(BÚSz-információ) Az épített örökség felújításának sokszínű, valóságos arca címmel május 25-28. között, Nagybányán kerül sor a 12. alkalommal megrendezett tusnádi műemlékvédelmi konferenciasorozat első kihelyezett ülésszakára. A szerdán kezdődő és vasárnapig tartó rendezvénynek a felújított Fekete Sas fogadó nyújt otthont, a fórumra számos hazai és külföldi előadót, többek között magyar, román, szlovák és brit szakembereket várnak.
A szervezők (Transylvania Trust Alapítvány, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete, a Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság) szándéka: megfelelő szintű szakmai fórum létrehozása a közép-kelet-európai régióban a műemlékvédelem valamennyi szakterületét képviselő szakemberek számára. Közép-Európa legjelentősebb műemlékvédelmi tanácskozása 2005-től megújult formában kerül megrendezésre: a hangsúly a felkért előadók által bemutatott esettanulmányokra helyeződik, a konferencia pedig vándorgyűléssé alakul: minden évben máshol kerül rá sor.
Idén Nagybánya a rendezvény helyszíne. Ennek apropóját mindenekelőtt a város történelmi főterének felújítása szolgáltatta, amely 2004-ben elnyerte a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium kulturális örökségvédelmi fődíját. Az esemény ugyanakkor kiváló lehetőség arra, hogy a résztvevő szakemberek a világörökség részét képező máramarosi fatemplomokat is meglátogassák.
A konferencia programjából, a tervezett előadásokból: A műemlék-helyreállítástól az építettörökség-felújításig (előadás, Szabó Bálint), Uniós pénzek és történeti épület-rehabilitáció (kerekasztal), Newcastle Fejlesztés és felújítás (esettanulmány), Történeti városok Szlovákiában Bártfa, Kassa (esettanulmány), Gyermekkorom Nagybányája (előadás, Thurman Zoltán), A nagybányai festőiskola (előadások, kiállítás, a festőiskola helyszíni szemléje), Debreczeni László műemlékes grafikái (kiállítás, könyvbemutató Teleki Magyar Ház), Ploiesti jellegzetes történeti épületeinek a felújítása (esettanulmány), A Mexikó-völgy tórendszere, mint örökségérték (esettanulmány), Eger, tömb-rehabilitáció (esettanulmány), Fatemplomok a Kárpát-régióban és máramarosi világörökséghez tartozó részük (előadás), A Budapesti Millenáris park Az ipari örökség felújítása (esettanulmány), A Budapesti Természettudományi Múzeum (többekkel együtt, a városvédő televíziós műsorokból ismert Ráday Mihály esettanulmánya), A szakemberképzés bonchidai modellje" (záró plenáris ülés).
A rendezvény során megvitatásra kerülnek a műemlékvédelem aktuális kérdései, szorosabban az építettörökség-felújítási munka globalizációja", illetve a felújítók XXI. századi, új kihívásokhoz való viszonyulása is. Vasárnap kirándulással ér véget a nagyszabású rendezvény, amelynek célja egyrészt a máramarosi fatemplom-típusok megismerése, másrészt a régió más építészeti és kulturális aspektusainak bemutatása. Az útvonal ezért nemcsak világörökségi fatemplomokat Desesti/Desze, Bârsana/Barcánfalva, Budesti/Budfalva érint, hanem olyanokat is, amelyeket nem vettek fel az UNESCO listára, de a fatemplomok egy-egy érdekes típusát képviselik.
Dávid Lajos
A jövő heti műemlékvédelmi konferencia programkínálatában május 26-án, csütörtökön 19 órától kerül sor a Teleki Magyar Házban a Debreczeni László műemlékes grafikáit bemutató kiállítás megnyitójára, a kolozsvári Művelődés folyóirat, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, valamint a Transylvania Trust Alapítvány szervezésében. Tárlatvezető: Szatmári László. Ugyanitt mutatják be a Művelődés nagybányai különszámát, valamint három nemrég megjelent érdekes kiadványt: Debreczeni László, Erdély vándorgrafikusa; Makoldy József Erdélyi képek; Az erdélyi táj kérdései. (dávid)
(BÚSz-információ) Koltó első írásos említésének 600. évfordulóját ünnepeljük 2005-ben. Ebből közel 450 esztendő szorosan kötődik a református egyházhoz. A koltó-katalini református gyülekezet május 28-án és 29-én méltó megemlékezésre készül. A jövő hét végi jubileumi ünnepség szombaton délután 17 órakor rövid áhitattal kezdődik, majd a vendégek köszöntését és dr. Tőkéczki László előadását követően sor kerül a gyülekezeti zászló felszentelésére. Köszöntő beszédet mondanak Szűrös Mátyás és Chrudinák Alajos. A Koltó-katalini Református Egyházközség történetét összefoglaló kiadványt Balogh Béla ny. levéltáros mutatja be.
Másnap, vasárnap a 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten igét hirdet Tőkés László püspök, majd leleplezik a Koltón szolgált lelkipásztorok emléktábláját és átnyújtják az idei Bocskai-díjakat.
Részletes program a jövő heti lapszámban olvasható. A rendezvényekre szeretettel várnak minden érdeklődőt! (dl)
A jövő hét végén idén is megszervezi fergeteges gyermeknapi programjait a Teleki Magyar Ház, a gróf Teleki Sándor cserkészcsapat és az EKE Gutin Osztálya. A programból:
2005. május 28., szombat. 10 órától jelentkezés; 11.00 óra Liget, Klastromrét: kerékpár-, görkori, roller és akadályverseny, aszfaltrajz; 16.00 óra Teleki Magyar Ház, Klastromrét: papírsárkány-készítés és eregetés; kb. 18.00 óra Teleki Magyar Ház: Cserebere-vásár kicsiknek, nagyoknak (régi, megunt játékok, bélyeg- és szalvétagyűjtemények, gyerekcipők, gyerekruhák, kinőtt görkorcsolya, kisbicikli stb.), Pici-licit.
2005. május 29., vasárnap. 10 óra Teleki Magyar Ház: szavalóverseny, rajz, vízfestés, gyurmaszobor-készítés, kézművességek (gyöngyfűzés, nemezelés stb.); 16.00 óra Teleki Magyar Ház: legóverseny, Mama-sütije" verseny (anyukák, nagyik, kitalálták már, hogy mivel is fognak egy tányér sütemény erejéig benevezni?), mesemondó mesemanók, gyermektáncház, fiúk-lányok, papák-mamák vetélkedője, Pici-licit; kb. 19.00 óra eredményhirdetés, díjkiosztás.
A szavalóversenyt kivéve (amelyre holnap jár le a jelentkezési határidő!), a programokba óvodásoktól VII. osztályosokig bárki bekapcsolódhat. Sőt a szülőket is játszani hívjuk (akadályverseny, papák-mamák vetélkedője, Mama sütije"). Résztvételi szelvényt a rendezvények helyszínén osztunk a gyermekeknek, ezzel kell jelentkezni az egyes versenyekre, félórával kezdés előtt! Akárcsak tavaly, érdemes minél több programba bekapcsolódni; az idei Bóbita meglepetés-fődíját a legaktívabb, legtöbb rendezvényben résztvevő gyermekek között fogjuk kisorsolni.
VÁRJUK TÁMOGATÓK JELENTKEZÉSÉT, köszönettel fogadjuk adományaikat (pénzben, édességben, díjnak való tortában, ajándékban) a Teleki Magyar Házban (tel: 212668, 0744-919166).
Részletes program a jövő héten és a plakátokon!
(BÚSz) A rendfenntartó erők bevetési hatásfokának növelése érdekében a rendőrség országos szinten 3000 kerékpárt vásárolt, elsősorban a vidéken és a turisztikai térségekben szolgáló rendőrök számára. Megyénk 64 drótszamarat kapott, minden községi rendőrőrsnek jutott belőle.
Az egyenként 3 millió lejes kerékpárok minden szükségessel fel vannak szerelve: korszerű sebességváltóval, dupla peremes abronccsal, áramfejlesztővel és lámpával, s irattartó, lopásgátló, szerszámkészlet, kerékpumpa, illetve jelző- és féklámpák, sziréna és visszapillantó tükör is tartozik hozzájuk. (tamási)
LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör, CIMBORÁK" gyermek- és bábszínjátszó csoport: SZIPORKA ÉS A SÁRKÁNY. Június 3-án, pénteken 13.00 órai kezdettel a Városi Színházban. Rendezte Méhes Éva. A belépés díjtalan!
EKE-TÚRA a Vãratec-re: indulás vasárnap reggel 7.30 órakor a klastromréti szobortól. Akinek gépkocsija van, ha lehet azzal jöjjön!
GYÓGYTORNA az ASPOR (Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság) szervezésében. Találkozunk május 24-én, kedden 18.00 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban!
József Attila 100. Szerdáig még látogatható a József Attila emlékét idéző képzőművészeti kiállítás a Teleki Magyar Házban. A költő születésének 100. évfordulója alkalmából kiírt diákpályázatra érkezett alkotások mellett a Győri S. Kinga és Stanciu Marcel által irányított szakkörök diákjainak alkotásai is megtekinthetők!
Soha nem tudtam felfogni az én józan (vagy inkább kába) paraszti agyammal, hogy tulajdonképpen mi is az a globális jövedelemadó, mire jó, vagy kinek jó? Az is igaz, nincs az az egyszerű, adózással vagy általában pénzüggyel kapcsolatos dolog, amit megértenék, amit számomra is nyilvánvalóan el tudna bárki magyarázni.
