(BÚSz-tudósítás) Egy az Inet Platform által nemrég Nagybányán végzett közvéleménykutatás eredményeit ismertette Cristian Anghel polgármester a keddi sajtótájékoztatón. A kérdezőbiztosok 800 személy véleményét kérték ki a városvezetést és városgazdálkodást illetően. A kérdőív 44 kérdést tartalmazott, 10 kérdés a válaszadók személyi adatait és szociális-demográfiai helyzetét vizsgálta.
A kérdésekre adott válaszokból megtudhatjuk: a megkérdezettek 67,8%-a elégedett a városi közvilágítással. Legtöbben az új lakások és a játszóterek építésének lassú ütemével kapcsolatban fejezték ki elégedetlenségüket. A kérdésre, milyen mértékben érzik megfelelőnek a tájékoztatást a városvezetéssel kapcsolatos ügyekről, a megkérdezettek 48-49% nyilatkozott viszonylag kedvezően, 30%-uk nagy, illetve nagyon nagy mértékben elégedett a tájékoztatással. A fennmaradó 20% nem válaszolt.
A megkérdezettek 51%-a elégedett a Romgaz és a Romtelecom, 46%-a az Electrica alkalmazottainak viselkedésével. Az elégedettségi listán" a Polgármesteri Hivatal (43%), a Prefektusi Hivatal (30) és a szenátori irodák (16) személyzete következik. A kérdőívet kitöltők 46%-a fejezte ki elégedetlenségét a közalkalmazottak munkájával kapcsolatban, s csak 26,8%-a nyilatkozta, hogy elégedett. Sorrendben legtöbben a bürokratikus bánásmódot, a korrupciót, a nemtörődömséget, a hozzá nem értést és rosszindulatot rótták fel a közalkalmazottaknak.
A válaszadók alig 39%-a van tisztában a várost érintő problémákkal, 43,4% nem is szeretné, ha beleszólása lenne ezekbe a kérdésekbe! A 34,5%-nyi igennel válaszoló a polgárok véleményének kikérését és a hatékony tájékoztatást szorgalmazta, ugyanakkor a nagybányaiak 90,5%-a soha nem kért meghallgatást a városvezetőktől. A megkérdezettek 73%-a az újságokból, 68%-a a televízióból, 44%-a a rádióból, 39%-a a barátoktól, ismerősöktől szerzi az információkat. A megkérdezettek közel fele bízik a tömegtájékoztatásban, 25,9%-ának kicsi, vagy nagyon kicsi az ezekbe vetett bizalma. A legsúlyosabb gondok toplistája": utcagyerekek (80,7%), bűnözés (74,6%), tisztaság (72%), az utak helyzete (69,8%), kóbor kutyák (64,8%). A legsürgősebben megoldandó feladatokat illetően eléggé megosztott a közvélemény: utak helyzete (13,9%), tisztaság (13,4%), utcagyerekek és romák (7,9%), szennyezés (7,6). Hogy kinek a feladata lenne ezek megoldása? A vélemények szerint a Polgármesteri Hivatal (70%), a Városi Tanács (22%), a Prefektusi Hivatal (16%), illetve a képviselők és szenátorok (10,9%).
Ami az elmúlt időszak megvalósításait illeti, 69,3% a közvilágítást, 44,4% az iskolák karbantartását, 39,9% a köztisztaságot helyezte első helyre. A nemrég felújított régi főtérrel a megkérdezettek mindössze 3,9%-a elégedetlen. A kérdőívet kitöltők szerint leghamarabb a Republicii, a Hatvan és a Veresvíz útjait kellene megjavítani. A közpénzek elköltésének módjával legtöbben elégedetlenek, s 70 százalékuk nagyobb átláthatóságot szorgalmaz. A munkahelyeket illetően a megkérdezettek alig 13%-a érzi úgy, hogy nagy, illetve nagyon nagy esély van munkahelyet találni.
A legnagyobb bizalmat az egyház (77,8%), az oktatási intézmények (57,4%), a sajtó (47,8%) és a Polgármesteri Hivatal (44,5%) élvezi. Utolsó helyen a pártok állnak, mindössze 12,8%-kal. A megkérdezettek 51%-a gondolja úgy, hogy az építés előtt álló, de Nagybányát elkerülő autópályák és gyorsforgalmi utak miatt a város elszigetelődik.
Ami vizsgálatba bevont személyeket illeti, a megkérdezettek 50,6%-a volt nő, tehát e tekintetben nagyjából fele-fele volt az arány. Az életkorok tekintetében a következő arányok alakultak ki: 18 és 24 év között 22,7%, 25 és 34 év között 21%, 35 és 44 év között 26,2%, 45 és 54 év között 14,1%, 55 és 64 év között 10,2%, 65 év fölött pedig 5,8%. Felekezeti hovatartozás szerint: ortodox 67,9%, római katolikus 12,5%, református 8,5%, görög katolikus 5,4%. A fennmaradó 5,7% más felekezetű. A nemzetiségi arány: román 79%, magyar 17,8%, roma 1,1%, német 1%. Ami a megkérdezettek jövedelemkategória szerinti megoszlását illeti: 40,8% nyilatkozta, hogy egyik napról a másikra él, 36,5% él elég jól, 6,6% vallotta be, hogy az átlagnál jobban él, és mindössze 1% mondta, hogy mindent megengedhet magának, amit megkíván. 15,1% nyilatkozott úgy, hogy még a legszükségesebb dolgokra sem futja jövedelméből.
S még egy adalék: a megkérdezettek 90%-a nyilatkozta, hogy nem tagja egyetlen politikai pártnak sem.
Tamási Attila
A Magyarországi Kárpát Egyesület és az Erdélyi Kárpát Egyesület közös szervezésében diaporáma vetítésre kerül sor január 30-án, vasárnap 18 órakor a Teleki Magyar Házban. Téma: a Kárpát-koszorú nemzetközi túramozgalom. Kitűnő alkalom arra, hogy találkozzunk és elbeszél|gessünk az alapcsapat öt tagjával, köztük Ratiu Krisztiánnal, az EKE Gutin-osztályának tagjával. Szeretettel várunk minden természetbarátot, érdeklődőt!
Kiállítás Wagner Péter kolozsvári származású budapesti építész rajzaiból és fényképeiből, a Művelődés folyóirat és a Teleki Magyar Ház szervezésében. Megnyitó: február 10-én, csütörtökön 17.30 órai kezdettel. Közreműködnek a Gesztenyefa Együttes és a nagybányai Táncház tagjai. Vasile Susca maszk-kiállítása február 8-ig látogatható a Teleki Házban.
Közhírré tétetik! Szinérváralján a farsangi bál február 4-én, 19.00 órakor kezdődik! A Chilly Vendéglőbe" gyűljön apraja-nagyja, ha a mulatságra 250 000 lejt áldozna. Lesz ott móka, kacagás, tombola és táncolás, viccelődés, versengés, lakodalom, temetés. Aki eljön, haza ne siessen, hogy virradatig velünk nevessen! A helyi RMDSz szervezésében sorra kerülő bál fővédnöke: Böndi Gyöngyike prefektus.
Február 5-én, jövő szombaton a legutóbb elmaradt filmeket láthatják a Teleki Magyar Ház filmklubjában:
16 órától: Csibefutam, magyarul beszélő angol animációs film, 80 perc.
18 órától: Sose halunk meg (1993). Koltai Róbert első, nagysikerű rendezése. A kb. 85 perc hosszúságú színes produkció megtekintését csak tizenkét éven felülieknek javasoljuk!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
... tartja a mondás. Igen ám, de most jég és hó borítja az utakat, s a témát is egyben, így nem tudni, hol kell lehajolni és kibányászni azt a bizonyos mindennapi (-heti) betevő gondolatot.
Vannak ugyan nagy, nehéz, a hó alól is látványosan kidudorodó témák, de azokat nem ajánlott megbolygatni. Legalábbis egyelőre nem. Aztán vannak forró témák, amelyek szabályosan megolvasztják maguk körül az ártatlanság fehér leplét. Kirívóak, már-már magamutogatók; mindenkinek tele van velük a hócipője. Aztán vannak téli álmot alvó témák, amelyek saját maguktól szenderedtek el. Kész merénylet az Olvasót hasonló altatódalokkal" untatni.
Vannak továbbá tiltott, tabu témák is. Ezek általában a Behajtani tilos!" táblával jelzett utcákban lelhetők fel. Elárulom: egyik éppen a Trianon utcában található. Tudják: az 1920-as és a 2004-es utcák kereszteződésénél, a Scânteii utcával párhuzamosan. Ott azért nem keresgélek, mert a legkisebb büntetés is 50 millió lej. Még rámenne félhavi fizetésem... ha egy évek óta veszteséges állami vállalat igazgatója volnék. Szerencsémre (vagy szerencsétlenségemre) nem vagyok az, így legfeljebb az adósok börtönébe kerülhetnék. De ez sem szerezne számomra túl nagy örömöt...
Aztán vannak még csalóka témák: a friss hó alatt lapulnak, s ha lábunk véletlenül rájuk téved, úgy terülünk el, mint Budapest a Duna mentén. Egyáltalán nem biztos, hogy utána még talpra tudunk állni (piacgazdasági és politikai értelemben egyaránt), hacsak arra nem adjuk áldásunkat, hogy a hókotrók" simítsák el az egészet. De ezt csak azoknak ajánlom, akikről minden lepereg, akár falról a borsó. A pszichikailag kevésbé kiforrott egyének" csak megundorodnának önmaguktól.
