Bányavidéki Új Szó

2005. február 25 – március 3.
17. (XLVII.) évfolyam 931. szám

Uniós álom. Könnyen kiábrándulhatunk?

(Interneten) A lakosságot megnyomorító intézkedéseket kell hoznia a kormánynak az Európai Unióhoz való csatlakozás közelsége miatt. Hogy megfeleljen a nemzetközi pénzintézetek elvárásainak, a kormány elfogadta a Gazdasági Előcsatlakozási Programot, amelyben nyilvánvalóvá válnak az eddigi híresztelések: előrehozzák a későbbre tervezett árdrágításokat, új típusú adókat vezetnek be, és tovább halasztják a magán-nyugdíjalapok beindítását.

A Gazdasági Előcsatlakozási Program, amelyet már az Európai Bizottság elé terjesztettek, tulajdonképpen a Tãriceanu kabinet legújabb politikai feladatvállalása. Tekintettel a román gazdaság visszamaradottságára, elemzők szerint a program ígéretei súlyosan megterhelik a lakosságot, amely könnyen kiábrándulhat, és nagy optimizmusából a másik végletbe kerülve, euroszkeptikussá válhat.

Miután az előző kormány elfogadta a társadalombiztosítási járulékok csökkentését, az új kormány visszavonta ezt az intézkedést, és egyelőre megmaradtak a régi illetékek, azzal az ígérettel, hogy fokozatosan térnek át a kisebb járulékfizetésre. Az előző tervek szerint 2006-ban három ponttal, 2007-ben négy, 2008-ban pedig újabb három ponttal csökkent volna a társadalombiztosítási járulék. Ebből a 10 százalékból 8 százalék a munkaadónak jelentett volna enyhítést. A programban azonban rámutatnak, hogy a járulékcsökkentés folyamata és az ezzel kapcsolatos végső döntés végül is az adók és illetékek sikeresebb behajtásától függ majd.

A gazdasági előcsatlakozási program szerint 2005-ben még folytatódik a munkabér eddigi növekedési ritmusa, de ez csökkenni fog a következő két évben, a lakossági fogyasztás jelentős csökkenésével egyidejűleg. Már ettől az évtől gyengébb lakossági fogyasztásra számítanak (7,7%-ra az előző évi 9,9%-hoz viszonyítva). A kereset növekedése jövőben 5,2%-kal, 2007-ben pedig 5,6%-kal fog csökkenni, amely majd a vásárlóerőt is befolyásolja: 2006-ban ez 6%-kal, 2007-ben 5,5%-kal lesz kisebb. Az egységes adókulcs idei bevezetése csupán ebben az évben jelent majd nagyobb arányú fogyasztást, de ez sem lesz egyenes arányban a többletkeresettel. Szintén a fogyasztási kedv sínyli majd meg a hitelek visszafizetésével járó kiadásokat.

A gazdasági program másik népszerűtlen intézkedése az áfa-kedvezmények megszüntetése, és a luxusadó növelésének a tervezettnél korábbi bevezetése. Emellett a kormány különleges áfát kíván bevezetni az egyéni agrárgazdaságokra, a turizmusra, a műkincsgyűjteményekre. Ezen a területen már az idén kidolgozzák az uniós normáknak megfelelő jogszabályt, amely a közösségen belüli cserefolyamatok szabályozását is tartalmazni fogja. A luxusadót július helyett már április elsejétől növelik, az összehangolási folyamatot pedig felgyorsítják, és 2006 július elseje helyett már 2005 október elsején megkezdik.

Folytatódik továbbá az árkiigazítás, amely minden esetben drágítást jelent majd. Növekedik a villamos energia és a gáz ára, drágul a vasúti szállítás, mindez a nemzetközi pénzintézetekkel kötött megállapodások alapján. Hasonló módon kiigazítják a telefon és postai szolgáltatások, ivóvíz, csatornadíj, gyógyszerek árát is. A lakosságnak szolgáltatott gáz ára például csak ebben az évben 30%-kal drágul, a villamos energia 2,5-5%-kal, a hőenergia országos viszonylatban 20%-kal. Mindezeknek az inflációra való hatása csak ezután, október és november folyamán válik nyilvánvalóvá.

A gazdasági előcsatlakozási program értelmében a magán-nyugdíjalapok létesítését csak 2008-tól tervezik. Ehhez az alaphoz kötelező módon hozzá kell járulniuk a 35 évnél fiatalabbaknak. A 2004/411. számú törvény szabályozza ennek az új típusú nyugdíjalapnak a működését. A jogszabály 2006 második felében lép csak hatályba, a járulékbefizetést pedig 2008 januárjától kezdik meg. A nyugdíjalaphoz legkevesebb 50 000 járulékfizetőre van szükség, és egy 20 millió euró alaptőkéjű társaság vállalhatja az ügyvezetését.

Újabb halasztás történt a ciánperben

Május 2-ra halasztotta a ciánper tárgyalását a budapesti Fővárosi Bíróság. A csaknem négy éve tartó pert azért napolták el, mert nem készült el egy román szakértői jelentés magyar fordítása. A magyar állam 2001. áprilisában indított pert az Aurul RT, illetve a jogutód Transgold ellen a Fővárosi Bíróságon, 28 és fél milliárd forintot követelve a tiszai ciánszennyezés miatti károkért.

Mint ismeretes, 2000 februárjában csaknem 1200 tonna haltetemet emeltek ki a szőke folyóból, miután Nagybánya mellett átszakadt az aranymosással foglalkozó, ausztrál-román bányavállalat ipari derítőjének gátja. A cég igazgatótanácsának alelnöke továbbra is a magyar hatóságokat okolja a tragédiáért. Szerinte a folyó élővilágát ért súlyos károkat voltaképpen a magyar fél hozzá nem értése, az ellenszer túladagolása okozta. A nagybányai cég jogi képviselője a tárgyaláson vis maiorra, azaz rendkívüli elhárítatlan időjárási körülményekre is hivatkozott. A magyar állam képviselője szerint viszont a gátakat kellett volna olyan szilárdságúra tervezni, hogy semmilyen szélsőséges időjárás esetén ne történhessen ökológiai katasztrófa.

A Nemzeti Fórum nemrég Nagybányán járt parlamenti csoportjának a Transgold képviselői elmondták: a baleset óta az ausztrál-román vállalkozás 4,5 milliárd dollárt fordított védelmi célú beruházásokra városunkban...

– déel –

Kabaré lesz, nőnapra

A Lendvay Márton Színjátszó Kör nagysikerű műsorát „A KÖR KÖZEPÉN ÁLLUNK?" címmel folyó év február 26-án, szombaton 19 órától a domokosi, folyó év március 5-én, szombaton 18 órától a zilahi, folyó év március 7-én, hétfőn 18 órától a nagybányai színházkedvelők tekinthetik meg. A nagybányai előadással – amelyre díjtalan a belépés – a nőknek szeretnénk kedveskedni! Előadásainkhoz jó szórakozást kívánunk!

Mesemondó verseny

Mesemondó verseny lesz – mint azt már korábban beharangoztuk – szombaton, február 26-án 10.00 órától a Teleki Magyar Ház termeiben. A „Napsugár" és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által meghirdetett verseny megyei döntőjére több mint hatvanan jelentkeztek Máramarosból! – tudtuk meg dr. Váradi Izabella magyar nyelv és irodalom szaktanfelügyelőtől. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket, s kérik a versenyzőket és zsűritagokat a pontos megjelenésre!

Régiónk

– INTERNET klub: H-P: 17-21, Sz: 16-21.30 óra között van nyitva a Ház Maticska-termében. Nyomtatási, fénymásolási lehetőség! Teleki kártyásoknak kedvezmények!

– TERSÁNSZKY könyvtár: H: 16-18 óra; Sz: 9-11 óra; Cs.: 16-18 óra; P: 16-18 óra között látogatható a Minerilor utca 7. szám alatt.

– TÁNCHÁZ minden hétfőn 18 órától, kicsiknek és nagyoknak, a Teleki Magyar Házban. Minden harmadik belépés ingyenes. Cserecipő kötelező! Oktatnak Tamás S. Erzsébet, Csiki Árpád, Nagy Béla.

– GYÓGYTORNA a jövő kedden is! Találkozunk március 1-én 18 órától, a Teleki Magyar Ház nagytermében!

– PÁLYAválasztási és pszichológiai tanácsadásra Székely Ágota minden hétfőn 17-19 óra között várja az érdeklődőket.

– EKE-GYŰLÉS: az idei nagytáborral kapcsolatos megbeszélésre szerdán 19 órára várjuk a tagokat és érdeklődőket.

– ORVOSI tanácsadás szerdán 16 órától!

– MUNKAerőközvetítés kedden 17 és csütörtökön 14 órától, a Teleki Magyar Házban, Orbán Szilárdnál!

Színe és fonákja

SZÍNES LUFIK AZ ÉGEN

Ahogy mondani szokás: volt egy kis vita az elmúlt napokban. Mind Magyarországon, mind Romániában, úgy Bukarestben, mint Nagybányán. Nem is annyira a történetek fontosak, mint inkább a leszűrhető tanulságok.

Az egyik anyaországi kereskedelmi tévécsatorna tréfának induló kezdeményezését félreértette az ügyben látszólag érintett budapesti parkolási cég vezetősége. S máris elkezdte felfújni azt a bizonyos színes lufit. Sajtótájékoztatót hívott össze, hogy úgymond leleplezze az álriportokat gyártó és sugárzó tévétársaságot. Annak se kellett több: rejtett kamerákkal és mikrofonokkal felszerelkezve parkolónézőbe mentek. Le is lepleztek több, saját zsebre dolgozó parkolóőrt, s a felvételeket azon frissiben "tálalták" az egyik esti műsorban. Erre a parkolási cég vezetői megköszönték a leleplező riportot. Ugyanakkor siettek tisztázni: a cég egyes munkatársainak a cselekedete nem magát a céget minősíti. Biztosították a közvéleményt, hogy a saját zsebre dolgozó parkolóőrök megkapják méltó büntetésüket. Röpke pár óra, vagy nap alatt a legnagyobb ellenségekből a legjobb barátok, szinte puszipajtások lettek.

Kik húzták tehát a rövidebbet? Nem az említett cégek, vagy vezetőik, hanem – hogy stílszerűen fejezzem ki magam –, a leggyengébb láncszemek: a parkolóőrök. Őket büntetik meg, őket rúgják ki, még véletlenül sem az ellenőrzéssel megbízott személyeket. Az eset tipikus, és idehaza is ismeretes példája annak, hogy a nagyok vitáját mindig a kisemberek szenvedik meg.