A legtöbb adózótól (vagy úgy is mondhatom: a kisjövedelmű adózóktól) a hivatal a munkáltatón keresztül behajtja a jövedelemadó egy részét, majd év közben a másik részét, hogy aztán év végén, új év kezdetén használtan" visszajuttassa az adóalanynak. Ennek miértjéből csak annyit értek, hogy mindenki meg szeretne élni valamiből. Egyesek a saját munkájukból, mások pedig a mások munkája után befizetett adóból. Abból, hogy összegeket tartanak, majd juttatnak vissza, legtöbbször a dolgozókénál sokkal nagyobb jövedelmekért, fizetésekért. Igaz, az aktatologatók, a közhiedelemmel ellentétben, kemény fizikai munkát végeznek, hiszen kilóra sem semmi az aktakupac, amit naponta megmozgatnak.
Nos, valami hasonlót kíván bevezetni a gázszolgáltató is. Vagy már be is vezette? Tudniillik bár a fogyasztókkal a szerződést csak ezután fogják megkötni visszamenőleg, április 1-től alkalmaznák a törvényi előírásokat. Már rég táncoltatnak" bennünket, mire megtudjuk, hogy táncolni" fogunk. Így van ez, amikor egy szolgáltató monopolhelyzetben van. Amikor önmaga saját maga versenytársa. Becsületére legyen mondva: önmagát mindig lekörözi, felülmúlja. Jobbnál jobb, nyakatekertebbnél nyakatekertebb ötletekkel rukkol elő. Mert a pénzt nem illik csak úgy simán kivenni az emberek zsebéből, hanem előbb jól el kell kábítani azt a bürokrácia labirintusában, hogy minél követhetetlenebb legyen az útja. Olyan ez, mint árvíz idején magyar szivattyúval román vizet szivattyúzni, vagy magyar tulajdonban lévő román szivattyúval román vizet szivattyúzni, vagy magyar vizet román földön Magyarországról hozott román szivattyúval szivattyúzni, vagy mit tudom én Hiszen ha a víz átkerül a határ másik oldalára, minden OK lesz, azaz: magyarOK.
Ki érti már ezt a nehézlejes, adóvisszatérítéses, vízszivattyús világot? Minden változik ez még nem is lenne olyan nagy baj. Inkább az aggasztó, hogy minden a változást előidézők képére változik.
Csak egy dologban lehetünk biztosak (s ebben tökéletesen igaza volt a gázszolgáltató képviselőjének, még ha más hangsúllyal is mondta ki a szavakat): gáz van! (tami)
* Az I. számú plébánia Szentháromság templomban keresztvíz alá tartották Zumbil Emeric Sebastian és Zumbil Brigitta kislányát, aki az Andrada-Alexia-Maria nevet kapta. Keresztszülők: Span Ágnes Zsuzsanna, Szokotinszky Stela.
* Utolsó útjára kísérték Griga Gábor (72), Virlits Aladár (66) testvéreket a Krisztusban.
* A Koltó-katalini református egyházközségből kísérték utolsó útjára özv. Papp Ferencné szül. Sármási Mária (81), Pécsi Ambrus (49), Hosszú Lajosné szül. Boros Piroska (69) testvéreket az Úrban.
* A magyarberkeszi református egyházközségből utolsó útjára kísérték Mikola Sándor (81), Kovács Józsefné szül. Hosszú Éva (78) testvéreket az Úrban. Nyugodjanak békében!
Varga Orsolya
A Teleki Magyar Ház szervezésében és a Lendvay Márton Alapítvány támogatásával Nagybányán találkozik közönségével Gryllus Vilmos, az elsősorban gyemekeknek szóló műsorai miatt kedvelt népszerű magyarországi előadó- és alkotóművész. Az előadásra június 10-én, pénteken kerül sor a Városi Színházban, 11 (!) és 15 órai kezdettel. A belépőjegyek ára 25 ezer lej. A nem nagybányai gyermekek, szervezett vidéki gyermekcsoportok az előadóművész ajándékaként féláron juthatnak belépőhöz, azaz egy belépőjeggyel ketten vehetnek részt az előadáson! Jegyek kaphatók a Teleki Magyar Házban, minden délután 17-20 óra között (telefon: 212-668).
Elsősorban 3-10 éves gyermekek és szüleik jelenlétére számítanak, de a nagyobbakat, felnőtteket is szívesen látják a rendezvényen!
(BÚSz-interjú) A visszacsatoltatott Észak-Erdély politikai, gazdasági és társadalmi változásai 1940-1944 között ezzel a címmel tart előadást Hámori Péter történész, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem oktatója a közeljövőben Nagybányán. Az elismert szakembernek több írása megjelent már a tárgykörben. A 2002 karácsonyára kiadott kétkötetes, Haza a magasban Magyar nemzetismeret" című, a nyugati világ országaiban, szórványban élő, magyarul tudó és tanuló diákok és tanítóik számára készült tankönyvnek is egyik szerzője, amelynek alapján később a www.nemzetismeret.hu interaktív honlap elkészült.
A nagybányai előadással kapcsolatban a következőket tartotta fontosnak elmondani:
Az 1940. augusztus 30-án délután, a bécsi Belvedere palota Aranytermében kihirdetett döntőbírósági ítélet, a Második Bécsi Döntés értelmében mintegy 43 000 négyzetkilométernyi, Trianonban elszakított terület, összesen 2 millió 577 260 lakossal visszatért Magyarországhoz. A területen mintegy 2,57 millió lakos élt, köztük csaknem 40% román. A döntés úgy Budapestet, mint Bukarestet felkészületlenül érte. A magyar kormányzat Erdély korabeli megfogalmazás szerint szebbik, de szegényebbik" északi részét és a Székelyföldet kapta meg, a déli, lényegesen iparosodottabb és nyersanyagban is gazdagabb részét azonban nem. Előadásom első részében azt kívánom vázlatosan körüljárni, hogy milyen állapotok uralkodtak erre a gazdasági szempontból elmaradottnak, társadalomképét illetően pedig tradicionálisabbnak tekinthető területre. Budapesti és részben romániai levéltárak anyagai alapján mutatom be: mit tudtak, tudhattak a magyar főváros legkülönfélébb hivatalaiban és minisztériumaiban az itt uralkodó viszonyokról, mit és mennyit tudtak tenni az élelmiszerhiány felszámolása, a közellátás rendkívül rossz helyzetének, a szociális és közegészségügyi szempontból nemegyszer katasztrofális viszonyok javítása érdekében. Érinteni kívánok olyan, a korban nemegyszer tabuként kezelt, később pedig gyakran kissé indokolatlanul túlhangsúlyozott kérdéseket is, mint az anyaországi tisztviselők közigazgatás és egyéb állásokba való beözönlése, a helyi magyar társadalmat joggal irritáló urizálás, a román főhatalom éveiben jórészt eltűnt felekezeti ellentétek feléledése.
Mit vár a nagybányai előadástól, amelyre egyébként június 7-én, kedden 18 órától, a Teleki Magyar Házban kerül sor?
Már most, majdnem egy hónappal előtte nagy bennem a drukk". Nem az előadás, hanem a téma miatt. Amikor pár éve hasonló témában Érsekújváron, Szlovákiában találkoztam ottani magyarokkal, sok idős ember sírt a felindulástól, az emlékektől. Volt két olyan öregúr is, aki számonkérte rajtam, hogy miért beszélek a magyar közigazgatás és kormány egykori hibáiról is (azért, mert voltak). Mások meg helyeseltek... Ugyanezt a kettősséget éreztem szakemberek részéről is a közelmúltban, a Rubicon című folyóirat legújabb számának megjelenését követően, amelynek Kolozsvár története volt a tematikája. Egyes magyar történészek napokkal később már azzal szidták össze a lapot és benne engem is, hogy túl sérelmi", amit írtam. Nagybányai előadásomat inkább kérdésfelvetésnek, együttgondolkodásnak képzelem el, nem utolsó sorban azért, mert viszonylag csekély számú igazán megbízható kutatás áll a rendelkezésünkre. Az 1940-44-es évek történetével-helytörténetével alig-alig foglalkoznak kutatók. Még román kutatók sem igazán; ők, ha használnak is forrásokat, zömmel a bukaresti minisztériumok irathagyatékával dolgoznak, ami inkább csak a legendák továbbéltetését szolgálja. Az Országos Széchényi Könyvtárban egyébként digitális fotóként rendeltem meg az észak-erdélyi (pontosabban többnyire össz-erdélyi) térképek reprodukcióját, ezeket is szeretném előadásom során felhasználni.
Említette, hogy lenne még egy téma, amelyről szívesen tartana előadást Nagybányán...
Igen, éspedig a magyar kultúra és egyház genezise. Az, hogy Szent István királyunk és közvetlen utódai valóban választottak-e a keleti és nyugati kereszténység és kultúrkör között, avagy ez a választás és szétválás egy hosszabb, elnyújtottabb folyamat eredménye volt? Nem a Szent Istvánnal kapcsolatos experimentális" történelmi képről szeretnék beszélni, hanem arról a begyökerezésről, amelynek során a XI. század folyamán a magyar egyház a nyugati, német és részben latin kultúrkörhöz, másrészt a keleti, bizánci és részben bolgár kultúrkörhöz csatlakozott. Továbbá arról, hogy milyen egykori egyház-, nemzet- és jövőkép ismerhető meg e folyamatból. Három éve, Szent István-napon Szatmárnémetiben már beszéltem erről, talán az idei nagybányai Szent István Napok alkalmával itt Nagybányán is sikerül megtartanom az előadást. (Lejegyezte: Dávid Lajos)
Mivel a Csak tiszta forrásból" címmel, József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett szavaló- és dalverseny döntőjének tervezett időpontja egybeesik más nagybányai rendezvények időpontjával, a szinérváraljai Sylvester János Egyesület és a 2-es számú Általános Iskola magyar tagozata úgy döntött, hogy a vetélkedő megyei döntőjét egy héttel később, 2005. június 4-én, délelőtt 10 órától tartják meg a Református Ifjúsági Központban.
