(Interneten) Az egyik legutóbbi kormányhatározat értelmében január elsejétől az országos bruttó minimálbér 2,8 millió lejről 3,1 millióra emelkedik, a teljes munkaidőben dolgozó állami alkalmazottak nem kaphatnak kisebb fizetést. Az Alfa-Kartell szakszervezeti szövetség elégedetlen a kormány döntésével. Véleményük szerint az csak a Valutaalap szempontjait veszi figyelembe, a minimálbért legalább 4,3 millióra kellett volna emelni ahhoz, hogy az fedezze a kiadásokat.
Emelkedik a szavatolt minimális jövedelem is, valamint a sorkatona feleségeknek és az újszülötteknek járó segély öszszege. A garantált minimáljövedelem egy személy esetében 883 ezer lej lesz, kéttagú családok esetében 1,584 millió lej, háromtagú család esetében 2,2 millió lej, négytagú család számára pedig 2,725 millió lej lesz. A jövedelemmel nem rendelkező sorkatonák feleségeinek, valamint az újszülött gyermekek édesanyáinak egyszeri alkalommal kiutalt támogatás összegét 1,86 millióban határozták meg.
Úgy tűnik, 15 ezer lejjel nőni fog januártól a gyermekpénz is, így eléri a 225 ezer lejt. A kormány szociális intézkedésének köszönhetően jövőre több pénz jut majd azoknak a házaspároknak is, akik gyermeket fogadtak örökbe: ők gyermekenként havonta 780 ezer lejt kapnak.
Kis túlzással akár az egész szombati napot a Teleki Magyar Házban tölthetik azok a gyermekek, akiket a kézművességek mellett esetleg egy jó animációs film is érdekel. Talán még a szülők is jó néven veszik, ha az ünnep előtti nagytakarítás sütés-főzés lázában az aprónép" nem odahaza lábatlankodik, hanem valahol hasznosan tölti el idejét, így nekik is ajánljuk az alábbi programokat:
10.00-13.00 óra között gyertyás asztali díszek, mézeskalácsfigurák és csuhéból készült karácsonyfadíszek elkészítésének titkaiba avatja be az érdeklődőket régi ismerősünk, Molnár Judit tanítónéni, Domokosról. Semmilyen alapanyagot nem kell hozni, a költséghozzájárulás azonban 10 000 lej lesz személyenként.
16.00 órától a Jégkorszak (Ice Age) című, 2002-ben készült színes, szinkronizált amerikai animációs filmet vetítjük le a gyermekeknek. Cselekménye húszezer évvel ezelőtt játszódik, amikor a Föld teremtményei megindulnak dél felé, hogy elkerüljék a fenyegető jégkorszakot, a szörnyű fagyhalált. A kivételek közé tartozik egy Manfréd nevű mamut, aki azt szereti a legjobban, ha egyedül róhatja az utakat, valamint egy Sid nevű végtelenül lusta lajhár, aki azt szereti a legjobban, ha semmit nem kell csinálnia... A többit majd megtudhatják a filmből, amelynek vetítése kb. 80 percet fog tartani.
Hogy a felnőttek se panaszkodjanak, a nap végén őket is szívesen látjuk egy vetítésre és egy pohár forró teára. Számukra A zongorista (The pianist) című megrendítő Oscar díjas (2003) filmalkotást készítettük elő. A bemutató 18.00 órakor kezdődik. A filmet rendezte: Roman Polanski, a vetítési idő kb. 150 perc.
Minden rendezvény helyszíne a Teleki Magyar Ház. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
(dávid)
A karácsonyvárás hangulatához mindenki igyekszik tehetsége és lehetőségei szerint hozzájárulni. Kedden a Lendvay Márton Színjátszó Körének Cimborák" gyermektársulata mutatott be betlehemes játékot a Teleki Magyar Házban, szerdán ugyanott az Erdélyi Féniks Szabadegyetem immár hagyományos karácsonyváró találkozójára került sor. Az idei rendezvény vendége, a Újvárosi Református Egyházközség gyülekezete által előkészített program során előbb Tasnádi András Zsolt lelkipásztor szólt a közelgő ünnepekről, majd az egyházközség kórusa és szavalói szereztek örömet a jelenlévőknek műsorukkal. (-helyi)
A gyergyószentmiklósi TÖRÖK ÉVA nemezelt munkáiból, faliszőnyegeiből és asztalterítőiből nyílt kiállítás múlt csütörtökön a Teleki Magyar Házban. Az alkotások megvásárolhatók! Megtekinthetők keddtől-szombatig naponta 13 és 18 óra között.
Minden hétfőn 18.00 órától, kicsiknek és nagyoknak, a Teleki Magyar Házban. Költséghozzájárulás: 10 ezer lej, minden harmadik alkalom ingyenes! Oktatnak: Tamás Sajtos Erzsébet, Csiki Árpád, Nagy Béla.
Adventi és karácsonyi dallamok a középkorból. Előadja a Schola Rivulina Énekkar Gregorián Kórusa. Helyszín: Szentháromság templom. Időpont: december 17-én, azaz MA ESTE 18.30 órai kezdettel!
A Schola Rivulina előadásában, a Szentháromság templomban! December 24-én, 23 órai kezdettel. SZERETETTEL VÁRJUK AZ ESEMÉNYRE!
Közeledik az esztendő vége. Akiket érdekelnek a közös szilveszterezés részletei, jöjjenek el a jövő szerda 19.00 órai megbeszélésre, a Teleki Magyar Házba. Ugyanott az Erdélyi Gyopár legújabb száma is megvásárolható!
Nehéz témát választani olyankor, amikor ennyire eseménydús hetet tudhatunk a hátunk mögött. Mert lezajlott az elnökválasztás 2. fordulója, a magyarországi alkotmánybíróság több mint 1100 választókörzetben érvénytelenítette a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményeit, s még folytathatnám. A bőség sokszor bénítóan hat az emberre. A legfontosabb hírt majdnem kifelejtettem: hétfő reggel két kutyakölyköt találtunk a szerkesztőség ajtaja előtt, valaki így akart megszabadulni a kedves négylábúaktól. A hét első két napján nem is ment a munka a szerkesztőségben, nem bírtunk betelni a csetlő-botló ebporontyokkal. Új Szó" és Géniusz" (ugyanis így kereszteltük el a két jövevényt, vagy inkább hagyományt") kedden szerencsére gazdára talált, így a kedves Olvasó most kezében tarthatja lapunk legfrissebb számát...
Visszatérve a hét politikai eseményeire: eddig csak az biztos, hogy Bãsescu lesz Románia új elnöke, minden egyebet a bizonytalanság homálya fed. Nem tudjuk, hogy ki kivel, mikor, hol és mit fog kiügyeskedni. Annyira összekuszálódtak a szálak, mint egy vérbeli spanyol szappanoperában. Ilyen szemszögből szemlélve, talán érdekesebb is a történet.
Az RMDSz a két udvarló" közül a PSD-st választotta, de végülis két szék között majdnem a pad alá esett. Adriánó Násztászió széke irányába próbált igazodni, megfeledkezve arról, hogy a jelenleg még miniszterelnökként bemutatkozó vőlegényjelölt túlsúlyos, így üdvöskéje, Bella Markolina nem fér mellé az ülőalkalmatosságra. Még szerencse, hogy Baszeszkuló szorított Bella Markolinának is egy kis helyet, s most megpróbál összemelegedni vele. Mert belátta: feleségnek nagyon is megfelelő a tűzrőlpattant menyecske. Vele bárhol bátran lehet mutatkozni, nem úgy, mint a csábító, ám igen léha, kicsapongó Kornélia Vadimellával. Azért utóbbit sem kell sajnálni: ő majd a titkos szerető szerepébe léphet, hogy szappanoperához illő módon teljes legyen a szerelmi háromszög. Persze Bella Markolina és Adriánó Násztászió még mindig halálosan szerelmes egymásba, így a szerelmi háromszög akár négyszöggé is alakulhat... De nem árulok el több részletet, elvégre a szappanoperát látni kell, nem pedig magyarázni. Azt viszont bizonyára tudják: az éppen aktuális rész mindig akkor ér véget, amikor izgalmassá kezd válni a történet. Igaz, hogy már az első részben is épp elég bonyodalom teszi próbára agysejtjeinket, de azért nem szabad elcsüggednünk. Remélhetően a kétszázhatvanadik rész után mindenki előtt világos (és áttekinthető) lesz a történet...
Egy dolgot ne feledjenek: az ilyen (politikai) szappanoperákból mindig az húzza a legkevesebb hasznot, aki a legtöbbet várja.
Vagyis: a néző... (tami)
(mti/nol) Elie Wiesel máramarosszigeti születésű Nobel-békedíjas író, akinek tiszteletére emlékházat is avattak szülővárosában, visszautasította a legmagasabb romániai kitüntetést, mert Ion Iliescu leköszönő államfő Corneliu Vadim Tudort, a többek között antiszemita kijelentéseiről és a holokauszt tagadásáról elhíresült szélsőjobboldali politikust is kitüntette ezzel.
Wiesel döntését azonnal közölte Iliescuval. "Szomorúsággal és csalódottsággal értesültem arról, hogy az az ember, aki elhatározta a Romániai Nemzetközi Holokausztbizottság létrehozását, kitüntetett egy olyan személyt is, akinek gyűlölködő nézetei ellentétben állnak a kitüntető emelkedett ideáljaival" írta levelében Wiesel.
Iliescu hivatali ideje lejárta alkalmából, szerdán tüntetett ki mintegy ötven személyiséget, köztük a PRM vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Miután a sajtót nem értesítették előre a kitüntetési ünnepségről, nem tudósított róla. Az államfő kedd este egy külföldi újságíróknak adott vacsorán csak annyit közölt, hogy aláírta a parlament által kitüntetésre javasoltak névsorát. A PRM vezetője néhány hónapja azt hangoztatja, hogy meggyőződéses barátja a zsidóknak".
