(BÚSz-tudósítás) Tegnap, még kellemes nyáresti időben megnyitotta kapuit az Erdélyi Kárpát Egyesület XIV. vándortábora. A Kapnikbánya-közeli erdőrész tisztásain már sok száz sátor tarkállott, amikor megérkeztünk. A kapunál Deák László, az EKE Gutin Osztályának elnöke fogad. – Már több mint 800 érkezőt regisztráltunk – mondja – s még legalább 2-300-an várnak arra, hogy megkapják kitűzőjüket...
A kapun belül nagy a nyüzsgés: legtöbben táborhelyeiket rendezgetik, mások az EKE-harang közelében üldögélnek, beszélgetnek; ennek hangja jelzi majd a négy napos tábor hivatalos kezdetét. Gépkocsik és sátrak mindenütt, amerre a szem ellát. A csendőrség autói az árnyékban húzódva pihennek, s Deák Lászlótól tudjuk: a kapniki kórház is felkészült az esetleges sérültek fogadására, még viperamarás elleni szérumot is beszereztek. A tábor bejárata közelében sörsátor, odébb sport- és túrafelszereléseket kínáló árusok. Úgy tűnik, minden van itt, amire a következő napokban szükség lehet. Vagy mégsem? – Igazán lehetne több édesség az árushelyeken – halljuk félfüllel valaki elégedetlen morgolódását...
Kezdődik a megnyitó. Kinczel Ferenc, mint táborparancsnok köszönti az érkezőket. Nagyon sokan jöttek Magyarországról, a bejelentkező EKE osztályok száma azonban jóval alulmaradt a várhatónál – mondja, s elnézést kérve az esetleges hiányosságokért, a legfontosabb gyakorlati tudnivalókra hívja fel a figyelmet. Lukács József országos EKE-elnök azt hangsúlyozza: nem lehetett könnyű dolga azoknak, akik a tábor megszervezésére vállalkoztak, hiszen nem egy rutinos csapatra, hanem évről-évre más osztályra hárul ez a feladat. Kapnikbánya polgármestere meleg hangú köszöntőjében a város és a környék turistacsalogató szépségeire és lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Végül Tasnádi András Zsolt ref. lelkipásztor a Zsoltárok könyvét idézve mond rövid igehirdetést: „Szememet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és a földet..." Végül ismét Lukács József veszi kezébe a hangtölcsért: „vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra. Jó szórakozást, szép időt, élményekben gazdag napokat kívánok mindannyiatoknak..."
Útban hazafelé még megállunk a volt kapniki tisztilakban berendezett kis helytörténeti kiállítást megtekinteni. A viszonylag késői óra ellenére odabenn világosság és látogatók... Az autó szélvédőjén pedig kis reklámlap kínálja a Bányavirág vendégház szolgáltatásait: „Ha jól érezted magad, visszavárunk..."
Mi visszajövünk. De ami fontosabb: remélhetően a táborozók közül is sokan lesznek a környék visszatérő vendégei!
– vásárhelyi –
(BÚSz-információ) A jövő hét péntekén, augusztus 12-én kezdődnek és augusztus 21-én, templombúcsúval és püspöki szentmisével érnek véget az idei, VI. Szent István Napok. A történelmi városközpontban zajló rendezvénysorozatra a Nagybányáról elszármazott, külföldön élő magyarokat is szeretettel várják!
„Legyen a Szent István Napok a nagybányai magyarság, itthon élők és elszármazottak tradicionális nyári ünnepe, találkozóhelye azoknak, akik – éljenek bárhol a világban –, szívükkel-lelkükkel ma is a városhoz kötődnek, akiket ide köt a múltjuk, akik itt őrzik gyökereiket, „a festők, aranyrabszolgák, és víg fürdővendégek városában" – áll a szervezők Tabéry Géza írót idéző felhívásában.
Az ünnepség 2005-ben is a kultúra, a hagyomány, a város bányászattörténeti múltjának jegyében fog lezajlani; idősebbek és fiatalok egyaránt megtalálhatják a nekik szóló programokat. A részletes kínálatot keretes anyagunkban közöljük, most csak néhányat emelünk ki az első 3 nap rendezvényei közül.
A Balogh Ernő fotográfiáit bemutató tárlatról alább olvashatnak. Ezzel egyidőben kerül sor annak a kiállításnak a megnyitójára, amely a több mint 300 darabból álló csodálatos Blaskovich-pipagyűjteményt mutatja be, egyelőre csak fényképeken. A nagybányai gyökerekkel is rendelkező Blaskovich-családról már írtunk lapunkban. Augusztus 12-i előadásában a tápiószelei G. Móró Csilla igazít el a család XIX-XX. századi történetében és Magyarország egyik legérdekesebb múzeumában, egy letűnt középnemesi világ tárgyi (régészeti és művészeti) emlékei között.
Új ötlet megvalósításaként kerül sor augusztus 13-án a „Nagybánya tornyai" című tematikus városnéző sétára, amelynek során ezúttal történelmi templomainkat (és azok tornyait) látogathatjuk végig, a Híd-utcától a Felsőbányai utcáig. A séta során Balogh Béla levéltáros, valamint római katolikus, református és evangélikus lelkipásztoraink lesznek kalauzaink.
A római katolikus kórustalálkozó bizonyára érdekes színfoltja lesz az ünnepségsorozatnak, akárcsak a tavaly nagy sikert aratott térzene (Lászlóffy Bálint fúvószenekara közreműködésével), amelyre ezúttal a régi főtéren kerül sor!
Külön felhívjuk a figyelmüket a Petőfi-tanyához kapcsolódó augusztus 14-i programra! A ma már sajnos nem létező turista-emlék (kőoszlop és erdészház) felállításának jövőre, illetve 2007-ben lesz 100. évfordulója. Erre készülve idén – egy szalonnasütéssel egybekötött séta alkalmával – táblával jelöljük meg a helyet, amelyet nagy költőnk emlékének szenteltek elődeink, s ahol annyian megfordultak az elmúlt évszázadban a város polgárai és vendégei közül.
Ugyanezen nap estéjén régizene koncertre kerül sor. A Collegium Együttes előadására ezúttal a nemrég felújított főtéri Fekete Sas fogadó udvarára várják az érdeklődőket!
És a folytatás? Újabb tárlat és honismereti előadás, reneszánsz táncműsor és középkori játszóház, múzeumlátogatás, szimfónikus hangverseny, a Transylmania etno-rock koncertje és a Schola Rivulina hagyományos huszadikai hangversenye... Minderről részletesebben a jövő héten olvashatnak! (-helyi)
Tudjuk, hogy Petőfi Sándor, amikor 1847-ben itt járt, a Fokhagymás-völgybe is felsétált barátaival. Arról nincs adatunk, hogy meddig jutott el, jó évszázaddal ezelőtt azonban a város elhatározta, hogy a völgy egyik tisztásán emléket állít a költőnek. Először valószínűleg az emlékoszlopot avatták fel (1896. augusztus 10-én), majd 1897. július 22-én a Plestyor alatti kis erdésztanyát keresztelték Petőfi-tanyának.
Nyírő Sándor, a Nagybánya és Vidéke egykori főszerkesztője versben köszöntötte az épület születését:
Petőfi-tanya soh'se volt e hajlék, / Nagy nevének e lak csak parányi emlék, / Ám megjegyzi róla minden emberöltő, / Hogy e tündérvölgyben megfordult a költő.
Ma már sem emlékház, sem oszlop... Csak egykori újságaink, s a Petőfi-tanya vendégkönyvének megmaradt első kötete tanúskodnak arról, hogy valamikor nagyon sokan sétáltak fel a helyig, amelyet idén augusztus 14-én táblával készülünk megjelölni...
Balogh Ernő (1882-1969) fotográfiái Nagybányán
(BÚSz) 2002 óta két óriási bőröndben járják Balogh Ernő hatalmas fekete-fehér képei Erdély városait. A XX. század nagy erdélyi geográfusának képei Erdély változó tájait és épített környezetét mutatják be. A vándorkiállítás most Nagybányára érkezett, ahol augusztus 12-től a Teleki Magyar Házban lesz látható.
Balogh Ernő fényképeinek nagy részét úgynevezett fényképező útjain készítette. Magyari Gábor írja: „Egy ilyen útra két-három segítőtárs is elkísérte, fényképeinek az elkészítéséhez 13x18-as üveglemezes fényképezőgépet használt. Egy-egy kép elkészítése gyakran egy óráig vagy még tovább tartott. Amikor már felállították a fényképezőgépet, és Balogh Ernő behelyezte a gépbe a szükséges homályos üveglemezt, akkor magára terítette a fekete lepedőt, hogy a külső fényeket kizárva megszerkeszsze a képet, amely az üvegen felcserélt oldalakkal és fejjel lefelé jelent meg. Hosszadalmas folyamat volt ez. A segítőtársaktól is sok türelmet igényelt, így egy napon legfeljebb hat-nyolc felvétel készülhetett. Az exponált üveglemezeket saját maga készítette, előhívóban varázsolta elő, és saját kezűleg retusálta. Az előhívott negatívoknak a rövid oldalán üresen maradt keskeny sávjára gyöngybetűkkel ráírta, felvitte a számát, pontos helyét és időpontját, az időjárást, az expozíciós adatokat és végül minden lemezt szignált."
Hozzávetőlegesen nyoclszáz kép készült ezzel a technikával, de ezeknek csak fele került elő. Egyik legszebb turisztikai témájú könyvünket, Tavaszy Sándor Erdélyi tetők (Úti élmények és természeti képek) című írását, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh adott ki 1938-ban, ugyancsak Balogh Ernő fotói illusztrálták. A mottóként idézett gondolatot ebből a kötetből választottuk.