Továbbra is kérjük, hogy megyénk magyar iskoláinak és tagozatainak képviselői május 20-ig jelezzék írásban részvételi szándékukat, feltüntetve a versenyzők nevét, iskoláját, osztályát és a versenykategória megnevezését, a következő címen: Scoala nr. 2., Sectia Maghiarã, P-ta Unirii, nr. 7., 435400-Seini, tel:0262-490770.
Sylvester János Egyesület
A BÓBITA címmel május 28-29-én idén is sorrakerülő nagybányai gyermeknapi programok keretében, számos izgalmas vetélkedő mellett többek között versmondó versenyre hívjuk a nagybányai és Gutinon-inneni óvodás és I-V. osztályos gyermekeket. Egy kötelező, és egy szabadon választott verset kell előadni.
Kötelező versek: Óvodások Majtényi Erik: Papírsárkány; I-III. osztályosok Kovács András Ferenc: Szatmári ballagó; IV-V. osztályosok Áprily Lajos: Tavaszodik. A versek szövege beszerezhető a Teleki Magyar Házban.
A versenyen osztályonként, óvodai csoportonként 2-3 versenyzőre számítunk, kérjük az óvónőket, tanítónőket, tanárokat, ennek megfelelően szervezzék meg az előválogatókat. Jelentkezni lehet holnapig, azaz május 21-ig, szombatig (a résztvevő diákok és a felkészítő pedagógus adataival: név, település, iskola, osztály, a választott vers címe) a Teleki Magyar Házban személyesen, vagy a 212-668-as, illetve 0744-919166-os telefonszámon, 17-20 óra között.
dávid
Sokan voltak kíváncsiak Vánk Sándor tanár második könyvének bemutatójára május 10-én, kedden késő délután a Teleki Magyar Házban. A könyv címe: Máramarosszigeti római katolikus egyházi iskolák.
Míg maga a cím sokunknak kevés érdekességet sugall, a tartalmat illetően más a helyzet. Az alaposan dokumentált írás 1730-tól 1948-ig öleli fel a máramarosszigeti római katolikus egyházi iskolák történetét. Több mint két évszázadnyi történelem és társadalmi fejlődés követhető a könyv oldalain keresztül, amelyből ezek a fiú- és leányiskolák táplálkoztak, s amelyeket értékteremtő munkálkodásuk révén ők maguk is tápláltak.
A mű kimerítő elemzése helyett engedjék meg, hogy kiemeljek a kötetből egy sokatmondó részletet:
Az 1860-as évek első évei bővelkedtek a Magyar Kir. Helytartótanács rendeleteiben, melyek a tanévkezdésre, a tanismeretek felosztására, a nyelvek, főleg a német nyelv tanítására vonatkoztak. A magyar nyelv nem kizárólagos tannyelv, más hazai nyelv is egyenrangú és kötelező tannyelv." (27. old.)
Ezekben az években Máramarossziget lakossága 19 379 fő, melyből 9 988 magyar, 2 533 német, 1 455 román, 63 rutén, és 4 960 izraelita. (1891-es adat, 11. old.) Hogy ez a mentalitás jellemzi-e legjobban szellemi gyökereinket, vagy sem, nehezen megmondható. Egy biztos: ez is hozzátartozik. Vidékünk magyarságának természetes nyitása a más kisebbségek irányába, sokat mond emberi tartásukról.
Az 1789-es francia forradalomban kivirágzó, majd Európa-szerte járványként terjedő nemzeti öntudathullám, amely később több országban túlzásokká erősödve kizáró nacionalizmusokká, Hitlernél pedig szélsőségbe zuhanva fasizmussá nőtte ki magát, az emberiesség szempontjából nem járható út. Morális értékeinket nem ország, vagy nyelvhatárokban kell keresni, hanem a MÁS-ra figyelésben. Ahol csak a nézők figyelik a színészeket, azt színháznak nevezik. Ahol viszont a színészek is hajlandók figyelni a nézőket, azt már közösségnek. Vajon ma beszélhetünk-e közösségről?
Amikor a másság kritikáját már nem fogjuk fel háborús okként, máris kijelenthetjük, hogy előrehaladtunk az etika ösvényén. Ez a haladás nem az anyagi, hanem a szellemi jólét felé vonz, és nem holmi feszültségekbe torkolló zsákutca; általa a bűnbak megszűnik létezni, a gerenda pedig bottá zsugorodik. Így sokkal több esélye van a mindenhol és minden pillanatban jelenlevő napsugárnak, hogy bevilágítsa szívünket. És ez nem más, mint Isten ránk bízott törvénye: a tiszta örömmel szerető szív.
Ki adhat ennél többet? Ki kérhet ennél többet?
Visszatérve a most megjelent iskolatörténeti kiadványra és szerzőjére, elmondhatjuk: Vánk tanár úr szeretetének igazsága, a keze alatt felnőtt diáksereg tanúbizonysága által mára kitörölhetetlen ténnyé nőtte ki magát. A történelemtanár a történelemmel forrott össze szíveikben. Ez az a lelki kapocs, amelyről nem tudjuk honnan jön, nem tudjuk mi lesz belőle, mégis mindnyájan örülünk neki. Minden cseppjét gondosan ápoljuk szívünk kincstárában.
A tiszta szeretet olyan érthetetlen jelenség, mely csupán kisugárzás révén szaporodik, visszatartás által pedig elsorvad. Vánk Sándor tanári sikerének titka épp ebben áll. Magas szakmai tudása mellett nem fél mindenhol szórni szeretetét. Két kézzel szórja bárhol, ahol éppen megfordul. Így vált Sanyi bácsivá.
A szülőföld nagysága és értéke nem az őt benépesítő közösség fizikai összsúlyától, hanem emberiségben gyökerező egyedeinek sokaságától függ. Míg a mennyiség növekedése csak az anyagi javakat hajszolóknak okoz boldogságot, addig a minőség növekedése mindenkit boldogabbá tesz. Ez utóbbi az a terület, ahol szellemi elsivatagosodásunk eredményeképpen a föld kiszáradt s a növények elfásultak.
Ilyen földön ért újra célba Sanyi bácsi gőzöse. Három évi munkát s utazgatást követően nagy tartályaiban hozta a vizet a száraz föld öntözéséhez; egy kis életet a teljes fásultság és gépies gondolkodás ellensúlyozására. A múltat elevenítette fel előttünk, az utóbbi évtizedek reménytelenségének és közönyének pókhálójával borított, egyre fakuló tintanyomokat jelenített meg korunk nyomdatechnikájának segítségével.
Nevek, adatok és statisztikák sokasága mellett a könnyű átláthatóság, olvasmányos rendszerezettség jelentik e könyv legfőbb értékeit, amely hangulatteremtő erejével segít belepillantani az olvasónak eleink generációnként változó életterébe, küzdelmeibe, gondolatvilágába. Igazi szellemi csemegét jelent mindenki számára, aki szívesen merül bele a sajátos máramarosi világ oktatástörténetébe. Érdemes olvasmány mindenkinek; közösségünk nélkülözhetetlen, a maga nemében igen értékes, tetszetős kivitelű kézikönyve.
Ajánlom mindenkinek.
Lőrinczi Lóránd
(BÚSz) Az ELTE magyar nyelvészeti tanszékcsoportja névkutató munkaközösségének kiadásában 1994-ben Budapesten jelent meg Janitsek Jenő és Román János: A máramarosi Hosszúmező hely- és személynevei" című kötete. A könyvről és a Hosszúmezőre jellemző ragadványnevekről a máramarosszigeti Román János magyar irodalom szakos tanárt kérdeztük
Létezik egy általános hely- és névrajzi könyv, ami Magyarországon jelent meg. Általában ezt kell alapműnek tekinteni, valamint Gergely Piroska kalotaszegi ragadványnevekről szóló kötetét. A mi munkánk anyagát 1986-ban, tehát 19 évvel ezelőtt gyűjtöttük. A ragadványnév-rendszer rendkívül gazdag Hosszúmezőn. Egy elméletet gondoltam ki, miután munka közben rájöttem, hogy a névadási módszer, a ragadványnevek rendszere, maga a megszólítás, a csípős nyelvezet a székely mentalitásra utal. Fantasztikusan hasonlít rá. Az elméletem lényege, hogy amikor a székelyek betelepítése folyt a Székelyföldre, ide, Máramarosba is betelepíthettek ugyanolyan székely határőr-csapatokat. Ezt bizonyítani látszik, hogy a hosszúmezői és a székely családnevek nagyon hasonlítanak, a névadási rendszer is szinte azonos. Ugyanakkor csak Máramarosban és a Székelyföldön vannak faragott kapuk ugyanazokkal a szimbólumokkal. A máramarosi román asszonyok piros-fekete csíkos katrincát hordanak, ami ugye a székely népviselet jellemzője is. Persze ez csak egy elmélet, utána kellene még járjak a dolgoknak, sokkal több bizonyítékot kellene szereznem. De egyre jobban beigazolódni látszik a feltételezés.