Iliescu tavaly októberben bízott meg egy nemzetközi történészbizottságot a romániai holokauszt vizsgálatával, és ennek vezetésére Elie Wieselt kérte föl. Ezt megelőzően ugyanis nemzetközi felháborodást váltott ki egy kijelentésével, amelyben kisebbíteni igyekezett a zsidó népirtás súlyát. A múlt hónapban a bizottság tagjait fogadva kijelentette: az állam nevében elismeri a felelősséget" több mint 200 ezer romániai születésű zsidónak a II. világháború idején történt kiirtásáért.
Érdekes és hasznos konferenciára hívták meg a szomszédos országok pedagógusait a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése, valamint Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága. Mégpedig a magyarországi Vásárosnaménybe, ahol a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban működő Természetbarát Diákkör és a fent említettek közös szervezésében került sor folyó év december 11-én, szombaton a Közös Ügyünk határokon átívelő környezeti nevelési-együttműködési program a Felső-Tisza mentén", sokatmondó című rendezvényre.
A résztvevők a régió Máramaros- és Szatmár megye, valamint Kárpátalja, Kelet-Szlovákia és természetesen a házigazda Magyarország magyar tannyelvű középiskoláiban oktató tanárok voltak. Az előadók többnyire a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményből, illetve Budapestről, Nyíregyházáról és Hatvanból érkeztek. A II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban Bíró Éva, Vásárosnamény Város Önkormányzata oktatási bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és nyitotta meg az előadássorozatot, majd Toldi Zoltán programvezető bemutatta az előadókat, felsorolta a kitűzött témákat.
Ponicsán Péter, a Magyar Természetvédők Szövetsége nevében beszélt a civil szervezetek a környezeti nevelésben betöltött szerepről. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemlélet alakításának lehetőségeiről a iskolákban a nyíregyházi Csige Anikó értekezett rendkívül érdekes, számítógépes képkivetítéssel gazdagított előadásában. Sike Tamás, a szatmárnémeti EKE nevében egy a Túr mentét érintő konkrét természet- és környezetvédelmi programot ismertetett, határon átívelő együttműködési lehetőségekkel (amint a hozzászólásokból, kérdésekből is kiderült). Inántsy-Pap Sándor a Nyíregyházi Állatbarát Alapítványtól az állatvédelem szerepéről beszélt. Nem utolsósorban Mester Zsolt, a hatvani, Bajza Gimnázium tanára is felszólalt, bizonyítva a táborok, szakkörök, különböző közös természetjáró akciók pozitív hatását a diákok környezet- és természetbarát hajlamainak kialakításában. (Farkas E. Zoltán)
...szervez december 20-án, hétfőn 16.00 órai kezdettel a nagybányai Németh László Gimnázium és a 11. számú Általános Iskola. A rendezvény helyszíne a NLG tornaterme.
Cégünk 1994. december 16-án alakult, most ünnepeljük tehát fennállásának 10. évfordulóját. 1998 júniusától vezetem az MMG Kft-t, akkor költöztünk a mostani székhelyre is. Először más formában, más tevékenységi körrel működött a cég. Jelenlegi profilja az épületgépészet, tehát a vizet, a gázt és a szennyvizet próbáljuk egyrészt bevinni" a házakba, másrészt "kihozni" a lakásokból. Fő profilunk a gázvezetékek tervezése, szerelése, amelyhez anyagokat is szolgáltatunk. Az általunk gyártott, gázszolgáltatáshoz szükséges elemeket az egész országban használják. 1998-99-ben az országban elsőként próbáltuk meghonosítani ezeket az elemeket, s azóta hál Istennek veszik, viszik termékeinket. Természetesen az engedélyek beszerzése jelentette az első lépést, hiszen azok nélkül elképzelhetetlen a gyártás beindítása. A konkurencia (főleg az a része, amelyik nem szeret papírokkal bajlódni") néha elvitte előlünk a jó munkákat, de most már úgy néz ki, lassan helyrebillen a mérleg nyelve: a beruházók egyre kevésbé vásárolnak olyan árut, aminek nincs EU-minősítése. Ilyen szempontból igazodtunk a követelményekhez. Büszkén mondhatom, hogy az MMG Kft. rendelkezik az ISO 9001-es minőségi és ISO 14 001-es környezetvédelmi minősítésekkel. Tavaly kaptuk meg az elsőt, idén a másodikat. Máramarosban, de még az országban is kevés az olyan cég, amelyik magáénak tudhatja ezeket a minősítéseket. Úgy próbálunk dolgozni, hogy környezetkímélő anyagokat használjunk, s ilymódon a természetet is védjük. A polietilén csőrendszereket mi hoztuk be először az országba. Szatmár megyében, Fényen készítettük el az első ilyen gázvezeték-rendszert 1998-ban, ami nagyon jó reklámnak bizonyult. Később arra gondoltunk, hogy előregyártsuk az utcai gázvezetékeknél és a házakban használt csatlakozókat,, s csomagolva eladjuk olyan cégeknek, amelyek maguk is foglalkoznak hasonló rendszerek kiépítésével. Nyomásszabályozó szekrényeket is gyártottunk és gyártunk. Tehát úgy próbáljuk összeállítani az elemeket, hogy minél egyszerűbben és könnyebben lehessen elvégezni a szerelést, és minél kevesebb legyen a hibalehetőség.
Igen, itt különféle ellenőrzéseknek, teszteknek vetjük alá termékeinket. Csak egy példát mondok: a gáz két bar-on kellene szaladjon" a csőben, mi hat bar nyomáson végezzük el a méréseket. Szabályzókat is javítunk, bemérünk, hitelesítünk, próbastandunkon pedig kipróbáljuk a termékeket.
Hány alkalmazottja van a cégnek?
Mikor elkezdtük a tevékenységet, alig voltunk tízen. Most már a százhoz közelít az alkalmazottak száma. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom: alapítottunk még egy céget, amely inkább árusítással foglalkozik. Hál Istennek az is jól megy és ismerik országszerte. A cég neve POAN. Ezzel együtt tehát körülbelül száz alkalmazottunk van. Nagyon vigyáztunk arra, hogy mindenkinek legyen munkakönyve, s a fizetések (annyi, amennyi) a munkakönyvbe is be legyenek írva. Szerintem mindenki meg van elégedve. Munkatársaink zöme negyven éven felüli. Ez a korosztály nagyon sok mindent tud és nagyon sok mindent tenni szeretne, sok helyen viszont szóba sem állnak a tagjaival. Mi bebizonyítottuk, hogy ezekkel az emberekkel is lehet dolgozni, sőt, ezek az emberek még emlékeznek arra, tudják, hogy mit jelent a munka becsülete.
Tavaly 28 milliárd volt, idén még nem számítottuk ki, de gondolom, a duplája lesz az előző évinek. Nagyon sok új cégnél nyertünk meg tendereket. Példaként a bukaresti Waron céget említhetem, amelyik az egyik legnagyobb csőgyártó vállalat. Tavaly úgy 80 ezer eurós forgalmat bonyolítottunk le. ők komplex rendszereket (csöveket és öszszekötő idomokat) árusítanak, amelyekhez mi szállítjuk a különféle elemeket. Már rájöttek a csőgyártók is, hogy jobban járnak az ilyen komplex ajánlatokkal. Ezek a cégek megveszik és raktáron tartják a termékeket, majd mikor fogy a készletük, ismét rendelnek tőlünk. Ez nekünk is kedvez, hiszen télen nem kellett szabadságra küldenünk az embereket, folyamatosan dolgozhatunk. Nagyon jó kapcsolataink vannak a németországi Schuck céggel is, amelyik a gömbcsapokat szállítja nekünk; mi vagyunk az egyik romániai forgalmazójuk. Megemlíteném még a magyarországi Gázgép kft-t is, amelyik a nyomásszabályozókat szállítja. Tehát próbáljuk nemzetközi kapcsolatainkat is kiterjeszteni. De tervezéssel is foglalkozunk. Kb. 23-24 évet dolgoztam a Megyei Tervezőintézetben, s ezt nyilván nem felejtettem" el, így van egy kis csoportunk, amelyiknek a tervezés-kutatás a feladata, hogy minél korszerűbb termékeket tudjunk gyártani. Az öszszes dokumentációt saját embereinkkel dolgozzuk ki, s eddig már vagy hét-nyolc találmány leírását tettük le a találmányi hivatalnál, az OSIM-nál.
Tavaly is megkérdeztem, idén sem hagyom ki: mit vár az új esztendőtől?
Mindig azt mondom: egészséget, boldogságot, szerencsét és erőt, hogy a megkezdett munkát tovább folytathassuk. A többit majd a Jóisten eldönti. Ugyanezt kívánom a munkatársaimnak, kollégáimnak és a Bányavidéki Új Szó olvasóinak is! Ami a politikát illeti, szerintem nem kellene sokat foglalkoznunk vele. Hagyjuk a nagypolitikát másokra, s mi csak végezzük a magunk dolgát. Bizonyított dolog: ahol minden szinten elvégzik a munkájukat az emberek, ott az életszínvonal is magas. Most nem akarok az ország egyes részeivel példálózni, viszont mindenkinek azt javaslom: azzal törődjön, hogy a saját feladatai el legyenek végezve. Aztán, ha másoknak nincs jobb dolguk, hát politizáljanak. Remélem jövőre ugyanitt (vagy ahogy mondani szokták: jövőre veled, ugyanitt) lesz szerencsém egyéb sikerekről is beszámolni.
