(BÚSz-tudósítás) Polgármesterek találkozójára került sor szerdán, a „Gutin-hegység Mikrorégiójának Turisztikai Fejlesztése" elnevezésű egyesület szervezésében. A találkozón bemutatták a megye turisztikai útvonalairól készült új, nagypontosságú térképeket.
Az Advertising OK, ezen belül Pop Ioan és Dumitru Istvan munkáját dicsérő kiváló grafikai kivitelezésnek, valamint a pontosságnak köszönhetően, amelyet az alkalmazott GPS technika szavatolt, kitűnően használható, naprakész térképek kerültek a turisták, érdeklődők asztalára.
A résztvevő városgazdák beszámoltak arról, hogyan is állnak az illetékességük alá tartozó turisztikai útvonalak jelzésrendszerének kialakításával. Megtudtuk, hogy Nagybánya viszonylatában a hegyimentő szolgálat munkatársai végzik az útvonalak kijelölését. Jelen pillanatban a költségvetés-kiegészítést várják, hogy be tudják fejezni a megkezdett munkát.
Felsőbányán nincsenek új, a térképen feltüntetett, de jelzésekkel el nem látott útvonalak. Misztótfaluban három olyan útvonal van, amit még nem véglegesítettek. Az aknasugatagiak viszont még 2004-ben befejezték a munkálatokat.
A megye többi településein is van még mit tenni. Lacfaluban (Sisesti) egy, Budfalván (Budesti) két turisztikai útvonal vár kijelölésre a közeljövőben. Erzsébetbányán (Bãiut) az a gond, hogy nem a központból kezdődnek a jelzések, míg Deszén (Desesti) hídakra lenne szükség, a járható útvonalak biztosításához. Kapnikbánya is jól áll, bár a jelzésfestési munkálatok még ott sincsenek teljesen befejezve.
A jelenlévők egyetértettek: minden egyes településen egységesített méretű tájékoztató panókat és irányjelző táblákat kell elhelyezni, ebben a vonatkozásban a kapniki példát tartották irányértékűnek a tanácskozás résztvevői.
Tamási Attila
(BÚSz-információ) Augusztus 12-én kezdődnek és augusztus 21-én, püspöki szentmisével érnek véget az idei SZENT ISTVÁN NAPOK rendezvényei városunkban. A nagybányai magyarság, itthon élők és elszármazottak tradicionális nyári ünnepe – a szervező Szentháromság Plébánia és Teleki Magyar Ház szándéka szerint – 2005-ben is a kultúra, a hagyomány, a város bányászattörténeti múltjának jegyében fog lezajlani. Idősebbek és fiatalok egyaránt megtalálhatják a nekik szóló programokat. Tárlatmegnyitók, honismereti előadások, régizene, reneszánsz táncműsor és játszóház, kórustalálkozó és énekverseny szerepel a kínálatban; lesz térzene, emlékjelhagyás és kirándulás a jövőre 110 éves Petőfi-tanyához, s a tavaly sikeresnek bizonyult szervezett múzeumlátogatás (városismereti sétával kiegészítve) sem fog elmaradni. A meghívottak között a baróti TRANSYLMANIA-t is ott találjuk, amely 2003-ban a Koltay Gergely vezette Kormoránnal tartott sikeres koncertkörutat Erdélyben és Székelyföldön. A népszerű etno-rock együttes Nagybányán augusztus 19-én lép fel.
Továbbra is várják a jelentkezőket Máramaros megye bármely településéről, a Szent István Napok keretében meghírdetett Cantate Dominum Canticus Novum énekversenyre! Az „Isten, haza, nemzet" témakörhöz kapcsolódva a versenyzők szabadon választhatnak komolyzenei vagy egyházi dalok, népdalok és könnyűzene között.
Jelentkezni lehet augusztus 10-ig, a nagybányai Szentháromság Plébánián (Május 1 utca), Czol Ernő kántornál, vagy a 212-772-es telefonszámon.
(BÚSz) Szendviccsel, ízletes, frissensült fánkkal fogadták pénteken a koltói Kovács-portán a Somfa Együttes tagjait és a nagybányai táncházasokat, akik a nyári vakáció ideje alatt a Lápos-menti községben tanítják, házról-házra vándorolva néptáncra, népi játékokra a gyermekeket. Ma délután 18-21 óra között kivételesen a kastélykert lesz a rendezvény helyszíne, ahol a móri református gyülekezet által vezetett gyermektábor résztvevőit látják vendégül. (déel)
Várhelyi T. Imola Marosvásárhelyen élő nagybányai festőművész kiállítása tegnap nyílt meg a Teleki Magyar Ház Thorma János termében. A tárlat augusztus 11-ig látogatható, keddtől-szombatig 13-18 óra között. Szeretettel várják az érdeklődőket!
