Bányavidéki Új Szó

2004. december 10 - 16.
16. (XLVI.) évfolyam 920. szám

Vasárnap: ketten a választási szorítóban

(BÚSz-információ) Az RMDSz Adrian Nãstase támogatására bíztatja szavazótáborát, de nyilván ki-ki lelkiismeretének és meggyőződésének megfelelően fog majd szavazni, vagy a nagyromániások felé kacsintgató liberális párt, vagy a szociáldemkorata párt elnökjelöltjére. Vasárnap újabb választási fordulóban dől el, hogy a szorítóban maradt kettősből melyiknek is van nagyobb támogatottsága.

Az alkotmánybíróság múlt pénteken igazolta a november 28-i választások eredményét. Eszerint a december 12-én sorra kerülő második elnökválasztási fordulóban Adrian Nãstase (PSD+PUR) és Traian Bãsescu (PD+ PNL) méri össze támogatottságát. A bejelentéssel egyidejűleg megkezdődött a kampány is, amely holnap reggel 7 óráig tart.

A testület elutasította az eredmény megsemmisítését célzó beadványokat. A közzétett indoklás szerint nincs kielégítő bizonyíték arra, hogy csakugyan csalás árnyékolta volna be a választást, amint azt beadványában a Nagy-Románia Párt és az PD állította. Utóbbi államfőjelöltje, Traian Bãsescu 34 százalékot kapott az első fordulóban, míg fő vetélytársa, Adrian Nãstase 41 százalékot szerzett.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSz) azt ajánlja a romániai magyaroknak, hogy vasárnap Adrian Nãstaséra adják szavazataikat. Közleményük szerint Romániában e pillanatban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt nélkül csakis úgy lehet kormánytöbbséget alkotni, ha az Adrian Nãstase által vezetett, a Szociáldemokrata Pártból és a Román Humanista Pártból álló szövetség koalícióra lép a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel, és a képviselőházban megszerzi a nemzeti kisebbségek tizennyolc képviselőjének támogatását is. Ez az egyetlen biztosíték arra, hogy a Nagy-Románia Párt ne kerüljön kormányközelbe. Amennyiben sikerül kidolgozni egy megfelelő kormányprogramot, biztosítani lehet az erdélyi magyarság megfelelő jelenlétét a kormányban és a hozzá tartozó intézményekben. Ehhez egyértelműen szükséges az is, hogy Adrian Nãstase legyen az államelnök – hívja fel a figyelmet az érdekvédelmi szervezet. (déel)

***

A Megyei Statisztikai Hivatal közzétette a november 28-án lezajlott választások eredményeinek településenkénti lebontását. A táblázatból megtudhatjuk: Nagybányán 50,4%, Felsőbányán 52,5%, Kapnikbányán 48,3%, Szinérváralján 44,9%, Magyarláposon (Domokost is beleértve) 54,4%, Égerháton 50,9%, Erzsébetbányán (Kohóvölgyet is beleértve) 33%, Hagymásláposon 39,1%, Sárosmagyarberkeszen 39,3%, Koltón (Katalint is beleértve) 82,7%, Hosszúfalun 44,4%, Nagysomkúton 55,8%, Sülelmeden (Szamosardót, Monót és Cikót is beleértve) 50 százalékos volt a részvételi arány, ami az RMDSz potenciális szavazótáborát illeti. Nincsenek adatok Tőkésbányáról és Misztótfaluból (beleértve Láposbányát és Miszbányát is).

Összesítve elmondható, hogy a Bányavidéken (Nagybánya-terület) a 28 ezer 508 szavazásra jogosult magyarból a szenátusi listán 14 260, a képviselői listán 14 442, míg az államelnöki listán 9 547 szavazó ütötte a pecsétet a tulipánra.

Ami a Történelmi Máramarost illeti, a következő a helyzet: Máramarosszigeten 51%, Borsán 11,2%, Felsővisón 57,2%, Nagybocskón 35,8%, Tiszahosszúmezőn 29,1%, Aknasugatagon 62,1%, Köveslázon 23%, Rónaszéken 46,2 százalékos volt a részvétel az RMDSz-t illetően. Kistécső, Havasmező, Ruscova és Repedea tekintetében nincsenek adatok, vagy hiányosak a kimutatások. A Történelmi Máramarosban az összesen 9 062 szavazásra jogosult magyar személy közül a szenátusi listákon 4 029, a képviselői listákon 3 ezer 909, míg az államelnöki listákon 2 ezer 558 szavazó támogatta az RMDSz-t, tehát a szavazásra jogosultak 44,4 százaléka járult az urnák elé.

A részvételi arányszámokat a legmagasabb szavazatszámot kapott (általában a szenátusi) listák alapján számítottuk ki.

Összesítve elmondható, hogy megyénkben a 37 570 szavazásra jogosult magyar közül a szenátusi listákon 18 ezer 624, a képviselői listákon 18 349, míg az államelnöki listákon 12 005 személy voksolt az érdekvédelmi szövetség jelöltjeire, illetve jelöltjére. (tamási)

Karácsonyvárás, ajándékokkal

Az Erdélyi Féniks Szabadegyetem immár hagyományos karácsonyváró találkozójára jövő szerdán, azaz december 15-én 18 órai kezdettel kerül sor a Teleki Magyar Házban. Az idei műsor vendége a Nagybánya Újvárosi Református Egyházközség.

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor az Adventhez, a közelgő ünnepekhez kapcsolódó beszéde után, Papp Anikó karnagy irányításával, az egyházközség kórusa és szavalói örvendeztetnek meg, az alkalomhoz illő műsorukkal.

Az előadást követően a résztvevők kölcsönös megajándékozására kerül sor. Kérjük, hozzanak magukkal valamilyen ajándéknak szánt apróságot. Hogy ki kit fog megajándékozni, azt sorsolás fogja eldönteni, így esetleg új barátságok, ismeretségek megkötésének izgalma párosul az ajándékozás örömével.

Kérjük tehát a nagybányai és környékbeli magyarságot, hogy most, amikor magunkra hagyatottnak érezzük magunkat, minél nagyobb számban jelenjünk meg december 15-én, délután 18 órakor a Teleki Magyar Házban, erősítve egymásban a szeretetet, kitartást, hitet. Mindenkit szeretettel várunk!

Csoma György

December 18. szombat, HáziMozi

16.00 óra: Jégkorszak (Ice Age). Színes, szinkronizált amerikai animációs film (2002). Vetítési idő kb. 80 perc.

18.00 óra: A zongorista (The pianist). Az Oscar díjas (2003) filmalkotást rendezte: Roman Polanski. Vetítési idő kb. 150 perc.

Helyszín: a Teleki Magyar Ház.

KARÁCSONYI KONCERT

December 14-én, kedden 16.30 órai kezdettel kerül sor a nagybányai 12. számú Általános Iskola német tagozatosainak karácsonyi koncertjére, a Szent József plébániatemplomban, a német mise keretében!

KARÁCSONYI HANGVERSENY

A Schola Rivulina előadásában, a Szentháromság templomban! December 24-én, 23 órai kezdettel

Nemezelt alkotások

A gyergyószentmiklósi TÖRÖK ÉVA kiállítása megtekinthető a Teleki Magyar Házban, minden héten keddtől-szombatig naponta 13-18 óra között.

TáncHáz

Minden hétfőn 18.00 órától, kicsiknek és nagyoknak, a Teleki Magyar Házban. Költséghozzájárulás: 10 ezer lej, minden harmadik alkalom ingyenes! Kötelező a tiszta, parkettkimelő tornacipő! Oktatnak: Tamás Sajtos Erzsébet, Csiki Árpád és Nagy Béla.

Luca napozás

December 13. a Gergely féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt. A Luca nap dologtiltó nap, az asszonyok ilyenkor nem dolgoztak, mert a babona szerint bármibe is fogtak volna, nem hozott volna szerencsét. A férfiak viszont ezen a napon kezdtek hozzá a Luca szék készítéséhez, amelyet 13 darabból és 13 különféle fából faragtak. A háromlábú szék karácsony estéjére készült el, az éjszakai misére. Aki akkor ráült, megláthatta a falu boszorkányait – tartja a néphagyomány. A szombati táncház a Luca-nap jegyében zajlik a Teleki Magyar Házban. Megjelenés álarcban!

Betlehemes

A Lendvay Márton Színjátszó Kör CIMBORÁK gyermekcsoportja betlehemest mutat be az érdeklődőknek, december 14-én, kedden 17.00 órai kezdettel, a Teleki Magyar Ház nagytermében. Az előadás időtartama kb. 30 perc. Szeretettel várunk mindenkit!

GREGORIÁN EST

Adventi és karácsonyi dallamok a középkorból. Előadja a Schola Rivulina Énekkar Gregorián Kórusa. Helyszín: Szentháromság templom. Időpont: 2004. december 17-én 18.30 órai kezdettel.

Színe és fonákja

HÁRMAS ÁLLAMPOLGÁRSÁG

Ismét elégtelenre vizsgáztak a mostohaanya-országiak. Igaz, számítani lehetett erre az eredményre, ezért most nem is szomorúan, inkább jó adag cinizmussal fogadjuk a népszavazás sikertelenségéről szóló híreket. Sajnos még mindig nem tanultuk(-ták) meg komolyan venni eleink intelmeit, s hagyjuk (hagyják), hogy a széthúzás átka fogjon rajtunk.

Személy szerint nem az emberek érdektelensége dühít, hanem az, hogy sokan képesek voltak feláldozni pihenőnapjuk egy részét azért, hogy „aktív módon" fejezhessék ki a határon túli magyarok iránt érzett ellenszenvüket. Ez az, ami legjobban fájt. Nem is csodálom, hogy Székelyföldön persona non grata-nak nyilvánították a magyar állampolgárokat. Jókat röhöghetnek rajtunk a nacionalista pártok képviselői, hiszen magunktól elintéztük nekik azt, amit ők még álmukban sem reméltek: magyar üldözi a magyart. A fáma szerinti román „üldözöttek" megnyugodhatnak: nincsenek többé veszélyben. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy talán pont azok szavaztak igennel, akik előszeretettel látogatják mioritikus tájainkat. Arról nem is beszélve, hogy az éppen ébredező idegenforgalomnak sem tesz jót az ellenségeskedés.