Most, hogy ilyen szépen és szakszerűen elmagyaráztam Önöknek a téma-helyzetet, s a rovatnak szánt hasáb is megtelt, csak annyit tanácsolhatok: legyenek óvatosak, ha az utcán sétálnak! Figyeljenek a fentről érkező hógolyókra, és arra, hogy hová lépnek! Környezetünk csak megtévesztési céllal öltözött az ártatlanság fehér ruhájába. (tami)
A Napsugár" és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége idén is meghirdeti a II. Országos Mesemondó Versenyt, három korosztály számára. Az I-IV. és az V-VIII. osztályosok legfeljebb 3 perc, a középiskolások 5 perc alatt elmondható népmesével nevezhetnek be. A megyei szintű döntőt a Tanfelügyelőség idén is a Teleki Magyar Házban szervezi, február utolsó szombatján. Minden korcsoportból 2-2 mesemondó jut tovább az országos versenyre, amelyet A Magyar Nyelv Napjai" keretében szerveznek meg. Kérjük a pedagógus kollégákat, hogy január végéig nevezzék be tanítványaikat Váradi Izabella tanfelügyelőnél!
A Kamerata Euroart Zenekar örömmel hívja a nagybányai klasszikus zene kedvelőit 2005. január 31-én, hétfőn 18.00 órára, a nagybányai Művészeti Középiskola koncerttermében tartandó hangversenyre. Műsoron:
Doru Popovici: Kájoni kodex szvit
Telemann: Fantázia két gitárra
Vivaldi: Hangverseny két hegedűre, gordonkára és zenekarra.
Bartók: Tíz darab gyermekeknek
Közreműködnek: Petreus Marius, Schek Norbert - gitár, Herki József, Herki Cristian - hegedű, a művészeti középiskola tanárai, valamint Câmpan Alexa - gordonka, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia hallgatója.
Vezényel: Roman Adrian tanár.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör nagy sikerrel bemutatott A KÖR KÖZEPÉN ÁLLUNK(?)" című zenés-humoros kabaréját folyó év február 4-én, pénteken 18.00 órai kezdettel újra láthatja a kedves nagybányai közönség.
Jegyek elővételben: csütörtökön, február 3-án, 10.00-13.00 óra között a Városi Színház jegypénztáránál szerezhetők be, vagy ugyanott, az előadás előtt egy órával.
Felhívjuk kedves máramarosszigeti nézőink figyelmét, hogy a fenti előadást holnap, január 29-én, szombaton 18 órától tekinthetik meg a Zeneiskola előadótermében.
Jó szórakozást!
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Egyházmegyéinek és Egyházközségeinek
Az Egyházkerület Igazgatótanácsának, valamint az Esperesek és a Gondnokok Kollégiumainak egyetértése alapján és 2005. január 25-i közös határozata értelmében, ezennel széleskörű adománygyűjtésre hívjuk fel valamennyi gyülekezetünket: a dél-ázsiai természeti katasztrófa áldozatainak a megsegítése céljából. Tisztelettel kérjük, hogy egy vasárnapi perselypénzt hirdessenek meg és rendkívüli adományokat gyűjtsenek erre a célra miként a délvidékiek vagy az árvízkárosultak javára is tették ezt annakidején.
Terveink szerint összegyűjtött adományainkat egységes módon a Sri Lankán felépítendő MAGYAR FALU elnevezésű település számára ajánljuk meg, olyan módon, hogy erőnk szerint, a begyűlt összegtől függően az általunk felépített házakat erdélyi házaknak" fogjuk elneveztetni. Előzetes számítások szerint egy-egy ház ára mintegy ezer (1000) dollárba kerül.
Isten szerelme indítson bennünket jókedvű adakozásra, rászorult Testvéreink javára!
Tőkés László püspök,Kovács Zoltán főgondnok
Január 31-én, hétfőn 18.30 órai kezdettel, az RMDSz szinérváraljai székházában kerül sor a helyi szervezet tisztújító közgyűlésére. Az elnökség mindenkit szeretettel vár! A fiatal, tettrekész szinérváraljai magyarok jelenlétére különösen számítanak a szervezők!
Deák László, az EKE Gutin osztályának elnöke:
(BÚSz-interjú) 1880-ban Nagyszebenben alakult meg a Siebenbürgischer Karpathen-Verein", amely a turisztika felkarolását és fellendítését tűzte célul. Kezdetben Brassó, Szeben, Maros és Beszterce-Naszód megyékben működött az egyesület, s egyebek mellett mintegy 22 turistaházat is üzemeltetett. 1891-ben Kolozsváron is létrejött egy hasonló, immár magyar nevű szervezet: az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület, a mai EKE jogelődje.
Az első nagybányai egyesület, amely turisztikai jellegű célokat is kitűzött maga elé, a Torna és Korcsolyázó Egyesület", 1891-ben alakult. Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület" Gutin-osztálya 1897 márciusában jött létre. Megalakulásában, s a további tevékenységben nagy szerep hárult Felsőbányára, amely időközben a környékbeli turizmus központjává vált. A hatalomváltást követően új keretek között indult útjára a szervezett turistamozgalom: 1932-ben Kolozsváron, ugyanabban az évben Nagybányán is megalakult az Erdélyi Kárpát Egyesület", amely azonban a második világháborút követően ismét megszűnésre ítéltetett, s csak 1989 után szerveződött újjá. Egyik legsikeresebb osztálya a nagybányai Gutin-osztály. Az alábbiakban a Deák László elnökkel készült interjút olvashatják.
A Gutin-osztály 1998. március 25-én alakult. Az alakuló gyűlésen ott voltak a régi, a kommunizmus előtti EKE egykori tagjai Altnéder László, Bene Mihály, Bortnyik Béla , de szép számban voltak jelen fiatalok is. 2001. szeptember 11-én hivatalosan is csatlakoztunk az EKÉ-hez. Tavaly a legújabb törvényi rendelkezések értelmében, miszerint nem elég országosan bejegyezni egy szervezetet, hanem minden megyei tagszervezetnek külön be kell jegyeztetnie magát mi is megtettük a szükséges lépéseket, s április 7-től önálló jogi személyiséget nyertünk. Az EKE jelenleg 16 osztállyal és három társult szervezettel működik. A bejegyzett osztályokon kívül azonban sok helyen kisebb-nagyobb csoportok is tevékenykednek, amelyek csupán a természetjárás öröméért találkozgatnak.
Jelenleg hány tagja van az EKE Gutin-osztályának?
Úgy ötven-hatvan aktív tagunk van, akik rendszeresen eljárnak a gyűlésekre, túrákra, fizetik a tagsági díjat. Egyébként legalább százötvenen mondhatják el magukról, hogy valamilyen formában már volt, vagy van közük a Gutin-osztályhoz.
Helyi szinten hogyan tevékenykednek? Vannak az osztálynak szakrészlegei?
Nincsenek. Próbálkoztunk külön környezetvédelmi, vagy fotós részleg megalapításával, de aztán feladtuk, nem láttuk értelmét. Hiszen valamilyen szinten mindegyik tagunk foglalkozik ezekkel a dolgokkal, s ha három-négy ember komolyabban fotózik, azért még nem kell külön alosztályt, vagy munkacsoportot létrehozni. Így sokkal hatékonyabb a munka... Tulajdonképpen annyi minden szerepel az országos alapszabályzatban az országos vezetőségi gyűléseken alaposan megtárgyaltuk ezeket a működési, tevékenységi köröket , hogy új tevékenységi köröket már egyszerűen lehetetlen kitalálni. A másik dolog, hogy mindenik osztály különálló, divatos kifejezéssel élve abszolút autonómiának örvend. Az országos vezetőség csak összefogja, felvilágosítja, segíti a szervezeteket, már amennyire tudja.
A környezetvédelem tekintetében mit tehet az EKE Gutin-osztálya?
Inkább a túrázásra szakosodtunk, tehát a túrázások, fotókiállítások, kiállítások, útjelzés-festések jelentik a fő tevékenységi területet. Az aktív környezetvédelmmel kevésbé foglalkoztunk. A legújabb természetvédelemmel kapcsolatos ténykedésünk: elvállaltuk, hogy a 11. számú Általános Iskola (N. Iorga) harmadikosainak egy éven keresztül tanítunk természet- és környezetvédelmet. Minden hétfőn egy órát, amit be is vettek a tantervbe. Csillagászatra, egészségtanra oktatjuk őket, s persze turisztikáról, természetjárásról, természetvédelemről is beszélgetünk. Magyarországon már komoly tanterv van erre vonatkozóan, tankönyveket adnak ki... Ezekből próbálunk oktatni, persze kiegészítve a helyi tudnivalókkal. Nagyon fontos, hogy a természetet már ebben a korban megszerettessük a gyermekekkel. Aztán volt olyan, hogy hegyi utakat takarítottunk meg a gallyaktól, ágaktól, vihar által kidöntött fákat vágtunk ki, párszor a vízgyűjtőnél is végeztünk nagytakarítást. Apróságok, de mondhatjuk, hogy ez is a környezetvédelemhez tartozik.
Az elmúlt évek túrái közül melyik volt a legemlékezetesebb?
A Radnai rhododendron-túra, amelyet a rhododendron nyílásakor szervezünk, már hagyománnyá vált. Szeptember végén, október elején van a Cibles-túra, újabban mindig a nagybányai Gesztenye Ünnepség időpontjához igazítva. Ezen kívül sok helyen jártunk már: a Tátrában, az Alpokban, s természetesen a máramarosi hegyekben. A Kárpát-koszorú túrán, amely nemrég zajlott le, egyesületi tagunk, Ratiu Krisztián volt az egyedüli erdélyi résztvevő, aki a teljes távot teljesítette. Erről a túráról pont vasárnap 18 órai kezdettel fogunk vetítést tartani a Teleki Magyar Házban.
(befejezés a következő lapszámban)
Idén hatodik alkalommal, módosított versenyszabályzattal hirdette meg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszéke a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyt V-VIII. osztályosok számára, azzal a reménnyel, hogy újabb iskolákat is sikerül bekapcsolni a vetélkedőbe. A verseny célja a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése; a versenybe való bekapcsolódással nem csak anyanyelvünk ápolását, hanem az általános műveltség fejlesztésének ügyét is szolgáljuk.