Szűkebb pátriánkban sem teltek „zajmentesen" az elmúlt napok. A nagybányai polgármester sajtótájékoztatót hívott össze, hogy tisztázza magát az immár országosan is ismertté vált állítólagos cenzúra-ügyben. A jól felfújt színes lufik belepték az eget, de volt, akiknek még ez sem volt elég, mások a már lebegő lufikat pukkasztgatták, nagy durranások közepette. Eközben a Polgármesteri Hivatal előtti járdán korcsolyázni lehetett és latyakot dagasztani, mert odabenn mindenki „fontos" dolgokkal volt elfoglalva. Senki nem ért rá havat, jeget takarítani. Az nem hallatszott be a hivatalba, ahogyan a járókelők melegebb égtájakra kívánták a járda takarításáért felelős személyeket.

Csak úgy röpdösnek fejünk felett a színes lufik. S amíg csodálkozva felfelé nézünk, talán nem vesszük észre a lábunk előtt tátongó gödröket... (tami)

Pedagógusoknak: ingyenes részvétel akkreditált magyarországi képzéseken

A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma 2005-ben határon túli magyar pedagógusok számára magyarországi akkreditált pedagógus-továbbképzéseken való ingyenes részvételre biztosít lehetőséget. A részletes pályázati kiírás megtalálható az Oktatási Minisztérium honlapján (www.om.hu) illetve a Sulinova Kht. Honlapján (www.sulinova.hu). A jelentkezés benyújtásának határideje 2005. március 15. Jelentkezni kizárólag a területileg illetékes határontúli Magyar Pedagógus Szervezetnél lehet, pontosan kitöltött jelentkezési lappal. A határidőn túl benyújtott, és a hiányos pályázatok elutasításra kerülnek. A szükséges adatlap megtalálható a fenti honlapokon.

Egyházi hírek

* Az újvárosi református egyházközségből kísérték utolsó útjára Akkermann Jánosné szül. Kun Etelka (93), Kiss Béla (69) testvéreket az Úrban. Nyugodjanak békében.

* Az óvárosi református templomban keresztvíz alá tartották Balog Levente és Gergely Tünde Katalin kislányát, aki a Brigitta nevet kapta. Keresztszülők: Krizsán Attila, Ciurura Mirela, Izlai Tatiana.

* Ebből az egyházközségből kísérték utolsó útjára Lukács Kálmánné szül. Baksai Erzsébet (58) testvérünket az Úrban.

* Az I. számú plébánia Szentháromság templomban tartották keresztvíz alá Doidutã Marian és Breitkopf Maria Magdalena kisfiát, aki a Marius Cristian nevet kapta. Keresztszülők: Breitkopf János, Hingli Enikő, Pintea Angelica.

* Örök nyugalomra helyezték Májer Margit (56), Mester Erzsébet (79), Ferenczi Erzsébet szül. Blága (59), Butkovits Irén szül. Csiki (60), Berintan Margit szül. Jelenszki (83) testvéreket a Krisztusban. Nyugodjanak békében.

* A Koltó-katalini református egyházközségből kísérték utolsó útjára Debus György (71), özv. Ladányi Istvánné szül. Tar Anna (84), Csendes Ferencné szül. Sebestyén Erzsébet (81) testvéreket az Úrban. Nyugodjanak békében.

Varga Orsolya

Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet…Feldobogott szívvel éljen hát a nemzet!

ITT AZ IDŐ MOST, VAGY SOHA!!!

Nagybánya és környékének magyarsága, fiatalok, figyelem!

HALLOTTÁL MÁR a magyar szabadságharc 150. évfordulója emlékére évekkel ezelőtt megszervezett márciusi zarándoklatokról?

VETTÉL MÁR RÉSZT izgalmas tájékozódási-honismereti-helytörténeti csapatversenyen?

TAPOSTÁL MÁR térdig érő havat, bokáig érő tavaszi sarat a Petőfi-tanyáig és vissza, több mint száz versenyző társaságában?

TÖLTÖTTÉL MÁR KI menet közben, vagy társad hátára hajolva feladatlapokat, városunk ’48-as emlékhelyeit keresve?

Ha igen, TUDOD mire hívunk!

Ha nem, ITT AZ ALKALOM, hogy megtudd!

2005. március 12-én, szombaton ismét „MÁRCIUSI ZARÁNDOKLAT"-ra várunk benneteket!

Ha egy kicsit is forradalmi vér csörgedezik ereidben, és legalább V-VIII. osztályos vagy, netán IX-XII.-es, de akár felnőtt márciusi örökifjú, Nagybányáról vagy a környékbeli településekről, jelentkezz még négy fő kíséretében (lányok-fiúk akár vegyesen is) egy játékos, hangulatos, az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot idéző vetélkedőre.

Legyen kis csapatotoknak forradalmi neve, 5 szál virágja és ugyanennyi gyertyája, írószerszáma és jegyzetfüzete, 2 literes nylonpalackja, útravaló elemózsiája, egy kis sütnivalója (szószerint – azaz szalonna hozzávalókkal –, s persze átvitt értelemben is). Öltözködj rétegesen, gyere bakancsban-túracipőben (szükség esetén gumicsizmásan), s hátizsákodból az esőkabát se hiányozzon.

A FELADAT:

– adott (város)térképpel a kézben, meghatározott (életkor-arányos) idő alatt felkeresni a város és közvetlen környéke 12 „kiáltványpontját" – azaz Nagybánya ’48-as, vagy forradalmi személyiségekhez kapcsolódó emlékhelyeit – s megoldani az ott talált feladatokat. A verseny pontosan 10.00 órakor kezdődik és kb. 18.00 órakor ér véget.

A vetélkedő elméleti része:

– az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története, valamint a forradalmi események és személyiségek kötődése Nagybányához és környékéhez. Ajánlott irodalom: az EMKE-füzetek két kötete (Nagybányai kalauz és Bányavidéki túrák). A többi forrásanyagot a csapatok jelentkezésükkor kapják meg.

JELENTKEZÉS:

– a Teleki Magyar Házban (Minerilor – Thököly u. 5-7. sz.), hétköznap vagy szombaton 17-20 óra között, személyesen, vagy a 212668, 0740-751490 telefonszámok egyikén – most azonnal, de legkésőbb március 1-ig. Szükséges adatok: csapatnév, a csapat tagjai, utolérhetőség.

Aki már résztvett valamelyik korábbi Zarándoklaton, jöjjön el újra; lesz része bőven meglepetésekben és megpróbáltatásokban. A többiek számára pedig itt az alkalom a nemes versengésre!

Találkozzunk veled is március 12-én 9.00 órakor a Pilvax kávéházban (Teleki Magyar Ház)! Ünnepeljük együtt nemzeti ünnepünket!

Az eredményhirdetésre és díjkiosztásra március 15-én, kedden kerül sor, a Városi Színházban 18.00 órakor kezdődő díszelőadáson.

A szervezők:

Teleki Magyar Ház
gróf Teleki Sándor cserkészcsapat

Szeretné, ha az Öné lenne?

Feltételezhetően sokan válaszolnának „Igen"-nel a kérdésre, hiszen a képen látható festmény városunk egyik kedvelt képzőművésze, Dudás Gyula festőművész jellegzetes alkotása. A hó alatt szunnyadó kontytetős házak, a református templom piros kupolás tornya, a deszkakerítés mellett szomszédoló-beszélgető kendős asszonyok alakja csupa kellemes-meleg hangulatot idéz fel a hajdani festőiskola árnyékában felnőtt bányaiak (vagy távolabb élők) szívébe, mint asztalfiók mélyéről váratlanul előbukkanó sárguló papírlap, mit valaki számunkra kedves ember rótt tele betűkkel egykor, vagy mint kamra legalsó polcán lelt óbor édeskés illata...

Ki ne vinne szívesen haza mindebből egy maréknyit?

Ki ne varázsolna otthona falára egy gondolatnyi ódon – talán sosemvolt – Nagybányát...?

Képzelet és valóság, ember és környezet – néha furcsán kiegészítik, erősítik egymást. A Cinterem, az ócska főtér, a Klastromrét, a Virághegy – léteztek-e vajon igazán? Vagy festőink ecsetvonásai tették azzá amivé, a magyar Barbizon halhatatlan motívumkincseit? S a Kereszthegy aljában megbúvó kis bányaváros és polgárai nélkül lett volna-e valami Hollósyék világraszóló kezdeményezéséből?

A kortárs Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága hetedik alkalommal lép nemsokára közönség elé. Nemzeti ünnepünket köszöntő, 2005. március 14-i tavaszi tárlatuk egyben egy új, hagyományteremtő kezdeményezésre is alkalmat nyújt, miszerint ezután minden egyes kiállításuk megnyitóján kisorsolnak egyet saját munkáik közül a közönség körében. Elsőként az alább is látható festményt, amely már hétfőtől a Teleki Magyar Házban lesz kiállítva, ahol bárki megtekintheti. A sorsoláson való résztvételre feljogosító jegyek (önmagukban is szép, a felkínált alkotást ábrázoló színes kartonlapok) pedig ugyancsak hétfőtől, ugyanott vásárolhatók meg, mindössze 50 ezer lejért. Két doboz sör ára – s lehetséges, hogy egy szép műalkotást kap érte cserébe.

Szóval: szeretné, ha az Öné lenne...? (dávid)

Fordult a kocka – diák és szülő is osztályozhatja a tanárokat

(Interneten) Az egyetemi oktatók, középiskolai tanárok és iskolaigazgatók teljesítményének osztályozására lehetőséget nyújtó honlap jelent meg a világhálón január végén. Az úttörő kezdeményezés kitalálói a diákok mellett a szülők véleményére is számítanak, ők is kifejezhetik elégedetlenségüket, ha úgy gondolják, valamelyik tanár nem foglalkozik megfelelőképpen gyermekükkel.

A honlap egyelőre a Kárpátokon túli nagyvárosokban népszerű, a legtöbb osztályozást begyűjtő iskolák toplistáján kevés az erdélyi iskola, vagy egyetem, néhány szemfüles nagybányai magyar diák azért már rábukkant a weboldalra.

A január 25-én beindított www.calificativ.ro meglehetősen pontos szabályzat alapján működik. Az üzemeltetők leszögezték: csak a tanárok és igazgatók teljesítményét lehet értékelni, a kisegítő személyzet munkájára vonatkozóan nem lehet megjegyzéseket tenni. A honlapgazda kiszűri a szexuális, vulgáris jellegű szövegeket, de a testi fogyatékosságra, etnikai, vagy vallási hovatartozásra, valamint a magánéletre vonatkozó észrevételek sem jelenhetnek meg a honlapon. A működtetők reménykednek: ösztönözni fogják a pedagógusokat, hogy minél lelkiismeretesebben végezzék feladatukat és így megszűnhet a tanügyben uralkodó középszerűség.