Láthattuk: az Országháza fortyogó fazékká változott, kupolája szinte fedőként emelkedett fel, hogy kiengedje a sok gőzt, amit a heves viták és bizonyítvány-magyarázások termeltek odabenn. Azon sem csodálkoznék, ha – a kettős állampolgárságról szóló népszavazás „sikerén" felbuzdulva – a hármas állampolgárság megadásáról is benyújtana valaki egy népszavazási kezdeményezést. Bár nem biztos, hogy a marslakók igennel szavaznának. Mert hiába díszeleg gomblyukunkban a piros tulipán, nem vagyunk elég kicsik és zöldek ahhoz, hogy kiérdemeljük a hármas állampolgárságot.

Nem tudom, Önök hogy vannak vele; számomra még a román állampolgárság is sok. Személy szerint beérném az erdélyivel. (tami)

Mikulás-bál az újvárosi református gyülekezetben

A szó legnemesebb értelmében „fergeteges" hangulatban zajlott az idei Mikulás-bál a Nagybánya-újvárosi református gyülekezet vallásórás gyermekeivel. Közel száz gyerek, köztük számos óvodás rajzolt, játszott határtalan lelkesedéssel, majd az IKÉ-s lányok segítségével papírból, almából hajtogattak, készítettek Mikulást. A valódi fehérszakállút kitörő ujjongás és tapsvihar fogadta. A gyermekek alaposan kikérdezték: honnan jött, mivel jött, mit csinált a nyáron, majd versekkel, énekekkel kedveskedtek neki.

A Mikulás zsákjából mindenkinek jutott ajándék; nehéz lett volna eldönteni, hogy a kicsik vagy a nagyok voltak boldogabbak. Igaz a mondás, hogy jobb adni, mint kapni.

Álljon itt köszönetül a gyermekek mosolya, öröme, mert ennél szebben megköszönni úgysem lehet a támogatók, szervezők áldozatos szolgálatát.

Hálás köszönetünket fejezzük ki, és Isten áldását kérjük önzetlen támogatóinkra: Csendes Lajos, Szász György, Jaklovszky György és Kálmán Erzsébet.

Pap Anikó

KÉT ÚJ KÖNYV ÜZENETE a Várakozás nehéz napjaiban

Biztos vagyok abban, hogy ezekben a hetekben, napokban minden józanul gondolkozó ember azon töpreng: mit hoz a közeljövő a határon innen és túl élők számára. Szorongva várjuk az új politikai fejleményeket! S szinte gyermekké válva várjuk a családi szeretettel áthatott Karácsonyt. Én is várok és remélek valami jobbat!

Hogy ne legyen módom az idegemésztő gondolkozásra, kevés szabad időmben olvasgatok, fenntartva, hogy a könyv a legjobb barát. Így került kezembe a nemrég Nagybányán megjelent és a Teleki Magyar Házban is bemutatott két könyv, Rajcsányi István és Kaszta István munkája. Olvasgatni kezdtem, azzal a hittel, hogy e könyvek is nyújthatnak valamit, ami reménysugarat bocsát töprengő lelkembe.

Reményem valóra vált.

Elsőnek Rajcsányi István „Valahol Oroszországban" című könyvét olvastam el, majd Kaszta Istvánét, a „Hontalanság"-ot. Fennhangon olvastam, mert alig látó feleségem is valami megnyugtatóra vágyakozott. Már olvasás közben, de főleg a befejezés után, mint egyszerű olvasók (hallgatók) átgondoltuk e könyvek hozzánk szóló üzenetét. Gyönyörködtünk a gördülékeny stílusban, a sokoldalú gondolattársításban.

A „Valahol Oroszországban" című könyvből Rajcsányi István viszonylag előnyös körülmények között átvészelt 1943-46 közötti hadifogságának (Donyec medence) éveit ismerhetjük meg. Az író a nehéz orosz fogolyélet ismertetése helyett, melyet csak itt-ott villant fel, főleg azt tárja elénk, hogy sikerült nyelvismeretének és diplomatikus alkalmazkodásának köszönhetően tolmácsként beilleszkednie a fogolytábor életébe, még arra is volt alkalma és lehetősége, hogy romantikus szerelmi kapcsolatokat építsen ki. Ennek ellenére könyvéből kiolvasható az állandó sóvárgás távoli szülőfaluja iránt, ahol valamikor szeretettel és hittel teli karácsonyokat tölthetett, szülei, családja körében, akikre mindig nagy szeretettel gondolt. Mindez szép üzenet a mának.

Kaszta István „Hontalanság" című könyvének más a tárgya, tartalma, formája. Története itthon játszódik, Kolozsváron, Hadadon, Nagybányán, Zilahon, Jászvároson. Elsősorban 1950-2004 között, de az 1950 előtti évekre is visszatekintve. Az önéletrajzi jellegű „családi krónika" sokoldalú betekintést nyújt a közösség életébe, rávilágít a család megértő, önzetlen szeretetére. A szerző hangsúlyozza, hogy a templomnak és az iskolának nagy szerepe van a nemzettudat megőrzésében, a gerinces magatartás megőrzésében, s hogy a becsületesség, a kitartás, a szülőföldhöz való ragaszkodás, a szakma ismerete és szeretete olyan erőt kölcsönöz az embernek, amelynek segítségével Itthon is megmaradhatunk. Még akkor is, ha a sok igazságtalanság a hontalanság érzetét kelti fel bennünk. Az élet sohasem volt mindenkinek egyformán könnyű, de aki kitartóan akart és remélt, az Itthon is érvényesült.

Mennyi jó tanács, mennyi üzenet! Mindezeket Kaszta István olyan könnyedén, kézzelfoghatóan tárja elénk, hogy szinte magunkat is ott érezzük a könyvben szereplő egyének között. Jó érzés olvasni Balla József festőművészről, Kishegyi Géza üzemigazgatóról, Rigán Vilmos kitűnő asztalosmesterről, volt tanárairól, barátairól, mert az emlékező sorokat meleg emberi szeretet hatja át.

Jó volna, ha minél többen elolvasnák ezt a szórakoztatva tanító-nevelő könyvet, főleg fiatalok. Gondolatai arra intenek, hogy különösen manapság nagyon fontos az öntudatos, gerinces, becsületes, erkölcsös, szeretettel és hittel teli helytállás. Csakis így lehet értékünk magunk és a világ előtt.

Ennyi a két könyv Üzenete, a Várakozás napjaiban. Ezek a gondolatok vezessenek a közelgő, nagy politikai kérdések helyes megítélésében és véghezvitelében. Ha mindannyian így gondolkozunk, határon innen és túl, akkor megérdemelünk egy boldogabb karácsonyt, egy boldogabb 2005-ös új esztendőt!

id. Markó Gábor

Nőszövetség és ökumenia

Év vége felé járunk. Megkezdődött az advent, a várakozás ideje. Ez alkalommal a felsőbányai Árva Bethlen Kata Református Nőszövetség, vasárnap délután, megtartotta hagyományos ökumenikus ünnepségét. A hideg téli időszak ellenére szép számban gyűltünk össze, római katolikusok, reformátusok, a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub énekesei és versmondói. Bizony kicsinek bizonyult a tanácsterem, de sok jó ember kis helyen is elfér, egyetértésben, szeretetben, békességben.

Advent jelentőségének ismertetése után közösen énekeltünk, imádkoztunk. Szavalatok hangzottak el Makaricz Katalin, Asztalos Gábor nagybányai vendégeink, Gajer Jolán felsőbányai római katolikus nőtestvérünk, valamint Módis Anna és Hupka Katalin református nőszövetségi tagok előadásában. A vasárnap délutáni istentisztelet sem maradt el; Alföldi Lakatos Tibor református lelkipásztor a Jelentések Könyve 21, 1-7 alapján hirdette Isten igéjét.

Összejövetelünk, találkozásunk szeretetvendégséggel folytatódott. Előkerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, a gyümölcsbólé, a kávé, üdítő. Meghitt beszélgetések közepette, jó étvággyal fogyasztott mindenki, s közben sor került a szokásos tombolára is. Sok szép, hasznos dolog volt a csomagokban, amelyeket a Dordrecht-i (Hollandia) testvérgyülekezet Nőszövetsége ajándékozott ez év szeptemberében egyházunk Nőszövetségének.

A közös ünnep végén emléklappal a kezünben, a Nőszövetség Himnuszát énekelve, lelkileg feltöltődve búcsúztunk egymástól. Isten áldását kérjük mindazokra, akik megtiszteltek jelenlétükkel és azokra is, akik betegségük miatt, vagy más okból nem tudtak eljönni.

Hupka Józsefné
sz. Diószegi Katalin

Török Éva nemezelt alkotásaiból

Ősmagyar jelképek, lakásdekorációk

(BÚSz) Török Éva nemezből készült dekoratív alkotásaiból nyílt kiállítás, tegnap lapzártát követően, a Teleki Magyar Ház Thorma-termében. A honfoglaláskori motívumkincset felvonultató tárlatot Dávid Lajos nyitotta meg, majd a nagybányai Táncház tagjai mutattak be rövid összeállítást.

Török Éva nemezmunkái lakásbelső dekorációk. Olyan környezetek megszépítői, ahol az ízlés megköveteli, hogy a színek és a formák összhangja a hovatartozás vallomásával váljon teljessé.

Technikájukban a hajdani nomád népesség találmányát, a gyapjú összedolgozásának fonást és szövést nélkülöző, sajátos, leleményes megoldását folytatják. Ezt a ritka ismeretet eleink is bírták: kiváló takaró alkalmatosságokat, süvegeket, csizmákat, felsőruhákat, nyeregtakarókat, tarsolyokat, íj-, nyíl- és egyéb tokokat készítettek belőle. A legnagyobb próbatételt a nemezsátor elkészítése jelentette. Ezt közösen készítették, és olyan tökéletesre verték össze a gyapjút, hogy ezzel vízhatlan falat biztosítottak a jurtának.

