(BÚSz-információ) A nagybányai bányászzenekar által előadott „Bányászhimnusz" hangjaival veszik kezdetüket ma délután az idei Szent István Napok. A programok ezúttal is ingyenesek, s a vonzó nyereményeket kínáló családi vetélkedő sem fog elmaradni. Keressék a szervezőket a programhelyszíneken!
A Teleki Magyar Házban ma délután megnyíló két kiállításról (a Balogh Ernő fotográfiáit, valamint a több mint 300 darabból álló csodálatos Blaskovich-pipagyűjteményt bemutató tárlatokról) már olvashattak; az eseményt követő előadásában a tápiószelei (Magyarország) G. Móró Csilla igazít el a Blaskovich-család XIX-XX. századi történetében és Magyarország egyik legérdekesebb múzeumában, egy letűnt középnemesi világ tárgyi emlékei között.
Holnap tematikus városnéző sétára várják a nagybányaiakat. Itt az alkalom, hogy közelebről megismerjük a város történelmi templomait és gyülekezeteit, a Híd-utcától a Felsőbányai utcáig. Ahol lehetséges, a tornyokba is fellátogatunk, ritkán látott perspektívából tekinthetnek alá Nagybánya történelmi városnegyedére! A déli órákban kezdődő római katolikus kórustalálkozó után, az esti órákban újra térzene szórakoztatja a régi főtéren sétáló közönséget!
Vasárnap a Petőfi-tanyához kirándulhatunk. A szalonnasütéssel egybekötött séta során kis táblával jelöljük meg a helyet, amelyet nagy költőnk emlékének szenteltek elődeink, s ahol annyian megfordultak az elmúlt évszázadban a város polgárai, vendégei közül. A napot a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes koncertje zárja a főtéri Fekete Sas fogadó (volt bíróság) udvarán (rossz idő esetén az óvárosi református templomban)!
Hétfőn – a felsőbányai városnapi programokra való tekintettel – nem lesznek rendezvények. Kedden délután a szervezők énekversenyre hívják az érdeklődőket (remélhetően a versenyzők száma is gyarapodik még addig...), majd a nagybányaiak által már ismert Péter Bernadett és Lenghel Marius orgona- és hegedűjátéka gyönyörködteti a komolyzene kedvelőit. Mindkét rendezvényre a Szentháromság templomban kerül sor.
Szerdán a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tanára, Hámori Péter tart előadást „Szent István király vallásválasztása" címmel. Az előadó egy olyan király képét igyekszik megrajzolni, aki nemcsak „államférfiként", de személyes hitével is vágyta és akarta a kereszténységet, de aki eközben nagyon tudatosan igyekezett lehetőleg egyenlő távolságot tartani Kelet és Nyugat császáraitól, s egyben a bizánci és a német-latin kultúrkörtől. Az előadó reményei szerint választ kapunk arra is, hogy milyen folyamatok eredményeképpen és mikorra állt elő az a helyzet, hogy a nyugati kultúra, egyházi szokások és szabályok kizárólagossá váltak Magyarországon.
Csütörtöktől már látogatható a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye művészi értékeit bemutató vándorkiállítás a Szentháromság templomban. A kiállított kelyhek, úrmutatók, papi ruhák, festmények, zászlók és fotók augusztus 21-ig tekinthetők meg. A nap délutánja és estéje az elmúlt évben megismert Passamezzo Együttesé, amely szép idő esetén a régi főtérre, rossz időben a Városi Színház előcsarnokába és nagytermébe várja a gyermekeket (a középkori játszóházba), és felnőtteket, reneszánsz és barokk táncműsorára, majd az azt követő reneszánsz táncházba!
További részletek a jövő heti lapszámban! (-helyi)
Kiállítás - A két világháború közötti Erdély képekben - Balogh Ernő fotói. - A Blaskovich-gyűjtemény pipái fényképeken. Bemutatja: G. Móró Csilla, Blaskovich Múzeum, Tápiószele, Magyarország.
Közreműködik Horváth Kósa Zsuzsa és a nagybányai bányászzenekar, Lászlóffy Bálint vezetésével.
18.00 óra – Előadás: A Blaskovich család és Nagybánya (G. Móró Csilla). H: Teleki Magyar Ház
10.00 – „Nagybánya tornyai": Történelmi séta városunkban. Vezeti: Balogh Béla levéltáros. Indulás a Teleki Magyar Háztól.
13.00 – Kórustalálkozó: Résztvevő egyházi énekkarok: a szatmárnémeti Hám János Líceum kórusa, a szatmári székesegyház énekkara, a mezőfényi „Gyertyaláng", a nagybányai „Santa Trinita" és a Krisztus Király Kórus.
19.30 – Kis esti térzene: közreműködik a nagybányai bányászzenekar, karmester: Lászlóffy Bálint.
12.00 – Emlékjelhagyás és kirándulás a Petőfi-tanyához, szalonnasütéssel. Indulás 10 órakor a Teleki Magyar Háztól. (esőnap: augusztus 20.)
19.00 – Régizene hangverseny: Collégium Régizene Együttes (Nagykároly) H: a Fekete Sas udvara (esőhelyszín: óvárosi ref. templom)
16.00 – „Cantate Dominum Canticum Novum" Énekverseny
20.00 – Szimfónikus hangverseny: Péter Bernadett (orgona), a Római Konzervatórium hallgatója, Lenghel Marius (hegedű) a nagybányai Művészeti Középiskola tanára.
18.00 – Előadás: Szent István vallásválasztása (Hámori Péter történész, Budapest, Pázmány Péter Tudományegyetem)
Kiállítás: A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye művészi értékei. Látogatható augusztus 21-ig!
19.00 – „Janus-arcai". XVI-XVIII. századi reneszánsz és barokk táncok. (Passamezzo Együttes, Kolozsvár)
H: régi főtér (esőhelyszín: Városi Színház)
10.00 – Látogatás a Történelmi Múzeum bányászattörténeti gyűjteményében. Tárlatvezető: Balogh Béla levéltáros. H: Megyei Múzeum
20.00 – A Transylmania Együttes Koncertje. H: régi főtér, vagy Városi Színház
20.00 – A Schola Rivulina Ifjúsági Kórus hangversenye.
19.00 – Templombúcsú és záróünnepség. Püspöki szentmise Schönberger Jenő szatmári püspök szolgálatával. H: Szentháromság templom
A rendezvény támogatói: ILLYÉS KÖZALAPÍTVÁNY, LENDVAY ALAPÍTVÁNY, valamint: BERKI Pál, JAKLOVSZKY György, OLAJOS Roland, SCHNEIDER László, SZÉKELY Erzsébet, SZÁSZ György, ZICHER Zsolt és a Máramaros Megyei Múzeum.
Médiatámogató: BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ
(Interneten) A gazdasági tárcának alárendelt bányavállalatok összesen legfeljebb 500 bányászt bocsáthatnak el az év végéig – jelentette ki Codrut Seres szakminiszter vasárnap, Târgu-Jiuban. Seres pénteken meglátogatta a máramarosi bányákat, szombaton a Zsil-völgyébe utazott, vasárnap pedig találkozott az Olténiai Kőszénkitermelő Társaság képviselőivel. A gazdasági miniszter elmondta: azért tette ezt a körutat, hogy a helyszínen tájékozódjon a bányaipari ágazat problémáiról, tekintettel arra is, hogy az idei esőzések a bányavállalatoknak nehézségeket okoztak.
Codrut Seres kifejtette: a bányaiparban az év végéig legfeljebb 500 alkalmazottat lehet elbocsátani, őket is csak szükség esetén, mivel minden bányavállalat elvégezte a költségvetési egyensúly megteremtéséhez szükséges személyzetcsökkentést. A miniszter hozzátette: a szaktárcának csak mintegy 500 bányaipari alkalmazott végkielégítésére van pénze, ezért a társaságoknak ehhez a határértékhez kell igazodniuk.
Szeretettel várjuk a Magyar Köztársaság kolozsvári Főkonzulátusának égisze alatt megrendezendő Szent István Gálaestre. Időpont: 2005. augusztus 19., 19.00 óra. Helyszín: a MILLENIUM III üzletkötő központ (volt Fekete Sas fogadó) díszterme. Fővédnök: Dr. Cseh Áron Gusztáv, főkonzul. A műsorból: magyar klasszikusok (Herki József és Herki Cristian előadásában), magyar táncok (a koltói Somfa néptáncegyüttes közreműködésével), valcerek, tangók (a Pro Arta kvartett előadásában), tánczene. A Gálaest keretében a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága által felajánlott alkotások (Dudás Gyula, Bertoti Péter, Strébeli Róbert, Schneller István, Bitay Zoltán, Kőszeghy István, Győri Kinga, Barkóczy Vera, Crãciun Judit, Bary Emma, Vigh Ágota, K. Matyikó Margit munkái) aukciójára is sor kerül.
Szervező: ProKlass Event Consulting (0745-266667, 0723-601470).
– Emlékeztetjük az érdekelteket, hogy két hét múlva, augusztus 29-én, hétfőn indul a Teleki Magyar Ház idei kézműves és nemezsátor-építő tábora! A résztvevőket aznap reggel 9 órára várják!
– VÁRJA a gyermekeket a Teleki Magyar Ház játszóháza, IV. osztályosokig. Érdeklődni lehet a 212-668-as telefonszámon, naponta 17-21.00 óra között, vagy személyesen, akár az óvónéniknél! CSAK MAGYARUL BESZÉLŐ gyermekeket tudnak fogadni!
– LEGKÖZELEBB augusztus 18-án, csütörtökön 18 órára várják gyógytornára az érdeklődőket!
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy szombat este 20.00 óráig még lehet jelentkezni a nagybányai Szentháromság Plébánia és a Teleki Magyar Ház által meghirdetett énekversenyre. Ha eddig az időpontig sem gyűl össze elegendő versenyző, elmarad a Szent István napja előtt tisztelgő esemény. Emlékeztetőül: műfaji, stílusbeli megkötés nincs, az „Isten, haza, nemzet" témakörhöz kapcsolódva a versenyzők szabadon választhatnak KOMOLYZENEI VAGY EGYHÁZI DALOK, NÉPDALOK ÉS KÖNNYŰZENE között. Egyéni jelentkezőket várnak Máramaros megye bármely településéről, a nagybányai Szentháromság Plébánián, Czol Ernő kántornál személyesen, vagy a 212772-es (délelőtt), illetve 212668-as (délután) telefonszámokon. A rendezvényre a cintermi római katolikus templomban kerül sor, augusztus 16-án, kedden 16 órai kezdettel!