Tamási Attila
(BÚSz-összeállítás) Magyarul is hívható a 112-es ingyenes hívószám írta a Háromszék" című napilap az európai minta szerint Romániában is bevezetés alatt álló, egységes sürgősségi hívásrendszer Kovászna megyei felavatása alkalmából. A 112-es tárcsázásával mentőszolgálati, tűzoltósági vagy rendőrségi eseteket lehet bejelenteni, országszerte.
Mint arról korábban már írtunk, a rendszert a Különleges Távközlési Szolgálat működteti és komoly adatbázissal rendelkezik. A számítógépek képernyői híváskor megjelenítik a helyszín leírását és térképét, valamint a hívó fél telefonszámát, nevét és címét is, így könnyen kiszűrhető a hamis bejelentés. A telefonáló adatainak ellenőrzése után a valósnak bizonyuló bejelentéseket egy kattintással továbbítják a mentőszolgálatnak, tűzoltóságnak és/vagy a rendőrségnek.
A szolgálat az Európai Unió öszszes hivatalos nyelvén működik, tehát az ország bármely csücskében magyarul is bejelenthetjük bajunkat. A megyei központok ugyanis országos rendszerben működnek, s azonnal kapcsolják azt a Maros, vagy Hargita megyei központot, ahol tudnak magyarul.
Máramarosban november 26-án adták át a 112-es hívások felvételére szakosodott központot. Terv szerint január végéig az ország egész területén befejezik a rendszer üzembe helyezését. Utána hat hónapig még érvényesek lesznek a korábbi sürgősségi hívószámok (mentő 961, tűzoltóság 981, rendőrség 955), ezután már csak az egységes szám, a 112-es hívható rendkívüli helyzetekben. Ugyanez a szám Európa nyugatabbi országaiban is érvényes, ahol már korábban kiépítették a rendszert. A szolgáltatást bővíteni is fogják, a csendőrség, polgárvédelem, terrorista-elhárító alakulat is elérhető lesz ezen a telefonszámon, sőt idővel szociális szolgáltatásokat is beiktatnak, majd az európai rendszerre is csatlakoznak.
déel
Ruha István nagybányai vendégszerepléseit felidézve, gondolatban két eseményszámba menő fellépéséről kell megemlékeznünk. Elsősorban arról az újévi hangversenyről, amely 1997. január 8-án zajlott le a Művészeti Középiskola koncerttermében, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia zenekarának közreműködésével.
A hangverseny szólistája Ruha István volt, a zenekart pedig fia, ifj. Ruha István vezényelte, aki jelenleg Svájcban, Sion városában él, s mint karmester valamint zenetanár tevékenykedik. Műsoron a leghíresebb Johann Strauss keringők szerepeltek. Köztük a Kék Duna és a Radetzky Induló, a hegedű-irodalom gyöngyszemeiből pedig Pablo Sarasate cigánymelódiái, s Fritz Kreislertől A szép rozmarin" és Az élet öröme".
Amint várható volt, a nagy népszerűségnek örvendő zeneművek hosszas tapsot váltottak ki a zsúfolásig telt terem lelkes közönségéből. Egyes ritmikus részeknél a közönség tapssal csatlakozott a zenekarhoz, a karmester pedig a széksorok felé fordulva vezényelte a tapsot. A muzsikusok és a közönség sorai között vibráló hangulat hasonló volt ahhoz, amit a bécsi újévi hangversenyek idején tapasztalatunk!
Ruha István újból bebizonyította bensőséges kapcsolatát a romantikus zenével, s hogy a legnehezebb műveket is képes könnyed technikával előadni.
E rendkívüli művészeti eseményt filmszalagra rögzítették, amely jelenleg a Művészeti Középiskola vonós tanszékének vezető tanáránál, Gebe Lajosnál található, mintaként a fiatal tanulók számára.
Ruha István második és egyben utolsó fellépése a nagybányai közönség előtt az én meghívásomra történt, 2002. december 11-én. A hegedűestre Gavrisiu Cipriana zongorisra, a G. Dima Zeneakadémia lektora, korábban a nagybányai Művészeti Középiskola diákja közreműködésével került sor.
Bár akkoriban nagyon foglalt volt, Ruha mester mindent elkövetett, hogy mi, nagybányaiak is örvendhessünk jelenlétének és gyönyörű játékának. Műsoron a következők szerepeltek: J. M. Leclair: D-dúr szonáta; Johannes Brahms: Scherzo; Beethoven: 8. szonáta; E. Chausson: Poeme; Ravel: Tzigane. Terjedelmük és bonyolultságuk okán, más művészek bizonyára inkább két, vagy három este műsorára tűzték volna ezeket a zeneműveket.
E rendkívüli hegedűestet karácsonyi ajándéknak szántuk, s mondanom sem kell, megint zsúfolásig telt iskolánk koncertterme!
Leclair szonátáját egyszerű, s mégis varázslatos előadásban hallhattuk, tökéletes egyensúly alakult ki a hangszeres technika és az előadás között. Brahms Scherzo-jában lendület, eroikus hangsúlyok és szenvedély váltakozott szelídséggel és álmodozással. Beethoven 1802-ben írott szonátája az emberi optimizmust fejezi ki; Ruha István, aki szegény gyermekként kezdte életét s vált a világ egyik leghíresebb hegedűművészévé, bizonyára értette és megértette az ember és a sorsa között folyó hősies küzdelmet, amely Beethoven szerzeményeinek magvát képezi. A hegedűművész Chausson Poeme" című művének nehéz technikai megoldásait is nagy könnyedséggel teljesítette, akárcsak Ravel 1925-ben volt komponált, Tzigane című rapszódiáját. A zeneszerző egyik leghíresebb darabja tele van magyaros-cigányos témákkal. Mivel Ruha olyan családból származott, ahol a népzene és a hangszeres muzsika hagyománynak számított, teljesen beleélte magát a mű hangulatába.
A Ravel-kompozíció kétségtelen tetőpontja volt a felejthetetlen hegedűestnek. A közönség hosszas, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadást, amely a zenész kollegák csodálatát és elismerését is kiváltotta. Nemes Bota Cristina tanárnő, a Művészeti Középiskola igazgatója és Mandache Radu tanár, helyettes igazgató mindketten úgy vélekedtek: nem hitték volna, hogy valaki ilyen előrehaladott korban (Ruha akkor 71 éves volt), ilyen csodálatos, egész estét betöltő játékra képes. Reszler Dorina zongora tanárnő a kitűnő összhangot értékelte a hegedű és zongora játéka között. Roman Adrian hegedűtanár, az Euroart Kamarazenekar vezetője szerint az előadott zenei művek ott rejtőznek Ruha István lelkében és ujjbegyeiben. Balogh István, a szatmárnémeti Filharmónia hegedűse pedig elragadtatottan a következőket mondta: Ez egy rendkívüli esemény volt. Ruha mester még most is kitűnően hegedül!"
Herki József tanár
Hol lenne ma Magyarország, ha a török hódoltság 150 éve alatt a felvidéki és az erdélyi politikai elit csupán alamizsnát küldözgetett volna az akkori határon túli magyaroknak", például Buda, Pest és az Alföld magyar lakosságának? Az akkori anyaországok, a Királyság és Erdély magyarjai azonban politikai és gazdasági ellentéteik dacára is generációkon át megőrizték az összetartozás gondolatát (három ország, egy haza"), és végül hatalmas áldozatok árán megmentették a magyarságot a jövő számára.
December 5-én az aktív választók olyan arányban mondtak IGEN-t a magyar nemzet egységére, mint amekkora parlamenti többséggel (3%) a mai kormányzat a közhatalmat gyakorolja. Másfél évtizeddel a rendszerváltozás után a népszavazás legégetőbb sorskérdésünket a közfigyelem középpontjába helyezte.
Arra kérjük tehát a magyar kormányt és a nemzetért felelősséget érző egész politikai elitet, hogy rövid távú szempontjain felülemelkedve haladéktalanul kezdje meg azon törvény előkészítését, amely a magyar nemzet összes tagjának kérelemre megadja a magyar állam útlevelét. Szégyenletesnek tartjuk ugyanis, hogy a magyar kormány legfőbb személyiségei (a határon túli szervezetek együttes kérése ellenére) nyíltan állást foglaltak a nemzet legalább szimbolikus egyesítésével szemben. Történeti kutatásaink alapján kijelenthetjük, hogy ilyen határainktól sem Nyugatra, sem Keletre nem fordult még elő Európa történetében.
Közmegegyezéssel most még van esély arra, hogy a mai politikai elit minden tagja, elődeihez hasonlóan, méltó helyet foglalhasson el a történeti emlékezetben, és Magyarország végre a sok országban élő magyarság közös hazájává válhasson.
(Több mint száz magyarországi történész aláírásával)
Zajos hónapok végére értünk. Sok minden változott kis közép-európai életünkben, itthon is, a szomszédokban is.
Láttam egy filmet a TV-ben Antall Józsefről, ezért talán a mába nyúló múlttal kezdeném. Lehet, hogy csak a fantáziám szülte amit most leírok, de le kell írnom. Nem tudtam, hogy Antall József volt az, aki bejelentette Moszkvában, hogy országa nem kíván tovább a varsói paktum tagja lenni. Ezt cseh és lengyel kollégái is támogatták. Amikor az első tanácskozás befejeződött, egy hosszú, keskeny folyosón keresztül mentek át egy másik terembe. Neki már akkor sötét gondolatai támadtak. Vajon igaza volt? Tény, hogy három év múltán vérrákban meghalt. Havel hosszan szenvedett mint cseh elnök, s most itt van Juscsenko, az ukrán ellenzék vezére, akinek helyzetét, mérgezését mindenki ismeri.
Jókai írta egyik regényében: Ali kezei hosszúak!" Úgy látszik, a kommunistáké is. Hogy is mondta róluk Márai Sándor? A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!"