– EKE-TÚRA szombaton (és vasárnap) az augusztusi vándortábor helyszínének előkészítésére. Indulás a klastromréti szobortól, reggel 7.45 órakor. Szükséges szerszámok: fejsze és ecset jelzésfestéshez. Akinek személygépkocsija van, azzal jöjjön!
– VÁRJA a gyermekeket a Teleki Magyar Ház játszóháza, IV. osztályosokig. Az óvodásokat inkább a délelőtti, a nagyobbakat a du.-i csoportba várják.
– GYÓGYTORNA az ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) szervezésében. Találkozunk július 26-án, kedden 18.00 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban!
– MUNKAerőközvetítés kedden 17 és csütörtökön 14 órától! DIÁKOKNAK a nyári vakáció időszakára munkát kínáló MUNKAADÓKAT KERESÜNK! Jelentkezni lehet a 0744-919166-os telefonszámon!
– ORGONAHANGVERSENY LESZ július 31-én, vasárnap este 19.00 órai kezdettel az óvárosi református templomban. Vendégelőadó: ANDREAS ZWINGLI (Svájc).Szeretettel várják a zenekedvelőket!
A jövő héten kivételesen kedden és csütörtökön 18.30 órai kezdettel!
Mégpedig július 29-én, pénteken, az Union Vendéglőben. Érdeklődni lehet az RMDSz székházban!
* Az óvárosi református egyházközségben örök hűséget esküdtek egymásnak Frixen István Sorin és Velker Andrea, Frixen István és Kovacsinszky Szilvia fia, Velker Mihály és Matolcsi Rozália lánya. Tanúk: Petrován Remus, Pop Carmen, Fülöp Zoltán, Székely Enikő.
* Utolsó útjára kísérték Körmendy Józsefné szül. Tóth Judit (88) testvérünket az Úrban.
* Az I. számú plébánia Szentháromság templomban keresztvíz alá tartották Lapsánszky László és Lapsánszky Rita kislányát, aki a Vivien-Mária-Ágota nevet kapta. Keresztszülők: Latinka Ágota, Latinka András, Latinka Dorin, Lapsánszky István.
* Örök hűséget esküdtek egymásnak Negru Dániel és Pásztor Melinda, Negru Mihai és Corodan Aurica fia, Pásztor Gábor és Szin Mária lánya. Tanúk: Kovács István, Kovács Erika, Blaga Vasile, Blaga Stela; Frixen István Sorin és Velker Andrea, Frixen István és Kovacsinszky Szilvia fia, Velker Mihály és Matolcsi Rozália lánya. Tanúk: Petrován Remus, Pop Carmen, Fülöp Zoltán, Székely Enikő; Mincu József és Sohan Viorica, Mincu Traian és Fodo Erzsébet fia, Sohan Vasile és Cãtana Maria lánya. Tanúk: Ciure Gheorghe, Ciure Florica; Drãgan Cosmin és Berki Gabriella, Drãgan Leontin és Baias Valeria fia, Berki Zoltán és Tamás Margit lánya. Tanúk: Cociota Alin, Furjean Angelica.
* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Bíró Tankó Emerencia (95), Varga Mihály (74), Molnár Piroska (71) testvéreket! (V.O.)
Szent István ünnepe alkalmával, a Magyar Köztársaság kolozsvári Főkonzulátusának égisze alatt, 2005. augusztus 19-én, 19 órai kezdettel, állófogadással egybekötött Gálaest kerül megrendezésre Nagybányán. Az esemény helyszíne: a MILLENIUM III üzletkötő központ (volt Fekete Sas Fogadó) díszterme. Fővédnök: Dr. Cseh Áron Gusztáv, főkonzul.
A műsorból: magyar klasszikusok (Herki József és Herki Cristian hegedűművészek előadásában), magyar táncok (a koltói Somfa Együttes közreműködésével), valcerek, tangók (a Pro Arta kvartett kiselőadása), tánczene.
A gálaest keretében a Nagybányai Képzőművészek Társasága által felajánlott alkotások aukciójára is sor kerül.
További információk, valamint helyfoglalás a 0745-266667, vagy 0723-601470 telefonszámokon (ProKlass Event Consulting rendezvényszervező iroda)
Mindenkit szerettettel várunk!
Régi hetilap került a kezembe. Címe: Magyar Út, világnézeti és társadalompolitikai hetilap. Az első oldalon, a Veres Péter által írt vezércikk mellett egy bekeretezett cikk olvasható. Nem állom meg, hogy ne másoljam ide az elejét teljes egészében. A cím: 225 pengő. „Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka volt, amikor a megáradt és eltorlaszolt medrű öreg Duna Dunavecse és Apostag között több helyen áttörte a töltést és tengerré tette magyar falvaknak egész sorát. Hétfőn már mindenkihez eljutott a hír s egy pillanatra talán fel is sóhajtott sok szív: milyen jó, hogy nem az én falumat, tanyámat, házamat borította el az ár. Azután ment mindenki tovább a maga útján. Azaz mégsem mindenki.
