(BÚSz-tudósítás) Leesett az első őszi eső, kezdődik az új tanév. Időben akár így is behatárolhatnánk az utóbbi esztendők meteorológiai tapasztalatai alapján az iskolakezdést.
Éppen a szeszélyes időjárás miatt, a Németh László Líceumban is az iskola sportcsarnokában kerítettek sort a szervezők a tanévnyitó ünnepségre. Idén 390 diák szellemi gyarapodását fogja szolgálni, irányítani a magyar intézmény 40 fős oktatói csoportja. Sajnos tavalyhoz képest csökkent a diákok létszáma, s ráadásul úgy néz ki, három helyett csak két kilencedik osztály fogja biztosítani az utánpótlást. Amint azt Vlaicu Zsuzsanna igazgatónőtől megtudtuk, a szülők többsége a matematika-informatika szakon szeretné továbbtaníttatni gyermekét, s így nem sok esély van arra, hogy összegyűljön a filológia szak beindításához szükséges diáklétszám.
Bár a diákok száma évről-évre csökken (eben), az iskola technikai felszereltsége gyarapodott: bővült a könyvtár és az internet-hálózat, kialakítottak egy gyűléstermet, s nem utolsó sorban egy modern sportcsarnokkal is gazdagodott az intézményt. Ez mindenképpen hozzájárul az oktatás minőségének javításához, s az iskola presztizsének növeléséhez, viszont az utánpótlás biztosítása érdekében is sürgősen tenni kellene valamit.
Ez utóbbi problémára Váradi Izabella szaktanfelügyelő is felhívta a jelenlévők figyelmét, nem csupán a diáklétszám csökkenése miatt húzva meg a vészharangot, hanem a magyar tannyelvű osztályokban végzettek gyenge szereplése miatt is a képességvizsgán. Dávid Erzsébet főtanfelügyelő-helyettes örömmel nyugtázta, hogy – még ha csupán a tanévnyitó ünnepség erejéig is – a korábban ott érettségiző diákok is szívesen tértek vissza egykori iskolájukba.
Csatlakozva az „előttünk szólókhoz", megragadjuk az alkalmat, s eredményekben és sikerekben gazdag új tanévet kívánunk minden máramarosi diáknak, tanárnak és szülőnek!
(tamási)
(Interneten) Az idei tanév szeptember 12-én kezdődött. Az első félév december 23-ig tart. Az óvodások és az elemi iskolások október 31. és november 6. között egyhetes vakációt kapnak. A téli vakáció 2005. december 24-én kezdődik és 2006. január 8-án ér véget. Az első félévet február 3-án zárják, a félév közötti vakáció február 4-től 12-ig tart.
A második félév február 13-tól június 16-ig tart, megszakítja április 15-23. között a tavaszi vakáció. A nyolcadik osztályosok egy héttel korábban, június 9-én fejezik be a tanévet. A hivatalosan elismert vallási felekezetekhez tartozó tanulók saját vallási ünnepeiken a tanév során két szabadnapra jogosultak.
Mircea Miclea oktatási miniszter azzal indokolta a szeptember 12-i tanévkezdést, hogy Romániában európai viszonylatban igen rövid a tanév. Azzal pedig, hogy már 12-én megkezdődik, egy hetet nyertek. A miniszter leszögezte, hogy a túl rövid tanév gondot okozhat a Romániában szerzett oklevelek európai honosítása esetében. Romániában a tanév jelenleg 177 napos, míg például Németországban 205 napos, Dániában és Olaszországban 200 napos, Angliában és Hollandiában 190 napos, Belgiumban és Lengyelországban 185 napos, Svédországban 182 napos, Magyarországon 181 napos.
A nagybányai Gesztenye Ünnep, amelyre ebben az évben szeptember 30. - október 2. között kerül sor, sokadik alkalommal kínálja közönségének színes vásári forgatagát, változatos kulturális, szórakoztató programjait. Örvendetes, hogy az itt lakók és környékbéliek mellett messziről érkezők, külföldiek, magyarországiak is egyre nagyobb számban érdeklődnek a Zazar-parti város nagyszabású őszi rendezvénye iránt, amelynek kínálatában néhány éve magyar programok is szerepelnek. Nem mintha a Polgármesteri Hivatal, vagy a Városi Tanács felismerte volna ezek szükségességét; a Teleki Magyar Ház által saját költségen kialakított „Ház-sarok", vagy az EKE Gutin Osztályának hagyományos természetfotó-tárlata tavaly egyetlen fillér önkormányzati támogatás nélkül kínált olyan programot, amelyet a rossz időjárás ellenére is elismeréssel fogadott még a román anyanyelvű közönség is...
Idén az említett szervezeteink-intézményeink, valamint a Németh László Alapítvány és a Lendvay Márton Alapítvány nyújtottak be közös program-pályázatot a Polgármesteri Hivatalhoz. Kézműves-bemutató, utcaszínház, a kolozsvári Fűszál és a sepsiszentgyörgyi Fabatka együttesek koncertje, szabadtéri táncház, bűvész-bemutató, íjászat, természetfotó-kiállítás és vetítés, Villon-előadás stb. szerepel többek között a tervezetben – amelyek megvalósulása azonban idén már nagymértékben a Városi Tanács ANYAGI hozzájárulásának függvénye.
A Gesztenye Ünnep hozzávetőlegesen két milliárd lejes költségvetéséből „talán" joggal tarthatunk számot erre a – számarányunkat csak nagyon szerényen tükröző – támogatásra...
(déel)
– LEGKÖZELEBB szeptember 20-án, kedden 18 órára várják gyógytornára az érdeklődőket a Teleki Magyar Házba, az ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) szervezésében!
– INGYENES ingatlanügyi tanácsadás (ingatlanpiac, értékbecslés, befektetések) minden második csütörtökön 18 órától a Teleki Magyar Házban!
– INGYENES pszichológiai és pályaorientációs tanácsadás, minden hétfőn 18 órától a Teleki Magyar Házban.
Megalakulásának 15. évfordulóját készül megünnepelni a nagybányai 15. számú gr. Teleki Sándor cserkészcsapat a jövő hét végén, 2005. szeptember 23-25-én. A péntek-szombat-vasárnapi ünnepi rendezvények programja a következő:
– péntek, NOSZTALGIANAP: kiállításmegnyitó és vetítés, a 15 esztendő emlékei képekben, filmeken és tárgyakban, délután 18.00 órától a Teleki Magyar Házban!
– szombat, JÁTÉKNAP: 10.00 órától meseerdő (elsősorban kisebbeknek), majd 16.00 órától akadálypálya (rohampálya) mindenkinek, majd szabadtéri játékok (méta, botdöntés stb.). Este 8.00 órától tábortűz a Ház udvarán. Rossz idő esetén egésznapos vigaszprogram a Házban.
– vasárnap, ünnepnap: 12.00 órától fogadalomtétel a koltói kastély kertjében, majd táncház!
Szeretettel várjuk jelenlegi és egykori cserkészeinket, a jelenlegi és egykori cserkészszülőket, öregcserkészeinket, támogatóinkat – egy kis nosztalgiázásra, játékra, közös ünneplésre –, meg azokat is, akik cserkészek (vagy cserkészszülők) szeretnének lenni!
Részletek a következő lapszámban!
gr. Teleki Sándor cserkészcsapat
Kapnikra, az EKE házhoz szervez munkatúrát vasárnap a turistaszervezet nagybányai Gutin Osztálya. Indulás 8 órakor a klastromréti szobortól, aki teheti autóval jöjjön és hozzon magával szerszámokat: csákányt, ásót vagy lapátot! Akik óhajtják, már szombaton kimehetnek a helyszínre!
Az ACC Aztékium Kaktuszgyűjtő Egyesület szervezésében kaktuszkiállítás nyílik a Néprajzi Múzeum épületében. Megnyitó: szombaton 11.00 órától!
* Az újvárosi református templomban tartották keresztvíz alá Michis Paul és Tîrlea Alexandra Noémi kislányát, aki a Karina Paula nevet kapta. Keresztszülők: Hass Béla, Nagy Ildikó Ottilia.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Sütő Oszkár Gergely (26) testvérünket az Úrban. Nyugodjon békében!
* A koltói református egyházközségből kísérték utolsó útjára Kálmán Ferenc (52) testvérünket az Úrban. Nyugodjon békében!
* Vasárnap a kórus és a lelkipásztor Érmihályfalván szolgál.
* Emlékezzünk meg Roger testvérről! (1915. május 12., Provence – 2005. augusztus 16., Taizé). 2005. szeptember 17-én, szombaton, 16 órától közös elmélkedésre kerül sor a Szentháromság templomban, a Taizéi Közösség alapítója emlékére. Ezt Szentmise követi 17 órától!
Ecsedi Orsolya
Nem tudom Önök hogy vannak vele, de én már rájöttem: legjobb, ha az ember nem ért semmihez. Vagy legalábbis nem ért túl sok dologhoz, különben mindennel megbízzák, minden munkát rásóznak, ráerőltetnek („X, Y majd megoldja, hiszen ő ért hozzá"). S egy idő után, amikor ilyen tekintetben „sztárrá" válik környezetében (egyesek ezt úgy mondják: balfácánná tollasodik), már nem tud visszahúzódni a boldog tudatlanság homályába, egy életen át viselnie kell a következményeket. Addigra ez a bélyeg már olyan kirívóan éktelenkedik auráján, mint barbár billog a finom bőrön.
Elég későn jöttem rá erre, de figyelembe véve pénzügyi, gazdasági dolgokkal, s egyáltalán az általános hétköznapi praktikumokkal nem kompatibilis, kisteljesítményű agytekervényeim barázdálatlanságát, már maga a felismerés is óriási előrelépésnek számított. Tudatosult bennem, hogy képes vagyok – köznapi nyelven szólva – magamtól, külső segítség nélkül is hülyévé válni. Nem szükséges feltétlenül más tegyen lóvá, magam teszem lóvá magamat.