Ami a hosszúmezői ragadványneveket illeti, három szinten kell vizsgálnunk őket. Vannak nagycsaládi, családi és egyéni ragadványnevek. A nagycsaládi ragadványnevek már a XVI-XVII. századtól léteznek. Van ötféle Balázs: Bika Balázs, Kutya Balázs stb. A Kutya Balázsok között is van még vagy 10-12 családi ragadványnév, azokon belül pedig az egyéni ragadványnevek. A nagycsaládi ragadványnév a legszilárdabb, nem hal ki. Az egyéni ragadványnév viszont változhat, akár az életkor függvényében is. A legtöbb ragadványnév magatartásbeli formák, beszédhibák alapján alakul ki. Konkrét példákat is tudok mondani, persze nevek említése nélkül. A konkrét személyek csak az én jegyzeteimben szerepelnek, a könyvben már nem. Például: Göbödönc (kicsi), vagy Gyöngyő (ez már családi név); az illető gyermekkorában kért még egy gyöngyő, azaz fakanálnyi, maréknyi ételt. Akkor itt van a Hök (makrancos volt a ló, s gazdája mindig azt mondta neki, hogy hök!"). Vagy Tatuka és Mamuka. Ez egy házaspár, mindig együtt jártak, s egymást így becézgették. Van még egy csoport-ragadványnév is, az iskolai ragadványnév. Ez a legváltozékonyabb. Volt olyan például, hogy Teniszcipő (sápadt, fehér volt az arca, mint egy ócska teniszcipő). Minden házban bent voltam és mindenkit alaposan kikérdeztem. Másfél évig gyűjtöttem az anyagot. Ami benne van a kötetben, az hiteles.
Melyik ragadványnevet tartja a legötlesebbnek?
Például azt, hogy Trumba (a rumba helyett mindig trumbát mondott). Vagy Tuhó (gyermekkorában nem tudta kimondani, hogy túró), Vasgyúró (kiderült róla, hogy vas-túltengése van), Veresróka (ez tulajdonság alapján született), Limpi (táskájáról lekopott az olimpia" szóról az o"-betű). Vannak ismeretlen eredetű nevek is: Tyutyu, Trinkács, Vaskó Csúnyább nevekkel, trágárabb kifejezésekkel is találkozhatunk, mint Puckó, Pezdu, Picské, Pillangó, Pináná, Nagypalif...sza. Aztán van olyan hogy Mozispali (mozivetítő), Motor, Mumu (mert ijesztette a gyerekeket), Musketárok (irodalmi és filmcímek alapján), Lotyó (lomha járása, és nem pajzánsága, miatt ahogy gondolnánk), Kisbajusz, Kispostás, Kosárkötőné. Utóbbi férje kosárkötő volt, tehát foglalkozás alapján is születnek ragadványnevek. Szóval Hosszúmező nagyon gazdag ragadványnevekben. Nem hiába mondta Gergely Piroska, hogy fantasztikus ami itt van, csak a Székelyföldön találkozott még ilyen gazdag ragadványnév-gyűjteménnyel.
Lejegyezte: Tamási Attila
A 270 év nem olyan évforduló, amelyet feltétlenül meg szoktak ünnepelni, dehát minden nemzedék akar magának egy szeletnyit kanyarítani a dicsőséges múltból. Így születnek az ilyen nem kerek számú évfordulók. Rákóczi történelmünk egyik igen nagy alakja volt, de legtöbbünk inkább csak onnan kezdve tud valamit róla, amikor a hegyaljai felkelők küldöttsége felkereste: vezetné őket.
Pedig jellemének alakulása már kora gyermekkorában megkezdődött, s nem is akárhogyan. Vannak olyan forrásaim erről, amelyekhez nem mindenki jut hozzá, ezért illőnek tartom közzétenni azokat mindenki számára. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született a család borsi (Zemplén megye) kastélyában. Családjában négy fejedelem volt, anyai részről pedig a híres Zrínyiek voltak ősei. Apja keveset élt, a gyermekek az özvegy Zrínyi Ilonára maradtak, ő nevelte őket második házasságáig. A bécsi udvar a mérhetetlen családi vagyon miatt mindenáron gyámkodni akart a két gyermek felett, mivel apjuk annak idején a császár oltalmába ajánlotta őket. Anyjuk és II. Rákóczi György felesége, Báthori Zsófia ügyessége folytán azonban szülői gondozásban maradtak.
Ferencet sikerült már gyermekként Sáros megye örökös főispánjának választani. Anyja második férje, Thököly Imre keze alatt nagyon nehéz élete volt 12 éves koráig. Nem szerette, hamar felismerte hatalmi céljait. Így írt róla: Az a kígyó... nem tudott nekem ártani sem testemben, sem lelkemben: mert gyakran mást is megkísérelt, hogy engem házamnak utolsó sarjadékát elpusztítson." Három éves korában már lovagolt, később a katonákkal járta a hadak útját és velük táborozott a legszigorúbb körülmények között is. Erről is megemlékezik: Te adtál nekem erőt a szenvedések elviselésére, Te takartál be engem mikor fáztam, és a földön feküdtem, hol engem a hó födött be. Te üdítettél fel egy korty vízzel... és Te nyújtottál egy falat kenyeret nekem, az éhezőnek." Így köszöni meg Istennek a megkínzott (és megedzett) fejedelemfi, hogy életben tartotta.
Thököly nem jutott sem fejedelemségre, sem a Rákóczi vagyonhoz, hanem a török fogságába. A fejedelmi gyermek élete olyan mint a mesebeli királyfié. Még a vérhast is túlélte. Sorozatos vereségei után Thököly magával akarta vinni a törökhöz, de ezt már anyja nem engedte. Munkács hosszú ostromát (1685-88) mellette és Juliánka nővére mellett élte át. A vár feladása után két hónapra már Bécsben volt a család, ahol szétválasztották őket. Ferenc a jezsuiták kezére került, akik különben jól bántak vele. A Neuhausi kolostor három éve után a prágai egyetemre került, ahol filozófiát és fizikát tanult. Nevelője nem igen foglalkozott vele, ami javára vált, mert önállósághoz szokott gondolkodásában és ítéleteiben. 1692-ben a császár nagykorúsítja, így szabadon rendelkezhetett a családi vagyon felett. Anyagi dolgai rendbe jöttek, amiben hathatós segítséget kapott nővérétől, Aspermont grófnőtől. Élte Bécsben a főurak meglehetősen léha életét.
Első házassági szándékát egy depresszióhoz vezető szerelem előzte meg, amelyet egy férjes asszony iránt érzett. Ebből kigyógyult és már jegyest is talált, amikor az udvar nyomására itáliai utazásra indult. Az idő jól telt, egy Aspermont lovag társaságában. Még a pápa is rangjához illően fogadta, s egy ereklyével ajándékozta meg. Itt kapta jegyese ál-halálhírét, amit az udvar koholt. Az viszont a Rákócziét kapta meg. A nyerő végülis, az udvar nagyobb boszszúságára, Sarolta Amália hesseni hercegnő lett.
1696-ban Kistapolcsányon született első fiúk, akinek keresztapjául a császárt kérték fel. Itt érte az 1697-es népi felkelés, amelynek az élére akarták állítani. Nem állt kötélnek, a felkelés is megbukott. Ártatlanságát bizonyítandó Bécsbe utazott. A felkelést vizsgáló bizottságban ott volt Bercsényi gróf is, akivel életre szóló barátságot kötött. A száműzetést is együtt vállalták és töltötték halálukig.
Zárójelben legyen mondva: Bercsényi fia később Franciaország marsallja lett, ő alakította meg a francia huszárságot. Egy ezred, a sereg egyik elitegysége, ma is a Bercheny nevet viseli! Lám, a vér nem válik vízzé, ami sajnos a fejedelem fiairól már nem mondható el.
Rákóczi kitárulkozik Bercsényi előtt; mindkettőjüknek meggyőződése, hogy immár nincs békés út a nemzeti függetlenség visszanyeréséhez. A 150 éves török foglaltság sem tett annyi kárt az országban, mint az annak kiűzése után ittmaradt győztes császári hadak.
Bercsényi bíztatja, vegye kezébe a dolgok irányítását. Ettől kezdve Rákóczi élete már nem magánélet. Élete a nemzeté lett, egy nyolc évig tartó háborúban. (folytatása következik)
Időpont: augusztus 29. - szeptember 4., Teleki Magyar Ház
Résztvevők száma: legtöbb 30 fő
A kínálatból: nemezelés, gyöngyfűzés-gyöngyszövés, szalmafonás, gyékényezés, üvegfestés, bútorfestés, bogozás, kötélverés, kártyaszövés, rézdomborítás, csuhézás, agyagozás-fazekasság, gyertyaöntés, batikolás, íjazás, veszszőfonás, szövés-fonás. Naponta 7 óra foglalkozás, délben két órás pihenővel, illetve ebédszünettel. A délelőtti kézműves foglalkozások után táncház, játék- és énektanulás, kirándulások, tábortűz, városnéző séták, múzeumlátogatás várják a gyermekeket!
Igény szerint napi egyszeri meleg étkezést biztosítanak, a vidéki érdeklődők számára pedig (ha szükséges) bentlakási lehetőséget. Oktatók: Molnár Judit (Domokos), Tölgyesi András-Béla, Balázs László (Gyergyószentmiklós), Les Gábor (Magyarország), Homei Tímea (Tiszahosszúmező) és mások.
Költséghozzájárulás: 500 000 lej, testvéreknek és Teleki-kártyásoknak: 450 000 lej személyenként.
A táborlakók mellett 5-6 nagyobb (VI-VIII. osztályos, vagy idősebb) segítőre is szükség lesz, akiknek kedvezményes (300 000 lejes) résztvételt kínálnak! Ez utóbbi helyekre túljelentkezés esetén pályázatot kell benyújtani!
Időpont: augusztus 29. - szeptember 7., Teleki Magyar Ház
Korcsoport: 14-18 évesek, vagy idősebbek
Jelentkezni pályázat útján lehet.
A programról: a résztvevők a tábor ideje alatt elkészítik egy nagyméretű nemezsátor fa-vázát, s szakértő irányítása mellett elsajátíthatják a mesterség fortélyait.
Költséghozzájárulás: 100 000 lej.