Az árvíz híre a váci fegyintézet darócruhás lakóihoz is eljutott. Másnap már kérvény feküdt az igazgató asztalán: Igazgató úr engedje meg, hogy magunk között gyűjtést rendezhessünk az árvízkárosultak javára! Az igazgatónak – rövid szakállú, bizalomgerjesztő arcú ember – bizonyára csodálkozással, s talán melegebben is csillant meg a szeme, s mint jó pszichológus azonnal meg is engedte a gyűjtést. Az eredmény 225 pengő.
De hát hogy juthatnak a fegyencek pénzhez – kérdezhetné valaki! Úgy, hogy dolgoznak. Dolgoznak a fegyintézet különböző üzemeiben, s ezért napi négy fillért s azonkívül a szorgalmasak átlagban havi 4-5 p. szorgalmi díjban részesülnek. Ebből a havi 4-5 pengőből gyűjt valamit a gondosabb fegyenc a szabadulása idejére és használja fel a többit kosztjának javítására, szaknyelven spájzolásra, amit az intézet szabályai megengednek, ha csak nincsen valakinek mondjuk levélcsempészés, vagy dohányzás miatt fegyelmije.
Tehát, hogy nagyon messzire ne kanyarogjunk el, a társadalom száműzöttjei, tolvajok, sikkasztók, betörők, gyilkosok önként, az első hír hallattára 50 filléreket, egy pengőket, tehát közel egyheti fizetésüket ajánlották fel az árvízkárosultak megsegítésére."
A fenti cikk 1941. II. 27-én jelent meg. Még béke volt Magyarországon, hisz a politikusokkal lehet alkudni, de a természettel nem. Az ár jön és pusztít. Akkor is, most is, mint nálunk. Úszott a Bánság, úszik Moldova. Az ár útját rombadőlt házak, otthontalanná vált emberek és elpusztult állatok tetemei jelzik. Meg egyéb is. A gátak, töltések elégtelen volta, avagy éppen hiánya. Vajon a Szereten hány km gátat lehetett volna építeni, vagy biztonságossá tenni azokból a pénzekből, amelyeket Erdély ortodoxítására költöttek? Itt-ott elejtett hírekből olvasom, hogy van olyan erdélyi megye, ahol 70 óhitű templomot építettek az elmúlt tizenöt évben. Más hírek szerint a Temes gátrendszerének jobbítására tetemes summák kerültek (papíron) a megyébe, s az árvíz mégis katasztrofális volt. Szerencsére jöttek a szomszédok a szivattyúkkal és segítettek.
Segítenek most is. Először Focsaniban, most Bákóban végzik a járványt megelőző oltásokat, mert olyan sok az eltakarítatlan állattetem. Leendő gazdánk, az EU egyelőre nem bőkezűsködik. Pedig az ázsiai cunami áldozatainak százezreket gyűjtöttek még Magyarországon is. Ott most is gyűjt egy pár jótékonysági szervezet, de nem cunami módra.
Pedig most magyarok is bajban vannak.
Itthon a telefontársaság gyűjt, euróban: aki a 0900-900011 (12), (10)-et hívja, a számláján tartják vissza a 2, 4, 6 eurót. Voltak nagy árverések, volt népzenekoncert a történelmi központban, amely ezúttal nem zavart senkit, mert nem a decibelek, hanem a népdalok versenyeztek egymással. Adja Isten, hogy eredménye legyen!
De azért szeretnék hallani egy másik hírt is. Azt, amelyik arról szól, hogy honatyáink mondanak le keresetük X százalékáról az árvízkárosultak javára... Hogy miért? A fent említett cikket idézem: „A célnak érdekében pedig félre kell tennünk minden kicsinyeskedést, önzést, egyéni vagy lokális érdekeket... a fegyencek cselekedtéből ez az együttérzés sugárzik."
Nálunk nem hirdettek ki rendkívüli állapotot, mert nem felel meg a politikusoknak! Ez esetben ugyanis nem lehetséges a kormányváltás, ami ugyebár „nemzeti érdek". Akár a rendkívüli ülésszak összehívása a vadászati törvény megszavazása érdekében; ez csupán 10 milliárdba kerülne a TV adatai szerint. Ebből 20 új házat lehetne az árvízkárosultaknak felépíteni. De a vadászat fontosabb az uraknak, mert a vakáció a nyakukon!
Ilyenkor Wesselényi Miklós jut eszembe, „az árvizi hajós". Azt mondják, hogy a mi elnökünk is hajós volt...