A tárlatmegnyitóra augusztus 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel kerül sor, a gyűjteményt bemutatja Magyari Gábor geológus (Budapest). (déel)
17.00 óra – Kiállításmegnyitó:
– A két világháború közötti Erdély képekben - Balogh Ernő fotói. Bemutatja: Magyari Gábor geológus, Budapest.
– A Blaskovich-gyűjtemény pipái fényképeken. Bemutatja: G. Móró Csilla, Blaskovich Múzeum, Tápiószele, Magyarország.
18.00 óra – Előadás: A Blaskovich család és Nagybánya (G. Móró Csilla). H: Teleki Magyar Ház
10.00 – „Nagybánya tornyai": Történelmi séta városunkban. Vezeti: Balogh Béla levéltáros. Indulás a Teleki Magyar Háztól.
13.00 – Kórustalálkozó: Résztvevő egyházi énekkarok: a szatmárnémeti Hám János Líceum kórusa, a szatmári székesegyház énekkara, a mezőfényi „Gyertyaláng", a nagybányai „Santa Trinita" és a Krisztus Király Kórus.
19.30 – Kis esti térzene: közreműködik a nagybányai bányászzenekar, karmester: Lászlóffy Bálint.
12.00 – Emlékjelhagyás és kirándulás a Petőfi-tanyához, szalonnasütéssel. Indulás 10 órakor a Teleki Magyar Háztól. (esőnap: augusztus 20.)
19.00 – Régizene hangverseny: Collégium Régizene Együttes (Nagykároly)
H: a Fekete Sas udvara (esőhelyszín: óvárosi református templom)
16.00 – „Cantate Dominum Canticum Novum" Énekverseny
20.00 – Szimfónikus hangverseny: Péter Bernadett (orgona), a Római Konzervatórium hallgatója, Lenghel Marius (hegedű) a nagybányai Művészeti Középiskola tanára.
18.00 – Előadás: Szent István vallásválasztása (Hámori Péter történész, Budapest, Pázmány Péter Tudományegyetem)
Kiállítás: A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye művészi értékei. Látogatható augusztus 21-ig!
19.00 – „Janus-arcai". XVI-XVIII. századi reneszánsz és barokk táncok. (Passamezzo Együttes (Kolozsvár)
H: régi főtér (esőhelyszín: Városi Színház)
10.00 – Látogatás a Történelmi Múzeum bányászattörténeti gyűjteményében. Tárlatvezető: Balogh Béla levéltáros. H: Megyei Múzeum
20.00 – A Transylmania Együttes Koncertje. H: Városi Színház (?)
20.00 – A Schola Rivulina Énekkar hangversenye.
19.00 – Templombucsú és záróünnepség. Püspöki szentmise Schönberger Jenő szatmári püspök szolgálatával. H: Szentháromság templom
Várhelyi T. Imola Marosvásárhelyen élő nagybányai festőművész kiállítása még látogatható a Teleki Magyar Ház Thorma termében. Jövő pénteken, a Szent István Napok nyitórendezvényeként ÚJ TÁRLAT várja az érdeklődőket!
– VÁRJA a gyermekeket a Teleki Magyar Ház játszóháza, IV. osztályosokig. Az óvodásokat inkább a délelőtti (9-13), a nagyobbakat a délutáni (14-18 óra) csoportba várják. Érdeklődni lehet a 212-668-as telefonszámon, naponta 17-21.00 óra között, vagy személyesen, akár az óvónéniknél! CSAK MAGYARUL BESZÉLŐ gyermekeket tudnak fogadni!
– NEM LESZ gyógytorna a következő héten sem a Teleki Magyar Házban. Az ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) legközelebb augusztus 18-án, csütörtökön délután 18.00 órára várja az érdeklődőket!
– MUNKAerőközvetítés kedden 17 és csütörtökön 14 órától! A nyári vakáció időszakára DIÁKOKNAK munkát kínáló személyeket, családokat KERESÜNK (akár gyermek-felvigyázásról, kutyasétáltatásról is szó lehet)! Jelentkezés a 212-668-as telefonszámon!
– TERSÁNSZKY könyvtár: hétfőn, csütörtökön és pénteken 16-18, szerdán 10-12 óra között várja az olvasókat!
* Az újvárosi református templomban fogadott egymásnak örök hűséget Demeter Ferenc és Maxim Nicoleta-Ioana, Demeter József és Jenei Teréz-Éva fia, Maxim Ioan és Rat Viorica lánya. Tanúk: Jenei Levente, Balázs Margit; Csolti András, Cseresznyés Edit; Sinatovici Stelian, Nãsui Mariana; Rad Marin, Dobrican Delia.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Sipos Józsefné, szül. Hannos Erzsébet (59), valamint Nagy Ödön (72) testvéreket. Nyugodjanak békében!
* A katalini református templomban tartották keresztvíz alá Bencze Szilárd és Szász Ildikó kisfiát, aki a Dániel-Viktor nevet kapta. Keresztszülők: Tar Tomi és Szőlősi Emese.
* A Szentháromság római katolikus egyházközségben örök hűséget fogadott egymásnak Blaskó Miklós és Grigor Lavinia, Blaskó István és Mihálydeák Katalin fia, Grigor Stefan és Petran Ileana lánya (tanúk: Diviricean Cristian, Diviricean Dida; Hendre Ciprian, Hendre Gina); Nagy Zoltán és Frink Melinda, Nagy Jenő és Vincze Zita fia, Frink János és Babics Anna lánya (tanúk: Bovnoczki Róbert, Rosa Bobadilla; Szabó József, Székely Erzsébet), valamint Erdei Levente és Mihálcsik Emese, Erdei Sándor és Török Etelka fia, Mihálcsik György és Antal Ágnes lánya (tanúk: Kupás Ignác, Mihálcsik Éva; Tövisi Sándor, Erdei Anna).
* A Szentháromság templomban tartották keresztvíz alá Imre István és Struc Gabriella kisfiát, aki az Áron-Emil nevet vette fel. Keresztszülők: Struc István és Struc Enikő.
* Szintén ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Muresanné Nagy Hajnalt (44), Fux Istvánt (58) és Csillik Jánost (63). Álmuk legyen nyugodt!
* Az óvárosi református templomban is megerősítette örök hűségi fogadalmát Erdei Levente-Lehel és Mihálcsik Emese, Erdei Sándor és Török Etelka fia, Mihálcsik György és Antal Ágnes lánya (tanúk: Kupás Ignác, Mihálcsik Éva; Tövisi Sándor, Erdei Anna), valamint Nagy Zoltán és Frink Melinda, Nagy Jenő és Vincze Zita fia, Frink János és Babics Anna lánya (tanúk: Bovnoczki Róbert, Rosa Bobadilla; Szabó József, Székely Erzsébet).
* Ugyancsak ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Verdes Pálné, szül. Major Rozália (57) és Pávai József (64) testvérünket. Nyugodjanak békében! (Varga Orsolya)
Valahol távol, van egy nagy tábor – még rímel is. A „valahol" könnyelműen, szemérmetlenül levetkőzi titokzatosságát, főleg a máramarosi, úgymond beavatott olvasók előtt. Ráadásul az is relatív, hogy mit értünk a „távol" szó alatt. Talán az a távol nincs is olyan távol, hiszen Kapnikbánya csupán félórányi autózásra esik Nagybányától. Itt van tehát, „ehelyt", ahogy a székelyek mondanák.
S ha a magyarországiak (vagy a székelyek) szemében nem tűnik hosszúnak az út, akkor a mi szemünkben sem szabadna annak tűnjön. Örülnünk illene, hogy egy maréknyi lelkes EKE-tag, időt és energiát nem sajnálva, képes egy hasonló kaliberű tábort megszervezni. Nem semmi durván 1 200 táborozóról gondoskodni. Még akkor sem, ha komoly támogatók, „nehézszavú" emberek ajánlották fel segítségüket. Ki élelmezési cikkekkel vagy egyéb termékekkel, ki pedig jó szóval vagy befolyásának kamatoztatásával segített és segít még most is, hiszen a tábor csak holnap zárja be kapuit.
Persze voltak távolról még komolyabbaknak látszó vállalkozók, akik viszont nem kívánták támogatni az össznépi sátorverést. Nem tartották fontosnak, vagy jó reklámhordozónak az eseményt. Pedig kétségtelen, vitathatatlan: minden segítségre szüksége volt, vagy szüksége lett volna. Egy-egy közösségi megvalósítás, megmozdulás (hiszen ebben az esetben erről van szó) sikere nem mindig a kezdeményezők lelkesedésén múlik, hanem egyre inkább az anyagi alapok függvénye is. Ilyen megközelítésben pedig nincs olyan, hogy kis segítség, jelentéktelen segítség, egyszerűen csak időben érkező segítség van.
Nem titok, hogy a világ egyre jobban elanyagiasodik, s lassan minden pénz kérdése lesz. Pénz kérdése lesz a közösség megmaradása, s azon belül az intézményrendszer, a kultúra megmaradása, illetve fennmaradása is. Sajnos a sajtó sem képez kivételt a szabály alól. Egyre inkább veszélybe kerülnek országos és megyei szórású lapjaink, szakkiadványaink is.
Szerintem tragédiaként könyvelhető el, hogy közel 58 esztendő szolgálat után a Romániai Magyar Szó minap beszüntette megjelenését. Az általa hagyott űrt – bármivel is áltatjuk magunkat – soha nem fogjuk tudni betölteni. Annál is inkább tragédia ez, mivel a lap köztudottan RMDSz-párti (vagy RMDSz-közeli) volt, vagyis úgy ahogy, de csak részesült a különféle, megmaradásunkért létrehozott alapokból. Ahogy a főszerkesztő „nekrológjában" írta: furcsa, hogy pont akkor kell megszűnnie a lapnak, amikor az érdekvédelmi szervezet kormánytényezővé vált.