Mire az ember kész felnőtté válik, többnyire elszakad a modern zenei együttesektől. Már nem követi ezek születését, pályafutását, kimúlását. Rendszerint saját fiatalkorának együtteseivel idősödik, és azokhoz marad hű. Az újakkal, a modern idők zenéivel, bandáival, stílusaival többnyire csak nagy közös fesztiválokon, városnapokon találkozhat. Ilyenkor a legszembetűnőbb, hogy a nagynevű híres magyar együttesek majdnem kizárólag magyarországiak, a hazaiak pedig, akik közismerten híresek, nem magyarul énekelnek. És nem is angolul.
Ha azt kérem a fiataloktól, hogy soroljanak föl legalább öt híres hazai együttest, mondanak, de közülük egy se magyar. Nincsenek közismerten híres, jó értelemben vett sztár együtteseink, a ritka jó hangú énekesnőt, Dancs Annamáriát leszámítva. A sztárok pedig, akik vannak, immár szép számban nem közülünk valók. Vajon miért? Gyengék vagyunk? Stílustalanok alkotásban, zenében? Avagy nem futtatjuk kellő odafigyeléssel a sajátjainkat? Netán ők sem nyüzsögnek eleget a lehetőségek körül? A válasz bizonyára ez is, az is, de tény: számos úgymond sztárolt magyarországi, meg hazai együttes még csak előzenekara sem lehetne néhány erdélyi szerény hírű bandának.
A TransylMania úgynevezett etnorockot játszik, népzenét dolgoz át rock ritmusra, illetve verseket zenésít meg. Az együttes két évvel ezelőtt tört ki a kisvárosi névtelenségből. Azóta részt vettek több erdélyi zenetalálkozón, de fölléptek a magyarországi Sziget Fesztiválon és koncerteztek a Kormorán együttessel. Első CD lemezük címe: Legyen úgy, mint régen volt. Az együttes tagjai: Cseresznyés Szilamér együttes alapító, basszusgitár, ének. Bogyor Gábor billentyű, Kátai Jocó dobok, Ségercz Ferenc töröksíp, pásztorfurulya, tilinkó, Cseresznyés Emília és Szélyes Margit ének, vokál.
– Én a zenétekben egy dolgot nem értek, hogy itthon csináljátok. Ahhoz szoktunk, hogy az új stílusok és a nagyhangzású bandák Nyugatról jönnek. Amerikából, újabban Írországból, Magyarországról, netán Bukarestből, de semmiképpen sem egy erdélyi bányavárosból, Barótról.
– Miért? Nagyobb tehetségek itt is pont úgy születhetnek, mint Amerikában vagy Írországban. Igyekszünk őszinték lenni: mi pontosan úgy érzünk, ahogy énekelünk és amit megírunk.
– Az együttes neve, a TransylMania, ez az albumcím, hogy „Legyen úgy, mint régen volt", ez a zene akar valamit, nem csak szórakoztatni, meg jól szólni...
– Nem egy szórakoztató zenekar akarunk lenni. A hagyományainkat ápolni kell, elfelejtődnek, elvesznek az emberekben. Mindenki rohan, senki nem veszi észre, hogy ennek a drága jó magyar népnek sok értékes kincse van. Ezeket próbáljuk mi egy kicsit felkarolni, előadni. A lényeg, hogy ne menjünk el innen Erdélyből, és másokat is arra ösztönözzünk, hogy maradjanak itthon, és itthon tegyenek valamit. Mindenki abban látja a jövőjét, hogy elmegy, és ez minket elszomorít. Azt szeretnénk, hogyha el is mennek tanulni, utána visszajöjjenek és itt mutassanak fel valamit.
– Azt értjük, hogy van egy mániákus, aki a hagyományokat ilyen formában is ápolni akarja, hogy rock-ruhába öltözteti. De hogy ennyi mániákust talál maga mellé, az már ritkább. Mit szeretnétek a rock nyelvén megszólaltatni?
– Régi dolgokat szedünk elő, népdalok is vannak, régi versek, balladák, ezeket próbáljuk egy másfajta zenei műfajba átmenteni. A népi gyökerekhez való visszanyúlást nem most és nem a TransylMania találta ki, hanem már annakidején, a XX. század elején, amikor egy kultúra kezdett kifulladni, és visszatért a gyökereihez. És azt hiszem, nekünk azzal van szerencsénk, hogy itt élünk, és nem kell a szomszédba menjünk a gyökerek után.
(Marosvásárhelyi Rádió)
(BÚSz-interjú) Deák János neve nem ismeretlen lapunk olvasói előtt, hiszen a rendszerváltást megelőzően fotói, fotóriportjai hosszú éveken át rendszeresen jelen voltak a máramarosi lapokban. Nem kevesebb, mint 32 esztendeig állt az írott sajtó szolgálatában. A „Pentru socialism" c. lapnál kezdte fotóriporteri pályáját. Közel egy évtizedig dolgozott ott, majd az 1968-as „nagy tisztogatás" során került a magyar nyelvű „Bányavidéki Fáklyához", ahol nyugdíjazásáig, azaz 1989-ig dolgozott.
– A festészettel hogyan került kapcsolatba?
– Apám is festett, főleg levelezőlapra. Tehát engem már otthon megcsapott a festék szaga. Érdekes módon, soha nem éreztem késztetést, hogy levelezőlapra fessek. Egyszer vagy kétszer talán megpróbáltam, de nem tetszett az eredmény. Általában a kertben festettem: a szomszéd házat, az öreg fákat... A sétányra ugyanis szégyelltem kimenni. Ezen kívül imádtam moziba járni! Láttam Jávor Pált, Karádyt, Csortost, meg a többieket, s otthon, emlékezetből, megrajzoltam a portréikat. Szomszédunkban lakott a templom- és tájképfestő Ziebert Sanyi bácsi. Apámnak nagyon jó barátja volt. Nála remekül éreztem magam, mindig leültem a küszöbére, és néztem, hogyan fest. Érdekességként említem meg, hogy három állványa volt, mindig három vásznon dolgozott egyszerre. Amikor például zölddel festett, akkor ide is, oda is, amoda is tett egy kis zöldet… Tőle sokat tanultam. Apám ugyanis elzárta előlem a festékeket, meg elagyabugyált, ha elmázoltam egy kicsit a festékéből, amikor nem volt otthon. Sanyi bácsi szerette ha ott vagyok. Beszélgetett velem, kiflivel, cukorkával kínálgatott. De nem ez, hanem a festészet kötött le.
– Akkoriban Nagybányán nyáron tele voltak az utcák festőkkel. Rengeteg kicsi bányászház volt, emlékszem azokra a kontyfedeles bányászházakra, az olyan kis utcákban, mint a mi utcánk, az Opincarilor, azaz a Török utca is volt. Átellenben, a Zazaron túl, akkor még nem volt semmi. Látszott a Festőiskola, mellette Weis festékgyára. El-el lopakodtunk oda, s hoztunk magunknak színes földet, amivel aztán kentük a falakat rendesen... Apámnak volt egy egycsöves messzelátója, azzal kémleltük a környéket. Az utcai festők mindig lekötöttek. Így ismerkedtem meg például Zifferrel. Akkoriban utcák közötti focibajnokságokat rendeztünk. A Libamező csapata erős volt, minket Zazar-partiaknak neveztek. Megbeszéltük még az iskolában, hogy nem haza, hanem egyenesen focizni megyünk. Elindultunk tehát a Libamezőre. Nagy zajjal, ricsajjal vonultunk végig az utcán. Megláttam egy festőt a Zazar-parton. Ziffer volt az. Megálltam a hátánál bámulni. A srácok kiabáltak, hogy menjek már, de nem mentem. Ziffer nem hallotta a kiabálást, mert süket volt. Akkor ezt még nem tudtam róla. Rámszólt, hogy nincs egyéb dolgom, vagy valami hasonlót, nem értettem tisztán. A történethez hozzátartozik, hogy elég jól rajzoltam az iskolában, rajzból mindig kitűnő voltam. Szóval amikor láttam, hogy Ziffer nagyjából felvázolta a témát (a református templomot), azt mondtam neki: – Ezt én is meg tudom csinálni! Ő visszakérdezett: – Mi az? Megismételtem hangosabban, de nem szólt semmit. Akkor papírt és ceruzát vettem elő (mindig volt nálam), megrajzoltam a témát és megmutattam neki. Aznap természetesen már nem mentem focizni, néztem ahogy Ziffer sasszézva, sántítva dolgozik. A részleteket figyeltem, azért is ragadt meg bennem úgy az a találkozás. Amikor összepakolt, megkértem, engedje, hogy segítsek hazavinni az állványt. A lakásához érve megkérdeztem: – Máskor is jöhetek? – Festő akarsz lenni? – kérdezett vissza. Járni kezdtem hozzá. Szeretett engem, de ki is használt. Például felírta egy papírra, hogy mire van szüksége, aláírta, s azzal elmentem Frankovicshoz vagy Kovácshoz, mert ők ketten árultak festéket a városban. Nem kellett pénzt vigyek, ők majd utólag elszámoltak. Ziffer többnyire csak a vázlatokat csinálta meg kinn, a képeket otthon fejezte be. Ha kellett, fát vittem be, később a vásznat feszítettem ki neki. Ez utóbbira nagyon kényes volt. Egyébként is nagyon pedáns, de amilyen morcos, olyan jólelkű ember volt. Első találkozásunkkor a nevem felől érdeklődött. – Te Ferinek vagy a fia? – kérdezte. Jól ismerte ugyanis az apámat. Háromszor is elmondtam, amíg megértette. Úgy beszélt, mintha én lennék süket. Először úgy tűnt, mintha kiabálna rám, de aztán megszoktam. Félszavakból is megértettük egymást, nem sokat beszélgettünk. A rajzaimból is vittem neki, nagyon sokat korrigált engem.