Százhuszonöt éve született Nagysomkúton
(BÚSz) Nagysomkúton járva, a település múltjára, neves szülötteire gondolva leginkább Szilágyi Domokos, a tragikus szorsú költő (1938-1976) jut eszünkbe, akinek emlékét a református templom melletti parókia falán márványtábla, az épületben pedig emlékszoba őrzi. Kevesen tudják, hogy a mifelénk leginkább Hollósy Simonról közzétett tanulmányairól ismert Felvinczi Takács Zoltán is itt született. Valószínűleg még kevesebben ismerik, hogy nem annyira a hazai, hanem mint a távol-keleti művészetek kutatója, a budapesti Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum alapító-igazgatója szerzett nemzetközi tekintélyt.
Felvinczi Takács Zoltán 1880. április 7-én született Nagysomkúton, az akkor még csak enyhe román többséggel rendelkező járási székhelyen. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Münchenben és Berlinben végezte, 1900-ban szerzett jogi diplomát. Ezzel párhuzamosan, Hollósy tanítványaként, Münchenben és Nagybányán festészetet is tanult. Itáliai tanulmányútja után 1902-ben tért vissza Budapestre, 1904-ben doktorált művészettörténetből. 1905-től az Országos Képtár szolgálatában állt.
1906-ban lett a Szépművészeti Múzeum munkatársa, ahol a régi metszetek gyűjteményében dolgozott, miközben a Történelmi Képcsarnok anyagát is gondozta. 1907-ben rábízták gróf Vay Péter távol-keleti gyűjteményének rendezését, leírását és kiállítását. Ettől kezdve figyelmét egyre jobban a távol-keleti művészet tanulmányozása kötötte le. De nagy hozzáértéssel foglalkozott a kortárs hazai művészettel is, s a hazai közönséget próbálta megismertetni az európai kelet-kutatás legújabb eredményeivel.
1913-ban ismerkedett meg Hopp Ferenccel (1833-1919), a vagyonos optikussal és világutazóval, valamint annak gyarapodó keleti gyűjteményével. Hopp Ferenc művészeti tanácsadója lett, így része volt abban, hogy Hopp 1919-ben megváltoztatta a végrendeletét, és gyűjteménye egyben tartása mellett döntött: villáját és kertjét a magyar államnak ajándékozta, azzal, hogy a távol-keleti művészetek múzeumának és egy keleti kutatásokat vállaló intézetnek szolgáljon otthonául. Az így megalakuló Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgató-őre Takács Zoltán lett; ettől kezdve a gyűjtemény rendezése, gyarapítása, valamint a távol-keleti művészet és kultúrák kutatása és hazai megismertetése töltötte ki az életét. 1923-ban megnyitotta az első állandó kiállítást, majd 1929-ben a Nemzeti Szalonban nagyszabású kiállítást rendezett a hazai keleti magángyűjtemények anyagából. Hopp Ferenc születésének centenáriumára 1933-ban nagy jubileumi kiállítást rendezett Nagy-Ázsia művészete címmel.
Számos nyugat-európai és közel-keleti tanulmányút után 1935-36-ban egyéves tanulmányutat tett Kínában, Japánban és Koreában, miközben a múzeum számára is gyűjtött műtárgyakat. Nemcsak a tájak és műemlékek szépsége iránt volt fogékony, de az ott élő emberek iránt sem volt közömbös. Az ekkor készült fényképek tükrözik Takács Zoltán festői látásmódját és érzékenységét.
1926-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem tanára lett, majd 1939-ben nyilvános rendes tanári kinevezést és művészettörténet tanszéket kapott a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen. 1940-41 között az egyetemmel együtt Kolozsvárott folytatta a tanítást, majd újra Szegeden volt egyetemi tanár (1947-50). Nyugdíjba vonulását (1948) követően is lankadatlan szorgalommal kutatott és publikált, 1964. december 4-én bekövetkezett haláláig a Hopp Ferenc Múzeumban is napi rendszerességgel dolgozott.
Munkásságával nagy nemzetközi tekintély vívott ki magának. Hosszú időn át a Pester Lloyd és a Der Cicerone folyóirat művészeti kritikusa volt. Részt vett a Kőrösi Csoma Társaság és a Magyar Nippon Társaság alapításában. Élete utolsó éveiben Hollósy Simonról tett közzé tanulmányokat a Művészettörténeti Értesítő c. folyóiratban.
(Forrás: a Hopp Ferenc Múzeum honlapja, http://www.hoppmuseum.com.)
Dávid Lajos
De hagyjuk a poklot, és maradjunk a szeretetnél. A szeretetről, hiszen tudod, külön értekezést lehet írni, nem is csak egyet, nem is csak százat, nem is csak ezret. De most elég róla egy mondat: a szeretet mindenben benne van, amit eddig alkotott az ember.