Erdélyben egyedülálló módon Máramaros megyében a Tanfelügyelőség szervezi meg az iskolai és megyei szakaszokat, összesíti az eredményeket és továbbítja őket a Magyar Nyelvészeti Tanszékre. A helyi/iskolai szakaszok december végén zajlottak, a továbbjutott diákokkal és tanáraikkal a verseny megyei szakaszán, a Németh László Gimnáziumban, március 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor találkozunk.
V. osztály: Győrfi Tamás, Pethő Dóra, Rigán Levente, Cernestean Noémi (Nagybánya), Kiss Szakács Rudolf, Lendeczki Henrietta (Felsőbánya), Vas Boglárka, Asztalos Előd (Szinérváralja), Sebők Ede, Turuczkó Dóra (Koltó), Szabó Imola (Szamosardó), Molnár Izaura, Cupás Timea (Domokos)
VI. osztály: Bajna Zoltán, Butka Diána, Csoma Ágota, Várady Csongor, Czumbil Krisztina, Kulik Árpád, Tuns Paulina (Nagybánya), Fuksz Emese, Katona Brigitta (Felsőbánya), Sándor Orsolya, Hilbert Valter (Szinérváralja), Bencze Szilvia, Móré Emőke (Koltó), Lakatos Csilla (Szamosardó), Miklós Izabella, Pop Mónika (Domokos)
VII. osztály: Krasznai Vivien, Maris Beáta, Zaváczki Edit, Kovács Emese, Moldován Blanka, Virágh Imola (Nagybánya), Kovács Apollónia, Kremmer Bernadett (Felsőbánya), Nagy Erika, Jakab Kárin (Szinérváralja), Máté Dávid (Koltó), Váncza Csilla (Szamosardó), Molnár Helga Mária, Kupás Izabella (Domokos)
VIII. osztály: Bordás Eszter, Váradi Timea (Nagybánya), Vernóczi Emese (Felsőbánya), Debreczeni Stefánia, Lukáts Melinda (Szinérváralja), Sebők Dóra, Motica Helga (Koltó), Lakatos Bíborka (Szamosardó), Ungur Melánia, Molnár Tibor (Domokos).
Váradi Izabella
Dr. Szöllősy Tibor (Técső, Ukrajna):
(BÚSz-ajánló) Borítékot hozott a posta. Benne kis könyvecske, sárga fedőlappal, a Máramarosi havasok" máramarosi magyar költők, írók tizedik alkalommal megjelent antológiája. Jubileumi kiadást vehettünk tehát kézbe, amely a szerkesztők, dr. Serényi-Sprenger Ferenc, Iosif Pop, Fábri Sándor és Takács Sándor munkáját dicsérve, nehéz anyagi körülmények között is hirdeti: vannak még jó tollú, az irodalom, a magyar múlt és művelődés iránt érdeklődő emberek a Tisza-partján. Az érdekes egyház- és várostörténeti, művészeti írások, versek mellett örömmel fedeztük fel ezúttal is dr. Szöllősy Tibor técsői orvos-író karcolatait. Az alábbiakban ezek közül olvashatnak egyet. Reméljük, a kötet beváltja a hozzáfűzött reményeket, miszerint ahogyan az előszóban áll legfőbb célja nemes szórakozást nyújtva a béke és nyugalom mezejére csábítani a kedves olvasót. (dl)
Igyekeztem, de így is hetedikként érkeztem: a magyar szervezet székházának előszobájában várva soromat egy idős férfi mellé ültem, akit jól ismertem, a családját is, mert évekig szomszédok voltunk, az unokáival egy iskolában tanultunk. Kölcsönösen üdvözöltük egymást, majd beszélgetni kezdtünk:
Örülök, hogy láthatom, Laci bácsi. Hogy szolgál az egészsége?
Köszönöm érdeklődését, meglennék, csak hát sípol a tüdő, meg nehézkes a járás.
Nem volt ez szokványos válasz a szokványos kérdésre, mert ekkor vettem észre hiányzott az egyik lábfeje.
Mintha megértette volna érdeklődő pillantásomat.
Meg kellett válni hűséges társamtól mutatott lábára. Szibériából hoztam haza a nyavalyámat, a lábfagyást, a Gulágról. Elvoltunk évekig egymással, de cukros lettem, üszkösödni kezdett. Az orvosok tanácsolták, hogy amputálni kell, így még lesz remény... Pedig hát a nyolcvanon túl már szűkösen mérik a reményt.
Sosem lehet tudni, mindannyian a Mindenható kezében vagyunk...
Ami igaz, az igaz... Te is az Igazolványért jöttél?
Persze, nagy dolog ez. Örültem, hogy ilyen hálás témára terelte a beszéd fonalát.
Én meg a nevemért jöttem ejtette ki hangsúlyozottan, majd némi szünet után, folytatta. Úgy jöttem hozzájuk pillantott az iroda ajtaja felé, mint a jó orvosokhoz, akiktől gyógyulást várok.
Nem egészen értem, Laci bácsi.
Elmondom én neked. Tudod, fiam, nekem Bökönyi a becsületes nevem s mint te is tudod László a keresztnevem. Bökönyi volt minden felmenő ősöm, azok a gyermekeim, az unokáim. Csak éppen én nem vagyok az.
Az meg hogy lehet? néztem rá csodálkozva.
Már pedig lehet, vagyis lehetett. 47-ben, mikor hazavezérelt a Jóisten a Gulágról, amiről te is hallottál, hisz a te nagyapád is megjárta azt a poklok poklát, itthon jelentkeznem kellett a milícián, ahol kiállították a pasaportot. Mikor belenéztem, hát nem hittem a szemeimnek: Bekeni volt beírva Bökönyi helyett. Mondtam is legott a bárisnyának, aki kiállította a papírt, hogy én Bökönyi vagyok, és nem Bekeni. Hej de nem tetszett neki, hogy rászóltam! Azt ripakodta: örüljek, hogy egyáltalán élek, ott kellett volna megdöglenem Szibériában, meg hogy a régi világgal elmúlt a nevem is és hogy a szláv nyelvben valami könyvre mutatott az asztalán nincs ö betű, meg ipszilon sincs.
Kis szünetet tartott, miközben fogadtuk az újonnan érkezők köszöntéseit, majd folytatta:
Mikor megalakult a kolhoz hát bevittek engem is. Valami fiatal gyerek volt az írnok, aki a munkanapokat jegyezte. Kérdezte a nevemet, mondtam neki a valódit, de sehogy sem tudta kisilabizálni. Szólt: hozzam el a pasaportomat. Vittem.
Na látja csattant fel, mikor beleolvasott , maga nekem ötöl-hatol, mikor ide az van írva, hogy Bekeni. Így is írta a nevemet.
De volt még furább eset is. A kolhoz párttitkára, ő volt a földön járó atyaisten abban a világban, egy leszerelt orosz katonatiszt volt. Az még a Bekeni-t se tudta megjegyezni, hát nagyritkán, ha szóba kerültem azt mondta, hogy Masztilov, mert hát oroszul az kenést, bekenést jelent.
Évek múltán, mikor cserélték a személyiket, már meg se kérdeztem, csak átírták a régiből a nevemet. Egyszóval: Bekeni lettem és maradtam. Bekeni, Elkeni, Lekeni. ironizált kesernyés mellékízzel Laci bácsi.
Mély lélegzeteket vett, mint aki pótolja tüdeje éhségét, majd folytatta.
Jut is eszembe, egyszer mégiscsak volt. A nyolcvanas években meghivót kaptam testvéremtől, akit sorsa Debrecenbe vezérelt, hogy látogatnám meg. Milliónyi papírt kellett beszereznem, de mire a végére jártam, nem fogadták be tőlem azokat.
Mit hazudozik itt össze-vissza mordult rám a milicista tiszt. Azt állítja, hogy a meghívó testvére, vérrokona, holott maga Bekeni, az meg Bökönyi. Többet nem is próbálkoztam.
Próbáltam aztán belenyugodni, hogy nekem már Bekeniként kell leélni a maradék életem.
Összerándultak arcának pókháló ráncai.
De hát lett ennek folytatása is. Mikor az ukránok lettek a gazdák, újra cserélni kellett a pasaportot. Abba meg azt írták: Bikini, mert hát az orosz e betű átment i-be.
Elvették a fiatalságomat, vagyonomat, egészségemet, tönkre tették a családomat, jövőmet, ráadásul pőrére vetkeztették a nevemet is, mint az atombomba a Bikini-szigeteket nevette el magát hangtalanul, de látható keserűséggel. A kevéske nyugdíjamat is Bikini-ként kapom, pedig Bökönyiként többet kapnék próbálta oldani a hangulatot.
Végül is azt mondta Laci bácsi, hogy orvosokhoz jött.
Hát igen. Nem kell nekem, fiam már semmiféle kedvezmény, nem fér az az én időmbe. Csak azt akarom, hogy gyógyítsák meg a lelkemet, mert jobban meg van csonkítva, mint a lábam. Adják vissza ősi jussomat, az ö betűket. Azt beszélik, hogy itt magyarul állítják ki az Igazolványt, hát azért jöttem. Hozzám hajolt. Már kifaragtattam a fejfámat is és rávésettem: Bökönyi László. Tenyérnyi csend után hozzátette:
Ha volna még jártányi erejem, úgy elmennék Budapestre és megköszönném mindazt, amit értem, értünk tettek és tesznek. Megmondanám, hogy most már egy Bikinivel kevesebb és egy Bökönyivel több él ezen a fertályon... Még azt is kérném: koromra való tekintettel engedjék meg nekem, hogy hadd szavazzak, hadd válasszak én is, mert bizony hogy tudom kire kell...
Még talán mondott volna valamit, de nyílt az ajtó és szólt az adatfelvevő:
Bökönyi László, tessék befáradni!
Laci bácsi korát meghazudtolóan állott fel. Reszkető ujjai lágyan simultak tenyerembe, rám kacsintott:
Na hallottad?! Most már az vagyok, aki voltam.