Ezek után elképzelheti a kedves Olvasó, milyen jól megy soruk a szövetséget nem dicsőítő lapoknak. Ha nem tudja elképzelni, akkor látogasson el szerkesztőségünkbe, mi majd segítünk „képzelődni", hiszen évek óta gyakoroljuk ezt a „sportot".
Nálunk sajnos csak múltja van, jelene még nincs a mecenatúrának. Mifelénk még csak segítőkész emberekkel, vállalkozókkal találkozhatunk, mecénásokkal nem, vagy csak elvétve. Mert a kettő (mármint a segítőkész emberek és mecénások) közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. A mecénást akár profi adakozónak, segítségnyújtónak is nevezhetnénk. Olyan adakozónak, aki tudja: segítsége nem könyöradomány, hanem többszörösen megtérülő befektetés. Ha nem ma, holnap, ha nem holnap, akkor holnapután biztosan hasznot hoz. S nem csak erkölcsi hasznot, mivel az anyagmegmaradás törvénye ebben az esetben is kifejti hatását. Az anyaggyarapodás törvényévé változik: a befektetés nem vész el, csak kamatozik... (tami)
A Teleki Magyar Ház augusztus-végi kézműves tábora jóformán betelt, a nemezsátor-építő táborba azonban még fogadnak jelentkezéseket. Az augusztus 29. - szeptember 7. között a Teleki Magyar Házban zajló munkatábor ideje alatt egy nagyméretű nemezsátor (a képen láthatóhoz hasonló) fa-vázát fogják elkészíteni a résztvevők, egy gyergyói fiatalember irányításával.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem csak fiatalabbakat, hanem felnőtt, akár nyugdíjas érdeklődők jelentkezését is elfogadják! A költséghozzájárulás mindössze 100 000 lej (!), s ezért az összegért cserébe napi egyszeri meleg ebédet is biztosítanak a szervezők!
Érdeklődni lehet a Teleki Magyar Házban, személyesen, vagy a 212-668-as telefonszámon (17-21 óra között!).
Még pár napig lehet jelentkezni a nagybányai Szentháromság Plébánia és a Teleki Magyar Ház által meghirdetett, Szent István napja előtt tisztelgő augusztusi énekversenyre.
Műfaji, stílusbeli megkötés nincs. Az „Isten, haza, nemzet" témakörhöz kapcsolódva a versenyzők szabadon választhatnak KOMOLYZENEI VAGY EGYHÁZI DALOK, NÉPDALOK ÉS KÖNNYŰZENE között.
Egyéni jelentkezőket várnak Máramaros megye bármely településéről. Jelentkezni lehet augusztus 10-ig, a nagybányai Szentháromság Plébánián, Czol Ernő kántornál személyesen, vagy a 212-772-es telefonszámon. Azok a versenyzők, akik zenekari kíséretet is igényelnek, MIELŐBB juttassák el a plébániára a választott dal kottáját, vagy hangfelvételét kazettán.
A rendezvényre a cintermi római katolikus templomban kerül sor, augusztus 16-án, kedden 16 órai kezdettel!
Nemrég három napot sátorlakóként és földmunkásként vidéken töltöttem barátom társaságában. Milyen más ott a nyár, mint a városban! Csillagokat láttunk ott az éjjeli égen, hajnalban nap, este pedig holdkeltét. Napközben élveztük a madárfüttyöt, a gyümölccsel teli fák látványát, a jó levegőt, az üstben készült paprikáskrumplit, a kútvizet, az árnyék kellemes simogatását, a föld szagát, a jóleső fáradtságot, gondolataink tisztaságát stb.
Falun a nyugovóratérés elcsigázott – kései –, az éjszakai csönd tökéletes és nyugtató, az ébredés derengő – hajnali és csöndes –, lassú.
Hogy a sátorbeli „komfort" a lakókat éjszakai filozófálásra készteti, azt már rég tudtuk mindketten. De arról csak most győződtünk meg igazán, hogy az emberiség örök kérdéseire – honnan, hová, miért? – a falusi környezetben fog megszületni az egykor mindenki által elfogadott, általános, végleges, örökérvényű felelet. A három nap alatt általunk „megadott" válaszok még nem véglegesek, így nem is bátorkodom leírni azokat. Hogy azok lehessenek, és le is írhassam őket, vissza kéne térjünk mindketten az ötven évvel ezelőtt elszakított, falun hagyott gyökereinkhez (a csillagokhoz, a Naphoz, a Holdhoz, a földhöz). Nem három napra, hanem egy egész életre!
De mi ketten, még azután is csak saját testünkre, lelkünkre szabott, különbejáratú válaszokra vállalkoznánk...
Péter Károly
(BÚSz-interjú) Deák János neve nem ismeretlen lapunk olvasói előtt, hiszen a rendszerváltást megelőzően fotói, fotóriportjai hosszú éveken át rendszeresen jelen voltak a máramarosi lapokban. Nem kevesebb, mint 32 esztendeig állt az írott sajtó szolgálatában. A „Pentru socialism" c. lapnál kezdte fotóriporteri pályáját. Közel egy évtizedig dolgozott ott, majd az 1968-as „nagy tisztogatás" során került a magyar nyelvű „Bányavidéki Fáklyához", ahol nyugdíjazásáig, azaz 1989-ig dolgozott.
– Tisztviselő voltam, bérelszámoló. Nem szerettem számokkal, könyvelőséggel foglalkozni, nagyon nem kedveltem azt a munkát. Szerettek, becsültek, mert a rám bízott feladatokat tisztességesen elláttam, csak nem dolgoztam szeretettel. Akkor kezdtem el fényképezni.
– Dióhéjban: volt Nagysomkúton egy nagyon jó barátom, aki kölcsönadta a fényképezőgépét. Egyik vasárnap elmentem a faluba fényképezni, s olyan nagy sikerem volt, hogy elfogyott a filmem. Másik vasárnap vittem a kész fényképeket, s persze több filmet is vettem magamhoz. Feltettem magamnak a kérdést: miért ne fotózzak, ha olyan jól keresek vele? Kezdtem anyagilag is rendbejönni, vettem magamnak fényképezőgépet és nagyítógépet. Somkúton akkor még nem volt villanyáram, márpedig a munkámhoz fontos volt az egyenletes áram, így helyben, gőzgéppel állítottuk elő. Berendeztem magamnak egy laboratóriumot, kiváltottam egy fél iparengedélyt, hogy ne legyen gondom a hatóságokkal, s a feleségemet is betanítottam. Mivel elég jól kerestem a fotózással, felmondtam az előző munkahelyemen, s a fényképezésnek szenteltem minden időmet. Nemsokára született egy szövetkezeti társulás a településen, s egyebek mellett egy nagyszerű fényképészeti laboratóriumot is építettek. Ennek rám bízták a berendezését.
– Hogyan került vissza Nagybányára?
– Egy somkúti származású újságíró révén. Jártam horgászni, s ott barátkoztunk össze. Elmondtam, hogy fotós vagyok, ő pedig elárulta, hogy a román újságnak szüksége volna egy fotósra. Ecsetelte az előnyöket, kapok lakást, ezt-azt, mindent, csak menjek. Érdekelt a dolog, hiszen így hazakerülhettem. Így lettem fotós a román újságnál, s így hagytam ott Nagysomkútot. Összesen 32 esztendőt húztam le az újságnál. Nyolcat-kilencet a román nyelvű lapnál, a többit pedig a Fáklyánál. A nagy „tisztogatások" idején kerültem a Fáklyához. Mivel előzőleg én kaptam a legjobb minősítést, én jelentettem számukra a legnagyobb problémát. Három embert el kellett engedjenek a román laptól, s a Fáklyások Szabó Ferire voksoltak, mert ő korábban is ott dolgozott. Viszont abban az időben a román újság diktált, nekik én kellettem, mert mindkét lapnak dolgoztam. Pár évig két újságot láttam el.
– Tart kapcsolatot a szakmával?
– Már nem. Amikor az újságnál voltam, elvégeztem egy riporteri tanfolyamot, s a vizsgákon ismertem meg azokat a fotóriportereket, akik jelentettek valamit Romániában. Kölcsönösen megismertük egymás munkáit, s amikor Máramarosba jöttek, mindig felkerestek. Jó barátság alakult ki közöttünk. Tőlem kértek tanácsot, hogy hová menjenek, mit fotózzanak. Persze, amikor én jártam Bukarestben, vagy másutt, engem is vendégül láttak. Nagybányán kevés fotós volt, akinek úgymond alaposabban megnéztem a fotóit. Hanem akit jó fotósnak tartottam: Szabó Ferenc, nagyon ambiciózus és tehetséges, szépen haladó, kiforrott fényképész volt… Az ötvenes évek elején, talán '53-ban vettem részt először fotóimmal nemzeti kiállításon, Marosvásárhelyen, s aranyérmet nyertem. Pár évre rá megint díjaztak, akkor ezüsttel tértem haza. Ezen kívül résztvettem a Kubában megrendezett nemzetközi kiállításon is, ahol oklevelet kaptam. Egyéni fotókiállításom egyetlen egy volt, a Szovjetunióban, Ivano Frankovszkban, a hetvenes évek elején. Nagybányán szinte minden kiállításnak részese és nyertese voltam.
– A szép papírképhez többek között jó minőségű alapanyag (film, papír, vegyianyagok) szükséges. Nehéz volt ezeket beszerezni?