Azok az igazán boldog emberek, akik a kihívások előtt azt tudják mondani: „nem tudom, nem értek hozzá". Vagy: „nem érdekel". S aki nem csinál semmit, nem vállal felelősséget semmiért, az nem is ronthat el semmit, az nem is termel soha selejtet. Igaz, senki meg sem bízza soha semmivel. Nem érez belső ösztönzést, késztetést arra, hogy túllépje az önmaga által felállított korlátokat. Köszöni szépen, megvan azzal, hogy mások kínlódása után learatja a babérokat, netán a mások bukásából kovácsol tőkét.
Az ilyen életművész beéri annyival, hogy tudja: ha esetleg valahol mondjuk két kettes között egy x-et lát, a sor végén levő dupla vonal után 4-et kell írnia. Még véletlenül sem teszi fel magának a kérdést: biztos ez? Vagy legalább, ahogy a közelmúltban oly népszerűvé vált énekes, Pavel Stratan is kérdezi egyik „versében": mi is ott középen az az „x" jel?
Anyagilag is sokkal kifizetődőbb bizonyos dolgokhoz nem érteni. Érdekes módon a pénz is inkább a léhűtőket, a dolgokon sokat nem filozofáló, a tudatlanságból és az arcátlanságból erényt kovácsoló egyéneket szereti jobban. Legalábbis ebben az „aki kapja, marja" típusú piacgazdaságban. Ide csak vastag pofalemezre van szükség. Meg persze jó erős karokra, hogy legyen mivel félretolni az előttünk állókat.
Hogy mit akartam mondani ezzel az egésszel? Jó pár éves tapasztalattal a hátam mögött határozottan leszögezhetem: nem tudom! (tami)
Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság, hivatalosan bejegyzett jogi személyiségként is mindent megtesz 1956 eszméinek ébren tartásáért, azért, hogy a magyarság – a jelenlegi politikai hovatartozástól függetlenül – a demokratikus értékek alapján álló nemzeti közösségként fejlődjön, felszámolva a sok évtizedes kommunista diktatúra terhes örökségét.
E cél érdekében hívja és várja mindazokat, akiket az 1956-os magyar forradalommal kapcsolatos tevékenységükért börtönbüntetésre ítéltek, pártoló tagokként mindazokat, akik 1956 előtt, vagy az akkori eseményektől függetlenül járták meg a román kommunista rendszer börtöneit, kényszermunkatáborait.
Társaságunk hivatalos képviseleti szerve kíván lenni 1956 értékeinek, s érdekképviselete mindazoknak, akik még ma is hordozzák egykori meghurcoltatásuk következményeit.
A közelgő 2006-os év a Magyar Forradalom 50. évfordulójának éve. Méltó módon kívánunk erre emlékezni, megőrizve azok emlékét is, akik a börtönökben haltak meg, vagy azóta távoztak az élők sorából.
Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság közreműködésével több hónapja elindult egy életrajzi adattár anyaggyűjtése. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakmai felügyelete alatt folyó munka célja, hogy az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára sajtó alá rendezzen és megjelentessen egy olyan könyvet, amelyben megörökítjük a Romániában politikai üldöztetést szenvedett magyarok emlékét.
Az adatgyűjtést most a sajtó útján is szeretnők kiterjeszteni, ezért arra kérünk minden érintettet (vagy az egykori bebörtönzöttek, meghurcoltak hozzátartozóit), hogy a megfelelő ADATLAP-ot kitöltve juttassák el a következő címre: Dávid Gyula, 400427. Cluj. Aleea Busteni nr.11.ap.14. Amennyiben valakinek az Adatlap beszerzésére nincs lehetősége, ugyanezen a címen (vagy telefonon a 264-596988-as számon) igényelhető.
Kérjük, segítsen abban, hogy életrajzi adattárunk minél teljesebb legyen, hogy egyetlen meghurcolt sorstársunk neve, szenvedése se menjen feledésbe!
Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság
*az ADATLAP ígényelhető a Teleki Magyar Házban is, Dávid Lajosnál!
A falunapi rendezvények alkalmával
Amint azt már hírül adtuk, falunapok alkalmával Hosszúmezőn hét helybéli műkedvelő képzőművész is bemutatkozott egy kiállítás erejéig: Homei Csurka Erzsébet és Páll Lehel festőművészek, Zelevics Mihály fafaragó, Veres Bella és Volcsanszki Lenke díszműves, illetve zsinórcsipke-készítő, valamint Szabó Brigitta és Homei Tímea gyertyaöntők. Az alábbiakban a kiállításon megjelent művészeket szólaltatjuk meg.
35 éve, 1970 óta foglalkozik érdekes fadarabok, faágak gyűjtésével és faragásával. 1981-ben Nagybányán volt kiállítása, de munkáit már bemutatta a szigeti és a hosszúmezői közönségnek is. Fafaragásai számos országban megtalálhatók, Japánban, Kínában, Ausztriában, Izraelben, és még sorolhatnánk.
- Fűrésztelepi munkásként dolgoztam, így nem idegen tőlem a fa. Sokat jártam és járom a természetet, az erdőt, s ez hozta ezt a hobbit. Gond volt az egészségemmel, egy időben nem bírtam dolgozni, s akkor kezdtem ezzel a foglalatossággal tölteni az időmet… Szeretem ezt csinálni, megnyugtat. Az első darabok persze már nincsenek meg.
- Nagy fantázia kell hozzá, hogy egy-egy útszéli ágban meglássa a későbbi szobrot…
- Miután kiválasztom a faanyagot, levágom, lepucolom annyira, hogy könnyű legyen cipelni. Kocsival ugye nem lehet érte menni az erdőbe, de különben sincs gépkocsim. A hátamon hordok le mindent. Míg élt a feleségem, ő is sokat segített, s biztosította a munkához szükséges nyugalmat. Négy és fél éve sajnos egyedül élek.
- Megfőzöm, hogy a baktériumokat kiöljem belőle, aztán repedezés elleni kezelésnek vetem alá, s lakkozom. Annyi év alatt már kialakult a technikám. Több mint háromezer darabot készítettem eddig.
- Munkáit eladja vagy elajándékozza?
- Ajándékozok is, de adok is el. Nyugdíjas vagyok, így jól jön egy kis nyugdíjkiegészítés.
- A "csiga" a kedvencem. El akartam dobni, mivel be volt repedezve, meg minden, de a feleségem lebeszélt róla. Ő látta meg először, hogy a nyersanyagba egy csiga "bújt el".
- Az első egy sündisznó volt, valahol Szigeten van, ugyanis egyszer 35 darabot vettek meg tőlem egy kiállításfélére. Azok csak lepucolva voltak, nem voltak még kezelve, lakkozva...
- Gyerekkorom óta mindig nagyon érdekelt a kézimunka minden válfaja. Mikor először láttam ilyen típusú kézimunkát azt gondoltam, soha nem fogom megtanulni, mert nagyon aprólékos munka, sok időt vesz igénybe. Egyszer aztán megbetegedtem, gyenge lettem, s muszáj voltam valamivel eltölteni az időt. Akkor kezdtem el, negyven évesen zsinórcsipkével foglalkozni. Nagyon megszerettem, és mindig újabb mintákat próbálok megvalósítani. Nagyon szeretném, ha a fiataloknak meg tudnám tanítani ezt a szép foglalatosságot. Ezek a zsinórcsipkék olykor egy emberöltőnél is hosszabb ideig fennmaradhatnak.
- Sajnos nem. Három gyerekem van, két lányom és egy fiam, de egyik lányom sem érdeklődik a zsinórcsipke-készítés iránt. Igaz, iskolába jártak, szerettek tanulni, s én is inkább azt szorgalmaztam, hogy a tanulást részesítsék előnyben. Aztán iskola után férjhezmentek, és így nem vették át a hagyományt. Pedig nagyon szívesen megtanítanék bárkit… Engem nagyon megnyugtat ez a tevékenység. Mikor egy kicsit pihenni akarok, bekapcsolom a rádiót és közben kézimunkálok.
- Mennyire időigényes ez a munka?
- Például ez a durván 50x70 centiméteres abrosz úgy egy hónapi munkát jelent, napi nyolc órában, ezt már egyébként lemértem egyszer. Először meg kell horgolni azt, amit felvarrunk egy kirajzolt vászonra. Felvarrás után eldolgozzuk a végeket, hogy a színe és a fonákja egyforma legyen. A végek elvarrása után következik a stoppolás. Egyesek nagy mintákkal, gyorsan készítik a csipkét, én lassan, nyugodtan, aprólékosan munkálom meg, hogy szép és tartós legyen az, amit csinálok.
- Csak itt, de immár harmadik alkalommal.
- Igen, családom el van látva, az én szobáim is be vannak rendezve. Betegségem, műtéteim miatt nagyon sokat csináltam, mert egyébbel nem igazán tudtam foglalkozni. Ameddig kézimunkáztam, elfelejtettem, hogy hol fáj.
- Körülbelül négy hónapja foglalkozom ezzel. Viaszból és parafinból készülnek a tárgyak, összegyúrva, festve, vágva stb.
- Kicsi koromtól nagyon szeretem a képzőművészetet, már akkor imádtam gyurmázni. Voltam egy kiállításon, s ott láttam hasonló díszgyertyákat és viasztárgyakat. Nagyon megtetszett ez a technika. Elkezdtem én is kísérletezni ezekkel az anyagokkal. Az első "művem" nem igazán sikerült, de nem hagytam abba, és itt látható az eredmény.
- Igen, minimum hat-hét órai munkát igényel egy-egy tárgy elkészítése. Hamarabb nem lehet elkészíteni, akármilyen egyszerű is legyen, mert sokat kell száradnia. Nyáron egyébként nagyon nehéz készíteni. A viaszt le kell önteni egy sík felületre, majd az így kapott vékony réteget fel kell vágni és össze kell hajtogatni.
- Nem, ha elkapjuk azt a pontot, amikor legjobban formázható.
- Eddig három: egy Máramarosszigeten, a katolikus plébánián, egy az iskolában, még a kezdetekkor és egy itt, a kultúrotthonban, körülbelül három hónapja.
- Eladásra is készít gyertyákat. Van sok vásárlója?