(BÚSz-információ) Érdekes, hangulatában a farsangi időszakhoz kapcsolódó kiállítás nyílt a múlt csütörtökön a Teleki Magyar Házban. Az izaszacsali Vasile Susca kecske- és báránybőrből készült népi maszkjait, a máramarosi román falvak téli ünnepeinek nélkülözhetetlen tartozékát Iuga Georgeta muzeográfus, a Iuga Alapítvány és az ARTEM (Hagyományos mesterségek és művészetek máramarosi akadémiája) vezetője mutatta be.
Vasile Susca 1961-ben született Izaszacsalon. A mesterséget foglalkozása szerint szűrszabó édesapjától örökölte, de ikonokat is festett, szeret faragni, s képek és bútorok restaurálásával is foglalkozott. Egy ideig a helyi művelődési házat igazgatta. 1991 óta készít maszkokat, a szabóműhely hulladékaiból. Munkájában két fia segíti, akiket egyedül nevel otthonukban, egy kiszáradt patakmeder partján fekvő öreg vízimalomban. Kiállításait országszerte számos településen, de a határon túl, Philadelphiában, a velencei álarcfesztiválon, valamint Hannoverben, Bécsben, Berlinben, Magyarországon és Szlovákiában is megcsodálhatták. Mint meséli: leginkább a németországi turisták érdeklődnek alkotásai iránt, de nemrég egy római üzlet megrendelésének is eleget kellett tennie, s örömmel tapasztalta, hogy Máramarosszigeten magyar turisták vásároltak meg többet is munkáiból.
A nagybányai tárlatmegnyitó végén a koltói Somfa Együttes és a nagybányai táncház tagjai tartottak, Tolvaj Dénes életét idéző, színes-hangulatos előadást, Tamás S. Erzsébet vezetésével. A kiállítás keddtől szombatig, naponta 13-18 óra között látogatható, vasárnap és hétfőn zárva.
Szeretettel várjuk az érdeklődő (és vásárló) közönséget!
Láttam egy kocsit. Hátul, az EU csillagai alatt egy kicsi H betűvel. Elöl, az ablakon belül, jókora nemzeti színű szalag ékeskedett, a baloldali fehér mezőben egy kicsi, fekete Nagymagyarország térképpel, középen pedig felirattal: Engem ne bántsatok, én igennel szavaztam."
Megdöbbentő, hová jutottunk. Hová jutott a mostohaanyaország állampolgára, a félelemhez szokott, gyűlöletre nevelt és a majd mindent az anyagiakon keresztül látó magyar. Magyar? Vajon mit szólna a bécsi császárt békére kényszerítő Bocskai fejedelem az ilyen magyarhoz? Igaz, az ő seregének zömét a hajduk meg a székelyek alkották. A magyarországiak jó része akkor is szolgált. A bécsi császárt szolgálta. Ezért van ma Bocskai koronája a bécsi Schatzkammerben, és nem Budapesten. Nem kérte senki, sem régen, sem most. Jó hogy van szobra Genfben, de nincs Erdélyben. Magyarországon sem sok.
A magyar ma nem a bécsi császárt, hanem a brüsszeli, strasbourgi urakat szolgálja. Nem mer egyedül határozni sorsáról, sorsunkról, mert Istenem, hátha nem eurokonform az, amit tenni szeretnék". Istenem, meg ne sértsem a szomszédok érzékenységét!" Hát a MI érzékenységünk hol van, uraim? Ki törődött a mi érzékenységünkkel akkor, amikor a magyar kormányfő teli torokból üvöltött NEM-et a kettős állampolgárságra? S a magyar pártkormány pénzt, időt nem kímélve bíztatta a magyar választót testvérei (?) megtagadására? Érzékeny" szomszédaink körberöhögtek minket: mit akartok a magyarjaitokkal, hiszen nekik sem kelletek! A szerbek pedig, mintegy válaszul, fütyölve mindenki érzékenységére, a világ minden szerbjének megadták a kettős állampolgárságot, szavazati joggal, mindenestől. Ezek után sem szégyenli magát a jelenlegi magyar vezetés? Ugyan, ugyan. Saját nagy diadalának tekinti, hogy azt csinál az ország lakosságával, amit akar. A pártérdek a nemzet érdekei felett!
Kíváncsi vagyok, mi járhatott annak az idelátogató anyaországinak a lelkében, aki kitette kocsija ablakába azt a szalagot. Félelem? Mitől? Kitől? Tőlünk?
Nekem odaát már a szemembe vágták, amikor mondtam, hogy erdélyi vagyok: akkor miért nem mész haza? Mi még azoknak a hazafiaknak" sem mondtuk ezt, akik azért jöttek, hogy potyán vásárolják meg értékeinket, s majd a bécsi vagy a müncheni börzén adjanak túl rajta, jó nyereséggel. Ma legfeljebb azért nem fogadjuk az ilyeneket, mert nem adunk el semmit, vagy mert már nincs eladnivalónk.
Vagy a székelyföldi vendéglő ajtajára kitett felirattól félnek? Nem szolgálunk ki magyar állampolgárokat!" Aki ismeri a székelyt, megérti. Hirtelen haragjában kiteszi a táblát, aztán elkezd gondolkodni: ki a szösz jön erre turistáskodni, ha nem édes-mostohatestvéreink?
Szalonta, a hajduváros az is olyan hirtelenharagú fajta visszamondta Turkeve testvérvárosi küldöttségének látogatását. Azóta ők is meggondolták magukat, a megbocsátunk, de nem feledünk alapon.
Vannak akik félnek, nehogy bántsuk őket. Vajon mit gondolnak ezek az urak rólunk? Kivel tévesztenek össze minket? Pest külvárosi csőcselékével?
Nem MINKET", hanem ENGEM" ne bántsatok írja az elsősorban magára gondoló magyarországi autós. Engem. Én. Nekem. Ez a felfogás annak az anyagi szemléletnek a gyümölcse, amely mindent az ÉN prizmáján keresztül lát. Hát már nem tudnak nemzetben gondolkodni, csak én-ben? A többit bánja fene, üssétek, verjétek, csak engem ne bántsatok. De vajon hogyan tudja bizonyítani drága magyar mostohatestvérünk, hogy miként szavazott? Nehéz dolog. nagyon nehéz. mert ugyebár sz.....nak, kárnak nincs gazdája. A 2000-es választások után mindenki, akivel találkoztam, azt mondta: a mai ellenzékre szavazott. Ugyan már! Akkor miért vesztettek?
Nem tudom minek néznek bennünket. Nem bántunk senkit, hölgyeim és uraim. Minket bántottatok meg, nem furkósbottal, fejszenyéllel, hanem azzal, hogy zsebeiteket féltve megtagadtatok minket. Mi inkább sajnálunk benneteket, hogy ilyen mélyre süllyedtetek. Számunkra csak szánalomra méltók vagytok drága NEMesek (Hol van már a magyar nemes! Az igazi!), nem testvéri pofonokat érdemlők.
Ha nem lenne olyan körülményes egy-egy magyar nyelvű tábla elhelyezése, talán kitennénk Nagylaktól Csengersimáig minden határállomásra egy szép nagy táblát: GYERE BÁTRAN, TÉGED NEM BÁNTUNK!
Nem bántunk senkit, csak talán ezután túristaként fogunk kezelni minden a schengheni vasfüggöny mögül érkezőt. Nem másként! És nem kell kitennetek a kocsiablakra, hogy és mint szavaztatok. Még az uralkodó pártok emblémáit is kitehetitek, legfeljebb kifejezzük véleményünket.
De azért csak gyere, drága mostohatestvér. TÉGED nem bántunk!
Az első nagybányai folyóirat, amely több évtizeden át jelent meg, a Nagybánya és vidéke", 1880-ban, hatodik évfolyamában, több cikket közölt az akkori egészségügyi helyzetről. Ezekből idézzük a következőket:
A május 4-i, 18. számból megtudhatjuk: városunkban az orvosok száma egyel szaporodott. Dr. Goldstein Mór úr költözött ide Szilágy-Csehről, hol két és fél éven át praktizált és mint körorvos működött. Az ottani elöljáróság sajnálatát fejezte ki eltávozása felett s hivatalos iratában igen kedvezőleg nyilatkozik a fiatal orvos praxisáról. Különben megemlíthetjük, hogy dr. Goldstein Mór úr, a kolozsvári egyetemen az orvostudományi kar által 1875/6 tanévre kitűzött 100 forintnyi pályadíjat már mint IV. éves orvostanhallgató nyerte meg egy a belgyógyászatból kitűzött pályakérdésre beadott munkájával."
Június 22-én a 25. számban a következőket lehetett olvasni Fürdő megnyitás" címmel: Tisztelettel tudomására hozom a n.é. közönségnek, hogy a bajfalusi kies gyógyfürdőt mely nem meszsze Felsőbánya városától az országút közelében fekszik megnyitottam. Remélem, hogy a folyó évi fürdőidény alatt is a t. közönség meleg pártfogásával fog megtisztelni, miután a kellő rend és tisztaságról gondoskodtam, főtörekvésem pedig oda fog irányulni, hogy mindig egészséges és ízletes ételek és italok, valamint készséges és pontos szolgálattal t. vendégeim megelégedését magamnak kiérdemeljem. Mély tisztelettel Özv. Oroszlán Istvánné bérlő és vendéglős."
A lap július 13-i, 28. számában Szendy János gyógyszerészről jelent meg egy terjedelmes cikk, aki 82. évében hunyt el. Zemplén megyében, Gálcsécsen született. Tanulmányait az akkor jó hírnek örvendett eperjesi collégiumban végezte és ugyanott lépett a gyógyszerészi pályára 1817-ben, azután Pestre menvén lett okleveles gyógyszerész 1819-ben. Már 1822. évben jött Nagybányára, s itt megtelependő megvette a Smidt-féle reáljogú gyógyszertárt, melyet utolsó időben fiával kezelt (...) Jót tett a szegény emberekkel, ellátta a hozzáfordult tehetetlen betegeket ingyen orvosságokkal s nem kérkedett vele. Részt vett mint városi notabilitás és esküdt polgár a köz-és városi ügyek intézésében. A nagybányai protestáns hitközséget anyagilag segélyezte és támogatta, tíz éven át erélyes gondnoka volt."