A diákok több szempont, a kifejezőkészség, a nekik nyújtott segítség, valamint a népszerűség alapján osztályozhatják tanáraikat. A szülőknek viszont azt kell mérlegelniük, hogy a tanár hogyan fogadja a gyereket és őket az osztályban, mennyire gondoskodnak gyerekükről, vagy hogy mennyire nehéz házi feladatot rónak ki rájuk.

A működtetők összesítése szerint az adatbázis több mint 5500 oktatási intézményt tart számon, amely a jól működő keresőprogramnak köszönhetően könnyen kezelhető. Az egyetemek esetében karok szerinti lebontás is létezik. A működtetők figyelme a román és magyar iskolákra egyaránt kiterjedt, így a nagybányai Németh László Középiskola is megtalálható a honlapon, a máramarosszigeti Leőwey Klára Középiskola nevét azonban hiába kerestük. Az adatbázisban már több mint 24 000 pedagógus neve szerepel, összesen valamivel több mint 95 ezer osztályzattal.

A honlapról a jelek szerint egyelőre elsősorban a Kárpátokon túli nagyvárosokban működő iskolák tanulói tudnak. A legtöbb pozitív értékelés a bukaresti Műszaki Egyetem diákjaitól érkezett. A Németh László Gimnázium tanárai közül öten szerepelnek egyelőre az adatbázisban, értékelést azonban még egyikük sem kapott a diákoktól.

II. János Pál@Vatikán

II. János Pál volt az első pápa, aki egy klikkel e-mailben küldte el enciklikáját a világ túlsó oldalára, Óceániába, és a harmadik évezredben az egyház már védőszentet is keresett a szörfözők számára.

A modern tömegkommunikációs technológia, az Internet csodálatos eszköz, a gondviselés adta lehetőség, amelyet az egyház és a hívők is bátran, félelem nélkül használhatnak – olvasható II. János Pál pápa legújabb apostoli levelében. A 19 oldalas vatikáni dokumentum „A gyors fejlődés" címet kapta, és a globalizált világ kommunikációs eszközeiről szól. Ezek hatalmas jelentőséggel bírnak az egyház számára is, hiszen az evangelizációra is felhasználhatók, ugyanakkor az veszélyes, hogy sokak számára a virtuális valóság az egyetlen, amely életüket irányítja, viselkedésüket befolyásolja.

De ahogyan a levegő, a víz, a munka, az emberi jogok, a média világa is közös érték, értéke is a használattól függ – olvasható az apostoli levélben.

És akinek még kétségei lennének, II. János Pál pápa e-mail címére írjon: john_paul_ii@vatican.va.

Hamis orvosi igazolások az interneten

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett azoknak a weboldalaknak a száma, ahonnan lepecsételt és aláírt egészségügyi papírt lehet lementeni; a diákoknak csak annyi dolguk marad, hogy ráírják a nevüket és az időszakot. A helyzetre már több iskolában felfigyeltek, de egyelőre nem tudnak mit tenni ellene. A fővárosi főtanfelügyelő úgy véli, a közegészségügyi igazgatóság kellene hogy megvizsgálja ezeknek a papíroknak az érvényességét. Az érvényben levő szabályozások szerint csak a háziorvosok állíthatnak ki igazolást a betegség miatt iskolából hiányzó diákok számára.

„Erdély kincsei" rajzpályázat

Romániai, erdélyi 7-12. osztályos, tehát 13-18 életév közötti általános és középiskolai diákok számára. A rajzok lehetnek: a) grafikák, b) tájképek, c) portrék. A technika szabadon választott. Előny az egyedi ötlet és fantázia különleges megvalósítása. (Számítógépes képek a pályázatból kizárva!) Egy pályázó egy pályaművel pályázhat. A pályaművek mérete: A/3-as karton alapon A/4-es formátumú kép.

A pályázat nyílt, ezért a pályamunkák mellé külön lapon a következő adatokat kell olvashatóan feltüntetni: a pályázó neve, életkora, lakcíme, egyéb elérhetőség, e-mail cím, iskola, felkészítő neve, a kép rövid története.

Díjazás: kategóriánként és korcsoportonként az 1-3. helyezettek oklevelet és értékes tárgyjutalmat kapnak. Eredményhirdetés, kiállítás-megnyitó: 2005. május 13. Szentes. A képeket szakmai zsűri bírálja el. A szentesi kiállítás után az anyagot vándorkiállítás formájában több helyszínen fogják bemutatni.

A pályaművek beérkezési határideje: 2005. április 5. Cím: „Mosolygósabb Régióért" Egyesület 6600 Szentes, Nagyörvény u. 58. További információ: 06-20/9837-226, 06-20/377-5889, e-mail: visszhang@szentesinfo.hu. Honlap: www.coffeeling.hu/visszhang.

Népzenei vetélkedő

A Kallós Zoltán Alapítvány 2005. március 19-én és 20-án 15-24 éves népdalénekesek, népi hangszeresek és együttesek számára országos népzenei vetélkedőt szervez Kolozsváron.

Jelentkezni 2005. március 1-jéig lehet: Fundatia Kallós Zoltán Alapítvány, 400105 Cluj-Napoca, B-dul. 21. Decembrie 1989. nr. 16; tel./fax: 0040-264-598813; e-mail: zoltan@cluj.astral.ro.

Jelentkezési feltételek: szakmai ajánlás a saját régióban elért eredményekről, illetve húsz népdalból álló címlistát kell mellékelni a saját repertoárból. A jelentkezési levélben fel kell tüntetni a pontos címet, telefonszámot, faxszámot, e-mail címet.

Az alapítvány szakmai kuratóriuma március 6-ig értesíti azokat, akiknek elfogadja a jelentkezését, és tájékoztat a vetélkedő helyszínéről és időpontjáról. A versenyzők számára az Alapítvány biztosítja az utazást és ellátást, a verseny első három díjazottja pénzbeli jutalomban is részesül.

Versmondó vetélkedő

József Attila születésének századik évfordulóján versmondó vetélkedőt szervez április 1-jén a Szilágy Megyei Művelődési Központ erdélyi magyar középiskolásoknak Zilahon. Máramaros megye két versenyzővel jelentkezhet.

A résztvevőknek a „Tiszta szívvel" című verset kell előadniuk, valamint egy szabadon választott költeményt József Attila lírájából. A részvételi szándékot március 10-ig kell jelezni a következő címen: Centrul Culturii Traditionale, Szőke Anna, Zalãu, P-ta Iuliu Maniu nr. 4., jud. Salaj. A versenyzők szállásáról és étkeztetéséről gondoskodnak. Bővebb felvilágosításért hívják Szőke Annát a 0744-117281-es telefonszámon.

Az 5. Költészet Tavasza Fesztivál keretében, a hagyományos versmondó verseny mellett az alkalomhoz illő képzőművészeti és zenés rendezvényeket kínálnak.

Szilágysomlyótól Nagybányáig (1)

És munkában telik el az élet...

Beszélgetés Faggyas Zoltánnal

Egy verőfényes délelőttön kopogtam be Faggyasékhoz. A házigazda, Faggyas Zoltán készségesen állt rendelkezésemre. Jóformán helyet sem foglaltam, felesége már ismertette is az asztalt borító kézimunka történetét. Még iskolás korában, a harmincas években varrta a ma is meglepően jó állapotban lévő, ízléses, piros-fehér-zöldre színezett abroszt. Volt is baja belőle! Az egyébként magyar tanítónő nagyon megdorgálta érte...

A fizetést is pofonokban kaptuk

Faggyas Zoltánból sem kellett harapófogóval kihúzni a szót. Szívesen emlékezett vissza a régmúlt időkre:

– 1936-ban 12 éves voltam. A környék tele volt szegény gyermekekkel, a szükség rákényszerített, hogy dolgozzunk; a vakációkban a csemetekertben szedtünk szőlőt, almát, hogy egy kis jövedelemhez jussunk. Amikor betöltöttem a 13 évet, anyám asztalosinasnak adott, pedig akkoriban csak 14 éves korban szegődtek. Rokonokhoz kerültem, de csak három hónapot dolgoztam. Nem tetszett a mesterség. Mindenütt hét órakor kezdték a munkát, csak ott volt „divat" reggel hattól este hatig dolgozni. Egyszer mentem hétre, hát jól összeszólalkoztam a mesterrel. Annyira, hogy fogtam magam, s hazamentem. A harmadik házban laktunk. Jött utánam a mesterasszony: ne törődjek Gerővel (így hívták az illetőt), menjek vissza. Mondtam: Katica néni, nem megyek, mert nem szeretem ezt a mesterséget. Anyám akarja, hogy ezen a mesterségen éljek, én nem szeretem az asztalosságot. Így hát átmentem a vasúthoz dolgozni. Akkor épült egy új kitérőállomás. A felvigyázónak volt egy kétéves gyereke, arra vigyáztam. Közben kihordtam az ebédet, homokot rostáltam, vittem a maltert. Délután általában kivittem a gyereket is az építkezésre a gyerekkocsival. Ilyesmikkel foglalkoztam mindaddig, amíg betöltöttem a 14 évet. Ekkor elszegődtem géplakatosnak.

– Ez a mesterség jobban tetszett?

– Mindig is az szerettem volna lenni. A mester pofozta az inasokat, nagyon. Pedig gyakran járt hozzánk vendégségbe, de nem tett különbséget, egy kalap alá vett mindenkit. Volt azonban egy nevelt fia, nagyon rendes ember. Garlati Mihálynak hívták, nagyon kedvelt engem. Csakhhogy a ‘39-es fordulat után, amikor a határokon építették az erődítményeket, őt is behívták. A mester egyébként sváb volt. Egyszer megelégeltük a pofonait, s mi inasok megegyeztünk, hogy begyalogolunk a Szilágysomlyótól 28 kilométerre lévő zilahi munkakamarához, és jelentjük a dolgot. El is mentünk, s kaptunk egy írást, amelyben felszólították a mestert, hogy hagyjon fel a pofozkodással. Én adtam át neki az iratot. De nem sok foganatja volt. Még a fizetést is pofonokban kaptuk. Semmit az ég világon nem fizetett, még a száz lejbe kerülő tankönyvet se vette meg. Igaz, mesterséget, azt lehetett tanulni tőle. De szigorú volt, azt se tudta, hogy kössön bele jobban az inasokba: az a szerszám miért van ott, amaz miért nincs a helyén… Abban az időben mi fizettük a betegsegélyezőt, s mindenki fel kellett mutassa a betegsegélyező könyvecskéjét. Mikor látta, hogy sem ennek, sem annak nincs kifizetve, sorra pofozta az egész társaságot. Mivel apám vasutas volt, így volt szabadjegyem, mindig engem küldött anyagokért: Váradra, a Ford-lerakathoz kuplungtárcsákért meg nitszegekért, vagy a Főbusz Vasgyárhoz dugattyúkért, Zilahra, Károlyba... Igyekeztem mindent rendesen elintézni. Nagyon szerettek ezért. Egyszer viszont benzinért küldtek Zilahra. Olyan nagy volt a hordónk, hogy végigfeküdt a szekéren. Le volt kötve lánccal, de reácsúszott, s amikor ereszkedtünk, s kellett volna a lánc, hogy megkössük a kereket, nem tudtuk kivenni alóla. Volt a kocsisnak egy csapófája, azt nyomta a küllők közé, de valahányszor megszaladt a szekér, kitört egy küllő. Nagyon nehezen értünk az aljba. Reggel három órakor, amikor megérkeztünk, szóltam az öregnek: itt a benzin. Átadtam a számlát, a pénzt, s kaptam is 20 lejt borravaló fejében. Hanem amikor lejött a műhelybe, s látta, hogy hiányoznak a küllők... Hiába mondtuk, hogy nem volt mit tennünk, felborultunk volna, nagyon megverte szegény kocsist. Úgy elzavarta, hogy többet soha nem láttam… Szabályosan menekültünk előle. Aztán viszszajött a fia, átvette a műhelyt, s újra működni kezdett minden rendesen.