– Nagy Oszkárral később kerültem kapcsolatba. Apám ugyanis kádármester volt, csak éppen hordókat nem szeretett csinálni, minden mást igen. Rámakészítéssel foglalkozott, így Ziffer többször küldött hozzá rámákkal. Jó mesterember volt. Nagy Oszkár úgynevezett vakrámákat, különféle feszítős rámákat rendelt. Ezeket néha én vittem haza neki, így kerültem vele is kapcsolatba. Egyszer a rajzaimat is magamhoz vettem. Kíváncsi voltam, hogy mit mond rájuk. Megnézte, durván beléjük húzott a krétával, s azt kérdezte: – Láttál te ácsot faragni, vagy apádat, hogyan faragja a dongát? Na úgy kell ezt is csinálni, ahogy az ácsok faragnak. Darabosan. Kezdtem megérteni, megszeretni Nagy Oszkárt. Addig kicsit távol állt tőlem, nekem Ziffer munkái tetszettek igazán, megfogott kemény, élénk színeivel. Nagy Oszkár egy teljesen egyéni művész, nagy egyéniség volt. Nemigen szerették, ugyanis elég barátságtalan természete volt. Viszont kitűnően festett.
– A rajzokat, amiket Nagy Oszkár javaslatai alapján rajzoltam, elvittem Ziffernek. Ő azt mondta, ez nem én vagyok. Akkor megszeppentem egy kicsit, meg is sértődtem. De nem mertem vele vitatkozni, mert nagyon tiszteltem. Akkoriban nem voltak olyan bátrak a gyerekek, mint most, hogy egy pillanat alatt odamondjanak. Mindenesetre arra számítottam, hogy nagyon meg fog dicsérni, de pont az ellenkezője történt. Ez nagyon rosszul esett nekem. Hanyagolni kezdtem Ziffert és átpártoltam Nagy Oszkárhoz. Jártam vele is festeni. Persze ő is a kezembe nyomott egyet s mást, hogy cipeljek. Neki ráadásul kis asztalkája is volt, amire a festékeket, meg néha a palettáját tette. Nagyon szépen festett, erre később jöttem rá. Ma már őt tartom a legjobb nagybányai festőnek. Ziffer még a nevét sem szerette hallani. Amilyen nagy egyéniség volt Nagy Oszkár, olyan egyedül maradt a nagybányaiak között.
– Ilyen előzmények után kerültem Nagysomkútra. Ott nem volt kapcsolatom festőkkel. Nem is mondtam soha senkinek, hogy festek. Egyszer viszont a barátaim megláttak ecsettel a kezemben. Nagyon elcsodálkoztak. Egyikük megkérdezte: – Ismerem-e Kászonyit, a festőművészt, aki Berkeszen lakik? Miért nem keresem fel, hiszen csak másfél-két kilométerre lakunk egymástól? Felkerestem hát. Nagyon örült az öreg, sokat beszélgettünk, s nagyon összebarátkoztunk. Főleg a tudása kápráztatott el, két lábon járó enciklopédia volt. Az is tetszett ahogyan festett. Akkor még nem voltam olyan igényes, most már biztosan nem tetszene. Egyébként szakmáját tekintve műépítész volt, de elvégezte Thormánál a kétéves festőiskolát is. Akkor már idős volt, de azért nagy nehezen sikerült rávennem, hogy menjünk ki az erdőbe festegetni. 1956-58-ban, amikor Sajnelik végzett, és hazakerült Somkútra, látva munkáimat azt tanácsolta, hagyjak békét Kászonyinak, mert jobban festek, mint ő.
– Elég naív voltam még abban az időben, pedig átláthattam volna a dolgokat. 1958-ban a hagyományos őszi városi művészeti kiállításon három képpel jelentkeztem. A megnyitón, az előtérben, egy hatalmas képet pillantottam meg: munkásokat ábrázolt, a giccs szélét súrolta, de a legjobb helyen szerepelt. Szokásomhoz hűen bejártam a kiállítás minden sarkát, s az egyik eldugott helyen rátaláltam egy nagyon gyönyörű Ziffer-képre. Nagyon meglepődtem és elgondolkoztam. Elmentem Berkeszre panaszkodni Kászonyi barátomnak. Ő azt mondta: így van ez...
– Amikor az újsághoz kerültem, félretettem a festőállványt, s hozzáfogtam fényképezni. 7-8 évig majdnem semmit sem festettem. A szerkesztőségben összebarátkoztam egy regáti emberrel, aki iparművészeti középiskolát végzett, de a kereskedelemben dolgozott. Kapcsolatai révén néha hozzájutottunk egy kis kávéhoz, sajthoz, ehhez-ahhoz, amikhez egyébként nem jutottunk volna hozzá. Egyszer feljött a szerkesztőségbe, s meglátott rajzolni. Szokásom volt rajzolgatni amikor nem volt egyéb dolgom, főleg gyűléseken, ahol általában a kollégákat rajzoltam le, krokikat készítettem. Megkérdezte, hogy festeni is tudok-e, meg hogy miért nem festek? Mondtam: se vásznam, se festékem… Egyik este csengetett valaki az ajtómon. Ő volt az, egy nagy tekercs grundolt vászonnal a hóna alatt: – Iancule (így fordította le a Jankót), na, sã nu spui cã n-ai pe ce picta! Majdnem megcsókoltam örömömben. Később kiderült, gesztusát némi hátsó gondolat is vezérelte, tudniillik rámakészítéssel is foglalkozott, de nem ez számított. Így kezdtem el ismét festegetni. 1974-ben volt az első kiállításom, a mozi előcsarnokában. A kollégáim közül senki sem tudott előre semmiről, kész tények elé állítottam őket. Nagy sikere volt a kiállításnak. A barátom árulta a rámáit, én pedig a festményeimet, így mindketten jól jártunk. Egyetlen képet sem vittem haza, mindet eladtam. Kihúzott a bajból, autót is vettem…
– A hatvanas években került a Fáklyához Walter Frigyes. Kevés ideig festészettel foglalkozott, majd teljes mértékben a grafikának szentelte tehetségét. Nagyon jó barátok voltunk, rengeteget jártunk együtt festeni. Neki is jól jött, hogy nekem volt autóm, s én is szívesen töltöttem vele el az időmet. Később ő is vásárolt autót, s felváltva, hol egyikünk, hol másikunk autójával jártuk a természetet. Sok bátorítást kaptam tőle. Hogy tanultam volna tőle, nem mondanám, de nagy hatással volt rám, emberileg és művészileg egyaránt.
– Eddig öt kiállításom volt, a magyarországival együtt, de mind egyéni. Csoportos kiállításokon soha nem vettem részt, mivel annakidején annyira mély nyomot hagyott bennem a Ziffer-képpel kapcsolatos tapasztalat. Az évek folyamán nagyon sokat képeztem magam, nagy szakmai titkok már nincsenek előttem. Jelenleg a legnehezebb technikával, temperával dolgozom. Az olaj engedelmesebb, a tempera egy pillanat alatt megszárad, gyorsan kell dolgozni vele, s ez rutint feltételez. Lehet, hogy más nem ezt mondaná, de ez az én véleményem. A nagybányai festészeti hagyományokat akarom továbbvinni, egy kicsit másként, mondjuk egy kicsit expresszívebben. Nagyon jól tudom, hogy képeim egy kicsit Nagy Oszkárosak, egy kicsit Zifferesek, egy kicsit Mikolásak. Persze hogy olyanok, hogyan is lehetnének mások, hiszen ők is ezekkel a színekkel dolgoztak…
– Nem pénzszerzési céllal festek, úgy nem is tudnék festeni. Ha pedig rendel tőlem valaki festményt, kikötöm: megfestem a témát, de úgy, ahogyan én látom, ahogyan én szeretem. Másolni nem szeretek. Itt vagyok az élet alkonyán, s ha visszagondolok az eltelt időszakra, látom, hogy hol hibáztam. Talán nem lett volna szabad olyan érzékenyen lereagálnom az élet dolgait, mert sokat veszítettem azidő alatt, amíg nem festettem. Szeretem a fotót is, de festőként tudom igazán kifejezni magam.
– Végezetül mondjon néhány szót legutóbbi kiállításról…
– Szerencseként is elkönyvelhetem, hiszen nem mindenkit ér életében olyan megtiszteltetés (post mortem talán), hogy képei meghívásos alapon bejussanak a budapesti Magyar Kultúra Alapítvány székházának Széchenyi - aulájába...
– Talán nem kellene a szerencsére fogni… Köszönöm a beszélgetést!
Lejegyezte: Tamási Attila
Pomogáts Béla beszélgetése Szilágyi Domokossal
Az alábbi beszélgetés 1975 októberében készült Kolozsváron, Szilágyi Domokos lakásán. A beszélgetésnél, amelyet Pomogáts Béla készített, a Magyar Televízió forgatócsoportja (Borús Rózsa szerkesztő, Szilágy Virgil operatőr, Glósz Imre, Péterfay Attila és Billege Károly) működött közre. Szilágyi Domokos verseiből is felolvasott (ez az alábbi szövegből kimaradt). Egy év múlva a költő önkezével vetett véget életének, a beszélgetés így az utolsó interjú, amely Szilágyi Domokossal készült.
– Ha költészetről beszélünk, gyakran vesszük hasonlatnak a zenét. Szilágyi Domokosnak a költészete is a zenét idézi, éspedig talán Bartók zenéjét. Az ő verseiben is megjelenik az a művészi szintézis, amelyet Bartók hozott létre a legrégibb, a legősibb és a legújabb, a legmodernebb zenei nyelv között. Egyetértesz-e azzal, hogy olvasóidnak Bartók neve jut az eszébe verseidről?