Nos a zsákmány nagy volt, egyesek milliárdosok is lettek belőle és most is vezetnek! Idehaza, az elnökválasztást követő népünnepélyen megkérdeztek egy idősödő urat: Mit ünnepel? A kommunizmus végleges leváltását felelte. Szép remény, bár igaza lenne... A valóság azonban az, hogy a hajdani vörösök ma is ott díszelegnek a parlamentben.
Itt már haza is érkeztünk Ukrajnából. Elmondhatjuk: Habemus papam. Van pápánk, azaz elnökünk. Igaz, hoszszas vajúdást követően; csak a verseny utolsó méterein derült ki, melyik jelölt lesz a befutó. Nem annak örülök, hogy a tengerész lett az első. Hanem annak, hogy a volt vezérek uralkodását, a múltat, a nép nem kívánja meghosszabbítani, és változást akar. A szavazatbeli különbségek a választók intelligenciáját tükrözik. A győztes jövőt főleg a városi lakosság, a múltat a falu szavazta meg. Érvényesült az ősi mondás: csak rosszabb ne legyen ahogyan ezt negyven évig hajtogatták.
Nos, meglátjuk mi lesz. Annyi biztos, hogy a vesztes fél az ország megosztásáról kezdett beszélni, mivel a szavazótábor két részre szakadt. (Részemről nem csodálkozom, hogy a vidék idős hölgyeinek jobban tetszett a jóltáplált, délceg, volt vezető). mintha már hallottam volna ezt a mesét a megosztásról... Azt azonban mégsem hiszem, hogy ez a megoszlás olyanná alakulhat, mint a mostohaanyaországban. Mert a román először román, csak azután párttag.
Az ő szótárukból hiányzik a magyarkodás" megfelelője. Itt egy tüntetésen sem vették ki senkinek a kezéből a nemzeti színű lobogót a rendőrök, más sem tüntet, ha az ellenzék hazafias megnyilvánulásai nincsenek ínyére. Sajnos a magyar most először is a pénztárcáját szorongatja és a pénz után lohol. Arra hallgat, akitől bukszájának megtömését várja, bárki legyen is az. Ez az ő dolguk. De az már bántó, hogy azt hiszik, pénzzel mindent el lehet intézni. Mostanában elfogtak egy bankrabló nagyapót, aki 480 ezer forintnyi zsákmányából százezret óh egek ura! az erdélyi magyarok megsegítésére szánt.
Drága mostohatestvéreink! Az erdélyi magyar nem kéreget. Megdolgozunk mi a pénzünkért, akár itthon építve, akár odaát, a szegény magyarok villácskáit. Ha mégis segítségre van szükségünk, azt intézményeinknek kérjük, mert államunk nem töri különösebben magát, hogy iskolákat építsen számunkra. Nem segélyért könyörgünk, hanem a magyar intézmények támogatását várjuk, hogy elvárásaitoknak megfelelően gyermekeink is itthon maradhassanak.
Magyarságunkat sem kolduljuk, de igenis vissza akarjuk kapni azt a hivatalból járó jogot, amit apáinktól, nagyapáinktól elvettek. Nem akarom a témát tovább taglalni, mert már a csapból is ez csorog, de azt kikérem magunknak, hogy még egy bankrabló is koldusnak tartson, akinek odahajít egy pár garast, hogy aztán üljön csendben, a saját vackán.
Esetleg nekünk kellene gyűjtenünk, hogy az ilyenek és a hozzá hasonlók beiratkozzanak valahová, emberséget és magyarságot tanulni. Az ország 60 százalékának nem ártana!
Holnapután aranyvasárnap. Feledjük el testvéreim, hogy egy ideig politizálni voltunk (leszünk) kénytelenek: most mindenki a Megváltó megszületését várja. Azt, hogy a betlehemi jászol felett kigyúljon a csillag, amely szeretetet hoz közénk, a politika gyűlölkedései helyett. Ne csak a drága pénzen vett ajándékokat tegyük karácsonyfáink alá, hanem szívünk szeretetét is.
Mert, ahogy Pál apostol mondta, most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között pedig a legnagyobb a szeretet".
(BÚSz-információ) A nagybányai Ordibáló Szamócák" nyerte a zsűri nívódíját zenekar-kategóriában, a Médiabefutó" országos tehetségkutató verseny múlt szombati, marosvásárhelyi döntőjén.
A nagyszábású magyar tehetségkutató versenyt idén szervezték meg először, tíz romániai városban. A cél olyan fiatal tehetségek azonosítása volt, akik a jövő nagy romániai magyar sztárjai, a sajtó kedvencei, a rajongók bálványai lehetnek. Zene, szavalás és színpadi jelenet, tánc és egyéb kategóriában keresték azokat a 11-21 éveseket, akik a színpadon és lapokban, rádiókban, televízióműsorokban is megállják a helyüket.
A rendezvénysorozatot az RMDSz és a Communitas Alapítvány támogatta. A csíkszeredai, szatmárnémeti és székelyudvarhelyi regionális döntőket követően az országos döntőre a marosvásárhelyi Kultúrpalotában került sor. A gálán a több mint 700 produkció közül kiválasztott 33 előadó léphetett fel, köztük az Ordibáló Szamócák" nevű nagybányai könnyűzene együttes, amely a legjobbnak járó nívódíjat nyerte el saját kategóriájában!
Az együttes tagjai: Moldován Blanka (ének), Kruk Zoltán (szólógitár), Fröhlich Róbert (basszusgitár), ifj. Czol Ernő (orgona, egyben a csapat vezetője), valamint Farczki Alfréd (dob). Teljesítményük elismeréseként a gyergyói Objektív TV videoklipet készít számukra, s egy fellépési lehetőséget is felajánlottak az együttesnek a 2005-ös Félsziget Fesztiválon.
Gratulálunk nekik! (déel)
Hát ha még nem is jó, csak sok. Mert ez már sokkol. Nem lehet minősíteni. Petőfi szavaival: Nincs rá szó és nincs rá fogalom." Vajon milyen mélyre képes még leereszkedni Gyurcsány úr és kormánya? Mennyi megaláztatást kell még eltűrnünk a magyar nemzet tagjaitól?
Így akarják helyrehozni BAL"-lépésüket?
Kitalálták, hogy gyűjtést szerveznek a határon túliaknak. Hát köszönjük szépen, de mi nem ezt kértük. Mi nem morzsára várunk! Lelkünk hovatartozására, erkölcsi támaszra van szükségünk. S kiszúrnák a szemünket némi adománnyal? Hál Istennek, nem vagyunk vízkárosultak. Határon túl élő magyarok vagyunk, de ugyanakkor túlélői is a XX. századnak. Őseink túlélték 1920-at, mi túl fogjuk élni 2004-et. Azt is, hogy aprópénzzé tesznek.
A régi földbirtokosok ünnep előtt KÜLDTEK a cselédeiknek némi adományt, hogy a pór" nehogy elpiszkítsa a szőnyeget. Önök is attól félnek, hogy elcsúfítjuk az országot?
A TV egyik műsorában egy nő elismerte, hogy NEM-mel szavazott, de a párt kezdeményezte gyűjtéshez ő is hozzájárul, 100 000 Ft-ot fog adományozni a Szülőföld Alapba. Nagyon köszönjük, de nincs szükségünk rá. Sőt, ha megmondta volna a nevét és címét, én küldtem volna neki kettőt. Hölgyem, ha az ön gyermeke szeretetre, családi harmóniára vágyott, pénzt adott neki?
Szinte minden környékbeli ország állampolgárságot biztosított a határon túl élő nemzettársaknak. Csendben és anélkül, hogy bárkit is megkérdeztek volna. Önök elutasítják, dobra verik, aztán azt mondják, hogy a szomszédoktól is meg kell kérdezniük. Majd bolondok lesznek akarni.
Így van ez. Nemakarásnak ... a vége!
Kolozsváry István
... végeztek az elmúlt napokban az autófeltörők. Rájöttek, hogy nem a mennyiségre, hanem a minőségre és a hatékonyságra kell fektetni a hangsúlyt. Remélem, ezentúl többé nem fognak szégyenszemre filléres rádiósmagnókat lopni. Előbb-utóbb mindenkinek megjön a jobbik esze. Az persze más lapra tartozik, hogy kinél mennyit időzik az ingázó szürkeállomány.
Lássuk hát azt a minőségi munkát: az autófeltörők egy Victoriei utcai garázsban veszteglő személygépkocsiból loptak ki egy irattartót, amiben 2 500 dollár, 20 euró és 13 600 forint volt. A kár összesen 80 millió lejt tesz ki, ami már autófeltörőéknél is pénznek számít. Múltkoriban még öt akcióval sem sikerült ennyit összeszedniük. Ez már haladás!
A tolvajoknak sajnos nem érkezett meg a jobbik eszük, valószínűleg még úton van, vagy forgalmi dugóba került. Ezen a héten biztosan nem kapják meg a "Szocialista Munka Hőse" címet a "termelésben" elért minőségi munkáért és hatékonyságért.
Az egyik Iza utcában található irodából egy mobiltelefont és 200 ezer lejt loptak el a pitiáner tolvajok. A kár: 3 millió lej. Szintén a mobiltelefon volt a sláger az Izvoarele piacon is. Az egyik hölgy kabátjának külső zsebéből egy 5,5 millió lej értékű maroktelefont loptak el a piaci betyárok. S hogy ne mondhassák rájuk azt, hogy fanatikus feministák, egy férfit is megszabadítottak ketyeréjétől (mármint mobiljától, a félreértések elkerülése végett). A máramarosszigeti károsult olyan gyors és profi "kiszolgálásban" részesült, hogy fogalma sincs, kinek köszönheti a 2,5 millió lejes kárt. Egy 22 esztendős fiatalember egy CD-lejátszóval is ellátott rádiósmagnót próbált ellopni az egyik magyarláposi üzlet polcáról, de az üzletvezető észrevette a turpisságot, s értesítette a rendőrséget. Az egyik Avram Iancu utcai kereskedelmi társaságtól egy Toshiba márkájú laptopot "laptak" el. Két erdőszádai (Ardusat) férfi az egyik szamosújfalusi (Buzesti) kereskedelmi társaságtól előgyártott fatermékeket lopott, az őr hathatós segítségével. A három "szarkát" tettenérték a farkasaszói (Fãrcasa) rendőrök. Nagybányán, a Mãrgeanului utcában is egy kereskedelmi társaság került a tolvajok látókörébe. A két hernécsi (Hãrnicesti) ifjú gyűjtögető tíz acélrolnit pakolt szekerére, viszont az őr szerencsére nem aludt, és értesítette a rendőrséget. A tolvajoknak szekerükkel sikerült ugyan begurulniuk Európába (mármint az Európa utcába), de "letelepedési" engedélyüket visszavonták a rendőrök.