– Rendszeresen olvastam a szaklapokat, s amikor megjelent a reverzibilis színes papír, írtam New Yorkban élő fogtechnikus barátomnak, hogy nézzen utána a dolognak. Nagyon szép művészi diapozitívjeim voltak, s azokat szerettem volna papírra vinni. Nagy nehézségek árán szerzett is nekem papírt, az egyik ismerősén keresztül, aki a gyárban dolgozott. 143, vagy 145 dollárba került. De nem ez volt a gond. Barátom elküldte a csomagot, meg is írta, hogy 30 X 40-es íveket küld, s hogy a küldemény több mint két kilót nyom. Ezzel szemben hozzám régi, lejárt szavatosságú, ordináré papírt juttattak, méghozzá 50 cm-es hengerben, nem ívek formájában. S 1030 lej vámot is fizettettek velem, akkor, amikor 1500-2000 lej jó fizetésnek számított. Persze előtte kaptam Bukarestből egy levelet, hogy bizonyítsam be, mire kell nekem a papír, fizetem az adót, van iparengedélyem stb. stb. Eléggé gúnyos válaszlevelet írtam, amelyben egyebek mellett javasoltam, érdeklődjenek a fotóegyesületnél, mert ott ismernek, s megmondják, mire kell a papír. Dühös voltam. Én feláldoztam az éjszakáimat, hogy valamit felmutassak, s akkor így hálálták meg. Tudni kell, hogy Romániában én csináltam először szolarizált képeket. Ma már számítógépen könnyen kivitelezhetők az ilyen fotók, de akkor sok munka volt velük. A nyomdából kaptam jó minőségű, kontrasztos, 5-7 DIN fényérzékenységű filmeket, s azokra nagyon jól lehetett szolarizálni. A körvonalak kihangsúlyozásával és a részletek eltüntetésével gyönyörűszép rajzolatot lehetett kialakítani, a körvonalak párosításával különös hatásokat értem el. Ugyanakkor plakát-hatásokat is el lehetett érni ezzel a technikával. A digitális technika sokat könnyít a fotós dolgán, de úgy veszem észre, hogy azok, akik akkor nagy odaadással fotóztak, kísérleteztek, most hiányoznak. Régebben azért volt pár nagy név. Igaz, hogy én nem nagyon tartom a szakmával a kapcsolatot, de a televízióban figyelem a dolgokat, s a fotókiállításokra is mindig felfigyelek. De ritkán találkozom kiemelkedő alkotásokkal. Ráfogják sokszor egy-egy képre, hogy absztrakt. Ilyen címszó alatt nagyon sok szélhámosságot lehet elkövetni. Persze láttam már nagyon szép, jó ízlésű absztrakt képeket is.
– Az én véleményem: ha van az embernek tehetsége, képezze ki magát, ne bízza a véletlenre a dolgot. Soha nem fogom elfelejteni Szabó Ferit. Amikor meglátta a képeimet, felkiáltott: „Jaj, mikor fogok tudni én ilyesmit csinálni?!" „Hamarosan, mert ambiciózus vagy, és akarsz is csinálni." Ami a témaválasztást illeti: nyitott szemmel kell járni, meg kell tanulni látni, mindig keresni kell valamit, ami érdekes, ami megfogja az embert. Azt is megkockáztatnám, hogy én ott is látok különféle alakokat meg érdekes dolgokat, ahol semmi nincs. Mikor aztán megvan a téma, lehet gondolkozni, hogyan fényképezzük le. Nem szabad elkapkodni, elsietni a dolgot, a tudatosság nagyon fontos. A fotózás egész embert követel, és teljes odaadást. Nagyon sok mindenről le kell mondani. Meg kell tanulni áldozatot hozni. Ha túl nagyot markolsz, nem marad semmi a kezedben, minden kicsúszik az ujjaid között. De ha mértékletes vagy, csak maradsz valamivel, s ha nem is vagy olyan tehetséges, idővel kifejlődsz, kiforrsz. Sok tehetséges ember karrierje törik derékba, s ugyanakkor nagyon sok kevésbé tehetséges ember jut a csúcsra, ha adottságait nagy akarattal és kitartással párosítja.
– Gondolom, abban az időben nem lehetett bármiről fotót közölni az újságban…
– Egyszer az IMMUM-ban az egyik raktárnok szólt, hogy van egy jó témája számomra. Több Rovinari-nak készített szállítószalagot elméreteztek a gyártó hibájából, s a megrendelő nem vette át a berendezéseket. Nagy örömmel el is készítettem a riportot, szóltam a főszerkesztőnek, aki mondta, hogy a másnapi lapszámban benne is lesz. Egy-másfél óra múlva szóltak, hogy már nem kell a cikk, mert leszóltak fentről. Szabó elvtárs leadta a drótot. Szabó elvtársnak volt vagy négy osztálya, de ő volt az igazgató…
– De azért szeretett fotóriportereskedni…
– Mindig azt csináltam, amit szeretek, kivéve azt a 4-5 éves időszakot, amíg a könyvelőségen dolgoztam. Mindjárt katonaság után a Tehnolemnnél helyezkedtem el, ahol egyebek mellett műszaki rajzolóként is dolgoztam. Tehát mindig megtaláltam a személyiségemnek, adottságaimnak legmegfelelőbb munkahelyet. (folytatjuk)
Lejegyezte: Tamási Attila
Múlt heti lapszámunkban Szilágyi Domokos testvérével, a Szinérváralján élő és dolgozó Szilágyi A. Bélával közöltünk interjút, ezen a héten Hervay Gizella fenti írásával idézzük a költő emlékét. Mindezt abból az alkalomból, hogy augusztus 18-20. között a költőre s az ugyancsak helyi kötődésű Kovács Dezső (1866-1935) pedagógusra, íróra, szerkesztőre emlékeznek Magyarláposon; utóbbi később a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója volt. A tavaly alapított, idén bejegyzett MARARAT MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET első rendezvényéhez sok sikert kívánunk! (dávid)
Nagy szegénységből jött, paraszti portában berendezett paplakból, ahol az egyház jászlát fűrészelték fel, ha a dobkályhába tűz kelletett. Édesanyja paplant varrt s a hét gyerek közül valaki mindig tépte a gyapjút éveken át játék helyett, hogy meglegyen a vacsora.
A szatmári kollégiumban szalmazsákjába nem jutott csak némi törek. Gellért Sándor költőtől tanult magyar irodalmat és történelmet egyformán, hogy a tanár úr földhöz vágta báránybőr kucsmáját és kikiabált magából néhány száz sor Ady-verset dühösen, egy szuszra. Aztán végigvezette kis csapatát a városon, és minden házról, minden kapuról órákon át magyarázott.
Szilágyi Domokos egyetemista korában azt játszotta, hogy minden költő bőrébe belebújt, minden formát kikísérletezett. (...)
(...) Szilágyi Domokos Szabédit tisztelte, az egyetem tekintélyén tengődőket nem. Annál a tanárnál, akitől nem tanulhatott semmit, mert csak kiürült frázisokat ismételgetett, egyszerűen nem állt vizsgára. De már egyetemista korában enciklopédikus műveltségű volt.
Minden nagy erdélyi szellem enciklopédikus műveltségű. Ez a szellemi magatartás hagyományosan erdélyi. Annak a létformának, gondolkodásmódnak a következetes megélése, amely a maga erejéből teremt értéket. A célszerű székely ember észjárása szerint, aki maga építi fel házát, maga ácsolja öszsze fenyőből, de úgy, hogy abba egyetlen bolti szeg sem kelletik. Ezzel a célszerű észjárással és leleménnyel rokon az a vállalkozókedv, amely a nagy erdélyi enciklopédistákat Európába vezette tanulni, hogy hazaérvén iskolát, nyomdát alapítsanak. Erdélyben élő hagyomány az, ami immár az egész emberiség létszükséglete – a teljességben való gondolkodás.
(...) Szilágyi Domokos költészete úgy hagyományos, hogy teljesen új. A magyar nyelv szerelmesének találkozása az egész emberiség közös igényével az egyetemes kommunikációra. Mértéke az embert megillető végtelen. De ennek a végtelennek, ahonnan Szilágyi Domokos magunkra visszanéz a versben, semmi köze sincs a valláshoz vagy idealizmushoz. Ez nem misztikus végtelen, hanem az anyag legmagasabb szervezettségi foka. Emberarcú végtelent képzelt el, mosolygó békét. „Álmodd már álmom, ne csak aludd – csecsemő – bolygó! – Merre sodor az idő? Eljutok oda, ahol az anyag létformája a mosoly?"
Felelősséget vállalt ezért minden elgondolt gondolatért, minden elmulasztott mozdulatért, minden megalkuvásba menekülő életért. Féltett és figyelmeztetett: „jaj mi lenne a világból, mivé lenne a világ, ha megjósolni mernők!"
A történelmet átszenvedve tanulta meg a száradó pelenkák reménytelenségét. De kételkedve és szellemi szögesdrótok árnyékában is mindig, minden pillanatban újrakezdte, minden verssel elölről kezdte a szigorú és pontos építkezést: berendezni a világot valóságos, nem manipulálható emberarcú renddel – emberséggel.
Kiűzte képzeletünkből a paradicsomi bűn fogalmát, hogy annál pőrébben álljék a történelem ítélőszéke előtt az igazi bűn: egymást kitudni a szabadságból.
Szerelmes versét a szabadsághoz egy bukaresti boltban írta, ahol két éven át lakott, ahol egy rozzant dívány meg egy lemezjátszó jelképezte a bútorzatot, egyébként a földre volt szokás ülni, újságpapírról enni. Mikor kész lett a vers, begyalogolt vele a szerkesztőségbe – villamosra pénze éppen nem lévén. Oda-vissza 14 kilométer.