A mai nemez-dekorációk kizáróan esztétikai funkciót töltenek be. A formák sajátosságai, a színek harmóniája valamint a technika, egyaránt ázsiai kötődésre utalnak. Rendeltetésük egy hangulat megidézése, nevezetesen az ősi hitképek griffes-indás vonalvezetésben megfogalmazott jelképeinek esztétikai igényű megjelenítése.

Az üzenetértékű ősmagyar jelképek kiemelése, hangsúlyosabbá tétele, a kontúr-színek beiktatásával valósul meg. Ez az eljárás mai napig tetten érhető a türkmenisztáni, kazahsztáni, üzbegisztáni és közép-ázsiai nemeztakarókon, szőnyegeken. Megkomponálásukhoz a szaktudásnak, a génekbe írt képességeknek és az őskultúra nyíltan megvallott szeretetének hármasa szükséges. Ez Török Éva nemezeiben megvalósultnak látszik.

Nem véletlen, hogy lelki hovatartozásának, értékítéletének kifejezési vágya éppen a Székelyföldön, a gyapjú feldolgozásról is elhíresült tradíciók földjén találta meg kitörési útját. Hiszen ez az a vidék, ahol a népi kultúra tárgyi és szellemi hagyatéka még megszólítja az erre fogékonyságot mutató lelkeket. Ebben a környezetben lett oltóággá a szatmári tájakról származó Török Éva. Az erő pedig, amely benne munkál, a megmaradás látványos bizonyossága.

Kisné Portik Irén néprajzkutató

TÁJ-KÉP fotópályázat

Táj-kép címmel hirdet fotópályázatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálata. A felhívás a mezőgazdaság által évszázadokon át megmunkált területek páratlan természeti és kulturális értékeire szeretné irányítani a figyelmet.

A jeligés pályázók 2004. december 31-ig, öt különböző témakörben nyújthatják be munkáikat:

1. A vidéki táj és az ember;

2. Nomád múltunk tovább élése: a legeltető állattartás;

3. Rég elfelejtett gazdálkodási módok felélesztése;

4. A vidék és a mezőgazdaság ma;

5. Kertkultúra és természeti környezet.

A 2005. február 25-i eredményhirdetésen a szakértő zsűri értékes tárgyjutalmakat, különdíjakat adományoz a legjobb pályaművek készítőinek.

A Természetvédelmi Tanácsadó Szolgálat a színvonalas alkotásokból egy reprezentatív fotóalbumot is megjelentet majd, amelynek képeit országszerte megrendezett kiállításokon mutatják be az érdeklődőknek.

A pályázat kiírásáról és egyéb feltételrendszeréről bővebb információt a www.mme.hu honlapon szolgáltatnak.

Nagybányai szemmel és szívvel

Ruha Istvánról, három tételben

Egy életen át a zene szolgálatában (1)

A múló esztendő nagy veszteségeit számbavéve, szinte hihetetlennek tűnik, hogy Ruha István, a kiváló és érdemes hegedűművész, egyetemi professzor, a nagy muzsikus és ember, ez a kitűnő személyiség elhunyt. Habár ezután múlt időben fogunk beszélni róla, mi – barátai, szaktársai, a zenekedvelők és mindazok, akik Nagybányán és világszerte szeretik a szépet – továbbra is közöttünk lévőnek érezzük Ruha mestert. Szükségét érezzük, hogy művészete által ezután is megtaláljuk a szépséget, a tehetséget.

Ruha István 2004. szeptember 28-án, 73 éves korában távozott az élők sorából. Abban a városban (Kolozsváron) hunyt el, amely őt, a fiatal és tehetséges hegedűst 14 éves korában tárt karokkal befogadta.

1931. augusztus 17-én született Nagykárolyban. Szerény anyagiakkal rendelkező családból származott. Hatan voltak testvérek, a zene iránti vonzalom hagyományosnak számított közöttük. A zene szeretete és kiváló képességei Ruha István esetében is korán megmutatkoztak. Öt éves korában kezdett hegedülni, édesapja irányításával. Később Orosz Rozália tanárnőhöz került (ez utóbbi a híres hegedűművész, zeneszerző és professzor Hubay Jenő növendéke volt).

A nagykárolyi református egyház erkölcsi és anyagi támogatásával – amely látta kiváló tehetségét – Kolozsváron folytatta tanulmányait. A Zeneiskolában először Kouba Paulától, majd a Konzervatóriumban Balogh Ferenc professzortól tanult hegedülni. Még diák volt, amikor a Magyar Állami Operához szerződtették. Rövidesen hangversenymester lett, majd 1957-ben ugyanabban a minőségben a Kolozsvári Filharmóniához került.

Ilymódon kelt szárnyra egy kiváló tehetség. Nem okozott csalódást azoknak, akik bíztak benne.

Rövid időn belül több nemzetközi hegedűversenyen is felfigyelnek tehetségére: 1958-ban III. díjat nyer a moszkvai Csajkovszkij versenyen. Ugyanabban az évben megnyeri a George Enescu verseny I. díját (Bukarest), majd egy év múlva, 1959-ben II. helyezéssel tér vissza a párizsi Marguerite Long-Tacanes Thibaud nemzetközi versenyről.

Miután kinevezték a Kolozsvári Filharmónia szólistájává, bejárta egész Európát, hegedűjével meghódította az egész világot.

A hanglemezgyárak gyakran kérték fel közreműködésre. Vivaldi - Évszakok c. művének felvétele, amelyet a Kolozsvári Filharmónia kamarazenekarával és Mircea Cristescu vezényletével készített, óriási sikert aratott, és megkapta az „Aranylemez" díjat. Egy másik, nagyon értékes lemeze az európai hírnévnek örvendő Weiss Ferdinánd zongoristával készült, s több, hegedűre írt remekművet tartalmaz.

A Ciprian Porumbescu című film főrendezője személyesen jött Kolozsvárra, hogy felkérje: varázslatos hegedűjével vegyen részt a film zenei megvalósításában. Az egész filmben a klaszszikus műveket és a népi muzsikát is Ruha István játszotta, előadása tele volt szenvedéllyel és csillogással.

Érzelmileg mély szálak fűzték a kamarazenéhez. 1964-ben megalkotta saját vonósnégyesét, s a Kolozsvári Filharmónia kamarazenekarának szólistájává is kinevezték. Ezzel a zenekarral gyakran játszott az országban, s külföldi vendégszereplésre is velük ment első ízben.

Moszkvában, Leningrádban percekig tartó tapssal, állva ünnepelték kitűnő hegedűjátékát. Az olaszoknál nagy sikerrel játszotta Vivaldi Évszakok című művét, bravúros technikával. A spanyoloknál E. Lalo Spanyol szimfóniájával ejtette ámulatba közönségét, temperamentumos, ugyanakkor természetes és könnyed játéka mindenkit megragadott. Játszott Párizsban, Tokióban, az Egyesült Államokban, Németországban, Magyarországon, Ausztriában és Svájcban is. Személyesen ismerte a leghíresebb hegedűsöket és karmestereket.A nagybányai közönség előtt 1956-ban játszott először: Felix Mendelssohn Bartholdy É-moll hegedűversenyét a Nagybányai Szimfónikus Zenekar társaságában, Becea Vasile karmester vezényletével adta elő. Első perctől megnyerte a közönséget. Számunkra, a zenekarban diákként játszó fiatalok számára (Kotlár Tibor, Balogh István, Bertok Lajos és Herki József), akik magánúton, Inceu Mihai tanár irányításával tanultunk hegedülni, soha el nem múló zenei élményt jelentett a találkozás a fiatal hegedűművésszel.

Majd újabb hangversenyek következtek, amelyek sok-sok örömöt és felejthetetlen estéket jelentettek a nagybányai közönségnek. A Nagybányai Szimfónikus Zenekar megszűnése után, Ruha még számtalanszor koncertezett városunkban, hol a szatmárnémeti vagy kolozsvári filharmónia tagjaival, hol a Kolozsvári Zeneakadémia kamarazenekarával, vagy a nagybányai Művészeti Középiskola tanáraiból alakított kamarazenekarral (Leopold László vezényletével). Két legjelesebb diákjával is fellépett: Fátyol Rudolffal, aki jelenleg a Szatmárnémeti Filharmónia vezérigazgatója és szólistája, valamint Ágoston Andrással, aki Budapesten dolgozik szólistaként.

Herki József
hegedűtanár

A Vértorony panasza

Egyik nap, szépkorú és nem kevésbé szép nevet viselő Rákóczi István szomszédom szólított meg, mondván: ha a piacon járok, és időm megengedi, nézzek szét az István torony után második legrégibb műemlékünk körül.

Másnap be is mentem, és legyeztem a Mészárosok tornya panaszait, amelyet 1929-ben Tabéry Géza keresztelt „Vértorony"-nak:

– Ime, itt állok a XV. század óta, a helybeli mészárosok jóvoltából. Feladatom volt falaimmal védeni a kisváros polgárait. Az eltelt évszázadok alatt többször is leromboltak, újjáépítettek. Utoljára 1959-61 között változtattak kinézetemen.

Mostanában, ha ritkán is fordul elő, de látogatók próbálnak közelebb kerülni hozzám, bizony elszégyellem magam. Már első lépcsőimhez is csupán vásári kereskedők labirintusai között kacskaringózva érhet el az ember. Az asztalok fölött rozsdás bádog, karton és műanyag tetőzetek csúfítják környezetemet. Tudom, hogy ezeknek a kereskedő embereknek is élni kell valamiből. Amint hallom azonban, másfél milliót fizetnek egy négyzetméternyi asztalért havonta, s ebből az illetékesek is többet tehetnének a piac képének javítása érdekében.