"Természetesen" a fenyőfatolvajok sem hiányozhatnak a krónikából. A pálosremetei (Remeti) rendőrök 22 fenyőfát koboztak el egy "alkalmi télapótól". S ez még csak a szezon kezdete...
Magyarláposról 500 kg szénát lopott el két "gondos gazda", az egyik lacfalvi (Sisesti) gazdaságból pedig húsz tyúk indult "éjszakai sétára". S ha ez még nem elég, elmondom, hogy Felsőrónán (Rona de Sus) elloptak az egyik szavazókörzetből egy "VOTAT" feliratú pecsétet. Miket nem lopnak!
A címbeli fiatalok ellen körözést adott ki a rendőrség, mivel állítólag, laboratóriumi kísérlet helyett, egy rablási kísérletben vettek részt. A feljelentő azt állította, hogy mivel az egyik Izvoarele piacon "szolgálatot teljesítő" zsebes "bűvészmutatványa" nem volt profi módon kivitelezve, s megpróbálta nyakoncsípni a "táskakutatót", egy Csipet-csapat pillanatok alatt körbevette (mint Pataki Attilát a "jó barátok és rosszak"), s ütlegelni kezdte. A főütlegelők, Plesu és Puka (remélem elnézi nekem, hogy magyar "k"-val írtam nevét) ügyvédjük kíséretében jelentkeztek a rendőrségen, ahol elkezdődött a bizonyítási eljárás. Még mielőtt a rendőrök a dolgok végére jártak volna, az áldozat visszavonta feljelentését. Azt állította, hogy szó sem volt rablási kísérletről. Hogy mi váltotta ki ezt a hirtelen pálfordulást, ki-ki találja ki...
(ta)
A két választási forduló közötti időszakban aggodalommal szereztünk tudomást arról, hogy az RMDSZ központi bizottságaként" működő Szövetségi Operatív Tanács, magyar közösségünk demokratikus felhatalmazása nélkül, egyoldalú módon Adrian Nãstase elnökjelölt oldalára állott, és az ő megválasztatása érdekében kampányolt. Tizenöt esztendővel Temesvár, a Ceausescu-féle diktatúra bukása után elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyarok szövetsége pártos módon az utódkommunista Szociáldemokrata Párt jelöltjét támogassa. Magyar mivoltomban viszont szégyellem magam, hogy a képviseletünket totalitárius formában kisajátító RMDSZ újból csak azon erők oldalára állott, amelyek az elmúlt tizenöt év romániai kudarcáért, az igazi rendszerváltozás elmaradásáért leginkább felelősek.
Mindezeket szem előtt tartva, őszinte örömömet fejezem abból az alkalomból, hogy országunk valódi rendszerváltozásra vágyó, demokratikus többsége Önt államelnökké választotta. Akik az Elnök úrra adták le szavazatukat azok a korrupció ellen és a változásra szavaztak.
Fájdalmasnak tartom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem és a félrevezető egységpropaganda sok magyar szavazópolgárt megtévesztett. Mindazáltal emlékeztetem arra, hogy a magyar szavazóknak egy jelentős része lelkiismerete szerint Önre szavazott, vagy az RMDSZ keltette negatív lelkiismereti kényszer miatt inkább nem is élt szavazati jogával.
Az Elnök úr szíves figyelmébe ajánlva magyar Egyházaink gondját, másfelől pedig romániai magyar nemzeti közösségünk prioritást élvező követelményeit, Isten áldását kérem életére és munkájára tisztelettel:
Tőkés László püspök
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azt kéri a politikusoktól és a parlamenttől, hogy a legrövidebb időn belül teremtsék meg a határon túli magyarok magyar állampolgárságának feltételeit.
A szervezet közleménye szerint a katolikus püspökök már a kezdettől méltatlannak érezték, hogy - idézzük- a nemzethez való tartozás ügye népszavazás kérdése legyen. A konferencia úgy látja: a politika rossz irányba terelte az emberek nemzeti érzését, és sokan ezért szavaztak nemmel vagy maradtak otthon. (radio.hu)
Megsemmisítette a december 5-ei népszavazás végeredményét tartalmazó OVB-határozatot a Legfelsőbb Bíróság és az eredmény megállapítására új eljárást rendelt el. 1139 szavazókörben újraszámoltatják a voksokat ez a Duna Tv tudósítójának becslése szerint a szavazatok mintegy 10-11%-át érinti.
A december 5-ei népszavazás végeredményét 11-én, szombaton összegezte az OVB a szavazókörökben kiállított jegyzőkönyvek szúrópróbaszerű ellenőrzése után. Az OVB a jegyzőkönyvek alapjául szolgáló szavazólapokat a törvény szerint nem vizsgálhatta meg.
A Magyarok Világszövetsége már korábban panaszt nyújtott be több megyében, de az OVB ezt sem vehette figyelembe, mert az 1997-es választójogi törvény szerint csak az országos végeredmény elleni kifogásban lehet megkérdőjelezni a helyi szavazókörök eredményeit. A kifogásban megjelölt bizonyítékok arra utalnak, hogy több szavazókörben esetleg felcserélték a népszavazáson feltett kérdésekre adott igen és nem válaszokat, s egyéb eltérések is lehetnek állapította meg az OVB. A világszövetség 1139 szavazókörről beszélt. (duna tv)
A Coloradói Magyar Klub vezetősége, a Coloradói magyar közösség nevében szeretné kifejezni sajnálatát, a Magyarországon tartott, a kettős állampolgárság kedvezményes megadásáról szóló népszavazás szomorú, sikertelen kimenetele miatt.
Testvéreink a Felvidéken, a Kárpátalján, Erdélyben, és a Délvidéken évszázadokon keresztül vérükkel, tudásukkal és önzetlen szeretetükkel oltalmazták hazánkat, magyarságunkat. Mindannyiunkért harcoltak, mindenkinek építettek, mindenkiért dolgoztak, tanultak és tanítottak. Tették ezt sokszor mostohán magukra hagyva, időnként legyőzve, de újra felállva és tovább küzdve. Tették mindezt a szebb jövőbe vetett hitüket soha nem feledve.
A népszavazáskor, és az előtte zajlott viták folyamán, mi is másra, több megértésre, higgadt véleményre, és legfőképpen összefogásra számítottunk. A népszavazás utáni napokban mi is értetlenül, szomorúan és talán haraggal szívünkben gondoltuk, hogy a lenyugvó nappal a magyar nemzet újraegyesítésének reménye megint hosszú időre álomba merült.
Magyar barátaink, testvéreink!
Mint ahogy a nap is mindig újra felkel, úgy szálljon át határokon, tengereken újra a remény. Kezdjünk egy új napot együtt, mi magyarok a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, a Délvidéken, Magyarországon, Európában, Amerikában és a világ minden pontjában!
Önök nincsenek egyedül. Mi Önökkel vagyunk. Mi mindannyian egy nemzet vagyunk!
Tisztelettel: Vass Tibor (elnök), Tóth Balázs (alelnök), vezetőségi tagok: Dr. Balogh Jenő, Benkő János, Gubányi Ildikó, Háry Szilvia, Maszlavér Edit, Nadányi Mónika, Nadányi László, Nádori Éva, Nagy Balázs, Nemes Éva, Weiser Attila
A napokban új, sportfelszereléseket forgalmazó üzlet nyílt Nagybányán. A Bukarest sugárút 2A szám alatt található boltban sport- és túrafelszereléseket, sátrakat, hálózsákokat, kerékpárosok, valamint az extrém sport kedvelőinek való cikkeket árusítanak az európai színvonalú " Bike expert & mountain expert" üzletben. A két tulajdonos, Olajos Rolland és Motica Gabriel ismert hegymászó remélik, hogy az érdeklődők mindent megtalálnak új üzletükben, amire az igazi sportembereknek szükségük van. (dl)
A napokban a nagybányai ROBOT cég bemutatta a sajtó képviselőinek a német autócsodát, az új Audi 4-est. A sajtótájékoztatón rövidfilmet láthattunk az az ingolstadti márka fejlődéséről. Az Audi 4 modellcsalád új vonalvezetéssel és a felsőbb osztálynak jellemző luxussal mutatkozott be. A meggyőző új technlógiai megoldások sem maradnak el, opcionálisan rendelhetők dinamikus kanyarfényszórók, Xenon-Plus fényszórók, fokozatos Multitronic váltó. Az Audi A4-est is trapéz hűtőmaszkkal szerelték fel, ami már a legújabb Audik jellemzője. Az utastér kialakításában is a kényelemre és luxusra törekedtek a tervezők. A műszerfal is valódi technológiai csoda. A júniusban bemutatott A6 után ismét egy csodakocsit tekinthettünk meg Nagybányán.
A bemutatót a kolozsvári AD(D)VERITAS reklámügynökség szervezte. (deák)
Biztosan próbálták már párjával egymást masszírozni, és tudja, milyen megnyugtató, lazító tud lenni. Itt az ideje, hogy profi fogásokkal gazdagítsa repertoárját.
