas évektől kezdve mindig az élvonalban szerepelt a Minaur, Európa-kupákat nyert, a hazai porondon is mindig az első három között volt. Az idén, miután a nyári szünetben szinte az egész gárda távozott, a tabella alsó részén tanyázik. Az idegenlégiósok közül egyedül Vishbovsky érti ezt a sportot, a másik 3 ukránnak csak néha jut eszébe, hogy miért is van a pályán. Azt gondoltuk, hogy könnyű mérkőzések következnek, de így már a Temesvár elleni játék is rangadónak számít. Sajnos a vonal alatti csapatok rangadójának. És ha mindehhez hozzátesszük, hogy Apostu is lesérült, valóban nehéz meccs következik.
További eredmények: Konstancai HCM - Resicai Universitatea 36-30, Iasi-i Politehnica - Bukaresti Steaua 24-26, Ploiesti-i Uztel - Medgidiai CSM 37-35, Tîrgu Jiu-i Lignitul - Caracali Romvag 32-27, Nagyváradi Leonardo - Bukaresti Dinamo 30-38, Temesvári Poli - Kolozsvári "U" 28-25.
A tabellán: 1. Konstanca 14 p. (245-185), 2. Dinamo 12 p. (230-198), 3. Lignitul 12 p. (209-194)... 9. Minaur 5 p. (206-208).
A következő fordulóban (október 23.): Resica - Kolozsvár, Minaur - Temesvár, Dinamo - Brassó, Romvag - Leonardo, Medgidia - Lignitul, Steaua - Uztel, Konstanca - Iasi..
Hiába a tudáskülönbség, a csapat megnehezítheti dolgát, ha akarja. Ezt tette az Explorãri is a második és harmadik játszmában, amikor még az adogatások sem találták meg a pályát. Szerencsére az edző felrázta... vagy felébresztette csapatát és a következő játszmákat biztosan nyerte. Az előző fordulóban: Konstancai VCM - Nagybányai "U" Explorãri 3-2 (16, 14, -22, -23, 9).
A kéthetes minivakáció után folytatódik a női kézilabda bajnokság. A nagybányai csapat háza táján eléggé zavarosak a vizek. A sorozatos lemondások után mégis marad a régi vezetőség. Tehát továbbra is alelnök Bala Liviu és Barbul Vasile, sportigazgató Kotecz Daniel. Elnök a nemrég kinevezett Bud Nicolae. A Minaurnál is botrány robbant ki, amikor ott volt. Reméljük, itt nem ő váltotta ki ezt. Október 22-én, szombaton 11 órakor a Lascãr Panã sportcsarnokban: Nagybányai HCM - Dévai Cetate.
Virághegy stadion, kb. 250 néző. Gólszerzők: Stenicicã (30., 35. és 83. p.), Szentlászlói (68. p.), valamint Marinas (50. p.).
FC: Bota - Han, Dãrãbus (68. p. Andreicut), Ciceu, Dacin, Bichiri (55. p. Zelencz), Negrea, Szentlászlói, Pop M., Petrovan (63. p. Vasile Dan), Stenicicã. Edző: Rozsnyai Adalbert, Kemenes Emil.
Annak ellenére, hogy a nagybányai csapat az egyik fordulóban állt, már így is a tabella harmadik helyén van. Rozsnyai és Kemenes gárdája nagyon jól szerepel ebben a bajnokságban. Már csak egy dolog hiányzik, a pénz.
Marmatia: Pascu - Perta, Pop A., Petrus (65. p. Ghinda), Culac, Balázs, Horváth, Taraczközi (88. p. Muscaliuc), Mocean, Blaga, Sáfár (45. p. Tiplea). Edző: Ghinda Attila.
A szigeti csapat is egyre jobban játszik és megszerezte első idegenbeli győzelmét. Egy biztos, a C divízióban két erős csapatunk van. Reméljük, jövőre már a felsőbb osztályban lesz.
A tabellán: 1. Ariesul 16 p. (9-4), 2. Somes 15 p. (14-9), 3. Nagybányai FC 13 p. (13-3),... 10. Marmatia 8 p. (7-6).
A következő fordulóban (október 21.): Petresti-i Fink Fenster - Nagybányai FC, Máramarosszigeti Marmatia - Kolozsvári Stiinta.
TURISTATÉRKÉPEK, BÁNYAVIDÉKI BARANGOLÁSOK, Erdélyi Gyopár kapható az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gutin Osztályánál. Aki a megyében szeret kirándulni, keresse fel osztályunkat a szerdai, Teleki Házban tartott gyűléseinken!
HERMANN UWE régiségeket vásárol: bronzszobrokat, márkás német varrógépeket, vértezetet. Ajánlat: 40.000 - 45.000 Euró, helyben fizetés. Tel: 0747-405739.
DOHÁNYTERMÉKEKET importáló cég ÜZLETKÖTŐT ALKALMAZ Máramaros megyébe. Önéletrajzot küldjenek a következő fax számra: 0259-447152.
Élelmiszerüzletbe ELADÓNŐT alkalmazok, valamint ÜGYNÖKÖT fodrászkellékek, kozmetikumok forgalmazására. Tel: 0745-114898, 0745- 583117.
BELSŐ ÁTALAKÍTÁSOK, hőszigetelés, csempézés, festés, VILLANYSZERELÉS és mindenféle LAKATOSMUNKA. Tel: 0740-370636.
Banki LAKÁSHITELEK intézése kisjövedelműeknek is. Tel: 0744- 337456.
ELADÓ egy GYEREKBICIKLI. Tel: 0740-827155.
INFORMATIKAI ÓRÁK kezdőknek és haladóknak. Profi szintű fényképezés, filmezés és zene különböző alkalmakra. Velünk biztosan jól jár! Tel. 0724-353871; 0362-401205.
ELADÓ régi típusú 4 karikás ARAGÁZ. Tel: 212355, 16-18 óra között.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793, 0740.685721.