Ahogy látogatóm a bejárati lépcsőhöz közeledik, láthatja: kovácsolt vaskapumnak már csak egyik fele áll valahogy. A másik oldalára dőlve csodálkozik, hogy még nem gyarapítja ő is az ócskavaskereskedők gyűjteményét. Korabeli kovácsolt zár helyett újfajta kínai lakat „védi" belvilágomat az illetlen tekintetek elől.

A lépcsőim felett néhány cserép talán a vihar áldozata lett, így áznak és korhadnak fából készült részeim. S szégyellem, de körülöttem emberi ürülék nyújt kellemetlen látványt és illatot...

Hát így nézek én most ki, 2004-ben. Bár egykor hősiesen védtem a várost, úgy látszik ez az a sors, amit megérdemlek – fejezte be panaszát a Vértorony.

Varga Ime

EGYSZERVOLT PÁLYÁZAT

Ez a felhívás hozzád szól, ha elmúltál már három éves, de még nem érted el a korszakváltó tizenötöt! Ugyanis „Színjátszó" pályázatot hirdetünk óvodások és általános iskolások számára, amire várjuk a versolvasó kicsik rajzait, festményeit és a színpadon tehetséggel játszó nagyok előadásairól készült videókat.

Versillusztráció pályázat:

Kicsiknek (3-7 éves korig): Az egyszervolt.hu pályázati verseinek illusztrációja, tetszőleges technikával, A5, A4 méretben. A verseket itt találod: http:// egyszervolt.hu/napocska/palyazat.htm

Nagyoknak (8-12 éves korig): József Attila szabadon választott költeményének illusztrációja (a József Attila év tiszteletére), tetszőleges technikával, A5, A4 méretben.

Színjátszáspályázat:

Kicsiknek (7-10 éves korig): Bármely magyar népmese, (vagy részlet) színjátékos feldolgozása. A max. 10 perc hoszszúságú műveket videón várjuk.

Nagyoknak (11-14 éves korig): Bármely magyar író művének (vagy a mű részletének) színpadi feldolgozása. A max. 15 perc hosszúságú feldolgozásokat videón várjuk.

Beküldhető videokazettán vagy CD-n (avi, mpeg, vagy ezek tömörített formátumaiban). Postán küldjétek be a következő címre: Egyszervolt.hu, 1511, Budapest Pf. 46.

A nyeremények: számítógépek, perifériák, számítógépes és játékprogramok, értékes könyvjutalmak és egyéb ajándékok.

Leadási határidő: 2005. március 1. Cím: palyazat@egyszervolt.hu, vagy: Egyszervolt.hu, 1511 Bp. Pf.46.

Dr. Sasi Nagy Béla jegyzete

Fekete vasárnap

Ülök a TV előtt és nem hiszek a szememnek. Érkeznek az adatok, a számok, mind megannyi mellbevágás. Hozzá lehetnénk már szokva, hiszen 84 éve edzünk. Csak éppen ezúttal saját nemzetünktől kaptuk az arcunkba, nem idegenektől. Igaz, azt mondják, az ember maga választja meg barátait, a testvért azonban Isten adja. Nemigen válogathatunk.

A TV híre: a népszavazás eredménytelen volt, kevesen jelentek meg az urnák előtt.

Régebben írtam a BÚSz-ban egy cikket, „Megszűnt az egységes magyar nemzet?" címmel. Azt hiszem, a végleges választ most kaptam meg a hazánkban ideiglenesen állomásozó pártkoalíciótól. Megszűnt. Mindezt akkor, amikor a magyar polgár az Európai Unió szegényeként számolgatja inggombnyi forintocskáit, köszönhetően a kormány pénzügyi politikájának, a multiknak, akiknek kezére adták az országot, a tönkrevert mezőgazdaságnak.

A TV-ben valaki kifejtette: NEM-mel szavaztam, mert nem fogok 8 ezer forintot adni a nyugdíjamból azoknak, akik egy napot sem dolgoztak Magyarországon. Próbálom elemezgetni a választ. Vajon ki számolta ki neki a pontos összeget? A pénzügyminiszter személyesen, vagy a párt személytelenül? Amikor a Magyarországot elözönlő 800 ezer határon túli rémképét bedobták, az ijedt nyugdíjas rögtön félteni kezdte pénzecskéjét az „invadator"-októl! A többiek a munkájukat, a nyereségüket, az uralmon lévők pedig a hatalmukat kezdték félteni. Mert hát az erdélyi magyarok nem jó szocialisták.

Az okos választók, a (még okosabb) pártokra bízták az (egy érzelmi síkról anyagira alacsonyított) döntést. Nekünk elegünk van a mindenttudó pártokból és a régi és új szocializmusból is.

Akik a pénzüket féltik, nem látják, minek köszönhetik a szegénységüket? Esetleg megkérdezhetnék a tüntető kistermelőktől, állattenyésztőktől, akik nem tudják eladni termékeiket az olcsó, de gyenge importáru miatt. Vagy azoktól, akik egy esztelen sajtóhadjárattal hiteltelenítik a magyar paprikát.

Ki teszi szegénnyé a magyarországi magyarokat? Az erdélyiek? Hiszen potom áron, leginkább feketén dolgoztatják őket, így spórolnak egy csomó adót a „szegény" magyar munkáltatók. Emiatt kell számolgatni a forintocskákat s félteni a bukszát, nem a 800 ezer magyar miatt, akik valószínűleg csak akkor fognak majd vándorbotot a kezübe, amikor a pufajkás 24 millió románja! Szlovákia felől már szabad az út, mégsem lepték el Magyarországot a szlovákok. S ha majd Románia is tagja lesz az EU-nak? Akkor mi lesz?

Kitől féltek hát kedves mostohatestvéreink?

Ami a nyugdíjakat illeti, van valami igazság benne. A receptet mindenki tudja: az ott tanuló, majd odaát maradó gyermek „honosítja" szüleit, akik azután többnyire már csak a forintban kapott nyugdíjért járnak át.

Mint nem egy kollégám.

Jól mondta Tőkés püspök úr a szavazásról: a magyarok a zsebükben kotorásznak, miközben szívükből kiürül a szeretet. Markó szerint az eredmény: katasztrófa!

Sajnos az elfeledett Erdélyt sokan akkor fedezték fel újra, amikor szegénységünket kihasználva bagóért vásárolták fel megmaradt értékeinket. Most is jön a büszke eurómagyar benzint meg egyebeket vásárolni hozzánk, meg a tótokhoz, Kárpátaljára. Mert itt sokminden olcsóbb, mint az EU-ban.

A szavazásról több vitát is közvetített a TV, a rádió. Az értékelések különbözőek voltak. Egy dolgot nem hallottam emlegetni: miért volt nagy siker, amikor az ország 38%-a döntött az EU tagság mellett? És miért volt most siker a távolmaradó 62%?

A pártok vitájában mindenki a magáét fújta. Engem a modernül borzos SzDSz-es ifjonc döbbentett meg. Annyi gyűlölet ült a szemében, hogy méltán vállalhatna szerepet egy horrorfilmben, utána már szinte üditő volt a lövöldözés, az esti krimi. Ő lesz Kuncze utódja? A diplomáciai ravaszságot a takaratlan gyűlölet váltja fel?

A határon túliak hozzászólásaiban a legmegrázóbb a kárpátaljai Kovács Miklósé volt: 80 éve várunk – nem kellett volna. Nincs tovább! Ezeket a szavakat várta az ország, amelyet megtanítottak kicsinek lenni? Az MDF-es vélemény: „Szégyellem magam. Honfitársaink a nemzetünkről szavaztak elutasítóan, ami egyedülálló a civilizált Európában."

Itt jegyzem meg, hogy a román kormány szerette annyira a fajtáját, hogy nem kérdezett meg senkit, de főleg a szomszédokat nem. Megadta a román állampolgárságot annak, aki kérte. Ez a hazafiság, nem az Internacionálé eléneklése, elvtársak!

Az SzDSz-es Fodor Gábor szerint magukra vessenek azok, akik kierőszakolták a népszavazást. Ők (ő) nyitottabb bevándorlási (és nem hazatérési) politikát folytatnának, s támogatnák az otthonmaradottakat. Már nem tudom ki mondta: ez olyan, mint amikor a viharban kopogtatót nem engeded be, hanem kinyújtasz neki egy esernyőt.

Hogy mindez így „sikerült", ezért nemcsak az a hibás, akit a gyűlölet gyümölcsével tömtek tele. Hanem talán méginkább azok, akik nem szavaztak, akik nem törődnek velünk, vagy megfélemlítve számolják odahaza a pénzüket – azaz a Gyurcsány szerinti „igaz hazafiak".

Bizony drága mostohatestvéreink. Mert édestestvérünk nem maradt még két milliónyi sem – bár több a gyűlölködőknél.

Hogy mi lesz ezután?

Azt hiszem megjósolhatom. A jelenlegi hatalom, lassan és vontatottan (ahogyan Kovács elvtárs is tette az utóbbi egy és fél évben), megpróbálja kihúzni a 2006-os választásokig, s olyan törvényeket hoz majd, amilyenekkel betömheti a szánkat, s ugyanakkor a „zsebükben kotorászókat" is megnyugtathatja. Hogy minél több szavazatot szerezzen. Egyszerű az ábra, nem? Ők lesznek a mi megmentőink!

Nekem egyelőre elment a kedvem a magyarországi látogatásoktól. Pedig nagynéném, aki erdélyi származású, tehát egyformán gondolkodunk, hétfőn reggel felhívott, referált és jelezte: bármikor szívesen fogad. De nekem jó itt is. Mégha bozgornak is mondanak, de azt legalább nem egy testvértől kapom.

Nem vártunk alamizsnát!

Igenis, jellemző a magyarra ez a viselkedés. Tudtam, hogy ez lesz az eredmény, mégis fáj, sőt szégyellem, hogy a magyar elutasítja a magyart. De nem meglepő!