Talán éppen a dolgok ilyetén állapota miatt kifogyhatatlan volt az iróniából. Játékossága önállóság, szellemi fölény. Késpenge élű szatírája ítélet. De mindig csak az áligazságok, a hazugságok ellen. (…)
Így tudta bizonyítani az ember fölényét az emberellenes erők fölött. Feje tetejére állította a világot, hogy valódi lényege kitessék.(…)
Nem vett részt az úgynevezett irodalmi életben. Nem volt rá kedve, sem érkezése. Megállíthatatlanul dolgozott. Mint egy vérbeli kötéltáncos, mindig a legveszedelmesebb szakadékok fölött egyensúlyozott, mindig ott ütötte fel szellemi sátorfáját, ahol történtek a dolgok. Mindig azt látta meg, ami többet mondott önmagánál. Számára még egy pohár pereméről lecsöppenő vízcsepp is a világot mozgató erők üzenete volt. „Mert minden többet jelent mint ami, hisz semmi sincs egyedül."
Ezért tisztelte a hétköznapokat. Szerette a frissen mosott lepedő illatát, szeretett elheveredni a szénában, szeretett a földre ülni, együtt hallgatni valakivel, szeretett utazni. Szeretett inni, éjjel háromkor hintára ülni a parkban, népdalokat énekelni. De ránk kérdezett: „hát mit fogunk megtudni magunkról, amíg nem tudunk ünnepelni?" (…)
Létformája volt a munka. Mert a költészetet munkának tartotta, magát a magyar nyelv munkásának – megbecsülvén. A munkát pedig megismerési folyamatnak, teremtésnek. (…)
Szüntelenül kételkedett. Mert tisztánlátó ember volt, megtanult a történelem őserdejében eligazodni – nem tűrte, hogy az őserdőre kitűzzék a táblát: „Liget" és nem tűrte, hogy betiltsák a bejárhatót – mondván, hogy arra kell menni, mert csak itt vannak fák. Arra ment, ahol úgy mehetett előre, hogy teljes ember maradhasson. (…)
Nyitott verseket írt, várta az olvasó válaszát. Együtt írta a verset a közösséggel. De soha semmit, a saját felismeréseit sem tartotta utolsó egyedüli és végső igazságnak. Mindig kételkedett. Kételkedett, mert remélte, hogy az olvasó továbbgondolja a verset. Kételkedett, mert csak viszonylag lehetett boldog.
A közösség sorsát nem kellett fölvállalnia. Hiszen a vállán volt.
Látomásai pontosak. Képei a lényeg látomásai, képzelete mindig a kis közösség és a világ ütőerét tapintja. Nem együttérez az emberiséggel, hanem fáj neki az emberiség. Mert fáj neki a közösség sorsa. Nemcsak jár a földön, de fáj neki a föld. (…)
Mert Szilágyi Domokosnak a költészet nemcsak szép és nemcsak igaz, hanem a közös emberi fájdalom megosztása, kettétört zsíros kenyér, amit együtt falunk be, a gondolat, amit együtt gondolunk végig, a sors, amit együtt élünk meg. Lehetőségünk, hogy közösségként eszméljünk.
Ezért idegenkedne attól, hogy klasszikus költővé szoborítsák, irodalomtörténeti centivel lemérjék, ide vagy oda sorolják. Mert ő egyszerűen csak élt, a közösség sorsát élve. Földléptekben gondolkodva. Emberi módon akart élni, úgy, hogy emberi módon élhessen benne és körülötte a közösség, a világ. Öntörvényűen, hogy korlátozás nélkül haladhasson afelé, aki lehetne. Akivé önmaga teremthetné magát.
Az előítéletektől, közhelyektől, megmerevedett dogmáktól undorodott, a mellébeszélést úgy rázta le magáról, mint kutya a vizet. A nagy szavakra késpenge élű mosollyal válaszolt. Mikor hétlejes strandpapucsban közlekedett, mert cipőre éppen nem volt pénze és mert fütyült az illemszabályokra, aggódni kezdtek érte.
Ő ünnepi évfordulón A tücsök és a hangya című versét mondta el.
Mosolygott azokon, akik úgy képzelik el a verset, hogy adva van az eszmei mondanivaló, amit be kell csomagolni szép formába és átkötni szalaggal, lehetőleg masnira. De felháborodott, mikor ez a gondolatmenet félelmetes szellemi manipulációvá fajult, mint ahogy mindig felháborodott, amikor téveszmékkel felfegyverzett érdekek törtek kiszolgáltatottakra. (…)
Sokan szerették. Igaz, mindenki másért. Ki azért, mert a magyar nyelv mívese volt, ki azért, mert avantgárd, ki azért, mert klasszikus, ki azért, mert formaművész. De mindenki tisztelte bátorságát, teljességét, tisztaságát, tisztességét.
A rettenettől nem tudhatták megvédeni. Az iszonyattól, hogy nem tudott továbbélni a világ és a maga betegségével megalkudván. Mert reményét viszsza kellett vonnia. „Rabbá szabadultan", ezért: „ha itt vagy, hát szemből halál".
Öngyilkossága tiltakozás volt, utolsó nagy tiltakozása az emberi lét esendősége, védtelensége – a közösségi lét fenyegetettsége ellen. (…)
Nem kiálthatta már világgá magát. Az utolsó útra egyedül indult. 38 évesen. Utolsó társa egy üveg víz volt.
Nagy László búcsúztatta el 1976 októberében. (…)
(„Kényszerleszállás" – Szilágyi Domokos emlékezete", Nap Kiadó, 2005. Budapest. Válogatta, szerkesztette, öszszeállította: Pécsi Györgyi.)
Csak látszólagos a felekezeti béke Romániában. A rendszerváltás óta kisebb-nagyobb feltűnést keltve érzékelhető a görög katolikus-ortodox ellentét, amely leginkább az elkobzott, de vissza nem szolgáltatott görög katolikus ingatlanok körüli vitákban éleződik ki. Késhegyre menő – és ezt lehet szó szerint érteni – konfliktusokra kerül sor időről időre Szatmár és Máramaros megyékben is, ahol számos esetben született már döntés az ingatlanok, templomok visszaszolgáltatására, de az ortodox hívők vagy késlekednek azokat átadni, vagy megnehezítik a görög-katolikusoknak a visszakapott templomok használatát (nem adják át a kulcsokat, ellehetetlenítik a bejutást). Pedig nagyon sok esetben a régi templomok mellett (amelyek ma már műemléknek számítanak), már felépült az új ortodox templom, nincsenek rászorulva hasonló „házfoglalásra". Ráadásul ezek a fatemplomok mára olyan állapotba jutottak, hogy gyors beavatkozás nélkül sem restaurálásuk, sem megmentésük nem lesz lehetséges. Gyakran úgy tűnik, hogy az eredeti tulajdonosnak csak azért nem teszik lehetővé az átvételt, hogy siettessék a műemlékek megsemmisülését.
A tétje ezeknek a fatemplomok körüli akcióknak valójában az, hogy ki hogyan sáfárkodik a nemzeti örökséggel. Kié lesz Máramarosban a kulturális és vallási fölény? Továbbá: ortodox vagy görög katolikus arcot kap-e az ország? Ezek a kérdések jelentős üzletet rejtenek magukban.
Hogy mekkorát, azt az a június 23-án keletkezett kormányhatározat-tervezet érzékelteti, melyet a kultuszminiszter nyújtott be a miniszterelnöknek, és a miniszterelnök-helyettesnek (Markó Bélának) ellenjegyzésre. A tervezet szerint a kultuszminisztérium külön keretből 3 milliárd lejt biztosít a Máramaros és Szatmár megyei ortodox püspökségnek, a Máramaros megyei fatemplomok című album elkészítéséhez. A kiadás indoklása szerint cél az, hogy az ortodox püspökség „a román szellemi hagyaték, tradicionális értékek európai kontextusban való népszerűsítését" láthassa el. Elég nehéz rájönni, milyen lehet az az európai kontextus, amelyet az ingatlan-visszaszolgáltatások körüli, és a felekezetek közötti közelharcban érintett egyházi testület képvisel.
Tovább bonyolítja a kérdést, hogy miért nem terjed ki a kultuszminisztérium figyelme a görög katolikus püspökség szerepére, hiszen ezek a templomok, amelyekre Románia méltán büszke, ennek a felekezetnek a templomai. Fennáll a veszélye annak, hogy az ortodox egyház által kiadott kiadványban a templomok hovatartozása és keletkezésüknek pontos története nem lesz feltüntetve. Mi történik itt? Állami segédlettel megerősített felekezeti harc? Az eset ellen tiltakozott a Máramaros megyei görög katolikus püspökség is. A nyílt levél felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó 46 templomból 37 eredetileg saját felekezetük tulajdonában volt.
Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kiadvány támogatására fordítandó összeg mennyire irreálisan nagy, különösképpen a kisebbségek számára megszabott keretekhez viszonyítva. Egyetlen színes fotóalbum nyomtatására három milliárd lejt szeretne költeni a minisztérium. A teljes erdélyi magyar kultúra támogatásának (könyv- és lapkiadás, közművelődés stb.) a keretösszege tíz milliárd lej. A máramarosi fotóalbum összegszerűen majdnem a teljes erdélyi magyar kultúra harmadába kerül.
A vállalkozás új eleme, hogy miközben a Bãsescu-politika minden energiáját arra fordítja (még mindig), hogy látszólag izolálja a PSD-s üzlet-láncot, addig a hátsó, kis minisztériumi adok-veszek szintjén minden marad a régiben. A Nãstase-kabinet 2004-es jelentéséből kitűnik, hogy az ideihez hasonló akcióra már a legyőzött és megszégyenített egykori kormánypárt is vállalkozott. Akkor Máramaros Albumot rendelt Nagybányáról a kormány diplomáciai szóróanyagként. Honnan? Ugyanattól a Proema Kiadótól, amelyet most a liberális-demokrata kormány készül megbízni, és amely kiadó – a România Liberã szerint – Adrian Pãunescu köteteit adta ki valamikor. Pedig még visszhangzik Bãsescu elnök bumfordi jelszava: „ha rám szavaztok, ők nem fognak tudni lopni". Hát ők, ellenzékben, most nem is tudnak lopni. Annyit, mint eddig.