November 30-án, a 48. számban két orvosi jellegű hír is jelent meg. Az egyikből megtudjuk, hogy Dr. Lovrich Gyula városunk igen tisztelt főorvosának súlyos betegsége, amelyben több napokon szenvedett, családja és községünk nagy örömére már jobbra fordult."
A másik hír Bakcsy Domokos járásorvosról szól ki jelenleg Budapesten a hírneves fogorvos Máthé Domokos fogászati műtermében gyakorlatilag a fogászatban magát kiképezi, december hó végével, mint kiképzett fogorvos, hazaérkezik. Lesz tehát városunk és vidékünknek állandó fogorvosa."
Dr. Marian Felix
Elhiszed-e, hogy él bennem egy város,
amelyben minden múlt idő jelen?
Itt alszik, virrad, ami meghatároz,
mert belőle bomlott ki életem.
Lelkem lüktet az utcák vérkörében,
amíg az emlékezet körbejár,
hogy bolyongásaiból hazaérjen.
Az otthon csöndje egy kicsit halál,
mintha az üzetést tagadná benne
a falakat számláló oltalom.
Kezdet és vég itt hág a végtelenre:
ez a város a szülővárosom.
Se több, se jobb, mint akármelyik város,
amit az idő rombol, épít, öl,
de az egyetlen, ami értem áldoz,
az egyetlen, mely engem örököl,
s az egyetlen, amit hordok magammal,
míg létezem: a megtartó teher.
Bárhol megszokjuk egymást a falakkal,
de otthont beléjük csak ő lehel.
Őszintén bevallom: fegyverrel kényszerítettek, hogy megírjam az elmúlt hét szégyenteljes bűnügyi krónikáját. Magamtól restelltem ismertetni az aprópénzért elkövetett, arcpirítóan igénytelen "szolgáltatások" (szégyen)listáját.
Az egyik várcai (Oarta) üzlethelyiséget meglátogató betörők (ha egyáltalán azoknak lehet őket nevezni) mindössze 700 ezer lej (azaz 70 egységnyi nehézlej) értékben vittek el üdítő- és szeszesitalokat. Nem is kommentálom az esetet, mert felmegy a vérnyomásom... Pláne, ha belegondolok, hogy egy valamirevaló üveg ital ára egymillió lejnél kezdődik...
Hosszúmezőn (Câmpulung la Tisa) a kontárok egy kerítésen keresztül hatoltak be az egyik udvarba, majd lendületükben betörték a lakás több ablakát is, hogy bejussanak a családi fészekbe. Az ellopott javak értéke (az ablaküvegekben tett kárral együtt) alig érte el a 3,5 millió lejt. Nehézlejben le sem írom, mert a mikroszkopikus összeg elveszne a betűk között. Ugyancsak Hosszúmezőn, ismeretlenek elloptak egy udvarból egy 2 kW-os, kék színű, 3 millió lejt érő villanymotrot. Ezt az esetet csak sznobságból ismertettem, hiszen a villanymotor színe nagyon illik rovatom főcíméhez. Ugyancsak villanymotrot loptak az egyik nagybányai lakos udvarából is. Igaz, a tettes az ott talált alkoholdesztilláló berendezés két alkatrészét (elemét) sem hagyta a helyszínen, így sikerült 20 millió lejnyi kárt okoznia a gazdának.
A Petru Rares utcában, az egyik tömbház alagsorában két pincébe tört be egy Szatmár megyei, 26 esztendős, "szolgálati kiküldetésben" levő fiatalember. A "pincemester" szégyenszemre nem tudott semmit ellopni, mert a rendőrök - a lakók segítségével - elfogták. A Culturii utcában egy kereskedelmi társaság irodahelyiségébe törtek be ismeretlenek. Egy ott árválkodó mobiltelefont vittek el. A kár értéke (ha ki tudják olvasni): 900 ólom-, azaz nehézlej. Az egyik Decebal sugárúton található üzlethelyiségből ruházati cikkeket, iskolástáskákat, egy faliórát és CD-ket loptak el, 8,6 millió lej értékben.
Az egyik törökfalusi (Bucium) lakásból 8 millió lej értékben vitt el egy betörőnövendék javakat: egy arany nyakláncot és egy gépkocsikban használatos hangerősítőt. A 16 éves tanonc nem sok hasznát vehette az ellopott tárgyaknak, mert a rendőrök elfogták. A kihallgatáson az is kiderült, hogy a fiatalember tavaly nyáron már járt egyszer az említett lakásban, akkor 5 millió lej értékben vitt el halászbotokat. Pechére most ő akadt horogra.
Amint azt már múlt héten is említettem, újabban a zsebesek is kezdenek áttérni a minőségi munkákra. Ezt az az eset is bizonyítja, amelyik a nagybányai autópiacon történt, ahol az egyik nézelődő kabátjának a külső zsebéből kiemeltek egy 840 eurót és 840 ezer lejt tartalmazó pénztárcát. Ez még nehézlejben is 3276 lejt jelent. Természetesen, ahogy a mosóporreklámban is mondani szokták: azért vannak kivételek. A Moldovei utcában egy mobiltelefont és egy pénztárcát (amiben hét étkezési jegy, egy bankkártya és 980 ezer lej volt) lopott el egy 29 esztendős fiatalember az egyik hölgytől. A zsebesnek nem volt szerencséje az ellopott javakhoz, mivel egy másik, jó oldalon álló fiatalember galléron ragadta az elfuserált David Coopperfieldet, és átadta a rendőröknek.
A rablók sem tétlenkedtek az elmúlt napokban. Igaz, figyelembe véve teljesítményüket, inkább pihenéssel töltötték volna idejüket. Úgy legalább nem hoztak volna szégyent a szakmára. A Mara parkban egy 15 esztendős srácot támadott meg egy szintén 15 éves rablótanonc. Miután néhány arcra mért ökölcsapással "kicsit megijesztette" az áldozatot, elvette tőle a mobiltelefonját. A kirabolt fiú által adott személyleírás alapján a tettes hiperszuper csali nélkül is simán a rendőrök horgára akadt.
Rossz napok járnak a rablókra, ha már az egykor oly közkedvelt film főhőse, Mannix is lebukott. A rendőrök ugyanis elfogták azt a Mannix Boldijar névre hallgató, 29 esztendős kővárhosszúfalusi (Satulung) férfit, akit korábban rablásért 8 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság. A rablóból lesz a legjobb pandúr mondás úgy néz ki, fordítva nem igaz... (ta)
(Nyugati Jelen) Amint kiderült, hogy Bukarest prefektusa szekus tiszt volt 1989 előtt, Traian Bãsescu nem habozott, s lemondatta. Az államfő azonban nem szándékszik ennyiben hagyni az elmúlt rendszer rettegett titkosszolgálata elleni fellépést.
Jelezte, hogy fontolóra veszi fiatal tisztekkel helyettesíteni a titkosszolgálatok a SRI és a külföldi hírszerzési ügynökség vezetőit, javasolta továbbá az egykori Securitate archívumának az átvilágítási kollégium (CNSAS) és a SRI közös ellenőrzése alá helyezését. Közismert, hogy ötéves tevékenysége alatt a CNSAS állandóan azt nehezményezte, hogy az archívum a SRI-nél van, amely kénye-kedve szerint adja ki az általában megcsonkított vagy erősen "átfésült" dossziékat. Az átvilágítás eredményei lehangolóak: egyetlen leleplezett szekus sincs!
Radu Timofte, a SRI igazgatója egyértelmű nyet-tel utasította vissza az archívummal kapcsolatos államfői kezdeményezést.
Egyvalami biztos: a Securitate utódai nem mondanak le egyhamar kiváltságaikról, sőt körömszakadtig ragaszkodnak hozzájuk. Végül is az utóbbi 15 évben amolyan állam az államban voltak, tevékenységüket legjobb esetben csak minimálisan ellenőrizték. Holott az országnak oly sokat ártó egykori szekusok kordában tartása éppen a demokrácia megerősödésének egyik alapfeltétele, amit egyre többen s egyre hangosabban követelnek.
Többek között az RMDSZ is, mely arányos képviseletet kér a magyarság számára a titkosszolgálatokban, illetve az ezeket felügyelő intézményekben. Igazi liberális szemléletben Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök többször is leszögezte: természetesnek tartja a magyarok részvételét bármilyen közintézmény élén, mivel ugyanannak az országnak a polgárai, mint a többségi nemzet, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel.
Csakhogy a titkosszolgálati tevékenység átláthatóvá és ellenőrizhetővé tétele korántsem egyszerű dolog. Az első nekifutás kudarcba fulladt, amikor Emil Constantinescu nyilvánosan elismerte, hogy legyőzték a szekusok.
Vajon a második próbálkozás eljuttatja a változások szelét a titkosszolgálatokhoz?
Chirmiciu András
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség sajtóirodájának tájékoztatása szerint a testület 2003 októberében elutasította a Közigazgatási és Belügyminisztérium Belföldi Hírszerző és Védelmi Főosztályának kérését a MEDIAFAX és az AM PRESS hírügynökségek bizonyos telefonvonalainak lehallgatásával kapcsolatban. Az Ügyészség azt követően adott ki közleményt, hogy a Ziua című országos napilap hétfői számában megjelent összeállítás szerint Virgil Ardelean, a belföldi hírszerző főosztály vezetője kérte a MEDIAFAX hírügynökség két, és az AM PRESS öt vezetékes telefonjának lehallgatását a korrupcióellenes harc keretében, arra hivatkozva, hogy bizonyos rendőrök titkos információkat adtak ki a médiának.