A teljes masszázs egy-másfél órát vesz igénybe, és rendkívül sok fogásból áll. Mi csupán ízelítőt adunk a Marilyn Aslani által kidolgozott módszerből, melyet a Masszázs kezdőknek c. könyvből részletesen is megismerhet...
Helyezze mindkét kezét a partner hátának alsó részére a gerinc két oldalán. Lassan csúsztassa kezeit a nyak tövéig, majd külső irányban a vállak felé, végül lefelé a hát oldalán.
Induljon el mindkét kezével a hát alsó részéről, és úszó mozdulatokkal rajzoljon széles, egymást átfedő köröket a hát mindkét oldalán.
Álljon a partner oldalára, kezét helyezze a fenekére (a kézfejek párhuzamosak), és egymással ellentétes irányú, szorító mozgással induljon el felfelé a háton: amíg az egyik kéz felfelé, a másik lefelé mozduljon.
Könnyed mozdulatokkal gyúrja meg a vállakat, majd a nyak alsó felét; nyomkodja és görgesse hüvelykujja és a többi ujj között a húsos részeket.
Lazán, egymással szembefordított tenyérrel gyors mozdulatokkal ütögesse kézfejének élével a feneket illetve a nyak alsó felét.
Álljon a partner fejéhez, és vegye kezelésbe a gerinc két oldalát. Hüvelykujjaival végezzen kifelé irányuló, kis körkörös mozgásokat.
Nyugtató, lazító keverék
5 csepp narancsvirág-illóolaj
3 csepp rómaikamilla-illóolaj
6 csepp levendula-illóolaj
30 ml alapolaj
Afrodiziákum
6 csepp szantálfa-illóolaj
4 csepp zsályaillóolaj
5 csepp rózsa-, jázmin- vagy ilang-ilang-illóolaj
30 ml alapolaj
Izomfájdalmak enyhítésére
6 csepp levendula-illóolaj
5 csepp rozmaring-illóolaj
4 csepp feketebors-illóolaj
30 ml alapolaj
Alapolajnak alkalmas a szőlőmagolaj (ez a legolcsóbb), a szójaolaj, az édesmandula-olaj, a barackolaj vagy az avokádóolaj.
(www.egyperces.hu)
A gyertyafény nemcsak az ünnepek velejárója, emelheti baráti összejövetelek vagy meghitt esti órák hangulatát. Elkészítése egyszerű, gyors, szórakoztató és rendkívül látványos, ráadásul kész "művünket" el is ajándékozhatjuk. A házi öntöde előnye, hogy az elgörbült, csonkig égett gyertyákból új, egyedi és egyéni alkotások születhetnek.
Szükségünk van: régi gyertyákra; színes viasztömbökre; kanócra; hurkapálcára; apró fémkarikákra, anyacsavarra; üres, hőre nem lágyuló műanyagpoharakra, flakonokra; tejes, üdítős dobozokra; fémlábasra; konzervdobozra.
1. Egy lábasban forraljunk vizet, s állítsuk bele a viaszdarabokkal megtöltött konzervdobozt.
2. Ha a viasz megolvadt, óvatosan öntsük a kanóccal ellátott formába. A kanóc másik, viaszba süllyesztett végére - nehezékként - kössük a kis fémkarikát, vagy csavart.
3. A színeket keverhetjük: színtelen viasz, illetve gyertya hozzáadásával az adott szín világosabb árnyalatát kapjuk.
4. Amennyiben csíkos gyertyát szeretnénk, különböző színű viaszrétegeket öntsünk egymásra, mindig megvárva az előző réteg dermedését. Amennyiben üdítős flakonokat és dobozokat használunk öntőformaként, ollóval vágjunk le annyit belőlük, hogy elérjük a kívánt magasságot.
5. Ha a viasz dermedése, s ezzel együtt járó zsugorodása után nem csúszna ki a formából, sniccerrel (vágókés) vágjuk be, és erőteljes mozdulattal fejtsük le a gyertyáról.
6. A zselés viasz öntési technikája megegyezik a hagyományoséval. Lényeges különbség, hogy csakis üvegformába önthetjük. A zselé - ha színes is - átlátszó lesz.
7. Tegyünk az üvegedény aljába nem éghető tárgyakat: kavicsot, üveggolyót, kagylókat, csigaházat, hosszú fémcsavarokat. A látvány minden esetben impozáns.
(www.egyperces.hu)
BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA játék!
Hozzávalók: 1 kisebb csirke, 80 dkg burgonya, 20 dkg vöröshagyma, 15 dkg paradicsom, 1 húsleveskocka, vaj, olaj, bors, só, Univer Piros Arany és fokhagymakrém.
Egy tűzálló tálat olajjal kikenünk, az aljára egy sor hagyma- és burgonyakarikákat teszünk, utána a sózott, borsozott fokhagymás feldarabolt csirke felét. Erre ismét burgonya-, hagymakarika kerül, a csirke másik felét és a paradicsomot is rátesszük. Végül a megmaradt burgonyával lefedjük. A leveskockát feloldjuk, teszünk bele 1 evőkanál Univer Piros Arany paprikát és ráöntjük. Alufóliával lefedve 1 órán át a sütőben pároljuk. Lehet diszíteni reszelt sajttal és petrezselyemlevéllel.
Hozzávalók:1,2 kg gyalult tök, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 2 tojás, só 10 dkg reszelt sajt, 1 csokor kapor, Univer hagyma-fokhagyma.
A tököt enyhén sós, forrásban levő vízbe dobjuk, 1-2 percig főzzük, leszűrjük, kivajazott, tűzálló edénybe öntjük. A tejfölt a tojással, a sajt felével hagyma-fokhagyma keverékkel összekeverjük és a tökre öntjük. Megszórjuk a maradék sajttal, meglocsoljuk kevés olvasztott vajjal és közepes hőmérsékletű sütőben 12-15 percig sütjük. Tálalás előtt meghintjük apróra vágott friss kaporral.
Hozzávalók: egy nagyobb fej káposzta, 40 dkg párizsi, 1 dkg vöröshagyma, 10 dkg gomba, 3 dl tejföl, 5 dkg paradicsompüre, olaj, Univer Piros Arany vagy Édes Anna, só.
A vékony csíkokra vágott káposztát sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, beletesszük a káposzta felét, rátesszük a kockára vágott párizsit. A gombát kevés olajban megpirítjuk és rátesszük a párizsira. Végül a maradék káposztával lefedjük. A tejfölt a Piros Arannyal, paradicsompürével simára keverjük, a káposztára öntjük, közepes hőmérsékletű sütőben 25-30 percig sütjük.
Kozma Irén
Demjén duettezni hívta Verát! Vera élete a zenei tehetségkutató óta alaposan megváltozott. A tizenkilenc éves tapolcai lány a verseny győzteseként önálló lemezt készíthetett. Ám most újabb meglepetésben volt része: Demjén Ferenc, minden idők egyik legsikeresebb magyar zenésze kereste meg, a közös fellépés ötletével. Vera lepődött meg a legjobban, amikor személyesen Demjén Ferenc hívta fel telefonon és koncertjére invitálta, hogy énekeljenek duetteket: "Azt hallottam, Demjén Ferenc szeretett engem a Megasztárban. Ebből következhet, hogy megengedte azt, hogy belekotnyeleskedjek a munkásságába." Demjén Rózsi koncert: december 30. - Budapest Sportaréna.
Britney: gyerek vagy mégis inkább egy pár új cipő? Britney Spears egyszerűen nem tud beszélni az édesanyjával a terveiről, mivel a mama rá sem hederít, azt hiszi, ez is csak az ő kicsi lányának az egyik legújabb hóbortja. Szegény Britney hiába bizonygatja, hogy ő bizony felhagyott a popbiznisszel, és ezentúl minden erejét a családjának akarja szentelni - sem a rajongói, sem a szakma nem nagyon akarja elhinni a dolgot. A Daily Record című lap szerint az édesanyja, Lynne annyira nem akar tudomást venni Britney próbálkozásáról, hogy a lánya az Interneten állt neki tanácsot keresni a gyermekvállalásával kapcsolatban. Egy barátja a következőket mesélte Britney szomorúságáról: "Az édesanyja azt gondolja, hogy ez a mostani csak egy rövid szakasz Britney életében, amelyen keresztül kell esnie. Szerinte Britney hamar meg fogja unni a babázást, és utána egy következő dolog - egy kiskutya vagy egy új pár cipő - iránt fog lelkesedni."
Scissor Sisters: sokkoló új klip! Annyira durvára sikerült a Scissor Sisters új videója, hogy a zenetévék csak késő este fogják műsorukra tűzni. A popcsapat dekadens tagjainak eddig sikerült visszafogniuk magukat, ám most mindent beleadtak, és egy igencsak túlfűtött, erotikus klipet hoztak össze a Filthy Gorgeous című számukra. Ana Matronic szerint csak azokhoz szól a videó, akik nem félnek elengedni magukat, és igazán nagyot tudnak bulizni. Tudtuk, hogy sokan ki fognak akadni, de őszinték akartunk lenni. A dal eleve beszívott traveszti prostikról szól, úgyhogy nem is értem, hogy mi mást vártak a kliptől." magyarázta. A Scissor Sisters a biztonság kedvéért megvárja a január 10-ét, csak az ünnepek után mutatja be a videót.
Az ír McMillan beül egy kocsmába, és egyik martinit a másik után vedeli. Az olajbogyót minden pohár ital után félreteszi egy befőttes üvegbe. Mikor megtelik az üveg, fizet, és kitámolyog a kocsmából. A pincér érdeklődve utánaszól:
- Tudja, a feleségem leküldött egy üveg olajbogyóért.