- Eddig vették, ma viszont nem volt valami nagy sikerem az eladással, de végülis nem az a fontos, hanem az elismerés. Eddig még senki nem mondta azt, hogy nem tetszik neki, vagy nem szép, amit csinálok, úgyhogy elégedett vagyok.
- Mikor nekifogok még nincs fogalmam arról, hogy milyen színű és formájú lesz az adott darab, de aztán maguktól jönnek az ötletek. Ránézek például valamire, és azt mondom: na, akkor ebből gyertya lesz.
- Különféle anyagokat kombinál…
- Igen, a fát szeretem legjobban, nagyon kiemeli a munkát, kellemes hangulatot ad neki.
- Igen, megtisztítom, majd lelakkozom. Köveket is használok, száraz virágokat, kagylókat, gyümölcshéjat, rózsaszirmot, meg ilyesmiket. Aztán van egy olyen technika is, hogy felverem az alapanyagot, mint a tojásfehérjét szokták, habverővel vagy villával.
- A színezéshez milyen festéket és technikát használ?
- Speciális víz alapú festéket használok, ami jól ragad a gyertyára, ugyanis nem olyan könnyű a gyertyát festeni, kevés festék alkalmas erre. Van, amit többször is lefestek, például pirossal, aztán ráviszek mondjuk egy sötétebb barnát, ami egy ilyen bordós színt eredményez. Utána egy másik színnel, például sárgával csorgás-formát érek el úgy, hogy mielőtt megszáradna a barna lehúzom, s a két szín összekeveredik, mint az olaj a vízben. Nem könnyű festeni, de nagyon megnyugtató, jó érzés látni az eredményt. Főleg, ha másoknak is elnyeri a tetszését.
- Tulajdonképpen zenével foglalkozom, a festészettel csak magánszorgalomból kerültem kapcsolatba. Nem tanultam, de diákkorom óta gyakorolom. Első kiállításom alkalmával a hozzáértők azt mondták maradjak a saját magam stílusánál.
- Nem tudom, nagyon sok. Szigeten minden évben állítok ki festményeimből. Aztán külföldön is vannak képeim, szinte az egész világon. Jönnek a turisták meg a vendégek, s ők viszik ki a munkáimat. Legutóbb például Németországba vitték hat festményemet.
- Pontszerűeknek tűnnek a képei...
- Nem azok, pedig valóban azoknak tűnnek. Nagy ecsettel dolgozom, nem is volna türelmem hozzá, hogy apró pontokból állítsam össze a festményt. Egy, legtöbb két ecsetet szoktam használni. Azt is tudni kell, hogy előtte nem rajzolok, egyenesen a festéket kenem a vászonra...
- Öt éve élek ismét Hosszúmezőn, azóta írással nem foglalkoztam. Azelőtt sok irodalmi
versenyere neveztem be, a Bányavidékiben is jelentek meg írásaim. Az egyik román nyelvű újság riportpályázatát is megnyertem. Szerintem a szépirodalom, a festészet és a zene összetartoznak. Aki az egyikhez ért, érzékeli a másikat is, legalábbis én így tapasztalom... A falu ifjúságával, a gyermekek nevelésével is foglalkozom. Van egy kultúrcsoportunk, a Búzavirág Együttes tagjai között nagymamák is vannak. Sok a tennivaló, főleg mióta lejöttünk falura. Mindenre kell jusson idő, mindent be tudok szúrni 24 órába. Természetesen, ha van hozzá egészség és erő. S ez hál’ Istennek megvan. Azt szoktam mondani: a Jóisten szeret engem, adott egészséget, s ha egészséget adott, akkor erőt is ad a nehézségek leküzdésére.
Összeállította: Tamási Attila
Amióta helyi lapjaink az 1940-1945-ös éveket felelevenítő cikkeket közölgetnek, 90 éves jómagam is sokszor gondoltam arra: erről az időszakról nekem is elég sok mondanivalóm lenne, ami talán másokat is érdekelne, de legalábbis jó lenne, ha érdekelne. Egyéni sorsomon át szeretném bemutatni az akkori idők politikai, kulturális, esetleg gazdasági életének egyes, általam megtapasztalt mozzanatait, hogy ezzel emlékeztessek, és tisztánlátásra késztessek olyanokat, akik még fogékonyak a múlt iránt, akiket érdekel a jobb jövő. Be szeretném mutatni az akkori erdélyi kisebbségi múltat úgy, ahogy én azt átéltem, átéreztem.
Ez az elgondolásom igen kicsinyesnek tűnt mindaddig, amíg nem régen két szolnoki jogász vendégem megjegyzése el nem gondolkoztatott. Baráti beszélgetéseink kapcsán ugyanis elejtettem, hogy román munkaszolgálatos is voltam. – Állj! Miért és hogyan voltál munkaszolgálatos? – jött a kérdés. Elmeséltem. – Ezeket le kell írni, másokkal is tudatni kell, mert sokan nem ismerik szomorú történelmünk 1937-1945 közti időszakát – vélekedtek barátaim. Ezek után én most megpróbálok e javaslatnak eleget tenni.
Mondanivalóimat részletekben írnám meg. Jelen esetben az 1937-1940 közti, román katonaságommal kapcsolatos eseményeket közlöm röviden.
1936 tavaszán, amikor még a nagyenyedi református tanítóképző utolsó éves diákja voltam, besoroztak katonának, lovas tüzérnek. 1936 júniusában tanítói oklevelet kaptam. Ennek alapján a Kolozsvári Református Püspökség kinevezett kántor-tanítónak a Kis-Küküllő menti Székely-Szentistvánra (ma Hármasfalu – Trei Sate – része). Itt kezdtem kisebbségi tanítói munkámat 1936 szeptemberében, a kolozsvári Református Püspökség által irányított, s a község lelkes lakóinak hozzájárulásából (a minden évre kiszabott „gabonakepéből") fenntartott, egyetlen teremből álló iskolában. Ilyen szegényes sors ellenében is vállaltuk ezt a munkát, és hivatásszerűen neveltük a község kicsinyeit-nagyjait, hogy fennmaradhassunk.
Iskolánkba, az I-VII. osztályba, 50 tanulót vehettünk fel. Ennél több magyar gyermek is jelentkezett a magyar iskolába, de nem juthatott be, mert már akkor érezhető volt a törekvés a „székelyek visszarománosítására". Ezt bizonyította az első román tanfelügyelői látogatás is, amikor három tanítványomat át kellett adjam a közeli Csókfalva állami, román iskolának, mert valamelyik ősük „juhász-pásztor" volt. Sírva hagyták el a magyar iskolát. Szomorúan mentek román iskolába azok is, akik a létszámkeret miatt maradtak ki iskolánkból.
A tanfelügyelő engem Markó helyett „Marcu"-nak könyvelt el, s csalogatott, hogy menjek át a román iskolába tanítani, ahol sokkal jobb fizetésem lesz. Én kitartottam a magyar iskola mellett.
1936 őszére vártam a csökkentett időtartamú (TR = termen redus), egy éves katonai behívót, amelyre tanítói oklevelem alapján számíthattam. Valamiért nem érkezett meg. Ehelyett 1937. április 1-re behívtak Székelyudvarhelyre és egy év helyett beosztottak általános, két éves katonai szolgálatra. Az okot ma sem tudom. Kisinyovba (Chisinãu), Besszarábiába vittek, a lovas tüzérekhez.
Az első három hónap megalázó volt. Minden kellemetlen munkához beosztottak. Később, ütegparancsnokom megértő jóvoltából, az üteg irodájában is dolgoztam. „Titokban", mivel, mint magyar kisebbségi, hivatalosan nem szerepelhettem írnokként. Ilyen alapon semmilyen katonai rendfokozatot sem kaphattam. Ezek ellenére jó voltam az ezred irástudatlanjainak szervezett oktatására. Mint kisebbségi nem vehettem részt az ezred 1938, őszi nagy hadgyakorlatán sem. Ehelyett egy hatalmas lóistállót kellett lebontanunk, a többi kisebbségiekkel.
Ezredünkben tilos volt a magyar beszéd. Egyik vasárnap délután, mi, ott szolgáló székely-magyarok (tizennégyen voltunk), elkezdtünk magyarul énekelni. A szolgálatos tiszt ezért mindannyiunkat „karcserbe" (fogdába) záratott. Engem egy törzsőrmester többször is megszólított magyarságom miatt.
1938. novemberében „leszereltek". Az összes „nem-románt" egyenesen munkatáborba küldték, saját ruhájukban. Engem mint tanítót, hazaengedtek, Cardos őrnagy jóvoltából (ő volt az „analfabéta" iskola ellenőrzője, én az iskola oktatója).
Hazakerültem. Tanítói megbízatást kaptam Küküllővárra (Cetatea de Baltã), egy szintén egy tanerős, hét osztályos felekezeti iskolához. De nem sokáig taníthattam, mert 1939. január 3-án újra behívtak Kisinyovba, ahonnan csak öt heti ténfergés után engedtek haza. Három hónap tanítás után, 1939 március 22-én mozgósításra került sor, a német, cseh, szlovák, lengyel ellentétek miatt. Megint Kisinyovban voltam két hétig, amíg a helyzet javult és így hazaengedtek. Így folytathattam, megszakításokkal, a tanítást. Távollétemben egy nem szakképzett fiú tanítgatott. A júniusi vizsgát román bizottság tartotta, mert iskolánknak nem volt nyilvánossági joga. A vizsga eredménye elég gyenge volt.
A vegyes lakosságú Küküllőváron volt egy hat tanerős, erős román iskola is. Mellette működött az egytanerős magyar iskola, és egy román nyelvű óvoda, magyar óvónő vezetésével (ez az óvónő lett a feleségem, 1940. február 4-én, akivel jelenleg is együtt visszük, reménnyel, hányatott életünket). Tudtommal akkor nem volt magyar nyelvű óvoda egész Erdélyben.
1939. október 15-én új katonai behívóval Husi-i munkatáborba hívtak, vittek. A kb. 2000-es létszámú, kisebbségekből álló munkatáborban zsidók, gagauzok, bolgárok voltak – és 15 magyar. Utat építettünk Iasi felé. A hangulat nyomott volt. A háború szele közeledett. Saját ruhánkban dolgoztunk látástól vakulásig. Vasárnapunk sem volt. Kosztunk gyenge. A hideg őszi eső átáztatta meggyengült ruhánkat, cipőnket. Tüzet nem láttunk. Biztos alvási lehetőségünk nem volt. Becsületes tisztálkodásra sem igen volt módunk. Tetűnk annál több...