Radu Stroe (NLP), a szenátus honvédelmi bizottságának alelnöke hétfőn kijelentette: kérni fogja, hogy a testület vitassa meg a Közigazgatási és Belügyminisztérium Belföldi Hírszerző és Védelmi Főosztályának kérését a két hírügynökség telefonjainak lehallgatásával kapcsolatban. Stroe hangsúlyozta: Vasile Blaga belügyminiszternek ismertetnie kell az esetet Traian Bãsescu államfővel. "Nyilvánvaló, hogy Traian Bãsescu elnök, akinek hatásköre a titkosszolgálatokra is kiterjed, nem fog nekik megbocsátani" fogalmazott a szenátor.
(MÚRE-hírcsere) A kanadai tulajdonú Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bányacég Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányáját szeretné létrehozni a romániai Verespatakon. A beruházás során az öt évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezéshez hasonló technológiát alkalmaznának, kitelepítenének több mint kétezer embert, valamint elpusztítanának számos értékes természeti és régészeti értéket. A világ minden részéről több mint ezer elismert régész és szakértői intézet tiltakozott az egyedülálló verespataki régészeti örökség elpusztítása ellen. Miközben a RMGC külszíni bányává változtatja a verespataki Kirnyik-hegyet (Carnic), francia régészek feltáró munkát végeznek a hegy belsejében, és egyedülálló állapotban lévő római kori tárnákat tárnak fel.
2004 januárjában a román kulturális minisztérium hozott egy határozatot, amelynek értelmében megszüntették a verespataki Kirnyik-hegy védettségét. A romániai jogszabályok értelmében a döntés következtében a korábban védett terület visszakerült a gazdaság vérkeringésébe. Mivel a hegy egyedülállóan fontos kulturális örökségnek számít, a verespataki Alburnus Maior egyesület azonnal megtámadta a bíróságon a minisztériumi határozatot.
A gyulafehérvári Fellebviteli Bíróság határozata hatályon kívül helyezte a minisztérium döntését. A bíróság indoklása szerint a verespataki tárnák az ország kulturális örökségét képezik, a minisztérium döntése nem volt tudományosan megalapozva. Kimondták továbbá, hogy a Rosia Montana Gold Corporation feltárási tevékenysége során nem teljesítette a környezetvédelmi törvény által előírt azon intézkedéseket, amelyek kötelezik a kulturális örökség védelmére.
"A mostani döntés jelentős győzelem a verespataki aranybánya beruházás elleni küzdelemben." - jelentette ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) munkatársa. "Románia számára ez precedens értékű, ugyanis megmutatja, hogy a környezet védelme és a kulturális értékek többet jelentenek, mint a pénz vagy a politikai érdekek. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet pénzen megvásárolni, és ezt a bíróság döntése megerősíti." - tette hozzá Eugen David, az Alburnus Maior elnöke.
Románia az utolsó helyen áll ami a középiskolai tanárok fizetését illeti áll az Európai Unió által készitett jelentésben.
A tanulmány szerint egy hazai tanár vásárlóereje 17-szer kisebb mint például luxemburgi és 10-szer kisebb mint litván kollégájáé. A romániai tanárokénál kisebb fizetésük a letteknek van. Az itteni tanárok évente 3.200 és 5.500 euró közötti fizetést kapnak, Luxemburgban egy tanár évi jövedelme meghaladja a 90 ezer eurót. (mediafax)
(RMSz) Idősebb olvasóink még emlékeznek rá: abban a rossz korban, amikor először mehettünk Magyarországra, a határon átkelve kiszálltunk a kocsiból és megcsókoltuk a drága magyar földet"! A Nemzeti Múzeumban meg sírtunk, amikor a minden magyart összetartó Szent Koronát körbejártuk. Könnyeinket törölgettük az Országházban is. Soha nem felejtem el: azon a napon rengetegen akartak bejutni, családunknak esélye sem lehetett, mégis mindjárt sikerült, mert egy éppen sorra kerülő szombathelyi csoportból (jóllehet erre még csak nem is céloztunk) többen átadták a helyüket, amikor megtudták, hogy erdélyi magyarok vagyunk. Az egri kempingben napokig ingyen sátoroztunk, azt mondták erdélyi magyaroktól nem fogadnak el pénzt, fizetnek eleget a nyugat-németek. A paksi kompon egy kalocsai házaspár félórás ismerkedés után balatoni nyaralóját ajánlotta fel egy hétre, csak úgy barátságból. Az nem lényeges, hogy időnk rövidsége miatt nem élhettünk az alkalommal.
Hol van már a tavalyi hó, azaz ölelés? Ki hatódik ma meg, ha átmegy a határon, s hol vannak az említett gesztusok? Miközben kilúgozták belőle a nemzeti összetartozás érzését, annyira átpolitizálták a társadalmat, annyira pártparcellákra osztották a népet, hogy az anyaország ma már közel van ahhoz, hogy inkább taszít, mint vonz bennünket. Félnek, hogy túl sokan költözünk át, s immár azok is félnek, akik átköltöztek (érdekes, a kínaiaktól és a törököktől mintha nem félnének ennyire), aztán elvesszük állásaikat, megrövidítjük nyugdíjukat és a mindenféle szociális juttatást. Bár a politikusok mást mondanak, valójában nem a nemzet részének, hanem otthoni szavazótáborukat befolyásoló eszköznek tekintenek bennünket. Mumus lettünk, velünk ijesztgetik, vagy ha pillanatnyi érdekük úgy kívánja, cukkolják választóikat. Tudva tudják, hogy saját környezetünkben nekünk csak keményen összetartva van némi esélyünk, mégis külön jobboldali és baloldali, meg centrista karámokba akarnak széthányni bennünket, miközben olyan bölcs sületlenségek is elhangzanak, hogy nem lenne tragédia, ha nem vagyunk a parlamentben. Mintha teljesen süketek lennének, hiába kiabáljuk nekik, hogy nálunk a pesti modell már azért sem megy, mert a magyarországitól eltérő közegben élünk, s a szétszakadás a jogból való kirekesztésünket, majd teljes felszívódásunkat jelentheti.
Ám miként a népi bölcsesség tartja, minden kárban van haszon is. Sokak szerint a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kudarca végre rá kell ébresszen bennünket arra, hogy Budapest nem tud és nem is akar megváltani bennünket, ezért mi kell megváltsuk saját magunkat. Dacból is. Mivel? A kemény összetartás mellett saját erdélyi értékeinkkel, ha úgy tetszik a Kós Károly megfogalmazta transilvanizmussal. Vitathatatlan értékeink vannak. Gondoljunk csak arra, hogy a kulturális alkotómunkában, vagy akár az önszerveződésben mennyi mindenben megelőztük Pestet. Kolozsváron létesült az első magyar állandó színház, itt készült az első magyar film. Erdélyben jöttek létre (ha még a sors kényszere alatt is) az első nagy és igazán hatékony civil szervezetek, mint az EMKE, EME vagy az EKE. Mintha jobban tudnánk hogyan kell megőriznünk nemzeti azonosságtudatunkat, mint a pestiek. Még mennyire. Ebből akár leckét is adhatnánk
Szóltunk már a nemrég Sárospatakon tartott régiós értelmiségi találkozóról. Előadásaikban többen is kitértek ezekre a kérdésekre. A neves irodalomtörténész, az IKA elnöke, Pomogáts Béla és Komlós Attila, az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnöke például külön hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság építkezéséhez mennyivel fontosabbak saját értékeink, mint az amit Pestről kínálnak. Dáné Tibor, az EMKE ügyvezető elnöke meg úgy látja, az erdélyi magyarságot mindig a saját belső energiáinak mozgósítása mentette ki nehéz helyzetéből. Románia EU-s csatlakozása előtt ismét jó esélyünk van, hogy haszonnal mozgósítsuk ezeket az energiákat. Önmagunkért, de egy kicsit dacból is, hogy azért is megmutassuk Pestnek.
SIKE LAJOS
(Nyugati Jelen) Kötelező vagyonnyilatkozat minden állampolgár számára, s ezáltal már csírájában megfojtják a korrupciót!
Az ötlet nem vejktől, a derék katonától származik, nem is a Muppets Showban hangzott el. Pedig oda illene!
Az ötlet Románia ugyebár felelős, szakértelemre és erkölcsi tartásra alapozó kormányától származik, méghozzá nem is a 7 tárca nélküli miniszter valamelyikétől, se nem attól a gazdasági minisztertől, aki eddig egy sarki lángossütőt sem vezetett, hanem az összes gazdasági tárca koordinálásáért felelős Adrian Videanu miniszterelnök-helyettes fejében fordult meg.
Egy szűkös lakótelepi panellakás és egy húszéves Dacia. Gondoljunk csak bele: több millió ilyen aktacsomó árasztja el Románia államapparátusát, amely "mellesleg" eséllyel indul a világ legimpotensebb, legkevésbé hatékony bürokráciája címének megnyeréséért.
Nos, éppen eme már eleve túlburjánzott bürokrácia képes lesz villámgyorsan felfigyelni minden gyanús változásra, amely előfordulhat több millió vagyonnyilatkozatban, illetve könyörtelenül fellépni ellene. Például az ellen, hogy Józsi bácsi vagy Sári néni új szemüveggel, kesztyűvel, súlyosabb esetben kabáttal gyarapította vagyonát, holott nyugdíja még a fűtésszámla kifizetésére sem elég! Rögtön le is csapnak a nyilvánvaló korrupcióra. Ionel Blãnculescut, az éppen ilyen pitiáner apróságokra szakosodott korábbi ellenőrzési minisztert megeszi a sárga irigység, az állam mindenkit szigorúan figyel, mint az átkosban, az ország pedig fényesen teljesíti az EU kemény korrupcióellenes kritériumait.