Esténként krumplival, tejes ruhával borogattam a szemem

– Hogyan kerültek Nagybányára?

– Apám vasutasként dolgozott, de mivel magyar volt, elhelyezték a Regátba. Ploiesti-en volt három évig, amíg be nem jöttek a magyarok. Akkor átköltöztünk Nagybányára, mert a nővérem ide ment férjhez. Alig vártuk, hogy a család ne legyen többé kettészakítva. Anyámnak is itt lakott a testvére, a férje autószerelő volt a Méra cégnél. A bátyámat oda vették fel tanulónak. Így kerültünk mi Nagybányára... Szilágysomlyóról nagyon szép elbocsátólevelet kaptam. Itt a városi iparvasúthoz kerültem, ott dolgoztam két esztendeig. Nem sok szabadidőnk volt. Az öreg Bölönyi bácsinak volt egy műhelye a református templom hátánál. Amikor felszabadultam, hozzá kerültem próbamunkás vizsgára. Két domború fürdőszobakazán-feneket kellett elkészítenem. Megvoltak elégedve a munkámmal. Miután megkaptam a segédlevelet, elkerültem a Főnixhez. Nem volt könnyű, mert ki volt írva a kapura, hogy nincs felvétel. Apám vitt be az udvarba. Megkérdeztem egy mérnököt: nem vennének-e fel? Mondtam, nem hiszem, hogy egy ilyen nagy gyárba ne legyen munka számomra. 17 éves voltam, dolgozni szerettem, gyerekkorom óta hozzá voltam szokva a munkához. A mérnök azt javasolta, menjek el a kohóhoz, és beszéljek Tóth Dénes mérnökkel. Ő azt mondta, jelentkezzem másnap Barcsy művezető úrnál. Amikor jelentkeztem, megkérdezte, hol tanultam. Mondtam, hogy privát műhelyben. „Ugye, nem tud semmit?" – kérdezte. Akkoriban így beszéltek a fiatalokkal. Másnap leküldtek a lakatosműhelybe, s mindjárt oda is tettek a segédmunkások közé. Annyira megszerettek, hogy egy öreg segéd, aki később mester lett, maga mellé vett. Hónapokon, éveken keresztül dolgoztam vele. Egyebek mellett a hegesztőműhelynél is. Jöttek a nehéz idők, a katonai behívók, nem volt munkaerő… A szemem is begyulladt, esténként krumplival, tejes ruhával borogattam, de másnap újra csak munkába kellett állni. Nyolc évet húztam le a Főnixben. Úgy megtanultam hegeszteni, hogy aztán már hegesztőként dolgoztam. Aztán megbetegedtem, s orvosi javaslatra otthagytam a vállalatot.

– Nem bánta meg?

– Hát, amennyit a RATA-nál szenvedtem... Mert oda kerültem (a későbbi IRTA-hoz). Hat évet dolgoztam ott, autószerelőként. Volt már tapasztalatom ebben, hiszen a bátyám és sógorom is ez csinálta. De a hegesztői gyakorlatomat is felhasználhattam. A RATAnál rengeteg gond volt. Főleg télen, ilyenkor mindig elakadt valamelyik autó. Egyszer a Gutin oldalára kellett kimenni, mert az egyik autóbusz kormányszerkezetében eltörött a csapágy, s a jármű egy kanyarban eltorlaszolta a forgalmat. ki kellett szerelnem az egész kormányszerkezetet. Benzinlámpát vittem magammal, időnként begyújtottam, hogy megmelegítsem a kezemet. Következő alkalommal Garbonácon volt gond. Reggel hatkor indultunk, s tüzet raktunk az út szélére, hogy mire megvirrad, nekifoghassunk a munkának. Le kellett szerelni az autó egész elejét. Igenám, csakhogy egy fogaskerék volt eltörve, s nem volt nálam másik. Így vissza kellett jönni Bányára. Gyalog jöttünk a tőkési dombig, onnan egy kocsival tovább, s másnap vittük a fogaskereket, hogy összeszerelhessük az autót. Egyszer jött egy kolozsvári kocsi szövettel, s a Dura-dombon elromlott. Telefonáltak, hogy küldjenek szerelőt. A szövet nem maradhat ott, s a sofőr is megfagy abban a kutya hidegben. Emlékszem, az egyik delegátus elment egy üveg borért, hogy azért valami melegítsen bennünket. Aztán Bixádra kellett menni, a harmadik héten Kapnikon volt baj, majd Buciumi-on… Ezek a téli munkák nem hiányoztak. S Isten úgy adta, hogy mindig az én szolgálatom alatt történtek a bajok. De igyekeztem rendesen megcsinálni a munkát.

Nem a párt, az Úristen a gondviselőnk

– Aztán átkerül a Tanácshoz...

– Házkölcsönt kértem, s a RATA-nál azt mondták, nem adhatnak, mert a sofőrök ma itt vannak, holnap ott. Nagy a rizikó. A Tanácsnál viszont azzal bíztattak: ha átmegyek, egy év múlva megkapom a kölcsönt. Tíz évet dolgoztam ott. Elérkezett az idő, hogy a lányomat felsőbb iskolába küldjem, de kicsi volt a fizetésem. Hatszáz lejt kellett csak kosztra-kvártélyra fizetnem, ezer lejből nem tudtam kijönni. Átmentem a Gutinul-hoz. Ott is reggeltől estig tartott a program, bár a munkakönyvben csak nyolc óra szerepelhetett. De már az első hónapban kétezer lejt kerestem. Annakidején nem úgy működtek a dolgok, mint manapság, hogy csak úgy lecserélünk egy sárhányót. Sokszor két napig kalapáltuk, vágtuk, hegesztettük, amíg jó sárhányó lett belőle. Aztán áthívtak egy másik helyre, Tündikhez. Ott gombokat csináltunk. Itt már 3-4 ezer lej volt a keresetem. Később átmentem Bándihoz, ahol evőeszközöket készítettünk. Csoportvezetőnek tettek. Abban az időben 4 ezer lej nagy pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk érte. Húsz és fél évet húztam le a Gutinul-nál. 1987. februárjában betöltöttem a 62 évet, és nyugdíjba vonultam. A virágkosár mellett kaptam egy vadonatúj női kerékpárt, egy görbebotot, és egy kalapot. Így búcsúztattak el. Annyira szerettek, hogy nem engedtek korábban nyugdíjba vonulni, bár lett volna rá jogom. Csak magasabb kategóriába nem helyeztek. Amikor eljöttem a Főnixtől, ötös kategóriában voltam. A RATA-nál nyolcasba tettek. A Tanácsnál is. A Gutinul-nál azonban hatos kategóriába tettek, mert nem voltam párttag. Kérdeztem, mit kell még tennem, hogy legalább a kategóriámat visszakapjam? De a számat nem mertem nagyon kinyitni. Azért legalább a nyugdíjkorhatár előtt kárpótolhattak volna. Megdolgoztam a fizetésért. Nem mint azok az inasok, akik kijöttek az iskolából, és nem tudtak egy vasat sem elfűrészelni. Mai napig sincs semmilyen párttagsági könyvem. Pedig sokszor próbáltak beszervezni. Amikor a Főnixben dolgoztam, a kijáratnál kapták el az embereket, s vitték őket, hogy beszervezzék. Én azonban tovább maradtam benn, így megúsztam a beiratkozást. Azt mondtam: vagyok olyan jó szindikalista, mint egy rossz kommunista. Rendszeresen jártunk templomba, csúfoltak is ezért eleget. Mi azonban azt mondtuk: a templomba elmegyünk, de a pártba nem. Semmiféle pártba, mert nekünk az Úristen a gondviselőnk.

A hosszú élet titka: a munkaszeretet

– Ön szerint a szakmát tanulni lehet, vagy „lopni" kell?

– Megmondom magának őszintén: a privát műhelyben a mester nem sokat mondott. Voltak öregebb és fiatalabb inasok, így egymástól tanultuk a szakmát. Meg aztán a munka mutatja magát, hogy miként is kell csinálni. Ehhez azonban szeretni kell a mesterséget, enélkül „ellopni" sem lehet. Amikor nekem kiadtak egy munkát, egész éjszaka azon törtem a fejem, hogy másnap hogyan fogom megcsinálni. Reggel már a kész terv alapján fogtam hozzá. Ez így ment a házépítésnél is. 1957-ben fogtunk neki. Az alapot másik két emberrel ástuk, a kavicsot, homokot Sikárlóról hoztuk. Nem volt annyi teherautó, mint manapság, s kisebbek is voltak. Vagy húszszor fordultunk. Tótfaluból kaptam a téglát, Szatmárról hoztam a cementet, Visóról kaptam a deszkát, a faanyagot. Ez rengeteg munkával járt. Szerencsére voltak kollégák, akik segítettek. A feleségem készített nekik vacsorát, volt bor, pálinka, úgyhogy szívesen jöttek. Sokszor ők biztattak, szereztek kocsit, csak menjünk. A ház körüli kerítést is én csináltam. Dróthálót fontam, kereteket csináltam, garázsajtót, kaput, pinceajtót... Állandóan volt munka.

Faggyas Zoltán ma sem tud meglenni munka nélkül. Ideges, nem találja helyét, ha történetesen nincs mit dolgoznia. A vasak között érzi igazán jól magát. Előkerült egy króm evőeszköz-készlet, amit még évekkel ezelőtt készített. Tökéletes, aprólékos munka – állapítom meg.