Nézd, mindjárt meg is hazudtolom magamat. Nem tehetek róla (ez is csak olyan gyarló emberi mentegetőzés), de annyira kézenfekvő, hogy még mondok neked erről valamit. Illetve a nagybányai Németh László Gimnázium igazgatónője mondja, neked és az iskola diákjainak:
„Hiszek Istenben, hiszek a szeretetben, az emberi jóságban, a ráció józanságában, a közösség megtartó erejében. Szilágyi Domokossal vallom: az egymásra utaltság legmagasabb fokú szervezett formája a szeretet. Dsidát idézve hiszem, hogy »szép a világ, gyönyörű a világ, nincsen hiba benne«. A rossz nem a világban, hanem bennünk van. Egy életen át kell törekednünk arra, hogy tökéletesítsük önmagunkat; igényességünk elsősorban önmagunkkal szemben kell megnyilvánuljon, csak azután lehetünk igényesek környezetünkkel szemben. Hiszem, hogy ebben az egyre agresszívebb világban, ebben az erkölcs- és értékválságban a tisztaság és az igazi értékek győzni fognak. Önmagatokkal sohase alkudjatok meg és ne felejtsetek el mosolyogni, bármikor legyen egy kedves szavatok embertársaitokhoz. Isten óvjon benneteket."
Ezt mondja mai igazgatónője egy mai iskolának, amely méltó utódja a valamikori reformátor, Kopácsi István által alapított Schola Rivulinának, Erdély legrégibb középiskolájának, amely csaknem kétszáz esztendeig szolgálta a várost. Mindaddig, amíg a város szolgálta őt. Mert ezt az iskolát a város és környéke tartotta fent. Az iskolák sem tudnak élni szeretet nélkül.
Erre gondolj mindvégig, amíg az alábbi sorokat olvasod, ez elég lesz ahhoz, hogy megértsd, mi történt és mi történik ma Nagybányán. Mert ami szép és jó létrejött, az mind a szeretet jelenlétében jött létre, ami elpusztult, az mind a szeretet hiánya miatt pusztult el.
Nem hiába hivatkoznak errefelé Szilágyi Domokosra sem. A tragikus véget ért nagy költő is ismerte e várost, járt benne, szerette, és szeretett benne egy lányt. Ennek a történetnek külön varázsa van, ha meg tudod szerezni Kántor Lajos „A költő életei" című könyvét, abban megtalálod.
Az előbb a Jókai dombról ereszkedtél le. Volt-e szeretet Jókaiban eziránt a város iránt? Hallgasd csak őt: „Hazánk egyik leggyönyörűbb tájéka Nagybánya és Felső-Bánya. Mint óriási háztetők sora, vagy mint titánok sírkertje: emelkedik egyik gömbölyű hegyorom a másik mellett, déli oldalaik szőlőkkel tarkázva, tetejeik, északi részeik, völgyeik nemes gesztenyeerdőkkel koszorúzva. Ott fénylik Felső-Bánya aranyozott kettős tornya, s tőle egy kis félórányi távolságban Nagybánya, regényes kertektől körülvéve. Gyönyörű mulatóligetét irigyelheti tőle Budapest; lelkes, munkás magyar fiait irigyelheti tőle az egész ország; szép hölgyeit irigyelheti az egész világ. E kicsi városkának kultúrája, mely a német és francia városokéval vetekedik; van állandó színháza, jótékony intézetei, iskolái, könyvtára és eleven társasélete. S az egész határa – nem volna elég vadaskertnek egy magyar főúr számára. E kultúra, jólét, gyarapodás eszközei a föld alatt teremnek."
Nem emlékszel, hogy köszöntél el Egértől. Már lent jársz, a pénz elvesztése miatt teljes zavarodottságban folytatod utadat a liget legszélesebb sétányán, amelyik a veresvízi templomhoz vezet. Még mindig mondogatod magadban: egér, pénz, rózsa, imádság. Imádság. Szerencséd van, hogy az utadba tévedt ez a templom. Tévedt? A templom nem téved, és nem téved el; a ’40-es évek eleje óta itt áll Lendvay mellett, akinek szobrát többek között Jókainak is köszönheted, akár a domb nevét, amelyen az imént sétáltál.
E szelíd völgy, mint az enyhe bölcső,
Ringatá ölében Lendvayt.
Bartók Lajostól idézed ezt, aki Lendvaynak, a nagybányai színészóriásnak emlékét idézi fel a versben. Nem ismered a verset, csak ezt a két sorát találtad meg az 1990 után újjáéledt közművelődési egyesület egyik nagybányai kiadványában.