– Szándék szerint azt hiszem, igazad van, minőségi különbség azért mégis akad. Mindenesetre, a zenét szeretem, Bartókot különösen. Ahogy én magamnak megfogalmaztam: Bartók fegyelmezett szenvedélyét; nem is szenvedélyét, hanem indulatosságát a szigorúan zárt formák keretében. Olyan heves ritmusokban, amilyeneket például a két zongorára és ütőhangszerekre készült szonátában, a Zene húros, ütőhangszerekre és cselesztára vagy a Divertimento című műveiben találunk. Ezekre gondolok főleg. Ritmikailag ezek ragadtak meg leginkább. Hogy a szintézis nekem mennyire sikerült, az egészen más kérdés, és nem is az én dolgom, hogy eldöntsem. Mindenesetre a szándék megvan és a zene – nemcsak Bartóké – mindig is hatott rám, már gyermekkoromtól fogva. Szeretem a zenét és azt hiszem, hogy ez a legtöbb, amit mondhatok róla. (…)
– ... Bartók zenéjében ott rejlik a legrégibb magyar zene, a népzene legrégibb rétege. Azt hiszem, a te verseidben is jelen van a magyar népköltészet régisége, archaikus múltja.
– Igen, a népköltészet is nagy élményem volt. Van nekem egy elméletem, ezt már több ízben kifejtettem, amelyben a költő fejlődését jobb szeretem egy természettani törvénnyel magyarázni. Ezt a törvényt a biológia úgy ismeri, mint Häckel „biológiai alaptörvényét". Lényege az, hogy az egyed fejlődése, a magzattól a felnőtt korig, megismétli a törzsfejlődést. A költészetben, a költő fejlődésében is valahogy ez a helyzet: elindul a legegyszerűbb formától, esetünkben a népköltészettől például, hogy eljusson, ha nem is a legbonyolultabbig, de talán önmagáig. (…)
– Verseidben erős a megszerkesztettség, tehát az, hogy a szöveg elemei nem egyszerűen az indulati erőtől kapják létüket, hanem nagyon erős harmóniában állnak egymással, nagyon erősen meg vannak szerkesztve. Talán ez a megszerkesztettség is a mai ember világképét képes megfelelően kifejezni.
– Ehhez nem tudok hozzászólni, én nem szoktam olvasni a saját verseimet. Amikor megírom, még 24 óra múlva elolvasom, azután már utálom. (…)
– Nekem nagyon tetszett a nyáron az Utunkban az Öregek könyve című versed. Mondanál róla valamit?
– Igen, az Öregek könyve jövőre fog megjelenni a Kriterion gondozásában, Plugor Sándor húsz rajzával. A kötet úgy született, hogy Plugor mutatott nekem vagy ötven rajzot, főleg a szüleiről. Nagyon jó rajzoló, és nem is szégyelli, hogy tud rajzolni. Ebből válogattam én húszat és ehhez írtam egy ívnyi verset. Megállapodtunk a Kriterionnal, hogy egyik oldalon a rajz, a másik oldalon harmincsornyi vers lesz. Így fog kijönni egy kis kötetecske, kb. ötvenlapos lesz.
– Menjünk vissza talán három esztendőt. Három évvel ezelőtt jártál Északon: Skandináviában. Merre utaztál, milyen volt az utad, mit láttál?
– A norvég Pen Club meghívására mentünk Majtényi Erik barátommal és kollégámmal. Neki támadt az a félig szerencsés, félig szerencsétlen ötlete, hogy menjünk kocsival, mármint az övével. Így aztán kocsival mentünk. Persze most ki fog átkozni, ha elmondom, hogy a tízezer kilométerből, amit leszaladtunk, kb. ezret taszítani kellett a kocsit. Ahogy átléptük a magyar – osztrák határt Sopronnál, Nyugaton már minden városban megfordultak a Volga után – Eriknek Volgája van –, mert ilyen „állatot" még nem láttak. Szóval úgy rendbe tette, hogy állandóan bajunk volt vele. Nem számít, azért nagyon élveztük. Végigmentünk Ausztrián, Nyugat – Németországon, menet Nürnberg, Hamburg felé, vissza pedig a Rajna mentén jöttünk le. Aztán Dánián – Koppenhága, Helsingör, onnan át Göteborgba, onnan Oslo, Stockholm, aztán le Dél – Svédországba, és vissza ismét Dánián keresztül Nyugat – Németországba. Mindenütt felolvasóesteket tartottunk. Öt helyen volt felolvasóestünk, a legelső Grazban, aztán Oslóban, Stockholmban, Lundban, Bécsben.
– Magyar közönséggel is találkoztatok?
– Természetesen, az ottani magyarok meghívására mentünk tulajdonképpen. Az oslóiak intézték el, hogy az oslói Pen Club meghívjon és lényegében azért hívtak, hogy fölolvasásokat tartsunk. És főleg, hogy könyveket vigyünk. Tudvalevő, hogy Nyugaton a könyv nagyon drága, viszont az is tudnivaló, hogy a Nyugatra szakadt magyarság egy része rettenetes lelki nyomorban, szellemi nyomorban szenved. Mi kétszáz könyvet vittünk, részint saját köteteket, részint a Kriteriontól kapott reklámpéldányokat. Gyermekverskönyveket, mindent. Tele volt a Volga, két tonnát nyomott, úgy meg volt tömve. Úgy vették a könyvet, mint a cukrot, mindenütt őrült nagy közönség volt és nagy siker, amit nem magunknak tulajdonítottunk, inkább annak az elszigeteltségnek, amelyben az ottaniak élnek.
– Valami turisztikai élményed is van? Idegen országok életét megismertétek-e?
– Körülbelül úgy jártunk, mint Móricz novellájában a világjáró, mindenütt csak magyarokkal találkoztunk. Ők adtak kézről kézre és mindenütt gulyáshússal vártak, úgyhogy a végén már a könyökünkön jött ki ez is, meg az egri bikavér. Aztán elszakadtunk, kétfele szakadtunk. Erik a lányával volt, ők az egyik felől, én a másik felől utaztunk, Stockholmban már külön jártunk, gyalog. Én főleg Stockholmot élveztem, bejártam a skanzent, a belvárost. Ezeket gyalog, ez tetszett a legjobban. Az NSZK-ban éppen csak meg tudtunk állni a nagyobb városokban, a német autópályán – tudod – az ember nem lát semmit, csak kocsikat.
– Főleg fiatalokkal, de voltak azért idősebbek is. Oslóban volt egy öreg bácsi, aki elvett egy norvég hölgyet, úgy ment ki. Ő például színtiszta hobbiból vett egy román könyvet, és megtanult románul. Például ilyen élményünk volt. A felolvasóest után meghívott magukhoz, Eminescu-fordításokat mutatott, dilettáns, közepes munkák voltak, szép könyvízű, papirosízű nyelven, kissé archaikusan is. Nagyon szép teljesítmény volt tőle mindenesetre. Ilyen nyelvészeti érdeklődésű bácsi volt.
– A fiatalok közt olvastál fel verseket, saját verseket?
– Mind a ketten olvastunk föl, mondom, rendesen előre megszervezett olvasóestek voltak.
– Arra szeretnék kilyukadni, most már nem kertelek sokáig, hogy a fiatalok körében milyen tapasztalataid voltak, vagy vannak itthon?
– Nem nagyon ismerem őket, őszintén szólva. Felolvasóestekre itthon nemigen szeretek járni. Azt hiszem, 1972 óta nem is voltam felolvasóesten. A legutolsó, ahol voltam, Bécsben volt. Nem vagyok kimozduló ember, az ismeretségi köröm Kolozsvárt meglehetősen szűk. Különben Kolozsvárt csak két és fél éve lakom, majdnem tizenkét évet Bukarestben éltem. Most költöztem le. Inkább otthon ülő ember vegyok, hetenként egyszer-kétszer mozdulok ki a házból. Nem tudok neked erről érdekeset mondani.
– Végül is megköszönöm a beszélgetést. Megköszönöm, hogy felolvastad saját verseidet. A leghitelesebb, ha a költő olvassa fel saját művét.
(Kényszerleszállás. Szilágyi Domokos emlékezete. Nap Kiadó, Budapest, 2005)
Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy jön Mohamedhez, tartja a mondás. Nos minket a hegy igen nehezen fogad. Vizum az útlevélben, sok pénz a zsebben, ujjlenyomat a nyilvántartáson (akár a bűnözöknél). Ez utóbbi talán nem indokolatlan azóta a bizonyos szeptember 11. óta, de akkor is megalázó. De mi – aki tud – mennénk alázatosan is Amerikába, amíg az „amy", szent dollár glóriájával a feje körül olyan otthonosan forog a világban, mintha az egész az ő birtoka lenne. Vagy géppisztollyal az oldalán, vagy csekkfüzettel a zsebében. És hozza magával szokásait, s azokkal együtt a nyelvét is. Ez utóbbi úgy terjed, mint a járvány, az érvényesülés egyik fő feltételévé vált!
A baj ott kezdődik, hogy egyre nagyobb helyet foglalnak el nyelvünkben az olyan szavak, fogalom-meghatározások, amilyenekre egyébként lenne magyar kifejezés is. Ezúttal azonban nem a beszélt nyelvről akarok írni, hanem az utcaképről. Arról, amelyet egyre inkább az üzletek uralnak. Akinek földszinti lakása van, már akkor is jól járt amikor kapta, most pedig nagy pénzért adhatja el a kereskedőknek. Mert kereskedni akar mindenki. Soknak a munka nemcsak büdös, de bizonytalan lehetőség is a megélhetéshez.
No de térjünk vissza Mohamedhez.
Tegyünk egy rövid sétát a Máramaros nagyáruház és a Zazar-híd között. Látni fogjuk, hogy ha mi nem is mehetünk egykönnyen Amerikába, eljön az akkor is, ha nincs útlevele, de még meghívója se.
Első dolog, ami szembeszökik, a két saroképület (toronyház!) homlokzatát díszítő mozaikok eltűnése a ROMDIL édességet reklámozó óriástáblái alatt. Filozófálhatok magamban: vajon a művészetet utálja valaki, a békegalambot, netán a melóst? Vagy talán azt a művészt, aki amellett hogy kommunista volt, még magyar is. Habár Erdős I. Pál nagy előszeretettel rajzolta az Avas népét...