A nehéz földmunka „normára" ment. Engem az egyik tartalékos tiszt így „bíztatott": „Încarcã bine roaba, Marcule!" (Rakd meg jól a talicskát Marcu...) Fegyveres, egyenruhás román katonák „vigyáztak" reánk.
Ugye milyen „szép élet a katona élet"?!
Levelet ritkán írhattunk, azt is csak „cenzurával" és csak románul. S persze csakis sorsunkat dicsérő szavakkal. Mivel egyszer le merészeltem írni, hogy „Trãim binisor" (Jól élünk), nyilvános megdorgálásban részesültem, s ki kellett javítanom a sorokat: „Trãim foarte bine!". A románul nem tudó székely fiúk levelét én írtam. Románul a székely szülőknek!
1939 decemberében a föld megfagyott. Nem dolgozhattunk. Karácsonyra két hétre hazaengedtek. Ezalatt megtartottuk elmaradt „eljegyzésünket", Felvincen, Enyed mellett, ahol menyaszszonyom szülei laktak.
1940. január 9-én újra a Husi-i munkatáborban voltam, de mert még mindig fagyos volt a tél, január 12-én bizonytalan időre újra hazaengedtek. Kihasználva az alkalmat, 1940. február 3-án megtartottuk esküvőnket. Próbáltuk beleélni magunkat a családi életbe, de ez csak futó álom volt, mert 1940. május elején, új katonai behívóval, azonnal jelentkezni kellett a még súlyosabb bârladi munkatáborban. A Prutnak ásattak új medret velünk, hogy a folyó partjának átvágásával eláraszthassuk az árteret, s ezzel megakadályozzuk a szovjet hadsereg áttörését.
Táborparancsnokunk azt is kijelentette egy nyílt gyűlésen, hogy „ásóinkkal, csákányainkkal is meg kell védeni hazánk határát". Így dolgoztunk, a mocsaras árterületen csupasz lábszárainkra tapadó piócákkal harcolva. Nappal a vérszívók, éjjel a tetvek és szúnyogok kínozták lesoványodott testünket.
Így szenvedtük át 1940 nyarát.
Körülöttünk veszélyesen alakult a világ sorsa. Hitler, Ribbentropp, Molotov tárgyaltak, döntöttek. Ennek eredményeként 1940. június 28-án a Szovjetunió megszállta az 1918-ban Romániának átadott Besszarábiát. Másnap a román katonák bánatosan vonultak viszsza Besszarábiából, a Pruton túlra. Pár nap múlva a besszarábiai munkaszolgálatosokat is hazaengedték. Mi, többiek, tovább húztuk az igát. Nem tudtuk mi lesz ezután.
Egy bánsági orvosunkon keresztül néha értesülhettünk az Erdéllyel kapcsolatos Turnu Severin-i és bécsi tárgyalásokról, döntésről. Az érdekelt minket, hogy az 1940. augusztus 30-i bécsi döntés alapján mi került Észak-Erdélyhez és mi maradt Dél-Erdélyben?
1940. szeptember 3-án estére az erdélyi katonákat Bârladba rendelték. Ott minden munkaszolgálatos megkapta elbocsátó levelét, csak én nem. Azzal indokolták, hogy Küküllőváron kaptam utolsó behívómat, az pedig nem került Magyarországhoz, így továbbra is maradnom kell.
Kétségbeesve kerestem a lehetőséget, hogyan lehetne egy „leszerelő papírt" szerezni. Az esti félhomályban félve érdeklődtem egy katonai írnokocskánál. A válasz: mindent lehet, ha van egy kis pénz és titoktartás. Mindkettő megvolt és meglett a papír, „Marcu Gavrila" névre. Jól meg se néztem. Siettem a vasútra, hogy minél előbb megszabaduljak a munkatáborból.
Így indultam haza 1940. szeptember 4-én. II. Károly román király a Vasgárda nyomására ekkor adta át a hatalmat Antonescu tábornoknak. A Vasgárda pedig folytatta fasiszta terrorakcióit. A vonaton magam is hallhattam a jajgatásokat, az ütések zaját, a robogó vonatból kidobottak puffanását. Nem mertem bemenni a vagonba. Az ütközőre ülve, magamat a hátizsákom szíjával kötöztem oda valamihez. Így mentem Buzãu, Ploiesti érintésével Brassóig. Itt már csendesebb volt a világ.
Fázottan, éhesen, bizonytalan gondolatokkal kérdeztem magamtól: „Most hova menjek haza?" Mert sem Küküllővár, ahol tanítottunk, sem Felvinc, feleségem szüleinek lakhelye nem került Magyarországhoz. Menekülni kell, de hogyan? Hol lehet a feleségem?
Így értem Felvincre. Feleségem és húga készen álltak, hogy másnap átmennek Kolozsvárra. Kis tétovázás után úgy döntöttünk, hogy ketten menjenek, én majd másnap utánuk megyek.
A következő napok tragikusan alakultak. De 1940. szeptember 7-én Kolozsváron voltam. Itt néztem végig a „bevonulást", s láttam Horthyt. Sírtam örömömben....
Hogy hogyan jutottam Kolozsvárra, majd innen Nagybányára, azt egy másik cikkben írom le.
id. Markó Gábor
Elmúlt a nyár. Bezárt a strand és az emlékmű melletti fagylaltozó is. Rövidülnek a napok, maholnap az órákat is át kell állítanunk a téli időszámításra, hogy sem a munkába, sem az iskolába igyekvők ne sötétben keljenek fel az egyre fázósabb reggeleken. Nemsokára visszanyerjük azt az órát, amit elvesztettünk, amennyivel hamarabb öregedtünk tavasszal.
Vége a vakációnak, az önfeledt játszadozásnak, kirándulásoknak, táborozásoknak, vagy csak csellengéseknek. Megint eljött a munka ideje. Aki kora szerint már arra érett, hogy munkája gyümölcseit betakarítsa, azon munkálkodik. Mások még csak most kezdik lerakni a téglákat életük alapjaihoz. Mint az iskolások, vagy ahogyan mi mondtuk: a tanulók. Mert tanulni kellett azért, hogy jegyeket kapjunk. Minél jobbakat lehetőleg, hogy ne bukjunk meg sem az iskolában, sem az élet sokkal szigorúbb, manapság úgy mondhatnám, sokkal kíméletlenebb iskolájában.
A mai iskola szinte már alig hasonlít arra az iskolára, ami egy pár évtizeddel ezelőtt volt. Vagy az én időmben. Elmondani sem merem mikor.
Nem akarok prédikációkat tartani arról, hogy megérdemeltük-e a pofont, vagy sem. Sem arról, hogy tiszteltük tanárainkat és szüleinket és felnéztünk rájuk. Tanárainknak nem a hatalmát, nádpálcáját, hanem a tudását tiszteltük. Szüleink pedig? A szeretet forrásai voltak, nem a minél több „adjál apám, adjál anyám" zsebpénz forrásai, mint sajnos sokfelé manapság. Nem a nagy igény a baj. Hanem a korlátozott lehetőségek, igen sokfelé. S ha a többi gyerek is kap zsebpénzt, mi a teendő!?
A dilemma régen is, ma is egyenlőtlenséget szül a gyermekek közt, aminek a szülő látja kárát. A szülő zsebe bánja. A múltban volt úrigyermek, ma talán playboynak kellene hívni a készpénzgyereket. Sok minden változott, sok más nem. Csak éppen sajnos nem az lett jobbá, ami jó volt, hanem az lett rosszabb, ami akkor is rossz volt. A tanár régi értelemben vett nevelő szerepe megszűnt, ami oda vezetett, hogy a gyermek könnyen kezeli a számitógépet, de ha valaki rászól, ha rossz, szégyen nélkül elküldi melegebb éghajlatra.
Ez is gond, de számunkra nem ez a főgond, hanem a mi magyar gyermekeink sorsa. És az iskoláinké.
Kezembe került a Romániai Magyar Szó 1990. II. 23-i száma, ahol az iskolafejlesztés és a tanulószám arányainak változását mutatja be, összehasonlítva a magyar és román iskolai tanulók számát. Nos, az adatokat három korszakba osztotta be a cikkíró, Bíró István. 1948-49, 1964-65, 1989-90. Nem részletezem a kimutatást, csak annyit mutatok be belőle, hogy növekedett egymáshoz viszonyítva a kétféle nyelven tanulók száma 1990-ig.
1948-ban 206 538, 1965-ben 247 066, míg 1989-90-ben 238 766 magyar iskolás, óvodás volt. Látható, hogy a diktatúra 25 éve alatt nem nőtt, hanem 8 300-zal csökkent a magyarul tanulók száma. Míg az óvodások száma nőtt, az általános iskolásoké több mint 6 000-rel csökkent. Csak a líceumok diáksága nőtt duplájára 1990-re! A diktatúra magyartalanítása eredményes volt. Kár hogy a jelenről nincs adatom, hogy összehasonlítsam a múltbeliekkel. Hátha valamelyik tanár, tanfelügyelő megteszi.
A többségi „káderek" a magyar tanulókat „nyelvi fogyatékosoknak" nevezték, holott a két nyelven tanuló magyar diákkal szemben inkább a többségit illethetnénk ezzel a jelzővel. Elismételtem már százszor és százegyszer is elmondom a költő sorát: „a nyelv ma nékünk végső menedékünk". És el kellene mondanunk naponta. Pláne akkor, amikor a román iskolába járó gyermek – a magyar! – már otthon is románul akar beszélni magyar szüleivel!