A monarchia idején, amikor államnyelvet választhatott a magyar elit, a latint választotta. Majd a németet. Csak 1844-től lehetett Magyarországon hivatalos nyelv a magyar. Aztán jött a Trianon, mostoha gyermekei lettünk az anyaországnak. Bő 80 év elteltével már hallani sem akarnak rólunk a testvéreink. Csak azt nem értem, ha lenéznek minket, miért fáj nekik Trianon? Ha AZ a döntés igazságtalan volt, hova kell rangsorolni EZT a népszavazást? És itt nem a nagyhatalmak döntöttek, hanem a magyar nép. Igaz, a magyar utódkommunista elit unszolására, ijesztgetésére.

Mert ez igazán bejön nekik. 23 millió románnal jutottak hatalomra, most pedig a 800 ezer határon túli magyarral győztek. És még ők mondják, hogy a jobboldal minden eszközt felhasznál, hogy a hatalmat megszerezze.

Folyton amiatt panaszkodnak, hogy apad, öregszik az ország. De a magyarra nincs szükségük. Lehet arab, kínai, japán – csak magyar ne legyen. Az erdélyi magyart még edzőnek sem fogadják el a labdarúgó válogatotthoz, mert „nem fejezi jól ki magát". Jó azonban a német edző, még ha tolmáccsal is.

Vajon hogyan viszonyult volna a népszavazáshoz Lendvai Ildikó – ha Lendván élne? Talán alamizsnát vártunk? Azt hiszik, nem sajnálnánk itthagyni, ami ideköt?

Itt, ha gyűlöletből is, magyarnak szólítanak. Ha oda megyünk, csak románok vagyunk. Medgyesi Péter húsvéti üzenete, amikor még miniszterelnöki fénykorát élte, ez volt: „A határon túli magyarok ott alapítsanak családot és boldoguljanak, ahol vannak". Ő miért nem maradt itt, ősi „magyar" gyökereinél? Igaz, hogy a kommunisták emelték fel, de azok is szúrták hátba.

És mégis ellenünk szította a népet.

Minden tiszteletem az izraeli miniszterelnöké! Egymillió ukrán zsidót hívott haza letelepedni. A közelmúltban pedig a francia zsidókat hívta haza. És nem félt, hogy összeroppan az ország, pedig ott lényegében háború van. A román állam több ezer moldovai románnak biztosított állampolgárságot, népszavazás nélkül. S sem a gazdagok, sem a legszegényebbek fejében nem fordult meg, hogy talán tönkremennek emiatt.

Gondoltam, az eredmény kihirdetése után lesz valami kis bűntudata a két kormánypárti pártelnöknek. Tévedtem. Kuncze úr önelégülten állapította meg: „Elbuktak". Még csak bele se pirult. A miniszterelnök pedig olyan lendülettel vitte végig a választási kampányt, mintha csak a szocialista pártról lett volna szó, s nem a nemzetről. Ez talán nem megosztás? Aki „magyar és magyarnak született" miniszterelnök, annak nemzetben kellene gondolkoznia és nem pártban. Hosszú távon kellene terveznie és nem a következő választásokra összpontosítva.

Hiller pártelnök úrnak bizonyára nagy gondot okoznak mostanában a külhoni magyarok. Amíg csak miniszter volt, gyakran mosolygott, de amióta szóba jött az a fránya szavazás, látszik rajta, szinte bele van betegedve. Azóta szigorú, komoly a tekintete, a nevét ismételgetve... szinte félek tőle...

– kolozsvári –

Kék-hírek

Ébredeznek az autófeltörők

Már kezdtem azt hinni, hogy az autófeltörők is téli álmot alusznak, mint a medvék, ugyanis az utóbbi hetekben nem igazán hallattak magukról. Ezen a héten azonban bebizonyították, hogy nem tartoznak a medvefélék családjához, hiszen több akciót is szerveztek, valószínűleg a téli ünnepekre az ajándékozási lázra való tekintettel.

A legszégyenteljesebb eset ismertetésével kezdem. Az egyik Bukarest sugárúton parkoló személygépkocsiból egy alig 2 millió lej értékű rádiósmagnót loptak ki az "alvajárók". Ez bizony nagyobb szégyennek számít, mint "nem"-mel szavazni a kettős állampolgárságra kiírt népszavazáson. Rádiósmagnót loptak az egyik Hortensiei utcában leparkolt Daciából is, igaz, egy 8 millió lejes zenegépet, nem pedig egy ritkaságszámba menő "ősleletet". Másnap sem voltak szabadnaposak a Hortensiei utcai autófeltörők. Sőt, "hatáskörüket" kiterjesztették a Transilvaniei és a V. Babes utcákra is. A három kiszemelt autóból egy fúrópisztolyt, egy villanyárammal működő favágó gépet, két hangszórót, egy húsz CD-vel "feltankolt" CD-tartót, egy rádiósmagnót és egy akkumulátort vittek el a szorgalmas, gyűjtőkörúton levő "Mikulások". Összesen 24 millió lejnyi kárral "ajándékozták" meg az autók tulajdonosait.

Valószínűleg melléfogtak azok az autófeltörők, akik egy diplomatatáskát emeltek ki az egyik személygépkocsiból, hiszen a táskában ruházati cikkek voltak százeurósok helyett. Viszont így is sikerült egy ötmillió lej értékű "közbeszerzési pályázatot" megnyerniük. Lehet, hogy ez nem vígasztalta őket?

Előrelátó betörők

A betörők nem hagyták az utolsó percre az ünnepekre való felkészülést. Már múlt héten beszerezték a szükséges árucikkeket, hogy elkerüljék az utolsó napokban "divatos" zsúfoltságot. Ezen a héten csak a lusta betörők jártak már beszerzőkörúton.

Az egyik "család" egy Traian sugárúton található üzlethelyiségből szerezte be az ünnepi asztalra kerülő menühöz szükséges alapanyagokat. Nyilván meggyőzte őket a reklám. Csirkehúsból készült termékekkel, felvágottal, túróval és borral töltötték meg "vásárlókosarukat". A "számla" értéke 6 millió lejt tett ki. Egyesek élelmiszerek, mások élvezeti cikkek beszerzésével töltötték az elmúlt éjszakákat. Nagynyíresen (Miresu Mare) például ötmillió lej értékű cigarettát és kávét loptak el egy üzletből az ünnepekre készülődő "szakik". S hogy igazi legények lehessenek a gáton, hárommillió lejnyi zsebpénzt is magukhoz vettek. Mivel a finom húsleves sem hiányozhat az ünnepi asztalról, az egyik bajfalusi (Dãnesti) gazda udvarából 15 tyúkot "szárnyasítottak" meg a valószínűleg nagy családról gondoskodó tyúktolvajok. Az elkövetők minden bizonnyal nem babonások, különben nem most loptak volna el 2,5 millió lej értékű baromfit. Köztudott, hogy két karácsony között tilos szárnyashúst fogyasztani. Hogy miért, ne kérdezzék, mert sajnos nem jut eszembe.

Végezetül még elmondom: több betörő és tolvaj kapott ajándékba bilincset a Mikulástól. Úgy kell nekik, ha még mindig hisznek a piros ruhás öregúr létezésében!

Fura hírek...

... is érkeztek szerkesztőségünkbe az elmúlt napokban. Egyik éjszaka Borsán egy kutya megölt négy őzikét. Az őzikék az egyik polgár udvarában voltak, egy karámba zárva. Vélhetően a rendőrségen feljelentést tevő tulaj ebe követte el a "sorozatgyilkosságot".

Visóvölgy és Petrova között, a hóolvadás következtében levált és a vasúti vágányra zuhant egy szikladarab. Az esemény következtében megrongálódtak a sínek, és eltört öt tartógerenda is. A vasúti közlekedés három órát szünetelt az említett szakaszon. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Ezek után még mondja valaki, hogy vasúton a legbiztonságossabb közlekedni...

(ta)

Évvégi filmújdonságok

A TŰZBEN EDZETT FÉRFI című film Creasy a volt tengerészgyalogos (Denzel Washington) története, akit éjszakánként múltjának démonai gyötörnek, nappal pedig a Bibliában és az italban próbál menedéket találni. Anyagi okokból elvállal egy rutin melót Mexikóban. A feladata: egy milliomos kislányát kell védenie és őriznie. A kislány természetes kedvessége még Creasy megkövesedett szívét is hamar meg tudja lágyítani. Ám épp amikor elkezd bimbózni kettejük barátsága a kislányt elrabolják a gengszterek. Creasy bosszút esküszik.

COLLATERAL - A HALÁL ZÁLOGA szokványos krimiként indul, ám csakhamar lenyűgöző pszichikai viadallá fejlődik, amelyben egyenlőtlen ellenfelek mérik össze az erejüket: Max (Jamie Foxx) a volánhoz bilincselt álmodozó a könyörtelen, cinikus Vincent-tel (Tom Cruise) kerül szembe. A magát Vincentnek nevező férfi 600 dollárt kínál azért, hogy Max, a taxisofőr egész éjszaka fuvarozza. Azt mondja, hogy különböző üzleti ügyeket kell elintéznie. De nyilvánvalóvá válik, hogy milyen üzleti ügyek is ezek: Vincent bérgyilkos és nem engedi ki a markából vonakodó sofőrjét.

A SÖTÉTSÉG KRÓNIKÁJA sci-fi-akció film. A messzi jövőben, valahol egy távoli galaxisban a halálkufárok hadserege tombol. A félisten Lord Marshal vezetése alatt az agymosott gonoszok egyik jóravaló bolygót a másik után igázzák le. Csupán a fúria faj volt számukra méltó ellenfél, senki más nem képes szembeszállni velük. Ők azonban kihaltak, csupán egy maradt közülük az egész galaxisban: Riddick (Vin Diesel). A férfi törvényen kívüli: fejére vérdíjat tűztek ki. Ennek ellenére csak szakit egy kis időt, hogy jól körmére nézzen a halálkufároknak.