Megindulsz a híd felé és nézed a cégtáblákat. Leltározok: az első a baloldalon a Fornetti, ahol ki van írva románul is, hogy édességet árulnak. Következik a La Madonett, aztán a King Art, Cameleon, Helene; egyiken sincs feltüntetve, semmilyen nyelven, hogy mit is árulnak bennük. A Canal 7, a kábel Tv ismerős, a Bijuteria-t is megértem, hiszen francia a szó anyja. A Dana is ismerős név, de a Helene-nél nem mond többet. A Transtour-ról kitalálhatjuk, hogy utazási iroda, a Cabinet Stomatologic-nál összevacog a műfogsorom. De a Zapping fashion-nál ez megszűnik, mert leesik az állam. A Chiemsee már jóakaratúbb; magyarázatul ott áll mellette a „Kim Say" felirat is. Ugyebár, így már világosabb... Jön aztán ármánykodva az Armany! Van még egy VIP Fashion, Zitex, Holdig Tour, s a sor a Rodna cukrászdával zárul, ami ugyebár már máramarosi illetőségű lenne. A másik oldal átleltározásához már nincs lelkierőm, csupán a Jeans Lotus és a BEL Ami vonzotta a tekintetemet. Ha valaki idecseppen, mondjuk Ufából a varázsszőnyegen, nem fogja tudni, milyen országban is jár. Csak ha lekapod a szeméről a kendőt, s a lába alá néz, jön rá a szétköpködött napraforgómagok maradványaiból, s egyből otthon fogja érezni magát.
Hogy a média se maradjon ki, a BÚSz július 22. számában terjedelmes hírdetés olvasható, angol nyelven. Így fizették meg. A Füles rejtvényújság miatt sem szégyenkezhetünk. Íme egy hirdetés: Mega Mobil Mania. Ajánlanak benne Wok készletet és Puzzle játékot is, jutalomképpen! Hát értse meg a nyugati turista is!
Mivel a városvezetőség nagy gondot fordít a „történelmi központra", az sem maradhat le a sorban. A cégtábla versenyt itt magasan az nyeri, amelyen a következő a felirat áll: „Non Stop Fast Food". Alatta: „Yammi, Yammi, that s good food." Ennyi. Találja ki Mari néni, mi van odabent, amikor nem működik a terasz! Én, mivel csekély az angol tudásom, a Yammykat nem értem. Talán a magyar hamizóval rokon? (hamm, hamm). Mindenképpen csodálatosan illusztrálja, hová érkezett mára a város több évszázados történelme.
A középiskolát végzett ifjak könnyen eligazodnak, de a többség csak a kirakatból tudja meg, mi van a cégér mögött. Valahogy a Major testvérek mondása jut eszembe, az „aranykorból": régen az volt kiírva a boltokra, hogy „Major", s bent húst lehetett kapni. Most az van kiírva, hogy „hús", de bent csak a Major van. Ezek a boltok nem vállalják a nevüket. Talán már csak Szász úr műhelyére van szép nagy betűkkel kiírva: „Szász Bádogosmester." Nem festette le senki, mint a helységneveket. Mi lenne, ha mindenki élne a lehetőséggel – de nem úgy mint a sugárúti transzparensen. Jó lenne, ha mindenki, a koltói zöldségárussal bezárólag, megértené: mi áll a hangzatos cím mögött. Sok mindent lehetne tenni annak érdekében, hogy az USA-mániásokon kívül mások is értsék, miről van szó. Ha már Szász úrnak nincs követője, legalább egy mindenki által érthető nyelven írják ki a lényeget. Vagy Pruteanu úr csak tőlünk védi állama nyelvét? Merthogy az angol az „His Master s Voice" (A gazda hangja) – ahogyan a régi lemezeken a gramafont hallgató kutya mellett szerepelt...
No akkor, bye, bye! A jövő héten jövök egy szép szótárral, hogy ne essenek ki a témából.
ui. Régen is voltak elnevezések: Fekete Sas például, de utána ott állt az is, hogy vendégfogadó. Vagy „Gyógyszertár a Szent kereszthez".
Különben a patikák most is kiírják: Farmacia Alga, Aspirin stb. Ők még nem CSAK kufárok!
A hónap első éjszakáján ismeretlen személyek behatoltak az egyik nagybányai kereskedelmi társaság székhelyére, ahonnan 4000 RON értékben vittek el különféle javakat. Ugyanazon az éjszakán egy másik kereskedelmi társaság irodája is a betörők útjába került. Ez utóbbi helyről 1400 lej értékű informatikai tartozékokat loptak el a "baglyok".
Ismeretlen elkövetők többször is meglátogatták az egyik nagybányai orvosi rendelőt, persze nem kleptomániájukra keresve gyógymódot, hanem csatornaelemek után kutatva. A város egyik intézményéből pedig egy mobiltelefonnal "ajándékozta" meg magát egy másik betörőbrigád.
Az egyik Horea utcai cég munkatelepére is több alkalommal behatoltak a törvénnyel hadilábon álló polgártársaink. Két sarokcsiszolót, egy fúrópisztolyt és egy fémgörbítő prést lovasítottak meg, összesen 3000 RON értékben. Az egyik Bukarest sugárúton található üzlethelyiségből ismeretlenek elloptak több telefonkártyát és mobiltelefon – tartozékot, összesen 2000 nehéz lej értékben. A rendőrség – akárcsak az előző esetekben - keresi az elkövetőket.
Az egyik Revolutiei téren leparkolt Daewoo Matiz márkájú személygépkocsiból, a bal oldali ajtó felfeszítésével, ismeretlenek kiloptak 1100 lej értékű javakat. A Transilvaniei utcában leparkolt, MM–98–FRT rendszámú, Opel márkájú személygépkocsiból egy 450 lej értékű CD – lejátszót szereltek ki az "alkalmi autószerelők".
Egyik éjszaka, az Oituz utcából eddig azonosítatlan személyek ellopták a MM–70–EDA rendszámú, Opel márkájú személygépkocsit.
A rendőrség valamennyi eset kapcsán nyomozást indított.
Felsővisón 820 lejt loptak ki Dumitru C. zsebéből. A tettes, Marian P. hiába húzta el a csíkot a "bűvészmutatvány" után, mert a rendőrök a nyomára bukkantak, s így a pénzt szinte teljes egészében visszajuttathatták a károsultnak. A Center–komplexumban egy pénztárcát loptak el a "zsebtőzsde– brókerek" a nagybányai illetőségű N. S. Izabellától, akit ilymódon 520 lejétől és személyi irataitól is megfosztottak.
Nagybányán a park egyik fájára, Szakállasdombón (Dumbrãvita) pedig egy diófára akasztotta fel magát egy fiatal hölgy, illetve egy 50 esztendős férfi. Apahegyen (Viile Apei) a 29 esztendős Florin L. a kertjében található cseresznyefára kötötte fel magát.
Szurdok (Strîmtura) és Rozália (Rozavlea) között, az útszéli árokban egy idős férfi holttestére bukkantak. Katalin közelében, a Lápos folyóban is találtak egy holttestet, amelyről kiderült, hogy Alexandru R. nagybányai lakosé.
A 32 esztendős deszei (Desesti) illetőségű Ioan R.–t halálos áramütés érte, miközben egy improvizált hegesztőgépet bütykölt.
Több közlekedési baleset is történt az elmúlt napokban, ezekből említünk meg néhány tanulságosabb esetet.
Valeriu G. C. az Aviatorilor utcában tolatni akart Renault Clio márkájú személygépkocsijával, de mivel nem volt elég figyelmes, elütötte C. Zoltán kerékpárost, aki könnyebb sérülésekkel megúszta a kalandot.
Oroszkő (Repedea) község főterén egy meglehetősen szokatlan és furcsa baleset történt. Miközben a Vasile S. által vezetett Román márkájú teherautó előzte, a 43 esztendős felsővisói Vasile P. – nek fejsérülést okozott a tehergépkocsi éppen leszakadó billenője. A rossz időben rossz helyen tartózkodó férfi kórházba került.
Nagybányán az Unirii sugárúton a 28 esztendős Stefan S. által vezetett Daewoo Tico elgázolta az úttesten átkelni akaró Maria – Terezia A.–t, aki könnyebb sérülésekkel úszta meg a nemkívánt találkozást. Jódon (Ieud) egy hat esztendős kislányt gázolt el az Izakonyha (Bogdan Vodã) irányából jövő, MM–05–CTO rendszámú Dacia Super Nova személygépkocsi, amit a 30 esztendős, szintén jódi illetőségű Vasile H. vezetett. A gázoló megállt ugyan, de aztán a rendőrség engedélye nélkül hagyta el a baleset helyszínét. A kislány, Daniela M., aki meg nem engedett helyen, futva próbált meg átkelni az úttesten, csak könnyebb sérüléseket szenvedett, viszont a gépkocsivezető ellen eljárást indított a rendőrség, a baleset helyszínének az elhagyásáért.
A 26 esztendős Daniel C. az egyik egyirányú utcában közlekedett Peugeot márkájú robogójával (nem egyedül, a nyeregben a 22 esztendős Dorina R.–val), anélkül, hogy bármilyen kategóriájú jogosítványa lett volna, s amikor elővigyázatlanul balra kanyarodott, kétkerekűjével a Grigore C. nagybányai lakos által vezetett Renault márkájú személygépkocsi elé került. A robogó utasa könnyű sérüléseket szenvedett, és kórházba került.