Mit tud az ilyen gyerek a magyarságáról? Számunkra nemcsak a gyermek, de lassan a szülei is elvesznek. Nem olvas magyarul, sem könyvet, sem újságot, s nem érdekli ősei magyarsága sem. Találkoztam olyannal is, aki közömbösen vallotta be, hogy nem tudja ki volt Kossuth, sem Rákóczi. Felnőtt! Nem gyerek! Ceausescu neveltje. Pedig ha gyermekeink nem ismerik múltunkat, nem fogják becsülni magyarságunkat sem, és a többség, a hatalom feltétel nélküli kiszolgálói lesznek. És a pénzé! Akkor pedig a nemzet számára elvesztek. Nem kell másnak erőlködnie elnemzetietlenítésünkért, megteszik az effélék maguktól.
A csángóknál 19 falu kér magyar nyelvoktatást, de gond van, mert az anyaországi támogatás csökkent. Az iskolák most létszám után kapják a támogatást. Ez a piac alapú oktatás!! Hallom, hogy odaát orosz egyetemet akarnak nyitni Szentendrén, mert rentábilis! Itt hogy állunk a Sapientiával?
Nem vagyok riporter, hogy végigjárjam az iskolákat, s érdeklődjek, mit tanulnak a magyar történelemből, irodalomból gyermekeink. Tiltja-e valami rendelet történelmünk tanítását? Múltunk ismerete lenne a feltétele, hogy felelni tudjunk azoknak, akik lebarbároznak minket.
Gondoljunk most erre is, mikor gyermekeink a több kilós hátizsákkal iskolába indulnak. Talán egy magyar történelemkönyv is elférne benne, mert a tankönyvek jórészét még nem fordították le iskolakezdésre...
"A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is."
Woody Allen
Az ötlet már évek óta megszületett, csak éppen soha nem öltött testet. Mindig az ideális pillanatra, a megfelelő alkalomra vártam. Persze az ideális pillanat csak nem akart elérkezni, késett, mint télen a fél négyes szatmári személyvonat. Úgy voltam az egésszel, akár az egyszerű romániai polgár a rendszerváltással: egyre csak vártam, hogy a valóságban is bekövetkezzen a fordulat. Az úgynevezett átmeneti időszak nálam is ugyanúgy elhúzódott, mint a rendszerváltás esetében. Közben pedig hiába osztogattam önmagamnak a tanácsokat, mert nem hallgattam a jó szóra, nem fogadtam meg saját intelmeimet. Pedig, nem azért mondom, okosabb és bölcsebb embertől nem is kaphattam volna tanácsokat.
Szóval egy sarkalatos pillanatban megelégeltem a dolgot, mint a románok 1989-ben az önkényuralmat, s elhatároztam: annak ellenére, hogy 15 esztendei munkát fektettem abba, hogy profi módon megtanuljam ezt az oly népszerű össznépi szabadidő-foglalatosságot, leszokom a dohányzásról. A dátum is ki volt tűzve, mint lepke a rovargyűjtemény expandált polisztirénjére, s nagy reklámot csaptam környezetemben, hogy még véletlenül se legyen merszem visszalépni.
Utolsó nap már bánni kezdtem könnyelműségemet, "beszámíthatatlan" állapotban tett kijelentéseimet, ígéreteimet. Ahogy közeledett az idő, egyre jobban tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen mibe is vágtam a fejszémet. Rádöbbentem: emelt fővel nem léphetek vissza, hiszen nyomban jellemtelennek kiáltanak ki ismerőseim. A nagy izgalom hevében kétnapi cigiadagot szívtam el. Mivel a nap csak éjfélkor ér véget, illetve az új nap éjfélkor kezdődik, le sem feküdtem a huszannegyedik óráig, hogy az utolsó másodpercekig cigizhessek, a legvégsőkig kiélvezhessem a boldog cigisélet örömeit.
Miután a rémálmokkal teleszőtt, kátrányos és nikotinos éjszaka után megébredtem, kibaktattam a fürdőbe. Közben minden gondolatom a nagy cigi-csillag (mit csillag, csillagrendszer) körül forgott. S ha már szóba kerültek a csillagok, szivar alakú repülő tárgyakat is látni véltem… Mindenről a cigaretta jutott eszembe. Még a fürdőkád csapjából felszálló gőzről is. Bekapcsoltam a rádiót, gondoltam, az leköti figyelmemet. Éppen zene szólt: "Hamvadó cigarettavég…"
Aztán a konyhában is ugyanazon gondolatokon füstölögtem. A legnagyobb akkor volt a kísértés, amikor megpillantottam a konyhaasztalon felejtett, néhány szál árválkodó ciginek még otthont adó cigisdobozt. A "Volt egyszer egy vadnyugat" című film kezdőjelenetéhez hasonló közjáték játszódott le a konyhai díszlet árnyékában. Szinte a vészjósló, tikkasztóan keselyűszagú, sivatagosan szikár, múmiák talpa alá való zenét is hallottam. Végülis hosszú, nyomasztó hangulatú percek után én győzedelmeskedtem. Vagyis: én bírtam tovább a perzselő tekintet-fixírozást, a cigisdoboz egy idő után meghunyászkodott, s "pislogott" egyet fedelével. A csatát megnyertem, de a háborúnak még nem volt vége. (Apropó, tudják, hogy a cigaretta is 7,62-es kaliberű, akárcsak a Kalasnyikov-golyó?)
A kisördög nem hagyott nyugodni, egyre csak csiklandozta fantáziámat. Leültem az asztalhoz, s látszólag önkéntelenül, még a szándékosság látszatát is kiküszöbölve egyre közelebb helyeztem magamhoz a hamutálcát. Ez csak nem számít bűnnek - mondogattam magamnak a lehető legszendébb ártatlansággal, valahányszor rajtakaptam kezemet, hogy az előbb említett mozdulatokat végzi.
Mielőtt a kívánatosan kitárulkozó doboz után nyúltam volna, hirtelen "Vigyázz!"-t parancsoltam magamnak, majd egy újabb szigorú belső parancsnak engedelmeskedve lenyomtam pár fekvőtámaszt, hogy dagadó energiáimat levezessem. Aztán kinéztem az ablakon. A gyárkémény csak úgy ontotta magából a füstöt, ami szabadon szállt az ég felé, mint Picasso békegalambja a cigaretta-kerek olajággal a csőrében.
Az idő alig akart telni. Mintha három hete nem dohányoztam volna, pedig még csak reggeli fél hetet ütött az óra. Vagyis nem ütött, mert félkor nem szokott ütni az óra, de akár üthetett is volna. Biztos, hogy Einstein igazat mondott, már ami a relativitás-elméletet, vagy legalábbis annak az időre vonatkozó fejezetét illeti. Kell ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték?
Mindenféle pótcselekvésekkel kötöttem le magam, próbáltam elterelni gondolataimat. Simogattam a macskát, beszélgettem a papagájjal, igazítgattam a falon a rámát, számolgattam a szőnyeg csíkjait, keresztbe is, kasul is, átlósan is. Lebegtem, szédültem, izzadtam, belázasodtam, a hideg rázott, viszont nagyon mélyről valamiféle megmagyarázhatatlan nyugalom kezdte lassacskán elönteni nikotinhiányos porhüvelyem. A felszíni nyugtalanságot fokozatosan lebénította a füsthiánytól fuldokló tüdőmnél is lennebbről felbuggyanó nyugalom.
Már kezdtem beletörődni az egészbe, kezdtem bemagyarázni magamnak, hogy bármennyire is hihetetlenül hangzik, de cigi nélkül is van értelme az életnek, amikor nagybagós ismerősöm, Dohány Géza kopogott be hozzám, s nem zavartatva magát, szokásához hűen rágyújtott. Pillanatok alatt olyan szmog lett a házban, mint Mexico Cityben csúcsforgalom idején. Ha ember kívánt meg cigit valaha, akkor én biztosan megkívántam akkor. Egyre közelebb ültem ismerősömhöz, hogy legalább passzív dohányosként tegyek ki magamért. Hamarosan észrevettem azonban, hogy ismerősöm félreérti közeledésemet, s először diszkréten, majd szinte pánikszerűen próbál meg elmenekülni. Hagytam, hogy menjen, hiszen a füstöt amúgy sem vitte magával.
Minden ablakot bezártam, a legkisebb rést is eltömtem, hogy a füst minél tovább tisztelje meg szerény hajlékomat. Még dolgozni sem mentem aznap, hogy ne hagyjam magára a jó kis füstöcskét.
Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, lefeküdtem, hogy hamarabb teljenek az órák. Amíg aludtam, legalább nem kellett a cigire gondoljak. Igaz, álmodni álmodtam róla. Éreztem, ahogy karcsú vonalai ujjaimat simogatják, ahogy szaglószervemet szerelmes keringőre kéri fel a lenge füst, ahogy izzó parazsa egy ritmusban lüktet, dobog szívemmel, s ahogy kívánatos szűrője csücsörítve ajkam után áhítozik… Aztán megébredtem.
A megbontott doboz cigi még mindig az asztalon volt, belőle csábosan kacsintgattak rám a szűzies ruhába bújt cigarettaszálak. Mintha az álomból szöktek volna utánam a valóságba. Rádöbbentem: az ember nem menekülhet el sorsa elől. Végzete utoléri. Értelmetlen volt tovább ellenkeznem. Elvégre már Petőfi is oly gyönyörűen megfogalmazta: "Egész úton hazafelé / Azon gondolkodám: / Miként fogom meggyújtani / Rég nem szívott pipám." Vagy: "Teremtő Isten! szemeimre / A vakságot tán csak nem küldöd? / Mi lesz belőlem, hogyha többé / Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!"
Mindenkinek el kell viselnie azt, amit az Úr rendelt neki. Nekem fatányéros, vagy pörkölt helyett azt rendelte, hogy tüstént a cigaretta után nyúljak. S nem csak rendelte, hanem ellenvetést nem tűrő hangon egyenesen rámparancsolt. Nem vagyok egy ijedős ember, de akkor annyira berezeltem, hogy nyomban rágyújtottam egy cigarettára.
Soha ne tudjam abbahagyni a dohányzást, ha nem így történt! (Tami)
* A Megyei Bíróság épületében rúgta össze végleg a patkót tíz fiatal házaspár. Ezúton is gratulálunk, s kívánunk nekik sok boldog külön eltöltött évet!