Kolumbia északi kokaültetvényein az átlagosnál nyolcszor többet termő és négyszer több kábítószer-alapanyagot tartalmazó növények bukkantak fel. A két méteres magasságot is elérő típus használatával drámai növekedés érhető el a kokaintermelésben írja a BBC. Ez magyarázattal szolgálhat arra, miért nem nő a kokain ára a világpiacon annak ellenére, hogy az USA és Kolumbia rendszeresen bombázza, illetve vegyszerekkel szórja az ültetvényeket. Hivatalos kolumbiai vélemények szerint az ültetvények területe 2000 óta a felére csökkent, a termesztők azonban a legújabb technológiákat vetik be a termés mennyiségének fenntartására. Egyesek szerint az új óriáscserjét genetikai módosítással hozták létre, és a legtöbb ismert gyomirtónak is ellenáll. Mások szerint egyszerűen az intenzívebb műtrágyázásnak köszönhető a növekedés. (origo)
Az európai nagyvárosokban élő 2100 nő megkérdezésével elvégzett felmérés adatai szerint a háztartások csaknem 80 százalékában a férfi nem mos, hanem az édesanya vagy az élettárs végzi ezt a munkát. Ezen mindenképpen változtatni kell figyelmeztet Bodo Dura, és tesz is az ügyért: immár két éve mosótanfolyamokat tart Németország szerte, amelyeken az erősebb nem tagjai mindent megtanulhatnak a mosásról, amit csak tudni érdemes róla, kezdve a mosógépek programjaitól, a mosószerek tulajdonságain át, egészen a ruhaneműkbe varrt mosási útmutató "olvasásáig". Dura elárulta, hogy férfiak számára a legnagyobb problémát általában az jelenti, hogy hogyan kell a különböző textíliákat a mosógép programjaihoz besorolni. Mert ugyan honnan is tudhatná például egy férfi, hogy a textílián látható jelzés - az áthúzott piramis - távolról sem azt jelenti, hogy "semmi esetre sem mossunk a hegytetőn", hanem arra figyelmeztet, hogy az adott textíliát nem szabad klórozni. (velvet)
Hawaii-ul poouli-nak, azaz feketeképűnek hívják azt a különleges madárfajt, amelynek az egyik utolsó ismert példánya most pusztult el fogságban. A poouli, latinul Melamprosops phaeosoma, a Hawaii-szigetek őshonos madara. 2002 decemberében a biológusok már csak három példányt két hímet és egy tojót ismertek a madárból. A három madár a Maui sziget erdőségében élt, de a felségterületük nem volt határos egymással, így kevés remény volt rá, hogy a madarak a nász idején összefutnak". A Maui Madárvédelmi Központ munkatársai ekkor határozták el a madarak befogását, és fogságban történő szaporítását. 2003 szeptember 9-én az egyik hímet sikerült is befogni, a másik kettőt azonban nem. A fogságban tartott poouli a múlt pénteken feltételezhetően madár maláriában elpusztult. A másik két madarat az ornitológusok több mint egy éve nem is látták, így a madárvédelmi központ szakértői elképzelhetőnek tartják, hogy azok is elpusztultak időközben, esetleg más területre költöztek. Olyan ez, mintha elveszítenénk Mona Lisat, vagy a Sixtusi kápolnát. Ha ez a madárfaj eltűnik, feltámasztani már nem tudjuk többé" nyilatkozta a központ koordinátora az AP hírügynökségnek. (national geographic)
Sikeresen lediplomázott egy macska az Egyesült Államokban, minek eredményeként eljárás indult három férfi ellen, akik az interneten árultak hamis diplomákat, igazolásokat és orvosi recepteket. A macskát csalétekként használta a texasi ügyészség, és háromszáz dollárért sikerült okleveles gyermekvigyázóvá nyilváníttatni, illetve kereskedelmi menedzseri diplomát is kapott. Hogy a gyerekvigyázó és kereskedelmi menedzser macskáéhoz hány hasonló tudással megalapozott diplomát adott el a három férfi, még nem tudni, de a nyomozás jelenlegi állása szerint legalább hatvan vevőjük volt.
Tucatjával törnek össze a székek a túlsúlyos amerikai utasok alatt a világ legelegánsabb luxushajóján írja a Herald Sun. A legtöbb szék a Queen Mary 2 bárjaiban és az éttermeiben ment tönkre. Bár a cirkálót csak januárban avatták fel, bútorzata máris felújításra szorul. A luxuscirkáló berendezési tárgyait szállító francia cég képviselője, Alstom Chantiers szerint a legtöbb szék egyszerűen nem bírta a túlsúlyos utasokat és összerogyott. "Bizonyos berendezési tárgyak cserére szorulnak, a székekkel például bajok vannak" nyilatkozta a lapnak. Mint mondta, a cég egyszerűen alultervezte az utazóközönség súlyát. Chantiers szerint a probléma "nem brit, inkább amerikai". A luxuscirkáló személyzetének egy tagja szerint "igen sok nagy utasa van a Queen Mary 2-nek". Állítása szerint az utasok többsége amerikai. A hajón ráadásul tíz étterem szolgálja ki az utasokat. A neve elhallgatását kéro személyzeti forrás szerint tehát "ha már a felszállásnál nagyok, jellemzően még híznak is az úton". (index)
A kutya lehet hogy az ember legjobb barátja, de a világ kedvenc állata mégis csak a tigris derült ki az Animal Planet tévécsatorna felméréséből. A tévécsatorna szeptember és októberben 73 országban kérte nézőit, hogy egy tízes listán rangsorolja az állatokat szimpátia alapján. A felmérésben összesen 52.755 néző vett részt. A népszerűségi lista élén a tigris végzett 10.902 szavazattal, amely 17 vokssal előzte meg a kutyát. A harmadik 7.064 szavazattal a delfin lett. A negyedik helyen a ló, az ötödik helyen pedig az oroszlán végzett. Az állatok királya meglepetésre csak harmadannyi szavazatot kapott, mint a tigris. Ugyancsak meglepő, hogy a hatodik a kígyó lett, az állatnak különösen Németországban akadt sok rajongója. A kígyó mögött végzett az elefánt, őt követi a csimpánz és az orángután. A tízes listát a bálna zárja. (national geographic)
A szórakoztatóipari vállalkozás nem az ismert lappal jelenne meg a piacon az egyelőre tiltólistán szerepel a világ legnépesebb országában , hanem éjszakai központot tervez Sanghajban. A Playboy Enterprises a napokban írta alá egy kínai partnercéggel azt a megállapodás, amely értelmében hamarosan egy jelentős szórakoztatóipari centrumot létesítenek. A komplexum többek között éttermet, üzleteket, konferencia termeket és "csak tagoknak" létesített egységeket foglal majd magába. A BBC beszámolója szerint a cég legismertebb termékének, a magazinnak megjelentetését a szigorú erkölcsű országban nem engedélyezték, ám az angol nyelvű példányokból minimális mennyiség, mint művészi kiadvány mégis kapható. A klub megnyitása azért rejt óriási lehetőségeket magában, mivel a Playboy mint márka rendkívül erős Ázsiában, véli Christie Hefner cégvezető. (menedzsment fórum)
Férfi kézilabda, Challenge Kupa
Minaur: Viman (8), Gyulai (4), Varó - Cosma 3, Muresan 1, Mihai, Ghionea 10, Sabou 5, Kovacs, Várady 6, Giurcãnas, Balint 4, Nedelcu, Cristian 6 (3). Edző: Lascãr Panã, Palkó János.
Steaua: Cenusã, Stan (5), Ciobanu (4) - Birtalan 1 (1), Telehuz 1, Tudor, Gheorghe 8, Mihãilã 2, Stamate 2, Preda 3, Colesnic, Buceschi 3, Rãpciugã, Cian 9. Edző: Vasile Stîngã, Nicolae Munteanu.
Vezette: Gh. Ghiocel Bejenariu (Pitesti) - Octavian Pripas (Rîmnicu Vîlcea).
Az idei őszi forduló utolsó mérkőzésén a két nagy rivális klub, a Nagybányai Minaur HC és a Bukaresti Steaua találkozott. A rangadó már a hétvége előtt elkezdődött, felizzottak az ellentétek. Habár 89-ben volt egy egyesek által forradalomnak nevezett valami, a fővárosiak még mindig nem tudnak erről. Most is úgy viselkednek mint a "régi szép időkben", azt gondolják, hogy mindent megtehetnek. Pedig már nem is képeznek olyan játékerőt, mint előtte. Most csak bírói segédlettel vannak az élcsapatok között. Nagyképűen érkeztek a találkozóra, mérkőzés előtt még lenézték az öt alapjátékosa nélkül kiálló Minaurt. Arra nem gondoltak, hogy csapatunk "maradék" játékosait felpaprikázza ez a hangulat és utolsó pillanatig küzdenek majd a pontokért. És elkezdődött a derbi.A Minaur már az első percekben beindította gépezetét, Sabou két góljára csak a negyedik percben tudott válaszolni a Steaua, akkor is bírói segédlettel. Bejenariu játékvezető minden alkalommal megengedte, hogy a Steaua addig támadjon, míg gólt nem ér el, a Minaurnál viszont nagyon hamar letelt a támadási idő. Szerencsére Panã edző a gyors ellentámadások híve, így nem minden alkalommal sikerült leállítania csapatunkat. A 11. percben 5-5, ez volt a Steaua legjobb eredménye a mérkőzés folyamán. Innen sikerült elhúznia a Minaurnak 15-9-re, és mind cserélhette sűrűn a kapusokat Stîngã edző, akkor sem sikerült szorosabb eredményt elérnie. A 44. percben nincs mit tennie a két játékvezetőnek, ki kell állítaniuk a durváskodó Buceschit. A játékos a felpaprikázott nézők közé ülne, előtte viszont megnyomja az egyik szidalmazóját. A nézők reagálnak, a Steaua kispadja felpattan és nem sok hiányzik a tömegverekedésig. Szerencsére a nagybányai nézők civilizáltabbak, mint a déli játékosok, akik Stîngã irányításával levonulnak a pályáról. Hamar rájönnek, hogy komoly büntetésben részesülnének, ha nem folytatják a játékot és hurrogások közepette visszakullognak a pályára. Az 50. percben már 33-23, nyugodtan bedobhatnák a törülközőt.