A 47 esztendős Maria A. még június közepén okozott egy balesetet MM–03–VZV rendszámú Dacia 1310 – es személygépkocsijával, a Hávord (Hovrila) – Törökfalu (Bucium) útvonalon, melynek során kórházi kezelést igénylő sérüléseket szenvedett. A balesetet követően a hölgy viszont nem értesítette a rendőrséget az esetről, az autót pedig szétszedve háza mögött elraktározta. Most személyi sérülést eredményező baleset helyszínének az elhagyásáért kell felelnie a törvény előtt. (ta)
Százhuszonöt évvel Németország mögött
(Szabadság) Kimerítő elemzést közöl a német Die Zeit lap arról, mennyire áll készen Románia az Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozásra. A kimutatás szerint a fejlődőképes nagyvárosok felkészeültek a csatlakozásra, de a vidéknek több évtizedre van szüksége az európai színvonal megközelítésére. Az elemzés szerint Románia szegényebb, mint a legelmaradottabb EU-tagország, Litvánia. Az ország egytizede él a szegénységi küszöb alatt. A Die Ziet megállapítja: a korrupció bizonyul a legnagyobb problémának, amellyel Romániának szembesülnie kell. A feketemunka az ország gazdasági tevékenységének majdnem felét teszi ki. Hozzávetőlegesen a cégek 40 százaléka nem fizet adót, és 1 millió a törvénytelen munkavállalók száma. Több százezren dolgoznak minimálbérért és feketemunkával pótolják keresetüket. A bukaresti Friedrich Ebert Alapítvány által tapasztaltak szerint a korrupció általánosan elterjedt. A német napilap vélekedése szerint „a régi mesterkedések még mindig hatnak". Mindezek ellenére Románia vonzó piacot jelent a külföldi befektetők számára az alacsony költségek miatt. Ilyen téren Romániának nincs európai versenytársa. Jelenleg kétmillió román állampolgár dolgozik Nyugat-Európában, és évente 4–7 milliárd eurót küldenek haza, Romániába. A jólét „szigetecskéi" mellett ijesztő a szegénység „sivataga". Amíg a bukaresti és nagyszebeni középosztály vadonatúj Daciákkal és használt BMW-kel furikázik, Vajdahunyadon vagy Bákóban a szekér a leggyakoribb jármű. Összehasonlítva Románia és Németország életszínvonalát, a Die Zeit megállapítja: a romániai lakosoknak mindössze két százaléka él úgy, mint a mostani német lakosság. Húsz százalékának életszínvonala megfelel a németek 1965-ben mért átlagának, ötven százalék pedig az 1955-ösnek. A fennmaradó népesség életmódja a németek 1880-ban mért életszínvonalával mérhető össze.
A román mezőgazdaság a legkevésbé hatékonyabb egész Európában. A csatlakozást követően a mezőgazdasági termelésből származó élelmiszerek megdrágulnak. Romániát jelentősen befolyásolja a mezőgazdasági termelés és munkatermelékenység alacsony szintje – mutat rá a Világbank szakemberei által készített tanulmány. A Világbank szakemberei szerint 2007-ben az EU-s támogatások nem fognak a mezőgazdasági termelők jövedelmének általános és azonnali növekedéséhez vezetni. A pályázati feltételek teljesítése után dől el, hogy melyek azok a termelők, akik több pénzhez jutnak. A 2007–2009–es időszakban az EU-költségvetésből hazánknak négymilliárd eurót fognak juttatni. Az állam saját költségvetéséből kiegészítheti ezeket az összegeket. Az EU javaslata, hogy a kiegészítő nemzetközi közvetlen kifizetés az EU-s átlag 20 százalékát képezze, ami 500 millió eurót jelent. Ebben az esetben már az első csatlakozási évtől kezdődően a 1,9 százalék lesz a jövedelemnövekedés a mezőgazdaságban. A középtermelők, akik 5–20 hektárnyi földterülettel rendelkeznek, hátrányos helyzetben lesznek a jelentos földterülettel rendelkezőkkel szemben. A kis területtel rendelkező termelők a román mezőgazdasági termelők jelentős részét képezik. Hatvan százalékuk kevesebb, mint öt hektár földterülettel rendelkezik, ezek több anyagi támogatáshoz juthatnak, mint jelenleg. Az Európai Unióhoz való csatlakozás kihatással lesz a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek áraira, ugyanakkor a romániai fogyasztókra is. A csatlakozást követően a mezőgazdasági termelésből származó élelmiszerek megdrágulnak. A tojás és az italok ára esni, más termékek ára viszont emelkedni fog – ez azonban két százalék alatt lesz – vélik a Világbank szakemberei. Azok a családok, amelyek nem termelnek élelmet még saját felhasználásra sem, valós és azonnali jövedelemveszteséggel számolhatnak.
Mindenhol felmerült a gyanú, hogy a légvédelmi eszköz radarja rákot okoz. "A románok el vannak ragadtatva."
23,5 millió euró értékű rakétarendszert vásárolt titokban a Védelmi Minisztérium Hollandiából. A közvetlenül a romániai elnökválasztások második fordulója előtt nyélbe ütött tranzakcióra mindössze egy szűkszavú, 2005. március 9-én kelt, a holland kormány által a parlamentnek címzett levél utal.
Az amerikai gyártmányú HAWK PIP III-as típusú rakétarendszernek, melyből az ország 8 darabot vásárolt, kétes hírneve van: állítólag az azt kezelők körében mindenhol rejtélyes módon megnövekedett a rákos, illetve leukémiás megbetegedések aránya.
A katonák szerint a rakéták radarjának sugárzása nem csak Hollandiában, de Németországban, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Államokban és Görögországban is szedett már áldozatokat – a megbetegedéseket kivizsgáló kormányzati szervek azonban eddig még nem találtak olyan bizonyítékot, mely ezt alátámasztaná.
A holland hadsereg szakszervezete kérdőíveket töltetett ki a rendszerrel dolgozó katonákkal: kiderült, hogy a 126 válaszadó közül 61 személy súlyos egészségi problémákkal küzd. 2001-ig 21 katona hunyt el rákban. Jelenleg 212 holland katona panaszát regisztrálták, közülük 73-an rákban szenvednek, 48-nak más egészségügyi problémája van.
Egy berlini ügyvédnél 700 német katona tett panaszt a rendszer radarjának sugárzása miatt – ugyanez az ügyvéd 20 görög és 30 brit katona érdekeit is képviseli. Az egyik, tüdőrákos katona szerint a német védelmi minisztériumhoz mintegy 1436 panasz érkezett – a minisztérium csupán 5 személy esetében ismerte el, hogy valóban a sugárzás miatt betegedett meg.
A rakéta eladása kapcsán Hollandiában Krista van Weltzen szocialista képviselő, pártjának védelmi és környezetvédelmi szóvivője interpellált. Arra a kérdésre, román kollégái tudnak-e arról, hogy a Hawk rendszerek vitát szültek Hollandiában, Cecilius van der Knapp védelmi államtitkár válasza így hangzott: a román fél természetesen tud a vitáról.
„Nem akarjuk megakadályozni román kollégáinkat abban, hogy megvásárolják a rakétákat, mivel kiváló rendszerek. A románok el vannak ragadtatva és mi meg vagyunk elégedve." A román védelmi tárca a központi sajtó kérésére sem reagált ez ügyben.
A bevásárlás körül azonban további kételyek is felmerülnek, ugyanis kiderült, hogy a holland légierő által még a ‘60-as években rendszeresített légvédelmi rendszer szavatossága – miután már háromszor felújították – jövőre lejár. Krista van Weltzen szerint a megvásárolt rakéták egy része már most is le van járva. Az üzemeltetési költségek pedig várhatóan magasak lesznek, mivel a világon egyre kevesebb helyen vannak hadrendben.
Ráadásul a politikai csillagállás is gyanús: a már 8 éve eladó rakéták iránt ugyanis a román fél épp akkor kezdett el érdeklődni, amikor Hollandiáé volt a soros EU-elnökség. A sajtó tudni véli, hogy titkos egyezség szerint a rendszer megvásárlásáért cserébe a holland fél ígéretet tett a csatlakozási fejezetek lezárásának sürgetésére. (transindex)
Románia és Bulgária uniós csatlakozásának időpontja egy évvel kitolódhat, idézi a Deutsche Welle Gerhard Schröder német kancellár keddi kijelentését. Schröder meggyőződését fejezte ki, hogy Románia és Bulgária tagja lesz az európai közösségnek akkor is, ha a csatlakozást egy évvel elhalaszthatják. Egy Bielefeldben zajlott tanácskozáson Schröder utalt az EU bővítési terveire, és hangsúlyozta: az Iránnal fennálló nézeteltérések fokozódását szem előtt tartva komolyabban kell kezelni Törökország csatlakozási tárgyalásainak kérdését.
(Nyugati Jelen) Az Országos Audiovizuális Tanács felmérést készített arról, hogy miként szerepeltek júniusban a rádió- és tévéadásokban politikusaink, közülük kinek mennyi időt szenteltek a híradások és egyéb műsorok.
Mint várható volt, a tévés toplistát államfőnk vezeti, ő kapott a legtöbb adásidőt (214 hír és 89 megszólalás), őt kormányfőnk követi (199 hír, 131 megszólalás), aztán Iliescu (145, 71), Adrian Nãstase (108, 76), C. V. Tudor (53, 38).
S mint ugyancsak várható volt, míg a fő hatalmi szövetséget 16 820 másodpercben szerepeltették, a fő ellenzéki erőt csak 10 741 másodpercben.
Azt viszont aligha nyelhetjük le, hogy a (még kormányon levő) aprócska Konzervatív Párt, amely ha nem lavírozna, még a parlamentbe sem kerülne be a maga 1 százalékával, több teret kapott, mint a 6 százalékos jelentős parlamenti erőt képviselő RMDSZ, s huszadrangú hályogkovács-politikusok is többet, mint a magyar nemzetiségű miniszterelnök-helyettes.
Ám ha megvizsgáljuk a különböző tévéadókat, különböző eredményre jutunk, ami után akár azt is mondhatjuk: mondd meg, melyik tévét nézed (adott esetben milyen újságot olvasol), s megmondom, ki vagy.
Ha pedig az egész írott és nem írott sajtó tükrébe nézünk, akár demokráciánk sántaságát is megfigyelhetjük.
Nem véletlen, hogy bizonyos országokban újabban már iskolákban tanítják az újságolvasás, rádióhallgatás és tévénézés mikéntjét.
Bár hallottunk hasonló hazai botladozó kísérletekről is, az újságolvasás, rádióhallgatás, tévénézés művészete vagy tudománya nálunk fontosabb lenne, mint a jól strukturált demokráciákban, hisz a médiafogyasztó egy része még mindig azt hiszi, hogy "ha megírta az újság", "bemondta a rádió", "mutatta a tévé", az szent igaz, vagy éppen ellenkezőleg, szemenszedett hazugság.
Az új tantárgy arra oktat, mit hihetünk el és mit nem a leírtakból, elhangzottakból és mutatottakból, hogyan hámozzuk ki az igazságot, mert bizony a média – és nemcsak a bulvársajtó, a pletykalap, a kereskedelmi rádió- és tévéadó – különböző érdekekből piszokul, szemtelenül, ravaszul és arcátlanul manipulál is, bár ezt körömszakadtáig tagadja.
Tisztelet, persze, ezúttal is a kivételnek, hiszen az még a mi balkáni vagy elbalkániasított tájainkon is erősíti a szabályt.