Amelyek mellesleg világosan leszögezik: a nagykorrupciót, a "nagy halakat" akarják. Olyanokat, akik nem tömbházlakásban laknak, hanem a gombamód elszaporodott, kacsalábon forgó villákban, nem "nagykorú" tragaccsal közlekednek, hanem új luxuslimuzinokkal. Többnyire magas rangú közigazgatási pozícióban vannak, kapcsolataik a legmagasabb politikai körökig jutnak el, számos vállalat tulajdonosai, természetesen az anyós, unokaöccs vagy egyéb komák nevében.
Chirmiciu András
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök hétfőn reményét fejezte ki, hogy nem lesz akadálya annak: az Európai Unió április 25-én aláírja a csatlakozási szerződést Romániával. Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnököt Brüsszelben fogadva az EU végrehajtó testületének vezetője üdvözölte az új kormány eltökéltségét arra, hogy felszámolja a csatlakozás előtt még megoldásra váró problémákat. Egyúttal az EU további segítségét helyezte kilátásba ezen akadályok leküzdéséhez, meggyőződésének mondva azt is, hogy nem lesz szükség a 2007-es román csatlakozást - nem elégséges haladás esetén - egy évre eltolni hivatott szerződési záradék életbe léptetésére.
Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök január 24-25-én hivatalos munkalátogatáson vesz részt Brüsszelben. A hivatalos küldöttség tagjaként a kormányfőt Markó Béla szövetségi elnök, oktatásért, művelődésért és integrációért felelős miniszterelnök-helyettes kísérte el, valamint Monica Macovei igazságügy miniszter, Vasile Blaga belügy- és Mihai Rãzvan Ungureanu külügyminiszter.
A munkalátogatás során a hivatalos delegáció tagjai az Európai Parlament (EP) vezetőivel, az EP külpolitikai bizottságának elnökével, az EP-ben képviselt pártok vezetőivel folytatnak megbeszéléseket.
Közös sajtótájékoztatójukon Barroso a környezetvédelem, a versenypolitika, az igazságügyi hatóságok függetlensége és a korrupció elleni harc területét említette olyanként, ahol az EU még az idén haladást remél. Tãriceanu ehhez a média szabadságát, a belügyeket és a gazdasági szerkezet-átalakítást is hozzátette. Jelezte viszont, hogy a korrupció elleni harcban már megtették az első lépést Traian Bãsescu új államfővel közösen. Barroso elmondta, Brüsszel technikai segítséggel, információcserével és anyagi támogatással is segít a korrupció elleni fellépésben, de annak legfőbb eszközei szerinte a teljesen független sajtó és igazságszolgáltatás.
A román kormányfő hangoztatta, hogy hazája teljes, minden más EU-taggal azonos jogú tagállammá kíván válni az EU-ban. Megerősítette, Bukarest eltökélt abban, hogy továbbhalad a csatlakozási folyamatban, és teljesíti a tagság minden feltételét a belépés időpontjára. "Két év kemény munka áll még előttünk" - hangoztatta, hozzátéve, a kormány képes arra, hogy az elvárásokat teljesítse.
Barroso rámutatott, az EU is érdekelt abban, hogy Románia mielőbb tagjai között legyen. Brüsszel minden segítséget hajlandó megadni ehhez. Bukarest évente mintegy egymilliárd euró pénzügyi támogatásra számíthat az EU-tól. "Saját telefonszámomat is megadtam a román kormányfőnek, azon bármikor elér probléma esetén" - mondta a portugál politikus.
Azt is leszögezte azonban, hogy a brüsszeli bizottság komolyan és tárgyilagosan kezeli azt a feladatát, amely a Romániában még fennmaradt problémák megoldására tett erőfeszítések figyelésében áll. Ősszel a testület objektív országjelentést készít Romániáról - jelentette ki Barroso. (MÚRE-hírcsere)
(MÚRE-hírcsere) A vadászat örök időktől a kiváltságosok státusszimbólumának számított. Nemrég a Bihar megyei Bályok (Balc) település közelében, Ion Tiriac birtokán hazai és külföldi előkelőségek társaságában Adrian Nãstase, a Szociáldemokrata Párt elnöke vezetésével igazi vérengzést rendeztek a vadállományban az ilyen magas körökben szokásos úri díszvadászat helyett.
Sajtóértesülés szerint csupán Nãstase egymaga, aki miniszterelnöksége idején nem véletlenül vívta ki magának "az ország első vadásza" címet, 23 vaddisznót terített le. Az öldöklés végeredménye az esti emlékfotón 185 vaddisznó, amiből 40 vadkan, és rengeteg fácán, nyúl, róka volt.
A házigazda, a bankmágnás Tiriac az utóbbi két év alatt 1,2 millió dollárt fektetett be a terület megfelelő elrendezésére és vadállatokkal való benépesítésére, erre az eseményre körülbelül kétszáz személyt szervezett be, minden vendégét hatan szolgálták ki. 180 hajtót alkalmaztak, akik azon a szombaton és vasárnapon 350 ezer lejes napidíjért dolgoztak a VIP-eknek. A szupervadászat vendéglistáján a hazaiak közül Ion Tiriac és fia, Adrian Nãstase, Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszter, Elan Schwarzenberg (Mihaela Rãdulescu tévésztár férje) volt jelen, a külföldiek közül pedig Klaus Mangold (a Daimler Chrysler Service elnöke), Wolfgang Porsche (a világhírű autókonszern tulajdonosa), Julius Meinl (a nevét viselő élelmiszeripari multinacionális vállalat ura), Burchard Bergmann (a Ruhrgas vállalat elnöke), Max Emanuel von Thurn und Taxis herceg, Siegfried Wolf (a Magna Europa vállalat elnöke), Jose Marino Jimenez, Gonzalo Merino Nieto és Jose Luis Zanetti bankárok szerepeltek.
A Bihar Megyei Sportvadászok és Horgászok Egyesületének elnöke, Ioan Silaghi szerint ilyen méretű vadászatot még Ceausescu sem rendezett azon a vidéken (ő megelégedett maximum 50 vaddisznóval), és azokat az állatokat nem kerítették be, tehát volt esélyük a menekülésre. A romániai vadállomány védelmét szolgáló székelykeresztúri AVES Alapítvány elnöke, Szabó-Szeley László szerint példátlan és embertelen vadpusztítás történt azon a bizonyos hétvégén Bályokon, ha az "úri hagyományt" követték volna, akkor egy-két vadat ejtettek volna el, de nem mészárolták volna le a vadállományt.
A CNN munkatársai a történelem egyik legveszélyesebb vírusát fedezték fel a hálón múlt vasárnap. A merevlemez ZERO-szektorát semmisíti meg teljes mértékben, azt, ahol a működéshez szükséges virtuális memória található. A vírus a következőképpen terjed: minden, a levelezési listán található e-mail-címre automatikusan elküldi önmagát A Virtual Card for You névvel. Ha megnyitják ezt a levelet, a gép kézi újraindítást fog követelni (ctr+alt+del). Amikor a gép újraindul, teljesen és véglegesen semmisíti meg a merevlemezt.
Depresszióban vagy fizikai betegségben szenvedsz? Akkor szükséged van egy háziállatra. Az állatok sok olyan ember esetében bizonyultak gyógyhatásúnak, akiknél az orvosok, a pszichiáterek már rég feladták a reményt. Vajon mi lehet az édes szőrmókok titka?
A választ természetükben kell keresni: a melegség, nyitottság, önzetlenség minden emberi betegséget enyhít.
Amerikában számos hajléktalanoknak vagy árva gyermeknek fenntartott intézetben, illetve pszichiátriai kórházakban egyre-másra tűnnek fel a kutyák, macskák, tengerimalacok, hörcsögök, papagájok stb.
Az orvosok szerint a fent említett intézményekkel az a gond, hogy ezeken a helyeken az emberek elszigetelődnek. Sokan már felelősségérzetüket is elvesztették. Így a kedvenc akire vigyázni kell, de simogatni és kényeztetni is lehet ideális az ilyen személyek számára. A kutyák például önzetlenül tudnak szeretni. Kis figyelmet kérnek cserébe, de mikor azt megkapták, akkor nagyon hálásak tudnak lenni.
Az orvosok nagy része azért kétkedéssel fogadja ezt az új gyógymódot. Sokan azt tartják, az állatok csupán megtörik a magába zárkózott ember hallgatását, és így azok elkezdenek kommunikálni a külvilággal. Valóban, sok esetben az állat jelenléte segít, de nem oldja meg a problémát.
Tanulmányok azt mutatják, hogy egy háziállat fizikailag is kedvezően befolyásolhatja gazdáját. A kutyás, macskás emberek vérnyomása általában alacsonyabb. A szőrmókok simogatása nemcsak az állatot, de a gazdát is megnyugtatja, a vérnyomás pedig csökken. A szívátültetésen átesett betegek túlélési esélyei háromszor megnőnek, ha otthon egy házi kedvenc várja őket.
A magányos emberek életében is űrt töltenek be a kedvencek. Az idősek gyakran hasznavehetetlennek, feleslegesnek érzik magukat. Ez az érzés sokszor depresszióba torkoll. A gondoskodást igénylő jószág betölti az űrt, és vidámabbá teszi az idősek életét.
(www.egyperces.hu)
Az aromás fűszerek felgyorsítják az anyagcserét. Segítik a hormonok és az enzimek termelését, hogy mielőbb beinduljon a zsírégetés. Következzenek izgalmas ízű teák, áldásos hatással!
Víztelenít és méregtelenít. Optimalizálja az anyagcserét és az emésztést; az egész hormontevékenységet a zsírégetés szolgálatába állítja.
Forraljunk fel két liter vizet, öntsük le vele 25 g csalánlevél teát. Hagyjuk ázni tíz percen át. Közben pucoljunk meg 2 dkg friss gyömbért, reszeljük le, és tegyük kancsóba vagy termoszba. Szűrjük rá a teát. Kevés mézzel ízesíthetjük.