MOBIL kellő szakértelemmel összeállított műfajfilm. A foglyul ejtett Jessica (Kim Basinger) életet lehel egy sérült készülékbe és találomra tárcsáz, hogy segítséget hívjon. A vonal másik végén Ryan (Chris Ewans) az átlagos ifjú veszi fel a telefont, akinek kétségeit hamarosan eloszlatják a beszüremlő brutális zajok és modernkori lovagként felveszi a kesztyűt. Meg kell akadályoznia, hogy Jessicát és családját likvidálják. Ryan, ha kell telefontöltőt rabol, autót lop és még az életét is veszélybe sodorja.

Dr. Marian Felix

Beindult a „Háló Klub" Nagybányán is!

A magyar római katolikus közösségek klubja 2004. november 20-án délután tartotta megnyító ülését, a nagybányai Szentháromság templom hittantermében.

Az értekezlet lelkes szervezői és vezetői Polcz Katalin és Uglár Sándor voltak. A késő őszi hideg ellenére, szépszámban jelentek meg a meghívottak. Gimnazista diáktól, nyugdíjasig képviselve volt minden korosztály.

Uglár Sándor megnyító beszédében, miután köszöntötte a jelenlévőket, Polcz Katalinnal együtt ismertette a „Háló" jelentését és irányelveit. Továbbá beszámoló következett, a Kárpát-medencei Háló Találkozóról, ami Karácsfalván (Kárpátalján) zajlott le. Részletesen kitért a napi programokra, ügyesen vázolta az ott eltöltött napok eseményeit.

A fiatal szervező (Uglár Sándor) meghívta a jelenlévőket a november 28-i nagyváradi Ifjúsági Háló Találkozóra, majd ismertette a következő találkozó időpontját és témáját, mely 2005. március 12-én lesz megtartva.

Hogy az érdeklődés egy percig se lankadjon, tanulgattuk a Háló énekesfüzet dalait, énekeit. Fölemelő és figyelemre méltó volt a két gimnazista diák: Csatlós Krisztina és Fux Veronika szavalata. Különösen mély gondolatokat tükrözött a „Legnagyobb kérés…" című ima, melyből kicsengett hitéletünk egyik legnagyobb bölcsessége: „Uram Te vezetsz engem a legjobb úton", azért mindenkor „Legyen meg a Te akaratod".

A hozzászólások nagy érdeklődést tükröztek, többnyire tájékozódó jellegűek voltak.

Befejezésül a „Háló" himnusza csendült fel minden résztvevő ajkáról. Kilépve a templomból az esteledő utcára, mintha már a szél sem csípett volna annyira, és a sötét égből szállingózni kezdtek az első hópelyhek.

Bendel Gizella
Szent József plébánia

Januártól ismét útadó!

Annak idején nem kis iróniával Bãsescu-adóra keresztelték a gépkocsi- tulajdonosok az úthasználati díjat, amit kormányváltáskor az új szállításügyi miniszter nyomban eltörölt. Most ismét arról szól a fáma, hogy 2005. január 1-jétől megint bevezetik az útadót a személygépkocsik részére is, mégpedig differenciáltan. A nem eurokomfort járművek tulajdonosai a motor nagyságától, a gyártási évtől függően évi 24, 21, 16,8 euró úthasználati díjat fognak fizetni. A mikrobuszok tulajdonosai 216, 210 és 204 eurós évi útadóra számíthatnak. A nagybuszok taksája pedig, ugyancsak a fenti kritériumok alapján, 510, 450, illetve 390 euró. A maximum 3,5 tonnás tehergépkocsik után az útadó 90, 70 és 60 euró lesz. Az újabb kötelezettség az euró mindenkori árfolyama szerint lejben fizethető. (Nyugati Jelen)

Ülésezett a nemzetiségek jogállásáról szóló törvényt kidolgozó szakemberek testülete

Amint Párbeszéd az autonómiáért című programjában is meghirdette, az RMDSZ hozzálátott a nemzetiségek jogállásról szóló törvény kidolgozásához.

December 4-én az RMDSZ marosvásárhelyi Elnöki Hivatalában ülésezett a nemzetiségek jogállásról szóló törvényt kidolgozó szakemberekből álló testület. Az ülésen jelen volt Markó Béla szövetségi elnök, Tokay György, Márton Árpád, Varga Attila képviselők, valamint Székely István. A testületnek tagja még Markó Attila helyettes államtitkár. A testület első ülésén körvonalazódott a készülő törvénytervezet tartalma, illetve a jogszabály általános kerete. A továbbiakban a munkacsoport tagjai kidolgozzák a részleteket, amelyeket 2005. január első felében sorra kerülő munkaülésen tárgyalnak meg.

Magazin

Szaloncukor

Jellegzetes karácsonyi csemege a szaloncukor, amelyből ma nagyon sokfélét vásárolhatunk. Szaloncukrot már a múlt században készítettek a cukrászok, de az édesség igazán a századfordulón vált divatossá. A reformkorban - francia minta nyomán - jött divatba a polgári lakásokban a fogadószoba, azaz szalon, ahol karácsonyfát állítottak, és így lett a fán lévő díszesen csomagolt csemege neve szaloncukor. Jókai még szalonczukkedlinek nevezte a szaloncukrot, ugyanis a cukorka neve a német salonzuckerl szóból ered. 1891-ben jelent meg Hegyesi József magyar-franczia szakács és vállalkozó A legújabb házi czukrászat című kézikönyve, amelyben tizenhétféle szaloncukrot ír le, így pl.: szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák.

A századfordulón és a két világháború között a cukrászok a sütemények mellett fagylaltokat, cukorkákat, bonbonokat és szaloncukrot is készítettek. A híres cukrászdákban nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek az ünnepek előtt, volt hogy naponta 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, kivették és becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét. Ha van időnk és kedvünk, mi is készíthetünk házi szaloncukrot a karácsonyfára.

Íme, a recept:

Hozzávalók: 1 kg (barna)cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó.

A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor állaga. A masszát öntsük vízzel kiöblített porcelántálba, öntsünk a tetejére is egy kis vizet, és tegyük hideg helyre. Amikor már nem meleg, akkor fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kocka formákra. Ha szeretjük, vonjuk be csokoládéval. Selyempapírt és színes csomagolókat vágjunk méretre, rojtozzuk be szélét, és csomagoljuk be a cukorkákat.

(www.egyperces.hu/Harmonet)

Kéjes érzést kelt a nikotin

Aki eltökélte, hogy leszokik a dohányzásról, gyakran tapasztalja: az "utolsó" cigaretta elszívása után egy órával mind erősebb a késztetés arra, hogy ismét rágyújtson. Ugyanezt erősítik meg a Chicagói Egyetemnek a dohányzásról leszokást kutató szakemberei.

A Daniel McGehee vezette kutatócsoport kiderítette: egyetlen, mély szippantás elegendő ahhoz, hogy az agysejtek "lubickoljanak a nikotinban". A nikotin a dohányosok számára fölér a boldogsághormonként ismert dopamin hatásával. Ámde az is igaz, hogy a nikotinnak a sejtekre gyakorolt hatása másodpercek alatt elillan, a hatóanyagra éhes agysejtek követelik az utánpótlást. Ez az oka, hogy a dohányosok nagy többsége csonkig elszívja a cigarettáját. "A nikotin más vegyületekre is hatással van az agyban, olyanokra, amelyek finoman szabályozzák a dopamin-adagolódását" - vélekedik McGehee.

A kielégüléshez hasonló hatás nagyjából egy óra hosszat tart, azután elölről kezdődik a késztetés: az agysejtek újra kívánják a nikotinméreggel előidézhető kellemes vagy éppen serkentő érzetet. Minél esend5bb az ember, annál gyakrabban gyújt rá, s ennek következtében a végén láncdohányossá válik.

Az egyénre és környezetére különösen káros szenvedély gyógyításának módját az agykutatók fogják megtalálni. A Dundee Egyetem munkatársa, David Balfour a módszert is fölvázolta: azt az agyi kapcsolatrendszert kell valamilyen módon megakasztani, amely a nikotin hatására megindítja a dopamin-kibocsátódást. Ha ezt sikerül elérni, akkor a nikotin képtelen lesz a kéjérzettel rokon "öröm" előidézésére. Így fölöslegessé válik a dohányzás.

(www.egyperces.hu)

BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA játék!

Olvasóink receptjeiből

Csülökpörkölt

Hozzávalók: 50 dkg kicsontozott csülök, 1 vöröshagyma, pirospaprika, só, Univer Fokhagymakrém, Univer Piros Arany, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom.

Elkészítés: Az apróra vágott hagymát zsíron üvegesre pároljuk, megszórjuk pirospaprikával és kevés vízzel felöntjük. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott csülökhúst a felkarikázott zöldpaprikát, a paradicsomot és jó bőven Univer fokhagymakrémet. Izlés szerint megsózzuk és két nagy kanál Univer Piros Arannyal ízesítjük. Fedő alatt puhára pároljuk. Közben pótoljuk az elfőtt levet. Sós vízben főtt burgonyával tálaljuk.

Vadásztekercs birkahúsból

Körülbelül 1 kg súlyú birkahúst négyszög alakúra vágunk, jól kipotyoljuk, borsozzuk, sózzuk, megkenjük Univer fokhagymakrémmel, Univer mustárral és behintjük apróra vágott jól kicsavart savanyúkáposztával, ami közé egészen apró kockára vágott almát rakunk. Ezután a húst szorosan tekerccsé sodorjuk, cérnával átkötjük, kevés zsíron átsütjük és időnként kevés borral locsolgatva fedő alatt puhára pároljuk. Tálaláskor jó bőven leöntjük tejföllel.

Uborkás tepertőkrém

Hozzávalók: 20 dkg tepertő, 2 kis fej vöröshagyma, Univer fokhagymakrém, 2 kemény tojás (főtt), 2 kis savanyú uborka, 2 evőkanál Univer Mustár, só, bors, Univer Piros Arany.