– Túl a nyolcvanon is állandóan dolgozom. Ilyenkor télen havat lapátolok, ha más nincs. Tavaly csináltam a vejemnek egy nagy vaskaput. Ez a hosszú élet titka: a munkaszeretet és a rendszeres mozgás. Pedig nem volt könnyű.

(befejezés a következő lapszámban)

Ferenczes István

Beszéd a hazainduló Julianus baráthoz

Későn jöttél, testvér, későn.
Kenyerünk keserű, a vizünk
kégyóval, varanggyal teli -
Reményünk por, hamu a hitünk...

Udvara a kánnak megvet,
mégis velük kell hajlongani,
a falra felkent klán előtt
égve égnek lelkünk romjai.

Besúgók járnak közöttünk,
júdások visznek üdvrivalgni
harcait, hol megzsaroltan
térdelünk - kétszer kell meghalni.

Elvették földjeink, nevünk,
vérünk sem elég hál’ adóra,
rabszíjra fűzi gyermekünk,
önmagába pusztít a horda.

Bélyeg lett nyelvünk, nyílt fekély.
Arcunkon lobognak poklai...
Anyánk megtördelt szavával
álmunkban is félünk szólani...

És szétiszonyít Ázsia,
mint száműzöttet álmai -
Egyedül a szél, csak a szél,
minket csak ő tud megváltani...

Ég veled, testvér. Ki tudja,
kinek leszünk majd vérei...
Mire visszajössz, meglehet,
egymást sem fogjuk érteni.

***

FERENCZES ISTVÁN – csíkszeredai költő. Korábban: Ferenc S. István, sz. 1945-ben Csíkpálfalván. Pedagógiai főiskolát végzett segédtanító, majd újságíró. A rendszerváltás után a csíki RMDSz elnöke, majd művelődési főfelügyelő. A Székelyföld és a Moldvai Magyarság főszerkesztője. 2001 elején József Attila díjat kapott költői tevékenységéért, idén február 14-én, Bálint napján a kilencedik alkalommal átnyújtott, egyik legrangosabb irodalmi kitüntetést, a Ballasi Bálint Emlékkardot vehette át a budai Gellért Szállóban. Az 60. életévét töltött Ferenczes István költészetét az ünnepségen Nagy Gáspár Balassi-díjas költő elemezte, a csíkszeredai poétának Szabó Tamás, a Magyar Honvédség katolikus tábori püspöke nyújtotta át a kardot. A költő – a kard és a merített papírból készült oklevél mellé – egy Balassi-szobrot is kapott, amelyet a 179 éves múlttal rendelkező, teljes egészében magyar tulajdonban lévő világhírű vállalat, a Herendi Porcelán Manufaktúra ad hagyományosan a Balassi-díjasoknak. A díjazott személyéről évről-évre a Balassi Kuratórium dönt, amelynek elnöke Makovecz Imre. A díjazott maga is a kuratórium tagjává válik.

Dr. Sasi Nagy Béla jegyzete

Miből lesz a cserebogár?

A tavalyi Mikulás ezúttal a szokásosnál is nagyobb és szemtelenebb Krampuszt hozott magával. Amíg az előbbi itthagyta nekünk, szegény magyar eredetű románoknak a mézesmadzagot, a Krampusz, 1100 éves várakozás után végre megajándékozta ezt a zsebét szerető, magyarnak nevezett, s ma már európai állampolgár dunamenti populációt azzal, ami (vagy aki) a legjobban hiányzott neki: egy főnemessel. Meg vagy másfél millió kisnemessel. A maradék betagozódott a remeterákok rendjébe, ahol a globalizálódott tenger elhagyott csigaházaira telepedve gyűjtögeti a mások által elhajigált, szép fényes, kerek halpikkelyeket. Táplálékként elegendő az ide-oda úszkáló apró alga, amit betegesen féltenek a másszínű kagylókon megtelepedett, vagy egyedül, elhagyottan úszkáló fajtestvéreiktől.

Nos a főnemes, minden „becsületes" rákocskák főnöke nem akárki: bátran kikönyökölte magának „a neki járó" állást, bár a Nagytanács mást javasolt. Fiatal lévén, a kormány először a testgyakorlók főnökévé nevezte ki. Ebben a minőségében nem volt ideje elmenni arra a kis sportösszejövetelre, amit 2004 nyarán Athénben tartottak, csak miután rendbetette itthoni dolgait. Nem volt ideje olyan csekélységekkel foglalkozni, mint a magyar sport – hiszen a hatalomról volt szó! Kis és nagy ellenfelei között könyökölve betelepedett hát a legnagyobb bársonyszékbe, ahol azóta habzsolja a hatalmat.

A fénypont főnemessé avatása volt. Azóta szegény remeterákok félnek ellátogatni a szomszéd rákokhoz. A mindenfajta nemesség ellenzői pedig némi undorral nézik az egész komédiát.

A főnemes tanult a Cézároktól. Divide et impera! Oszd meg és uralkodj! És lőn: kettéoszlott az ország, Nemesekre és Nemtelenekre. Most már az övé a hatalom és a dicsőség.

A dolog úgy néz ki, hogy ez a hatalom ugyanoda vezethet, mint a nagy- és kisbajuszos, avagy éppen szőrtelen elődöké. Nincs már messze, hogy mindent megengedhet magának.

Kórlapjához nem gyűjtöttem össze teljes szimptomatológiáját, csak a következőket:

Kezdődött ott, hogy kijelentette: az idősödő feleségeket ideje újra cserélni. Ő tudja, hiszen már háromszor megtette.

Aztán kioktatta a Szentatyát (ha jobban tetszik, a római pápát) az egyház dolgairól. Pedig az is a kommunizmusban nőtt fel (bár nem volt KISz titkár), így ismerte és fölismerte annak viszonyát az egyházhoz. Nem volt új, amit hallott.

Majd kedves közvetlenséggel rászólt volt kollégájára: „fogja be a száját!". Ez némileg a ponyvaregények légiós őrmestereinek a stílusára hasonlít, vagy ama párttitkáréra, aki úgy társalgott, hogy „ha velem beszélsz, fogd be a szád!" Lehet válogatni. Én az utóbbi mellett szavaznék.

Az már csak hab a tortán, hogy miután a dicsőséges magyar fociválogatott egy világraszóló döntetlent ért el Szaud Arábia csapatával szemben, az ellenfelet nemes egyszerűséggel terroristáknak titulálta...

Utóbb kénytelen volt ugyan többször is elnézést kérni (és nem bocsánatot!), de olyan stílusban, mintha ő lett volna a sértett! Lezserül lerázott magáról mindent. Úgy látszik, ha már milliárdjai vannak, csak a gátlásai hiányoznak. A gyermekszobája – tudják – a KISZ-nél volt.

Nem mondhatom, hogy mindezekkel úriemberi mivoltát demonstrálta. Legfeljebb növegető oroszlánkörmeit akarta fitogtatni. Gondolom nem jár manikűröshöz, aki nem hagyná azokat túl nagyra nőni.

Pedig talán akkor a csigaházba bújtak is előmerészkednének, s rendeznének egy szép, nagy, közös emlékünnepélyt, ahol lesz majd zene, sör és csajok...

Kék-hírek

Fekete-fehér tévékészüléket loptak

A betörők az elmúlt napokban sem lazsáltak. Igaz, nem minden esetben teljesítettek az európai minőségi szabványoknak megfelelően. Sőt, voltak egészen szégyenteljes akcióik is, amelyek még a balkáni, vagy a harmadik országokbeli szabványok által előírt követelményeknek sem feleltek meg. Nem kezdem ez utóbbi esetekkel a krónikát, mert elég, ha az alrovat végén megy fel a vérnyomásom.

Máramarosszigeten egy üzlethelyiségbe törtek be a szakik. 22 millió lej értékben vittek el cigarettát. Úgy néz ki, tervük nem volt egy füstbe ment terv, de még lehet, ha erős dohányosok. Máramarosszigeten egy bódét is feltörtek. A Valea Hotarului utcában található bódéból cigarettát, élelmezési cikkeket és egy számlázógépet vittek el, összesen 15 millió lej értékben. Misztótfaluban (amelyik ugye úgy falu, mint Újváros város) 10 millió lejt zsákmányoltak az egyik lakásból a szemfüles "gyűjtögetők". S most lássuk a kritikán aluli akciókat...

Az egyik borsai bódéból egy üveg bort és két karton cigarettát vittek el a még betörőinasoknak sem alkalmas személyek. A kár összértéke alig érte el a 700 ezer "ólommentes" lejt. (Nehéz, azaz "ólmozott" lejben le sem írom az összeget.) Szintén Borsán, egy szolgálatot teljesítő határőr és egy rendőr igazoltatott két csomagokat cipelő gyanús fiatalembert. Kiderült, hogy a két jómadár előzőleg az egyik Libertãtii (Szabadság) utcában található üzlethelyiségben tett egy éjszakai látogatást. Az onnan származó negyvennyolc üveg szeszesitalt az "előzékeny" rendőrök cipelték tovább. A kár ebben az esetben sem haladta meg a 2,4 millió lejt. Lehet, hogy a Szabadság utca mégsem jelentett túl jó óment a betörők számára?

Farkasréven (Vadu Izei) egy családi házat látogattak meg a betörők. Dísztárgyakat, egy gázpalackot, ruházati cikkeket és egy... (leírni is szégyen ebben az agyondigitalizált világban) fekete-fehér televíziókészüléket vittek el, összesen 6 millió lej értékben. A nagybányai Plaiului utcában is egy magánlakást szemeltek ki a pancsereknél is pancserebb bűnözők. Az előszobában talált pénztárcából kiloptak 300 ezer lejt. Ez több, mint felháborító. Az ilyen alakok járatják le a szakma jóhírét és becsületét...

Egyre több az útonálló

Jó hetet zártak a zsebesek, a tolvajok és a rablók. Igaz, néhányan jobban jártak volna, ha inkább sörözéssel ütik agyon az időt.

Az Izvoarele piac melletti buszmegállóban az egyik ott várakozó hölgy kabátjának külső zsebéből loptak ki egy 1,5 millió lejt érő mobiltelefont. De az a hölgy sem panaszkodhat, akit a Centerben megejtett bevásárlás közben "szolgáltak ki" a zsebesek. Tőle egy 4 millió lej értékű telefont loptak el. A RFN-komplexumban sem kevésbé rossz a "kiszolgálás". Ott egyenesen egy lány kezéből tépte ki a mobiltelefont két kiskorú. A kár: 2 millió lej. A Republicii sugárúton egy 16 esztendős lány maradt telefon és pénz nélkül. A kár: egymillió lej. Szintén maroktelefont loptak az egyik gimnazistától is. Az eset az iskola udvarában történt. A tolvaj kölcsönkérte a telefont, majd belehelyezte saját telefonkártyáját, telefonált, és visszaadta a készüléket a gimnazistának. Miközben a gimnazista azzal volt elfoglalva, hogy visszahelyezze a készülékbe a saját kártyáját, a rosszfiú kiragadta kezéből a ketyerét, és elszaladt.