A tábor résztvevőinek napi egyszeri meleg ételt (ebédet) és egy öt évre szóló, többek között a Teleki Ház számítógépes termének kedvezményes használatára is feljogosító fehér Teleki-kártyát kínálnak!
III. ÖCSI BÁCSI" BÁBOS TÁBORA
Időpont: június 27. - július 8., Teleki Magyar Ház
Korcsoport: óvodásoktól kezdve, mindenkinek, felső korhatár nélkül.
Résztvevők száma: maximum 40 fő
A programról: a résztvevő gyerekek Bereczki Gyula kolozsvári vándorbábos irányításával ismerkednek napi 4 órás foglalkozás formájában a bábkészítés, bábozás titkaival, majd nyilvános előadáson mutatják be amit tanultak. Egy délelőtti (kezdők) és egy délutáni (haladók - az előző táborok résztvevői) csoport indítását tervezik.
Költséghozzájárulás: 300 000 lej, testvéreknek 250 000 lej, Teleki-kártyásoknak 250 000 lej személyenként.
Időpont: június 27. - szeptember 3., Teleki Magyar Ház
Korcsoport: óvodások és I-IV. osztályosok.
A programról: Az előző évektől eltérően hetente hétfőtől-péntekig, napi 4 órában, hivatásos pedagógusok és önkéntesek foglalkoznak a beiratkozó gyermekekkel. Egy délelőtti (óvodások) és egy délután (kisiskolások) csoport indítását tervezik. A kézműves és a bábos tábor ideje alatt (június 27.-július 8., illetve augusztus 29.-szeptember 4. között) csak a délelőtti (óvodás) csoport fog működni!
Jelentkezési határidő a táborok esetében június 1. (a résztvételi díj felének befizetésével), a játszóház esetében június 18., a Teleki Magyar Házban.
Ismeretlenek betörtek az egyik G. Cosbuc utcai cég irodájába, ahonnan számítástechnikai felszereléseket és más javakat vittek el, összesen 22 millió lej értékben. A rendőrök keresik az elkövetőket. Borpatakon a betörők elvittek az egyik ingatlanból egy ütvefúrót, egy sarokcsiszolót, 150 méter kábelt, konnektorokat és kapcsolókat, összesen 12 millió lej értékben. Kőbányán (Blidari) az egyik hétvégi ház bejárati és belső ajtajait tették tönkre ismeretlenek. A kár egymillió lej.
Máramarosszigeten pénzt és egy pár arany fülbevalót loptak el a betörők az egyik lakásból. A rendőröknek rövid időn belül sikerült elfogniuk a 17 esztendős elkövetőt. Raluca S. ellen eljárás indult, a fülbevaló pedig visszakerült a tulajdonoshoz. Ugyancsak Máramarosszigeten az egyik M. Eminescu utcában található lakásba is betörtek, ahonnan 10 millió lej értékben vittek el evőeszközöket és porcelántárgyakat. Szintén Máramarosszigeten egy piaci bódé is a betörők útjába került. 20 millió lej értékben vittek el belőle ruházati cikkeket és cipőket. Felsőszelistyén (Sãlistea de Sus) egy nyitva hagyott ablakon keresztül hatoltak be a betörők az egyik lakásba, ahonnan 700 eurót és két mobiltelefont vittek el. Magyarláposon egy állatpatikába törtek be ismeretlenek, ahonnan 1,5 millió lejt vittek el.
Ismeretlenek felfeszítették az egyik VW Golf bal oldali ajtaját, és kiloptak a személygépkocsiból egy Sony márkájú magnót és két hangfalat. Az egyik kereskedelmi társaság tulajdonában levő VW Sharan személygépkocsiból - a jobb oldali ablak betörése után - mint egy zsák pénzt vittek el ismeretlenek. Az autó az egyik bank előtt volt leparkolva. Szintén a jobb oldali ablakát törték be a tolvajok az egyik Ferenczy Károly utcában leparkolt autónak is. Az autófeltörők elvitték a járgány zenegépének 6 millió lejre becsült előlapját. Az egyik Dragos Vodã utcában leparkolt autóból, miután betörték a bal oldali ablakát, ismeretlenek 3 millió lej értékben vittek el javakat.
A rendőrök elfogtak négy autófeltörésekkel gyanúsított fiatalt. A 13 esztendős tãmaiai Victor S., a 18 esztendős Liviu C., a 15 esztendős Sergiu B, valamint az ugyancsak 15 esztendős Gabriel M. nagybányai lakosok április 25-30-a közötti időszakban több személygépkocsit is feltörtek. Szintén ők tehetők felelősökké a május elején elkövetett kilenc rendbéli autóablak-betörésért is. Másik két "autós" kiskorú is lebukott. Dãnut Nicolae M. és Dorinel Antonel B. több autófeltörésért és hét autó ablakának a betöréséért kell feleljen.
A tolvajok és a zsebesek sem tétlenkedtek. Az egyik kereskedelmi társaság irodájából ellopták az egyik alkalmazott mobiltelefonját és pénztárcáját, amely személyi iratokat és 1,2 millió lejt tartalmazott. A kár összértéke: 5 millió lej. Sebespatakon (Sãbisa) két 12 méter hosszú vasúti sínt próbált meg ellopni a 29 éves Ionicã A. szinérváraljai és a 28 esztendős Dumitru C. sebespataki lakos. A "vasasok" megkíséreltek elszaladni, de két kilométerrel odébb, Szinérváralja határában, egy iszapos részen elfogták őket.
Az egyik autóbuszon utazó polgár ruhájának külső zsebéből 7 millió lejt emeltek ki a zsebesek. A károsult semmiféle felvilágosítással nem tudott szolgálni a tetteseket illetően.
Egy 63 esztendős nyugdíjas csalásért tett feljelentést a rendőrségen. A feljelentő a Traian sugárúton haladt, amikor egy fiatalember megkérdezte tőle, hogy szeretne-e segélyt kapni a román kormánytól. Ugyanakkor megkérte, üljön be egy autóba, ahol egy hölgy és egy másik férfi is ült. A három csaló felajánlotta neki, hogy némi pénz ellenében elintézik, hogy élelmiszer- és pénzsegélyben részesüljön. A férfi beleegyezett a dologba, jóakarói pedig haza kísérték, hogy átvegyenek tőle 4 millió lejt. Cserébe 10 kg húst és 10 millió lejt ígértek a "hivatalosságok". A férfi lakásáról visszamentek a Traian sugárútra, ahol a nyugdíjas férfit megkérték, hogy a postahivatal lépcsőjén várja meg, amíg lebonyolítják az ügyletet. Mondani sem kell, a három csaló autóba ült, és elhagyta a helyszínt.
Fejsérüléssel került kórházba a 19 esztendős Ioan R. kápolnoki (Copalnic) lakos, akit az Izvoarele-piacon található megállóban bántalmazott egy eddig még ismeretlen személy.
Felsőbányán két fiatal esett egymásnak az egyik bárban. A 15 esztendős Robert K.-t szidalmazni kezdte a 17 esztendős Beneamin C., egy korábbi nézeteltérés apropóján. A szidalmazott elszaladt, de amikor Beneamin utolérte, elővette bicskáját, és mellkason szúrta üldözőjét. Mivel az orvosszakértő megállapította, hogy a késelés során veszélybe került Beneamin élete, Robert K. ellen gyilkossági kísérlet vádjával indul eljárás.
(ta)
(Nyugati Jelen) A legújabb beszédtéma a nyugdíjasok között, hogy mikor kerül rájuk a sor a már előző kormány által is megígért átszámításoknál.
Az eredmény vagy eredménytelenség ismert: tavasszal mindössze 214 ezer dossziét oldottak meg, s a nagyobb összeget remélők csupán mintegy fele járt jól, vagy kapott egy petrezselyemzöldre, jobbik esetben egy-két kiló húsra jutó emelést.
Pedig az intézkedés végrehajtásához háromezer hivatalnokot alkalmaztak pluszban, ami, s az átszámításokhoz szükséges számítógépek beszerzése, az új alkalmazottak kiképzése a nyugdíjemelésekre szánt összeg egy részét felemésztette.
Jó hír viszont, hogy ráléptünk a "második lépcsofokra": a kormány bejelentette, hogy júniusban sorra kerülnek azok is, akik 1980 és 1990 között vonultak nyugalomba, az 1990-es évet is beleértve, s újabb 1 128 000 idős ember reménykedhet abban, hogy júliusban nagyobb összeghez jut.
Ne igyon azonban senki előre a medve borére: ezúttal is legfeljebb a jogosultak fele jár jól, arról pedig senki sem beszél, mikor következik a harmadik és negyedik lépcsőfok, hisz a nyugdíjpénztáraknak 4,2 millió dossziét kell megoldaniuk.
Legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy mégis lesznek előzetes választások, mert hát akkor, ugye, ismét szükség lesz a voksokra, s gyorsan talál majd pénzt a kormány a szavazatok megvásárlására a naiv és hiszékeny idős emberektől.
Akik, miközben így kibabrálnak velük, s újabban már az eddig ártámogatott orvosságok egy részét is elveszik tőlük, gittegyetletesdit játszadoznak.
Az elmúlt hét végén a Nyugdíjasok Pártja rendkívüli kongresszust tartott, s már arról álmodozik, hogy a következő választásokon a parlamentbe kerül, sőt az Európai Parlamentbe is elküldheti képviselőit, lévén, hogy nevébe is bevette a néppárti jelzőt.
Miért is ne, hiszen hangzott el a gittegylet kongresszusán mi hatmillióan vagyunk, a magyarok sokkal kevesebben, mégis van negyven (?) képviselőjük a parlamentben.