* A sarki kocsmában részesült tüzesvizes torokáldásban az 52 esztendős Vodka B. (azaz: Bé) Minden Áron aranykártyás törzsvendég.
* Ökör hűséget fogadott egymásnak Vadbarom Géza és Hülyetyúk Imola, Gyengeelme Dezső és Simaagy Virág fia, Papucs Jenő és Sodrófáy Manuella lánya (tanúk: nem voltak).
* Utolsó útjára kísérte egy féldeci vodka azt a korsó sört, amelyik alig néhány perccel zárás előtt még lecsúszott Kevert János torkán, majd hősünket is aznapi utolsó útjára kísérték a hűséges ivócimborák.
* Bikafalvi Ervin ezen a héten Csacskaréti Piroskával csalja meg a feleségét. Tanúk:... Ja, ezt nem ide kell írni...
Ernő egy nap azzal a hírrel tért haza a feleségéhez, Adélhoz, hogy az orvosa szerint már csak 24 óra van hátra az életéből. Letörölgette felesége arcáról a könnyeket, majd megkérte, szeretkezzenek. A nő természetesen nem tiltakozott.
Hat órával később aztán Ernő újra odament asszonykájához, és így szólt hozzá:
- Kedvesem, most már csak 18 óra van hátra az életemből. Szeretkezhetnénk újra?
Adél természetesen ezúttal sem mondott nemet. Kicsit később, mikor Ernő éppen lefekvéshez készülődött, döbbenten ráeszmélt, hogy már csak 8 óra van hátra az életéből. Gyengéden megbökte Adél vállát, és azt mondta:
- Drágám, kérlek, csak még egyszer utoljára, mielőtt meghalnék!
Adél belement a dologba, majd az aktus után oldalra fordult és elaludt. Ernő fejében azonban egyre csak ketyegett az óra, tik-tak, tik-tak, és addig-addig forgolódott álmatlanul, amíg végül már csak 4 óra volt hátra az életéből. Szelíden megkocogtatta felesége vállát, hogy felébressze.
- Kicsim, már csak négy órám maradt! Nem lehetne...?
Akkor felesége hirtelen felült, felé fordult, és rámordult:
- Na ide hallgass, Ernő! Nekem holnap reggel fel kell kelnem!... Neked nem.
Bíró a vádlotthoz:- Kéri a következő kérdést, vagy megáll három évnél?
Egy sétáló manust megállít az utcán egy ember:- Elnézést, megmondaná, hogyan jutok el a postára?- Az attól függ. Kocsival van?- Nem.- Akkor gyalog.
Az egyik Luminisului utcában található tömbházlakásból 1200 lejt, míg egy másik, Dragos Vodã utcai helyről egy televíziót, egy díványtakarót és arany ékszereket vittek el, összesen 1500 lej értékben a betörők. A Veresvíz utcában egy bárba hatoltak be a törvénnyel hadilábon álló polgártársaink, ahonnan elloptak négy hangfalat, 1700 lejnyi kárt okozva a tulajnak.
A Republicii sugárúton, illetve a Barajului utcában is jártak a betörők az elmúlt napokban. Egy laptopot, négy videókamerát, több telefont, több karton cigarettát, valamint felvágottat vittek el, összesen 30400 lej értékben. Az egyik Independentei sugárúton található tömbházlakás bejárati ajtaját is felfeszítették a tolvajok. Arany ékszereket, egy bőrdzsekit és egy pár cipőt vittek el, összesen 3000 lej értékben. Gyanítom, a nyúlcipőt is felhúzták.
Magyarláposon ismeretlen személyek több alkalommal is behatoltak a helyi ortodox templomba, ahonnan négy persely kiürítésével összesen 400 lejt loptak el. Az elkövetők kihasználták, hogy a templomban nyitva volt a hátsó ajtó, mivel éppen felújítási munkálatok folytak. Máramarosszigeten egy iskolát látogattak meg a betörők, igaz, egy ablakon keresztül. Miután mindent feldúltak az igazgatói szobában, elloptak egy 700 lej értékű faxot. Ugyancsak Máramarosszigeten 10 gázpalackot is elemeltek az egyik kereskedelmi társaság lerakatából.
Tőkésen (Grosii Tiblesului), a római katolikus templom takarítónője értesítette a rendőrséget, hogy a templom bejárati ajtaját feltörve találta, s az oltár mellett egy alvó férfit fedezett fel, aki mellett egy láda sör van. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi nem más, mint a hatvan esztendős helybeli lakos, P. Dezső, aki éjszaka betört az egyik bárba, ahonnan ellopta azt a bizonyos álmosító láda sört. Az "oltári" polgár által okozott kár összértéke 300 lejt tesz ki.
A Gheorghe Marinescu utcában szolgálatot teljesítő járőrcsoport tagjai egyik éjszaka észrevették, hogy az ott található egészségügyi intézmény egyik ablaka be van törve. Odabentről, az emeleti részről zajok szűrődtek ki, s egy öngyújtóláng is látható volt. A járőrök lesállásba helyezkedtek, majd mikor az éjszakai látogatók el akarták hagyni a helyiséget, megállásra szólították fel őket. A betörők megpróbáltak elmenekülni, különféle tárgyakkal dobálták meg a rendőröket. A járőrcsoport vezetője ismételten megadásra szólította fel a tetteseket, majd mivel azok nem adták meg magukat, egy figyelmeztető lövést adott le. Ezután következett egy filmekbe illő üldözés, melynek végén sikerült elfogni az egyik elkövetőt, a 36 esztendős, alig néhány hónapja szabadult Daniel-Liviu V. személyében, akinél az ellopott javakat is megtalálták. Társát még keresi a rendőrség.
(ta)
Szombat délután, a "Krájka" városrészen található Pãltinisului utcában robbanás rázta meg a környék lakóinak nyugalmát, majd hatalmas tűz ütött ki. A nagyerejű robbanás következtében két férfi meghalt, egy harmadik férfi meg egy gyermek pedig súlyosan megsérült. A tragédiát az okozta, hogy az egyik tömbház hátánál található autójavító műhely két dolgozója a minimális biztonsági előírások be nem tartásával próbálta meghegeszteni egy teherautó üzemanyagtartályát.
Feltehetően nem alaptalanul hivalkodik az Obiectiv Legionar c. vasgárdista folyóirat lapigazgatója azzal, hogy 1990 óta sokan jelentették fel, de a főügyészség nem indított eljárást ellene. Serban Suru lapjának április-májusi, összevont számában a vezércikk után közli Frunda György feljelentését, amelyet még március elején intézett az ügyvéd-szenátor a rasszista szövegeket közlő lap ellen.
A feljelentést kiváltó lapszám arról cikkezett, hogy a zsidókat munkatáborba kell terelni, ki kell utasítani az országból a magyarokat és kasztrálni kell a romákat. Frunda átiratában a büntető törvénykönyv 166. paragrafusára hivatkozott, mely tiltja a "totalitárius államberendezkedés érdekében végzett propagandát".
A másik hivatkozott cikkely a 317-es, mely a nacionalista-sovén propagandát, a fajgyűlöletet tiltja. Mindkét bűntett 6 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Mint Suru áprilisi szövegéből kiderül, a főügyészség nem indított hivatalból eljárást ellene, noha Frunda a szenátus emberjogi, vallási és kisebbségi szakbizottságának elnökeként fordult a nyomozó hatósághoz.
Suru és ötfős kiadói csapata pedig nem rejtőzködik a nyilvánosság és a hatóság elől: a lap Bukarest belvárosában, az Északi Pályaudvar közelében, a Negruzzi utcában működtet irodát (a gyengébbek kedvéért a hátsó borítón keretes tájékoztatóban még azt is leírják, melyik sarkon kell befordulni).
A megadott címek alapján a kiadványt sokszorosító nyomda is ugyanabban az utcában működik. A szerkesztőség címén legionárius könyvtár érhető el – az intézmény szombaton is nyitva tart. A tájékoztató szöveg azt hirdeti: a 20. századi romániai történelem egyik legsötétetebb fejezetét idéző Legionárius Mozgalom "alkotmányosan" működik.
A mozgalom lapja szintén legálisan elérhető: egyrészt hivatalos nemzetközi azonosítót, ISSN-számot kért és kapott a bukaresti Nemzeti Könyvtártól, másrészt az állami lapterjesztő nagyvállalat, a Rodipet terjeszti, mely országszerte újságosstandok százait működteti. A folyóiratra egy másik állami érdekeltség, a Posta összes hivatalában is elő lehet fizetni: egy lapszám ára 3 új lej (mintegy egy dollár).
A Transindex Kolozsváron, szabadárusításban jutott hozzá az Obiectiv Legionar 22-23. számához – annak ellenére, hogy Emil Boc polgármester tavaly júniusi megválasztása után azt jelentette be, hogy az Antonescu-utcanév mellett a Vasgárda lapjának terjesztését is betiltja.
Hogy érdemben nem történt semmi, annak oka az lehet, hogy sajtójelentések szerint a városházán tavaly még a mozgalomhoz kötődő alkalmazottak dolgoztak; Gheorghe Funar hivatali ideje alatt a Vasgárda rendezvényeket is szervezett a hivatalban. Az A5-ös méretben készült, formai jegyek alapján egy sima szövegszerkesztőben összekompilált lapot valószínűleg nem a friss tudósítások miatt olvassák. A Magyar szélsőségesség c. tematikus összeállítás ugyanis egy 1999 júliusában szignált elemzéssel indít George Duma, a Román-Amerikai Nemzeti Kongresszus elnöke tollából.
A 21 oldalas értekezés apropója az RMDSZ csíkszeredai (sorrendben a 4.) kongresszusán kelt nyílt levél Bill Clinton akkori amerikai elnöknek, melyet "az RMDSZ horthysta-sovén frakciója, Toró Tibor, László Tőkés és Szilágyi Zsold" (sic!) állított össze.
A szöveg időrendi sorrend, különösebb logikai szervező elv és semmiféle hivatkozás nélkül idéz a 13. századtól el egészen 1947-ig terjedő időszakból példákat a levél cáfolatául, azt próbálva bizonyítani, hogy Erdély területén románok és magyarok soha nem voltak képesek a békés együttélésre, természetesen az utóbbiak hibájából. A cikket az 1940-es évekből származó fotók illusztrálják, melyek a 2. bécsi döntés utáni, az erdélyi románságot ért sérelmeket ábrázolják (a felvételek forrása szintén nincs feltüntetve).