De már itt van a templom, van hová betérni. Jólesik most fedelet tudni a fejed felett, esendőséged bizonyítéka ez: vágytál a természetbe, de most ideűzött a vágy, egy tető alá kiönteni gyönyörtől és keserűségtől teli szívedet, itt, ahol egyedül állsz a tolvajok (ismét csak tolvajok!) elől bezárt belső templomajtó előtt, miután a külső ajtón bejutottál, azért, hogy ha jószándékú vagy, megcsodálhasd a szemközti oltárképet. Már nem vagy egyedül, és nem vagy Egérrel, de azon kapod magad, hogy érte imádkozol, hogy ha már elvette, akkor legalább jó célra fordítsa azt a pénzt, vegyen rajta az anyjának, nővérének, bárkinek rózsát, vegyen egy egész csokorral és helyezze Lendvay szobra elé. De te sejted, hogy Egér nem is tud Lendvayról. Egér magyar fiú, de a társadalom peremén nőtt fel, ezt kiolvastad a mozdulataiból, az egérarcából, a beszédéből, s bár megvan benne a szépség utáni vágy, de nem jár színházba, nem jártak a szülei sem, és nem meséltek neki Lendvayról. Nem járt az amatőr Lendvay társulat előadásain sem. Hiába van itt a patinás gyönyörű szobor, Jókai álma a Jókai domb közelében, ámbár azelőtt a régi piactéri kút helyén állott. De az is lehet, hogy rosszul ítéled meg az Egér-embereket, lehet, hogy ők is szerették, szeretik a színházat, Lendvayt, hiszen szeretik a rózsát is, és az imádságot.
A tolvajláson pedig ne törd a fejed. Lehet, hogy Egért a Tolvaj Dénes sziklája ihlette meg. Emlékezz csak rá, hogy ráfeledkeztél a Morgó hegyoldaláról ide látszó sziklára, amikor felfelé kapaszkodtál a Jókai dombra. Szűcs Sándornál olvashatsz Tolvaj Dénesről és az ő sziklájáról. Szűcs Sándort a Bányavidéki Új Szó egyik 2001-es száma idézi:
„Feljebb a hegyen, ahol az erdő mélye van, ott leljük meg Tolvaj Dénes barlangját. Előtte mélységes ókút; azt regélik róla, nincs is feneke. Zivataros éjszakákon, amikor zúg az erdő, pokolbéli ördögök bukkannak fel belőle. Vagy 150 évvel ezelőtt ebben a barlangban lakott a Nyikorásza vizét iszogató Tolvaj Dénes, aki olyan rettegett betyár volt, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére. De soha kézre nem kerül, ha egyszer el nem hibázza a dolgot: víz helyett bort talált inni. Ittas fővel olyat cselekedett, amilyet soha annak előtte: bement a borbélyhoz, ráparancsolt, hogy borotválja meg. A pénzrevágyó mester kapott az alkalmon: éles borotvájával egyből elnyisszantotta a nyalka betyár nyakát." Igaz-e, vagy sem, nem tudható.
Ilyen morbid előzmény után nem csoda, ha bent a templomban újabb zavart keltő látomásod támad: az az ember ott az oltárképen a volt diktátorra hasonlít, nagyon-nagyon hasonlít. De hogy ide került a veresvízi templom oltárképére, az nem lehet véletlen, annak oka van, mert hát ő az, semmi kétség. Kifejezéstelen szeme rádvillan, és ledermeszti az áhítatodat. Most becsukod a szemedet, és erősen elkezdesz gondolkodni, hogy vajon a képzelet játszik-e veled, vagy pedig hallottál már a képről, erről a hasonlóságról. Igen, hallottad valakitől, hogy amikor az új oltárképet festette Balla József, addig nem kapott rá engedélyt, amíg el nem fogadta modellként a szégyentelent, aki nem átallott beférkőzni a magyar templomok falára festett szentek közé. Igaz-e vagy sem, nem tudható.
Ha elindulsz innen, a veresvízi templomból a régi főtér (régen piactér) felé, a Híd utcára jutsz. A híd két oldalán a Zazar hömpölyög, már volt olvadás is az idén, a medre meg van duzzadva, ezért vidám és gyors, és vidámsága ellenére, annyi minden ellenére, méltóságteljes. Mintha nem fájna neki az öt méterrel odébb leszakadt part, a széttöredezett betonágy, amiről talán egyszer verset fogsz írni:
Folyó ez is, kőágyba kényszerített,
salakot, szennyet befogadó.
Messzi tárnák színesre festik,
vizét dúsítják kőcsatornák,
De zuhogó, sodrása csillogó
habfodros, igazi folyó.
A partján ülve elmerenghetsz:
honnan indult, és hova tér?
Ha életet nem tűr magában,
egy ilyen folyó miért zenél?
Valamikor nem tudtak átjárni a lakók a híd másik oldalára. Nem voltak betonhidak, azokat csak a diktátor grandiózus tervei alapján építették meg. Persze, szükséges volt a megépítésük. Addig leginkább csak a sodronykötéllel kifeszített, fából készült lógóhidakon át lehetett közlekedni, mindössze 3-4 volt belőlük a városban. Imbolyoghattál bátran, amíg átjutottál egyik partról a másikra. Az idősebbek nemigen bátorodtak neki az útnak, a kisebb gyermekeket sem merték elereszteni a szülők a túlsó parton levő iskolába. A későbbi Zazar negyed el volt szigetelve a központtól, az állomáshoz vezető utcáktól is.*
Nem is alakultak itt ki fontosabb kulturális intézmények még akkor, a Pedagógiai Főiskolán kívül. A dombok lábánál fekvő modern stílusú Északi Egyetem csak később épült fel. Miután, már át lehetett járni a hidakon, a hídon, amely alatt:
Fodrokban jön a hullám
betonba zárt falak között.