Csakhogy, kedves gittegyletezők, akik hol Iliescu és C. V. Tudor (volt) pártjára kacsintottatok, a magyarok nem 0,04 százalékot értek el a választásokon.
De ha hatmillió nyugdíjas kinyitná a száját és nem gittegyletesdizne, valóban lenne zenebona jobb sorsra érdemes országunkban.
Kilin Sándor
(Szabadság) Az Európai Néppárt (EPP) nyitott a romániai pártok felé, de fenntartásai vannak a nacionalista alakulatokkal szemben derült ki Günther Krichbaum német kereszténydemokrata képviselő hétfői nyilatkozatából. A politikus Temesvárra látogatott, ahol kijelentette: az EPP nem egy zárt párt, bárki csatlakozhat, de a politikai alakulatoknak eleget kell tenniük bizonyos feltételeknek, például ne tartozzanak a nacionalista vonalhoz". Krichbaum elmondta, romániai látogatásának politikai célja is volt. Hozzátette, német kereszténydemokrata kollégáival együtt értékeli a romániai politikai alakulatok néppárti irányultságát, de meglepetését fejezte ki a politikai vándorlással" kapcsolatban. Úgy vélte, hogy az EPP-hez való csatlakozás minden politikai párt legitim joga, és demokratikus szempontból ez egy normális folyamat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a román politikusok könnyen váltanak pártot, ami Németországban meglehetősen szokatlan.
Mint ismeretes a romániai pártok közül többen is pályáznak az EPP-tagságra. A Román Humanista Párt Konzervatív Párt, a Nagy-Románia Párt pedig Nagy-Románia Néppárt nevet vette fel. A Demokrata Párt is törölte alapszabályzatából azt a kitételt, miszerint csak szociáldemokrata ideológiájú határozatot fogadhatnak el. A romániai parlamenti pártok közül mindössze az RMDSZ tagja az európai néppártnak.
Sorozatunkkal pályaválasztási támpontokat, fogódzókat próbálunk kínálni, különféle szakmák rövid és szubjektív bemutatásával. Természetesen nem vagyunk naívak, tudjuk, elsősorban a szülőkön, nagyszülőkön múlik, hogy törekvésünket némi siker koronázza. Elsősorban tehát rájuk számítunk, ők kell jelentsék a kezdeményezés és az ifjúság közötti összekötő kapcsot.Az asztalosmester után, most Zieber János szabót szólaltatjuk meg.
- Hogyan került erre a pályára?
- Nagybátyám ajánlotta, hogy menjek szabónak. Választanom kellett a vásári és az úri szabóság között, akkoriban így különböztették meg a szabókat. A vásári szabóság az a mai konfekciónak felelt meg, míg az úri szabók rendelésre dolgoztak, egyedi ruhadarabok készítésével foglalkoztak. A vásári szabók úgymond "eresztették" a munkát, s általában vásárokban adták el termékeiket. Az úri szabóság rangosabbnak számított, így amellett döntöttem. Úri szabóság - úri dolog. Elkezdtem tehát inaskodni az úri szabóságon, s ahogy telt az idő, mind jobban és jobban belejöttem, egyre jobban megszerettem ezt a szakmát. Ha ma kellene választani, csak szabónak mennék. Akkoriban három évet kellett inaskodni. Közben szakiskolát is végeztem Krajován. Egy-két hónap volt egy év, összesen hat hónapot végeztem a három év alatt. A harmadik év végén következett a vizsga Nagybányán, az UCECOM-nál, amely után már szakképzettnek számított az ember. A képzés ideje alatt pénzt is kaptunk, nem úgy, mint manapság, amikor még az iskolát is fizetni kell.
- Hány éve dolgozik szabóként?
- Vagy 33 éve, plusz az inasság ideje. Eltelt az idő. Annakidején nehezebb volt megtanulni a szakmát. A 89-es fordulat után változott, korszerűsödött a munkamódszer. Szinte mindent újból meg kellett tanulnom, hiszen manapság mindent ragasztanak. Régen rengeteget dolgoztunk kézzel. Az új módszerrel egy helyett akár három rend ruhát is el lehet készíteni ugyanannyi idő alatt.
- Az úgynevezett úri szabóságot (megrendelésre dolgozást) már nem nagyon ajánlom senkinek, hiszen nincs jövője csak a konfekciónak. Mi, akik egy életen át ezt csináltuk, már nem hagyjuk abba, nem váltunk, de egy pályakezdőnek csakis a konfekciót tudom ajánlani. Ott beültetik egy gépbe, egy hét alatt megtanítanak neki egy munkafázist, és már keres is. Aki mégis rendelésre szeretne dolgozni, az egy hozzám hasonló szabómester mellett tanulhatja meg a szakma fortélyait. Egy év alatt megtaníthatok valakit mindarra, amit én több mint harminc év alatt tanultam meg, pont az előbb említett munkamódszer-váltás miatt.
- Milyen adottságokkal kell rendelkeznie annak, aki erre a pályára szeretne menni?
- Elsősorban saját magát szeresse az illető felöltöztetni. Előbb magának csináljon egy nadrágot, vagy ezt-azt, s csak aztán dolgozzon másoknak. Így mind jobban és jobban belejön a munkába az ember.
- Hogy lehet keresni ezzel a szakmával?
- Keresni lehet, hiszen minden mesterember megkéri munkájának az árát, csak legyen kitől megkérni, legyen kinek dolgozni. Nagybányán - meg általában a nagyobb városokban - sokkal jobban lehetne keresni, mint itt, Szinérváralján, csakhát nem könnyű ingázni. Ráadásul ebben a korban már nem engedheti meg magának az ember azt a luxust, hogy annyira húzzon, mint húszévesen. Nagybányán sokkal nagyobb ügyfélkör alakulhatna ki. Itt Váralján nem igazán virágzik az üzlet, bár panaszra sincs okom... Nem nagyon van pénzük az embereknek, s a konfekció is konkurenciát jelent. Akinek van egy jó anyagja, az természetesen hozzánk jön, de manapság ritka a jó anyag.
(ta)
Egy nap elhatároztam, hogy felkeresem az Óperenciás-tengeren túl élő óriásbarátaimat. Mivel előzetesen bejelentettem nekik látogatási szándékomat, egy hatalmas Főnix-madarat küldtek értem. Az út csodálatos volt. A világ leírhatatlanul szép odafentről.
A madár tehát elvitt hozzájuk. Az óriáskirálynő már várt engem. Furcsálltam, hogy férje, Zöldszakáll nem volt ott, hiszen máskor mindig megragadta az alkalmat, hogy elsőként üdvözöljön. Csak később tudtam meg, hogy elrabolta őt az Óriásországban oly rettegett rém, Gnóm, a törpe, aki bár csak ötven centiméteres volt, egy csattintással békává tudott varázsolni egy óriást. Gnómnak a varázssüvegében rejlett minden ereje. Nem csoda tehát, hogy a varázssüveget féltve vigyázta életének eddigi 777 éve alatt.
A süveget rettentő átkok és csapdák őrizték. Gnóm tudta: ha idegen kézbe kerül a süveg, rögtön meghal.
Amint megérkeztem óriásföldre, s tudomást szereztem a tényekről, rögtön Zöldszakáll segítségére siettem. Tisztában voltam azzal, hogy csak a süveg segítségével győzhetem le Gnómot. Sikerült megtudnom, hogy a süveg egy barlangban van elrejtve. A híres óriástudós, Gondolkodusz Petrikusz egy bonyolult süvegkereső berendezést készített számomra, hogy megkönnyítse a dolgomat.
A barlangot könnyedén megtaláltam. Csak egy baj volt: a bejárata Gnóm méretének megfelelő volt, így csak én fértem át rajta, kísérőim, védelmezőim nem tarthattak velem.
A barlangban sok kalandban volt részem, ezeket most nem részletezem, mert nem akarok hőstetteimmel dicsekedni. Elég, ha annyit mondok: majdnem otthagytam a fogam, de végülis sikerült elérnem a süveghez. Gnóm azonban ott volt, így sejtettem, nem lesz könnyű elvennem a süveget. Felvettem vele a harcot, s mikor már alig maradt valami esélyem, Gnóm megbotlott egy kőben és elesett. Ekkor hirtelen felkaptam a kőoltárról a süveget, és a fejemre tettem. A varázs azon nyomban megtört. Gnómból nem maradt más, mint por és hamu.
Mire kiértem a barlangból, a királyné és Zöldszakáll már együtt örvendeztek a győzelemnek. Mit mondjak, senki sem siratta meg Gnómot.
Így mentettem hát meg Óriásországot. Azóta valóságos hősként ünnepelnek. Aki arra jár, nézze meg a fővárosban, Gigantiában a rólam mintázott szobrot.
Sándor Orsolya, VI. o. tanuló, Szinérváralja
"Te is inkább áramot vezess, ne autót!"
"Nektek olyan az IQ-tok, mint a gyémánt... Pont olyan mélyen van."
"Ha már szép nem vagy, legalább hülye ne legyél!"
"Akkora pofont kapsz, hogy csokorba szeded a villanyoszlopokat, és felköszöntöd velük a trafóházat."
"Olyan tuskó vagy, hogy a láncfűrész lefulladna az agyadban"
"Hiroshima 45 - Csernobil 86 - Windows 98."
"Hogy rajzolna téged körül a Doszpot Péter!"
"Olyat bevágok, hogy elnyúlsz, mint egy parlamenti ülés."
"Sajnálom édesanyádat, hogy gyereket várt, oszt te jöttél."
"Legyen 100 emeletes házad, és a görcs rángasson le-föl benne!"
"Lefejellek, mint vasorrú bába a patkómágnest."
"Olyan kövér vagy, hogy a légy kétszer tankol, míg egyszer körberepül."