(A Hét, 2005. július 19.)
Elismeréssel tartozom néhai tanítóimnak, hogy – bár két tanerős, osztatlan hét osztályos falusi elemi iskolában jártam az első hét osztályt – a második osztály elvégzése után jobban olvastam, mint sok mai városi gyerek, II. osztályos tanuló. Ebből eredően már kisiskolás koromban is szerettem olvasni. Azóta is mindig érdekelt az írott szöveg, volt idő, amikor 4-5 újságot, folyóiratot hozott a postás. Ezek száma mára lecsökkent. Most főleg a komolyabb, ismeretterjesztő, gondolkoztató írások érdekelnek. Rendszeresen csak a mi, megszokott BÚSZ-unkat olvasom. És annak ellenére, hogy szóban és írásban elég sokan leértékelik helyi (most HETI lapunkat), engem mégis kielégít. Az általános híreket megtudom a rádióból, tévéből. Minden nap (3-4 óra között) meghallgatom a bukaresti rádió magyar nyelvű adását és vasárnap reggel a Kossuth Rádió 7-9.30 óra között sugárzott műsorát. Este a TV román és magyar nyelvű híreit is megnézem. Az engem közelebbről érdeklő helyi híreket, a közleményeket, a közérdekű információkat házhoz szállítja a BÚSZ.
A BÚSZ-ból is sok mindent megtudhatunk. Ha csak a legutóbbi három számot is komolyan átolvassuk, sok elgondolkoztató, emlékeztető cikket találunk bennük. Vegyük például a dr. Sasi Nagy Béla jegyzeteinek sorozatában megjelent cikkek közül az árvízzel kapcsolatosat. Eszerint a fegyencek kevés pénzecskéjükből is adományoztak egy régebbi árvíz károsultjainak. Lemondtak saját előnyeikről, mert átérezték a bajbanlevők nehéz helyzetét. Mi pedig sok mindent közömbösen nézünk! Egyébként, dr. Sasi más, előbbi cikkeiből irodalmat, történelmet tanulhatunk, művészetet, tájakat, népszokásokat ismerhetünk meg és példákat kapunk az emberibb együttélésre.
A BÚSZ legutóbbi három számában jelent meg Kiss Mária Katalin: „Megmutatom neked" című érdekes esszéje, amely Nagybánya múltját, jelenét, értékeit ismerteti. Még akkor is érdemes elolvasni, átgondolni, ha hiányok, tévedések is akadnak benne.
Különösen kiemelendő Csiha Tamás „Röviden – magyarul" című írása (BÚSZ, 951. sz.). A rövid, de meggondolkoztató, figyelmeztető írás a családnév és keresztnév sajátosan magyaros helyesírására és használatára vonatkozik. Nem elhanyagolandó kérdés a jelenben, de főleg a jövő, a fennmaradás érdekében. Ezzel a keresztnév-írással kapcsolatban személyes tapasztalatom is van. Én 1915-ben, feleségem 1918-ban a régi Magyarországban születtünk. Két fiam, 1940-ben és 1943-ban, szintén Magyarországon született. Eredeti anyakönyvi kivonatainkon Gábor, Mária, Gábor, Imre keresztnevek szerepeltek. A változás után, 1946-ban kivett új keresztleveleken (anyakönyvi kivonatokon) már Gavril, Maria, Emeric szerepelt, románul.
Lányunk 1947-ben született a Székelyföldön, Vargyas, székely-magyar községben. Mi lányunkat Gyöngyinek akartuk beiratni az anyakönyvbe. A magyar jegyző a Gyöngyi nevet nem írhatta be, csak román „helyesírással", így: „Gheonghi"!
Az 1956-os törvények jogot adtak a név helyesbítésére. Kérésünkre így lettek újra Mária, Gábor, Imre és… Gyöngyi, az igazi MAGYAR keresztneveink.
Így tettünk, mert már akkor szükségét éreztük a helyreigazításnak, ami jóleső érzés a jelenben, de lényeges lehet a jövőben is. Közömbösségből, kényelemből senki ne tekintse fölöslegesnek az ilyen kérdések tisztázását. Vannak tisztáznivalók!
Íme, csak az utóbbi három hétben ezeket adta nekem, nekünk a mi kicsi, lenézett BÚSZ-unk. És ezek mellett még sok más fontos közleményt, tanulmányt is olvashattunk, mint heti ajándékot. Megérdemli, hogy minden pénteken szeretettel vásároljuk és türelemmel olvassuk is el a nekünk szóló sorokat.
Én ezt teszem!
Id. Markó Gábor
Hosszú időn keresztül azt hitték az orvosok, hogy a meghűléses betegségeknek és általában a fertőző betegségeknek a baktériumok és a vírusok elszaporodása az okai. Ennek következménye az antibiotikumokkal való viszszaélés lett, amely az iparilag fejlett nemzeteknél, de sajnos nálunk is helyrehozhatatlan egészségkárosodást okozott. Az allergiás és gombabetegségek elszaporodása, a sarjadzó gombák közül például a legismertebb Candida Albicans elterjedése, valamint a fertőző szájpenész, illetve hugyivari szerveknél és nők esetében folyást okozó kellemetlen tünetek gyakoribbá válása mind-mind ennek köszönhető.
Ennek ellenére még nagyon sok orvos és páciens tudatában vezet a betegséget okozó baktériumok elpusztításának vágya az antibiotikumokkal való viszszaéléshez. Pedig ma már köztudott: távolról sem az antibiotikumok, hanem szervezetünk védekezőképessége (immunrendszere) mondja ki a döntő szót abban, hogy megbetegedünk-e, vagy sem.
Claude Bernand francia orvos és fiziológus több mint száz éve kijelentette: „A kórokozó semmi, a fertőzés minden." Ez azt jelenti, hogy nem a kórokozó, hanem a talaj számít, ahol elburjánozhat. Tehát ma, a rák, az AIDS korában eljutottunk annak felfedézéséhez, hogy a tartós egészségi állapot valójában immunrendszerünk reakcióképességétől függ.
Testünk immunrendszere egy pontosan működő elhárító rendszer, amely biztosítja, hogy a szervezetet ne áraszszák el idegen testek és kórokozó csírák, baktériumok, gombák. Az ellenség nemcsak kívülről, hanem belülről is támad. Vannak elhalt, elöregedett sejtek, amelyeket az immunrendszernek ki kell küszöbölnie. Ez az oka, hogy korunk legfenyegetőbb betegségei éppen azok, amelyeknél a szervezet elhárító rendszere meggyengül, vagy elpusztul.
A szervezetbe behatoló kórokozó az immunrendszer védőfalával kerül szembe. A testbe nagy valószínűséggel a bőr sérülésein, vagy a légző- és emésztőrendszeren, lényegében az orron, vagy a szájon át kerülhet idegen organizmus. Ezeken a helyeken olyan mirigyek vannak, amelyek bizonyos védőenzimeket és a fertőzésnek útját álló váladékot termelnek. Ha azonban egy kórokozó átjut a szöveteken, a védekezés feladata nagyrészt a nyirokrendszerre hárul.
A nyirok a vérplazmából leszűrödő tiszta folyadék, amelyben már nincsenek fehérjék és egyéb tápanyagok. A nyirok a vérkeringésből a hajszálerekbe szivárog, majd innen a nyirokerekbe kerül. A nyirok áramlását izomöszszehúzódások és billentyűk biztosítják.
A behatoló kórokozók a nyirokmirigyekbe jutnak, ahol falósejtek (makrofág) támadnak rájuk. Ugyanakkor a limfociták (immunsejtek) antitesteket termelnek, amelyek a behatoló kórokozók felületén található antigénekre támadnak, más típusú limfociták közvetlenül a behatolót veszik célba. Ha a testet ártalmas anyagok, vagy antigének fenyegetik, a szervezet antitesteket termel. Ezek speciális immunsejtekhez, hízósejtekhez kapcsolódva képesek a betörő részecskék elpusztítására.
A limfociták képesek emlékezni arra a kórokozóra, amellyel már találkoztak, újabb megjelenése esetén így azonnal reagálhatnak. Előfordulhat azonban, hogy az immunrendszer nem veszi észre a betolakodókat, vagy túlreagálja a dolgokat, allergiás reakciót produkálva, esetleg autoimmun reakció során szembe fordul saját testszöveteivel, mint például a Rheomatoid Artritis esetében. Máskor nem ismeri fel, ha a test saját sejtjei abnormálisan kezdenek viselkedni, így rák alakulhat ki.
Ahhoz, hogy ellensúlyozzuk a kellemetlen negatív hatások megjelenését, olyan természetes eredetű készítményeket kell fogyasztani, amelyek felerősítik a szervezet elhárító relérendszerét, biztosítva a maximális ellenállóképességet. Eképpen megerősítjük belső szerveink rendszeres és normális működését, kevés esélyt adva a kórokozók támadásának és szaporodásának, megteremtve a harmonikus egyensúlyt szervezetünkben. (folytatjuk).
Dr. Korcsog Mátyás gyógyszerész
Többek között a hazai fiatalok kultúrafogyasztásáról nyerhetünk képet a The Gallup Organization a British Council felkérésére készített felmérésből. A 2004-ben hét hazai nagyvárosban – Bukarestben, Brassóban, Kolozsvárott, Konstancán, Jászvásáron, Nagyszebenben és Temesváron – készített, idén áprilisban bemutatott közvélemény-kutatásban 1004, 15 és 35 év közötti fiatalt kérdeztek meg.