Az egyik V. Alecsandri utcai üzletbe bement egy fiatalember, s kért az elárusítónőtől egy üveg vizet autója számára. Amíg az elárusítónő elment vízért, a fiatalember ellopta az egymillió lejt, 10 élelmiszerjegyet és egy személyazonossági igazolványt tartalmazó táskáját. Két napra rá, egy újabb hasonló eset történt, ezúttal a Republicii sugárúton. Ott egy mobiltelefon "ragadt" a vízhiányban szenvedő autós kezéhez. A Cosbuc utcában található egyik üzlethelyisébe is betévedt egy vásárlói álruhába bújt fiatalember, aki - kihasználva, hogy az elárusítónő néhány pillanatra bement a raktárba - ellopott egy táskát. A kár: 2 millió lej.

Az egyik autóbuszon utazó fiatalember kabátjának külső zsebéből kiloptak egymillió lejt, személyi iratokat és egy bankkártyát tartalmazó pénztárcát. A károsult semmiféle felvilágosítást nem tudott adni a rendőröknek a tettes kilétével kapcsolatban. Az a személy sem tudott használható személyleírást adni, akit a Bukarest sugárút és a Gãrii utca kereszteződésénél raboltak ki. Az áldozatra hárman támadtak rá, késsel megfenyegették, majd elvettek tőle egy mobiltelefont, 1,2 millió lejt és egy arany nyakláncot. A kár összértéke 6 millió lej.

Öttagú "rongálóbizottság"

Az autófeltörők úgymond alapjáraton tevékenykedtek, éppen hogy ne jöjjenek ki a gyakorlatból és ne veszítsék el a kézügyességüket. Az egyik Moldovei utcában leparkolt autóból 17 millió lej értékben loptak ki különféle javakat: két üléshuzatot, több játékot és kézművességi terméket, egy berámázott szentképet, valamint egy menyasszonyi ruhát. Lakodalom lesz autófeltörőéknél? A V. Babes és a G. Enescu utcákban is feltörtek egy-egy autót. Összesen 9 millió lej értékben vittek el javakat a peches autófeltörők. Hogy miért pechesek? Hát azért, mert lebuktak. A három fiatalkorú ellen eljárás indult.

A felsőszőcsi (Suciu de Sus) kultúrotthon közelében tíz autógumit rongált meg egy csapat fiatal. A kár: 15 millió lej. Az autófeltörőket még meg tudom érteni, de az autórongálókat már nem. Az öttagú "rongálóbizottság" szabadlábon védekezhet.

(ta)

Szabálytalanságokat tapasztalt az EBESZ a választásokon

A választásokon tapasztalt számos hiányosságot, szabálytalanságot, a szavazás hitelességét megkérdőjelező kifogást sorol fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint a Velencei Bizottság jelentése, amely komolyan megkérdojelezi a tavalyi elnök- és parlamenti választások eredményeit.

Az EBESZ által készített dokumentumban nincs szó ugyan választási csalásokról, de számos olyan elemet sorol fel, amely komolyan megkérdőjelezni látszik a november 28-án és december 12-én lezajlott romániai parlamenti és elnökválasztások eredményeinek hitelességét. Ismeretes, Traian Bãsescu a parlamenti választások eredményét kétségbe vonva, még a második forduló előtt választási csalással vádolta az SZDP-t, állításai az Európai Parlament berkeiben is aggodalmat keltettek. Az európai törvényhozó testület tagjai azonban akkor azt mondták: megvárják az EBESZ ezzel kapcsolatos jelentését, mielőtt bármilyen következtetést vonnának le.

Az EBESZ vizsgálóbizottságát tizenhárom tagország képviseletében tizennyolc szakember alkotta, november 20. és december 15. között jártak Bukarestben és további hét román nagyvárosban. A jelentés összesen 36 ajánlást fogalmaz meg Románia számára, mintegy tanulságként a jövendőre nézve. Elsősorban azt kifogásolja, hogy a román parlament felfüggesztette a szavazói kártya — törvény által amúgy előírt — használatát. Ehelyett egyfajta matricát vezettek be, amely az új típusú személyi igazolványra ragasztva tanúsította, hogy az illető már szavazott. Csakhogy ezt könnyűszerrel le lehetett kaparni a személyi okmányról, vagyis semmi biztosíték nem volt arra, hogy valaki nem adja le több helyen is voksát az ország bármelyik pontján.

A szervezet kifogásolja azt is, hogy a többszörös szavazásra a „különleges listák" is lehetőséget adtak. Ezeken a helyeken voksoltak azok, akik nem lakhelyük közelében voltak éppen a szavazás napján, hanem „útközben". Ami elvileg nem zárta ki azt, hogy emberek csoportjai amolyan „választási turizmus" keretében utazgassanak az ország különböző részeiben, többször is megjelenve különböző urnáknál. Problémaként vetődött fel továbbá, hogy a számlálóbiztosokat nem készítették fel kellőképpen, sok volt a hiba a jegyzőkönyvek kitöltésénél, a szavazatok számlálásánál.

Mindezeknél azonban sokkal nagyobb súllyal esett a latba, hogy Románia alig két hónappal a választások előtt módosította a választási törvényt. Az EBESZ javasolja annak a törvénycikknek a törlését, amely a kisebbségi szervezetek számára eltérő feltételeket szab a választásokon való induláshoz, vagyis megkülönbözteti a parlamentben lévő és a parlamenten kívüli szervezeteket, ezáltal egyenlőtlen „versenyhelyzetet" teremtve közöttük.

Ez utóbbi problémával foglalkozik egyébként az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság jelentése is, amely törvénymódosítást javasol annak érdekében, hogy a kisebbségi szervezetek egyenlő eséllyel indulhassanak a választásokon. (Szabadság)

Összefonódás

(Nyugati Jelen) Egyszer s mindenkorra le kell leplezni a Securitatét, szögezte le Traian Bãsescu államelnök. Teljesen és könyörtelenül! Az államfő hozzátette: a leleplezés ügye napirendre kerül az Ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsának (CSAT) legközelebbi ülésén.

Korábban Bãsescu a korrupciót nevezte az országot fenyegető legnagyobb veszélynek, az ellene való küzdelmet pedig a CSAT első számú priorításának.

Ellentmondás még sincs a két állásfoglalás között, hiszen az utóbbi időben felszínre került adatok egyre inkább arra utalnak, hogy a közvagyon mértéktelen fosztogatása, a több ezermilliárdos sikkasztások szálai az egykori szekusokhoz vezetnek. Legyen szó az onyesti RAFO-ról, a bankrendszer kilencvenes évekbeli kifosztásáról vagy a humanista pártvezér óriási vagyonának eredetéről.

A szekusok és az óriássikkasztások közötti kapcsolat nemcsak a belföldi, hanem immár a külföldi sajtóban is port kavart, a román titkosszolgálatban (SRI) pedig az ázsiai szökőárhoz fogható pánikhangulatot keltett! Úgy néz ki, a legutóbbi fejlemények egyre inkább igazolják sokak korábbi sejtését, miszerint valamennyi tetemes sikkasztásnál csak mélyebbre kell ásni, s előbb vagy utóbb előbukkannak a szekusok.

Másfél évtized alatt jóformán egyetlen óriássikasztás ügyét sem sikerült teljesen felgöngyölni. Igaz, több mint 10 éves kormányzása alatt az SZDP-hatalom és a hozzá közel állók mindent megtettek ennek megakadályozására. A CDR-s intermezzóban pedig a vizsgálatok addig a pontig jutottak el, amíg a SRI megtagadta az adatok kiszolgálását, mint például a Bancorex esetében – az állambiztonság veszélyeztetésére hivatkozva! Magyarán nem a közvagyon kifosztása veszélyezteti az ország biztonságát, hanem a kifosztók kézre kerítése!

Mindezek nem kerülték el az államfő figyelmét, aki rájött, hogy a Securitate leleplezése nélkül a korrupcióellenes hadjárat fabatkát sem ér. Az előző nekifutás kudarcba fulladt, amikor Emil Constantinescu nyilvánosan beismerte, hogy "legyőzte a Securitate". Bãsescu mellett a jóval nagyobb elszántság szól.

Chirmiciu András

Földgázár áprilistól

Mintegy 20 százalékkal emelkedik a földgáz lakossági ára április elsejétől. A Distrigaz Sud magánfogyaszói 210 dollárt, a Distrigaz Nord fogyasztói 214 dollárt fizetnek majd 1000 köbméter gázért. Codrut Seres gazdasági miniszter becslése szerint mintegy 50 dollárral növekedik a gázszámla értéke egy olyan háztartás számára, amely évente 2000 köbméter gázt fogyaszt. Az új árak nem tartalmazzák az ÁFÁ-t, az április elsejétől esedékes jövedéki adót és az ugyanakkor bevezetésre kerülő előfizetési díjat. A gazdasági miniszter elmondta: az idei második félévben egyelőre nem terveznek gázáremelést.

Tiltakoznak a magyar kiadók

(MÚRE-hírecsere) Felháborítónak tartják az oktatási minisztérium magatartását a magyar nyelvű tankönyveket forgalmazó könyvkiadók. Az új tantervnek megfelelő könyvek beszerzésére kiírt minisztériumi pályázaton a szaktárca tizenhetedikén vette át a harmadik és tizedik osztály könyveinek kéziratait. Ugyanakkor a román kiadók magyar tankönyvek megjelentetésére vonatkozó ajánlatát is elfogadták, annak ellenére, hogy a román kiadók nem mutattak be kéziratot.

A sepsiszentgyörgyi T3 és a dévai Corvin Kiadó tiltakozott a számukra előnytelen versenyhelyzet ellen. Úgy vélik, ha a román kiadók pályázatait is elfogadják, ők továbbra is esélytelenként indulnak a szaktárca tankönyvkiadási pályázatain.