"Meghajtalak, mint hegyipásztort a lavina."
"Lefejellek, mint vak delfin a tartályhajót."
"Most megüsselek, vagy összeesel magadtól is?"
"Kell egy pofon, vagy megverekszel érte?"
"Te elrontottad az életed, amikor élve születtél."
"Ha a hülyeség hajtaná a biciklidet, kontrázva mennél fel a Himalájára."
"Megfejellek, mint kezdő szöcske a harangvirágot."
"Megfejellek, mint kezdő hering a stéget."
"Széttéplek, mint hülyegyerek a képeskönyvet."
"Olyan sötét vagy, hogy a feketelyuk hozzád képest atomvillanás."
"Ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sose érnél haza."
"Te helyből hülyébb vagy, mint más nekifutásból."
"Olyan sötét vagy, hogy ha Negrót szopogatnál a Duna-parton, kikötne a lábadnál a vízirendőr, mert azt hinné, világítótorony."
"Csak egy dolgot nem engedtek meg neked kiskorodban: a gázcsapot."
"Úgy felrúglak, hogy leolvasod a Göncölszekér alvázszámát!"
"Megfejellek, mint gonosz erdei manó a kalapos gombát."
"Megrázlak, mint pincsi a perzsaszőnyeget."
Tanár a diákokhoz az érettségin:
- Mindenki hozott feladatsort, vagy osszak?
Összeállította: Tamási Attila
Ebben a korban sok szülő találkozik azzal a problémával, hogy gyermeke válogatós, ebéd közben csak játszik az étellel, illetve étkezések közben az étel helyett sokkal jobban leköti a figyelmét valamilyen játék vagy TV műsor.
Ezek a problémák a családok nagy részénél jelen vannak, de ne feledjük, hogy a nevelés egyik leghatásosabb módszere a példamutatás! Ezért a szülőknek különös figyelmet kell szentelniük arra, hogy az otthoni étkezésekhez nyugodt körülményeket teremtsenek, és mellőzzék az evés közbeni TV nézést, illetve újság olvasást, ha a gyerek is velük étkezik.
Az óvodáskorú gyermekek élénk érdeklődést mutatnak a külvilág felé, és ezt az ügyes szülők "ki is tudják használni", hiszen a gyerekeket bevonhatják az ételkészítésbe, természetesen a gyerek ügyességétől függően, és a megfelelő biztonság mellett. Az ételkészítésen kívül a kicsik ugyanúgy részt vehetnek a terítésben, szalvétahajtogatásban is, mint a nagyobb gyerekek. Ha aktív részesei az előkészületeknek, biztos, hogy az étkezésnél sem csak passzív megfigyelők lesznek.
Gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem akarják megenni pl. a tojást. Érdemes ilyenkor bevonni őket a főtt tojás pucolásába, amit a legtöbb gyermek biztosan élvezni fog, és büszkék is lesznek rá, hogy a reggeli, vagy ebéd elkészítéséhez ők is aktívan hozzájárultak. Ugyanilyen eredményes lehet, hogy a leszelt kenyeret, vagy félbevágott zsemlét, kiflit a kicsik készítsék el szendvicsnek. Természetesen él nélküli, vagy kifejezettem gyerekkést adva a kezükbe megkenhetik a kenyeret, rátehetik a felvágottat, sajtot, zöldséget. Ha nagyon szorgalmasak, nem csak a saját, de a többi családtag szendvicsét is elkészíthetik.
A friss zöldborsó fejtése, zöldségek vízzel történő tisztítása, hideg mártások, szendvicskrémek, kevergetése ugyanilyen érdeklődést kelthet fel bennük. Minden olyan konyhatechnológiai műveletbe bevonhatók a kicsik, ami nem balesetveszélyes, amivel nem tudják leforrázni magukat, vagy elvágni, elreszelni a kezüket.
Az előbbieknél talán még nagyobb érdeklődést válthat ki belőlük az ünnepi finomságok, sütemények, vagy a testvérnek, apukának, nagyinak készítendő születésnapi torta elkészítésében való részvétel. Kellő felügyelet mellett engedjük őket is tésztát gyúrni, keverni, süteményt szaggatni, pogácsát formázni, díszíteni.
(www.egyperces.hu)
A Vírus Híradó, az internetes fenyegetések hazai szakértője, nem csupán a professzionális szakembereknek, hanem minden számítógép felhasználónak szolgál hasznos információkkal.
A Vírus Híradón minden IT-biztonsági témáról olvashat:
- vírusokról
- férgekről
- trójai programokról
- mobiltelefonokat veszélyeztető kártevőkről
- adathalászatról (phishing)
- kéretlen levelekről (spam)
- betárcsázó programokról
- billentyűzetnaplózó programokról
- egyéb behatolási kísérletekről
- tartalomszűrésről
Amit tudni lehet a számítógépes károkozókról, a Vírus Híradón megtalálható:
- aktuális hírek
- hírlevelek
- letölthető program automatikus riasztásra
- szakértői rovatok
- gyors segítség probléma esetén
2002-ben indult el a Vírus Híradó (www.virushirado.hu) portál azzal a céllal, hogy tájékoztassa a felhasználókat a rájuk leselkedő internetes veszélyekről.
A 2004 végén megújult, az [origo] portfóliójába került Vírus Híradó nem csak megjelenésében és szerkezetében változott meg, de tartalmában is bővült. Az olvasók a vírusok, férgek és trójai programok mellett azóta a kéretlen reklámlevelek és egyéb rosszindulatú internetes tartalmak ellen is kaphatnak szakszerű segítséget. A Vírus Híradón a folyamatosan frissülő IT biztonsági hírek mellett publikációk és szakértői írások is találhatók az elektronikus aláírások, a jogi háttér és az internetes fogyasztóvédelem témakörében, és ezen rovatok száma a közeljövőben tovább bővül.
A Vírus Híradó portálon négy fajta hírlevélre iratkozhatnak fel az érdeklődők. A Vírus Híradó hírlevélre feliratkozók heti rendszerességgel kapnak vírusokkal kapcsolatos híreket, valamint információkat a portállal kapcsolatos újdonságokról. A Vírus Riadó alkalmi vírusriasztásokat, a Vírus Híradó Cikkexpressz a portál új cikkeit, míg a Techbázis Hírlevél az [origo] Techbázis heti híreit küldi el az olvasóknak. A site-ról letölthető a Vírus Híradó Ticker - egy online hírterjesztő alkalmazás -, amely azonnal hírt ad a felhasználónak, ha bármilyen új veszélyforrás jelenik meg a világhálón.
(www.egyperces.hu)
Májusban tér vissza a Tankcsapda! Május 28-án szombaton, közel fél éves pihenő után tér vissza a deszkákra Magyarország elsőszámú rockcsapata a Tankcsapda. Utoljára a debreceni Főnix Csarnokban tartott év végi jubileumi teltházas buli kapcsán hallhatunk róluk, ám most a csend végre megtört. Beindult a zenekari munka, a PeCsa-buli programjának folyamatos próbálása, párhuzamosan pedig az új dalok, új ötletek összerakása! A visszatérés egyébként kitűnően indult a trió számára, május 3-án az Arany Zsiráf utódjaként megrendezett Fonogram-díjátadón a legfontosabb kategóriában győztek az Örökké tart című szerzeményt választotta a szakmai zsűri az év dalának.
VILÁGSZTÁROK BUDAPESTEN: Joe Cocker - Papp László Budapest Sportaréna - május 24.; Pat Metheny Group - Margitszigeti Szabad Színpad - május 24.; Nightwish - Petőfi Csarnok, május 26.; Dog Eat Dog - Budapest, Cool Rock Café, május 27.; Avril Lavigne - Papp László Budapest Sportaréna - június 5.; Vaya Con Dios - Margitszigeti Szabadtéri Színpad - jún. 6.; Duran Duran - Papp László Budapest Sportaréna - jún. 8.
Bruce Springsteen még mindig tartja a helyét. Úgy tűnik Bruce Springsteen egyszerűen nem adja az első helyet, Devils & Dust című vadonatúj albuma továbbra is több országban listavezető. A sztár szerint, aki egyébként mindig is egyszerűségéről és szerénységéről volt híres, a lemez sikeréhez sokban hozzájárul az emberek felé közvetített kép. Ha ugyanis a közönség közvetlenséget, illetve emberi hozzáállást tapasztal a zenész részéről, akkor annak zenéjét is sokkal inkább magáénak érzi. Az amerikai rocker úgy véli, hogy mindössze ennyi az a szívek és a fülek meghódításának titka és persze az sem árt, ha a művész jókor, jó helyen éppen a megfelelő dalokkal szól a hallgatósághoz.
Culkin megvédte Jacko-t. Végre fény derült a Michael Jackson és Macaulay Culkin közötti kapcsolatra. A Reszkessetek betörők" egykori gyereksztárját május 10-én hallgatták meg, vallomása közel 45 percig tartott. A mára már felnőtté lett Culkin nyíltan kijelentette, hogy nevetségesnek és felháborítónak tartja a sztár ellen felhozott vádakat és szíve szerint nem is foglalkozna ezzel a dologgal, ha nem éppen egyik legjobb barátjáról lenne szó. A színész vallomásában kitért arra is, hogy a Jacksonnal töltött napok és éjszakák mindig nyugodtan teltek és természetesen egyszer sem tapasztalt furcsa, vagy beteges" viselkedést a sztárnál. A vád megnyilvánulására, miszerint elképzelhető, hogy az énekes álmában molesztálta Culkint, a fiatal férfi csak annyit mondott, hogy azt mindenképpen észrevette volna, sőt egész biztosan nem hagyta volna szó nélkül.