Az eredményből kitűnik: a megkérdezett fiatalok 80 százaléka soha nem megy el klasszikus balett- vagy táncelőadásra, 73 százalékuk egyáltalán nem látogat operát, 69 százalékuk a klasszikus zenei koncerteket, és 54 százalékuk pedig színházat. (Egyébként a teljes minta 83 százaléka soha, vagy nagyon ritkán vesz részt ilyen jellegű művészeti eseményen).
Arra a kérdésre, hogy miért nem látogatja ezeket a rendezvényeket, a megkérdezettek zöme ezt válaszolta: mert nem érdekli (32%), illetve, mert nincs ideje (31%). A fiatalok nagy része úgy nyilatkozott, elsősorban a környezet és a barátok befolyásolják ízlését. Sok fiatal hiányolja, hogy nincs a környezetében senki olyan, aki a klasszikus-zene, irodalom-művészet, vagy a színházi törekvések irányába terelné a figyelmét: a felmérésből az derül ki, hiányát érzik egyfajta irányításnak és magyarázatnak ebben a kontextusban.
A fiatalok jelentős hányada (36%) a disco-pop-dance zenét kedveli, 28% a latinót, 23% a bluest, ugyanannyi a houset, a rockot és a manelet 20%20%, a hip-hopot és a klasszikus zenét 17-17%, a dzsesszt pedig 6% jelölte meg kedvenceként.
A Transindex internetes portál által a téma kapcsán megszólaltatott funk’n’break lemezlovas úgy véli, manapság földrajzi fekvéstől függően nagyon megosztott a zenei fogyasztás a bulikon, partykon, privát rendezvényeken. Románia nyugati részén a tíz évvel ezelőtt még igazi underground kategóriába sorolt breakbeat már akár populárisnak is mondható. De a lényeg örök: a fiatalok becsületesen ki akarják bulizni magukat.
A TRANSINDEX nyomán
Schindler listája nem létezett – állítja David M. Crowe amerikai történész németül most megjelent vaskos könyvében. Legalább tizenhárom különböző lista volt, s Schindler ezek öszszeállításában is csak közvetve vett részt, mert Amon Göth lágerparancsnok megvesztegetésének megkísérlése miatt éppen a Gestapo börtönében ült. – Tette mégis egyedülálló, Oskar Schindler minden emberi gyengéje mellett joggal lett híres" – mondta a német kiadás frankfurti bemutatóján Crowe, aki megpróbált árnyalt képet rajzolni a gyárosról, akinek kivételes tette Németországban sokáig senkit sem érdekelt.
A Szudéta-vidékről – a háború előtti Csehszlovákia zömmel németek lakta területéről – származó Schindler Crowe beállításában részben szerencselovag, aki gyorsan pénzhez akar jutni a németek által megszállt Lengyelországban, s a náciknak is kémkedik. Erkölcsi átalakulása fokozatosan következik be, amit – jegyzi meg némi éllel Crowe – felgyorsított az a felismerés, hogy a németek elvesztették a háborút.
Crowe hét éven át kutatott archívumokban, Schindler számos kortársával, köztük a megmentett, s még élő zsidókkal is elbeszélgetett. A háború után a megmentettek tartották életben, látták el pénzzel a szoknyabolond gyárost, akit a világégés után már nem fogadott kegyeibe a szerencse. Argentínából felesége, Emilie nélkül tért haza. 1957-től 1974-ben, 66 éves korában bekövetkezett haláláig Frankfurtban élt, s a pályaudvar melletti parányi lakásában egyre inkább ivásnak adta a fejét. (mti/hvg)
A felmérések szerint a legtöbb sör nyáron, illetve karácsony környékén fogy. Románia az egyike azon kevés térségbeli országnak, ahol az elmúlt tizenöt évben dinamikusan nőtt a sörfogyasztás. Jelenleg egy lakosra számítva évente mintegy 64 liter sör fogy nálunk, ami a folyékony kenyér népszerűségének növekedése ellenére is elmarad a környező országokétól.
Magyarországon az átlagos sörfogyasztás jelenleg 75 liter körül mozog, ami azonban lényegesen kevesebb, mint a hetvenes években mért száz liter feletti fogyasztás. Az igazán „sörös" nemzetek azonban ezt a szintet még most is a személyenkénti hektoliteres határ fölött tartják, így a szlovákok is, de igazán nagyobb fogyasztóknak a németek számítanak évi 125 literrel, illetve a csehek 157 literrel világelsők. Regionális szinten vannak ennél kimagaslóbb eredmények is: München lakói évente 432 liter sört isznak, igaz, ez az adat az egyhetes Sörfesztiválra látogató nagyszámú turista miatt nem éppen reális. A romániai sörivóknak azonban nincs miért szégyenkezniük: a különben inkább borivónak tekintett franciák évi 41 literrel jóval mögöttünk állnak. Az 1989 óta folyamatosan növekvő fogyasztás tovább bővül: a tavalyi 13,8 millió hektoliteres értékesítés jövőre meghaladja a 15,5 milliót. Az elmúlt négy évben egyébként a sörforgalmazók 37 százalékkal növelték eladásaikat.
A 21 gyártót felvonultató romániai sörpiacot valójában négy cég uralja. Míg Magyarországon az utóbbi másfél évben hódít az importsör, amely már a piac egynegyedét uralja, addig Romániában a hazai gyártmányokat preferálják. Négy nagy cég ellenőrzi a piac mintegy 80 százalékát, amelyek mögött egyébként valamennyi esetben multinacionális cégek állnak. Nemrég a mintegy 420 millió eurós árbevételű, 4400 személyt foglalkoztató négy nagyvállalat létrehozta a Románia Sörfőzői Egyesületet. Hivatalos adatok nem léteznek, de a legnagyobb jelenleg mindenképp a becsülhetően 29 százalékos piaci részesedéssel rendelkező Brau Union (BBAG) a holland Heineken-csoport tagja, amelyet eredetileg az osztrákok hoztak létre. A vállalat hat sörgyárat birtokol: Bukarestben (Grivica), Csíkszeredában, Hátszegen, Craiován, Konstancán és Aradon. A BBAG a következő sörmárkákat gyártja: Gösser, Silva, Golden Brau, Ciuc, Bucegi és Schlossgold, illetve több regionális márka, mint az Arbema, Gambrinus, Harghita, Hategana, Regun. Szintén ők importálják a Zipfert is. A sörpiac második legnagyobb játékosa 22 százalékkal a dél-afrikai SAB Miller-csoporthoz tartozó Compania de Bere Romania, amely Kolozsváron, Temesváron, Buzãuban és Brassóban működtet sörgyárat, s az Ursus, Timisoreana, Keller, Miller, Peroni, Ciucas, és Pilsner Urquell márkák gyártója és forgalmazója. A belga Interbrew a balázsfalvi, a nagybányai és a ploiesti Efes sörgyárat működteti, 21 százalékosra becsült részesedéssel. Az ő termékskálájuk is széles, ide tartozik a Beck's, Bergenbier, Caraiman, Efes, Hoegaarden, Hopfen König, Leffe, Noroc és Stella Artois. Mintegy 8 százalékra becsülhető a dán Carlsberg-csoport piaci részesedése, amely Bukarestben épített sörgyárat zöldmezős beruházásként, s itt palackozzák a Carlsberg, Tuborg, Skol, Guiness és Kilkenny sörmárkákat. A piacnak még van egy nagy szereplője, az elmúlt négy évben a sörgyártásba betörő Bihar megyei Kisszedresen nagykapacitású sörgyárat építő European Drinks. A Micula-testvérek tulajdonában levő üzem a Bürger és Meister márkájú, műanyagpalackokban forgalmazott söröket gyártja. Piaci részesedésük saját állításuk szerint 18 százalék körüli, valójában azonban 10 százalékra becsülhető. (privatprofit.ro)
Az egyik, a Traian és Cosmonautilor utcák kereszteződésénél található kereskedelmi társaság tulajdonában lévő barakkból ismeretlen személyek elloptak egy sarokcsiszolót, egy ütvefúrót és egy hegesztőgéphez használatos alkatrészt (egy úgynevezett „égőt"), öszszesen 2550 lej kárt okozva. Dragomérfalván (Dragomiresti) egy üzlethelyiségbe törtek be a betörők, s egymillió régi lej értékben vittek el különféle árucikkeket.
A Carpati utcában egy magánlakást látogattak meg a hivatlan vendégek. Nem volt nehéz behatolniuk, ugyanis a tulajdonos nagyban megkönnyítette a dolgukat azzal, hogy nyitva hagyta a konyhaablakot. Ez egy 2000 új lej értékű videókamerájába került a „vendéglátónak". Szintén a nyitva hagyott konyhaablakon keresztül hatoltak be a betörők az egyik Victoriei utcai lakásba is, ahonnan mindent elloptak, ami mozdítható volt: mobiltelefont, ékszereket, készpénzt, összesen 1500 lej értékben.
Az elmúlt napokban lebukott betörők közül megemlítjük a 17 esztendős Andrei P.-t, valamint a 18 esztendős Daniel O.-t, akik még tavaly októberben követtek el egy betörést, de csak most érte utol őket az igazságszolgáltatás keze. Ami késik, nem múlik... Rendőrkézre került továbbá a 25 éves Daniel Cosmin O. és Vasile - Cornel A. is. Ők június végén törtek be az egyik Május 9 utcában található kereskedelmi társaság székhelyére, ahonnan egy DVD-lejátszót, egy WEB-kamerát, egy laptopot, egy fényképezőgépet és két mobiltelefont vittek el. Annyi stílusuk sem volt, hogy a Május 9 utcába május 9 - én törjenek be, ne június végén...