„Abszurd az oktatási minisztérium tankönyvkiadáshoz való viszonyulása, hiszen a tavalyihoz képest visszalépésnek minősíthető a kisebbségi tankönyvekre kiírt pályázat" – fejtette ki Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó igazgatója. A múlt évi tankönyvpályázatra csak román nyelvű kéziratokkal lehetett jelentkezni. Ezt Kötő József oktatási államtitkár közbenjárására részben megváltoztatták, a döntés szerint a harmadikosok esetében elfogadják a magyar nyelvű kéziratokat is. „A zsűri elfogadta a román kiadók magyar nyelvű könyvekre tett ajánlatát is, anélkül hogy azok legalább a kéziratot bemutatták volna" – mondta Tulit Attila, aki szerint ez egy olyan precedensértékű helyzetet teremt, amelyből nehéz visszalépni. Szerinte jogilag nem kifogásolható a bírálóbizottság döntése, mivel nem mond ellent a pályázati feltételeknek, de akár kiskapuként is értelmezhető. „Ellentmond a józan észnek. Hogyan tarthatnám én a lépést egy román kiadóval, amely 250 ezres példányszámmal dolgozik, míg nekem csak 15 ezer példányt kell nyomtatnom. Ilyen nagy példányszámmal a román kiadó akár dömpingárat is alkalmazhat a magyar nyelvű könyveknél, és elbíráláskor megint a sor végén kulloghatunk" – vázolta Tulit.

Tőkés Elek, a kolozsvári Stúdium Kiadó igazgatója szerint a minisztérium „piszkos üzleti érdek" miatt nem oldotta meg a kisebbségi tankönyvek évek óta tartó problémáját. „A szaktárca azt szeretné, hogy a magyar tankönyvek ugyanolyan olcsók legyenek, mint a románok, ez azonban nem oldható meg a román és a kisebbségek tankönyvei példányszáma közötti különbség miatt. Ilyen feltételekkel a minisztérium soha nem vásárol tőlünk magyar nyelvű matematikakönyvet, mivel mi nem tudunk versenybe szállni a román kiadók áraival" – magyarázta Tőkés Elek, aki szerint külön versenytárgyalást kellene kiírni a kisebbségi tankönyvekre, mivel a minisztérium a román kiadók olcsóbb ajánlatait fogadja el, mindhiába érné el a magyar kiadó kézirata a legmagasabb minőségi pontszámot.A könyvkiadók kifogásaival Kötő József is egyetértett. Az államtitkár tájékoztatása szerint mivel a pályázati kiírás az adott kisebbség nyelvén megírt kéziratot kért, a feltételt nem teljesítő ajánlatokat nem veszik figyelembe. Jogosnak ítélte a T3 és a Corvin Kiadó kifogásait, szerinte helyt adnak fellebbezésüknek. Az oktatási államtitkár is a külön licitet tartaná elfogadható megoldásnak, tájékoztatása szerint ezt a már csak aláírásra váró minisztériumi rendelet is tartalmazza, amellyel – úgy véli – megoldódik a nemzeti kisebbségek tankönyvproblémája. A dokumentum azt is leszögezi: külön pénzalapot hoznak létre a kisebbségek tankönyveinek, úgy, hogy a gyerekek létszámát beszorozzák egy átlagos tankönyvárral. „Ezzel biztosítjuk azt az összeget, amellyel a kisebbségeknek szükséges alacsonyabb példányszámban megjelenő tankönyvek költségeit fedezzük" – magyarázta Kötő József.

Az államtitkár hozzátette: „Januári kinevezésemet követően nem volt arra időnk, hogy a harmadikos tankönyvek mellett a tizedikesek esetében is elfogadtassuk a magyar kéziratok benyújtásának lehetőségét. Azon már lehet vitatkozni, hogy a félig üres, vagy pedig a félig telt poharat lássuk."

(MÚRE-hírcsere/Krónika)

Immunitás

(Nyugati Jelen) Nyolcvannyolc "igennel", három "nemmel" és 29 tartózkodással a szenátus hétfőn elfogadta a volt miniszterek immunitásának megszüntetésére vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.

A szavazás aránya arról tanúskodik, hogy a hatalmi koalíció javaslatát minimális kivétellel az ellenzéki honatyák is támogatták, bár a vita elején éppen Antonie Iorgovan, "a román Alkotmány atyja" kérdőjelezte meg a legvehemensebben a javaslatot, holott szakemberként tudnia kellene, hogy a kérdés megoldását az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is követelte.

Ami azt jelenti, hogy ezentúl a volt minisztereknek nem lesz mentelmi joga, esetleges törvénysértő tetteikért a bíróságokon és hatóságok előtt ugyanúgy felelniük kell, mint bármely adófizető állampolgárnak, akikkel egyenlő eljárásban részesülnek.

Megszűnt tehát az a furcsa helyzet, hogy míg a parlamenti képviselők, szenátorok, bírák és ügyészek mandátumuk lejártakor elvesztik immunitásukat, a miniszterek továbbra is szentek és sérthetetlenek maradnak, még akkor is, ha tevékenységük folyamán legfeljebb csak olyan szentek voltak, akiknek maguk felé hajlik a keze.

Hiszen a mentelmi jog intézményét nem azért találták ki, hogy a besározott állami méltóságok életük végéig törvényfölöttiséget élvezzenek, hanem azért, hogy beszédeik, kijelentéseik, szavazataik miatt ne lehessen felelősségre vonni őket; munkájuk zavartalan végzésének biztosítását jelenti az is, hogy letartóztatásuk is csak tettenérés esetén képzelhető el.

Károly Róbert írta 1318-ban Országgyűlésre szóló meghívó levelében: "Az országgyűlésre összegyűlni szándékozók szabadon és biztonságba mehessenek a Rákosra, maradhassanak ottan, s térhessenek haza, és sem a királytól, sem a királyhoz tartozóktól semmi kárt, erőszakot vagy zaklatást ne szenvedjenek, s aki e rendelkezés ellen vétene – ha mindjárt maga a király lenne is az –, a papok által kimondandó átokkal büntettessék."

Csakhogy e régi íratlan és írott jogot nálunk annyira kiszélesítették, hogy az gyakran a visszájára fordult.

A hétfői szenátusi döntés még csak egy lépés afelé, hogy a mentelmi joggal többé ne lehessen visszaélni, mint eddig és manapság.

Kilin Sándor

Nãstase a kormányt vádolja

(MÚRE-hírcsere) Szombat esti kolozsvári sajtóértekezletén Adrian Nãstase, a Szociáldemokrata Párt elnöke, azzal vádolta meg a kormányt, hogy el akarja halasztani a Bechtellel és EADS-szel megkötött szerződések kifizetését, mert ily módon kívánja feltölteni az állami költségvetést.

Szerinte Tãriceanuék minden kifogást megragadnak, hogy ezt a két nagyon fontos szerződést zsákutcába juttassák. A szerződéseknek az újratárgyalása értelmetlen, mert azokat törvényesen kötötték meg, és a parlament elfogadta. Most a kormány hitele került reflektorfénybe. Olyan helytelen módszereket alkalmaz két fontos partnerrel szemben, amelyek Romániát az infrastruktúra fejlesztésében és az államhatárok biztonságosabbá tételében akarják támogatni.

Ioan Rus volt közigazgatási és belügyminiszter szerint a két szerződéssel kapcsolatban felmerült vesztegetési gyanú valójában az amerikai és francia–német óriásvállalatot tünteti fel korrupciósnak.

A két szerződés újratárgyalásáról a kormány a múlt hét elején tett nyilatkozatot.

Magazin

Gumós begónia hibridek

Ha a kert árnyékos, ha bámulatos balkonra, kerti útra vágyunk, ültessünk gumós begóniákat. A virágok júniustól októberig pompáznak.

Míg a napon hibiszkuszok és bougainvillea-k tarkállanak, az árnyékban nyílnak a begóniák, fehér, rózsaszín, vörös, sárga, narancs, és lazacszínben pompázva. És akkor még nem említettük a sötét kontúrú, ragyogó színkombinációjúakat.

A Begóniafélék (Begoniaceae) családjába tartozó Begonia nemzetség mintegy 1000 fajt számlál. Mindkét félteke szubtrópusi és trópusi területein megtalálhatók. Nevét Michel Bégon (1638 - 1710) botanikus után kapta, bár megtalálója Charles Plumier, Peruban élő szerzetes készítette az első feljegyzéseket a növényről.

Ő, a kor divatja szerint, az amatőr botanikus, Bégon, nevét adta a szép virágú növénynek. Botanikai érdeklődését a váltóláz ellenszerének felkutatása vezérelte. A kininfa nedvét szerette volna kipróbálni, amikor útban Peruból hazafelé életét vesztette. A begónia egy időre a feledés homályába merült, és az 1860-as években egy angol botanikus, Richard Pearce fedezte fel ismét, aki 30 éves korában hunyt el sárgalázban, mintegy 150 évvel azután, hogy Plumier már felismerte a kinin gyógyító hatását, ám a gyógyításban csak néhány évvel szegény Pearce halála után kezdték alkalmazni.

Ma már annyiféle változata ismert a kertészetben, hogy felfedezői nem is ismernének rá. Az első hibridet (Bx sedeni) 1870-ben mutatták be Londonban.

Legkülönlegesebb a kb. 25 cm magasra növő, rózsára emlékeztető virágú Begonia tuberhybrida. Ezek közül a "non stop" virágzó F1 hibridek valóban egész télen virítanak, ha üvegházi körülmények között, az éjszaka felében is megvilágítják őket. Ezek a hibridek nem csupán folyamatos virágzásukkal örvendeztetnek meg bennünket, hanem könnyebben tarthatók, jobban viselik a nyári meleget is. Hátrányuk, hogy virágaik nem annyira nagyok, mint az óriás hibrideké.

Másik kedvelt fajta a sokvirágú Begonia multiflora, és a csüngőágú Begonia pendula. Picotee fajták közül kedvelt a holland Picotee Begonia Mix, változatos színű és textúrájú virágaival.

Nem csupán a szokványos virágmintázattal, hanem cirmos változatokkal. Előnye, hogy az elnyílt virágokat nem kell lecsípni, mert azok maguktól, gyorsan lehullnak.

Az új gumókat áztassuk 1-2 órára gombaölő (rothadás gátló) folyadékba, esetleg rézgálic vizes oldatába. Február - márciusban enyhén savanyú virágfölbe előneveljük 20-22 C° fokos helyiségben. A begónia ugyanis sóérzékeny. Csírázás minimum 14 órás fényperiódus hatásra indul meg.

Április-májusban, a fagyok elmúltával kiültethetjük a balkonládákba, nagyobb edényekbe, esetleg más növényekkel társítva. Gyakran vágjuk vissza, hogy a szára erősödjön, és minél több virágot hozzon. Öntözzük bőségesen. Virágzásának a félárnyék kedvez a leginkább. Nem szereti az erős napfényt, de a fagyot sem. A szeles területeket és a száraz talajt sem kedveli. A kedvezőtlen környezetet a virágzás sínyli meg.