Kilin Sándor
Az Iskola Alapítvány kuratóriuma augusztus 2-i kuratóriumi ülésén 40174 Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra –, továbbá 3319 Hallgatói támogatásra jogosult személy pályázatát fogadta el és terjeszti végleges döntésre a Határon Túli Magyarok Hivatalához.
Augusztus első hetében az Iskola Alapítvány 25 730 Nevelési-oktatási, valamint tankönyv-és taneszköz-támogatásra jogosult személynek utalja a támogatást. Az Alapítvány eddig összesen 55 301 támogatásra jogosult személynek fizette ki a Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást. Miután a Magyar Kormány folyósítja a soron következő támogatások összegét, az Alapítvány utalni tudja azokat.
A kuratórium az Egyetemi oktatók bérkiegészítő támogatásáról is meghozta döntését: a beérkezett 454 pályázatot maradéktalanul elfogadta. Az egyetemi oktatókat az alapítvány augusztus második hetében értesíti e-mailben, a támogatás folyósítását pedig augusztus harmadik hetében kezdi el.
Kelemen Hunor
elnök
Nagy Zoltán
irodavezető
Korunk rohanó, lelketlen világában egyre távolabb kerülünk a természettől, és ez rányomja bélyegét életünkre. Ezt az űrt képes kitölteni egy kis házi kedvenc, de mindez óriási felelősséget is jelent, amivel ugyancsak számolni kell.
Az ember ősidők óta ösztönös késztetést érez az állatokkal való kapcsolattartásra. Egy-egy ünnep közeledtével sokan gondolnak arra, hogy "élő ajándékkal" lepik meg szeretteiket egy kutyus, cicus, vagy egyéb kisállat képében. Az ajándékozók sokszor azonban nem számolnak azzal, hogy az igazi meglepetést az okozza majd, amikor kiderül: egy plüssállattal ellentétben hús-vér társuknak komoly igényeik vannak, melynek kielégítése az állattartó erkölcsi kötelessége.
Az állat "jó gazda gondosságával" való ellátása magában foglalja a megfelelő táplálást, gondozást, a rendszeres állatorvosi ellátást, és mindez együttesen komoly összegre rúghat. Nem beszélve a váratlan kiadásokról, például az állat megbetegedése esetén, vagy a nemkívánt szaporulat megelőzésére szolgáló ivartalanítás kapcsán.
Az újdonsült gazdinak be kell látnia: gyökeresen megváltozik az élete az új társbérlő jelenlétében. A kutyások búcsút mondhatnak a reggeli lustálkodásnak: akár esik, akár fúj, a kötelező séta nem maradhat el!
A cicákkal már kevesebb a gond: a megelégedett dorombolás feltétele a tele pocak, egy meleg kuckó és egy macskaalom. Az apró hobbiállatok (tengerimalac, hörcsög, teknős) ugyanúgy igénylik a napi gondoskodást, és mindez természetesen alapos fegyelmet és odaadást követel az állat gazdájától.
Aki mégis úgy dönt, hogy felelősséggel vállalja az állat ellátásának mindennapi nyűgét, hihetetlen ajándékot kap fáradozásaiért cserébe. A kedvencként tartott állatok esetében a szeretet a cserealap. Ennek pedig az állatok rendszerint nincsenek szűkében. A szeretet, melyet az állattól kapunk, önzetlen és tartós. Az állat érzelmi lény: rendíthetetlenül adja a szeretetet, tekintet nélkül arra, hogy éheztetik, simogatják, ütik vagy kényeztetik. Az állat nem kel fel rossz lábbal, nem megalkuvó, nem hazudik soha, mindig őszinte és odaadó. Ilyennek született, ezt hordozza a génjeiben.
Az állat és az ember elválaszthatatlan társak és mindez alapvetően az állat feltétel nélküli önzetlen ragaszkodásának köszönhető. Ez a tulajdonság teszi alkalmassá arra az állatokat, hogy az ember teljes értékű társai legyenek. És ezért van az is, hogy az idős, beteg, egyedülálló emberek különös belső késztetést éreznek, hogy megosszák életüket egy hozzájuk hasonló kiszolgáltatott lénnyel: az állattal!
Az ember és állat között kialakult kapcsolatnak pedig hihetetlen jótékony hatásai vannak. Az orvosi gyakorlatban régóta ismert megfigyelés, hogy a különböző betegségek kezelésének sikere jelentősen függ a beteg lelki egyensúlyától. Hiába a legkitűnőbb gyógyszer, ha a lélek beteg, a test sem tud meggyógyulni. Épp ezért a legtöbb betegség kezelésekor nagy hangsúlyt kell fektetni a páciens életformájának megváltoztatására. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy az illető betegnek van-e társa, akivel megosztja bánatát, örömeit, aki enyhíti fájdalmát, és puszta létével értelmet ad a további élethez. Megfigyelték, hogy azok az idős emberek, akiknek életét egy kis kedvenccel való törődés feladata egészíti ki, ritkábban betegszenek meg, gyorsabban meggyógyulnak, és összességében tovább élnek, mint magányos társaik.
Dr. Király Péter
(www.egyperces.hu)
Elkezdődtek a klinikai vizsgálatok annak bizonyítására, hogy az éneklés valóban segíti-e a horkolással és a súlyosabb betegséggel, az apnoéval (OSA) küszködő emberek alvását.
A Royal Devon és Exeter Kórház fül-orr-gégész specialistája, Malcolm Hilton által vezetett kísérlet során, egy már korábban elképzelt és próbavizsgálaton átesett terápiát végeznek el klinikai keretek között.
Az Alise Ojay énektanárnő által kitalált gyógymód lényege, hogy bizonyos énekgyakorlatok segítségével megerősítik a lágy szájpad és a torok felső részének izomzatát, ezáltal segítik a horkolás és légúti szűkület mérséklését, illetve megszüntetését.
Dr. Hilton most 60 krónikus horkolással és 60 enyhébb apnoéval küzdő páciens bevonásával szeretné az énektanárnő elméletét megvizsgálni.
Emberek milliói szenvednek horkolástól vagy az OSA-tól.
A horkolás közvetlenül nem fenyegeti életünket, azonban kapcsolatba hozható a magas vérnyomás kialakulásával és a közúti balesetek okozásával.
Az OSA már sokkal nagyobb veszélyforrást jelent, a légút elzáródását okozva a mély alvás során. (BBC)
• Nem léphetett színpadra Szikora színesbőrű gidája a Magyar Szigeten. Az idei Magyar Sziget rendezői nem tudták szavatolni egy alig tizenhat éves, félig magyar, félig kongói vokálos biztonságát, ezért az R-Go vasárnap a háttérénekesnő nélkül lépett színpadra. Szikora Róbert az Indexnek elmondta, hogy a zenekar már korábban megérkezett a helyszínre, ahol Szonja a várakozás óráit sétálgatással töltötte. "Már ekkor is be-beszóltak neki" – mondta Szikora. A felfokozott hangulatban aztán a rendezők kijelentették, nem tudják garantálni, hogy valaki a közönségből hozzá ne vágjon egy üveget a lányhoz. Az énekesnő nélkül csikidámozó zenekar vezetőjét ugyanakkor nem hagyta nyugodni az eset, ezért az első szám után a közönséghez fordult és azt mondta: "szeretlek benneteket, és 99 százalékban egyetértünk, de van egy színesbőrű gidánk, akit a szervezők nem engedtek színpadra". Szikora a koncert közben többször is visszatért az incidensre, majd a koncert végén kijelentette, nem a bőrszín számít, hanem az, hogy valaki belülről magyarnak érzi-e magát. (index)
• Elárverezték Lennon kabátját. Egy árverés során talált új gazdára John Lennon mindössze egy alkalommal viselt kabátja. Az értékes darab, amit az egykori Beatles sztár egy 1966-os fotózáson viselt 100 000 fontért kelt el. A kikiáltási ár 30 000 font volt, úgyhogy az aukciós ház munkatársai igencsak meglepődtek a végeredményen. Az árverés során más emléktárgyak is kalapács alá kerültek: az „All You Need is Love" kézirata 600 000 fontért, Lennon New York-i zongorája 140 000 fontért, egy szemüvege pedig 55 000 fontért kelt el.
• Madonna: újabb albumrészletek. Egy internetes magazin a minap újabb részletekkel szolgált Madonna új albumával kapcsolatban. Az énekesnő a hírek szerint rövidesen piacra dobja „Hung Up" névre hallgató single-jét, amelynek producere Stuart Price lesz. A nagylemez pedig, amin a pop királynője jelenleg is dolgozik, ősszel kerül a boltokba. Az utóbbi néhány napban, valamint az elkövetkezendő körülbelül egy hétben Madonna Gwen Stefani és Christina Aguilera társaságát élvezi, akik a jelek szerint szintén hallhatóak lesznek a sztár következő albumán.
• Uzulbuzul, milyen hülye név 1 barbárnak!!
- Már értem. miért volt olyan olcsó a felszerelés...
• Ilyen közelről sokkal szebb a tűzijáték...
• A kezemben tartott növényevő lábatlan gyíkot csak a szakemberek tudják megkülönböztetni a hasonló kinézetű szakállas viperától...
• A jóllakott oroszlán emberre sohasem támad...
• Az ember nem is gondolná, hogy ilyen közel engednek magukhoz ezek a hatalmas gorillák...
• Ennek a kialudt tűzhányónak a kráterénél...
• Adja ide a fegyvert, itt most senki nem fog meghalni.
• A fa tetején vannak a legszebb cseresznyék.
• Kocsiban: Tuti beférek még a busz elé!
• Semmi ok a pánikra, kisebb légörvénybe kerültünk.
• Itt pont jó lesz, ebből a kanyarból látni az egész versenyt!
• Ezeket a gumiköteleket mindig átvizsgálják ugrás előtt!
• Ne félj! Ebbe még senki nem halt bele!
• "Beveszek még egy szem Viagrát..."
• "Méghogy 3000 Volt? Hahaha!"
• Mondtam már kicsim, hogy értek a villanyszereléshez.
• Ne essenek pánikba, ez a gáz nem mérgező!
• Mibe, hogy 120-szal is be tudjuk venni ezt a kanyart!
• Már látom a fényt az alagút végén ..... de miért dudál?