Csökkenti az éhségérzetet, erőt ad azokon a napokon, amikor koplalunk vagy kevesebbet eszünk. Csekély koffeinje aktivizálja az anyagcserét, beindítja a zsírégetést és a víztelenítést segítő enzimek működését. A kardamom pedig munkára fogja az emésztő enzimeket, amely gyorsan feltörik a zsírraktárakat.
Törjünk össze 10 szem kardamomot, reszeljük le egy fél citrom héját. Mindkettőt tegyük fel főni 2 liter vízben. A főzettel 3 perc után öntsünk le 20 gramm mate teát. Hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le.
Fokozza a fehérje anyagcserét, regenerálja és tisztítja a bélflórát. Javítja az epeműködést és az emésztést. A citromfű megnyugtatja a gyomrot.
Teáskanálnyi citromfüvet és 15 gramm zöld teát forrázzunk le 2 liter vízzel. Hagyjuk kb. 3 percig ázni. Szűrjük le. Fogyasztás előtt csészénként adjunk hozzá 1 kávéskanál mézet.
(www.egyperces.hu)
Best of lemezt ad ki a Basement Jaxx. Tavasszal jelenik meg a Basement Jaxx best of albuma, amely a korábbi nagy sikereik mellett két vadonatúj számot is tartalmaz majd. A U Dont Know Me-ben ismét a fantasztikus Lisa Kekaula énekel majd, az új kislemezes Oh My Gosh-ban pedig Vula Malinga hangja hallható. A március 14-re ígért albumon a duó összes eddigi kislemezes dala megtalálható lesz, így a Good Luck, a Wheres Your Head At, a Lucky Star és a Plug It In is, a fanatikusok pedig rástartolhatnak a limitált példányszámban megjelenő bónusz diszkes változatra, amelyen a B-oldalas nótákon kívül koncertfelvételek és egyéb ritkaságok is lesznek.
Készen van Britney új klipje. Britney Spears a saját kezébe akarta venni a karrierét, és mi lett az eredménye? Az új videója, amit társ-rendezőként is jegyez. A sztár a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem vonul vissza, sőt, máris az új albuma előkészítésén dolgozik. A Do Somethin klipjének készítésekor ő tervezte meg a koreográfiát, ő állította össze az általa viselt ruhadarabokat, és sok jelenet az ő agyából pattant ki. A kész alkotást" a napokban mutatják be, de az Internetre máris kiszivárgott, így a fanatikusoknak csak egy kis kutatómunkájukba kerül, hogy megnézhessék a hivatalos premier előtt.
A Destinys Child álompasi dala". Könnyű dolguk van a Destinys Child hímnemű rajongóinak, a lányok ugyanis közhírré tették, hogy milyen pasira vágynak, méghozzá a Soldier című dalukban. Tényleg kifejtjük, hogy milyen fickót szeretnénk, egészen a részletekbe menően." magyarázta Kelly Rowland. A probléma már csak annyi, hogy a vállalkozó szelleműnek előbb ki kell ütnie a nyeregből a lányok jelenlegi barátját
Ozzyék nagyszabású akciót indítottak. Ozzy és Sharon Osbourne a napokban jelentették be, hogy nagyszabású akciót indítanak az ázsiai szökőár áldozatainak megsegítésére. A rocker körbetelefonálta ismerőseit, és olyan sztárokat sikerült megnyernie az ügynek, mint Gwen Stefani, Pink, a Velvet Revolver, Andrea Bocelli, Robbie Williams, Steven Tyler, Elton John, vagy Rod Stewart. A névsor természetesen még nem végleges. A sztárok együtt veszik majd fel Eric Clapton klasszikusát, a Tears In Heaven-t, és a lemez eladásából befolyó bevételeket a nemes célra ajánlják majd fel. A felvételek a napokban kezdődnek, és mivel lehetetlen volt összeegyeztetni, hogy minden híresség egyszerre jelenjen meg a stúdióban, ezért egyszerre két helyen Los Angelesben és New Yorkban folynak a munkálatok. Eric Clapton 1991-ben írta a Tears In Heaven-t, akkor, amikor a 4 éves kisfia, Conor meghalt.
BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA játék!
Hozzávalók:
1 kg sertésoldalas
40 g Univer Gulyáskrém
40 g Univer Piros Arany
30 dkg csőtészta
2 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 db zöldpaprika
2 kisebb paradicsom
2 leveskocka
3 evőkanál olaj
csipet édes nemes paprika, csipet köménymag
A felszeletelt, megtisztított oldalast a leveskockás vízbe feltesszük kb. 30 percre főni (ettől lesz omlós). Elkészítjük az alapmártást: a hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk, a paprikát, paradicsomot felaprítjuk, majd az olajon megpároljuk. Hozzákeverjük az Univer Gulyáskrémet és Piros Aranyat. Melegen tartjuk. Az oldalast nagyobb serpenyőben megpirítjuk, majd a mártással leöntve még 10-12 percig együtt pároljuk. Közben enyhén sós vízben kifőzzük a tésztát.
Tálaláskor előbb a tésztát halmozzuk szűrőkanállal a tányérra, rátesszük az oldalasokat, majd leöntjük a mártással.
Éjszaka a börtönben. Halk suttogás:
- Hajlandó velem megszökni ma éjjel?
- Mert én vagyok a börtönőr...
- Kérdezhetek tőled két dolgot?
- Az első kérdés:kaphatnék-e több zsebpénzt?
A második: miért nem?
Két öreg bácsika találkozik a szemészeten:
- Régen én is...
Az egyik olasz játékvezető így dicsekedett az őt meginterjúvoló újságírónak:
- Amikor Rómában a mérkőzés után elhagytam a stadiont, több százan kezet csókoltak nekem.
- Dehogyis! Püspökruhába öltöztem, hogy kimenekülhessek a szurkolók közül.
- Mit ért el a VB-n a román csapat?
- Az első hazafelé tartó repülőgépet.
Eltűnt egy műalkotás az óbudai Zichy kastély udvaráról, a több száz kilogrammos kődarabokat feltehetően teherautóval szállították el - mondta az ellopott munka alkotója, Terebessy L. Föld képzőművész. A Sóskúti Homokkő című kompozíció tíz éve állt a III. kerületi, az Óbudai Múzeumnak helyet adó Zichy kastély belső kertjében. A köveket Nagy Kristóf vitte el, aki szintén képzőművész. Kijelentette, nem egy műalkotást pakolt teherautóra, hanem csak néhány ködarabot, amiket annak idején kölcsönadott a szobrásznak. Így a rendőrség most szokatlan helyzetbe került. El kell dönteniük, hogy a 11 éve a kastély udvarán álló kőhalom műalkotás volt-e, és ha igen, kié, a kövek tulajdonosáé vagy a kövekből saját kompozíciót alkotó művészé. (index.hu)
A jelenséget a hét végén észlelték a Monte Marion lévő Igea gyógyszertárban és a környék egy másik üzletében, illetve lakásában. A hőmérőkben lévő vékony higanyszál a forrasztást kitörve szökött ki, illetve számos esetben szakaszosan töredezve jelzett magas, 38-40 fokos hőmérsékletet. Közel kétezer hőmérő vált így használhatatlanná, még a patika hűtőszekrényeinek hőmérői is meghibásodtak, továbbá néhány barométer is megbolondult. A szakemberek azonban egyelőre kizárják, hogy valamiféle ismeretlen eredetű, elektromos mágneses sugárzás lehetett a furcsa jelenség oka. A patikatulajdonos által kihívott olasz csendőrök azt tapasztalták vizsgálataik során, hogy a szomszédos illatszerboltban, illetve a gyógyszertár felett lévő lakásban is hasonló jelenségek észlelhetőek: a higany valósággal meg-, illetve kiugrott a mérőműszerekből.
Egy terhes orosz asszony ejtőernyős ugrás közben kezdett szülni Moszkva környékén. Marika Uszova egészséges lánygyermeknek adott életet percekkel földetérés után. A nyolcadik hónapban levő nő nem vette figyelembe a figyelmeztetéseket, így az ugrás felénél elmondása szerint őrületes fájdalmat érzett, mikor a gyermek megmozdult. Sikerült kontroll alatt tartania az ernyőt, mint később a kórházban elmondta, lábát szorosan összezárva csak arra tudott gondolni, hogy a magzat túlélje. Földetérés után azonnal orvosok siettek segítségére, de ájulás előtt csak annyira emlékszik, hogy odakiabáltak neki, hogy a gyermeke lány. " Szerettem volna a szabadesés örömével, még születése előtt valami igazán szokatlannal megajándékozni a gyermekem" magyarázta. A lány neve Larissza lesz, ami sirályt jelent ógörögül.
Amator barlangkutatók egy távirányítós videokamera segítségével igen értékes mozaikokra bukkantak a hét elején Rómában. Régészek azt feltételezik, hogy Nérónak az egykori Colle Oppio dombon épült pompázatos palotájából vagy esetleg a hozzá kapcsolódó fürdőkből származhatnak a mozaikok. Barlangászok és régészek egybehangzó véleménye szerint ugyanis Néró palotájának eddig feltárt részei csupán töredékét képezik az egykor hatalmas kiterjedésű palotának. Az amatőr barlangászok által most felfedezett mozaikrészleten három meztelen alak egy erjesztőkádban éppen a leszüretelt szőlőt tapossa, egy másik fuvolázik nekik, egy ötödik pedig a szőlőt szedi egy dézsába. A hatalmas mozaik, melynek részleteit a barlangászok nemcsak a robotkamera segítségével vizsgálták meg, kb. 3 méter x 2,5 méter kiterjedésű lehet. A Traianus thermái alatt megtalált hatalmas barlangrendszer csak megerősíti a régészeket azon feltételezésükben, hogy Néró egykori Domus Aurea-ja, azaz aranypalotája" igazából nemcsak több házat, hanem egész városnegyedeket foglalt magában. A Domus Aurea eddig feltárt részletei ugyanis kissé távolabb e