Szűcs Sándor is elmélázhatott a Zazar partján, akárcsak te. Különben honnan tudná, hogy az: „képes az egész Nagybányát két részre osztani: egy sík és egy hegyes tájra. Ez csak arra jó, hogy a partján elüldögéljen az ember és órákig nézze a meder hatalmas kövei közt fehéren tajtékzó vizet. Ahogy fut a víz, múlik az idő… És egyik sem fogy el…
Mindjárt itt van a református templom, amely, úgy mondják, s a fényképek alapján magad is meggyőződhetsz róla, a debreceni nagytemplom mása. Sokan megfestették, a barátnőd is, akivel csatangoltál. Sokszor megfordulhattál benne azokban az években, amikor az emberek felfedezték, hogy más embernek is van Istene, mégpedig ugyanaz, mint nekik. Amikor elkezdtek járni egymás templomába megemlékezésekre, ballagási szertartásokra, kórustalálkozókra, ökumenikus összejövetelekre. Hiszen tudod, a ’90-es évek elején. A református templomba lehet, hogy az 1991-es Németh László ünnepség alkalmából léptél be először. Itt keresztelték őt, most emléktábla hirdeti a templom falán az eseményt. Az írót 1901. április 24-én jegyezték be az anyakönyvbe. Édesapja, Németh József, tanárként került a városba. Németh László még kisgyermekként elkerült innen, de mindig szeretettel gondolt szülővárosára. 1918-ban ellátogatott ide, egy hónapig nyaralt a Morgó oldalán fekvő Bányai-kertben.
Az ünnepség felemelő volt, a romániai rendszerváltás után mindjárt a második esztendőben – természetes volt, hogy odavonzott sok embert nem csupán a városból, de más városokból és külföldről is, elsősorban Magyarországról. Sőt, Németh László lányai is tiszteletüket tették. Nem kis dolog meglátni egy partiumi templom falán Németh László nevét. Hiszen ismered őt, egészen fiatalon olvastad az Iszonyt, A Gyászt, az Égető Esztert. Nem is gondoltad volna, hogy majd elvetődsz abba a városba, ahol ez a nagy író született. Hatalmas erejű könyveket írt, amelyek talán befolyásolták a sorsodat. Te, akinek az irodalom az irodalmi köröktől egészen távol olyan bensőségesen meghatározta az életét, bizonyára mélységesen átéled a találkozás örömét Németh Lászlóval a nagybányai református templomban.
Azóta nagy küzdelmek árán létrejött a magyar tannyelvű Németh László Gimnázium is, az író nevét méltón, tanulónemzedékek számára ezután már folyton-folyvást, nemzedékről nemzedékre megörökítendő. Legalábbis bíznod kell ebben. Németh László sokáig lesz még Nagybányán. Itt marad a nagybányaiakkal, örökké. Hiszen maga mondta 1960-ban Tersánszky Józsi Jenőnek: „Én is nagybányai vagyok, apám ott volt tanár."
Tersánszky Józsi Jenő nevével a cintermi katolikus templom falán találkozol. Őt ebben a templomban keresztelték. 1888. szeptember 12-én született és bohém embernek tartották. Meglátod, mennyire közel érzed magad a Kakuk Marci írójához, amikor Tersánszky Józsi Jenő emléktáblája alatt elmélkedsz. Mindjárt mellette van a Lourdesi barlang, amelyben egy szomorú asszony áll. Mintha kissé rád is hasonlítana, most te is szomorú vagy. De ne gondolj erre, kövesd az eszme útját, amely ide hozott. Ez határozta meg, hogy nem csak Tersánszky Józsi Jenő kedvéért léptél be a templomba. Az eszmét sokan becsmérelik, azt mondják elkötelezi az embert, elveszi a szabadságát. Neked azelőtt vették el a szabadságodat, mielőtt ezt az eszmeiséget elkezdted követni. Most azért jöttél ide, hogy felszabadulj.
Amint kilépünk a Szentháromság templomból, szemünkbe ötlik az István torony, Nagybánya dísze, legrégibb emlékműve, a négyoldalú Szent István torony, annyi szép festmény ihletője. Ha semmi mást nem tudtál eddig Nagybányáról, azt mégis tudtad, hogy itt volt a híres, 1896-ban Hollósy Simon által alapított művésztelep. Ha utánanézel az indíttatásnak, megtudod, hogy a magyar művészetben Nagybánya gyökerei Münchenben és Barbizonban keresendők. A magyar konstruktivista avantgárdot orosz, holland és német művek és elgondolások inspirálták – semmiféle hazai előképe nem volt, az Európai Iskola szürrealistáit pedig többnyire párizsi eredetű hatások érték.