Az egyik máramarosszigeti polgártól, a nagybányai Izvoarele-piacon fényes nappal loptak el ismeretlenek 540 lírát. A károsult semmiféle információval nem tudott szolgálni a rendőröknek az elkövetők kilétét illetően. Szintén az Izvoarele-piacon lopták el a pénzét egy Magyarkékesi (Unguras) asszonynak is. Őt 2500 új lejjel rövidítették meg, ráadásul úgy, hogy – akárcsak az előző esetben – fogalmat sem alkothatott arról, ki fanyalgott rá a táskájában levő pénzre.
Egyik éjszaka egy rablást is elkövettek az Izvoarele-piac közelében. A mámoros állapotban levő áldozat elmesélte, hogy az egyik taxiból kiszállt egy alak, aki kitépett a nyakából két arany nyakláncot, majd – mivel az áldozat sem hagyta annyiban a dolgot – a taxisofőr is a bántalmazó segítségére sietett. Miután véghezvitték akciójukat, a tettesek sietve távoztak a helyszínről.
Az egyik Cuza Vodã utcában leparkolt személygépkocsiból ismeretlen személyek kiloptak egy 460 lej értékű CD-lejátszót. A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetőket előcsalogassa az ismeretlenség homályából.
Rendőrkézre került egy barcánfalvi (Bârsana) férfi, akinél egy olasz gyártmányú, 8 mm-es pisztolyt és egy gázlövedéket találtak. A 31 esztendős Ioan S. Olaszországban vásárolta a fegyvert, 48 eurót fizetett érte, s a nagylaki (Nãdlac) határátkelőnél csempészte az országba. Ioan S. ellen eljárást indítottak.
A Huta-Máramarossziget gázvezeték lefektetésének előkészítő munkálatai közben, Szarvasaszó (Sãrãsãu) közelében, az ásási munkálatok során az egyik kereskedelmi társaság alkalmazottja talált egy 153 mm-es lövedéket. Hasonló esetről a borsaiak is beszámoltak, ott is lapult a fel nem robbant lövedék.
A Megyei Rendőrfelügyelőség közzétette az év első hat hónapjának tevékenységi mérlegét, amelyből egyebek mellett megtudhattuk, hogy az év első felében a rendőrség különös hangsúlyt fektetett a bűncselekmények megelőzésére. Ez abból is kitűnik, hogy megyei szinten 17 806 akciót és ellenőrzést hajtottak végre, illetve ejtettek meg, ez közel 2600 esettel több a tavalyi év ugyanazon időszakához képest. Ezek során 578 bűncselekményre derítettek fényt, 41 363 (+ 576) szabálysértést jegyzőkönyveztek, és 0,7 kg aranyat, illetve más ékszereket, 2900 lej készpénzt, 29 000 lej értékű árucikkeket és más javakat, négy fegyvert, 35 darab töltényt és 0,78 kg higanyt koboztak el.
A fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal foglalkozó iroda 372 ellenőrzést hajtott végre, és 28 akciót szervezett meg az első félévben.
Ami a közlekedésrendészeket illeti, a megejtett 691 közúti ellenőrzés során 33 115 szabálysértést jegyzőkönyveztek, 933 (+64) jogosítványt és 529 forgalmi engedélyt vontak be.
Az első félévben 3723 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására, ez 183 esettel több, 2004 ugyanazon időszakához képest. Százezer lakosra lebontva átlagosan 722 bűncselekmény jutott, szemben a tavalyi 682 bűncselekménnyel. Ezzel Máramaros megye a 19. helyre került az országos toplistán, ami akár átlagosnak is mondható. A 3723 bűncselekményből 2680 - at meg is oldott a rendőrség, ez 72% - os arányt jelent.
Említésre méltó az is, hogy 2005. első szemeszterében 45 korrupciós ügyben indítottak eljárást, melyek során 34 személy bűnössége igazolódott, s számlájukra összesen 93 bűncselekményt róttak fel.
Aggasztóan nőtt a rablások és a lopások száma, az első esetben szinte megduplázódtak ezek a cselekedetek. Nőtt továbbá a fiatalkorú elkövetők száma is. Valamelyest csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, az elmúlt év hasonló periódusához képest.
Mindezen eredményeket a rendőrség egy közel 30% - os káderhiánnyal könyvelhette el.
Tamási Attila
A női kézilabda ünnepe zajlik a napokban Nagybányán, ugyanis augusztus 4-6. között e sportág 45. „születésnapját" tisztelik meg sportolók, vezetők, szurkolók.A HC Municipal (volt Constructorul, volt AGECOM, volt Selmont) rangos nemzetközi tornával emlékezik az elmúlt (?) sportsikerekre. Meghívott csapatok: Hódmezővásárhely, Ungvár, Konstanca, Zilah női együttesei. Ugyanakkor old-girls és ifjúsági csapatok is megmérkőznek egymással. Az eredményekről a következő lapszámbanfogunk beszámolni.
A szervező Careers Management Group tájékoztatása szerint a MAI CASCO Futball Grand Prix, a Forma-1-es válogatott jótékonysági labdarúgó mérkőzésének jegybevétele révén a szerda esti rendezvény 11 116 200 forinttal segíti a három kedvezményezett alapítványt. Az előzetes megállapodás szerint a jegyek eladásából befolyó pénz 30 százalékát az UNESCO Kinder in NOT alapítvány kapja, míg a fennmaradó összeg a magyarországi SOS Gyermekfalvak és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány között kerül felosztásra. Az adomány ráadásul hamarosan tovább növekedik majd, hiszen az összeghez hozzáadódik majd a közvetítő Duna TV segítségével gyűjtött pénz is. A Nemzeti Sportközpont jegyirodájának vezetője, Jászai Irén elmondta, hogy összesen 17 113 jegy került értékesítésre. Hozzátette: a tisztán jótékonysági rendezvények tekintetében általában kedvezőtlenek a tapasztalataik és gyengébb érdeklődésre számítottak, így számukra is nagyon pozitív meglepetés az esemény.
3,1 milliárd eurót, azaz 3,8 milliárd dollár fizet az Adidas-Salomon AG az amerikai Reebokért – közli a Bloomberg üzleti hírügynökség. A német gyártó célja jelentősebb részesedéshez jutni az amerikai piacon, ahol a legerőteljesebb szereplő a Nike. Az Adidas eladásai az Egyesült Államokban 11%-kal csökkentek az utóbbi évben.
Az Adidas 59 dollárt fizet egy Reebok-részvényért. A mostani tranzakció a legnagyobb, amit a német vállalat a Salomon 1998-as felvásárlása óta. A felvásárlásról az első híreket pár héttel ezelőtt a New York Times és a Financial Times röppentette fel.
Az akvizíció után az Adidas az évi 11,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolító sportcipő-piacon 28%-os részesedést fog elérni – a Nike részesedését 30-31%-ra becsülik iparági szakértők. A felvásárlás véglegesen 2006 elején zárul le. Jelenleg a Reebok az amerikai rögbi- és kosárlabda-bajnokság felszerelés-beszállítója. (bloomberg)
Kihagyja a szombaton kezdődő helsinki atlétikai világbajnokságot Kodzsi Murofusi, a kalapácsvetés athéni olimpiai bajnoka. A japán versenyző deréksérülését követően nem tudott megfelelő formába lendülni, bár hazája bajnokságát így is megnyerte. A férfi gerelyhajítás világcsúcstartója, a cseh Jan Zelezny lábsérülése miatt nem indul.
Elkészítették a FIFA legújabb tornája, a decemberi klubvilágbajnokság menetrendjének sorsolását. A december 11-18. között Japánban rendezendő torna negyeddöntőiben az ázsiai és az afrikai kontinensbajnok (még egyik kiléte sem ismert), a másik ágon pedig az óceániai térség legjobbja, a Sydney FC és CONCACAF-zóna bajnokcsapata, a Costa Rica-i Deportivo Saprissával játszik. A két győztes ellenfelei a Libertadores-kupa bajnoka, a Sao Paulo, illetve a BL-címvédő FC Liverpool lesz.
A labdarúgó UEFA Kupában befejeződött a selejtező 1. fordulója, melyben elbúcsúzott a bajnoki ezüstérmes Ferencváros, míg a kupagyőztes FC Sopron csak a következő körben kapcsolódik be.
Tízgólos győzelmet vártak el a Rapid szurkolói az andorrai együttes elleni UEFA Kupa torna selejtezője első körének visszavágóján. A tíz gól meg is lett, de nem csütörtök este, hanem összesítésben. Az US Sant Giulia amatőrjei, ha lehet így fogalmazni, drágán adták bőrüket, éppen a megalázó vereséget próbálták elkerülni, s ha jól meggondoljuk, sikerrel, hiszen nem kaptak ki nagyobb arányban, mint otthonukban. Nyilván erről a Rapid is tehetett, hiszen több mint félvállról vette a mérkőzést.
Tisztességtelen előnyt jelent viselőjének a piros mez a sportban – állítják brit tudósok. Az összefüggést több sportág megfigyelésére alapozzák, és mindegyikre igaz, hogy többnyire a pirosak nyernek. A 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságon mindegyik csapat változó színekben játszott, ám ha piros mez volt rajta, akkor több gólt rúgott és többször nyert, mint amikor más színben rúgta – vagy csak rúgta volna - a labdát. A kutatók küzdősportokat is megvizsgáltak, egyebek közt ökölvívást, birkózást, és a kiválasztott 21 menetből 16-ot a piros vagy vörös mez viselői nyertek.
Simori Sándor
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2003