Érdekes vonulat, hogy a lap egyfelől tagadja, hogy Romániának bármi köze lett volna a Holokauszthoz (értsd: Magyarországnak annál inkább), másfelől antirasszista szellemben minősíti a magyarországi skinhead-mozgalmakat.
Az ideológiai üzenet világos: ha a szélsőségesek Magyarországon "üldözik a romákat, az idegen diákokat, a vendégmunkásokat, az arabokat, a kubaiakat, a homoszexuálisokat, a liberálisokat és a szegényeket, a hajléktalanokat és természetesen a zsidókat", akkor nem lehet mást várni "erdélyi testvéreiktől" sem, akik a lap szerint 1990-91 között 4000 románt űztek el Hargita és Kovászna megyéből, továbbá nem hagyják megtelepedni a görög-katolikus apácákat Székelyudvarhelyen.
Ügyes retorikával az 1940-es felkelés során zsidóellenes pogromokat folytató Vasgárda lapja folyamatosan az emberi jogokra hivatkozik: a ma-gyar tematikájú összeállításban a Csurka-féle MIÉP ellen is az antiszemitizmus a legfőbb vád.
A folyóirat közli a Stephen Roth antiszemitizmus-kutató intézet, illetve az USA külügyminisztériumának 2003-04-es jelentéseit a magyarországi szélsőséges mozgalmakról. A legionárius lap elítélőleg említi a Barangó-ügyet, azaz, hogy a botrány miatti tüntetésen elégettek egy izraeli zászlót Budapesten.
Az összeállítás 35 oldalt tesz ki a 80 oldalas kiadványból. A láthatóan több forrásból, copy-paste módszerrel összekompilált lap második fele egy angolból fordított cikket közöl egy antiszemitizmus ellen küzdő amerikai zsidó szervezetről, az 1913-ban alapított Anti Defamation League-ről (Rágalmazásellenes Liga, ADL).
Az alcím: a nemzetközi kommunizmus elterjesztésében milyen szerepet játszott az ADL. A vád a szokásos, eszerint a kommunista diktatúrák egyértelműen a zsidó bűnlajtsrom részei – magyarázza a cikkíró. Az Obiectiv Legionar szerkesztőinek logikai tévedése abban áll, hogy egyrészt az antiszemitizmus vádjával küzdenek ellenfeleik ellen; másrészt kifogásolják, hogy az ADL kezében "a zsidóellenesség bélyege a leghatékonyabb politikai fegyver".
A lap hátsó borítóján, a belső oldalon Corneliu Zelea Codreanu, a mozgalom "Kapitányáról" készült fotó látható. Codreanut 1938-ban fogta el az Antonescu-rezsim, majd 1939-ben meggyilkolták. A "vasgárdista mártír" a fotón éppen első világháborús hősök csonthalmai között látható.
(transindex)
A gyepűrózsa (Rosa canina), a csipkebogyó anyja, kora nyári szépség. Miután nálunk is honos, igen fantáziadús nevekkel is illették. Az ebcsipke elnevezés latinból részfordítás. A csipke szó régies neve a vadrózsának. Az eb pedig pejoratív előtag, utalva a növény szúrósságára. Hasonlóképpen magyarázhatjuk a többi társnevet is: kutyarózsa, csipkebogyó, csipkebokor, csipkerózsa.
Maga a növény 2-3 m magas tüskés cserje, tüskéi horgasan görbültek. Páratlanul szárnyalt levelei 5-7 fűrészes levélkéből állnak. Nevét ugyan ki mástól is kaphatta, mint Linnétől. Azonban később további négy vagy öt alfajt is elkülönítettek a botanikusok. Ugyanis rendkívül alakgazdag, számos változata és keverék faja van. Ám mindegyikre jellemző az egykörös, jellegzetesen öttagú virágszirom, amely a fehértől a mélyrózsaszínűig különböző árnyalatú. A virágok illata nem tolakodó, kellemesen frissítő.
A rovarok pollenjét gyűjtik, mézet nem találnak benne.
A gyümölcs, azaz a csipkebogyó, más néven hecsedli, skarlátvörös, húsos áltermés. Az áltermés olyan termés, amelynek kialakításában a termőn kívül más virágrészek (pl. vacok, csészelevél) is részt vesznek. Ebben az esetben a valódi aszmagterméseik a kehelyszerű, húsos vacok belsejében ülnek. Vagyis a vacok is részt vesz a termés képzésben.
Az érés során az eleinte kemény gyümölcsöt öt csészelevél veszi körül, majd ezek lehullanak, és a gyümölcs is megpuhul. A gyümölcs igazi madárcsemege, ezáltal a magvak terjesztése is megoldott. A csipkebogyó a díszmadaraknak is kedvelt csemegéje.
A kellemesen savanykás ízű "bogyót" régen desszertként fogyasztották. A nemes változatok termése is fogyasztható! Manapság Európában közkedvelt a belőle készült lekvár. Az erjesztésével előállított bor Svédországban és Oroszországban a legnépszerűbb. Az angolok a héjától és magjától megfosztott gyümölcshúst többek közt cukorral felverve fogyasztják. A szárított rózsalevelek forrázata kellemes ízű és illatú teaként szolgál.
A csipkebogyó C-vitamin tartalma jelentős. Egyéb vízoldható vitaminjai, E és K vitamin tartalma mellett tokoferol, illóolaj, cukor, zsír- és gyümölcssavak, aminosavak, pektinek, tanninok, karotinoidok és polifenolok gazdagítják. A gyümölcshús gyógyító hatásait korán felfedezték. Vérzéscsillapító, emésztésjavító, szomjoltó hatásain túl kiderült, hogy köhögéscsillapítóként is hatásos. Szárított, porított őrleménye vizelethajtó, székfogó. Télen remek vitaminforrás. Ételszínezékként is hasznosítható. Elsődleges azonban antioxidáns hatása. Flavonoid és magas vitamintartalma csökkenti az ízületi gyulladás tüneteit. A csipkebogyó tea vitamin- és ásványianyag tartalma miatt megfázásos betegségek megelőzésére alkalmas. Elkészítés és alkalmazás: napi adagja 6-10 gramm, áztatással készítsünk belőle kivonatot.
A gyepűrózsa nálunk is honos. Igen elterjedt, társulásközömbös, cserjésekben állományképző. A természetes kert igazi, hasznos dísze. Száraz, kötött, meszes talajon, napos helyen érzi jól magát. Igénytelen, gondozás nélkül is megél. Sok virága és lombhullás után is fennmaradó csipkebogyója díszít. Ültethetjük utak mentén, parkokba, rézsűre, napos hegy- és domboldalra.
Miután termése a legjobb téli vitaminforrás, ha magától nem jelenik meg a kertben, begyűjtött terméseit szórjuk olyan helyre, ahol a madarak nem férnek hozzá. A következő évben megjelennek a csíranövények. Ha metszés nélkül szabadon fejlődik, könnyebb róla szüretelni, mert a külső fiatal napsütötte ágak gazdagon berakódnak terméssel. Ami a bokor belsejében marad, az a madaraké maradhat. Ha van a környéken vadrózsa, azt jelzi számunkra, hogy a nemes rózsák is szépen fognak fejlődni kertünkben.
Garami Márta (Kertpont.hu)
Sokan emlékezhetnek a 101 kiskutya című rajzfilmben felvonultatott gazdák sorára. Az ebtulajdonosok mind külső, mind belső tulajdonságaik szempontjából meghökkentően hasonultak négylábú kedvenceikhez. A párhuzam - ha nem is ennyire eltúlozva - nyilvánvaló.
Napjainkban, amikor a kutyák túlnyomó többsége nem csupán házőrzőként, hanem igazi társállatként, sőt mi több, szeretett családtagként vesz részt ki-ki életében, egyáltalán nem meglepő: a szoros kapcsolatba került két- és négylábúak bizonyos fokig azonosulnak egymással.
Ahhoz, hogy a kapcsolat minél harmonikusabb legyen, hogy minél több örömet szerezzen gazdának, kutyának, alapvető fontosságú a kiválasztott fajta karakterének, tulajdonságainak pontos ismerete. Csak azt várjuk el tőle, amit valóban nyújtani képes. A legtöbb ideges, rosszindulatú, harapós, vagy éppen hisztis kutya viselkedésének az a magyarázata, hogy nem a megfelelő gazda vette őt magához.
Aki a számba vehető fajta alapvető tulajdonságait nem ismerve, megnyerő külsejétől elragadtatva, vagy akár egy divatáramlatnak behódolva választ ebet, az nagy hibát követ el. Úgy fogja érezni, az elképzelt hűséges, kedves, ragaszkodó társ helyett csupán egy koloncot vett a nyakába.
Könnyítsük meg az egymáshoz való alkalmazkodást, és ha eldöntöttük, hogy megosztjuk életünket egy kutyával, ne sajnáljuk az időt a szóba jöhető fajták alaposabb megismerésére. Persze nem árt, ha a négylábú tulajdonságainak ismeretéhez alapos önismeret is társul.
Íme, egy kis segítség a választáshoz:
Erős, bátor, rámenős és jóindulatú. Nemcsak őrző-védőként állja meg helyét, hanem házi kedvencként is ideális lehet. Szőrzete rövid, könnyen rendben tartható, jelleme kiegyensúlyozott, alkalmazkodó, hangját ritkán hallatja. Víg kedélyű, késő öregkoráig megőrzi pajkosságát.Jellegzetes fejformáját nem mindenki szereti. A robbanékony, gyors, temperamentumos állat elsősorban azoknak való, akik maguk is hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, és könnyedén kielégítik a kutya hatalmas mozgásigényét.