• Ha beleszippantasz a porba, sokkal jobban érzed magad!
• Látják, ez a ló még egy légynek sem tudna ártani!
• Ha megrántom a zsinórt, sürgősen húzzatok fel!
• Gyanús alakokat láttam az előtérben...
• Hülye kutya, mit vicsorogsz?
• Vakegér, ne hadonássz azzal a késsel!
• Egy kicsit vidd arrébb, mert pont felettem van a betontömb!
• Gyáva vagy, sosem húznád meg a ravaszt!
• Még hogy nem merem megcsinálni?
• A vadvízi kenuzás számomra rutinmunka!
• Ugyan már!!! Ezek mindig le vannak szigetelve...
A Skót Kiállítási és Konferenciaközpont a világ legforgalmasabb űrkikötőjévé avanzsált a napokban: Worldcon 2005 címmel rendezték meg öt napon át a World Science Fiction Society összejövetelét Glasgowban. A rendezvényen a tudományos-fantasztikus irodalom rajongói, művelői és művészei találkozhattak egymással, hogy átadják magukat a párhuzamos valóságok és a fantasztikus világok megismerésének és élvezetének. A konferenciát panelbeszélgetések, szemináriumok, workshopok egészítették ki, összesen mintegy 400 órányi program várta a látogatókat, akik szép számban meg is jelentek: körülbelül harminc ország 4500 sci-fi rajongója és írója képviseltette magát a rendezvényen. Talán meglepő, de az első napon több volt a női látogató, mint a férfi. A rendezvényen adták át a Hugo-díjat, melyet a tudományos-fantasztikus világ Oscar-díjaként is emlegetnek. A Hugo-díj Hugo Gernsback után kapta a nevét, akit a Science Fiction Magazin atyjaként tartanak számon. A díjat évente ítéli oda több kategóriában a World Science Fiction Society (WSFS).
Az utak egy-két hetesek, és azalatt a Teddy mackók megszabadulnak a stresszes beosztásukkal járó, bundájukat, szemüket, egyebüket túlzott szeretettel nyúzó kiskorúaktól. A játékmedvéket nem viszik világkörüli útra, végig Münchenben maradnak, ám ott annál zsúfoltabb programot kapnak: viszik őket várost nézni, játszani, megtekintenek egy hagyományos Teddy mackó pikniket és elviszik őket egy sörházba. A plüssmacik gazdái különleges programokat is igényelhetnek: pecáztathatják, golfoztathatják, bungee-jumpingoltathatják játékállataikat. Az iroda nem csal, valóban mindezt végigcsináltatja a mackókkal, amit fényképekkel igazol. Az ár 3,5 és 5 millió lej között mozog. Az igény egyre élénkebb, jelenleg egy-egy turnusban már tucatnyi plüssmaci nyaral.
Hollandiában a legkülönfélébb módokon próbálják elejét venni a nyilvános zöldterületen bonyolított szerelmi légyottoknak. Az egyik Amszterdam közeli parkban például a bokrok alapos megkurtításával, valamint csalán és bogáncs telepítésével "védekeznek" a szexelő párok ellen, máshol rendőrjárőröket vetnek be, de akad olyan park is, ahol paintball pályává alakítják a szexuálisan legaktívabb parkrészt. (de telegraaf/blikk)
Már tinédzserként is agresszív volt a diktátor: előkerült Adolf Hitler húgának naplója
Szenzációs dokumentumra, Adolf Hitler húgának naplójára lelt két német történész. Hallgatnak arról, honnan került elő a lelet, csupán annyit árul el, hogy a napló írógépen íródott és szakértői vizsgálat támasztja alá a dokumentum hitelességét. Paula Hitler naplója által a történészek érdekes betekintést nyerhettek Hitler családjának életébe, és sok olyan momentumot ismerhettek meg, amely magyarázatul szolgálhat a XX. század legvéresebb diktátorának jellemére. Az írás tanúsága szerint Hitler rendkívül agresszív tinédzser volt, aki sokszor töltötte ki mérgét a húgán. Paula Hitler, a húg azonban az állandó ütlegelés ellenére rózsaszín szemüvegen át tekintett bátyjára, s úgy vélte, hogy javára vált Adolf szigorúsága. A napló azért is érdekes, mert Paulát eddig a Hitler-család ártatlan báránykájának tartották, ám most fény derült arra, hogy a lány eljegyzett menyasszonya volt az eutanáziára "szakosodott" hírhedt Jekelius doktornak, akinek a lelkén négyezer ember halála szárad. A házasságból végül semmi sem lett, mivel Hitler megvétózta a frigyet. A történészek rábukkantak Hitler két féltestvére - Alois és Angela - visszaemlékezéseire is, amelyekből kiderül, hogy milyen kegyetlenül bánt a családfő Adolffal. Véleményük szerint a Harmadik Birodalom véres borzalmaira a magyarázat a diktátor korai gyermekkorában is keresendő. A két történész, Timothy Ryback és Florian Beierl dokumentumfilmben ismerteti felfedezését, ezt a jövő héten vetíti a ZDF német tévécsatorna. A műsorban megszólaltatják Hitler két rokonát is, akiknek arcát és hangját inkognitójuk megőrzése céljából eltorzítják. (mti/hvg)
Amerikai kutatók fölfedezték, hogy az extasy nevű kábítószer hatására javult a Parkinson-kóros egerek állapota. A tudósok nem vizsgálták a szer hatását embereken, és senkinek sem javasolják az öngyógyítást. „Nem akarjuk azt az ötletet sugallni, hogy minden Parkinson-kóros beteg álljon ki az utcasarokra és próbáljon amfetaminokat vásárolni" – mondja a kutatócsoport vezetője, Marc Caron. Ennek ellenére a csoport bizakodik abban, hogy kutatási eredményeikből új gyógymódok születnek a Parkinson-kór kezelésére. Caron csoportja olyan genetikailag megváltoztatott egereket vizsgált, amelyek agyában nem termelődött dopamin. Azon emberekhez hasonlóan, akikben alacsony a dopaminszint, ezek az egerek is Parkinson-kórszerű tüneteket mutattak, úgymint remegés és merev végtagok. A csoport ezután különféle vegyületeket adagolt az egereknek, olyan gyógyszereket keresve, amelyek enyhíthetik a tüneteiket. Tapasztalataik szerint a leghatékonyabbnak a metilén-dioxi-metamfetamin (MDMA) vagy ismertebb nevén extasy bizonyult. Az új eredmények némiképp ironikusak, mivel alig három éve egy tanulmány azt állította, hogy az extasy Parkinson-kórszerű tüneteket okozhat majmokban. Utóbb azonban a tanulmányt publikáló kutatók visszavonták állításaikat, miután rájöttek, hogy összekeverték az extasyt a köznyelvben speedként ismert metamfetaminnal. (national geographic)
Nagybányai HC Municipal – Konstancai Tomis 28-21 (16-11)
HCM: Cetãteanu, Cupse - Hentiu 1, Pomohaci 1, Stoica, Geiger 1, Blaj, Herman, Negria 3, Moldovan 1, Kengyel 8, J. Pop 2, Buceschi 7, M. Pop 3, Balint 1. Edzők: Ion Gherhard és Sorin Rãdulescu.
Tomis: Avram, Rombescu - Strungaru, Mateescu 1, Pîrîianu 3, Jerebie 4, Stoica, Duican 2, Blebea, Petrache 8, Mazur 2, Strungaru, Borcan, Stefan 1. Edző: Dumitru Musi.
Hódmezővásárhely - Kárpátalja 37-18 (19-7)
Nagybányai HC Municipal - Silcotub 27-23 (10-11)
HCM: Cetãteanu, Cupse, Vulturar - Hentiu, Pomohaci 3, Stoica, Geiger 9, Blaj, Herman, Negria, Moldovan, Kengyel 7, Pop 2, Buceschi 5, Pop 1, Balint, Ferent.
Silcotub: Tolnai, Tamas - Oancea, Berar, Holhos 7, Pop, Ivan 1, Gatzel 3, Pop, Crap 2, Maier-Farcãu 6, Viscreanu 3, Morari 1. Edző: Gheorghe Tadici.
Tomis - Hódmezővásárhely 38-23 (23-13)
Tomis - Kárpátalja 33-26 (13-11).
Kárpátalja – Silcotub 18-29 (8-17)
Nagybányai HC Municipal - Kárpátalja 33-23 (18-9)
HCM: Cetãteanu, Cupse, Vulturar - Hentiu, Pomohaci 3, Stoica 4, Geiger 2, Blaj 1, Herman 5, Negria 2, Moldovan 2, Kengyel 4, J. Pop 3, Buceschi 1, M. Pop, Balint 3, Ferent 1.
Kárpátalja: Kotsukova, Vetoskina - Shukal 6, Savko 3, Kravtova 1, Kolomoyez, Tovlin 4, Altunina 1, Vozna 1, Lebedeva 2, Gurgovska, Zabolotna 4, Gorghienko 1. Edző: Szerghej Novikov.
Hódmezővásárhely - Silcotub, 27-24 (12-11)
Nagybányai HC Municipal - Hódmezővásárhely 27-23 (15-12)
HCM: Cetãteanu, Cupse, Vulturar - Hentiu 2, Pomohaci, Stoica 1, Geiger 7, Blaj, Herman, Negria 2, Moldovan, Kengyel 6, J. Pop 3, Buceschi 6, M. Pop, Balint, Ferent1.
Hódmezővásárhely: Körmöczi, Bartus - Wolf 9, Nikolajenko 4, Jenőfi 5, Jókai 4, Ancsin 1, Gaál, Dobó, Mucsi, Stupakova, Elhardt, Miklós. Edző: Buday Ferenc.
A végső sorrend: 1. Nagybánya, 2. Silcotub, 3. Tomis, 4. Hódmezővásárhely, 5. Kárpátalja.
A torna legeredményesebb játékosa: Kengyel Magda (26 gól)
A legjobb játékos: Buceschi Carmen
A legjobb kapus: Körmöczi Bea
Konstancai Tomis - Brãilai HC Dunãrea
Roman-i HCM - Rîmnicu Vîlcea-i Oltchim
Dévai CSM Cetate – Brassói Rulmentul
Nagyszebeni CSM – Kolozsv&a