A tepertőt, a megtisztitott főtt tojásokat a hagymát megdaráljuk, majd hozzáadjuk a többi anyagokat (az uborkát jó apróra vágjuk). A fűszerezés után alaposan összekeverjük. A krémet kenyérszeletekre kenve kínáljuk.

Szász Erzsébet

***

A Bányavidéki UNIVER Konyha 6. fordulójának nyertesei: Balázs Andrea, Balogh Zsuzsa és Püsök Gyöngyi. A Legjobb receptek beküldői közül ezúttal a szerencse Bordás Ernának, Szász Erzsébetnek és Villand Teréziának kedvezett. Az Univer-nyereményeket december 15-én 10 órakor vehetik át a szerkesztőségben. Gratulálunk mindannyiuknak!

DalInfó

• Alicia Keys az afrikai AIDS helyzet javításáért állt ki. Alicia Keys egy neves amerikai magazinban fejtette ki nézetét az afrikai AIDS helyzettel kapcsolatban, arra kérve pályatársait, hogy ők is foglalkozzanak az üggyel, és minél több rajongójuk figyelmét irányítsák a problémára. A sztár elmondta, hogy elég, ha csak belegondolnak, hogy mi történne, ha 25 millió amerikai állampolgár haldokolna egy súlyos betegség miatt, amely kezelhető, de a gyógyszerek túl drágák lennének, és további 42 millió tudná magáról, hogy fertőzött, és semmi esélye a túlélésre. „Pontosan ez történik most Afrikában." – magyarázta Keys az UNAIDS nevű szervezet becslésére hivatkozva, mely szerint az évtized végére 100 millió afrikai fertőződik meg a gyilkos kórral, és közülük csak minden századiknak van esélye, hogy kezelést kapjon. „Ez a betegség több, mint az egészséget tönkretévő kór, hiszen egész országokat és társadalmakat képes tönkretenni. Szerintem legalább annyira fontos lenne ezzel a problémával foglalkoznunk, mint az iraki háborúval, vagy Afganisztán újjáépítésével." – nyilatkozta. Keys olyan sztárok támogatására számíthat, mint Rod Stewart, a Good Charlotte, Cher, Nelly, Babyface, Lenny Kravitz, Angie Stone, Mos Def, Lou Reed vagy Avril Lavigne.

• Beperelték a Limp Bizkitet. Bíróság előtt kell bizonyítaniuk ártatlanságukat a Limp Bizkit tagjainak egy rajongójuk halálával kapcsolatban. Jessica Michalik két évvel ezelőtt, az ausztrál Big Day Out fesztiválon, a zenekar koncertje alatt vesztette életét, szülei azóta is próbálják kideríteni halála okát. Ügyvédjük szerint nem a pénzről van szó, egyszerűen csak szeretnék tudni az igazságot, és felelősségre szeretnék vonni a bűnösöket. A család biztos abban, hogy a fesztivál szervezői sem tettek meg mindent a látogatók biztonságáért, és úgy gondolják, hogy a perrel legalább annyit elérnek, hogy a jövőben ne történhessen a lányukéhoz hasonló tragédia.

• Bedingfield 1,8 millió dolláros szerződést írt alá. Úgy látszik, sínen van Natasha Bedingfield karriere, a brit sztár a minap 1,8 millió dolláros szerződést írt alá az EPIC kiadóval. Az énekesnő komoly megbeszéléseket folytatott az Epic vezetőjével, és kiválóak a kilátásai a tengerentúlon is. David Massey már a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri karrierjét, óriási rajongója lett, és biztos abban, hogy Amerikában is nagy sikerek várnak rá. A sztár természetesen rendkívül boldog, és már alig várja, hogy megkezdhesse hódítását az Egyesült Államokban is.

Innen-onnan

Genetikai okai vannak a női hűtlenségnek?

A londoni St. Thomas kórházban működő ikerkutató központ vezető professzora az 1800 női ikerpár körében elvégzett vizsgálat után maga is meglepődve jelentette be: a női hűtlenség az esetek 41 százalékában magyarázható genetikai okokkal. Ez nagyobb arány, mint a magas vérnyomásra, vagy a rákos megbetegedésre meglévő hajlam genetikai meghatározottsága. A Twin Research (Ikerkutatás) című orvosi szaklap jövő havi számában részletesen megjelenő kutatási eredmények szerint nincs egy olyan adott gén, amely az egyén párkapcsolati hűségét vagy hűtlenségét eldöntené. Valószínűleg 50-100 olyan gén létezik, amelyek meghatározzák, hogy adott környezeti hatásra – például verekedős házastárs, a gyermekáldás elmaradása – az egyén milyen választ ad. A vizsgálat ki is mutatta, hogy ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagja félrelép, a másik esetében is az átlagosnak kétszerese az esély a meglévő kapcsolaton kívüli affér kialakulására. Kétpetéjű ikrek esetében másfélszeres ez a "szorzó". (velvet)

Püfölhető számítógép

Madridtól százhatvan kilométerre, a Lubia nevű faluban üzemeltetett szeméttelep "haragterápia" címmel hirdeti a szolgáltatását. "Szétvertem a számítógépemet, és ezzel kiadtam minden stresszt, és ez egyszerűen csodálatos" - nyilatkozta egy boldog kliens a StopStress cég szolgáltatásáról. A csoport szerint a terápia azért fontos, mert hozzájárul a feszültség csökkentéséhez. A brit guildfordi Surrey Egyetem idei kutatása szerint ugyanis a számítógép, a mobiltelefon és laptop növelik a munkahelyi stressz szintjét. Aki igénybe veszi a "haragterápiát", sisakot kap, overallt és védőszemüveget, és metálzenével segítik a ráhangolódásban. Két óra áll a frusztráltak rendelkezésére, de általában csupán harminc percig tart egy-egy ütlegelő menet. "Amikor megérkezik valaki, először fél és bizonytalan, de mi segítünk, rábeszéljük a pusztításra. Végül aztán mindenki – aggodalom nélkül – szétveri a tárgyat, amit szeretne, és amint kiadja a stresszt, megnyugszik" – mondta Jorge Arribas, az egyik alapító. (index)

Gyorshajtási kifogások

Legszívesebben az ufókra fogják a gyorshajtást a brit közlekedési szabálysértők. A Manchestert is magában foglaló Northumbria megye közlekedési rendőrsége a napokban tette közzé a tíz legnépszerűbb kifogást, amit az automata sebességmérő kamerák áldozatául esett vezetőktől kapott. "Néhány sofőr azt hiszi, hogy ha elég jó sztorit ad elő, megúszhatja a bírságot. Pechjükre ez ritkán működik", nyilatkozta a Register című lapnak Ray King, a northumbirai közlekedésbiztonsági tanács igazgatója. A kifogások tízes toplistáját, mint már említettük, az ufók vezetik. A legtöbb gyorshajtó szerint az idegenek megjelenése okozta transzból csak a sebességmérő kamera vakujának villanása szokta felébreszteni. Sokan fogják a gyorshajtást arra, hogy a közeli reptér leszállósávjában voltak, és nem is ők, hanem az éppen landoló gép lépte túl a sebességhatárt. A kifogások között a harmadik helyen a hasmenés áll, a gyorshajtó ez esetben egy közeli nyilvános vécéhez siet. Az orvosi kifogások között népszerű még, ha valaki éppen egy barátján igyekszik segíteni azzal, hogy levágott ujjával száguld a kórház felé. Northumbria földműves vidék, bizonyítja ezt, hogy a kifogástoplista kilencedik helyére kerültek azok, akik láb- és körömfájásgyanús marhák kivizsgálására siettek. A kisállattartás is népszeru, több gyorshajtó is haldokló hörcsögével/ kutyájával/ macskájával sietett az állatorvoshoz. Kicsit zsákutcás próbálkozásnak tűnik a tizedik helyen álló kifogás, miszerint a kuplung rossz működésének egyetlen bizonyítási módja egy erős gázfröccs volt.

Napraforgó nő ki a használt mobilból

A közép-angliai Warwick egyetemének kutatói által kidolgozott mobiltelefon elő- és hátlapok különleges, környezetbarát polimerből készülnek. A tervezők a lapokhoz erősített miniatűr tartályban egy virágmagot rejtettek el, amely növekedésnek indul, amikor a szemétbe kidobott készülék a földbe kerül, és a magocskát tartalmazó műanyag burkolat elbomlik. Az újdonság feltehetően nagy népszerűségnek örvend majd a környezettudatos felhasználók körében, és vélhetően hasonlóan boldogok lesznek a gyártók is, akik végre úgy érzik, hogy tehetnek valamit a környezet védelméért – jelentette ki Kerry Kirwan, a warwicki egyetem munkatársa. A telefon prototípusába az egyetem munkatársai egyelőre napraforgómagot tettek, kertészeti szakemberekkel karöltve azonban dolgoznak azon, hogy más növények, például pipacs vagy rózsa magva is kerülhessen a műanyaglapok közé. A brit kutató szerint a környezetbarát mobilok már a jövő évben piacra kerülhetnek, arról azonban, hogy árban mennyire térnek majd el a hagyományos készülékektől, nem tudott választ adni. (mti)

Női úszódresszek ellen tüntettek

Közel kétezren tüntettek a bangladesi Chandpur utcáin egy úszóverseny ellen, miután a 10 kilométeres távon induló négy hölgy ruházata felháborította az iszlám vallás híveit. "A dresszek túlságosan sokat mutatnak a nők testéből, ami nem megengedett dolog" – érvelt Khawja Oliullah, a demonstráció egyik főszervezője. Az ázsiai ország szigorú törvényekben szabályozza a nők életét, ennek ellenére néhány még radikálisabb iszlám csoport olyan szankciót is bevezetne, hogy a gyengébbik nem képviselői egyáltalán ne sportolhassanak. A hónap elején női futballtornára is sor került Bangladesben, míg röplabdában, kézilabdában, úszásban, cselgáncsban és karatéban már korábban megtörtént az áttörés. Júliusban ugyanakkor három fundamentalista csoportnak sikerült meghiúsítania az első alkalommal kiírt női birkózóbajnokság lebonyolítását. (mti)