Ha a talaj nem túl nedves, és hőmérséklete elérte a 8-9 C°, trágyával dúsított fészekbe vethetjük a spárgatök, cukkini, csillagtök, sütőtök, lopótök, kolbásztök, laskatök és a dinnye magvait. Ha csak kiskertben gazdálkodunk, akkor érdemes a tököt pergolára felfuttatnunk. Ezzel a nedvességet is távol tartjuk a tök termésétől, így csökkentjük a gombás és baktériumos betegségek kialakulásának esélyét. Eső után hamar megszárad a tök mindkét oldala.
Gondoljunk a tekintélyes méretű termésre, amelyet függőleges helyzetben csak nagyon nehezen bír el a szár. Az idő előtti letörés elkerülése érdekében kössük bele egy erős, de vékony hálóba, amit a támrendszerhez erősítettünk.
A rácsra futtatott tök indáival tökéletesen megkapaszkodik, így az egész növény díszére válhat kertünknek.
Kimondottan befuttatásra alkalmas a kolbásztök (Lagenaria siceraria var. turbinata), amelynek combvastagságú termései akár két méter hosszúra is megnyúlhatnak.
Érdekesség a luffa-, vagy más néven szivacstök (Luffa cylindrica), amelynek érett terméséről a bőrt lehúzva mosakodásra alkalmas szivacsszerű képződményt találunk belsejében.
(Kertpont.hu)
A Nagy Könyv csapata hálásan köszöni meg azt a hajszál híján 400 ezer szavazatot, mely hozzájárult a színvonalas és izgalmas 100-as lista létrejöttéhez.
Néhány figyelemre méltó adat az első fordulóhoz kapcsolódóan:
Az összesen 392.556 szavazatból:
45.000 telefonon és sms-ben érkezett.
Erdélyből tízezer szavazólap érkezett.
Az első fordulóban a 14-25 éves korosztály tagjaiból vettek legtöbben részt a játékban.
A játék nem ért véget, sőt az izgalmak fokozódnak, hiszen olyan regények maradtak versenyben, amelyekért érdemes ismét ringbe szállni. Ráadásul mostantól kezdve nem csak egy, hanem tizenkét műre szavazhatnak az olvasók, így sokak vágya teljesült: több kedvenc regényt is megnevezhetnek a százból.
A második fordulóban az olvasók már csak a TOP100-ba bekerült művekből juttathatják tovább a legkedvesebbeket a TOP 12-be. Ebben a fordulóban is szavazhatnak interneten (www.anagykonyv.hu) és szavazólapokon, de kibővültek a lehetőségek, így akárcsak a TOP 100 hajrájában - telefonon és smsben is leadhatják voksukat.
A második forduló 2005. június 11-éig tart, ám a szavazólapokat korábban, június 2-án éjfélig lehet a könyvesboltokban, iskolákban és könyvtárakban elhelyezett urnákba, illetve a postaládákba bedobni. Ezután már csak az interneten, telefonon és sms-ben érkező szavazatokat fogadjuk.
Ebben a fordulóban, akár összesen tizenkét regényre is szavazhatunk, tekintet nélkül arra, hogy azok magyar vagy külföldi szerzők művei-e. Természetesen megtehetjük azt is, hogy ennél kevesebb, vagy csak egy regényt választunk ki, de nem lehet tizenkét voksot leadni egy műre.
Windows OneCare néven előfizetéses rendszerű biztonsági szolgáltatást indít a Microsoft. A szolgáltatásra előfizetők PC-it a cég vírusoktól, kémprogramoktól védi, illetve ellátja a legfrissebb javításokkal. Az idén beinduló fizetős szolgáltatás részben a Windows operációs rendszer beépített biztonsági funkcióit használja, ezek mellett azonban egy komolyabb tűzfallal és vírusellenőrző szoftverrel vértezi fel a számítógépet. A szolgáltatással a szoftvercég azokat a gyakorlatlan felhasználókat kívánja megcélozni, akiknek tipikusan még vírusvédelmi szoftver sincs otthoni PC-jükre telepítve. A szolgáltatást megrendelő felhasználók különdíj nélkül igénybe vehetik majd ezen kívül a társaság telefonos terméktámogatási részlegét is. A Windows OneCare azért bír nagy jelentőséggel, mert a Microsoft eddig sosem kínált vírusvédelmi szolgáltatásokat közvetlenül a végfelhasználóknak, noha korábban számos ilyen szoftvert fejlesztő céget felvásárolt. A védelmi funkciók mellett a OneCare-rel védett PC-ken többek közt automatikusan lefut majd a lemeztöredezettség-mentesítő, illetve a kliensszoftver bizonyos időközönként felkínálja majd a biztonsági mentés lehetőségét is. A szolgáltatás tesztelése egy hét múlva kezdődik meg, ekkor azonban csak a szoftvercég saját alkalmazottai vehetik majd igénybe, a végfelhasználók számára ősz tájékán lesz elérhető, várható díjazása egyelőre nem ismert. (origo)
Három éve tűnt el otthonából az az indiai férfi, aki most eunuchként tért vissza családjához. Az Uttar Pradesh-i férfi munkakeresés címén hagyta el annak idején a családját, akik azóta nem hallottak felőle. Saját bevallása szerint a férj önként, pénzkeresés céljából kasztráltatta magát, mert mindig is elhivatottságot érzett a tánc és az ének iránt. Felesége elájult amikor megpillantotta a rúzst viselő férfit.
60 dollár körül keresek havonta", nyilatkozta az újságíróknak Graciela Yataco, a perui főváros külvárosában lakó modell és színésznő. Ez a pénz nem elég a megélhetéshez, és nem akarok egy életen keresztül nélkülözni." mondta. A hír nagy port kavart a katolikus országban, van aki prostitúcióval vádolja a lányt, mások pszichológusokat ajánlgatnak neki. Az árverés viszont sikeres volt. A legnagyobb összeget eddig egy kanadai úriember ajánlotta, 1 500 000 dollárt, ha a modell hajlandó neki ajándékozni a kincsét. Graciela még nem döntött, sőt, úgy tűnik, visszavonult.. Azt mondja, újabban az anyja is jelezte neki: a pénz nem boldogít. A rossz nyelvek szerint az egész árverés nem volt más, mint az ingyenes hírverés igen okos kihasználása az elesett, anyagi gondokkal küszködő lány részéről. (tiscali.it)
Boszorkányper kezdődött Londonban, csakhogy most nem boszorkányság a vád, hanem boszorkánygyanú miatti gyilkossági terv: egy iskoláskorú lányt anyja és nagynénje zsákba rakva be akart dobni egy folyóba a harmadik emeleti ablakból, mert boszorkánynak vélték. A lány legalábbis ezt vallotta a bíróságon, hozzátéve, hogy családja hónapokon át éheztette, verte, erőspaprikát szór a szemébe és késsel is megsebezte. A vádlottak - az anya, a nagynéni meg a nagybácsi - tagadják a vádakat. A tárgyalás folytatódik. (mti)
Műanyagból készült, hordozható WC-fülke prototípusát gyártotta le egy brit feltaláló-páros. Barbara May és James Shippen találmányát az autó szivargyújtójára csatlakoztatott kis pumpa segítségével lehet felfújni. A WC-tartály a kellemetlen szaghatást semlegesítő vegyszert tartalmaz. A találmány leginkább hosszú utazásokra alkalmas.
A kilencvenes évek közepén a nigériai női futball egyik legnagyobb tehetségének Iyabode Abadét tartották, aki mindössze 11 esztendős volt, amikor 1995-ben bemutatkozhatott az újonc Vero Bim FC csapatában a nigériai élvonalban, a következő esztendőben pedig 38 találattal gólkirályi címet szerzett a pontvadászatban. Hamarosan a nigériai női válogatott (a Szuper Sólymok) szakvezetője, Ismaila Mabo is felfigyelt a szurkolóktól a "Ronaldo" becenevet kapó csatárra. Meg is hívta Abedét az 1998-as kontinensbajnokságra készülő válogatott keretbe, azonban az ifjú tehetség sohasem mutatkozhatott be a női válogatottban - kiderült róla ugyanis, hogy hermafrodita. Mindez természetesen azt jelentette, hogy nem futballozhat a nők között, így aztán a klubja is felbontotta szerződését, és Abade már-már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, amikor az abujai FCT Queens nevű egyesület mentőövet nyújtott a számára. Focistaként ugyan nem alkalmazhatták a női csapat mellett, ám pályaedzőként igen, és Abade ilyen minőségében 2002-ben kupagyőzelemre vezette a gárdát. Ráadásul az egyesület a sportminisztérium segítségével gyűjtést szervezett annak érdekében, hogy Abade műtétnek vethesse alá magát. A Los Angeles-i Midway kórházban hajtották végre a beavatkozást. Új identitásához hamarosan új nevet vett fel, és immár James Johnsonként tért haza. "Örökre hálás leszek a klubomnak és a kormánynak, és elmondhatatlanul örülök, hogy a labdarúgást sem kellett abbahagynom. Továbbra sem tettem le arról, hogy egyszer a világbajnokságon szerepelek majd a nigériai válogatottal" - mondta Johnson, aki egyelőre még csapatot keres magának. (origo)
Egy német állatorvos megtalálta a rejtélyes varangyrobbanások okát: kiderült, a varjak a felelősek a békák furcsa pusztulásáért. A Hamburg közelében gyanús körülmények közt elpusztult több száz varangy rejtélye napokig izgalomban tartotta a kutatókat és a közvéleményt. A békák maradványait megvizsgáló Frank Mutschmann elmondta, hogy halálukat az őket megtámadó varjak okozták: egyetlen csőrszúrás végzett velük, amint a varjak megpróbálták megenni a májukat. A varangyok védekezésképp fölfújják magukat. Amikor azonban elt