Roppant erős jellem, nagyon határozott, szilaj és önérzetes, kevéssé hajlamos a behódolásra. A vele való kapcsolat alakítása kölyökkortól kezdve nagy óvatosságot és maximális tiszteletet igényel. A teljes szabadsághoz szoktatott csau-csau felnővén valószínűleg neveletlen, sőt sokszor irányíthatatlan kutyává válik. Csak erős kezű, következetes gazdának javasolható! Temperamentumos, nagyszerű egyéniség. Ha megtanultuk tisztelni erejét és büszkeségét, igazi társunk lehet.
Tüzes vérű, temperamentumos, mozgékony kis kutya életet visz a házba vagy lakásba. Minden érdekli, és valódi szenvedélyek hajtják: ha őt választjuk, az biztos, hogy soha nem fogunk unatkozni. De vigyázat!A terrierek és elsősorban a foxterrier tartása nem való ideges alkatú embereknek!
Ha azt akarjuk, hogy labradorunk igazán boldog kutya legyen, nem maradhatunk mindig szárazon. A labrador számára a víz a szórakozás szinonimája. Akkor a legboldogabb, ha imádott gazdájával együtt hódolhat ennek a szenvedélynek. Rendkívül intelligens, sokoldalú, élvezi az élet minden pillanatát. Örökké vidám természetével a búskomorságnak is kiváló ellenszere lehet. Minden emberi lényt a szívébe zár, de tekintve, hogy még a rablókat is ünneplésben részesíti, őrző-védő munkára tökéletesen alkalmatlan.
(www.egyperces.hu)
Nincs jobb, mint a frissen szedett, lédús, napérlelte gyümölcs. Igen ám, de a szorgos hangya tudja: ha nyáron nem spájzol be, télire nem lesz ám zamatos, illatos gyümölcse. Ha szorgos hangya vagy, esetleg szereted a különleges lekvárokat, folyamatosan bővülő - mert mi is szorgos hangyák vagyunk... - ötlettárunknak biztosan örülni fogsz.
Hozzávalók 4 db 1/4 literes üveghez: 1 kg rebarbara, 40 dkg alma, 1 citrom, 50 dkg befőzési cukor, 1/2 teáskanál friss reszelt gyömbér, 4 db 1/4 literes üveg
Előkészítés: A rebarbarát megtisztítjuk, megmossuk, és 1-2 cm vastag szeletekre vágjuk. Az almát meghámozzuk, magházát kiemeljük, húsát lereszeljük. A citromot megmossuk, héjából levágunk kb. 5 cm-es darabot, és levét kinyomjuk. Az üvegeket alaposan kimossuk, száradni hagyjuk.
Elkészítés: A rebarbarát és az almát a citrom levével, héjával és 2 evőkanál vízzel puhára főzzük. (A rebarbara ne főjön szét.) Kivesszük a citrom héját, és a kompótot hűlni hagyjuk. Elkeverjük a befőzési cukrot a kompóttal, és felforraljuk. Belekeverjük a gyömbért, és 3 percig rotyogtatjuk. Az előkészített üvegekbe szedjük, lezárjuk, és fejtetejükre állítva hűlni hagyjuk.
(www.egyperces.hu)
Egy németországi törvényszék úgy döntött, hogy a Mercedes-gyártónak fel kell bontania azt a lízing-szerződést, amit egy kövér férfival kötött – tudósít a Reuters. A ítélet értelmében a kliens túl súlyos ahhoz, hogy a luxusautót vezethesse. A Mercedes korábban visszautasította a férfi arra vonatkozó kérését, hogy ne törlessze tovább a S-320 CDI típusú autó árának részleteit, azzal érvelve, hogy a férfi testsúlya által okozott számos meghibásodás még nem ok a szerződés-bontásra. A stuttgarti bíróság azonban igazat adott a férfinak, mivel véleményük szerint a kocsinak el kellene bírnia a súlyát. A német férfinak – aki 160 kg-os, vagyis egy átlagos sofőr duplája – az első 20 ezer km után 13-szor kellett szervízbe vinnie az autót, többek között az ülés is leszakadt alatta.
A magas sarkú női cipő huzamos viselése szó szerint megőrjítheti az idősebb hölgyeket, skizofréniát okozhat, állítja egy svéd kutató. Jarl Flensmark kimutatta, hogy járás közben a lábszárból induló impulzusok aktivizálják a megfelelő agyi struktúrákat, a magas sarkon való járás közben viszont megfeszül a lábikra és kevesebb impulzus jut az agyba, csökken a dopamin, mint információvivő anyag termelődése, holott ez elkerülhetetlen a mentális stabilitáshoz. A dopamin hiánya okozza többek között az Alzheimer kórt is. (mti)
Szoknyát ajánlanak a sörivóknak: jobban elfér a has
Szoknyát javasolnak férfiaknak az októberi müncheni sörfesztivál idejére. Német tervezők szerint a bőrnadrág ideje lejárt, ideje trendibb gyapjúszoknyákba bujtatni a férfiakat. A skót kilthez képest ezek a szoknyák rövidebbek, és nem szorítják annyira a hasat, mint a bőrnadrág. Azért is előnyösebb a szoknya - állítják a tervezők - hiszen a bőr nem túl kényelmes viselet, könnyen melege lesz benne a férfiaknak, és szorít is. Márpedig az, hogy bőven legyen helye a hasnak, elengededhetetlen nagymennyiségű sör fogyasztása esetén. A férfiakra szabott harangszoknyáknál az egyetlen megkötés, hogy illeszkedniük kell a kék-fehér bajor színvilághoz. Arról, hogy a sörözős szoknya alá kell-e az alsónadrág, nem szól a fáma. (blikk/ananova)
Túlélte a rettegett fehér cápa támadását egy 40 éves ausztrál férfi, aki kedvenc hobbijának, a szörfözésnek hódolt. A halászként dolgozó férfi Ausztrália cápatámadásokról közismert partszakaszán lovagolt a hullámokon egy barátjával. A cápa lesből támadta meg, alulról felborítva a deszkát. A férfit szerencsére nem hagyta el lélekjelenléte, és rugdosni kezdte az állatot, amit valószínűleg a kopoltyújánál el is talált. Ez felbőszítette a ragadozót és vehemens támadásba fogott, aminek eredményeképpen kettéharapta a szörfdeszkát. Végül ő unta meg a dolgot, és odébbállt. Az alig egy-két perces tragédiát több szemtanú, köztük a férfi gyermekei is végignézték a partról. A halász állapota kielégítő, de hosszan kórházi ápolásra szorul, mert a sebeit hatvan öltéssel varrták össze. A veszélyes partszakaszon 1791-ben történt az első regisztrált cápatámadás. Az eltelt több mint kétszáz évben 600-nál több eset történt, melyek mintegy harmada volt halálos. (ma.hu)
A mellnagyobbítás akár káros is lehet, mert a nagyméretű női sex appeal egészségtelen – állítják az svéd uppsalai klinika plasztikai sebészei. Az uppsalai Egyetemi Klinika plasztikai sebészei szerint határt kellene szabni a mellnagyobbító műtéteknek, mert a túlzottan nagy mell kifejezetten egészségtelen. A gyakorlat azt mutatja, hogy a nagymellű nők többségének hát- és nyakproblémái vannak, ugyanis a 10 kiló feletti domborodó nőiesség túlzottan megterheli a gerincet. A műtét által megnövelt mellek tulajdonosainál pedig még nagyobb a veszély, hiszen a test nem készült fel a felesleges terhek hordozására.
Ausztrál kutatók rájöttek, hogy a cukornádvarangy néven ismert kétéltű vonzódik a zenés szórakozóhelyek lámpáihoz. A felfedezéstől azt remélik, hogy segít majd megregulázni az igencsak elszaporodó békákat. Ezt a békafajtát a harmincas években importálták Dél-Amerikából, azzal a céllal, hogy az elszaporodó kártevő rovarok terjedését meggátolják. Az ötlet csúfosan megbukott: kártevőből nem lett kevesebb, de az eredetileg behozott 100 példányból mára több milliós populáció fejlődött ki. A fő problémát az okozza, hogy a varangy igen erős mérget termel a bőrén található zsákocskákban, mellyel akár egy krokodilt is elpusztít. Idáig minden kísérlet megbukott a szaporodásuk megfékezésére, de úgy tűnik, a "diszkó-csapda" beválik. A fő hatást a szórakozóhelyek UV lámpáinak fénye váltja ki, amelynek a békák nem képesek ellenállni, így könnyű őket elfogni. Lehetséges, hogy azért gerjednek az UV fényre, mert az vonzza a fő táplálékul szolgáló rovarokat - de az eredmény szempontjából ez lényegtelen. (blikk/spicy press)
Egy angliai felmérésből az derült ki, hogy a férfiak 81 százaléka vonzóbbnak találja a barna hajú nőket, mint a szőkéket. A megkérdezetteknek csak negyven százaléka válaszolt úgy, hogy a szőke hajú hölgyek is szóba jöhetnek partnerként. Szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy manapság a férfiak inkább az okos, független nőket kedvelik, és a szőke hajszínű nőket a többség izgágának, magamutogatónak, fecsegőnek tartja, Hogy ebben mekkora szerepe van a szőke nős vicceknek, azt a kutatók nem tudták megállapítani. (reggel.hu/ma)
Remin: Rusu, Apostol, Grumaz R., Cirtiu, Bîrlea, Lucaci V., Macovei, Buzatu, Pantîru (41. p. Manolache), Dangã, Borz, Lazãr, Gavriloaia, Budusan, Pop. Edzők: Apjok Jenő, Lucaci Vasile.
Vezette: Rãdutã C. (Brassó), Copil N., Mesesan H. (Kolozsvár)
A mérkőzés előtt még semmi jel nem utalt arra, hogy forró lesz a hangulat. Annak ellenére, hogy a REMIN eddig minden mérkőzését megnyerte, a házigazdák nem hitték volna, hogy otthonukban ki fognak kapni. Pedig eddig még nem sikerült pontot szerezniük e bajnokságban.
Az első félidőben már két célt ér el a nagybányai csapat és ezzel már 12-0-ra vezetnek. Szünet után Revnic a házigazdáktól sárga lapot kap miután sorozatosan sértegette a bírót. Ez egyben 10 perces kényszerpihenőt jelentett volna neki. Feltételezhetően