Bugyikkal kampányolt

Ingyen bugyival és melltartóval próbálta levenni a nőket a lábukról egy politikus Zimbabwéban, hogy rá szavazzanak. Az afrikai országban nem rendkívüli, hogy ajándékokat osztogatnak választási hadjáratok során, de a szóban forgó honatyai bugyikampány annyira rendhagyónak számít, hogy a politikusnak még a saját pártja sem nézte jó szemmel, és a sajtóban sem kapott kedvező visszhangot. (velvet)

Vámpírokkal az AIDS ellen

A bécsi AIDS-Segélyszervezet figyelemfelkeltő kampányának főszereplője Klaus, a vámpír, aki éjszakai portyáján megfertőzi Annát. A két fiatal vér utáni olthatatlan szomja újabb és újabb áldozatokat követel, akik szintén vámpírokká válnak. Beindul a láncreakció. A "Vámpírok nem léteznek, az AIDS viszont igen" című spotot főleg a mozikban vetítik majd. Ausztriában évente átlagban 400-440 új fertőzést észlelnek, idén októberig számuk azonban elérte a 364-et, ráadásul a fertőzöttek közt egyre több a nő. Mivel az egyéb szexuális úton terjedő betegségek egyre növekvő száma is arra utal, hogy visszaszorulóban van az óvszerhasználat, ezért indította a bécsi AIDS-Segélyszervezet figyelemfelkeltő kampányát. Ahogy a szervezet ügyvezetője, Claudia Kuderna fogalmazott: "az AIDS szempontjából ma már nincsenek rizikócsoportok, mindenkit érint, aki szexuálisan aktív". Ausztriában 1983-ban észlelték az első AIDS-megbetegedést, azóta 1.382-en haltak meg a kórban. A több mint tizenötezer osztrák HIV-fertőzött csaknem fele a fővárosban, Bécsben él, kétharmaduk férfi. (velvet)

SportVilág

Férfi kézilabda, Challenge Kupa, nyolcaddöntők

A negyeddöntőben a Minaur!

Nagybányai Minaur HC - Red Boys Differdange 42 - 27 (21 - 10) és 41 - 25 (21 - 14)

A Challenge Kupa nyolcaddöntőjében a Minaur "ellenfele" a Red Boys Differdange legényei voltak. A luxemburgi csapat játékosai eljöttek Nagybányára, lejátszották a két mérkőzést, buliztak egy nagyot és hazamentek dolgozni, ugyanis a rendesebb helyeken hétfő már munkanap. És Luxemburgban dolgoznak a játékosok, hetente csak 2-3-szor tartanak könnyebb edzéseket. Ez meg is látszott játékukon, persze szívesen cserélnénk velük. A negyeddöntőben már keményebb ellenfélre számíthat a Minaur, a mostani gárda edzőpartnernek sem nagyon felelhetett meg.

Nemzeti Liga

Eddig volt?

Tîrgu Jiu-i Lignitul - Nagybányai Minaur HC 30 - 24 (18 - 10)

Elszenvedte második vereségét a bajnokságban a Minaur és ezzel oda az első hely is, sőt egyből a harmadikra esett vissza csapatunk. Bebizonyosodott, hogy nagyon hiányoznak az alapjátékosok (Apostu, Alexandru, Soancã, Irimescu, Bondar), a cserék pedig messze elmaradnak tőlük. Az idei utolsó fordulóban a Steaua jön Nagybányára, de ilyen mentalitású játékosokkal nem várható kiemelkedő eredmény.

További eredmények: Ploiesti-i Uztel - Konstancai HCM 25-25, Iasi-i Poli - Bukaresti Dinamo Baumit 24-32.

Megkezdődött a női kézilabda EB

Tegnap kezdetét vette a 2004-es női kézilabda Európa-bajnokság, melyet Magyarország szervez.

A mérkőzések menetrendje:

A-csoport (Debrecen):

12.09. (csütörtök, lapzárta után): Csehország - Spanyolország; Norvégia - Ukrajna.

12.11. (szombat): Ukrajna - Csehország (18.00 óra); Spanyolország - Norvégia (20.10 óra).

12.12. (vasárnap): Ukrajna - Spanyolország (18.00); Norvégia - Csehország (20.10)

B-csoport (Zalaegerszeg):

12.09. (csütörtök, lapzárta után): Oroszország - Szlovénia; Szerbia-Montenegró - Horvátország.

12.11. (szombat): Horvátország - Oroszország (19.00); Szerbia-Montenegró - Szlovénia (21.10).

12.12. (vasárnap): Oroszország - Szerbia-Montenegró (19.00); Szlovénia - Horvátország (21.10).

C-csoport (Békéscsaba):

12.09. (csütörtök, lapzárta után): Románia - Svédország; Dánia - Németország.

12.10. (péntek): Németország - Románia (19.00); Svédország - Dánia (21.15).

12.12. (vasárnap): Dánia - Románia (19.15); Németország - Svédország (21.15).

D-csoport (Győr):

12.09. (csütörtök, lapzárta után): Magyarország - Fehéroroszország; Franciaország - Ausztria.

12.10. (péntek): Ausztria - Magyarország (18.45); Fehéroroszország - Franciaország (21.00).

12.12. (vasárnap): Franciaország - Magyarország (11.00); Ausztria - Fehéroroszország (20.00).

Legyen tiéd a Pekingi Olimpia hivatalos dala!

A 2008-as pekingi olimpia szervező bizottsága (BOCOG) nemzetközi pályázatot hirdetett az ötkarikás játékok hivatalos dalának megírására. A dal "a népi olimpiai játékok gondolatát kell hogy kifejezze, s egyben hűen adja vissza az olimpiai szellemet, a szolidaritást, az egymás tiszteletét, a sportszerűséget, az örömöt és barátságot." A pályázat érdekessége, hogy a zenekultúrában ismert egyéniségekből álló testület értékel, majd a legjobb tíz dalt ajánlja elfogadásra. A legjobb tíz közé jutott művek szerzői egyaránt fejenként tízezer juant, azaz mintegy 1.120 amerikai dollárt kapnak. A dalok beküldésének határideje 2005. április 25, a BOCOG júniusban hirdet eredményt.

Ferrari-szoftvert találtak a Toyotánál

Alig egy hete derült ki, hogy ipari kémkedés vádjával jövőre bíróság elé áll két volt Ferrari-mérnök, akiket titkos információk átadásával gyanúsítanak. A vádak szerint miután Olaszországból a Toyotához szerződtek, magukkal vittek a 2003-as Forma-1-es autó adatait tartalmazó programokat is. A japán istálló azt állítja, vétlen, sosem használta a Ferrari szoftvereit, ám azokat egy házkutatás során megtalálták a cég kölni központjának számítógépeiben. A szakembereket azzal gyanúsítják, hogy következő munkaadójuknak, a Toyotának juttattak el titkos fejlesztési információkat. A japán cég képviselői azonnal tagadták, hogy felhasználták volna a számítógépes programokat, és a Toyota akkor - látszólag - nem is lett gyanús. Az ügyben viszont tovább vizsgálódott Siegmar Raupach német államügyész, és megtalálta a csapat kölni központjában a Ferrari szoftverét.

"Az egyik rendőr Ferrari-szoftverre bukkant"

"Újabb kutatást tartottunk a Toyota Forma-1-es központjában, és az egyik rendőr Ferrari-szoftverre bukkant a szélcsatorna számítógépeiben" - nyilatkozta Raupach a milanói Gazzetta dello Sport című lapnak. A Toyota azonnal reagált is a felvetésre, vezetői közleményt adtak ki: "a Forma-1-es csapat sosem használta a vádolt mérnökök lopott programjait".

Elhúzódhat az ügy

Az ügy valószínűleg a bíróságon folytatódik, de jó ideig semmilyen határozat nem várható. "Rengeteg információhoz juthattak hozzá a németországi központban, igen komplikált esetről van szó, ezért egy ideig biztos nem lesz megoldása" - árulta el a Gazzettának az államügyész. (Index)

Összeállította: Deák László

JÓKÍVÁNSÁG

A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak MAKSAI MIHÁLYNAK és KRIZSANOVSZKI ISTVÁNNAK. Isten éltesse őket sokáig!

APRÓHIRDETÉSEK

• FESTMÉNYEKET, antik bútorokat, tárgyakat VÁSÁROLUNK 10 és 17 óra között. Cím: Closca u. 13. sz. Tel: 211931.

• Egyedülálló IDŐS HÖLGY GONDOZÁSÁT vállaljuk saját otthonunkban örökség fejében. Tel: 262630.

• STARLEVEL - külföldi alkatrészeket forgalmazó cég ELÁRUSÍTÓT KERES. Jelentkezni lehet december 14-től 10-14 óra között a N. Bãlcescu 23/A szám alatt.

• ELADÓ kitűnő állapotban lévő GYERMEKKISÁGY matraccal. Tel: 275793.

• ELADÓ egy Léblanc (Samus) AUTOGÁJZER. Tel: 272427

• RENDSZERES NAPI JÁRAT: Nagybánya - Budapest (oda-vissza kedvezmény). Iratkozás naponta 8 - 20 óráig. Tel: 427578, 0724-629242, 0740-819728, 0036-202116337, 0036-705-817618 (Andrea).

• FÜRDŐKÁDFELÚJÍTÁS, 2 év garancia, bármilyen színre. Tel: 0740-864611.

• TELEVÍZIÓJAVÍTÁS háznál. Tel. 0740.843701.

• FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793.

• Jó minőségű ZENÉT, FILMEZÉST biztosítok különböző összejövetelekre. Tel: 272427, 0742-981286.

• ELADÓ TUDÁS FÁJA teljes sorozat. Érdeklődni a 277702-es telefonszámon, este.