Köteteket lehetne írni az itt alkotó festőkről.
Az István torony ma a város jelképének számít. A Szent István-templom részeként épült a XV. század végén, de 1769-ben villámcsapás következtében leégett. Az épületből csak a 35 méter magas torony maradt épen, ezt 1896-ban restaurálták, a tetejére kilátót építettek. Ha kilátó van, akkor érdemes felmenni, megnézni a várost és vidékét. Nem mindennapi élményben lesz részed. Már maga a felfelé igyekvés – hogy elérkezz oda, ahonnan látni lehet, annyi sötét és kacskaringós lépcső után – jó gyakorlat a türelemgyűjtésre. S amikor felérkezel, a fáradság ellenére is fellélegzel: megérte! A látvány lenyűgöző. Eléd tárul az egész vidék, elsősorban a város, tornyaival, házaival a környező hegyek aljában. Miután körbe hordoztuk a tekintetünket, utoljára egy közeli toronyra hívom fel a figyelmedet. Ez a lutheránus templom, közel itt, a Felsőbányai utcában.
Már elhagytuk a Fekete Sas fogadó régi épületét, a későbbi Törvényszéket. Ha felnéztél az épület falánál a magasba, megláthattad az emléktáblát, amely szerint ott szállt meg Petőfi az ő Júliájával. Néhány órával előbb még Misztótfaluban zörgött velük a szekér, amelynek eltörött a kereke. Abban a Misztótfaluban, amelyben Kis Miklós született, akiről a következőket olvashatod: „Born 1650 in Alsómisztótfalu; died March 20, 1702 in Kolozsvár. Printer, scholar, linguist, publisher. Name also written: Misztótfalusi Kis. Parents were poor. Studied in Alsómisztótfalu, Nagybánya about 1662, and Nagyenyed about 1666." Aki megjárta Amszterdamot, hogy a könyvnyomtatás mesterségét megtanulja, s ne csak megtanulja, de haza is hozza Erdélybe a betűk metszésének magas tudományát. Akiről Várkonyi András azt írja, hogy Misztótfalusi Kis Miklóshoz sem volt méltó az a világ, amelybe született. Ma ugyan már megbecsülik őt, mint az „Aranyos Biblia" kiadóját, mint világhírű betűmetsző „nyomdaművészt", mint a 17. századi Erdély művelődéstörténetének kiemelkedő alakját – saját kortársai viszont, akik féltékenyek voltak az egyszerű jobbágysarjadék tehetségére, tudására, vagyonára és világhírére, mindent elkövettek tönkretétele érdekében. Fáradozásaik sikerrel jártak: Kis Miklós egészségét felőrölte a szüntelen harc, és ötvenkét éves korában agyvérzés vetett véget életének. Ez a rövid élet azonban – bár nem volt mentes az emberi gyarlóságtól – a hit hősének története.
Mi a véleményed, megváltozott azóta a világ? Ma már jobban megbecsülik azt, aki a közösség érdekében éjt nappallá téve küzd és dolgozik? Vagy talán az ilyen ember nem is vágyik megbecsülésre? Bizonyára ismered Kis Miklós kálváriáját, ha máshonnan nem, akkor az ő könyvéből, a Misztótfalusi Kis Miklósnak maga személyének, életének és különös cselekedeteinek Mentségé-ből. Lehet, egy idő után kitör a panasz a meg nem értett, a porig alázott emberből. De amíg nem tud kiemelkedni ebből a megalázottságból, addig nem tehet tovább semmit, addig tétlenségre van ítélve, a saját sérelmeinek körén belül forgolódik, és innen ki nem törhet. Akkor eljutott egy pontig, ahonnan nincs tovább. Mit gondolsz, a Németh László Gimnázium életrehívóinak nem volt részük megaláztatásban? Mellőzésben? S nem csupán kisebbségi létükből kifolyóan. Egymástól is kaptak ütéseket bőven, mert óriási elszántságukat nem is tanúsíthatták volna anélkül, hogy néha hibákat is elkövessenek. De kiheverték az ütést és remélhetően a hibákat is, újra fölálltak, újból megszólaltak, s tovább tették a dolgukat. Ezért van ma Németh László Gimnázium, Lendvay Társulat, Kopácsi pince, Teleki Ház s még annyi minden a nagybányai magyar közösség tulajdonában.
*) Valójában évszázadok óta léteznek (fa)hidak a Zazar fölött, az említett helyen is állt egy, amely a város egykori északi kapuját kötötte össze a Zazar túlsó partjával. Szerk. megj.
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2003