Augusztustól- októberig mérsékeljük a locsolást, de kéthetenként tápoldatozzunk! A fagyok kezdetekor a növényeket vigyük védett helyre, és a szárak leszáradása után a gumókat megszárítva szellős, száraz helyen teleltessük.

Garami Márta (Kertpont.hu)

DalInfó

• Nagy-Britannia új kedvence: BLOC PARTY. Ezt az állítást az is igazolja, hogy az idei NME Awards-on a ’Best New Band’ kategóriában jelölték őket. A Bloc Party egy nagyon fiatal zenekar, sőt a tagjai is azok. 1998-ban alakultak, de igazából csak a tavalyi év végén robbantak be a brit zenei életbe. Még pedig nem is akárhogyan! A legtöbben akkor figyeltek fel a Bloc Party-ra, amikor a Franz Ferdinand előzenekaraként léptek fel Londonban. Hogyan sikerült ez, az akkor még ’lemeznélküli’ Bloc Party-nak? Kele Okereke (az énekes) írt egy levelet a Franz Ferdinand énekesének, Alex Kapranos-nak. Ő rögtön beleszeretett a Bloc Party-ba, és felajánlotta nekik ezt a lehetőséget. Onnantól kezdve a siker töretlen. Sőt, már megjelent a Bloc Party első albuma is, a Silent Arm, amely hamarosan Magyarországon is kapható!

• Lemezszerződést írt alá a Sex Action! A Sex Action 2005. február 11-én aláírta lemezszerződését az mTon lemezkiadóval! A közös munka első gyümölcse, a 2005-ös Sziget Fesztiválra megjelenő 4. Sex Action stúdióalbum! Amint azt Joós István az mTon marketing igazgatója elmondta, olyannyira maximális a bizalom a srácok felé, hogy bele sem kellett hallgatniuk a készülő album demóiba, mert teljes vállszélességgel állnak a csapat mögött. A Sex Action köszöni jól van, jelenleg is erőteljesen stúdiózik valamint készül a 2005. március 26- ai Petőfi Csarnokbeli 15. születésnapi bulira, ahol a 10 éves Ganxta Zolee és a Kartellel közös bulin zúznak, nagyot.

• Illés jubileumi koncert a Sziget „nulladik" napján. A hazai rock-, és kultúrtörténet egyik legnagyobb legendája, az Illés zenekar valamint Európa egyik legismertebb multikulturális rendezvényének szervezői idén augusz-tusban egyszeri és megismétel-hetetlen progra-mot kínálnak a zenera-jongóknak. A Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 9-én, a Nagyszínpadon jubileumi koncerttel ünnepli 40. születésnapját a zenekar. Tehát a Sziget Fesztivál előestéjén a „nagy csapat", Illés Lajos, Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán a Nagyszínpadon ünnepli a zenekar születésnapját, melyre „nulladik napi" napijegy váltásával lehet majd bejutni. A hetijegyesek számára az Illés koncerttel nyolcnaposra bővül a Sziget Fesztivál, hiszen a hetijegy erre a koncertre is érvényes lesz.

Humor

Feliratok kutyás házak kapuján

• Én 6 másodperc alatt gyorsulok százra. És Te?

• Nem veszünk semmit, nem adunk el semmit, nem térünk át semmilyen hitre. És ezt a kutyák is tudják.

• Csöpike sem vegetáriánus!

• Kutya : Betörő 15 : 0

• Miután Döncivel megismerkedtél, menj el plasztikai sebész ismerősödhöz!

• Vigyázz, csak az eleje harap!

• Vigyázz, a kapu harap!

• Amputációt és alakformálást vállalok. Kérlek gyere be csengetés nélkül!

• Nem harap a kutya, csak ízlel!

• Vigyázz! A kutya hangfelismerő szoftverrel van ellátva.

• Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan!

• A blökik szabadon mozognak, Ön szabadon dönt!

Aranyköpések

14. Miért marad mindig olyan sok hónap a pénz végére?

15. A sláger az a zene, ami a füleden megy be és a könyöködön jön ki.

16. Ha tilosban parkolsz, ne kapcsold ki az ablaktörlődet. Mozgó ablaktörlő alá nem lehet betenni a büntetőcédulát...

17. Egy perc hosszúságát az határozza meg, hogy a WC-ajtó melyik oldalán várakozol!

18. Az önző csak magára gondol. Az irigy másokra is!

(www.egyperces.hu)

BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA játék!

Borjúragu francia módon

Hozzávalók:

• 80 dkg borjúlapocka
• 1 dl olaj
• 3 dkg liszt
• 30 dkg sárgarépa
• 8 dkg vaj
• 5 dkg cukor
• 3 dkg liszt, 1 dl húslé (kockából)
• 2 evőkanál Univer mustár
• 2 evőkanál Univer Erős Pista
• 0,5 liter vörösbor
• 2 evőkanál reszelt citromhéj
• 20 dkg lasagne tészta

Elkészítés:

A húst nagyobb kockákra vágjuk, mindkét oldalán röviden megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk. A sült lében a mustárt és a lisztet elkeverjük, majd a fele húslét és a fele vörösbort hozzáadva, lefedve 45 percig forraljuk (félidőben hozzáadjuk az Univer Erős Pistát). A hagymát, sárgarépát felaprítva az olajon cukorral pirítjuk, a maradék húslével és vörösborral feleresztjük, a reszelt citromhéjjal készre főzzük. A lasagne-t enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, a vajon megforgatjuk. A húst a zöldségekkel elkeverjük, átforrósítjuk. A lasagne-t tálra rendezzük, a húst a mártással rátálaljuk.

Elkészítési idő: 70 perc

Egy adag: 2166 kJ/518 kcal

Beküldési határidő

A Bányavidéki Univer Konyha utolsó fordulójának szelvényeit március 2-ig lehet beküldeni. Eredményhirdetés március 4-én.

Innen-onnan

69 éves püspök szambázott Sao Pauloban

Nagy botrányt keltett egy brazíliai püspök, amikor egy szamba-iskolával parádézott együtt a híres Riói Karnevál erotikus változataként számon tartott Sao Paulo-i karneválon. A 69 éves Dom Mauro Morelli atya az Aguia de Ouro iskola tanítványai között szerepelt, mely angyalokat és ördögöket vonultatott fel. Az egyházi vezető úgy nyilatkozott, hogy szerinte az ünnep az ország kultúrájának szerves része, és ezért ő nem szégyelli, hogy jól érezte magát. "Nagyon tetszett a parádé. Negyven éve vagyok püspök, és mindig az emberek között voltam" – mondta Morelli atya. A rio-i érsek csak annyit nyilatkozott, hogy a püspök megjelenésével szánalmassá tette a karnevált. (agora)

Agyhullámokon mérhető a nemi vágy?

A haifai Rambam Kórház (Izrael) kutatói Yoram Vardi professzor vezetésével olyan módszer kidolgozásán dolgoznak, amellyel számszerűen meghatározható a libidó mértéke. A nemi teljesítőképesség csökkenésének számos oka lehet: például szervi megbetegedések, pszichés problémák, gyógyszermellékhatás, párkapcsolati gondok. A módszer – amely technikailag nem új, hiszen az orvostudomány egyéb problémák vizsgálatára évtizedek óta alkalmazza – az agyhullámok mérésén alapul. A vizsgálatban 11 nő és 11 férfi vett részt, átlagéletkoruk 26,8 év volt. A vizsgált alanyok mindegyike egészséges volt, normális mértékű libidóról számoltak be. A kutatók először fejhallgatón keresztül zenét hallgattattak az alanyokkal, és a fejbőrön elhelyezett elektródákkal mérték az akusztikus inger által kiváltott agyhullámokat. Ezután megvizsgálták a p300 hullámokat, azaz a 300 millisecundummal (0,3 másodperc) késleltetett agyhullámokat. Ezt követően, anélkül, hogy a zenét kikapcsolták volna, rövid videofilmeket vetítettek az alanyoknak, és továbbra is a p300 hullámokat figyelték. Minthogy az ember nem képes egyszerre két helyre is ugyanolyan intenzitással koncentrálni, a vizuális ingerek hatására a p300 hullámok amplitúdója (kitérése) csökkent. A kisfilmek között volt sportközvetítés, természetfilm, romantikus bejátszás és erotikus klip is. Megfigyelték, hogy erotikus filmek esetében minden alanynál jelentősebben csökkent a p300 hullám amplitúdója, mint az egyéb bejátszásoknál. Az erotika tehát jobban elvonta az alanyok figyelmét a zenehallgatástól, mint bármely másik. Vardi professzor a közeljövőben szexuális teljesítménycsökkenésről panaszkodó betegeken is elvégzi a vizsgálatot – ez fogja igazolni a módszer gyakorlati alkalmazhatóságát. Az eljárást várhatóan Libido-Meternek nevezik majd.

Kidőlt a nyomozó a szellem-rabló miatt

Elájult egy rendőr Indiában, mert egy rablóról azt hitte, hogy egy nemrég lelőtt kollégájának a szelleme. A nyomozó volt kollégájának a házánál vizsgálódott, amikor furcsa zajt hallott, és egy véreskezű férfit pillantott meg. A sokktól a nyomozó elájult, és csak másnap reggel talált rá egy járőr. A házat az éjszaka folyamán kirabolták, de véreskezű szellemre utaló nyomokat nem találtak az épületben.

Páros meztelen séták mínusz 15 fokban

Meztelenül sétáló férfiakról érkeztek bejelentések egy montenegrói kisváros rendőrségére. A Berane-i rendőrparancsnok elmondása szerint már háromszor is feltűntek az ismeretlenek, de a fokozott járőrözés ellenére sem sikerült elcsípni őket. A mínusz 15 fokban sétálgató férfiakról csak annyit lehet tudni, hogy mindig késő éjjel és párban követik el a közszeméremsértést.

Őssejtek és vérátömlesztés a hosszú élet egyik titka

A Stanford Egyetem kutatói egérkísérleteik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az, aki vérátömlesztés útján állandóan más vérével frissíti a sajátját, hosszú életre számíthat – olvasható az Utro című orosz nyelvű hírportálon. A tudósok idős egereknek ömlesztették át fiatal egyedek vérét. A friss vér leginkább az izmok állapotán érezteti jótékony hatását. Vérátömlesztés hatására könnyebben gyógyulnak az esetleges izomsérülések is. A vörösvértestek "megfiatalítják" a májat. A vizsgálatot vezető Thomas Rando professzor rámutat, hogy a tudósok sokáig nem tudták megfejteni, miért gyógyulnak oly nehezen a jó vérellátás ellenére az idősek izomsérülései. Most kiderült, az őssejtek a fontosak, amelyek a vérben is megtalálhatók. Minél idősebb ugyanis a szervezet, annál kevesebb az őssejt a vérben. Következésképpen a "friss&