A mérkőzés után "nagy" edzőjük már nem azt nyilatkozza, hogy ők a legjobbak, hanem azt, hogy a bajnokságot a Konstanca nyeri. Panã csak annyit jegyzett meg, a Steauanak nem volt elég, hogy hiányzott a Minaurtól öt alapjátékos, talán többet értek volna el, ha ő is hiányzik.
A tabellán: 1. Konstanca 22 p. (414-309), 2. Minaur 22 p. (446-362), 3. Steaua 21 p. (391-364), 4. Dinamo 20 p. (441-364), 5. Uztel 17 p. (413-387).
Az európai újságírók szavazatai alapján Andrij Sevcsenko, az AC Milan ukrán labdarúgója nyerte az Aranylabdát, a France Football szaklap által létrehozott díjat.
Ahogyan sejteni lehetett, az AC Milan ukrán gólvágója, Andrij Sevcsenko kapta idén az újságírók szavazatai alapján az Aranylabdát. A milánóiak népszerű Sevája szenzációs idényt produkált. Vezetésével a Milan minden idők legnagyobb pontszámát elérve bajnoki címet szerzett. Nem mellékesen Sevcsenko pedig 24 találatával a gólkirályi címet is besöpörte. A jelenlegi idényben a Milan hatalmas tempóban halad a címvédés felé - bár pillanatnyilag a Juventus vezeti a tabellát -, Sevcsenko pedig 15 forduló után 11 találattal a góllövőlista második helyén áll. Sevcsenko a válogatottban sem tétlenkedett, de komolyabb világversenyre nem tudta kijuttatni az együttest. Az idén talán ez is sikerülhet Ukrajnának, hiszen világbajnoki selejtezőcsoportjában öt mérkőzés után az első helyen áll.
"Csodálatos nap ez számomra, nagyon boldog vagyok, hogy én kaphattam meg a trófeát az idén. Hazámnak, Ukrajnának, és honfitársaimnak szeretném jelképesen ajándékozni ezt az elismerést, akikre különösen sokat gondolok ezekben a nehéz napokban." Az előzetesen biztos befutónak mondott Ronaldinho sportszerűen gratulált az ukrán klasszisnak: "Sevcsenko csodálatos futballista, aki rászolgált az elismerésre. Sokan voltak esélyesek arra, hogy elnyerjék az Aranylabdát, de Andrij kapta a legtöbb szavazatot, teljesen megérdemelten."
Az idei Aranylabda-szavazás végeredménye: 1. Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan) 175 pont; 2. Deco (portugál, Porto/Barcelona) 139; 3. Ronaldinho (brazil, Barcelona) 133; 4. Henry (francia, Arsenal) 80; 5. Zagorakis (görög, Bologna) 44; 6. Adriano (brazil, Inter) 27; 7. Nedved (cseh, Juventus) 23; 8. Rooney (angol, Everton/MU) 22; 9. Ricardo Carvalho (portugál, Porto/Chelsea) és Van Nistelrooy (holland, MU) 18-18.; 11. Charisteas (Werder) 15; 12. Baros (Liverpool), Christiano Ronaldo (MU) 11; 14. Ibrahimovic (Ajax/Juventus) 8; 15. Etoo (Malorca/Barcelona), Kaká (Milan) 7-7, Dellas (Roma), Buffon (Juventus), Drogba (OM/Chelsea), Lampard (Chelsea), Morientes (Monaco/Real Madrid) 5-5; 22. Figo (Real Madrid) 4; 23. Zidane (Real Madrid) 3; 24. Baraja (Valencia), Giuly (Monaco/ Barcelona), Maniche (Porto), Nikopolidis (Panathinaikos/Olympiakos) 2-2; 28. Maldini (Milan), Vicente (Valencia) 1-1 (stop.hu)
Kedden késő este Madridban, a Santiago Bernabeu-stadionban jótékonysági labdarúgó-mérkőzést rendeztek, amelyen Ronaldo válogatottja Zinedine Zidane legjobbjai ellen lépett pályára. Játszott rengeteg világsztár, Michael Schumacher például jobbszélső volt, míg a ralibajnok Carlos Sainz gólt is lőtt. A találkozó 4-4-re végződött.
Pályára lépett a Real Madrid szinte összes játékosa, valamint - többek között - Santiago Canizares, Sergi, Roque Júnior, Christian Panucci, Edgar Davids, Fernando Torres, Juan Pablo Sorin, Tomas Rosicky, Albert Luque, Diego Tristán, illetve a már visszavonult Fernando Redondo, Emilio Butragueno, Paul Gascoigne, Davor Suker és Pedrag Mijatovics is. Sőt, autóversenyzők is elfogadták a meghívást, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher és a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz is a futamgyőzelmeikre utaló mezszámban - 83, illetve 26 - futottak ki a pályára, míg a legnagyobb spanyol tenisztehetség, a volt Barcelona-klasszis Miguel Angel Nadal unokaöccse, Rafael Nadal.
A sztárparádéra nem szedtek belépőt, ugyanakkor a szervezők minden szurkolót adakozásra kértek, mivel az Egyesült Nemzetek Szervezetének fejlesztési programja számára igyekeztek pénzt gyűjteni. A tavalyi, bázeli találkozó bevétele megközelítette az egymillió eurót, ezúttal - a jelentések szerint - hatvanötezer néző volt a stadionban, bár sokkal kevesebbnek tűnt.
(MNO) Elektronikus bírói segítség engedélyezését kéri az olasz szövetség (FIGC) a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA).
Itt az ideje, hogy kövessük a tenisz, rögbi és az amerikai futball példáját. A mérkőzések irama egyre gyorsul, a játékosok egyre fifikásabbak, és a bírók szeme már nem tudja felvenni a versenyt a pálya körül elhelyezhető kamerákkal jelentette ki Franco Carraro, az FIGC elnöke.
Miközben az ötlet ellenzői szerint a 11-esek előzményeinek, illetve a leshelyzeteknek a kielemzése nemcsak lelassítaná a játékot, hanem aláásná a sípmesterek tekintélyét is, a javaslattevők azzal érvelnek, hogy a televíziós kommentárokban már rendszeresen élnek a videó adta lehetőségekkel.
Az egyik háromórás olasz labdarúgó showműsor idejének jó részét az aktuális bajnoki fordulóban tapasztalt bírói bakik bemutatásának szenteli.
A FIFA végrehajtó bizottsága hétvégi ülésén foglalkozik a felvetéssel közölte a hirado.hu.
December 20-án és 21-én kerül sor a IV. alkalommal kiírt Selmont Kupára. Résztvevő csapatok: Debreceni DVSC Váldor (5. a magyar bajnokságban), Zilahi Silcotub (román bajnok), Nagybányai Selmont HC (Challenge Kupa-résztvevő), Kolozsvári "U" Jolidon.
16.00 óra: Debreceni DVSC - Zilahi Silcotub
18.00 óra: Nagybányai Selmont - Kolozsvári "U" Jolidon
9.00 óra: Kolozsvári "U" Jolidon - Debreceni DVSC
11.00 óra: Nagybányai Selmont - Zilahi Silcotub
16.00 óra: Kolozsvári "U" Jolidon - Zilahi Silcotub
18.00 óra: Nagybányai Selmont - Debreceni DVSC
19.30 óra: Díjkiosztás
Jegy ára, mely 2 mérkőzésre érvényes 20.000 lej. Programfüzet 10.000 lej. A Nemzeti Liga mérkőzéseire szóló bérletek is érvényesek.
A Debreceni DVSC kétszeres EHF Kupagyőztes (1995, 1996). Edzője az ismert Laurencz László. Játékosai közül megemlítjük Borók Ritát, Szűcs Gabriellát, az ukrán Voroztsova Tatianát, aki egy ideig a Rîmnicu Vîlceai Oltchim kapuját védte és a román bajnokságból távozott Ariton Alinát és Orbán Annamáriát.
Összeállította: Deák László
A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapjuk alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak KIS KASZA CSABÁNAK és MÉHES ÉVÁNAK. Isten éltesse őket sokáig!
FESTMÉNYEKET, antik bútorokat, tárgyakat VÁSÁROLUNK 10 és 17 óra között. Cím: Closca u. 13. sz. Tel: 211931.
ELADÓ egy Léblanc (Samus) AUTOGÁJZER. Tel: 272427
Intenzív gitárórát tartó TANÁRT KERESÜNK 7 éves gyerek mellé 1 hónapra. Tel: 431337 vagy 0743- 371132.
ELADÓK karácsonyi ajándéknak jó minőségű import fém ÍRÓKÉSZLETEK (5 db-ból) - 25 euró, elegáns fém GÁZÖNGYÚJTÓK - 5 euró, valamint 10 g-os csak Olaszországban kapható ARANYKARPERECEK - 150 euró. Tel: 0721-037262.
Egyedülálló IDŐS HÖLGY GONDOZÁSÁT vállaljuk saját otthonunkban örökség fejében. Tel: 262630.
RENDSZERES NAPI JÁRAT: Nagybánya - Budapest (oda-vissza kedvezmény). Iratkozás naponta 8 - 20 óráig. Tel: 427578, 0724-629242, 0740-819728, 0036-202116337, 0036-705-817618 (Andrea).
FÜRDŐKÁDFELÚJÍTÁS, 2 év garancia, bármilyen színre. Tel: 0740-864611.
TELEVÍZIÓJAVÍT&Aacu